el-kell-engedj

[el-kell-engedj]

Feltel valaha attol az erzestol, hogy egyedul vagy? Hogy nincs senki akivel megoszthatnad az oromodet,haragodat,banatodat,fajdalmadat? Egyedul ulsz a padon, a nap melegito sugarai egetik az arcod. Hallod a viz csobogasat, a szel fujasat, a levelek hullasat. Tudom, el vagy veszve. Most egy olyan fejezetnel vagy az eletedben, amikor nem tudom mit csinalj. Ugy erzed teljesen egyedul maradtal. Az utobbi egy hetben hullamvasutkent valtozott a hangulatod, egyszer fent, egyszer lent. Ha fent voltal, madarat lehetett volna fogatni veled, a gyomrod megremegett,allandoan csak mosolyogtal es ra gondoltal. Ha lent voltal, hatalmas nagy fajdalmat es uresseget ereztel, es ra gondoltal. Az arcara, a hangjara, a nevetesere, arra a kibaszottul tokeletes mosolyara. Arra ahogyan viccelodott veled,ugratott, hulyeskedett. Ahogyan megfogta a kezed. A keze szoritasa, az olelesenek a melegsege hatalmas nagy biztonsagot es oromot adott, olyat, amit mar nagyon regen nem ereztel.. Emlekezz vissza arra az estere, amikor eloszor talalkoztatok. Ahogy csak elneztel balra es a tomegben megpillantottad, a mosolyaval azonnal a szivebe lopta magat. Amikor nem tudtad elhinni, hogy a tobb szaz lany kozul teged valaszt ki a tomegbol. Regen ereztem olyan nagy szabadsagot es oromot akit akkor este ereztem. Most itt ulok egyedul a padon, rolad irok es rad gondolok. Neked talan az eszedbe sem jutok, talan te is ram gondolsz. Maganyosan a padon, korulotted emberek. Semmi es senki masra nem vagyom jobban, mint arra hogy leulj mellem a padra, es szo nelkul megfogd a kezem. Szavak nelkul is ertenem a gondolataid, a szandekaid. A nap sugarai elvakitanak, nehezen latok, tudom hogy ez sosem fog megtortenni, mert te nem velem szeretnel lenni. Nem szeretned ujra fogni a kezem, hallani a hangom, nem szeretnél olelni, csikizni, puszilni. Egyedul szeretnel lenni, ami ellen nem tudok mit tenni. Egyedul hagylak, ezaltal en is egyedul maradok. Csak en a Dunapart es a maganyom.

[el-kell-engedj]

Ismerős az erzes?

Amikor azt erzed hogy minden apro molekula a helyen van, hogy a vilag vegre igy kerek, hogy egy kicsit boldog lehetsz.. Mintha egy rozsaszin koddel teli szobáman lennel. Felszabadultnak es boldognak erzed magad, hangosan enekelsz es razod a csipodet a zene ritmusara. Efelejted a vilag osszes bajat, egy kicsiket nem gondolsz a rossz dolgokra, a szurke remenytelen mokuskerekre. A barataiddal vagy, tombolsz, tancolsz,kiabalsz, nevetsz, élsz.. De a valosag nem ilyen, az hideg, fagyos esocseppkent hullik a nyakadba es folyik vegig a hátadon. Felebresz a pihenteto alvasbol, az eddigi nyugodt es szaggatott legzesed felgyorsul, a gyomrod megfeszul. Az emberekbol arado hangos, boldog enekles egyszerre marad abba. Nincs mas csak te es a csend. Egyszerre leszel gyenge es maganyos. Az eddig kisero zaj eltorzul,szakadozok. Hideg van, a kormeid mar kezdenek lilulni. Igy erzed magad ket honapnyi boldogsag utan. Nem vettel tudomast a korulotted torteno esemenyekrol, nem gondoltal a rosszra. Ketsegbeesetten keresed magad korul azokat az embereket, akik hatha segitenek, megszannak teged, de nincs senki. Egyedul setalsz a kihalt, esotol aztatott hideg utcaban. Ismeros erzes? Boldog vagy, aztan nem. Szomoru vagy, aztan boldog. Ez mind az elet undorito es kegyetlen korhintaja, amibol nem tudsz kiugrani. Vagy megtanulsz kuzdeni a gyorsasag es szedules ellen, vagy egyszer csak azon kapod magad hogy a legmagasabb pontnal kikapcsolodik a biztonsagi ov es zuhansz a melybe.

