#kame reon

[lycorismusketeer]

きちのぎ

[ryuusei-ryka]

Stupid things are stupid. And I did this just because in fireStorm (I have already finished Blizzard) I want to do a team without the main characters. So, I wanted to train them with Veteran's challenges etc. I was running with Genda and when Mako called him Endou... I did that meme face (I hope it's understandable) and... well, nothing, this is a rapid sketch that I'll color... in the future. I had nothing better to do (HUGE LIE).

[minorinazumas]

うじある

[teru-chii]

sadasdadasdasd Hermoso, respetare las parejas de los demás solo si me respetan esto <3

[tallemy]

Sweet Fools 【HUN】

Páros: Kame Reon/Oowashi Seiji Korhatár: PG Műfaj: bolyholatos fluffantás Figyelmeztetés: - Bevezető: Rengeteg oka van annak, hogy miért nem szabad felhúzni Reont. A házból való ideiglenes kizárás is egy ilyen dolog.

Őszintén? Semmi komoly. Fehér napra szerettem volna valami kis szösszenetet firkantani, de aztán elfelejtette publikálni.

Reon még arra is lusta volt, hogy komolyabban mérges legyen Oowashira ezért viszonylag békében éltek egy közös háztartásban. Tisztelet azon kivételes alkalmaknak mikor nem. Ezek általában mindig a legtriviálisabb dolgokból képződtek és rövid idő alatt duzzadtak hatalmas méretű veszekedésekké. A fő téma általában az ennivaló volt, nagy ritkán talán eljutottak addig, hogy az eltérő véleményeket is górcső alá vegyék és felnőtt ember módjára mérlegeljék a problémát, megoldást keresve rá. Olyankor dobta ki Reon Seijit a lakásból. Ahogy mindig, egyszerűbb volt elmenekülni a gondok elől, mint szembenézni velük és természetesen ő sosem hagyná el a meleg lakást ilyen hülyeségek miatt, főleg nem télen. Nyáron persze talán kétszer is meggondolná a dolgot, főleg ha még a nap is süt…    Oowashi ilyenkor általában telefonon próbált bekéredzkedni, főleg ha az említett hajba kapás télen történt. A kétségbeesett kopogás és az ablakon való bemászás nem járt túl sok sikerrel és a lakók sem kifejezetten díjazták mikor valaki a másodikon lévő lakásba próbált bejutni az erkélyükön keresztül. És természetesen most is ő került utcára, annyi szerencsével, hogy Reon emberbaráti szeretetből a kabátját is utána repítette és az üres csokisdobozt, amiben a külföldről hozott Mozart csokiérméi sorakoztak alig fél nappal ezelőtt. Még az ez egyik volt osztálytársa hozta haza őket neki a külföldi útjáról úgy negyed éve.  Azóta várt a megfelelő alkalomra, hogy filmezés vagy valami egyéb hatalmas energiát igénylő elfoglaltság közben elnassolhassa őket.    Úgy tervezte, hogy ezen a szent napon lát neki a pusztításnak, de a doboz tartalma jelentősen megfogyatkozott. Konkrétan egy kivételével az összes eltűnt, azt az utolsót pedig ő szabadította meg a földi lét nyomorúságától.     Mikor kérdőre vonta az egyetlen személyt, aki hozzáférhetett az édességekhez Oowashi reflexszerűen bevetette magát a kanapé mögé, miközben bocsánatért esedezett. Elvégre felesleges lenne titkolni a nyilvánvalót a cukorlopó kismanókban pedig jó ideje nem hitt.

De nem volt bocsánat és szinte páros lábbal rúgták ki az ajtón.

