#holmi kutya

[csinike1201]

Szia Csajos!!!

Nehogy már TE fuss és fiú után, nehogy te udvarolt már neki, nehogy te keresd őt! NŐ VAGY!!

Neked választanod kell majd, kicsikét játszadozni vele, meg forgatni, úgy, hogy összezavard, hogy ne legyen könnyű dolga.

Ez a lényege az egésznek, ez a legélvezetesebb része.

A küzdés. Hidd el ha kellesz neki, ha érdekelt majd keresni fog. De TE ne keresd.

Nem vagy te holmi kutya, hogy loholj utánna!! De holmi csitri sem vagy, hogy könnyen add magad.

Viszont, ha fel keres ne omolj rögtön a karjaiba, mint valami könnyű vérű nőcske.

A-a, nem szabad. Néha ejts el egy-kátyú utalást, bókot, kedves szót te is, menj bele a játékba, idegesítsd incselkedj, húzd az agyát.

Tégy úgy mintha nem érdekelne, de mégis mutasd ki egy kis érdeködést. Nem könnyű de rohadt izgalmas.

Ő is ugyanezeket fogja csinálni veled. A saját fegyverét kell felhasználni ellene. Csak okosan !! S ne feledd, NŐ VAGY! Büszke, szép, csinos, okos, erős, magabiztos, aki tudja mit akar.

Nem futsz fiú után, csak visszajelzéseket adsz, ha közeledik feléd.

Nem adod könnyen magad, nem vagy könnyű nőcske. Nem könyörögsz neki, nem alázkodsz meg előtte, szó nem lehet róla.

Ha ő nem képes, akkor te sem! Legyen tartásod, érted küzdeni kell, mert értékes nő vagy. S ha megszerez és nem tud megtartani, mert azt hiszi, hogy téged már végleg megszerzett, akkor ennyi volt. Dehogy szerzett meg végleg ! Akkor szerzett meg végleg, ha téged helyezett előtérbe, ha tovább is küzd érted.

Ha a legfontosabb neki a TE boldogságos és ha megcsal…

Hagyd ott a picsába. Meg bocsájtasz neki, de nem érdemes még egy esélyt adni neki. Felesleges. Tapasztalatból beszélek…

Csak ennyit szerettem volna mondani. Ne felejtsd el ezeket a szavakat. NŐ vagy, nem kutya, nem ribanc. NŐ !

Akár kívül akár belül, de szép.

[hicapacity]

ha egyből sikerült kikötni a far-táji seggbe dugásnál, akkor már inkább a szent kehely teljen, mint holmi   csúcs(!?)dísz ámítson, vagy az antiókiai szent kézigránát szanaszéjjel tágítson!!😂 Felrobbanok a röhögéstől a teringettét, vagy a kóbor kutya fáját !🤣 Na ez lenne aztán az ánusz táján igazán aggasztó helyzetet teremtő és ki is hegyező (ezo) status quo 

[istenhoztanightvaleben]

30. rész - Dana

[Az epizódot itt lehet meghallgatni/letölteni, a “Direct download” feliratú linken.]

Szív kell hozzá. Merészség kell hozzá. De készpénzt is elfogad. A lényeg, hogy azonnal fizetnie kell.

Isten hozta Night Vale-ben!

Pamela Winchell polgármester asszony a mai napon újra bejelentette idén esedékes lemondását. Ez már a negyedik erre vonatkozó bejelentése a héten. Összeszorított fogakkal mondta el újra, hogy ez teljesen a saját döntése volt, és sosem tárgyaltak róla nagy szőrmét és díszes nyershús-koronát viselő apró férfiak egy ablaktalan helyiségben.

„Nálunk ezt nem így szokás.” – mondta. – „Nálunk ezt nem így szokás.” – suttogta. – „Nálunk ezt nem így szokás.” – tátogta némán, miközben egyetlen sötétvörös könnycsepp szökött a szemébe, majd gördült le lassan feszes, olívaszínű orcáján és hullott agyagfoltos zubbonyára.

A polgármester-választásra egy későbbi időpontban kerül majd sor. Amikor a sajtó képviselői a pontos dátum után érdeklődtek, egy behatárolhatatlan, mégis fenyegető kormányügynökség álruhás képviselői hangos dorombolásba kezdtek, majd a tudósítók lábához dörgölőztek. Több riporter tüsszögni kezdett.

Hallgatók, sokan bizonyára emlékeznek még gyakornokunkra, Danára, aki még áprilisban a tiltott Kutyafuttatóban ragadt, miközben bizonyos különös eseményekről tudósított. Azóta kaptam időnként egy-egy SMS-t és e-mailt Danától, de aztán ma reggel… nos, legjobb lesz, ha meghallgatjuk.

[Dana]: Cecil, itt Dana. Találtam egy kivezető utat. Körbejártam a Kutyafuttató szélét, hátha találok egy repedést, lyukat vagy valamilyen gyenge pontot az obszidiánfalon. Semmilyen nyílást nem találtam, de (és ez nagyon furcsa) a falnak sosincs vége! Ha egyhelyben állsz, a Kutyafuttató mintha csak egy háztömbnyi helyet foglalna el, de én vagy két hétig mentem ugyanabba az irányba, amíg már nem is láttam magam mögött az oszlopot, ahonnan indultam, sem az embereket, akikkel voltam, de még az alufólialevelek susogását sem hallottam a magas, fekete fákról, amik a felhőktől védelmeznek bennünket.

Még valami: találtam egy ajtót. Egy vén tölgyfaajtót, ami magányosan állt a semmi közepén. Nem tudom, kijárat volt-e a Kutyafuttatóból, vagy bejárat egy még annál is szörnyűbb helyre, de átmentem rajta. Most valami régi házban vagyok.

Cecil, mozgást hallok az emeletről. Mennem kell. Nemsokára megpróbállak visszahívni. Köszönök mindent, és remélem a tér és az idő, amiben vagyunk, hamarosan újra egyezni fog.

[Cecil]: Ó, Hallgatók! Bárcsak beszélhettem volna Danával ma reggel! A Cat Ballou legendája ment a tévében, és egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle! Próbáltam visszahívni Danát, de a telefonom egy pillanatra lángba borult, és valami éles dolog felvágta a hüvelykujjamat, mikor rányomtam a számára.

Most pedig egy közérdekű közlemény a Night Vale-i Állatvédő Szövetségtől:

Kutyát fogadna örökbe? A kutyák nem csak kiváló társai a családnak, de elősegítik a gyermekkori személyiségfejlődést is. A családi kutya rendszeres etetése, sétáltatása, a vele való birkózás, létezésének tagadása, majd előbb-utóbb a lelkük összeolvadása sok mindent megtanít a gyerekeknek felelősségről, empátiáról és pirokinézisről.

Természetesen nem minden kutyafajta ajánlott kisgyerek mellé. Ezek közé tartoznak a pókfarkasok, a duplafarkasok, a rugóskéses hegyikutyák, a titkos terrierek, a húsevő spánielek, a veremi viperák és az asztali fűrészek. Látogasson el az Állatvédőkhöz további információért a családjának legmegfelelőbb kutya kiválasztásához!

Halló? Dana?

[Dana]: Cecil? Alig hallak. Cecil, ott vagy?

[Cecil]: Igen, itt vagyok! Dana, még mindig a régi házban vagy?

[Dana]: Nem, még mindig a régi házban vagyok. Feljöttem a pincéből, ami teljesen üres volt, csak egy fotó volt benne egy világítótoronyról. Egy 8x13 centis, bekeretezett fekete-fehér fotó egy öreg világítótoronyról. Ferdén lóg kicsit jobbra az egyik fal közepétől. A világítótorony a képen egy mező kellős-közepén áll. Nincsen körülötte víz. Mit keres egy világítótorony olyan helyen, ahol nincsen víz?

[Cecil]: Fogalmam sincs.

[Dana]: Nem, nem hiszem. Talán valami más oka lehet. Mindenesetre mikor a fejem felett elhallgattak a lépések, kinyitottam az emeletre vezető ajtót. Egy férfi állt a nappali közepén és csak bámulta maga előtt a falat. Nem láttam az arcát, Cecil, de tudtam, hogy ezt a pillanatot már átéltem egyszer… Nem déjà vu volt, sokkal inkább mint egy tiszta de illékony emlék egy álomról. Féltem, nehogy meghalljon, Cecil.

[Cecil]: És mit tettél ezután, Dana?

[Dana]: Igen, pontosan ezt tettem! Összeszedtem a bátorságomat és megszólítottam. Azt mondtam neki „Jó napot, uram! A nevem Dana, és elnézést kérek a zavarásért, csak szerettem volna megkérdezni… ez az ön otthona?” De meg se mozdult, meg se szólalt. Csak egy másik kis fényképet bámult a falon. Közelebb mentem hozzá, és azt mondtam neki „Elnézést, uram! Elnézést, de…” és akkor megláttam, Cecil! Megláttam ki volt az!

[Cecil]: Ki volt az?

[Dana]: Nem, nem ő volt. John Peters volt az (tudod, a farmer?). És csak bámulta azt a képet, én pedig még közelebb mentem hozzá, és mondtam neki „John, én vagyok az, Dana!” – de nem válaszolt. Megnéztem a képet, amit annyira bámult, de csak egy ablak volt rajta. Kopott uszadékfa keretben egy fénykép egy kopott uszadékfa ablakkeretről, benne kissé hullámos üveg. Nem tudtam kivenni, mi van a fotón az ablakon túl, de volt ott egy alak. Talán egy fa, talán egy ember. John csak bámult maga elé szomorúan. Nem, nem is szomorúan. Aggodalmasan. Úgy tűnt, aggasztja valami. Ezután már nem szóltam hozzá. Meglengettem a kezem a szeme előtt, de észre se vett. Próbáltam megérinteni a vállát, de a kezem egyenesen keresztülment rajta. Mint a hideg szellőn. Ott se volt, Cecil! Végül megfordult, és egy másik ablakos fényképet kezdett el nézegetni egy másik falon, de engem nem vett észre. Ebben a házban nincsenek bútorok, semmilyen berendezés, semmilyen holmi – csak fotók. Kis fotók elszórtan a falakon. Legtöbbjük ablakokat ábrázol – különböző ablakok, különböző ablakkeretekkel, különböző képkeretekben. Észrevettem, a háznak nincsenek is saját ablakai, szóval… nem is tudom, van-e igazából pincéje, földszintje, emelete. Az emelet a pince a földszint. De egyvalamit tudok, Cecil.

[Cecil]: És mi az?

[Dana]: Nem, de közel jársz. Tudom, hogy John Peters egy konyhából nyíló ajtón át jött be. Látom az ajtót, Cecil. Nyitva van, és odakint süt a nap. Napsütést és homokot látok. Átmegyek rajta.

[Cecil]: Helyes! Dana, tégy úgy! Menj át az ajtón most! Menj át azon az ajtón!

[Dana]: Sajnálom, Cecil. Igazad van, de muszáj átmennem az ajtón, akármi is történjen. Haza kell jutnom!

[Cecil]: Tedd meg, Dana. Gyerünk!

[Dana]: Indulok!

[Cecil]: Dana? Halló? Dana, hallasz?

Hölgyeim és Uraim, nem tudom, hová került most Dana. Remélem, hallani fogunk még felőle. Szívesen visszahívnám, de a telefonom tüskés lábakat növesztett, és épp elmászik előlem.

Ha Ön imádkozós típus, kérem imádkozzon, hogy Dana biztonságban hazatérjen Night Vale-be! Ha Ön nem imádkozós típus, figyelmeztetnem kell, hogy ezzel számos törvényt megsért, és hamarosan fegyveres ügynökök fognak kopogtatni az ajtaján.

Vessünk egy pillantást a sporthírekre!

Ezen a hétvégén a Night Vale-i Középiskola Skorpiói megnyitják az idei futballszezont a Pine Cliff-i Középiskola Gyíkfigyelői ellen vívott meccsükkel. A Skorpiók hátvédje, Michael Sandero két szezon között műtéten esett át, hogy eltávolítsák második fejét, amit a tavalyi bajnokság alatt növesztett. Michael édesanyja, Flora Sandero elárulta, hogy végül fia eredeti fejét távolíttatta el, mivel az újat sokkal jobban kedveli.

„Ez az új fej sokkal jóképűbb, és nem felesel annyit.” – magyarázta Flora a Pinkberry fagylaltozó tetejéről, ahol éppen hosszú tüskékre felnyársalt dögevő madarakat és rágcsálókat installált. – „Ez az új fej csak oroszul tud, szóval legalább nem kell egész este azt hallgatnom, ahogy a barátnőjével telefonál, és nem foglalja el a tévét se, mert nem érti az itteni angol- és spanyolnyelvű műsorokat. Most már sokkal jobb fiú.” – mondta, miközben újabb karót döfött a népszerű fagyasztott joghurt-üzlet tetejébe, majd az égre kiáltott, mire a ritkás felhők szétrebbentek, és mögöttük láthatóvá vált egy óriási lebegő kristály, mely halovány vörösen izzott a délutáni napsütésben.

Most pedig egy üzenet a szponzorainktól:

A McDonald’s szeretne mindenkit emlékeztetni, hogy a nap legfontosabb étkezése a reggeli. Szóval miért mulasztanál el akár egyetlen reggel is a tükörbe nézni, amíg már fel sem ismered az onnan visszanéző arcot, ami minden gesztusodat utánozza, minden mozdulatodat kigúnyolja?

Honnan máshonnan szereznéd meg a kellő energiát az egész napos munkához vagy kikapcsolódáshoz, ha nem sikoltasz némán annak a nőnek vagy férfinak az arcába, aki miatt olyan nyugtalanság, olyan leküzdhetetlen iszonyat, olyan émelyítő érzések fognak el, ahányszor csak belegondolsz, mi az ott a tükörben és mivé válsz te is lassacskán.

Mi lett belőled?

Hol ér véget az űr? Hol érsz véget te? Mikor érsz véget? Mennyi az idő? Elkésel a munkából! Félig felöltözve fekszel a fürdőszoba padlóján egy hűvös fogkrém- és hajzselétócsában. Sírsz, de vajon mióta?

McDonald’s. - Szeretek!

Hallgatók, híreket kaptam Carlostól – drága Carlostól, akinek tökéletes a fogsora és a haja, és aki hajlamos néha az ideálisnál egy kicsit hangosabban rágni – Carlostól, aki éppen a Desert Creek lakóparkban van más tudósok társaságában. Az elmúlt évben Carlos egy nemlétező házat tanulmányozott ott. Úgy tűnik, mintha létezne, vagyis hogy ott van, amikor ránézünk, és két másik teljesen ugyanolyan ház között áll, szóval több értelme lenne ott lennie, mint nem. De nem létezik.

