#komoly dolgok

[lookinsideme-imdemon]

Komoly dolgokról beszélgetünk. Mint a lakás, jövő, közös pénz. Tudom, hogy nem kéne erről beszélnem, mert te is agyalni fogsz és szorongani. De nem vagyunk gyerekek. Azt, hogy mit érzel, te tudod. Én nem tudhatom. Benne van az elfogultság, hogy én mit érzek és én mit szeretnék, mit szeretném, hogy érez. Azt is tudom, hogy még számtalan dolog van amit még meg kell ismernem benned. De néha úgy érzem, én jobban át látom az agyad tekervényeit mint te. Mintha én jobban ismernem a lelked útvesztőjét. Szóval megkockáztatom és el kezdem ezt a beszélgetést. Félek a végétől. Félek attól amit mondani fogsz, ahogy reagálsz. Félek, hogy fájni fog, vagy elszomorít. De ezektől se magam miatt félek. Hanem miattad. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, vagy sajnálj, azt meg végképp nem, hogy bocsánatot kérj, mert nincs miért.

Úgy érzem mi vagyunk az út vége. Tudom, erre sokszor utalttam. Mondtam is. De most komolyan beszélgetünk. Nem szerelmi vallomás, hanem gyötrődés. Gyötrődés azon, hogy én nem vágytam ezekre, és most el se tudom magyarázni mit érzek. Nem simán vàgy. Hanem inkább mindent elsöprő vonzás. Vonzó az, hogy az ujjamon gyűrű legyen. Vonzó az, hogy 10 év múlva a te gyerekeid tutujgassam, úgy ahogy most téged. És én fuldoklom most. Fuldoklok abban az érzésbem, hogy ezt akarom. Mert félek, hogy nem igazi. Megint a múlt kísért csak. Vagy az a barbár ròzsaszìn felhő. Fogalmam sincs. De hallani akarom a szádbòl, hogy benned is ott motoszkál ez a kìn, vagy én bolondultam meg, és egyedül vagyok a fájdalommal ami a jövőt jelenként àhìtja. Mert nem bánom az utóbbit se. Hiszen tiéd az örökkévalòság. De az én lelkem most éhezik a válaszra. A válaszra, hogy én vagyok megint túl sok.

[csacskamacskamocska]

Entrópia a szerelemben

John Gottman kapcsolatkutató szerint a kapcsolatoknak azért lesz vége, mert az egyik vagy mindkét fél kevés energiát tesz a kapcsolatba. Pont. Azt hiszem, ez olyan helyzetekre is igaz, amire mást szoktunk mondani. Nem nagyon fogadjuk el, hogy a kapcsolat, mint egy önálló dolog, sok energiát igényel. Talán azért is szeretjük, ha sok közös érdeklődés van, közös tervek, közös jövőkép, mert akkor úgy valósíthatjuk meg a saját céljainkat, hogy közben a kapcsolatot is éltetjük a figyelmünkkel, az energiáinkkal. E nélkül, vagyok én, a saját kedvteléseim, terveim az életemmel, és van ő, valami tök mással. Máshova jár, mást szeret, más az életcélja. Miért vagyunk együtt? Mert éppen egy adott pillanatban volt valami közös dolog, egy közös fókusz, egy megoldandó kérdés az életünkben. Kellek-e valakinek? – jaja, valakinek biztos, és puff beesik Ő. Az ember társas lény, akármennyire is gondolja magát magányos farkasnak, jobban él, egészségesebb és hosszabb életű, ha nem egyedül van. De a párkapcsolatot ki lehet váltani más, szoros kapcsolatokkal, ha azok valóban jól működnek, kvázi mindig elérhetőek, mindig támaszt nyújtanak, mindig benne vagyunk és bennünk vannak – a lelkünkben. Az ember a kölcsönös kötődést és szeretetet akarja megélni, nem azt amikor nem tud reggel bemenni a fürdőszobába. De ez is egy bonyolult téma sok szinttel, sok járattal.

John Gottman a kapcsolatokra jellemző energiadeficitet a termodinamika második főtételéhez hasonlítja, amely szerint a magukra hagyott rendszerekben olyan folyamatok játszódhatnak le, melyek a rendezetlenséget, a véletlenszerűséget növelik. Ilyen zárt rendszer a házasság is, eldeformálódik, ha nem teszünk bele több energiát.  A sikeres kapcsolatokba időt és erőfeszítést kell fektetni.

Tudjuk, mondjuk, de nem csináljuk.

