triglavtripwithmellon - Tumblr blog

[triglavtripwithmellon]

Day Four

Erről a szobáról mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy komfortos. A külön ágyban alvás, a földön heverő bőröndök kifejezetten osztálykirándulás feelinget kölcsönöztek az érzésnek. Vagy arra ébredtem, hogy beleakad a lábam a benyúló tetőbe, vagy Mellon lihegett a pofámba, hogy brunyálna, vagy a Kriszti alatt ropogott a pokrócra. Van egy heppje, hogy idegen helyen nem szeret a helyi dunyhában aludni. Régen mindenhova cipeltünk egy hatalmas plédet, de azt hittem kinőtt már belőle. Ezúttal megint bekattant és a pikniklepedőt terítette maga alá, hogy melegítőben aludva ne is érintkezzen a paplannal. Az volt a gond, hogy ennek a pokrócnak alufóliás az alja. Nem tudom, hogy a vízerek káros hatásainak visszaverése a funkciója, vagy az átázástól véd, de minden mozdulatnál recseg. Ehhez képest a guantanamo-i rabok édesen szunyálnak a metálzenével történő kínvallatás alatt. Hétkor vittem pössenteni a kutyát és vasárnap lévén egy teremtett lélekkel sem futottunk össze a faluban. Hangulatos település a hegyek lábánál, olyan hely, ahol szívesen lennék paraszt.

Leballagtunk a reggelihez, ami megint maradandó élményt nyújtott. Mindenből próbáltam csípni, hogy legyen energia az utolsó menethez. Kiperkáltam a szobát, ami körülbelül annyiba fájt, mint más helyeken az elfogyasztott reggeli. Ez alapján visszagondolva, mocskos jó volt ez a szóba.

Mai úti célunk hosszas tépelődés után a Mostnica-szurdok lett. A Bohinj-i tó fölött halad egy kényelmesen járható ösvény. Több helyen meg lehet csodálni a szikla széléről a száguldó patakot, a kisebb vízeséseket és a szenzációs kőformákat.

Az Elefánt szikla egy klasszikus fényképezőpont, ahova beülve gyönyörűen kitakarják testükkel a lelkes turisták fotóról a lényeget.

 Itt végig pórázon vittük az ebet, mert helyenként akár 30 méter mély ormokon is haladhatunk. Úgy vágta ketté a patak a sziklát, mint benaftázott kőműves vajazókéssel a rúdparizert. 

Többen megvakargatták a terápiás kutyát, aki mindenhol a legnagyobb sztár volt és ennek megfelelően is viselkedett. Az egyik simogató csaj meg is jegyezte: “She is soooooo cuuuuuute!!!!”. Aha, főleg, hogy kan! Fél egykor kanyarodtunk vissza a parkolóban, ahol a szomorú, ámde biztos nem örök búcsút vettünk a Júlia Alpoktól. Hazafele út eseménytelenül telt, egy tervünk volt csupán, de az is dugába dőlt. Már hagyományszerű, hogy megállunk a szombathelyi Burger Kingben, de akkora sor állt, hogy elengedtük végül.

Kimondottan fárasztó túrán vagyunk túl, de szellemileg, lelkileg teljesen feltöltött minket. Lehet, hogy pár napig sajog az izomláz a valagunkban, de annyi baj legyen, majd kirúgja magát, ahogy mondják. Nem jutottunk el mindenhova, vagy mondhatjuk úgy, hogy hagytunk a következő alkalomra, mert ide visszatérünk az hétszentség. Ha tehetitek látogassatok el a Triglavba, nem fogtok csalódni benne.

[triglavtripwithmellon]

Day Three

Olyan egy óra magasságában Mellonnal megnéztük a teliholdat a fenyvesben. Mondanom sem kell, hogy előre készülvén hoztunk zseblámpát, miután a Streetview-n megnéztük hol lesz a cella. Nem lett volna rossz megjegyezni melyik bőröndben vagy táskában van, mert így megint telefonnal ballagtam ki. Reggel csekkoltuk a megkérdezett szállásadók válaszüzeneteit, de nem tudtak jó hírrel kecsegtetni. Az egész kurva Triglav Nemzeti Park “fully booked”.

