#kiváltságok

[kepeslajoska]

Vásárhelyi Mária (Facebook)

Az @Ádám Zoltán kontra Corvinus ügy nemcsak azt mutatja meg feketén-fehéren, hogy milyen szakmai és erkölcsi zülléshez vezet a felsőoktatási intézmények fideszes megszállása, hogy hogyan nullázák le az egyetemek integritását és az oktatás színvonalát, hogy mindezek eredményeként, hogyan kontraszelektálódik az alapítványi formába kényszerített intézmények vezetése, hanem járulékos tanulságként azt is, hogy milyen világ vár erre az országra, ha a nerencek leszármazottaiból, a kis piócákból verbuválódik az új hazai gazdasági "elit".

Micsoda pitiáner, szánalmas, ostoba, hólyag lehet az a huszonéves fiatal, aki az anyját küldi be az egyetemre, hogy intézze el a nem teljesített félév igazolását és a külön letett vizsgát?! Aki először egy féléven keresztül nem tesz eleget a vizsgához szükséges minimális követelményeknek, majd szülei gazdasági és politikai befolyását próbálja felhasználni, arra, hogy mentesüljön a következményektől. Egy szar, pitiáner vizsga miatt árulja el és alázza meg önmagát, a társait, az oktatóit és magát az egyetem lényegét. Mert neki jár! Jár a különleges elbánás, a szabályok alóli mentesítés, a külön vizsgáztatás, a tanárok csicskáztatása és a teljesítmény nélkül megszerzett diploma. Hogy miért jár? Kizárólag azért, mert a szüleik nagyon gazdagok és nagyon befolyásosak.

Ugyanazért, amiért a 32 éves Matolcsy Ádámnak a Porsche-gyűjtemény és a luxus apartman a 5th. Avenue-n, három medencével, vagy a Mészáros leszármazottaknak Tiborcz Istvánnak és Orbán Ráhelnek az, hogy 33 évesen az ország leggazdagabbjai legyenek. Szuper nulla teljesítménnyel! Szépen lassan kitermelődik itt az új burzsoázia ezekből a fidesz kádergyerekekből, akik megöröklik a hatalmas vagyonokat és az ezekkel járó befolyást. Ők lesznek az új uralkodó osztály, hiszen lassan az ország teljes vagyona a kezükbe kerül. Olyan emberekébe, akik soha életükben semmit nem tettek le az asztalra, fogalmuk sincs, hogy mi az a Munka, mi az a szaktudás, együttműködés, lépésről-lépésre küszködés és előrehaladás.

Hogy hogyan válik valaki érett felnőtté a munka világában, hogyan jut egyről a kettőre a saját teljesítménye alapján. Nem tudják mennyi nehézségen, küzdelmen, kudarcon, alkalmazkodáson és apró sikeren keresztül vezet el az út addig, hogy egy normális ember megteremtse a biztonságos életfeltételeit. Ha egyáltalán... Ezek a növendék piócák úgy nőttek fel, hogy nekik minden jár. Mint az "Aladároknak"(bővebben ld. Márai) a Horthy rendszerben. Jár a vagyon, az érdemek nélkül szerzett társadalmi kiváltságok, a luxus nyaralások, a százmilliós órák és milliárdos yachtok. Én nem irigylem tőlük, de azt tudnunk kell, hogy "ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint »keresztény magyar ember«, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.

Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva... (és a) szíve mélyén örökké visszasírja a »jobboldali, keresztény, nemzeti« világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. […]

Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

[1mondatban]

a konzervativizmus lényege, a nem megérdemelt kiváltságok életben tartása.

[weedamka]

Az én nézőpontomból nézve, az ország vezetői által hozott döntések nem mindig esnek egybe az értékrendemmel. Úgy érzem, gyakran elveszítjük a fontos részleteket a politikai manőverek háttérzajában, és talán kevésbé képesek vagyunk azokat megérteni. Mégis, abban az általános értelemben egyetértek a vezetők szándékaival, hogy az országunk előrelépjen.

Bár sokszor kritizálom, hogy mennyire kényelmesen élnek azok, akik az ország sorsát irányítják, elismerem, hogy minden nemzetnek szüksége van valamilyen irányításra. A különbség talán abban rejlik, hogy míg a gazdagság és a kiváltságok édes gyümölcseit élvezik, addig másoknak, mint például a gettóban élőknek, nem mindig adatik meg ugyanez a lehetőség.

Ahogy hallom a panaszokat a munka hiányáról, a lehetőségek hiányáról és a kisebbségi származású emberek nehézségeiről, kénytelen vagyok megérteni az elégedetlenségüket. Ugyanakkor hiszem, hogy mindenki számára van lehetőség a felemelkedésre, még ha azok a lehetőségek nem mindig az ember lábánál hevernek. Talán meg kell találni a bátorságot és az elszántságot ahhoz, hogy elinduljunk és máshol keressük a boldogulásunkat.

Az ország vezetőinek tiszteletteljes szkepticizmusom ellenére vallom, hogy mindenkinek megvan a maga szerepe és felelőssége az életéért. Azok a szélsőséges esetek, mint a gettóban élő, drogfüggő emberek, akik talán az életüket a semmiből való kilábalás helyett csak panaszkodásra és passzivitásra használják, valóban nehézkes helyzetben vannak.

Liberalista elveimet hűen követve, nem vagyok híve annak, hogy mindenkit megmenteni kellene. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy azok, akik hajlandóak tanulni, fejlődni és befektetni a jövőjükbe, bármelyik társadalmi rétegből származnak is, elérhetnek bármit. Végül is, a lehetőségek mindig ott vannak, csak meg kell találni és ki kell használni őket.

[algebraicvarietyshow]

az új izraeli kormány

* igen, bennett egy időben jobbra állt netanjahutól (hogy ez továbbra is így van, kevésbé egyértelmű, lásd fidesz és jobbik helycseréje) * nem, ebből nem következik semmi az új kormányra * bennett pártjának 6 mandátuma van a knesszetben (7 igazából, de egyvalaki nem támogatta a kormányt), ez az összes mandátum 5 százaléka, nem túl erős pozíció más miniszterelnökökhöz képest * alapvetően ez lapid kormánya, ő hozta össze a koalíciót, még ha nyilván alkudoznia is kellett a tőle jobbra (és balra) álló erőkkel * az izraeli rendszerben a miniszterelnök önmagában nem rendelkezik óriási hatalommal, a biztonsági kabinet közösen hoz döntéseket, ebben ennek a szerteágazó kormánynak minden pártja képviseltetve van. ráadásul lapid és bennett különalkujának értelmében ezúttal a miniszterelnök és az alternate prime minister közel egyenrangú pozícióban van, mindketten lényegében bármit meg tudnak vétózni * mindezekből az következik, hogy palesztin-izraeli kérdésben nincs nagyon esély arra, hogy a status quoból elmozdulás történjen. a status quo nem jó persze, de egyelőre ez a dolog be van fagyva. bennett ugye korábbi megnyilatozásaiban pont azt a három dolgot képviselte, amiről ezelőtt írtam, hogy együtt lehetetlenség (izrael legyen liberális demokrácia, ami karakterisztikusan zsidó állam, viszont ne legyen karakterisztikusan palesztin állam), viszont értelemszerűen ez nem lehet ennek a fura koalíciónak a közös politikája (amiben arab párt is részt vesz). egy újabb kiújuló konfliktus persze értelemszerűen erős tesztje lehet ennek az együttműködésnek * a többség törékeny, és a koalíciós konfliktusok szinte kódolva vannak. ezzel együtt nem biztos, hogy ez a kormány azonnal megbukik, mert egyszerűen semelyik szereplőnek nem érdeke egy előrehozott választás jelen pillanatban: bennettéktől a jobboldali szavazók elfordulhattak, lapid pedig a politikai hitelességét teszi fel a koalícióra, a kisebb balközép pártok meg annak is örülhetnek, hogy hosszú idő után újra hatalomban vannak * ami még érdekes elem, hogy habár bennett az első igazán vallásosnak mondott izraeli miniszterelnök, a koalíció másik összetartó kapocsa az ultraortodox pártokkal szembeni ellenállás. ezek most hosszabb idő után először nincsenek a kormányban, és így az erősen állami támogatásoktól függő hátországuk kicsit meggyengülhet - ami a világi nacionalista jobboldalt és a balközepet összeköti az pont az ultraortodox kiváltságok csökkentésének szándéka. (mondjuk pont ezért nem elképzelhetetlen, hogy előbb-utóbb beadják a derekukat és belépnek a koalícióba, ami mondjuk növelhetné bennett és lapid mozgásterét, viszont néhány szövetséges ezt eléggé ellenzi.) ez mondjuk azt is szépen mutatja, hogy kicsit leegyszerűsítő vallási konfliktusként magyarázni az izraeli-palesztin konfliktust, hiszen egy kifejezetten világi (de dominánsan nacionalista) koalíció az, ami most hatalomra kerül, amiben a legegyértelműbben vallásos párt az pont az arabok iszlamistának mondott pártja

[nemzetinet]

Igaz mese büszke liberálisoknak

„A tudományok jótékonyak: meggátolják az embert abban, hogy gondolkodjon.”

Anatole France

Mindaz, amit ezeken az oldalakon eddig írtam a haladó társadalomtudomány bírálataként új megvilágításba kerül egy frissen kirobbant botrány kapcsán.

Három amerikai szerző, James Lindsay, Helen Pluckrose és Peter Boghossian összefogott, és kemény munkával húsz cikket írtak és küldtek be jeles társadalomtudományi folyóiratoknak, melyek kiemelten foglalkoznak a gender-rémálom problematikájával. A szerzők egyébként magukat baloldali liberálisnak tekintik, ám – mint írják – nem tolerálják a nyilvánvaló ostobaságokat, melyek a gender ügyben terjednek. Cikkeik közül hetet el is fogadtak, mire kirobbant a botrány, és kiderült: a közölt cikkek szándékos – sokszor vicces – abszurditásokat tartalmaznak a gender szakzsargon értelmetlen, tartalmatlan fogalmaival leírva.

Volt már ilyen a haladó tudomány történetében. Talán emlékeznek még a Sokal-afférra. Alan Sokal fizikus professzor cikket írt egy nevezetes társadalomtudományi folyóiratba „A határok átlépése – a kvantumgravitáció transzformatív hermeneutikája felé” címmel. A cikket annak rendje-módja szerint közölték, majd Sokal előállt azzal, hogy a cikk válogatott marhaságokat tartalmaz, és azért írta, hogy rávilágítson: a posztmodern társadalomtudomány jelentős részt efféle zavaros ostobaságokból áll. Nagy botrány lett, és a haladás akkor azt a taktikát választotta, hogy módszeresen elhallgatta, a szőnyeg alá söpörte a dolgot, ami aztán lassan elült és ma már alig emlékeznek rá.

Most pedig itt van ez az újabb hasonló ügy. Csak hogy a nyájas olvasó tudja miről is szólnak a szerző trió munkái, néhányat bemutatnék közülük.

Az egyik ilyen elfogadott, nagyszerű mű, amely megjelent, arról szól, hogy a nyugati asztronómia szexista és imperialista, és helyette az asztrofizikusok számára a feminista asztrológia tanulmányozását, vagy az interpretatív tánc – különösen a csillagok mozgása és asztrológiai jelentőségük tekintetében – gyakorlását javasolják, továbbá a „feminista és posztkoloniális diskurzusok közvetlen alkalmazását az alternatív tudás és a kulturális narratívák tekintetében”. Megvallom, életem egyik legmegrázóbb pillanata volt, mikor ezt olvasván a retinámba égett a kép, amint Pető Andrea és Paprika Kinga egzotikus fűszoknyában interpretatív táncot lejtenek az obszervatóriumban a csillagok mozgása és asztrológiai jelentőségük tekintetében.

A másik ilyen kiváló írás, amely a  Gender, Place and Culture című iránymutató kiadványban jelent meg, a Portland városában élő szukakutyák nehéz sorsáról beszél, akik nemi elnyomást szenvednek el a kutyafuttatóban. Ez igen súlyos vád. Én már látom, hogy néhány év elteltével – mikor már senki sem emlékszik a kacér famellé pisilésekre és egyéb buja felhívásokra – a ravaszabb szukák majd beperelik az addigra módossá vált doberman kanokat metoo miatt. A bíróság pedig a töretlen gyakorlatnak megfelelően, meg is ítél nekik a két zsák Pedigree-t és egy velős csontot. Roppant tanulságos és igen jellemző lesz.

Itt van azután a tanulmányok tán legérdekesebbike. Ebben azt fejtegetik a szerzők, hogy véget kell vetni a galád többségi fehér gyerekek társadalmilag kialakult versenyelőnyének, „kiváltságának” az oktatásban. Erre néhány gyakorlati tanáccsal is szolgálnak, úgyis mint: az ilyenek ne szólhassak az órán, és ha másképpen nem megy, akkor láncolják őket a padlóhoz. Ha pedig tiltakoznak, meg kell mondani nekik, hogy nem érvényesíthetik a kiváltságaikat, mert az nem lenne „igazságos”. A különböző születéskori „előnyök” és „kiváltságok” megszüntetése régi követelése a haladásnak és legváltozatosabb módszereket eszelik ki ezek „megszüntetésére”. Én javaslom például, hogy a szép nők ezentúl burkába járjanak, hogy a feministáknak is legyenek esélyei a szépségversenyeken.

Túl azon, hogy a dolog roppant szórakoztató, elgondolkodtató is egyben. Sokal még csak azon gúnyolódott, hogy a haladó társadalomtudósok olyan matematikai és fizikai fogalmakat használnak, melyekből egy kukkot sem értenek. Itt azonban új minőségről van szó. De akiket ő kinevet, azok legalább hallottak Einsteinről, vagy Planckról. Az újak már ennyire sem viszik, hiszen amúgy is csak megvetendő halott fehér csávókról van szó.

A probléma gyökerei a haladó libsizmus új társadalomtudományokat kitaláló módszertanában keresendők. Valaha ez úgy volt, hogy éles szemmel megfigyelték a társadalmi-emberi jelenségeket, aztán próbálták rendszerezni azokat és a hasonlókat azonos fogalom alá vonták.

