#éjféli gospel

[ejfeligospel]

Mágia vagyok

Akármire fókuszáljuk a figyelmünket, abba az irányba folyik az energiánk, így ha varázsolunk, akkor az elménket a lehető legjobban fókuszálni akarjuk arra, amit éppen el akarunk érni. Ezt teszi a meditáció. Felkészíti az elmét, hogy ne legyen mindig szétesve, ne másszon szét mindenfelé, és ne oszoljon szét az energia.

A keleti hagyományokban és utakon a legtöbb gyakorlat lényege, hogy egy „megvilágosodásnak” nevezett állapotba kerülj, ami a mágiában az „átkelés a mélységen”. A keleti hagyományok ezt több élet alatt érik el. A mágia olyan, mintha kerozint öntenénk a folyamatra. Egyetlen élethossz alatt akarja ugyanezt elérni.

A tibeti buddhizmusban szó van erőgyűjtésről. Egyfajta energiaáramlásról a mestertől a tanítvány felé. A ceremoniális mágia ugyanez. Ezt fontos, hogy megértsék az emberek, amikor a mágiáról beszélünk. Amikor szóbeli hagyományról van szó, akkor abba a félreértésbe esünk, hogy az csak egy adag történet, amit egymásnak mesélünk. De nem ezt jelenti. A szóbeli hagyományban az energia az egyik embertől a másikhoz a hangon át áramlik. A beszéd hanghullámain. Információt hordozó hanghullámokkal.

A szavakban van az energia, vagy a szavakat kimondó emberből jön az energia? A kettő kombinációja. Csak akkor adhatod tovább az áramlatot, ha megkaptad az áramlatot. Kimondhatnád ugyanazokat a szavakat, mint valaki, akiben megvan az áramlat, de ha benned nincs meg, nem megy át. Az áramlat és a megfelelő szavak ismerete is kell.

A megvilágosodás a spirituális gyakorlat végcéljának tűnik. De nem az. Amire megvilágosodásként gondolunk, az egy folyamat első lépése. Ami keleten a megvilágosodás, az a mágiában a szoláris tudatosság. A szoláris tudatosság az, hogy teljesen, abszolút a jelen pillanatban vagy, pont, mint amikor eléred a megvilágosodást. A szoláris tudatosság kialakulása után a következő lépés a szoláris test. Olyan járművet építesz, ami lehetővé teszi, hogy a tudatod ne dezintegrálódjon a Második Halálban. Az Első Halál a fizikai test halála. A Második Halál az, amikor az éteri tested kezd lebomlani. Akkor megy át a tudatod a kozmikus mosógépen, a személyiség minden aspektusát kimossák belőle, és a tiszta energia magja marad csak, amit aztán újra felhasználnak.

[ejfeligospel]

Üdv az Éjféli Gospelben!

Az első kérdésem az, hogy aggódsz-e? Mert mindjárt meghalunk. Összehúzódás és elengedés. Jön az összehúzódás, aztán elengeded és lélegzel. Aztán tudod, mi jön ki? Egy új élet. Minden igazság paradox, és utálom a kultúránkban azt, hogy túl kell lenni rajta. Aki azt mondja, hogy idővel jobban leszel, azt seggbe kéne szúrni. Ha elengedhetném ezt, hidd el, megtenném. A halál kell, hogy igazán elengedhess valamit.

[ejfeligospel]

Milyen idős voltam, amikor születtem?

Életünk első öt éve olyan módon formálja a személyiség struktúráját, hogy bármilyen spirituális munka, amit később végzel, visszatekintéssel kezdődik a mintákra, amik az eredeti családodban alakultak ki. Vannak babák, akiket annyira frusztrál, hogy az anyjuk nem ad cicit a szájukba, amikor éhesek, hogy a baba csak ordít, ordít és ordít. Mire az anya odamegy, a baba olyan frusztrált, hogy megharapja. Visszautasítja, pedig éhezik. Ilyen egy csomó ember reakciója a világra. Ha nem mész vissza megnézni, akkor hiányozni fog az út a valóságba, ami szerintem a spiritualitás lényege.

