nicedprssn - Tumblr blog

[nicedprssn]

Rideg messzeségben, csendes sötétségben keresnélek téged… Tüzed már nem éget

Édes érintésed hiánya gyötör. Nélküled ért véget. Fájó feledésed…

Vissza-visszatalálsz, nem mentél el végleg. Ugye fáj? Kiabálj! Ott leszek majd érted, te csodálatos méreg, jöjj utoljára, kérlek! Egyszer, de már végleg, hogy halálomba mérgezz

[nicedprssn]

Fel

Hittük, de nem tettük Emlékünk feledtük Eljárt már felettünk Az időnk, soha együtt Többé nem lehettünk

Elrepült az égbe, Fáradt repülése Szárnyak nélkül ért le Zuhant csak a mélybe Élete végébe

Halál neki e föld Az égen tündökölt Vérzik és üvölt Alant meggyötört Csak az égen tündökölt…

Szállt a fényességben Mennyek tetejében Szívem emlékében: Ki repült életében Nyugodjon békében! 🖤

[nicedprssn]

Igazán jó soha semmiben

-S ha voltam is tán már nem hiszem - Nem voltam én. Lennék, de minek, ha nincs hitem

semmire viszem Asziszem. Régen, nem most, egyszer Jobb voltam, mint a jó Nem jó, mester.

De tedd el, ne vezessen se eszme, se teher ne telepedjen feleslegesen, te rettenthetetlen.

Mire vitted? Kivé váltál, Mikor minden mi tökély, Abból kihátráltál. Kivel? Mikor? Miért? Kivé? Egyedül most oktalanul váltam senkivé Miattad, mert úgy mentél, vissza se néztél rám. Lennék, ha lehetnék kellék. Használj, dobj el. Csak könyörgöm: Jöjj vissza egyszer! Visszajöttél, jöjj még ezerszer S ha jöttél ezerszer, kérlek: Már többé ne, Kérlek soha ne eressz el! Nem jössz, ugye késő? Így telt el az életünk, Te és én nem leszünk már végsők Külön létezünk Ahová indultunk, soha meg nem érkezünk Eltévedtél édes? Nem érzem már léted Így szánalmas életem véges A kés Éles A tűz Éget Az élet Nélküled Nekem Halál Mi Ma Vár(hat) Akár…

[nicedprssn]

[nicedprssn]

[nicedprssn]

[nicedprssn]

[nicedprssn]

[nicedprssn]

[nicedprssn]

Ajkaid, mikor éreztem enyémek voltak

Imádom emléked

Szavaid, mikor hozzám szóltak...

Hiányzol, elvérzek

S nem kérlek légy enyém, nem lennél soha

Hibázom, megégek

Elvesztem, elmennék, de nélküled hova?

Sivár most e lélek

Meghalni magányos: lelkem örök gondja

Fájó sebe szívnek ez:

Valakit örökké megszeret,

Emléke soha el nem enged,

Ne is menj el végleg!

Éjszakánként látlak, Édes

Csak álmaimban maradj, kérlek!

Még nem állok készen,

Magányban ébren.

Álmodom tovább,

Csókjaiddal, Veled,

Álmodom tovább:

álmomban szeretsz.

Úgy, ahogy én

a legelején.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

És örökre.

[nicedprssn]

Szeretnék szabad lenni igazán. Szabad a saját gondolataimtól, aggályaimtól, önkontrollomtól, bújtatva emésztő érzelmeimtől. Továbbá szabad akarok lenni a múltamtól. Lassan feledésbe merülő, mégis olykor szívmelengetően felrémlő arcodtól, mosolyodtól, érintésedtől. Szabad a hiányodtól, szabad tőled, szabad magamtól. Szabad minden fogva tartó gondolattól. Csak úgy szabad végre. Persze ha sikerülne elfelejteni mindezt félő, hogy már a hiányod is hiányozna, mert bár fogalmad sincs róla, de a mai napig meghatározol. Pedig talán már nem is ismerjük egymást. De az is lehet, hogy csak mi ismertük egymást igazán. Akkor még biztosan így volt, hisz a mai napig fogva tart egy, ha nem a legszebb emlékem: Te.

[nicedprssn]

Többnyire azért olvasunk idézeteket, mert meg akarjuk benne magunkat találni, látni akarjuk a gondolatainkat szépen megfogalmazva és ránézni aztán “basszus teljesen igaz” érzést akarunk. Miért? Mert félünk néha kimondani magunknak egyes dolgokat és könyebb készen látni. Könyebb a zenében, az idézetekben, az egyszerű kiírt mondatokban megtalálni magunkat.

