#dalszerzők | Explore Tumblr Posts and Blogs

retisonic · 4 years

Photo

Saves The Day- Through Being Cool (1999)

Ha lenne olyan verseny, hogy melyik albumot hallgattam a legtöbbet az életemben, ez tuti az élmezőnyben lenne, sőt még a győzelemre is esélyes lenne szerintem. A céltalan keszthelyi, walkmanes (figyelsz @destroygasztro?) bolyongásaim során a legjobb társam volt, és a mai napig megunhatatlan. Erre szerettem legjobban mászkálni, meg bármelyik Smiths lemezre, kivéve a Rankre, mert a koncertlemezeket nem szeretem.

A Saves The Day 1997-ben robbant be 17 éves cuki srácokkal, akik olyan jól levették a szintén new jersey-i Lifetime überdallamos hardcore-ját, hogy konkrétan még jobban is csinálták, mert jobb dalokat írtak. Már az első lemezük is csodálatos volt, de igazán az ezt követő Through Being Coolon találták meg magukat. Továbbra is cukik voltak, de közben még jobb dalszerzők és zenészek lettek, még több hatás érte őket, és szép csendben ennek az emoval vegyített hardcorenak a királyai lettek. Állítólag mikor az első lemezzel turnéztak, nagyon rákattantak a Foo Fighters The Colour And The Shape lemezére, és ez ihlette őket a dalírásnál, de ha ez tényleg így lenne, akkor biztosan nem lenne a kedvencem ez az album. Iszonyú jól szól az egész, iszonyú jó hangulata van, pont megfelelő hosszúságú, és egy percre sem ül le, nem hiába lett a műfaj sokat hivatkozott lemeze. Imádom a borítóját is, van hozzá ilyen Bravoból ismert fényképregény, ami arról szól, hogy a zenekar tagjai elmennek egy buliba, de kb így mindenki letojja őket, és csak balfaszkodnak. Persze ez nyilván baromság, mert nem túl életszerű, hogy 5 jópasi zenész a lúzer egy házibuliban. Na mindegy, a lényeg, hogy az egész csomagolás baromi szép, már csak ezért is imádom. A szövegek is olyanok, amit egy 18 évestől vár az ember, szerelmi csalódások, barátságok megszakadása és szemét kortársak, kb ez megy felváltva, de kit érdekel? Én akkoriban ezekkel tudtam azonosulni.

A Through Being Cool után, ami még egy ilyen kultikus hardcore kiadónál jelent meg, leszerződtek major kiadóhoz, és becsülendő módon nem csináltak még egy ilyen lemezt, pedig adta volna magát, hanem tovább finomították a hangzást, mármint Chris Conley, az énekes, mert igazából övé ez a zenekar, és írtak még két kiváló lemezt. Utána már kicsit önismétlő lett a dolog, el is vesztettem a fonalat, pedig a mai napig aktívak, de már nem olyan cukik, ők is már 40 évesek. Tavaly adtak egy koncertet, amin főleg csak az első két lemez dalait játszották, és hát öröm nézni, hogy milyen reakciót kaptak.

Fun fact: ezt a lemezt 1999-ben vettem a Good Idea disztróból. Emlékszem, a Gyöngyösi utcai metróállomásnál volt az átvétel, és imádkoztam, hogy nehogy meglássa valaki true hardcore barátom, hogy Saves The Day lemezt veszek, mert az akkoriban kicsit cikinek számított. Persze az átvételnél nyilván ott volt Jakab Zoli is, kicsit égő is volt a szitu.

Kedvenc szám: nehéz kérdés, mert mindig változik, de a Holly Hox, Forget Me Nots, és a legjobb bolyongós dal, a The Last Lie I Told.

Értékelés: 10/10

15 notes · View notes

bdpst24 · 3 months

Text

Megvan a Sávlekötő Camp by OTP Junior győztese

Véget ért a dalszerzők tehetségkutatójának első évada 400 jelentkező, 7 táborba jutó, 5 alkotónap, 10 epizód – a Sávlekötő Camp by OTP Junior azt a célt tűzte ki, hogy olyan alternatívát mutat a tehetségkutatók között, amiben 100%-osan a feltörekvő dalszerzőknek ad teret. Alkotói kihívásokkal segítettek nekik eljutni az első demótól a színpadig, ezzel a nézőknek is megmutatva azt, hogy milyen…

View On WordPress

#Sávlekötő

0 notes

veryalpacapost-blog · 5 years

Text

Értekezés: Kill this love - Black Pink

Áprilisban új dalokkal jelentkezett a világ jelenleg legismertebb K-Pop csapatai. Emellett mindkettő jelenleg Amerikában promózik és koncertezik, ami számomra igazán meglepő. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a visszatérő számaik lettek a YouTube-on a 24 óra alatt legtöbb megtekintéssel rendelkező videoklipekkel. A slusszpoén az, hogy az egyik a másik rekordját törte meg. Simán elmondhatjuk, hogy a Black Pink és a BTS globálisan is hatalmassá váltak.

