jazzplusz

[jazzplusz]

Jarrett

1972-ben teljesen véletlenül futottam bele a tv-ben az Alba Regia Videoton Nemzetközi Jazzfesztiválba. Egy afro frizurás srác játszott (Fender) zongorán, majd a felkapott egy szoprán szaxofont és azon és fergetegeset alakított. Később tudtam meg, hogy a zenész neve: Keith Jarrett.

Amikor később szóba került a dolog, többen is hitetlenkedtek, hiszen Jarrett akkor már "csak" zongoristaként volt ismert. Tévedtem, Hallucináltam? Összekevertem valakivel?

Sok-sok éve (és az internet) kellett hozzá, hogy kiderüljön: Jarrett valóban játszott szopránon, de időjében abbahagyta. Nem ez az igazi hangszere.

Néhány évvel később megvettem a Charles Lloyd Quartet Forest Flower albumát (csehszlovák, Supraphon) kiadásban, ami az akkori (szűkös) választékból az egyik kedvenc lemezemmé vált.

Nagyon megfogott a különleges "ostinato" (makacsul ismétlődő) ritmus és a nagyon szabad zongora-improvizáció. Valahogy nem érdekelt, kik játszanak a lemezen, de egy idő után megnéztem: a zongorista Keth Jarrett.

Utána sokáig nem "találkoztunk", de valamikor a 80-as évek elején egy "nyugaton" turnézó ismerősöm meghozta a Köln Concert albumot.

Óriási hatással volt rám (és még néhány millió emberre.) (Ismerem a sztorit az alkalmatlan zongoráról és a beteg hangokat kerülgető zongoristáról. Bullshit. Mítosz. Ez a lemez tökéletes a mítoszépítés nélkül is. A 80-as években egy cégnél dolgoztam egy emberrel, aki a jazzfelvételek történetével foglalkozott. Ő makacsul állította, hogy amit Jarrett játszik, az nem jazz. Neki nem az, nekem igen. Később sok felvételét megvettem, nagyon szerettem a trio-felvételeit is. Tudom, szentségtörés, de utolsó budapesti fellépésén úgy éreztem, hogy már túl van a csúcson - de még így is óriási!

______________________________________________________________

arrett

In 1972, I came across the Alba Regia Videoton International Jazz Festival on TV by chance. A guy with an Afro haircut was playing a piano (Fender) and then he picked up a soprano saxophone and played it and made a racket. I found out later that the musician's name was Keith Jarrett.

When it was later mentioned, many people were incredulous, since Jarrett was then known "only" as a pianist. Was I wrong, was I hallucinating? Was I confused with someone else?

It took many years (and the internet) to find out: Jarrett did play soprano, but he stopped in time. It's not his real instrument.

A few years later I bought the Charles Lloyd Quartet's Forest Flower album (Czechoslovakian, Supraphon) in an edition that became one of my favourite records of the (scarce) selection at the time.

I was very taken by the particular "ostinato" (stubbornly repetitive) rhythm and the very free piano improvisation. Somehow I didn't care who was playing on the disc, but after a while I looked it up: pianist Keth Jarrett.

After that we didn't "meet" for a long time, but sometime in the early 80s a friend of mine who was touring "in the West" brought me the Köln Concert album.

It made a huge impression on me (and a few million other people.) (I know the story about the inept piano and the pianist who avoided sick notes. Bullshit. Myth. This record is perfect without the myth-making.

I worked for a company in the 80's with a man who did the history of jazz recordings. He was adamant that what Jarrett was playing was not jazz. It wasn't to him, but it was to me. I later bought many of his recordings, and I really liked his trio recordings. I know it's sacrilege, but at his last show in Budapest I felt he was past his prime - but still great!

Translated with DeepL

[jazzplusz]

7 év

1 év "zenei előkészítő" után 7 évig tanultam klasszikus zongorát. Közben elfogyasztottam 3 tanár nénit és átrágtam magam Czerny-től Rachmaninovig rengeteg szerzőn. Csak éppen azt nem sikerült megértenem, mire is való ez az egész.

15 évesen döntöttem: elég volt. Valahogy teljesen abbahagyni nem akartam a zongorázást, ezért kitaláltam, hogy jazz zongorát fogok tanulni. Apró akadály, hogy hogy csak nagyon halvány fogalmam volt róla, hogy mi is a jazz. Apám egyszer mutatta a tévében Armstrongot. Vicces volt. Talán Ella Fitzgeraldot is hallottam valahol . Ennyi.

