weareallilluminated

[weareallilluminated]

elmosódva pereg el mellettem az élet

ha a szívem minden vágyával kívánhatnék egyet

akkor azt kívánnám, hogy szeressen valaki

végre

egyszer

egészen

tudom, hogy faszság

és először nekem kell szeretni magam

és azt is, hogy erre még nem állok készen

*

[weareallilluminated]

továbbra is

[weareallilluminated]

tényleg, igazán, nagyon fáj

[weareallilluminated]

Jászberényi Sándor

Megszokja az ember hogy nem szeretik

Megszokja az ember, hogy nem szeretik. Magát nem érzi többé csontja törtnek. Elhallgat, magára húzva azt a csöndet, mit hirtelenjében épp megtalált. Nem játszik benne száz privát halál, árnyéka sem ugrik épp az égig, s bár a sokkhatástól mindkét szem bevérzik, megdöbbentő, de nem is fáj nagyon. Csak felvillan, mint az elromlott neon, míg likőrboltok előtt piszkos eső esik. Megszokja az ember, hogy nem szeretik.

Megszokja az ember, hogy nem szeretik. A város fényei egy percre kihunynak. A holdat nézi, a ronda, barna holdat, s megérti azt, hogy úgy pótolható, mint egy elveszített régi kulcscsomó, Hogy érdek van csupán, csak érdek, és át nem gondolt gyors szeretkezések, hogy fogamzás és fogadkozás nem ér, és nem számít a sűrű barna vér. Az ablakon kilép a lélek, beszédnek nincs sok helye itt. - Megszokja az ember hogy nem szeretik.

Megszokja az ember, hogy nem szeretik. Nem érzi többé, hogy rajta gyorsvonat haladt át, bár másképpen szívja a cigarettát, és másmilyenek lesznek számára az utcák, a bárok füstje, bent a lusta kurvák. Megtanulja: semmi sincsen ingyen, hogy pénz beszél és közben nincsen isten. Elnémítja a szép tapasztalat, hogy bármi is történik életben marad, de nem álmodik ha lehunyja szemeit. Megszokja az ember hogy nem szeretik.

[weareallilluminated]

elfáradtam

[weareallilluminated]

gondolkodás

3 nagy problémám van, amin szeretnék változtatni. ami furcsa, mert egy ideig nem éreztem semmi hasonlót, semmi olyat, ami motiválna, hogy bármilyen irányba elinduljak. valószínűleg ezért is nem írtam. meg mert talán nem éreztem magam elég biztonságban ehhez. bár ez főleg rajtam múlt. nem tudom. ez a rész még zavaros.

nem vagyok elég őszinte a saját falaimba ütközök, amikor magamnak sem merek bevallani dolgokat, és olyan dolgokba kapaszkodok, amiknek valójában nincs jelentőségük, csak én adtam nekik nagyobbat a kelleténél. itt van pl. a párkapcsolatom, ami jelenleg szar, én meg nem voltam képes ezt kimondani, vagy belátni huzamosabb időn keresztül (rá-rádöbbentem néha, de könnyű volt elhessegetni), mert abba kapaszkodtam, hogy ez egy fontos, nagy és szép dolog és ha előre megyünk, majd újra ugyanazt fogom érezni. még most sem tudom kategorikusan kijelenteni, hogy ez nem igaz, de ettől függetlenül valami tagadhatatlanul eltört és megváltozott és ez már nem az a szép dolog, aminek én szerettem volna megtartani magamnak a hazugságaimmal. és akkor is hazudok, amikor magamat kell megítélni, mert nem akarok olyan lenni, amilyen vagyok, és könnyebb azt hazudni (hinni), hogy nem vagyok olyan, mint amilyen nem akarok lenni, hanem olyan vagyok, amilyen lenni szeretnék. pedig ki gyógyult már meg úgy, hogy nem volt őszinte, hogy szembe sem mert nézni a problémákkal? az a baj, hogy - azt hiszem -, az egész életemet így éltem - egy kis részt leszámítva, amikor dr. house-nak képzeltem magam -, és ennyi év, ennyi idő tagadás után még fájdalmasabb szembesülni azzal, ki van a maszk alatt. hová lettem én.

