Last Seen Blogs
medusa-rants
Medusa
nvr2fst56
1956 Buick Wagon
vettarose-blog
Vetta*Rose
player-try-staff
Untitled
hayjaye
ok i guess
Text
Már nem baba...
Rácz Jankó mindjárt 15 hónapos.
Nagyon utálom hónapokban megadni a korát, agyvérzést kapok, mikor 24 hónaposnak mondanak egy kétéves gyereket, de ezt mondjuk most pont nem tudom máshogy mondani, majd augusztusban jó lesz, akkor hívhatom másfél évesnek.
Nagyon furcsa ám.
Mármint, hogy ekkora.
Tegnap este nézegettem vissza az apja telefonján a régi képeket, egészen a születéséig. Elég nagy a kontraszt. Persze, hiszen akkor egy kis madárfiókához hasonlított minden értelemben, jó mondjuk csőre nem volt. Most meg egy kicsi erőgép, leginkább tanknak, vagy szélerőműnek mondanám.
De számomra hihetetlen, hogy 15 hónap alatt abból a kis nyivákoló batyuból lett egy 13 kilós nagyfiú.
Mondjuk, eléggé örülök neki, ez az időszak fényévekkel jobb (számomra), mint mikor nagyon pici baba volt. Nyilván, annak is megvoltak a szépségei, és Jánosunk tényleg extrán jó csecsemő volt, aludt, evett, néha ordított egy picit, de alapvetően bazira elvolt a maga kis dolgaival. De ez nekem jobban bejön.
Most is alszik, eszik, ordítani mondjuk nem ordít (szerintem már nem tud, hosszú hónapok óta nem hallottuk sírni, de tényleg!), és bazira elvan -egy ideig- a dolgaival. De lenyűgöző, és persze tudom, hogy ezzel minden kisgyerekes szülő így van, és semmilyen újdonságot nem mondok ezzel, de tényleg egészen elképesztő látni, ahogy napról napra fejlődik, okosodik.
Ha kaja van, minden van ...
13 kg, bődületes mennyiségeket pusztít el, kedvence a babgulyás, gulyásleves, húsleves, mindenfajta főzelék. Sokkal hamarabb eszik meg egy tál levest, mint egy szelet lekváros kenyeret. Imádja a hasát, szerintem nulla huszonnégyben tolhatnám a kaját a szájába, semmi kifogása nem lenne ellene. Ofkorsz nem teszem, még mielőtt. Egyszerűen csak örülök neki, hogy szépen eszik. Szó szerint is, étkezések végén már egyedül törli meg a száját a szalvétával, elég aranyos.
Viszont, sajnos az étvágyával nem egyenes arányosságban nő a haja. Születésekor szerintem több volt, mint most. Az a kevés viszont birkagöndör, amire határtalanul büszke vagyok, mindig egy bongyori hajú gyereket szerettem volna. A gének, ugye....
Már van humora, iszonyú jófej (most nem azé’, mert az én gyerekem), nagyon jókat lehet vele rötyögni (mindenki szerint úgy nevet, mint én, ami inkább hátrány, mint előny, de ez van, kisfiam...).
Hosszú ideig képes bűvölni az autóit, forgatja a kerekeiket, az álláig lóg a nyelve a nagy koncentrálásban. Imád építeni, van egy nagy adag Mega Bloks és Duplo készlete, azokkal képes egy órát a szőnyegen ülve játszani. Nagyon pontosan rakja egymásba az elemeket, és idegösszeomlást kap, ha valamelyiket nem oda tesszük, ahová ő szeretné. Nagyon szereti a könyveket, bár az olvasáshoz semennyi türelme nincs, de a képeket szívesen nézegeti. Csak nem szabad egyedül hagyni, mert a nagy könyvmolykodásban a kelleténél kicsit durvábban lapoz, nem egy könyv látta már kárát Jankó olvasási szokásainak.
Egyfolytában mozgásban van, egy másodpercre sem képes leállni, szerintem azért alszik még mindig olyan jókat délelőtt is, délután is. Gondolkodtunk rajta, hogy egyszer ráteszünk egy aktivitásmérőt, kíváncsi lennék a nap végi lépésszámra.
...de gyakran kell az, ami nincs
Az egyik kedvenc elfoglaltsága a szobájában lévő járóka tologatása, olyan precizitással húzza-vonja, hogy raktáros szakon simán taníthatná.
