blogftv-blog

[blogftv-blog]

Csetelsz valakivel az interneten épp kibeszélsz valakit, de arra nem gondolsz,hogy az a valaki egyszer akárhogyan tudomást szerezhet arról a beszélgetésről? És megbántod őt?! Vagy talán csak nem érdekel? Vagy mikor valaki bizalmasan elküld neked egy képet valamiről/valakiről, akár magáról, mert bízik benned, de te ezt leszarva tovább küldöd és másnap az egész iskola veled az élen azon a srácon vagy lányon röhög? Az internet veszélyes, nagyon meg kell gondolni kinek mit küldesz és azt is,hogy kinek mit írsz. Mert egy üzenet akár örökre is ott maradhat és ha egy kép kikerül az internetre, azt többet sehogy sem távolítod el. Ebből erednek a problémák, az iskolai terrorizálás. Arra szeretnélek titeket "áldozatok" kérni,hogy nagyon gondoljátok meg mit csináltok. Nektek pedig akik bántanak másokat, mert azt hiszik,hogy ettől nagy emberek lesznek csak gratulálni tudok. Remélem, hogy eljuttok arra a pontra egyszer amire én most és felfogjátok,hogy ez nem vezet sehova csak a pokolba. És ne merjétek azt mondani,hogy "nem tehetek róla, ilyen vagyok, így születtem." Mert ez hazugság. Senki sem születik köcsögnek, Te döntöd el hogyan és miként viselkedsz embertársaiddal, Te vagy a felelős a saját életedért, de ne akarj felelős lenni máséért, aki azért adja fel a sajátját, mert te terrorizálod. Mert bár nem megoldás, de sokan megteszik, mert más megoldást nem tudnak már.

[blogftv-blog]

Vannak dolgok amikről nem tehetek, de valahogy jobban belegondolva, több az olyan dolog ami azért alakult úgy, mert én elrontottam. És nem láttam be, maximum 1 napig tartott,hogy úgy gondoltam én vagyok a hibás. Miért? Mert egyszerűbb volt mást hibáztatni.  De ez hülyeség, mert az embereknek néha(sokszor) először magukba kéne nézniük,de nem teszik ahogyan én sem tettem egészen eddig a pontig.

[blogftv-blog]

Elég furcsa dolog történt velem az előbb. Belenéztem a tükörbe, de most mélyebbre láttam mint valaha. Elgondolkoztam az életemről, hogy mi merre halad, magamról, a viselkedésemről, az érzéseimről. És rájöttem arra,hogy egyáltalán nem igaz az,hogy szar életem van. Pedig hányszor mondom el egy nap,hogy "az élet egy szar,nem ér semmit, én sem érek semmit". Nagyon sokszor. Ugye nektek is vannak ilyen gondalataitok? Ti is kimondjátok sokszor ezt a mondatot. Igaz? Nos hát ma este miközben hallgattam a kis zenémet, kisírt szemekkel ettem a kis csokimat, rájöttem arra,hogy az élet NEM szar, csak tudni kell élni. Hogy eddig mit csináltam? Nem éltem. Az utóbbi időt csak azzal töltöttem,hogy sajnáltam magam. És mit értem el vele? Semmit. Ha csak fele annyi időt töltöttem volna azzal,hogy kitaláljam mégis mi lenne a legjobb számomra, mint a sajnálattal, illetve sajnáltatással, akkor már jobban lennék, de ehelyett csak siránkoztam és vártam a csodát ami nem jött. De miért is jönne magától? A pénz se úgy jön,hogy csak magától az ölünkbe hullik. Meg kell dolgozni érte. Ahogyan azért is meg kell dolgozni,hogy jobb életünk legyen. Az,hogy nincs hozzá kedved az már a Te problémád.

[blogftv-blog]

Tény, hogy leírhatatlanul nehéz elengedni valakit,de ez is az érettség egyik foka: Nem azt tenni, amit szíved szerint tennél, hanem elfogadni a másik döntését, nem hisztériázni, nem makacskodni és gyerekesen toporzékolni. Csöndben felfogni, kénytelenül elfogadni és nem megalázni magad. Idővel könnyebb lesz, egyre kevesebbszer fogsz Rá gondolni, lesznek napok, amikor már nem Ő lesz az első és utolsó gondolatod, majd napok, amikor már nem jut eszedbe, és végül napok, amikor már nem fáj, ha eszedbe jut. Aki megmakacsolja magát és ezáltal nem hajlandó elfogadni, hogy vége, az nem fog egyhamar "gyógyulni" és továbblépni.