őrült vágy a szeretetre - mégis azt gondolni, nem érdemlem meg ami nyilván egy faszság, nem létezik szeretetrendőrség és bíróság, és nincs aki ténylegesen megállapíthatná, hogy ki mennyit érdemel, de ha meg is történne, valójában mit számítana az, amikor az élet nem igazságos, és nem mindig azt kapod, amit érdemelsz (értem ezt úgy, hogy összeakadó traumák hullámain keresztül sok olyan ember is kap szeretet, aki az én bíróságom döntése alapján nem érdemli azt meg). de igazából ez nem fontos, az a lényeg, hogy nagyon kevésre tartom magam. lehet az alap felfogásom miatt, mert mindenkit egyenlőnek gondolok, szerintem senki sem igazán jobb a másiknál (globálisan nézve, nyilván az én fejemben létezik a véleményem szerint jobb és rosszabb emberek listája), mindenkinek vannak faszságai, amik miatt lehet rossz embernek tartani, meg olyan jó tulajdonságai, amik miatt irigyelni lehet. de emiatt sosem tudom igazán különlegesnek érezni magam. és amiatt, mert régen sosem volt ilyen. sosem volt az a gyerekkorban felszabaduló, megnyugtató, védő érzés, hogy én különleges vagyok, én jó, hogy olyan vagyok amilyen, és ha volt is (merthát lehet volt, talán be is ugrott most néhány ilyen), azt elnyomta az ennek az ellenkezőjének az állítása (ami nem tudom, többször volt-e, de jobban megmaradt), és emlékszem, hogy féltem, amikor anyám azt mondta, hogy olyan vagyok / leszek, mint apám és a dac keveredett bennem, hogy igen, igazad van és a rossz érzés, hogy nem ismersz és nincs igazad, de egyik sem volt az a megnyugtató burok amiből ki lehet egészségesen fejlődni. szóval összességében szeretetet akarok, mindegy kitől, engem szeressenek a munkahelyen, pedig nem érdemlem meg, szeressen a villamoson mellettem kapaszkodó, vagy ha nem is szeret, tartson különlegesnek, figyelemre érdemesnek, én legyek mindenkinek a kedvence a baráti társaságokon - ami nem szokott így lenni, ami újra azt bizonyítja, hogy nem vagyok szerethető. az önmaga farkába harapó kígyó. ettől még nem tudom, hogy lehet megszabadulni, hogy lehet elhallgattatni a mélyen síró / kiáltozó kisgyereket és hogy lehet megfelelési kényszer nélkül, önmagamért élni. lehet könnyebb lenne, ha lenne képem a jóról és a rosszról, de ezek összetett dolgok és nem tudom igazán milyen szeretnék lenni és nem tudom, ha olyanná próbálok válni, amivé szeretnék de nem vagyok, akkor újra csak becsapom magam vagy fejlődök? valamit kell csinálni, nem? nem lehet egy szinten ragadva várni a csodás megváltást, azt az idős kort, amikor ezek elfakulnak vagy elmúlnak mert az ember már több mást tapasztalt amivel feltölthette magát.

benne vagyok egy rossz párkapcsolatban ez az első kettő problémának egy érdekes ötvözete. őszintén, nem tudom mi történt eddig. szenvedek attól, hogy úgy érzem, már nem szeret engem (tudni vélem), amúgy tényleg nagyon hülyén viselkedik az esetek 90%-ában, ahogy én is. és most itt igazából az a nagy kérdés, hogy van-e tovább, mert eddig menekülni akartam a szituációban, amiben nem szeretnek, nem megoldani, amikor próbáltam is megoldani, akkor sem tudtam hogyan kellene, ugrok minden egyes rezdülésére és ő is az enyémre, de most a negatív értelemben, ha a másiknak már olyan a hangsúlya, akkor bicska nyílik az egyik zsebében és durr kezdődik a passzív-agresszív háború, ahol én elkerülni szeretném a konfliktust de olyan bénán, hogy inkább eszkalálom azt, és megfagyok, mint egy kisgyerek, aki fél a másiktól, tojáshéjakon lépkedne és a szörnyek is rákezdenek. de igazán jó érzésem nem volt mostanában vele kapcsolatban. és sosem volt igazán jó a szex, de nem mertem elmondani, hogy ne vegyem el az önbizalmát. és sokáig magamnak sem vallottam be. de vannak dolgok, amiket nem is mernék, és ide sem mernék leírni. szóval itt nem tudom, hogy menni kéne-e, hiszen 3 éve vagyunk együtt, és már több volt az az idő, amit rossz kapcsolatban töltöttem mellette, mint a jóban. én értem, hogy ő kb 2 éve depressziós a nagyszülei halála miatt, de ha nem tesz semmit ellene (tudom nem vagyok igazságos), akkor egész életemben maradjak egy depressziós ember mellett, aki engem bánt, mindenki mással kurva jó arc? depressziós ő, vagy csak kiszeretett belőlem? szeret még, csak depressziós? és, ha szeret, és csak ennyire telik tőle, akkor van értelme mellette maradni, mikor látható, olvasható, ordító tény, hogy nem vagyok boldog? meg kellene tanulnom kezelni? boldog lenni? kellene annyira értékelni magam, hogy elsétáljak, annak ellenére, hogy szeretem? szeretem őt? vagy csak jó kapaszkodni abba az első varázslatos évbe, amikor azt hittem, megnyertem a főnyereményt? mármint, szeretem őt, és nagyon hiányozna, és biztos nem szeretném látni, ha szakítanánk, mert nehéz lenne és vonzódnék hozzá, de ez az a szeretet, amiért megéri küzdeni? vagy ez az, aminél el kell sétálni? miért nem látok tisztán? ha másokkal tud olyan lenni, amilyen, akkor még benne van az az ember? én hozok ki olyat a belőle az összeakadt tüskékkel? ennyire toxikus vagyok? józan eszem nem hiszi, de... fogalmam sincs.

