Tumgik
#nem érinthet meg
zeroz2ro · 1 year
Photo
Tumblr media
Teljesen rottyon van a propagandamédia, hogy 2024 őszétől az RTL-en lesznek a BL-meccsek! :-) "Az RTL Klub aljas döntése várhatóan több százezer magyar szurkolót érinthet, s különösen akkor lesz mindez érdekes, ha ebben a három szezonban lesz magyar csapat a Bajnokok Ligája főtábláján. És még valami, hogy mindez mennyire fontos volt az egyre gyengébb nézettséget produkáló RTL Klubnak, azt jól mutatja, hogy nem sajnálták rá a pénzt, iszonyatos összeget költöttek rá, hogy elvegyék a Bajnokok Ligáját a magyar nézőktől." "Természetesen ennek a döntésnek a hátterében az áll, hogy az RTL Klub nézőszáma folyamatosan zuhan. Ezzel a lépéssel akarnak tehát új nézőket magukhoz csábítani, miközben a magyar emberekkel fizettetnék meg az eddig ingyenesen látható Bajnokok Ligája-mérkőzéseket." Őrület, egy csatorna pénzt költ valamire, amit néznek az emberek, hogy növelje a nézettségét! Ilyet még nem baszott a médiavilág! Brutális ez a kereskedelmi televíziózás, ahol a piacról élnek a szereplők, nem a magyar költségvetésből!
64 notes · View notes
ertednyilt-viragok · 2 years
Text
Van annál borzalmasabb érzés, mint amikor a közelében vagy annak aki a világon a legtöbbet jelenti számodra de mégsem mehetsz oda hozzá, nem szólhatsz hozzá, nem érintheted meg, csupán el kell fogadnod a tényt, hogy ő nélküled éli az életét?
19 notes · View notes
onsieluenkeli · 2 years
Text
Éppen a minap szerettem volna megdicsérni az abortusz törvény módosításával kapcsolatos hírek alatt, a kommentező fiatalabbakat... Olyan 20-35 év közöttieket, akiket a legjobban érinthet az a döntés. Nem hülyék. Nem mind az. Sokkalta rosszabbra számítottam. Aki érti, az nagyon. Aki nem, az pedig, nagyon nem. Engemet lenyűgöztek. Sokan tudják mi történt például Lengyelországban, és pláne tudják, és értik mi történik az USA-ban. A mai srácok, fiúk, és lányok veszik a fáradságot, érdekli őket a világ, és tájékozódnak! Annyira jó érzés és büszke vagyok rájuk, hogy mosolyog még a szemem is! 10 éve azért nyávogok, hogy az emberek igenis vegyék a fáradságot, minőségin töltsék el az időt online, tudjanak szűrni/szelektálni/ tanulni! És végre kezdem látni a fényt bennük. Nem egy cikk alatti kommentben olvastam, srácoktól is, hogy mennyire fontos a korrekt kommunikáció az egészről, hisz sok bunkó Tata, meg Mama teljes homályban vannak. Ma már nincsen olyan fiatal, akinek ne lenne legalább egy csapatnyi külföldi ismerőse, ne barátkozna, és ne ismernék más országok helyzetét, politikáját, mentalitását, és kultúráját. Hatnak egymásra, és ez yo. Persze akadnak kivételek, de ez (még) nem olyan vészes.
Erre azt veszem észre, hogy emerre az „írók” tudatlanul és tájékozatlanul, újfent elmerülnek a beteges traumaírásnál. Mintha a Facebook tényleg egy istenverte zártosztály lenne, egy pszichiátria. Túltolt, túl sok, tömény horror sztorik, sírós emojik, és ha nem is mind, de azért akad olyan írás ami tökéletesen oda illik akár az abortusz ellenesekhez is. + Nem egy író kamuzva aktív. Valójában nem olvasnak cikkeket, hanem még ők is csak a címeket. Úgy inspirálódnak KOMOLY, MÁSOKAT ÉRINTŐ PROBLÉMÁKRÓL, hogy valójában nem érdeklődnek egy-egy probléma hátteréről, csak like függők... és lusták. (Onnan tudom mert némelyikbe mindenhol belebotlok, és fizikálisan nem tud annyit olvasni, és olyan sok podcast-ot meghallgatni egy nap, senki sem! Ők nem szakértők, orvosok, tapasztalt aktivisták, hanem csak inspirációkba belezúgott idősödő amatőr írók).
