#eszter könyve | Explore Tumblr Posts and Blogs

korkep-blog · 6 years

Text

Szeptember a Biblia hónapja

Az emberek a Biblia szó alatt általában egy könyvet értenek. Írásunkban megmutatjuk, hogy ez nem egészen így van.

Az irodalomtörténet legnagyobb bestsellere a Biblia. Egy 2017-es felmérés szerint 670 nyelvre fordították le. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek a Biblia szó alatt egy könyvet értenek. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy ez nem egészen így van.

A Biblia tulajdonképpen két részből áll: az Ószövetségből és az Újszövetségből. Ismerkedjünk most meg a két résszel.

Az Ószövetséget az első templom ideje alatt próféták százai írták, vagy íratták le saját mondásaikat. Zsidó emberek voltak, akik többségükben már akkor is tudtak írni és olvasni. Az időszámításunk előtti ötödik században, a babiloni fogságból való visszatéréskor újból felépítették a lerombolt templomot, ám ekkor változás következett be a történelemírásban. A zsidók az ezután következő kétszáz évben nem írtak történelmet. Nem írtak új történelmi műveket, ellenben megindult a meglevő, nagy mennyiségű szent iratok, könyvek rendezése, ún. kanonizálása. A kanonizálás a zsidóknál a vallási szövegek vitathatatlan tekintélyű kinyilatkoztatását, vagy isteni ihletésű, profetikus szövegek írását jelenti.

Hogyan csoportosítjuk az Ószövetség könyveit?

Az Ószövetség legszentebb és legvallásosabb könyve Mózes öt könyve – más néven Tóra – a kanonizálási folyamat megkezdésekor már elnyerte végső formáját. Időszámításunk előtt 622-ben szentté nyilvánították. Mózes öt könyve a következő könyvekből áll: Teremtés könyve, Kivonulás könyve, Léviták könyve, Számok könyve és a Deuteronómium. Ezek képezik a szent könyvek első csoportját.

A biblia kanonizált könyveinek második csoportját a Próféták könyvei képezik. Ide tartoznak a történeti jellegű művek: Józsué -, Birák -, Sámuel -, Királyok – könyve, és a profetikus szónokok írásai. A három nagyobb próféta: Ésaiás, Jeremiás és Ezékiel – könyve, és a tizenkét kis próféta: Hóseás, Jóel, Ámosz, Mikeás, Náhum, Zakariás, Habakuk, Sofóniás, Jónás, Abdiás, Akkeus, Malakiás.

A harmadik csoportot az Írások alkotják. Ezek: Zsoltárok, Példabeszédek, Jób könyve, Énekek éneke, Ruth könyve, Jeremiás siralmai, Prédikátor könyve, Eszter könyve, Dániel könyve, Ezra könyve, Nechemja könyve és a Krónika könyvei.

A biblia kanonizálási folyamata az időszámításunk után a 2. század elején zárult le végérvényesen, Akivá rabbi idején a javnei tanácskozásokon. Ez tehát a Héber biblia.

Viszont a zsidó történelemben voltak eltérések is a kánontól. A hellenisztikus időszakban zsidók az alexandriai diaszpórában görögre fordították le a Héber bibliát, ez lett a Septuaginta. A Septuaginta több, a zsidók által nem kanonizált szent szöveget is tartalmazott, mint a Salamon bölcsessége, Ben Szirá, vagy Eclesiasticus bölcsessége, Judit -, Tóbit -, Báruch -, és a Makkabeusok könyvei. Ezeket a jeruzsálemi zsidók tisztátalannak tartották és elvetették.

Honnan ered az Ószövetség kifejezés?

Nehemjá a könyvében leírja, hogy Ezra az írnok nagy tömeg előtt felolvasta Mózes törvényének a könyvét, a Tórát. Szövetség jött létre, amit mindenki szentesített és aláírt. „Mindenki, akinek értelme és okossága vala“. Ez az írott szövegen alapuló szövetség szentesítette hivatalosan is a judaizmust, az akkori zsidó vallást.

Ilyen előzmények után kezdődött el és zajlott le a kereszténység szent könyvének, az Újszövetség kanonizálásának a folyamata.

Mit is jelent az új szövetség fogalma?

Jézus azt hirdette, hogy immár nem érvényes Isten és az ember között megkötött korábbi szövetség, mely szerint az ember csak úgy üdvözül, ha betartja a Törvényt – Isten parancsolatait. Ehelyett Isten rajta, Jézuson keresztül új szövetséget köt minden emberrel. Eszerint az utolsó ítélet közelgő napján az ember egyedül Istenbe és az Ő egy fiába vetett bizalma és hite által és Isten kegyelme által üdvözül.

Az üdvözülés mechanizmusa tehát végtelenül leegyszerűsödött. Mivel ezt már sokan várták, megindulhatott a kereszténység szent iratainak a kanonizálása is.

Az Újszövetség írásainak keletkezését Pál 1. Tesszalonikabeliekhez irt levelétől (i.u. 50 körül), Péter 2. leveléig (i.u. 130 körül) számítja a bibliatörténet. A kanonizálás tulajdonképpen időszámításunk után 200 körül jött létre. A 27 írásra vonatkozó kánont, amely máig érvényes Alexandriai Atanáz egyházatya hirdette ki a 367. év húsvétján. A lista aztán a 397. évi III. Karthágói zsinaton lett szentesítve.

Mik az Újszövetség részei?

A négy evangélium Márk, Máté, Lukács, János evangéliuma, az Apostolok cselekedetei, Pál apostol levelei, az ún. hét katolikus levél, és a Jelenések könyve.

Sok vita után a keresztények átvették az Ószövetséget is, amely tulajdonképpen a Héber bibliának a zsidók által elutasított szövegekkel kiegészített változata, a Szeptuaginta. Sok olyan részt tartalmaz, amit a zsidók kanonizálási folyamata elvetett. Az Ószövetség nem volt kötelező érvényű, a keresztény ember számára tulajdonképpen „zsinórmértéket” jelentett.

