hopelessforyou

[hopelessforyou]

Kid halt meg? Láttam az előző postot!

@unconditionallylovepeoplesblog 🖤

[hopelessforyou]

Minden elveszett most,

de a szavaid örökre

velem maradnak,

ennyi maradt csak belőled,

ennyi maradt csak belőlem.

[hopelessforyou]

Hiszel abban, hogy vannak emberek, akiket egymásnak szánt a sors, csak rossz helyen és rossz időben találkoztak?

Szerintem sok ember él a földön, akivel tökéletesen kompatibilisek lennénk, és életünk során több ilyen emberrel is találkozunk. Aztán ha mégsem jön össze, azt mondjuk: „rossz hely, rossz idő”. Pedig ezt nem a sors döntötte el. Az, hogy végül ki mellett kötsz ki, csak attól függ, hogy épp melyik ilyen ember érkezésére tudsz annyira meggyógyulni és felnőni, hogy működtetni tudd a kapcsolatot.

Nincs egyetlen lelki társ vagy nagy Ő. Lehet, hogy 18 évesen találkoztál azzal az emberrel, akivel, ha 28 évesen ismerkedtél volna meg, együtt haltok meg a végén. De nem így lett. Mégsem a hely vagy az idő volt rossz, hanem ti magatok. Még nem jutottatok el odáig, és ez rendben van.

Gyakran előfordul, hogy az emberek beleszeretnek mások potenciáljába. De az nem az adott személy, hanem valaki, akivé válhat, és talán válni is fog, de talán nem. Ez ilyenkor nagyon fáj, mert úgy érezhetjük, hogy elcsesztük életünk szerelmét, akkor is, ha ez nem feltétlenül igaz.

Éppen ezért annyira fontos dolgozni magunkon, mielőtt bármilyen romantikus kapcsolatba belemennénk. A sors mindig sodor felénk lehetőségeket és embereket, de végül nem a sors dönt, hanem mi magunk.

[hopelessforyou]

Új emberré szeretnék válni,

hogy többé ne az legyek,

aki elveszített

téged.

[hopelessforyou]

Ne tévesszen meg

a látszat,Lucifert is

angyalként ismerték.

[hopelessforyou]

Lemondanék minden tekintetről,a tiédért cserébe.

[hopelessforyou]

Velem szemben állsz és az élet megint egy játszmának érződik. Elfordulok,de te közelebb jössz. A tartásod laza,a barátaiddal beszélgetsz,úgy nevetsz a vicceiken,mintha semmi más nem érdekelne a világon,de érzed a jelenlétem. Az orrodba kúszik az illatom,mikor felnevetek megfeszülsz. Régóta játszuk már ezt,a Vadász és a Préda,én menekülök te pedig mindig utolérsz. Nem tudom elakartam e bújni valaha annyira,hogy ne találj rám. Közel vagy,háttal állsz nekem,érzem a pólód anyagát,szinte észrevétlenül ér hozzám. Megborzongok. Senki észre sem veszi. Tiltottak vagyunk egymás számára,kívánhatjuk csak,amit nem kóstolhatunk meg többet soha. Elfelejtelek,győzködöm magam most is,mint számtalanszor,de elkapom a tekinteted,áthidalva az emberek között a sötétben. Mióta figyelsz? Képtelen vagyok máshová nézni. Ezt nem szabadna. Tűz kavarog bennem,pedig hónapok óta csak hamu van. Megtörik minden,átöleled őt. Kapaszkodsz belé,szinte megsajnállak. Megpróbálod csillapítani magadban a vágyat,iszol. Senki nem mondta neked,hogy a szíved akkor sem hazudik? Nem telik el sok idő,az ujjaid finoman kérlelve karolják át az enyémeket,kicsit legyek még a tiéd. A világ megáll,megint összetartozunk. Nem érzékelem kik vannak körülöttünk,a szemeiket,hogy valami rosszat teszünk,hazatértem egy lerombolt otthonba. Becsukom a szemem,már tudod,hogy megadom magam. Lassan húzlak közel,kiélvezve az összes olyan pillanatot,ami még értünk létezik. Az ujjaim lassan kúsznak fel a nyakadon,elbúcsúzva a helyektől,ahol a csókjaim nyomai maradtak. Közelebb húzódsz,nem tudsz parancsolni most magadnak. Bármit megtehetnék. A lélegzeted belefut a számba. A bőrünk felkiált,mert nem éri egymást mindenhol. Felemelem a tekintetem,a szemeid sötét pokol,úgy hívogat,mint soha semmi. Arra késztet,hogy egész életemet végig imádkoznám bűnösként,csak ne vesszen el belőlük ez a csillogás. Kezeim remegnek az ujjaid körül,lassan engedem el őket,mintha közben magamról is lemondanék,a forróság egyre jobban felemészt,de közben valami jéghideg kúszik lassan a bensőmbe. Elszakítom a tekintetem,a füledhez nyomom az ajkam és azt suttogom: Ő már vár.