[el-kell-engedj]

Álmodozás

2020.06.12.

Csak egy szokásos napnak indult, felkeltem korán reggel, megittam a szinte koffeinmentes kávémat annak reményében, hogy majd segít átvészelni ezt a hosszú napot. Reggeli után fogat mostam, felkentem egy minimális mennyiségű sminket, majd belenéztem a tükörbe. Hát, gondoltam a mai napnál nem nézhetek ki rosszabbul. Még fújtam magamra egy kis parfümöt és már rohanhattam is a buszmegállóba, nehogy elkéssek a munkából. A nap többi része viszonylag jól és gyorsan telt, lekötötték az emberek a figyelmemet és így kevésbé tudtam arra gondolni, mennyire is vagyok magányos valójában. A munkatársaim a péntek estét tervezték, ki, hova, és kikkel fog menni szórakozni, én azonban semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy hazaérve fáradtan bedőljek az ágyba és másnap délig aludhassak. A hazafele út kellemesen telt, de ez nem a kemény és koszos busz ülésének köszönhettem. Bedugtam a fülhallgatómat a fülembe, kényelmesen - már amennyire tudtam - elhelyezkedtem a széken és lassan lecsukódott a szemem. Általában nem szoktam felébredni az apró dolgokra, de akkor, abban a pillanatban a telefonom rezgése egy hegyomlásnak felelt meg, rögtön felugrottam a székben és éberebb voltam mint valaha. Gondoltam megint egy buta értesítés arról, hogy valaki új képet töltött fel az instagramra, vagy ilyesmi, de amikor megláttam a neved, hevesebben kezdett verni a szívem. Már lassan fél éve nem beszéltünk (nem, nem számolom), és azzal a kérdéssel fordultál felém, hogy mit csinálok ma este. Átfutott az agyamon, mit is terveztem ma estére? Ja, hogy kócos hajjal, mackónadrágban és kinyúlt pólóban a tv előtt ülve majszolok egy nagy adagot a kedvenc sütimből? Elhesegettem ezt a rémképet az elmémből és gyorsan begépeltem, hogy a mai estére azt terveztem, hogy kipihenem az egész heti fáradtságot. Mosolyogva vártam a válaszod, es amikor realizáltam hogy szeretnél velem meginni egy italt az este folyamán, szinte táncra tudtam volna perdülni. Azonnal igent mondtam, és mint egy őrült, vigyorogva néztem fel a telefonból. Ez a mosoly gyorsan lefagyott, amikor rájöttem hogy vagy 10 megállóval tovább jöttem mint kellett volna. A következő megállónál gyorsan lepattantam, de még ez sem tudta elvenni a jó kedvemet. Hívtam egy taxit, hogy minél hamarabb otthon lehessek és elkezdhessek készülődni. A szekrényem két perc után már úgy nézett ki, mintha egy tornádó haladt volna át rajta, de muszáj voltam megkeresni a tökéletes ruhát. Végül egy feszülő fekete top, és egy púderszínű szoknya mellett döntöttem. A hajamat kivasaltam, a sminkemet megigazítottam és lélekben felkészültem arra, amiről mindig is álmodoztam. Arra, hogy Te meg Én újra találkozunk. Hogy újra láthatom a szemeid csillogását, érezhetem a tested melegségét, hallhatom a hangod puhaságát. Hogy megtudatom mi van veled mostanság, egy kicsit közelebb kerülhetünk. Fél óra múlva a bejáratnál vártam arra, hogy megérkezz. Kicsit feszült voltam, és nem segitett a helyzetemben az, hogy mellettem két sikítozó lány táncolt, akik látszólag kicsit többet ittak a kelleténél. Már nem bírtam nézni őket, ezért odébb mentem pár lépést, de éreztem hogy bele ütközöm valakibe. Te voltal az. Mosolyra húzódott a szád és a kezed a vállam felé nyúlt, erősen megragadtad és magadhoz húztál. Behunytam a szemem hogy átöleljelek, de hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy idős néni kiabál nekem a vállamat rángatva. Kinyitottam a szemem és egy rozoga buszon találtam magam a végállomáson. Sötét és hideg volt, messze voltam az otthonomtól, és nagyon messze Tőled.

-D

[el-kell-engedj]

Szeretném,

2020.06.11.