Szent Jeromos egyházatya a Szentföldön fordította le a Szeptuagintát latinra. Ez volt a Vulgáta, amelyet bizonyos változtatásokkal tulajdonképpen a mai napig használ a Római Egyház Neovulgáta néven.

A 16. századi reformáció bibliafordításai viszont szerkezetükben tulajdonképpen visszatértek a Héber bibliához. A protestánsok a mai napig használják.

A Bibliák közötti különbségeket főleg bibliavásárlásnál fontos tudni kedves olvasó. Nem mindegy, hogy a hívő ember katolikus bibliát, vagy protestáns bibliát vásárol. Okosan teszi, ha vásárláskor kikéri a szakember véleményét.

Mede Géza

Kép: a szerző felvétele

Felhasznált irodalom: Paul Johnson – A zsidók története

Paul Johnson – A kereszténység története

Wikipédia

#Biblia #hívők #kiemelt #Mede Géza #Ószövetség #próféták #szentírás #templom #Újszövetség #vallás

0 notes

nemzetinet · 7 years

Text

„Tudod, hogy három életet élünk?”

Péntek Orsolya elsősorban festőművésznek tartja magát, és csak utána írónak. Otthon fest, lakása egyben műterem is. Már az ajtóban érzem az olajfesték szagát. Távol áll tőle, hogy előre konstruált műveket hozzon létre. Alkotás közben víziószerű képek, filmszerű történetek jelennek meg szeme előtt, amelyek aztán a vászonra kerülnek, vagy elkezdik magukat írni. A szerkesztői munka ezután következik.

Első regényén, Az Andalúz lányain, amely egy ikerpár történetét beszéli el, tíz éven át dolgozott. – Már az Andalúz írása közben, amely a fekete, szenzibilis festőlány, Eszter szemszögéből láttatja a történetet, éreztem, hogy ebben a szövegben több van. A könyv közepénél tartottam, amikor megjelent Dorka, Eszter ikertestvére, és elkezdett beleszólni a cselekménybe. Sokat szenvedtem az első kötettel. Nyolcévnyi kínlódás és másfél év intenzív munka volt. Ebben az időszakban kezdett el körvonalazódni a fejemben az árnyékregény – emlékezett vissza Péntek Orsolya.

…Így aztán a szőke, átlátszóan fehér Theodóra, a regénybeli ikerpár realista fele, a matematikus-zongorista is megkapta a lehetőséget egy saját könyvre, a Dorka könyvére. – Ezért is vállaltam fel nyíltan, hogy egy trilógián dolgozom, mert már akkor tudtam, hogy nem egyetlen regényről beszélek – mondta a szerző, miután az Andalúz folytatásának, az októberben megjelent Dorka könyvének keletkezéséről faggattam.

Péntek új regényének címe egyértelműen reflektál a Bibliából jól ismert női könyvekre. Az Andalúz lányai is Eszter könyve munkacímen indult, de Márai Sándor és az Eszter hagyatéka után a magyar irodalomban nem biztos, hogy érdemes még egy ilyen címet adni. A családregény a tizenkilencedik századtól egészen a rendszerváltásig ível. A Dorka könyve ízig-vérig női könyv, nem is lehet más, mivel a szerző soha nem akart kilépni nőiségéből, bár megpróbálkozott azzal is, hogy férfikaraktert írjon. A környezete azonban lebeszélte a kísérletéről azzal, hogy a férfi nem ilyen.

– A harcos feminizmussal az a bajom, hogy ha jól értem, amit kommunikálnak, valamiféle női testben élő új lény lenne a cél, aki nem úgy nő, mint eddig a nők. De én nem szeretnék sem újfajta nő, sem semleges lény, sem férfi lenni, sem egy maszkulin elmével rendelkező, női testben élő ember. Én teljes értékű nőként akarok egyenjogú lenni. Azt szeretném, ha elfogadnánk, hogy a világ női modellje, olvasata ugyanolyan értékű, mint a férfiak által alkotott, amely eddig egyeduralkodó volt. A Dorka könyvében többek között dédanyám és nagyanyáim történetét is megírtam. Rosa alakját teljesen a dédanyámról mintáztam. Tehetséges lány volt és kitűnő zongorista, de belőle sem lehetett semmi, mert nő volt, annak ellenére, hogy otthon senki nem nyomta el. Az apja liberális volt, szabadkőműves, aki nem rendelte a lányokat a főzőkanál mellé. Nagyanyám szintén művészi szinten zongorázott, az ő története is benne van a könyvben. A háború azonban közbeszólt, utána jött a Rákosi-korszak, azt kellett túlélniük, aztán nagyanyám húszévesen terhes lett anyámmal. Egész életén át megőrizte nyitottságát a kultúrára, kiállításokra jártunk együtt, neki is köszönhetem, hogy megtaláltam az utamat a festészethez. A pécsi nagymamám olajjal festett, nem csupán kedvtelésből, de neki is fel kellett adnia a művészi pályáját. Anyám régésznek készült, végül antikvárius lett – vázolta fel Péntek Orsolya a beszédes, huszadik századi magyar női sorsokat a családi példákon keresztül.

http://mno.hu/

A Dorka könyve új látószögből mutatja be azt a klasszikus horvát, olasz, zsidó-magyar, német nemzetiségű polgári családot, amelyet az Andalúz lányaiban az olvasó kezdett megismerni. Néhányan azonban félreértik Péntek új regényét: túl soknak tartják a fekete-szőke, festőművész-zongorista, matematikus ikerpárt. – A történetmesélésnél különösen izgalmas két narrátortól ugyanazt a sztorit meghallgatni, mert két különböző nézőpont elevenedik meg. Ha van két teljesen más habitusú ember egy családban, akik ráadásul egyidősek, és ugyanazt élik végig mindketten, a történet megváltozik azáltal, ahogyan az egyik a másikhoz képest elmeséli – vélekedett ezzel kapcsolatban a szerző.