Amúgy én még ilyet nem láttam pedig (jól) ismerek nem egy szenzációs irodalmi portált. AMF avagy Pieris, Görbekör, Poet, NightCaffee stb... Jó pár éven át imádtam őket. Az írók és a költők egyediek voltak, nem pedig kollektív trauma tudat, és klónozott bírka trauma effekt. Nem olyanok, akik együtt mentek kézenfogva még trauma pisilni is!
Amit magyaráz Sebestyén Eszter én is egyetértek! Egy normális országban valódi segítség kell, szakértő orvossal! A Nagynéném 6 éve jár rendszeresen jó drága csoport terápiára, amit két pszichológus fiatal csaj tart. Segít neki, nem szégyelli, imádja! De esze ágában sincsen telenyomni a netet a bajaival, és azokban élni! Még ő maga is azt mondja, hogy a Facebook alkalmatlan rá! Aki foglalkozik magával, mindig jobban akar lenni, és szeretne gyógyulni, keres megoldást. A facebook viszont van hogy többet árt, mint segít! Sokan akik traumákat olvasnak, kurvára reménytelenek, és sokuk semmilyen segítséget sem kap! A Face-n kívűl se! És igen, ott állnak a traumák körül az örökké kíváncsi, szintén sérült katasztrófa turisták, de attól semmi sem lesz jobb. 1 év múlva is ott fognak tartani, és 5 év múlva is!
Ne csak nézd, lásd is! Ugyanaz a csapatnyi idősebb, problémákkal teli személy bolondul a WMN-en a betegségekről, és a halálról szóló cikkekre, mint a trigger sztorikra. Segítség, ölelés, szeretet nélküli magányos idősek. Facebook, és like függők, és nem könyvmojok, akiknél kitudja milyen régóta csak a depresszió, a megkeseredettség, a fájdalom dominál. És a mai, 21.századi fiataloktól, 30 évvel lemaradva! Ma még nálatok megy a sírós emoji 😭, holnap meg egy életvédő cikk alatt.
Láttam mit műveltek a Lengyel abortuszellenesek, olyan mesterfokon megtanultak minden érvet kilőni, mondatokat kiragadni, megfordítani, és az érzelmekkel manipulálni, hogy nem véletlenül mentek át kínjukban a jogvédők káromkodásba. És láttam, tudom mi ment Amerikában, a szíveteket kiköpnétek annyira idegesítőek. Ti tudjátok ezeket? Ti látjátok? Legalább azt, hogy nálunk mi van? Láttátok a TikTokon az agymosott magyar tiniket? Láttátok? A Coub-on is szenzációs gyűjtések vannak. Ismeritek?
Csak úgy tudsz segíteni, ha érted a hátteret, sőt az egészet is, és meg tudod győzni azokat is, akik nem csak katasztrófa turisták...
Tumblr media Tumblr media
Rosie O’Donell, és Bettie Middler tőlem tanultak aktivistáskodni. Cher miattam hagyta el a diszlexiás szégyen érzetét, és imád írni! Ha ők meglátnák milyen negativizmussal állnak ki a magyarok egy-egy komoly ügy mellett, mint például az abortusz, a fejüket fogva, visítva körbe röhögnének.
https://twitter.com/cher?t=DzBjvkGfpNZ-zmYxFDq-RA&s=09
((És ha ostobán azt hiszed irigy vgyok, akkor csak súgom, nekem már 2011-ben meg volt a két hét alatt elért 1 milliós nézettség. És akkor sem érdekelt, ahogy most sem.))
.
