larothil

[larothil]

Szeretlek!

Szeretném kivenni a mellkasomból a szívemet minden vágyammal együtt és a te mellkasodba tenni, hogy érezd, amit én érzek. Szeretnék néma maradni, kölcsönkérni a hangodat, hogy a te hangodon mondhassam ki, amit mondok: szeretlek és mindig szeretni foglak!

[larothil]

Sokrétű szerelem…

Fokozatosan esek szerelembe, az apró dolgokba szeretek bele. Abba, ahogy rám nézel, ahogy elneveted magad csók közben vagy ahogy nem hiszed el épp azt, ami történik. Vagy ahogy még reggel álmosan magadhoz húzol, vagy egyszerűen csak, ahogy rám nézel. Veled nevetni a kedvenc dolgom volt. Mert olyan volt, mintha beléd láttam volna, megnézhettem volna, milyen sebezhető vagy. Sosem tudnám összetörni a szíved, mert az a legszebb benned. Annyira szerettem volna, hogy meglátsd, hogy az a férfi vagyok, aki melletted lesz, ha emlékeztetni kell téged arra, mennyire csodálatos vagy. A férfi, aki minden veled eltöltött időt nagyra értékel, egyszerűen azért, mert szeret a közeledben lenni. A férfi, aki a semmiből készít neked házi húslevest, ha nem érzed jól magad. A férfi, aki el fogja hinni neked, ha azt mondod, hogy lassítani szeretnél, hogy valami igazit kapjunk. De az a férfi is én vagyok, aki kiáll magáért, amikor elmennek mellette. Megérdemlem, hogy boldog legyek… és persze te is. A várakozás arra, ami sosem fog megtörténni, megállítja a jövőt és azt, amit tartogathat számomra. Amit sokan elfelejtenek, hogy a szerelem nemcsak annyit jelent, hogy valakivel együtt töltöd az idődet, hanem azt is, hogy minden nap döntést hozol arról, hogy az életed hátralévő részében vele akarsz lenni. De a szeretet legfontosabb fajtája az, amit leggyakrabban elhanyagolunk: az az önszeretet. Feladtam ezt, amikor kétségbeesetten kerestem a szerelmedet, és közben elfelejtettem, ki vagyok valójában és mi tesz boldoggá. Tehát ahelyett, hogy ölbe tett kézzel várnék egy válaszra, amely sosem érkezik meg tőled, minden nap magamat választom inkább. Hogy emlékezzek arra, erős vagyok, hogy úgy szeressen valaki, ahogy én szerettelek téged. Egyszer majd megkapom ezt a fajta szeretetet egy másik embertől, valakitől, aki képes megengedni, hogy szeressem őt.

[larothil]

Csak álltam meghitten és néztem , ahogy a jelen elfolyik a Duna vizén az örök körfogásba. Ahol egykoron gyermek voltam ott most szarkalábbakkal állok . Megváltozott a táj vele horizont , s én is .Csak a végtelenbe nyúló víz maradt ugyanaz.

[larothil]

Ezentúl nem fogok csak azért megbocsájtani, hogy magam mellett tartsak valakit. Ha könyörögnöm kell, hogy maradjon, akkor az nem valódi. Ha nem tartja be az ígéretét, az hazugság. Ha nem keres valaki, én sem fogom.

[larothil]

Azt mondják, hogy az idő begyógyítja a sebeket ,ami lelkünkön esett. De ez nem igaz! Minden nappal egyre többet gondolok rád és nehezen tudok megbirkózni a ténnyel, hogy már nem vagy életem része.Szinte marja és égeti a kín a lelkemet . Nem hittem volna , hogy ennyire fájni fog a hiányod.Sokszor írnék rád , de nem teszem , mert csak magam ostoroznám vele. Tudom megbeszéltük , hogy Te és én sem adjuk fel az identitásunkat.Az eszem azt mondja , hogy engedjelek el,de a szívemnek nem tudok parancsolni. Még mindig nagyon hiányzol és epekedet irántad.Viszont ez már semmin nem változtat.Maradok magányomban a csendes szeretőd.

[larothil]

Fiamnak. Olyan büszke vagyok rád , mert sokkal több empátia és odaadás szorult beléd , mint édesanyádba és belém. Jó érzéssel tölt el, hogy ennyire gondoskodó és figyelmes vagy. Ritka emberi érték manapság és mindenképpen becsületre és tisztességre méltó. Az egyik legnagyobb érték a mai világban.