A disznója iránti szerelem nem csökkent, beszereztünk még kettőt, hogy biztosan legyen, kicsit féltem, hogy az újat majd nem fogadja el, de mikor kicseréltem a lestrapáltat, egy ellenkező nyikkanása nem volt. Szerintem neki tökmindegy, hogy milyen állapotban van, csak rózsaszín, puha és kövér legyen.
Továbbra is szuperül elvan másokkal, nem sír, ha nem az apja, vagy én vagyok vele, mindenkit szeret, aki vigyázni szokott rá. Még mindig ott lehet hagyni a nagyszülőknél, szerintem, ha nagyobb lesz, haza sem akar majd jönni.
Iszonyú barátságos egyébként, ha sétálunk, mindenkinek integet ( bár nagyon rossz látni, hogy nagyon kevesen integetnek neki vissza, pedig Jankó kitartó), mindenkire mosolyog. Szeptembertől, ha minden a tervek szerint alakul, bölcsibe megy, nem féltem a beszokástól, az eddigiek alapján szerintem nem lesz probléma. (Mondjuk, ezt azért lekopogtam.)
Mostanában kezdett el anyásodni, játék közben odatrappol hozzám, és az ölembe mászik, vagy ha én a lakás más pontján csinálok valamit, akkor kijön a gyerekszobából, megkeres, és átöleli a térdemet. Visszafelé ez már nem működik, arra már nincs ideje, csak akkor lehet hozzábújni, amikor ő akarja.
Dunát lehetne rekeszteni Rácz Jankó pompázatos tulajdonságaival, de én nem lennék én, ha nem mondanám, hogy azért vannak a fiatalúrnak rosszacskább szokásai is.
Példának okáért, Kucu rémesen akaratos és erőszakos. De valami borzasztó módon, biztosan lesznek még nagyon nagy harcaink. Ha valamit nem kap meg, amit szeretne (lett légyen az kakaós csiga, harmadik tál repeta gulyáslevesből, müzli, a felső polcról egy könyv, vagy a cafatokban lógó idegrendszerű törpesünöm a ketrecből), iszonyú hisztit tud csapni, egészen belevörösödik. Ökölbe szorítja a két kezét, és egy helyben toporog. Ez sokszor vicces is, és nagyon nehezemre esik komoly képet vágni, miközben megszidom. De a legtöbbször csak simán elszörnyülködöm, hogy az én angyali ivadékom mikor lett ilyen.
Rabja a szokásoknak, hihetetlen, de nem viseli el, ha az ötméteres körzetében bármi is nyitva van. Ez eddig csak az ajtókra terjedt ki, baromira nem érdekelte, hogy valaki épp az ajtóban áll, ha az nyitva volt, ő odacsattogott és rácsapta az illetőre. Most már ott tartunk, hogy a mosogatógépet, mosógépet is az irányítása alatt tartaná, ha tehetné. Ha főzök, és ott sertepertél mellettem, komoly körmérkőzést vívunk, hogy a fakanalas fiókot kinyithassam. Sőt. Ha ásít valaki mellette, azonnal a szájára csap. Elképzelni sem tudom, hogy ez honnan jött neki, de remélem, hogy majd azért kinövi.
Ha megtalálja...
Az akarat és a szokásrabság mellett meg kell említeni, hogy semmilyen formában nem fogad el segítséget. Nem hajlandó megfogni a kezünket, inkább háromszor-négyszer átbukdácsol valamin, mint hogy segítséggel egyszer átlépje. Stabilan jár, mondhatni szalad, épp ezért egyre kevesebb ideig marad meg a babakocsiban. Sétálni pedig, épp a fentiek miatt, nem nagyon lehet vele. Mármint az utcán. Ezért erőst gondolkodom egy gyerekhám (NEM póráz) beszerzésén, nagyban megkönnyítené a mindennapjainkat. Az apja ágál ellene, de forgalmas út mellett lakunk, kismillió autóval, biciklissel, stb, és én biztonságosabban érezném magunkat, ha séta közben nem azzal telnének el hosszú percek, hogy próbálom biztosan fogni a kezét. Persze, tudom, hogy a gyerekhám ciki, meg neveljem meg a gyereket, mégis hogy jövök én ahhoz, hogy fékezem a közlekedésvágyát. Hát, így.
Szóval, Jankó ilyen borzasztó növekedésben van , pörögnek a napok, én meg csak pislogok és tátiszájjal kapkodom a fejem, hogy milyen nagyszerű “már-nem-baba-még-nem-gyerek” kisfiam van.