Annyira hiányzol, el sem tudnám mondani mennyire. Mindig csak te jársz a fejemben, ha könyvet olvasok, ha filmet nézek, ha zenét hallgatok. Szomorú vagyok, hisz nem tudom mi van veled. Nem beszélünk, nem mutatsz semmiféle érdeklődést irántam. Bárcsak láthatálak még, beszélhetnék veled egy kicsit. Szeretném látni ahogy a mogyoróbarna szemeiddel fürkészed az arcom, a gyönyörű mosolyoddal beragyogod a napom. Szeretném fogni a kezed, biztonságban érezni magam melletted. Együtt reggelizni, ebédelni, vacsorázni. Szeretnék veled megnézni egy vicces filmet amin együtt nevetünk, vagy akár egy ijesztő horrort, ami alatt hozzád bújhatok. Szeretném érezni a kezed melegséget a combomon, az ajkad puhaságát a számon. Szeretném azt látni ahogy vágyakozva nézel végig a testemen és tudni szeretném azt, hogy csak is engem akarsz. Hogy nem kell mas nő az életedbe rajtam kívül, hogy én teszlek boldoggá, én vagyok az aki mellett kelsz fel es aki mellett merülsz álomba. Szeretném, ha én lennék az a kiválasztott, szeretném, ha szerentél..

-D

[el-kell-engedj]

Meg nem történt találkozás

2020.06.10.

Nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Nagyon izgatott voltam, már rettenetesen vártam azt a napot. Fogalmam sem volt mit vegyek fel, elegáns,sportos,lezser? Feltúrtam az egész szekrényemet, de egyik ruhadarabot sem találtam megfelelőnek. Végül pár perc ücsörgést követően a ruhák közt rájöttem arra, hogy csak is magamat kell adnom, úgy kell felöltöznöm, ahogy általában szoktam. Nem akartam sem kurvásnak, sem nyominak kinézni, ezert egy sima fekete rövidnadrág és egy közepes hosszúságú, olajzöld ruha mellett döntöttem. A hajamat kivasaltam, a szolid sminkemet feltettem és készen álltam arra, hogy talalkozzak Veled. Az odafele tartó út alatt számos dolog futott át az agyamon, de próbaltam mindent kizárni, és csak a zenére koncentrálni. Egy kicsit izgatott voltam, na jó, bevallom, el tudtam volna hányni magam. A gyomrom mogyoró méretűre szűkült,remegett minden porcikám és izzadtam. 16.00ra váltott a telefonom kijelzőjén lévő óra, nem meglepő hogy én mar 10 perccel korábban ott álltam, félve attól, hogy elkések. Felnéztem a telefonom babrálásából és akkor találkozott a tekinthetünk. Amint belenéztem a szemeidbe, a gyomrom összerándult es el tudtam volna ájulni. Mosolyra húzódott a szád és egy puszival köszöntöttél. Finom illatod terítette be a környezetemet es azonnal minden félelmem és aggodalmam elszállt. Egy közeli kis padra ültünk le,olyan közel egymáshoz, hogy még a tested meleget is éreztem. Szerencsére a barátságos és nyitott személyiségednek köszönhetően azonnal elkezdtünk beszélhetni es egy hullámhosszra terelődtünk. Órákat csevegtünk mindenféléről ami csak az eszünkbe jutott, sokat nevettünk egymással. Éreztem hogy teljesen összeolvadunk és csodás harmónia vesz minket körül. A szemeid csak úgy csillogtak az örömtől és vágyakozástól. Egy kis időre csendben ültünk egymás mellett,és én idegesen a cipőm orrát vizsgáltam. Éreztem magamon a tekintetedet, ezért félve rád pillantottam. Először a szemeidbe néztem bele, majd lesiklottam a szádra. Te jó ég, hogy lehetsz ennyire tökéletes?-gondoltam. Vibrált köztünk a levegő,és akaratomtól függetlenül egyre közelebb merészkedtem. Mosolyra húzódott a szád, s fürkésző tekintettel nézted az arcom. Tudtam hogy nem szabadna hagynom, de nem tudtam ellenállni neked. Megragadtad az arcom és magadhoz húztál, az ajkad szorosan tapadt az enyémhez. Forgott velem a világ, a pillangók szinte kitörtek a gyomromból és úgy éreztem darabokra hullok, de még sosem voltam annyira izgatott es örömteli, mint abban a pár másodpercben. A virágok kinyíltak körülöttünk, a madarak csicseregtek, a Nap száz ágra sütött. Aztan hirtelen a szorításod gyengebb lett, az arcod egyre távolodott az enyemtol ahogy kinyitottam a szemeim. A bőröm egyre fagyosabbá, a környezet egyre sötétebbé vált. A madarak elhalkultak, a Nap melegítő sugarai egy sötét felhő mögé bujtak és rá kellett jönnöm arra, hogy ez a találkozás csupán csak a képzeletemben történt meg.