hazafelé azt képzeltem, hogy egy pszichológussal beszélgetek és tényleg őszinte voltam, és ez segített picit összeszedni a gondolataimat. akkor még 5 problémát szedtem össze, de most úgy látom, hogy igazából 2 van, amik szétágaznak és kihatnak mindenre. azt nem tudom csak, hogy képes leszek-e az elsőn változtatni, azzal szeretném kezdeni. tudod, van olyan, hogy történik valami, és nekem az automatikus gondolatom valami olyan, amit élből elutasítok. pl. szakít egy ismerős pár, és én arra gondolok, hogy HÁH tudtam, majd eszembe jut, hogy ezt nem illik, sajnálnom kell őket és akkor átprogramozom a gondolataimat és megpróbálom beleélni magam abba, hogy milyen rossz a szakítás, meg szomorú dolog és együtt kell érezni és akkor mintha sikerülne, de nem tudom. ha meg nem programozom át ezeket, egy rosszindulatú geci leszek és az sem szeretnék lenni megmondom őszintén. szerintem nagyon-nagyon kellene nekem egy igazi pszichológus a képzeletbeli mellé / helyett.

jó volt írni.

[weareallilluminated]

majd egyszer megszerkesztem normálisra (soha)

Ujjaimmal lágyan összecsíptetem a bőröm és lehúzom szépen

melankólikus zene szól és olyan de mégsem, mint régen

a fellegvárak lebomlanak és én itt vagyok, de nem egészen

és úgy fáj, hogy szétszakadok, de mégsem

de mégsem.

[weareallilluminated]

úgy érzem, 2023 jó év lesz.

tavaly megtapasztaltam, milyen az élet valakivel, aki tényleg mellém való. milyen boldogságban, szeretetben létezni, kiteljesedni, milyen újra motivációt érezni, szeretni, szerelmesnek lenni.

most azt hiszem itt az ideje az önfejlesztésnek, újra a munkának, de nem látom ezt vészesnek, egyszerűen csak szeretnék változni, szeretném hátrahagyni azokat a dolgokat, amik nem építenek, szeretnék több lenni annál, aki vagyok, vagy voltam.

azt hiszem, 2023 pontosan ennek az éve lesz.

remélem ugyanilyen szeretetben, mint eddig.

[weareallilluminated]

olyan boldog vagyok

nem úgy, mint egy bipoláris, aki épp fent pörög és bármelyik pillanatban kipukkanhat.

belül vagyok boldog, nyugodt, biztos. jó ilyet megtapasztalni. lassan egy éve együtt leszünk, de csak egyre jobban szeretem. ő is engem. jó ilyet tudni, érezni, jó biztonságban lenni. életemben először... minden jó. de nem mesterkélten, nem túlságosan, nem annyira, hogy aggódjak.

szeretem.

szeretve vagyok.

várom az őszt, nagyon tetszik, hogy most ilyen az idő. nosztalgia, érzések.

[weareallilluminated]

Megtaláltam a cinkostársam az élettel szemben.

