#igaz szerelem volt

[wildiesong]

"Hova lesz a szerelem, hova lesz? Tegnap még szeretlek mindörökre (és ez igaz), holnap már nem szeretlek. Tegnap életemet adnám, börtönbe mennék helyetted, tegnap te vagy a hazám - ma más. Ki ez a más? Egy új én? Bárki? Új mulatság? Miért mulatság? Meguntalak? Hogy unhatom meg az életem? Mi ez az átsiklás, észrevétlen hegycsuszamlás, folyókanyar, mikor már nem? Ha úgy váltogatnád hited, elved, politikádat, mint szerelmeidet, ripők volnál, mocskos, jellemtelen. Így nem vagy az? Miért, hogyan hajlik, csúszik, hamuhodik a szenvedély, hogyan rongyosodik, roskad le egy égbolt?

Hát hová lesz a szerelem, hová lesz?"

(Nemes Nagy Ágnes)

[sztivan]

aki azt állítja, hogy Petőfiről nem lehet jó műalkotást készíteni, az persze nem olvasott Karinthyt

PETŐFI SÁNDOR

Született a Nagy Magyar Alföldön, a Kárpátoktól az Adriáig és visszafelé, egy anyától Sorsharag nevű unokafivérével. Húszéves korában bejelentette a sóhivatalnál, hogy mindenkinek szabadnak kell lenni, magyar szabad, osztrák szabad, olasz szabad, német birod. szabad. Később a Magyar Lánccsörgető Egyesület Részvénytársaságnál kapott alkalmazást, mint főcsörgető, majd a Külső Tavaszmező utcában világítási minőségben működött, a szabadalmazott lángelme-égő társulatnál. Számos óriás jelentőségű felfedezést tett, így például ő jött rá, hogy a szerelem sötét verem, és hogy kint egy mezőn az ember jobban érzi magát, mint egy sötét szobában lecsukva fejjel lefelé, összekötött kézzel. "Csatában esem el, mibe fogadjunk" című versében megjósolja, hogy csatában fog elesni, mely ígéretét be is váltotta. Másik ígéretét "Szeptember végén" című versében, melyben azt írja, hogy nem csatában fog elesni, viszont nem váltotta be. Szobra a Duna-parton áll, fölfelé tartott három ujjával jelzi a közvetlen alatta állomásozó propellerközlekedés másodosztályú menetdíját: - mások szerint viszont arra esküszik, hogy Ábrányi Emilt nem is ismeri, nemhogy ő szólította volna fel a róla szóló költemények megírására.

Barna kis lány szemének a lángja Idetűzött szívem pitvarába, Kis halacska szőke Tisza vizén, Örömében akrát ugrok biz én.

Olyan az ő lelke, mint a rózsa, De mint az a fehér, tiszta rózsa, Fehér rózsa az én babám lelke, Fehér galamb az ő nagy szerelme.

Barna kis lány, mikor megláttalak Bennem mindjárt nagy szerelem fakadt, Megláttalak New York kávéházban, Mint harmat kökörcsin-virágban.

Kacsintottam, barna kis lány, neked, De te ültél zordon férjed mellett. Barna kis lány, te a fényes hajnal, Férjed pedig a fekete éjjal.

Színművészet a te hivatásod, Barna kis lány, magyar vagy te, látom, Magyar az a fényes lelked neked, Az isten is magyarnak teremtett.

Zordon férjed tojást evett, hármat, És titokban megcsípte a vállad. Hej, titokba, te is mosolyogtál, De hej, bizony, énreám gondoltál.

Beültetek aztán kocsikába, S elmentetek egy nagy szállodába. Igaz, magyar szálloda volt az is, Igaz, magyar a lelked neked is.

Kiskapunál, hej, megálltam ottan, Reszketett a szívem, rád gondoltam, Rád gondoltam, remegő szívedre, Fehér galamb, magyar szép lelkedre.

Rád gondoltam, gondolsz-e most énrám, Kis kezedet összeteszed mélán. Megértetted-e az én lelkemet, Mint a szellő a fényes felleget.

Fehér rózsa az én babám lelke, Fehér galamb az ő nagy szerelme, Barna kis lány, ha te szeretsz végre, Felrepülök a csillagos égbe.

[dendre]

Toumani Diabate (1965-2024)

A világ legjobb kora játékosa – ez volt az eposzi jelzője. De hát a világ a kora világában szinte, túlzással, de csak az ő családját jelentette, szóval generációjában, főképp mióta ő volt a családfő, tényleg ő volt a legjobb kora zenész. Lehet, hogy tényleg mindenkit figyelembe véve ő volt a legjobb kora zenész. Nekem biztosan.

Az biztos, hogy a legalább 800 évre visszanyúló hangszertörténetben (kora = pengetős, 21 húros, hárfa-lant keresztezésű „szerű” nyugat-afrikai csoda), zenészcsalád történetben (a jelik/griotok, azaz a mandinka, mandé etnikai, kulturális csoport hagyományos történetmesélő, énekes-zenészei sorában leginkább a Diabaték családjáé a kora megszólaltatásának kötelessége, hivatása, legalább hetvenegynéhány generáció óta) az övé az a szerep, hogy a hangszert világszerte ismertté, népszerűvé tette. Apja, mint ahogy tehát a családban mindenki visszamenőleg szintén korás volt, és igazság szerint ő kezdte azt a munkát, hogy ismertté tegye a hangszert a világ számára, egyszerűen, mert a világ (egyenlő nyugati világ) az ötvenes-hatvanas évektől kezdett érdeklődni szűkebb körben a más kultúrák zenéi iránt olyan módon is, hogy elkezdtek zenei felvételeket készíteni Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában és a többi. Szóval Toumani apja, Sidiki Diabaté és egy másik kora-zenészcsalád, a Sissokókat képviselő Djelimadi Sissoko közös korazenéjét 1970-ben rögzítették az első olyan lemezsorozat részére, ami Mali hagyományos zenéjét mutatja be. Pazar hatlemezes kiadvány Premiére Antologie de la Musique Malienne, aminek a Cordes Anciennes című 1971-ben kiadott darabján - Batourou Sekou Kouyate mellett, szintén ősi zenészcsalád, mai képviselői inkább a rokon ngoni hangszerről ismertek, de Batourou Sekou korás volt – Sidiki Diabate és Djelimadi Sissoko zenéje mutatta meg a hangszer erejét. Mármint a nyugati világnak. Meg nekem is, mert én is ezen a lemezen hallottam először korát, a kilencvenes évek elején, kollégiumi nevelőtanáromnak köszönhetően (akinek amúgy még annyi minden más zenét is a new wave-től a tradicionális zenékig). És elsőre és nagyon meghatározóan szerelem lett a kora.

Mali zenei, és a jelik történetéről Weyer Balázs Tranquilo Playlistsjében jóval többet lehet olvasni erről.