-D

[el-kell-engedj]

Eső

2020.06.10.

Az idő borult és szürke, az utca kihalt és rideg. Csak ballagok egyedül az esőben,azonban a gondolataikban nem vagyok egyedül. A képzeletemben ott vagy mellettem, együtt sétálunk a szakadó esőben es fogjuk egymás kezét. Normális esetben zavarna az, hogy a hajam teljesen szétázott és még a cipőm is tocsog a vízben, de akkor, semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy engem választottál es velem akarsz lenni. Megállunk egy pillanatra, es az arcomon lefolyó, zuhogó eső frissítő érzést ad. A földet bámulom, nem merek rád nézni. Egy lépéssel közelebb lépsz hozzám, es megfogod az arcom. A kezed melegséget ad a hideg esőben megdermedt bőrömnek. A tökeletes barna szemeidbe nézek es nem látok benne mást, mint megnyugvást, örömöt és egy tiszta, jóindulatú lelket. Remegnek a lábaim, de már nem csak a zord időtől. Közelebb húzod az arcom magadhoz és tudom mi fog történni. Az ajkam remeg, a fogaim vacognak és ég a bőröm. Egyre közelebb hajolsz, lehunyom a szemem és felkészülök arra, hogy végre egybeolvadjunk. Már érzem a mohó meleg leheleted, a férfias illatod és azt a felemelő pozitív energiádat, mely mindig körülvesz. De amikor összeérne az ajkunk, hirtelen felébreszt a valóság, vagy az a két tonna vízmennyiség ami az egész testemet beborítotja. A kezed nem fogja az enyémet, nem húzol magadhoz és nem akarsz megcsókolni. Egyedül állok az út szélén, csurom vizesen es magányosan, el kell fogadnom hogy csak a képzeletemben lehetünk egymáséi.

-D

[el-kell-engedj]

Még mindig

2020.06.09.

Még mindig te vagy az első és az utolsó gondolatom. Akkora nyomot hagytál bennem, mint eddig még semmi, senki. Annyira hiányzol. Nem tudom mi történik veled nap mint nap, nem tudom hogyan érzed magad, milyen sikereid, kudarcaid vannak. Hianyzol de nem tudom mit tegyek. Már nem tudok mit tenni. Te már mást szeretsz, én már nem érdekellek. Hiába próbálkozom, már mit sem ár az. Már nem ugyan azt érzed és ugyan arra gondolsz akkor, amikor meglátsz egy képet rólam. Nem keresed a társaságom. Mostanra már semmi sem ugyan az mint egy éve. Ha rám nézel a nagy barna szemeiddel, már nem azt latom benne mint tavaly. Míg tavaly kiváncsi és csillogó volt, mára már közömbös es nyugodt marad. Mar nem én kellek neked. Már nem rám vágysz, nem én teszlek boldoggá. Te már tovabb léptél, nekem még fáj, és még mindig téged akarlak..

-D

[el-kell-engedj]

2020.06.09.

Az utóbbi pár hónapban megint felerősödtek az érzelmeim, a gondolataim csak egy adott személyre irányultak. Nem tudom elfelejteni azokat az izgatott,csillogó, gyönyörű szemeket. Minden este lefekvés elott azon agyalok, milyen lenne ha most én feküdnék mellette, és nem más. Ha én adhatnék neki jó éjt puszit, engem ölelne szorosan és tőlem érezné magát biztonságban. Nem túlzok, ha azt mondom a nap 24 órájából 10 órában csak rá gondolok. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, de talán nem is akarom. Hiányzik, és ezt nem tagadhatom. Végülis kinek akarnám tagadni? Magamnak? Felesleges. Neki? Mar sokadjára a tudtára adtam. És ha már a soknál tartunk,ő már másodjára adta a tudtomra azt, hogy ez nem fog működni, amire legbelül számítottam is. De valamiért úgy érzem nem szabad feladnom, tovább kell próbálkozom mert olyan érzések vannak bennem, melyek azt sugallják hogy nem hátrálhatok meg. Minden reggel új reményekkel kelek fel, hogy az a nap talán más lesz, de a legvégén, minden nap végén ugyan úgy fekszem le. Te jársz a fejemben es el sem tudod képzelni mennyire hianyzol.