Vagy túlságosan leegyszerűsítjük vagy túlságosan agyonbonyolítjuk a kapcsolatainkhoz kapcsolódó gondolatainkat. Leegyszerűsítés: nekem jó legyen (önmegvalósítás, énhatárok, egy életünk van, senki ne mondja meg mit csinálhatok, fuss, redflag, ne hagyd magad ugráltatni, ne hagyd magad kihasználni, követeld ki a tiszteletet, találsz jobbat, hagyd el a mérgező embereket, te tudod, hogy neked mi jó, valósítsd meg az álmaidat, tisztítsd meg a környezetedet az energiavámpíroktól, keresd a lelki békét, a boldogságod a te kezedben van, később ennél csak rosszabb lesz, senkinek nem dolga a te boldogságod) Vagy agyon bonyolítjuk: szeretet (a szeretet elfogadó, légy megértő, nehéz gyerekkora volt, traumái vannak, sérültek vagytok mindketten, tanulj technikákat, tanulj meg kommunikálni, pszichológia, ne add fel csak azért mert nehéz, ne légy önző, a szeretet mindent legyőz, ennek bele kell férnie, a kapcsolatok bonyolultak, ne hagyd, hogy az ego beszéljen belőled, ha erős vagy, ha belül rendben vagy az kihat a másikra és az egész kapcsolatra)

Mintha ketten beszélnék tele az ember fejét, rángatva ide-oda. Mondjuk, így kész csoda, ha egyáltalán előfordul, hogy nem basszuk el.

Kihelyezhetnénk a dolgot, és azt mondanánk, hogy van ez a kapcsolat, és ez fontos nekem. Pont. Ezért, nem csak magamra és nem csak rád figyelek, hanem arra is, hogy mi a jó a kapcsolatnak. Mert vannak dolgok, amik jók nekem, de nem jók a kapcsolatnak. Mondjuk egy félrekúrás. Van a mi jó neked, de nem jó a kapcsolatnak. Ha hagyom, hogy minden problémát az exeddel beszélj meg. Van ami mindkettőnknek jó, és mégsem jó a kapcsolatnak. Pl úgy teszünk, mintha nem lennének problémák, elvicceljük, halogatjuk a komoly beszélgetéseket, egy közös tagadásban vagyunk.

Néha nekem nem jó az, ami jót tesz a kapcsolatnak, de tudom, hogy jót tesz a kapcsolatnak. Pl nem rugózom az érzékenységeden, mert bár tudom, hogy jogom van azt tenni amit csak akarok, de amire mondtad, hogy bánt vagy zavar, azt nem piszkálom, nem provokálom. Lemondok valamiről, mert az jót tesz a kapcsolatunknak.

Csak a mesékben van olyan, hogy minden magától működik. Akik rég óta vannak együtt, sőt már nagyon rég, azok szeretik úgy látni, mintha köztük mindig harmónia lett volna. Ezek hiteltelen dolgok. Nincs mindig harmónia és bármilyen érzelem megengedett egy kapcsolatban. Egészen addig, amíg magát a kapcsolatot fent akarjuk tartani, és ebben biztosak vagyunk. Vagy legalább az idő nagyobb részében biztosak vagyunk. :)

Amikor egyenrangúságot alakítasz ki, akkor a kapcsolatért teszel. Nem a másik emberért, hanem a kapcsolat fennmaradásáért. Amikor javítod a kommunikációdat, beszélgetsz a felmerült problémákról vagy beszélgetsz magáról a kapcsolatról (mi a cél, hogy érzed magad benne, mit találsz jónak, miben változtatnál) akkor a kapcsolatot erősíted.

Tudom, hogy nem könnyű úgy gondolkodni, hogy nem én és nem te vagy a dolog közepe, hanem teljesen különálló harmadik dolog. A kapcsolat. A kapcsolat nem azonos veled. Csak veled van EZ a kapcsolatom, de nem azonos veled. Nem egy személy, hanem egy mód. Nem szeretünk az érzelmi kapcsolatainkra úgy gondolni, mint egy kommunikációs formára. És ez a szentimentalizmusra való igényünk el is viszi az egészet a picsába.

[sztivan]

aftersérv*

most vasárnap lesz napra pontosan fél éve, hogy egy másik vasárnap, harmadikán azt mondta a gerincem, hogy milyen szép kanapéd van, igazán kár lenne, ha nem tudnál felkelni róla

tegnap elértem egy fontos mérföldkőhöz, egyszerre vittem fel az emeletre a karomban a két gyereket

és most vasárnapra van betervezve azóta az első 10 km-s futásom

elég fos érzés volt akkor szeptember elején elvergődnöm a hétvégi ügyeletre, majd onnan átküldtek a dél-pestibe, onnan viszont haza, mert csak neurológusok voltak bent ügyeletben, úgyhogy másnap reggel, amikor újra két órámba telt felkelni, utána el a háziorvoshoz, ő továbbküldött az sztk-ba, ahol hét óra várakozás után sorra is kerültem, és végre kezdtek velem valamit