Carlos azt mondta, a tudósok megkérték, hogy menjen oda és csöngessen be, csak hogy meglássák, mi történik. Még öt dollárt is felajánlottak neki cserébe, de visszautasította, mert hogy a tudósbecsület így meg úgy, bla bla bla... Én meg mondom neki, öt dollárból már simán meg lehet ebédelni Jerry Tacoéttermében, de hát ahogy gondolod, pénzeszsák!

Carlos azt mondta, még mielőtt akár egy lépést is tehetett volna a ház felé, egy telefonáló nő rontott ki az oldalajtón. Ő és a tudósok odarohantak a nőhöz, és szólongatták, miközben ő meg sebesen távolodott a háztól. Pánik ült az arcán.

Nem, nem is pánik. Aggodalom. Carlos szerint aggodalom ült az arcán.

Folytatta a telefonálást, tudomást sem véve a tudósokról. Carlos azt mondta, a nő addig menetelt előrefele, amíg végül keresztülsétált rajtuk, egyenesen át a tudósokon, mint valami hűvös szellő. Aztán abbahagyta a telefonálást, még utoljára jól megnézte magának a házat, majd pánikkal – nem is, aggodalommal az arcán elrohant.

Carlos azt mondta… és ez nagyon különös… Carlos azt mondta „Úgy hangzott, mintha hozzád beszélt volna, Cecil!”

Hallgatók, nem tudom hol és mikor van Dana, de itt fogom várni a hívását a telefon mellett. Tudom, hogy jól van. Remélem, hogy jól van. Félek, hogy nincs jól.

Rendkívüli idegességgel – nem is, aggodalommal… rendkívüli aggodalommal nyújtom át Önöknek az időjárást.

Első mentett üzenet:

[Dana]: Cecil, sajnálom, hogy megszakadt az előző hívásunk. Kijutottam az ajtón, ki az üres fotókkal teli üres házból, ki az üres sivatagba, de nem tudom, ettől jobb lett-e bármi is. Semmit nem látok, csak végtelen homokot és egyetlen hegyet a távolban – egy hegyet, amit még sosem láttam azelőtt, mivel nem hiszek a hegyekben. De mégis van itt egy hegy, a tetején meg egy kicsi, folyamatosan pislogó vörös fény.

Amint kiléptem a házból, az ajtó becsapódott mögöttem és eltűnt. Ahogy mentem előre, átmentem valamin, ami nem is volt ott. Hangokat hallottam a statikus sistergésen keresztül, és hűvös szellőt éreztem a testemen. Mások is vannak itt, de mégsem itt, Cecil.

Min vagy kin mentem keresztül?

Cecil, valami közeledik. Érezni a földben, valami nagyon nagy közeledik. Mennem kell. Hívlak, amint tudlak. Mondd meg anyámnak és a bátyámnak, hogy kijutottam a Kutyafuttatóból, és biztonságban vagyok. Egyelőre.

Köszönöm, Cecil!

Üzenet vége.

[Cecil]: Jaj, Hallgatók, bárcsak ennél több hírrel szolgálhatnék! Bár csörgött volna a telefonom, bár beszélhettem volna vele az újabb hangposta helyett! Bár itthon lenne Dana, biztonságban! Bár érezhetnék mást is, mint ezt a mindent elsöprő aggodalmat!

Nem, nem is aggodalmat… bizonytalanságot.

Sok mindent kívánok most.

De ahogy a régi mondás tartja, ha a kívánságok lovak lennének, azok a kívánságok nyerítve és rúgkapálva rohannának el, valami hatalmas, láthatatlan gonosztól való félelmükben.

Szóval ehelyett inkább hálát adok, hogy Dana kijutott a Kutyafuttatóból. Hálás vagyok, hogy a Költészet Hete óta először beszélhettem vele. Hálás vagyok, hogy Carlos nem nyomta meg azt a csengőt. Hálás vagyok, hogy vannak, akik hallgatják ezt a műsort, és ezeket a történeteket a mi csodás kis közösségünkről – Amerika tudományos szempontból legérdekesebb közösségéről, ahogy az én Carlosom mondta egyszer.

És persze hálás vagyok Önökért is, Night Vale.

Maradjanak velünk most következő rövidhullámú rádiós cuppogásunkra, majd élethosszig tartó fülzúgásra.

Jó éjt, Night Vale! Jó éjszakát!

A nap közmondása: Nézz fel az égre! Válaszokat nem fogsz ott találni, de legalább meglátod, miért sikoltozik mindenki.

Megjegyzés: Dana hangja Jasika Nicole.

[aretsorozat]

45.4/4.

Végre a várva várt Margit és a nyulak bemutató. Közben a Doki kertjében patkány neszez? Balog Kázmér munkát kap. Janka néni újra lángol.

Bendő atya újra tölt. Julcsi komolyra fordítja a szót.

  És a kórus, amely állt Benjamin, Kisbabos és Izaura nevezetű nyulakból,  imígyen búsongott az első felvonás vége felé:

 Gond van a malomban

Nyúlvész az alomban

Ó, a nyuszi hogyha taknyos

Csodatétel kell e vadhoz

Hogy el ne hulljon mind a nyúl

A szőre loncsos, a füle konyul

Csak hever mind és piheg

Négy lábából három már hideg

Ó, kegyetlen sors, te rideg

Mért, mért sújtod így ezeket

Mit ártottak ők

Mi a bűnük

Ez ártatlan fűevők

El mit követtek?

De ki jő ott zokogva

És ki nyit be a malomba

És néz rá könnyben az alomra?

Margit az, e királyi apáca

Aki e szigeten lelt

Hazára, barátra.

 És Margit csakugyan bejön a színpadra, és mély átéléssel könnyes volt a szeme, és máris senki nem érti újra, hogy lehet az, hogy a szent szűz szerepét játszó művésznőt nem vették fel a színművészeti egyetemre.

 Jaj, barátaim, kedves nyulak

A szívem rögtön itt szakad

Meg, jaj, mitévő legyek?!

Nem pusztulhat el ez alom

Nem, nem, nem akarom!

Isten, kérlek, segíts rajtuk

Vedd le róluk a taknyot

Bundájuk legyen újra fényes

Szemük csillogjon

Tapsi fülük lobogjon

Midőn körbe-körbe futkosnak

Vagy szállnak, mint a szél

Mint a nyílvessző

Vagy mint szerelmes szállna

Régen látott kedveséhez.

Ha szárnya is volna, nem csak

Vágya…!

 És ekkor Margit térdre hull, és könnyes szemmel felnéz az égre.

És ekkor egy reflektor fénye ömlik el a téren, mivel Vágási Druida Ferenc, aki a lánya kedvéért vállalta az előadás világítását, felkapcsolta azt.

Ezt észlelvén pediglen a nyulak kórusa beszámol a csodáról, amit Margit cselekedett meg az influenza-gyanús nyulakkal. Márpedig az Árpád korban az aztán tényleg a sors csapása lehetett, mivel ama vírus aligha a spanyolnátha művésznéven jelent volt meg a Földön először. Na de ne okoskodjunk, élvezzük inkább az első felvonás fináléját.

 És borúra derű! Nézz már oda!

Kisütött a Nap, tapsi koma!

A zord felhők huss a kussba

Életerő szálla a nyúlba,

Többet egyet se hapcizott

Hanem felkelt és rohant legott

Margitnak fel, le és alá

És mind a hozsannát zsonganá

Ha beszélni tudna a nyúl

Vagy musicalben dalolni vadul

És rázni a bundát

Hogy a fül repkedje szana és szét

És fülét vesztvén mind úgy nézzen ki

Mint egy randa menyét.

Éltessük hát mi szent Margitot

Aki csodát tett, újat

És még be sem alkonyodott.

 És lelámpa.

És szünet.

És a viszonylag sötét színpadról Margit és a nyulak kórusa gyorsan

eltűnt a paraván mögött, rábízván a nagyérdeműre, hogy óhajt-e tapsolni.

A korrekt beszámoló kedvéért: voltak, akik tapsoltak.

Na, nem nagyon sokan.

De például a rokonok. Ők viszont nem álltak, ültek annyian a Hyde-pad téren, hogy mozgalmukból vastaps izmosodjék. No sebaj, majd a végén, gondolhatnák a fellépők és a nézők, de mint tudjuk, nem ez a céljuk. A színpad takarásából kifürkésző Erőss Jonatán döbbenten állapítja meg, hogy a premier közönség szinte birk türelemmel szenvedte végig az első felvonást. És közben, bár ő legalább igen szederjes képpel, csak Jusztin atya távozott, a püspök úr titkára, aki Bedeő atya távollétében a lelkipásztori feladatokat látja el a gyülekezetben.

No de Jusztin atyát nem követte senki! se röhögés, se fújjogás, se szellemesnek szánt beszólások, esetleg paradicsommal dobálás, bár az már régen nem divat.

Hát mi lesz itt, kérem?

Bukás, az nem?

De mért?

És Janka nagyság? Az első sorban ülve? A külön neki odakészített bársonyszékben? A nagyestélyiben? Az ölében az antik színházi látcsővel?

Amit sűrűn használt, holott öt méterre sincsen a színpadtól? Ő mit látott az elmúlt közel egy órában, az ég szerelmére? Ha nem egy penetráns szart?

Hát ki érti ezt?

Mert Erőss Jonatán persze nem érti.

No de még bízhatunk a második felvonás fináléjában.

                                       O

 A NULLADIK KÉRDÉS

 Dzsihád üvöltve rohan át a Doki kertjén, és áll meg a kerítésénél, egy sötétbe rejtekezett bokor tövét támadva. Hirig kissé értetlenkedve követi őt. Igaz, hogy valami neszez ott egy-két perce, de ettől mért kell ekkora balhét csapni?

Nyilván egy sündisznó. Vagy nem az?

- Ne spilázd már magad, öreg! – vinnyog rémülten Dzsihádra a régi, bár annyira ezért nem kedves, a jóképű, a mindig kellemesen társalgó csatorna kurkász. - Nem láttál még élő patkányt csipkeborban?

- Égőt szívesebben látnánk- poénkodik Hirig úr a főnöke helyett. Dzsihád szeme változatlanul vérben forog. Még nem pihente ki Ugribug verebet, és már megint eksön van? Ez sok. Vagy lehet, hogy csak Dzsihád öregszik?

- Haha, de rossz vicc.

- Szerintem meg csak túlcizellált egy magadfajtához,

- Mert szerinted én milyen fajta vagyok, he?

- Vándor.  Az ember közvetlen környezetében. De azt nem mondhatnám, hogy az ember barátja. Népi neve: potkán, patkán, Rattus norvegicus.

 A legfontosabb rágcsálófaj Közép-Ázsiából, a Kaszpi-tenger környékéről származik. Elnevezése abból adódik, hogy először Norvégiában írták le.  

A patkány világméretű „vándorlását” a hajókkal végzett teherszállítás tette lehetővé. Így jutott a különféle földrészek kikötőibe, majd onnan a szárazföld belsejébe, majd  a világ összes országába eljutott. A Szerkesztő.

 - Ez a baj veletek.

- Már hogy mi?

- A nagyképűségetek, az.

- Aha.

- Pedig tudjátok, mik vagytok ti? A nulladik típusú találkozás. Két szarfaszú űrpolip kutyabőrben. Piha.

- Minek neveztél te minket?!

- Szarfaszúnak.

- Minek?

- Nyugalom, főnök!

- Űrpolipnak! Tehát ennek a rágcsálónak meg kell halnia.

- Na, ne mondjad.

- Gyere ki onnan, hadd ne szurkáljam össze magamat!

- Jó vagyok én itt.

- Hirig!

- Igenis.

- Ráncigálja ki onnan!

- Értettem.

Hirig megfontoltan lát a feladathoz. Mért ő sebezze fel magát a csipkebokor tüskéin? Szerencséjére a kövér hírnök mentesíti a parancs végrehajtása alól.

- Szóval át se adjam a Sátán üzenetét?

- Á, tehát azért vagy itt.

- Mert csak azért jöttem, hogy élvezzem a társaságotokat.

- Hallod, de pimasz patkány vagy te.

- Csak amit a rangom és a beosztásom megkövetel, he.

- Na jó. Mit üzen a Sátán?

- Hajlandó fogadni benneteket.

- Remek.

- Ha előtte írásban megkapja, miről akartok tárgyalni.

- Írásban.

- Három példányban.

- Három.

- De az is elég, ha velem közlitek.

- Veled.

- Úgyhogy a szerepem egyenesen diplomáciai jellegű, a továbbiakban

ehhez tartsátok magatokat. – és a közlése súlyát növelendő két hátsó lábára áll, az orrát felhorgasztja, a mellét kidülleszti, a pikkelyes farka végével aprókat csapkod, két fekete szeméből meg arisztokratikus gőg sugárzik. A látvány összhatásán sokat ront sajnos, hogy amúgy a bokor aljában tök sötét van.

- Nos, mit óhajtanátok őfenségétől?

Hirig és Dzsihád összenéznek. Tényleg, mit is? És hogyan kéne ezt összefoglalni három kérdésben?

- Először is, mi a faszt kavar össze-vissza? – mordul fel Dzsihád.

- Ez az első?

- Várjon, főnök, ez így túl általános.

- Mért?

- Ez a második?

- Nem!

- Akkor mi a második?

- Még első sincs.

- Akkor a „mi a faszt kavar” az nem volt kérdés?

- Nem.

- Pedig nagyon úgy hangzott.

- Akkor az a nulladik kérdés volt.

- De nem érek ám rá egész este! A Kenyér Napja nekünk is ünnep.

- Mit nem mondasz.

- Ez kérdés volt?

- Nem!

- Áruljátok már el, ilyen szellemi képességekkel hogy tudtatok kilépni a csillagközi térbe?

- Hirig.

- Igenis.

- Mégis csak ki kéne rángatni a gerincéből ezt a büdös dögöt.

- Szívesen megtenném, uram, de az diplomáciai bonyodalmakhoz vezetne.

- Okos kutya… - cincogja a Sátán ügynöke.

- Na jó. Gyere vissza holnap. Addig megfogalmazzuk a kérdéseket.

- Holnap nem érek rá.

- Akkor mondd meg a főnöködnek, küldjön mást helyetted, mert te alkalmatlan vagy.

- De…

- Vauuu!

- Cin.

- Nyüsz.

                                                o

  JAJ, A MARGIT MÉRT NINCS BUKVA?!

 És a nyulak kórusa kétségbeesetten fog bele a fináléba.

Ó, hogy reménykedtek, hogy az előadás nem jut el idáig, mert már

réges-régen botrányba fulladt.

De nem az történt.

Íme hát, a finálé.

 Sej, öregem, rá se ránts

Ez a sztori penetráns

És a nóták olyan szarok

Ha meghallom, belehalok

A kecskerímek mekegnek

A ritmusok repednek

Olyan ez a musical

Az ördög se viszi el

Olyan ótvar, olyan ciki

Hogy az ember el se hiszi

Ilyen nincs is, pedig van

Jaj, a Margit bukva van

Szertefutnak mind a nyulak

A zenekar tust se huzat

Olyan ótvar, olyan ciki

Hogy az ember el se hiszi

Ilyen nincs is, pedig van

Sej a Margit bukva van!