Szóval az apuka Sidiki volt az egyike az elsőknek, akiknek a kora játéka lemezre került, őt is szokták „a kora királyának” hívni, de ezt innen nagyon nehéz megállapítani, főleg, hogy ezután a ’71-es lemez után a hangszer mások albumain jelent meg gyakrabban (kora-lemeztörténet máskor Djelimadival, Djeli Moussa Diawarával vagy egy másik Sidiki Diabatéval, hogy még bonyolultabb legyen a történet, akinek 1978-ban jelent meg egy csudás kiadványa). Tőle, a Toumani apuka Sidikitől pedig 1987-ben jött ki a következő, abban az időben, amikor a nyugati világ immár szélesebb körben is elkezdett kitekinteni anglofóniából és hamarosan kitalált erre egy szót, azt, hogy világzene. Szóval a lemez Angliában jelent meg az apuka Sidikitől, pontosabban a Sidiki Diabate And Ensemble-től a Ba Togoma címmel, amin már a fiatal Toumani Diabate (1965-ös születésű, ekkor tehát 22 éves) is játszik (meg talán az öccse, az 1982-ben született Mamadou Sidiki Diabate szerepel a borítón egy játék-korával – de az is lehet, hogy régi a kép és Toumani az fiatalabb korában). Mellesleg a tesó Mamadou is nagy korás lett, meg Toumani fia, szintén Sidiki is, akivel van remek közös lemeze, igaz a fiú Sidiki elcsábult a popzene felé is.

És akkor innentől tényleg látványosabb a hazájában már nagy együttesekben játszó, nagy énekeseket kísérő Toumani útja, akit már eddigre is többen tehetségesebbnek hallottak az apjánál. Első lemeze Kaira címmel a következő évben, 1988-ban jelent meg, szóló kora lemez, elvileg nem volt ilyen korábban, és a tradicionális szálat egy sajátos játéktechnikával és zenei világgal egészíti ki. Nyilvánvaló, hogy valami egészen más szint, hogy zeneileg ez valami új, valami egészen eredeti, örökérvényű. És még ebben az évben megjelent a korabeli világzenei hévnek megfelelően egy világok keresztezése lemeze is, a flamencót eleve frissítve, „világzenésen” játszó spanyol Ketamával (és a világzenébe belezúgó folkrocker bőgőssel, Danny Thompsonnal) közös Songhai, ami minden esély ellenére nagyon is működő zenetársítás. Szóval hogy ki is Toumani, az ebben az évben kiderült, mert későbbi szólólemeze (a talán nekem legjobb kora album), a 2007-es The Mandé Variations, vagy a minden más későbbi, valószínűtlen kollaborációi is elképesztőek. Hogy egy benjóssal is tud jót zenét csinálni? Vagy egy brazil formációval? Vagy egy jazztrombitással? Vagy blues-zenészekkel? Vagy iráni hegedűssel? Az ő kora játéka arról szól, hogy zene. Hogy zene. És nincs semmi más kérdés. Ballaké Sissokóval – akinek az apukája a történet elején zenél Toumani apukájával az 1971-es startlemezen – 1999-ben megcsinálták az ősök albumának a modernebb verzióját és a Nouvelles Cordes Anciennes is pazar lett. De tényleg bármi és minden. Nem kellett olvasni a hozzá szóló búcsúzásokat, hogy tudjuk, mennyire nagy ember volt, hogy a zenészen túl is mennyire nagy. Pár éve szinte egész nyáron csak őt hallgattam, hőségben is hűsít, akkor raktam össze ezt a hogyan hallom a lemezeit sort, amit most kiegészítettem az újabbakkal. Tényleg nincs olyan, amit ne ajánlanék jó szívvel, mind jó (na jó, tán az utolsót kivéve).

Toumani Diabaté: Best to worst (worst egyenlő még mindig jó)

1. Toumani Diabaté: The Mandé Variations 2008 2. Toumani Diabaté with Ballaké Sissoko: New Ancient Strings 1999 3. Toumani Diabaté’s Symmetric Orchestra: Boulevard de L’Indépendence 2006 4. Ali Farka Touré & Toumani Diabaté: In The Heart Of The Moon 2005 5. Toumani Diabaté: Kaira 1988 6. Ali Farka Touré & Toumani Diabaté: Ali & Toumani 2010 7. Toumani Diabaté: Djelika 1993 8. AfroCubism: AfroCubism 2010 9. Ketama, Toumani Diabaté & Danny Thompson: Songhai 1988 10. Toumani Diabaté & Symmetric Orchestra: Shake The Whole World 1992 11. Toumani Diabaté & Sidiki Diabaté: Toumani & Sidiki 2014 12. Toumani Diabaté & London Symphony Orchestra: Korolén 2021 13. Béla Fleck / Toumani Diabaté: The Ripple Effect 2020 14. Ruswell Rudd & Toumani Diabaté: Malicool 2002 15. Kayhan Kalhor and Toumani Diabate: The Sky Is The Same Colour Everywhere 2023 16. VA: Mali Music 2002 17. Arnoldo Antunes Edgard Scanturra & Toumani Diabaté: A curva da cintura 2011 18. Taj Mahal & Toumani Diabaté: Kulanjan 1999 19. Ketama, Toumani Diabaté & José Soto: Songhai 2 1994 20. -M-, Toumani Diabaté, Sidiki Diabaté & Fatoumata Diawara: Lamomali 2017 21. -M-, Toumani Diabaté, Sidiki Diabaté & Fatoumata Diawara: Lamomali Airlines 2017 22. Toumani Diabate: Toumani, Family and Friends 2022

[csacskamacskamocska]

„Mindig lesz egy másik...”

Épp most olvastam egy bölcsességet. „Éld nyugodtan az életed, mert mindig lesz egy másik munka, másik barátság, másik szerelem, de életed nem lesz másik.” Valóban nem lesz másik élet, és ezt ami van, azt kéne elégedetten élni. A boldogság időleges és eléggé megfoghatatlan. Néha olyan kis hülyeségek vagy rajtunk kívül álló dolgok teszik boldoggá az embert, amire nem is számítottunk. Az elégedettség érzés meg rajtunk áll. Olyanná alakítottam az életemet, amivel elégedett vagyok. (amiben amúgy több helye, több kapaszkodója van a boldogságnak, mint az elégedettség nélkül) De az, hogy cserélhetőek a barátok, a szerelmek, ez egy szörnyű mondat. Néha lecserélődnek, ez igaz, de aki nem tesz bele mindent egy barátságba vagy szerelembe, az nem lesz elégedett sem vele. Ha arra gondol közben, hogy lesz vagy van másik, akkor csak használja, mint a szendvicssütőt, amiből éppen most találtam a lakásban hármat. Kéne tudni miért lettek ledepózva. Ha nem működik, kidobom. Kidobom és nem siratom, van másik, veszek másikat. Igen, tudom, hogy lesz másik szendvicssütőm még az életben. Akár pont ugyanolyan piros, mint ez itt vagy olyan szürke, a harmadikat ki sem bontottam. De az nem pont Ő lesz. És egy szendvicssütő sosem fog szívfájdítóan hiányozni és sosem fogunk emlékezni rá, álmodni vele, se nem sztorizunk róla. Persze, elégedettek lehetünk vele.