*valójában nem tudom, hogy ezt lehet-e sérvnek nevezni, az egyik orvos azt magyarázta, hogy a több stádiuma közül az orvosok még nem annak hívják ezt, a köznyelv már igen. akárhogy is, nagyon fájt. és persze aki orvosnak csak mondtam, hogy rohadt sokat sportolok, mind azt kérdezte, hogy az nem okozhat ilyen bajt, de ugye sok ülőmunkát végzek?

az első, tényleg gyors javulást hozó tipp az volt, hogy feküdjek mindig nagyon keményen, első lépésként két hétig a földön aludtam, és ettől már legalább nem két óra volt reggelente felkelnem álló helyzetbe. közben pedig beindult egy gyógytorna és fizikoterápia, az is sokat javított. pár hónapnak el kellett telnie, amíg beütött az eredménye - persze türelmesnek kellett lenni, sokáig annyi volt a javulás, hogy csak olyan érzés, mint ha megvertek volna, nem olyan, mint ha épp vernének, na de aztán működött. a lényeg az, hogy a fenékizmaimat erősítsem meg, azok tartsanak, ne a gerincemre nehezedjek, és tök furcsa érzés sok év sportolás után felfedezni, hogy új izmaim kezdenek el működni

teljesen mindent ez sem oldott meg, sőt, november végén lett egy visszaesésem is, amikor azért napi három-négy fájdalomcsillapítóra szükségem volt. még jó, hogy mielőtt szeptemberben bedurrant volna, a nyáron kisebb fájdalmakat már éreztem, mert arra augusztusban kaptam egy időpontot kicsivel karácsony előttre, és onnan elküldtek egy vízi kúrára. úgyhogy a január-februári délutánjaim egész komoly része arról szólt, hogy a Lukácsban masszíroztak meg áztam a termálvízben, közben pedig a gyógytornát csinálom tovább - és működött!

mostanra jutottam el oda, hogy 95 százalékban rendben vagyok, éles fájdalmam régesrég nem volt, tompa is csak nagyon ritkán, igazából csak a túl puha széken ülést és a hirtelen irányváltásokat nem szeretem. edzeni is tudok újra, úszni és bringázni már óvatosan október óta, futásban még nagyon el vagyok maradva a csúcstól, de boldoggá tesz, hogy nekiálltam megint. szóval haladok

vannak persze furcsa dolgok, például hónapokig nagyrészt otthonról, a kanapé mellett térdelve dolgoztam, de most már ez is sokkal jobb. a legnehezebben megszokható egyértelműen az, hogy meg kellett tanulnom nem hason aludni. (negatívum, hogy az immunrendszeremet ez jó alaposan igénybe vette, minden más nyavalya elleni küzdésre kevesebb erőm marad, úgyhogy a februárom arról szól, hogy amikor kicsit megfúj a szél, akkor utána taknyos és vörös orrú vagyok napokig), jó, meg amikor beküldtek MR-re, akkor gondolkoztam azon, hogy mások mennyi pénzt szoktak fizetni ugyanilyen hangok hallgatásáért, amikor azt technobulinak nevezik

és tényleg nagyon biztatni szeretnék mindenkit, akinek ilyesmi baja van - engem speciel a heti 40 óra ülőmunka ütött szét -, hogy menjen el és kezeltesse magát, mert azzal szemben, amit a defetisták állítanak, ebből bizony ki lehet jönni és csodálatos érzés újra mozogni meg teljes értékű emberként funkcionálni

[angelofghetto]

Nincsenek viccesebb dolgok, mint a jóslatok. Amikor piacra dobták az első Singer varrógépeket, azt beszélték, soha nem fog elterjedni, mert a hölgyeknek nagyon illetlen mozdulatokat kell tenni, ahogyan a pedállal hajtják azt. Úgy gondolták, a vonatok utasai a hatalmas, 30 km/h sebesség mellett mind megfagynak majd a menetszélben. Csaucseszku álmában sem gondolt arra, hogy egyik erkélyről előadott tömegbeszéde közben némi zúgolódással kezdődik majd a romániai forradalom, és végül kivégzéséhez vezet majd. Ötvenhat is csak egy békésnek indult felvonulással kezdődött, a Márciusi Ifjak pedig nyilván nem számítottak komplett földindulásra, mikor a Pilvaxban gyülekezni kezdtek. Sosem tudhatjuk, miből mi lesz.

Lehet hogy nem Magyar Péter váltja meg a jövőnket, bár komoly igény volna rá, hogy úgy egyáltalán valaki. Így volt ez az SZFE-nél, a pedagógus bosszútörvénynél, és most itt nem kezdem el sorolni, mindenki tudja. A népharag már igencsak emelgeti a fedőt, mint a forrásban lévő leves a fazékét. Nem tudni, mikor fut ki, és mit visz magával. Az emberek várják, hogy végre történjen valami, mert borzasztóan elegük van. Csak azt a személyt várják, aki kitart, aki bírja szuflával, aki hiteles tud maradni az ígérgetések, fenyegetőzések és kiábrándulások özönében, aki mögé végre be lehet állni, akivel erővé lehet szerveződni végre. Hatalmas erő van ebben a nemzetben, ezt már rég elfelejtettük, kinevelték belőlünk a tudatát, folyamatosan tréningeznek bennünket, hogy ez így is maradjon, és közben röhögnek rajtunk a döbrögiek.

