throughyumeseyes

[throughyumeseyes]

Találkozzunk!

Kicsípem magam...

Egész nap izgulok, mosolygok...

Délután várok rád...

Aztán lefújod. 

Összetörtem.

El akarlak felejteni.

[throughyumeseyes]

Egy ember, aki...

... beszélget velem.

... átölel este.

... filmet néz velem.

... leül velem enni, hisz az étel finomabb, ha nem egyedül eszed.

... velem is eljön vásárolni.

... nem siettet, hisz együtt töltjük az időt. 

... elvisz engem ebédelni.

... megiszik velem egy pohár kávét.

... segít, biztat a döntéseimben.

... sétál velem.

... tornázna velem.

... hazavár munka után.

... szeret.

[throughyumeseyes]

No one knows what it's like  To be the bad man To be the sad man Behind blue eyes And no one knows What it's like to be hated To be fated to telling only lies 

[throughyumeseyes]

Nem átlagosnak lenni szégyen?

6. vagy 7. osztályos lehettem, amikor egy olyan dolog történt, amire ma is emlékszem, és nagyon rossz belegondolni, hogy mit okozott ez bennem. 

Rockernek vallottam magam. Szerettem a szimfonikus metált, goth zenéket, meg egyebeket. Fekete ruhákat hordtam, kizárólag tesi órán volt rajtam fehér póló, a mai napig így érzem jól magam. Emiatt más is bántott, de amiről most szó van, az az egyik tanárom volt. Kedveltem őt, mert sokat viccelődött, de volt egy pont, ahol olyan ellenséges lett velem, hogy nem is értettem miért. 

Egyszer azt mondta nekem, hogy nagyon rosszul érzi magát, hogy ilyen embereket kell tanítania, mint én, és ha a gyermeke ebbe az iskolába jön majd, reméli sosem találkozik velem, mert azt senki gyermekének nem kívánja, hogy ilyen emberekkel járjon egy iskolába. Rossz példa vagyok. El sem tudja képzelni, hogy élné meg szegény gyerek. Ha véletlen ilyen emberre kéne felnéznie, mint én, akkor inkább elásná magát. És hasonlók. 

Nem igazán értem, mivel érdemeltem ki ilyen dolgokat. A mai napig nem tudok gyerekek felé közeledni, és ahogy felnőttem, sosem vágytam arra, hogy szülő legyek. Sőt. Egyenesen félek a gyerekektől. Tudjátok ez miért ciki? Mert a munkám úgy alakult, hogy foglalkoznom kell néha gyerekekkel is. Belém ivódott, hogy szar példa vagyok, és a gyerekek, akik engem meglátnak, rájuk csak rossz várhat. 

Egyszerűen nem tudom ezt máshogy megfogalmazni. 

Egy másik alkalommal a hit oktatóm mondott el mindenféle gonosz teremtésnek, ami szerinte nagy poén volt, de én azóta nem kértem hittan órát, nem járok azóta templomba, és ha a hittel foglalkozom, azt is csak titokban, még magamnak sem merem azt mondani, hogy ez egy jó dolog tőlem, hisz én eredendően gonosz vagyok, még a sátánnál is rosszabb, hisz megmondták. 

Miért kéne az átlagosnak lennie a normálisnak? Miért kéne a gyerekeket úgy nevelni, hogy a földön nincs semmi, csak az, hogy a lányok rózsaszínben járnak, a kék meg fiús szín, a fekete meg max gyászruha? A modellalkat az, ami elvárható, és aki túlsúlyos, az már ciki? Ha egy lány nem dobja ki a ciciket, és egy fiúnak nincs rövid haja, az már arra mer utalni, hogy ő esetleg a másik nemhez tartozónak véli magát? Ha így neveled a gyereked, szerintem rosszul csinálod! A világ nem csak vattacukorból áll! Igenis fel kell készíteni mindenkit a nehézségekre, mert ha egyszer elesik, tudnia kell felállni. Ha meglát egy embert, ne a külsője alapján ítélje el! Lehet, hogy pont egy öltönybe öltözött férfi fogja őt a sárba tiporni. 

ENNYI.

[throughyumeseyes]

Yume szeretné, ha beszélnének vele, yume szeretne barátokat, yume szeretné, ha szeretnék...

“jelölés eltávolítva”

mindig ugyanaz. csak más köntösben

[throughyumeseyes]

Once upon a time

Volt egy kislány. Nem akart gazdag lenni, hercegnő vagy színésznő. Nem akart hatalmas házat, medencét. Semmi csillogós gyémántnyakéket vagy tiarát. 

Menyasszonyi ruhát akart, és mellé egy olyan férjet, aki a világot jelenti majd. 