A rendberakott életnek része, hogy lemond az ember dolgokról. Néha barátról, szerelemről is. Vagyis hallottam már olyanokról, akik ezt megtették és állítólag boldogabban éltek utána. Én azt gondolom, hogy az nem barátság és nem szerelem volt. Lemondtak valami kötődésről valami vágyról, valaminek az uralmáról, birtoklásáról, elengedtek egy ábrándot. Az lehet. De egy működő barátságot vagy szerelmet miért kéne kidobni? Kicsit ráégett valami, kicsit összekarcolódott, meg letört a pöcök ami tartja azt az izét, de működik...

jah, hát egy új mindig szebb.

[zeroz2ro]

"Szandi rajong a plasztikáért, imád magára költeni, a lova az egyetlen, akivel kivételt tesz. Nem is csoda, hiszen mindketten aranykanállal habzsolják az életet. Szandi: "A szilikon számomra olyan, mint az oxigén: kell és igénylem. Engem nem érdekel a pénz, mindig is volt, reméljük mindig is lesz. Elég sokat költök az orvosi beavatkozásokra: ha szegény családba születtem volna, akkor biztos nem így néznék ki, mert azért ebben a testben van 1-2 milla."

"Leti álmait párja, Csabi váltja valóra, legyen szó egy álomnyaralásról vagy egy luxusautóról, az igaz szerelem nem ismer határokat... legalábbis anyagit."

"Katának a legjobb jár, ezért Dubaiba jár plasztikai sebészhez, Milánóba designer ruhákért, ha pedig autóról van szó, csak a legjobb jöhet szóba nála."

"Aurél mindennap délben kell, de nem bánja, főállású munkája a tapasztalatszerzés. Édesapja pénzét pedig úgy költi, mint a cukrot."

"PSG Ogli képtelen megérteni a spórolás fogalmát, a turistaosztály középszerű számára, a nőkre pedig sosem sajnálja a pénzt. A lényeg, hogy a pacek rendben legyen."

"Csabinak óriási fejtörést okoz, hogy válasszon luxusautói között, 200.000 forint pedig csak zsebpénz nála. Megjelenésére sokat ad, dagadó karizmára különösen büszke."

"Metta csak sajnálni tudja az irigyeit, már ha van rájuk ideje, miközben a kőgazdag férfiak között válogat. Élete a luxus, de van valami, amire utál költeni... Metta: "Számomra elképzelhetetlen, hogy olyan férfivel jöjjek össze, aki nem magasabb anyagi szinten van, mint én. Ez nemcsak nekem lenne kellemetlen, hanem a férfinak is, hogy a mellette lévő nő jobban keres."

"Filip nem bánja, ha sznobnak gondolják. Számára alapkövetelmény a luxus, egy vastag pénztárca nélkül pedig el sem tudná képzelni a napjait." TAG YOURSELF! Istenbizony nem én írtam ezeket a szöveget, a TV2 honlapjáról másoltam :-) Nem látom át mi lehet a TV2 mesterterve ezzel a műsorral ...

[markoferko]

Kettős öngyilkosság történt a XI. kerületi Lecke utcában. Tisztességgel szerettek volna meghalni. Már régóta ismertük őket, nagyon művelt házaspárról van szó. Emlékszem, még hónapokkal ezelőtt Istvánnal sétáltam le a lépcsőn, amikor megemlítette, hogy egyre betegebbek és már a felesége is alig tud mozogni. Én azt hittem, gyógyszerrel fognak majd próbálkozni, de végül azt hallottam, hogy Erika a fürdőszobában felvágta az ereit, míg István az egyik szobában vérzett el. Szinte biztos vagyok benne, hogy segítettek egymásnak, hiszen az asszony már alig bírt mozogni… Annyira szerették egymást, hogy együtt akartak meghalni! Nekik nem volt más kötődésük senkihez, nem tudok a családjukról semmit, de ha volt is, ide biztosan nem jártak, nem látogatták őket. Nagyon sajnálom, mert tisztességes emberek voltak és ebből is látszik, hogy igaz szerelem volt az övék… – 

fogalmazott az asszony. Emberi történet!

[mapciwritersblog]

The Dream of Flight

Első álmom a repülésről 10 évig tartott. De egy hivatás, legyen akármilyen nemes, nem elég.

Második álmom a repülésről rövid volt, és ahogy az a két csík nem jelent meg soha többet, úgy itta be ezt az álmot az emlékezés.

A harmadik álmom a repülésről végtelen hosszú volt, évezredek reménykedése és kínja táplálta. A valakihez tartozás, az igaz szerelem megtalálása generációk álma volt bennem.

De kudarcra volt ítélve az összes, mert nem a saját erőm emelt. Valaki, egy ötlet, egy eszme, egy ember hátára ültem, és úgy próbáltam repülni.

Aztán elvesztettem az utolsó álmot is. Nem dicső ugrás volt, löktek. Egy darabig véresre kapartam körmeimet a szakadék szélén csimpaszkodva, aztán zuhantam. És nem, nem kapott fel valami mesebeli szél: hatalmas zuhanásomba szívem-lelkem beletört.

A csoda utána történt meg, amikor felálltam, körülnéztem, és szívemben dalra fakadt a szabadság.

Mert nézd, szinte semmim sincs. De nem is függök senkitől. Amim mégis van, én teremtem elő. Amim nincs, arról én döntöttem úgy, hogy nem kell. Nem tartozom elszámolással senkinek. Büszke, szabad, magányos felnőtt lettem.

“I am the master of my fate, i am the captain of my soul.”

És ez lett végül az igazi repülés.

[aspyaa]

Tegnap

Soha nem gondoltam volna, hogy jonni fog egy olyan ember az eletembe, aki ennyi erzest ki tud belolem valtani. Egyszerre szerencsesnek es ijesztonek erzem a helyzetet. Tegnap, amikor hazaertunk megint volt egy Olyan pillanat, mint mult heten kedden. Nagyon szep volt az eg es csak megoleltel engem. Rosszul fogalmaztam, mert nem csak egy oleles volt. Azt ereztem, hogy ott, abban a pillanatban csak mi ketten letezunk. Keseredes. Ez jut eszembe a tegnaprol. Ez a legjobb kifejezes, amivel le lehet irni. Mikor ott alltunk a nappaliban, arra tudtam gondolni, hogy barcsak hosszabb lenne az a pillanat. Barcsak mindig ezt erezhetnenk. Barcsak ne jonne tobb olyan nap, mint a Mult heten. Tudom, hogy Neked is nehez. Azt nem tudom pontosan, hogy mit erzel. Nagyon szeretnem tudni egyebkent, mert azt erzem, hogy kepes lennek segiteni. Iszonyatosan nehez volt ez a par nap Nekem is, mert en is felek, hogy elveszitelek Teged. Es nem azert, mert nem szeretjuk egymast, hanem azert, mert az erzelmeink olyanok, mint egy hullamvasut. Annyira elmondanam Neked, hogy en csaladot szeretnek veled, kiskutyat, kozos otthont. Azt szeretnem, hogy egymas mellett legyunk, barmi tortenik. Szeretnem fogni a kezed, amikor eppen zuhannal. Lehet nyalas, de ezt erzem. Olyan erosen probaltam nem zuhanni most veled. Minden pozitivitast megprobaltam magambaszivni, de azt erzem a vegere mar majdnem nem volt eleg.