A legegyszerűbb, amit valaki tehet, az, hogy jelen van. Tedd félre a múltat, a jövőt, és csak érezd a testedet. Ha megtanuljuk belülről érzékelni és érezni magunkat, megváltozik a tudatállapotunk. Érezd a karod és a lábad és nézz. Csak fogadd be, amit látsz. És hallgass. Érzed a karod és a lábad, nézel és hallgatsz, mindezt egyszerre. Három dolgot csinálsz. Tisztánlátást ad, és a tudatosság kicsit más dimenziójába visz. Ha benne tudsz maradni, elkezded érezni, hogy áramlik az energia. Megérzed a folyót. Mi a folyó? A valóság, a maga áramló dinamizmusával. Ha kinézel a világra, azt látod, hogy folyton változik és alakul. Ugyanez igaz a belsőnkre is. Érezhető az áramlása. Ehhez kell a jelenlét. Előre-hátra tudsz mozogni a rendes tudatosság dimenziója és valami más, időn és téren kívüli között. És az a dolog az időn és a téren kívül valódibb, mint a mentális konstrukciók. Mert azok mind csak dolgok, amiket életed során megtanultál, a család miatt, amibe születtél, és az átélt helyzetek miatt, a körülmények és a természetes hajlamaid miatt.

Az érdekes lehetőség az, hogy erről a helyről, ha meg tudsz tanulni ott maradni, fenntartani azt, akkor azon kapod magad, hogy kérdések jönnek föl. Nem olyanok, amiket olvastál valahol. Ha a világra nézel, megjelenő és eltűnő dolgokat látsz, és az emberek ennek az egésznek a részei, eltűnnek és megjelennek újra. Az egónk személyessé teszi, különleges esetnek érezzük magunkat. De igazából nem vagyunk azok. Az egész részei vagyunk, és az egész állandóan változik. A szomorúságot nem lehet megállítani. Mit kezdesz ezzel? Sírsz. Az emberek próbálják elkerülni a gondolatot, hogy meghalnak, és a szeretteik is meghalnak. Mert ez kinyitja a szívet. Feltöri a szívet. A szív kinyitása nagy szívás. Zárva van a szívünk, mert bezártuk. Megvédtük magunkat a fájdalomtól. A szíved kinyílik, és meghal az egód. De kiderül, hogy az egó halála egy átalakulás. De még a fájdalom is átalakul, mert ha a fájdalom mélyére nézel, új dolgokat látsz.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik ezzel néznek szembe? Azt mondanám, hogy ha sírniuk kell, sírjanak.

[ejfeligospel]

Van egy kérdésem

Három elv van, amit érdemes áttekinteni. Az első a csönd, ami teret ad a hallgatásnak. A második a mozdulatlanság, ami teret ad az érzékelésnek. A harmadik a tér, ami tágasságot ad.

Amikor a saját történetedben vagy, az olyan, mintha egy kis lakásod lenne, amiben csak te és a matracod fértek el. Ha van egy kis hely közted és a gondolataid közt, az olyan, mintha nagyobba költöznél. Akkor van hely, hogy behívj másokat. Van hely számodra. És számukra is. Ez a tágasság.

Élhetsz hatalmas házban, ami tele van szeméttel. Még ha a tér üres is, az elméd tele van mindenfélével, amitől állandóan szomorú vagy. A pszichológiai térről beszélünk. Az elméd túlzsúfolt. És akkor eszedbe jut, hogy ki is ürítheted az elméd.

De nem ez a cél. Sokan tanítják a meditációt úgy, mintha az elme egy hisztis tini lenne, akit el kell hallgattatni. Csak hogy tisztázzuk, nem kell dugót dugni az elméd segglyukába. Úgy tűnik, fontosabb elfogadni a gondolatok hemzsegő sokaságát és ezáltal azt, hogy nem vagy annyira hozzájuk kötve, mint hinnéd. És nem kell rágódni rajta, mint az élet folytatásának egyetlen lehetőségén. A másik megoldás, hogy az érzéklet mentén visszatérünk a jelenbe.

Azt mondod: most megvilágosodtam, és visszatérek a világomba, hogy örökre megváltoztassam. Van egy kérdésem, mielőtt elmész. Honnan tudod, hogy azt érzed, hogy megvilágosodtál, és megmented a többi lényt?

[ejfeligospel]

Számodra hogy néz ki a Halál?