Péntek tervezett trilógiája ebből a koncepcióból táplálkozik, nem a hagyományos családregények megszokott útján halad. A Dorka könyvében nagyon mélyre jutunk vissza az időben, ami a regény előrehaladásával egyre jobban kitágul. Az író nem csupán a jelenbeli szálat mesélteti egy újabb narrátorral, hanem Dorka történetén keresztül többletet ad az olvasónak. Egészen odáig vezeti vissza őt az időben, míg le nem tud látni oda, honnan érkezett két ember, milyen gyökerekből, milyen nyelvekből, milyen ősökből vannak összegyúrva.

Az ikerpár, akiket „múlt időben neveltek”, egyszerre három életet él, „a nagyanyáék idejét, anyáékét, és a miénket” – mondja a regénybeli festőművész, Eszter, aki kiváló médium, hiszen „úgy beszél a halottakról a családban, mintha tegnap találkozott volna velük”.

– Engem is a nagyszüleim neveltek. Velük voltam mindennap reggeltől estig. A világot első kézből a nagymamámtól meg a nagypapámtól kaptam. Gyerekoromból nincsenek is emlékeim a szüleimről, így értelemszerűen a nagyszüleim azt a világot, azt a kultúrát adták át nekem, amely az ő fejükben élt. Nagypapám 1912-ben született, nagyanya 1923-ban. Az ő mindennapi valóságukban még élő időszak volt az 1920-as, 30-as, 40-es évek, így vált számomra is valósággá ez a kor. Tudtam, hogy nézett ki Budapest a két világháború között, tudtam, hogy kik éltek ebben a városban, hogy mi történt a vészkorszak idején, milyen volt rettegni a bombázások alatt, mi történt, amikor bejöttek a ruszkik. Kilencéves koromban költöztünk el nagyszüleimtől, és kezdtünk el megszokott, négyfős családi formációban élni – fogalmazott Péntek, aki a Dorka könyvébe nagyapja háborús és ’56-os naplóját is beillesztette.

Az író saját családját „elcseszett” művészcsaládként emlegeti, amit annyiféle rendszer, idióta politikai hatalom gyötört. Nagyapjára elvetélt íróként emlékezik vissza, akinek nagyon későn jelent meg könyve.

A történelem–magyar tanári szakon diplomázott szerző nem a politikatörténet felől közelít a könyvében megjelenített korszakokhoz, inkább az egyénre fókuszál. Báró Kemény Zsigmond Zord idők című regényének érvényes bölcsességét éleszti újjá azzal, ahogy megmutatja az olvasónak, az egyén életét hogyan befolyásolja, hatja át az adott időszak történelme, ami alól bármennyire is akar, nem tud menekülni.

A nagyapa ostromnaplója például elevenen pulzáló szövegként működik az unoka regényében. Péntek így tud hitelesen beszélni az egyházi iskolák antiszemitizmusáról, ’56-ról, a Kádár-korszak kényszerű hallgatásáról, a szamizdatokról és Tőkés László legendás prédikációjáról, a „Tovariscsi konyec” plakátokról és a délszláv háborúról is.

Péntek mondatai az összes érzékszervünkre hatnak: érezzük az illatokat, látjuk a színeket, halljuk a hangokat, ugyanúgy próbára tesz bennünket, olvasókat, ahogy gyógyfüves, boszorkányos olasz ükanyja, Aurora Maria Rosa lányait, amikor azoknak csukott szemmel, szaglással és tapintással kellett kitalálniuk egy-egy növény nevét, és megmondani, hogy milyen bajra orvosság. Tapintható történelmet kapunk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.08.

„Tudod, hogy három életet élünk?” a Nemzeti.net-en jelent meg,

#Budapest #iskolák #szabadkőműves

0 notes

kezdocsomag · 7 years

Text

A boldogság ára

Egy férfi a járda peremére kuporodva épp injekciót döf a karjába. A kapualjban heverő lányról nem tudjuk eldönteni, hogy él-e még. Máté doktor 12 éven át dolgozott itt, és állítja, hogy egyetlen heroinfüggő nővel sem találkozott, akit ne molesztáltak volna gyerekkorában. Szerinte nem az a kérdés, miért lesz valaki függő, hanem hogy miért nem lehetett boldog gyermekkora – és miért kell emiatt egész életében szenvednie. Cseke Eszter és S. Takács András interjúja.

2016-ban közel 60 ezer ember halt meg az Egyesült Államokban kábítószer túladagolásban – még soha nem emelkedett ennyivel a kábítószerhez köthető halálesetek száma. Lassan tíz éve jelent meg a függőségről szóló hatszáz oldalas alapműve, A sóvárgás démona, ebben kitágította a függőség definícióját, és saját komolyzenei lemezfüggésének agyi hátterét ugyanúgy analizálta, mint a heroinfüggők elmeállapotát. Aki a függőséggel foglalkozik, az emberiség legsötétebb ingereit ismeri meg. És ha körbenézünk, ezeknek az ingereknek a hatása pusztító. A fenti szám csak a listázott kábítószerek túladagolását mutatja, az alkohol és más függőségek okozta halálesetek nincsenek benne. Csak az Egyesült Államokban a cigaretta évente közel félmillió ember halálát okozza. Szintén súlyos, sőt életveszélyes szerfüggőség, hiába legális, sőt, orvosi szempontból károsabb és halálosabb függőséget okoz, mint a heroin. Éppen ezért teljesen önkényes, hogy a cigarettát és az alkoholt elfogadjuk, noha mindenütt – Magyarországon is – több életet tesz tönkre, mint a heroin. Ehhez képest a heroinistákat erkölcsileg elítéljük és megbüntetjük, holott éppen ők azok, akik a legtöbbet szenvedtek gyermekkorukban. Vagyis a szenvedést még több szenvedéssel sújtjuk. És itt az eredmény: minden évben hússzor annyi ember hal meg kábítószer túladagolásban, mint 2001. szeptember 11-én az ikertornyokban.