A különböző és gombamód szaporodó „társadalomtudományok” ezzel szemben a gnosztikus utat követik. Először jön a megvilágosodás, és ezáltal találnak egy érdekes szót, mint például a „gender”, majd ezután az egész „tudomány” nem szól másról, mint az így megtalált szó magyarázatáról. A „tudomány” így semmi mást nem jelent, mint a megtalált szó interpretálását. És mivel már alapja sincs, bármely hülyeség, vagy az ellenkezője kihozható belőle. A lényeg, hogy igazi baloldali szavak szerepeljenek benne, mint az igazságtalanság, elnyomás, rasszizmus, emberi jogok vagy felszabadítás, amelyeknek az ő használatukban ugyanúgy nincs semmi megragadható értelme. Ekkor biztosan sikere lesz.

A hazai genderizmus nagyasszonya Pető Andrea már sietve kijelentette, hogy a cikkek áltudományos folyóiratokban jelentek meg, és így nem vetnek rossz fényt a tiszta tudományra. Istenem! Mikor egy genderista áltudományról beszél az olyan, mintha a sátán értekezne egyes ördögök bűnös voltáról, aki túltolják a dolgot. Elragadó.

Ingadozom a röhögés és a sírás között.

https://aristo.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Igaz mese büszke liberálisoknak a Nemzeti.net-en jelent meg,

[startup-punk]

Ama általános vélekedés, hogy a francia forradalom a polgári osztály forradalma volt, s legfőbb célja saját anyagi, mindenekelőtt a tulajdonhoz fűződő érdekeinek kodifikálása és biztosítása lett volna, ebben a formában téves. A francia forradalom döntő hatású személyisége, eszmei irányadó személyisége, Rousseau olyan dolgokat írt annak az embernek a kártékonyságáról, aki először kerítve körbe kertjét hangoztatta: „ez az én tulajdonom”, amiket azóta a legradikálisabb szocialista se licitálhatott túl. A francia forradalomban annak első percétől kezdve felléptek azok az erők, amelyek e gondolatok következetes keresztülvitelét szorgalmazták. Nem kétséges, hogy az adott helyzetben ezek keresztülvitele aligha volt reményteljes. A nemesi kiváltságok megszüntetése fejében éppen a nem nemesi tulajdon biztonságosabbá tétele volt az egyik fő mozgató. Miután a francia forradalom a volt nemesi kiváltságok megszüntetésével egy nagyszámú társadalmi réteg anyagi érdekeit is súlyosan értintette, az adott helyzetben tehát a tulajdon megrendülése, relativizálása, nagymértékű korlátozása nem látszott túlságosan biztatónak, ezért a francia forradalom első percétől kezdve megjelentek a tulajdon szentségének valóságos dogmatikus kezelői. Úgyannyira, hogy ennek fenyegető árnyékában a nemesek nem nemesi, nem kiváltságos jellegű, de azért igen nagy mennyiségű tulajdona a többi, nem nemesi tulajdonos jóvoltából nagyon nagy mértékben védelemben részesült. Ez az átmeneti, felemás helyzet tükröződik az emberi jogok jegyzékében. A tulajdon joga, mint emberi jog, felsoroltatott azon emberi jogok között, amelyek az ember személyes biztonsága, szabadsága szempontjából szükségesek. És ebből a szempontból a tulajdonjog nem jelentett többet, mint amit a személyes jogbiztonság egyik fontos követelménye jelent. Érdekes módon e fölsorolás után az emberi jogok jegyzékében legvégül a tulajdon védelmében, hogy úgy mondjam, ditirambikus szöveg {4-780.} következik, s ebben ennyire általánosságban talán először szerepel az azóta sokszor ismételt megfogalmazás: a tulajdon szent és sérthetetlen. A mérhetetlenül tisztelt királyi hatalom szokásos jelzőit most a tulajdonra alkalmazták, a tulajdon fetisizálása itt kezdődött. Ha azonban a francia forradalom megbicsaklása nem következik be, belátható időn belül bizonyosan fel kellett volna vetődnie a józan logikát követő megoldási kísérletnek. Hiszen a nagyméretű tulajdonnak többé-kevésbé kártékony és funkciótlan volta olyan nyilvánvaló dolog volt már akkor is, hogy nehéz elképzelni, föl ne vetődött volna a tulajdonnak méret szerint való eltérő megítélése. Hogy ez nem következett be s a tulajdon fetisizálása állandósult, abban véleményem szerint döntő része van a francia forradalom megbicsaklásának s a francia rémuralom ellenhatásaképpen a túlontúl radikális megoldásokkal szemben tanúsított általános középosztályi vonakodásnak. Ez a vonakodás, az általános megrökönyödés kiterjedt olyan rétegekre is, amelyeknek semmi félnivalójuk nem volt attól, ha a tulajdon korlátlanságát a tulajdon méretére való tekintettel bárki is szabályozni, korlátozni, megtámadni akarná. Mind a mai napig tart a kistulajdonosoknak, sőt a törpetulajdonosoknak a szolidaritása a nagytulajdonnal, azon oknál fogva, mert a tulajdonelkobzás mumusával lehet őket sakkban tartani. A mumus képződésében pedig döntő szerepe van annak, hogy a szocializmus a maga absztrakt és utópisztikus fogalomrendszerében a tulajdon méret szerinti megkülönböztetésének nem tulajdonított olyan jelentőséget, mint amit kellett volna. Mind a mai napig fennáll a tulajdon fetisizálódása, a liberális demokratizmussal való szoros összekapcsolása, mondjuk inkább így: össze-asszociálása. A liberális demokrata általában kötelességének tartja, hogy megálljt kiáltson, amikor a tulajdon szentségét bárki érinteni akarja. És ez azt jelenti, hogy a tulajdonnak olyan formái, amelyek méreteiknél {4-781.} fogva már nem tulajdon jellegűek, hanem egyszerűen a hatalom eszközeivé válnak, a liberális demokratizmus védőszárnyai alá kerülnek.

Bibó István: a tulajdon fétise

[foulchildtiger]

            Libertáriusok? Az anti-vaxxerek csak önelégültek                                                                                    

Yossi Mekelberg

                                               2021. augusztus 17 22:19                                                

                                                                                 Rövid URL                                                    

https://arab.news/wgk5s

A koronavírus-járvány (COVID-19) világjárványának korai szakaszától kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy az emberiség szélsőséges és baljóslatú ismeretlenségbe merészkedik. A vírus gyors terjedése és halálos következményei nem hagytak más választást, mint a fenyegetés súlyosságának és kitérő fejlődésének megfelelően reagálni. Ma, több mint 203 millió eset és 4,4 millió haláleset után, a vírus továbbra is tombol, és minden kétség a pusztító jellegével és az erő összefogásának szükségességével kapcsolatban a gyilkos legyőzéséig eltűnt. Az egyik fordulópont ebben a bizonyos normalitás visszaszerzéséért vívott csatában az a kampány, amely a lehető legrövidebb idő alatt oltja be a maximális számú embert. Nem is olyan régen a világ vágyott egy oltásra, de most, hogy több is rendelkezésre áll, egy kicsi, de kitartó kisebbség nem hajlandó a csípésre. A tudományos közösség konszenzusa a vakcina hatékonyságáról és a káros mellékhatások alacsony kockázatáról akut dilemma elé állítja a társadalmat: Hogyan lehet rávenni az oltóanyagokat oltásra anélkül, hogy eltaposnák azt, amit sokan alapvető joguknak tartanak. szabad választás? Érdemes -e a közegészség védelme érdekében ösztönzőket vagy akár szankciókat alkalmazni az oltás ösztönzése érdekében? Úgy gondolom, hogy egyensúlyban, és figyelembe véve az elveszett életek és a kalapácscsapások gazdaságunkra gyakorolt ​​óriási szenvedését, teljesen ésszerű a szkeptikusokra támaszkodni, ésszerűen és a jogszabályoknak megfelelően, és rávenni őket, hogy fogadják el . Végtére is, az a legnagyobb érdekünk, hogy megvédjük a többséget, különösen a legsebezhetőbbeket, az összeesküvés -elméletekbe torkollók tétlenségétől és más, a közösségi médiában és máshol gyorsan terjedő, alaptalan állításokkal terjesztett félelmektől. Azonban helytelen lenne egyszerűen elvetni az emberek félelmeit, függetlenül attól, hogy mennyire megalapozatlanok vagy forrásaik gyengeek. A rekord idő alatt előállított vakcina miatti aggodalom nem irracionális. A cél nem az lehet, hogy az embereket ítéljék meg az okok miatt, amelyek miatt elkerülik a védőoltást, hanem az, hogy ösztönözzék őket arra, hogy meggondolják magukat, és oltassák be magunkat minden okunkból. Félelmeik irracionálisak lehetnek, de nem minden emberi viselkedés szükségszerűen racionális, és az oltásokra adott reakció sem más, különösen akkor, amikor sokan elvesztették a bizalmat a kormányok és általában a politikai intézmények iránt. Ezért az első lépésnek e félelmek kezelésére kell irányulnia, érzékenység és határozottság keverékével. De az érzékeny és logikus megközelítés mellett a helyzet súlyossága miatt állhatatosságra is szükség van. Mindenekelőtt a közösségi médiának és azoknak, akik nemcsak féligazságokat, hanem teljes kitalációkat is terjesztenek, komoly pénzbírsággal kell számolniuk, ha nem hajlandók lemondani. A közösségi média platformok hosszú évek óta otthont adnak az összeesküvés -elméleteknek. Természetesen az elbeszélésekben semmi sem hasonlít elméletre. A közösségi média tulajdonosainak kötelessége véget vetni az oltásellenes propagandának, és ha nem, akkor a törvénynek be kell avatkoznia. Az erkölcstelenség legmagasabb megnyilvánulása, hogy profitáljon mások nyomorúságából, és ezt teszik a közösségi média cégek. Mivel a vészhelyzet az egyetlen módja annak, hogy leírja a jelenlegi helyzetet, néhány átmeneti intézkedést, amelyek megtiltják a nyilvánvalóan alaptalan téves információkat, nem a szólásszabadság elleni támadásnak kell tekinteni, hanem életmentő cselekedetnek. Az anti-vaxxerek által hirdetett igazmondás, miszerint joguk van saját testük ellenőrzéséhez, és mit lehet tenni ellene, nem akadályozhatja meg a társadalmakat abban, hogy megvédjék magukat, és bizonyos nyilvános szférákból kizárják a be nem oltottakat. Sokféleképpen emlékeztet a több mint egy évtizeddel ezelőtti vitára a közterületi dohányzás ellen. A dohányzás munkahelyi és szórakozóhelyi tilalmával szembeni felháborodás, amely a dohányzáshoz való jog megsértésének minősítette, nem volt más, mint azok önelégült állítása, akik szívesen veszélyeztetik mások egészségét és jólétét saját érdekében saját rövid életű öröm. Most az emberek dohányozhatnak, de nem ott, ahol kárt okoznak másoknak. A COVID-19 vakcinával a tét még nagyobb. Csak a totalitárius rezsim akarja valaha rákényszeríteni az embereket az oltás beadására; mindazonáltal bizonyos kiváltságok visszavonása, például a zsúfolt összejövetelek részvételének joga, nem ésszerűtlen, mert az érdekek mérlege mellett mások életének és egészségének felül kell írnia a vakcinázatlan emberek éttermet vagy sporteseményt meglátogató jogát. vagy koncert.

Nem is olyan régen a világ vágyott egy oltásra, de most, hogy több is rendelkezésre áll, egy kicsi, de kitartó kisebbség nem hajlandó a csípésre.

Yossi Mekelberg

A törvény mindig egyensúlyozó cselekedet természetes jogaink között, hogy szabadon tegyünk bármit, és a társadalmunk nagyobb java között, és ez alól az oltási kérdés sem kivétel. Nehezen megkeresett pénzünkből jelentős összegekkel válunk el a kormánytól, hogy eldöntsük, hogyan osszuk szét ezt a vagyont társadalmaink javítása érdekében, és hamarosan belépünk a történelem egy szakaszába, amelyben meg kell mentenünk a bolygót, a jogszabályok sokunkat megváltoztatnak. szerzett szokások, amelyek néha visszafordíthatatlanul károsították. A védőoltási engedélyek vagy útlevelek a jelenlegi kontextusban nem annyira emberi jogaink megsértése, mint eszköz, remélhetőleg ideiglenes eszköz a jelenlegi világjárvány hatásainak csökkentése érdekében, és eközben sok ember életét és megélhetését mentik meg. Azok, akik még mindig nem hajlandók beletörődni, ne feledjék, hogy világszerte sok millió ember vágyik az oltásokhoz. Valószínűleg azokat nézik, akik megtagadják a beoltást csodálkozással és hitetlenséggel. Mint a legtöbben, akik oltottak.

                Yossi Mekelberg a nemzetközi kapcsolatok professzora és a Chatham Ház MENA programjának munkatársa. Rendszeres munkatársa a nemzetközi írott és elektronikus médiának. Twitter: @YMekelberg

                                           Jogi nyilatkozat: Az ebben a részben írók által kifejtett nézetek a sajátjaik, és nem feltétlenül tükrözik az Arab News álláspontját                              

[need-a-powerbank]

Borzasztó érzés nem írni neked. Ezért eldöntöttem, hogy minden üzenetemet, amit neked írnék, minden mondandómat, történetemet, amit elmesélnék neked, ide fogom írni.

Azt álmodtam, hogy amíg aludtam, rámírtál. Elküldtél 2 képet és egy videót a fotózásról, amit nekem Kim nem küldött el. Azzal az üzenettel, hogy "Ah én ezt nem bírom 😭". Aztán később megint írtál, mert én ugye továbbra is aludtam. Egész sokat írtál, de sajnos akkora volt a meglepődésem mikor felkeltem és olvastam, hogy nem sikerult felfognom őket, csak annyit, hogy a nevelőd a déli vonattal jön haza külföldről és hogy "oké, tesóm, 12kor tala a keletiben az xy-ból jövő vonatnál." Visszaírtam valamit, már nem is tudom mit, de nagyon nem értettem a helyzetet. Abban sem voltam biztos, hogy jól olvastam-e az üzenetet. Utána írtad, nem reagálva arra, amit írtam neked, hogy robbanás történt azon a vonalon, amin a nevelőd jön és nagyon félsz. Próbáltam alternatívákat írni, hogy mi történhetett, meg nyugtatgatni téged, aztán mikor már vegre felfogtam és elhittem, hogy találkozni akarsz és elkezdtem örülni... hirtelen felébredtem.