Szomorúan cuccoltunk a kocsiba, majd a terveink szerint északnak vettük az irányt. Menet közben a bled-i turistairodával is beszéltünk, de fű alatt, némi jattért cserébe sem tudtak szállást kínálni. Gyönyörű völgyben autóztunk, több helyen meg is álltunk csodálni a hatalmas hegyeket.

Mellon ilyenkor a mezőt is felszántotta pocokügyben. Kranjska Gora volt az első állomás. Itt tulajdonképpen csak pénzhez akartunk jutni, majd továbbállni. Tettem egy kósza próbát az Infocenterben, de megkaptam, hogy tele vannak a szobák, mint Nyikolaj tetűvel. Visszaérve a kocsiba azért egy gyors Booking.com csekk indulás előtt. Hoppá, van egy szoba Bohinj mellett. Dikk he, kutyabarát. Ilyenkor a tapasztalataink szerint fel kell hívni, hogy biztosra mehessünk. Egy mogorva hang vette fel a telefont, elsőre a karbantartóra gyanakodtam. Szépen artikuláltan elmondtam mit szeretnék, amire egy unott: “Ok! Dog ok!” volt a válasz. Gyorsan lecsaptuk, azért a megjegyzésbe összefoglaltam a telefonbeszélgetést a biztonság kedvéért. Ez az, van szállásunk, ment is a high five a csapattársaimmal.

Irány a Jasna tó és Pisnica folyó medre. Itt csak egy rövid sétát és bohóckodást terveztünk Mellonnal. A kristálytiszta, jéghideg patakban ki be futkozott, botokat cipelt, fetrengett. Mi térdig gázoltunk a sodrásba, bandukoltunk a lecsiszolt kavicsokon. A tó amolyan kikapcsolódási pont.

Gyönyörű ormok veszik körül, partján éttermek, kávézók állnak, strandolnak, kutyát fürdetnek a nyaralók. A nap épp elhagyta a delet, így az árnyékban hűsölve élveztük a tájat. A patakmederben bandukoltunk vissza, majd ismét autóba ültünk. A mai fő attrakciót akartuk felkeresni, amihez át kellett utaznunk Olaszországba. A Laghi di Fusine-ről még életemben nem hallottam, de egy Insta szakértővel utazgatok. Állítólag itt olyan képeket lehet készíteni, hogy lefosod a bokádat. A határon, nemhogy ellenőrzés, de finánc sem volt. Feleslegesen okkumláltuk ki röpke húsz perc alatt a beutazási nyilatkozat rejtelmeit. Negyed óra kocsikázás után kipengettük a parkolódíjat, majd felszerelkeztünk a túrához. Már az alsó tó is lenyűgöző látványt nyújtott. Több helyen megálltunk gyönyörködni, magunkba égetni a felejthetetlen élményt.