Hogyan lehetne másként? Ha olyan mentális betegségeket vagy függőségeket vizsgálunk, amelyeknek biológiai gyökereik vannak, a modern pszichiátria kifejezetten biológiai válaszokat kínál: „Tegyük rendbe az agyat orvosságokkal!” Csak azt nem vesszük figyelembe, hogy az agy biológiáját is a kisgyermekkori élmények határozzák meg. Tehát amikor a felnőtt biológiáját vizsgáljuk, valójában a gyerekkorát kellene megvizsgálnunk. A pszichiáterek többsége nem hajlandó elfogadni ezt a felfogást. Azt gondolják, hogy a függőség döntés kérdése, tehát az ember elhatározza, hogy ő márpedig kábítószeres akar lenni. Ebből pedig az következik, hogy az ilyen emberek hülyék, sőt bűnösök. A másik elterjedt vélekedés pedig az, hogy a függőség öröklött, azaz genetikai betegségről van szó. Egyik sem igaz. Se nem örökölték, se nem választották.

Hanem? A gyermekkori traumák úgy alakították a függő emberek agyát és lelkét, hogy szükségük lesz a függőségre. Ezt bizonyítják a kutatások, melyek során az agy opiátapparátusát és dopaminrendszerét, a nucleus accumbens nevű agyi központot, illetve az agytörzs hídnak nevezett részének elülső régióját tanulmányozták.

Ez a laikus olvasók számára talán kissé nehezen lesz követhető… Akkor mondok mást: lassan fél évszázada kezdődtek az úgynevezett „idegen helyzet” (strange situation) kísérletek. Az alaphelyzet: anya és kisgyereke ül a szobában. Némelyik anya szeretetteljes, nyugodt, odaadó, tehát „jelen van”. Más anyák – máris hozzáteszem: gyermekkori élményeiktől függően – kevésbé megbízhatóak: olykor szeretetteljesek, máskor ingerültek, olykor jelen vannak, máskor érzelmileg másutt járnak. A kísérlet úgy zajlik, hogy egyszer csak belép egy idegen, az anya pedig kimegy. Amikor kis idő elteltével visszatér a szobába, azok a gyermekek, akik biztonságosan kötődnek, elindulnak az anyjuk felé, rámosolyognak, megölelik és megnyugszanak, hiszen érzik és tudják: minden rendben. Más gyerekek szintén elindulnak az anyjuk felé, aki viszont képtelen megnyugtatni és meggyőzni őket arról, hogy biztonságban vannak, ugyanis az anya más minőségben van jelen... A harmadik csoportba tartozó gyerekek pedig már oda se mennek az anyjukhoz, mert fel sem merül bennük, hogy tőle várjanak megnyugvást. Mindez a kötődés minőségétől függ. Rémítő, de tény, hogy az ilyen szituációk alapján megjósolható, miként teljesít később a gyerek az iskolában, és milyen lesz a párkapcsolata húsz évvel később. Ezek a korai sémák, mintázatok alakítják ki a gyermek érzelmi berendezkedését, és felnőttkorában is ezek lesznek a viselkedés legfőbb mozgatórugói. Nem csak a gyermek érzelmi apparátusára, az agy neurobiológiájára, fiziológiájára is jelentős hatással vannak. Részben ezeken a korai élményeken múlik, hogy bizonyos, igen fontos vegyületekből mennyi képződik az agyban. Nem csak pszichénk, neurofiziológiánk is a gyermekkorban alakul ki.

Nem túl jól hír, de talán jobb, mint ha genetikai ok állna a háttérben. Nemrég jött egy levél, a legnagyobb elismerés, amit valaha kaptam: „Kedves Dr. Máté, szeretném megköszönni Önnek, hogy megírta A sóvárgás démonát. A férjemnek súlyos függőségi problémái vannak, de már közel húsz éve tiszta. A múltja miatt nem akart gyereket, attól félt, hogy továbbadja a függőség génjét. Mindketten olvastuk a könyvét, és ő teljesen magára ismert benne, főleg a gyerekkorára. Rájött, hogy lehet más oka is a függőségeinek, és így belement, hogy gyermeket vállaljunk. Most, 45 és 46 évesen, 15 év házasság után egy 3 hónapos baba büszke szülei vagyunk. Az Ön könyve nélkül a gyönyörű kislányunk most nem lehetne velünk. Köszönöm!”

Gyakran kap ilyen leveleket? Azt szokták írni, hogy megmentettem az életüket. De hogy miattam született meg valaki, ilyet még nem írtak nekem. Abból, amit én 73 esztendővel ezelőtt elszenvedtem, egy új élet fogant. Már ezért megérte…

Menjünk hát vissza 1944-be, az Ön születésének évébe és helyszínére, Budapestre! Hogy mi történt velünk, arról anyám nem beszélt. Csak annyit tudtam, hogy utáltam a tej fölét, mire anyám mindig úgy reagált: „Bezzeg a koncentrációs táborban a gyerekek nagyon örültek volna neki!” Még az ötvenes években is úgy tekintett rám, mint egy éhező babára… Hat-nyolc éves koromban szabályosan lenyomta a torkomon az ételt. Gyűlöltem a töltött karalábét is, egyszer ki is okádtam, de anyám kényszerített, hogy egyem meg, amit kihánytam. Még akkor is abban a tévképzetben élt, hogy a gyerekének nincs mit ennie – ezt az iszonyatot élte újra. Ezt leszámítva kiegyensúlyozott, szeretetteljes gyerekkorra emlékszem.

Ezek után ezt nehéz elhinni. Megértem. Sok emberrel találkozom, aki állítja, hogy boldog gyerekkora volt. Beszélgetünk három percet, és kiderül: korántsem volt boldog a gyermekkoruk. Ha belegondolok… én 13 éves koromig minden este bepisiltem az ágyamban. Anyám elvitt egy pszichológushoz, aki azt mondta: „Asszonyom, ha csak ennyi baja van a fiának azok után, ami csecsemőkorában történt, akkor örüljön neki!”