 És csend.

És aztán valaki elkezd tapsolni. Nyilván barát vagy rokon. És ettől valahogy többen is kedvet kapnak. És ez lassan bártortalan tömegmozgalommá teljesedik.

Sőt, holmi lájtos vastaps is kialakul, ám azért az hamar elhal. Szóval úgy bukik a Margit és a nyulak, hogy csak semmi látványos botrány.

A szereplők kénytelenek meghajolni, aztán Kisbabos némi bosszúvágytól addig böködi Boglárkát, amíg a művésznő fel nem cibálja a színpadra a szerzőt.

És akkor a taps udvariasan felerősödik, és nem marad abba, amíg Erőss Jonatán mélységes zavarban hajlong, és sasszézik, és kezet fog a szereplőkkel, és külön puszit oszt a hölgyeknek, a címszereplő Vágási művésznőnek kettőt is, de hát virágkosárral nem készült. És hátrál tovább, ki és le, és közben le rá nem nézne Janka nagyságos asszonyra

Aztán a pezsgős koccintás után az értő kritikák! Hogy a darab és az előadás legfőbb erénye az önirónia, amitől úgy nagyszerű az egész, ahogy van, mert úgy rossz, hogy ettől jó. Az ál- ügyetlen szövegek, a kínosan rossz versek, a penetráns zene bizony a mi disszonáns viszonyunkat fejezi ki az egyik legtisztább, leginkább szeretetre méltó szentünkkel, Árpád-házi Margittal, kinek élete ráment király apja fogadalmának teljesítésére. Mi ez, ha nem a végtelen türelem, a keresztény alázat, és a szülői akarat feltétlen tiszteletének elképesztő és tanulságos példázata? És mi, itt, a Réten, vagy bárhol másutt a világban mit tudunk ezzel kezdeni? Bizony csak röhögni rajta.

És ez sajnos mind elhangzik ám holnap a Réti Hírekben.

A szakmai siker.

Ki érti ezt?

Mert Erőss Jonatán aztán nem.

És elérkezett a várva várt pillanat. Amire Erőss úr készült hónapok óta.

Gyakorolt rá a tükör előtt! Hogy milyen arcot kell vágnia, amikor majd Janka őnagysága közli vele, köztük mindennek vége, mert ki nem állhatja férfiban a tehetségtelen lúzereket. És ő ezt korrekten közölte is, nemde bár. További jegyességük, netán házasodásuk alapfeltétele a Margit és a nyulak fogadtatása.

De a darab megbukott. tehát…

És akkor majd Jonatán hősiesen tartja magát. Férfi módjára veszi tudomásul.

Kissé sápadtan, az indulattól enyhén megduzzadt arccal, enyhén ökölbe szorított kézzel, de behúzott hassal, és hátrafeszített vállal áll majd, enyhén meghajol a nagyasszony előtt, és csak ennyit mond majd halkan: ez esetben Isten áldja, kedves Janka. És távozik.

És akkor most mi van? Ez a vénasszony diadallal megöleli. Az ajkán csókolja!

És a vip fogadáson mindvégig az oldala mellett óhajtja, hogy a szerzőnek szóló egyetlen gratulációt se hagyjon ki.

Ki érti ezt?

Mert Erőss Jonatán aztán nem.

Hát sehogy se lehet megszabadulni ettől a nőtől?

Na persze, lehetne azt mondani neki: Janka, köztünk mindennek vége.

De aligha született még olyan férfi ezen a Földön, vagy bármely másikon az univerzum egy másik pontján, vagy valamelyik párhuzamos univerzumban, aki ezt így meg merné mondani neki.

Pláne azok után, hogy a nagyságos asszony kijelentette, a nagy szakmai és közönség sikerre tekintettel ősztől a saját költségén repertoáron tarja az előadást a  közösségi ház nagytermében, mi több, itt és most, tanuk előtt felkéri a mestert

egy következő mű megírására.

A hab a tortán Balog Kázmér gratulációja volt, aki megragadta az alkalmat, és felajánlotta a produkció számára erotikustánc művészetét. Hiszen eléggé ráér, most, hogy egymaga van, hamar összeszedi magát, és addig is kisegítő pincéri munkát kapott Ónagy Jenőnél a Jázminban.

                                                O

 BENDŐ ATYA NEM MOZOG!

 Bendő atya arra ébredt, hogy még mindig nem halt meg. Hát már sehogy se lesz ebből a gameből over? Pedig a legutolsó gondolta az volt, midőn Évacsutkában, a bacchanália legförtelmesebb kellős közepén mindenféle karok megragadták, a ruháját letépték, a földre döntötték, hogy ocsmány kéjvágyuk tárgyává tegyék, és végül egy hatalmas meztelen, szőrős ülep csücsült a fejére, fos szagú szutyoktól ragacsos és mázsás súlyú, az orrát-száját elzárva a levegővétel esélyétől is, hogy végre. És jött a megváltó sötétség.

De mégse halt meg. És meg se szabadult. Ha egy pillanatig abban reménykedett volna, hogy a dolgozószobájában ébred, a paplakban, és csak egy iszonyat hosszan tartó rémálom volt az egész, és most kikászálódik az ágyból, és a legelső dolga kihúzni a számítógép dugóját a csatlakozóból, a második megragadni a kütyüt, kivinni a házból, így ahogy van, papucsban, alsógatyában, és ujjatlan trikóban, és ledobni a kuka mellé. Vigyék! Ha Té úr két zombija a piros talicskával, akkor ők. Vagy bárki más, aki elég ostoba magához venni ezt a sátán ajándékát. Mert az biztos is, hogy a számítógép, a net meg ezek mind a gonosz sugallatára teremtődtek. Lucifer új bepróbálkozása ez, hogy bebizonyítsa az Úrnak az emberi nem hitványságát. Még hogy Lucifer a fényhozó.

Monitor fényhozó, hogy a fene ette volna meg!

Ám ezt Bendő atya most nem gondolhatta ám így végig, mivel nagyon is jól érezte, hogy nem a dolgozószobája magányában, a kanapéra ágyazva ébredt meg, hanem még mindig a Pokolban, a Hell Combatban, mint hús és vér rabja egy virtuális valóságnak.

De akkor hol van?

És mi ez a csend?

Vége a bulinak Évacsutkában? A tébolyultan üzekedő tömeg éppen piheg?

Te jó ég! Hogy mit művelhettek ezek vele, pontosabban az öntudatlan testével!

Vagy nagyon is öntudatán volt? Csak most, hogy nyugi van, az elméje, még mielőtt örökre belefulladna, ó, nem csak abba a nagy szőrös valagba, hanem az örök kárhozatba, teljes amnéziába menekült, és nem akar emlékezni semmire?

Bendő atya összeszedi a maradék bátorságát, és rényire nyitja a szemét.

Hát nem, nem Évacsutka főterének kövezetén fekszik. Hanem félig elmerülve ismét a takonylápban. A hármas keresztút táblánál. És teljesen egyedül.

Körül ismét az a kilátástalan zöldes rohadás, ami lustán fut fel a horizontig.

Ádámcsutka, Évacsutka, Sherwood. Mutatja a három nyíl a három irányt a három nem létező úton.

És Huba?

És a Lápi lidérc?

És a Leviatán Krokodil?

Na és Teodóra asszony avatárja?

Senki, semmi.

Csak a Takonyláp böffen fel némi kénes ocsmányságot néha.

Ennyi volt?

Bendő atya nehézkesen felül. Így is körülnéz. Kissé hökkenten, aztán megnyugodva tapasztalja, hogy a ruhái rajta vannak, noha tisztán emlékezik, amikor cafatokban tépték le róla. Csak a bal papucsát vesztette el.

Na és akkor? Most mi legyen?

Maradjon itt? Induljon el? De melyik irányba? Ha Sherwoodba indultak, Ádámcsutkába értek. Ha Évacsutkába, akkor az ördögi logika szerint az erdőben kellett volna kikötniük. De nem úgy lett. Induljon el tehát, ezek után kizárásos alapon, Ádámcsutkába? Hátha az erőbe jut?

De minek is akarna Sherwoodba jutni? Amikor teljesen nyilvánvaló, hogy ott is csak valami szívatás várja?

És Bendő atya úgy dönt, ő bizony meg se mozdul. Ő nem megy a bajhoz.

Ha a baj akar valamit tőle, jöjjön hozzá ő. És ez így nem lustaság. Nem gyávaság.  A lázadás egy kifejezetten jól artikulált formája. Elvégre a játék azt feltételezi, nyilván, hogy a játékos, mivel játszik, mozgásban van.

Na ugye, ti programzsenik, ti tyúkmellű, sok dioptriás, perverz kis balfaszok!

Erre írjatok programot: Bendő atya nem mozog!

                                                O

  A HORMONOK, JULCSIKA!

 Julcsi vonja félre a nagyfiát a Gazdag Kábel vendégvárójában, ahol a Margit és a nyulak premier bulija zajlik még mindig. No igen. Janka nagyságos asszony nem egy Hartai, aki visszavonja az ígéretét. Itt, kérem, kaja, pia. A pezsgő, mintha a csapból folyna. A svédasztal varázsaltosan újra és újra megtelik, mintha csak a terülj-terülj asztalkám meséből rendelte volna. Valójában három kis furgon és hat pincér szorgoskodik. Komolyan, talán egy Oszkár díj átadása után lehet ilyen színvonalú a trakta. Na és ezek után aki azt meri mondani, hogy Janka nagyságos egy smucig, faszari vénasszony, az… Azt nem hívták meg többé premier bulira.

Csak az ünnepelt szerző egyre sápadtabb. És amikor Janka nagysád bejelenti az elhatározását, kifejezetten egy életében kettétört, súlyosan beteg ember benyomását kelti.

A fellépő művészek egy kissé lazábban élik át a kudarcot, miszerint sikerük van.

Ők se értik, mért, viszont elég gyorsan elég sokat ittak ahhoz, hogy már ne is legyen fontos. Úgyhogy Julcsi igazán alkalmasabb pillanatot is választhatott volna egy komoly eszmecseréhez. De hát már ő is a hatodik pohárka száraz pezsgőt kortyolgatja, és ebből meríti a bátorságot. Hónapok óta nem volt képes szót érteni Benjaminnal, érettségi óta meg végképp teljesen elvadult ez a gyerek.

- Beszélnünk kell, Benjamin.

- Most volt premierem, anya.

- Emlékszem rá, ott voltam.

- És? Szerinted nem voltunk kurva rosszak?

- De, fiam, nagyon rosszak voltatok.

- Akkor meg mi van itt?

- A premierjén ritkán bukik egy darab.

- De mért?

- Már valahogy nem divat.

- És tényleg havi két-háromszor el kell majd játszanunk?

- Kizárt, hogy valaki jegyet vegyen erre.

- Azt mondod?- csillan fel Benjamin számára kevéske remény.

- Szerintem. De nem erről kéne dumálnunk. Illetve erről is.

- Na jó, ne kímélj- hörpöli fel Benjamin a poharából a pezsgője maradékát.  Julcsi enyhe homlokráncolással nézi, aztán rájön, hogy az ő kezében is pezsgő van, és hogy a fia már lassan nagykorú, lassan immár alanyi jogon is berúghat, ha kedve tartja. Na, és pont erről van szó: Benjamin lassan nagykorú.

- Mi lesz így belőled, kisfiam? – szakad ki hát Julcsiból a kérdés, amitől a Benjamin utolsó korty pezsgője csaknem cigányútra megy.

- Mi?!

- Pont ezt kérdezem, mi.

- Hogyhogy mi?

- Hát mi?

Benjamin először is körülnéz, nehogy már más is hallja ezt a beszélgetést.

Aztán meglehetős indulattal fordul Julcsihoz.

- Nehogy már ezt most!

- Nem most?

- Nehogy már, anya!

- Mért nem most? Akkor mikor?

- Holnap.

- Eddig még mindig ezt mondtad. Holnap. Már amikor még meg mertem kérdezni.

- Oké, akkor holnap kérdezd meg.

- Elmúlt éjfél.

- Akkor ma. Vagyis holnap.

- Rendben. Mi lesz így belőled, kisfiam?

- Mi? Semmi! Hogyhogy mi?

- Szeptembertől nyomulsz, azt mondtad.

- Nyomulok is. Szeptembertől.

- Az lesz nhány nap múlva.

- Na látod.

- Mit látok?

- Isten hét nap alatt teremtette meg a világot.

- És? Hogy jön ez ide?

- Kérdezd csak meg a kisfiadat.

- Te is az vagy. Hogy jön a teremtés ide?

- Nehogy már pár nap alatt nem találom ki.

- Ja. Hogy így.

- De már megmondtam, nem? Először is pénzt kell keresnem a „Hívj fel” projekthez.

- Az a telefon-szex biznisz még számomra még mindig undorító.

- Ne is te hívd fel…

- És még pimaszkodsz.

- Az egy jó üzlet, anya.

- És a Hell Combattal akarod rá az alaptőkét megkeresni.

- Kérdeztem Kecskést, még a teszt játékosuk vagyok.

- Az is undorító.

- Az a játék? Ebben egyet értünk.

- És ha téged is beszippant a monitor?

- Engem nem.

- Téged ugyan mért nem?

- Ahhoz én túl jól játszom.

- Attól még…

- És az különben is csak egy ördögi marketingfogás, hogy élő emberek

hullnak bele a játékba.

- De pont ti akadtatok Aura Hubára.

- Aki azóta is jókat röhög és iszik valahol a cég pénzén.

- És Bendő atya? Most meg a kis Eduska? És még szerte a világban több százan?

- Nincs rá semmi bizonyíték.

- Én akkor se akarom, hogy azzal játsszál!

- Kell a pénz.

- Nem lenne egy nyugodt percem.

- Mondom.

- Menj el rendesen dolgozni!

- Hová? Közmunkára?

- Akkor ne menj el, hanem kezdj el keményen tanulni, és felkészülni jövőre a felvételire. Közben letehetnéd a középfokút angolból, hogy ne legyen gondod vele.

- És miből élek?

- Édes fiam, micsoda kérdés ez!

- Nem akarom, hogy eltartsatok.

- Ha keményen tanulsz, az munka.

- Azt ígérted, ha nagykorú leszek, megkapom Tibor garzonját.

- Ha felvesznek az egyetemre. És azt se ígértük, csak sokszor szó volt róla.

- Na, szép.

- Mi szép?

- Mindig mindent hülye feltételekhez kötni.

Julcsi ettől a dumától enyhe vértolulást kap. Már éppen megemelné a hangját, aminek aligha lenne jó vége, amikor Babos úr lép közel hozzájuk, bőven áthágva azt az intim teret, amit anya teremtett meg ahhoz, hogy csevegjen a fiával.