Soha nem szeretnem megegyszer azt erezni, amit Mult heten. Pedig tudom, hogy fogom, mert elmondtad. Elmondtad, hogy lesznek nehez napok, aztan lesznek nehezebbek is. Es aztan jonnek jobbak. Amit irantad erzek, az nem csak szerelem. Mindent erzek irantad. Gyengedseget, haragot, szomorusagot, vagyat, boldogsagot, kaoszt, szenvedelyt, bizalmat.

Szerintem megtalaltam a lelki tarsam. Tudom es erzem, hogy mukodunk egyutt, csak meg egy picit nehez.

De mar nem sokaig nehez, igaz?

[egy-lany-blogja]

A hideg ki rázott ugyan ez zajlik bennem már egy jó ideje ...

Hogyan mondjam el neked, hogy nem vagyok szerelmes?

Nézem az arcodat, miközben alszol. Fontos vagy nekem, mintha testvéremként szeretnélek - mégis fájdalmat fogok okozni neked perceken belül, bármennyire nem akarom. Hosszú hónapok vívódásán vagyok túl, de mára döntöttem: te és én többet érdemlünk.

Pedig a kapcsolatunk igaz szerelemmel indult. Sok nevetéssel és csókkal, órákig tartó sétákkal, koncertek utáni sörözésekkel, közös barátokkal. Összeköltözéssel, egymáshoz csiszolódott hétköznapokkal, visszafogott, de varázslatos eljegyzéssel... Most meg itt ülök, és legalább századjára próbálom kielemezni, mikor és hogyan hűlt ki a szerelem bennem.

Mikor húzódtam először félre az ölelésedből? Mikor kezdtem érdektelennek látni a régen nagyszerűnek hitt terveinket? Nem tudom... Csak azt tudom, hogy egyszer csak így lett. Szeretnék rajta változtatni, hogy visszatérjenek a régi csodák, mert sokkal jobb volt veled együtt lángolni és tervezni, mint most itt ülni csüggedten.

De nem megy. Nincs más választásom, bántani foglak. Szakítok. Bármilyen fájdalmas is, ez a legkorrektebb, amit tehetek. Nem könnyű elhagyni téged, mert sosem okoztunk egymásnak sebeket. Ha maradnék, tudom, mindent megtennél, hogy szép legyen a közös életünk. De olyan nőt érdemelsz, aki teljes szívvel, lélekkel és szenvedéllyel szeret. Egykor biztos voltam benne, hogy én fogom neked megadni mindezt. Nem hittem volna, hogy másként lesz...

Tudom, elkeseredsz majd, ha elmegyek. Bezárkózol, majd buliból buliba sodródsz egy ideig. És persze sokáig vársz vissza, de a büszkeséged miatt nem hívsz fel. Én is gyámoltalan leszek nélküled, eleinte legalábbis biztosan. Hiányozni fognak a beszélgetések, a viccelődés, az esti séták. De amit érzek, az már csak barátság. Nem lehetek olyan önző, hogy én is csak ennyit követeljek tőled.

Itt az idő. Veszek egy nagy levegőt, mindjárt felébresztelek. Szomorú vagyok, de legalább nem kell félnem: becsülettel nézhetek a szemedbe, mert soha, kapcsolatunk egyetlen percében sem csaptalak be.

Nem engedtem más férfit az életembe, nem voltak hazugságok. Csak a kihűlő érzéssel küzdöttem, időt hagyva, hátha elmúlik a bizonytalanság. Megkönnyebbültem, mikor rájöttem, hogy muszáj lépnem. Akarom, vagy nem, másik út vár rám, és téged is másik útra engedlek.

Egy tétova érintésemre kinyitod a szemedet. Pillantásod az arcomra esik, rögtön értesz mindent. Csak annyit tudok mondani "Nagyon, nagyon szeretlek. Ne haragudj, hogy már nem szerelemmel..." Aztán fogom a bőröndöt, amibe korábban mindenemet bepakoltam, és kilépek az ajtón az ismeretlenbe.

[aranysziv]

engedd el és ne foglalkozz vele - mondta kedves barátnőm. 10-12 éve ismer, régen még padtársak is voltunk gimiben, aztán távbarátok, mert maradt Debrecenben az egyetemen. de most már ő is itt van a fővárosban. és ennyi év után is képes ezt mondani nekem. pont nekem. mintha nem tudná, hogy ezek után "csak azért is". nem tehetek róla, ilyen a természetem. majd én elengedem, ha akarom, de nekem ne mondja meg senki. szeretem őt, de még ő sem. és mi az, hogy ne foglalkozzak vele? mégis hogy ne? mármint épp azért osztottam meg vele is ezt a problémát, mert nem hagy nyugodni. már pedig ha engem nem hagy valami nyugodni... hát, Isten óvjon mindenkit. mondtam neki, hogy tudom, hogy igazam van, de szeretnék bizonyosságot nyerni. ő meg jön itt azzal, hogy de mégis minek, ha tudom? hát hogyhogy minek? mert én tudom, hogy az van, de attól még szeretném tudni “hivatalosan” is. mit nem lehet ezen érteni? letettem a fejemet a párnára és csak néztem magam elé. eszembe jutott a boszorkányfutár, mikor ugyanígy tesz, és a macskájától azt kérdezi, hogy mi a baj vele, miért érzi úgy, hogy találkozik sok emberrel, és az elején minden rendben, de aztán mégis idegennek érzi magát velük. kívülállónak. ja. ha lenne macskám, nem is ezt, de hasonlót kérdeznék tőle. azt hiszem, engem a legjobban csak megértéssel lehet szeretni. és az erre való képességgel nem rendelkezik mindenki, hiába vágyok rá. de nem ők a hibásak, vagyis nem tartom őket annak. nem vagyok egyszerű eset.

ugyan van három esernyőm és egy esőkabátom is itthon, ez a pár nap mégis úgy alakult, hogy a hét napból négyszer áztam el, és nemcsak pár csepp, nem, hanem az az igazi, bőrig. csodával határos módon nem betegedtem le, pedig számítottam a szokásos (rettegett) mandulagyulladásra. évente egyszer mindig van, de most kivételesen olyan rég volt, hogy szinte hiányzik is. de nem kellene elkiabálni, én is tudom, mert utána igazán nem bírom az ágyfogságot. rossz beteg vagyok, nem tudom kezelni.