A K-Pop az a terület, amiről az emberek nem hiszem, hogy mernek bármilyen negatív véleményt írni, főként ha ez a két banda kerül szóba. Általában a rajongótáborok, a BLINK és az Armyk, főként utóbbiak, elég védelmezőek és a határokat feszegetik. Mondjuk a K-Pop-fanok szívében gázolok szerintem azzal a kijelentésemmel, hogy számomra a K-Pop-dalok tök ugyanolyan popdalok, mint amit Nyugaton kapunk. Az én szememben csak annyi a különbség, hogy koreaiul énekelnek és rappelnek benne. Ez nem jelenti azt, hogy nem élvezem őket, viszont BP és a BTS minialbumok önmagukban hangzásvilágilag egyáltalán nem emelkednek ki a megszokott popkultúrából.

Hölgyeké az elsőbbség. Kezdjük a Kill this love EP-pel. Arra kíváncsi lennék, hogy a YG Entertainment hogyan nem tudott összehozni már három éve egy épkézláb albumot ezeknek a szerencsétlen lányoknak? Nem vagyok K-Pop-szakértő, de nem egy lehetetlen küldetés elé vannak állítva. Elmondható, hogy ez az EP gyakorlatilag az amerikai piacra való nagyobb betörés célozta meg, hiszen a Black Pink lett a legmagasabb helyezést elérő K-Pop női banda a Billboard Hot 100 eddigi történelmében a Ddu-du Ddu-du című dal 55. helyezésével, plusz az egyik legnézettebb K-Pop-videóvá vált januárban.

Nem kis várakozás előzte meg a visszatérésüket. A hype kedvéért mindegyik taggal kiadtak egy-egy posztert és teaservideót. Meg is érkezett a címadó dal videoklipje és a minialbum. A Kill This Love lett a legnézetteb videó 24 óra alatt, nem csoda, hiszen hihetetlen őrület előzte meg. A videoklipen látszik, hogy nem spóroltak, hiszen hihetetlenül jól néz ki az egész, hihetetlen változatos, és tényleg olyan, mintha egy filmet néznék ki. Nagyon tetszett, ahogy a szerelem kettőssége megjelent (rossz-jó, gyenge-erős). Jisoo nyilas jelenete kellően epic, ahogy Rosé kocsis és Lisa-Jennie közös jelenete is elég jól sikerültek. A dal egy igazi belevaló, ütős slágerdarab, ami kor lenyomatát magán viseli. Jisoo és Rosé részei igen kiemelkedőek lettek, mert kiereszthetik a hangjukat. A refrén ütős, viszont több szöveget is írhattak volna hozzá, mintha spóroltak volna azzal a tánc miatt. Sajnálom, hogy az utolsó részeknél főként csak Rosé és Jennie érvényesülnek. Egy igazi girl power-dal, ami megerősíthet abban, hogy állj ki magadért. A hiányosságai ellenére egy igazi vagány slágert hoztak össze a csajok.

Don’t Know What To Do egy középszerű dalnak tűnik, hiszen már ezerszer hallottuk, hogy a partner nélkül a lány mit kezdhetne, plusz a maga a zene sem váltja meg a világot. A lányok vokális teljesítménye kihúzza a gödörből a számot, nagyon kellemes hallgatni őket. Talán ez az a szám, ami leginkább teret enged a hangjuknak, attól függetlenül, hogy a refrénnél a dalszerzők megint nem igazán erőltették meg magukat. Igazából nyári szerelem érzése sugárzik belőle. Hál Isten nem nyúltak autune-nal hozzá legalább. A Kick It a Kill This Love vagányságát folytatja, azért jó hallani egy kis gitárt is benne. Lisa rap része is arcoskodásnak jól működött. Hasonló számmal már találkoztam, bár manapság gyakorlatilag az összes dal hasonlít. Az utolsó verse felé pedig a kórusrész kísértetiesen hasonlít egy amerikai slágerre. A Hope Not egy meglepő középtempójú felvétel így, amikor egy szál gitár kíséretében elmerülhet a négy leányzó hangjában, ami a koncerteken lehetne a gyertyát felemelő rész. Ennél külön kiemelném Lisa vokális teljesítményét, mert mindig meglep, hogy mennyire jó hangja van neki is. Végére a Ddu-du Ddu-du remixverziója, amit nem igazán értem, hogy minek rakták rá. Az új zene nagyon fura, engem egy számítógép haldoklására emlékeztet az eleje.

youtube

1 note · View note

onsieluenkeli · 2 years

Text

(Sosem gondoltam volna) mostanában elég gyakran merengek vissza-vissza, és nosztalgikus módban vagyok. A Facebook-ot ellepő amatőr írók miatt, muszáj ezt elmesélnem...