Hát hol van ez most? Se ruha, se szerető férfi.

[throughyumeseyes]

Barátok

Miért van az, hogy ha visszatekintek, csak azt látom, hogy elhagynak az emberek? Amikor barátaid vannak, elkerülhetetlen, hogy ismerjék egymást. De amikor az egyikük kilép az életedből, miért kell, hogy az összes velük menjen? 

[throughyumeseyes]

Örökre egyedül leszek

[throughyumeseyes]

A bánat

Már hosszú idő óta egyedül vagyok. A szüleim már aggódnak, az idegenek azt gondolják, baj van velem, és nem vonzódok senkihez. 

Az igazság az, hogy mindig úgy érzem, hogy hamis alakok vesznek körül, és valamiért a komoly embereket nem sodorja egy útra velem az élet. Amikor olyan fiúk találnak be, akiknek amúgy van barátnője, talán én vagyok a hibás, amiért ebből egy cseppet sem kérek? Amikor olyan alakok mozdulnának rám, akik nyilvánvalóan mindenkit csak az ágyig visznek, és nagyok a hülye, hogy nekem ez nem kell? 

Miért csak az ilyen emberek vannak körülöttem? Mi van rajtam, ami azt sugallja feléjük, hogy én ilyen hülye liba lennék, vagy ilyen könnyű préda, akinek elég az, ha a kocsijával villognak, és máris elalél? Vagy a világ már tele van ilyen emberekkel? Hová tűntek a közös érdeklődések, a szeretet, a valódi vonzódás? Nem látják az emberek, hogy ezzel milyen rossz érzéseket keltenek másokban? 

Mindenki azt mondja, hogy jégszívű vagyok, meg válogatós, aztán persze mindig kiderül, hogy én nem ítéltem meg rosszul az embereket... milyen érdekes. És mi lenne, ha egyszer az életben elém állna egy rendes srác, rendes mondanivalóval, nem csak a hülyítéssel, és nem csak a retkes közösségi médián keresztül? Fiúk, hahó! Nem a lányoknak kéne udvarolniuk. Odáig jutottunk, hogy egy ismerősöm azt mondja, hogy a pasik olyan beszarik, hogy nem mernek a nők elé állni. (Már a normális emberekről beszélek....) Mégis mi okozza ezt? Mi bajuk az embereknek?

[throughyumeseyes]

A könyvek

Nagyon szeretek olvasni... mondanám, de igazából sokkal inkább a könyveket szeretem. Sokáig gondolkoztam, hogy vajon mennyit kell olvasnom ahhoz, hogy megtaláljam a kedvenc műfajom, a kedvenc íróm, költőm. 

A mai napig nem tudok megnevezni egyet sem. Talán a fantasy jobban vonz, mint a sci-fi... talán csak nem találtam elég jó sci-fit. 

Azonban manapság úgy gondolom, hogy ha valami megfog, mindegy mi az: regény, mese, személyiségfejlesztő, vagy novelláskötet, mindegy. Szeretni fogom. Lehet, hogy nem is értem igazán, hogy miről szól, amit olvasok, mert az agyam nem áll rá, vagy még keveset tudok ahhoz, hogy megértsem, de érzem benne a tudást, a tehetséget. Imádom a könyveket. A puha borítókat, a kemény fedeleket, a bőrkötéseket és az arany betűket. Az illatát, a beleépített könyvjelzőt, a lapok suhogását, a színét, a vastagságát. 

Évek óta hurcolok magammal könyveket, és mások azt mondják, hogy csak azért, mert nem kell őket elég sokat cipelnem, különben rászoknék az e-bookra, telefonon olvasnék, stb. Hát, amikor Pestre megyek, 2-3 könyvet is cipelek magammal, és tömeg közlekedek, és kilométereket lesétálok, de az, hogy egy,kettő, vagy három könyv is van nálam, egyféle biztonságérzetet nyújt. Hisz bármi történjék, mindig lesz nálam valami, amit szeretek. 

Ma épp ezt olvastam: http://www.wssz.hu/tartalom/cikk/no-es-ferfi Nagyon elgondolkoztatott. Ha az ember ismerné a másik nem létezését minden szempontból, biztos sokkal egyszerűbb lenne az élet. 

[throughyumeseyes]

Mit ér a napvilág, Ha szemünk a jelenbe néz, S ködön át csak a múltba lát?

Edgar Allan Poe

[throughyumeseyes]

Hali.

Hali. Yume vagyok. Ezen az oldalon a gondolataimat írnám ki magamból. Hogy milyen formában, vagy mi lesz még ebből... hm, ki tudja? Lehet, hogy semmi.