Mikor rendesen felébredtem az álmomból és visszatértem a valóságba meg egy másodpercig majd kicsattantam az örömtől, hogy mégis kellek neked es folytatni akarod, aztan realizáltam, hogy ez csak egy álom volt és sok sok ideje az első nem rémálom, mintha 10 emeletnyit zuhantam volna es csapódtam a betonba...

Aztán a semmiből elindult egy zene a fejemben. Nem tudtam kiverni belőle. Majd jött a felismerés mint egy mindfuck-kent, hogy itt a srácok vágyakozása a pénz után és az azzal járó kiváltságok után, ugyanaz és ugyanazt jelenti, csak átvitt értelemben, hogy én utánad és a veled járó kiváltságok után epekedek és sírok. És a schluss poén a dologban, hogy a klip végén kiderül, hogy ők is csak álmodták, hogy megkapták, amiért imádkoztak... ráadásul ez AZ a szám...

Az ember tudatalattija félelmetes.

Hiányzol a kurva életbe is....

[hirzilla]

„A valaha létező legrosszabb szörnyek vagyunk” http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/24-hu/2019/04/07/a-valaha-letezo-legrosszabb-szornyek-vagyunk/?feed_id=22396&_unique_id=5ca983e748913 A kultikus Tűnj el! és a nemrég bemutatottMi rendezője szerint alapvető emberi késztetés, hogy a megvédjük a saját törzsünket, akár a kívülállók emberi mivoltának rovására is. De azért csodálatos dolgokra is képesek vagyunk. De vajon mit mond el új horrofilmje Amerika tudathasadásáról? És mitől retteg egy horrorrendező? Interjú az Oscar-díjas Jordan Peele-lel. Nemrég azt nyilatkozta, hogy új filmje, a Mi az Amerikai Egyesült Államokról szól. A hivatalos marketingkampány viszont inkább arra épít, hogy mindenkinek van egy jó és egy gonosz oldala. A film plakátja is ezt erősíti. A doppelgänger témát mindig hátborzongatónak találtam. Amikor elkezdtem beleásni magam a témába, először magamban kerestem az okokat, hogy miért tartok tőle ennyire, közben a mitológiában rábukkantam, hogy a hasonmások tulajdonképpen az elnyomott énünk árnyékalakjai. Ahogy elkezdtem feldolgozni a témakört, megpróbáltam az egészet tágabban értelmezni – ránk, mint társadalomra vonatkoztatni és egy allegorikus filmet készíteni az Egyesült Államokról. Arról, ahogyan másoktól félünk. Ebben az értelmezésben mindannyian saját magunk ellenségei vagyunk. A filmnek viszont több jelentésrétege megmaradt, nagyon sokféleképpen értelmezhető. Más országokra mennyire lehet érvényes ez a gondolatiság? Azért is gondolom, hogy ez a film egy Rorschach-teszt, mert mindenki mást olvas ki belőle, hisz mindenki mást ért azon a szón, hogy „mi”, és egy másik „mi”-nek a része. A késztetés, hogy megvédd a saját törzsedet, akár a kívülállók emberi mivoltának rovására – emberi tulajdonság. A képi világgal és a csapatommal én egy „amerikai mi”-t akartam felfedezni. A Hands Across America, az egész Michael Jackson-botrány és mai valóságunkban különösen elborzaszt az a megosztottság, ami a mostani Amerikát jellemzi. De nem szeretném ezzel azt mondani, hogy a filmnek ez az egy értelmezési tartománya van, mert még számomra is rengeteg interpretációja lehet. Ha Amerikára vetítem az értelmezést, akkor erős társadalomkritikát érzek a filmben, ami nem mentes a politikai áthallásoktól. A Minek egyértelműen van politikai felhangja, de azt gondolom, hogy inkább az általános emberi után kutatok a filmben. Az is igaz, hogy amiket felderítettem az emberi természet működéséről, nagyon releváns a mostani politikában. Mi magunk, emberek, társadalmi csoportokba szerveződve a valaha létező legrosszabb szörnyek vagyunk. Íróként az a feladatom, hogy rámutassak erre – azt hiszem, így tudnám legjobban leírni a küldetésemet. Ugyanakkor képesek vagyunk elképesztően csodálatos dolgokra is. Ez az a kettősség mozgatja a filmet is. Milyen közönséget, milyen társadalmi csoportokat céloz meg leginkább ez a film a horrorrajongók mellett? Talán a legfontosabb, hogy ez a történet – amit feketékkel készítettem el– képes legyen mindenféle közönséget maga mögé állítani. Számomra ez a mércéje egy szakmailag jól megcsinált filmnek. A kitűnően felépített történetekben mindig van egy szereplő, aki elnyeri a nézők együttérzését, akivel azonosulni tudunk. Íróként az a legnagyobb kihívás, hogy ki kell tágítanod a film lehetséges értelmezéseinek határait, empátiával kell írnod, majd rendezőként meg kell találnod hozzá a legtökéletesebb színészeket. Ez minden nagyszerű filmre ugyanúgy érvényes. Emellett persze kiemelkedő sikernek tartom azt a teljesítményt, amit egy csoport nagyon tehetséges afrikai-amerikai rendező – magamat is beleértve – véghez vitt az elmúlt pár évben. Szerintem ez a filmszakma financiális oldala felé is üzenet, hogy van értelme nagyobb pénzeket befektetni a filmjeinkbe. Jordan Peele. Fotó: Mark Ralston / AFP Kiemelte a jó casting jelentőségét. A 12 év rabszolgaságért Oscar-díjat kapott Lupita Nyong’o játszja a történet főszerepét, Lupitának ez tulajdonképpen jutalomjáték. Az első pillanattól kezdve őt szánta erre a karakterre? Lupita egyedülálló és megismételhetetlen. És mi mindannyian tudjuk ezt. Lupitából egyetlen egy létezik a világon. Azaz ebben a filmben inkább kettő… Ez igaz! Éppen ezért! Tudtam, hogy nagyon természetellenes lesz ezt az ikonikus színésznőt két különböző karakterben látni ugyanabban a filmben. És egészen egyedülálló, ahogy képes volt elkötelezni magát két szerepben. Akárcsak az, ahogy érzelmileg megközelítette ezt a munkát. Nem volt nehéz felismerni, hogy működni fog együtt a kettő: az ikonikus színésznő és a szerep(ek). Mi az ön sötét oldala? Filmkészítőként provokatív vagyok. Élvezetet találok abban, amikor sikerül a nézőimet számukra kényelmetlen helyzetbe hoznom és kibillentenem őket a komfortzónájukból. A jó oldalam is kicsit ehhez kapcsolódik, mert mélyen hiszek abban, hogy ott, ahová a nézőimet lököm, a saját empátiájukkak szembesülhetnek. Ennél a filmnél is azért működik a sokkolás, mert végül arra ébreszti rá őket, ami jó bennük. A forgatás alatt folyamatosan kényszeríteni kellett magamat, hogy ne fedjem fel a saját démonjaimat. És emberként? Kiváltságok közt nőttem fel. Nem voltunk gazdagok, de a felső-középosztályhoz tartoztunk. New York-i voltam, amerikai, akinek lehetősége volt jó iskolákban tanulni. A világ igazságtalanságát épp ebben látom: ami megadatott nekem, sok más ember életében hiányzik, és úgy gondolom, hogy ezáltal akaratlanul én is a gonosz oldal része leszek. Alkotóként ezért ezekkel különös kapcsolatom van ezekkel az emberekkel. Mert hiába nem tehetek róla, hogy az a másik nálam hátrányosabb helyzetben van, ez nem mentesít a felelősségtől, hogy a tudásom szerint segítsek és empátiával forduljak feléjük. Mi az, amitől horrorfilmes rendezőként fél vagy irtózik? A csótányoktól. Ahogy mozdulatlanok a sötétben és ahogy napfény éri őket, elképesztő sebességgel rohannak el. És a víztől éjszaka. A sötét víz ténye elborzaszt, az hogy nem lehet látni mi vesz körül. Ezt használtam a filmben is. Azt gondolom, hogy mind a két félelem elég univerzális: az kelt bennünk félelmet, amit nem ismerünk. Attól félünk, amit nem értünk. Ha 9/11-re gondolunk és a terrorcselekményekre… az egyik legfélelmetesebb felismerés számomra, hogy bármikor megtörténhet. Hogy ott ültem a gyorsétteremben New Yorkban és 100 lépésre tőlem valaki egy egészen más valóságot élt meg… Fotó: Universal Pictures Említette Michael Jacksont, aki ebből a szempontból nem igazán lehet példakép, mert visszaélt azzal, hogy módja volt felkarolni nála hátrányosabb helyzetben lévő embereket, gyerekeket. Kihasználta a rajongásukat és a naivitásukat. Persze az ő története is jóval összetettebb ennél. Említette, hogy az ő botrányokkal teli életéből is merített az Us forgatásakor. Hogyan inspirálta önt Michael Jackson élete? Milyen véleménye van a nemrég kijött dokumentumfilmről? Michael Jackson nagyon nagy hatással van rám, mert gyerekként elképesztő, hogy mennyire csak a pozitív dolgok áradtak felém felőle, aztán kijött a Thriller klip, ami elborzasztott. És most az életének egész kettőssége. Sajnos túl elfoglalt voltam eddig, hogy megnézzem a dokumentumfilmet. A másik inspiráció az 1986-os nagyszabású amerikai jótékonysági kampány a Hands Across America, amikor több, mint 63 millió civil fogta meg egymás kezét, hogy hosszú láncot képezve szimbolikusan az egész USÁ-t körbefogják, majd 10 dollárt adakoztak, hogy a szegénység és a hajléktalanság helyzetén javítsanak. Ez az az Amerika, amire ön vágyik? 1986-ban gyerek voltam, az volt az idő mindannyiunk számára. Egyfajta naiv pozitivizmus lengte körbe az országot, az „amerikai remény” ötlete (American hope). Az volt az üzenete, hogyha egymás kezét fogjuk, dacolunk az „éhséggel”. Ami félelmetes ebben a számomra, hogy ez inkább arra eszköz, hogy tápláljuk az „éhségünket”, és hogy elhitessük magunkkal, hogy ez minden, amit tehetünk. Nem, nem erre vágyom. A Miben erős szimbólumok is feltűnnek, mint az olló és a nyúl. A nyúl esetében elsősorban maga a Húsvét ünnepe és a húsvéti áldozat motívuma inspirált. A film egy messiás felemelkedéseként is értelmezhető. A nyúlhoz egyébként gazdag szimbolika kapcsolható, az angolban még kifejezés is van ezzel kapcsolatban például, ahogy valaki visszahúzódik a nyúlüregbe. Másrészt vizuálisan az állat füle egy szimmetrikus objektum, egymás tükörképei. Izgalmasnak találtam, ahogyan két entitás egymáshoz kapcsolódik, számomra ez is kettősséget jelképezi és ugyanakkor hátborzongatónak is találom! Ugyanez a helyzet az ollóval, ahogy a két szára ketté nyílik. Ugyanabból a tárgyból két egyforma tárgy lesz és az olló emellett még éles is. Fotó: Roy Rochlin/FilmMagic/AFP A film zenéje is különleges. Olyan dalok szerepelnek benne, amiknek nem lehet érteni a szövegét. Milyen nyelven íródtak? Kitalált nyelven. A dal egyszerre reményteljes és ijesztő, mert a nyelv miatt azt érzed, hogy valami nincs rendben vele. Szerintem egy horrorfilmnél nagyon fontos, hogy olyan legyen a hangi hatás, amit még azelőtt nem hallottunk. Megjelenik egy vígjátéki vonal is a filmben. Erre miért volt szükség dramaturgiailag? Van néhány oka. A nézőimet folyamatos izgalmi helyzetben, stresszben tartom és úgy gondolom, hogy ha időnkét lehetőséget adok arra, hogy fellélegezhessenek, akkor jobban fogják élvezni, amit látnak. A másik oka az, hogy reálisan akarom ábrázolni az életet és a szereplőimet, mert számomra – és szerintem sokak számára – nem működik egy horrorfilm, ha a karakter nem a való világunkban létezik. Márpedig a való világ része a humor is. Nevezték már önt az új Steven Spielbergnek is. A legendás rendező legutóbb azzal került a figyelem központjába, hogy a Netflix előretörése miatt javasolta, hogy csak mozifilmek kaphassanak Oscar-díjat. Hogyan kommentálná ezeket? Nagy rajongója vagyok Steven Spielberg munkáinak. Ő az egyik oka, hogy most azt csinálom, amit. Szoktunk beszélgetni. Beszélgettünk például elismerésekről, díjakról. Az én álláspontom az, hogy én már megkaptam a magamét. Fotó: Universal Pictures Magyarországon a film korhatáros, tizenhat év alatt nem ajánlják a fiataloknak. Ön viszont gyerekszereplőkkel dolgozik. Tehát nem is értek egyet magammal! Egy kicsit be tudna avatni bennünket a forgatás pszichológiai hátterébe, hogy rendezőként hogyan próbálta megközelíteni ezt a kényes feladatot? Hogyan tudta megvédeni a gyerekeket az esetleges sérülésektől? Nagyszerű kérdés, nagyon fontos számomra ez a dolog. Sokszor idegtépő volt számomra, hogyan vezetem át őket az ijesztő helyzeteken. Amikor a fiatal szereplőimmel találkoztam, az első dolog volt, amit megkérdeztem tőlük, hogy láttak-e már ijesztő filmeket, ismernek-e horrorfilmeket. Nem mondhatnám, hogy horrorrajongók, de úgy tűnt, hogy már be tudják fogadni az élményt. A legkisebbek, Shadi, Evin és Maddison egyből rávágták, hogy imádják a horrort… Egyébként én is ilyen gyerek voltam. Megkérdeztem, hogy melyik a kedvencük, és valamelyikük rögtön rávágta, hogy az Az. Én meg mondtam, hogy oké, szuper, legalább elkezdhetünk egy olyan nyelven beszélni, amiben kettéválasztjuk a fantáziát a valóságtól… Egyébként a színfalak között ennek a filmnek a forgatása közel sem volt olyan ijesztő, mint a végeredmény. Ha tényleg lett volna valami ilyesmi a forgatáson, akkor megálltam volna előtte, hogy pontosan végiggondoljam, hogy hogyan lehet a legkevésbé ártóan leforgatni. Nincs az a pénz, nincs az a film, ami miatt kitennék gyerekeket egy traumának. Kiemelt kép: Tűnj el!/Universal Picters https://24.hu/kultura/2019/04/07/jordan-peele-horror-tunj-el-oscar-amerika-politika-michael-jackson/