Odakint valami esőszerűség szemerkélt, ami ha egy pár fokot hűl akár hó is lehetett volna belőle. Utóbbi nagy valószínűséggel estére ez volt betervezve, de most inkább még félig megfagyott esőre hasonlított, ami így is elég kellemetlenül érte az embert. Seiji szorosabbra húzta a kabát cipzárját és megindult, hogy jóvátegye valahogy Reon sérelmét.    Az első ember, akit felhívott a volt osztálytársa Ushio Kuuya volt. Szinte meg sem kellett szólalnia, a vonal túloldalán felcsendülő mély hang máris tudta hívásának okát. - Hóó, megint sikerült megcsinálnod? - tette fel a költői kérdést nevetve Ushio. Seiji általában két okból hívta fel. Ha csapattalálkozót rendeztek vagy, ha összeveszett Reonnal. Utóbbi pedig valószínűbb volt este nyolc óra tájékán, tekintve hogy a találkozókat mindig hirtelen rendezték és általában délben küldték ki a körüzenetet, hogy délután csinálni kéne valamit. - Megint - vallotta be Seiji legyőzötten, majd azonnal a lényegre tért – Szóval… Nyitva tudsz tartani addig amíg odaérek? - Hol vagy? - Most megyek az állomásra. - Kizárt- vágta rá szinte azonnal. Seiji arcára kétségbeesés ült ki. - Ne csináld már! Igazán nyitva tarthatnál, amíg odaérek! Tudod, hogy Reon milyen mikor mérges valakire. - Aztán majd fél óráig válogatsz és a végén hajnali kettőkor zárok, mint a múltkor Sasszemem van az édességekhez Úr? - jött a felháborodott kérdés. - É-én... Szóval reméltem- hebegte Seiji kicsit meghökkenve. Persze, hogy sokat válogatott! Ushio boltja olyan volt, mint Willy Wonka csokoládégyárának Japán kiadása. - Csengess fel - vágott a szavába Ushio két nevetés között és részéről befejezettnek tekintette a beszélgetést. Oowashinak még lett volna egy két kérdése, de mobilján már csak a jégmadaras háttérképet látta.

Ráadásul még ott volt a vonatút is, ami szintén elég sok időt fog elvenni... Mélyet sóhajtott, ahogy megállt a sínek mellett.

- Idióta vagyok.

***

   Seiji még tízkor sem ért haza ez pedig aggasztani kezdte Reont. Nem állt szándékában elüldözni otthonról, ráadásul általában egy óra múlva Seiji már rég az ajtót kaparta vagy próbált valahogy bejutni a lakásba. Így hát az elmúlt negyed órában aggódva cirkált az ajtó és az ablak között, remélve hogy a kettő közül valamelyik helyen észreveszi Seiji alakját.

Most már tényleg kezdett aggódni. Többször próbálta felhívni. De semmi.

   Az ujjai szinte remegtek, ahogy a telefon gombjait nyomkodta, de semmi. A hívott szám ismét nem kapcsolható. Egy pillanatra mintha minden erejét elszívta volna a hirtelen rátörő félelem és a bizonytalanság. Bármi történhetett. Elcsúszhatott és beverte a fejét. Beleesett a folyóba. Bármi...

Miután látta, hogy a technika cserbenhagyta, mobilját mérgében a kanapéra hajította és öltözködni kezdett. Cipő nem kellett, azzal is csak időt veszített volna. Tökéletesen megfelelt a papucs.  A kabátját is épp annyira vette fel, hogy ne fagyjon meg azonnal mikor kilép az utcára.   Ismét felsejlett előtte Seiji vérbefagyott holtteste, ami csakis azért heverhet élettelenül az úton mert valaki ilyen időben képes volt kidobni. Ahogy erre gondolt mozdulatai felgyorsultak, amint bezárta a lakást szélvészként rohant végig a lépcsőházon, néha egyszerre négy fokot is átugorva. A lendületének végül a kinti lépcső vetett véget, amin a havat tükörsimára taposták az ott lakók így Reon fenéken tette meg az utolsó pár fokot. Ha nincs célja, bizonyosan üres tekintettel meredt volna maga elé és a meglepődöttség múlásával biztos, hogy bemegy negyed órán keresztül fájlalni a hátsóját, de most nem engedhette meg magának ezt a lazaságot.

