#kommunista besúgó

[seggarckollekcio]

Telex: Bayer Zsolt nagyapja és emlékezete

https://telex.hu/komplex/2024/01/29/bayer-zsolt-nagyapja-gyimes-karoly-nyilas-besugo

Ejnyebejnye, a puffadtfejű Ötöske, a Népszabadság egykori munkatársa is nyílas meg kommunista besúgó családból származik? Együtt buliznak Pokornival? Ccc....

[pajjorimre]

Ez de szép sztori. Pokorni nagypapával óriási cimborák lehettek.

[libirk]

Bayer Zsolt anyai nagyapja, a testüregmotozó kiskőrösi nyilasból lett kommunista besúgó

[onsieluenkeli]

Amennyire felfordul a gyomrom tőle, és úgy az egésztől... vajon ez a hír, a holokauszt túlélők leszármazottjainak mekkora gyomros lehet?

(Tegnap volt a Holokauszt emléknap)

.

[diogenesz2020portugal]

Én pályám kezdete óta egyetemen tanítok, szinte minden létező helyzettel találkoztam már. Csak zárójelben mondom: nemrég köszönt el az egyik legtehetségesebb hallgatóm, mert felnőttként olyan gondjai akadtak, amelyek meggátolták abban, hogy folytassa egyetemi tanulmányait. Lánczi Andrásban, ha volna egy parányi intelligencia, egy parányi tisztesség és egy parányi ismeret saját hivatásának alapjairól, sosem tett volna ilyet, még akkor sem, ha Karácsony Gergely erre külön felszólítja őt. Egy tanár, legyen az oktatás bármely szintjén, nem teheti meg, hogy kibeszéli tanítványát a nagy nyilvánosság előtt, s kiváltképp nem használhatja fel politikai célokra az információkat, bármik legyenek is azok. Szöges ellentétben azzal, amit most Lánczi rektor művelt. Ahogy a gyóntatófülkében elhangzottak is titkot képeznek, az orvosi rendelőben, vagy az ügyvédi irodában mondottak is, ugyanígy az oktatási intézményekben történtek sem válhatnak közüggyé, s főként nem ócska politikai célból. Vicces lesz, ugye, ha az orvos a pácienséről megtudja, hogy neki nem tetsző politikai pártnak dolgozik, azonmód publikálja valamelyik napilapban betegének minden baját, töviről hegyire, aprólékosan taglalva a legszenzitívebb részleteket. Vagy ugyanezt teszi majd az ügyvéd. Vagy a tanár, aki elmondja, hogy a Gyurcsány gyerek olyan szarul szolmizált, hogy berepedt tőle a füle; hogy Dobrev politechnikából rémes volt, szabás-varráson főzős kötényke helyett tizenhat személyes katonai sátrat hozott össze; hogy Németh Szilárdka még tizenhét évesen is az ujjain adott össze, s a kettő meg kettő mindig nyolc volt nála; hogy Deutsch Tamás csak azért ment át a vizsgáin, mert odaszóltak a tanszékre, hogy ő lesz a sportminiszter, pedig lófaszt sem tudott a római jogból; hogy a Hiller is hiába jön a latinjával, sokszor rosszul deklinált; hogy a Varga Judit csak azért ment át nemzetközi jogból, mert semmit sem tudott ugyan, de a professzor foci rajongó volt, s elkápráztatta őt a hallgató hölgy a dekázó képességével.

És ha eddig nem, hát most fogalmat alkothatunk arról, milyen rektorok és milyen kuratóriumok várhatók a jövőben, miután a Fidesz az ország majd’ minden egyetemét saját alapítványaiba mentette át. Szerintem Lánczi már szervezi az egyetemén a besúgó- és jelentő hálózatát, hogy azokra is ráláthasson, akik megúszták Lánczi rektor óráit.

Végezetül Lánczi rektor tesz egy hatalmas felfedezést (nem hiába rektor ő), mégpedig azt, hogy a kommunista évek máig érzékelhető hatása, hogy még az egyetemeken is nagyon rossz az idegen nyelvek ismerete. Eddig ez beszarás! Majd levonja a konklúziót: „Kezdjük az alapoknál, különben az idegen nyelvekkel sem fog menni.”

Nem tudom, hogy Lánczi rektornak feltűnt-e, hogy az övéi lassan 12 éve vannak hatalmon (nem is akármilyen módon). Nyilván ugyanezzel a döbbenetesen újszerű tapasztalattal már rendelkezett 12 évvel ezelőtt is. Vajon miért nem akkor mondta azt, hogy drága, egyetlen, édes, kedves Viktorom, te is eléggé szarul beszéled az angolt, hihetetlenül komikus alaphibákkal, úgyhogy azt tanácsolom, ne kötelezően választható hittan és/vagy erkölcstan legyen az iskolákban, sokra mennek azzal, hanem nyelvoktatás és nyelvoktatás és nyelvoktatás, mert magyarul már Hegyeshalom és Záhony között sem boldogulhatnak a következő generációk. Ha ezt mondta volt, akkor nem szóltam semmit. De ha nem mondta, akkor újfent tisztességtelen, gyáva és számító, mert csak akkor jön ezzel elő, amikor a sanda politikai érdekek úgy kívánják.

Végezetül: emlékszik valaki arra, hogy tavaly, amikor a Fidesz úgy döntött, hogy az egyetemi diplomához nem szükséges nyelvvizsgát letenni, Lánczi rektor felhevülten ordított vagy tiltakozott volna? Mert ha igen, egy szót sem szóltam.

Ha azonban mégsem, akkor megerősítem, hogy Lánczi nem is annyira egyetemi oktatónak való, sokkal inkább politikai komisszárnak.

(Gábor György - FB)

[foulchildtiger]

1956 – Diktatúra, tejszínhabbal

1956. november 23-án a Magyar Szocialista Munkáspárt (további harminchárom évig: MSZMP, a következő tizenöt évben, napjainkig: MSZP) központi lapjában, a Népszabadságban jelent meg a Magyar Írók Szövetsége elnökségének 1956. november 21-én megfogalmazott nyilatkozata a közbiztonságról, a termelőmunka felvételéről, az igazmondásról. November 20-án találkozott a magyar írók küldöttsége a szovjet katonai parancsnokság képviselőivel. A találkozón részt vettek a magyar rendőrség vezetői is. A szovjet és magyar katonai vezetők, válaszolva az írók őszintén és egyértelműen megfogalmazott kérdéseire – biztosítékként Sepilov szovjet külügyminiszter szavaira hivatkozva – "ígéretet tettek, hogy a magyar lakosság köréből történt letartóztatások ügyében a legmeszszebbmenő törvényességet fogják érvényre juttatni. Senkit az ország területéről el nem visznek, senkit a felkelésben való részvételért nem üldöznek."

1956. november 23-án összetört lelkű kamasz voltam. Utáltam, megvetettem, gyűlöltem a szovjet megszállókat, a feltámadás reményét meggyilkoló pufajkásokat, a kommunista apámat meggyilkoló kommunista gyilkosokat, és nem értettem, sehogyan sem tudtam megmagyarázni magamnak, hogy az akkor már kilenc éve halott, istenhívő, művelt, okos, nyelveket beszélő édesapám hogy volt képes hinni a kommunistáknak, hogyan tudott – igaz, csak nagyon rövid ideig, és az életével fizetett ezért a tévedéséért! – szót érteni ezzel a gátlástalanul hazudozó, erkölcstelen, hataloméhes bolsevik bagázzsal.

De 1956. november 23-án azt is tudtam – már évek óta egy fedél alatt, kettesben éltem sok mindent megélt, sok mindent túlélt, bölcs nagyanyámmal –, hogy ha Kádárnak és elvtársainak (Kádár Apró Dögei – magunk között így tiszteltük a forradalmi munkás-paraszt kormányt) volt erkölcstelen bátorsága a Budapestet rommá lövő szovjet megszállók tankjaiban visszasunnyogni Budapestre, akkor Moszkvának – nem tudtuk, meddig, de évtizedekben, talán évszázadokban gondolkoztunk, hisz a törökök országpusztító ittléte is eltartott százötven évig – lesz ereje erőszakkal hatalmon tartani a kommunisták diktatórikus uralkodását a Kárpát-medencében.

Nem tudom, kik képviselték a magyar írókat 1956. november 20-án a szovjet megszállókkal történt tárgyaláson. Nem tudom, mit gondoltak a szovjet megszállókról, a kommunistákról, a proletárdiktatúráról. Nem tudom, hitték, vagy csak remélték, hogy a kommunisták szava, ígérete, becsülete ér valamit. Vagy már 1956. november 20-án is tudták: egy elvhű kommunista bármikor bármit gátlástalanul megígér, mert felsőbbrendűségének öntelt hitére alapozott, saját önző érdekén kívül semmilyen erkölcsi értékrend nem kötelezi őt arra, hogy akár egyetlenegy ígéretét is betartsa, megtartsa, teljesítse.

1956. november 20-án Sepilov szovjet külügyminiszter megígérte, a szovjet megszállók parancsnokai megígérték, a magyar kommunista hatalombitorlók megígérték, hogy senkit az ország területéről nem visznek el, senkit a felkelésben való részvételért nem üldöznek.

Egy kommunista politikusnak semmibe nem kerül bármit megígérni.

Az ígérgetés hasznos, eredményes politikai eszköz, a pillanatnyi érdekérvényesítés szempontjából elfogadott taktikai fegyver. Kádár Apró Dögei és Sepilov elvtárs 1956. november 20-án úgy ítélték meg, legokosabb, ha felkelésről beszélnek, és megígérik a magyaroknak, hogy senkit nem fognak üldözni a felkelésben való részvételért.

Aztán Nagy Imrét és társait (valamennyien kommunisták voltak!) internálták, hazahozták, fölakasztották. Több száz embert letartóztattak, börtönbe zártak, kivégeztek.

És mellékesen 1957 januárjában felfüggesztették a Magyar Írók Szövetsége működését, mert az igaz, hogy a kommunisták megígérték: senkit nem fognak üldözni, de azt soha nem mondták, hogy eltűrik, ha nekik valaki nem fogad szót. Aki feleslegesen pofázik (az írók, a magyar írók különösen, mindig hajlamosak lángoló pallosként szerepet vállalni a politikában), annak be kell fogni a pofáját, hogy ne izgassa, ingerelje, lázítsa azokat, akiket a szovjet tankoknak és a magyar pufajkásoknak már sikerült megpuhítaniuk, páriává silányítaniuk, gerincetört együttműködővé aljasítaniuk.

Aki nincs ellenünk, az velünk van – hirdette Kádár János.

Korlátolt ember volt, lehet, hogy valóban hitte: akinek már összetörték a gerincét, akit már megaláztak, akiből már sikerült besúgó ügynököt faragni, aki rémülten hallgat, mert a habos tortának álcázott diktatúrában életben akar maradni – az már a kommunisták szövetségese.

De azért Kádár János sem volt annyira ostoba, hogy megbízott volna a magyar írókban. Azt is tudta, mit ígértek a magyar kommunisták a magyar népnek: "Senkit az ország területéről el nem visznek, senkit a felkelésben való részvételért nem üldöznek." És miután ezt az ígéretet sem tartották be, nehogy bárkinek is eszébe jusson számon kérni rajtuk bármit, célszerűnek látszott szájkosarat kötni az írókra.

Nehogy beleköpjenek a kommunisták levesébe.

(Háy Gyula, Déry Tibor, Zelk Zoltán mégis beleköpött: néhány évig börtöncellájukban gondolkodhattak arról, miért is lettek kommunista írók.)

1956. november 4-én szovjet repülőgépekről szórták a városra a forradalmi munkás-paraszt kormány röpiratát. "A hazánkban október 23-án megindult tömegmozgalom, amelynek nemes célja a Rákosi és társai által elkövetett párt- és népellenes bűnök kijavítása, a nemzeti függetlenség és szuverenitás védelme volt, a Nagy Imre-kormány gyöngesége és a mozgalomba befurakodott ellenforradalmi elemek növekvő befolyása révén veszélybe hozta..."

Első olvasásra is azonnal kitetszik: a röplap megfogalmazója kommunista volt. Becsületes ember legfeljebb nép- és pártellenes bűnökről beszél; párt- és népellenes bűnökről csak párthűségükbe gárgyult kommunisták. Számukra mindig pártjuk a legfontosabb, önhitt élcsapatuk vezető szerepe, hatalma, érdeke.

A becsületes emberek népben, nemzetben, országban gondolkodnak.

Fél évszázad tapasztalataival a hátunk mögött sem könnyű eldönteni: hogyan lesz számukra a nemes célú tömegmozgalom (1956. november 4.) néhány nap alatt felkelés (1956. november 23.), néhány hét alatt ellenforradalom. (Vezércikk kezdőmondata: "A fegyveres ellenforradalom meghátrálása után a reakciós erők támadásának egyik fő iránya most a pártszervezés elleni harc. Úton-útfélen hangoztatott jelszó: »Az üzemben termeljünk, ne politizáljunk.«" – Népszabadság, 1956. december 18.)

Kádárék novemberben még (látszólag!) tárgyalni akarnak gyengének ítélt elvtársukkal, Nagy Imrével, aztán – szovjet parancsra – Romániába internálják, ott már fenyegetik, később Budapesten börtönbe zárják, ellenforradalmi összeesküvéssel vádolják, 1958. június 16-án kivégzik. Pedig 1956 novemberében azt ígérték neki, ha lemond miniszterelnöki posztjáról, békében hagyják, sőt esetleg még politizálhat is.

Élete alkonyán Nagy Imrének tudomásul kellett vennie: bármit állít, bármit ígér egy kommunista, annak még az ellenkezője sem igaz. Talán ezért vállalta inkább a bitófát; egyszer már begyűjtési miniszterré alázta magát Rákosi utasítására – öregemberként nem akarta lakájként vagy udvari bohócként szolgálni Kádárt és elvtársait.

Magyarország, 1956. november 23. Pufajkás rémuralom, szovjet megszállás, vérbe fagyott ország. Kádár Apró Dögei tudják: valamit mondani kell az istenadta népnek. Például azt, hogy senkit nem üldöznek a felkelésben való részvételért. Hátha sokan elhiszik. Aki időt nyer, életet nyer. Aztán az elvtársak majd internálnak néhány ezer, fölakasztanak néhány száz embert, hogy az életben és otthon maradottak rémülten kussoljanak. Gerinctelen, erkölcstelen, karrieréhes jogászt mindig találni, aki aláírja és kihirdeti a halálos ítéleteket. A törvénytelen jogi csűrcsavarás során csupán arra kell vigyázni, hogy senkit ne ítéljenek el a felkelésben való részvételért. Akit a bíróság akasztófára küld, az legyen mind köztörvényes bűnöző és fegyveres ellenforradalmár. Az pedig a kommunista rendőrségtől elvárható pártszerű minimum, hogy bárkiről, bármikor képes legyen bebizonyítani: a letartóztatott személy ellenforradalmár, tehát köztörvényes bűnöző.

Bebizonyította. És a bírók naponta ítélkeztek, a hóhérok naponta akasztottak.

Ezt nevezték szocialista rendteremtésnek Kádár Apró Dögei.

(1988. decemberében a budapesti Eötvös-szobor előtt tüntettek a pedagógusok – szemerkélt az eső, rögtönzött beszédem első mondata így hangzott: Ha Magyarországon esik az eső, és sok elégedetlen ember gyülekezik egy szobor vagy egy múzeum előtt, mindig nagy dolgok történnek... – és amikor a Parlament felé induló tömeg a Belügyminisztérium elé kanyarodott, valaki elkiáltotta magát: Kommunista gyilkosok! Többen lepiszszegték, csitították a hangoskodókat: Jaj, ne, ez provokáció! Őrizzük meg a higgadtságunkat! A mellettem baktatónak halkan azt találtam mondani: Miért? Nem gyilkosok? Leszegett fejű, komor válasz: De. Azok. De ők tudnak gyilkolni, mi nem.)

1956 tavaszán egy ország bizakodott: lesz feltámadás.

1956. október 23-án azt reméltük: feltámadunk.

1956. november 4-én magyarok milliói hitték: lesz feltámadás – de nem most.

