mmmnmnm

[mmmnmnm]

Tenisz Tennis

A tenisz egyáltalán nem szexi. Kurva nehéz, fárasztó, drága, és antiszociális. Még ha a pornó ipar néha fel is karolja. Annál is inkább minden idők egyik legsnasszabb művész neve DJ Tennis, aki ennek ellenére jó messzire vitte, abból a szicíliai tenisz klubból, ahol egy kerti partin ráragadt a név – ez nem az a kerti parti volt:   

Közeleg a Roland Garros, ami egy nagy tenisz verseny Párizsban (lsd. fönt). A francia közönség híres arról, hogy bunkó, meg arról is, hogy a tenisz zenétlenségét csodálatosan megtöri: tulajdonképpen az ‘En Er Mundo’ című spanyol pasodoblét éneklik el kérdés-felelet formában, mindig amikor unatkoznak, meccsenként több tucatszor: 

– Pom pom pom pom pom pom pom pororom

– Allez! 

A teniszben (és a technóban) nincs sok humor – ennek ellenére. Nem csoda, amilyen komplex és monoton a mozgás (hogy pályára menjen a labda), hogy a fegyelem kiöli az ilyesmit. Még akkor is, ha ilyen jó fényben próbáljuk feltüntetni a dolgokat: 

Indian Wells egy nagy amerikai tenisz verseny, a kaliforniai sivatagban. Egyesek szerint egy város is, de ami biztos, hogy egy másik olasz producernek a művész neve, akinek most jelent meg új anyaga a Friends of Friends-en. 

Az olasz teniszezők amolyan középjók, százezerszer jobbak mint a magyarok, és tízszer rosszabbak mint a világ élvonala. De sunyi módon valahogy nagyon tudnak teniszezni és a maguk módján még viccesek is: 

Szóval, hölgyek és urak, ki nyeri a garoszt? Teljesen mindegy. Garoszozni a legjobb chill, bámulni a monoton, vörös tónusú képsorokat, a napsütést, az eltévedt hedonista tömeget – mint táncikálni, fröcsizni a burning manen, a weddingi westhafenben, vagy a rómain az ezren.

“If it's on it's on for good Coz when it's gone it's gone for good, let me tell you And if you stayed over, you know we would Put it back together Make it good”

Bokor Péter

[mmmnmnm]

Új számok

VR-314 — The Eyes of Petula Fritten: Aka Tóth Péter új szép elektrósága a budapesti Tapes Sublimating nindzsa kiadón jelenik. A leghanyasabb kazis videóval. Via SoundCloud: Az összes szám playlistje: itt (csak SoundCloud). SC.initialize({ client_id: 'FDXT2vur4COrcQLjVtcOfO6r2iCF8Y0U', redirect_uri: 'http://example.com/callback' }); var running_player; SC.stream('/tracks/321251247').then(function(player){ var myPlayButton = new playButton("#Button_321251247",player); myPlayButton.init(); });

[mmmnmnm]

Aiwa: Time-Based Architecture EP

REVIEW

Megjelenés: 2017 május 19. 

Kiadó: Banlieue records

Kép forrása: kongsberg.com

aiwa (Nádházi Lajos) régebbi projektjéből, a headshotboyzból lehet ismerős, de csinált dolgokat Lil Sagittarius néven is – korai szóló cuccai cuccai a farbwechselen jelentek meg, később kiadott a videogamemusic-on és a seagrave-n is. a most, május 19-én megjelenő ep-t a 2015-től datálható, berlini electro/house/techno-orientált Banliue hozza ki.

a Time-Based Architecture szépen összeállított, okos anyag – a beúszó padek már az első számnál rögtön bevisznek egy meglepően kellemes és meleg, légies de mégis víz allatti mélységbe, ami az egész kiadványon keresztül állandó marad, néhol jobban szétterítve, néhol ritmusok játékával díszítve. az egésznek van egy nagyon szép íve, egy organikusnak ható lüktetése, ami kb arra emlékeztet, mintha levegőért jönnék fel, néha elfáradnék, de ilyenkor valami mindig tovább vinne. a tört ütemek, az „introspektív” padek & arpeggiok valami igen érdekeset alkotnak együtt, jól működő kombó – ezzel aiwa néha egészen közel kerül a klubzene határaihoz, bár szerintem inkább egyedül hallgatós, távolba tekintő anyag, bár ez nehéz kérdés. (Írta: 0)

[mmmnmnm]

Robert Miles Nekrológ

roberto concina, azaz robert miles meghalt ma éjjel. szegényről mindenkinek leginkább a children című szerzemény ugrik be elsőnek, amit egyébként az egész későbbi életműve próbált lerázni magáról, mégis minden egyes megemlékezés, ami most ellepi az internetet, ezt hozza fel elsőnek, és hát ez az írás se tudja kihagyni, pedig jóval több volt benne mint ez a jobbkezes zongorás prüntyögés, bár ez se kevés: ennek a számnak köszönhető az ún. ‘dream trance/house’ őrület, ami a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb ízlésficama lett, és aminek a farvízén oly sok 'delfin’ zene született, hogy óceánt lehetne vele rekeszteni (a kétes ifjúkorom ’dream dance’ sorozata például egészen elképesztő módon a 82-ik (!!!) résznél jár már). pedig robi közben már a több millió példányban eladott, ünnepelt siker első lemez után is máshol járt; a második ’23am’ című lemeztől padlót fogtak azok, akik egy újabb könnyen fogyasztható újrázást vártak, és bár egy két pillanatra még megvoltak a kötelező zongorás körök (szegény freedomnak így se sikerült megközelíteni sem az előző slágereket), viszont gitárokat, szaxofont, és drum and bass ütemeket is kaphatott az arcába a gyanútlan hallgató, fele akkora siker se lett mint a kezdés.