Tudjátok úgy a 2010-es évek környékén (plusz-minusz egy pár év), még tele volt a net élő és lélegző művészeti portálokkal. Mindegyikben elképesztő, és egy kicsit sem átlagosnak mondható baráti társaságok jöttek létre, a művészLelkek pedig napi szinten okoztak csodálatot, tiszteletet, és rengeteg műKedvelést sokunkban... Igazi 🌱 bohémek, színházi emberek, simabőrűek, kócosak, raszták, dalszerzők, poéták, írók, firkászok, grafikusok, tervezők, slammerek, hipszterek, kézzel-lábbal-szájjal festők, diákok, négy kerekűek, meg két kerekűek, és olyan dizőz ribancok is voltak, és pejhedző bölcsészek, fotósok, modellek, éjszakás nővérek, teológusok, tanárok, és a bárkik, meg az akárkik lepték el az olyan oldalakat, és egyedi stílusukkal, kifinomult érzékekkel alkottak. ! Senkit nem érdekelt a korod, a nemi, és a szexuális orientációd, a bőrszíned, a származásod, a hiTed, a magánéleted. Csak a lelked számított, de az nagyon! Ilyen egy igazi művészeti portál. Mint egy ütött-kopott kerti Pub, ahová jó betérni, és éjszakákon át bolyongani, felfedezni, találni... Élmény volt. Különleges. Ezt a részét mindig is szerettem.

Egy-egy jó hely ami elfogadta a különbségek ellenére a másikat, és engedte hogy kibontakozz. Senki nem oktatott ki, senki nem nevelt, senki nem akart átformálni, és senki nem erőltette le a munkáit a torkodon! És mégis hatottunk egymásra. Éreztük mi kell, mire van szükség, mi a jó... Szabad volt az alkotó, és szabadon választhatott a műkedvelő.

Azokon a helyeken idővel sokan megtalálták azt „a bizonyos pluszt”, azokat a színeket, ízeket amitől egyedi írókká, költőkké, fotósokká, vagy festőkké válhattak. Valakiknek a kedvenceivé! Ahányan voltunk, annyi féle stílust, és világot képzelj el... szabad világokat.

Persze létezett azért anno is rengeteg veszekedés, akadt olyan művészportál amit például leuralt egy férfi és egy nő, és minden tehetségnek kiölték az álmaikat. Mert konkurenciát láttak bennük. Szemetek. Azt az oldalt természetesen el is kerülték sokan. Máskor pedig az verte ki a biztosítékot, hogy beindult az ihlet cunami. És hát azért, azt sosem fogom elfelejteni, és nem is tudnám, amikor Efelo először utazott el egy egész 🇺🇲 nyárra, és mindenki helyette búcsúzott. Csak néztem magam elé, és pislogtam... mint akit fejbe vágtak... Tudom hogy jót akartak mondjuk az Aimee-ék, a Bariék, és a Mirjam-ék (rájuk emlékszem) De akkor is furcsa volt. Azt az ihlet csapot nem tudtuk elzárni. Túl sok volt.

És a fájdalmat se hagytuk ki, még azt is kimaxoltuk. Ma már nem engedném hogy csak úgy kotorásszanak a lelkemben, de akkoriban egy fokkal azért normálisabb volt a net, és még élt bennünk a naivitás, és a bizalom. És evidens is az, hogy a személyes problémák, a fájdalmak is adnak inspirációkat. Szóval, akadtak akik inspirálódtak, és úgy hogy tényleg segítettek. Akár saját magukon, vagy másokon is. Ment a lélek simogatás, a legnagyobb, és legmélyebb veszekedések ellenére is. Ilyenek a valódi művészek. ! Nincsen fény, sötétség nélkül, nincsen Kedd se, Hétfő nélkül, nincsen Szivárvány se, eső nélkül! Voltak akik konyítottak a pszichológiához, látták, és értették gubancokat, tudtak jókor, és jó helyekre állni, és alkotni. Siratófalak. És persze az is megesett hogy tévedtünk, vagy hibáztunk. De még így is mindig valami kikerekedett az egészből. És akkor még egy szó sem esett a zenészekről. Például KatyPerry Unconditionally lyrics klipje óriásit segített, és konkrétan bemutatta a Philofóbiát, hogy tényleg mennyire nehéz, és szenvedés. És ahelyett hogy megakartak volna menteni, vagy gyógyítani... inkább egy elfogadó irányból közelítették meg, és apránként tereltek egy életoptimistább, kevésbé szorongásos, nyugodtabb, kedvesebb irányba. - Hűha ezt ain’tudom elmesélni. Az biztos hogy régen krvára szörnyű volt. Sokat köszönhetek a művészlelkeknek.