- Na, mit szól, Julcsika drága?! Micsoda remek gyerekeink vannak! Mi?

- Ahogy mondja, Babos úr.

- Gratulálok a nagyfiához!

- Én is a magáéhoz.

- De én tényleg ám!

- Én is!

- Neked is gratula, Benjamin!

- Köszi.

- Nem hittem volna.

- Mi se!

- Na, akkor erre is iszunk egyet!- és Babos úr emeli… üvegét. Ő bizony nem tököl, nem játssza meg magát, nem aprózza, magához vett az italos pultról egy literes Finlandia vodkát, azzal koccintana.  Benjamin mutatja, az ő pohara üres.

- Ajaj, fiam, tartsad, hadd töltsek!

- Benji, pezsgőre ne igyál vodkát!

- Oké, anya.

- No, akkor maguk csak így szárazon! Proszit!- Babos úr meghúzza a vodkát, három nagy kortyot ledönt. Utána még neki is kell pár másodperc, hogy képes legyen megszólalni. – Ha én ezt tudom lent a Keszonban! Julcsika! Vagy ha az asszony, a fiam anyja csak sejtené… Ugye, ugye, hogy úgy-e?

- Hát bizony, Babos úr.

- Benjamin!

- Tessék, Babos bá’!

- Tényleg muszáj nektek azt a szex izét csinálni?

- Nincs azzal semmi gáz.

- De látod, a Babos papa se ért vele egyet. – És Julcsi már szívesen látja Babos papát a társaságban, mivel szövetségesre talált benne. Benjamin tekintete viszont eléggé besötétedik. Megint körülnéz, a Kisbabost keresi, hátha az észreveszi és felfogja a szituációt, és eltakarítja innen a papáját.  – Ugye, Babos úr! Hogy a maga tehetséges fia is mért nem tér vissza inkább a matematikához?

Ha már egyszer kiderült róla, hogy egy matek-zseni.

- Mondom én ezt neki, Julcsi, de hiába mondom.

- Borzasztó alakok ezek ketten.

- Á, nem az a baj. Hanem az a nő. Az rontja el az én fiamat.

- Az Izaura?

- Hát nélküle hogy is találták volna ki azt a telefonos szexet.

- Nahát, tényleg, hogy is.

- Mindig a nővel kezdődnek a bajok, Julcsika. Higgyen nekem.

- Elhiszem, Babos úr.

- A hormonok. Az izélhetnék. Az bolondítja meg az embert.

Az biztos is. Vagy nincs igazam, Julcsika?

-  Az bizony megbolondítja az embert.

- Bár most kapcsolok, hogy maga is nő, Julcsika.

- Á, Babos úr, maga azzal ne is törődjön.

- No én egy kicsit odébb léptem, jó?- bontaná a társaságot Benjamin.

- Várjál, fiam, még nem is beszéltünk!

Dehogy nem! Ám a fiúban nyilván van annyi tisztelet és szeretet, hogy Babos papa előtt nem üvölt rá az anyjára.  – Csak szerzek még egy pohár pezsgőt. Neked is hozzak?

Hozzál, és vidd magaddal a barátod apját is, néz a fiára Julcsi könyörgő tekintettel. Ám fiúi bosszúvágy is van ám a világon.

[aretsorozat]

41. 3/4.

Bendő atya a Trutymó-lápon. Pirkadat a Vérfarkas szurdokban. Két kutya és egy űrcsótány beszélget. Balogh Kázmér Jenőt hívja. X meg X? Kisbabos doktor Kecskésnél kopogtat.

  ONNAN EL, ÉS INNEN ODA

 Bendő atya halálosan kimerülten vánszorog a Trutymó-lápon Aura Huba

hátát bámulva. Életében nem gyűlölt semmit annyira, mint ezt a hátat, a rongyos, koszos, büdös kockás flanelinget rajta. Nem, egy valamit még ennél is jobban: ezt a beteges, rohadás zöld, záptojás szagú lápot, aminek a csapásain cuppog időtlen idők óta. És tényleg vajon mióta? Napok, hetek, hónapok teltek el, hogy Aura testvér a grabancánál fogva kiemelte őt abból a sűrű, borzalmas löttyből, amibe már éppen készült belefulladni? És talán jobb is lett volna, ha így történik. Az atya egyáltalán nem érti, miféle célból ragadt itt a Pokolban.

Mit vár el itt tőle a Teremtő? És például miért nyerte vissza az eredeti alakját? Ezt az ösztövéren potrohos, avagy potrohosan ösztövér testet? És többé nem ám az avatárja, a pufók angyal képében szerepel, amiként még kétszázzal belecsapódott a lápba. Mért kell neki földi, mondhatni civil alakjában, papucsban, pantallóban és fehér ingben égetnie magát? Ez a büntetése?  

Hogy akkor hajnalban így ült le a gép elé, hogy az első mise előtt csak egy Hell Combatot lezavarjon. Csak egy gyors halál, és siet a dolgára, jelszóval.

De vége a játéknak?

Vagy még el se kezdődött?

Hát ezért bámulja Aura Huba hátát egyre ingerültebben.

Mért kellett őt megmenteni? Ki kérte?

Lám, újra csak beigazolódik ama szólás igazsága, hogy a Pokol útja jó szándékkal van kikövezve.

Bár itt a világon semmi nincsen kikövezve. Viszont belegondolni se mer abba, miféle lények csapásain vezeti őt a Huba. Azt viszont csak jó lenne tudni, hogy mégis hová, ezért ezredszer is megkérdezi a flanel kockás háttól:

- Biztos tudod, hogy hová megyünk, fiam?

- Tudom, atyám.

- Na, azon túl, hogy onnan el, és innen oda.

- Amarra.

- Mert arra mi van?

- Azt még nem tudom.

- De akkor honnan tudod, hogy hová megyünk, ha nem tudod?

- Azt tudom, hogy mozgásban kell maradnunk.

- De mért?

- Azt nem tudom.

- Akkor azt mért tudod, ha nem tudod?

- Érzem.

Na, végre egy új információ. Megérzésekről eddig nem volt szó.

És megérzésekről nem igen lehet vitatkozni. Kinek ez a sejtelme, másnak amaz. Észérv, meggyőzés itt nem játszik. Bendő atyát most úgyis egy olyan erős indulat szorítja, hogy még a szeme is guvad tőle. Hogy még ennél a lápnál is jobban gyűlöli a megmentőjét.

De úgy kell neki. Megérdemelte. Hagyta volna magát simán szétszaggatni a kék szatír ördögökkel, vagy pukkadásig zabáltatni a Vasorrú Bábákkal. És akkor game over. És mi van, ha tényleg az lett volna az utolsó? Mert megembereli magát, és nem keres kifogást, nem gyárt elméletet, hanem abbahagyja, nem játszik többé. De nem. Neki át kellett kelnie a zsombékon túlra.

Lehet, hogy odakint, a való világban még egy perc se telt el azóta, hogy a képernyő beszippantotta őt is, mint előtte ezt a kockás inges részeges hülyét?

Vagy mát évtizedek teltek el? Már rég betöltötték a helyét? Már más zengi le az igét a szószékről az öregasszonyoknak? Szép Juhásznénak? Szent Isten!

Azt se hitte volna, hogy valaha hiányozni fog a vén elmebeteg satrafa.

A Rét!

- Te tudod, hogy mióta vagy itt, fiam?

- Tudom, atyám.

- Nos, mióta?

- Azt így nem tudom.

- Csak ezt is érzed?

- Régóta bujkálok.

- És? Itt a túlparton hogy nem találkozunk egy ördöggel se?

- Azt nem tudom.

- Pedig nyilván vannak.

- Azért kell mozgásban maradnunk.

- Így érzed.

- Így.

- De nagyon fáradt vagyok.

- Én is.

- Meg éhes…éhes az nem vagyok. Huba! Hallod? Te se vagy éhes?

- Nem tudom.

- Mit? Hogy éhes vagy-e?

- Amióta itt vagyok, nem ettem, se nem ittam. És mégse. Pedig annak kéne

lennem. De nem vagyok. Pontosabban biztos vagyok, de nem érzem.

- Csak azt, hogy fáradt vagy?

- Csak azt.

Megint csendben vánszorognak tovább. A táj annyira egyhangú, hogy az se kizárt, hogy körbe-körbe mennek. Vagy egyenesen egyhelyben lépkednek?

És akkor a Pokol eme bugyrában ez a nagy szopatás? A gyere velem, én se megyek sehová a végítéletig? Az igazán kemény bűnösöknek? Hogy egyre fáradtabban cammognak a semmiben, a sehová? Ahol nem kel fel a Nap, mivel le se nyugszik? És a félhomály is zöld, rothadás zöld, mint maga a láp?

                                       O

 VIGYÁZZ VELÜK, FERI!

 A Vérfarkas Szurdokban legalább pirkad. Nem mintha ez akkora öröm, megkönnyebbülés lenne a fiúknak. Így jobban látszik az erdő. Az erdő, ez a mindig békés, minden csendes és imádni való. Immár csaknem szó szerint a küszöbig jött. De mért?

Persze egy szemhunyást nem aludtak. Nincs annyi komló és alkohol sörben, mint amennyi az adrenalint termel a lassan rettegéssé növekedő szorongás,

a „na most mi lesz”?

Bejönnek?

Vagy csak elállják az utat?

De mit akarnak? És vajon mitől rágtak be ennyire?

És lehet tárgyalni velük?

Vagy hívjanak mobilon segítséget? A turistaház tetejéről , helikopterről leengedett hágcsón tán még elmenekülhetnek?

Az aztán igazán méltatlan szöveg volt, amikor Jobbágy az esti traktákban holmi reklámfogással gyanúsította őket. Lenne csak itt. Bár a képviselő úr zsigeri rosszindulata lenne most a legnagyobb bajuk.  Az sokkal kínosabb, hogy Dezső sertés, aki szereti magát vadkannak tartani, már többször az asztal alá rondított.

Szidhatják, aminek akarják csak akarják, például szaros, neveletlen disznónak, magához közel senkit nem enged, a csirkén kívül. Ablakot kéne nyitni, de akkor benéz a fa. A raktárban tartott felmosó szettel a lütyőt meg ugyan ki takarítja?

Talán az elviselhetetlenné váló feszültség és ájer keveréke tette, hogy félhat magasságában Vágási Druida Ferenc és Vérfarkas János vállvetve kiléptek

a turistaház bejáratán. Mögöttük Matyi és Laci bá aggódott, jó öt lépéssel hátrébb, még bőven a házon belül.

A druida és a vérfarkas a szabadon maradt kis tér közepén megtorpantak.

Sűrűn összegabalyodott tüskés bozót lent, büszke és fenyegető tölgyek

között. Ezen bizony csak láncfűrésszel, aztán buldózerrel törhetne át az, aki a halálát is megvetve bátor.

Nézik egymást. A sámán, a vérfarkas meg az erdő.

Súlyosan nagy a csend.

Vágási úr druida főpapi minőségében krákog egyet, jelezvén, szólni készül.

És csakugyan az következik.

-Nos, srácok? Van esetleg köztetek valaki, aki szószólója lehetne

ügyeteknek?- végül is jogos a kérdés. Ha már sétálni is tudnak, akkor szószólójuk is lehet, mint a katasztrófavédelemnek. Bár ennél a szónál Vágási úrnál most nem egyértelmű, hogy a katasztrófavédők a katasztrófát védik, vagy az embert a katasztrófától. Mentségére legyen, abban szituációban, ahol most látnunk muszáj, más is meg lenne egy kissé zavarodva, és nem csupán a szavak jelentését illetően.

A kérdés tehát jogos. Vérfarkas János úgy dönt, megtámogatja.

- Mert baromi jó lenne ám tudni, mi a fene bajotok van.

Csend. Csak némi csepegés, ahogy a május eleji harmat lecsurran a levelekről.

-Már ha egyáltalán bajotok van, baszod! – szül ki a házból Matyi. És mindjárt hozzá is teszi – Bár fogalmunk sincs, velünk mi a gáz.

Csend.

Vágási Druida úgy érzi, közelebb kell lépnie. Elvégre ezek itt előtte zömmel tölgyfák és cserek. Vagyis éppen az ő szakrális barátai.

És akkor megszólal Laci bácsi is, súgva.

- Vigyázz velük, Feri! - amitől kisebb huzat támad, a huzatot viszont komoly szélroham követi. A fák és a bokrok úgy rázzák az üstöküket, mint kutya, amikor topláz rágja magát a fülébe. Mérgesen és tehetetlenül.

A druida és a vérfarkas kénytelenek visszahátrálni a turistaházba.

                              O

  KÉT KUTYA ÉS EGY ŰRCSÓTÁNY BESZÉLGET

 - Nem maga mondta azt, Hirig, hogy ezzel az ostoba játékkal nekünk semmi dolgunk?

- Erre így nem emlékszem, uram.

- Visszatekerjem az emlékezetét?

- Inkább meglennék az agycsévélés nélkül is, uram.

- De nekem nincs ám arra időm, hogy a maguk acsarkodását hallgassam.

- Nincs, Té?

- Nincs, Dzsihád, már megbocsásson.

- Először is. Itt egyedül csak én acsarkodhatok. Ergo: csakis én acsarkodok.

Jól mondom ezt, Hirig?

- Nyüsz.

- Másodszor, magának, Té pontosan arra van ideje, és pont annyi ideje, amennyit én mondok és megengedek magának. Maga űrcsótány.

Egyszerűen hihetetlen, ahogy a maga fajtája is el tud kanászodni.

Na most ekkor, ehhez valami hozzáfűzni valója?

- Nincsen.

- Nincsen kicsoda?

- Nincsen, Dzsihád úr.

- Rendben. Akkor térjünk a tárgyra. A probléma a következő. Semmit se értek, mi folyik itt és miért. Hirig?

- Én se.

- Té?

- Valaki vagy valami rohadtul kavarja a szart, az biztos.

- És bizony jó lenne tudni, mi köze van ehhez a maga őrült űrcsótány nőstényének. Vagy az anyjának, vagy micsodának.

- Még csak az hiányozna.

- Már micsoda?

- Teodóra asszony nem szülőfészkem tojója, uram.

- Jé, maguk ezt így hívják?- csodálkozik el Hirig.

- Nem mindegy, hogy hívják?

- Igenis, uram.

- Elképzelhető, hogy a maguk Teodórája meg az a helyi érdekeltségű gonosz identitás összejátszanak?

- A sátánra céloz, Dzsihád úr?

- Rá.

- Nagyon is. Hiszen az őrült anya a Hell Combat szakmai igazgatója.

- De mi a céljuk?

- Honnan tudjam?

- Teodóra a Spasch felelőssége, Té.

- Tisztában vagyok vele.

- És ezt maga cseszte el.

- Azzal is.

- Pedig még kitűntetést is kapott tőlünk érte.