a harmadik, az organik aztán már meg se próbált megfelelni a rádióbarát milesnek, csinált egy saját kiadót, és egy olyan fúziós-világzenés gyönyörűséget tett le az asztalra hogy ihaj. lakossági trance helyett kaptunk vonósokat és tablát, olyan közreműködőkkel, mint nitin shawney (!) vagy bill laswell (!!). ez kábé akkora váltás volt tőle, mintha a névrokona, a trombitás dávid nekiállt volna flitteres ruhában diszkóslágereket előadni nyolcvanas években mondjuk hegedűn. 

a paths beszédesen mesél arról, hogy mennyi út lehet egy művész előtt: szinte hihetetlen, hogy a kezdeti diszkós, majd kilencvenes évek kezdetén klubtulajdonos, aztán kalózrádió alapító, majd hatalmas sikerű világsztár ugyanaz az ember, aki emögött a lépegetős bőgő téma mögött áll. részemről ez is nagyon tiszteletre méltó hogy nem váltott művésznevet, hanem felvállalta a régebbi korszakait, is pedig nem biztos hogy ez volt a legjobb ötlet; bár az organikot olyan nevek remixelik később, mint a fsol, a de lata, vagy a si:begg, és ezzel elvileg végképp be kellett volna kerülnie az elektronikus zene nagyjai közé, de sajnos mindkét oldalról inkább furcsán néztek rá. pedig a folytatás még komolyabb lett, az organikon is szereplő nagyszerű ütőssel tirlok gurtuval közös lemez, a miles-gurtu már egy letisztultabb, teljesen konkrét fúziós jazz lemez, a műfajának egyik kiemelkedő darabja szerintem, figyelemre méltó hallgatnivaló. az életmű lezárása ellenben már egy kevésbé jól sikerült darab, a thirteen, ahol egyébként eljutunk a konkrét rockzenéig, és bár itt is vannak izgalmas próbálkozások, de sajnos ezzel együtt se egy maradandó hallgatni való. ennek már hat éve, azóta hallgatott, a sikertelenség mellett ebben valószínűleg egyre súlyosabbá váló betegsége is közrejátszott. viszont még így is csak negyvenhét éves volt miles; belegondolni is elképesztő hogy mi minden történhetett volna zeneileg egy ilyen emberrel, mint ő; egyrészről irigylésre méltóan gazdag és színes életmű, másrészről szomorú, mert a legtöbb emberhez ettől függetlenül mégicsak a children fog eljutni robert milesből.

enigma

[mmmnmnm]

Fotók: Outbreak fesztivál 2017, Leeds

Fotók: Ofner Gergő

[mmmnmnm]

Haramia Tapes: Pfunk EP

REVIEW

Kiadó: Apollo Records

Megjelenés: 2017. április 28.

Szavak: enigma

amikor életem első, egyébként vangelis (!) kazettáját megvettem, biztos nem hittem volna hogy egyszer még egy olyan lemezért fogok majdhogynem rajongani, amiben igazából nagyon nincs más, csak dob. nade milyen dobok!

érdemes meghallgatni rögtön a beetető számot, a harpert (lsd. fönt – a szerk.). 

már itt eldől, hogy van e miről beszélni, ha valakinek bejön ez az óvatosan ravaszkodó, iszonyú okos ritmusképek és a pont a 'down' határán tartott tempó, némi kémfilm hatású alappal, és kifinomult minimalizmussal, az úgyis zabálni fogja, akinek meg nem, annak egyébként ajánlom a vangelis kazettámat. külön számot nem is lehet kiemelni az epről, annyira egységes trip az egész, sötét, jazzes borongás, semmiből jövő, semmibe tartó témákkal, nekem leginkább deru legjobb pillanatai ugranak be róla. kritikával se nagyon lehet illetni az ilyet, a visszafogottsága úgyis riasztó lesz az erre nem fogékonyaknak, pedig ha figyelmesen hallgatod, több ötlet van benne, mint az utóbbi két bonobó lemezben összesen, mégse fog tized annyi emberhez eljutni az holt ziher.

külön elképesztő, hogy a leginkább egy jarmusch film szereplőjére hasonlító haramia, aki mindezt elkövette, egyébként kishazánk szülötte; 'eredeti' nevén laurine frost (twin peaks?), rengeteg érdekesebbnél érdekesebb felvétel gyártója, alapból főleg technósabb hangulatban, van egy szakasztónyi kiadója (pl not so secret diary, all in records), magamura (!) néven, most albummal debütáló, fület próbáló zaj-ambient izét csinálnak eril fjordal (még mindig árpád fiairól beszélünk héló!), coldfish alteregóval, immár négy éve letett az asztalra egy jéghideg alapvetést, megjárta a boiler roomot, stb, és mindezt úgy, hogy közben nem folyik a csapból, nem lehet minden héten megtalálni őt a fővárosban, ahogy a csillag jár az égen, pontosan és szépen viszi hírét hazánknak. 