2 notes · View notes
bdpst24 · 4 months
Text
Így küzdhetünk meg a téli alvászavarokkal: szakértői tippek a fáradtság ellen
Így küzdhetünk meg a téli alvászavarokkal: szakértői tippek a fáradtság ellen
A hideg és sötét téli időszakban sokan érezhetik magukat fáradékonyabbnak. Nem csak az évkezdés fáradtsága állhat a jelenség hátterében, az emberi szervezet ugyanis hormonális szinten társítja a sötétséget az alvással. Emellett sokakat érinthet a szezonális depresszió is.  Lendületet adhat a tél utolsó hónapjaihoz és a téli fáradékonyság leküzdéséhez is, ha ismerjük alvási szükségleteinket és…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
Idő a tudományokban és a filozófiában
Helyszín:  BTK Filozófiai Intézet, Budapest, 1097 Tóth Kálmán u. 4, 7. emelet, Trapéz terem (B.7.16)
Időpont:  2022. december 1.
Kapcsolat: Szabó Gábor
Program:
9.45:  Bevezető és köszöntő
10.00:  Szabó Gábor (BTK): Idő a fizikában
Az előadásban áttekintjük a klasszikus fizika, a relativitáselmélet és a kvantumelmélet időfogalmát, és összevetjük az idő fizikai fogalmát a köznapi időfelfogással, amelyet a jelent kitüntetettsége, a múlt és a jövő aszimmetriája valamint az idő múlása jellemez.
11.00:  Kávé
11.15:  Kun Ádám (ELTE): Idő a biológiában
A biológia rendszerek időskálája felöleli molekuláris mechanizmusok nagyon gyors és a földi élet történetének majd 4 milliárd éves időskáláját. Evolúciós szempontból az egyednek fontos időskálák számítanak csak. Ebben az időskálában benne van a napszakok váltakozása, azon élőlények esetében, amelyeknek számítanak a fényviszonyok vagy más élőlények aktivitásának változása. A mérsékelt égövön az évszakok változása is ad egy ütemet az életnek, legyen szó akár a fák lobkoronájának árnyékolása előtt virágzó hóvirágról vagy a vándormadarak költözéséről. A növényzet nem csak periodikusan változhat az évszakkal, de a szukcesszió által haladhat egy fás társulás felé is. A releváns időskálák így fajonként különbözőek. Egy sok ezer évig élő fa, vagy a százévenként, ha osztódó, kőzetekben élő baktérium számára nagyon máshogy telhet az idő, mint egy egér vagy egy ecetmuslinca számára. A generációk közötti idő befolyásolhatja az evolúció sebességét, csakúgy, mint a mutációs ráta. Ez utóbbi szabja meg a molekuláris óra ütemét, amivel az évszázezredek vagy évmilliók történetét faggatjuk. Az előadásban ezen időskálák változatosságát szeretném megmutatni.
12.15:  Ebéd
13.30:  Bárdos György (ELTE): Idő a pszichológiában
Nehéz megmondani, valójában mi is az idő. Van, aki szerint egy meghatározható mennyiség, van, aki szerint nem határozható meg egyértelműen, van, aki szerint csak fikció. Megkerülni azonban biztosan nem lehet. Az idő szerepének megértéshez szükséges az időviszonyok áttekintése. Más időtartamok jelennek meg elemi biológiai, pszichofiziológiai, szervezeti szinteken, megint mások mentális és pszichés vonatkozásban. Az idő szerepének megértése könnyebb egy kicsit, ha az időérzékelés-időmenedzselés zavaraiból indulunk ki. Az egyes folyamatok eltérő időigénye sokféle egyeztetést kíván meg, ha az idő-terhelés valamiért megváltozik, az egész szervezet működése felborulhat. Ez érinthet folyamatokat, de akár szervek, szervrendszerek működését is, akár komoly pszichés zavarokhoz is. Az idő mentális kezelésének alapvető aspektusa az időérzékelés/időérzék, és ehhez kapcsolódva az idő ’fajtái’. A pszichológiai idő esetében részletesen foglalkozunk annak fajtáival, szerepével, szubjektív és objektív aspektusaival. Végül elemezzük azt, hogy az idő és az idő-problémák hogyan jelennek meg az időbeszéd/beszédidő rendszerében.