ahogy nem tudom kezelni a hidegséget sem. a közömbösséget, érdektelenséget. a távolságtartást. mondjuk nem is akarom őket tudni, ez is igaz. túl heves vagyok, fűt a szerelem, a szeretet, az életigenlés, és ezek a dolgok valahogy szembemennek azokkal a dolgokkal, amik én vagyok, amilyen vagyok, amik bennem vannak. a tűzzel. én ha azt mondom, hogy nem érdekel valami, hidd el, hogy de igen is érdekel, jobban, mint bármi más. az csak a dac, ami ezt mondatja velem, ami visszavezethető ilyen-olyan okokra. főleg büszkeség. meg a vágy arra, hogy lássam rajtad, hogy te is élsz, és meg mered mutatni, hogy téged érdekel. mert akkor már én is meg tudom mutatni. vagyis ezt gondoltam. de aztán próbálkozott. és én azt sem tudtam kezelni. ami volt, főleg pánik. és aztán kérdezte, hogy mit olvasok most, én meg mondtam, hogy az Alice Csodaországbant, és azt mondta, hogy akkor nagy lehet a bánat, ha ennyire a fejembe menekültem. persze, neki sose árultam el, hogyha akkora lenne a bánat, akkor igazából A kis herceget olvasnám, mert a bolond kalapos meg a szívkirálynő és a fehér nyuszi ők csak úgy vannak nekem, a szívem egy elrejtett zugában, és nem olyan, mint a róka vagy a rózsa. más doboz, más hangulat. bár ezzel a kijelentéssel Pandora is lehetnék, mikor a szelencéről kérdezik. aztán mégis jönnek a csapások. sajnálom.

már abban a másodpercben hiányoztál, amint elmentél. néha azt kívánom, hogy bárcsak ne engedtél volna el ilyen könnyen. de csak azért, mert azt hittem, hogy nem lennél rá képes, hogy neked nem ilyen a szereteted. hogy bátrabb ennél vagy nem is tudom. jó lett volna együtt küzdeni azért, hogy jó legyen. és nem egyedül. most mondta, hogy hozzuk helyre, hogy ezt még rendbe lehet hozni, és én csak nem tudom. másképp lesz, jobb lesz, mert most már tudjuk, hogy mi volt a baj. lehet igaza van, nem tudom. itt vagyok, nem kell egyedül lenned ebben. a szándék a helyén, ebben nagyon biztos vagyok, és ezekre a szavakra pedig mindig is sóvárogtam. lebegek bennük, napok óta más sem jár a fejemben. itt vagyok. itt vagyok. itt vagyok. én tudom ezt. esküszöm, hogy tudom, biztos vagyok benne, mert bebizonyította. én is itt vagyok. de ijesztő is, mert ha úgy lesz, akkor én már nem akarok majd mást. ismerem magam, és nagyon elfáradtam. amúgy is mindent vagy semmit vagyok, de ebből úgyse érem be soha a semmivel. szóval mindig a mindent. és ez most egy válaszút. és most nem tudok koncentrálni, nem megy. máshol vagyok. én most nem is itt, egy részem tényleg nem. nem a bánat nagy, hanem a gondolatból van túl sok. kérdések, amik nyomasztanak. ez most ilyen befejezetlen.

[padgany]

Elvitték a hibás kanapét, most újra üres a nappali. Az árát visszautalták és már ki is fizettem belőle egy másik üzletben talált - kétszer olyan drága - kanapé előlegét, ami a járványhelyzetre hivatkozva május közepén érkezik majd meg Németországból.

// Le vagyok maradva és még mindig járványhelyzet van? Durva, no de mindegy. //

A megkarcolt parkettát szépen kijavította a bútorszállító cég ,,karbantartója’’. Az elszállításkor sikerült az egy hónapja festett falat is összekoszolniuk és egy ajtótoknak is nekibaszniuk a ,,régi’’ kanapét, amiből így egy centi hosszan levált egy picike rész. De üsse kő, megszoktam, minden percek alatt javítható, úgyhogy már nem idegeskedem ilyeneken.

Tegnapelőtt matcheltem a tinderen egy lánnyal. Az egyik fotómon a lakásom erkélyén állok és látszik a panoráma. Nagyon creepy volt, a csajszi azonnal leírta, hogy melyik lépcsőház hányadik emeletén és melyik ajtószám alatti címen vagyok a képen. Kiderült, hogy évekkel ezelőtt az apjával lakott a lakásomban. A sokk után beszélgettem vele a lakóközösségről, arról, mennyire nem praktikusak a konyhában a szekrények és az ízléstelenül felmatricázott előszobabútorról, amit azóta lecsiszoltattam és fehérre festettem. De aztán ennyi. Már azon is meglepődtem, hogy visszaírt. A továbbiakban egyszavas válaszokat és teljes érdektelenséget kaptam. Nem hinném, hogy megsértődött, a lakásról írt kritikáimmal egyetértett, úgyhogy egy ideig nem is értettem a passzivitását, de mára már teljesen el is engedtem. Gondolkodtam és rájöttem, hogy velem lehet a ,,probléma’’. Nem is probléma, inkább csak arról lehet szó, hogy megváltoztam. Ki tudok jelenteni két dolgot. Az egyik az, hogy a vágyam egy komolyabb kapcsolatra egyenlő a nullával, a másik viszont az, hogy ettől függetlenül rendkívül kanos vagyok. Talán a tavasz az oka, a mély állatias, ősi ösztönök okozzák ezt a vadászvágyat. De csak a vágyát, vadászni már nem tudok, jobban mondva tudnék, de a saját, belső erkölcsi - mondjuk úgy - iránytűm nem engedi, jobban mondva mégsem engedi azt a megjátszandó viselkedést, ami relatíve könnyen eljuttathatna a szexig. Pedig szeretném, hogy ez a viselkedés is könnyebben menjen, viszont harcolni ezzel sem szeretnék. Nem akarok harcolni magammal. Érdekes dolog ez, de ez az igazság. Semmire sincs szükségem a másik nemtől a szexen kívül. Magam is meglepődök ezen a dolgon, gondolkodom; hogyan juthattam idáig, hisz én mindig is egy érzelmesebb, érzékenyebb, empatikusabb emberke voltam, akire inkább a női lelkület volt jellemző (és ezt nem magamról mondom, ezeket a pszichológus(aim) állapították/mondták rólam akiknek sosem hazudtam semmiről)).