Mikor váltam, a pszichológusom elképedt, micsoda energiák szabadultak fel bennem, miközben még a templom egerénél is csóróbb vagyok. Azt mondta, a nők többsége összeroskad, depresszióba süpped a válás után, de én úgy viselkedem, mintha mázsás kő gördült volna le rólam, és gejzír tört volna fel alóla. Pedig mondtam neki, hogy bántalmazó kapcsolatban éltem, amit évekig nem tudtam lerázni magamról. Ez az ország ugyanígy találna magára, ha a mázsás kövek végre legördülnének mindannyiunkról, és az ereinket kivéreztető vámpírjainktól megszabadulhatnánk. Rengeteg pénzünk és energiánk maradna értelmes dolgokra, és hogy minőségibb életünk legyen.

A sok szerencsétlen agymosott fidesznyiknek meg csak annak a férfinak az esetét tudom felhozni, aki kalapáccsal püföli a farkát, egyszer melléüt, elélvez. Majd meglátjátok.

[diogenesz2020portugal]

HA NEM VAGY ELLENÁLLÁS...  

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen melyen színeket ver vissza a nap. Foglalj magadnak tért a levegőből, határozott helyet az ég alatt.

Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás. Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél! Őrizzed árnyékodban szent, komoly s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen! Fordíts hátat a politikus vének karának, s szögezz mellet a bolond fiatalok gyanakvó seregének.

Vesd meg a lábad, az idő gonosz s egy bal léptedre les már a vadon. Ne táncolj minden ősz füttyére, mintha virág volnál a saját sírodon.

Ha meghalsz, a lelkedből is virág nő s ing-leng a hitvány jövendők szelében. De makacs csontod a virág alatt üljön súlyosan és keményen.  

Babits Mihály - 1936. április közepe előtt

[dysfunctionalstheband]

"A fontos infós groupchatbe csak komoly dolgok mehetnek!"

Fontos infós gc:

[nitta86]

Meg Mason: Bánat és öröm

Szerettem ezt a könyvet, de közben néha idegesített is. A főszereplőnk Martha, kamaszkorától 40 éves koráig ismerjük meg az életét. Diszfunkcionális művészcsaládból származik, 17 éves kora óta depressziós és eléggé csak sodródik az életével, de mindezt középosztálybeli keretek között teszi. Igazából nem rossz könyv, nagyon realista és életszagú. Olyan, mint maga az élet a nyomasztó dolgok és a nehézségek mellett megjelennek az örömök is, meg a fontos emberi kapcsolatok. Nem csak Martha komplex szereplő saját lelki problémákkal, hanem minden családtagja is. Az anyja ugyanazzal a meg nem nevezett mentális betegséggel küzd, mint Martha és mellette alkoholista. Utóbbit jellemzően senki nem mondja ki, pedig elég egyértelmű. Az apja igazából nem csinál semmit csak meg nem értett művész. Mindenki Martha nagynénjének a pénzből él, aki meg maximalizmussal és sznobizmussal kompenzál a meg nem valósult álmai miatt, de különben segítőkész és jobb fej, mint az anya. A húg Ingrid és a férj Patrick is elég összetett szereplők.

Szóval nem rossz könyv, nagyon lelkizős, csomó kisebb katarzissal, de volt pár dolog, ami eléggé idegesített. Az egyik az, hogy chick litnek túl komoly, komolynak túl chick lit volt nekem. De lehet, hogy ez csak engem zavart, meg végül is fontos, hogy könnyedebb formában is lehessen komoly témákról olvasni, de könnyednek meg nem volt elég könnyed. A másik problémám, hogy amikor az anya Martha unszolására végre leszokik az alkoholról, akkor előlép bölcs öreggé meg megmentővé, aki jó tanácsokkal látja el Marthát. És ne már, egész addig, évtizedekig mindenki életét megkeserítette a viselkedésével, nehogy már ő legyen az akire hallgatni kell. És nem is ad jó tanácsokat, csak boomer közhelyeket. Akkor már Ingrid meglátásai jobbak. Oké, azt végül is elismerem, hogy van egy pont, amikor önzetlenül segíti Marthát, meg hogy teljesítmény hogy végül képes leszokni, de ettől még tönkretette a gyerekkorát és nem segített rajta kamaszkorában, mikor szintén válságban volt. (Ja és mint a végén kiderül Marthának volt igaza abban, hogy Patrick sejtette, hogy baj van, és azért se tett semmit, mert kit tud megmenteni, ha Martha jól lesz. Szóval még csak értelme se volt, hogy az anyja leszidta, de a regény erre nem reflektál semmilyen formában)

A harmadik problémám maga a meg nem nevezett mentális betegség. Ahogy néztem ezt sokan kritizálják rajtam kívül is. Értem, hogy a szerző nem akart semmi konkrétumot mondani, hogy általánosságban írjon az örökölhető mentális betegségek problémájáról. De nem hiszem el, hogy elég egy tabletta és elmúlnak a tünetek.