És 1956. november 23-án megint szemrebbenés nélkül az ország, a nemzet képébe hazudtak a kommunisták. Keretezett vezércikk a Népszabadság címoldalán:

OKTÓBER 23-RA EMLÉKEZÜNK

Emlékezzünk a mai napon rájuk – a hősökre –, akik egy hónapja minden becsületes magyar akaratát együvé fogva életüket tették rá, hogy meghallja végre a világ: a magyar népnek elege volt a Rákosi–Gerő-féle uralomból. Nagy ár volt érte fiatal életük, de hősi haláluk egy egész nemzet szabadságának záloga lett. A magyar nép ezért híven őrzi, szívébe zárja emléküket, és nem feledi a bűnös múltat, amelyből minden békés erőfeszítés ellenére végül is csak egy nagy nemzeti mozgalom ezrek és ezrek halála árán válthatta meg a magyar népet.

A mai nap a nemzet megemlékezésének és tiszteletének ünnepe mindazért, amit egy hónappal ezelőtt a tiszta ügyért, a magyar nép felemelkedéséért indult mozgalom ifjú harcosai zászlójukra tűztek. Erősítsen meg bennünket ez az ünnep abban, hogy a Rákosi–Gerő-féle önkény ellen, az ország függetlenségéért, a párt és a szocializmus ügyének tisztaságáért, az igazi munkáshatalomért, a paraszti biztonságért, az értelmiség, az írók jó ügyéért harcoló ifjak célkitűzéseit ebben az országban minden becsületes embernek támogatnia kell.

Legyen ennek az elhatározásnak, az október 23-i mozgalom tiszta céljaiért való tettrekészségünknek méltó kifejezése, hogy ma, november 23-án délután 2 és 3 óra között néma tisztelettel adózzunk a nemzeti mozgalom hőseinek.

Jó lenne tudni, vajon ezt a cikket egy ostoba pártkatona írta, akit aztán néhány hónappal később ellenforradalmi lázításért elvtársai börtönbe zártak, netán fölakasztottak, vagy egy erkölcstelen pártkatona, aki pontosan tudta, miért hazudik, miért ír le képmutató mondatokat, miért beszél nemzeti mozgalomról, miért kelti azt a látszatot, hogy minden kommunista ártatlan az elkövetett ocsmány bűnökben, csupán két politikai gonosztevő – Rákosi és Gerő – felelős mindazokért a szörnyűségekért, amelyek a szerencsére már hátunk mögött tudott néhány évben történtek hazánkban?

A mai nap a nemzet megemlékezésének és tiszteletének ünnepe – írta a Magyar Szocialista Munkáspárt lapja 1956. október 23-ról 1956. november 23-án. Aztán három évtizedig tilos volt ünnepként emlékezni a nemzeti forradalom napjára. Egészen 1989-ig, amikor a kommunisták által uralt-irányított magyar országgyűlés vezérkara kitalálta: legyen ez a nap a kommunisták által kikiáltott demokratikus Magyar Köztársaság születésnapja. Egy okos kommunista, ha a helyzet úgy kívánja, megtagadja saját szocialista népköztársaságát is, mert tudja, hogy a proletárdiktatúra és a parlamentáris demokrácia között nincs nagy különbség, ha kommunisták ülnek a bársonyszékekben. Számukra a címer, a zászló, az államforma, az ünnep csak a hatalom kelléke. 1956. október 23. emléke 1956. november 23-án a Népszabadságban a nemzet megemlékezésének és tiszteletének ünnepe; 1957. október 23-án: fasiszta ellenforradalom; 1989. október 23-án: a magyar demokrácia születésnapja.

Nem tudom, mit gondoltam, mit éreztem, nagyanyámnak mit mondtam 1956. november 23-án, amikor megvásároltam a Népszabadságot, és elolvastam a vastag betűvel kiemelt, keretezett vezércikket. Utáltam, megvetettem, gyűlöltem a szovjet megszállókat, a pufajkás rendcsinálókat, a forradalmi munkás-paraszt kormányt, Kádár apró dögeit...

A kockafejű Apró Antal elvtársat különösen, aki 1956. október 6-án a Kerepesi úti temetőben, meggyilkolt elvtársaik újratemetésekor így fogadkozott: "A párt, a kormány mélyen elítéli a történteket. Elvtársaink sírja előtt valamennyi kommunista nevében megfogadjuk, hogy tanulva a múlt hibáiból, mindent megteszünk azért, hogy soha többé olyan szörnyűségek elő ne forduljanak, mint amilyeneknek drága elvtársaink áldozatul estek."

Felfogtam én akkor ott, a Kerepesi temetőben, tizennégy évesen, hogy egy olyan ember hullatja halott elvtársai koporsójára krokodilkönnyeit, aki az általuk, az általa elkövetett szörnyűségeket, gyilkosságokat a múlt hibáinak nevezi?

Apró Antal évtizedeken keresztül volt nagyon fontos elvtárs a kommunista pártban. Az első titkárok, főtitkárok jöttek, mentek, ő maradt. Volt Rákosi Mátyás embere, volt Nagy Imre embere, volt Gerő Ernő embere, volt Kádár János embere: negyven évig megbízható, Moszkva-barát kommunista betonoszlop. A Munkásmozgalomtörténeti Lexikon 1972-ben 39 sort szánt rá, és kommunista államférfinak nevezte. A Ki Kicsoda 1990-es kötetében már csak politikus, 16 sorban; 1994-ben: politikus, 14 sorban. Volt miniszter, miniszterelnök-helyettes, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkára, a Hazafias Népfront elnöke, az Országgyűlés elnöke, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagja... kommunista államférfi: ahová a párt állította, ott állt helyt. És mindig a párt helyes álláspontját képviselte.

A párt helyes álláspontja 1949-ben: az áruló Rajk Lászlót föl kell akasztani.

A párt helyes álláspontja 1956-ban: tanulni kell, tanultunk a múlt hibáiból, ártatlan elvtársainkat többé nem fogjuk fölakasztani.

A párt helyes álláspontja 1958-ban: Nagy Imre ellenforradalmi összeesküvést szervezett, ezért halálra ítéljük, fölakasztjuk.

(Apró Antal elvtárs változatlanul a párt élvonalában képviseli a párt helyes álláspontját. Az Országgyűlésben 1958. június 17-én öntudatosan ő jelenti be: Tegnap Nagy Imrét, az ellenforradalom vezetőjét kivégezték.)

A párt helyes álláspontja 1989-ben: Nagy Imre nem volt ellenforradalmár, ellenforradalom sem volt, ezért megkövetjük azokat az ártatlan elvtársainkat, akiket a népfelkelésben való részvételükért kivégeztünk.

Nem tudom, mit gondolt, mit érzett, lányának, Apró Piroskának mit mondott Apró Antal 1989. június 16-án, amikor látta a televízióban Nagy Imre és társai koporsója mellett díszőrséget állni elvtársait. Azt sem tudom, mire gondolt Apró Antal, amikor 1994-ben egy hajdani pufajkás lett Magyarország miniszterelnöke, aki a kommunista betonoszlop lányát, Apró Piroskát tette meg kabinetfőnökének. Atyai szíve örvendezett leánykája szép karrierjét ünnepelve? Vagy a kommunista betonoszlop ujjongott: semmi nincs veszve, hisz miénk a hatalom?

Vajon Apró Piroska 1994. október 23-án elárulta édesapjának, hogy hajdani elvtársa, Horn Gyula úr éppen most koszorúzza meg az általuk kivégzett hajdani elvtársuk, Nagy Imre sírját?

És Apró Piroska veje, Gyurcsány Ferenc (KISZ-titkár, milliárdos, miniszterelnök, családapa és hazafi) otthon, családi körben hogy emlegeti anyósa édesapját? Mi a véleménye – nem mint magánembernek, hanem mint a demokratikus Magyar Köztársaság miniszterelnökének – Apró Piroskáról, a munkásmozgalom régi harcosáról, a proletárdiktatúra alázatos szolgálólányáról? És mi a véleménye anyósa édesapjáról, Apró Antalról, a munkásmozgalom még régebbi harcosáról, Rajk László elvtárs, Rákosi Mátyás elvtárs, Gerő Ernő elvtárs, Nagy Imre elvtárs, Kádár János elvtárs hű harcostársáról?

Egy biztos: anyósa édesapjától sokat tanult. A gátlástalan köpönyegforgatást, például. Bár az öreg bolsevik 1989 után valószínűleg szűkülő szemmel figyelte, ahogy kommunista elvtársai pillanatok alatt burzsoá pénzemberekké vedlenek, és kommunista múltjukat leköpve, megtagadva a proletárdiktatúra tegnapi hívei a demokratikus szabadgondolkodás és vagyonharácsolás lelkes bajnokai lesznek néhány év alatt. De Gyurcsány Ferenc is éppoly gátlástalanul tud ígérni, mint Rákosi elvtárs ("Lendületben az ország!"); éppoly gátlástalanul szegi meg adott szavát, mint Kádár elvtárs (miniszterelnöki tanácsadóként vajon milyen tanácsokat adott főnökének, Medgyessy Péternek, akit aztán rövid időn belül páros lábbal rúgott ki a hatalomból?); éppoly gátlástalanul magabiztosan erőszakos, mint Apró elvtárs ("Addig kell a választásokon legyőzni a Fideszt – még legalább kétszer-háromszor –, amíg a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a hazai politika élvonalából.").

Tegeződni is Piroska anyus apukájától tanult. Apró Antal 1956. október 6-án így tisztelgett halott elvtársa sírjánál: "Drága Rajk elvtársunk! Emlékszünk Rád, sohasem felejtjük el áldozatos és eredményes munkádat." Szóval Gyurcsány úr Apró elvtárstól tanulta, hogy a kommunisták által meggyilkolt kommunistákat – újratemetésük után! – illik (lehet) tegezni: "Imre, te mit gondolsz, hogyan kell boldogulni ebben a veszekedős világban?"

Az már csak a miniszterelnök úr kulturálatlanságára (vagy önteltségére?) jellemző, hogy nem ismeri a tegeződés és a letegezés közötti különbséget.

Sok mindenre gondoltam, amikor 1956. november 23-án a Népszabadság október 23-a hőseire emlékező vezércikkét olvastam, de arra biztos nem, hogy 2004. november 4-én egy alig másfél évtizede még kommunista KISZ-funkcionárius demokratikus pózban tetszelegve, önelégülten mosolyogva simogatja majd Nagy Imre szobrát, letegezi az anyósa apja és elvtársai által halálba küldött hajdani miniszterelnököt, és éppúgy, mint Kádár Apró Dögei, a történelmi igazságosztás egyetlen letéteményesének tekinti önmagát és a nevét minden tömeggyilkosság és újratemetés után újra és újra korszínűre mázoló pártját.

Lendületben a kommunisták?

Szigethy Gábor

[korkep-blog]

Kalita Gábor: Elvtársak, azért is Amerika?

„A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”

Jó kis hírecskét olvashatott a napokban a nagyérdemű, miszerint Vladimír Mečiar fia, Michal Kaliforniában luxus villát vásárolt, két millió dollár értékben.

  Jól jött a „módszerváltás” – nekik

  A felvidéki olvasó rendszerint egy kézlegyintéssel intézi el az ilyen híreket, hiszen kis hazánkban annyi volt kommunista káder jutott a változás után magas pozíciókhoz, vagy privatizált hatalmas értékű, volt államvagyonokat, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni.

  Nem volt elég, hogy legtöbbjük lopott az átkosban, de  lopott utána is. S még csak nem is pirultak el amiatt, hogy fordított felállásban, 1968-ban ők milyen retorziókat  eszközöltek – állásvesztés, a továbbtanulási lehetőség megvonása az indexen lévők gyermekeitől, zaklatások, bebörtönzések révén –  a másik oldalon álló embertársaik kárára.

  Nem pirultak, mert pirult helyettük az emlékbe eldugott „piros könyvecskéjük,” persze ez már – viccként mondva – nem volt feltűnő, hiszen az – amúgy is vörös volt. Úgy mint a gazdája, aki a „módszerváltás” után tudatában nem, csak külcsín gyanánt váltott színt – kaméleon módjára.

  A nagyfőnök utasításba adta

  A Szlovák Nemzeti Emlékezés Hivatala kiállításainak fényképekkel is illusztrált paneljein fiataljaink is láthatják, olvashatják, hogy annak idején az államrendőrség /ŠtB/ országos parancsnoka utasította ügynökeit, s „szpolupracovnyíkjait,” hogy a rendszerváltás után igyekezzenek „besimulni.”

  Az Istropolis 1981-ben. Kép: Facebook (Nové mesto na starých fotografiách

  Mégpedig az egyes társadalmi szervezetekbe, az újonnan megalakult pártokba, a médiába, hiszen a bomlasztás mindkét esetben helyénvaló lesz:

  vagy „visszateremtik” informátoraik jelentései révén is az elmúlt rendszert, vagy az újat bomlasztják, minden ball orientált „vöröske” örömére.

  Persze, ahogyan az idő múlt, közben minden szovjet „protektorátus” alatt álló ország váltott, az elvtársak, „sugi- bugijaikkal” együtt – ott ragadtak az említett közösségi helyszíneken.

  Szerencsétlenségünkre, hiszen ezáltal olyanra sikeredett az elmúlt huszonnyolc év demokráciája, amilyenre sikeredett. Olvasóim is tudják, hogy ehhez kommentet fűzni – merőben fölösleges.

  Megjegyzésként persze, illik megemlíteni:

  A kilencvenes évek legelején sokat olvashattunk arról, hogy Mečiar, aki 1994 és 1998 között már miniszterelnökként uralta Szlovákiát, az átkosban Doktor álnév alatt jelentgetett az állambiztonsági szerveknek, s már a rendszerváltás utáni első hetekben történő politizálása alkalmával  „elintézte,” hogy aktája „eltűnjön” az ŠtB trencsényi villájából.

  Káder-gyerekek sokasága Amerikában, volt káderpapák látogatóban

  Visszatérve a bevezetőben idézett hírecske tartalmára, az ember lépten, nyomon ma is azzal találkozik azzal, hogy mennyire közkedvelt hellyé is vált az átkos szekértolói számára Amerika.

  New York 1989-ben. Kép: weber-street-photography.com

  Az az Amerika, mely korábbi „agitprop” tanulmányaik, továbbképzéseik idején – kifelé kürtölt véleményeik szerint – az ördög telephelye volt, bűnös kapitalizmus szennyfészke, a megátkozott pénzmonopólium, s a milliárdos kizsákmányolók otthona.

  A Moszkvában, Leningrádban kiképzett „vörösbrigadérosok”, pártfőiskolások,  a leglukratívabb állásokat foglalták el, s nekik járt a szocialista rendszer által folyósított  jutalom, kitüntetés, gyerekeik külföldön, vagyis a szocialista államokban való iskoláztatása, nyugati államokba való utazásaik, megbízhatóságuk révén. Persze ma már mindenki tudja, mit is kellet szolgáltatniuk, mit is kellett „aláírniuk” mondjuk a kecses kis, a szögesdróton kívüli, nyugati kirándulások, külügyi szolgálatok fejében.

  Ezek az emberek a politikából, a közösségi életből nem tűntek el. Itt vannak közöttünk, hiszen  még csak felelősségre sem vonták őket. Több mint valószínű, hogy akkor, a parlament padsoraiban elégedetten pislogó, akár jobboldali képviselők is azt remélték, hogy a demokrácia, majd csak úgy jön, vagyis „önszántából” birtokba veszi majd Szlovákiát.

  Mi – példaként említve – Pozsonyban élő idősebbek, akik párton kívüliként premier plánban éltük át a Husák éra minden szennyét, rezdülését, szinte szájtátva hallgatjuk társaságban, vagy regisztráljuk az egyes médiafelületeken, akár a pozsonyi nagypiac pultjai között, kávézókban, hogy a fentiekben jellemzett volt vörös csicskák, ma miféle véleménnyel is vannak a világról, családjaik tagjai merre is futottak szét a  földgolyón.

  Gumibugyi a világ – szerintük

  Nemrég Pozsonyban, a Szlovákia Képzőművészeti Uniója, UMELKA kiállítótermében tartott tárlatnyitó utáni fogadáson szlovák újságíró barátommal beszélgetve arra lettünk figyelmesek, hogy ismerősével mellettünk társalog egy volt pártközponti csicskás, akit ismerünk, hiszen többek között az ő feladatköréhez is tartozott az újságírók, a sajtó figyelése, egyben a cenzúrázás. Akarva, akaratlanul, hozzánk is eljutott a volt agilis elvtárs ismerősével való szóváltásainak foszlányai:

  „Tudod a lányom New Yorkban él, ott tanult, egy jogászhoz ment férjhez. A fiam Kaliforniában futtatott be egy szörf és búvárfelszerelésekkel foglalkozó kölcsönzőt, jól megy neki, nemrég vett egy luxuslakást Miamiban. Gyakran látogatom feleségemmel együtt gyerekeinket, mert tudod, Amerika…”

  Közben szlovák újságíró barátom, aki mellettem állt, megsúgta, kiegészítette a cenzorral kapcsolatos ismereteimet:

  – Ő és társai Moszkvában, a KGB épületében szerezte docensi titulusát fél év alatt, így tudott minket figyelgetni – „szakavatottan.”