Költői kérdés: mennyire létezhet az, hogy valaki belefárad a régmúltban megélt kapcsolatainak a - sorozatos - megromlásába? Velem talán ez lehet és így talán egy örök agglegénnyé váltam, akinek már tele a cipője az elvárasokkal. Ha megvagyok egyedül, akkor miért kellene valaki más elvárásainak is megfelelnem? Sosem sikerült megteremtenem senkivel sem az amúgy mindig is vágyott egyenlőséget. Eleinte gyerekként én nyomtam el a barátnőimet, majd később ők engem. Sokáig hittem ebben a szerelem dologban, tapasztaltam is már többször de tényleg nem éri meg. A szerelem nem boldogságot, hanem fájdalmat eredményez. Egyszerű de igaz, legalábbis számomra. Talán már eljutottam odáig, hogy annyiszor ment tönkre már, hogy azt mondom tudat alatt: köszönöm szépen, de se fájdalomból, se elnyomásból, se elvárásokból nem kérek többet. Hallgattam egy podcastot amiben erről volt szó, mármint erről a velem is megesett/nálam is kialakult helyzetről. Azt mondták, ebben talán közrejátszik az anyám jelenléte, az egyetlen nő aki feltétel nélkül szeret, elfogad és talán nincs szükségem rajta kívül másra. Jól és valószínűleg jobban is főz, mint bárki, akivel összejöhetnék, stb. stb. Miért kellene más? Ezen úgy elgondolkodtam. Persze kritikusan, de elgondolkodtam. Meg - az anyámat nem belekeverve - azon is, hogy ha lehetek önmagam ura, akkor miért legyek másé is, vagy miért legyen az én úrnőm bárki is? Miért ez a felesleges cécó ami hosszútávon mindig csak problémákat szül. Van így is elég problémám, minek még több?

Aztán lehet, hogy ez csak egy ilyen időszak. Vagyis remélem. Zavar, hogy így érzek, zavar, hogy ez kialakult bennem, mindenesetre beállítottam a tinderen, hogy csak alkalmi kapcsolatot keresek, mert komolyat jelenleg biztosan nem. Nem lennék rá képes. Így nem is kell hazudnom, magammal sem kell harcolnom és nem kell megjátszanom magam, esetleg átvernem másokat.

Így talán belefuthatok olyanba, akinek az erkölcsi iránytűje hasonló - ,,torz’’ - módon inkább egy egyszerűbb, felelősség és kötelezettség mentes irányba mutat. Olyanba, akinek hasonlóan hozzám, nincs szüksége több fájdalomra.

[csacskamacskamocska]

Nem menti fel

Néztem valami ötperces videót – egész érdekes dolgok vannak, bár az életvezetési bullshit mennyisége egészen elképesztő – na, az egyik ilyenben volt, hogy miket kell mindenképpen megtudnod egy ismerkedés elején a másikról. Pl, hogy túl van-e már az exén. Pffff! Milyen tekintetben? Hogy szerelmes-e még az exébe? Az tényleg gáz. haragszik-e még, be van-e kötve valami módon? Az is érdekes meg fontos. De mit kezdesz vele, ha letagadja azt az érzelmet ami valójában irányítja. Aztán majd hónapok múlva amikor megvan már a bizalmi légkör, kibukik, hogy volt egy lány... volt egy pasi... nem kapcsolat, szerelem, most is mozgat, most is fáj és ott állsz átbaszva, miközben a másik ember semmi rosszat nem tett, csak most érkezett meg oda, hogy a fájdalmaival őszinte tud lenni. Az nagyon ritka, hogy valakinek nincs semmi és senki a szívében merthogy érzelmi lények vagyunk. Nade nem is ez fogott meg, ezt csak bevezetőnek írtam :D Kérdések, kérdések, az előző párkapcsolatairól, hát komolyan, mint egy pszichológiai kihallgatás, én biztos falnak mennék az ilyentől. MIT TANULT AZ ELŐZŐ KAPCSOLATÁBÓL? Ezt így hogy kérdezed meg? Amúgy, ez a kérdés azért fontos, és valóban fontos lenne tudni, hogy láthatóvá váljon, vállalja-e a felelősséget a saját cselekedeteiért, azért a tényért, hogy egy kapcsolat megromlása két emberen múlik. Az előző kapcsolatom egy őrült volt, egy pszichopata, egy szélsőséges valaki, ezért engem nem terhel felelősség, csak őt – ez remek védekezés, de az esetek nagy részében nem igaz, viszont, ha igaz, akkor is kell benne felelősségrészt pontosabban tanulságot vállalni. ( nem tudtam megvédeni magam, nem tudtam nemet mondani, nem volt önbizalmam, határozottságom, ez volt velem, az volt velem – amiért meg lehetett velem tenni azt, ami a másik sara)

Azon gondolkodtam, hogy ha az ember törekszik arra, hogy igazságos legyen, és elmondja azt, hogy neki milyen szerepe volt a kapcsolat megromlásában, miben hibázott, mit látott vagy kezelt rosszul, az azért nagyon nehéz, mert a megromlott kapcsolatban a másik embertől ezt nem fogjuk hallani. Például mert együtt sem vagyunk már, mire az ember eljut eddig a mérlegelésig. És legfőképpen, mert ez lenne a kapcsolat megmentésének a kulcsa. Ha mindkét ember el tudná mondani, hogy miben volt fasz, és ha ez után még találnának magukban szeretetet a másik iránt. Ez akkor nem egy felbomló, hanem egy fejlődő kapcsolat lenne, de többnyire valamelyik hagyja a picsába az egészet. Hogy miért, annak sok oka lehet, de talán a legfőbb, hogy már jóideje nem éri meg neki munkát rakni a kapcsolatba, pláne ennyit. Ha tudná mit vállalunk fel, felmentve érezné magát a saját szarai alól. Hiszen látható, hogy kinek a hibája volt!

Az egonk rettenetesen sérülékeny. Sérülékeny és hazug, és merev, és sablonos és közben nagyon nagyon kreatív abban, hogy hogyan védjen meg minket önmagunkkal és az élettel való szembenézéstől.

Az egonk csak akkor vállalja be, hogy hibáztunk, ha már nem érhet minket e miatt baj (ezért is a szakítás után) vagy, ha ebből hasznot remél. (elismerés, siker, erősebb ego) Ezért gondolom azt, hogy ezeknek a beismeréseknek nem szabad megállnia a felszínen. Szerettem volna dolgokat, amik még magamnak sem voltak nyíltan elfogadhatóak, és ezért olyasmiket csináltam, ami káros volt a kapcsolatra, téged bántott vagy korlátozott. Nem volt bennem empátia mert... Ezek talán mélyebben vannak. Kurva nagy kihívás, de nagy utazás is. És mi az értelme? Talán egy jobb kapcsolat, de mindenképpen egy rendezettebb, nyugodtabb belső világ.