14.30:  Kávé
14.45:  Komorjai László (SzTE): Idő a fenomenológiában
Az előadásban a fenomenológia, úgynevezett "belső" idő fogalmát tekintem át. Elsőként az arisztotelészi, ágostoni, kanti előzményeket vizsgálom, majd elkülönítem a belső idő fogalmát a szubjektív, pszichológiai, illetve a transzcendens fizikai idő fogalmától. Ezután az így kialakuló időfogalom husserli elképzelésének elemeit ismertetem, majd felvázolom azokat a problémákat is, amelyek a Husserl utáni fenomenológiát továbbmozgatták a időfenomenológia kortárs elképzelései felé.
15.45:  Kávé
16.00:  Tőzsér János (BTK): Idő a metafizikában
Mint számos más filozófiai probléma, a fizikai tárgyak időbeli létezésének a problémája is felfogható a következőképp: adott néhány (legalábbis első pillantásra) igaznak tűnő propozíció, melyek inkonzisztensek egymással. Íme, e probléma szerkezetének egy lehetséges fogalmi rekonstrukciója:
(1) A fizikai tárgyak az időben azonosak. (A drót t1-ben = a drót t2-ben.)
(2) A fizikai tárgyak az időben képesek megváltozni az intrinzikus tulajdonságaikban. (A drót t1-ben egyenes — t2-ben görbe.)
(3) A fizikai tárgyak nem csak a jelenben léteznek. (A drót létezik t1-ben is és t2-ben is.)
(4) Ha X fizikai tárgy azonos Y fizikai tárggyal, akkor X-nek és Y-nak minden intrinzikus tulajdonsága azonos.
Előadásom első részében (némi fogalmi tisztázás után) e propozíció-kvartett alapján exponálom a lehetséges (konzisztens) megoldási javaslatokat (filozófiai elméleteket). Második részében azt vizsgálom: e négy propozíció közül van-e olyan, és ha igen, akkor melyik az, melynek a feladása egyértelműen kisebb teoretikus költséggel jár és egyértelműen nagyobb elméleti haszonnal kecsegtet, mint a többié.
0 notes
csak-1-vicc · 3 years
Text
Hiány
Az a hiány, amikor tudod, hogy többé nem érintheted meg
@csak-1-vicc
61 notes · View notes
vecesneni · 2 years
Text
A fél gyerekkorom azzal telt, hogy azzal fegyelmeztek, hogy “mit fognak gondolni mások” és amikor kitörtem, hogy miért kell mindig a “másokat” nézni, mi a baj velem, akkor közölték, hogy hisztizek és sokszor meg is vertek.
És az ember “megtanulta” felnőttkorára azt, hogy folyamatos szorongásai legyenek, hogy még mindig rettegjen attól, hogy mit gondolnak mások. És hogy amikor konkrétan idegösszeroppanásom volt pár éve, megkaptam, hogy “mit nyafogok”. És hogy a dilidoki meg csak teletöm gyógyszerekkel...
Ez sokat elmond az országról és hogy miért itt annyi az öngyilkos. Mert mintha olyan lenne az országban az általános felfogás, hogy alkesznek lenni kb nemzeti sport, az belefér, esténként betintázni, de az, hogy az ember kimondja, hogy igen, szarul van, hogy alacsony az önbecsülése, hogy a lelke “beteg”, nem a teste, az “hiszti”.
Náthával rohannak antibiotikumért az orvoshoz rögtön, de a lelki rosszullét jogossága mintha még mindig nem lenne elismerve.
Egy hete meghalt az egyik unokabátyám, évente ha 1x találkoztam vele, de bevállaltam, elmegyek pénteken a temetésére, hogy utána élőben beszéljek a közeli családtagjaimmal, közölni velük, hogy igen, az előző helyemen kiidegeltek - és nem én voltam az első, az a főnök viselkedése durva felmondási hullámot generált, ami még tart - és hogy jelenleg nincs munkám, de interjúkra járok.
Aztán kíváncsi leszek, hogy kapom meg-e újra, hogy “hiszti”, vagy tényleg képesek lesznek felfogni, hogy ott, nálam gebasz volt és az éves üzemorvosin is kiszúrták.