  A KGB épülete Moszkvában. Kép: pastvu.com

  Aztán a Moszkvában „tanuló,” későbbi pártközponti „előadó” tovább folytatta ismerősével a kvaterkázást:

  „Tudod, csakis Moszkva csinálja ma a világban a legtöbb bajt, mindenütt háborúkat szít, ha nem lenne erős Amerika, akkor talán már el is pusztult volna a világ… – mondta az átkos elismert nomenklatúrája. Vagyis, hadd használjak egy reá jobban illő jelzőt – kreatúrája.

  Szaladjunk Amerikába

  Van ám még egy „Amerika imádó” volt vörös csapat a demokrácia „vívmányait” élvező, csinos kis életterünkben.

  Annak idején, a Szlovák Ifjúsági Szövetség vezére, a rendszerváltás hajnalán figyelmeztette „káder” híveit, készítsék elő útleveleiket, csomagoljanak, s irány az akkor még egészben álló Jugoszlávia, ami nagyszerű menekülő útvonalként szolgál majd – akár Amerika irányába is.

  Ezek közül sokan hallgattak is a nagyfőnök javaslatára, s rettegésükben egészen Amerikáig futottak – vagyis pontosítva, repültek – az Óperenciás  tengeren túlra.

  Persze, akkor tudatuk előtt rémképként jelen lévő elszámoltatás elmaradt, hiszen kis hazánkban a kilencvenes évek közepén a nagy mufti és társai vették át a „demokrácia” irányítását, így hazajöttek az „üldözöttek.” S, mit tettek hazaérkezésük után?

  Kedves olvasóim nem fogják elhinni: már otthon, nagy könyvszentelős csinnadratták kíséretében, könyvekben énekelték meg mesés amerikai utazásukat, mint amolyan, az utazást hobbijukként választó turisták, melyek lapjain szinte lihegve dicsérték Amerikát, földünk paradicsomainak paradicsomát. Ők, az átkos volt „nomenklatúrái.”

  Vörös főideológusból a demokrácia „képviselője”

  A számtalan közül, az elszámoltatás elmaradásának egyik, szinte már szomorúan groteszk esete Peter Weiss, története.

  Az átkosban a volt politikus a Szlovák kommunista Párt Központi Bizottsága Marx Lenin ideológiai osztályának volt a vezetője. A rendszerváltás után baloldali politikus, ma már hosszú évek óta Szlovákia karrierdiplomatája.

  Pozsony-Újváros. Kép: Facebook (Nové mesto na starých fotografiách)

  Tehát, ha valamelyik tisztelt olvasóm ezt a rébuszt össze tudja adni ceruza nélkül, hogy egy volt „vörös” főideológust egy demokratikus, EU-s, NATO tagország külföldi, diplomáciai missziókra küld ki, azt matematikai felfedezés��ért Nobel-díjra lehetne ajánlani.

  Ugyanis ez olyan, mintha a második világháború befejezése után a Szovjetunió a hitleri birodalom főideológusát, Goebbelst kérte volna fel országa diplomáciai képviseletére.

  A fentiekben vázolt történetecskék is arról tanúskodnak, hogy az átkos rezsim milyen ócska jellemű kreatúrákból állt össze, akik egy csettintésre nézetet, eszmét változtattak. S a volt elvtársaikkal való korábbi és mai összefogás csakis arra volt jó, vagyis arra jó, hogy ismét ők vigyenek mindent, ami csak az orruk elé kerül.

  Ezt a jelenséget, annak idején, jeles írónk, Márai Sándor brilliánsan megfogalmazta:

  „A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”

  Hát, itt tartunk, „elvtársak!”

  Kalita Gábor

Nyitókép: Pinterest (Pozsony régen)

[avicdsgn1]

https://444.hu/2019/11/16/negyedmillion-tuntettek-pragaban-a-miniszterelnok-ellen

“A felvonulók azt is erősen sérelmezték, hogy egy olyan ember vezeti Csehországot 30 évvel a rendszerváltás után, aki 1982-ben külkereskedőként a kommunista titkosszolgálat ügynöke lett.” Kezet foghatnak a gyogyorogyó haverokkal. Talán annyi különbséggel, hogy őket zavarja ez a helyzet és tesznek is ellene. Míg gyogyirogyik visszavágynak a jó öreg 70-es évekbe. Nekik nagyon is jó, hogy egy volt kommunista ügynök vezeti az országot. Csak ne a szotyis ügynök :D Bár ahogy ismerem őket amikor végre megszabadulnak tőle majd őt sírják vissza. Horn Gyula gyogyoró miniszterelnök----ÁVH-s tiszt...tudod Ávós..akik a fekete autóval gyüttek oszt lesz nemulass!! ( Régebben ezt tagadták és azt magyarázták, hogy ugyan Ávós volt, de semmi rosszat nem tett.....belülről bomlasztotta a rencertet....nem ő vót aki kiverte a fogad, leverte a veséd, hanem a rencer vóót bátya...há’ érted páppá!!!! Nemrég az alkoholista MSZP-s aljadék Szanyi, aki közpénzből tartott ki tiniscsajokat egy kecóban arról beszélt, hogy 56 után milyen lazaság volt gyogyorországon....jah..akkor nem is tömeges kivégzések. És az ÁVH-t ugyan “A PÁRT ÖKLÉNEK” nevezték valójában jámbor, jólelkű emberek voltak. Jah..szóval akkor nem igaz a sok történet arról, hogy jött a fekete, épphogy guruló, retek szocironcs aató és vittek a gulágra vagy kiverni pár fogad, leverni a veséd, megkínozni, ha véletlenül meghaltál közben akkor eltűnt lettél. Mindenki csak hazudik. És az ÁVÓ csak olyan volt, mint most a TEK. Semmi több. Hát nem egészen. Inkább olyan volt, mint a Komcsy SS. A náciknak SS, az elftásaknak ÁVH. Elég volt, ha nem tetszettél az egyik hat elemis VV taplóelftásnak....nekik mindenki fasiszta volt... és már vittek is. Jó hát egy ilyen szardarabtól, mint Szanyi kapitány nem várt mást az Nber. Le se köpném. A túrhám többet ér.  ) Medgyessy...miniszterelnök még a keresztnevére sem emlékszem annyira egy senki....III/II-es ügynök/besúgó.... kommunista ügynök. Sunyi fíííreg, besuttogó. Csúccsány elftás...miniszterelnök, lhééélegeztetőgépgyár tulajdonos.....KISZ( Kommunista Ifjúsági Szövetség ) titkár. MSZMP tag. Nettó Kommunista. Később már az volt a fedőszöveg, hogy belülről bomlasztotta a rencertet. Valójában talpnyaló, ügyeskedő igazi Komcsy volt. Putin elftás jó barátja akit többször is vendégül látott a lopott villájában. (mostanság Putyin ádáz ellensége...és folyamatosan ellene beszél. Változnak az idők. Kicsit túl gyakran, kicsit túl élesen) Csúccsányné Dubrovniczky Klhhhlárika....a jövendő gyogyorogyó miniszterelnöknő :D Az egész családja véresszájú, rabló, alacsony iskolázottságú (5-6 elemi) kommunista volt. Egy csomó Nber haláláért felelősek 56 után. A mai napig minden tulajdonuk a komcsy rablásból származik. Amit azóta egy cégen keresztül tisztára mostak mára. Óbáegygáci, óbáegygáczi.....A VAJDA...nömzöthvözír elftás. KISZ( Kommunista Ifjúsági Szövetség ) titkár. Feltehetően ügynök is volt, bár ezt még senki sem bizonyította, de nézz csak rá a suttyajára :D Mostanság soft diktátor aki eladta a népét robotrabszolgának. Gyogyorogyó banánköztársaság büszke előljárója. A jelenlegi “baloldali” elvtelen összefosás és a jobboldalnak nevezett elvtelen tolvajhorda illusztris alakjai mind egytől egyig volt komcsyk. Besúgók, titkárok, belülrű bomlasztó gerinctelen fíírgek stb....

[nemzetinet]

SZÁRMAZZUNK!

(A „zsidó Bayer” vallomásai) 

Van ez a kurucinfo nevű izé, amin név nélküli vagy álnéven szereplő fehérjehalmazok szoktak „írni” ezt-azt. Egyikük most éppen Székely Árpád néven mélyül el a származástanban és a rasszjegyek értelmezésében, valószínűleg a jövő héten már Rabonbán Csabaként fog dolgozatot írni Jézus magyar származásáról a boldogtalan.

Nos, lássuk a „művet”: 

„Szégyen a zsidó származás? – Sokan a kérdés felvetését is eleve provokációnak tartják Sokan a kérdés felvetését is eleve provokációnak tartják, miközben a rendszerváltozás óta egyre több politikai-közéleti szereplőről derül ki, hogy elhallgatta vagy letagadta zsidó származását. Ennek okát nem igazán értjük, már csak azért sem, mert a közvélemény egy jelentős része tudta vagy sejtette, hogy az érintettek zsidók. Antall József miniszterelnökről csak halála utána lett köztudott, hogy – nagyszülői ágon – részben zsidó származású volt. Ugyanez a helyzet az SZDSZ volt köztársasági elnökével, a zavaros múltú Göncz Árpáddal is. Horn Gyula, a kommunista-pufajkás múltja miatt eleve vállalhatatlan MSZP-SZDSZ-es miniszterelnök viszont konkrétan tagadta zsidó pedigréjét, azt állítva, hogy felmenői svábok voltak. Halála után anyakönyvi és levéltári kutatások után derült ki, hogy bizony ő is Jordán-pozitív volt. Aki ismerte a magyar- és kereszténygyűlölő, a kommunizmus áldozatait megvető Havas Szófia nevű szocialista politikust, az már nyilván korábban is gyanakodott, ugyanis a “hölgy” Horn Gyula testvérének lánya. Rajta – rasszjegyei miatt – jól látható zsidó származása.

Hasonló helyzetben van Bayer Zsolt fideszes háziújságíró is, aki annak ellenére állítja magáról, hogy sváb származású, hogy közben itt Solymáron a család egyik ágát zsidónak tartják. Régi barátai azt állítják, hogy az egyik Szombathelyen eltemetett nagyszülő zsidó volt. Tény, hogy a svábok között kevés olyan arcot látni, mint az öregedő Bayer Zsolté.”

  Némi ideig töprengtem, kell-e nekem ilyesmire reagálnom, mikor az élet szép a disznószar meg büdös, de egye fene, csak a tények rögzítésének erejéig szánjunk időt erre is.

„Itt Solymáron a család egyik ágát zsidónak tartják” – szól a megfellebbezhetetlen igazság.

Nos, nem tudom, melyik lehet a család ezen ága, különös tekintettel arra, hogy miért éppen Solymáron tartják ezt, mikor a családnak nincs solymári ága, apám 1977-ben vett telket ott, 1982-ben költöztünk oda, és ma már a családból senki sem él Solymáron, a többi stimmel.

És akkor nézzük az ágakat:

Apai ág, ugye, Bayer. Apám ifjabb, nagyapám idősb. Bayer Ottmár, Mosonszolnok szülöttei, Mária Terézia telepítette svábok, sajnálom, de ez a helyzet. Olyannyira ez a helyzet, hogy nagyapám egyik testvére, Karl Bayer, vagyis Károly bácsi a Waffen SS-ben harcolt. Ott viszonylag kevés zsidó volt, bár lehet, hogy a kedvünkért kivételt tettek, hogy a kurucinfo majd egyszer lelephezhesse a nagy titkot.

Apai nagyanyám Lipták Magdolna, evangélikus tót leány, Nagykátán született, szüleit hamar elvitte a Morbus Hungaricus, árva lányként a Békés megyei Gádoroson nőtt fel, a helyi tűzoltó volt a nevelő apja, szintúgy tót ember, de lehet, hogy a Székely Árpád tud valamit, amit mi nem.

Anyai ágon az édes nagymamámat nem volt szerencsém ismerni, születésem előtt meghalt. Solti Lenkének hívták, kiskőrösi volt, s a Soltiak generációkra visszamenőleg református néptanítók voltak Kiskőrösön Rokonságunkhoz tartozik egyebek mellett Szeberényi Lajos evangélikus pap is. Róla ezt olvashatjuk a wikin:

  „Teológiai tanár. A Kisfaludy Társaság tagja. Szeberényi Andor bátyja.

Selmecbányán Petőfi Sándor iskolatársa volt 1839-ig, de akkori barátságuk később egy irodalmi polémia miatt felbomlott. Pozsonyban teológiát tanult 1841-ig, azután Pápán jogot végzett. 1846-ban Pesten ügyvédi oklevelet szerzett. Pestre költözött, ahol főleg hírlapírással foglalkozott.

A szabadságharc idején Kossuth hírlapjának volt munkatársa és a Nép Barátja szlovák nyelvű kiadását, a Debrecenben megjelenő Prjat’el Ludu című lapot szerkesztette. Később fogalmazó volt az országos rendőrségnél három hétig s az itt szerzett útlevelekkel később magát és sok társát megmentette.

A világosi fegyverletétel után Aradon orosz fogságba esett, de Nagyváradra kísérésekor megszökött. Szelepcsényi Gábor névvel Hódmezővásárhelyen rejtőzött mint kántortanító. 1851 végén békéscsabai reáliskolai tanár lett, ott elfogták és Nagyváradra vitték. Anyja közbenjárására félév múlva kegyelmet kapott ugyan, de rendőri felügyelet alá helyezték és Csabára internálták. Ekkor a tanügyi irodalom buzgó művelője lett, megindította a Néptanítók Könyve (később: Iskolai Lap) című folyóiratot.

1857-ben lelkész lett Makón, 1860-ban Szegeden, 1864-ben pedig Pozsonyba ment magyar-szlovák papnak és a gyakorlati teológia tanárának. Itt pár év múlva a dunáninneni ev. kerület jegyzői tisztét is ráruházta és a dunáninneni egyházkerületi gyámintézet elnökségét is viselte. A Pozsony város képviselő-testületének szintén tagja volt.

Első cikkei a Társalkodóban, később az Athenaeumban, majd a Regélőben és Kunoss-féle Közlemények-jében jelentek meg; ekkor Reményi Gyula, Beri Vincze, Méli stb. álneveket használt. 1848. júliustól Kossuth hírlapjának volt munkatársa, később számos más hírlapnak és folyóiratnak dolgozott.”

Nem egy tipikus zsidó életút, de ki tudja? Talán a Székely Árpád…

Amúgy Petőfi egy verset is írt neki, így szól: 

SZEBERÉNYI LAJOS EMLÉKKÖNYVÉBE

  Kegyetlen a végzet; nem hagy sok időig örűlni

Minket együttlétünk édeni napjainak.

Ámde az a földnek bármely részére ragadhat,

Érted ezen kebel ég, s lészen örökre hived. 

Selmec, 1839. január 19. 