Megidézem @lampasch-t, aki most épp az ego hatalmával foglalkozik. Hogy látod te ezt? :)

[nemasegelykialtas]

Egész nap gondolkodtam, főleg délután. Rengeteget gondolkodtam. Rajtad, magamon, rajtunk. Kattogtak a fejemben a fogaskerekek elég rendesen. Megmondom őszintén, én azt hittem először, hogy ha távolabb kerülünk egymástól, ahogy az történt is, akkor mindkettőnk érzelmei a másik felé meg fognak inogni. Vajon szeret eléggé? Vajon én szeretem eléggé? Vajon hiányzom neki? Vagy csak ő hiányzik nekem? Vajon akarom még látni? Vajon ő akar még engem? Mit váltana ki belőlem? És én belőle? De úgy gondolom már mind a kettőnk számára világos minden. Találkoztunk, csak úgy jött, hirtelen. Nekem is nagyon hiányzott, neki is nagyon hiányoztam. Én is szeretem és ő is szeret engem még mindig. Elmondhatatlanul boldog voltam, ezzel ő is így volt, boldognak érezte magát, hogy végre együtt lehettünk. Szóval ez igaz szerelem. Innentől bennem semmi kétség efelől. A kettőnké tényleg olyan szerelem, mint amiről beszélni szoktak. Nem gondolom, hogy az idő múlásával elmúlna, pont ellenkezőleg. Ahogy telik, úgy erősödik is, pont mint minden érzelem kettőnk között. Egymás hiánya, kívánása, vonzódása. Úgy érzem egyre erősebben szeretjük egymást és erősebb lesz a szerelmünk, mint valaha. Rossz ember voltam, rossz barát, rossz társ, rengeteg traumát okoztam neki, rengeteg sebet ejtettem benne a puszta szavaimmal, rossz vicceimmel élcelődéseimmel, odapiszkálásaimmal, beszólogatásaimmal. Későn jöttem rá minderre, de ráléptem a változás útjára, az ő segítségével sikerült is rajta maradnom, miatta kitartok, hogy az az ember lehessek, aki mindig lenni akartam, csak magamért soha nem tettem volna meg, de érte megéri, Ő a célom, Ő az okom, Ő a miértem, Ő mindenem. Azt mondta látja, hogy változok és így talán benne is lenne, hogy folytassuk a kapcsolatunkat. Ezért csinálom, szóval jól esett, de nekem ez nem elég. Azt akarom elérni, hogy tényleg más ember legyek, hogy ne csak lássa, hanem mindig érezze is, olyan boldoggá akarom tenni, amilyen boldog még soha nem volt, olyan társa akarok lenni, akiről azt gondolta nem is létezhet ilyen, az az ember akarok lenni az életében, akiben feltétel nélkül megbízik, boldog lesz miatta, mindenben támogatja, minden nehézségben végig mellette marad, akármi is legyen az, soha nem hagyja cserben, nem bántja meg, nem okoz neki traumákat, aki miatt várja a holnapot, akit minden nap látni akar, akivel el tudja képzelni az életét, aki mellett látja a jövőképét, aki miatt úgy érzi megéri szenvedni, mert támasza tud lenni mindig, olyan akarok lenni, aki felé semmi kétsége nincs. Egyszer már leírtam, most már biztos is vagyok benne, hogy mi vagyunk egymás ikerlángjai. A tegnapi találkozásunk után mérhetetlenül boldog voltam, hogy végre megölelhettem, megcsókolhattam, végig puszilgathattam a nyakát, az arcát, mindenét, beszélgettünk, vele lehettem. Eltűnt belőlem minden kétely ma estére, mert éreztem, már tudom mennyire hiányoztam neki és felfogtam ő is mennyire szeret engem. Még jobban azt gondolom, hogy Ő az, akire igenis megéri várni, és aki miatt igenis megéri változtatni az egész tönkrement, romlott, lesüllyedt életemen, hogy végre egy teljesen más, sokkal jobb ember tudjak lenni. Csak miatta minden megéri úgy érzem és bármit megtennék érte. Erős kijelentés, de őszintén, a halállal is dacolnék miatta, meg is halnék érte, ha az kéne. Minden perccel egyre csak jobban szeretem, hiába vagyunk most távolabb egymástól és nem beszélünk, ahogy egyre jobban hiányzik, úgy egyre jobban szeretem is. Szívem izzó parazsa miatta kapott lángra és ő rakja rá folyamatosan a fát, hogy egyre nagyobbra lobbanjon a láng. A gondolat, hogy ő van nekem felemel a fellegekbe és elképzelhetetlen szerelmet ébresztett bennem. Nem tudtam, hogy lehet így szeretni valakit, Ő mégis ezt váltotta ki belőlem. Már olyan bizalmat épített fel bennem, hogy nem gondoltam volna soha, hogy emberben ennyire meg lehet bízni valaha is. És állandóan csak azt érzem, hogy egyre jobban hiányzik, egyre jobban szerelmes vagyok belé, egyre jobban szeretem, egyre jobban bízom benne. Nem hittem, hogy belőlem valaha bárki is ilyen intenzív érzelmeket vált ki.

Nem lehetek neki soha elég hálás, amiért társam lett ezen az úton. Mindig kitartok mellette és örökké szeretni fogom, ez az érzés már nem múlik el soha iránta. Remélem minél előbb sikerül rendbe raknia az életét, elintéznie amiket akar, én itt leszek és csak rá fogok várni. Senki más társaságát nem keresem, nem is érdekel más, csak azt várom, hogy írjon vagy hívjon fel és egyből rohanok hozzá. Ez az igaz szerelem, ami tűzön vízen át kitart és az idő múlásával sem kopik el, csak megerősödik mindig. “Bármiből van is a lelkünk, az övé és az enyém egy.” Nem tudom meddig bírom, hogy ne keressem újra vagy ne hívjam fel, csak hogy halljam a hangját néhány röpke másodpercre, de azt tudom, hogy ennyire szeretni nem puszta szerelmet jelent, ez sokkal több annál. A mi kapcsolatunk különleges és soha el nem múló.

Sz.❤️

[anyadisszeretne]

Lilith

Levelem remélem jó egészségben talál, hogy a gondolataid hagynak aludni éjjel. Keveset írok már mert időhiányban szenvedek és a munkám mindennél fontosabb.

Képzeld, újra rám talált a szerelem. Hirtelen érkezett és nagyon fájdalmasan nehéz volt újra beengedni. El kellett veszítenem érte mindent, főleg az ő barna szemeit de megérte mert az övé piszkos szürke és benne van az egész jövőm. Minden porcikáját szeretem,minden levegővételét.

Azonban te se aggódj, a srác ha nem szeretne, nem akarna nem térne mindig vissza. Ne felejtsd el, hogy nincs olyan, hogy igaz szerelem sem örökké. A szerelem napról napra erősebb lehet és menthetetlen.

[haruko-89]

Fájdalom, hazugság, szerelem, elvesztés....