[hopelessforyou]

Nagyon jó a blogod!😁

Köszönöm! ❤️

Az is lehet,hogy csak nagyon szomorú.

[hopelessforyou]

[hopelessforyou]

Állsz ott és csak nézel rám azzal a hideg tekinteteddel. Elfelejted milyen jól ismerlek. Takargatni tudod,de elrejteni előlem egészen sosem,milyen bizonytalan vagy. Erősnek mutatod magad,hiszen te törtél össze engem,mégis ott térdeltél a darabok között hozzám könyörögve,mentselek meg. Magadtól még én sem tudtalak.

[hopelessforyou]

Küldd el anonban (vagy anélkül) a gondolataidat

[hopelessforyou]

Sok kéz után fogsz rájönni,hogy végül az számít, hogyan néz rád mielőtt megcsókol.

[hopelessforyou]

Vigasztalhatatlan

Mióta nem beszélünk,

néha azt képzelem,

ez csak egy párhuzamos univerzum

és most is van egy hely,

ahol láthatom a mosolyod.

Tudom ma láttál rólam egy képet,

úgy gondolod boldog vagyok.

Fogalmad sincs arról,hogy végig

az járt a fejemben, hány

mosoly kellene még,mennyi ölelés

elhinni,már nem számít a hiányod.

Nézz csak azokba a szemekbe kedves,

vigasztalhatatlanok.

[hopelessforyou]

Hogyan nevezhetnénk

Felém fordulsz mikor azt mondod,

köztünk nem lehet semmi,

látom a szemeidben,

komolyan gondolod.

Később miközben alszol,

karjaid önkéntelen fonódnak körém.

Ha ébren is vagy,csak azt mondanád,

puszta véletlen,hogy

tested őrzi csókjaim nyomait,

kezeim ismerik minden porcikád.

Egy ideje már nem láttalak.

Mit számít,ha bennem élsz.

Azóta sem hívom szerelemnek,

mondd el,hogyan nevezhetnénk?

[hopelessforyou]

Nyugodtan tőlem is ✨🤍

Kérdezzetek az ask résznél, névvel vagy névtelenül. ❤️ Bármiben segítek, vagy akár rólam is kérdezhettek.

(profilom felett egy kis üzenet ikon + jellel, arra nyomj rá és megjelenik egy olyan opció hogy "ask")

—@tobbre-vagyok-kepes

[hopelessforyou]

Karjaidban a menny

Azok az esték és reggelek,

mikor csak az enyém voltál,

kezdtek el jelenteni mindent.

Bár elsétáltam párszor,

tőled egészen elfordulni,

soha nem ment.

Láthatatlan karok

húztak vissza hozzád

vagy csupán a képzelet?

S akkor kezdtem el látni,

újraértelmezve a szerelmet,

mikor elhervad valami,

nem jelenti,hogy meg is halt.

Karjaidban a menny,

csak pokol volt talán,

ahová én zártam be magamat.

[hopelessforyou]

Évekkel később,

mikor azt mondják

gondoljak valami megnyugtatóra,

még mindig a te arcod ugrik fel

újra és újra.