  Seijiért szinte bármit elvisel, ami még a józanész határain belül van. Azt biztosan, hogy vizes nadrágban kelljen végigrohannia a városon. Már csak az volt a kérdés merre kezdje a terület átfésülését. Hirtelen legalább nyolc útvonalat tudott felvázolni a fejében, de fogalma sem volt merre mehetett Seiji. Ha balra megy, talán jobbról fog jönni, ha elindul a főutcán, akkor lehet hogy pont egy szűk mellékutcából sétál majd ki. Bármerre megy megbánja.    Tanácstalanul indult meg előre, aztán egy kicsit balra, majd még jobban jobbra végül mégis úgy döntött, hogy bölcsebb lenne inkább az eredeti tervet követni, de mégse…

   Vacogva topogott egy helyben a friss hólében időközben az eső pedig kövér pelyhekké duzzadt így legalább a kabátja és a haja nem lett olyan vizes. Viszont a papucs egyáltalán nem illett ilyen környezetbe és kétszer is megbánta, amiért pániktól vezérelve robogott ki az utcára. - Meg fogsz fázni - szólalt meg egy ismerős hang közvetlenül mögötte. - Se-Seiji! - sóhajtott megkönnyebbülten Reon és magához ölelte az elkóborolt sast. Egy ponton az ölelés fojtogató szorítássá változott, majd mikor úgy döntött Seiji ki fulladozta magát, elengedte - Hol a bánatban voltál?     Seiji húzta az időt, tekintete néha hosszú  ’ö’-zések közepette kalandozott el a környező fákra miközben háta mögöttjátékosan egy dobozt lengetett a kezében. Végül mégiscsak sikerült odaérnie Ushiohoz és megszereznie a portékát. - Seiji... - morgott Reon miközben folyamatosan váltogatta a lábait. - Jól van, jól van. De mielőtt bemegyünk... - Seiji! - sipította Reon, mintha hirtelen megcsípte volna egy bolha. Ami azt illeti csak a papucsa ázott át sikeresen, de az is épp elég sokként érte, hogy befele sürgesse a meglepően vicces kedvében lévő Seijit. - Me-e-njünk már! Megfagyok! Bent felőlem a Bűn és Bűnhődést is felolvashatod, de én személy szerint már nem érzem a lábaimat!

Mikor Reon sprintbe fogott volna a ház irányába Seiji megfogta a szabad kezével és visszahúzta magához.

- Ha most bemész, utána azon fogsz morogni, hogy ki kellett jönnöd és azért nem szólsz hozzám reggelig! Szóval - háta mögül egy fehér dobozt húzott elő rajta kacifántos, shoujo mangába illő írott betűkkel. - Nem olyan flancos és különleges, de - hosszan sóhajtott - szóval sajnálom.

Reon egy percre abbahagyta a hó kitaposását és a dobozra meredt. Tekintete a doboz és Oowashi arca között cikázott, amíg próbálta fejben összekapcsolni az eseményeket. Szóval ott volt a doboz, ami nagy valószínűséggel az övé, ha nem, akkor elég mérges továbbá csalódott lenne. Viszont az egyedüli hely, ahol efféle édességeket lehet kapni a napnak ezen szakában csak egy olyan őrültnél lehetséges, aki hajlandó kinyitni egy boltot Oowashi kedvéért. - Te képes voltál elmenni ezért Ushiohoz?! A világ másik végére?! Te tényleg nem vagy normális – háborgott, de azért kikapta a kezéből az ajándékot. - Hé! Én legalább megpróbálom jóvátenni valahogy a hibáimat! Nem tudom, mit szólnál hozzá, ha a változatosság kedvéért én dobnálak ki az utcára. - Jóvátenni?! Megszed a csokimat, ez egy, kirángatsz a hidegbe, ez kettő és… - hosszan elgondolkozott mit lehetne még a listára írni – És nem veszed fel a telefonodat sem! Erre ezt kapom tőled? – felmutatta a dobozt, majd alig érezhetően megütötte vele Seiji homlokát- Ez eddig egy. Hol a másik kettő? - Mégis mit akarsz még? - Mondjuk bemenni? Akkor talán elengedek még egyet. A harmadikon még gondolkozom, de várom a javaslatokat – mondta és kezét Seijiébe csúsztatta. - Kitakarítom Argost – javasolta társa mikor elindultak az ajtó fele. Ez még a kisebbik rossz volt. - Alapból te takarítanád ki ezen a héten – felelte Reon csalódottan. Ennél azért kreatívabbat várt volna. Argos kitakarítása amúgy sem volt túl nagy feladat. – Mondj valami mást. - Feladom. Más nem jut az eszembe. Tényleg nem tudott kitalálni magának más feladatot, amivel Reon is elégedett lenne. Még egy csoki? Rendeljenek valamit? Nézzenek meg egy filmet? Menjenek el közösen valahová? Valahogy érezte, hogy mindegyikre elutasító választ kapna.