youtube

Jó azért nem sírom vissza, és esküszöm annyira nem hiányzik ... Mert elég volt, sőőőt. Bőven. Ilyen történet, soha, senkivel nem fog megtörténni még egyszer. De ⤵️

De mostanában ahogy látom miket bénáznak össze az amatőrök a Face-n, vagy milyen egy közösség, és persze tisztelet a kivételnek, felröhögve írom, b@sszus milliárdszor, milliárdszor, milliárdszor színvonalasabb, igazibb, intelligensebb, és lelkisebb volt anno a művészvilág alkotói része!

Azt respektálta a műkedvelő olvasó, amit letettél az asztalra, és minden más csak a desszertnek számított. Ma a Facebook-on inkább csak a desszertet zabálja a tömeg. = Azt, hogy mit vettél, hová utaztál, cuki a kutyád, a macskád, a még több macskád, és milyen márkájú a cipőd... De hogy író, költő, festő, esetleg aktivista is vagy... Pfff teljes a homály. És miért? Mert hozzá szoktak sokan, hogy még a hülye írók is csak celebeskednek. Tisztelet a kivételnek, de vannak sajnos olyan amatőrök akik rendesen rombolnak, pusztítanak, és rosszul hatnak a táborokra, ostobán csak a rohadt like miatt.

Visszatérve

Azok a csajok, akik anno alkottak, még most képesek bármilyen kép, vagy tartalom mellé olyan egy, vagy kettő mondatos szösszeneteket is írni, hogy attól az ember szíve biztos hogy felragyog, és mosolyog a szeme. :) PLÁNE ha nem lopótökéznek. Vagy olyan felismeréseket is dobnak, hogy képesek akár hatni, vagy változtatni az embereken. Mert értik, és tudnak pengetni a húrokon, hogy senki nem érez gyűlöletet, féltékenységet, írigységet feléjük. = Kifinomult, és intelligens a kommunikációjuk.

Eddzenek, fittek, dögösek, vagy mondjuk nyaralni mennek, és nem az ostoba versenyzést, nem a pucsítást választják, mint a tré és veszekedős insta ciccák, hanem inkább értelmiségiek lévén tanítanak, vagy ölelnek a gondolataikkal. Emlékezzetek, Homonnay milyen gyönyörű beszámolókat írt amikor utazott, és félretette azt a toxikus politikát... de ismerek még másokat is, amerikai írókkal és aktivistákkal együtt. = vannak olyanok, akik minden egyes leütött betű mögött elsősorban írók, alkotók, és művészek! Adni is akarnak, jót cselekedni <- Ez nagyon rosszul hangzik? Neeem... Nekik, nem!

Magyarországon, manapság azok a Zs amatőr Facebook írók rettenetesen elmaradottak. Sokan futószalagon gyártják az írásokat, és egyik unalmasabb, mint a másik. És a legtöbb egyforma is. Mintha egy külvilágtól elzártan, és teljesen buborékban élő ember írná őket. 1 a stílus, 1 a korosztály, 1 az inspirációs világ. Az amatőrök megveszik a random lehetőséget, ahelyett hogy maguk keresnék, és találnák meg a számukra a legjobb helyeket, azt a bizonyos „pluszt”, a „varázst”, az egyedi színeket, és az ízeket. Ehelyett inkább birkák módjára egyet majmolnak, vagy celebeket utánoznak. Ugye?