Van tanácsod azoknak, akik a halállal néznek szembe? Szerintem a legjobb, amit egész életedben tehetsz, hogy teljesen ott légy ezekben a pillanatokban, száz százalékosan, ülj ott a holttesttel, vagy a méhlepénnyel és az ordító, dzsuvás újszülöttel. Ezek az ősi valóság pillanatai, amikhez nem jutunk hozzá mindennap. Amiktől aktívan elvágnak minket egy bonyolult rendszerrel. Ez szinte egy összeesküvés, amiről senki nem beszél. Az egyik kedvenc összeesküvésem, a halál-ipari komplexum.

A polgárháború során lett hangsúlyosabb a balzsamozás, a holttest vegyi kezelése, amitől tovább marad ép, kicsit később indul oszlásnak. Azért volt, mert az emberek az otthonuktól távol haltak meg. Nagyon fontos volt a korabeli protestáns felfogás szerint, hogy lásd a holttestet. Aztán a vonatokon a kalauzoknak elege lett az oszladozó testekből, és azt mondták: „Dobjuk le őket! Elég volt ebből. Nem lehet rothadó hullákat tornyozni a vonatra.” És ott voltak ezek a vállalkozó kedvű balzsamozók, akik követték a csatákat, csatamezőről csatamezőre, mint a dögkeselyűk. Visszaküldték a testet tartósítva az út időtartamára, ami érdekes találmány volt.

De mi van, amikor ezek az emberek látják, hogy a háborúnak vége. Meg kell győzni az országot, hogy a balzsamozás fontos. A 20. század fordulóján elkezdték terjeszteni azt a tudománytalan elképzelést, hogy a halott test valamilyen veszélyt hordoz. És tudod, mik fertőznek egy beteg vagy haldokló emberben? A köhögés, a tüsszentés, a széklet, a vér. Mindent, amivel megfertőzhetnek, abbahagynak a halál pillanatában. De ha sikerül, mondjuk apádat egy hospice-be juttatni, ahol mosdatják, öltöztetik, meg minden, akkor teljes biztonságban van. És a halálakor semmi nem változik. És ne feledd, hogy az emberek így ápolták a halottaikat a történelem több tízezer évén keresztül. Régen főleg a nők mosták meg a testet, virrasztottak vele, kiterítették, nézik, elrendezik, hogy a család odajöhessen és időt tölthessen vele.

És akkor a kora 20. században az egészből egy pénzügyi modell lett. A halál kapitalista modellje, ahol a testet át kell adni egy temetkezési vállalkozónak, aki lecsapolja, vegyszert tölt bele, kisminkeli, felöltözteti, gyakorlatilag eladja neked a saját apád. Én az otthoni temetéseket támogatom, ami nem egy bonyolult dolog. A lényege a nagyobb beleszólás a halálba. Szóval apa meghal otthon, vagy a hospice-ben. Nem kell senkit azonnal hívni. Nem vészhelyzet. Nem kezd azonnal bomlani. Nem lesz veszélyes. Halott. Két óra múlva is halott lesz. És addig, amíg nem válik kellemetlenné, ott lehetsz az ősi valóságban, ahogy mondtam, a pillanatban. Átérezheted, amit érzel, és csak akkor hívod a temetkezési céget, ha készen állsz.

Számodra hogy néz ki a Halál? Írd le az alakját, hogy manifesztálódhasson. Tudod, mik ezek a tükrök? Ez az ítélkezés próbája. Mindegyik tükör olyan részedet tükrözi, amit szégyellsz, amit elrejtesz magad elől. Meg kell bocsátanod nekik. Az segít megismerkedni.

[ejfeligospel]

Spirituális húzódzkodó rúd

Sokszor az a legjobb, ha a megbocsátásra úgy gondolunk, mint a szívünk megszabadítására a haragtól és nehezteléstől, és a dühtől és rosszindulattól. Van, hogy csak ennyit tehetünk. Nem szeretem meg az ellenségem, de nem leszek a megszállottja a sérülésnek, ami ért. A megbocsátás bonyolult. A legnagyobb spirituális húzódzkodó rúd.

Érezd annak élményét, hogy egy zajos utcán te vagy a zaj. Idd meg az összes szenvedélyed, és légy a szégyen. Zárd be mindkét szemed, hogy láss a másik szemeddel. Nyisd ki a kezed, hogy megtartsanak. Tudd, hogy van támogatód. Kellünk egymásnak. Kell a közösség. Én puha vagyok, mint a szirmok, te meg éles, mint egy tüske. Együtt egy rózsa vagyunk.

