Text
Múltkor az irodában búcsú ajándékra kellett masnit kötnie Esztinek. Egy utalvány kis pergamenként feltekerve, és Eszti engem kért meg hogy tartsam meg, hogy meg tudja kötni a masnit.
Mikor összeért a kezünk majdnem felnevettem hisztérikusan.
Majdnem kitört az elmúlt 12 év nyomora, de aztán adtam tovább a kurva lazát, és véletlen a seggébe dugtam az ujjam a pergamen belseje helyett, hogy érezze oda sem hederítek.
0 notes
Text
nesztelenül zuhanunk át ezen a semmirekellő életen
3 notes
·
View notes
Text
ez hol található?

Nem tudok erről meg beszélni, meg kell aludjam
79 notes
·
View notes
Text
Hat hónap telt el és azért szoktunk beszélni. Bár ez most nagyon más volt mint a korábbiak. Szakítottunk, elköltöztünk, kifizettük egymást, és egy részünk meghalt. Mást akarunk, picit máshogyan, úgyhogy muszáj.
Persze beszélünk azóta is, 7 év nagy idő. Egymás legjobb barátai vagyunk és igencsak megcsappant a szociális háló. Van ebben valami természetszerű, nem csak a külföldre költözés miatt, hanem más életszakaszok, például családalapítások miatt. Eltűnik a barátok zöme harminc körül. Persze mindig vannak igéretek, de ezek ígéretek maradnak. Az itteni pár barát közül három költözött el az elmúlt másfél évben. Ausztria, Németország, Svédország, Magyarország.
Mi pedig néha azért beszélünk, hétvégék, kirándulások, ki hogyan tovább. "Nálam maradt ez vagy az", "segíts ebben te jobban tudod" vagy "nincs e kedved mindig is el akartunk menni". Most hogy Vágó úr megállította a zenét, a jó dolgok jobbak lettek, a kevésbé jók meg eltűntek. Nincs nyomás, nincs feladat, nincsenek szabályok. Nem kell jól csinálni, mert már nincs mit. Úgyhogy gyereknevekről beszélgetünk, meg hogy milyen jó szülők lennénk. Én tudom, és nem emiatt nem lesz gyerek soha, se vele, se senkivel. Persze ezeket már megbeszéltük milliószor. De most gyereknevek. Hát akkor gyereknevek.
Ő most éppen dolgozik, be kellett ugrani online, én meg ülök egy padon valahol Wales közepén egy településen aminek a nevét nem tudom kimondani és kurvára nem tudom mit és hogyan kellene. Nem a szokásos szomorú melankólia vagy elveszett szorongás, csak pusztán üresség.
Természetes, hogy beszélünk, mi ismerjük a legjobban egymást mindenki közül. Nincs köztünk keserűség vagy elidegenedés, csupán szeretet amivel egyikünk sem tud mit kezdeni. Sem megfojtani, sem levegőt adni neki. Fuldoklunk, de együtt fuldoklunk. Nem úgy mint a BoJackben, de majdnem. Én viszont nem tudom hogyan tovább. Ő sem.
Viszont bárhogyan is lesz, beszélni, valószínűleg mindig is fogunk. Végülis miért ne beszélnénk? Pont mi.
2 notes
·
View notes
Text
sajnos baszdmeg túlszaladt a hétvége, és még trippelgetve ülök az irodában, ez nagyjából rendben is lenne, de olyan kurva szar zenék mennek 😭😭😭 tesó rakjál már valami komolyabb technot vagy deep houset hát leszakad a lelkem
1 note
·
View note
Text
Tegnap éjjel arra riadtam fel, hogy egy férfi a fülemhez hajolva megkérdezi:
"Miért?"
Korábban volt női sóhaj a semmiből a semmibe, de volt idős férfi is aki a vállamra teszi a kezét és megszólít vagy rám szól. Hallom, ahogy beszélnek.
Félig valami megérzés, de félig fizikai hang, mert felriadok rá, hogy valaki beszél.
De valójában rájövök aztán a félhomályban, hogy mégsem. Nem valós, ahogyan a korábban hallott macskanyávogás vagy kacsahápogás sem.
Talán csak én hallom. Talán csak nekem szólnak. Végülis, az én démonaim. Kinek szóljanak ha nem nekem?
2 notes
·
View notes
Text
While taking a nap today I dreamt there was a hazard sign called "never found" which was used to indicate a location where people disappeared never to be seen again
221K notes
·
View notes
Text



I have a folder called Time is a Flat Circle in which I collect evidence of humanity. Here is most of them.
180K notes
·
View notes
Text
nesztelenül zuhanunk át ezen a semmirekellő életen
3 notes
·
View notes