Köszönöm, hogy vagy nekem, hogy biztonságban, boldogságban, szeretetben tartasz, és azt is köszönöm, hogy bebizonyítottad, ilyen is létezik.

A többi rajtam áll, a munka még mindig nehéz, az élet, a fejlődés, minden... végső soron önmagunkkal egyedül vagyunk. De akkor is, minden másban itt vagy nekem te, és ezért tényleg kimondhatatlanul hálás vagyok.

[weareallilluminated]

tegnap röplabdáztam, ma boldog vagyok 

[weareallilluminated]

eszembe jutsz még néha hideg estéken köd kúszik fel a ház falán teleszórja a szél magával a világot valahol német zászló lebben eszembe jut, hogy máshogy éltem, léteztem, szerettem.

furcsa borzongás siklik végig hátamon arcom előtt látlak szőke fürtös kisfiú karolja át a lábad és az asztal túloldaláról megkérdezik tőled, hogy vagy szívem, milyen volt a napod,

és eszembe jut, hogy ez talán én is lehettem volna aztán kékes zúzódások lepik el a testem és nem is értem, miért gondolok rád talán, mert valamit megváltoztattál bennem talán mert tudom, mennyit változtál

egyedül vagyok, semmilyenül nézem a felkúszó hideget nem vagyok szomorú de valami mégis kaparja szívemet s a felszínen ott van a mi lett volna ha és ott van minden amit éreztem nem örülök neki, hogy ennyire más lettem

jó volt a remény, a tavaszillat, a hegyoldalon lebomló napfény és kedves volt a levegő illata most magányosság karol csak át semmilyen, hűvös a szaga.

[weareallilluminated]

szürke aszfaltutak mindenfelé betontömbökből házak mindenféle nyüzsgő emberek szeretnek, beszélnek, vitáznak

egyedül érzem magam köztük pedig söpör, pörög, száguld a város vannak, akik boldogik itt, de engem csak az boldogít ami káros

jó volna érezni az egész szívdobbanását ahogy csilingelve elhajt a villamos jó volna érezni a szél susogását, és azt a régi, elfeledett, tavaszi illatot

jó volna szelíden, de mégis biztosan ölelő karok közé bújni, szeretni jó volna nem mindig-mindig egyedül lenni, tényleg önfeledten nevetni

de szürke a szívem, nincs benne semmi, ha volt is régen, kifakult belőle lassú volt az egész folyamat, észre sem venni elsőre

de másodikra, századikra sem nem is tudja rólam ezt senki hisz ha a barátaim vidáman nevetnek én is velük tudok nevetni

de nem ugyanaz, ami bennem van s ha mosoly is feszül arcomon belül akkor is némaság van szürke köd egy hideg hajnalon

jó volna tényleg, ha régi volnék ha minden a régi volna amikor még a határban vártuk a napraforgók között, hogy hajnalodna

az ég és voltak színek és illatok s nem nyüzsgött minden át rajtam lehet, hogy kívántam, de legalább soha nem éreztem, hogy meghaltam

[weareallilluminated]

azt hiszem, ha egy nap alatt megnézel 13 darab éden hotel epizódot, akkor már sejtheted, hogy valami nincs rendben veled...

[weareallilluminated]

szóval immáron (egy picivel) több, mint 3 napja vagyok egyedülálló. 

eddig nem rossz. csak le kellene szoknom arról, hogy egy kisebb hadseregre főzök. ma csodálkoztam is, hogy jöhetett ki ilyen “drágán” az étel, mikor direkt olcsót választottam (úgy voltam vele, lesz elég kiadásom az elkövetkezendő időszakban), aztán mikor elkészítettem rájöttem, hogy azért, mert kb két embernek a kétnapi kajáját készítettem el, de sebaj.

aztán azért megpihentem a kaja után egy picit, de úgy éreztem nincs több kifogásom, miért is ne mehetnék el a porszívóért... aztán az órára néztem, és meglepődve vettem tudomásul, hogy 5 óra van. szóval mégsem mehetek sajnos porszívóért... ez a csúcsforgalom ilyenkor, mindenki megy haza, nem szeretném az emberek egyébként sem pozitív bkv-s élményeit azzal rontani, hogy még kevésbé férnek el miattam... sad story... ez vagy későbbre marad, vagy holnapra halasztom.

megittam egy pohár bort, kivételesen tényleg csak annyit éreztem, hogy ez most jól esne. de olyan vagánynak érzem magam, mint egy igazi felnőtt nő, aki vörösbort szürcsöl (bár lehet ezt az igazi felnőtt nők nem a rózsaszín bögrécskéjükből teszik, de ez csak tipp), hogy már ettől is egész jó hangulatom lett.

mondjuk amit nem értek, az az, hogy mi ez az erőltetetten pozitív stílus, amit itt felveszek. vagy ez a viccelődés. de lehet kompenzálok a szakítás miatt. mindegy, majd elmúlik.

egy kompetens-ismerkedőnél sosem lehet tudni.