A kapcsolat a valósággal segít. Van egy szonárunk arra, amikor az emberek mélyen figyelnek. De azok is eszembe jutnak, akik teljesen egyedül vannak. Mi van azokkal, akik még mindig az erdőben vannak a leégett házból kimenekülve? Mit tehetnek? Kihez fordulhatnak, ha senkijük nincs?

Lehetőséget adunk az embereknek, hogy meghallgassák egymást. Mindig ide térek vissza. Mert ha magányos vagy, tudod, hogy mások is azok. Keress egy másik magányos embert. Amikor elhatározunk valamit, a világ mintha mágikusan segítene minket. Mintha a világ azt várná, hogy eldöntsd, melyik oldalon állsz, és mi számít legjobban. Hogy gyűjtsd az energiáidat aköré, ami igazán számít, és ami a legfontosabb. És eszerint, ha magányos vagy, a társaság a legfontosabb.

Néha meg olyan érzés, mintha egy hatalmas, szófosó húsrobotban ülnék, és nem tudnám a szájfunkciót irányítani. Legszívesebben katapultálnék a robotból. Magam is untatom, de még rosszabb lehet annak, aki meghallgat. Úgy érzem, hogy elvesztem a hallgatás képességét. Annyira lefoglal a saját faszságom, hogy nem tudok meghallgatni senkit, csak úgy teszek, mintha hallgatnék. Bólogatok meg figyelek meg igyekszem, de egy szót sem hallok.

A halál ideje bizonytalan, de a halál ténye biztos. Ha ezt valóban értenénk, kevesebb olyan pillanatunk lenne, ahol megbánjuk, hogy pazaroltuk önmagunk vagy valaki más idejét. Nem engedjük be a halandóságunk érzését. Akinek halálos betegsége van, időnként úgy fogalmaz, hogy hálás, mert úgy érzi, jobban életben van, mint valaha.

Meg kell tanulnunk felismerni, mi folyik a saját elménkben, amikor hallgatunk. Hogy felismerjük, ha valami másra gondolunk, miközben valaki beszél. Sokszor nem is tűnik föl, csak az, hogy „Istenem, nem is hallottam az utolsó bekezdést.” Még csak nem is a robot vezérlőtermében ülünk, hanem lent a mosdóban.

Azt mondják, hogy a meditáció a halál gyakorlása. Az élet gyakorlása. Az odafigyelés gyakorlása. Hallgatunk a testünkre, hallgatjuk az élet hangjait magunk körül, és ez beköt az aktuális pillanatba. A saját belső hangunk és intuíciónk meghallgatása. Mindig, amikor felülírom ezt az intuíciót, tragédia a vége. Minél érzékenyebb leszek, és minél többet tudok, annál inkább instant karma. Keményen és gyorsan jön, amikor megfeledkezek arról, amiről tudom, hogy igaz, és csak törtetek előre. A mély odafigyelés az életünket is védi. A hallgatás a kapcsolatunk az univerzummal.

Azt mondják, amikor lélegzünk, kapcsolatba lépünk, mert mindent belégzünk és kilégzünk. Amikor figyelünk, az szinte a légzés egy formája, életerőt fogadunk rajta keresztül. Életerő a hangodon keresztül. A szoba csendjén keresztül.

[ejfeligospel]

A valóság elfogadása a valóság feltételeivel

Jobban örülnék, ha tépnének az emberek, mint hogy ezeket a bogyókat szedik. Aki sok füvet szív, az lehet, hogy csak punnyad, de van, aki elmegy dolgozni. Ha, úgymond, túladagolja, nem halálos, de átmegy az ember a saját neurózisán, belső félelmein. A fű olyan részeiket mutatja meg, amikkel épp nem akarnak szembenézni. Ez pozitív változást is hozhat. De nem mindig. Sokszor ezek a dolgok, amiket nagyon betépve gondoltam, rávilágítottak, hogy min kell dolgoznom. Mondjuk, hogy többet kéne edzenem. Még az Alapító Atyák is beszéltek arról, hogy varázsgombát adnak a borzasztó uralkodóknak. Azt gondoltuk, hogy ha boldogak lesznek, átgondolják a tetteiket. De gonoszabbá is válhatnak.