Arcára egy mindentudó mosoly ült ki, ahogy elfordította a kulcsot a zárban. - Áh, én bízom benne, hogy kitalálsz valamit. – majd látva Seiji elveszett kiskutya tekintetét segítségként hozzátette - Még pénzbe sem kerül, szóval ne gondolkozz ilyenekben.

[adaptive--manipulator]

ADHSGFDKSFHAKSHAKAAKL

MINOR INAZUMA CHARACTERS!!!! ON ZEROCHAN!

IM SO HAPPY I JUST ASJDHSJLFKHSDKLAHL!!

BEST VALENTINES DAY EVER!

KOHEITA FUUMA FINALLY GOT HIS OWN FANART!!!! (I LOVE THIS GUY TO DEATH)

FUJIMARU KEI FINALLY GOT MORE LOVE! (ALSO MADLY INLOVE WITH THIS CHARACTER)

KAME LEON FINALYL GOT AWSOME PICTURES! AND NOSE!!! (I LOVE THAT TEAM)

KOUGA GEN FINALLY GOT A PICTURE! (IVE NEVER SEEN ANY AND HES SUCH A CUTIE)

NEO JAPANN~ (FAVORITE TEAM I NTHE WHOLE SERIES)

I DONT KNOW WHO FUJIBAYASHI NAGATO IS, BUT H'ES FROM SANGOKU IGAJIMA AND HES HOT SO THATS ENOUGH FOR ME!!

ZEUS MEMEBERS GOT POPULAR!!!!

ASDSFLKDJGDFKLGJFDLK ___________________________________

Ive been fanigrling for 1 hour staright... Seriously, i love these guys so much and seing solo fanart of them makes me really glad. I cna now die of happines...

[tallemy]

Afternoon Catnap 【ENG】

Character(s) or Pairing(s): Kame Reon/Oowashi Seiji Rating: G? Genre: uh.. Fluffy Romance? (with established relationship) Warnings: Nathing Summary: Chameleons are the best when it comes to hide and seek, but they always play this game when they shouldn't...

Woohoo! I translated it!

Oowashi could never understand perfectly to where the grief could Reon disappear in possibly the most inconvenient times. Okay, he usually tried to hide away from practices at a well secluded area where he could sleep through that hour and a half while the others chased after the ball.

However today they had a different program!

After long entreaty and begging he finally managed to persuade Reon to accompany him for a short shoe-shopping trip. He accounted this as a separate success because it was extremely difficult to make Reon do anything, when it wasn't about his stomach. He finally acknowledged the fact that he needs new shoes too when one of his shoe soles decided to discard all previous ties with its owner and begin a separate life in the middle of the field.

They would have to meet near the main entrance at two o'clock, in local times.

But this date got expired about an hour ago and Reon still didn't intend to make a grandiose appearance. Since then Seiji has been making rounds around the school shouting the chameleon boy's name in a volume what, on more suitable dates, could make the dead get up from their grave. In the end his lungs were near collapsing from tiredness and he was sure that it will give him its letter of termination and severance application. That's what he got for running around, making a fool of himself, but no teammates in sight.