Egyébként meg mennyire lehet pocsék, ez alapján a brit egészségügy… És oké, elhiszem, hogy az, de ebben a könyvben mindenki relatíve gazdag. Martha és Patrick túl nagy házat bérel és mikor Marthának depressziós epizóda van, elmehet Párizsba környezetváltozásért. Azt megtudjuk a történetből, hogy jár magánpszichiáterhez. Senkinek se jutott eszébe egyrészt pszichoterápiába menni, másrészt több szakemberrel próbálkozni magánban?

Mondjuk valószeg az a megfejtés, hogy mindenki ugyanannyira tagadásban volt arról, hogy Martha nem csak élhetetlen, hanem valami szisztematikus problémája van, mint arról, hogy az anyja alkoholista, az apja nem csinál semmit, a nagynénjének meg nem tett jót, hogy nem a saját életét éli. És ilyen szempontból ez nagyon életszagú könyv, csak pont emiatt időnként rendkívül idegesítő.

Ott van még a gyerekvállalás kérdése is. Igazából érdekes volt ez a szál a regényben, de kicsit csalódás, hogy Martha mégse tudatosan gyermektelen. De fontos és provokatív téma, már az is nagy szó, hogy valaki hozzá mert nyúlni. A lényeg, hogy Martha nem mer gyereket vállalni, mert nincs jól mentálisan és közben azt hazudja, hogy nem is vágyik rá. Közben az összes többi szereplő tudja, hogy nagyon is vágyik rá, de nem beszélnek erről, mint ahogy más problémákról se. És végül mikor kiderül, hogy a gyógyszer mellett van annyira jól, hogy lehessen gyereke, akkor kiakad az anyjára aki korábban is tudta a diagnózist (jogos) és Patrickra aki tudhatta volna (csak részben jogos). Ezt az egészet értem és érdekes fordulat volt, annyi a problémám, hogy Martha még a gyógyszer mellett se funkcionál túl jól, amivel nem azt akarom mondani, hogy ne vállaljon gyereket, csak hogy nagyon át kell gondolniuk. Szerencsére a regény is nyitva hagyja végül a kérdést, hogy lesz e gyerekük, de a lezárás még így is indokolatlanul rózsaszínű nekem.

[algebraicvarietyshow]

kicsit olyan mint egy jól időzített szezonzáró

zelenszkij bidennel és a kongresszusban

az amerikai politika utolsó két évtizedének egyik legfontosabb szereplője, nancy pelosi utolsó komoly szereplése házelnökként

trump adóbevallásai nyilvánosak

a január hatodikát vizsgáló bizottság kiadja a hivatalos jelentését, egyben vádemelést javasol az ellen az elnök ellen, aki elleni első impeachment pont arról szólt, hogy zelenszkij segítségével akart terhelő infókat gyűjteni bidenről

a kongresszus várhatóan (talán) még megszavazza a jövő őszig kitartó költségvetés-finanszírozást, ami más fontos dolgok - pl. ukrajnának adott további támogatás - mellett az elektori szavazatok megszámolását is picit helyreteszi, hogy legalábbis olyan nyilvánvaló módon ne lehessen meghekkelni a rendszert, mint amivel az előző elnök próbálkozott, mielőtt a hatalom békés átadásának megakadályozására buzdította volna híveit, amiért most vádemelést javasolnak ellene

januártól pedig jöhet a káosz a szűk republikánus többségű képviselőházban

csak közben tart egy háború, amit nem szabad elfelejteni

[vonatozzunkorokkeeeeee]

Az azert valljuk be elegge komoly hogy mekkora szakadek van ferfi és fiú között.

Alap dolgok koze sorolando hogy egy nonek a sulyat nem hozzuk fel. Mert ha felhozod a vilag legnagyobb suttyoja vagy.

Eloszor is nem itelkezhetsz masok folott. Legyen az vekony vagy telt. Meg van az oka hogy o olyan amilyen. En sem azzal inditok hogy mekkora a faszod mivel nem tehetsz rola. Igazan ertekelendo lenne ha nem bántanak meg másokat emberek csak mert beléjük anno valaki ezt nevelte. Edesanyad is kihordott pedig tudta hogy a terhesseg hizassal jar es nem hiszem hogy orulnel ha le teheneznem a draga mamat. :)

Legyetek ferfiak es tiszteljetek a noket..