Mellon helyenként csobbant, de kezdett veszélyesen kacsingatni a kacsák felé így kiparancsoltuk. Hiába, hajtja a retriever vére, azt nem érti, hogy az élő récét nem kell elhozni. Az ösvény is különleges volt a maga nemében, fenyők gyökerein és sziklákon vezetett utunk. Egy kaptatón átkelve érkeztünk a felső tóhoz. Namármost voltam már pár helyen életemben, de a látvány, ami fogadott az TOP5-ben van nálam. Ezt mondjuk Krisztinek ne mondjátok el, mert már így is olyan nagyképű arra, hogy ezt ő találta Instán, alig lehet vele bírni. Megkerültük a tavat, majd beültünk egy olasz cappuccinora, csak hogy helyit is fogyasszunk. 6,5 km-t ilyen lassan még nem tettünk meg, de itt lépten-nyomon meg kell állni bámészkodni. Kellemesen elfáradva, de teljesen feltöltődve ültünk ismét a gépsárkányba. Az út visszafele is csodálatos volt, főleg nekem, aki szerelmes a hegyekbe. Remélem ez nem lesz benne a következő nemzeti konzultációban, hogy illetlenség ilyet csinálni. Bleden keresztül, majd Bohinji-tó mellett elhaladva felidéztük korábbi emlékeinket, így érkeztünk Nemski Rovt falujába a Rejse vendégházhoz. Kedves kis fogadó, faragott erkélykorlátokkal, rengeteg muskátlival. Az étterem pincére felvitt a szobáig, majd magamra hagyott. Belépve az ajtón egy glampingbe ápolt szuterén képe tárolt elém két külön ággyal. Félig-meddig tetőtér, negyvenszer negyvenes kutyaól ablakkal, de legalább patyolat tiszta. Na ezt Kriszti meglátja. Felhoztam őket, a lépcsőházban kiemelve az előnyeit e helynek. Végül nem érkezett kritika, de szerintem még mindig az olasz tavak hatása alatt volt. Sem kedvünk, sem energiánk nem maradt, hogy éttermet kajtassunk, így leballagtunk a fogadóba. Elénk pakoltak egy olyan két oldalas étlapot, hogy csak néztünk. Mindketten három fogásos degusztációs menüt választottunk (egészen 8 fogásosig volt itt minden). Az ételek mennyeiek, a ház ajándéka kóstolót követően a füstölt pisztrángos rizottó, cottage cheese gnocchi, a mustáros marhaszeletek hagymalekvárral, erdei gombákkal, dunai galóca polentával, mogyorós karfiollal, bodzakrém angel cake-cal, málnás tarte, házi fagyival mind látványra, mind ízre minden képzeletet felülmúlt. Helyi barackpálinkával szétcsapatva, két korsó helyi sör után elballagtunk aludni.

Kerek nappá alakult, pedig kifejezetten nehezen indult. Reggel még úgy volt, hogy mehetünk haza, de végül nyertünk. Egy dolgot megtanultunk, nem lehet akkor sem feladni a szállásvadászatot, ha már minden veszni látszik, velünk akkor sem basz ki a Triglav.

[triglavtripwithmellon]

Day Two

Az első éjszakák tekintetében nem javult túl sokat a helyzet. Az addig hanyatt fetrengő kutya fényt kapott, majd arcon lihegéssel jelezte, hogy neki bizony dolga volna odakünn. Essünk túl rajta gyorsan, mert rohadtul aludnék. Kiballagtunk a fenyvesbe, ahol kb az orromig sem láttam, majd megvártam amíg Mellon elvégzi a dolgát. Mehetünk aludni végre? Olyan hat tájékán keltem másodszor. Kriszti még verte a szunyát, így gyorsan levittem az ebet gittelni. Hamar letudtuk és vissza is fordultunk az ingatlanba. Átvedlettem futó jelmezbe és toltam egy edzést kolompoló tehenek, legelésző lovak és a reggeli körüket róvó belga nyugdíjasok között. Mire lakótársaim megébredtek már lenyújtva, letusolva vártam a napot. Első állomásnak a Pokljuka-szurdokot lőttük be. Kicsivel Krnica után egy útszéli vendéglőnél parkoltunk le. Már készült a bárány a grillen, de mi csak almás és áfonyás pitét rendeltünk a frissítő kávé mellé. Elfogyasztottuk a finom csemegét és nekivágtunk a túrának. 

A lankás ösvényt hamar felváltotta egy szerpentin a szakadék szélén, mely a szurdok aljába vezet. Roppant, függőleges falak tornyosulnak az ember köré, fenyők magasodnak mindenütt. Ahogy a katlanból felnézünk egy elfeledett világ képe jut eszünkbe róla. 