- Visszaadjam?

- És mit kezdjek vele? Vigyem be egy színesfém kereskedőhöz?

- Nem sokat kapna érte.

- Azt mondja, kutyába se vennék?

- Örülök, hogy mosolyogni látom végre.

- Nem mosolygok, vicsorgok, Té.

- Pardon.

Némi csend áll be. A játszórét még kihalt. Vajon mit gondolna egy arra baktató, vélhetőleg még álomittas járókelő, ha meglátná a kábel tévé igazgatóját két igen veszélyesnek látszó korccsal hadonászva társalogni? Mert az egy dolog, hogy Té úr minek iszik annyit, de az ebek mért állnak szóba vele?

- Vallatóra kéne fogni, uram.

- Mi nem tehetjük, Hirig, ez a bogár meg képtelen lenne rá. Igaz, Té?

- És ha felhajtanánk azt a helyi érdekű entitást? – veti fel Té úr, mert annál minden jobbnak tűnik, mint bajszot, azaz rágócsápot akasztani egy nem normális nőstény űrcsótánnyal. Dzsihád eltöpreng a javaslaton.

- Az is egy opció.

- Örülök, hogy ön is így látja.

- Maga szerint hol keressük azt a sátán nevű fazont?

Té úr erre csaknem azt válaszolja, hogy kérdezzük meg Teodórát.

De ehelyett nyel egy nagyot, aztán a vállát vonogatja.

Hirignek meg az jut az eszébe, hogy Bendő atya biztos nyilván hasznos tanácsokat tudna adni. Elvégre ő aztán igazán nem az a vitéz, aki úgy bocsátkozna harcba, hogy előtte nem ismerné ki az ellenséget. No de Bendő momentán házon kívül van. (Hogy mennyire, azt csak mi tudhatjuk.)

- Hirig!- mordul rá Dzsihád a beosztottjára.

- Parancs!

- Maga kinyomozza.

- Megpróbálom.

- Ne próbálja! Csinálja!

- Igenis.

- Eredményt akarok.

- Értettem, meglesz.

- Té!

- Hallgatom.

- Írok egy kérvényt a Nagy Gezarol tanácshoz, hogy engedélyezzék nekünk Teodóra kivallatását.

- Mármint önöknek űrpolipoknak?

- Miután maga nem képes rá.

- A két faj közötti egyezmény értelmében ezt csak igen indokolt esetben

adják meg.

- Tudom, Té.

- És úgy véli, ez egy ilyen kázus?

- Ha tudnám, akkor érteném, mi folyik itt. És ha érteném, nem kéne engedély.

- Nahát. Ez is egy ördögi kör.

- Rendben, induljunk oszlásnak.

- Ezt mondta a döglött kutya is a dögkútban, uram.

- Ez most valami vicc akart lenni, Hirig?

- Csak hogy oldjam a hangulatot.

- Hát…nem sikerült. Vauu.

- Nyüsz.

- Cirip.

                                       O

 HA EBÉDRE HÍVOD…

 A leviatán váratlanul támadt rájuk. Naná, hogy lesből tette, hiszen végül is csak egy baromi nagy krokodil. Na de egy ekkora? Hát legkevesebb tíz méter volt az a dög. Ahogy mondani szokták a fejétől a farkáig. A farkától a fejéig megint csak tíz. És ha lemérése közben nem mozog, ami csak akkor elképzelhető, ha alszik, vagy netán döglött, akkor az már egy húszméteres szörny. Ahogy a viccben, tudják. No de hol lenne kedve Bendő atyának, vagy szegény Hubának kedve viccelődni? Csak hogy oldják a gyászos hangulatot. Mint az imént Hirig úr a hajnalban a játszótéren. Bár ő se sok sikerrel járt vele.

Szóval a leviatán, avagy ez a pokoli ocsmány dög a zöld trutymóba merülve várt rájuk, amíg egészen közel nem értek a leshelyéhez, és akkor. Egyetlen mély morrantással kirobbant a híg sárból és már rajtuk is volt. Az elől haladó Hubát a jobb combja magasságában elkapta és lerántotta a trutymó alá. Hubának csak egy átható sikolyra maradt ereje, már el is tűnt a zavarosban. A jó atyának még egy sikolyra se futotta. Csak állt sóbálvánnyá merevedve, miközben a cuppogós csapás sarában bokáig lemerült. Ott, ahol Huba eltűnt, egy percig forrt a láp.

Aztán még bugyogott egyet-kettőt. Aztán semmi.

Na de hát hogy?

Hogy képes eltűnni az áldozatával egy ekkora testű rém? Olyan, mintha az imént mi se történt volna. Csak a Huba nincs sehol.

Na persze, ez csak egy játék.

Ez nem igazi.

Még Pokolnak se igazi.

Ezek itt csak számok. Nulla és egy. És pixelek. Tehát bármi megtörténhet.

Még az is, hogy rájuk ront egy húsz méteres leviatán, ragadoz és eltűnik.

Bendő atya bal lába mozdul. Mintha egy olyan parancsot kapott volna az imént, hogy fuss, menekülj! Ám a mozdulat hamvába hull. Az a láb ki se cuppan a sárból, hogy egy lépést is tegyen…merre is? Előre? Oldalt? Hátra? Hová?

Huba legalább érezte, hogy tudja, hogy nem tudja.

Ám Bendő semmit se érez.

De várjunk csak!

Ha Hubát megette ez a szörny odalent a trutymóban, akkor Huba… Neki már game az over? Lehet? Hogy ő már otthon is van? A nagynéni legnagyobb elképedésére és örömére? És Hubának már jó, mehet inni a Tokajiba?

Mert ha így van, akkor…

Hé! Te krokodil! Nem vagy még éhes?

Ne már, hogy abba a húsz méteres, legalább öt tonnás nagy beledbe nem fér bele egy jóízű lelkész is?

És Bendő atya remény és kétség közt, de leginkább a rettegésével küszködve elcsoszog addig a pontig, ahol Hubát a leviatán elragadta. Ott megáll, vár.

Aztán leguggol. Aztán leül. Az ülepe nyomban átázik. Amúgy legalább nem hideg. Csak szörnyű mocskos és büdös. A pantallójának is annyi. No hiszen. Az legyen a legnagyobb vesztesége ebben a kalandban, amire hazakerül.

Mivel hogy a legjobb esetben nemsokára széttépik. Ahogy a krokodilok szokták. Látni szokta a tévében. Ráharapnak, és megcsavarják a tetemet, maguk körül forogva és csapkodva.  Hát…ha ebédre hívod, nem érdemes kitenni a  meisseni porcelánt egy krokodilnak.

                                                o

SOSE TUDJUK MEG!

  Balogh Kázmér erotikus táncművész a testében hordott népességhez képest csendesen reggelizik. És már nem ágyba kapja a kaját ám. Mármint a csaknem korlátlan mennyiségű citrompótlós teát, az egy karéj fehér és máris szikkadt kenyeret, az egy dekás kiszerelésű margarint, dzsemet , és két vékonyka szelet sajtot. Balogh Kázmér ezt mind az elme és idegosztályon kapta, és ott vitte ki magának a tálcát a közösségi helyiségbe, ami egyszerre étkező, társalgó és tévé szoba. Bizony ám. Hősünk nem szorul már az intenzív osztályra. Már nem is beteg. Csak hát amíg az elméjében öten laknak…

Balogh Kázmér erotikus táncművésznek annyi előnye van a benne kakukkoló másik négy lélekhez képest, hogy a teste feletti uralmat ő gyakorolja.

Hogy fekszik, ül, vagy áll. Eszik, iszik. Ürít. És nagyjából oda megy, ahová ő akar. A beszéd központjai, a homloklebeny viszont szabad pálya.

Ott a megszólalás jogáért bizony bárki lökdösődhet. És aki éppen kiszorul ebben a szumó-harcban, az bizony mérgében sokszor bosszút áll. No és min máson, mint ama testben, amiben éppen lakik? Csuklás, hányinger, cifrafosás, szívdobogás, bármi jöhet, amivel hangot lehet adni az elégedetlenségüknek.

Balogh Kázmér hajdan igen kimunkált, egy ókori görög atléta szobrára, vagy akár egy görög istenre hasonlító teste megsínylette az elmúlt hónapokat.

A fogságot a Csíz űrhajon, a beköltöző lelkek pokoli tombolását, különös tekintettel De Most Penészre. És aztán a hazaérkezés Ónagy Jenő szeánsz asztalára. És a kóma. És a felébredés óta. Az izmai elsorvadtak. A bőrszíne kifakult, és fekete, sörte-szerű szőr nőtt a mellkasán, a vállán, de még a hátán is.

A fogai megodvasodtak. És ami szőr kinőtt a testén, pont annyi haj elfogyott a kobakján. A szemei pedig… sárgás, eres, csipás, zavaros pocsolya, a szembogara zöldje pedig ahhoz a pokoli trutymós láphoz hajaz, amiben Bedeő atya most éppen csücsül, felfalatását és így az élettől való megszabadulását várva, azért sóvárogva.

Balogh Kázmér erotikus táncművész megkeni a maradék fél szelet igaz, hogy fehér, de már szikkadt fehér kenyerét az egydekás kiszerelésű margarin kisebbik felével, amire aztán a piros színű dzsemet szánja. Ez vajon miféle íz lehet, tűnődik a kis műanyag dobozkába csomagolt zselén. Amivel persze , mint apró hógolyó a hegy ormán lehullva, lavinát indít el.

- Amondó vagyok, szívemnek Kázmérja, eper lesz ez.

- Á, Gabi bá’, annak nem ilyen a színe.

- Hello!

- Akkor te mire tippelsz, Matyikám?

- Málna.

- Málnadzsem?

- Vagy vegyes gyümölcs.

- Az se rossz.

- Hello!

- Te nem emlékezhetsz, Matyi, a Hitler szalonnára. Maga se, Balogh úr.

- Mert mi az?

- Hát olyan vegyes gyümölcs ízű zselé tényleg. De annak inkább olyan színe volt, mint a piros gépzsírnak. Viszont olyan igazán piros gépzsírt meg csak az oroszok tudtak gyártani. Amibe a Kalasnyikovot, a tankot, de még az esztergapadot és a szputnyikokat is csomagolták. Nem lennék meglepve, ha a mi kémműholdunk is abba ágyazva várta meg, amíg a Föld körüli pályára lövésére sorra került. Rémlik, hogy Ónagy úr mintha emlegetett is volna némi kis

gépzsír szagot, midőn rajta csücsültünk a Hold felé lebegve…

- Gépzsírba?

- A rozsda ellen.

- Az űrben?

- Annak előtte.

- Világos. Viszont ez a dzsem inkább rózsaszín, nem piros.

- Vagy barna.

- Hello!

- Persze maguk, szívemnek egy kilós kiszerelésű, öntudatra ébredt pokoli húskonzervjei, maguk nem emlékezhetnek, mivel nem földi lények.

- Mert az ki volt, az a Hitler, vagy ki?

- Olyan, mint te, köcsög!

- Mert én milyen vagyok, Matyi testvérem?

- Testvéred neked a lapos tetű!

- Testvéreim az élet teremtésében! Én meg amondó vagyok…kár neked mindig csak ellenségeskedned.

- Hello!

- Kuss legyen, amíg reggelizek!- vonyít fel a saját hangján Balogh úr.

Eddigre már ki is ürült a társalgó. És többen is szóltak az ápolószobába, hogy a Balogh úrnak megint rohama van. És neki nem itt lenne a helye. Mert ez itt ideg osztály, és nem elme. Itt csendes idegbetegek pihegnek. Balogh úrnak viszont a zárt osztályon lenne a helye. Tessék csak menni és megnézni, mit művel!

- Mi az, hogy kuss legyen? Nekem se nagy öröm ám benned lakni, buzi gyerek!

- Nem vagyok buzi!

- Akkor hímringyó.

- Táncművész vagyok!

- Hello!

- És melyik a kedvenc számod? A Rómeónak kúrnia?

- Te beszélsz, baszógép?

- Uraim, uraim!

- Hello!

- Testvéreim! Nem kóstoljuk meg inkább azt a dzsemet?

- Igaza is van szívemnek Penésze! Kóstoljuk! Én mégis arra fogadok, hogy eper íze lesz.

- De mondom, hogy nem úgy piros!

- Kóstoljuk, meglátjuk.

- Látni most látjuk.

- Hello!

- Nos, önök, mint nem földi lények, azt nem tudhatják, hogy a látni, meglátni kifejezés nem pusztán a szemmel való észlelést jelenteti. Hanem, mint ebben a jeles esetben, az ízlelést is. Ennek oka pedig az, hogy a vizualizáció… istenem, de régen nem használtam ezt a szót, szóval a látás…

- Gábor bá’!

- Igen, szívemnek Kázmérja?

- Szeretnék nyugodtan reggelizni.

- Ó, jaj, igaza van. Pardon.

- Maguk mért nem tudnak kihúzni belőlem, mint Ónagy úr?

- Bárcsak megtehetnénk.

- Nincs hová, buzi gyerek.

- Hello!

- Bár találhatnék egy sokkal megfelelőbb testet, Balogh testvér.

Ne értsen félre, az önével sincsen különösebb kifogásom.

- Mert? Milyen testre vágysz, Penészke? Bádogkonzerv? Olajos hordó?

- Egy csíz hímé megfelelne.

- Azok kurva rondák, baszod!

- És azt miből gondolja, hogy ön kellemesebb látvány, Matyi úr?

- Miről ugatsz? Még nem is láttál.

- A lelked látom.

- Na ugye, Penész úr, most ön is úgy használta a „látom” igét, hogy

az álképes beszéd.

- Milyen képes?

- Álképes.

- Az meg milyen szó?

- Kuss legyen szó!

És váratlanul csend áll be.

Balogh Kázmér erotikus táncművész végre megkenheti a fél karéj száraz és szikkadt fehér kenyerét a kisebbik fele margarinnal, aztán jöhet rá a dzsem.

Na most! Tényleg milyen íze lesz?!

Balogh Kázmér erotikus táncművész megemeli a fél karéj vajas-dzsemes szikkadt fehér kenyeret, az ajkához emeli, már nyitja a száját, amikor a tekintetet találkozik az ápolónőével. És ettől elmegy az étvágya. Még az a kevés is, ami eddig volt. Balogh Kázmér nem harap bele a kenyérbe. Sose tudjuk meg, milyen ízű a dzsem?

- Jól van maga, ötöske?

- Mi?

- Tisztelettel érdeklődöm, hogy jól van-e?

- Nem, nem vagyok jól.

- Az bizony baj.

- Nekem mondja?

- Szóljak a doktor úrnak?

- Nem kell.

- De nem lesz balhé?

- Nem lesz.

- Szuper. Na. Egye szépen a reggelijét!

- Neme eszem meg!

- De, de.

- Nem eszek többé, amíg ezek bennem laknak! Inkább éhen döglök!