[weareallilluminated]

immár két teljes napja szenvedek a borzasztó magánytól.

két teljes napja nincs kinek kihömpölyögnöm magam. két teljes napja nekem kell megoldanom a dolgokat, és ha nagyon ideges leszek, nincs aki megnyugtasson.

szóval arra gondoltam, hogy itt van ez a blog. és ahelyett, hogy egy másik emberi lényt fárasztanék a faszságaimmal, ide fogom leírni őket. tudom, ha lennének olvasóim most kétségbe esnének ennek láttán, de egyébként jelentősebb összeget mernék arra tenni, hogy egyetlen olvasóm e.

szóval.

ma furcsa mód 8:30-kor már fent voltam. ami azért is furcsa, mert viszonylag későn feküdtem le, és általában olyan 10-11-12 körül kelek, ha megtehetem azt. most gondolhatnátok azt, hogy akkor ennek köszönhetően hasznosan töltöttem el a délelőttömet, hiszen végre lehetőségem nyílt rá. hát nem.

játszottam egy kicsit a mobilomon, közben szólt az észbontók a háttérben. közben mostam. aztán mosogattam (üres a sütőm újra). elkezdtem kigyűjteni a neveket a történetből amit írok. ezek még nem a végleges nevek, ha valakinél elkerülhetetlen a névadás, akkor odadobok valamit. pont ezért, már nem tudom megjegyezni őket (és sajnos egy idő után nem megfelelő az “ő” névmás használata, mert ha pölö 20-an vannak a teremben az megnehezítheti az értelmezést). elkezdtem elölről olvasni a sztorit, a nagyon feltűnő hibákat javítom. bár mondjuk lesz még így is bőven mit, pölö fingom sincs, hogy kell azt jelezni, ha valaki gondolkodik. az idézőjeles megoldás nem tetszik, néha nehéz elkülöníteni attól, amit szintén idézőjelbe kell tennem. sőt, ha gondolkodnak... na mindegy.

majd megkérdezem e-t.

tegnap már írtam egyébként egy egészen picit.

jó volt.

aztán ki is teregettem. és sajnos rá kell vennem magam a bevásárlásra. és főzésre. és... kell vennem egy porszívót. nincs mese. undi nagyon a lakásom, és ha már itthon vagyok legalább kitakaríthatnám.

aztán lassan beszélnem kell Gy-vel is, hogy cseréljük ki a cuccainkat. és szereznem kell egy szekrényt. most egész jól kerestem (nem annyira, mint szerettem volna sajna), szóval, ha minden kötelezőt kifizetek, és félre teszek 30-at, ahogy minden hónapban, és félre teszek 20-at a nyaralásra, akkor is marad körülbelül 120 ezrem a hónapra. amiből biztonsággal kijön a porszívó (az olyan 15 eft körül lehet), akkor marad 105.000 ezrem. ha találnék olcsón szekrényt, talán még azt is bevállalhatnám, azért heti 20 eft-ből meg lehet élni, de még akkor is, ha szórakozik az ember.

mondjuk lehet ezzel várnék valamennyit a hónap közepéig, ki tudja, mi történik. mondjuk nem tudom, hogy mi történhet... na mindegy.

aztán eszembe jutott, milyen szemrehányóan mondta Gy, hogy ő szeretett volna összeköltözni velem... nem tudom, miért jutott ez eszembe.

olyan kár, hogy ebben a hónapban ilyen szarul kerestem... mármint nem a ma megkapott lóvémre gondolok, hanem arra, amit majd jövő hónapban fizetnek ki (csúsztatott jutalékos rendszerünk van), mert lassan sajna rá kell vennem magam arra, hogy veszek egy új matracot magamnak. ebbe ami itt van belepusztulok lassan, annyira pocsék.

az lesz majd a mókás, ha ezeket cipelem haza. most nem a porszívóra gondolok, hanem mondjuk a szekrény-matrac kombóra... mondjuk lehet meg kellene néznem, hogy van-e bizonyos összeg felett ingyé kiszállítás valahol, mert akkor lehet a porszívót lehetne a kövi hóra halasztani, ezeket meg megvalósítani. csak persze nem hiszem, hogy szabványméret beférne ide. na majd meglátjuk.