és

Ismeritek az ATV Fórum című műsorát? Ezer éve, minden egyes nap, reggel, délben, meg este, napi 36 órákban bármikor be lehet ☎️ telefonálni egy beszélgetős műsorba, ahol egy karikás szemű, túl Xanaxozott jól fizetett süket idiótának elmondhatod a bánatodat. És nyugodtan lehet egy-egy feldobott témán rágódni, dühöngeni, jólmegmondani a véleményedet, és levezetni a feszültségedet neki bepálinkázva... Na ugyezt csinálják a propagandisták is, és a Péterfiék is. Feldobnak egy botrányos száraz témát, amit a nyuggerek imádnak, és beindul a kommentcunami. 2023-ban se unják. Még mindig nem unják. Most se unják. És továbbra nincsen semmi értelme! Figyeled? Ez a legnépszerűbb szórakozás 60 felett ebben az országban! És ide a bökőt, hogy a kommentezők 80%-a nem tudja hogy az ott egy író!

Szóval, sokszor értelmetlen hírek, vagy az erőltetett celebség megy, magánéleti képek, kutyák, macskák... = Minden van, a hülyeség dominál, vagy a pusztító politika, a menőzés, a versengés, csak az író nincsen sehol, se azaz atmoszféra, se az a különleges világ. Saját maguk nyírják ki azt, ami az átlag felhasználótól különböztetné meg őket, inkább hasonulnak, és beállnak a sorba, követik a like elvártakat, és mosnak, főznek, takarítanak, Orbán, a cica, meg a szelfi. Srug

A like ráadásul becsapós, hisz nem mindegy hogy mire kapja az ember. Egy megosztásra? Egy fotóra? Egy gondolatra? Sok mondatból álló tartalomra? - Nem mindegy íróként, műkedvelőket és vásárlókat vonzasz magadra, vagy analfabéta képimádókat, politikától zakkantakat, lincselésre gerjedőket, vagy mások keserűségein élvezkedőket... Ahogy az sem mindegy, hogy egy personal oldaladon csak a veszekedések dominálnak, vagy a számodra fontos aktuális közügyek. – Nem?

És gondoljatok bele mennyire ártó tud lenni a net, amikor nem jól csinálja valaki az oldalát. Most eszembe jutott Dumaanyu akit nem kedveltem, mert eléggé durva volt. Viszont az elmúlt évben saját állítása szerint is segítséget vett igénybe, és gyógyul. Esküszöm, sokkalta szimpatikusabb, és jobb olvasni. Imádom az ilyeneket. Mert ezerszer többet érnek, sokaknál. Mert ő rájött, értette hogy nem oké, de szeretne jobb lenni. Uh ha csak a Facebook felének a fele hasonlóan gondolkozna... És még a magánéletük is jobb lehetne!

Az NTRTEA jobb mert ott már nagyon sok a solution poszt, az ötletek, a megvalósítások, a példák. - Hála az égnek! A Mérő Vera pedig ügyesen rákanyarodott a családon belüli erőszakról, a munkahelyeket érintő problémákra. Olyan mintha egy 3D puzzle-t építgetne, még nem tudod mi az, de kezded érteni az összetettségét, átérezni a mélységét az egésznek, és hogy tényleg milyen sok darabkából áll, amelyek összekapcsolódnak. Ezz, ez jó. Látszik hogy ő is a negatív csapásokból hogyan gyógyul, és jobb, tapasztaltabb, tovább adja.

Visszatérve

A Face-t leuraló nyuggerek pedig teljesen ketté törték az olvasótáborokat (is). Az idősek lenézik miket kedvelnek a fiatalok, és cserébe ők ívben kerülik az idősebbek világát. (Tisztelet a kivételnek) Régen szabadon eldönthettük mit kedveltünk, ma jobb ha nem árulod el! Régen örült mindenki ha random olvastál könyveket, ma kikaparnák a szemedet, ha valaki nem szokásosra van rá betegedve... És ezek felnőtt emberek.

És a boldogság, avagy a bagoly mondja verébnek, a krva’nyád!

Ti komolyan azt hiszitek, hogy van különbség boldogtalanság esetében a politikai oldalak között? Megsúgom, a boldogtalan ember sosem válogat, a boldogtalannak mindegy melyik oldal, a boldogtalan mindenbe bele mar amibe csak tud! Lehet hogy az élete sz*r, vagy alkoholista, anyagi gondokkal küzd, nincsen megbecsülve, nincsen tisztelve, túl sokat politizál, pesszimista, bántották, megkeseredett, toxikus vagy depressziós. Millió oka lehet miért bántó a boldogtalan sz*r ember.

Jól mondják az agyturkászok, én egyetértek velük abban, hogy nem lehet mindig mindent a kormányra, az országra, a Ner-re, Orbánra, és a Facebook-ra ráfogni! Felnőtt emberek vagyunk, mi döntjük el milyenek akarunk lenni!

