In your whole life the only thing that will stick by you is your shadow.
Don't wanna be here? Send us removal request.
Photo

The Essence of Silence by Anato Finnstark
3K notes
·
View notes
Text
Voltaképp
minden is...mindegy is. Szerettem volna azt hinni igen, jobban lettem. Totálisan jobban. A picit jobban összejött de nem totál. Ilyenkor gondoltam azt, hogy végre erőre kapok, sok beszélgetés, teóriák, önelemzés, fejlesztés és sok kitartás a nevetéssel egyvelegbe összejön. Most kell rájönnöm, hogy nem. Amikor láttam azt, összeszorult a szívem. Hiába gondoltam azt, hogy 2 percre megakadsz a fejemben és továbbállok. Bele kellett törődnöm, elfogadnom, mikor vagy te csak 2 percet a fejemben. Ha te elindítasz valamit, megmozdulsz, egy minimális megerőltetést, figyelemfelkeltést teszel...vég. Jöttek a gondolaok mit akartál ezzel, vajon mire gondolhattál, hogyan is érezhettél. Netán örülsz nekem, kárörvendsz, nevetsz, hazug kurvának titulálsz, elküldesz a búsba, vagy éppen mosolygva ülsz a gép előtt.
Most el tudom képzelni hogy fogod a fejed és téped a hajad gondolva: mit kell mindent ennyire túlgondolni, te nem vagy normális.
Sosem mondtam volna, hogy az lennék, ha rólad van szó. Ezért is örülök részben, hogy vége lett mindennek.
Tudom minden rossz ötlet volt. A kép is (mivel én nem is szerettem volan látni, mert tudom hogy látni fogod, meg alapból nem is szeretem), de te is és én is az, hogy együtt voltunk.
Muszáj leírnom: Hisz nem ezt akartad?
Kívántad: ‘Remélem találsz egy olyan fiút aki értékel téged.’ Te akatál eltaszítani, miután nem okoztam neked örömet. Te szerettél volan megválni tőlem, de ki se merted mondani, döntést hozni, amit legjobban szerettél volna. Neked nem voltam sok szempontból megfelelő.
Te akartál már lerázni, nem foglalkozni velem.
Mégis mit gondolnák ez után? Természetesen azt, hogy mi a fasznak foglalkozol és lájkolod a képem, csak azt az egyet, miközben te felszabadultál, saját dolgoddal foglalkoztál és nem foglalkoztál ezzel a ténnyel, hogy szakítottam veled. HIsz én (is) voltam a probléma. Jön a alap dolog: nem szabad barátnak lenni. Betartottam. Próbáltalak elkerülni. Ment is.
Mit sem láttam...jobban voltál, mint soha életedben. Megkaptad amit akartál. Láttam azokat a képeket és minden egyebet, hogy te szilvezsterkor buliztál, és máskor is. Csak azt láttam örülsz magadnak. Lettek szoros kapcsolataid.
Ezért nem is értettem mire kellett ezt. Most már jogosan megkérdem. Minek kezdél arra a pár másodpercre foglalkozni velem, és megmutatni, hogy láttad?
Piszkállódásból, bocsánat: Nem kellene a vizsgáidra tanulnod és szakdolgozatoddal foglalkoznod? Nem kéne barátaiddal beszélned (habár a kibeszélés tuti ment)? Nem kéne a két csajjal tanulnod? És amit nem hagyhatok ki az a... :)
Szeretve gyűlöllek, hogy így lett vége mindennek.
Azt tudom, hogy te vagy a gyengepontom, és az is maradsz. Felvetült azért nehéz felednem téged mert: érzelmes vagyok, mert az első szerelmem vagy, mert trauma ért, mert nem tudom lezárnom, mert szeretek a múltban élni, mivel boldogabb élményekkel gazdagodtam a kibaszott sok szar mellett, vagy mert nem akarlak elengedni.
Pedig tisztában vagyok vele ez egy nagy kalap citrom volt. Te és én.
De tudod mit? Amennyire az is volt, valahogy minden percét értékelem, megbecsülöm, és eldugottan egy kis dobozkában hordozom a szívemben.
A másik de: de fogalmam nincs miért foglalkoztat ez ennyire.
Nem tudom a sok dolog, ami kavarog bennem, az hozta ki ezt az írói vénám, mert egyszerűen nem bírom, esetleg azért mert a melankónia elkapott miattad, mint minden fos érzelemnek a fő okozója buta lelkemnek.
De az írók is a legmélyebb pontukon tudtak legtöbbször csodát alkotni, igaz?
Mennyit ér és változtat az igazság, főleg ha ki mered mondani.
4 notes
·
View notes
Photo
I’d like to say this week has been productive, but it has been chaos
3K notes
·
View notes