A Jurassic World jut az ember eszébe a tájról, csak kevesebb T-Rex rohangál szabadlábon. Szépen le lehet csorogni az egykori patakmeder mentén.

Mellon is jól járt, mert az a minimális vízhozam, amit ez a csermely produkál, felduzzadt a zárásokon, így random wellness lehetőségek alakultak ki a számára. 

A második szakasz az főként felfelé haladt, így a szintemelkedés nagy részét erre az etapra koncentráltuk. Mindkét utazótársam a seggén vette a levegőt, amire felértünk a kaptatón, de innen egy könnyed erdei sétával értünk vissza az autóig. Sajnos kellemesen büdösre izzadtuk magunkat, így hazakocsikáztunk felfrissülni. Kis sziszegős szappan, kis hajba túrás és már készen is álltunk a késői ebédhez. Legutóbbi itt jártunkkor a Vintgar-szurdok szájában álló kricsmit már felfedeztük. Akkor megfogadtuk, ha egyszer kalézolunk még erre, ide biztosan visszatérünk. A pisztrángjuk annyira friss, hogy az út túloldalán rohanó Radovna folyóban, ketrecekben tartják élve őket az elkészítésig. 

A minőség mit sem változott, nagyon finomat ettünk a gombalevesen, a pisztrángon át a híres bledi krémesig. Mellon örült, hogy végre nyugta van, így végigaludta az eseményt. Azt sem vette észre, hogy egy meglett szarvasbogár mászik a bundájában. A szállásra érve heves keresésbe bonyolódtunk, hogy találjunk másnapra apartmant, de sajnos nem jártunk sikerrel. A faxnis útitársnőm minden opciót elvetett. Nem akart ablak nélküli szuterénben, sem egy glamping névre hallgató fasátorban közös fürdővel, sem pediglen egy szobának kialakított pajtában aludni, ahol ágykeret helyett kockabálákon van a matrac. Hiába, kiveszett belőlünk az a régi virtus.

Rövid sétára indultunk Goreljekben a szállásunk környékén, ahol megnézhettük a szabadon kóborló teheneket, majd azt, hogyan gyűjti be, majd tereli össze őket a gulyás. Az egyiket éppen a kukából való csemegézés közben csípte fülön. Megkérdeztünk pár helyi arcot szoba reményében, de sajnos itt is minden foglalt volt. Ezzel a tudattal feküdtünk le végül. Ágyesz-bugyesz holnap mehetünk haza, de azért még kimaxoljuk a napot.

[triglavtripwithmellon]

Day One

Korai kelés volt a tervben, de aztán érdeklődés hiányában elmaradt. 6-os ébredést és nyolc órás startot lőttünk be. Szokás szerint mindenféle halaszthatatlan ügyletek jöttek közbe, így két órás késést halmoztunk fel. Nekem ez nem újdonság, sosem tudunk elindulni időben. Kriszti persze ilyenkor mindig azzal védekezik, hogy nem tök mindegy mikor érünk oda?! De nem ám anyukám, mert borul a gondosan kidolgozott program. Miután kicihelődtünk, egyből a lovak közé csaptunk. Egy rövid, átmozgató megállóval egészen Klagenfurtig hasítottunk. A Bergfexen már előre kinéztem egy túrát, amely 9 km hosszú és a Wörth-i tó fölé magasodó Pyramidenkogelt is érinti. Sajnos a leírás alapján megnevezett kezdőpontot autóval nem lehetett megközelíteni, a parkolás teljességgel kivitelezhetetlen a környékén. Nagyjából három km-re nyomultunk be abba a territóriumba, ahova csak az ott lakók hajthatnak be.