(Az idézet Jankó apukájának hatéves unokaöccsétől származik.)
...teljes a boldogság
0 notes
Text
Az első
Most még 31-e van, este fél nyolc. Te már alszol, én meg a kupi közepén írok Neked (tudod, költözünk).
Egy éve ilyenkor még semmi előjele nem volt annak, hogy készülsz megszületni, bár apád égre-földre esküdözik, hogy ő érezte, lesz valami, mert szerinte sokkal többet mocorogtál… Akkor már mindig ficeregtél, szóval a saját anyád nem érzett semmi különbséget.
Aztán elég célratörően jelezted, hogy neked a benti lét ennyi volt, kijönnél, de azonnal.
Nyilván, annyira még nem telt el sok idő, ezért emlékszem mindenre olyan pontosan. Nem tudom, más anyukák hogy vannak ezzel, mindenki meséli, hogy semmi fájdalomra nem emlékszik, minden elhalványult, csak az maradt meg, hogy először tartják a karjukban a kisbabájukat.
Hát, Kucu, én ezt sem tudom, valószínűleg fordítva vagyok bekötve, sem a szülést nem éreztem előre, sem a fájdalmas részek nem halványultak el.
Őszintén bevallom (és ezért majd ha nagyobb leszel, kérlek, ne haragudj rám), mikor először a kezembe vettelek, én nem éreztem azt a csillámpónis, rózsaszín- vattacukor illatú érzéskupacot, csak nagyon megkönnyebbültem, hogy megvagy, felsírtál (hápogtál), jó lett az APGAR-od, és én is túléltem az egészet. Egyáltalán nem jött a hormonlöket, sőt, még a születésed hajnalát követő napon sem. Betolt egy nagyon kedves nővéreke a kis műanyag tepsidben, én meg csak néztelek, te aludtál a macis rugdalózódban, úgy néztél ki, mint egy kis perui indián, mert csíkos sapkát kaptál a csecsemőosztályon. Néztelek, és vártam, hogy na, akkor majd most indul, innentől elképesztő erővel foglak szeretni. Ez nem jött, viszont sírtam egy sort (fel sem hederítettél rá). Egyszer-kétszer felébredtél, de csak egy pillanatra, aztán aludtál tovább.
Itthon már egyszerűbb volt a helyzet, nem voltam egyedül, mindenki segített, és engem nagyon bántott, hogy mennyire rossz anyukád vagyok, persze nem funkcionális értelemben, hiszen mindig tiszta volt a pelenkád, a hasad koppig tele, a szobád barátságos kis mütyűrökkel várt téged, és persze szerettelek, de nem tudtam összerakni azt az elképzelt képet, azt a rózsaszínt, a fertőtlenítőszagú, babamosópor-illatú valósággal.
Aztán bőgtem egy sort az anyukámnak (neked ofkorsz Mamszi), és elengedtem.
És azután, hogy ez a görcs feloldódott, minden megváltozott.
Nem lett babamagazin, de minden nappal egyre jobban élveztem az egészet.
Te minden nappal egyre ügyesebb, barátságosabb, élőbb, érzőbb lettél.
És rájöttem, hogy az én szeretetem irántad nem azonnal alakult ki, de minden nappal egyre erősebb lett.
Mindennap rád tudok, tudtam csodálkozni, akkor is, mikor néztelek, ahogy aludtál, mikor először bűvölt el a kiságyad feletti forgó maci, mikor először mosolyogtál rám, mikor először találtál bele a cumival a szádba,mikor először aludtál a nagyszüleidnél, és meg sem kottyant, mikor először fordultál a hasadról hátra, mert vitt az a nagy buci fejed, mikor először ettél meg egy kanál barackpürét, mikor először álltál fel a komódba kapaszkodva, és csak lestünk, hogy heló, mikor először csiklandoztalak meg úgy istenigazából, és kiderült, hogy ugyanannyira csikis vagy, mint én, mikor először értetted meg, hogy dádádá lesz, ha macerálod a könyveket, vagy az asztalon az orchideát, mikor először pápáztál, mikor először öleltél át tudatosan, mikor először ettél meg egy fél rántott húst, mikor először mondtad, hogy bababaaa,meg mumpa (lámpa), mikor először ráztad a meztelen fenekedet a Bogyó és Babócára, mikor először kokettáltad végig az egész IKEA-t,és bazira büszke voltam rád.