[mmmnmnm]

Zeneikultúra-kutatás: konferencia, képzés, könyv

INTERJÚ BARNA EMÍLIÁVAL

Mi az a CMS?

Communicating Music Scenes, magyarul Kommunikáló Zenei Színterek, Zenei Színterek Kommunikációja – szándékosan többjelentésű cím. Egy, a zenei kultúra-kutatással foglalkozó nemzetközi konferencia, aminek az első kiadása idén májusban lesz Budapesten.

Kik a konferencia szervezői?

A konferenciát hárman szervezzük, Ignácz Ádám az MTA Zenetudományi Intézetéből, a Budapesti Műszaki Egyetem szociológia tanszékéről pedig Tófalvy Tamás kollegám és én.

Zenei kultúrával kapcsolatos felsőfokú oktatás a BME-n? 

Igen. A BME-n folyó Kommunikáció és Médiatudomány BA és MA képzésen különböző specializációkon oktatunk, mesterszakon jelenleg a Digitális média, a Kommunikációtervezés és a Kulturális terek specializációk futnak. Én ezek közül a Kulturális terek szakirányért vagyok felelős, ami a kulturális iparágak, beleértve a zeneipart, felépítésével, ezek társadalmi és gazdasági kontextusával, különböző (zenei) szubkultúrákkal, kulturális színterekkel foglalkozik.

Honnan a te zenei háttered?

Én anglisztikát és szociológiát tanultam Szegeden és mindkét diplomamunkámat zenei témában írtam. Ezt követően a liverpooli Institute of Popular Music doktori iskolájába jártam, ahol a témám az Internet, a zene és a lokalitás volt, amelyet a liverpooli rockzenén keresztül vizsgáltam. Az első konzulensem Sara Cohen volt, akinek a ‘91-es Rock Culture in Liverpool című könyve, mint a populáris zene etnográfiai megközelítése úttörő munkának számít. Az Institute of Popular Music egyébként azon kevés tudományos intézmények egyike, amelyek kimondottan populáris zenei kultúrák kutatásával foglalkoznak, ezért is mentem oda tanulni.

Made in Hungary: Studies in Popular Music. Beszélnél a könyvről?

A Global Popular Music a Routledge kiadó egy sorozata, amely minden kötetben egy ország vagy régió zenei kultúráit veszi szemügyre. Az idén megjelent Magyarországról szóló kiadványt Tófalvy Tamással közösen szerkesztettük. Változatos témákról írtak a kötetbe, szó van különböző történeti (20. századi) és modern zenei színterekről – például a Sziget fesztiválról, DJ Palotairól, szerepel a kötetben egy beszélgetés Yonderboi-jal, de szólnak cikkek jazzről, punkról, metálról is.

Térjünk vissza a konferenciához. Van köze a mostani CMS-nek a Zenei Hálózatok esemény sorozathoz?

A Zenei Hálózatok egy magyar nyelvű konferencia volt 2008-ban, amelynek Tófalvy Tamás volt az egyik szervezője. Ezt követte 2010-ben a konferencia anyagát feldolgozó, szintén a Zenei Hálózatok címet viselő tanulmánykötet. Mostanra a Zenei Hálózatok egy nyilvános előadás- és szeminárium-sorozat, amit korábban a többek között a Szimplában, mostanában a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékén tartunk. Illetve indult egy online folyóirat is, amelynek két száma jelent eddig meg.

Milyen program várható, kik lesznek a konferencia résztvevői?

Színes, az előadók többsége külföldi lesz, a világ minden tájáról, változatos megközelítésekkel. A meghívott előadók (Szemere Anna, Hammer Ferenc, David Hesmondhalgh, Paolo Magaudda) részben magyar, részben külföldi (olasz és angol) egyetemekről jönnek. Zeneileg is széles lesz a választék, lesz szó operáról, szovjet poszt-punkról és elektronikus zenéről.

Hol lesz a konferencia és hogy lehet részt venni rajta?

A részvétel ingyenes és mindenkit szeretettel várunk. A konferencia az MTA Zenetudományi Intézetében lesz. Minden információ (a programmal együtt) megtalálható a konferencia honlapján.

A fenti szöveget a Barna Emíliával folytatott beszélgetés alapján fogalmazta Bokor Péter.