[magikus-miccentyu]

A becsületes, igyekvő, békés polgárokat vérszopónak bélyegezték, ha akkora munkabért követeltek, amiből meg lehetett volna élni. És látniok kellett, hogy minden elismerés mindörökre azok számára van fenntartva, akik kitalálták, hogyan fizettessék meg busásan magukat, amiért olyan bűnöket követtek el, amelyekre nincs törvény. Így aztán az amerikai álom fölfelé fordította a hasát, megzöldült, feljött a korlátlan kapzsiság szennyes felszínére, megtelt gázokkal, és bumm!, szétpukkadt a déli verőfényben. Ironikus egy mottó az, amelyet ennek a szétpukkadt Utópiának a pénzére írtak: E pluribus unum* - hiszen minden groteszkül gazdag amerikai olyan vagyon, olyan kiváltságok és örömök képviselője, amelyeket a sokaságtól megtagadtak. A Noah Rosewaterek alakította történelem fényében ez talán még tanulságosabb jelmondat lenne: Markolj sokat, különben nem fogsz semmit. És Noah nemzé Samuelt, aki nőül vevé Geraldine Ames Rockefellert. Samuel még jobban belemerült a politikába, mint annak idején az apja. Fáradhatatlanul szolgálta a Republikánus Pártot mint királycsináló, és olyan embereket jelöltetett elnöknek ezzel a párttal, akik dervisként keringtek, babiloni nyelven üvöltöttek, és parancsot adtak ki a milíciának, hogy lőjön a tömeg közé, valahányszor egy szegény ember már-már kimondta, hogy a törvény előtt ő meg egy Rosewater egyenlők. És Samuel újságokat és prédikátorokat is vásárolt. Egyetlen egyszerű leckét taníttatott velük, de azt aztán nagyon jól tanították: Aki azt hiszi, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak Utópiának kellene lennie, az lusta disznó és istenverte bolond. Nincs az az amerikai gyári munkás, aki napi nyolcvan centnél többet érne, mennydörögte Samuel. Ezzel szemben hálás volt a sorsnak, ha alkalma nyílt százezer dollárt vagy még többet fizetni egy festményért, amit egy háromszáz éve halott olasz piktor festett. És ezt a sértést azzal tetézte, hogy festményeket ajándékozott múzeumoknak, a szegények lelki épülésére. A múzeumok vasárnap zárva tartottak. *Egység a sokaságból (latin)

Kurt Vonnegut - Áldja meg az Isten, Mr. Rosewater

[hicapacity]

Zakl a tó? Pie, de sztár? Goth ár? Nekem 8!

1) a szex és egyéb determináltságok mindig is a hatalom attributumai 2) mértéke mindig a mértéktelenség 3) amit a hatalom sohasem kaphat meg, az az ember 4) amit a hatalom megkaphat, az a test 5) a testet is erőszak utján kaphatja meg 6) a hatalomvágy féktelen, mohó, türelmetlen 7) ennek folyománya a "zaklatás" 8) ezért alkamatlan a zaklató - emberek közé nem való

Gothár kapcsán: egy ideje sokszor eszembe jut Webertől "a világ varázstalanítása", csak nem a vallás-tudomány viszonylatában, hanem a tekintetben, hogyan szűnik meg lassan minden illúziónk a neves embereket: művészeket, sportolókat, vallási vezetőket, közéleti személyiségeket stb. illetően. Végső soron talán nem is baj ez, akár még megújulást is hozhat, de az tény, hogy nem könnyű ezt végignézni, végigélni. Talán eljutunk egyszer a piedesztálra állítás, kiváltságok és félelem nélküli elismeréshez. Nekem nem lenne ellenemre.

[csillagpontradio]

Kossuth Lajos üzenete - az államférfira emlékeznek Monokon és Clevelandben is

Kossuth a nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért, s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott XIX. századi küzdelem legnagyobb alakja volt.  Születésének 216. évfordulóján a héten Monokon, jövő héten pedig az Amerikai Egyesült Államokban, Clevelandben is...

[screamrider00-blog1]

A pénzről és a generációk bukásáról

Kedves X!

Az írásomat az általad ismert időpontban és általad ismert helyen lezajlott beszélgetésünk ihlette. Úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy álláspontjaink között nem húzódik mély szakadék, nem tudtuk megérteni egymást a megfelelő mértékben. Sajnos élő szóban nem forog úgy a nyelvem, mint ahogyan az ujjam képes, mikor a gondolataimat papírra vetem. Ennek az írásnak a célja, hogy a beszélgetés során elhangzott érveimet, nézeteim kifejtsem, anélkül, hogy értékítéletet mondanék az ellentétes meglátásokról, tehát a célom az, hogy jobban megérthesd a furának tűnő gondolataimat, ugyanis több esetben hosszadalmas gondolati folyamatok, struktúrák és elméletek húzódnak mögöttük, amelyek kifejtése nélkül – és az élő szó emiatt kellemetlen terep számomra – a gondolataim nem érthetők meg, vagy éppenséggel könnyedén félreérthetők. Úgy gondolom, hogy a világot több szempontból is vizsgálhatjuk, és ezen több szempontból történő vizsgálat során mindig más és más igazságokra bukkanhatunk, azonban az egyik kiindulópont végén rejlő igazság sem jobb vagy igazabb a másiknál. Remélem, hogy az írásom által jobban megérhetjük egymást, mivel Csányi Vilmos humánetológus gondolatai szerint az ember az egyetlen állatfaj, élőlény, amely képes a gondolatait, érzeteit kommunikálni, minden más élőlény a saját fejének és gondolatainak foglya. Kissé romantikusan, tekintsd ezt az írást egy kísérletnek arra, hogy kitörjek a saját fejem fogságából. Mivel úgy vélem nyitott vagyok az ellentétes álláspontokra, amennyiben kedved tartja, szívesen elolvasnék egy hasonló írást az ellentétes álláspontról, vagy egy kritikát a sajátomról. Zárásképpen és az írás mottójaként megidézném Marcus Aurelius szavait:

 „Csakhogy élet és halál, hírnév és névtelen szükség, fájdalom és gyönyör, gazdagság és szegénység egyformán éri a jó és a rossz embert, mert ezek a dolgok nem szépek és nem rútak, tehát nem jók, és nem is rosszak.” – Marcus Aurelius: Elmélkedések, Második könyv 11.

 „A világ változás, az élet felfogás dolga.”  - Marcus Aurelius: Elmélkedések, Negyedik könyv 3.

 1.      A pénzről általában

Kár is lenne vitatni, hogy mennyire meghatározó szerepe van a pénznek a modern nyugati társadalomban, nem csupán gazdasági, hanem szociológiai szempontból is. Amennyiben elfogadjuk, hogy a hatalom nem más, mint az erőforrások feletti rendelkezés joga, szintén Csányi Vilmos gondolata, akkor megállapíthatjuk, hogy a pénz mennyisége egyenes arányos az általa biztosított hatalom mértékével, habár a hatalom másból is eredhet, ennek kifejtése túlmutat az írás keretein. Hatalommal rendelkezni, ezek alapján, igen kedves az emberi szellem számára és egy nyugati típusú, szélsőségesen individualista társadalomban a pénz, a hatalom mellett, a szabadság és függetlenség szimbólumává is vált.

Mi a pénz ezeken túl? Egyszerű értékmérő. A társadalmi fejlődés egy pontján szükség volt az egyszerű cserén alapuló barter egyezségek felváltására, mivel likviditását vesztette a halász, ha a földművesnek nem volt szüksége halra, ezért hiába képviselt komoly értéket a munkája gyümölcse, azt nem tudta megfelelően hasznosítani. Rögtön megváltozott a helyzet a pénz megjelenésével, mivel el tudta adni a halát egy harmadik személynek, akinek éppen szüksége mutatkozott arra, a kapott pénzen pedig meg tudta vásárolni a gabonát, a földműves pedig az átadott pénzből további, számára fontos javakat tudott vásárolni. A pénz tehát nem csupán hatalom, hanem egyenértékesbe foglalt fogyasztási javak tömege is. Eddig ez színtiszta tudomány, nem vitatja senki, a pénz alaptermészete ebben fogható meg. Az egyén által birtokolt pénz és a pénzen vásárolt javak összessége a vagyon. A kettő természetesen nem szinonima, de az egyszerűségét kedvéért gyakran ekként fogom használni őket.

A pénz természetesen merőben más, ha szociológiai, pszichológiai, erkölcsi, vagy filozófiai szempontból vizsgáljuk. A nyugati társadalomban a pénz és a vagyon a társadalmi státusz egyértelmű jelzőjévé vált, a sikert pénzben és vagyonban mérjük, mivel ezek vizsgálatával gyors képet kaphatunk a másik emberről. Viszont felmerül ezzel kapcsolatban néhány kérdés:

-          Valós képet ad-e a pénz a társadalmi státuszról?

-          Mi a kapcsolat a pénz és az erkölcs között?

-          Milyen hatással van a pénz-hatalom növekedése az emberi pszichére?

-          Fokozza-e az emberi boldogság, elégedettség mértékét a pénz mennyiségének növekedése?

-          Milyen releváns következtetés vonható le az egyénről csupán az anyagi helyzetét vizsgálva?

-          Mérhető-e a siker pénzben és vagyonban?

-          Mi a kapcsolat a pénz és a lehetőségek szabadsága között?

-          Mi a kapcsolat a pénz és az emberi élet felett gyakorolható kontroll között?

Tekintve, hogy sem közgazdász, sem politológus nem vagyok, így engedjétek meg, hogy vizsgálódásom irányát a pénz alaptermészetének feltárása helyett, a feltüntetett kérdésekre való válaszok megfogalmazásában határozzam meg.

 2.  Valós képet ad-e a pénz a társadalmi státuszról?

Ha a társadalmi státusz egyedüli mérőjének a pénzt és vagyont tekintjük, akkor igen a válasz a kérdésre. Viszont ez durva egyszerűsítés, mind jelenkori, mind történeti távlatokon alapuló vizsgálódás alapján. A pénz társadalmi státuszt meghatározó szerepe a történelemben állandóan változott, mégpedig annak függvényében, hogy mennyire folyt bele az állam az egyének egymás közötti gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi viszonyaiba, illetve nagyban függött a jogegyenlőségtől és annak mértékétől. Vitán felüli, hogy egy rabszolga vagy egy jobbágy esetén nem a pénz volt a társadalmi státusz jelzője, legfeljebb a jobbágyok és rabszolgák egymás közötti viszonyaiban. Külső viszonyaikban ezek az emberek nem rendelkeztek jogokkal, vagy jogaikat olyan nagymértékben korlátozták, hogy nem volt lehetőségük felhalmozni és a megtermelt javakat saját hasznukra felhasználni, az alapvető létszükségletek kielégítésén túl. Ugyanezen okok miatt a nemesi vagy más kiváltságok a pénztől függetlenül képeztek egy magas társadalmi státuszt, így a középkorban és az ókorban, a jogegyenlőtlenség világában a pénz valódi státuszszimbólumként nem, vagy csupán az egyes csoportok belső viszonyaiban számított értékmérőnek. Ez alól kivételt a szabad városok, kikötők, céhek, manufaktúrák világa jelentett.

Nagyban megváltozott a helyzet az angol dicsőséges forradalom nyomán kibontakozó első ipari forradalom és a párhuzamos beinduló szellemi folyamatok indukálta felvilágosodás nyomán. A jogegyenlőtlenség ezek hatására felszámolásra került a 20. századra és a kiváltságokon alapuló világ alatt meghúzódó kereskedőréteg szabályszerűsége hirtelen az egész világ alapvető logikájává vált. Mivel, ahogy említettem, ezekben a körökben a pénz valódi társadalmi státuszt jelölt, ez a logika kiteljesedett a teljes nyugati világra nézve.

Ma alapigazságnak tekinthető, hogy aki társadalmi státuszra vágyik, annak számára a leggyorsabb és legegyszerűbb út efelé a vagyonszerzés és pénzfelhalmozás. Azonban ez nem az egyedüli út a státuszhoz. Habár kár lenne tagadni, hogy anyagias világban élünk, a kultúránkban létező zsidó keresztény erkölcs hatása nem engedi, hogy pusztán az anyagi helyzet alapján mérlegeljük a státuszt. Magas társadalmi elismertségnek örvend az orvos, a mérnök, a tanár, a bíró, katona és sok más hasonló szakma, de kifejezetten erkölcsi alapon. E szakmák képviselői sok esetben igen magas keresetnek örvendenek, viszont jóval elmaradnak a vállalkozóréteg és a kereskedők kereseti viszonyaihoz képest. Ez utóbbiak erkölcsi megítélése viszont közel sem magas, sőt fogalmazhatunk úgy, hogy alsóközepes. Ugyanis itt jön a képbe egy kis bökkenő és akár meg is idézhetném a következő kérdést:

 3.  Mi a kapcsolat a pénz és az erkölcs között?

Ha a legalapvetőbb erkölcsi igazságok közvetlenül a valóság szintjén is kifejtenék hatásukat, az alábbi megállapításokat tudnánk tenni:

Sikeres az, aki becsületes, tisztes munkával szerzi meg a javakat, aki őszinte, igazmondó, a gyengék pártolója, adakozó, mértékletes, tisztességes és még sorolhatnám. Ha az erkölcs iránymutatásai kölcsönhatásban állnának a valóság viszonyaival, akkor a fenti tulajdonságokkal rendelkező emberek lennének a világ leggazdagabbjai. Viszont sok esetben azt tapasztaljuk, hogy ennek az ellentéte igaz, vagy ha nem akarunk túlozni, akkor ez az értékkészlet a tisztes alsóközéposztály életére „kárhoztatja” az embert, ha a pénz siker, és a siker boldogság és elégedettség.

Nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, a pénzügyi sikerhez, ha nem is erkölcstelenség, de lazább erkölcsök szükségesek. Természetesen mindig van kivétel, de többségében ez az állítás igaznak mondható. Térjünk vissza egy mondat erejéig a tudottan hibás feltevéshez: az erkölcsös embernek pénzügyileg is sikeresnek kellene lennie, ha a világ egy igazságos hely. Nos tudjuk, hogy a világ, a valóság természete felől vizsgálva, nem egy igazságos hely, úgy gondolom ezt kár lenne hosszabban bizonyítani, elég ha annyit mondok gyermekrák, pedofília, autizmus és még sorolhatnám. Ezek olyan jelenségek, amelyek létezése az erkölcs szempontjából igaztalan, létezésük az emberi élet kiszolgáltatottságának markerei és megjelenésük bizony minden erkölcsiségtől független. Amennyiben valaki igazolja nekem, hogy ezeknek bármi kapcsolata van az erkölccsel, én boldogan elismerem, hogy tévedtem, de addig úgy vélem a világot tekinthetem egy igazságtalan helynek az emberen túlmutató körülmények vizsgálata alapján.

Továbbhaladva, erkölcsös tekinthető-e az egyén, ha lelki tisztaságának, jóságának jutalmaként pénzügyi sikert és társadalmi státuszt remél? Azt hiszem, erre mondják, hogy számító. Ugyanis az erkölcsi értelemben vett jóságnak nem a külső érvényesülés biztosítása a célja, hanem a belső béke megteremtése. A bevezető utáni első idézet ezt a körülményt tökéletesen összefoglalja: nem azért kell becsületesnek és jónak lenni, hogy a külső, befolyásunkon túlmutató körülmények, ennek hatására, számunkra kedvezően alakuljanak, hanem azért, hogy e külső körülmények bármilyen irányú változása folytán meg tudjunk őrizni egy olyan lelki, szellemi, tudati állapotot, amely átsegít bennünket a csapásokon és mértékletességre int a bőség idején. Engedjetek meg egy kis vallási kitekint��st:

Jézus élete során, a Biblia szerint, megfogalmazta a jó és erkölcsös élet alapvetéseit. Becsületes emberként élt, megpróbálta kihozni az emberekből a jót, mindenkit meg akart menteni és mindenkit a mennyországba akart juttatni. Ennek jutalmaként élete utolsó óráiban alaposan megkínozta és keresztre feszítette az a dühöngő csőcselék, akit ő meg akart menteni a kárhozattól és a mennybe akart juttatni. Ugyanis felmerül a kérdés: mi is a kárhozat és mi is a mennyország? Mire gondolhat Jézus, vagy a Jézust kitaláló bölcsek gyülekezete akkor, amikor azt állítja, aki követi Jézus tanításait a mennybe jut. Ennek megértéséhez elég azt vizsgálni, hogy milyen lelki állapotban volt Jézus a kereszttel a hátán a Golgotára menet közben. Nyugodt volt és elfogadó. Ugyanis ő, az én értelmezésem szerint egész élete során a mennyben volt és ide akarta bejuttatni az embereket. A mennyország nem a fellegekben van, csupán nagyon nehéz megérteni, hogy mit is rejt magában ez a szimbólum. Viszont érdemes elgondolni a következőt: Mit mond el egy emberről az, ha szenvedése és kínoztatása közepette teljes lelki nyugalomban van, sőt a bántalmazói lelki üdvéért aggódik? Miért nem szidalmazza Jézus, a Biblia szerinti világfelfogásban, Istent azért, hogy engedi megtörténni ezt a borzalmat? Miért nem kiált igazságtalanságot? Azért mert tisztában van vele, hogy a világ rajta kívül álló dolgainak befolyásolására nem képes és ami vele történik független az igazságtól. Arra törekszik, hogy tiszta fejjel és tudatosan éljen, történjék vele bármi is, mivel ez az egyetlen dolog, amire valós befolyása lehet. A világ (külső körülmények) változás, az élet (belső körülmények) felfogás kérdése.

Végül, hogy jön ide a kárhozat? Nos, a végtelen ideig tartó szenvedés ígérete szintén szimbolikus. Aki szenvedett már élete során tisztában van vele, hogy minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnik és aki elkárhozik nem tesz mást, mint újra és újra szenvedésbe taszítja magát. Az elkárhozás nem más, mint a boldogtalan és elégettség nélküli élet, amelyben az egyén lelki állapotát mindig a rajta kívül álló külső körülményektől teszi függővé és ezért képtelen feldolgozni, hogy bármilyen erkölcsösen jár is el, bármennyire próbálja elkerülni, a rossz, szenvedéssel teli dolgok újra és újra megtörténnek vele.

Ezek alapján kijelenthető, hogy aki az erkölcsös élete jutalmaként bőséget, boldog életet, és a témához visszakapcsolva, anyagi bőséget remél, az mélységesen félreérti az erkölcsösség és a jóság fogalmait és olyan jelentéstartományban próbálja keresni azt, ahol az érdek, anyagisság és önzőség foglal helyet valójában.

 4. Milyen hatással van a pénz-hatalom növekedése az emberi pszichére?

Ez a kérdés megközelíthető kétféleképpen is. Csányi Vilmos írja humánetológiai tanulmányaiban, hogy a hatalommal járó kellemes érzésnek nincs evolúciósan kódolt felső határa. Hiába eszel háromszor annyit, az nem jár háromszor akkora örömfaktorral, mivel a jóllakottság érzésének van felső határa. Miért nincs a hatalommámornak? Abban az időszakban, mikor az ösztöneink kialakultak az emberek 150 fő körüli apró közösségekben éltek. Ennél nagyobb közösség kialakulására egészen a közelmúltig nem került sor. Emiatt a hatalommámor érzete számára felesleges lett volna felső határnak kialakulnia, mivel a csoportok mérete kellően szabályozta annak mértékét. A helyzet durván megváltozott az állandó nagy lélekszámú települések kialakulásával, majd az államok létrejöttével.

Visszatérve a modern korba, ha elfogadjuk, hogy a pénz mértékével, a hatalom mértéke is nő, szembetaláljuk magunkat egy súlyos pszichológiai problémával. Az embert természetes úton kialakult ösztönei nem teszik alkalmassá a mai világban megszerezhető hatalom kezelésére. Másképpen megfogalmazva: a túl sok hatalom, vagyis a természetesen meglévő kapcsolat révén, a túl sok pénz megrontja az emberi pszichét. Természetesen vannak kivételek, de ezen kivételek alapja, vagy valamilyen biológiai szempont, vagyis vele született egyedi sajátosság, vagy tudatos és következetes kondicionálás eredménye. Ezek azonban olyan ritkák, hogy a hatalom pszichés viszonyainak vizsgálata során nem jelentkeznek releváns, vizsgálandó körülményként.

A hatalom kezelése és annak megtanulása rendkívül nehéz feladat, ami egész embert kíván aki két lábbal áll a földön, viszont még ekkor is fennáll a lehetősége annak, hogy a hatalom terhét elbírni képes váz egyszerűen összeroskad a rá nehezedő nyomás alatt. Ez a körülmény annyira fontos és annyi veszélyt rejt magában, hogy az egyén a tűzzel játszik, amikor nagy mennyiségű pénzt és ezen keresztül hatalmat szerez. Létezik egy vicces mondás, miszerint ha igazán ki akarsz szúrni az ellenségeddel, vegyél neki egy lottószelvényt.

Ráadásul a pénz növekedésének egy ponton túl nincsen semmilyen relevanciája a siker vagy a boldogság-elégedettsége elérése kapcsán. Viszont, amennyiben valaki a sikerét mégiscsak pénzben mérné, kapna egy remek skálát arra, hogy folyamatosan figyelemmel tudja kísérni a gyarapodását, mivel ez gyakorlatilag egyenesen arányos azzal, hogy mennyi pénze van. A pénzen túlmutató célok esetében ilyen pontos nyomkövetésre nincs lehetőségünk. Haladunk a célunk felé, de csupán a célunkhoz vezető utat szegélyező egyes stációknál tudjuk mérlegelni, hogy honnan indultunk, hol vagyunk, merre tartunk tovább. Ha viszont a pénz a cél, akkor minden egyes bankszámlakivonat egy újabb stáció, amit akkor szemlélünk meg, amikor csak akarunk. Könnyen belátható, hogy a pénz célként való kezelése gyakorlatilag sematizálja az emberi létezés célorientáltságát, de mindezt úgy, hogy az egyént megbabonázza és folyamatosan újratermelődő illúziókba ringatja. Ez ugyancsak egy pszichés szempontból jelentkező probléma a pénz kapcsán.

Ha ezeket a problémákat szemrevételezzük, könnyen beláthatjuk, hogy a vagyonunk gyarapodásával folyamatosan közelebb kerülünk ahhoz, hogy az idézett kedvezőtlen folyamatok valamelyike hatalmába kerítsen és elnyeljen minket a hatalomvágy és anyagiasság feneketlen torka.

 5.  Fokozza-e az emberi boldogság, elégedettség mértékét a pénz mennyiségének növekedése?

Az előző részben taglalt veszélyek ellenére vizsgáljuk meg, hogy milyen kapcsolatban áll egymással a pénz és a boldogság. A boldogság szó jelentéstartalmának vizsgálata önmagában megérne egy írást, ehelyütt az elégedettség szinonimájaként fogok hivatkozni rá. A kérdést akképpen is feltehettem volna: Boldoggá teszi-e az egyént a pénz, avagy boldogít-e a pénz?

Kétségtelen tény, hogy az emberi létezés egyik legfélelmetesebb démona a nélkülözés. Az éhezés, örökös lemondás, hajlékvesztés és a társadalomból való kihullás réme örökké ott lebeg mindenki feje felett. A pénz és a pénz megkeresésére való képesség az elsődleges eszköz arra, hogy ezt a veszélyt elhárítsuk. Ennek alternatívái bizony léteznek, de azok akaratlagos keresése nem várható senkitől. Ugyanis megtalálhatja a belső békéjét az egyén akkor is, ha koldus, viszont amíg választása van, minden eszközzel megpróbálja ezt a helyzetet elkerülni. Ez nem róható fel hibaként, gyengeségként. Az alapfokú létbiztonság kívánalma a legtermészetesebb emberi igény, amely keletkezhet, ezt nem vitatnám el senkitől. A munkánkért, tevékenységeinkért kapott pénz által lehetővé válik számunkra, hogy a létbizonytalanság rémétől távol tartsuk magunkat. A pénz ebben a formájában az elégedettség szükségszerű feltétele, szűk kivételi körtől eltekintve.

Mi a helyzet akkor, amikor biztonsággal tudunk a létszükségleteink szintjét biztosítani képes kiadások fedezésére alkalmas mennyiségű pénzt szerezni? Mi a kapcsolat a pénz és boldogság között e szinten felül? Amennyiben e szint alatt igen, e szint felett is boldogít a pénz? Az előző fejezetre visszautalva itt jelenik meg a pénz egyik újabb csapdája, viszont ennek megértéséhez az emberi szellem működésének vizsgálata szükséges. A pesszimizmus ugyanis veleszületett emberi tulajdonság. Ennek oka evolúciós eredetű. Egyszerűen jobb túlélési stratégiának számít az, ha az evolúció tárgyát képező és már tudattal rendelkező élőlény örökké elégedetlen és a helyzetét baljósabban látja, mint amilyen valójában. Ugyanis ez a lény elégedetlensége okán javítani próbálja rossznak vélt helyzetét, így a körülmények változása esetén jobban felkészül az esetleg negatív fordulatokra, így javítva túlélési esélyét. Ez a stratégia élet és halál között döntött a pleisztocén szavannán, viszont azóta a körülmények egy kissé megváltoztak. Nagy különbség mutatkozik a létbizonytalanságban tengődő és a létbiztonságot élvező lény között. Előbbi egyértelmű célja a létbiztonság megszerzése, így cselekvésének irányát ez szabja meg, nem pedig a boldogságra törekvés. A létbizonytalanság azzal a kellemes körülménnyel jár együtt, hogy az egyénnek nem szükséges célt keresnie, mivel állandó célt biztosít számára az a körülmény, hogy meg akarja élni a holnapot. Nem úgy a létbiztonságát élvező egyén, ugyani számára kritikus ponttá alakul a cél keresése. Persze nem szükséges irigyelnünk a nélkülözőt avégett, hogy nem szembesül ezzel a dilemmával, viszont nem érdemes lebecsülni ezt az ontológiai problémát. Ehelyütt nem is törekednék az élet értelmének megválaszolására, viszont ha megkérdezünk ezer embert erről, azt fogjuk találni, hogy a többé-kevésbé eltérő tartalmú célkitűzések mellett gyakorlatilag mindegyiknek állandó eleme a boldogságra törekvés. Fel is merül a kérdés, miként juthat az egyén boldogsághoz?

Itt visszakapcsolnék a pesszimizmushoz. Feltehetjük, hogy a pénz növekedése mind messzebb sodor minket a létbizonytalanság fenyegető rémétől, így minél több pénzünk van, annál nagyobb esélyünk lesz a boldogságra. Viszont ha feltételezzük, hogy az ember evolúciós késztetése miatt alapvetően örökké elégedetlen aktuális helyzetével, arra juthatunk, hogy a pénz növekedésével előálló és egyre kedvezőbb helyzetünket rövid úton újra és újra elégtelennek fogjuk látni. Mivel a megszerezhető pénz felső határa pusztán elméleti, könnyen belesodorhatjuk magunkat egy végtelenégig, de legalábbis a halálunkig tartó versenyfutásba a minél több pénz után. Ez az alapja a modern fogyasztói, szolgáltatói szektoron alapuló társadalom visszásságainak. A kódolt pesszimizmust kihasználva, az örök elégedetlen embertömegek igényszintjét mind magasabb tolják, annak a bár ki nem mondott, de örökké sejtetett ígéretnek az ismételgetésével, hogy ha több vagyonod lesz, akkor majd boldog lehetsz.

Nos, ezzel szemben a választ a boldogság szinonimájaként idézett elégedettség már magában is hordozza. Elég. Ennek a szónak mágikus ereje van és mantrázása garantáltan hosszú távú jó hatással van az egészségre. Viszont megtanulni, hogy mi az elég szembemegy a kódolt pesszimizmussal, ami viszont azt hangoztatja a fejünk kis hátsó zugából, hogy még. Még. Ezek alapján a pénz mértkének növekedése nem képes a boldogságunk fokozására, abban az esetben, ha a létbiztonsági szint felett vizsgáljuk.