Fogtuk magunkat és mielőtt a helyi Stoki a nyakunkra lép, hogy mit száguldoznak itt ezek a kéretlen külföldi aranyifjak, lecsapattunk a tóhoz. Hogy őszinte legyek itt azért komoly gondokkal küzdhetnek a nyaralók. Nem elég, hogy nem tud tetőboxot rakni a Ferrarira, még azon is kell agyalni, hogy a vacsorára kobe marhát, vagy belluga kaviárt rendeljen?! Van az a mondás, hogy mindenki a saját szintjén nyomorog. Azért egyszer kipróbálnám milyen lehet ilyen fos körülmények között senyvedni.

Na végül leparkoltuk a gépsárkányt, aztán kicsomagoltuk Mellont hátulról, mert már nagyon szenvedett aranyom. Egyből rongyolt is a tóba befele, nehogy kimaradjon az életéből. Miután kellően lehűtötte magát, a Bergfexen lestem egy útvonalat a kilátóba, majd nekiindultunk. 

Gyönyörű, jól járható ösvényen kaptattunk felfelé. Páfrányokkal szegélyezett szerpentinen haladtunk, melyet hatalmas fenyők árnyékoltak. Helyenként csodálatos kilátás nyílt a tóra, alant SUP-osok, vitorlások, szörfösök szelték a víztükröt. A túra vége igencsak meredekre sikerült. Krisztinek le kellett dobnom a 7 méteres hosszúpórázt és úgy húztam fel rézsűn, mint serpák az unatkozó milliomosokat az Everest csúcsára. Meglepően kevesek voltak a kilátó tövében.

Mivel igencsak megéheztünk a mászásban, leültünk az étterembe, ahol a kedves pincér fel is vette a rendelésünket, elcsomagolta ingzsebébe a tollat és a felírót, majd megszólalt: Covid-test please! Na, végső megsemmisülés. A teljes paksaméta a kocsiban maradt. Sebaj, van appunk, sőt QR-kód olvasó appunk is. Az EESZT-ből persze kijelentkezett az Iphone, fingunk sincs a kódról, kezdett kicsit kínos lenne a szitu. Törzsolvasóink tudják, hogy ilyenkor Kriszti lefagy én viszont turbósítom az agyam így előhalásztam egy mailből a Covid Passokat, amit magamnak küldtem át, direkt ilyen esetekre. Jó az öreg a háznál, jöhet a sniccli, Hans. Mennyei rántott húst kaptunk, melyet Almdudlerrel, az osztrákok kevés csodáinak egyikével öblítettünk. Mivel a kutyát nem akartuk megmászatni, így egyedül szaladtam fel a 100 méter magas toronyba. 

A látvány gyönyörű a környező hegyek ölelésében fekvő tóval, de azért rendesen rosáltam amikor lenéztem. Leereszkedtünk a kocsihoz, ezúttal egy másik útvonalon. Mellon is épp megszáradt, de aztán belerongyolt valami rothadó levelekkel tarkított bűzös iszapba. Olyan penetráns szaga lett, hogy a tóban vagy negyed óráig fürdettem, de akkor is érezni lehetett. Végül 10,5 km és 400 m szintemelkedés került a lábainkba.

Elindultunk hát a szállás irányába, a Pokljukoban található Vila Vesna panzióba. Áthaladtunk egy 8 km hosszú alagúton, amiért 7,60 ajjert lekapcsolt a finánc. Erről nem ugatott a Waze. Ezt követően egy fenyőerdőben haladtunk, amely leginkább a kultikus Twin Peaks sorozatra emlékeztetett. Rendesen félelmetes volt az a nagyjából 10 km, amit koromsötétben tettünk meg az ingatlanig. Ezt tetézte mindaz, hogy megérkezvén tapasztaltuk, Nina, a kontaktom a “Bagoly” szobát szánta nekünk, ami külön rémisztő lehet egyeseknek. A hely maga 1200 m-en felszik, ennek megfelelően a hőmérséklet igencsak megcsappant és alulról karcolta a 10C-t. Mocskosmód megfáradtunk mindahányan, így nem lesz nehéz egy jót csicsikálni. Ja és aki sosem látott Twin Peaks-t, annak mondom: “A baglyok nem azok, aminek látszanak!”