Ott van például a🎄Karácsony.

Az nekem fontos.

Olyan, mint másnak egy nyaralás. Mindig álmom hogy szép legyen, normális, és szívből. És tudom hogy nem mindenkinek sikerül ugyanez. A boldogtalan karácsonyi ünnepet okozhatja egy borzasztó tragédia is, amit persze sajnálok, de sajnos látni is szoktam olyanokat akik végig utálkozzák az ünnepeket, és a kisújjukat se mozdítják meg dacból, utálkozásból egy szebb ünnepért, és közben majd megeszi őket a fene, hogy a másik boldog. És ebben a sztoriban nincsen Ner, se Orbán, se Gyurcsány... csak a lusta boldogtalanság VÁÁÁLAAASZTÁÁÁSA. - Nem?

Azon is nevetek (kínomban), hogy a múltkor P-Novák Éva kapott 1 darab negatív kommentet, amit gerendának néztek, miközben az a nő évek óta negatív, és boldogtalan. Abból pedig durván 1 éven át, csaknem minden undorító metoo történetet nekem asszociált, mintha én is elkövető, vagy áldozat lennék, csak mert néha boldogabb voltam, vagy jobb kedvű nála. És soha senki nem szólt rá, hogy legalább hagyjon már békén! Olyan lettem neki mint egy kiskutya, aminek folyton belenyomta a fejét a trigger sz*rba! – 6.-szor kellett könyörögni, hogy fejezze be! <;- És ilyen az egész rohadt ország! Legalább 6 lépésnyire le vagyunk elmaradva az egészségesebb mentalitású, és intelligensebb országoktól. Most meg hogy kezdi élvezni a ⛱🌴nyaralását... Ugye, ugye, ugyeee, UGYE milyen rossz amikor valaki tönkre akarja tenni a napodat, és legyél már rosszul, mert minden borzalmas, keserű, és megrohad... !?

Az irigységről

Sokszor a bántó emberek nem féltékenyek, vagy irigyek, hanem inkább frusztráltak! Ezekből van Magyarországon rengeteg! Fogadni mernék rá! És gondolom a pszichológia tud bőven mesélni erről még... Az írigy emberek azok inkább eltitkolják az érzésüket, hisz logikusan kellemetlen lenne a számukra, ha kiderül mi a bajuk. = Sérül az egójuk.

A Frusztráltaknak viszont minden mindegy, ők szoktak csípni, rúgni, gúnyolni, kioktatni, harapni. - Nem?

Szóval, azért írtam mindezt hogy jelezzem, nem kell TZM miatt 30 években merengeni, elég ide 10 év is arra, hogy lássuk mennyit romlott a mentalitás, és mennyire lent vannak már azok is, akiknek még sokat köszönhettem/köszönhettünk... és sajnálom őket. És persze nem győzöm hangsúlyozni, hogy tisztelet a kivételnek, mert azért vannak akik még mesterien tolják. – Remélem vigyáznak magukra, és nem hagyják hogy a hülyeség, vagy a toxikus világ lepje be a munkáikat.

0 notes

metalindex-hu · 3 years

Text

Elfeledett jeles mesterremekek 31. – Blackfoot: Marauder (1981)

Elfeledett jeles mesterremekek 31. – Blackfoot: Marauder (1981) - https://metalindex.hu/2021/07/05/elfeledett-jeles-mesterremekek-31-blackfoot-marauder-1981/ -

A southern rock nem igazán európai stílus, az itteni népszerűsége meg sem közelíti az ottanit, hiába Gojko Mitic és Limonádovy Joe. A Lynyrd Skynyrd azért errefelé is megvan, a Molly Hatchet még csak-csak, de a Blackfoot már nem igazán ütötte át az ingerküszöböt. Erre utal legalábbis az, hogy a “Blackfoot zenekar lemezkritika” kifejezés a gugliban néhány említésnél – azok is jobbára tőlem – többet nem hoz fel. Pedig egy, a ’60-as évek végén alakult patinás és legendás bandáról van szó. Igaz, többször voltak inaktívak az 50 éves pályafutásuk alatt, legtöbbször amúgy éppen azért, mert néhány tagot (köztük a banda kulcsemberét, a gitáros-énekes Rickey Medlocke-ot) átszippantotta a Lynyrd Skynyrd a soraiba.