[mmmnmnm]

De-Bons-En-Pierre: Crepes / Solitary Dancer: Dualism

REVIEW

Kiadó: Dark Entries

Megjelenés: 2017 február / április

A Dark Entries kiadót pár évvel a brooklyni Minimal Wave indulása után, 2009-ban alapította Josh Cheon San Franciscóban, és lényegében a DIY-minimálszinti-kultúra kétezres években kibontakozott feltúrásának és újrakiadásának ez a kettő lett a két legmeghatározóbb amerikai kiadós gócpontja. És ettől nem függetlenül a keleti és nyugati parti kortárs színtéré is, minthogy kezdettől fogva jelentettek meg új zenekarokat is. És fejlődtek, átalakultak, piacosodtak stb. Én egyébként a Dark Entriest mindig egy fokkal közelebb éreztem magamhoz (nem csak azért, mert eleinte olcsóbbak voltak a lemezeik), és mostanra, mondhatjuk, hogy meghatározóbb kiadóvá is vált a Minimal Wave-nél. Ennek mennyiségbeli következményei is lettek, már nem mindig tudom követni a kiadványaikat, el is távolodtam kicsit tőle, de ez nem jelenti, hogy ne lenne minden évben pár nagyon izgalmas cuccuk. Idén is.

A címben jelölt mindkét megjelenés kortárs. Az egyik jobb mint a másik. Mármint a másik kevésbé jobb, mint az egyik. De azért az sem rossz.

A De-Bons-En-Pierre projekt Beau Wanzer és Maoupa Mazzocchetti egyelőre egyszerinek tűnő duóját jelöli, abban az értelemben legalábbis, hogy magát a lemezt tavaly tavasszal vették fel tizenkét óra leforgása alatt Mazzocchetti brüsszeli lakásában, amikor Wanzer épp arra járt.

Wanzer a sötét techno és az indusztriális elektronika New York-i szinterében mozog (L.I.E.S., Streetwalker, BW/CP, Civil Duty stb.), izgalmas cuccokat csinál, főleg akkor, amikor nem klubokra optimalizált tánczenére fókuszál. Florent, azaz Maoupa Mazzocchetti Belgiumban élő francia ember, és egyebek mellett a Mannequin adta ki a korai indusztriálban gyökerező, nagyszerű mutáns analóg prototechnóit. De az igazi mutáns a közös, fantasztikusan jó, hatszámos anyaguk lett.

A Crepes című lemez zakatol, lüktet, meg-megtörik, tele van bizarr és groteszk pillanatokkal, nagyszerűen szabálytalan és húsba vágóan analóg-emberi anyag, miközben nagyon szórakoztató és játékosan sötét. Egy csodálatos indusztriál-mutáns-wave lemez, egyben velejéig techno, de nem abban az értelemben, amelyben használni szokás ezt a címkét. Azaz ne egy monokróm grafikát képzeljünk mellé. Talán a kedvenc idei lemezem eddig.

Bónuszként pedig vegyük hozzá a Solitary Dancer nevű montreali duó lemezét, ez a Dualism. Három szám van rajta, illetve az egyiknek egy instrumentális verziója, azaz négy, plusz a digitálison még további kettő dub-verzió. Mindegy is, a Solitary Dancer jóval kimódoltabb, dekadens poszt-EBM klubwave, oldschool house és második-harmadikgenerációs detroiti electro tónusokkal, utóbbi a Losing Touch című tracket határozza meg, az talán a legjobb az anyagon. Na meg persze a Marie Davidsont szerepeltető Emails 2 Myself, amely ennek megfelelően olyan, mint egy Essaie Pas és Marie Davidson hibrid (még a szintik is), amúgy tökjó.

Nem megrázó, de szórakoztató anyag a Dualism, nem is nagyon lóg ki a sorból. Ami amúgy egy olyan sor, amiben jól elvan az ember.

splatter egon

[mmmnmnm]

Michael Mayer & Joe Goddard: For You (Dj Koze Mbira Remix)

REVIEW

Szerző: Michael Mayer

Szám: For You (Dj Koze Mbira Instrumental Remix)

Label / megjelenés:  !K7 / 2017. február 24.

mindig viszketek az olyan bevezetőktől, amik úgy kezdődnek, hogy xy-t senkinek nem kell bemutatni, hiszen, és akkor következik egy gyors bemutató, hogy mit csinált, mikor, miért, és miért volt fontos. nos; dj koze-t senkinek nem kell bemutatni, hiszen, na ugye. mondjuk a dj kickséről még így is beszélhetnénk, mert eléggé csípem, de itt szűkek a karakterek.

michael mayert szintén nem kell bemutatni remélem, ráadásul ők ketten egy helyen, a két remix király, a műfajon belül tényleg már-már bartók és kodály.

viszont az mbirát alighanem nem árt bemutatni. egy afrikából származó, első ránézésre rém egyszerű, kézben tartható, az esetek 99%-ában üreges fa dobozka, amin fémből készült nyelvecskék (lamellák) vannak, emiatt hívják 'hüvelyk zongorának (thumb piano)' is. már az elnevezésnél lehetnek gondok, mert majdnem ugyanez a hangszer a kalimba és a sansula is, elég követhetetlen, hogy mi mikor miért pont az, ami, de nagyjából olyasmi a lényeg, hogy az mbirán több lépcsőben vannak a nyelvecskék, több hangú skálát tartalmaz, és fém gyűrűket (vagy mondjuk söröskupakokat) használnak rajta néha, amivel folyamatosan rezegve ritmusszerű zizegést is ad. a kalimba majdnem ugyanez, csak kevesebb nyelvvel, egyszerűbb felépítéssel, de mivel a kalimba név lett a legnépszerűbb, ezért kis túlzással minden kalimba (például ezt is kalimbának írják, holott ez inkább mbira), ami sansula, vagy mbira. apropó sansula, az pedig egy mini kalimba egy bőr keretre erősítve, a bőr kerettől egyfajta természetes vibrálást lehet vele elérni, és talán ennek van a legszebb hangja a háromból.