Erre persze megint kitör a botrány.

- Ne már!

- Ilyet ne is mondjon, szívemnek Kázmérja!

- Ezt nem teheted, buzi gyerek!

- Hello!

- Az élet szent, testvérem!

- Ajaj, mégis csak szólok a doktor úrnak- hátrál kifelé a nővérke.

- Ne! Ne neki szóljon! Hanem Ónagy Jenőnek!

Oké. No de melyiknek, kérdezhetné az ápolónő. De azt persze ő nem tudhatja, hogy ők is ketten vannak. Azaz kettőt ismerünk az Ónagyok végtelen számából a végtelen számú univerzumokban elosztva. Mi a fellegeset és a teázósat. Csak.

                                       O

 NE KOCKÁZZ, HA LÚZER VAGY!

 Fáradt csevegés a próbateremben Bogi és Benjamin között, avagy egy

próba érettségi tanulságai.

- Na és az, hogy x meg x? Azt megoldottad?

- Az fix.

- Két jó példa már kettes.

- Az nekem simán megvan.

- A kettes.

- Nekem nem kell a pontszám, én színésznő leszek.

- Ja. Én meg a római pápa.

- Az jó lesz.

- Mért?

- Mert akkor neked cölibátus van, csipszar, azért.

- Akkor református püspök.

- Jó. Legyél az.

- Ezt megdumáltuk.

- És arra mit léptél magyarból, hogy esszé?

- Én, csajszi? Simán megléptem. Van itt esszé- mutat Benji a homlokára.

- Csodálnám, amikor a legegyszerűbb szöveget se érted meg.

- Én?!

- Te!

- Mondj egyet!

- Margit a nyulak szigetén, így sóhajtott, itt csak ti vagytok most, meg én.

Tessék, értelmezd!

- Hülyeség.

- Részletezd!

- Baromi nagy hülyeség.

- Ez a szűz királylány szörnyű magányáról szól a többi apáca között.

- Ja, vagy úgy, ha te mondod…  Na és azt töriből ki mondta, hogy a kocka el van vetve?

- A nyári cézár.

- Ki?

- Július.

- Augusztus nyári, hülye liba!

- Tudom, nem?

- És a kifejtéshez?

- Minek kockázik, aki lúzer, vagy nem bírja.

- Ne már, hogy tényleg azt írtad.

- Ne már, persze, hogy nem.

- Akkor mit?

- Semmit?

- Az ciki?

- Nekem nem kell a pont, és színésznő leszek.

- Aha, ezt már megbeszéltük. Nem megyünk el fagyizni?

- Fizeted?

- Dugsz?

- Nem kérek fagyit.

- Kólát?

- Tudod, mire gondoltam? Megkérdezhetnéd a haverodat.

- Melyiket és miről?

- Hát Cser Botondot, hogy mit tud az erdőről, mit hepciáskodnak.

  A CÉG

 Dr. Kecskés viszonylag nyugodt tíz percei egyikét tölti az irodájában.

Örül neki, rég volt ilyen. Lassan bizonyossággá kezdenek erősödni ama sejtések, hogy a Hell Combat működése és a rejtélyes eltűnések között összefüggés létezhet. Bár ez a bizonyosság természetesen nem lehet azonos a bizonyítottsággal. Jogi szempontból persze a különbség óriási.

Viszont iszonyat mennyiségű jó ügyvéd futkos a világban. Előbb-utóbb számítani kell majd precedens értékű, akár nagy nyilvánosságot is kapó perekre. És ezekhez ő egymagában nyilván nagyon kevés lesz. Ám hiába figyelmezteti Hartait, ide egy komoly ügyvédi team kell majd. És egy ilyen team aztán tényleg nem lesz olcsó. Csak legyint. Bár amennyit kaszált a H’aka a Hell Combattal… Dr. Kecskés erősen gyanakszik, hogy azok nem is százmilliók, talán már milliárdok.

És az se biztos, hogy forintban… Vajon hány offshore cége lehet az öreg kuplerájosnak? Hol parkoltatja a pénzt? És abból mekkora adócsalási per lesz vajon egyszer? És amikor Hartai bukik, ő hol fog ülni a tárgyalóteremben?

Tógában az ügyvédi asztal mögött, vagy a gengszter mellett rabszíjra fűzve, bilincsben? Csupa jó kérdés, mi?

Dr. Kecskés nem is annyira nyugodt tíz percét tölti az irodájában, amikor

kopogtatnak. Ezen egy kicsit meglepődik, hiszen nem vár senkit. Rápislant a naptárára, ami nála még papír alapú, és makacsul naptárnak is látszik.

Csakugyan nincs előjegyzése.

Megint kopogtatnak. Na, szerény a pasas, vagy nő, nem tőri rá a bejáratot, mint vaddisznó az ólajtót. Kecskés úgy dönt, fogadja a látogatót.

- Bújj be!

És nyílik az ajtó, és az ügyvéd úr ámulatára Kisbabos avászkodik át a küszöbön.

És ez még semmi, de illedelmesen köszön.

- Tiszteletem, ügyvéd úr.

- Mi van?

- Hát…jöttem, mert…izé.

- Mizé?

- Tetszik most rendelni?

- Nem vagyok én fogorvos.

- Nem? Ja, nem, tudom.

- Én fogadok, nem rendelek.

- Ja! És azt tetszik most?

- Nem.

- Kár. Akkor…

Kisbabos már tolat is kifelé. Kecskés meg úgy dönt, a srác ennél többet érdemel tőle, ezért megállítja.

- Várjál már! Valami baj van?

- Baj?

- Baj.

- Mért lenne baj?

- Apáddal, veled… Szóval mi van?

- Ja, úgy semmi, hála isten.

- Akkor minek köszönhetem, hogy bekukkantottál?

- Hát izé.

- Azt már mondtad.

- Mit?

- Hogy izé.

- Ja!

- Ülj már le, fáj a nyakam rád nézni!

Ez persze így nem is igaz, viszont jó duma. Kecskés szerint oldja a feszültséget a kuncsaftban. Hogyha az ügyvéd úr ilyen közvetlen és vicces, akkor talán el lehet mesélni a gubancot, mert aki közvetlen és vicces, az nyilván megértő is, noha aligha lesz olcsó a tanácsa.

Kisbabos is hálásan mosolyodik rá Kecskésre, és maga alá húzza az egyik vendégszéket.

- Van kólám, vagy valami rostos szar, meg ásványvizem, ha szomjas vagy.

- Á, nem vagyok.

- Na, nyögd ki, mi az izé az a mizé?

- Hát az Erőss bá’ mondta.

- Mit?

- Hogy maga ért hozzá.

- De mihez?

- Céget akarok alapítani.

- Te?

- Azt akkor azt mondta a Jonatán, hogy a könyvelésben majd segít.

- Az Erőss úr?

- Mert hogy próbáljuk azt a szart ezerrel.

- Milyen szart?

- Hát a Margit meg a nyulakat.

- Arról hallottam. Milyen szar?

- Nagyon.

- Hát az…szar.

- A szar az szar.

Ezen van is mit bólogatni. Ez egy annyira alapvető igazság, hogy itt abba is lehetne hagyni minden beszélgetést. Ám Kisbabos még nem teheti, mert még nem fejtette ki szabatosan, miről van szó. Csak azt, hogy cég, meg hogy izé.

- Milyen céget akarsz te alapítani?

- Pornó.

- Mi van?

- De nem olyan pornó!

- Mi az, hogy nem olyan pornó?  - Kecskés doktor fejében megfordul, hogy Kisbabos szívatja. És hogy most okos telefonos, vagyis kandi kamerás felvétel készül. Ettől a sejtelemtől igen morcos lesz.

- Te most szórakozol velem, öcsi?

- Dehogy!

- Milyen pornó?

- Hát nem olyan igazi, csak telefonos.

- Telefonos.

- Teszik tudni?

- Mit?

- Hogy az milyen? Meg web kamerás esetleg.

- Honnan tudnám? Úgy nézek ki szerinted, mint aki ezzel mulatja az idejét?

Kisbabosnak fogalma sincs, hogy az ügyvéd úr ebből a szempontból hogy néz ki. Egyáltalán kinéz az a lúzer valahogy, aki telefonos pornót hívogat?

Nyilván nem nő tőle szemölcs az arcán. Vagy igen? De ezen ne múljon, Kisbabos elmagyarázza.

-Szóval felhív a nyomi csávó egy számot, vagy kattint a neten, azt akkor azon a végén egy csaj van, aki telefonon szexszel vele, a számlázó meg pörög közben, mint állat.

- Ez lenne az ötlet?

- A cég.

- Hülye vagy te?

- Mért?

- Felmérted, hány ilyen undormány működhet?

- Eggyel több lesz. És?

- De hogy jut ilyen az eszedbe?

- Kiscsávó koromban engem is megkísértet. Hogy hívok egy ilyet.

De aztán rájöttem, hogy a fater meglátja a telefonszámlát.

- De most már nagy csávó vagy?

- Csajom is van.

- Nem mondod.

- Miatta kéne a cég.

- Mert?

- Mert prosti.

- Ki?

- Hát ő.

- A csajod?

- Szóval úgy nem a csajom, de baromira szeretjük egymást.  És már a fater is kezdi őt megszokni. Na és nem akarom, hogy ott nyomuljon a szolgalmi soron.

Akkor inkább nyomja telefonon vagy online. Attól nem öregszik úgy, meg nem lesz tőle beteg. Nem basszák szét, nem ütik, nem ölik.

- Azért kéne a cég?

- Naná.

Kecskés megbámulja a srácot, és némi tisztelet, sőt, szeretet ébred benne.

Az ujjait azért megszokásból az arca elő tolja, amolyan sátorformán, az íróasztalára könyökölve. Ami után az szokott következni: de nem lesz olcsó.

Most nem ez következik, hanem az, hogy…

- Nem is vagy még tizennyolc éves.

- Mert az kell?

- És hol lenne? Apád lakásán?

- Egyelőre.

- És ő már tudja?

- Még háborog kicsit, de ú úgyis mindig a Tokajiban vedel.

- Azt tudom.

- Szóval meg lehet egy ilyet csinálni?

- Meg. Gondolom. Kell egy szolgáltató, azok adnak egy kilencvenes számot.

Utána kéne nézzek, mert ilyen baromságot még sose csináltam.

- És esetleg tetszik vállalni?

- Hogy a csajod kimentsed a strichelésből?

- Ja.

- Várjál már, csak nem az kis barna az, aki fel szokott veletek lépni

a Vágási lány mellett?

- Ciki?

- Mi ciki?

- Hogy fellép velünk néha?

- Hülye vagy? Mért lenne az ciki?

- De…ugye nem tetszik őt…kipróbálni?

- Most még hülyébb vagy. Ha nekem nő kell, nem a szolgalmi sorról hívok egyet.

- Hanem honnan?

- Sehonnan.

                                       O

 KINEK HIGGYÜNK, HA NEKI NEM?

 Ebben a percben egy számunkra ismerős alak csámpázik a sétáló erdő félhomályában, mégpedig a félelem legkisebb nyoma nélkül. Ismerős, noha nem fut, nem kocog, csupán enyhén tűnődő arckifejezéssel egy nyomot követ.

Noha nem vadász és nem indián ő, hanem csak Benjamin. A nyom pedig nem emberé, vadé, vagy elcsatangolt házi kedvenccé, netán jószágé, hanem egy fapásztoré. Igen, Benjamin Cser Botond, az ent nyomait követi. Cser Botondét, aki a sétáló fákkal együtt elindult a Vérfarkas Szurdok felé ama eldugott, kies kis ligetből, ahová a csalitostól menekült el Veronika és Ákos druida esküvője után nem sokkal, elsősorban Dezső disznó folyamatos és tűrhetetlen zaklatása miatt.

Benjamin megsejtett valamit. De ha az nem is igazolódik be, arra gondolt, nem árt, ha Botondot megkérdezi a szurdok blokádjának okáról.

Az Ent nyomait nem nehéz felismerni. Mintha két vonalban, egymástól úgy másfél-két méternyire valaki úgy öt centi mélyen felszántotta volna a földet.

Benjamin nem győz hol vigyorogni, hol szörnyülködni, hogy lehet ilyen penetráns módon csoszogni. Hogy nem szólt rá Botondra az ent anyukája?

Vagy lehet, direkt azért csoszog? Mivel az köztudott, hogy a fapásztornék, avagy az ent asszonyok valami távoli és igen homályos okból ugyanúgy faképnél hagyták a férfiakat, mint a csíz hölgyek a hímeket. Ha hihetünk Tolkien mester információinak. Márpedig kinek higgyünk, ha neki nem?

                                       o

 A Réti Füzetek szerkesztősége közli, hogy Jobbágy úr választási győzelmével eddig nem azért nem foglalkoztunk, mert érdektelen, hanem azért, hogy majd az újdonság erejével hasson, ha szóvá tesszük. És akkor így helyt is adtunk a képviselő úr tiltakozásának.

[aretsorozat]

A Rét XXXIV. epizód, 4. buborék

Két kutya beszélget. Klára mama nászútja. Kelen úr Ditkénél. A Lápi Lidérc ingatlant vesz. Kelen úrra ismét a sötétségbe zuhan? Réti Éti: A Pokoli Pacal.

HÜLYÉN NÉZNÉK KI ORR NÉLKÜL, URAM

  Dzsihád úr igen barátságtalanul vicsorog rá a beosztottjára.

- Azzal az elmebeteg baromsággal. Azzal mi van?

- Melyikre kérdez most, uram?

- Azzal a számítógép játékkal.

- A Hell Combatra céloz?

- Az a neve?

- Úgy hirdetik, uram.

- Na. Mi van vele?

- Úgy hallom, elég hamar népszerű lett.

- Ennyit én is tudok.

- Ennél többet jómagam se.

- Igen? És mióta jó maga magának, Hirig?

- Elnézést, ez csak amolyan szóhasználat. Valójában nem vagyok jó magamnak, természetesen, ahogy azt illik, uram, utálom magam, uram. Majdnem jobban utálom magam, mint ahogy ön utál engem, uram.

- Mért nem tud többet arról a játékról?

- Kéne?

- Hirig! Minek van magának orra?

- Hülyén néznék ki orr nélkül, uram. Gondoljon bele, egyesek így se tartanak éppen vonzó küllemű ebnek. És ha még orrom se lenne…

- Hogy szagoljon vele, maga… Hát én nem is tudom, hirtelen hogyan minősítsem!

- Amíg rálel erre, hadd érdeklődjek, mit szagoljak?

- Nem érzi, hogy bűzlik?

- Mi bűzlik, uram? Itt a Földön oly kevés dolognak van jó illata.

- Ez a pokoli játék, ez bűzlik!

- Ja, igen.

- Próbálta már?

- Kockáztatnám a lebukást, ha a Doki számítógépén regisztrálnék rá, uram.

És ön?