A pszichológusom szuperjófej, de őt is egy barátomnak köszönhetem. Miközben a családom csak a testi tünetek nyomán tud aggódni és hogy megértik-e most már tényleg, hogy van az úgy, hogy valaki fejben billen meg. Ami amúgy sokakat érinthet, de kevesek beszélnek róla.
Mert kellene a támogatásuk, a sok fárasztó interjút, a sok visszautasítást bírni sem könnyű most, de ha megint azt fogják mondani, hogy “túlreagálom mindig a dolgokat”, akkor nem tudom... Nagyon szeretem az apám és a bátyám - akkor is, a a sógornőm elég rosszindulatú velem szemben - de ha most sem lesznek képesek megérteni, hogy nem “úri jódolgomban”  tettem bizonyos dolgokat, akkor sajnos tényleg le kell számolnom velük és ezek után a minimális kommunikációra bocsátkozni.
De legalább akkor ezt is letudom.
5 notes · View notes
arnyekomvagyok · 4 years
Text
,,Korábban láttad meg,
Hogy a kéz az ujjak nélkül
Már nem érinthet meg."
19 notes · View notes
yesdarkboy · 3 years
Text
"Nem tudom , mással már próbáltam. Maradok a szívemmel kómába és hallgatom a dallamot azt súgja hogy: hogy lehettem ekkora idióta"
~Nem érinthet meg~
1 note · View note
zeroz2ro · 2 years
Photo
Tumblr media
Segítsetek már, hogy az szűk agyammal fel tudjam fogni! Most akkor ez egy olyan szankció, amit Orbán Viktor NEM szavazott meg akkor hogy lehet elfogadott szankció amit ugye egyhangúlag kell megszavazni VAGY ez egy olyan szankció, amit Orbán Viktor megszavazott, akkor meg hogy érinthet minket negatívan, hiszen minden brüsszeli szavazás után büszkén jelentette be a Miniszterelnök Úr, hogy “elérte a célját”, “teljes győzelmet aratott”, “minket nem fog érinteni”, “nem a magyar emberek fizetik meg” stb. stb. stb.? Akkor most mi történt?
36 notes · View notes
Text
Neked
Nem vagy az enyém
És soha nem is voltál
Még akkor sem mikor
Forrón átkaroltál
Hazudtál nekem
És mindenki másnak
Mikor bús arcodat
Karjaim közé ástad
Azon a délután
Megcsaltam, megcsaltad
Két ölelés közt
Szívem nekem adtad
Csókoltál, öleltél
Karod nem engedett
Kérdőn nézett reám
Két szomorú szemed
Nem akartál menni
Ajkad megremegett
Fogtam volna kezed
De el kellett engedjelek
Hazudtál akkor is
„Nem akarsz még menni”
Mégsem tudtál akkor
Csak engem szeretni
Újra és újra
Átvertél, elhagytál
A szívedben helyet
Nekem nem találtál
„Köszönöm”, „Hiányzol”
„Maradnék még veled”
De mire kilépek az ajtón
Elfeledem neved
Szeretkeztél velem
Majd gyorsan odébb álltál
Fél óra múlva másnak
Szerelmet vallottál
Hazudtál mindig
Te őt még nem láttad
Soha nem jött el
Akárhogyan vártad
Nem lettél az övé
S ő nem lett a tied
Nem olvasztottátok föl
Kettőtök közt a jeget
Nem találkoztatok
Nem láttad az arcát
Nem vívtátok meg
Egy szerelmespár harcát
Nem ölelted még meg
Nem sütögettetek
Nem érinthetted
Bőrét „Kedvesednek”
Hazudtál, hazudtál
Akkor és örökre
Nem tudom hogy nézhetsz
Ezután tükörbe
Átvertél mindenkit
Őt is és engem
Elegem van ebből
Most már el kell mennem
Megcsaltad, megcsaltuk
Azt akit szerettünk
Mi ebben a játszmában
Végleg vesztettünk
Hülye voltam akkor
Mert hittem neked
De most befejeztem
Végeztem veled.