és ha már a legszebb hang; ezt a versenyt szerintem különdíjjal az array mbira nyeri, ami ennek a bizonyos mbirának a radikálisan továbbfejlesztett, modern változata, nagyobb hangtartománnyal, kromatikus megoldással, ahol egyszerre játszhat a jobb és balkéz, ráadásul egy hang különböző oktávjai nagyon közel vannak egymáshoz, így egyszerre lehet vele több regiszterben is játszani, ettől lesz telt, a hárfához hasonló éteri hangja. egy teljesen őrült figurának köszönhető mindez, akit már nézni is tiszta pszihedélia, hát még hallgatni; ő bill wesley. array mbirából egyébként nincs túl sok, hogy finoman fogalmazzak, valószínűleg a komplexitása és az ára miatt, magyarországon például tudtommal egyedül szőke szabolcsnak van ilyenje (csak hogy izgalmas legyen, ezen a felvételen pont váczi dániel játszik rajta - és a földön találtok egy kalimbát is). 

miután ilyen jól kitanultuk az mbirát (fenét, például az mbira lehet egy zimbaabwéi tánc neve is), hallgassuk meg a két remix király és az mbira találkozását (részemről az instrumentál, de a mostanában egyre többet pörgő joe goddard se énekel rosszul); annyira nem nagy szám, de legalább kalimbáztunk egy picit: 

enigma

[mmmnmnm]

‘A Nekromanta’: Dis Fig kapcsán

KONCERT

Esemény: Soft Shell #2 @ Müszi (FB)

Kép forrása (feliratok nélkül): Dis Fig Boiler Room  

          Minden párolog. A beton falak, az enyhe piros fény, a padló, az emberek és egyéb lények is a levegő sötétjébe lökik ki magukból a felgyülemlett ammóniáikat. Eleven, élő szövetként lüktetnek az ütemesen robajló hangáradatra. Szemek forognak, mintha egy koponyába ékelt körhintán ülnének. Néhány apró tükörben megszilárdul az enyhe fény. Hátul állok; a várakozás homályában is gyorsan rohannak a percek. Három hete nem ettem már rendes joghurtot. Pedig azt hiszem, van otthon, bár nem vagyok benne biztos. Mindig a hűtő legalsó polcán tartom. Az epres a kedvencem. A hozzám legközelebb ácsorgó kárhozott lélek szájába paszírozom magam, és úgy kérdezem tőle: aztán joghurt van-e nálad? - Nem felel. Látom a szemgödreiben, hogy élvezi a csöndet, amit adhat nekem.          Minden él. A beton falak, az enyhe piros fény, a padló, az emberek és egyéb lények is szemérmetlenül és minden leplezést mellőzve életben vannak. Micsoda pazarlása ez egy ilyen jó lehetőségnek. Már nem a kárhozott lélek szájában vagyok, hanem a pultnál. Túl drága a sör; asszem joghurt sincs, de a pultos kedvesen nem beszélte a nyelvemet. A padló dobálja a testem; úgy játszik vele, mint negyedikes gyerekek a labdával nagyszünetben. Néha a plafonról lógó fülekbe üvöltöm a nevem. Nem kapok választ, de két gyűrött fecni csúszott ki a fülek közül, rajtuk lila váladékkal írt telefonszám. Ha lenne telefonom, akkor biztosan boldog lennék.          Minden adidasz. A beton falak, az enyhe piros fény, a padló, az emberek és egyéb lények is kényelmetlenül adidasz. Három csík szorítja körbe az itt várakozókat. Az első csík; a világ folyamatos lüktetése. A második csík; a létezés alapvető értelmetlensége. A harmadik csík; a nem létező igazság.          Minden táncol. A beton falak, az enyhe piros fény, a padló, az emberek és egyéb lények is mániákusan ránganak, mintha az 1518-as táncoló pestist próbálnák újraélni. A karjaim kígyóként tekerednek a levegőben szétszóródó enyhe fényekre. A terem üressége megtelik a többi világból érkező hangokkal; mozgásom monoton, de tudásom elég hozzá, hogy megtörténjen. Minden az érzés. A levegőben a fények forogni kezdenek; megjelennek végre a túloldalról érkező árnyak.          Meghaltak, de mégis állnak előttem. A túloldalról érkezők eljöttek hozzám. Árny testükben lassan megtelepszik a hús. Nyelveik csattognak a padlón, ajkuk törékeny porcelán. Rájuk dobom a fényt; remegni és hörögni kezdenek. Beleolvadnak a táncoló kárhozottak sokaságába.          Meghaltak, de mégis állnak előttem. Eres szemeik megtörik az enyhe fényt; a tükrök kiszabadulnak megkeményedett rabságukból. Kígyó karjaim körbetekernek mindent, ami párolog. Kígyó karjaim körbetekernek mindent, ami él. Kígyó karjaim körbetekernek mindent, ami adidasz. Kígyó karjaim körbetekernek mindent, ami táncol.          Meghaltak, de mégis állnak előttem. Testvéreim a túloldalról, ahol nincs térerő. Együtt dobál minket a padló; játszik velünk, mint falusi gyerek a karikás ostorral. Csapódunk falról falra; a plafonon fülelő fülek csak hallgatják a nagy eseményt. A zsebembe gyűrt telefonszám kiszakad belőlem, majd elveszik a sötétség sűrűjében.          Meghaltak, de mégis állnak előttem. Csontjaik kemény gránit oszlopok. Fogaik az idő fogai. Hajuk lágy pókfonál. Remegnek, hörögnek, szüntelenül csapkodják szilárd végtagjaikat. A sötétben osonok. Közelségük reményt ad. A padló dobálását leküzdve az egyik árnytestét miattam elhagyó holt lélek szájába vetem magam, és úgy kérdezem tőle: aztán joghurt van-e nálad?