[triglavtripwithmellon]

Day Zero

Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy írok egy kis bevezetőt, hiszen megér egy misét mindaz, hogy miért és hogyan is kötöttünk ki ott ahol most vagyunk.

Betekintve kicsit a kulisszák mögé, tudni kell, hogy a csapatban Kriszti az útvonaldiktátor. Én csak sodródok az árral, elvezetek bárhova, de azt látni kellene, amikor a főnökasszony szörcsöl a jobbnál jobb tippek között. Füstöl az Instagram a keze alatt, meglesi honnan lehet a legjobb képeket készíteni, csekkolja az odautat, az útba eső látnivalókat, majd ellenőrzi a szálláslehetőségeket, covid szabályokról konzultál nagykövetekkel, ritka előfordulású lepkeszúnyogok elleni védőcseppet rendel a kutyának. Láttam már hetek óta, hogy újabb fondorlatos tervét szövögeti, de a meló miatt nem tudtam komolyabb érdeklődést tanúsítani a téma iránt. Ja és persze ideológia, az mindig van mögötte: “Szeptembertől úgyis lezárnak mindent, addig menjünk, amíg tudunk.” Nincs értelme ellenkezni, hamarabb szabadulsz. A csel, amit bevet azt arra alapozza, hogy mindig több variációt tálal, én meg választhatok, eljátszván ezzel, hogy a kemény férfi véleménye dönt. Na persze. Ezúttal a felhozatal is elég vegyes volt. 1. 2 nap a Dolomitokban, majd további 5 nap a Comoi-tónál. Meghallgattam a képes prezentációt, majd kapásból kilőttem. A tököm sem utazik megint 8 órát, nem beszélve Mellonról, aki olyan kérlelően nézett rám, hogy ezt meg kellett torpedózni. 2. Amalfi-part, odafele megszállva valahol Toszkánában. Na szintén zenész. Megy a rosseb olyan messzire, amúgy is sziklás a part, szegény állat még fürdeni sem tud. 3. Horvát tengerpart anywhere. Nem fogunk újabb egy hetet aszalódni a napon. Na itt kiborult a tejföl, akkor mutassak valamit én. Főtt a fejem, ezt jól megszívtam, most erőlködhetek. Azt se tudom mit kell nézni Instán. Lokációt vagy hashteget. Kereshetek szállást. Végül azért három opciót én is lepattintottam az asztalra. Salzkammerguti tóvidék, Murau, vagy a Triglav Nemzeti Park Szlovéniában. “Igen? Időjárást nézted? Esni fog! Hideg lesz. Jönnek a sáskák.” Végül nem tudom hogyan, de az utolsó sikert aratott így mentem nekiálltam valami kótert keresni. Ninaval való hosszas levelezés után, Pokljuko faluban egy kellemes kis tetőtéri apartmanra alkudtunk meg. A tervezett három éjszaka helyett, csak kettőre tud fogadni minket, de úgyis amolyan fucktheworld turisták vagyunk, majd lesz valami szombat este.

Hogy a szabadságunkat is kimaxoljuk, így bemelegítésnek kipattantunk Bécsbe. Sétáltunk a festői Donaukanal partján, megcsodáltuk a graffitiket és négy méterenként indokolatlanul felállított hulladékgyűjtő szigeteket. Miután Ugi barátunk végzett a gályában megzabáltatott minket a falu legjobb bageljével.

Mellont megint mindenki körberajongta, kapta a jutifalatot raklapszám. Rövid sörözésre meg egy kis beszélgetésre visszacsattogtunk a csatornához, majd Kriszti jól hazafuvarozta a seggemet.

Na de induljunk neki ennek a második nyaralásnak, ha már úgyis bezárnak minket állítólag.