-D

[el-kell-engedj]

Közel, de mégis távol

2019.12.11.

Nagyon vártam hogy újra láthassam. Gondosan elterveztem hogy mit fogok felvenni aznap, alaposan kivasaltam a hajam és kisminkeltem az arcom. Izgatott voltam, bevallom kissé féltem. Nem tudtam mire számítsak, nem tudtam vajon lesz-e közös témánk, nem fogom-e untatni. Amióta utoljára találkoztunk nagyon sok minden történt kettőnk között. Akkor még nem is figyeltem fel rá, nem láttam a kíváncsian csillogó szemeit, a barátságosan mosolygó száját. Majdnem két hétig voltam a közelében nap mint nap és teljesen elsiklottam mellette. Azt hittem csak kedveskedni akart azzal, hogy beszélget velem, pedig mindvégig az volt a célja, hogy megismerjen engem. Sokszor csak néztem ahogy dolgozik, beszél a betegekkel vagy a munkatársaival. Ezalatt az idő alatt számtalanszor találkozott a tekinthetünk és akaratomtól függetlenül mosolyra húzódott a szám. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a mosolyt amit nekem szánt, a hangja selymes dallamát, a gyönyörű szemei csillogását. Már sétáltam fel a lépcsőn, lelkileg felkészülve arra, hogy egy hónap után újra találkozunk. Még sosem éreztem úgy magam, mint akkor, mintha ezernyi pillangó akarna kitörni a gyomromból. Remegtem, nem tudjam mit mondjak, hogyan köszönjek. Puszival? Öleléssel? Egy laza sziával? Végül megláttam és elállt a szavam. Már teljesen más szemmel néztem rá mint azelőtt. Feltűnt milyen magas, milyen jól néz ki és milyen finom illat veszi körül. Miközben beszélgettünk, végig éreztem a tekintetét magamon, ahogy tényleg érdekli amit mondok, ahogy próbált megismerni. Zavarban voltam, de élveztem azt a figyelmet amit kaptam. Mint amikor egy kisgyerek bemutatja az első rajzát. Félénk, bizonytalan és ügyetlen még, de a végén mindennél boldogabb ,amikor megkapja az elismerő szavakat és a tapsot. Azóta a nap óta folyamatosan rá gondolok, az illatát érzem a levegőben, a nevetése visszhangzik a fülemben. Azóta a nap óta már rengeteg idő telt el, azóta Ő már boldogabb és színesebb, én már üresebb és szürkébb vagyok. Képtelen vagyok elfelejteni és elengedni ezt a hajót. Fájdalmat okoz mint a rózsa tüskéje, megéget mint a bozóttűz, bénává tesz akár egy baleset. De még vérző kezekkel és kihűlt szívvel sem tudom elengedni Őt.

-D

[el-kell-engedj]

Mint a Nap

Olyan vagy, mint a Nap. Korán reggel felbukkansz, szépen lassan fényt adsz az életembe, egyre több és több sugarat mutatsz meg,egyre magasabbra és magasabbra szállsz. A csúcson elidőzve megfigyelsz mindent és mindenkit magad alatt. Nézed az embereket, hogy s mint intézik a kis életüket, figyeled a növények csendes mozgását és csak élvezed azt a figyelmet, amit mindenki ad neked. Nyáron odaadó és kisugárzó vagy. Világosságot adsz a kora reggeli órákba, egész ideig melegséggel táplálsz, és csak késő este térsz nyugovóra. A virágoknak lehetőségt adsz a növekedésre és fejlődésre, az embereknek és állatoknak pedig biztosítod azt, hogy jól érezzék magukat a természetben. Ezzel ellentétben télen halovánnyá és rideggé válsz. Fokozatosan veszed el a gyönyörű színeket. Már később jelensz meg az életemben és hamarabb távozol. Már nem olyan erős a sugár,mit nekem szánsz. Sötétséget és homályt adsz, elfelejteted velem a szivárvány ezer árnyalatát, a Nap simogató melegét. Már nem táplálod a nővényeket kellemes sugaraiddal, már nem adsz vitamint az emberiségnek. Eltűnsz, magad mögött hagyva a szépet, boldogságot és itt hagyod nekem a szürke,hideg tél szívtelen viharát.