Nézzük akkor anyai nagyapámat:

Dr. Gyimes Károly Fercsel Anna és Glöckner Károly gyermekeként látta meg a napvilágot Tolnában, egy Szolnok melletti falucskában. A család ezen az ágon a szekszárdi borász famíliával, Vesztergombiékkal áll közeli rokonságban, ugyanis anyai dédapám, Glöckner Károly apja Wesztergombi Lajos ácsmester volt, édesanyja pedig Glöckner Erzsébet. S hogy miért nem Wesztergombiként illetve későbben Vesztergombiként ment tovább az ág? Hát azért, mert a Károly dédnagypapi a Westergombi ácsmester zabigyereke volt, és Wesztergombi ácsmester tisztességgel gondoskodott titkos szerelme eme gyümölcséről, de a nevére nem vette soha. Fájdalom, de arról is kénytelen vagyok értesíteni a Székely Árpádot, hogy a Glöcknerek a Tolnában régóta honos sváb családok egyikeként éltek, katolikusok, nincs tudomásunk zsidó vonalról. Nagyapám pedig erről a Glöcknerről magyarosított Gyimesre, s így lett édesanyám Gyimes Dalma. Amúgy –és ez talán még a Székely Árpádnak is meggyőző érv lehet-, Dr. Gyimes Károly nagyapám sajnos a nyilas párt tagja lett. Fájdalom, de ez az igazság. Amúgy, mint kiskőrösi körorvos a kiskőrösi zsidó gettó orvosa volt, és ebbéli minőségében zsidókat mentett, vagyis hamis igazolásokat állított ki, hogy nincsenek szállítható állapotban stb., továbbá valóban orvosként kezelte őket a táborban, és emberséges volt. Nyilasként. Különös. Mindenesetre a háború után nagyapámat elvitték az Andrássy 60-ba, az Ávóra, és életét azok a kiskőrösi zsidók mentették meg, akikkel emberségesen bánt, és akiket mentett, ők írtak leveleket személyesen Péter Gábornak, hogy Dr. Gyimes Károlyt engedjék el. (E levelek egy részét mai napig őrizzük.) De ettől még Dr. Gyimes Károly nyilas múltja elkísérte őt, sokáig bujkált, orvosként sem dolgozhatott, s végül a nyilas múltjával megzsarolták és besúgó lett. Jelentéseiben igyekezett nem ártani senkinek, de fájdalom, akkor is elvállalta. Szóval ez anyai nagyapám története. Egy tolnai katolikus sváb gyerek, aki nyilas lesz, aztán kádárék besúgója, amúgy orvos, és a nagykanizsai tüdőgondozó főorvosaként dolgozik, amikor én már a világon vagyok, és kisgyerekként nagyon szerettem őt. Talán a Jóisten büntetése volt, hogy ő nagyon fiatalon meghalt. Leukémiás lett, ugyanis hiába volt orvos, soha nem vette fel az ólomköpenyét, amikor a röntgenbe ment.

Mindenesetre úgy tudom, hogy a nyilasok között fölöttébb kevés volt a zsidó, legalább annyira kevés, mint a Waffen SS tagjai között. Ha Székely Árpád másképpen tudja, ideje felfednie a kártyáit.

Ja, mielőtt elfelejtem!

Solti Lenke nagyanyám Kiskőrösön nyugszik.

Dr. Gyimes Károly nagyapám a Farkasréten.

Bayer Ottmár nagyapám szintúgy a Farkasréten.

Bayer Ottmárné szül. Lipták Magdolna nagyanyám is a Farkasréten.

Volt egy mostoha nagyanyám is, mivel Gyimes Károly másodszor is megnősült. Őróla és családjáról keveset tudok, kiskunhalasi Kégl lány volt, szintúgy sváb, amúgy a Francia Kisasszonyokhoz járt, ha esetleg zsidó lett volna, amit nem hiszek, vér szerint akkor sincs hozzá közünk. Ja, és ő Nagykanizsán, a nagynéném polcán nyugszik, urnában.

Szóval itt állok nem is négy, de mindjárt öt nagyszülővel, és senki sincs eltemetve Szombathelyen.

Minden más stimmel. Érted, Árpád, te nyomorult, boldogtalan idióta?

(p.s. 1.: Amúgy, ha a hozzád hasonló véglényekhez képest kellene meghatározni magam, minden bizonnyal zsidó lennék.)

(p.s. 2.: Ideteszem a kedvedért a családfámat. Böngészgesd!)

SZÁRMAZZUNK! a Nemzeti.net-en jelent meg,

[scallfast]

Aktuális ahogy írom, sorra tűnnek el az EÉE oldalai a fullbolsi fércbúkól.

Mostanában, persze marhára liberálisan meg szólásszabadon, automata cenzúra van már a faszbúkon, gyanakodtam először valaki “tégla” biztosan jelentget – de nem. Ugyanis készítettem időközben pár friss felhasználói fiókot 😀 azokra amit próbából kiírtam, sorra jött a “we removed something you posted” !!! :3

Hogy ez már a mesterséges intelligencia műve, vagy droidokkal sweatshop jelleggel megvalósított cenzúra, azt csak Isten, intel, és nvidia tudja. xD

Pedig nem az volt kiírva ki legyen kiirtva, leginkább soros hálózatával kapcsolatos linkek megosztásáról van szó, amikhez sok esetben még kísérő szöveget sem írtam. Pl. egy hirado.hu link cukorbergerék szerint “sérti a közösségi irányelveket” – a liberális klubban minden azt teszi ami nem liberális.

Na mindegy a lényeg, ezen túl blog lesz és esetleg egyéb pl vkontakte.

A posztokat melyeket a facebook illiberális propagandaként megdicsért 😉 majd felteszem ide.

Amúgy minden maradék normalitás azaz jobboldaliság ellen háborúznak most már libsiék.

Se szólás, se sajtó, se közösségi önszerveződési – önvédelmi szabadság, tilos az önálló identitáshoz és értékrendhez való jog “gyűlölet” beszéd / bűncselekmény, a liberalizmus eszmei folytatása a jakobinus – kommunista vonalnak.

Az #erőéselszántság is megtapasztalhatta ezt.

Aljas támadássorozat: minden oldalunkat törölték a Facebook-ról

https://eroeselszantsag.net/aljas-tamadassorozat-minden-oldalunkat-toroltek-a-facebookrol/

Az elmúlt napokban az aljas, arcot és nevet nem vállaló liberális véleménydiktátorok és a Facebook elkötelezett szélsőbaloldali kezelői együttes akciójának köszönhetően az Erő és Elszántság összes Facebook-oldalát törölték a közösségi háló egészéről, beleértve László Balázs, mozgalmunk alelnökének oldalát is. Úgy látszik, hogy a Facebook által is elviekben hangoztatott szólás- és véleményszabadság értékvilágába kizárólag azok a politikai közösségek férnek bele, amelyek nem képesek másra, csak arra, hogy gumigerincük hajlékonyságából eredően harsogják vissza a nemzetközi baloldal dekadens irányelveit.

Támadhatnak minket és törölhetik az oldalainkat, de mi sem most, sem a későbbiekben nem leszünk hajlandóak elfogadni a politikai korrektség részrehajlást kikényszerítő játékszabályait. És ellenfeleik jobban teszik, ha mozgalmunk nevét mélyen a memóriájukba vésik, mert ahogyan mi hétről hétre erősödünk, úgy ők hétről hétre gyengülnek!

A munkát pedig fáradtságot nem ismerve folytatjuk. Ébredj nemzet, tombolj vihar!

A Facebook, mint a liberális elnyomás globális szimbóluma

https://eroeselszantsag.net/a-facebook-mint-a-liberalis-elnyomas-globalis-szimboluma/

“Az alábbi bejegyzést eltávolítottuk, mert az megsértette közösségi irányelveinket” – bár a konkrét szavak tekintetében olykor változatos, de lényegét tekintve ehhez hasonló üzenettel talán már sokak találkoztak a Facebook globális terjedelmű világában – amelynek hálózata jelenleg kétmilliárd felhasználóval rendelkezik. Leginkább és kifejezetten azok találkozhatnak ilyesféle rendszerüzenetekkel a Facebookon, akik hozzánk hasonlóan nem kívánják a világ legnagyobb online közösségi hálója által is kikövetelt liberális politikai irányelveket propagálni.

Célkeresztben a liberalizmust kritizálók; a normalitásra igényes szervezetek és személyek!

Ha hirtelen nyúlunk a zsebünkbe, rögvest tudunk megannyi olyan esetet mesélni, amikor szinte bárminemű megelőző ok nélkül törölték megannyi különböző magyar jobboldali szervezet és személy oldalát a Facebookról. Kiindulva saját környezetünkből, elég csak arra az elnyomásra utalni, ami az Erő és Elszántság központi- és alapszervezeti oldalait sújtotta: eleinte a törlés okaként a Betyársereg képeinken látható szimbólumáért, később a Betyársereg nevének kiírásáért, legutolsó időkben pedig már csak egy puszta Erő és Elszántság rendezvény beszámolójáért is azonnal törlésre kerültek oldalaink (így járt egymás után többször saját Facebook-oldalam is – a cikk szerzője) – jelenleg pedig már nincs is oldalunk a Facebookon.

Ugyanígy törölték a Betyársereg oldalát több tízezres követői létszám mellett, az Identitesz oldala is így járt még a nyár folyamán, de ugyanilyen vakbuzgósággal törlik folyamatosan a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom oldalait is. A legszembetűnőbb esetek egyike pedig Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere személyes oldalának törlése, a másik a 888.hu kormányközeli online sajtóorgánum Facebook oldalának eltávolítása volt. Bár utóbbi két eset mindegyikében csupán átmeneti helyzet állt elő, az eltávolítási folyamat viszont ezen példáknál is megindult.

De ne is rugaszkodjunk túlságosan messzire, hiszen nem kell, hogy az ember politikai szervezetek számára hozzon létre Facebook-oldalt. A közösségi hálóról való eltávolításhoz elég, ha saját profilunk idővonalán osztunk meg olyan bejegyzéseket, amelyek ne adj’ Isten hazaszeretetről, kultúravédelemről, esetleg a hagyományos családmodell melletti elköteleződésről tanúskodnak. Sőt, legtöbbször elég annyi is, ha a liberálisok által nem kedvelt #defendeurope (“megvédeni Európát”), esetleg ha még erőteljesebbek vagyunk a #smashculturalmarxism (“összetörni a kultúrmarxizmust”) hashtageket használjunk bejegyzéseink során (utóbbi száz százalékos arányban veri ki a biztosítékot liberális polgártársaink táborában).

És a mechanizmus az esetleges bejegyzések törlésével még nem szokott véget érni, legtöbb esetben az adott személynek a Facebook által uralt online térből való teljes eltávolítása szokott végső pont lenni a történetben. Egy szó mint száz, egyre feltűnőbb és nyilvánosabb az a forma, ahogyan a Mark Zuckerberg által irányított globális vállalat uralja mindannak a kétmilliárd embernek a gondolkodását és értékrendjét, akik mindennapjaik jelentős részét a Facebook felületén töltik (vö. metapolitika). És a legszomorúbb mindebben az, hogy ez az embertömeg még csak észre sem veszi, hogy miután regisztrál a Facebookra, megszűnik minden önállósága: gondolkodása és értékrendje fölött egyértelmű monopóliumot élvez a globális vállalat. Hiszen azt, hogy milyen oldalak működhetnek és azt, hogy ezek közül milyen oldalak hirdetését látjuk: kétségeink ne legyenek, elsőként a Facebook vezetősége dönti el.

Terjeszkedő hálózat: liberális elnyomás az Instagram felületén is

Az Instagram egy fényképek és rövid videók online megosztásán alapuló alkalmazás, amely 2013-ban már legkevesebb 100 millió felhasználóval rendelkezett. Az alkalmazás cikkünk vonatkozásában való érdekessége az, hogy 2012 áprilisától a Facebook tulajdonába került – ahogyan ugyanez megtörtént már megannyi, folyamatosan előtérbe kerülő telefonos alkalmazással is. Az Instagram története reálisan mutatja be, hogyan vásárolja fel és építi be saját birodalmába a Facebook mindazon alkalmazásokat, amelyek sikertörténeteket képesek alkotni.

Az Instagram a jelenlegi tulajdonos jóvoltából a Facebookhoz hasonlóan ugyanazon liberális véleménydiktatúra szerint sújtja mindazon felhasználókat, akik akárcsak egy porcikányit is eltérnek a nemzetközi baloldal célkitűzéseitől. Elég egy számukra nem tetsző kép megosztása, vagy egy szintúgy számukra nem szimpatikus hashtag használata.

A népszerű telefonos alkalmazások közül a Facebooknak jelenleg egyetlen erős riválisa van a legfiatalabb generáció körében, a Snapchat. A Facebook egyelőre nem tudta felvásárolni a céget, viszont könnyed egyszerűséggel úgy reagál a kialakult piaci viszonyra, hogy folyamatosan átveszi birtokban lévő alkalmazásainak átalakításával a Snapchaten elérhető összes olyan elemet, amely utóbbi alkalmazást népszerűvé tette (hozzáteszem, rövid idő kérdése, és Zuckerberg markában landolhat a Snapchat is).

A Facebooknál látható, hogy nemhogy nem halványul a vállalat jelentősége, gyakorlatilag minden riválisnál történő újítást dinamikusan beépít saját profiljába, fokozatosan törtetve a teljes körű piaci monopólium megszerzésének irányába.

Röviden a liberális jelentgetőkről

Ahogyan egy jól működő titkosszolgálat sem működhet kellő létszámú besúgó hálózat fenntartása nélkül, úgy a Facebook kezelőinek áldásos munkája sem működhetne megfelelően olyan, a nemzetközi baloldal ügye iránt elkötelezett liberális felhasználók tömege nélkül, akik sivár életük legfontosabb mozzanatait az európai ember életközösségét védő patrióták jelentgetésével töltik ki. Olyan embertípusról van szó e tekintetben, amely gyáva módon – félve a nyílt sisakos politikai küzdelemtől -, a háttérben mozogva, sunyi és aljas jelentgetésekkel vívja meg a liberalizmus nagy történelmi (vég)küzdelmét.

Több szót nem is érdemelnek.

Alternatívák nyomában: Oroszország és Kína

A világon többek között van két olyan példa (két ország), ahol az államvezetések úgy döntöttek, hogy nem kérnek többet a Facebook uralmából. Ugyanis aki uralja kétmilliárd ember gondolkodását és értékrendjét, annak olyan hatalom összpontosul a kezében, amely senki másnak nincs jelenleg a Földön. És ez különösen azon jelen esetben problémás, amikor ezt a hatalmat a normalitás és a természetes társadalmi normák felforgatása érdekében használják.

Oroszországban így a Facebook helyett a Vkontakte (VK), Kínában pedig többek között a RenRen nevű közösségi háló van előtérbe helyezve (hozzáteszem Kínában közvetlenül el sem lehet érni a Facebookot). Szóval vannak azért még olyan államok, ahol a Facebook által hőn vágyott monopolhelyzet még nem áll rendelkezésére.

Mi a megoldás? Van kiút?

A legnehezebb sosem a kritika felállítása, hanem a megoldás megtalálása. Globális nagytőke híján a Facebook monopolhelyzetét megtörni délibábos művelet lenne, ez tény. Sokan a Vkontakte közösségi hálójában látják az alternatív megoldás lehetőségét – magyarul, hogy kezdjünk el átregisztrálni az orosz tulajdonú oldalra. Ezt speciel ideális szempontból abszolút jó ötletnek tartom, viszont a megvalósíthatóság tekintetében már gyenge kezdeményezésnek. Hatalmas összegű forrássokkal rendelkező reklámhadjáratra lenne szükség ahhoz, hogy a hazai Facebook felhasználókat meggyőzzük e lépés fontosságáról. Továbbá az is hatalmas bökkenőt jelentene, hogy a Facebook a mindennapi élet során rendelkezik pozitív és kényelmes, kisegítő funkciókkal, a kényelmet pedig a legnehezebb elhagyni az átlag, fogyasztói berendezkedéshez szokott polgár szemszögéből.

A helyzetünk nem egyszerű, hiszen a nemzetközi baloldalból máról holnapra globális baloldal válik, globális tőkével és globális metapolitikai uralommal. Mozgalmunk építkezése szempontjából minden lehetséges alternatíva érdekelt, küzdelmünk során pedig minden eszközt meg kell ragadnunk, amivel a kulturális, társadalmi és politikai helyreállítást szolgáló ügyünk üzenetét eltudjuk juttatni a szélesebb választópolgári rétegekhez.

Lehetséges megoldás: leleményesség és hagyományos marketing

Mindezekből leszűrve úgy vélem, hogy a rövidtávú megoldás egyrészt a leleményességen (az online alternatívák felismerésén és maximális kihasználásán), valamint a hagyományosnak minősülő politikai marketingeszközök újbóli előtérbe helyezésén lehetséges.

Viszont mese nincs, a Facebook liberális elnyomása minket meg nem törhet! Minél magasabb falakat állítanak elénk, elszántságunkat annál inkább megerősítik!

Jövünk!