Szóval Rácz Jankó, én köszönöm Neked, hogy megtanulhattam, nem lesz minden fenékig tejföl, és jóillat, és még biztos sokszor fogunk egymás fejére mászni (te mostanában szó szerint), és néha fogsz te is biztos örülni, ha elvisznek a nagyszülők, dédik, nagynagynénik, keresztszülők (én néha szoktam), de félig tejfölösen, kulimászosan, kócosan, pontosan ugyanannyira lesz jó.
Mérhetetlenül örülök, hogy úgy érkeztél az életembe-életünkbe, hogy nem kell kompromisszumokat kötni, lehetek anya, feleség, lánygyerek, testvér, barát, csoporttárs, hogy úgy hajlítottad meg a világomat, hogy közben minden benne maradt, és én magam is egész maradhattam.
De meghajlítottad, és ez a legjobb dolog a kozmoszban.
Szóval, boldog születésnapot, Jankó!
Anya
3 notes
·
View notes
Text
Elmaradt jankóságok
Bazira elmaradtam ezzel a bloggal, pedig szentül meg voltam róla győződve, hogy minden hónapban produkálni fogok legalább egy bejegyzést, legyen majd mit mutogatni a kölöknek. Nem jött be, most pótolom a lemaradást.
A csúf igazság az, hogy még csak rá sem kenhetem Jankóra: azért nem írok, mert minden időmet lefoglalja. Persze, ez sok szempontból mégis igaz, hiszen minden szabadidőmet, amit nem vele töltök, az ő igényei szerint osztom be, szóval azért mégis csak minden időmet lefoglalja, de tényleg nem handabandázhatok : lusta disznó voltam…
Közben meg Jankó mindjárt hat hónapos, és mi csak ámulunk, hogy milyen szélsebesen fejlődik.
Jánosunk már nem az a majd’ háromkilós kis vakarék, akit a kórházi tepsiben tologáltam magam előtt,és nem győztem csodálkozni, hogy az én gyerekem.
Mára több, mint hét kiló, nehéz, mint a só, rohamtempóban nő a tokája, egyre több mindent ért, mindent szerel, szemrevételez, megkapargat, és megcsócsál. Szerintünk anyagmérnök lesz, a ruháinkat aprólékos műgonddal vizsgálja meg, és nyálazza össze.
A tápszer mellett szinte mindent eszik (kivéve spenót), iszonyatos mennyiségeket képes magába tömni, az egy banán- egy avokádó kombó az sztenderd, egyszer ki kell majd próbálni, mi van akkor, ha nem én szüntetem be az evést egy “Na, ez elfogyott, édesem…” mondattal, hanem hagyom, egyen annyit, amennyit akar. Még jó, hogy anyáék zöldségesek.
Veszélyes kis éhenkórász, fagyizni pl nem lehet mellette, konkrétan kinézi a szánkból. Egy-egy nyalintást már kapott, főként gyümölcsöt, a citrommal különösen vicces jeleneteket szokott produkálni.
Foga még nincs, illetve egyet már látok-érzek, ha kotorászom kicsit a szájában.
A mozgása egyre összeszedettebb, eddig csak hasról hátra fordult ( viszonylag hamar rájött, hogy fejnehéz), most már a hátáról is képes hasra fordulni, és roppantul büszke magára. A cumit biztonsággal megfogja, a szájába veszi, már csak kevésszer nyomja bele a szemébe/ fülébe. Ha felemelem, és a könnyítés kedvéért a számba kapom a cumiját, méltatlankodó arckifejezéssel szedi ki, teszi át a sajátjába. Tudjam már,hol a helyem…
Ha leteszem a kiságyba, egy percig nem marad nyugton, fogja magát, a popóját az égnek emeli, és homlokkal fúrja magát előre. Olyan erősen csinálja, hogy vörös foltok vannak a homlokán, amik hámlanak. Rettentő szépen néz ki, nem győzöm kenni. Érdekes módon az ágyában már félig mászik, viszont ezt a technikát csak ott hajlandó alkalmazni. Ha leteszem a szőnyegre, és kicsit eltávolodom tőle, látszik, hogy jönne utánam, repülőzik is, de a lábát nem jut eszébe behajlítani, hogy haladjon is valamerre. Ettől persze irgalmatlanul dühös lesz, elvörösödik és visít. Apropó visítás: az apja a minap meg is kérdezte: biztos vagyok-e benne, hogy nem kakadut szültem véletlen gyerek helyett. Egyfolytában visong, a kezeit is ökölbe szorítja, ha egy különösen éleset óhajt sikoltani. Gondolom, tetszik neki a saját hangja. Álmában,az éjszaka kellős közepén is csinálja, az elején lélekszakadva támolyogtam be a szobájába, hogy mi baja lehet. Nyilván semmi, szuszog békésen, fejét a plüssmalacába/kutyájába fúrva horkol és közben egyszer-egyszer visít. A védőnő szerint ez majd elmúlik, érettségi előtt már szép csöndben fog aludni.