[nicedprssn]

"A két legnehezebb dolog az életben: ráköszönni valakire először, és elköszönni valakitől utoljára"

@kavetolfutve

- Moira Rogers

[nicedprssn]

Még reszketek én, hajlok hogyan sírom fölébe

mit pont te ástál éppen nekem.

Még kiáltanék, de hangom néma, vagy fületek süket a feketehangú léleksikolyra.

Körbevesztek, eltemettek,

S ahogy föld borítja koporsómat

Intsetek búcsút, hogyan én intettem ti nektek.

Mert ilyen az élet, ha nehéz a lélek

Mi föld alá húzza a halandó testet...

Hagyjatok testemen kívül halottan élve

S mielőtt mennétek, ne menjetek, még ne!

Síromra tehetnél kis csokor virágot

Nyugtasd így lelked, ki nem fogtad kezem.

Nincs baj, csak megöltél engem, ki utánad kiáltott.

Oly tiszta könnyed mossa kezedről vérem

Már akarnál kínoktol szabadulni: még nem!

Gyilkos vagy, érzed. Szíved, lelked törve.

Törött szíved hazugsága lett én szívemnek tőrje

[nicedprssn]

Kívül-belül

BELÜL

Túl régóta élem a jelenem, a múlt már a messzeség homályába feledkezve int búcsút. Egyre csak távolabb evickél, így a köztem és közte lévő köteléket elemészti az idő múlása.

KÍVÜL

Délután kettő. Egy cigaretta a teraszon. Az idő borongós, tán épp ez nyomja pecsétjét a hangulatomra. A szomszéd kölyök az apjával játszik, hangosan sikít örömében. Fura ez a gondolatokba, csendbe beszűrődő zaj. Már-már kínosan zavaró, hogy elzárkózott remeteségben is tudomást kell venned a külvilágról. Gáz, hogy melankolikus hangulatodba temetkezve - és lassan a föld alá is - más jókedvét el kell viselned. Mi lenne, ha kilyukasztanám a labdádat köcsög kis gyerek? Nem teszem. Még fiatal vagy, de ha egyszer híres és gazdag focista leszel, azt csak nekem köszönheted. Simán szétkéselhettem volna a szaros labdádat, és akkor soha nem tanulsz meg focizni. Nem teszem, tanulj. És ha bejött az élet gondolj rám...

BELÜL

Bántottuk egymást, sírtuk, mert nehéz volt,

Elmúlt a nyár, mikor szíved még enyém volt.

Lehet csak ábránd, de álmomban láttalak,

Egyre csak ragyogtál, réges rég vártalak...

Hazudjunk, nem kellünk mi már egymásnak

Addig is hazugan hazudva imádlak

Lehet visszatérsz, lehet visszamegyek én

Ott folytatjuk, hol kezdtük az elején

Kereslek. Szerelem egyenlő te meg én.

[nicedprssn]

Karcol, szúr, vérzik

Egymásra vigyázva,

szív a szívbe zárva.

Félelmem vár ma, marad most hátra.

Várta, várta s hogy hozzád eljutott

szívem sokszor bánta.

Magányában fázva, hirtelen hűvös nyári esőben csalódottan ázva.

Utánad sikolt, hallod? Hátha...

Te gyönyörű hallanád sikolyát Vajon neked is fájna?

Sikolyom néma,

még ha hallanád is néha

Nem fogod már kezem

Tiédet én mikor engedem?

Ideje már mennem, innen hova jöttem Ide hova jöttél, nyers szívembe döftél

Ideje már mennem, Te gyönyörű egyetlen

Kit egykor úgy szerettem...

[nicedprssn]

Ugyanúgy, mint akkor te vagy most is szívem bölcsője, mit szereteted ringat

De félelemtől félve ring, hisz tudja olykor megáll és nem ringhat,

S mert szereteted itt hagy, megesik, hogy elesik és egésznek a fele sincs, ha nincs a kincs, ki oly régóta Te vagy.

Nincs, ki megnyugtassa, útját megmutassa

És nincs itt, csak egy fájdalom, nekem minden bánatom: vérbe fagyott szívszilánkok szerteszét heverve, elmúlásba temetve, nevedet soha nem feledve.