Bölcs orvos lehetett. Volt fürdőkádunk, de meleg víz csak akkor volt, ha hoztunk fát a pincéből, és tüzet raktunk. Ám erre reggelente nem maradt idő. Így aztán bűzlöttem a pisitől. Az osztálytársaim „pisaszagú”-nak hívtak. Ha elképzelem, hogy egy érzékeny gyereket ez hogyan érint… Csakhogy én nem emlékszem fájdalomra, ami azt jelenti, hogy elfogadtam a helyzetet. A szüleimnek sem panaszkodtam, ez pedig azt jelenti, hogy védtem őket. Tehát attól, hogy valaki boldog gyerekkorra emlékszik, még közel sem biztos, hogy nem élt át sok fájdalmat, amivel előbb-utóbb meg kell birkóznia.

Hogyan tudta meg, hogy mi történt 1944–1945-ben a családjával? Volt egy könyvespolc a Hungária körúti lakásunkban, a legfelső polcán sorakoztak azok a könyvek, amelyektől a szüleim távol akartak tartani. Tíz- vagy tizenegy évesen fölálltam egy székre, és levettem egy könyvet a koncentrációs táborokról. Azt akkor már tudtam, hogy a nagyszüleim Auschwitzban haltak meg, de sejtelmem sem volt, hogy milyen körülmények között. A könyvben voltak fényképek is, ezeket látva döbbentem rá, hogy valami fertelmes dolog történt a családommal. És kérdezősködni kezdtem. Anyám azonban nem szívesen beszélt. Ma már értem, miért: alig több mint tíz év telt el a háború óta, akkor még nagyon közeli volt az egész. Anyám „bezárkózott”, ugyanúgy, mint a nagynéném, aki negyvenkilósan jött vissza Auschwitzból. Így csak felnőttként jöttem rá, mi történt.

Hogyan derültek ki a részletek? Bizonyos érzelmi traumáim évtizedekig rejtve maradtak. Egyszer egy pszichedelikus terápiára például vinnem kellett magammal egy képet a gyerekkoromból. A fotón pár hónapos vagyok, anyám a karjában tart, a kabátján sárga csillag, én pedig szinte leírhatatlan fájdalommal nézek a fényképezőgép optikájába. Azon a bizonyos terápián egyszer csak azt mondta a kollégám: „Engedd ki!” Mire én megkérdeztem: „Mégis, mit engedjek ki?” Ám még mielőtt befejezhettem volna a mondatot, remegni és sírni kezdtem, nem bírtam abbahagyni húsz percen át. 70 éves voltam, amikor kirobbant belőlem. Évtizedeken át cipeltem magammal, és azt sem tudtam, hogy mit… Anyám a születésem után naplót kezdett írni. Már Kanadában éltünk, amikor megmutatta nekem. Valahányszor a kezembe vettem a naplót, olyan álmosság tört rám, hogy majd elájultam. Nem tudtam, hogy miért, de egyszerűen képtelen voltam elolvasni, pedig a saját születésemről szólt, és évtizedeken át ott volt a dolgozószobámban. Olyan fájdalmas érzelmeket hozott föl bennem, amelyeket nem bírtam elviselni. Erről persze akkor még fogalmam sem volt. Már élete vége felé megkértem anyámat, hogy olvassa föl a naplóját, és felvettem diktafonra.

Az édesanyjának volt valami célja ezzel a naplóval? Tíznapos voltam, amikor az első bejegyzést írta. Az is benne van, hogy miért kezdett bele: hogy ha felnövök, pontosan ismerjem az első éveim történéseit. Zsidó kórházban születtem, anyám nem volt ébren, amikor a világra jöttem. Talán fogóval húztak ki? Valószínű, hisz elaltatták. Valamiért erről sem kérdeztem őt soha, de el tudom képzelni, hogy nem volt könnyű szülés. Számomra az a legérdekesebb, hogy sokszor elolvastam, amit erről írt, mégis mindig meglepődöm, hogy nem volt magánál, amikor 1944 januárjában megszült engem. Egyszerűen elfelejtem ezt a részt; valami küzd bennem az ellen, hogy elfogadjam.

Ott volt tehát az édesanyja és zsidónak született 2 hónapos gyermeke, pillanatokkal azután, hogy a nácik megszállták Magyarországot. Igen. Azokban a napokban anyám felhívta a gyerekorvost, hogy jöjjön és vizsgáljon meg, mert egyfolytában sírok. Az orvos mondta, hogy jön, de anyámnak tudnia kell, hogy az összes zsidó baba sír a városban. Mit tudtam én akkor a németekről, a fasizmusról, Hitlerről? Nyolchetesen anyám stresszét, szomorúságát, félelmét éreztem, arra reagáltam. A kisbaba a szülők érzelmi világán keresztül tapasztalja meg a világot. Én anyám rettegését szívtam magamba, ez volt az én világom. Nem csak az enyém, sok millió más gyereké, német meg orosz gyerekeké is. Ebből a történetből is világosan kiderül, milyen fontos a kisgyermeknek a szülő nyugalma és boldogsága, milyen mély nyomot hagy a lelkén és a természetén, ha ez hiányzik.

A figyelemzavarról szóló könyvében, a Szétszórt elmékben arról is ír, hogy az élettani összekapcsolódás nem szűnik meg a születés pillanatával, sőt a felnőtté válással sem. A nagyszüleimet Kassáról június elején deportálták Auschwitzba. Azon a napon, amikor megölték őket, anyámnak elapadt a teje. Persze nem tudhatta, mi történt, de a lelke valahogy mégiscsak tudta. Amikor az apám haldoklott, mi, gyerekek felváltva nála töltöttük az éjszakákat. Egyik éjjel, hajnali kettőkor fölhívott az idősebbik öcsém, hogy úgy érzi, apánk meghalt. Fölébresztettük a kisebbik öcsémet, bementünk apánkhoz, de akkor már nem élt. Tudományosan nem tudom megmagyarázni, de ilyen dolgok gyakran megesnek. Van az embereknek egy tudat alatti tudásuk.