[larothil]

Olyan volt a szerelmünk, mint a homokban hagyott lábnyomok...

Az árnyékunkat nem lehet átlépni. Szalad utánunk, ha futunk, és együtt pihen velünk, ha elfáradtunk. Ott van, csendben követ minket jó és rossz irányba - néha eltűnik, de csak azért, hogy újra felbukkanjon. Mintha örökké figyelmeztetni akarna minket, hogy a közelünkben van, és sosem szabadulunk tőle - ahogyan a szívünkbe beférkőzött kételytől sem, hogy szerelmünknek egyszer csak vége szakad. Hogy van olyan érzés, amely nem tágítja a teret, hanem összehúzza, kijelölve a pontos határokat, amelyekkel örökös harcot vívunk. De ha elég kitartás van bennünk, akkor nincs számunkra lehetetlen, csak újra és újra próbálkoznunk kell, hogy elérjük, ami után áhítozunk. Ezt hittem - ezt akartam hinni - a kapcsolatunkról is. A szerelmünk annyira volt tartós, mint a lábnyomok a homokban.Találkoztunk, és mély végtelen szerelembe estünk. Élveztük a mát, és vártuk a holnapot. Sokat akartunk egymásból, és egyre többet. Nem néztünk körül, csak szerettünk, és azt hittük, ez elég lesz ahhoz, hogy örökre együtt maradjunk. Hiszen hogy is lehetne másként, amikor ölelésed az otthont, tekinteted a mindenséget jelentette számomra? Aztán lassan ráébredtem, hogy a közös emlékek, melyeket magunk mögött hagyunk, olyanok, mint a tengerparti homokban hagyott lábnyomok. Addig maradnak ott, és addig láthatóak, míg a víz el nem mossa őket. Egyre gyakrabban éreztem úgy: hiába lépek előre, nem haladok semennyit, mert amiről azt hittem, hogy már elért siker, az nem volt más, csupán a víztükörben megcsillanó fény. Egy röpke pillanat, illúzió, amely megmutatja, milyen szép lehetne minden - majd eltűnik, mintha sosem jelent volna meg.Szerettünk, mélyen, mégsem kerülhettem hozzád igazán közel, mert volt egy fal körülötted, amit nem tudtam sem megmászni, sem ledönteni. Pedig akartál engem, hiszen mikor már majdnem feladtam, te még erősebben ragaszkodtál hozzám, mint korábban. Mégis, valahányszor feléd indultam, te mindig egy lépést hátráltál.De ahogyan a próbálkozások száma nőtt, úgy csökkent bennem a hit, hogy valaha át tudom lépni a határt, amit kijelöltél kettőnk közé. Mert csalódtál, és elfáradtál. Féltél újra belekezdeni, megélni egy új szerelmet - ezért csak félig adtad oda a szívedet. Én pedig azt hittem, örökre és teljesen az enyém lehet.Egy napon aztán felnéztem az égre, majd le a lábam elé vetett árnyékomra. Már nem féltem érezni, ahogyan bevallani sem: nem akarom átlépni a határokat, és nem akarom azt hinni, hogy a lehetetlen valamikor lehetséges lesz. Mert van, amikor attól leszünk erősek, hogy felismerjük: ez ennyi volt, és nem akarunk többé harcolni, remélni.Van, amikor attól leszek boldog, hogy többé már nem futok, csak türelmesen várok - arra a nőre, aki mellett nincsenek kérdések, sem kételyek. Akivel a hitem újra erős lesz, és akinek a lelkébe a hatalmas szerelem is befér. Feladni valamit és belátni, hogy nem megy, néha sokkal többet ad, mint amennyit elveszítünk miatta. Mert sokszor nem azt jelenti, hogy vereséget szenvedtünk, hanem azt, hogy megpróbáltuk, és rájöttünk, hogy nem ez a mi utunk.

[larothil]

Nem vagy mellettem, de velem vagy, érezlek. Már annyira megszoktalak. De nem magam mellett. Nem. Mert nem vagy itt.Hanem itt bent, tudod, itt bent mindenhol. A tüdőmben, az ereimben, a bőröm alatt, az elmém legrejtettebb zugaiban. De nem mellettem. Nem. Mert nem vagy itt.Hanem bennem rejtőzködsz, velem éled napjaid. Bár te erről nem is tudsz. Vagy ha tudod is, nem mozdít.Soha nem fogom tudni feldolgozni a hiányod. De tudom, hogy bennem élsz tovább. A tetteimben az öleléseimben, és a szívem egy kis szobájában ami örökre a tied.