Írta: László Balázs, alelnök

← Gyorshír: lincshangulatba sülyesztette Kisvejkét a helyi cigányság Közlemény a bankszámlánk állítólagos zárolásáról → További híreink

A deviancia elfogadtatása, a liberalizmus diktatúrája! 2017.11.07. Délvidéki Magyar Golgota 1944–45 2017.11.04. Tüntetés a kényszer betelepítés ellen 2017.09.11. Kövess minket Facebook-on! Október 23. – Felkelés ’56https://www.youtube.com/watch?v=npZkPTlXOjA Defend Europe 1686https://www.youtube.com/watch?v=FcWKE0sZvD4 László Balázs a Demokrata-banhttps://www.youtube.com/watch?v=DuOCP5k8KhE Tyirityán Zsolt az Echo TV-benhttps://www.youtube.com/watch?v=XsLCj5Tqocc Erő és Elszántság © 2017. Minden jog fenntartva

2017.11.10. Legfrissebb: Budapesten is tarol az Erő és Elszántság A deviancia elfogadtatása, a liberalizmus diktatúrája! Küldöttségi beszámoló Londonból: erősődő európai összefogás! Segítsünk Márknak! – felhívás véradásra! Küldöttségi beszámoló Angliából: London

Erő és Elszántság

Új jobboldalt építünk!

Szellemiség

Szellemiség

Itt tekinthető meg a mozgalom szellemiségének teljes leírása.

A helyreállítás útja A magyar új jobboldali törekvés szellemi irányelvei

Nulladik lépés: a nyugati hanyatlás felismerése

Európa politikai, kulturális, etnikai és demográfiai értelemben hanyatlik. A napjainkban Európa-szerte uralkodó liberális demokráciák materializmusa és gyengekezűsége, valamint a nemzetközi baloldal által minden szinten kifejtett normafelforgatás hatására a mindenkori európai kultúralkotó és kultúrmegtartó értékek – mint például a vallásosság, az etnikai öntudat, vagy a saját közösség iránti felelősség érzése – a társadalmi közgondolkodás és közértékrend perifériájára szorultak, a kontinens egységességét biztosító belső etnikai és kulturális homogenitás pedig fokozatosan felbomlik. A kialakult helyzet súlyos mivoltát pedig fokozza, hogy amíg az őshonos európai népcsoportok lélekszáma generációról generációra drasztikus méretekben csökken, addig a különböző, nem őshonos etnikai kisebbségek (arab, afrikai és cigány népcsoportok) létszáma hatványozottan növekszik Európa-szerte, amely folyamat pedig eredőjeként szolgál a párhuzamos társadalmak és ezáltal a növekvő etnikai feszültségforrások kialakulásának (itt kiemelten értve az európai no-go zónák jelenségét). A helyzetünk még ennél is súlyosabb, ha számításba vesszük a legfiatalabb európai generációk körében terjedő általános önpusztítás (mint például az általános droghasználat terjedtsége) jelenlegi fokozatát. A napjainkra kialakult problémák sora pedig szinte végeláthatatlan, de a hanyatlás forrásának felismerése és alapos vizsgálata kezünkbe adja a feladatot, miszerint olyan irányelveket és feladatköröket kell politikai szinten meghatározni, amelyek megoldást kínálnak a finoman szólva is negatív jövőkép eloszlatására. Hiszen, ha a folyamatok a jelenlegi irányok szerint tendálnak a továbbiaknak, akkor közös kontinensünk nehéz történelmi időszak elé néz.

Az új jobboldali erők színrelépése

Bár az európai kultúrkör – és vele együtt szeretett hazánk, Magyarország – a dekadencia útján halad, a jelenlegi európai liberális politikai elit nem csak képtelen, de nem is akarja belátni a helyzet valódi súlyosságát. Sőt, hozzájárul a kialakult helyzet fokozásához, ezzel párhuzamosan pedig gyűlölködőnek, bigottnak vagy szélsőségesnek nyilvánítja mindazon Európa-szerte szerveződő mozgalmakat, amelyek felhívják a figyelmet a szőnyeg alá söpört politikai, társadalmi és kulturális problémák időzített bomba jellegére. II.

A nemzetközi baloldalnak az európai kultúrkör hanyatlásában betöltött generáló szerepe elvitathatatlan: a hagyományos társadalmi normák céltudatos kiforgatása (mint például a férfi-női szerepek, a család és a házasság eredeti rendeltetésének relativizálása), a multikulturális pusztítás erőltetése, nem utolsó sorban pedig az Európa-szerte szervezkedő, az európai ember életközösségét és jövőjét védelmező patrióták politikai szerepvállalásának megnehezítése is mind-mind hozzájárul az egészséges európai létrend elpusztításához. Így kijelenthetjük, hogy a nemzetközi baloldallal bárminemű politikai kompromisszum felesleges, amennyiben célunk a dekadens folyamatok megszakítása és az európai létrend helyreállítása. A nemzetközi baloldal fentebb vázolt tevékenysége viszont mit sem érne, ha az európai jobboldal egésze életerős, életigenlő és akaratteljes válaszokban reagálna a politikai, kulturális, etnikai és demográfiai hanyatlás generálóinak tevékenységére. Ehhez viszont életerős, életigenlő és akaratteljes jobboldalra van szükség, viszont az eddigi, önmagukat jobboldalinak meghatározó pártok és politikai szervezetek jelentős része finoman szólva is elbukott a vizsgán. Politikai tevékenységük nem jelent többet, mint a nemzetközi baloldal látszólag jobbról történő legitimálását a baloldali liberális retorikai elemek egyértelmű átvételével és használatával (mint például az egyenlőség hamis mítoszának hangsúlyozása, a már szinte Európa-ellenes, túltolt humanizmus sulykolása, nem utolsó sorban pedig ide értendő a patrióta szerveződések baloldali szókifejezésekkel való elítélése). Így tehát belátható, hogy az eddigi jobboldal bizonyos szereplői (az úgynevezett mérsékelt, vagy konzervatív jobboldali pártok és csoportosulások) csupán a nemzetközi liberalizmus egyöntetű kiszolgálójaként funkcionálnak.

Ébredeznek viszont új szándékok, új akaratok a nyugati világ számos pontján. Olyan szervezetek és pártok sorakoznak, amelyek belátva a nemzetközi baloldal ámokfutásának veszélyességét és az eddigi jobboldal (vagy inkább szekunder-baloldal) elvtelenségét és részrehajlásban való gyengeségét, új irányok és új lehetőségek után kutatnak. Ezeket hívjuk új jobboldali törekvéseknek, amelyek egyszerre utasítják el a liberalizmus rend-, normalitás- és hagyományellenes ideológiáját és a politikai korrektségnek nevezett véleményelfojtást, egyúttal pedig új politikai irányokat határoznak meg, új hívószavakat és új irányelveket alkalmaznak a legfiatalabb generációk öntudatra ébresztése érdekében.

III.

A világ folyamatosan változik, akik pedig nem ismerik fel a történelem által kimért parancsszavakat, azoknak nincsen létjogosultsága a politika színterén. Új idők és új szelek fújnak, így elérkezett az idő, hogy a XXI. századi valóságban szemlélődve, de a mindenkori európai kultúralkotó irányelveket zászlóra tűzve lépjen elő egy új magyar politikai mozgalom, amely elutasítva az eddigi jobboldal gyengekezűségét, részrehajlását és korszerűtlenségét, egy új jobboldal egységét és akaraterejét felmutatva szálljon szembe a liberalizmus és a nemzetközi baloldal pusztításával. Így született meg az Erő és Elszántság, mint a magyar új jobboldali akarat megtestesült mozgalma.

IV.

Magyar politikai és társadalmi viszonylatban fontos ismertetni még egy olyan kiküszöbölendő tényezőt, amelynek elhagyása kulcsfontossággal bír mozgalmunk megfelelő szemléletmódjának kiépítésében: ez a kiküszöbölendő tényező a múltba révedés és a folyamatos, szinte már a jelentől elszakadt és a jövőért vívott küzdelmet nélkülöző nemzeti nosztalgia jelensége. Ez a jelenség magyar jobboldali közösségeink bizonyos köreiben lelhető fel; konkrét gyakorlati esetekben akkor, amikor némelyek korszakunk szempontjából nem meghatározó történelmi ellentétek felhevítésén fáradoznak, illetve sokakat az öncélú nosztalgiázás tévútjára terelnek. El kell fogadnunk a tényt, hogy a történelem organikus, folyamatosan változó, így semmi sem történik kétszer ugyanúgy. A jelenlegi magyar társadalom- és embertípus teljesen más gondolkodási és cselekvési szerkezettel rendelkezik, mint bármely másik kor bármely pillanatában. Amennyiben viszont naivan elhitetjük magunkkal a „régit vissza” szemléletének nem létező létjogosultságát, úgy nem csak becsapjuk önmagunkat és a politikai közösségünkhöz tartozó társainkat, de nagyobb kárt is okozunk vele, mint gondolnánk: eredménye a keserűség és a folyamatos csalódás, mert hiába keressük, de nem látjuk a régi kor emberét és a régi kor társadalmi sajátosságait. Új korszakban élünk, így megmaradásunk és politikai érvényesülési lehetőségünk szempontjából életbevágó a múltba révedés kultuszának felszámolása és a jövőbe tekintő szemlélet megértése és elsajátítása. Ez természetesen nem jelenti azt – a félreértések elkerülése végett – hogy elődeink hősiessége ne lenne mintapélda számunkra, viszont mi nem valamely régmúltbéli időszakot akarunk feltámasztani (hiszen ez a világ valós működése szempontjából lehetetlen), hanem „egy új történelmet akarunk kezdeményezni”.

Mozgalmunk nem enged teret a múltba révedés káros formáinak, mert törekvésünk új jobboldali – a jelenben él és a jövőbe tekint – így lelki szemeink előtt a magyar létrend és a magyar jövő biztosításának akarata áll!

Metapolitika: a küzdelem valódi színtere

Amit olvasunk online felületeken, amiket tanulunk az iskolában, amiket hallunk a televízióban: mind-mind tudatos kialakítás eredménye. Minden információhalmaz, amelyet környezetünkből kapunk, tudatos és célszerűségből létrehozott politikai akarat terméke. Aki ezt tagadja, az vagy nem rendelkezik kellő ismeretanyaggal az oktatáspolitikai szervezés és a mediatizált politika világáról, vagy tudatosan mond ellene e ténynek, tudatos politikai érdekekből.

II.

Minden politikai és társadalmi változás (amely magával hozza a kultúra befolyásolását is) előzetesen elkészített recept eredménye; a spontaneitás e tekintetben kispolgári ábránd. A politikai és társadalmi változások, az ismert forradalmak nem pusztán bizonyos társadalmi elégedetlenségekből eredő spontán kitörések, hanem egy azokat megelőző, olyan közértékrendet és közgondolkodást teljesen átalakító úgynevezett metapolitika eredményei, amelyek több évtizedes időintervallumban készítik elő a társadalmi talajt a politikai változtatás számára. A metapolitika azon politikai tevékenység fogalma, amely túl a napi politika és a közpolitika világán a társadalom közértékrendjét és közgondolkodását hivatott befolyásolni. Jelen korunk liberális ideológiai uralma sem egy önműködő „történelmi haladás” eredménye, hanem a nemzetközi baloldal tudatos és hosszú időkön átívelő projektjének terméke.

III.

Bár mozgalmunk természetesen kiveszi a maga részét a napi politikai csatározások harcterén, soha sem szabad elfelejteni a közértékrend és közgondolkodás helyreállításáért vívott küzdelem kulcsfontosságú politikai zónáját, a metapolitika világát. E terület valóságát könnyű felismerni, ha csak szemügyre vesszük a politikai korrektség (PC) véleményelfojtásának működését: bár fizikai bántalmazás ritkábban fenyegeti az őszinte és szókimondó patrióta egyéneket, a verbális erőszak, a hiteltelenítés és az egzisztenciális tönkretétel eszközeivel tetemre hívnak mindenkit, akik csak meg merik bolygatni a törhetetlennek hitt, de valóságosan normalitás-ellenes liberalizmus dogmatikus alappilléreit. Ezen példa mentén belátható – tapasztalva a valóságban gyakorta előforduló PC-jelenségeket – hogy a napi politika szféráján túl a küzdelem valódi színtere világnézeti, szemléletbeli, metapolitikai. Így magyar új jobboldali mozgalmunk reakciója sem lehet más, mint a jobboldali metapolitikai hadjárat meghirdetése: küzdelmet hirdetünk a közértékrend és a közgondolkodás helyreállításáért, hogy az európai politikai, kulturális, etnikai és demográfiai hanyatlás folyamatában felmutassuk az öntudat és az önvédelem akarását magyar és európai létrendünk, identitásunk és jövőnk védelmében!

1. Irányelv: az etnikai és kulturális homogenitás védelme – az önazonosságunkhoz való jog

Bár politikai ellenfeleink nem győznek eleget tenni annak érdekében, hogy az etnikai identitásért való kiállásunkat értelmetlen gyűlölködésnek állítsák be, erőlködésük hiábavaló, hiszen a puszta logika mentén is belátható, hogy bennünket kizárólag a saját etnikai és kulturális közösségünk szeretete motivál. Nem gyűlölködés azt mondani, hogy számunkra a magyar létrend elsőrendű, a magyar kulturális önkifejezés fenségesebb és értékesebb, és hogy jövőnk biztosításáért készek vagyunk politikai küzdelmet vívni. A sajátunk szeretete nem gyűlölet, a sajátunk védelme nem mások ellen való: kizárólag sajátunkért, a sajátunk érdekében.

II.

Érdekes és szinte napi szinten mérhető jelenség, hogy a nemzetközi baloldal és jobboldalinak titulált kiszolgálóik teljes elfogadással viszonyulnak olyan esetekben, amikor különböző, nem őshonos etnikai kisebbségek képviselői vallanak színt önazonosságtudatukról és etnikai büszkeségükről, viszont ellenségesen és támadólag viszonyulnak akkor, ha valamely közéleti felületen elhangzanak a „büszke vagyok rá, hogy magyar őseim vannak”, vagy a „büszke vagyok fehér származásomra” mondatok. Ez a kettős mérce elfogadhatatlan, különösen egy olyan korszakban, amikor szinte a bőrünkön érezzük az európai ember életközösségének és létrendjének lehetséges megszűnését. Amíg az előbb említett politikai erők az európai patriotizmus – így az európai önvédelem – elfojtásán fáradoznak, addig ugyanolyan lelkesedéssel erőltetik a generációról generációra megduplázódó nem őshonos etnikai kisebbségek létszámbeli növekedését, valamint politikai és kulturális felülreprezentálását. Meg kell vallanunk – máskülönben az ügy elhallgatása gyávaságunkról tenne tanúbizonyságot – hogy meg akarjuk védeni Európa és Magyarország etnikai és kulturális homogenitását, valamint ki akarjuk harcolni a jogot, hogy az őshonos európai ember büszkén vallhasson színt származásáról és identitásáról úgy, hogy ezért semmilyen sérelem, lelkifurdalás, vagy negatív követkemény ne érje életében. Ami a világ összes rasszát megilleti, illessen meg minket is, ezért a jogért pedig vállalnunk kell a politikai küzdelmet! Így belátható, hogy politikai szándékunk nem mások ellen való, hanem sajátunk védelméért. Aki gyűlölettel rágalmazza sorainkat, annak szándéka a gyűlölet, méghozzá az európai ember büszkesége, hagyományai és létrendje ellen. Hiszen akinek szemét az akaratunk szúrja, azt valójában létünk egésze zavarja.

2. Irányelv: kiállás a különbözőségekért és a valódi sokszínűségért

A liberálisok gyakorta hangoztatják a sokszínűség kifejezését, mint – szerintük – a multikulturalizmus társadalmi gyümölcsét. A multikulturalizmus társadalmi gyümölcseit viszont jól ismerjük a valóságban, hiszen elég csak széttekinteni napjaink Európájában és megismerni azt a társadalmi káoszt, amit ezen elmélet erőszakos gyakorlatba ültetése okozott. Mozgalmunk szilárd álláspontja, hogy a sokszínűség fontos és megvédendő, de kizárólag úgy, ahogyan az természetes és organikus formákban világszerte kialakult. Így kiállunk minden életközösség és kultúrkör homogenitásának védelme mellett, amelyben sajátunkat is megilleti az önazonossághoz és az önvédelemhez való jog. Hiszen, a sokszínű világban minden kultúrának van egy kultúrterülete; magától értetődőnek érezzük a jogot, hogy e világhalmazban megvédjük saját kultúránk és saját kultúrterületünk homogenitását. Így létezik a valódi sokszínűség, ahogyan annak lennie kell. Ebből kifolyólag egyöntetűen elutasítjuk azt a nemzetközi baloldal által megszervezett multikulturális projektet, amely felborítja az európai ember életközösségének természetes és organikus létrendjét, téridegen rasszok és kultúrelemek erőszakos betelepítésével (ezzel olvasztótégelybe küldve a kultúrákat), nem utolsó sorban pedig – mintegy megbénítva a háttérországot – a természetes nemi identitások és nemi orientációk erőszakos felforgatásával. A valódi, természetes alappal rendelkező sokszínűségért kiállunk (amely színskálának a fehér is árnyalata), viszont a nemzetközi baloldal által éltetett sokszínűséget – a multikulturalizmust – nem csak elutasítjuk, de etnikai és kulturális homogenitásunk védelme érdekében közveszélyesnek is nyilvánítjuk!