- Mint azt tudja, Gál úrnak gépe sincsen.

- Most, hogy emlékeztet, csakugyan, uram.

- Marha!

- Igen?

- Nekem van egy olyan gyanúm, hogy azt a játékot az a helyi értékű, gonosz entitás dobta a piacra.

- Úgy érti, egyenesen a Sátán, uram?

- Annak a Hartai nevű rosszarcú alig sapiensnek a közvetítésével.

- Ez így egy egészen elsőrangú összeesküvés elmélet, uram.

- És ezt is mért kell megint nekem összerakni? Maga helyett?

- Mert ön a zseni kettőnk közül, uram.

- Tudja, hogy nálam hízelgéssel nem megy semmire.

- Jelentem, anélkül se, uram.

- Megmondom én magának, hol rontottam el.

- Igenis?

- Hogy leálltam magával bratyizni. Ott. Alapszabály, hogy beosztottal a legcsekélyebb érzelmi nexus is tilos.

- Pedig én nagyon is hálás vagyok azért, uram, hogy…

- De ne legyen hálás! Dolgozzon!

- Igenis.

- Úgy hallottam, hogy Hartainak volt egy másik software-je is, Hell Book néven.

Amit néhány napig nézegetett az a Teodórára agymosott űrcsótány nőstény, és azóta semmi hír róla.

- Erről én semmit se tudok, uram.

- Jellemző.

- Sajnálom.

- Derítse ki, mi volt az és hová tűnt!

- Igenis.

- Mindent nekem kell csinálni!

- Igenis! Azaz nem, uram!

- Vauu!

- Nyüsz!

                                       O

 MILYEN NAP VAN MA?

 Klára mama teszi le a gyerekek elé a húslevest. De olyan ám az, hogy meglátván és megszaglintván maga Szindbád is elégedetten morrantana egyet, nem beszélve Krúdy Gyuláról. A sárgás színe, a zsírhártya kocsonyás remegése. Hozzá a zöldségek, a vaj puhára főtt lábszár. És persze a velős csont. Tud ez a Klára mama, ha felszívja magát. No de mért szívta fel magát a Klára mama?

No ez itt a kérdés, mely a kulináris örömök útjába állhat, és ami máris enyhe szorongást okoz Ákos és Veronika lelkében, pontosan a bélbolyhok felöl kiindulva.  És mint rögvest kiderül, tapasztalat teszi a mestert: van miért szorongani. Klára mama csak úgy nem rittyent egy hetedhét világra szóló, csodálatos húslevest.

-Na, gyerekek, milyen nap van ma? – kezdi is mindjárt, még mielőtt szedne Ákos mélységes tányérjába, először cérnametéltet, csaknem a karimáig, mert az ő veje úgy szereti, ha az első tányér levesben sok a tészta, kevés a lé, a másodikban pediglen éppen fordítva legyen, de akkor a lébe már kell egy kis piros, méregerős kutya fasza paprika, vagy ha nincsen, akkor Erős Pista.

Most van ám paprika, mert egy ilyen húsleves remeket nem maszatolunk össze holmi paprika péppel, mert nem hétköznap ülünk egy kifőzdében, hanem a nagyszobában az ebédlő asztalnál, hófehér damaszt abrosszal leterítve.

Te jó ég! Milyen nap van? Csak nem Klára mama születésnapja?  Ákos a feleségére sunyít. Veronika nem olyan képet vág, mint aki ezt elfeledte, de most az anyja kérdése következtében az eszébe jut. És Ákosnak különben is rémlik, hogy Klára mama rák, tehát nyáron született leány.

- Azon kívül, hogy vasárnap? – kérdez vissza nagy sokára, tanácstalanságát nem is titkolva Veronika.

- Azon kívül.

- Nem tudom, mama, milyen nap van ma?

- Ákos?

- Nem tudom, csókolom. Mit felejtettünk el megint?

- Segítek.

- Minek ez? Szídjál le, aztán együnk, oké?- próbál meg keménykedni Veronika.

- Nem akarlak leszúrni.

- Nem? – Ez újdonság, tehát Ákos is rákérdez.

- Miért nem?

- Mondom: segítek.

Ez így már komoly rejtélynek ígérkezik. A fiatalok összenéznek. A csodálatos leves meg hűl kifele? Nem beszélve a velős csontról? Az nem várhat, mert ha az megdermed, az már nem lesz olyan, hiába dugják a mikróba.

- Akkor segíts, mama!

- Hányadika van?

- Mit tudom én! Vasárnap!

- Ákos?

- Huszonnyolc?

- Ezt most állítod, vagy kérded?

- Akkor huszonhét.

- Az pénteken volt.

- Akkor…huszonkilenc? – Ákos nem tehet róla, de az anyósa jelenlétében

az IQ-ja a 40 alá ereszkedik és ott enyhe amplitúdójú sinusgörbét mutat.

- Úgy van, Ákos.

- Én tudtam! –pedálozik Veronika, és ő meg erről nem tehet, mert rá meg az anyja így van hatással, ha lelki terror fenyeget.

- Egy frászt tudtad. Tessék. Egy tanár és egy újságíró. Két „értelmiségi”.

És azt se tudják, hányadika van. És miért nem? Mert nektek is fel van írva minden arra a hülye mobil telefontokra! Például te hány telefonszámot tudsz még fejből, Veronka?

- Minek tudjak?!

- Ákos?

- Apáékét tudom.

- Mondjad.

- Most nem jut az eszembe. De tudom!

- Erről beszélek.

- Közben kihűl a leves.

- Mindjárt merek. Éhes vagy?

- Már nem! – Veronika a második fázisba lépett, mint a gyermek, akit lelki terrorral sújtanak: lázad.

- Akkor meg nem is baj, ha kihűl.

- De Ákos éhes.

- Ákos, te éhes vagy? – Na, most erre mi a jó válasz? Mert ha azt mondja, hogy igen, és mellesleg ez az igazság, bár ez ebben e helyzetben harmadragú probléma, akkor Klára mama pártjára áll a lányával szemben. Ha azt mondja, nem, akkor Klára mama megsértődik, és képes visszavinni a konyhába a gőzölgő leveses tálat. És 40-es IQ-val nehéz ám kiutat találni. Ilyenkor a legjobb, ha pont olyan bután hallgat, mint amilyen buta valójában. Akár a nyálát is csorgathatná. Vagy az már túlzás lenne?

- Nem arról volt szó, hogy segítesz?

- De. Milyen hónap, Veronika?

- Most mért kell ez?

- Október vége. Ugye?

- És?

- És október 29-e nem április 16-a, ugyebár. Mert ha jól emlékszem, és én jól emlékszem, mert nekem határidő naplóm van és nincsen okos telefonom, az sincsen, ugye, akkor fél éve vasárnap volt az a hihetetlen druida esküvőtök.  Nahát, az hogy is lehetne elfelejteni…Ugyebár.

- És?

- Na és azóta se voltatok nászúton.

Nahát ez tényleg meglepetés. Hogy erre ment ki az egész oktató jellegű szívatás.

Nem voltak. És? Készültek, de nem mentek. Ezért kellett megfőzni ezt a csodálatos húslevest? Erre a lecseszésre?

Na jó. Megvolt. Lehet enni végre?

És nem.

Még mindig nem lehet.

Mert Klára mama nem a cérnametélt felé nyúl, hogy az odakészített kanállal és villával kimérje Ákosnak az adagját, tudják, a karimáig, hanem ellép az asztaltól, és a tévé tetejéről két közepes méretű borítékot vesz le, azt viszi a fiataloknak. Ákos tányérjára rakja őket.

-Tessék.

Ákos nézi a borítékokat, aztán Veronra les, onnan Klára mamára, és csak aztán nyúl értük. Ám mielőtt megragadná a felsőt, Klára mama meggondolja magát, elveszi őket, megszemléli, melyik-melyik.

- Várjál! Először ezt- nyújtja az egyiket.

- Köszönöm… - rebegi Ákos, pedig fogalma se lehet arról, mi lehet benne.

És ha a halálos ítélete?

- Mi az? –kérdezi meg helyette Veronika.

- Majd meglátod. Bontsd ki, fiam!

Ákos keze remeg. Szánalmas, de az van. Klára mama olykor ilyen hatással van a legkeményebb, macsó típusú férfiakra is. Pláne, ha fáj a foguk…

Ákos kibontja a borítékot. Néhány színes brossurát talál benne, és aztán valami nyomtatott papírt, ami…csak nem?

De bizony!

Egy helyfoglalás Velencei útra. Busz és szálloda. Nászutas lakosztály.

-Ezt kapjátok tőlem karácsonyra- kommentálja a gesztust Klára mama, de közben olyan képet vág, mintha neki fájdult volna meg egy foga. Ezért sietve hozzáteszi: - Nem kell hálálkodni.

- Te jó ég!

- Mama!

- Mondom! És ha nem tudnátok, vagy akartok valamiért elutazni, akkor megyek én.

- Egyedül nászútra?

- Majd szerzek valakit.

- Nászútra?

- Itt a másik boríték.

Ezt is Ákosnak adja. Abban meg egy kulcscsomó van.

- Ez meg a lakásotok kulcsa.

- Micsoda?

- Mama?

- Fél évre előre kifizettem a bérleti díjat. És ha a nászutatok után nem költöztök oda, akkor költözök én. És mielőtt rákérdeznétek, szerzek oda is valakit.

- Klára mama!

- Ez…de…

- A Réten egy kétszobás panel. Nem jó?

- Istennek tetszik lenni.

- Tudom. Viszont tényleg kihűlt a leves.

- Jó lesz így is.

- Micsoda?! Ez a leves? Akkor talán étkezzél ma is az iskolai menzán, Ákos fiam.

- Ma nincs konyha…

- Hát akkor jobban teszed, ha viselkedsz, nem?

- Mama!- csóválja a fejét Veronika. Hogy mért kell Klára mamának a legszebb gesztusaiba is rögvest belerondítania.

                                       O

 FŐZZEK MÉG?

 Özv. Huszárné és Kelen Béla szemben ülnek egymással a vetetlen franciaágy közepén. Közöttük jókora műanyag tálca. Azon egy üvegtál, abban egy szál árva virsli, mellette a lehántott műbelek kétmaroknyi kupaca. Úgy avatatlan becslésre: talán huszonöt- harminc pár virsli levedlett bőre lehet. A falatozók előtt kistányér, azon mustárnyomok, mégpedig három féle mustáré: csípős Dijoni, édes Bajor és hagyományos Globus. Poharak, az aljukon gyümölcslével.

A szerelmesek talán már kezdenek jóllakni. Özv.Huszárné, Ditke úgy véli, most már nem udvariatlanság, ha komolyabb csevegést kezdeményez.

- És tényleg voltál ketrecharcos, Béla?

- Gondoltam rá.

- Hogy legyél?

- Tudok ám én vad is lenni, ha feldühítenek.

- Másképp hogy is bírtad volna agyoncsapni azt a nagydarab testőrt.

- Na látod.

- De ketrecharcos nem voltál.

- Muszáj volt valamit kitaláljak, nem?

- Az igaz, megértem.

- Azt mégse mondhattam az öreg Ákos bácsiéknak, ami valójában történt.

- Hogy embert öltél, Béla?

- Nem én, hanem belőlem a nagyfeszültség.

- De ha belőled jött, akkor az te vagy, nem?

- Á, Ditke, ezen most mi ne vitázzunk, jó?

- Jó. Főzzek még?

- Főzök én, te csak pihenjél!

- Akkor főzzél te!

Kelen úr kihajtogatja a lábát a törökülésből, aztán kászálódik a konyha felé.

- Te még hányat csipegetnél?

- Nem is tudom.

- Mégis, mondj egy számot!

- Eléggé összeszűkült ám a belem.

- Szegény drágám.

- Á, úgy is jó, hogy fogytam.

- Nem jó!

- Így nem tetszek?

- Nem az, hogy nem tetszel. Beteg lettél tőle, látod.

- Nem attól.

- Hanem attól, hogy?

- Hiányoztál, Béla.

- Te is nekem!

És akkor a Béla arra gondol, talán mégse most rögtön megy ki virslit főzni, hanem odalép az asszonyhoz, mellé ül, átkarolja, megcsókolja, gyengéden ledönti, vigyázva, nehogy rá a tálcára, és… És akkor már jobb lesz a tálcát, a tányérokat és a poharakat eleve elvenni az ágyról.  Így viszont oda a pillanat varázslatos romantikája. Az ilyesmiben a kimódoltság a gesztus halála.

Tehát jobb, ha marad az eredeti szándék. Hiszen van még a konyhában körülbelül harminc pár virsli. Mivel négy kilót vett, amikor leszaladt értük a kisboltba. Aztán a kisboltból a szupermarket lett. Az Ditke lakásától nincs messzebb, mint a kisbolt. És ott biztosra mehetett, hogy a szupermarketben megkapja a Ditke kedvencét, azt a fajta műbeles virslit, aminek a márkáját naná, hogy nem írjuk le. Viszont tényleg finom. És nem ám juhbeles, vagy emészthető műbeles méregdrága, flancos francos, amik ugyanúgy nem láttak húst sose, mint az olcsóbbak, csak rafináltabban készült el belé a nyesedékkel összedarált szója. Legalábbis erről szól az egyik leginkább időtálló városi legenda.

Szóval Kelen úr inkább kicsoszog a konyhába, és kiönti a lábosból a régi vizet, és újat ereszt belé, alaposan megsózza, és felteszi forrni. Aztán amíg a víz melegszik, visszalép a nagyszobába.  Szerelmes mosolyt küld az ő asszonyának, aki éppen az utolsó, az árván maradt virslit majszolgatja.  De úgy ám, hogy Bélának rögtön beindul az a bigámián szocializálódott erotikus fantáziája. Ebből adódóan nagyot nyel a Béla, és a mosolyába némi gerjedelem is vegyül. Talán mégis csak le kéne venni az ágy közepéről azt a tálcát, és elzárni a lábos alatt a lángot?

- Hallod?

- Igen, Béla?- cuppantja ki a virsli csücskét az ajka közül Ditke.

- Te! Ne menjek oda?

- Hova?

- Hozzád, te, Ditke!

- Innen mentél, Béla…

- Nem baj. Vagy még nagyon éhes vagy?

- Rád jobban, Béla.

                                       O

 NINCS ALAGÚT!

 -Nahát, igen tisztelt Lápi úr!- A Parkerdő ZRT igazgató-főmérnöke egészen más hangon fogadja lidércünket. Öltönyben, nyakkendőben, tárt karokkal és diszkréten bepálinkázva. Igen, újra bírja a szeszt! Jobban, mint annak előtte, hogy csaknem sittre került a Sámán Kelet-Nyugati projekt miatt. Persze, hogy jobban! Hiszen kitárult előtte a horizont! Nem ám egy sötét alagútba bolyong, reménytelenül, elborult kedéllyel. Sejtvén, hogy ennek az alagútnak nincsen vége, ez számára útvesztő, ahol még annyi elégtétele sincsen, hogy egy Minotaurus, vagy vele egyenlő értékű szörny falja fel. Egyszerűen dögöljön bele a kilátástalan unalomba.