[el-kell-engedj]

Hiány

Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor hiányol valamit,valakit. Hiányozhat egy régi barát, akivel már hónapok óta nem beszéltél, egy családtag akit kéthetente egyszer látsz, esetleg egy személy akivel az utóbbi időkben sokat beszéltél. Hiányozhat a napfény egy esős,szürke délutánon, a csend egy átbulizott hétvége után, vagy egy megértő fül egy nehéz időszakot követően. A napraforgó is hiányolja a nap melegítő sugarait, amikor leszáll az éj, a kaktusznak is hiányzik az a kevés kis csapadék amit kap, az embereknek is hiányzik a törődés és a szeretet. Létezik egy olyasfajta hiány, amit nem tudsz megfelelően definiálni, nem vagy képes elmagyarázni. Ez a fajta hiány megtölti,elszínezi,megváltoztatja a lelked. Olyan érzés, mintha egész idáig a szíved egy meleg és nyugalmas közegben lett volna, amit egy hideg és kegyetlen vihar szétszórt. Mint amikor berakod a fagyasztóba a vizet. Az addigi kellemes és megszokott közeg megszűnik, és egy teljesen idegen, rideg és sötét helyiségbe kerül. Így érzem magam én is. Kiszakadtam a megszokott életemből, eltűnt minden amit szerettem és ismertem, a lelkem szépen lassan megváltoztatja a hőmérsékletét, átformálja az alakját és egyre inkább összeolvad az új környezetével. Ezt történik velünk akkor, ha elveszítünk valaki nagyon fontosat, ha elhalványul a másik felünk. A mindennapok beszürkülnek, a napfény eltűnik és a lelkünk elporlik.

[el-kell-engedj]

Torz tükör

Még utoljára belenézek a tükörbe indulás előtt. Nehezen tudtam eldönteni, melyik nadrágot vegyem fel, egyiket sem éreztem a magaménak. Forogtam körbe-körbe, végignéztem a ruhámon, hajamon, arcomon. Nem voltam megelégedve a kinézetemmel. A hajamat nemrég festettem be egy kicsivel sötétebb árnyalatra, a szokásos szolíd sminkemet tettem fel az arcomra. Úgy voltam vele úgyis mindegy mit veszek fel, senkit nem fogok érdekelni. A metrón kényelmetlenül ácsorogtam, folyamatosan úgy éreztem, engem néznek a mellettem ülő srácok. Sokszor éreztem, hogy felnéz rám az egyik, gondoltam az arcommal nem lehet nagy baja, de ha megnézi az alakomat inkább visszafordul a társához. Nem szeretem, hogy kicsi vagyok. Sokan mondják hogy milyen aranyos ha egy lány alacsony, de a hátránya az, hogy teljesen összenyomja a testet. Mintha egy apró megtömött szatyor lennék. Ha 10 centivel magasabbra nőttem volna, sokkal vékonyabb alakom lenne. Egész életemben azzal vagyok elfoglalva, vajon ki mit gondol rólam. Minden egyes embernek meg akarok felelni. Az akkori divat szerint szeretnék öltözködni, úgy szeretnék kinézni ahogy mások, azt szeretném hogy amikor rám néznek az emberek nem azért néznek sokáig mert bénán nézek ki, hanem azért mert csinosnak találnak. Ebben az egészben az a legszomorúbb dolog, hogy mindenkinek nem tud az ember megfelelni, nem lehet elérni azt, hogy minden egyes személy elfogadjon úgy, ahogy vagy. Ez olyan mintha azt kérnéd egy vak embertől hogy lássa meg a fényt, a siket emberől hogy hallja meg a zenét, vagy a tolószékes bácsitól hogy fussa le a maratont. Egyetlen egy embernek tudsz teljesen megfelelni, az pedig nem más, mint te magad.