1975-ben jelent meg az első albumuk, de pályafutásuk csúcsán egyértelműen ’79 és ’82 között voltak. Az 1979-es “Strikes” még egy igazi southern rock lemez, de már itt megvillantották, hogy ennél többre hivatottak és képesek (“Road Fever”, “Train Train” és minden idők egyik legjobb epikus száma – a “Child in Time” és a “Stairway to Heaven” után – a “Highway Song”). A “Tomcattin'” és a “Marauder” már inkább lettek vérbő hard rock korongok, déli behatásokkal-gyökerekkel persze.

Erre a korszakra a koronát (megint csak minden idők egyik legjobb élő felvétele a “Made in Japan” és a “The Song Remains the Same” után) a “Highway Song Live” tette fel 1982-ben, mely egy elementáris erőben lévő hiper-tehetséges southern hard rock bandát mutat (írtam róla korábban, ha valakit érdekel, megtalálja). Fene se gondolta, hogy mindezek után bevesznek egy billentyűst (mondjuk, ha már, akkor Ken Hensley-t), és egy teljesen más (dallamos) irányba mozdulnak el. A korszellem ugyebár…

Nem szidom az ezt követő megjelenéseket, mert azokon is találni egy-két jó számot (egyik napról a másikra nem lettek fos dalszerzők, sem szar zenészek), de az a korszak már inkább az AOR rajongóknak tud örömet szerezni. Míg a fent tárgyalt aranykor bárkinek, aki kedveli a tökös hard-heavy rockot, és nem vet meg némi egyediséget sem. Gondolok itt az autentikus western imázsra (több tag részben-egészben indián származású) és ízre (pl. bendzsó, zongora, trombita néhány számban – ne ijedj meg, ezek ettől még tényleg dögös lemezek), valamint arra a bizonyos nagybetűs fílingre, mely majd’ szétveti a szerzeményeket. Ez a muzsika csak ott születhetett meg, Európában nem.

Úgy látszik, ez nem olyan, mint a westernfilm, amit az NDK-tól az olaszokig mindenki megtanult többé-kevésbé élvezhetően csinálni. A muzsika mélyebbről jön, itt nem lehet csalni!

youtube

Kotta

0 notes

wmmusicacademy-blog · 3 years

Text

Dalszerzők vs. streaming

Fordulópont jöhet a digitális zeneipar régóta fennálló, ám egyre inkább megkerülhetetlennek tűnő problémájával kapcsolatban? Az európai zeneszerzőket és szövegírókat tömörítő ECSA (The European Composer and Songwriter Alliance) felhívást intézett a zenei szektor döntéshozóihoz a zenestreaming átláthatóbbá és igazságosabbá tételéért. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések a zeneipar kevésbé látható szereplőinek pozícióját szeretné megerősíteni és bebiztosítani.

A több, mint 30 ezer dalszerzőt és szövegírót számláló ECSA, az Európai Unió Creative Europe programjával karöltve, idén tavasszal egy figyelemreméltó dokumentumot hozott nyilvánosságra: eszerint az online streamingből érkező bevételekből elképesztően keveset profitálnak dalszerzők és a szövegírók – ennek a zeneipar fenntarthatósága érdekében sürgősen változnia kell. A felhívás arra is rávilágít, hogy az érintettek az online megjelenésekből, így a koronavírus alatt egyébként töretlenül erősödő streamingből is megdöbbentően kevés bevételhez jutnak.

Új szabályok

A kézzelfogható változás eléréséhez a szervezet szerint az EU új szabályozása (Copyright Directive) lehet az első fontos lépés, amelyet a tagországoknak június 7-éig kell átvenniük. Az ECSA szerint az ebben szereplő előírások ugyan hozzájárulhatnak egy átláthatóbb rendszer kiépítéséhez, ám nem jelentenek teljes mértékben megoldást az alapvető hibákra és a zenestreaming piacának egyenetlenségeire. A szóban forgó dokumentum azt is kifejti, hogy „a Covid 19 világjárvány felerősítette a zenestreaming alkotókra gyakorolt negatív hatásait”, ezért tehát „a kulcsfontosságú változtatások jelenthetnek megoldást, nem pedig egyetlen varázsütésszerű intézkedés”.

A dokumentum kitér arra is, hogy az utóbbi évek során a streaming óriási robbanást idézett elő a piacon, ám ez csak még láthatóbbá tett egy már létező problémát. Az ECSA adatai szerint 55 százalék folyik be csak a streamingből a zeneiparba, ennek ellenére „az előadók 74 százaléka egy 2020-as statisztika szerint nem tudott megélni abból az összegből, amit a munkájáért kapott. A pandémia alatt ez a szám csak még nagyobbra nőtt”.

Mi a megoldás?