Anyatej híján az édesanyja hogyan tudta táplálni a megszállás idején? A zsidók csak délután mehettek ki az utcára. Mire anyám odaért a boltba, a tej gyakran megromlott a nyári melegben. Állandóan éhes voltam és hasmenésem volt. Ami a legérdekesebb, hogy amikor a nagyobbik fiamnak, aki most 41 éves, egyéves korában egyszer enyhe hasmenése lett, elkezdtem bőgni. A feleségem nem értette, miért – nincs akkora baj, mondta. Ahogy néztem a fiamat, előtört az érzelmi memóriám. Az elmém nem emlékezett, de a testem igen. Ez azt is jól mutatja, hogyan vetítjük saját gyerekkorunk fájdalmait és szorongásait a gyerekeinkre, hogyan adja tovább a traumát egyik generáció a másiknak. Visszatérve Budapestre: a nagyszüleim már meghaltak, az apám munkaszolgálatos volt, az anyám egy svájci védett házban húzta meg magát velem. Nem volt mit ennünk, emberi ürülék bűzlött a padlón, elviselhetetlen volt a zsúfoltság, de legalább a nyilasok nem jöhettek be. Olyan rossz állapotban voltam, hogy anyám, aki szintén nagyon beteg volt, már attól tartott, nem élem túl ezeket a körülményeket. Az utcán találkozott egy keresztény nővel, aki egy barátjához jött látogatóba. Megkérte, vigyen el engem a rokonainkhoz, akik kicsit jobb viszonyok között bujkáltak. Kezébe nyomott egy vadidegennek. Négy héten át nem láttam az anyámat. A rokonainknál négy-öt család élt a lakásban, egy szobában volt csak fűtés, én pedig annyit sírtam – reklamáltam, miért nincs ott az anyám –, hogy a 6 és 9 éves unokatestvéreimnek át kellett vinniük a másik szobába, ahol nem volt fűtés, és ők tartottak melegen. Ez a történet mindig bántott és elkeserített. A kisbaba mindezt csak úgy élheti meg, hogy elhagyta az anyja. Egyévesen még nem fogja fel, hogy az anyja talán ezzel mentette meg az életét. Felnőttkoromban végig volt bennem egyfajta mély elhagyatottság érzés. De hogy miért, azt csak az érzelmi emlékezetem tudhatta. Akkoriban, amikor a könyveimet Magyarországon is kiadták, Budapest környékén egyszer elmentem egy ayahuasca szertartásra. (Ayahuasca: dél-amerikai növény, illetve a növény tudatmódosító hatású főzete, amelyet terápiás célokra is használnak – a szerzők.) Feküdtem a földön a magyar éjszakában, és ráébredtem, milyen nagy szeretet volt az anyám és a Világegyetem részéről, hogy így megmenekülhettem. Rájöttem, hogy engem nem elhagytak, hanem átöleltek – az anyám, a keresztény nő és az egész világ. Közel 70 éves voltam, mire ezt el tudtam fogadni.

Amikor végre újra láthatta az édesanyját, hogyan zajlott a találkozás? John Bowlby pszichiáter a kötődést kutatva megfigyelte, hogy amikor egy kisgyereket elválasztanak az anyjától, két lépcsőben reagál. Az első reakció a szorongás. Ez természetes, mert ha a gyerek nem látja az anyját, akkor félnie kell. Ha fél, akkor sír, és ha sír, akkor jön az anyja. A második reakció a depresszió. A gyerek föladja a harcot: „Nem jön az anyám, nem tudok élni.” Nem eszik és nem játszik, depressziós lesz. De aztán a természet azt mondja a gyereknek: „Élned kell, el kell fogadnod az emberi kapcsolatot, az ételt, az életet.” A gyerek tehát normálisan kezd viselkedni. De mi történik, amikor az anyja visszatér? A gyerek stressz-szintje nő, gyorsul a pulzusa, de rá se néz az anyjára, nem hajlandó kapcsolatba lépni vele. Nem azért, mert haragszik – ha haragudna, akkor kiabálna, de ez védelmi manőver, ami azt jelenti: „Rettenetesen fájt, hogy elhagytál, nem hagyom, hogy még egyszer ilyen nagy fájdalmat okozz, inkább nem is kapcsolódom hozzád.” Bowlby tanulmányát elolvasva megkérdeztem anyámtól: én hogyan reagáltam, amikor négy héttel később újra találkoztunk? „Úgy viselkedtél, mintha idegen lennék, napokig rám sem néztél.” Ez bizony egy életre beleéghet az ember elméjébe.

Fotó: Michael Moster

Felnőtt életében hozott változásokat ez a felismerés? Valaha, ha összevesztem a feleségemmel, annyira megbántódtam, hogy rá se tudtam nézni. Beszélni se akartam vele, elzárkóztam. Fájdalmas volt ez a ridegség, hiszen épp akkor nem voltam elérhető, amikor a legnagyobb szükség lett volna az érintkezésre, a beszélgetésre. Ugyanazt tettem a feleségemmel, amit az anyámmal annak idején. Minél többet jár az ember terápiára, minél jobban fölismeri és megérti ezeket a mintázatokat, a régi sémák annál kevésbé tudják irányítani. De akkor is előjönnek! Ha nem értünk egyet a feleségemmel vagy jön egy érzelmi hullámvölgy, máig azt mondja az elmém: „Nem tartozom ide.” Több mint 48 év házasság után is feljön ez a hülye gondolat, csak mert összevesztünk. De ma már észreveszem, így nem befolyásolja a viselkedésemet. Nem vagyok a foglya. Ezt nevezem „felszabadulás”-nak.