Irtó nagy mákunk van az aluszékonyságával egyébként, a napi két-három alvást szinte mindig hozza. Este fürdés és vacsora után kb. nyolctól hatig durmol, fél hétig megdumálja az éjszaka történéseit a haverokkal. Miután kipletykálta magát, eszébe jut a reggeli. Na, akkor aztán nincs mese, apának/anyának haptákban kell állni az ágy mellett a füles cumisüveggel, mert mostésazonnal kell neki a kaja. Ha meglátja az üveget totális izgalomba jön, remeg, hujjog, nem lehet kézben megtartani, dől az üveg felé.
Barátságos baba, ha sétálok vele, boltba megyünk, arra rá kell szánni az időt,mert csak lépésben lehet haladni- mindenkire mosolyog, kurjongat, heherészik, nyilván senki nem állja meg szó nélkül. Kelleti magát, huncutkodik, elképesztően édes. Most két hétig itthon vagyunk a szüleimnél, reggel sétáltam vele, az egész falu összeszaladt a posta előtt, volt nagy sikere.
Hímsoviniszta, amint meglátja az apját- nagyapját- nagybátyját, repül ki a kezemből, fogja az arcukat, totál elfeledkezik rólam, semmi más nem érdekli.
Továbbra is hatalmas kéjenc, tiszta libabőr,ha cirógatom, a szemeit is becsukja. (Ezt vajon honnan örökölte?!)
Akaratos és türelmetlen is, kábé mint három másik, biztosan lesznek nagy harcaink, borzasztó hisztit csap, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja.Ha beteszem a járókába, de ő nem akar ott játszani, a kékülésig képes óbégatni, én meg kuglizhatok, mikortól életveszély a sírni hagyás…A hisztit egyébként sokszor énekléssel remekül ketté lehet vágni, ha elkezdek neki danolászni, két másodperc alatt vált át túlhevült kis kazánból édes, angyali kisbabává. Kíváncsi vagyok, ezzel meddig lehet majd leszerelni.
Jól lehet mellette tanulni, sikeres vizsgaidőszakot zártam, szeptembertől jön a következő félév, de az eddigieket látva, nem félek tőle. Hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem kellett feladni a tanulást,és nem csak épp átcsusszanni tudok a vizsgákon… És mivel szinte minden héten pénteken, szombaton óráim lesznek, a szabadprogram is bőven biztosítva van anyának…
Szóval, mostanság ezek vannak, így élünk hatalmas hepiben, fülig a babakajában és a nyálas babapuszikban.
0 notes
Text
Megbeszéltük,
hogy ma nagyon jó kisfiú lesz, sokat játszik és alszik, anya meg Trónok harcát néz. Cserébe a tegnap éjszakai nemalvásért.
1 note
·
View note
Video
undefined
tumblr
Annyira jo, hogy ilyen kevestol ennyire boldog
0 notes
Photo
Mindenki lenyugodhatik, felfedezte a lábujjtorlódásos lábikóját
0 notes
Text
Mikor nyáron hazaértünk
a nagymamáktól, Anya mindig kitakarított szobával várt minket.
Délután kimostam Jankó hálózsákját, kivikszoltam a szobáját. Olyan jó érzés volt molyolni a kis dolgai között, tudván, hogy holnap már itthon lesz.
Meg kell kérdeznem Anyát, hogy ez 10 év múlva is ilyen hálás munka lesz, vagy akkor azért már elmormolok-e egy-két keresetlen “Büdöskölöknemraktarendbealegókat” - mondatot.
0 notes
Text
Szombatig nincs itthon a bébi,
szóval tanulhatnék, alhatnék, olvashatnék.
Ehelyett micsinálok: nézegetem a képeket, amiket anyuék küldenek róla, és megcsikkanok utána.
0 notes
Text
Jankó szombatig
a szüleimnél hesszel- tegnap kapott járókát, játékokat, bébiőrt... Szeretnék anya és apa unokája lenni. ☺️
0 notes