If he still couldn't find Reon then maybe he won't. Plus he had to think about the possibility that his classmates, Ban and Hebimaru escorted him home long time ago and Reon was home already, watching TV and filling his time with sweet idleness. Of course, that Seiji was angry, but it was true that he should have reminded Reon in the morning, just in case.

As his last stop he decided to drop by the clubhouse. He just gets his stuff, drinks something to regain his voice and postpones the day to a date when his chameleon stops playing hide-and-seek and finally deigns to come out of his hiding spot. If he wanted to run on barefoot in the matches, then be it. He won't interfere.

What especially irritated him was the fact that he hated places with too many people where everyone bumped into the other and they stepped on him like he was just a meaningless no one, not the best midfielder of Nosei. The shopping district was in the "most crowded places" category, especially in the afternoon when the tired mass of people slowly went home and tried to shorten the route while taking care of the daily shopping. In addition, his most serious disadvantage was that, despite all negative feelings, shop windows attracted him, like light sources attracted the evening butterflies and he was able to spend half hour by looking into the shop. But there was an exception. When Reon was with him. Then everything went much faster because the boy ran through the destinations and tried to get home as soon as possible. There was no stopping, just a relaxed steady tempo in which everyone had their own happiness. The only stumbling block in their joy was a panda-like boy named Ban Takeo, who tried to sabotage the couple's relationship in every possible way. More or less the whole team knew about their relationship, despite the fact that they never made any grand announcement. It was true that the team could have been the human cast of the Book of The Jungle, but they weren't necessary stupid as animals. Simple, yes, but not stupid.

Their happiness was only a thorn in Ban's eyes, because obviously Reon spent less time with him. For this reason he growled at Oowashi as a male cat who tried to protect his territory and took advantage of every opportunity to make the boy's life a living nightmare. Even after Reon talked with him about this...

Their club house stood in the shadiest place of the school and if the main building didn't provide enough  shadow the trees almost fully grasped away every drop of sunlight from the other side. Even now, in the afternoon there was just enough light that he could see the other side of the room. He decided to abstain from deep breaths considering that the others liked to forget about letting fresh air into the clubroom.

He sullenly walked towards the old bathroom, but two shoes on the couch successfully diverted him from his route. After a closer look he saw that two foot, and a whole person belonged to them, who was asleep, like he didn't have anything to do in the world. The couch was originally designed that even three bigger man could comfortable sat on it, given that the team had plenty of these characters, like Gori or Ushio. Yet Reon managed to conquer everything without leaving an inch of free space.

His legs were at the other end, while his right hand grazed the floor at the side and the other occupied the remaining space over his head.  A wide smile crept over his face at the sight of the

impossible position. Adorable. He must be tired from doing nothing all day...

However, there was no escape. Even though he could watch this until Judgment Day, he had to wake up Reon, no matter how much it hurt, if they wanted to get there before the closing hour.

At first he wanted to gently shake the boy by his shoulders to bring him back to reality, but a sudden idea came to him which Seiji found thousand times better. Although this required much more courage from his side. The harsher edition made a last round in his mind, when he remembered what happened at their very first kiss. He managed to frighten Reon and after that his jaw was numb for at least a week. He had some kind of hidden power when he started to panic. Seiji was scared that if he wakes up Reon it will had painful consequences. At least a bloody nose or a very fashionable black eye. In contrast, he had a natural right for "good morning" kisses, it was time for using it.

After he prepared his mind, Seiji carefully bent over the couch while he supported his weight with a hand on the furniture, being careful not to head-butt Reon and tried to press a quick kiss on the lips. But at the sudden touch two arms wrapped around his neck and kept him there, making it impossible to escape. He felt incredibly stupid when Reon pulled him even closer and returned the kiss.

"I had no idea that you can be this sneaky" He murmured in a sleepy voice still hanging from Oowashi's neck. Maybe he was a deep sleeper and even a war could break out beside him, but he woke up to even the slightest touches. Kisses made no difference. In fact... "We still have time, right?" He asked as he pushed himself into a sitting position with his feet.