39 notes · View notes
onsieluenkeli · 2 years
Text
Tumblr media
Nem bírom ki, muszáj még magyaráznom. Erről az - örökölt sorsok, függőségek, és a traumák - témáról.
Ha csak felnyitja a szemeket, máris óriásiakat segíthet egy-egy ilyen felismerés. Szakemberek pedig vannak.
Ezt figyeld
Példákat írok. Ezek nem mindenkire abszolút igazak, de sokakat érinthet!
Tegyük fel hogy van egy kisgyerek, aki imád 🎮 videojátékozni. Nagyon mélyen el tud merülni benne, és a szülők nem győzik tiltani, szabályozni a játékidőt, miközben szidják az egész tech világot. Rendre dühösek, és mindig csak azt ismétlik, hogy de hát a „függőségre” való hajlam a gyerekben is benne van, és muszáj tiltani! Tiltani! TILTANI! Baltaként repülnek a dühös, bántó, és lealázó mondatok a gyerek fejéhez, mintha bűnrossz dolgot művelne.
-  Tedd már le azt a sz*rt!🤬 Fejezd már be!🤬 Minek játszol?🤬 Nem kéne!🤬 Hülyeség!🤬 Hozom a kalapácsot!🤬
Szerintem az esetek döntő többségében senki sem gondol arra, hogy miért merül el a gyerek annyira mélyen a videojátékokban?! Mikor, és hogyan?
Mi van, ha éppen elvesztett valakit, csak nincsen neki gyászfeldolgozó segítsége?! Mi van, ha a suliban agyon zrekálják?! Mi van, ha neki nincsen sikerélménye, és csak a játékban kap dicséretet?! Vagy mi van, ha otthon anyu, és apu veszekszik?! Mi van, ha látja hogy szomorúak a szülei, de nem tud segíteni, és inkább elbújik a játékokban?! Ez akár egy védelmi pajzs is lehet náluk!
Értitek? Már egészen kisgyermekkorban elkezdődhet a függőség valamihez, de azért mert valahol másban van a komoly probléma, és nem tudja kezelni. És akkor képzeljétek el még mellé, a játékokat szídó, megalázó, mérges szülőket, és kioktató nagyszülőket is... 🪓🤬🪓 = horror. Ez is bántalmazás valahol.
Ezek a gyerekek lassan felnőnek, és az életükben adódó problémákat hasonló függőségekkel, és elbújásokkal kezelnek. Nem tudatos, és szándékos náluk, egyszerűen csak nem látnak másfajta kiutat, hisz sohasem volt másik opció a kezükben. A videojáték függőséget egy nap átveheti az alkohol, a gyógyszerek, és a drog. 30/40 évesen pedig nagy eséllyel ő is el fog cseszni egy következő generációt szintén azzal, ahogyan őt is.
Tumblr media Tumblr media
...
Egy másik példa
A Veterán Katona
Most képzeljünk el egy háborús hőst, aki betegeket mentett, akit sokszorosan kitüntettek, és persze tele van traumákkal. Bevillannak emlékképek nála, és újra és újra megéli a halált, az erőszakot, a félelmet, a rettegést. És ez miatt brutálisan iszik, mert csak így tud teljesen lezsibbadni, és csak teljesen részegen képes elnyomnia az emlékeit.
Az emberek döntő többsége, pláne Magyarországon, az a tapló részeg Katonát lenéznék, pedig tényleg nem tehet a traumáiról. És a legtöbben csak elvennék tőle a piát. Azt hiszik az a megoldás, pedig az ő esetében talán az utolsó mentőöv. Az alkoholizmus nélkül már rég nem élne. Nem tud a Katona másik opciót, sohasem tanították meg neki, nem szocializálták rá a szülei, így az egyetlen és ostoba kapaszkodója, és tüneti kezelése, azaz ivás. Sajnos. Amúgy nem reménytelen, és lehetne rajta is segíteni, de csak türelmes, és kitartó, lelki melóval. Nem?