Ezek a szavak kavarognak bennem. Talán így könnyebb lesz elmondanom mindent. Már nem vagyok ugyan az az ember. Végig hittem benned még a legelső jel után is, ott az állatkertben kezdődött el mikor megláttam a telefonod kijelzőjén a képet holott az én képem volt kint, S a szemembe hazuttad, a lányok miatt van mert hiányzik nekik. Meggyőztél, mert vakon szerettelek. Aztán mikor egy alkalommal videó chat közben meglengetted, előttem a telefonod, ismét lebuktál, S kivert a víz is... Akkor még nem sejtettem hogy mi ment a hátam mögött. Csak azt tudtam beszélgettek győzködtél, hogy higyjek neked. S én elhittem még akkor is vele telefonáltál, mikor velem voltál videó chatben S leolvastam, a szádról a szavakat. Igen fájt, rohadtul fájt. Aztán a többi pixel nő... Mind a szemem előtt de kihasznaltad azt hogy mit érzek és hogy úgy se hagyna ott mert szeret téged. Valóban féltem. "Szeretlek" "Te vagy a mindenem" "Hiányzol" emlékszem minden egyes gyönyörű pillanatra is. Mindig mikor érezted, vagy olyat tettél amit nem kellett volna mindig szenvedélyesen csavartad, a szavaid innen jöttem rá mindig hogy valami rossz dolgot csináltál mint egy gyerek. S azt mondod nem ismerlek? Sokszor éltem át a fájdalmat és mindig a megbocsátás a megértés volt bennem S nem a harag mert tudtam milyen vagy. Fura mi? "Minnél jobban fáj és éget annál közelebb van a szerelmed" az egyik kedvenc és elgondolkodtató idézetem. Majd mikor szülinapozni voltunk és a telefonodba bele néztem..... A mai napig megvannak a képek és ma is elolvastam a sorokat újra, és újra... és újra.... Majd mikor mondtam neked mikor vissza vittük az ugráló várat mert láttad rajtam reggel hogy valami baj van akkor is hozzá küldtelek, S te nem mentél emlékszel mit mondtam neked akkor? Emlékszel? Meddig fog ez tartani életem végéig úgy kell élnem hogy vele kavarsz? Menj akkor engem pedig hagyj békén. S nem első eset volt pont egy évvel ezelőtt ugyan ez volt egy hétig nem beszéltünk szenvedtem pedig mocskos mód. Majd éjjel jött az üzenet hirtelen a semmiből "Tudom hogy nem érdekel, de nem zuhant le a gép, leszálltam." Folytak a könnyeim örömömben hogy nincs baj és hogy jól vagy még akkor sem magamra gondoltam pedig akkor már napok óta egy falat nem ment le a torkomon csak te. Aztán elkezdődött valami megint szép lassan. Türelmes voltam, vágytam arra hogy megtudod képes vagy e a dolgokra, képes vagy e arra hogy elfogadj két gyermekkel. De te azt mondtad nekem így fogadsz el velük együtt. Barátokat vesztettem el egyetlen vakon követett szavadra, hazudtam nekik majd hálából mert bíztam benne egy csapásra bemocskolt, mert lövésük sem volt és nincs is a mai napig az igazságról, egy olyan kép maradt bennük hogy egy hazug számító nő vagyok, tartottam a hátam miattad mert fontosabb voltál mindig nekem. És azóta ez a tüske benned maradt jó mélyen még mindig. Meg se hallgattál nem is érdekelt és ha mondtam bármit is "mesének" vélted hazugságnak...... Majd mikor minden egyenes lett volna..... Erről nem tudok beszélni....Felejteni akarom..... Ez dobta fel nálam az í-re a pontot. Aztán amikor az exed azt a hihetetlen monológot írta le nekem meg a gyűrűről... Azt nem modtad el neki igaz hogy te miket mondtál rólla mennyire gebe és hogy a szex is milyen szar vele... Unalmas nő és hogy eleged van belőlle mert folyamat csak zaklat nem te keresed őt.... Ezeket nem mi? Gondoltam.... A gyűrűt tudtam és eszembe jutott mikor nekem tetted fel a kérdést majd röhögtél hogy csak teszt volt.... Íme itt van minden fájdalmam, íme itt van mit elnyomtam magamban, íme hogy lásd. Mennyi türelem, megértés és szeretet volt ebben amit sosem adtam meg senkinek soha mert önző voltam mindig csak a saját érdekeim vezéreltek. Azt hittem ez más lesz, azt hittem ha a múlt hibáiból tanulva másképp állok egy olyan férfihoz aki életem szerelme működni fog még a távolság ellenére is. Szeretném ha ez csak egy rossz álom lenne... Szeretném ha elfeledtetnéd velem.... Gondolkodtam, rengeteget gondolkodtam... Most is azt teszem, amit írtam neked azon gondolkodj el. Vagy ő vagy én. Aztán beszélgethetünk mert van miről.

[crazy-devil-queen]

Pörgött az agyam, de mindig bíztam benned,

most már mindketten tudjuk, el kellett menned!

Nem vagyok hibátlan, de mindenem a tiéd volt,

öleltelek,óvtalak, minden dal rólunk szólt!

Nem tudok másra nézni, de most már rád sem,

én vagyok a hibás?! Pedig te voltál álszent!

Hazudtál a szemembe, hogy minden rendben velem,

hazudtál mindenről elvetted az eszem!

Nem rád vagyok dühös, hanem inkább magamra,

hogy hagytam,hogy a szívemet szakítsad több darabra.

Ilyenkor csak az fájó, hogy én mindent megtettem,

de tudnod kell, veled együtt minden kincsem elvesztettem!

Könnyű azt mondani,hogy megbántam,fel a fejjel,

könnyű azt mondani,hogy a múltat engedd el!

Mától végleg, az új utam keresem,

mert tudom magamban soha többé szerelem!

Ez nem tini szerelem volt, sokkal több annál,

de majd visszakapod egyszer amit nekem adtál!

itt komoly dolgok voltak, terveztünk család,gyerek,

házasság,nyaralás, kérted hogy a férjed legyek!

Tartottam a hátam a világgal szemben,

csak hogy kettőnk között legyen, tényleg minden rendben!

Elmondtam a titkaim, elárultam a gyengém,

de megköszönöm neked, hogy megtanultam a leckém!

Szerettük egymást, azt hittem örökre így lesz,

Tanulj a hibámból, látod így veszítesz!

Megmérgezett a szerelem, nem voltam józan,

felcsendül a lelkemben az utolsó szólam!

Búcsúzni jöttem, ebben a zenében,

pedig azt hittem úgy lesz minden,mint a mesékben!

Mondanám hogy hagyj! De a picsába szeretem!!

Hiába tudom magamban soha többé szerelem...

Az igaz szerelem nem az, ha minden nap mondod,

nem arról szól, hogy a képét magadnál hordod!

Hogy mennyit vagytok együtt vagy külön, nem az a lényeg,

véget ért a nyár, itt az ideje a télnek!

Vittem mindig virágot,azt hittem ez még divat,

ironikus,hogy akit szeretek ő az aki megsirat!

Minden kiszáradt faágról hullanak a levelek,

el kell fogadnom nem vagy többé, ég veled...💔