"W-well the man who was hanged up at two o'clock is already deep under the ground" Oowashi said uneasily from the surprise. His face was red as a child's who was caught stealing from the cookie jar.

Unfortunately once again he tried to flee, but Reon pulled him back without having to move an inch from the couch and persuaded Seiji to join him. At first they looked really clumsily, mainly because Seiji constantly whined about switching places. Reon didn't understand his problem, but somehow he wasn't interested in the boy's prideful personality.

"Not so fast." Reon said to Seiji as he hugged him tightly from behind, who still eagerly tried to get up.

"Reon, you know that we have to go! And we are in the clubhouse! What if someone sees us together?"

"When does this shop close?" Reon asked Seiji as he put his chin on the boy's shoulder. "And I don't care where we are. I bet everyone knows already so don't be such a chicken."

"What?! I'm not! "

"Yes you are." He smiled. "So when?"

"Six o'clock."

Seiji only realized it later that he should have said a few hours earlier time, but then Reon shifted beneath him in a comfortable position to continue his little afternoon nap, now with an unlucky Oowashi.

"Then we still have plenty of time left." he said and even though Oowashi couldn't see, he felt a smile in his voice. It's done. They stuck here.

"But watch the time. I don't want to get home tomorrow." he said defeated, while Reon just hummed contentedly.

It seemed that this dream disease was contagious. He could feel the as the other's breathing became more evenly and slowly he started to yawn too.

Well he could give it one afternoon, but tomorrow he will go with Reon to the shopping district even if he has to use a wheelbarrow for it.

[tallemy]

Afternoon Catnap 【HUN】

Fandom: Inazuma Eleven Páros: Kame Reon/Oowashi Seiji Korhatár:13+ Műfaj: fluff? Figyelmeztetés: Megint Nosei? Bevezető: A kaméleonok nagyszerűen rejtőzködnek, de lehet nem akkor kéne mikor programjuk van.

I don't know whether I should translate this or leave it be...

Oowashi sosem értette meg pontosan hova a bánatba tudott Reon eltűnni a lehető legalkalmatlanabb időpontokban. Persze általában csak az edzések elől próbált elbújni egy félreeső helyen, ahol teljes nyugalomban aludhatta át azt a másfél órát, amíg a többiek a labdát kergették.

 Viszont a mai napra egészen más volt kiírva!

Hosszas kérlelés és könyörgés után végre sikerült rávennie a fiút, hogy betársuljon hozzá egy rövid cipővásárló-túrára. Külön sikernek könyvelte el mivel Reont nagyon nehezen sikerült mozgásra bírni, ha nem a hasáról volt szó. Végül ő is elismerte, hogy ideje lenne újcipőt vennie mikor edzés közben az egyik cipőtalp úgy döntött megválik minden addigi kötelékétől és külön életet kezd a pálya közepén.

Helyi idő szerint óra kettőkor kellett volna találkozniuk a főbejáratnál.

Ez az időpont alig egy órája elévült, de Kame még mindig nem szándékozott megjelenni. Seiji pedig azóta rótta a köröket az iskolában, végig a kaméleon fiút szólítgatva olyan hangerővel, hogy alkalmasabb időpontokban akár a holtakat is könnyű szerrel mozgásra bírhatta volna. A végére a tüdeje összeomlás közeli állapotba került és úgy érezte nemsokára beadja a felmondó levelét és mellé még egy távozási kérelmet is benyújt.

Ha Reon eddig nem jelentkezett, akkor minden esélye megvolt, hogy nem is fog. Emellett azt is számításba kellett vennie, hogy talán Ban és Hebimaru rég hazarángatták és már rég otthon lógatja a lábát a tévét bambulva és édes semmittevéssel töltve az idejét. Még szép, hogy ezek után Seiji mérges volt, de az is igaz, hogy igazán szólhatott volna Reonnak reggel a biztonság kedvéért.