[el-kell-engedj]

Mint két barát

A ruhák között válogattam, alaposan megfigyeltem az előttem lévő pulcsi minden apró négyzetcentiméterét,az ujjaimmal végig haladtam a puha anyag összes vonalán. Direkt koncentráltam arra,hogy ne kelljen felnézzek a ruhák fölé, bevallom, féltem a találkozástól. Az arcán fájdalmas mosoly jelent meg abban a pillanatban,amint rá néztem. Már nem úgy köszöntöttük egymást ahogy eddig, olyan volt, mintha most ismertük volna meg a másikat, amikor még félénkek és bizonytalanok vagyunk. Egész idő alatt próbáltam elkerülni azt a pillanatot, amikor nem tudunk mit mondani a másiknak. Érthető, hogy abban a helyzetben ezer kérdésünk volt egymáshoz, mégsem mertük feltenni azokat. Semlegesek voltak az érzelmeim, mintha csak egy baráttal vásárolgattam volna péntek délután. Három hete nem láttam. Nem változott sokat, a haja rövidebb lett, a borostája kissé dúsabb, de az arcáról fájdalom és szomorúság tükröződött. Zavart, hogy nem érinthettem meg, nem foghattam meg a kezét. Csak messziről figyeltem azt az embert, aki pár héttel ezelőtt még a másik felem volt. Épp Mikulás napja volt, és ajándékként a kedvenc csokimmal lepett meg. Nem tudtam mit mondjak, nekem eszembe sem jutott bármit adni neki. Köszönetképpen átöleltem, ő megragadott és erősen magához húzott. Akkor éreztem úgy, mintha milliónyi, hegyes tüske fúródna be a szívembe. A testünk szinte összeolvadt, mégis olyan volt, mintha ezer kilométerre lettünk volna egymástól. Fájdalmat és szomorúságot éreztem. Tudtam hogy még szeret engem és azt akarja, hogy minden olyan legyen mint régen. Könnyekkel teltek meg a szemeim, féltem hogy meglátja, ezért inkább lehajtottam a fejem. Már besötétedett, ideje volt haza mennem. Indult a buszom, sietnem kellett hogy elérjem. Gyorsan adtunk egymásnak két puszit és mosolyogva köszöntünk el, bár mind a ketten tudtuk, hogy az a mosoly nem valódi, csak egy álarc, ami mögé megpróbáltuk elrejteni az érzelmeinket.

[el-kell-engedj]

Késő

Érezted már úgy, hogy elszalasztottál egy visszautasíthatatlan lehetőséget? Amikor csak vártál és vártál arra, hogy egyszer meg fog történni, de amikor már készen álltál befogadni az újat és a szépet, már késő. Mint amikor már villog a zöld jelzés a lámpánál és tudod, hogy nem szabad lelépned az úttestre, különben az életedet kockáztatod vele. Késő. Késő utolsó nap tanulni a dolgozatra. Késő siránkozni ha túl rövidre vágták a hajad. Késő már visszavonni egy olyan üzenetet amit már elküldtél valakinek. Egész idő alatt ott lebegett a szemed előtt a lehetőség, meg voltál győződve arról, hogy csak még egy kis időre van szükséged és a tiéd lehet, de van az úgy, amikor már nincs több replay gomb, nincs következő helyközi járat, nincs több lehetőség. El kell fogadnod azt a tényt, hogy te már nem lehetsz azzal a személlyel, akit magad mellé képzeltél, akit meg akartál ismerni, akivel megosztottad volna az életed. El kell fogadnod azt, hogy nem minden virág várja ki, míg megöntözik, nem minden alma várja meg, hogy megérhessen és nem minden lehetőség elég türelmes ahhoz, hogy megvárja amíg felérünk a hegy csúcsára.

[el-kell-engedj]

Reményteli tervekkel érkeztünk, de üres szívvel távoztunk

[el-kell-engedj]

Mit érez az ember, ha összetöri a másik szívét?

Mit érez az a személy, aki önző módon, könnyedén összetöri egy másik ember szívét? Az egyik pillanatban még szeret és bújik, a másik pillanatban már hűvös tekintettel és megkövült szívvel húzódik el. A mindennapi beszélgetések eltűnnek, a közös programok megszűnnek és a közös fotók kifakulnak. Már nem ír este hogy milyen napja volt, már nem meséli el a történeteit. Már nem vele beszél, már nem rá gondol. Ami eddig megszokott volt, most idegenné és hűvőssé válik. Egy szív tovább lépett, egy sziv összetört. Ki fogja összeragasztani a széthullott szilánkokat? Mit érez az a személy, aki fogta az emlékeket és elégette mind? A továbblépett szív már más utakon jár, az ősszetört szív némán, sírva keresi az elveszett darabjait.