 6. Milyen releváns következtetés vonható le az egyénről csupán az anyagi helyzetét vizsgálva?

Megmérhető-e az ember azon a mérlegen, amelynek egyik serpenyőjében a pénz, a másikban az egyén értéke foglal helyet. Más szóval, annyit ér-e mindenki, amennyije van? Véleményem szerint kevesen vallják ez utóbbi gondolatot magukénak, ha nyíltan beszélnek, viszont annál többen, ha csupán magukban gondolkodnak. Az emberek mióta világ a világ, folyamatosan versenyeznek egymással. Nincs ebben semmi rendkívüli, az evolúció itt is használható válaszokkal szolgál. A versenyzésnek pozitív hatásai vannak a túlélésre, ugyanis a versenyek alapján rangsor állítható az egyének között és az egyének ezen rangsor alapján megkísérelhetik végrehajtani azt a programot, hogy utódnemzés során a rangsorban náluk magasabban álló alannyal frigyre lépni, így javítva utódaik génjeit és túlélési lehetőségeit. A megmérettetés és a győzelem így egy kiváló reprezentációja képességeinknek, általa a közösség előtt növelhetjük reputációnkat a túlélési versenyben, amely hozzásegít az idézett cél eléréséhez.

Ha viszont kiegészítjük mindezt az erkölcsi dimenzióval, arra a kellemetlen következtetésre juthatunk, hogy aki felülmúl minket egy megmérettetésben, az többet is ér nálunk. Eszerint levonható-e a következtetés az anyagi helyzet alapján is, hiszen a társadalmi/vagyoni státuszharc is egy verseny? Ezen logika szerint egyértelműen igen! Helyeselhető-e bármilyen szinten is az egyén értékének azonosítása az anyagi lehetőségeivel? Azt hiszem erre a kérdésre felesleges választ adnom.

Viszont kétségtelen tény, hogy a pénz által nyerhető társadalmi rang súlyosan latba esik a párválasztás folyamatában. Akinek nincs pénze, könnyen úgy érezheti, hogy hátrányból indul a versenyben. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen kérdést tennék fel, bár tudottan demagóg megfogalmazásban, de az igazságfaktor úgy vélem benne rejtőzik:

Kit is szeret az, aki a pénz alapján választ? Az egyént vagy a pénzét?

A demagógia abban rejlik, hogy vitathatatlan tény, hogy a pénz megnyitja a lehetőséget arra, hogy megismerkedjünk olyan személyekkel, akik efféle erkölcstelen motiváció alapján nyitottak felénk, utóbb azonban rájönnek arra, hogy a pénz helyett a belső értékeink sokkal többet jelentenek. E relációban a pénz hiányában nem jöhetett volna létre egy rossz alapból induló, de utóbb révbe érő kapcsolat, tehát a pénz e szerepét lekicsinyelni naivitásra vallana. Viszont fenntartom a jogot mindenki számára, hogy annak tudatában és acélból akarjon vagyont szerezni, hogy utóbb jobb esélyei nyíljanak a párválasztás során. Lelkük rajta.

Mit is mond az egyénről az a tény, hogy sok pénze van? Nos, ehelyütt szót kell ejteni a kapitalista társadalom egy visszásságáról. Mégpedig arról, hogy az elvégzett munka vagy ellátott tevékenység díjazása, bérezése még csak közelítő arányban sincs annak minőségével és mennyiségével. A pénzszerzés lehetőségét a tevékenység útján előállítható javak értékesíthetősége határozza meg, nem pedig a tevékenység objektív értékelése. Nem állíthatja senki komoly képpel, hogy a mérnök keményebben és jobban dolgozik, mint a közterület-fenntartó. Ugyancsak nem állítható, hogy a bölcsész az informatikushoz képest semmi kellő lenne. Külön érdekes vizsgálat tárgya, ha összehasonlítjuk az orvos és a futballista fizetését. Most jöhetne egy hosszas értekezés arról, hogy mennyire pocsék módon működik a társadalom és ide veled kommunizmus. Viszont ez távolról sincs így. Nyilván ez kissé igazságtalan tűnhet, amennyiben igazságosnak vesszük azt, hogy egyenlő erőfeszítés egyenlő díjazásban részesüljön, ehelyütt meg kell említenünk, hogy a világ nem egy igazságos hely, másfelől ez a ferde és aránytalan díjazáson alapuló rendszer is magas életszínvonalat biztosít és a létbizonytalanság rémétől távol tart. Irigység lenne hibáztatni a mérnököt, vagy a futballistát azért, mert olyan szakmát végez, amelynek díjazása jelen társadalmi viszonyok között igen magas lehet, mivel ritka szaktudás vagy ritka tehetség birtokosa. Szerencsés helyzetben van. Viszont mindenki nem lehet hiányszakmában dolgozó, ezért szükség van olyan feladatokat ellátó alanyokra, akik kevésbé jól fizető tevékenységeket végeznek. Ezzel rontják a pénzszerzési lehetőségüket, azonban nem nyújtanak rosszabb minőségű munkát, mint szerencsésebb társaik. Ezek után levonható-e tanulságként, hogy releváns kapcsolat van a pénz és az emberi érték között? Engedtessék meg, hogy ne válaszoljak erre a kérdésre.

 7. Mérhető-e a siker pénzben és vagyonban?

Megint egy kellően tág fogalomba botlottunk, ugyanis annak meghatározása, hogy mi is a siker igen komoly problémákba és eltérő értelmezésekbe ütközik. Megfogalmazom másképpen: Mérhető-e a célok felé történő haladás a pénzben, akkor is, ha maga a cél nem a pénzszerzés? Hiába a korábbi pontok megállapításai, azok nem zárják ki azt, hogy azonos tevékenységet folytató emberek között a pénz váljon az értékmérővé. Más szóval nem mérhető a pénz alapján különbség az orvos és a szobafestő között, de elméleti síkon két szobafestő között már igen. Ezek alapján a társainál gazdagabb szobafestő joggal hozhatja fel pénzügyi helyzetét szakmai sikerei igazolására és ezek alapján meghatározathatja életén belüli haladását is a pénz által.

Úgy vélem ez megint csak téves következtetés. Az anyagi siker nem mindig a szakmai színvonalon és a befektetett munka mennyiségén és minőségén múlik, hanem számos egyéb faktoron is. Hatalmas szerepe lehet a szerencsének. Szerencse alatt itt azt értem, hogy az emberi agy véges kapacitás és a tudomás hiánya miatt nem lehet teljes bizonyossággal tudatában a cselekménye eredményének, mivel hihetetlen mennyiségű változó és kevéssé ismert körülményt kellene egyidejűleg értékelnie, ezért a cselekvés eredménye több esetben nem több mint próbálkozás, amelyet bizonyos esetben siker koronáz. További szerepe lehet az adott társadalmi viszonyok között fontos tulajdonságoknak, amelyek a szakmai minőség szempontjából irrelevánsak. Könnyebben érvényesül jelen társadalmunkban az, aki jó kapcsolatépítő készséggel rendelkezik, aki jó emberismerettel rendelkezik, aki bátran mer kockázatot vállalni, aki extrovertált, aki jól tudja kezelni a stresszt, aki a saját helyzetének megfelelően tudja hajlítani az erkölcseit, aki jó karizmával rendelkezik. Nos, felteszem a kérdést: mennyiben minősülnek ezek hasznos tulajdonságnak a szobafestő, mint szakember tekintetében? És mennyiben minősülnek hasznosnak a szobafestő, mint vállalkozó esetében? Ezek alapján jobb szobafestőnek minősül-e a gazdagabb szobafestő? A válasszal ehelyütt is adós maradok.

 8. Mi a kapcsolat a pénz és a lehetőségek szabadsága között?

Szabadabbnak tekinthető-e az ember, ha sok pénze van ahhoz képest, akinek nincs? Újabb terminológiai problémafelvetés következik. Mi is a szabadság? Talán a potenciális lehetőségek rendelkezésre állóságában fogható meg. Nem szükségszerű a szabadságunk által nyílt lehetőségekkel élnünk, viszont a szabadságunk által megmarad a lehetőségünk a döntésre. A pénz növekedésével bővülnek a lehetőségeink, az élmények szerzése vitathatatlan kapcsolatban áll a boldogsággal, tehát a pénz, a lehetőségek szabadságán keresztül, utat nyit a boldogság felé is. Ha valamit, e megállapítások igazságtartalmát kár lenne tagadni. Viszont felmerül a kérdés, hogy a szabadság eléréséhez vezető út során valóban a pénzhiány tekinthető-e a legnagyobb ellenségnek?

Az abszolút szabadság nem érhető el, ugyanis bizonyos körülmények mindenképpen hatnak ránk, azokat nem vagyunk képesek befolyásolni. Születünk és meghalunk, szükségünk van ételre, vízre, levegőre, genetikailag kódolt az ösztönkészletünk, nem választhatjuk meg a családunkat és születésünk, gyerekkorunk körülményeit, korlátozottan vagyunk képesek a külsőnket megváltoztatni, genetikailag kódolt tehetségeink jelentős része is. Ezekben nem dönthetünk szabadon, ezek kívül állnak szabadságunkon.

Viszont a szabadság bizonyos jelentartalmainak vizsgálatánál található néhány érdekes körülmény. Ugyanis a szabadság egy másodlagos dimenziója nem kapcsolható semmiféle anyagi tényezőhöz. Ez pedig nem más, mint a tudatosság, a lelki fejlődés útján nyerhető szabadság. Egyszerű példával élve: ki tekinthető szabadabbnak, aki elutazhat Dél-kelet Ázsiába, vagy az, akinek a boldogsága és elégedettsége teljesen független attól, hogy rendelkezésére áll-e ez a lehetősége? Ki tekinthető korlátozottabbnak, aki pénzének hiánya miatt korlátozott, vagy aki gyermekkori bántalmazása, rossz nevelése folytán lelkileg súlyosan megsérült és ezért képtelen tudatosabbá válni és szellemi szinten fejlődni, de a pénzszerzés nem okoz számára problémát?

Mint említettem, a pénz és szabadság kapcsolatát kár lenne tagadni, viszont a valódi szabadság elnyeréséhez képest a pénz által vásárolható szabadság másodosztályt képvisel. Ráadásul a hivatkozott első osztályú szabadság birtokosa a pénzt és az általa nyerhető lehetőséget is sokkal jobban tudja értékelni és az általa nyerhető élményeket és tapasztalatokat megélni és kamatoztatni.

 9. Mi a kapcsolat a pénz és az emberi élet felett gyakorolható kontroll között?

Ezt az utolsó részt szorosan összekapcsolnám a gyerekvállalás kérdésével. Ennek hiányában is komoly kihívást jelent ez a kérdésfelvetés, viszont úgy gondolom, vállalnom kell a nehezített pályát. Másképpen megfogalmazva: Ha valaki gyereket szeretne vállalni és tisztességesen felnevelni, szüksége van-e pénzre?

Természetesen igen, úgy vélem a létbizonytalanság elkerüléséhez szükséges anyagi javak hiányában a gyerekvállalás nem csak felelőtlen, de kegyetlen cselekedet is. A nyugati társadalomban élő emberek számára biztosított a szükséges tudásanyag ahhoz, hogy a gyerekvállalás céljának nem csupán a reprodukciós szükséget tekintsék, hanem más önzetlen célokat is meghatározzanak mellette, így nyomorba szülni igencsak kegyetlen tettnek tekinthető. Úgy gondolom szükséges kiemelnem: ezt egy olyan társadalom szintjén állítom, ahol fennáll a lehetőségek szabadsága a gyerekvállalás területén.

Eltérő tartalmú választ is adhatok, egy kis demagógiával fűszerezve: ha nem a létbizonytalanság szintjén vizsgáljuk, amennyiben pénzre van szükség a gyerekneveléshez, akkor ki nevel valójában, az egyén, vagy a pénze?

Természetesen nem várható el, hogy a szülők egyszerűen kikapcsolják az alapvető gondoskodásra való törekvésüket és azt a célt, hogy a gyerekük számára könnyű, vagy legalábbis az övékénél könnyebb és boldog életet biztosítsanak. Itt kapcsolhatók vissza az eddig írtak az eredeti kérdéshez. Gyakorolhatok-e nagyobb kontrollt a saját és a gyerekeim élete felett a pénz által?

Tagadhatatlan, hogy az alapvetések szintjén az összefüggés fennáll. A több pénz jobb taníttatást, jobb orvosi ellátást, nagyobb védelmet és könnyebb életkezdést biztosíthat. Ezek alapján a pénz a kontroll növelésére felhasználható. Viszont mennyire viszonylagos is ez a kontroll! Vannak emberek, akik leugranak a tízemeletes lakóház tetejéről és túlélik az esést, mások belehalnak az ágyukról történő lezuhanásba. Fontos dolog a kontrollra törekvés, viszont az élet természetből fakadóan ki kell jelenteni, hogy rendkívül ad hoc jelenségnek számít. Szeretnénk az hinni, hogy a világot egy bábos irányítja, hogy a világ vezetői döntenek a sorsokról és tisztába vannak a következményekkel, de ahogyan Puzsér Róbert több tevékenysége során kiválóan kifejtette, ez nem több puszta ábrándnál. Egy végtelenül kiszolgáltatott helyzetben vagyunk egy végtelenül ad hoc világban, ahol az általunk gyakorolható kontroll rendkívül viszonylagos. Ezek alapján ugyancsak érthetetlennek tekinthető a preperek tevékenysége, akik a világvégére készülve élelmiszerkészleteket halmoznak fel, túlélési stratégiákat találnak ki, bunkereket építenek, mindezt egy olyan helyzettől való félelmükben, amely lehetséges, hogy soha nem jön el, vagy merőben más természete lesz, mint annak, amire számítottak. Ugyanilyen különös az a gondolat, hogy a gyerekvállaláshoz sok pénz kell, a gyermek életében jelentkező esetleges gondok megoldására.

Véleményem szerint ez a kontrollra törekvésnek egy kóros megnyilvánulása. Vagyis annyiban kóros, amennyiben a társadalom nagy része beteg, mivel ez a többségi álláspont. Hatványozottan igaz ez a gyerekvállalásra, mivel a gyerek a mi döntésünkből jött a világra, felelősen vagyunk érte, próbáljuk minimalizálni a lehetőségét annak, hogy baj érje és könnyű életet akarunk számára biztosítani, elsődlegesen azzal, hogy a pénz felhalmozásával anyagi védőhálót készítünk baj esetére.