És ugyanezt el lehet mondani a nassolás és evési függőkre, vagy azokra is akik szerencsejátékoznak. Egyiknél sem megoldás, hogy csak eltűnik a képből maga a függőség tárgya. És a szidás, és a megalázás is inkább több kárt okoz, mint segít!
És akkor eszembe jutott a Nagynéném, és a generációja. Most főképp a sérültebbekre gondolok, akiket szintén sérült szülők neveltek. Tele van az ország hasonlókkal, azért a világháború nem volt easy, és az azt követő válság, éhezés, Rákosi korszak, 1956... (Mentségükre, anno egész Európa úszott a függőségekben, élen a németekkel).
Nagynéném gyűlöli az alkoholt. Egyszerűen képtelen tolerálni. Mindig csak a legrosszabbat látja benne. És hát, neki is a férje is indokoltá tette ezt. Hullámokban voltak tisztább, és függőbb korszakok. És az ezekkel járó problémák. Később kiderült, hogy egyéb egészségügyi dolgok is rá tettek egy lapáttal, mint a depresszió. Mindegy. Mi szerettük Keresztapámat, akkor is amikor nem volt jól, és akkor is, amikor szuperül lett. Tudom, hogy vannak családok, ahol ez még pokolibb, és reménytelenebb. Nagynéném pedig csak jót akar, mindenkinek, de közben borzalmasan rosszul, szidva, bántva, lenézve, és károkat okozva tud segíteni.
A múltkor egy rokoni vacsorán vett részt, és tetszett neki, jól sikerült. Ami ledöbbentette, hogy nem volt aperitif az asztalon. Senki nem ivott. Számított rá, mert egy olyan személyt ünnepeltek, akinek voltak már komoly gondjai az alkohollal, ami válással is végződött. Naivan arra gondolt, hogy majd ott is talál valakit aki nem tökéletes, aki „örökölte” azt a hajlamot. Bumm. Ilyenek az idősek, nézzük el. Nekik az egész életük ilyenekkel van tele, szóval az a meglepődés valahol várható volt. Pozitív csalódás.
Én, amikor meghalottam, már nem volt kedvem magyarázkodni, csak örültem, és csendben mosolyogtam. Mert ez azt jelenti hogy azoknál rokonoknál tényleg mindenki azon van, hogy ne essenek olyan csapdába, és hogy megszakadjon azaz örökölt sors. Feldolgozták a tragédiát, a válást, egy szülőnek a saját függősége adta poklot, majd a békülésre törekedtek, az egészségre, és ezt ők nem néhány hónap alatt érték el, hanem sok, sok, nagyon sok év munkája van mögötte. Tudom, látom, elhiszem.
Komplexebben tudnak gondolkozni, mint a folyton ítélkezők, alázók, és a veszekedősek. És nyitottabb generáció akiknek tényleg fontos volt a megoldás. Boldogok, egészségesek.
Nálunk tele van a család olyanokkal. Vannak akiknek Édesapák adták a függőségi problémát, másoknak az Édesanyák. Vannak akiknek sikerült megmenteni az egyik, vagy a másik szülőt, és sajnos vannak akiknek nem. Azt hiszem ebben mind tökéletesen értjük egymást, és szerintem kivétel nélkül örülnénk, ha több ilyen már nem történne. Senki nem kíván ilyet, senkinek sem.
Most eszembe jutott a Nagyapám, akinél én kértem, hogy hetente kétszer legyen 1 üveg bor az asztalán. Imádta, és gyönyörűen beosztotta, pedig rosszabbul is viselkedhetett volna. Annyi történt, hogy nem veszekedett vele senki, és így nem is akarta meginni egyszuszra. Ilyen is van.
............................
És tudjátok honnan lehet tudni azt, hogy valaki lejövőben van a függőségéből? Onnan, hogy ránéz a cg-re, a sörre, a borra, és azt mondja
- Már nem kell, nincsen szükségem rá.