Ismerősökön keresztül kerültem kapcsolatba Másik Jánossal, az Interbrass együttes fiatal zongoristájával. 8-9 hónapig tanítgatott. Nem sok idő, de elég volt arra, hogy megszeressem a jazzt és érdekelni kezdjen a zene, általában.

Jánostól a jazz alapjain kívül megtanultam, hogy nincsenek lenézett műfajok. Csak jó és kevésbé jó zene létezik. (Mai fejjel/füllel nagyon másképpen hallom a "beat korszakban" erősen lesajnált Stúdió 11-et, vagy a táncdalénekeseket kísérő Express együttest.

János másolt nekem néhány kazettát - ez volt a sorvezetőm a jazzhez. (Sajnos a kazetták már nincsenek meg - igaz lejátszóm sem lenne hozzájuk, de évtizedekkel később boldogan ismertem fel Bill Evans, Erroll Garner és Thelonius Monk néhány számát.)

A tanév végével ugyan elváltak, de a mai napig nagyon jó érzéssel gondolok ezekre a hónapokra.

______________________________________________________________

7 years

After 1 year of "music preparation", I studied classical piano for 7 years. In the meantime, I devoured 3 teachers and chewed my way through a lot of composers from Czerny to Rachmaninov. I just couldn't understand what it was all about.

At 15 I decided: enough was enough. Somehow I didn't want to stop completely, so I decided to study jazz piano. The small obstacle was that I had only a very vague idea what jazz was. My father once showed Armstrong on TV. It was funny. I might have heard Ella Fitzgerald. That was it.

I got in touch with János Másik, a young pianist in the band Interbrass, through friends. He taught me for 8-9 months. Not a long time, but it was enough to make me love jazz and get interested in music in general.

From János I learned that there are no disdained genres, apart from the basics of jazz. There is only good music and not so good music. (With today's head/ears, I hear the much maligned Studio 11 in the "beat era" very differently,

John copied some tapes for me - it was my introduction to jazz. (Sadly the tapes are gone - I wouldn't have a player for them either, but decades later I happily recognised some of Bill Evans, Erroll Garner and Thelonius Monk.

They parted company at the end of the school year, but I still have very fond memories of those months.

Translated with DeepL

[jazzplusz]

Mi van?

A zenét játszani kell. Esetleg hallgatni. Beszélni róla felesleges. Vagy bonyolult. Évtizedekkel ezelőtt az Új Zenei Stúdió előadásán jártam, ahol Simon Albert karmester a Második Bécsi Iskola (Schoenberg, Webern, Berg) zeneszerzési technikájától beszélt. Miután órákig magyarázta a különféle sorokat, azok variációit és hasonlókat, egyszer csak leállt s közölte: "Aki zenész, az úgyis tudja, aki nem zenész, az úgysem érti!" Tulajdonképpen itt most be is fejezhetném.

Nehéz megfogalmazni, kinek is írok? Zenészeknek? Zeneszeretőknek. Nyilván leginkább saját magamnak. Vegyük úgy, hogy ezek itt a jazzal kapcsolatos gondolataim, amiket megnézhet bárki, akit érdekel az ilyesmi. Nem igazán érdekelnek a koncerteket leíró cikkek, blogok. A zenészek életrajzát ismertető írások sem hoznak lázba. Talán néha majd ilyesmi is szóba kerül, de leginkább csapongani fogok. (Jogom van hozzá.)

______________________________________________________________

What?

Music must be played. Maybe listen to it. Talking about it is useless. Or difficult.

Decades ago I attended a lecture at the New Music Studio in Budapest, where conductor Albert Simon spoke about the compositional technique of the Second Viennese School (Schoenberg, Webern, Berg). After hours of explaining the various lines, their variations and the like, he suddenly stopped and said, "Anyone who is a musician knows, anyone who is not a musician doesn't understand!"

In fact, I could end here.

It's hard to know who I'm writing to. Musicians? Music lovers. Mostly to myself, obviously. Let's just say that these are my thoughts on jazz, which can be viewed by anyone interested in that sort of thing.

I'm not really interested in articles and blogs describing concerts. I'm also not interested in writing biographies of musicians. Maybe I'll get into that from time to time, but mostly I'll be on the fence.

Translated by DeepL