A terápia vezette el idáig? A sírkövemre ezt a mondatot szánom: „Sokkal több munka volt, mint gondoltam.” Rengeteget kell dolgoznunk azért, hogy szabadok lehessünk. A szerencsés keveseknek kevesebbet, a többségnek egy életen át.

Sírfelirata van; és ars poeticája? Alice Miller pszichológus „A gyermekkor foglyai” című (nálunk A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása címmel megjelent) könyve arról szól, hogy a korai élmények miként határozzák meg a világ és saját magunk érzékelését, és miért cipeljük ezt egész életünkön át. Alig számít, mi történik később, mert ezt a tapasztalatot és világképet visszük tovább. Gyermekkorunk foglyai vagyunk. Orvosként, terapeutaként, íróként azon dolgozom, hogy kiszabadítsam az embereket a börtönből, ahova kisgyermekként kerültek.

Majdnem elfelejtettük: egy korábbi dokumentumfilmünk, a Dikátorok gyermekei szereplője, a náci birodalom második emberének leszármazottja, Bettina Göring ismeretlenül is üdvözli. Hermann Göring leszármazottja?

Pontosan. És köszöni, amit a munkájából tanulhatott. Ez hihetetlen! Milyen valószínűtlen, mégis milyen emberi, hogy annak az embernek a rokona üzen nekem, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy megöljön, amikor csecsemő voltam. Elvégre ő írta alá a zsidók megsemmisítéséről szóló úgynevezett „végső megoldás” tervét. De ebből az üzenetből az is látszik, hogy Bettina micsoda utat tett meg a gyógyulás útján. Mert képzeljék el, miféle negatív karmával kezdhette az életét! Ez a történet számomra arról szól, hogy még a legszörnyűbb emberi működési zavarok esetében is van esély a változásra.

Forrás: http://www.ng.hu/Tudomany/2017/12/02/A-boldogsag-ara

0 notes

tobbpenztazembereknek · 5 months

Text

A változás kora egy idősödő nő egyes szám első személyű története, a Mi ketten (rasszista történet) címűben pedig felváltva halljuk egy vidéken élő cigány lány, majd asszony és egy neki segíteni próbáló, pesti értelmiségi nő egyre zaklatottabb, kétségbeesettebb monológjait.

@eperszagucigany

4 notes · View notes

frannysbooks · 8 years

Text

Top Ten Tuesday

Év eleji könyves fogadalmak, gyertek csak!

Tíz könyv, amit idén szeretnék elolvasni

A tavalyi évben sokkal több könyvtári könyvet olvastam, mint saját példányt, pedig annyi mindent vettem. Idén szeretném ezt ha nem is megfordítani, legalább egyensúlyba hozni, úgyhogy a már szinte teljesen megtelt polcomról válogattam direkt olyan köteteket, amik nem tartoznak egyik idei könyves kihívásomhoz sem, amikről majd jövőhéten mesélek!

1. Agotha Kristof – Trilógia

Évekkel ezelőtt kaptam a bátyámtól karácsonyra, akkor annyira nem hozott lázba a téma, most viszont már nagyon érdeke – és nem ez az első TTT-es lista, amire felteszem, khm....

2. David Lagercrantz – Ami nem öl meg

Imádtam az eredeti trilógiát, éppen krimihiányom van és már másfél éve a polcon várakozik..

3. Donna Tartt – A titkos történet

Legkedvesebb barátnőmtől kaptam tavaly szülinapomra (vagy karácsonyra?) és mivel úgyis olyan keveset találkozunk az utóbbi időben, jó lesz közben kicsit rá is gondolni.

4. Sue Townsend – The Woman Who Went to Bed for a Year

Ezt a csoda még Bécsből van, mikor kint laktam egy ideig pont egy olyan napot követően vetten, amikor szinte ki sem mozdultam a lakásból. Később persze átkoztam magam, amiért elfecséreltem egy teljes napot, holott annyi látnivaló volt körülöttem..

5. Fernanda Torres – VÉG

Szintén tavalyi szerzemény, ezúttal a Könyvfesztiválról – Kösz a közreműködést, Eszter! – egyébként a brazil barátaim miatt vettem főként, akartam végre valami dél-amerikai olvasmányt, tetszett a téma is, a borító is – match made in heaven.

6. Grecsó Krisztián – Jelmezbál

Ez nálam valami kattanás lehet, imádom a vidéki magyar nyomort a könyvekben. Eddig csak rövid történeteket olvastam Grecsótól, azok nagyon tetszettek, főleg a regény előzménye (Jelmezbál előtt). Egyébként is több magyar könyvet szeretnék olvasni idén.

7. Homer Hickam – Vigyük haza Albertet!

Ismét egy nagyon szeretett barátnő, újabb ajándék, bár nem olyan régi, most decemberben kaptam Anditól. Már előre imádom!

8. Neil Gaiman – American Gods

Nem múlhat el az év a csodálatos Neil Gaiman nélkül, érkezik a TV-s feldolgozás is, úgyhogy minden adott.

9. Joe Hill – Szarvak

Épp a minap olvastam egy közös kötetét a híres papával (kritika hamarosan), és nagyon megjött hozzá a kedvem, és molyon is olyan jókat írt róla az egyik figyeltem.

10. Emily Arsenault – Az eltört teáspohár

A végére egy könnyed regény, hogy ne csak vér, nyomor és komolyság legyen az évben. Meg amúgy is olyan szép, remélem legalább olyan izgalmas is!

#TopTenTuesday #TTT #2017 #id��nsikerülnifog

0 notes

peterbreuerblog · 8 years

Text

OR-ZSE Hírlevél 10. évf. 5.sz.