[mmmnmnm]

‘Döner mit allem’: VA03: Diverse Künstler Drei

REVIEW

Album: ‘VA03: Diverse Künstler Drei’

Megjelenés dátuma: 2017. március 23.

Kiadó: Farbwechsel

Egy VA’logatás olyan mint egy tárlatvezetés: elmondják a stájszt, lehet bámészkodni, az embereket, az art-okat, repkednek a stimuluszok, színtiszta szexis tájékozódás. Az eredmény az, hogy maxi informáltak leszünk, remekül szórakozunk, az unalmatlanság garantált.

Egy kevésbé egoista olvasata egy VA-nak az összefogás szépsége. Mi nem mindig az összefogni tudó képességünkről vagyunk híresek, annál is inkább megsüvegelendő egy terjedelmes VA (németül 'diverse Künstler'). Honi haveri körök azért egyre-másra kiköhögnek magukból ilyeneket, beugrik például nem olyan régről az Elevated és az S/M VA-k. 

A Diverse Künstler Drei-t Ferihegyen lehetne osztogatni. Reprezentálja, hogy vannak itthon ilyen kreatív “technósok”, jó páran, sok félén. A kör nem teljesen meglepő, a debütánsok ellenére. A Farbwechsel kiadó bel- és külföldi rezidensei és visszatérői mellett egyéb kedves ismerősök is bekerültek (Ashok Leylund aka Asio Otus, J. Mono, Yinna, Új Bála, Svr101, Zlatko Baracskai). Q3A Route 8 szigorúbb alteregója (van akinek ez szinte trivi), ha úgy vesszük, nagyon is visszatérő. Úgy ahogy az udvari grafikus is, hEY-RES!, aki itt is szépet kanyarít.  

Az egésznek van valahogy íve. Kis túlzással azt lehetne mondani (ha már németezünk), hogy "wie aus einem Guss". Pedig a Diverse Künstler Drei-t nem lehet letechnózni (vagy lebármizni). Van rajta sok minden, annyi minden, hogy nehéz is érteni, hogy tud egyben maradni – na jó, kilencnél a Katajjaq (12z) kicsit megfogja, mint egy jó félidő. Az albumot egyébként korrektül (korrektebbül) a zsánér térképre helyezi az Easterndaze. 

Igazi stand-out trekk nem feltétlenül látszik, jó és fair csapat munka az egész. Egy személyes highlight mindenesetre, kvázi az (ingyenes!) tárlatvezetés egy felfedezettje, Fischerle ólomkönnyű gördülős víz alatt fuvolázós house-ja. Első (és második) hallgatásra ki gondolná, hogy ő ennek a duónak a fele. 

Egy másik highlight persze az ‘Alles Im Ordnung’ kapitális elírása, ami egy kimondottan humoros fricska a nem német nyelvterület zeneiparainak germanizmusára. A “Döner mit alles” amolyan szabad újraértelmezése. 

Bokor Péter

[mmmnmnm]

‘The Land Rover’ selection (2017)

[mmmnmnm]

Robert Olawuyi ‘digitális audio-videó installációk’

INTERJÚ

Szia Robi. Hogy kerültél Düsseldorfba a Kunstakademie-re? Úgy hallottam, hogy oda még diákként is nehéz bekerülni.

Szerencsém volt. Azt ELTÉ-n tanultam művtörit, aztán Kölnben audiovizuális médiaművészetet és utána kerültem 2014-ben Düsseldorfba mint óraadó tanár.

Mit tanítasz?

Főleg szemináriumokat tartok digitális videókészítésről. Ezek tematikus szemináriumok, de a vége általában az, hogy a diákok ötleteit valósítjuk meg olyan technológiával, ami éppen passzol.

Például milyen technológiák?

Hú, sok van. Például a klasszik Max/MSP, ami egy vizuális programozási nyelv zene és multimédia csináláshoz. Zenére például az Autechre is ezt használja. És Skogn is használta :)

Te sokszor installálsz. Ezek nagy felületű vetítések. Tudod ezt dokumentálni?