[csakcsiga]

Amióta pszichológushoz járok és kerülnek elő a "hullák a szekrényből" és próbálok dolgozni magamon azóta folyamatosan utolérnek olyan dolgok amiket évek óta temettem magamban. Egyre több a rossz fordulat az életembe, egyre gyakrabban kell megküzdenem komoly kihívásokkal.

Most az élet megint egy olyan probléma elé sodort amit már évek óta halogatok, félelemből/nemtörődömsègből... Most muszáj meglépni.

Az edzést folyamatos megszakításokkla tudom csak csinálni mert mindig van "valami". A csípőm, egy betegség és most ez.... a fogaim....

Ennek már ideje volt, valószínűleg jövőhèten műtét, nem akarok belegondolni se, de szükséges.

Nem tudom azt se mikor tér vissza az életem a "normális" medrèbe de próbálkozom.

Próbálom az egészet gyógyulási folyamatkènt felfogni, más különben valószínűleg beleörülnék!

Lesz ez még így se.

[vkaffee25]

Szeri?

Hogy szenvedhetünk ennyire valaki miatt,

akit még csak nem is szeretünk,

vagy legalábbis nem tudunk róla,

mert kérdéses helyzetünk.

"Szeretlek"

Üres vagy mögöttes?

Viszonozzák vagy csak beleegyeznek?

Komolyan gondolják vagy félvállról veszik?

Magam se tudnám,hogy létezik.

De tudom!

Mert érzem!

Minden egyes nap!

Nem szerelemből hanem mély barátságból.

Minket el nem szakíthatnak soha egymástól.

El nem hagynám egy toxic valamiért,

még titulálni se vagyok hajlandó kapcsolatként.

Se baráti,se szerelmi nem volt,

üres szavak,felszínes képfolt.

Miért?

Miért gondolunk állandóan valakire,kit feledni akarunk?

Egymáshoz sem kötődünk,nincs rá okunk.

Pár csók és egy-két szép este miatt?

Ugyan,

hány lánnyal csinálta végig ezt a körutat!

Állíthassa, hogy ő komolyan gondolja,

de azért tenni is kellett volna hébe-hóba.

Túl sok mindent nem vártam tőlle,

de azért az alap inteligencia hiányzott belőle.

Lovagias tettek sem kellenek,

de legyen már ott, mikor elnyomnak a kételyek.

Először barátság,aztán szerelem,

ez lenne a normális szerintem.

Mi mégis elvesztünk az alapokba,

imerkedés nélkül csaptunk a lovakba.

Később sem hagytál alkalmat bepótolni,

ugyan minek ilyenre időt vesztegetni?!

Miért?

Mondd miért kell állandóan rá gondolnom?

Hisz nem is szerettem,

csak kedveltem.

A több napi gyomorgörcs és pillangók másról árulkodnak,

kimondani azt a 8 betűt mégsem tudtam.

Lehet itt a csavar?

Mégis szerettem?

Tudtam,csak kimondani féltem?

Igen,

van benne igazság.

Hogyan is tudtam volna,ha érzem túl sok benne a turpisság.

Felszínesen hangzott,mit minden embernek elmond,

amivel normál esetben nincs is semmi gond,

de gondoljunk csak bele,

nem más az ha úgy várod tőlle,

mint párod?

Miért?

Miért van az,hogy törölném a fejemből,

mégis ha szépre gondolnék,rögtön ő az első?

Az első aki beugrik,hogy mennyi mindent megélhettünk volna,

de ezen álmok is elúsznak tova.

Hisz sosem volt olyan,hogy "Te meg Én",

csak össze-vissza fűt-fát ígértél.

"Megoldjuk!"

Mondtad....

Végül te voltál az,ki elrontottad.

Semmi erőfeszítést nem tettél,

annyira sem méltattál,hogy megismerjél.

Hogy a te elképzelésed alapján milyen a komoly kapcsolat,kíváncsi lennék,

de ha olyan,amit velem csináltál,sok szerencsét.

Lehet sok lányt behálózol rövid idő alatt,

viszont egyikből sem lesz ily alapon komoly kapcsolat.

Aki ismer már nem fog hinni neked,

nálam már a bizalom is óriási problémát jelentett.

Szerintem érthető.

Hiszen egyértelmű.

Kinek lenne könnyű,ha valaki ilyen szabad lelkű.

Hogyan is illenénk,semmit sem tudunk a másikról,

a legalapabb dolgok sem mennek kapásból.

Arra lett volna az ismerkedési szakasz,

de mégis hogyan,

mondd hogyan ha semmi lehetőséget nem hagysz!

A világ szemléletünk is teljesen más,

mindkettőnk életében más a prioritás.

Miért?

Mondd miért kell minden percben eszembe jutnod!?

Emlékeink minden percét belengi illatod.

Képtelen vagyok szabadulni gondolatodtól és tudom te nem változol,

mégis várok...