OR-ZSE Hírlevél 10. évf. 5.sz. (more…)

View On WordPress

#amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt #hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség #március 12-re (11-e estétől) esik. Ezen a napon arról emlékezünk meg #megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450 körül történt eseményt Eszter könyve/Megilla örökíti meg #mely Purim napja #melyet a zsinagógákban felolvasnak.#PURIM Ebben a polgári esztendőben Ádár hónap 14-e

0 notes

bdpst24 · 5 years

Text

BÍRÓ ESZTER: IDŐRADÍR

Lemezbemutató koncert (Április 27., szombat 11:00 – Marczibányi Téri Művelődési Központ)

Bíró Eszter énekesnő új, gyerekeknek szóló lemeze és könyve, az Időradír a Móra Kiadó gondozásában jelenik meg. A könyvben található 15 dalos nagylemezen a hazai zenei élet kiemelkedő művészei is vendégszerepelnek, többek között Horváth Charlie, Oláh Ibolya, Rohmann Ditta, Szalóki Ági és Szolnoki Péter.

Bíró…

View On WordPress

0 notes

nemzetinet · 7 years

Text

„Nagyon maximalista volt, úgy is becézték, hogy Zsörti”

A négy nagyot, Márkus Lászlót és Csákányi Lászlót, Psota Irént és Váradi Hédit nagyon nehéz volt összeegyeztetni – erről még Tomasevics Zorka szinkronrendező beszélt lapunknak adott áprilisi interjújában. Ő gyártotta a Flintstone család utolsó szériáját, ami számunkra a kőkorszaki szakik kalandjai mellett a szinkronhangok miatt is klasszikusnak mondható. Frédi mellett pedig számos emlékezetes karaktert szólaltatott meg Csákányi, akit pénteken huszonöt éve, hogy elvesztettünk.

Foxi Maxi mellett volt ő Hercule Poirot, Óz, a nagy varázsló, A dzsungel könyve Baluja, de még Karak, a Szaffi-béli Loncsár, valamint Fjodor Karamazov is. Az 1921. január 13-án született színművész emellett a színpadon is számtalan különféle maskarát öltött: Ali basa volt az Egri csillagokban, Svejk a Hasek-darabban vagy Barchét az Őrült nők ketrecében. Mindeközben olyan filmekben láthattuk, mint az Indul a bakterház, a Rab ember fiai vagy a Sose halunk meg.

Zsigovots László a ma Ausztriához tartozó Németújváron született, szülei pedig burgenlandi horvátok voltak, akik az 1921-es soproni népszavazáson arra voksoltak: a város maradjon Magyarország része. A Jászai Mari-díjat fiatalon kiérdemlő művész vezetéknevét utóbb változtatta Csákányira.

A szentgotthárdi középiskolai évek után a Színművészeti Akadémián tanult, majd diplomáját 1942-ben szerezte meg. Pályája elejét rögtön szovjet hadifogságban kezdte, miután 24 évesen a Nemzetiből vitték el katonának. Szovjetekkel ugyan nem harcolt, de mikor véget ért a háború, másokkal együtt Linznél őt is elfogták és bevagonírozták. Barátai próbálták kérni az akkor Nemzeti-igazgató Major Tamás közbenjárását, de nem jártak sikerrel.

http://mno.hu/

Miután három év után visszatért az orosz bányákból, Csákányi személyesen is megtapasztalhatta Major „jóindulatát.” „Major Tamás titkárnője közölte, hogy az igazgató elvtárs házon kívül tartózkodik, amit én tudomásul vettem. Bár az ajtórésen láthattam, amint a tükör előtt áll, és borotválkozik. A szakszervezeti titkár aztán közölte, hogy nincsen státus számomra. Évekkel később mesélte, hogy mielőtt odaértem volna, megcsörrent a telefonja. Elhangzott az utasítás: Kirúgni, fasiszta!” – elevenítette fel a színész, aki aztán 1948-tól előbb a Pesti, majd az Úttörő, illetve az Ifjúsági Színháznál játszott. Később a nézők láthatták őt a Fővárosi Operettszínház, a Vidám Színpad, illetve a Vígszínház színpadán is.

A közönség szívébe közben egy dallal, a „Doktor úr, doktor úr, a maga szíve sose fáj”-jal lopta be magát. Huszka Jenő operettjét, a Szabadság, szerelem címűt mutatta be 1955-ben az Operettszínház, Csákányi pedig Melchior doktor szerepében énekelte a szóban forgó dalt, amit aztán évekkel később is lelkesen követelt tőle a közönség.

youtube

„Apu nagyon maximalista és kritikus ember volt. Az is volt a beceneve, hogy Zsörti” – mesélte tavaly decemberben a Hír TV Alinda című műsorában Csákányi Eszter színésznő, Csákányi László lánya. Megjegyezve: a Vidám Színpadon főként kirívó volt édesapja kérlelhetetlen hozzáállása. Ennek kapcsán Straub Dezsőnek is volt egy jó sztorija a Színház.org-nak adott idei interjújában: „Csákányi Laci bácsi minden előadás végén, amikor legördült a függöny, azt mondta: »Köszönöm a férfias munkát, aki nem azt végzett, az szégyellje magát!«”

Csákányi Eszter az említett beszélgetésben hozzátette, a korral éppígy lett ő is maximalistább, „ezt a szakmát csak így lehet csinálni, úgy nem, hogy nem teszel bele mindent.” A színésznő 2004-ben a Magyar Narancsnak elmondta azt is: apja kevés drámai szerepet kapott, ami szerinte nem bizonyult jó döntésnek, hiszen hasonlókban is nagyszerű tudott lenni. Példaként az Eljő a jeges című darab egy kisebb szerepét említette: „abban nagyon ünnepelték.”

youtube

A színművész 1992. november 3-án, Budapesten hunyt el. Négy évvel ezelőtt, 2013. december 7-én róla nevezték el a szentgotthárdi filmszínházat, fennállása századik évfordulója alkalmából.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.03.

„Nagyon maximalista volt, úgy is becézték, hogy Zsörti” a Nemzeti.net-en jelent meg,

0 notes