#hòdìtás

[radnothy]

Leèpìtés

Fokról fokra bontom le hamis vágyaimat, amelyek már egyre kevèsbè zaklatnak. A fókusz beljebb tolòdik. A szükséglet egyre inkàbb őszinte. Felszabadulás jön, szellő, tágasabb tér, szabadság. Mennyi minden felesleges. A vègèn kijön majd, èrzem, hogy nem kellenek bonyolult eszközök, csábìtó sikerek, hatalmas tőke, csiszolt test, mert az ember, ha vègtelenül őszinte, felismeri boldogsàgàt az egyszerűségben: egy reggeli kàvéban, egy beszèlgetèsben, egy picike házikóban, egy biciklinyergen, egy màtrai vìztàrozó partján az erdőben. Felismeri, hogy semmi sem kell, hogy semmi sem szükséges, hogy az ember az èletnek úgy jò, ahogy van, ahogy a róka sem húz zoknit ès a sas sem húz sapkàt, és nem bünteti őket azèrt, mert esznek és fészket raknak, s nekik ezèrt eszükbe sem jut többet felhalmozni és megölni fajtàrsaikat a hòdìtás miatt. Èrzem, hogy eljön ez a kor, segìteni akarom, hogy megszülessen, hogy nem versenyzünk egymàssal hanem együttműködünk, hogy egy drága és nagy autó semmit sem tesz hozzà egy ember èletéhez, kìvànom ès várom, hogy a fa újra èlőlèny legyen, kő és hegy az ember testvére, olyannyira kìvánom ezt és vágyom rá, hogy eszembe jut nèha sajàt életem felkìnàlása is, minthogy ez lehet a legnagyobb gyönyör, Téged felemelni, mert aki felemel valakit, vele emelkedik a létezés magasabb àllapotába.