Várom az üzeneted.

Várom,hátha valami értelmes lesz,netán megjön az eszed.

De már az is elég lenne,ha szimplán megkérdezed:

"Szia,hogy vagy?"

Kereslek...

Mindenhol téged kereslek.

A tömegben,az utcán,a mezőn,közel és távol,

holott tudom reménytelen.

S a túlzott reményem által,én még mindig várok...

Várom,hogy megjelenjél,egy váratlan pillanatban,

hogy elfelejtsek minden rosszat,

ölelésedet alkotó,biztos karjaidban.

Miért?

Mondd miért kellett,hogy te legyél az első?!

Nem volt ez szerelem,csak pofára ejtő.

"Szeri"

Mennyire számít ha valaki nyálasan rövidíti?

Ugyan olyan erővel bír,

vagy csak fele annyival?

Egyátalán komolyan lehet venni egy béna emojival?

Nem tudtam viszonozva leírni,

hát még kimondani,

viccből sem sikerült elsunnyogni.

Nem ment,

és még mindig nem értem,

vajon taccsra vágta az egész lényem?

Hogyan tovább,nem tudom,

minden percet számolok.

Számolom az időt,mire haza érek,

S újra megnőlnek a valószínűségek.

Megnől az eshetősége annak,hogy lássam,

pedig nem akarom,

de megnyugtat a tény,

hogy közelebb tudom.

Miért?

Mondd miért kell ennyit szenvedni?

Nem lenne egyszerűbb őszintén tisztázni!?

[csacskamacskamocska]

Lakatlan sziget kísérlet

Tegnap hallgattam egy anyagot arról, hogy a narcisztikus konkrétan megbolondulna egy lakatlan szigeten. Egy pillanatra megijedtem, mert rájöttem, hogy azért én is figyelem-függő vagyok, és mivel egyedül élek, az elsődleges figyelem forrásom az internet, a blogok. Pont ettől az ijedségtől vált érdekessé számomra a dolog, hogy végiggondoljam a lakatlan szigetet.

Gyakran mondjuk, hogy úgy elköltöznénk egy lakatlan szigetre! De olyankor valójában csak a stressztől szeretnék megszabadulni, nem mások figyelmétől és szeretetétől. Képzeld el, hogy valójában mi történne veled! Én megpróbáltam felidézni hasonló dolgokat. Mennyire leszek ideges, ha kihúzzák alólam az interetet? Ha napokig nem beszélek senkivel, se élőben se telefonon. Nem nézhetek filmet, nem olvashatok, nincs semmi külső táplálék az agyamnak. Ha kettesben maradok a "hangokkal" (:D) a saját narrációmmal a fejemben. Van-e olyan pozitív belső világom (nem narcisztikus énképem), amire támaszkodhatok. Mi történik, ha szembe kell néznem a saját motivációimmal vagy motiválatlanságommal, meg a saját érzelmeimmel. Ha nem kapok dicséretet, se visszaigazolást, nincs semmilyen támogatás a döntéseimben, akkor vajon hogy élek? (a világhoz való viszonyítás is támogatás ám) Ha nincs semmilyen kontaktom más emberekkel, akkor vagyok-e én? Hogy van-e elég ismeretem, erőm, ügyességem a túléléshez, azt most hagyjuk, tételezzük fel, hogy nem egy kopár szikla, némi ügyességgel életben lehet maradni, a baj csak az, hogy mi vagyunk magunk számára az egyetlen társaság. Mi, a múltunk, az összes döntésünk, minden ami a fejünkben van vagy nincs. Mert lehet, hogy semmi nincs. Ha nincs külső inger, akkor semmi nincs csak az őrjítő üresség. Ezt csak a narcisztikusok és a pszichopaták ismerik. Az unalom.

Mikor voltál utoljára napokig internet, telefon nélkül? Szerintem már nagyon kevesen. Még barátom is, aki elmegy elvonulásra, minimálisan még ő is elérhető, és az elvonulás alatt van kontakt másokkal (akikkel együtt van), csak nem a stresszes külvilággal. Szóval, még ők se tudják milyen. Aki élt már külföldön kapcsolatok, barátok és komoly nyelvtudás nélkül, az már közel jár, de telefon és internet neki is volt. Van, aki imád erdőben, a természetben lenni, egyedül. Nem posztolja ki, nem érez vágyat, hogy elmesélje. Csak örömmel megéli. Nos, ő valószínűleg nem narcisztikus.

A lakatlan szigeten nincs semmi, csak te és a belső világod és a túlélés. Azért nehéz ezt kideríteni, mert fel sem tudjuk fogni mennyire ráfüggtünk az internetre, és mennyi mindent tartunk tök normálisnak, ami... nem arról van szó, hogy nem normális, nem az internet vagy a szocmédia ellen vagyok, hanem csak arról beszélek, hogy elfed zavarokat, problémákat. A narcisztikus személyiségzavar táptalaja az internet.