A világban létező különbözőségek és egyediségek ezáltal mozgalmunk szellemiségében védettséget élveznek. A különbözőségek közé tartoznak a már említett etnikai és kulturális különbségek (életközösségek közötti különbségek), az adott társadalmon belül az egyének közötti különbségek (eltérő adottságok és képességek), valamint a szintén természetes nemi különbségek (hiszen mi büszke férfiak és büszke nők vagyunk, úgy és ahogyan annak születtünk). Bár ellenfeleink itt is a gyűlölködés és a bigottság jelzőjét illetik reánk, ez valójában nem több, mint a valóság reális megközelítése és megítélése. Eleve halva született minden olyan ideológia és politika, amely a természetes és organikus emberi tényezőket megtagadva próbál politikai és társadalmi rendszereket felépíteni. Mi a természetes és organikus tényezők reális belátása mentén gondolkodunk, így szellemi irányelveinket is ezekhez igazítjuk. Minden társadalom akkor tölti be természetes rendeltetését, ha „minden úgy van, ahogy annak lennie kell”, ha a természetes emberi adottságokra alapozza érdemelvű működését. E tekintetben jelszavunk nem lehet más, mint különbözőség és valódi sokszínűség, az európai életközösség, létrend és kultúra mindennemű védelmében!

3. Irányelv: a rendpárti helyreállítás igénye – hierarchia és tekintélyelv

Fejetlenség, zűrzavar, káosz: nem vitás, hogy a nyugati politikai és kulturális terület e három szóval kifejezhető állapot felé sodródik. A nemzetközi baloldal és a jobbról részrehajló bábpolitikusok és bábpártok által erőltetett liberális nyomás alatt az európai kontinens népei jövőkép és megfelelő öntudat nélkül sodródnak a fogyasztói berendezkedés illuzórikus világában, miközben a már felvázolt problémák köre fokozatosan terebélyesedik. A hanyatlás védelmét képviselő, különböző baloldali, szélsőbaloldali és antifasiszta csoportok mintegy vazallus funkciót betöltve kutatják és támadják mindazon életigenlő európai kezdeményezéseket, amelyek felismerték a dekadencia végzetes folyamatát és az élni akarás nevében sorakoznak fel a helyreállítás zászlói körül. A politikai tér polarizálódik, a szőnyeg alá söpört problémák valóságos testet öltenek, a feszültség pedig hónapról hónapra növekszik. Igaz és abszolút helytálló meghatározás az, hogy a liberalizmus tulajdonképpen az anarchia előszobája. Meg kell határozni viszont ennek antitéziseként (a liberalizmus okozta hanyatlás ellenszereként), hogy az új jobboldali törekvések pedig a rend előszobáit jelentik, a helyreállítás kapuit képviselik.

II.

Helyreállítási – magától értetődően antiliberális – politikai küzdelmünkben kiemelten fontos, hogy a megfelelő kultúralkotó és kultúrmegtartó értékek között a rendpártiságot is annak eredetisége és rendeltetése szerint birtokoljuk. Rend pedig az, ami természetes és organikus: mint például az egészséges és hierarchikus közösségi létrend, vagy a napjainkban megkérdőjelezett férfi-női genetikai meghatározottság. Így rend, hagyomány és normalitás összefügg, mert e szavak magját az eredeti és természetes rendeltetés igénye alkotja. Bár a nemzetközi baloldal metapolitikája folyamatos sulykolással igyekszik elhitetni, hogy korunk liberális politikai és kulturális sajátosságai egy szükségszerű „haladás” eredményei, ez valójában szemenszedett hazugság. Fizikai erőszakkal (pl. 1789), az ifjúsági kultúra eltorzításával (pl. 1968), verbális erőszakkal (pl. napjaink), az oktatás és a média teljesmértékű felhasználásával és minden létező lehetőség kiaknázásával érték el, hogy korunk modern embere azt gondolja, hogy az egyenlőség természetes állapot, a hierarchia és a különbözőség pedig „bigott és szélsőséges” politikai csoportok periferikus gondolkodása. Erre az Európa-ellenes, rend- és rendeltetés-ellenes metapolitikai hadjáratra válaszunk nem lehet kevesebb, mint a rendszeretet eredeti értelmében való feltámasztása, hogy új jobboldali politikai tevékenységünk során helyére tegyük a megbontott létrend tartóoszlopait.

III.

Hogy az egyenlőség hamis mítoszát lebuktassuk, elég csupán egyszerű hétköznapi példákon keresnünk a valóság igazi arcát. Hiszen: miért lenne egyenlő a szakmailag hozzáértő tanár az ismeretanyag hiányából fakadóan rászoruló diákkal? Miért lenne egyenlő a tizenkét órás műszakot háta mögött tudó dolgozó a naplopóval? Miért lenne egyenlő egy speciális egységnél szolgáló katona egy újonc bakával? Miért lenne egyenlő két lelkileg sérült, azonos nemű egyén párkapcsolata egy férfi és egy nő szentségben történő, nemzésre alkalmas házasságával? Miért lenne egyenlő a magasságokba törő európai kultúra olyan versenytársával, amelyben a kultúra magasfokát a szavannán felhúzott kunyhó jelenti? Vagy miért lenne egyenlő az edző az újonnan érkezett, sportolni vágyó fiatallal? A mester a tanítvánnyal? A példák sora a hétköznapi életben végeláthatatlan és azok abszolút bizonyító erővel bírnak: egyenlőség nem létezik. Ilyen hamis mítoszt csak annak érdeke megteremteni és sulykolni, akinek ellensége a természetes és organikus létrend. Mi pedig nem hagyjuk védelem nélkül kulturális alappilléreinket, így leszögezzük, hogy a hierarchia mellett – amelynek rendezőelve a képesség és a teljesítmény – vállvetve kiállunk és alkalmazzuk is létünk minden területén. Létünk alapja a közösség, a közösség alapja a hierarchia, a hierarchia alapja pedig a képesség és a teljesítmény: ez a természetes és organikus, érdemelvű és tekintélyelvű gondolkodás alapképlete. Rendpárti törekvésünk akarata a hierarchikus létrend, a társadalmi tekintélyek és a társadalom érdemek szerinti működésének helyreállítása!

4. Irányelv: az európai patrióták egységes fellépésének akarása

Miként azt több érintett terület mentén bemutattuk, Európa politikai, kulturális, etnikai és demográfiai értelemben hanyatlik és hiányoznak a szükséges kultúralkotó és kultúrmegtartó értékek a közértékrend és közgondolkodás területéről – a liberalizmus, pedig mint az AIDS, úgy oldja fel az európai immunrendszer maradékát is. Ez a hanyatlás nem csak hőn szeretett magyar nemzetünket, de a kontinens minden népét egyaránt sújtja. Ilyen történelmi időkben nem engedhetjük meg magunknak azt a „luxust”, hogy ellentéteket és feszültséget szítsunk mindazon európai népek ellenében, akikkel most egyként nézünk szembe a jövőkép nélküli létezés fájdalmas időszakával. Egy a veszély, egy a sors és egy a jövő: vagy a megszűnés, vagy a fennmaradás. Így egyértelműen elutasítjuk a sovinizmus minden formáját, mert valljuk, hogy nemzetünk érdeke megkívánja az európai életközösség minden életigenlő népével – illetve mozgalmi szinten az öntudatra ébredt európai patriótákkal – való összefogást. Viszont azt is leszögezzük, hogy magyar népünk védelme számunkra kötelesség, így nemzetünk bárminemű megsértése esetén az első sorokban jelenünk meg kiállni a magyar méltóság védelmében.

II.

Leszögezendő, hogy az európai egységre való törekvésünk semmilyen formában nem egyeztethető össze a baloldali liberálisok – és az önmagukat jobboldalinak tituláló részrehajlók – által sulykolt európaisággal. Az ő európaiságuk csupán szlogen, amely a liberális politikai és kulturális térhódítás érdekeit szolgálja, de törekvésük céljában a lepel alatt egyértelműen az európai kultúrkör felszámolása áll. Elutasítjuk a liberálisok Európáját és a szintén szélsőliberális alapokon működő Európai Unió tevékenységét és helyette igent mondunk az öntudatos és patrióta Európa helyreállítására, magyar és európai létrendünk és jövőnk védelme érdekében!

Önfejlesztés és aktivizmus

Szellemi irányelveink meghatározásra kerültek, viszont minden írás csak holt betű, amelynek lelket a mozgalom ereje és elszántsága képes adni. Szükség van írásra és szükség van mozgalomra, ahogyan szimbolikus értelemben szükség van a tollra és szükség van a fokosra. Új jobboldali patrióta mozgalmunk létjogosultságát ez adja meg, ha az önfejlesztés és a politikai aktivizmus egységében szervezzük meg mind önmagunk, mind politikai közösségünk életét. A magyar új jobboldali aktivizmus szellemi irányelvei adottak, a feladat úgyszintén: küzdelemre fel, lépjünk együtt a politika színterére létrendünk, identitásunk és jövőnk védelmében!

Budapest, 2017. szeptember

László Balázs, alelnök – Erő és Elszántság

Kövess minket Facebook-on!

#eroeselszantsag

Október 23. – Felkelés ’56

https://www.youtube.com/watch?v=npZkPTlXOjA

Defend Europe 1686

https://www.youtube.com/watch?v=FcWKE0sZvD4

László Balázs a Demokrata-ban

https://www.youtube.com/watch?v=DuOCP5k8KhE

Tyirityán Zsolt az Echo TV-ben

https://www.youtube.com/watch?v=XsLCj5Tqocc

Erő és Elszántság © 2017. Minden jog fenntartva

https://eroeselszantsag.net/szellemiseg/

Az Erő és Elszántság tagjai számára elérhető program célja, hogy a mozgalom aktivistái az általános és speciális politikai ismeretek elsajátításával, a vitákhoz szükséges készségek fejlesztésével és a további számos és különböző előadások tananyagainak elsajátításával ütőképes és állhatatos egyénként tudjanak fellépni a közélet és a mindennapi politikai küzdelmek világában."

A tudás fegyver: elindult a Patrióta Ismeretfejlesztési Program

2017.10.17.2017.10.17. Egy nap, öt előadás, négy előadó + több órás vitakultúra-fejlesztés: október 15-én elindult a Patrióta Ismeretfejlesztési Program!

Az Erő és Elszántság tagjai számára elérhető program célja, hogy a mozgalom aktivistái az általános és speciális politikai ismeretek elsajátításával, a vitákhoz szükséges készségek fejlesztésével és a további számos és különböző előadások tananyagainak elsajátításával ütőképes és állhatatos egyénként tudjanak fellépni a közélet és a mindennapi politikai küzdelmek világában.

A Patrióta Ismeretfejlesztési Program (PIP) első rendezvényén a magyar politikai rendszer általános felépítésével, a különböző választási rendszerek jellemző vonásaival, a kultúrmarxizmus eredetével és jellemzőivel, az európai identitás gyökereivel, valamint és nem utolsó sorban az egalitárius politikai szemlélet átfogó kritikájával ismerkedhettek meg a megjelentek. Emellett pedig – a napi programok középpontjában – több órás szimulációs gyakorlat által lehetett elsajátítani megannyi praktikát és módszert a nyilvános politikai viták területéről.

Bár a program első rendezvénye Budapesten zajlott, a képzés lehetőségét ki fogjuk terjeszteni az Erő és Elszántság országos hálózatának egészében.

Új jobboldal, új módszerek; a tudás fegyver és hatalom!

https://eroeselszantsag.net/a-tudas-fegyver-elindult-a-patriota-ismeretfejlesztesi-program/

http://betyarsereg.hu/a-tudas-fegyver-elindult-a-patriota-ismeretfejlesztesi-program/

“Az alábbi bejegyzést eltávolítottuk, mert az megsértette közösségi irányelveinket” Se szólás, se sajtó, se közösségi önszerveződési – önvédelmi szabadság, tilos az önálló identitáshoz és értékrendhez való jog “gyűlölet” beszéd / bűncselekmény, a liberalizmus eszmei folytatása a jakobinus – kommunista vonalnak. Aktuális ahogy írom, sorra tűnnek el az EÉE oldalai a fullbolsi fércbúkól. Mostanában, persze marhára liberálisan meg szólásszabadon, automata cenzúra van már a faszbúkon, gyanakodtam először valaki "tégla" biztosan jelentget - de nem.

[korkep-blog]

Építsünk templomot

Számos helyen a hívők akarata és támogatása révén új templomok épülnek. Mindezt annak idején Goethe, nagyon is érthetően megfogalmazta: Európa anyanyelve a kereszténység!

Kalita Gábor

  Látlelet, miként is esik át a nyugat és az EU a ló túlsó oldalára

  A jelen időszakban Moszkvának 1100 temploma van, s az orosz politikai köröknek, a főváros városvezetésének támogatása mellett gomba módra épülnek az újabb és újabb templomok, vagyis – létszámukban folyamatosan gyarapodnak. Hogy miért, erre mind az orosz csúcs politika, mind a moszkvai kommunális szervek képviselőinek válasza határozott, s egyértelmű: mert igény van rá.

  Nos. Ez egy valós hír, aki akarja, nyugodtan járja körül, tüske után kutatva tüskét nem talál. Ám egy ilyen valós hírnek – kis hazánkban – akadnak opponensei, vagyis keményebben kimondva – ügybuzgó ellenlábasai. S, hogy kik is ezek az „eminens” ellendrukkerek, néz majd egy nagyot, mint a moziban:

  A korábbi Moszkva imádók ma a Moszkva utálók?

  Kis hazánkban a mai  Moszkva utálók címszó alatt a szovjet egypártrendszer akkori, kimondott fenéknyalóit találhatjuk. De ni, csak? Mekkora bő létszámban, ez már szinte – testvérek között is – érthetetlen.

    Aki a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek végéig, mint jómagam, nem politikai hetilap szerkesztő-riporterként, majd később megfigyelt, vagyis a rendszer számára „nem megbízható” szabadfoglalkozású újságíróként részt vett Pozsony társadalmi életében, sajtóértekezletek, beszélgetések garmadának keretében szinte a fél várossal találkozott.

  Az ilyennek alaposan fel vannak térképezve  a körülötte mozgó emberek az átkosban való úgymond besorakozási mozgástere, de későbbi rendszerváltás utáni viselkedése is.  Mi ugyanis, akik itt élünk a szlovák metropolis belvárosában sok évtizede, mindig is mondogatjuk: az Óváros az egy falu, hiszen még a másik „falubeli” kutyusának a nevét is betéve tudjuk.

  Az USA igen, Oroszország a „poklok pokla”

  Amikor az ember ismerősi körben, a pozsonyi Umelka művészklubjában, sajtókörökben, különféle találkozók alkalmával hallgatja az általa – közelebbről, vagy távolabbról –  már több évtizede ismert embertársai véleményét, nem egy esetben – megrökönyödik.

  Asztaltársaságunkhoz akarva, akaratlanul nem egyszer odavetődnek volt komcsi káderek, besúgók, tegnap vörös csillagokat, ma korpuszokat ”alkotó” képzőművészek, pártközponti aparátcsikok, szerkesztőségi „sifnyikek.” Akik, habár nem voltak bejegyezve – példaként említve –  Danáž őrnagy név alatt jelzett tartótiszt futtatottjainak kézzel bejegyzett névsorába, ám ott sündörögtek a helyi pártvezetés tagjainak, a beszervezettek nadrágjai körül. S  hát, amolyan kis behízelgő, hamisan mosolygó, sunyi provokátorokként, pletyka gyáros és „hír” begyűjtőkként el-ellátták őket a legtöbb esetben rosszindulatú, a valóságot nélkülöző jelentésekkel.