Ott van például a Reflection, ami egy két csatornás vetítés egy körülbelül 9 méter széles felületre. A néző egy ekkora felületet talán csak akkor lát egyben, amikor megérkezik a terembe. Különben részletekre, kisebb felületekre koncentrál, pásztázza a képet. Én is sokszor így szoktam levideózni az installációimat. Ezt a technikát egyébként festészetről szóló dokumentumfilmekben is szokták használni, amikor a festményeket mutatják be.

Minden munkád mögött van egy sztori. Mi a Reflection sztorija?

Van ugye az a nézet, hogy az emlékeink rendezetlenül hevernek a fejünkben és csak akkor rakjuk őket sorrendbe (egyszerre nem mindet persze), ha mesélünk valamit vagy ha emlékezünk. Ezen a videón egy Alice Munro novella látszódik, illetve mindig csak bizonyos részletei és változik hogy mely részletek. A Munro szöveg azért különösen jó ide, mert egy egyes szám első személyű visszaemlékezést ír le.

Szoktad mondani, hogy a videó egy ‘kép’. Hogy érted ezt?

Vannak az ún. nem-lineáris videóim, amik mindegyike egy végtelen loop. A loop határát szinte lehetetlen észrevenni – nekem is nehéz, pedig én minden egyes kockát ismerek. Nincs narratíva se, tényleg olyan mintha egy ‘mozgó képet’ nézne az ember.

Csinálsz ‘lináris’ videókat is?

Igen. Egy régebbi munka a First Person or Whatever. Egy másik a Freedom is (a nyitó kép forrása – a szerk.).

Sokszor van zene a videók alatt. Honnan?

Én írom őket. Van olyan, hogy megírom mondjuk a dallamot külön. Az “atmót” pedig mindenféle programokkal generálom, például az NI Massive-val. Olyan is van, hogy a kép triggereli a hangot, ill. annak változását.

Beszéltünk a Breeze-ről.

Volt egy borostyánnal benőtt fal Kölnben, amit nagyon szerettem – a fal még megvan, a borostyánt azóta leszedték. Ez a fal szerepel a Breeze című videóban. Megpróbáltam visszaadni azt az érzést, amikor ott állok a fal előtt és fúj a szél, fújja leveleket. A hangot (a harangokat) például a szél “fújja”, azaz itt részben a videó generálja a hangsávot.  

És az egész kép mozog, nem?

Igen. A videón nem csak  a leveleket fújja a szél, hanem hullámzik az egész sík, a házzal,az éggel együtt. Eleinte az ábrázolt motívumot nézi az ember, aztán (amikor észreveszi, hogy az egész képfelület hullámzik) tudatosul benne, hogy ez egy kép.  

Más. Budapesten nőttél föl, most már tíz éve Németországban élsz. Nem akarsz visszaköltözni Magyarországra?

Sokat és szívesen vagyok itthon. Itt vannak a régi barátaim és Budapestet nagyon szeretem. Viszont nekem szükségem van arra, hogy rendszeresen színvonalas (nemzetközi) kiállításokra tudjak járni. Ez Budapesten jelenleg nem adott. Ez engem megfojtana. Zenei téren sokkal jobb a helyzet. Talán mert ahhoz nem kell annyi pénz. A 2000-es évek elején más volt, akkor még itthon is több helyen tartottak világszínvonalú kiállításokat. Ha változik a helyzet (varázsütésre), szívesen visszajönnék.  

De úgy hallom, dolgozol itthon is. Például most egy új játékfilmet készítsz elő, amit Budapesten fognak forgatni. Lehet erről tudni valamit?

Az egyik főszereplő egy gólya lesz.

A beszélgetést Kókai Zsófia és Bokor Péter készítette. A válaszok nem Robert Olawuyi saját szavai.    

[mmmnmnm]

Ismeretlen szerző. M8 és Gal Jay. Budapest, 2017 körül. Becsült ár: 1800€

[mmmnmnm]

Új számok (április)

Gnork – Intergalaktik Konga: Gnork a friss Outskirts-ön ("label specialised in all things interesting, unfinished, imperfect or wierd") kazizik. Ez róla tényleg egy intergalaktikus konga klassz baselinenal.

Gnork __ The Lost Tapes by Outskirts

Új Bála — Romantic Paris Every Night: Új Bála visszatér egy rilízetlennel. A tag pedig "mr.muscle's lonesome hard drive wank". Jó Ki Nyer Ma kérdés. A szonik élmény hibátlan. Via SoundCloud: S Olbricht — Rioppa: S Olbricht is visszatér, mitöbb föltámad, egy szép dallammal és egy keveset mondó "deep house" taggel. Via SoundCloud: Buttechno — Poleva: Cukormáz. Buttechno siklik tova, ez a Trilogy Tapes-en fog megjelenni. Via SoundCloud: White Wigwam – Zrnění: Ilyen tuti képeket lehet találni, ha rákeresünk a címre. Azt csiripelik, hogy nemsokára felénk jár a W. Wigwam.