Ezt a téves feltételezést az szüli, hogy nem akarjuk elfogadni az élet ad hoc jellegét, mivel félelmetesen a gondolat, hogy borzasztóan kevés kontrollt gyakorolunk a felett, hogy milyen élete is lesz a gyerekünknek. Viszont, ha már próbálkozunk, biztosan az fog sikerre vinni bennünket, ha a pénz által megpróbáljuk elzárni a gyereket a világ valós természetétől és burokban nevelni, ameddig csak lehet?

A világ a burokban is utolérhet bennünket, a gyerekünket bár ne érje, érheti baleset, betegség, veleszületett rendellenesség, genetikailag kódolt tényező, ami hátráltatja az érvényesülésben és még sok más, amelyekkel szemben a pénzzel nem vehetjük fel a versenyt. Ilyenkor nem marad más, mint az elfogadás és tisztes helytállás, valamint a felelősségvállalás a gyerekünkért, akkor is, ha rossz szándék soha nem vezérelt minket.

Valamint a burokban nevelés koncepciója alapvetően hibás. Minden ember, aki a világra születik szenved és szenvedi fog. Ez az emberi lét egyik ontológiai szenvedésfaktora. A másik nagy szenvedésfaktor a szülői lét végtelen felelőssége. Minden szülő döntés hozott az új élet létrehozataláról, ezért az új életért végtelen felelősséggel tartozik. Persze a gyerek hibája nem a szülő közvetlen hibája, de az okozati lánc végén mindig ott kullog, hogy a gyerek nem döntött arról, hogy világra akar jönni, ezért e döntés meghozataláért a szülőt végtelen és a gyermek életét meghatározó minden további körülményre kiható felelősség terheli. Ezáltal a szülő közvetve osztozik a gyerek minden fájdalmában és szenvedésében, mindezt úgy, hogy a szenvedés az emberi élet során nem elkerülhető, sőt az emberi lélek nemesedésének gyakorlatilag egyetlen útja.

Ráadásul a burokban nevelés itt csatol vissza egy még nagyobb adag szenvedésbe, mivel a világ valós természete elől elzárt gyerek világba engedése gyakorlatilag a farkasok elé vetésnek is minősül. Nem mindegy, hogy valaki naponta egy ostorcsapást kénytelen elviselni száz napon keresztül, vagy a századik napon egyidejűleg százat. Természetesen a burok megalkotásáért a szülőket nem terheli felelősség, mivel rosszat akaratlagosan nem akartak gyerekeiknek. Ezzel ítéletet mondanék az Y és Z generációt felnevelő szülők teljessége felett, amelyről ehelyütt eltekintenék, ezzel várok a következő részig. Viszont kár lenne tagadni azt a szomorú tényt, hogy nem szembesül az egyén nap, mint nap a farkasok elé vetés rút szertartásával.

 10. Mi az összefüggés a pénz és az Y-Z generáció bukása között?

Előre bocsátom, hogy ez a rész lényegesen több szubjektív elemet, saját tapasztalatokon és élményeken alapuló következtetést tartalmaz, emiatt nem feltétlenül az objektivitásra törekvés a fő célja. Folytatni szeretném az előző részben megkezdett gondolatmenetet és levonnék belőle bizonyos következtetéseket. Ugyebár a pénz természetét, az emberi pszichére és az emberi társadalomra gyakorolt hatását nem kell tovább taglalnom, viszont a pénz közvetve beindított egy olyan társadalmi és szellemi folyamatot, amelynek következtében az úgynevezett Y és Z generáció tagjai rengeteg szenvedésnek lesznek alanyai és attól tartok, olyan mértékben, amely képtelenné teszi őket annak feldolgozására és a tanulságok levonására.

Történt ugyanis a XX. század folyamán, hogy a társadalom általános jóléti szintje elképesztő mértékben megnőtt. Ezt megelőzően a többséget képviselő szegényebb rétegek között általános jelleggel létezett egy elgondolás, hogy a nagyobb jólét boldogabb életet eredményez és a szülők azt szerették volna elérni, hogy a gyerekeik jobb körülmények között éljenek, mint amiben ők éltek. Ez az elgondolás találkozott a XX. század második felében kibontakozó gazdasági prosperitással és kialakult a baby-boomer generáció, amely a világháború után egy épülő- szépülő világban találta magát és a korábban említett, legyen jobb a gyerekemnek logikát, átadta a következő generációnak, az X-nek. A - legyen jobb sora a gyerekemnek - kezdetben annyit jelentett, hogy éljen jobb anyagi körülmények között, vagy végezzen könnyebb munkát, ez viszont kiegészült, a jólét emelkedésével összhangban, annak a kívánalmával, hogy a gyerekemnek ne csak pénzügyi szempontból, de összességében legyen könnyebb az élete. A dolog itt kezd igazán egyéni felfogás kérdésévé válni, egy korábbi elméletem alapvető megállapításait röviden összefoglalnám:

Úgy vélem, hogy ha az életünk során érzett negatív érzéseket és érzületeket a szenvedés szó ernyője alá gyűjtjük és ugyanennek pozitív oldalát örömnek nevezzük, akkor levonhatjuk azt a következtetést, hogy az emberi életben meglévő öröm és szenvedés mennyisége közel azonos. Habár, ha dönteni kellene, amellett foglalnék állást, hogy több a szenvedés. A két fogalom közötti szükségszerű kapcsolatot az emberi elme alapvető természete keletkezteti. Az átélhető élményeknek és megszerezhető dolgoknak nincs objektív értéke. Sem az emberek között, sem ugyanazon emberen belül. Nem tekint ugyanúgy egy szelet vajas kenyérre az, aki éhezik és az, aki éppen elfogyasztotta a három fogásos vacsoráját, de az időben elválasztva, ugyanaz a személy is másként tekinthet ugyanarra a dologra az aktuális lelki, vagy fiziológiai állapota tekintetében.

Az ��lmények és érzületek abszolút szubjektív és örökké változó dinamikája adja a kapcsolatot a szenvedés és az öröm között. Sőt ez a két fogalom olyannyira szoros kötelékben van egymással, hogy a kettő szükségszerűen követi egymást a különböző érzületek kapcsán. Hozok egy újabb példát: a betegségben szenvedő ember számára a gyógyulását követően elképesztő örömöt okoz önmagában annak megízlelése, hogy milyen is létezni állandó fájdalom és gyengeség nélkül. Gyakorlatilag a szenvedés hiánya, egy hosszabb szenvedéssel teli periódust követően örömforrássá válik, időlegesen. Pár óra után viszont megszokja az új helyzetet és az örömforrás elapad.

Álláspontom szerint a szenvedést folyamatosan megváltja az öröm és fordítva, természetesen, mint eddig is, a meglévő kivételek mellett. Ugyanis a szenvedés drasztikus mértéke esetén fennáll a veszélye annak, hogy az egyén összeomlik a rá nehezedő nyomás alatt és pszichéje összeroppan, vagy még ép elmével öngyilkosságot kísérel meg vagy hajt végre. További kivétel lehet az a nagymértékű szenvedés, amely megváltható ugyan örömmel, viszont nagyon komoly lelki, szellemi fejlődést feltételez, és csak feltételes lehet az öröm általi megváltás tárgya. Erre a legjobb példa a börtön. A rab számára nyitva áll annak a lehetősége, hogy a fizikai rabság ellenére ezt feldolgozza és a szellemi szabadság felé nyisson, viszont e folyamat véghezvitele roppant nagy szellemi munkát és lelki önfejlesztést igényel, amire nem sok ember képes, különösen iránymutatás hiányában. Ha viszont sikerül, az egyén egy olyan egyedülálló képesség birtokába kerül, hogy fizikai gátoltsága ellenére nem él át folyamatos szenvedést és szert tesz egy nagy halom olyan élettapasztalatra, amelyet későbbi szabadulása után, a külvilágban is bőségesen kamatoztathat. Egy hasonló lelki kiteljesedés a börtön falain belül viszont olyan ritka, hogy erre a példára akár messzemenőkig elméleti lehetőségként is tekinthetnénk, viszont mégis úgy vélem, e folyamat véghezvitele nem lehetetlen.

A hasonló körülmények miatt állítom azt, hogy a szenvedés összmennyiségében meghaladja az örömöt az emberi életen belül. Emiatt a szenvedés kezelésének megtanulása az egyik leghasznosabb tudás, amely elsajátítható, sőt olyannyira fontos, hogy e nélkül az elégedettség, mint a saját fogalmaim szerinti boldogság elérése lehetetlen.

Visszatérve az Y és Z generációra és szüleikre, az X generációra, elmondható róluk, hogy merőben mást értenek boldogság alatt és a szenvedés- öröm kapcsolatáról szóló elméletemet hevesen tagadják. Az általános felfogás szerint a boldogság egy olyan állapot, amelyben az én fogalmaim szerinti szenvedés vagy nincs jelen, vagy minimális mértékben és az öröm mennyisége egyértelmű többletet mutat. Álláspontom szerint ez a boldogságfogalom messzemenően elméleti, viszont azok számára, akik gyakorlati valóság szintjén próbálják meg megvalósítani, az elsődleges feladat nem más, mint az életben tapasztalható szenvedés mértékének csökkentése.

Létezik egy sematikus megközelítése a boldogságnak. Eszerint a boldog mértéke egyenlő a valóság és az elvárások különbségével. Mivel a valóság természete magában foglalja a szenvedés- öröm dualitást, ezért a dualitást tagadók műveleti eredményének előjele mindig negatív lesz. Ha szóltam a boldogságról, szükségszerű meghatároznom a boldogtalanságot. Mivel a szenvedés mértéke képes meghaladni a boldogságét, ezért az örömmel csak feltételesen megváltható szenvedéssel, vagy a megválthatatlan szenvedéssel terhelt élet maga a boldogtalanság.

Ha keletkeztetni akarunk egy megválthatatlan szenvedést, akkor járunk el a legjobban, ha az elvárásokat mind jobban megemeljük a realitás kárára. Mikor a realitás működésbe lép már csak élveznünk kell az összeomlást, vagy, ahogyan korábban hivatkoztam rá, a farkasok elé vetést.

Egyes vélekedések szerint a börtön egyik legrosszabb hatása, hogy az ott tanult minták nem hasznosíthatók a külvilágban, ezért a kiszabaduló rab úgy érzi magát, mintha egy idegen kultúrába csöppent volna. Ugyanez történik az Y és Z generáció és a szülők védőernyőjétől megfosztott valóság találkozásakor. Nem térnék ki a társadalmunk működésére, ez egy külön írás tárgya lenne, viszont annak ellenére, hogy mindig érdemes törekedni a jobbra, könnyen belátható, hogy az időjárás ócsárolása helyett bölcsebben jár el, aki megfelelően felöltözik.

Az X- generációs szülők, a legjobb szándékkal, és ez a dolog igazi tragédiája, gyakorlatilag a nullához közelítő mértékű hasznos információval és tudással látják el a gyereküket, mielőtt elengedik, emiatt szavatolják, hogy gyerekük, az önálló élete első néhány évében, kegyetlenül szenvedni fog és a legjobb eset az, hogy idővel talpra áll a sokkhatás alól és kitanulja azt, amit elfelejtettek neki átadni.

Természetesen nem azzal van a baj, hogy egy szülő könnyebb életet akar biztosítani a gyereke számára, hanem azzal, hogy az emberi élet a természeténél fogva, ettől még nem válik könnyűvé. Az elkényeztetés az egyik legkárosabb folyamat, amelyen gyerek áteshet. Ismételten kiemelem, mindezt úgy, hogy a szülő a lehető legjobbat akarja a gyerekének és szentül meg van győződve róla, hogy helyesen jár el.

Ezt még kiegészíti az erkölcsre nevelés során elkövetett fatális hiba, amely során a gyerekeket arra nevelik, hogy a világ egy erkölcsi fogalmak szerinti igazságos hely. Gondolom, ebben sem találok egyértelmű egyetértést, de álláspontom szerint a legkevésbé sem az. Az igazságosság a kivétel és az igazságtalanság a valóság alaptermészete, mivel hogyan is tudnánk erkölcsöt rendeli egy erkölcsön kívül álló fogalomhoz. Mindez viszont megtörténik, és így az életbe lépő fiatal találkozik egy szenvedéssel teli és igazságtalan hellyel, ami merőben különbözik a gyerekkori tapasztalati alapján elképzelt világtól.

Hogyan kapcsolódik ehhez a pénz? A szülők a boldog életet a pénztől remélik és a pénzen keresztül valósítják meg elsődlegesen az elkényeztetés folyamatát. További útravalóul átadják a társadalmi szinten fennálló anyagiasságot a pénz hajhászására és a társadalmi siker elérésére és el is készült a külsőleg szabadnak és sikeresek tűnő, belül viszont pokolian szenvedő és szellemileg gúzsba kötött Y és Z generációs egyén, aki innentől kezdve csak attól remélheti a boldogulását, hogy vagy saját erejéből, vagy mások segítsége által ki tud lépni ebből a mókuskerékből és újra tudja építeni az életét és felfogását a rendelkezésre álló idő alatt.

Leszögezném, hogy ez a folyamat egyszerűsített ábrázolása és minden egyénnél eltérően alakul, itt elsődlegesen a közös jellemzőkre próbáltam rávilágítani. Harmadszor is megismétlem, hogy nem tudatos, hanem öntudatlan ártalomokozásról beszélünk, ennek ellenére az eredmények magukért beszélnek. Érteni vélem a folyamat kialakulása mögötti társadalmi, gazdasági és szellemi jelenséget, viszont nem tudom elképzelni, hogy mi lesz a dolog végkifejlete. Mint általában minden a világon vegyes jellemzőkkel fog rendelkezni, ugyanis, ahogy első nagy, az igazságszintézisről szóló elméletemben kifejtettem, a valóság természete az emberi elme logikába zártsága miatt legalább kettős. Így jelen folyamatnak is megvannak az áldásos hatásai, ugyanis az a fiatal, aki meg tudja váltani az örömmel csak feltételesen megválható szenvedését, felbecsülhetetlen értékű tudás birtokosává válik. Már csak az a kérdés, hogy megéri-e a kockázatot?

 Szeged, 2017. december 26- 30.