    Szinte észbontó, hogy ma ezek a felelősségre nem vont emberkék például milyen megvetően reagálnak  a világpolitika, s maga Oroszország helyzetére a nagyvilágban. Annak a volt Szovjetuniónak a mai állapotára, ahol sok esetben pártfőiskolásként, vagy a KGB moszkvai  pincéiben szerezték meg adjunktusi titulusaikat, vagy Marx-Lenin „gyorstalpaló” tanfolyamon „megokosodott” párttagként napi szinten azt kürtölték  szűkebb-tágabb nyilvánosságuk elé: Örök időkre a Szovjetunióval.

  Ma Oroszország hatalmas változásokon ment át, lassan-lassan lerázza magáról azokat a szinte felmérhetetlen károkat, amelyeket a „dácsa janija,” a vodkát üvegestől nyelő Jelcin, s a körülötte sündörgő tábornokok, pénz spekulánsok okoztak a hatalmas országnak. Akik a fél ország vagyonát idegen kézre játszottak, akiknek országlása alatt éhségtől fetrengő, alamizsnáért könyörgő öregek „ékesítették” – nemcsak – Moszkva utcáit. A katonai szállító-repülőgépek tonna számra vitték a világ minden robbanásveszélyes gócpontjára a Szovjetunióból megörökölt Kalasnyikovokat, gránátvetőket, ám a fegyvercsempészeten nyert százmilliók, dollár milliárdok nem a nép, hanem a volt vörös tábornokok, az ilyenekkel egyívású politikai kalandorok, csempészek zsebében landoltak.

  Putyin, a „gazember”

  Mindannyian tudjuk, hogy Oroszország ma nem a Kánaán közepe. Mi, magyarok, történelmi tapasztalataink szerint sem a szívünk csücske ez a hatalmas ország, persze stabilizálódott a helyzete, s részben európai országként korántsem megkerülhető.

  Hogy miként is vélekednek erről kis hazánk fiai, politikusai, a társadalmi élet ma is aktív képviselői, vagyis konkrétan azok, akik volt párttagokként, a rendszer szekértolóiként debütáltak az átkosban, barátaimmal nem egyszer jókat mosolygunk skizofrén véleményeiken.

    Ők, a valamikori szovjetbarátok, Brezsnyev imádók, ma „trendi” módon úgy nyilatkozgatnak Oroszországról, mint az elátkozottak földjéről, s magát Putyint, az államfőt a gazemberek kategóriájába sorolják. Aki lehet, – véleményük szerint – már holnap lerohanhatja Európát, Amerika ezért is bástyázta körül  rakétákkal Matrioska országát. No meg Brazília, India, Kína, Dél Afrika stb. /BRICS/  is állami, gazdasági szinten jóban van ruszkiékkal, ez aztán már végkép a katasztrófa csúcsa.

  S aztán mesélnek Amerikáról, ma már lányaik, fiaik is ott tanulnak, ott élnek, ők is jártak már ott, hazatérve elmondva, mekkora nagy demokrácia Amerika. Az az Amerika, melyet Marx Lenin tanulmányaik során, pártértekezleteiken a pokol fenekére küldtek ideológiai nesztoraikkal egyetemben, akik néha napján, pártjutalomként elküldték őket a Kreml mauzóleumába Lenint nézni.

  Persze, ha ma, az ilyen volt „vörös brigadérosoknak” megemlíti az ember a most kirobbant Russiagate név alatt ismert botrányt, hogy a „demokrata” Clintonok körüli klán bevonva a hamis információkkal félrevezetett CIA-t, s az FBI-t-is, mekkora erőfeszítéseket, provokációk sorozatát eszközöltek annak érdekében, hogy maga Donald Trump elnök csakis, de csakis ellenséget lásson az oroszokban, akkor dühükben valószínűleg falra másznának.

  Helyi, volt szemforgató „vöröskéink” ma a kezüket is tűzbe tennék azért, hogy igenis kell az ellenségeskedés, mert egyedül az oroszok a világ megrontói, tehát, pokolra velük.

  A fentiekben jellemzett, egyes amerikai politikai érdekszférákban jól előkészített, s megtervezett piszkos játékra elsősorban mi, európaiak fizetnénk rá. Hiszen nem háborúskodásra, ellenséggyártásra van szüksége Európa szomszédos államainak, a világnak, amint ezt inaugurációja alkalmával,  a háborús uszítók közbelépése előtt még Trump elnök is keményen kihangsúlyozott. Hanem olyan békére, amelyet már Picasso is kifejezett béke galambja lágy vonal rajzaival.

  Pablo Picasso: A béke galambja, 1949. Forrás: josesarney.org

  Nyugaton templomokat döntenek, kelet felé újakat építenek

    Persze volt „vörösékkel” csakis meddő vitát lehet folytatni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy álságos, szemtelen, mindent ismét maguknak követelő, kaméleon természetűek, amit  Szolzsenyicin értekezései során  alaposan körülírt. Ám a mifélénknek, akiknek rendesen betartott az elmúlt rezsim, mégiscsak érdekes, úgymond szórakoztató felfigyelni „hőseink” egy-egy reakciójára, melyek korántsem az általános béke építésére, Európa, s a világ országainak gazdasági együttműködésére, egymás tiszteletére épül.

  Garmadával sorolhatnám köpönyegforgatásból jeles véleményeiket, de szószaporítás helyett hadd írjak le egy valóban rövidre fogott, egyszerű történetecskét:

  Asztaltársaságunk egyik tagja mobiltelefonjáról olvasott fel hangosan egy hírügynökségi jelentést. Azt, amiről a bevezetőmben említést tettem  az ott üllőknek:  Moszkvában 1100 templom van, s folyamatosan újak is épülnek. Az egyik ott üllő, akinek SZLKP-s plénum tag káder papája révén valamikor Leningrádban tanult, hirtelenjében így tudta lereagálni a hírt:

  –  Amikor öt évig ott éltem, nemegyszer azt láttuk, hogy buldózerek döntöttek le templomokat. Milyen érdekes?  Ma viszont ennyi a templom Moszkvában, s folyamatosan újakat építenek? Hát ez nem is igaz…

    – Igen, válaszoltam hamarjában, Nyugaton ma döntik a templomokat. Ha ezt Charles de Gaulle, Konrad Adenauer, vagy Helmuth Kohl látná. Közép-Kelet Európában viszontezeket sorba felújítják, s új kegyhelyeket emelnek.

  Nagyot fordult a világ, s ebből is jól látni, hogy az átkos káderei a mai napig képtelenek megérteni, hogy az időálló jó európai hagyományt nem lehet feledni. No meg, esetünkben az orosz népet nem lehet leváltani. Amit lehet, barátságos arcot mutatni feléjük, hiszen ha háborút, ellenségeskedést valaki nem akar, az maga az egyszerű, orosz nép. Velünk, értelmes európaiakkal egyetemben.

  Háborús uszítók, akik harcterepnek nézik Európát

  Persze, egyes EU-s, főleg balorientált vezetőket, vagy John McCain szerű amerikai háborús uszításokból jeles szenátorokat, esetleg a Clinton klán népes táborát erről hiába is győzködnénk. Hiszen miből és élne az állandó értékhalmozás árán országokat, népeket bedöntő háttérhatalom, a fegyvergyárak sokasága, ha nem kapnának milliárdos rendeléseket halált hozó „kütyüik,” milliárdokért árusított nehézbombázóik, vadászgépeik forgalmazására az említett, eszüket vesztett politikusok markukat tartó intenzív debütálása mellett.

  Oroszország az elmúlt évszázadok folyamán keresztény ország volt, ma is az. De hát ugye annak idején jött egy Lenin elvtárs, aki fekete füstöt pöfögő vonatokon Svájcba utazva Marxot, s Engelst olvasott, s ott az Alpok országában az akkori úgynevezett NGO-k – ugye, mekkora a hasonlóság a mai, és az akkori történések között – Lenin elvtársat kioktatták arról, miként is kell cáratyuska országában káoszt teremteni, alapos felfordulást, majd forradalmat.

    A többit, most már irónia nélkül ismerjük, forradalmakra uszító  jakobinusék céljukat elérték:

  Haláltáborok, kiéheztetett, vándoroltatott népek, állandó terror és félelem. Összességében száz millió halott, s dőltek a templomok, haltak az igehirdetők, a hívők, ahogyan ezt Leningrádban tanuló, kádergyerek hazánkfia is elmondta.

  Ebből sok évtizeden keresztül, mi is kaptunk bőven ízelítőt. Persze, hasonlóképpen mint Tolsztoj és Szolzsenyicin országában valami honi földön is megmaradt. Amit képtelenek voltak akár karddal, tűzzel, tankkal elpusztítani, az a keresztény hitünk, melyet mind Európában, mint a világ más tájain többségünkben ma is ápolunk.

  A keresztény Kárpát-medence

  Szívet melengető, amolyan kedves kis hírecskére bukkantam legutóbb, amelyik nem is olyan kicsi, ha Európa mai, siralmas állapotát vizsgáljuk:

  A fiatal  Zdenko Zdurjanin, szlovák fényképész több éves kitartó utazásai folyamán ellátogatott hazája minden egyes templomához, s ezekről fényképfelvételeket készített. Az eredmény: 4 ezer 158 templomfotó.

  Kép: Sme.sk

  Zdenko, a vele készült interjúk alkalmával elmondta, hogy  Szlovákia 2890 helysége közül mindössze 242 településen nincs templom, persze ezek pici, néhány tíz, vagy száz lakosú helységek. A fotós ezzel a mega teljesítményével kapcsolatban megemlítette, hogy saját maga, s barátai segítségével fedezte az ezzel járó költségek nagy részét. Ötletadója édesapja volt, aki azt mondta neki: Fiam, ha fotográfus lettél, a templomainkat is örökítsed meg mindannyiunk örömére… Megtette. Hitéért, hitközösségéért, s – amint apja kérte – mindannyiunk örömére. Ezeket a dokumentum-fotókat ki is állítja. Persze szemtanúként azt is elmondta: a történetnek nincs vége, hiszen Szlovákiában is újabb és újabb templomok épülnek, újulnak fel.

  Tehát nem egy volt kripto-, vagy klepto-kommunista „fotósról” van szó, aki manapság csak azért „hadonászik” keresztekkel, azért készít templomfotókat, hogy civilszervezeteken keresztül minél több pénzt szakítson le saját zsebe örömére.

  A pápák pápája előre figyelmeztetett

  A jó hírek mellett számos templomrombolásokkal, keresztény jelek megrongálásával kapcsolatos híreket is hallunk:  az egész világ kereszténysége háborodott fel azon a híren, hogy a franciarországi Bretagne – Ploermel településén felállított Szent II. János Pál pápa emlékművéről – a francia Államtanács rendelete alapján – el kell távolítani a keresztet amiatt, hogy az ne borzolja a muszlim bevándorlók vallási érzékenységét. A hatalmas tiltakozások révén szerencsére, csupán a teljes szobor együttes áthelyezésére kerül sor az említett városban.

  A lengyel származású pápa egykori bizalmasa, Mauro Longi, egyházi előkelőség szerint a katolikus egyházfőnek prófétai látomása volt Európa muszlim inváziójáról. Lám-lám, a pápák pápája előre figyelmeztetett a  ma már – eszüket vesztett politikusok miatt – részben bekövetkezett, Európa leendő /?/ tragédiájáról.

    Az aktuális francia államvezetés – a ma már mindig népszerűtlenebb Emmanuel Macronnal az élen – karácsony előtt sem hagyta nyugodni a kedélyeket, amikor meghozta a rendeletet: Betlehem felállítása tilos a közintézményekben.

  Németországból is  rossz hír érkezett. Egy kegyetlen beavatkozást ábrázoló felvétel – amint erről a Körkép is beszámolt. Immerathban ledózerolták a Sankt Lambertus neoromán templomot. A műemléképület becsülettel állta a pneumatikus bontócsákány ütéseit, hiszen kitűnő állapotban volt a régi mesterek keze nyomát dicsérő kőépítmény. A „zöldfülű” Zöldek több évig tartó erőszakos követeléseinek az „eredménye” ez a barbárság, akik törvénybe erőltették: Németország 2022-ig teljesen lemond az atomenergia alkalmazásáról. A templom helyén – szénbánya /?/ létesül.

  Rossz hír az is, hogy Ferenc pápa chillei látogatása előtt  három templomban is történt gyújtogatás, emellett egy hatalmas Krisztus szobrot is megrongáltak a kimondottan agresszív, békebontó balos istentagadók.

  Zárásként hadd fejezzem be ezt az írást azzal az örömteli ténnyel, hogy mind honi földön, mind az anyaországban, vagyis a Kárpát-medence, s az ezt körbe vevő nemzetállamokban sorra újulnak fel a kereszténység kegyhelyei. Számos helyen a hívők akarata és támogatása révén új templomok épülnek. Olyan jelek ezek, amelyek a többségükben béke után vágyó  európai, s a világ más tájain élő keresztény emberek nemes igényeiről, kultúrájáról, s lelki hagyományairól szólnak.

  Vagyis, amint ezt annak idején Goethe, nagyon is érthetően megfogalmazta: Európa anyanyelve a kereszténység!

  Kalita Gábor

Képek: Fatemplomok Szlovákiában (tipnatrip.com)

[nemzetinet]

Lebukott kommunista vamzerral gyújt adventi gyertyát Orbán felesége

dvent első vasárnapján elindult az Ökumenikus Segélyszervezet országos adventi pénzadománygyűjtő akciója, amelynek bevételéből egész évben segítik a rászorulókat. Ez, mint minden évben, idén is nagyszerű dolog. Csakhogy követték azt a hagyományt, hogy az adventi gyertyát Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövet, illetve Lehel László elnök-igazgató gyújtotta meg.

Utóbbiról viszont ebben az esztendőben derült ki: 1989 előtt besúgó volt, és még pár évvel ezelőtt is feljelentett egy magyar újságírót Észak-Koreában. 

Lehelről áprilisban írta meg a Magyar Nemzet, hogy “Filozófus” néven 1983-tól „az evangélikus egyházi reakció tevékenységéről” jelentett a kommunista állambiztonsági szerveknek. 

Pedig a szervezet vezetője valószínűleg mindent megtett, hogy ne bukjon le. Az evangélikus egyház ügynökeit feltáró belső bizottságnak még 2014-ben megüzente: úgysem találnak róla semmit. Ami majdnem így is lett, ám neve mások jelentéseiben is felbukkant. 

Például kiderült, hogy már 1975-ben azt írták róla:

„politikailag érett” és “számítani lehet rá.”

Márpedig, akit a III/III “politikailag érettnek” tartott, arról nyilvánvalóan azt feltételezték, hogy hajlandó velük együttműködni. És ebben nem is tévedtek. 

A történetben az igazán ijesztő egyébként az volt, hogy a jelek szerint Lehel nem hagyott fel a vamzerkedéssel 1989-ben. Lukács Csaba, a Magyar nemzet újságírója, aki több segélyszervezetben is dolgozik, 2013-ban Észak-Koreában járt, ahol egy helyi minisztériumi kísérője elmondta neki, hogy egy magyar feljelentő levelet írt róla.

Lukács látta, hogy a levelet Lehel írta alá.

A szervezet elnöke Lukács állítása szerint arról panaszkodott, hogy

“az egyik magyar szeretetszolgálat visszaél a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vendégszeretetével, mert segélymunkásnak álcázott újságírót csempész be oda.”

A sztálinista rezsimben ennél jóval kevesebbért is börtönöztek külföldieket, a kémkedést pedig halállal is büntethetik. 

Lehel lebukása után Kósa Lajos, a Fidesz akkori frakcióvezetője azt mondta, az ügy “nem perdöntő”, mivel a segélyszervezet nem politikai és nem is nemzetbiztonsági szempontból jelentős munkát végez. A politikus azt sem tartotta kínosnak, hogy a leleplezett besúgó remek kapcsilatot ápol a kormánnyal és a miniszterelnök feleségével is. 

A jelek szerint Lévai Anikó most sem tartja kellemetlennek az egykori ügynök társaságát. 

Maga lehel László egyébként érezhette a helyzet tarthatatlanságát, mert múltjának nyilvánosságra kerülését követően lemondott, ám nyáron a szervezet közgyűlése visszahívta őt. 

Lebukott kommunista vamzerral gyújt adventi gyertyát Orbán felesége a Nemzeti.net-en jelent meg,

[korkep-blog]

Kalita Gábor: Jó ma volt kommunistának és besúgónak lenni

Szivar a száj sarkában, avagy gumibugyi a világ?   Manapság sokat töprengek azon, hogy közel három évtizede működő „hatalmas,“ nagy „demokrációnkban“ miként is, milyen kritériumok alapján vettek fel, vesznek fel új tagokat egy pártba, vagy mondjuk nemzetiségi pártba.   Az átkos...