(igen, tényleg ilyen kurva érdekes vagyok.)

[weareallilluminated]

mindennapi dolgok, harc a redőnnyel

ma felkeltem, és azt éreztem, hogy fel akarom húzni a redőnyt. szóval feküdtem egy picit a vaksötétben, benyomtam az észbontók következő epizódját, és próbáltam erőt gyűjteni ahhoz, hogy felhívjam a főbérlőmet, és elmondjam, mi történt. (leszakadt a redőny.)

aztán megtettem. tök jól fogadta. azt mondta, fizeti, de nekem kellene intézkednem, mert ő nem tud most szerelőt keresni, csomó dolga van.

utálok intézkedni. igazából még soha nem kellett szerelőt, vagy bármit hívnom. legnagyobb teljesítményem a pizzarendelés volt eddigi életem során. de azt éreztem, hogy megőrülök sötétben, és szeretném felhúzni a redőnyt végre.

vettem pár mély levegőt, kimentem cigizni, bejöttem, sóhajtottam egy nagyot és felhívtam a szerelőt. kint direkt megnéztem, hogy milyen anyaga van a redőnynek, mert láttam ám a különböző weboldalakon, hogy ez számít. szóval halál lazán meg is válaszoltam az első, erre vonatkozó kérdést. aztán azt kérdezte, hogy motoros-e.

mondom: mi van? motoros? nem... gondolom. azt mondja, távirányítóval működik? mondom: ja, hogy ez volt a kérdés? nem.

aztán azt kérdezte, hogy hogy néz ki a gurtni? mondom: a micsoda? aztán mondott valamit, ami akár ógörögül is lehetett volna. én meg elkezdtem magyarázni, hogy én annyit látok, hogy bemegy a falba a “kötél”, amivel én felhúzom a redőnyt (optimális esetben, mikor ez lehetséges), de nem látom mi húzza fel.

még elbeszélgettünk egy darabig így egymás mellett, aztán elvileg most majd egy negyed óra múlva kijönnek.

kurva ideges vagyok.

(ja, ez még délelőtt volt, oldalra néztem, látom, hogy még feldíszítve áll a karácsonyfám. szóval azt pikk-pakk leszedtem, hálás lehetek annak, hogy jönnek.)

szóval, kurva ideges vagyok.

mert ez valami beépített cucc. és halvány lila fingom sincs arról, hogy be van-e falazva. ha bontani kell, a főbérlőm azt szeretné, ha azt vissza is építenék. nem tudok sokat a redőnyös szakmáról, de van egy egészen enyhe sugallat a fejemben, ami azt mondja, hogy a falazás és a redőnyjavítás nem éppen ugyanazon szakterülethez tartozik.

szóval imádkozom, hogy ne kelljen falat bontani. (az a baj, hogy nagyon magasan van, és nem látom, hogy be van-e falazva. az egyik oldalon olyan, mintha be lenne, de a másikon olyan, mintha nem, ott látszik egy vonat, vagy nem tudom.)

közben arra is rájöttem, hogy el kellene mosogatnom, mert konkrétan a teljes étkészletem mosatlanul áll a konyhapulton. de természetes fény nélkül nem lehet mosogatni, így bepakoltam mindent a sütőbe, annak meg becsuktam az ajtaját.

és habár a redőnyös szakma továbbra is ismeretlen számomra, él bennem a remény, hogy oda azért nem kell majd benézniük.

(ja, Gy-nek írtam, hogy minden szupi, nem kell nekünk fizetnünk, mire írta, hogy de ha nem így lenne, akkor semmiféleképpen se én fizessem. szóval ez jó fej volt tőle.)

(és beszéltem M-mel, mert elkezdett hiányozni, hogy szánalmas kis életem megosszam valakivel, szóval e-n kívül még 1 ember tud a szakításról.) másfél órával később folytatva: meg is jöttek a redőnyösök, és elkértek 45(!!!!!) ezer hungarien forintot. hát befosok. főbérlőmön hallatszott, hogy nem repesedett a dologért, amit meg tudok érteni. naggyon ciki.