Az ECSA felelősségre vonta azokat a nagy kiadókat, akik visszaélhetnek a monopol pozíciójukkal. Ezek a vállalatok a szervezet szerint ezidáig következmények nélkül a háttérbe helyezhették a szerzők jogait, és az előnyös hatalmi helyzetüknek köszönhetően azt is elérték, hogy az előadók, a dalszerzők vagy a szövegírók helyett minden esetben ők irányítsanak.

A dokumentum természetesen kitért a streamingszolgáltatókra is: nekik eszerint a pro rata (aránylagos) kifizetési rendszer helyett egy felhasználócentrikus rendszerre (UCPS) kellene átállniuk, és az alkotókat releváns adatok (a követőkkel való interakció alapján) illene kifizetniük. Az ECSA szerint a jelenleg működő kifizetési modell egyértelműen túlértékelté tesz egyes lejátszási adatokat, mindeközben többet alulértékel és alulfizet – a javaslatuk szerint ez a statisztika is kiegyenlítettebbé válhatna.

Ma egy streamingszolgáltató akkor ad pénzt egy streamelt dalért, ha azt legalább 30 másodpercig hallgatja egy felhasználó. Az ESCA szerint ez arra kényszeríti a dalszerzőket, hogy „hamarabb a lényegre térjenek”, és például egy 20 másodperces intróból 5 másodperceset faragjanak. Talán nem kell részletezni, miért lehet súlyos probléma, ha egy dalszerző a haszonra és a praktikusságra kényszerül koncentrálni a saját víziója helyett. Az, hogy a streaming platformok ilyen mértékben beleszólhatnak abba, milyenek legyenek az alkotók elkészült művei, napjaink egyik legégetőbb problémája a zeneiparban.

Szintén érdekes javaslat, hogy a különböző zenehallgatási szokásokhoz logikus lenne a különböző díjazások bevezetése. Eszerint más eljárással kellene díjazni azokat, akiknek a számait az algoritmus segítségével, vagy egy lejátszási listáról hallgatják, és azokat, akiknek a zenéjét a felhasználó célirányosan, saját maga keresi meg és streameli.

A negyedik fontos pont a dokumentumban azt taglalja, hogy a streaminget teljes egészében átláthatóbbá kell tenni, legyen szó arról, hogy egy kiadó milyen részesedést kap a streaming lejátszásokból, vagy arról, hogy egy dalszerzőt pontosan milyen összeg illeti meg a lejátszások után.

Az Európai Bizottság néhány héttel ezelőtt az Apple ellen is felszólalt, mondván, hogy a vállalat kihasználja a piaci előnyét, és az App Store-t manipulálva torzítja a streaming szolgáltatók piaci esélyeit.

A konkrét számok

Nem ez az első eset idén, hogy a dalszerzők és a dalszövegírók hátrányos helyzetére terelődik a zeneipar figyelme. Az áprilisban megjelent Rebalancing the Song Economy című tanulmány például kíméletlenül megmutatta, hogy milyen nehéz dolguk van a dalszerzőknek, ha a szakmában maradva szeretnék átvészelni a „zenestreamelés korszakát”. A szöveg kitér arra, hogyan lehetne megoldani a problémát, és több bevételhez juttatni a művészeket, akik immár elesnek az azoktól a jogdíjaktól, amelyek korábban a fellépések vagy például a tévés megjelenések után járt nekik. A tanulmány szerint jelenleg jóformán egyáltalán nem beszélhetünk dalszerzői jogdíjakról a streaming világában.

„Egy független előadó egymillió streamnél nagyjából háromezer dollár bevételre számíthat. A dalszerző mindeközben ugyanezzel 1200-1400 dollárt kereshet – amennyiben ő az egyetlen dalszerzője az adott számnak. Ezt a problémát a tanulmány szerint csak a zenestreamelés díjazásának komplett újragondolása oldhatja meg.

Világsztárok a dalszerzők jogaiért

Idén tavasszal neves brit zenészek, köztük Paul McCartney, Kate Bush, Chris Martin, és Annie Lennox fogtak össze a zenestreaming kifogásolható díjazási rendszerei ellen. Erről itt és itt olvashatsz bővebben.

Hasonló témában szólalt fel a napokban Pharrell Williams is, aki kijelentette, hogy a zeneszerzők alkotásait kizárólag nekik szabadna birtokolniuk: kattints ide a Hypebest kapcsolódó cikkéért!

Egy korábbi posztunkban a #PaySongwriters kezdeményezésről is írtunk, erről bővebben itt olvashatsz.

#streaming

0 notes