Szivar a száj sarkában, avagy gumibugyi a világ?

  Manapság sokat töprengek azon, hogy közel három évtizede működő „hatalmas,“ nagy „demokrációnkban“ miként is, milyen kritériumok alapján vettek fel, vesznek fel új tagokat egy pártba, vagy mondjuk nemzetiségi pártba.

  Az átkos egyetlen vörös pártjába  való felvétel közismert, akinek káder volt a papája, vagy mamája, nemcsak a pártba kapott „beutalót“, a moszkvai vagy leningrádi, esetleg magyarországi főiskolán is folytathatta eget verő, a Sorbonne-t is túlszárnyaló tanulmányait. Majd később ifi kommunistaként lépkedhetett felfelé a karrier  csillagokig – pontosítva a vörös csillagig – vezető útján.

  S mondjuk – példaként említve –  annak az apának a gyermekét, akinek a családjával együtt templomba járó édesapja a hatvanas években társadalmi aktivistaként, szülői munkaközösség elnökeként harcolt a nemzetiségi magyar iskolák megmaradásáért, azt finoman kifejezve indexre tették, vagyis – a családjának, s neki – az átkosban, persze időt, pozíciókat vesztve, de utána is –  annyi volt.

  Hány és hány magyar, s nemzetiségi magyar társunk őrzi szíve mélyén ezeket a sötét színű történéseket, melyeket a köpönyegforgatók, egyes közszereplők, a ma is regnáló, volt kommunista politikai kalandorok – nem szívesen hallanak meg.

  Közismert dolgok ezek, s már általában nem is mesélünk igen ilyesmit akár a  harminc-, negyvenéves fiataloknak sem, hiszen rég volt, sokan közülük ennek lényegét fel sem képesek fogni, no meg minek is traktáljuk őket mások által átélt szenvedéstörténetekkel.

  Bűneik feltárása nélkül – nem megy …

  Persze én is tudom azt, hogy többnyire éppen ők lesznek azok, akik majd érett fejjel felkutatják majd –bízok abban, hogy nagyon is hamar – ezeket a precedens, ma már történelmi értékű történéseket, hiszen a jövő felé előbbre lépés nincs, ha a valós múltat hamisítjuk, eltakarjuk.

  Törvénybe iktatott, hogy a kommunizmus bűnei ugyanazzal a súllyal nehezednek történelmünkre, mint a fasizmus rémtettei, – az utóbit történészek népes hada kutatta, kutatja serényen a kezdetektől fogva napjainkig – vagy mint a Beneš dekrétumok, vagyis, a háború befejezése utáni kisebbségellenes programok.

    A mai középkorúak, vagy idősebb, átélt tapasztalatokkal rendelkező erre hivatottak, s most kimondottan társadalmi intézmények, fórumok alkalmazottaira, politikusokra gondolok, úgy fáznak ezeknek a témáknak a feltárásától, mint ördög a szenteltvíztől. Ők, ugye, – mentve a saját bőrüket – magánszemélyektől várnák el, hogy legyenek aktívak az ilyen témák feldolgozásában, persze ezek kiszolgáltatottsága előre adott azok előtt a ma hamiszászlós közszereplők, politikusok előtt, akik valójában továbbra is a titkok leple alatt látnák legszívesebben a kommunizmus által elkövetett bűnöket, ezzel párhuzamban saját, elkövetett bűneiket is.

  A közemberek többsége  ugyanis hajlamos arra, hogy ne foglalkozzon az ilyen témákkal, hiszen miért is lennének éppen ők az önsorsrontók, miért is rontanák el a kedvüket, amikor mondjuk azt látják, hogy például a pozsonyi nagypiac sörözőiben ott üldögélnek, gondtalanul viccelődnek azok a hatalmas összegű nyugdíjat élvező kommunista káderek, határvédelmi tisztek,  „politruk-ok”, munkásőrök,  akik az átkosban az osztrák-szlovák határon, szabadság után vágyó emberek sokaságára adtak ki azonnali likvidálási parancsot.

  Vagy akár az eperjesi származású ötvenhatos Maléter Pál példáját is felhozhatjuk, akinek vérbírója az anyaországban mai napig élvezi horribilis összegű, kiemelt nyugdíját. De ugyanez vonatkozik azokra a volt kommunista államvédelmi besúgókra is, akik ma karriereket építenek, s ma úgy ficánkolnak  közszereplőkként a közéletben, mint hal a vízben.

  Recept, miként is kell „bánni” a volt kommunista káderekkel

  A politika vonalán – példaként lásd – az eminenciaként titulált, ma is nagykövetként regnáló Peter Weisst, aki korábban a Szlovák Kommunista Párt Marx-Lenin- ideológiai osztályának volt a vezetője. A rendszerváltás után ki mást is küldhettek volna Magyarországra nagykövetnek, hiszen volt, kiemelt kommunista káderként ki más is tudhatta volna  „jobban” kezelni a két ország közötti, nem mindig rózsás viszonyt. S, hogy ebben a minket sújtó témában  – persze, nemcsak ebben – a parlamentben jó negyedszázada ücsörgő nemzetiségi politikusaink meg sem  szólaltak, ma sem, így bizony ezt is fel kéne írni fekete krétával a kéménybe. Vagy némelyeknek közülük okuk volt, s van a hallgatásra?

  De szólhatunk azokról  az ügynökökként működő, beszervezett főszerkesztőkről is, akiknek közvetlenül a változás utáni az első útjuk Amerikába, vagy – a Szlovák Ifjúsági Szervezet,  SZISZ-es „fejeseinek” esetében például – Jugoszláviába vezetett. Korántsem véletlenül, hiszen féltek az elszámoltatástól, hiszen ők kerültek a vélt „rendszerellenség” pozíciójába, akiket meg kell büntetni, ellehetetleníteni, ahogyan ezt annak idején – kivétel nélkül – ők tették az akkori rendszer „ellenségeivel.”

    Hogy ezek a jómadarak miként lettek elszámoltatva, „megbüntetve,” – lehet előre mosolyogni – mindannyian tudjuk. Vagyis rövidre fogva a köztudott történést, Mečiar idejében közéletünkbe, a politizálás porondjaira úgy jöttek ismét elő a volt elvtársak és kommunista ügynökök, mint a senki által nem várt talajvíz. Sokan az ilyenek közül – természetesen a kétes múltú muftinak, vagyis az „ország atyjának” regnálása idején még rehabilitáltatták is magukat, hiszen besúgók révén közel álltak az akkori „szintén zenészekhez” – a Lexa klánra lehet gondolni – akik „társaikat” újonnan, az új rendszerben ismét megszerzett hatalmuknál fogva szívesen mostak patyolat tisztára.

  Ezek a volt vörös káderek emlékirataikban, könyvbemutatóikon, úgy beszélnek, s ferdítve írnak amerikai stb. „utazásaikról” kilencven után, mint egy ártatlan turista, akinek hobbija az utazás. És hát ezeken a könyvbemutatókon ott ücsörögnek az egyes közszereplőink, vagy akár már közel harminc éve „pörgő” megélhetési politikusaink, gyönyörködve hallgatva a recenzor hazug ömledezéseit, s a Moszkvában, vagy valamelyik pártfőiskolán tanuló, – vagyis ideológiailag kiképzett – volt elvtárs által felvázolt amerikai, jugoszláviai kalandokat, mintha nem is sejtenék, hogy egy volt vörös káder büntetés előli elbujdosásáról van szó.

  Vagyis a besimulás, alkalmazkodás úgy látszik nemzeti sporttá alakult honi földön is, s hát ilyen példát statuálnak a közembernek azok a sötét múltú, ma is megmondó ember szerepében villogó „valakik,” akiknek csakis a saját karrierjük  fényezése a fontos – bármi áron is, akár a nemzetiségi politizálás sorozatos bukásainak árán is.

  Az ő ellenségeik ma is a volt ellenállók, s az igaz keresztények

  S, hogy kik is ma – sok esetben álcaként, a kereszt mögé bújva – ezeknek a szennyes múltú figuráknak a zsigeri, vagy  titkolt ellenségeik? Korábban született kedves olvasóim bizony kapásból tudják a választ. Hát persze, hogy a régi ellenállók, a hitüket az átkosban is megtartók, a mindig is tisztességesen élők, gondolkodók.

  Ezeknek tartanak be ma is  az ilyenek, vagyis összefogva az „elvtársak klubjával,” gátolják őket önző módon  családot, társadalmat, jövőt építő tevékenységükben. Csak éppen az utóbb említett nagybetűs EMBEREK ma nem küldik őket börtönbe, nem üldözik ezeket a jómadarakat, s még csak abban sem gátolják őket, hogy gyerekeik Amerikában tanuljanak. Abban a ma, általuk, vagyis a köpönyegforgatók által ajnározott Amerikában, mely kádergyerekek szülei romlott kapitalizmusként emlegettek pártfőiskolai, vagy Marx-Lenin „gyorstalpaló” tanulmányaik idején.  De hát, ugye, „új szelek” jöttek, – mindenkit hagyjuk élni, boldogulni.

  Kép: bgwall.net

  Tehát ma, az  üldözöttek talán ugyanazok, akiket a vörös érában üldöztek? Vagy a különbség csak annyi, hogy a kommunistából bal liberálissá, vagy pontosítva –ál liberálissá vedlett közszereplők, politikusok, hatalmat birtokló egyedek nem jelentik fel őket azért, ha mondjuk vallásosak, s templomba járnak?

  De. S, itt kínálja magát a számomra is ismeretlen, egyben szemem előtt rébusz-ördögként lebegő, kacifántos fogalom:  milyen kritériumok alapján vettek fel 89 után-, s vesznek fel egy embert mondjuk a mi esetünkben egy nemzetiségi pártba ?  Na, kedves nemzetiségi sorstársaim, ezt adjuk össze közös erővel –  ceruza nélkül.

  Volt vörös káderekből – sztárok, képviselők, közszereplők

  A régebbi eseteket mindannyian jól ismerjük, hiszen nagykanállal fogyaszthattuk – akkor persze még jóízűen – a minél korábban beálló jobbulás reményében – a pikánsabbnál pikánsabb törtéteteket. Például az egyik nemzetiségi pártelnökről a kilencvenes évek elején kiderült,  – aki már vagy 28 /!/ éve nemzetiségiként a szlovák parlament képviselője –  hogy – besúgó volt. Persze az ilyenből több volt, vagyis van. Az akkori egyetlen honi, nemzetiségi magyar napilap – ismétlem, az akkori – lehetőséget adott az ilyeneknek a mosakodásra, vagyis, részükről az ilyen kijelentések közlésére: – „mindössze csak hét évig voltam az ŠtB tagja, mivel a hét év után tartótisztem kijelentette – már 1988 után, hogy nem is voltam túl jó „szpolupracovnyíkja“ a kommunista politikai rendőrségnek…“

  Persze ő azt hiszi, hogy mi ezt – elhisszük neki. Mennyire igaza volt Szolzsenyicinnek.

  Ugye, akik a hetvenes, nyolcvanas években végig néztük, szenvedtük ezeknek a szennyes múltú emberkéknek az akkor titokban tartott, másokra jelentgető piszkos mozgását, küldetését, ma már élesen látjuk,  hányan is kerültek az ilyen volt káderek, sugibugik közül – döntő pozíciókba. Ilyenkor is mindig Szolzsenyicin, a kommunistákról mondott, keményen csengő véleménye jut az eszembe, amelyet ezennel nem citálok, hiszen annak idején is sokan találkozhattunk ezzel szamiszdatok olvasása közben, ahol szinte minden „ciklosztilozott,“ vagyis kétkezi meghajtású szerkentyűvel titokban sokszorosított kiadványnak a mottójaként szerepelt. Egy szót – persze nem is a legmarkánsabbak közül – mégis idézek: szemtelenek…

  Ma is nekik áll a világ

  Azok is bizony, szemtelenek, s ügyes manipulátorokként, mindenáron el akarják  hitetni velünk azt, hogy ismét nekik jár minden.

  Hazai vizekről odébb ugorva, elég csak közelebbről megnézni az Európai Uniót, az ott ülő, trockista alapokon politizáló, többnyire volt anarchistákból álló baloldal képviselői rendszerint a legszemtelenebbek, s a leghangosabban kukorékolnak a hagyományos európai keresztény értékrend mihamarábbi, teljes lebontása érdekében. Lásd a liberálisok vezérbikájának, Guy Verhofstadst-nak az idétlen, gusztustalan, őrült kirohanásait.

  Soros György. Kép: rinf.com

  A fentiekben említett, nemzetállamok szövetsége ellen bújtogató Verhofstadst EU-s képviselő mellé sorakoztak fel azok a George Soros által is támogatott, finanszírozott, szintén EU-s képviselők, például anyaországi részről a DK-s Niedermüller Péter, és az LMP-s Meszerics Tamás, akik eddig is nyíltan támogatták az Európát elárasztó tömegek fejetlen „importálását,“ a balkáni útvonal megnyitását, a kerítéslebontást, vagyis a káosz megteremtését Európában .

  Ők nevesítik a Soros alapította Nyílt Társadalom Alapítványok – Open Society Foundations – égisze alatt működő European Policy Institute listáját, amely az Európai Parlamentben kimondottan „megbízható szövetségesnek“ tartja a két, fentiekben említett „úriembert“ is, a többi balos politikai őrült mellett.

  Az EU csúcsvezetésének vonzódását George Soroshoz az a csók is bizonyítja, amely az Európai Bizottság elnökének Juncker úr és Soros között „csattant el“ nemrégiben. Ilyen torz, borzalmas látnivalóból az átkosban is részünk volt, amikor Brezsnyev és Honecker csókolta szájon egymást egy nemzetközi internacionálé-s vörös parádé, párttalálkozó alkalmával. Gyomorforgató látvány volt. 1989 után már kezdtünk bízni abban, hogy többé nem látunk majd kimondottan rossz politikai kapcsolatokat hozó, erre utaló csókot, de – tévedtünk. Ismét láttunk.

  Történések, amelyek sajnos nem nálunk játszódnak

  Lengyelországban, október elejétől számítódóan az átlagnyugdíj szintjére csökkentették az egykori kommunista  titkosszolgálatok,munkásőrök 39 ezer tagjának kiemelt nyugdíját. A számok valóban érdekesek, hiszen az átlagnyugdíj Lengyelországban 2100 zloty, a rokkantsági nyugdíj 1600 zloty, ugyanakkor sok ezer állambiztonsági tiszt nyugdíja 9 – 12 ezer zloty /!/ között mozgott.

  Tehát Lengyelországban is elindult a mozgás a múlt vörös bűneinek felszámolása, felszínre hozása érdekében.

  Csehországban is tesznek lépéseket annak érdekében, hogy a kommunizmusban elkövetett bűncselekmények ne maradjanak büntetlenül:

  A prágai Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform feljelentette Csehszlovákia Kommunista Pártjának még élő volt vezetőit, mivel felelősek az ország nyugati határain történt halálesetekért.

  Mivel Miloš Jakeš, volt pártfőtitkár, Ľubomír Štrougal volt kormányfő, Peter Colotka volt szlovák miniszterelnök és több társuk tettei az emberiség elleni bűncselekményeknek minősíthetőek, így elévülhetetlenek. Konkrétan az 1965 és 1989 között megtörtént halálesetekről van szó, amikor ugyanis a csehszlovák-osztrák és a csehszlovák-nyugatnémet határon más-más nemzetiségű, állampolgárságú személyek estek áldozatául a határőrök fegyvereinek.

  Illusztrációs felvétel. Kép: novinky.cz

  A bűntettek feltárásával kapcsolatban, egy szombat estén érdekes élményben volt részem, amikor a TV előtt ülve, programkeresés közben bukkantam rá véletlenül az egyik szlovák kereskedelmi adó, sztárokat bemutató programjára. Mit ad Isten, egy fogadás alkalmával a 93 éves Peter Colotkát mutatta be egy sztárolt, csinos riporter hölgy, aki a volt miniszterelnök mellette álló élettársa ridiküljének láttán tágra nyitott szemekkel csodálkozott egy nagyot, mondván: – drága, exkluzív, márkás darab …

  Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Talán csak annyit, hogy honi földön jó ma volt kommunistának és besúgónak lenni.

  Kalita Gábor