Tumblr media
Magyarországon nagyon sok mindennel kapcsolatban nem gondolkoznak az emberek mélyebben. Amikor egy fiatal lány eltűnik, senkinek nem az jut az eszébe, hogy talán menekül valaki elöl, és az életét menti, és azért bújkál. És amikor valakinek valamilyen függősége van, azt is csak a legtöbben elitélik, és bántják. Magyarul, nem csak az - örökölt sorsok, függőségek, és a traumák - alig vannak észrevéve, értve, kezelve, hanem az is ultragáz, hogy a családokban rettenetesen ósdiak, és rosszak a hozzáállások a problémákhoz.
Mostanában olvasgatom az Ntrtea-n a külföldi tapasztalatokat, a bántalmazásokkal kapcsolatban, és el vagyok ájulva. Mennyire másabb a mentalitás, és mennyire előrébb vannak nyugaton. 👏
.
0 notes
dikasadgirl · 4 years
Text
Érdekes dolog belegondolni, hogy egyszer mindenki számára eljön a vég, és rohadtul fáj belegondolni abba, hogy akit tiszta szívből szeretsz, egyszer már nem lesz. Nem szólhatsz hozzá, nem érintheted meg, csak egy emlék marad már.....
16 notes · View notes
ertednyilt-viragok · 5 years
Text
Mikor magadban azon panaszkodsz, hogy már nem láttad hónapok óta, ezért az agyad megsajnál és kreál egy álmot neked az este folyamán, ahol láthatod őt, de nem érintheted meg.
360 notes · View notes
Mikor egy karnyújtásnyira van tőled , de nem érintheted meg..
254 notes · View notes
ifater-tech · 5 years
Text
Százmilliókat érinthet a Facebook újabb hanyagsága
Tumblr media
A felelőtlen adatkezelésnek több szintje létezik, a Facebook lassan egy új, minden eddiginél rosszabb minősítést jelentő kategória megteremtője is lehetne.
Tavaly ilyenkor már éppen hogy napvilágot látott az úgynevezett Cambridge Analytica botrány, mely szerint egy kis brit kampánycég többek közt a Facebookon fellelhető adatok illegális megszerzésével juttatott előnyhöz több politikai jelöltet világszerte, de inkább bele sem kezdenénk az ügy részleteinek sorolásába. Az azóta eltelt hónapokban többek közt az is kiderült, hogy egy hibának köszönhetően fejlesztők milliók adataihoz férhettek hozzá egy kiskapun keresztül, de számos más botrány is övezte már a közösségi oldalt az elmúlt 12 hónapban. Nos, itt a legújabb Facebook-balhé: A Krebs-on-Security nevű biztonsági szervezet szerint a világ legnagyobb közösségi oldalának szerverei milliók jelszavát tárolták hosszú évekig titkosítatlanul.
A beszámoló szerint 2012-ig nyúlik vissza az a gyakorlat, vagy hibajelenség, melynek köszönhetően a Facebook saját alkalmazásaiból a jelszavak egyszerű szövegként került tárolásra a cég szerverein. Még pontosan azt sem tudni, hány felhasználó adatáról van szó, a becslések 200-600 millió(!) közé teszik az érintettek számát. Ennyi fiók belépési adataihoz férhettek hozzá napi szinten a Facebook alkalmazottai - és tették is, 2012 óta nagyjából 2000 alkalommal. Igaz, hogy arra semmi bizonyíték, hogy bármilyen mértékű adatszivárgás történt volna. A vállalat épp ezt próbálta kihangsúlyozni legutóbbi blogbejegyzésében, amiben azt is megemlítik, hogy idén januárban diagnosztizálták a gondot, de azóta már elvileg minden rendben és elvileg jelszót sem kell változtatni. - mert ugye nincs bizonyíték arra, hogy adatszivárgás történt volna valaha is. A hibát elvileg már javították, tehát nincs ok az aggodalomra.
Erősen javasoljuk, hogy aki eddig még nem tette, az kapcsolja be a kétlépcsős azonosítást a Facebookon, ami legalább egy fokkal komolyabb védelmet jelent egy szimpla jelszónál. Szintén ajánlott időszakosan cserélni jelszavunkat és lehetőleg csak olyat alkalmazni, amit máshol nem adtunk meg.
32 notes · View notes