Utolsó megállójaként úgy döntött még útba ejti a klubházat. Összeszedi a cuccait, iszik valamit, hogy visszanyerje a hangját és elhalasztja az akciót egy olyan napra mikor a kaméleon fiú abbahagyja a rejtőzködést és méltóztatik előbújni végre. Ha neki jó mezítláb rohangálnia a többiek után, hát legyen. Ő nem szól bele.

Ami viszont kifejezetten irritálta, hogy utált olyan helyekre menni, ahol egynél több emberrel futhatott össze és a tömegnyomor gyakori jelenségek számított. A bevásárló kerületüket pedig pont ezek közé sorolta főleg késő délután mikor mindenki hazafele igyekezett és próbálta lerövidíteni az utat miközben elintézi az aznapi bevásárlást. Emellett komoly hátrányt jelentett, hogy minden irtózat ellenére úgy vonzották a kirakatok, mint molylepkét a lámpa fénye és képes volt félórákat eltölteni egy-egy üveglap bámulásával. Kivétel mikor Reon is vele volt. Vele minden sokkal gyorsabban ment, mivel a fiú céltudatosan rohant végig az állomásokon és igyekezett minél hamarabb hazakeveredni. Nem volt megállás, csak laza közepes tempójú egyenletes haladás, amiben mindenkinek megvolt a maga boldogsága. Az üröm az örömükben csak egy Takeo névre hallgató panda-szerű fiú volt, aki ahol csak tudott igyekezett keresztbe tenni a pár életének, de főképp Oowashiénak. Többé-kevésbé az egész csapat tudott a kapcsolatukról, annak ellenére hogy minden grandiózus bejelentés elmaradt ez ügyben. Lehet több közük volt a Dzsungel könyvéhez, mint egy átlagos iskolához, de nem feltétlen voltak hülyék.

Egyedül Bannak volt szálka a szemében a párocska boldogsága és úgy fújt Oowashira, mint egy területét védő kandúr, miközben igyekezett ott szabotálni az életét, ahol csak tudta. Azután is, hogy elviekben mindent megbeszélt Reonnal…

A klubházuk az iskola árnyékosabb oldalán állt és ha az őket kitakaró épület nem lett volna elég, a fák tökéletesen felfogtak minden napfényt, ami a másik oldalról érhette volna őket. Még most, délután is épp annyi fény szűrődött be, hogy gond nélkül ellásson a terem túloldaláig. Úgy döntött a mély levegővételtől inkább tartózkodik tekintve hogy nem nagyon díjazta mikor a többiek elfelejtettek szellőztetni.

Morcosan indult meg a rozoga fürdőszoba irányába, de út közben két cipő sikeresen eltérítette az útvonalától. Közelebbről megnézve ehhez a cipőhöz lábak és egy egész ember tartozott, aki úgy aludt mintha semmi dolga sem lenne a világon. A kanapét eredetileg úgy tervezték, hogy legalább három megtermett ember is kényelmesen elférjen rajta, figyelembe véve, hogy a csapatban belőlük is volt bőven. Reonnak még így is gondtalanul sikerült annyira szétterpeszkednie, hogy egy centi szabad helyet se hagyjon.

Lábait kilógatta az egyik végén, míg jobb keze oldalt csüngött és a földet súrolta, a másikkal pedig befoglalta azt a maradék embernyi helyet, ami a feje felett megmaradt. Oowashi arcára széles vigyor kúszott a lehetetlen póz láttán. Aranyos. Biztos kifáradt az egész napos semmittevésben…

Viszont nincs mese, hiába tudta volna elnézni ít��letnapig, bármennyire is fájt neki Reonnak fel kellett ébrednie, ha még zárás előtt oda akartak érni az üzlethez.

Eleinte csak arra gondolta, hogy gyengéden megrázza, hogy visszahozza a valóságba, de hirtelen ezerszer jobb ötlete támadt. Bár ehhez jóval több bátorságra volt szüksége.