Zrnění by white wigwam

Gosheven — Excluded and Abused: gosheven az Urbanplayernek: "Évek óta én is dolgozom egy gosheven elnevezésű projekten, a munka egy része hamarosan meg fog jelenni egy angol kiadónál, az Opal Tapesnél. Ez arról szól, hogy a gitáromat addig-addig farigcsáltam, amíg egy olyan állapotba nem került, hogy gyakorlatilag bármilyen hangolásban meg tudom szólaltatni." Via SoundCloud: Az összes szám playlistje: itt (csak SoundCloud). SC.initialize({ client_id: 'FDXT2vur4COrcQLjVtcOfO6r2iCF8Y0U', redirect_uri: 'http://example.com/callback' }); var running_player; SC.stream('/tracks/315538900').then(function(player){ var myPlayButton = new playButton("#Button_315538900",player); myPlayButton.init(); }); SC.stream('/tracks/315230513').then(function(player){ var myPlayButton = new playButton("#Button_315230513",player); myPlayButton.init(); }); SC.stream('/tracks/316539588').then(function(player){ var myPlayButton = new playButton("#Button_316539588",player); myPlayButton.init(); }); SC.stream('/tracks/318437338').then(function(player){ var myPlayButton = new playButton("#Button_318437338",player); myPlayButton.init(); });

[mmmnmnm]

mrh: Vinyls I'd Like to Sell

Tavaszi groove bomba késő 90-es évek lemezekkel.

mrh is világossá teszi a VILS-i sunyi dilemmát: "van az a pénz".

Koze, Nightmares On Wax, Goldie-k forognak.

SELL LIST (* elkelt):

mr. scruff - night time dj food - half step (doctor rockit mix) blaze - my beat (swag's spiritual mix) fünf sterne deluxe vs. dj koze - happy hip hop * nightmares on wax - a case of funk malcolm mclaren & the world famous supreme team vs. rakim & roger sanchez - buffalo gals stampede coldcut feat. yazz - doctorin' the house eta - casual sub (distant drum remix) goldie vs. rabbit in the moon - inner city life (rabbit in the moon's vocalic city mix) nightmares on wax - biofeedback ohm square - born killer

[mmmnmnm]

Mike Nylons: ‘Wetland’ EP

REVIEW

Album (EP): Wetland

Kiadó: Farbwechsel (FARB018)

Megjelenés: 2016 január 18. (bakelit: 2017 március)

Egy éve hallgatható a ’Wetland’, aktualitása nem csorbult. Ahogy lenni szokott, késett a lemez.

Most, mintha a kánon egyszeriben kinyújtotta volna ezüstös, monokróm csápjait, konzerválta az értéket és a lobszter disztribútorálta fizikai megjelenéssel kiemelte Janót, végre, zenészként is. A hangmintázásról és zenei formáiról Nejlon többet mesél ~ 4 x 6 percben, mint bármely opportunista promóciós szöveg, mely mindig a diszkoszvetők atletikus karakterére szabja a DJ-t.

Kép: Borsos Lőrinc - Cars, Water Canon Diptych (Newschool  After Siege) (2010)

Mike Nylons zenész, a The Corp. társalapítója, a pult mögül performansz értékű, csigolyából indított headbanggel kíséri piszkos ütemeit. Egy dekonstrukciós, fekete korszakát élő képzőművész (Borsos Lőrinc) egyik fele. Kiterjedt művészi jelenléttel és karizmával bír.    

A nyitó ’Eau De Toilette’-ben a lo-fi felütés szépen plántálja a színváltós sorozatba az albumot, aztán fokozatosan teret nyer az erőszak és szeretet: a ’There Is Always A Bigger One’ hallatán ki ne akarna két álló napig verejtéken csoszogni vagy mefisztói daccal a betonozott pultra baszni egy rövidet, majd újra elveszni a tömegben?

A ’Gas (Bring The Swamp To The Disco Or Vice-versa)’ a B1-en egy hommáge á Wolfgang Voigt. A vészjósló ’Lion In The Way’ pedig maga a jutalomjáték, kivégzés és katarzis. A bedeszkázott ablakokon keresztül szűrődő narancssárga fényben Mike játékosan szemléli az éjszaka sebeit, horzsolásait, gyermekien méregetve saját erejét, mintegy nahát, még ez is én vagyok, majd egy könnyed mozdulattal elszabadítja a poklot vagy épp egy egészen más teret.  

Úgy érzem, kiismerte a nyelvet, nem dadog, nem raccsol, nem affektál, tisztán beszéli, legközelebb talán, magáról is többet mesélhetne.

Brutalitásában és nyers mivoltában is képes egyedi szellemet kialakítani, munkája egy pillanatra sem válik üres vonulássá. Nagytermes, fojtott, durva és jelződuzzasztós zene.

A borítót a Hey-Res (érdekes, hogy már két kiadó is magán viseli Jani Dániel kitakart-lekapart montázsait), a mastert Bánhalmi Erik aka SVR készítette. Új zenék is keringenek, némi csönd után, valenciai Subsist Records-nál megjelent CD válogatás, rajta egy kedvesen nihilista trekk Janótól. A korábbi kiadványaikon többek közt: Modeo; Voidloss; Exium; Stanislav Tolkachev.

Nyomni kell. Kolbenheyer Erik

Wetland by Mike Nylons