Az egyik kedvenc állításom, hogy az egészség a valóság érzékelése és elfogadása a valóság feltételeivel. Mostanában szoktam meditálni úgy, hogy csak ülök, figyelem a légzésemet, és tudatában vagyok a gondolataimnak, érzelmeimnek és testérzetemnek. Megfigyelem a cselekedeteimet, érzéseimet és gondolataimat. És így megismerem sok érzés gyökerét, ami bennem van. A buddhisták szerint a harag egy édes virág keserű gyökérrel, és az édességet követjük a gyökérig. A gyakorlat lényege, hogy mikroszkóppal nézzük meg az ismétlődő érzelmi mintákat. Mert a negatív érzelmeket legtöbbször megpróbáljuk elkerülni, inkább mást csinálunk helyette. Ha nem fordítanánk hátat, és odafigyelnénk a dologra, megnéznénk mindent. Nagyon érdekes gyakorlat.

A dolgok mentális elemzése másodlagos az egyszerű megfigyeléshez képest, hogy minden érzelmi állapot vagy gondolat vagy testi érzet egy mintát követ: egyre növekszik, szétterül, aztán elmúlik. Az egész anyagi univerzum, a testünkkel együtt egy fenomenologikus jellegű jelenség. Jelenségek egy területe, amit magában foglal ez a tudat, és az elképzelés, hogy egyedül vagyok, hogy egy egyén vagyok, miközben, érdekes módon, ez már nem is igaz, mert egyszerre vagy a dolog és a megfigyelő találkozása, ami létrehozza az én illúzióját. Ha az univerzum delfin lenne, akkor a testünk lenne a halászháló. Mind önmagunkba vagyunk gabalyodva.

[ejfeligospel]

Indra hálója

Ez a pillanat nem történne meg, ha nem beszélnénk róla, és senki, aki a multiverzumban hallgatja, nem hallgatná. Tehát ez nem egy funkció, beszélek, de ez nem egy esszenciális belső funkció. Egy szerepet játszom. Érzem. Fura érzés.

Ez egy hindu elmélet: Indra hálója. A világ összes tudata össze van kötve. Képzelj el egy hatalmas hálót, egy világító, kék, végtelen hálót. A hindu nézet szerint a csomópontok a fontosak. És a háló pontjai, ahol a vonalak összefutnak, a tudatok. Az atmanok. Az atman tudatos. Maga a tudatosság. És minden egyes tudat Isten. És a maga módján a teljesség. Egy pillangó lelke. Egy egysejtű lelke. Egy baktériumtól mondjuk, a Dalai Láma lelkéig, egy még ismeretlen, hiperintelligens lény lelkéig... Egészen az istenekig. A lelkek fotonok, amik a Napból jönnek.

Aztán a Buddha ránéz Indra hálójára, ugyanaz az elrendezés, de szerinte nem a csomók fontosak, hanem a szálak. Ez a Buddha diagnózisa. Azt gondoljuk, hogy létezünk, tehát szenvedünk. Azt gondoljuk, hogy létezik lényegi igazság. Csak az illúzió van, hogy külön én vagy, mert ott van egy csomópont a hálózatban. Fontos kiemelni, hogy ez nem nihilizmus. Nem „semmi nem valós”. Viszont semmiben nincs belső minőség. Ez a non-esszencializmus. Semminek nincs esszenciája. A buddhisták ezt tiszta fénynek hívják. A mindenség esszenciális nem létezésének megértése.

Hogy az én életemhez kössük, én ezt DMT hatása alatt éltem át. 2012. december 21-én... Nagyon sok DMT-t toltam, miközben több emberrel szexeltem. Már nem vagy tudatában a testednek, a DMT-élmény alatt nincs szex. A DMT hatása alatt átéltem az összes dolog alapvető ürességét amit nemrég úgy írtam le, hogy: „Üresség, de fényes”. A franciák az orgazmust „kis halálnak” hívják. Akkor a halál a nagy orgazmus, nem? Az én feladása. És az én nyilván nem létezik, de az én egy teher és a szenvedés forrása is. Az elképzelés elengedése, hogy van egy egyéni éned: a végső orgazmus. Az üresség érzése és a létezés alapvető, tiszta fénye.