Egy utolsó fordulatot azért még tett a fejében a durvábbik verzió, mikor eszébe jutott mennyire sikerült megijesztenie Reont az első csókjuk alkalmával, mikor utána egy hétig az állkapcsát sajnálta. Rejtett erő bújt elő belőle, ha pánikolni kezdett. Félő volt, hogyha megint megijeszti, akkor annak fájdalmas következményei lesznek. Minimum egy vérző orr vagy egy roppant divatos monokli. Ezzel szemben természeti joga volt a „jó reggelt” csókokra, itt az ideje, hogy gyakorolja is.

Rövid lelki felkészülés után óvatosan lehajolt kezével megtámaszkodva a kanapé támláján vigyázva, hogy ne fejelje le Reont és megpróbált egy gyors csókot nyomni az ajkaira, viszont az érintésre hirtelen két kar kulcsolódott össze a háta mögött elzárva a menekülés összes lehetőségét. Seiji hihetetlenül idiótán érezte magát mikor Reon közelebb húzta magához és viszonozta a csókot.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen sunyi vagy – mormolta álomittas hangon Reon még mindig Oowashi nyakán csimpaszkodva. Lehet, hogy mélyalvó volt és akár háborúzhattak is mellette, akkor sem ébredt fel viszont a leggyengédebb érintésre is felriadt, ha idegen környezetben dőlt ki aludni. Ez alól a csókok sem jelentettek kivételt. Sőt… - Máris idő van? – kérdezte, ahogy kicsit feljebb tornázta magát a lábával a kanapén.

- A-akit kettőkor felakasztottak az már rég kilógta magát – felelt zavartan Oowashi meglepettségtől vörös arccal, mint a kisgyerek, akit rajtakaptak, hogy lopott a süteményekből.

Sajnos, amint ismét menekülőre fogta Reon kisebb erőfeszítés nélkül visszarántotta, anélkül, hogy akár egy centit is moccant volna a kanapéról és rávette Seijit, hogy csatlakozzon hozzá. Első próbálkozásra elég esetlenül festettek, főleg, hogy Seiji folyton azon sopánkodott, hogy fordítva kéne leosztani a szerepeket és rosszul fekszenek. Reon nem igazán értette a problémáját, de valahogy most nem tudta érdekelni a fiú büszkesége, már ha ezt annak lehetett nevezni.

- Ne olyan hevesen – szólalt meg Reon hátulról szorosan átölelve Seijit, aki zavartan próbált felkelni.

- Reon, tudod, hogy mennünk kell! Ráadásul a klubházban vagyunk!

- Mikor zár a bolt? – érdeklődte állát Seiji vállára támasztva. – És nem érdekel, hogy hol vagyunk.

- Hatkor.

Seiji csak később jött rá, hogy ki kellett volna vonnia egy-két órát a biztonság kedvéért. Kame mocorogni kezdett alatta, de látszólag csak kényelembe helyezkedett, hogy folytathassa előbbi tevékenységét és ahogy eldőlt húzta szerencsétlen Seijit is.

- Akkor még bőven ráérünk – Seiji nem látta, de érezte, hogy párja elmosolyodik. Kész, itt ragadtak.

- Azért figyeld az időt. Nem akarok holnap hazaérni – mondta legyőzötten, mire Reon csak elégedetten hümmögött.

Az álomkor pedig úgy tűnt ragályos volt. Érezte, ahogy az alatta fekvő személy légzése egyre egyenletesebb lesz és lassan rá is átragadt a betegség, ami mély ásításokkal kezdődött.

Egy délután még talán belefért, de holnap ha kell talicskával tolja el Reont a bevásároló kerületbe.

[tallemy]

Character(s) or Pairing(s): Ban Takeo and Kame Reon Rating: PG Warnings: None Summary: Takeo had a sleepover at Reon's place and made a shocking discovery. But pandas don't eat chameleons, right?

Yeah... I like writing about Nosei!!! They're a bunch of idiots, but cute idiots!

[sakinel]

Artist: 校庭ぺん子

[sakinel]

Artist: きの