De most!

Mi az, hogy látszik a fény az alagút végén?

Nincs alagút!

Csakis a fény! Ami igézően törik meg a briliánsokban, az opálokban, a topázokon, kacéran csúszkál az arany ékszerek felületein. Hát diszkréten felbecsültette ám a Lápi úr által felkínált vagyonkát! Amit egy hót mocskos nejlonzacskóból öntött ki egy hete az asztalára. Csak az a kupacka ért feketén, orgazda áron kétszázharminc- háromszáz milliót! Á, ez nagyon alsó hangon van ám. Átszámítva egymillió Euró! Annál kicsit több Dollár! Most számítsuk át angol Fontra is? Bajlódjanak azzal a brit tudósok!

És „hozzak még”? Ezt kérdezte akkor a Lápi úr! Ilyet! Megáll az ész!

Kérem! Ha valaki ilyet bír virítani, az járhat fekete, a boka magasságáig sáros gumicsizmában, és annyira mocskos munkás overállba, hogy megállna a lábán, ha levetné magáról. Annak tetvek másszanak bár elő a pufajkája töméséből!

És szívjon olyan büdös csikket, hogy ahhoz képest a mahorka túlpácolt, szuperkönnyített pipadohány. Különösen akkor, ha kérdezi: hozzak még?

Hozzál! Bazmeg! Van?! Honnan hozod? Bár ezt úgyse árulod el, mi?

A lápi.

A lidérc koma.

A jó barát.

-Szóval, édes urambátyám, foglalj tán helyet, kérnélek szépen!- invitálja beljebb az irodájába Béla főmérnök a lidércet.

 (A főmérnök úr és Kelen Béla keresztnevének azonossága se a véletlen, hanem a szerzői figyelmetlenség műve. Mert bár ebben az Univerzumban csakugyan összefügg minden mindennel, e két személy csak abban azonosak, hogy hajlamosak az antiszociális viselkedésre, amit olykor erősen palástolnak, mindig önös érdekből teszik, mivel hajlamosak a bűnözői viselkedésre. Mindamellett az   eszemben sincs pszichologizálni, csak már megint nekem kell magyarázkodnom a szerzők helyett. A szerkesztő)

 A Lápi Lidérc leül a felkínált székre. Némi gunyorosság talán csak nem csillog a szemében? Vagy ez a dohány már tényleg annyira büdös, hogy még az ő szemét is csípi? Béla főmérnök megkerüli az asztalt, megáll a bárszekrénynél, pálinkát és két stampedlit vesz elő. Kéretlenül tölt. Régi haveroknál kár ezeket a kínálom, elfogadom köröket mindig lefutni, nem igaz? Lápi úr nem vezet, Béla főmérnök meg leszarja, amikor csak két kilométert kell haladnia a 11-es úton Visegrád felé, és már otthon is van. Az üres villában. Sajnos. Mert Elvira elköltözött. Hosszú kiküldetésre…

Amúgy hogy nem képes még mindig megérteni az asszony, mindenkinek úgy jobb, ha ő viszi el a balhét. Ő meg a titkárnő. Mi nem világos azon, ha ő veszti el itt az állását, akkor miből fizetnék a méreg drága ügyvédet? És Elvirának nem mindegy, hol ücsörög? Úgy se csinál semmit. Nem jár el sehová. Észre se veszi majd, hogy börtönben nézi a tévét.

-Isten-isten!- koccintja az alma pálinkáját Lápi úr stampedlijéhez , aztán gallér mögé is hajítja. A lidérc csak a pohárkár néz, aztán a jobb mutatóujjával két centivel Béla felé tolja, és mit Süsü, a sárkány, kérdezi füsteregetés közben:

- Rendben leszünk, Béla úr?

- Hogyne, kérlek, hogyne, hogyne!

- Na.

- Egyeztettem a feletteseimmel is.

- Na?

- Át is küldtek emalilon egy szerződés tervezetet. Amit ha szíveskednél átfutni…- emeli fel az asztal sarkába a tűzőgéppel egybefogott, nyomtatott oldalakat. Lápi úr tekintete elborul, kedélye lohad.

- Mi áll benne?

- Hát kérlek, mivel a terület momentán tájvédelmi körzetbe esik, ezért nem tudjuk eladni…

- Na?!

- Viszont bérbe tudjuk adni. Mondjuk húsz évre garantáltan. Vagy ötven.

- Legyen ötven.

- Az meg, ugye, tenger idő.

- Már akinek.

- A törvények meg évente változnak, ugye…Mit évente, havonta, hetente…

- Így hogy leszünk rendben, he?

- Már hogyne lennénk, öregem? Megkapod, és azt csinálsz ott, amit csak akarsz. Sőt! Még egy kis Eu-s támogatást is intézünk neked.

- Nem kell.

- Nem, mi? Ja, akinek vagyonok lapulnak a nejlonzacskóiban…Tényleg van még belőlük?

- Van.

- És amit ideadtál, azt rám bízod, hogy készpénzzé tegyem?

- Minek nekem készpénz?

- Hát…hogy bérbe vedd azt az erdőt, a szurdokot, a rajta lévő ingatlanokat, ugye…

- És az mennyi lesz az?

- Majd megdumáljuk…- kacsint egy nagyot a főmérnök úr. Lápi úr meg hátrafordul ültében, hátha közben bejött az irodába valaki, azt a Béla neki incselkedik. De senki se jött be.

- És mennyi ér az a zacskó, amit adtam?

- Nos, kérlek, talán úgy öt-hat milliót?

- Az sok?

- Nézd, mivel feketén tudnánk csak elpasszolni…

- Mert hozzak még?

- Ha akarod, keresek vevőt arra is, persze…

- Jó.

- Barátért mindent, öregem.

- Na.

– Apropó, nem mintha különösebben érdekelne, és nem is akarom, hogy bármi közöm legyen hozzá, de mihez akarsz azzal a csődtömeggel kezdeni?

- Amire építettük.

- Nem mondod. Mégis Sámán központ lesz?

- Ne?

- Mi fene… És azt a Ladát is visszaviszed a „kápolnájába”?

- Remélem.

- Vagy úgy.

Béla igazgató-főmérnök úrnak muszáj a másik pálinkát is meginnia. Először is, mert muszáj, másodszor, hogy időt nyerjen egy baljós gondolathoz, ami úgy sejlett fel az agya legsötétebb zugából, mint valami sötét kísértet.

Lehet, hogy ő itt megint át lesz baszva?

De az semmi!

Lehet, hogy eleve erre ment ki a játék? Attól a pillanattól fogva, hogy anno nekikezdtek az építkezésnek? Ezek összedugták a fejüket, és kisakkozták, mikor kell őt feljelenteni, a projektet ezzel ellehetetleníteni, aztán jegelni az ügyet, és végül ideállítani, és megkaparintani a…

Hülyeség.

Akkor nem önt Lápi úr elé egymillió eurónyi kincset. Ami, ha nem tudja a tulajdonlását igazolni, nagyrészt az államé.

Szóval nem arról fúj a szél, amerről a sötét kísértet támad. Mármint ha Béla főmérnök-igazgató agyában fújna, ugye, a szél.

Most, hogy ezt nagyjából tisztázta magában, újra tölti a két stampedlit alma pálinkával, és a magáét mindjárt fel is hajtja. Krákog egyet, aztán kimérten szólal meg.

- Akkor átnézed a szerződést, kérlek?

- Nézzem?

- Gondolom, tudsz olvasni.

- Néha szoktam.

- Vagy elviszed inkább a „barátaidhoz”, nézzék át ők?

- Kikre célzol?

- Hát…gondolom, az a Vágási, vagy az én ősrégi „barátom”, a János…

- Á, ők erről még semmit se tudnak.

- Nem?

- Azt akarom, legyen nekik meglepetés.

- Ja, hogy akkor így…

- Viszont sürgős lenne.

- Igen?

- Egy haveromnak lakásgondja támadt. – Igazából kettőnek, mivel egyik már alig tudna meglenni a másik nélkül, mert, mint öreg házasok, annyira összeszoktak.

- Ja, és kiköltözne?

- Ki. Szóval hol kell azt a papírt aláírni?

                                                O

 ÉS MEGINT A SÖTÉTSÉG

 Pedig Kelen úr annyira figyelt ám, amióta visszatér a Rétre.

Az utcákon járva cikázott a szeme, mint a mongol ugróegérnek a Gobi sivatag napja alatt.

 (A  mongol ugróegér vagy más néven  versenyegér az  emlősök osztályának a rágcsálók  rendjébe , ezen belül az egér félék családjába tartozó faj, amelyet házi kedvencként is lehet tartani. Örökmozgó és rendkívül barátságos, "szocializált" rágcsáló. Közel 30 éve vált házi kedvenccé. A többi egérhez viszonyítva ez a fajta egyáltalán nem büdös. Nagyobb, mint egy egér és kisebb, mint egy patkány. A kifejlett állat testhossza akár 15 centiméter is lehet. Farka 13-15 centiméter hosszú. Színe nagyon változatos. Tartása nem nehéz feladat, ezért kisgyermekeknek is ajánlott. Nagy helyre van szükségük. 2-3 egyed tartásakor minimum 80x40 cm-es alapterületű és 50-60 cm magas terrárium szükséges. Azért kell ekkora méretű terrárium, mert futóegerek lévén - ahogy nevük is mutatja - futkározni és ugrálni szoktak. A terrárium tetejére fémrács kell, mert az itatón felmászva kiugorhatnak. Rendkívül mozgékony rágcsáló, nyughatatlan, egy helyben szinte sohasem látni. Mindig legyen a terráriumban valami játék. (Futókerék, WC papír guriga, műanyag cső, üres befőttesüveg)Ne feledjük hetente legalább egy alkalommal alaposan kimosni! A terrárium aljára forgácsot, szénát vagy madárhomokot tegyünk, és gondoskodjunk egy kis házikóról, egy futókerékről és az egyéb játékokról is.Teljes értékű tápokat, zöldségeket, gyümölcsöket adjunk nekik. Sivatagi állat révén keveset iszik. Olyan önitatót válasszunk, amelyet nem tudnak felborítani, vagy beszennyezni. Soha ne adjunk nekik lédús gyümölcsöket, mert attól hasmenésük lesz. Nagyon szeretik a magvakat: dió, mogyoró, tökmag, stb. Zöldségek közül: uborka és répa javasolt. A gyümölcsfajtákból: málna, alma, banán vannak ajánlva!!!

És igen, úgy döntöttem, hogy a kedves olvasó kedvéért hasznos közismeret terjesztésbe kezdek. A szerkesztő.)

 Kelen úr okkal számíthat arra, hogy a Réten kószálva Hartai főgengszter valamelyik ragadozója megint becserkészi, rárepül, megragadja, és huss, megint ott találja magát a H’aka székház alagsorában, halálra kínzás céljából.

És csak az isten, vagy inkább az ördög tudja, elsülnének-e még egyszer Zeuszhoz méltó villámai. Aligha. Ha azt a végső és megalázó pofára esést vesszük, amit el kellett szenvednie Répcelakon, midőn ismét megpróbált kifosztani egy ATM-et, pusztán gondolati parancsra. Bizony azóta már egy tévét se képes bekapcsolni, vagy egy lámpát fel: végképp elvesztek para-elektromos képességei.

Kelen úr tehát, akit átmenetileg a mongol versenyegérhez hasonlítottunk, némi joggal, mert apró, háziasítható, viszonylag nagy helyigényű, de ha szeretik, akkor órákig hálásan eljátszik akár egy vécé- papír gurigával is, valami nagyobb darab baromra számít. Így nem veszi észre az ismerőst. Egész egyszerűen nem észleli őt. Pedig egy percig még sóbálvánnyá is vált előtte.

Amidőn özv. Huszárné szóróanyag lerakata, a garázs előtt várakozott tanácstalanul. Hát ott látta meg őt Dénes Ede. Tudják, a Dénesné, Koppány Gitta férje, a kis Déneske apukája. És hát Dénes úr amúgy zsigerből, ám konkrét okból se kedveli Kelen Bélát. Mivel, mondjuk ki, ne kerteljünk, dugta a nejét. Igaz, akkoriban, amikor ő még a Vadászgörény becenévre (nem) hallgató hölgynél kereste egy új élet lehetőségét. És aztán már nem kereste, hanem haza sunnyogott Gittához, így aztán kidobták a Kelen urat.

Nos, ez eddig, a lovagiasság szabályai szerint rendben is volna. Csak az a gond, hogy nem tudni, kitől jön a gyerek. Kelen úr magja csírázott-e ki, avagy az övé.

És miután Gitta nem hajlandó megnézetni…

Hát hogyan lehet egy ilyet tisztázni? És kell-e?

Naná!

Kell hát!

Hát ezért állt meg Dénes úr a Bélától úgy tíz méterre, és nem tudta, most mitévő legyen. Kelen meg nem vette észre. Dénes úr meg arra gondolhatott csak, hogy direkt nem. Megvetésből. Mert neki Gitta, meg az egész botrány annyi volt, hogy úgymond már régen elfeledte.

Hát így aztán Dénes úr kitudta, hogy ez a bigamista törpe kan, ez a gusztustalan zsoké gombóc megint Réten rágcsál, mint ama mongol ugróegér az alomban.

És Dénes úr így tudta, hol keresse.

És Dénes úr addig-addig hergelte magát, napokig dühöngve és gyötrődve, hogy úgy döntött, bosszút áll. Így aztán egy nap, kora délután, az állásközvetítő központ meglátogatása után, lesbe helyezkedett özv. Huszárné lakása előtt.

A vadászszerencse neki kedvezett. Alig három és fél óra ácsorgás után Kelen Béla kilépett Huszárné lépcsőházának bejáratán. És elindult egy kockás, tartós műanyag szatyorral, valószínűleg a kisboltba, és aztán a Tokajiba, ahogy szokta.

Dénes úr pedig utána.

És amikor Kelen úr befordult a játszótérre, lerövidítvén az utat a kisbolt felé, és beleveszni látszott az erős október végi szürkületbe, Dénes úr lecsapott rá.

Egy külön erre a célra a zsebében hordott húsz centi hosszú, egycolos vascsővel.

Egyenesen a feje tetejére. Reccs.

És szegény Béla annyit se bírt mondani, hogy mukk.

A szeme felakadt és eldőlt, akár a homokzsák, mit az isten, pont ama pad mellé,

ahol még húsvér vasárnap, korán reggel a piros talicskát, a H’aka székház alagsorából menekülvén.

Hát ez meg így történt. Aki nem hiszi, az telefonáljon a sürgősségi osztályra, és érdeklődjön Kelen Béla hogyléte iránt.