[blogftv-blog]

,,Rettegsz, már megint. Megkérdezném, hogy miért, de nem tudnád a választ. Nem tudnád, hogy miért félsz attól, hogy szerethetnek, hogy valaki megölelhet, szívből, úgy, mint addig még senki. Talán azért, mert el is veszhet, mert egyszer eltűnhet, és véget érhet addigi életed legszebb időszaka. De vajon megéri-e mindentől elzárva élni, meg nem tapasztalva a legjobb dolgokat? Azokat, amikért érdemes élni? Ne rettegj, merj. Próbáld ki a szíved, hagyd, hogy szeressék, és tanítsd meg, hogy szeresse, ha szeretik, hogy elfogadja azt, amit kap, és még véletlenül se támadjon, ha valaki szebbé akarja tenni az életét."

[blogftv-blog]

Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akikben megbízom. És itt nem olyan fajta bizalomról beszélek, amire akkor gondolok, ha azt mondom, hogy például “Bízom benne, hogy nem hazudsz nekem” vagy “Bízom benne, hogy nem lopod el a pénzem”. Én arról a bizalomról beszélek, amikor tudod, hogy valaki soha nem fog bántani, a körülményektől függetlenül. Vagy amikor tudod, hogy néhányan mindig melletted fognak állni, nem számít, milyen rosszra fordulnak a dolgok.

[blogftv-blog]

Állandóan emlékeztesd magad, hogy NEM kell normálisnak lenned, egyszerűen NEM. Minden okod és jogod megvan a normálatlanságra. Mindazután amin keresztül mentél, amiben felnőttél, amit átéltél, legyőztél és megtettél, nem kell feltétlen tudnod beállni a sorba. A normális emberek sorába, a te korántsem normális életeddel, élményeiddel, éneddel. Nem a te világod! Teljesen rendben vagy, úgy ahogy vagy, tökéletesen csodálatos, és példaértékű vagy, amiért eljutottál onnan ahonnan indultál, oda ahol most vagy. Soha ne felejtsd el emlékeztetni magad hogy teljesen okés, ha nem vagy kicsit “normális”, nem kell annak lenned! Akik átélték azt amit te is, soha nem jutottak el odáig mint ahol már most te vagy! Már most túlteljesítetted magad, már most túlléptél majdnem az összes határodon, teljesen rendben van hát ha megállsz néha, megpihensz. Leveszed az álarcod, kibújsz a szerepedből és igenis büszkén felvállalod hogy te nem olyan vagy mint amilyenek ők. Hogy miért? Te már többször szembenéztél a halállal, a magadéval és másokéval egyaránt, mint a legtöbb korod beli normálisnak titulált ember valaha is fog, te neked annyi minden hiányzott a gyermekkorodból, soha nem tudhattad meg milyen egy boldog család, mi az egyáltalán hogy család, hogy milyen a jó anya. Ehelyett megtudtad milyen úgy igazából éhesnek lenni, milyen öngyilkosságot forgatni a fejedben, milyen érzés amikor kezet emel rád a saját véred, és milyen amikor te emelsz kezet őrá, milyen érzés kimondani a kimondhatatlant és tudni hogy nem vonhatod vissza soha már, milyen elfutni, elszökni a házból, melyet otthonként hívtál, milyen bántani magadat, milyen mikor úgy sírsz át éjszakákat hogy végül már elfogynak a könnyeid is, milyen látni azt hogy bántják akit szeretsz és közben tehetetlennek érezni magad, milyen átélni a kegyetlen mindent elsöprő rettegést az életedért, a félelmet, a haragot, a kiszolgáltatottságot, milyen tudnod azt hogy nem lehetsz az akit ő szeretné, hogy legyél, hogy egy csalódás vagy, milyen mikor letagad a saját anyád, és milyen mikor te tagadod le őt, milyen hallani azt amit soha nem szabadott volna, milyen azzal a tudattal együtt élni hogy ők utálnak milyen ordibálásra ébredni, milyen amikor szembeszállsz az egyik szülőddel csak azért hogy megvédd a másikat, milyen nem ünnepelni a karácsonyt, a születésnapot, milyen ordítva, levegőt nem kapva sírni, Te tudod. Más aligha. Teljesen rendben van ha te nem vagy olyan mint más, te csak légy te, saját magad. Tudd hogy honnan indultál és merre tartasz, de mindenekelőtt becsüld meg hogy már most meddig is jutottál. Hiszen, annyi mindened van, annyi mindent elértél már, és meg annyi mindent fogsz, gazdag vagy. Mindig legyen időd megállni egy percre és büszkének lenni önmagadra. Nem vagy normális, nem is muszáj annak lenned, hisz te sokkal jobb vagy! “A szenvedés vagy megtöri, vagy megteremti az embert! ” - Margaret Mitchell