[larothil]

A karjaim azért vannak, hogy öleljenek, a lábaim azért, hogy elvigyenek hozzád, a vállaim támaszt adnak, a tekintetem figyelemre képes, vagy épp tükröd lehet, aztán ott vannak a könnyeim, a mosolyom, a szavaim, erőm, elszántságom, akaratom, minden tudásom és szeretetem… ami mind-mind neked van, mert tőled szebb és érdekes a világ.

[larothil]

Felismerni valamit, amit mindig is tudtál, lehetséges. Ellenben nehéz kimondani akár magadnak, akár másnak. Például nehéz rádöbbenni arra a nyilvánvaló tényre, hogy a legnagyobb félelmeid egyike hajszálpontosan egybeesik a legnagyobb álmoddal.

[larothil]

Annyira hiányzol. Szeretnék Veled lenni, hogy mindketten boldogak lehessünk. Szeretnélek ölelni és boldoggá tenni. Mindig itt vagyok Neked, ha szükséged van rám! Annyira hiányzol. Bárcsak hallhatnám a hangod. Fogni szeretném a kezed! És Te is foghatnád az enyém! Szeretlek! Mikor fogod Te ezt mondani végre nekem? Soha. Most ettől félek. Hiányzol! Szeretlek!

[larothil]

Neked!

Van benned valami, amit félek elveszíteni, mert tudom, hogy senki másban nem fogom megtalálni. Még mindig nagyon szerelmes vagyok beléd. Küzdöttem ellene ,de a lelked egy része belém égett. Ha akarnám sem tudnám kiszakítani magamból. Szerelmed átitatta a belsőm minden kis részét és a lételemem lettél .Olyan már nem lesz soha ,hogy ne érezem mennyire sokat jelentesz nekem. Szenvedéllyel és szerelemmel szeretlek minden bizonysággal örökké .

[larothil]

Feladni az igazi szerelmet...

Ha feladod harc nélkül soha nem tudod meg,hogy müködhetett volna e vagy sem.Igen abban igazad van,hogy nem tudhatjuk mi lesz két hét,két hónap múlva,de azt tudom,hogy én most szeretlek,de nem tudom mikor jön el az idő,amikor azt mondom,kész,ennyi volt,nem harcolok tovább,mert most úgy érzem bármikor megtörténhet,hogy bezárom azt a bizonyos ajtót,és lehet később rájönnél,hogy hibáztál,hülye voltál,visszacsinálnád,de lehet az a bizonyos ajtó már nem nyilna ki neked többé…"

[larothil]

[larothil]

Szeretlek mint ,hold a napot

Az életem ,töled ragyog

Hiabá vagy ,néha rossz is

Szemed fénye ,el ér most is

Zálogba adtam a szívemet

Te volál, ki meg vetted

Szívem melette ,reszkeszketeg.

De te , mégis szeretted

Néha, hideg az érintés

De olykor, felolvas a jég

Kezed melege, fel oldoz.

Lelkembe, új fênyt hoz

Szeretlek, ha nem is hiszed

Veled érzem, azt hogy élek.

Minden rosszat, minden szépet

Veled akarok, amíg élek.

- Karhut Vanessza♥️

[larothil]

Ha...

Mondhattam volna… Sajnálom. Sajnálom. Sajnálom…De nem szóltam. Hagytalak menni… De azt kívánom: Bárcsak Ne hagytalak volna !Azóta egész nap suttog bennem a kérdés: mi lehetett volna, ha… ?És csak remélhetem, hogy....<3

[larothil]

Mit jelent nekem az, hogy szeretlek? Nekem ez azt jelenti, hogy szeretem azt, ami Te vagy. Ahogy lélegzel. Ahogy ülsz, állsz, fekszel. Ahogy létezel. Nekem ez azt jelenti, hogy nem akarlak megváltoztatni, hanem elfogadlak. Nem okítalak, hanem hagyom, hogy a saját utadon barangolva lássalak. Nekem ez azt jelenti, hogy letettem az elvárásaimat, és megértettem, miért cselekszel sokszor érthetetlenül, velem teljesen ellentétesen. Ez vagy Te. Nekem ez azt jelenti, hogy legyél akármilyen, bármilyen, legyél akárhol és bárhol, szeretlek némán, csendben téged, szüntelenül……