 ózéé

[zarojel-hu-online-hirmagazi-blog]

Sógor, koma, és más csókosok

New Post has been published on https://zarojel.hu/sogor-koma-es-mas-csokosok/

Sógor, koma, és más csókosok

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Kormánytagok, parlamenti képviselők nem alkalmazhatnak családtagot, a hozzátartozók, csókosok nem kaphatnak többé állami megrendeléseket.[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtZWxzJUM1JTkxLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMTQwMzUyMjM4NSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”129614″ img_size=”800×600″ add_caption=”yes” alignment=”center” onclick=”link_image” css=”.vc_custom_1497434109584background-image: url(https://www.zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/04/small_header_bg-1.png?id=4336) !important;background-position: 0 0 !important;background-repeat: repeat !important;”][vc_column_text]

 Franciaországban nagyot változott a világ

Emmanuel Macron személyében egy fiatal, dinamikus, rendszerkritikus elnököt  választott a nép. Az új elnök egyik első intézkedéseként a politikusok igencsak megtépázott közbizalmát kívánja visszaszerezni.

A francia államfőnek a közélet erkölcsösebbé tételét szolgáló csomagja többek között megtiltja a kormánytagoknak, parlamenti képviselőknek családtagjaik alkalmazást. A javaslat célja  az érdekellentétek megszüntetése, az átláthatóság erősítése, a további botrányok megelőzése érdekében.

Magyarország

viszont változatlanul a korrupció melegágya. A Fidesz politikusai és a párthoz közeli oligarchák versenyeznek egymással, ki tud többet hasítani a közpénzből.

Botrányoktól, mutyiktól hangos az ország, a lopás azonban legalizálva folyik tovább. A rendszer főideológusa – Lánczi András – szerint

” amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”.

Ilyen  “finoman” megmagyarázni, hogy a lopás, a hatalomlevőknek rendjén levő, keveseknek sikerült. Mindazok az idegenszívűek, akik morognak a soha nem látott mértékű korrupció miatt, vegyék már észre, hogy erre épül az orbáni hatalom.

A középkor és a Horthy-korszak elegye, amit az állampárt kialakított. Egy hűbéri láncolat jött létre, tetején az ország legfőbb hűbérurával, aki minden földi és talán még azon kívüli hatalom birtokosa is. Orbán illiberális államában díszletként működik a parlament, az Alkotmánybíróságnak csúfolt gyülekezet, formálisan még kormány is csak lázas semmittevést végez.

A miniszterek önállósága nagyjából annyi, mint a Nyugati téri wc- s néninek. A magánosított közpénzből létrejött a 21. századi dzsentrik világa, akik fenemód jól élnek, a mi adóforintjainkból.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtbSVDMyVBMXNvZGlrLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMjg4MDI1NTU4OCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Hazánk ma a rokonok, a strómanok, a barátok, a csókosok országa.

A Fidesz-tagkönyv mentesítést ad a törvények alól, egyedüli mérce: a kedves vezetőhöz való feltétlen lojalitás. Ha tudod, melyik hátsót kell nagy nyelvcsapásokkal nyalni, biztos a politikai, anyagi siker. A  hűbéri láncban elfoglalt helyed szerint, a saját szemétdombodon korlátlan úr lehetsz, amíg a kegyúr úgy látja jónak, amíg a számára hasznos vagy.

A politikusok családtagjai, rokonai ott vannak a pénz közelében. Mutyiországban természetes, hogy a trafikok többségét, a helyi hatalmasságok hozzátartozó kapták, nekik ez járt. Hasonló módon az állami földek eladásakor is megjelentek a kormánytagok, fideszes országgyűlési képviselők családtagjai.

Nem véletlen, hogy tavaly földművesként a legtöbb hazai és uniós támogatást a fideszes országgyűlési képviselők feleségei kapták. Eredeti foglalkozását tekintve van köztük fitneszedző, angol szakos tanárnő és jogász.

Az “örökös ” miniszterelnök jobb kezét vétek lenne kihagyni, hisz’ körülötte is ott lebzselnek a családtagok, illetve több milliós fizetésért alkalmazza a főügyész szinte teljes pereputtyát, felségét, lányát, és ki tudja ki mindenkit még Kéz kezet mos, vagy mocskol?

Orbán családi köre is ott lebzsel a közpénz közelében, nem csak a csókosok. Legendákat mesélnek a miniszterelnöki vő üzleteiről, kapcsolatrendszeréről, hihetetlen üzleti karrierjéről. Hasonló módon igencsak felfutottak a kormányfő édesapjának és testvéreinek a cégei is, a gánti  kőbánya, ma már ” igazi aranybánya”. Jutott a jóból egy „kevés „ a nagyfőnök felesége rokonainak is. A bedőlt állami megrendelés több milliárdos veszteségét, mentőangyalként, a nemzet gázszerelője, a csókosok királya vásárolta fel. Vajon miért?

Jöjjön Macron!

A magyar képviselők zöme megélhetési politikus, többségük azt gondolja, bérelt helye van a parlamentben, számára járnak a kiváltságok. Itt az ideje ezen változtatni. A magyar emberek jelentős része, akik ebben az erősnek és büszkének hazudott országban élnek, valószínűleg egyetértenének  azzal, hogy a francia szabályozást nálunk is alkalmazzák:

– kormánytagok, parlamenti képviselők, köztisztséget betöltő állami vezetők, állami tulajdonú intézmények, gazdasági társaságok, az igazságszolgáltatási és a rendészeti vezetők családtagjaikat nem alkalmazhatják;

-a fenti körbe tartozók családtagjai állami  közbeszerzéseken nem  vehetnek részt, állami tulajdonú cégekben vezető tisztséget nem tölthetnek be;

-a meghatározott körbe tartozók hozzátartozói kötelesek vagyonnyilatkozatukat nyilvánosságra hozni;

-amennyiben a vagyonnyilatkozatra kötelezettek nem valós adatokat hoznak nyilvánosságra anyagi helyzetükről, azt a NAV, a közélet tisztaságát biztosító, kormánytól független korrupció ellenes részlege vizsgálja ki. Amennyiben indokolt,  büntető eljárást kezdeményezhet;

-a képviselői mentelmi jogot korrupció gyanús ügyekben nem lehet alkalmazni, a büntető eljárás megindításához a parlament jóváhagyására nincs szükség.

Magyarországon a parlament, a politikusok megítélése jóval a béka feneke alatt van. Az “egyszerű” emberek bizalmát már régen elvesztették, az elmúlt évek botrányai csak rontottak a helyzeten. Sokan fogalmaznak úgy, hogy el kellene zavarni az egész bagázst, csak a saját pecsenyéjüket sütögetik.

Velejéig romlott az egész rendszer, minden fideszes  érintettségű ügyet eltusolnak. Nem ritka az olyan vélemény, hogy a piti tolvajokat lecsukják, a nagyok ellenben ott ülnek a kormányban, a képviselők soraiban.

Természetesen a javaslat nem kimunkált, nem is teljes körű, erre nem is vállalkozhatunk. Elsősorban a mai közélet megítélését leginkább mételyező korrupció elleni, a jelenleginél sokkal markánsabb fellépésre akartuk felhívni figyelmet.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtaGFybWFkaWsteiVDMyVBMXIlQzMlQjNqZWwlMjAtLSUzRSUwQSUzQ2lucyUyMGNsYXNzJTNEJTIyYWRzYnlnb29nbGUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBzdHlsZSUzRCUyMmRpc3BsYXklM0FibG9jayUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtY2xpZW50JTNEJTIyY2EtcHViLTI2Mjk3NDgyODM2NzI1MTAlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLXNsb3QlM0QlMjI0MzU2OTg4NzgyJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1mb3JtYXQlM0QlMjJhdXRvJTIyJTNFJTNDJTJGaW5zJTNFJTBBJTNDc2NyaXB0JTNFJTBBJTI4YWRzYnlnb29nbGUlMjAlM0QlMjB3aW5kb3cuYWRzYnlnb29nbGUlMjAlN0MlN0MlMjAlNUIlNUQlMjkucHVzaCUyOCU3QiU3RCUyOSUzQiUwQSUzQyUyRnNjcmlwdCUzRSUzQyUyRmNlbnRlciUzRQ==[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

[nemzetinet]

Több ezren tüntettek Bukarestben

Több ezren tüntettek Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban csütörtökön a meggyanúsított társaikat mentelmi jog mögé bújtató törvényhozók ellen.

Felháborodásukat az váltotta ki, hogy a szenátus hétfőn megakadályozta a Gabriel Oprea volt belügyminiszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amiért tavaly egy autóját felvezető motoros rendőr halálos közúti balesetet szenvedett.

A bukaresti szenátus épülete előtt gyülekező tüntetők “Egyenlőséget a törvény előtt”, “Le a mentelmi joggal”, “Képviseletre, nem visszaélésre kaptatok megbízatást” feliratú transzparenseket tartottak a magasba.

A demonstrálók elfoglalták a parlament épülete előtti úttestet, megbénítva a sugárút forgalmát és “Igazságot akarunk, nem mentességet”, “Szégyelljétek magatokat”, “Vigyen el benneteket a DNA” skandálásokkal fejezték ki elégedetlenségüket választottjaikkal szemben.

Az interneten terjesztett felhívások hatására Kolozsváron és Temesváron is több százan vonultak utcára, Krajován (Craiova) és Jászvásáron (Iasi) pedig több tucatnyi ember demonstrált a képviselői kiváltságok és a mentelmi joggal való visszaélés ellen.

A hétfői szavazás után az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége és Klaus Iohannis román államfő is arra figyelmeztette a törvényhozást, hogy a törvények mindenkire érvényesek, egy gyanúsított bűnössége ügyében pedig nem a parlament, hanem az igazságszolgáltatás hivatott dönteni.

A közfelháborodás láttán a parlamenti pártok csütörtökön egymás után jelentették be, hogy megismételnék a szavazást Oprea kiadatásáról, amit maga az érintett is helyeselt.

Romániában a politikai nyilatkozatokra vonatkozó klasszikus mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet előzetes letartóztatásba helyezni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük. Azon tisztségben lévő vagy volt kormánytagok ellen, akik törvényhozói mandátummal rendelkeznek, csak az illető ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás.

Több ezren tüntettek Bukarestben a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

A Betyársereg ajánlásával: A farkasok ideje következik

Családjaink és barátaink tudják, hogy nehéz idők előtt állunk, Magyarország és a teljes, európai térség óriási változások előtt áll. Ezeket a változásokat pedig még nehezebb kaotikus állapotok előzhetik meg majd, melyek eredményezhetnek egy törvényesség nélküli időszakot is. Ebben az időszakban a farkastörvényeké lesz a főszerep. Ajánlott olvasmány mindenkinek!

Az erő dominanciája fogja elpusztítani a sátán ivadékait.

Láthattuk a televíziós híradásoknak köszönhetően azokat a képsorokat, amelyek akár politikai jellegű zavargás, akár természeti katasztrófa kapcsán, de drámai események eredményeztek. Rablások, fosztogatások, erőszaktevések, gyilkosságok kísérték ezt az időszakot,amelyet a karhatalmi egységeknek is csak nagy erőfeszítések árán sikerült normalizálni. Ezek az állapotok, bárhol következtek be szerte a világon, mindenütt az erőszakosság legvadabb hajlamait váltotta ki a lakosságból. Akár a nyugati világban, úgy a fejletlen és primitív Afrikában, egyaránt terror kísérte útját.

Mindannyiunk számára ismeretesek azok a tények, melyek a menedékkérők erőszakosságát mutatják a maga meztelen valóságában. A bevándorlók által elkövetett bűncselekmények felsorolásához tonnányi papírosra lenne szükségünk. Az ellenőrzött média pribékjei és prostituáltjai még mindig szépnek és barátságosnak próbálják festeni azt, ami ocsmány és ellenséges. A tömegember ezeket a recenziókat tartja mértékadóknak és elhiszi azt, ami a világ legnagyobb hazugsága azt, hogy “minden ember egyenlő”.

Hiszen a különbségek egészen nyilvánvalóak, ahogy külsőségekben, úgy szellemi téren is. Kulturális, vallási és szokásbeli különbségek, hogy csak néhányat soroljunk. Nemzetünk fiainak és lányainak őseitől örökölt vérvonala, nemes génjei magasabb szinten állnak a barbár népeknél. Ez a nemes génállomány, amelyre a történelem során annyiszor építhettünk, ezek a velünk született kiváltságok miatt voltunk képesek annyiszor talpra állni és ennek köszönhető, hogy él még magyar a Kárpát-medencében. Genetikai magasrendűségünk amellett, hogy kizárólag adott a világnak, konzerválta azokat a faji privilégiumokat, melyek ránk, csak magyarokra jellemzőek. Ezeket pedig jogunkban áll megőrizni és továbbörökíteni az utódainknak.

Az európai élettérben olyan zavart kelt a beözönlők tömeges megjelenése, amelyből egyenesen csak az anarchia felé tarthatunk.

Követelőző, hangos és agresszív tömegek lépnek be olyan országokba, melyek őslakosait már régen megbénította a toleranciára való nevelés és egyéb liberális ostobaság.

A tömegkultúra jellemezte társadalom összeomlásra van ítélve. Képtelenség fenntartani, mivel szemben áll a természet alapvetéseivel, a rend alkotta szegregációval és az Isten alkotta harmonikus alkotásokkal. Hiszen az ördög műveiben nem találunk egy fikarcnyi jó szándékot sem. Azok a körök pedig, akik mesterük a sátán helytartóinak képzelik magukat, csapdába csalják az európai embereket, hogy jó szándékukat és humanizmusukat kihasználva végleg eltüntessék őket az emberiség történelmének mélyére.

A jövő felé vezető út tehát vészterhes és baljós, mégis bizakodjunk, hiszen az igazság a mi oldalunkon áll. A tiszta szellem küzdése és tusakodása pedig mindenkor és mindenhol diadalra volt ítélve.

Olyan idők következnek, melyben eldől népeink és nemzeteink sorsa. Farkasidők jönnek. A tiszta közösségek uralni fogják a káosz levonultával beköszöntő időszakot. Ez pedig az újjászületés korszaka lesz. Nem kizárólag a magyar nemzeté, hanem Európa új reneszánszának kora is.

(Kovrig Attila – ujero.net)

A Betyársereg ajánlásával: A farkasok ideje következik a Nemzeti.net-en jelent meg,