[blogftv-blog]

Nem számit, hogy soha nem voltunk közeli jó barátok. A lábamba sem vagyok szerelmes, de azért nem akarnám elveszíteni.

[blogftv-blog]

Lehet maradi vagyok,de nekem ezek az interneten ismerkedős,beszélgetős szituk nem annyira jönnek be.Nekem valahogy a személyes kontaktus tetszik,amikor látom a másik fél reakcióját,vagy hogy hogy nevet,és hogy megtudom ölelni ha akarom.Így hogy egy monitort kell néznem,és a semmitmondó szmájlik tömkelegét,nekem olyan műnek hat.Miközben kitudja lehet a másik fél kisírt szemekkel éppen a 2. százas zsepijét bontja ki.És te ezt nem tudod.

[blogftv-blog]

“Ismerj meg. De ne ùgy, hogy tudd, mi a kedvenc színem. Ùgy ismerj meg,hogy tudd,mi az, amit kiborít,mi tesz boldoggà,milyen a múltam, mik a terveim a jõvõre. Milyen vagyok a jelenbe. Ismerd meg,hogy ki is vagyok,honnan jutottam oda,ahol most vagyok. Ismerd meg,hogy miért lettem ilyen. Lásd a szemembe,ha valami nem oké. Tudd meg,hogy miért. Ismerd meg a hibáimat,de ismerd meg a jó tulajdonságaimat. És csak utána ìtélj el,ha tudsz.” 

[blogftv-blog]

Nem számít, hogy eltávolodtunk, és nem beszélünk már hosszú ideje. Nem számít, hogy haragszol rám vagy néhány dolog nem úgy történt, ahogy terveztük.Nem számít, mi történt közöttünk, mert ha szükséged lesz rám, én melletted leszek, számíthatsz rám. Mindig.

[blogftv-blog]

Szeretnék egyedül lenni. Egyedül lenni egy helyen ahol senki nem ismer. Nem sokáig csak pár napig,óráig hogy átgondoljam az életem. Hogy mi merre halad. Hogy ki fontos,és ami fontosabb hogy én hánynak vagyok fontos. Ki tenne meg értem bármit hogy az életében maradjak.  Átgondolni hogy ha öngyilkos lennék,hányan néznének teljesen idiótának,vagy hányan gyászolnának őszintén. Azon gondolkodni hogy megéri-e az a sok hajtás az iskolában csak azért hogy egy papírod lehessen,ami igazából teljesen felesleges,mert amikor haldokolva fekszem az ágyamon,nem az érettségi kérdésekre fogok gondolni. Hanem a barátaimra, a családomra, a fiatal kori emlékekre. Én csak szeretnék egy kicsit egyedül lenni.

[blogftv-blog]

9.

Tudom hogy sokszor nem értesz, és inkább meg se szólalsz minthogy megbántanál. De basszus ha rossz nap végén neked nyafogok és te inkább nem írsz vissza azzal csak azt éred el,hogy jobban felhúzom magam 👌🏻

[blogftv-blog]

Hiányzik a legjobb barátom.

[blogftv-blog]

Minden egyes alkalommal,amikor csak lehetőséged van rá, megpróbálsz eltaszítani magadtól. (L)

[blogftv-blog]

Tudod még fáj,hogy elmentél, de pontosan tudom,hogy jobban fájna az, ha még itt lennél.

[blogftv-blog]

Szeretlek titeket.