the-biggest-nightmare-blog1 - Tumblr blog

[the-biggest-nightmare-blog1]

                                                              IV.     Magány

Szavam elcsuklik,

Lábam össze rogy,

Egyedül vagyok e világon,

Óriási a magányom.

A fájdalom mit érzek elemészt,

S ezt nem foghatja fel semmilyen ész.

Egyedül vagyok e világon,

Óriási magányom.

Boldogtalan vagyok, senki sem szeret,

Se barát, se szerelem, engem fel nem keres.

Egyedül vagyok e világon,

Óriási a magányom.

Félek mostmár mindentől,

A jövőképem is összedőlt.

Egyedül vagyok e világon,

Óriási a magányom.

Egyedül, egyedül, árnyak közt élek,

Elgyengült testben egy összetört lélek.

Egyedül vagyok e világon,

Óriási a magányom.

Ennyi volt, a játéknak vége,

Vesztettem, már nem lesz bennem béke.

Egyedül vagyok e világon,

Majd talán, el múlik magányom.

[the-biggest-nightmare-blog1]

                                                                                    Zokogva hull az őszi eső...

Zokogva hull az őszi  eső,

Óriás csepjei pattognak.

Nem tudni már kinek hihetsz,

A világnak vagy a papoknak.

Mindkettő állítja a maga igazát,

S nem tudjuk, várjuk a halált.

Az egyik állítja, hogy a halál az utolsó fázis,

S testünk nyomorult férgek eledelévé válik.

Testünket elnyeli a mély,

S eltűnik a szenvedély.

Nincs több öröm és boldogság,

Ha eljön érted a zord halál.

A másik, azt mondja nincsen baj,

Hisz ez csak egy állapot,

És van egy nagyobb erő,

Kit meg senki sem látott.

Szerintük ha életed tisztán élted,

Semmitől sem kell félned.

De ha bűnös vagy és megbánod,

Elnyered méltó ajándékod.

S a halál után, bár tested elveszted,

De mennyekbe száll föl lelked.

És ott boldogság tölt el,

S úgy érzed, ez az a hely,

Hol boldogság és szeretet tölti be napjaid,

És eltűnnek végre a gondjaid.

Ez a hit kell én nekem,

S ezt én nem is szégyenlem.

Zokogva hull az őszi  eső,

Dermesztő a hideg,

Érzem közeleg a tél,

S egész testem már remeg.

A félelemtől magamba fordultam,

Alig éltem, megsem mozdultam.

Félek, sorsom túl hamar utolér,

S nem leszek már csak a halálé.

Akár merre fordulok,

Csak boldog embereket látok.

-Ti kik örültök az életnek,

Nem látjátok?, a halál fölöttünk lebeg. -

Nekem nincs más reményem,csak, hogy létezik Isten,

S a halál után csak jobb élet lészen.

És, ha eljon majd az óra, s a halál elhiv engem kézfogora,

Boldogan állok majd dobogóra.

Csend van, nem hull már az őszi eső.

Minden lenyugodott,

S barátként fogadom a halált,

Ki engem magához fogadott.