A buddhista meditációban sehova nem akarsz jutni. Csak ott ülsz magaddal. Csak ülsz az érzéssel. Az érzéssel, amitől egész nap próbálsz menekülni. A buddhista meditációban ülünk az érzéssel, amíg észre nem vesszük, hogy az érzés magától kezd változni és minden alaptermészete a változás, az állandóság hiánya, és az üresség. És az egész életed álma, amit valódinak hittél, csak álom volt, amíg föl nem ébredsz, és rájössz, hogy csak álom volt, de fölébredtél. Ez a dharma első fordulata. Olyan, mint egy nagyon hosszú virtuálisvalóság-élmény, ami olyan régóta megy, hogy az emberek elfelejtették, hogy virtuális. Ezután hirtelen egy csomó játékos karakter elkezdett rájönni, hogy “várjunk csak, nem is Kratos vagyok a God of Warból.”

Mintha amnéziás, spirituális kétéltűek lennénk, amik csak úgy beesnek ide. És akkor felveszünk egy identitást. Ez a végtag, ami az anyagba nyúlik, úgy, ahogy egy búvárpipa kilóg a levegőbe hogy egy kicsit a víz alatt létezhessünk. És valahogy így lógunk be mi is ebbe a dimenzióba, hogy átéljük ezt, de azt hisszük, hogy a pipa vagyunk. Ez is az élmény része. Akármi is ez az élmény, igaznak hisszük, azt hisszük, hogy eredendően igazik vagyunk, de ez téves azonosítás. Legalábbis ez a buddhista nézőpont.

Nézzük a spirituális gyakorlatokat ebből a nézőpontból. Minden spirituális gyakorlat, ami megpróbál valamit... „Spirituálisabb akarok lenni. Szeretőbb leszek.” „Változni fogok.” „Pontokat kapok valahogy. Változom.” A buddhisták szerint csak a World of Warcraftban gyűjtesz XP-t. Hagyd ott a gecibe a számítógépet! Ébresztő! Ez csak egy játék. Spirituális dolgokat csinálsz, hogy szintet lépjen a karaktered, ami nem is létezik! Elfelejted, hogy csak játszol. Haver, kiszáradtál. Igyál vizet! Már 20 órája játszol a szaros játékkal, és elfelejted, hogy csak egy játék. Egyre mélyebbre akarunk menni a szimulációba. Mintha ismételni akarnánk azt, ami már megtörtént. Nem elég, hogy a testünkben vagyunk, és azonosultunk a játékos karakterrel. A buddhizmus meg a kiszállásról szól. Rajtunk van a VR-szemüveg, egy játékban vagyunk, és föl akarunk venni még egy VR-szemüveget. És nem csak ez kell, de aztán még egy… kiterjesztett valóság, és még egy. Szóval itt van ez a végtelen végtelen benyomulás anyagba és időbe. És ebben a végtelen benyomulásban az anyagba és időbe kétségbeesetten próbáljuk elkerülni a virtuálisvalóság-szemüveg levételét. Miért próbáljuk ennyire elkerülni? Mert nem akarjuk ezt az érzést érezni. Milyen érzést? „Az érzést.”

Vagyok, aki vagyok, nem? Az érzés, hogy minden, amit csinálsz, a függőséged, a függőség azért van, hogy ne érezd a veled született szenvedést. Szopás, hogy testünk van. Az is szenvedés forrása, hogy semmi nem végleges. Öregség, gyengeség, betegség. Halál. Olyan univerzumban élünk, ahol létezik idő, ezért minden szét fog esni és el fog múlni, és ez a szenvedés elviselhetetlen.

Amikor a tanárom tanítani kezdett, először azt mondta: „Ezt tudnod kell.” És erre gondolt. Emlékszem, egyenesen a szemembe nézett. Erre gondolt. „Ez reménytelen.” Amikor úgy fogadod el a dolgokat, ahogy vannak, már nem kell a remény. Mert megérted, hogy ahol vagy, az rendben van.

Igen, rendben van. Meg tudod tenni. Add fel a reményt a picsába. A reménytelenség szarul hangzik... ha nem vizsgáltad meg, hogy mennyire használod a reményt tévedésből. Önmagad ellen fordítod a reményt. Egy kurva másodpercre sem vagy reménytelen. Engedd el a reményt. Engedd el.