Egy lakatlan szigeten... Nem az a baj, hogy nem mutathatod meg, hogy sikeresen összecsomóztál két pálmalevelet. Nem az a baj, hogy senki sem köszön, hogy jóreggelt, nem szólnak, hogy esik az eső, vagy senki sem segít kaját szerezni (de ha van, azt sem posztolhatod ki). A nárcisztikus legnagyobb baja, hogy egy lakatlan szigeten, ahol semmilyen külső inger nem éri napokig, szembe kell néznie azokkal az elfojtott érzelmekkel, amik narcisztikussá tették gyerekkorában, vagyis amik miatt eltorzult a személyisége, és amire azóta sem sikerült megoldást találnia, mert felnőttként vagy az alkoholba vagy a hamis énképbe menekült, amit mások igazolnak vissza számára. Ezek nagyon súlyos dolgok, nem Joy magazinos életmódtanácsadós szint. Olyan súlyos fájdalmak, veszteségek vannak a mélyben, amivel mi magunk sem tudnánk szembenézni, ha nem apránként tettük volna. Egy lakatlan szigeten ránk is ez várna. Az emberek nagy részét, ha nem is narcisztikus, mégis a saját pszichéje zabálná fel, betegítené meg a testét és halna meg. Minél távolabb vagyunk a természettől, minél több pótcselekvésünk van, annál valószínűbb, hogy az agyunk már drogos. Aki tényleg csak egyetlen dologért képes lelkesedni, egyetlen dolgot imád az életben, az internetet vagy a támblert, arra mi várna?

[sztivan]

a nyavalyám (vagy a gyógyszereim, nem tudom) egészen váratlan mellékhatása még az, hogy teljesen random dolgokon hatódok meg és kezdek el könnyezni a boldogságtól

jó, amikor azért sírtam, mert annyira fájt megmozdítani a bal lábamat, az nem ide tartozik

de olyan dolgok például, hogy

mennyire kedves és csodálatos a feleségem, amiért aggódva néz rám (spoiler: az aggódó tekintetnél sokkal több figyelmet is kaptam tőle, de valahogy ez hozta ki belőlem a meghatódást)

milyen cukik a gyerekeink, ahogy megérkezik a futár és ők mindketten fognak maguktól egy-egy zacskót és elkezdik felvinni a tetőtérre, nagyon komoly arccal csinálják a közös családi feladatot

mennyire jófejek távolabbi ismerősök is, hogy amikor meghallják, mi van velem, ajánlanak gyógytornászt

nem is a konkrét példák az annyira fontosak, hanem az, hogy emberek, miért neveltek több generációnyi fiút úgy, hogy ezt nem szabad csinálni, mert lányos, hát mennyire csodálatos érzés már, ááá

[angelofghetto]

a tarot bölcsessége

Hócipőm tele van, mikor filmekben ijesztegetnek a lapokkal: a Halállal, az Akasztott emberrel. Az előbbi valójában a folyamatos átmenetet jelenti a régiből az újba, az utóbbi pedig az ellenszegülést, a saját utat, önmagunk választását a tömegek elvárásai ellenében. A Torony sokkal erősebb lap: a gyors, hatalmas, átfogó változást jelenti (néha összeomlást), ami fenekestől felforgatja az életünket, de legalábbis a status quo-t megingatja. A Szeretők lap sok változatban Válaszút-ként szerepel, mivel ez a lap a választást jelenti: az egyik lehetőséget kell választanom annak tudatában, hogy a másik lehetőség elvész, és a döntésem kihat a jövőmre. A Remete lapja a csöndes elvonulást, befelé fordulást, elmélkedést, válaszkeresést, önregenerációt szimbolizálja. Az Ördög lapja, amit más változatoknál Kísértésnek neveznek, a legbelső, akár titkolni vágyott tartalmaink felszínre törését mutatja, akár valódi kísértéseket, de azt is jelentheti, hogy valami (valaki) komoly akadály kerül az utunkba, amit le kell győzni a céljainkért. És akkor még az is számít, hogy hol helyezkedik el a lap a vetésben: nem mindegy, hogy a múlt, jelen, jövő helyén, vagy a tudatalattit feltáró helyen, vagy a segítők illetve gátlók helyén.

Más ilyen megmosolyogni való tudatlanság is jellemzi az amcsi filmeket, mint pl. az adó-vevőn való "beszélgetés", mikor egymás szavába vágnak, mint a telefonon. Pedig ez lehetetlen, mert a készülék vagy adásra (beszéd) vagy vételre (hallgatás) van kapcsolva. Ezért hívják adó-vevőnek. Akkor olyanokat most ne is vegyünk, hogy az űrhajón rés támad, és hosszasan küzdenek a kiáramló levegővel. A valóságban ez egy szemvillanás. És persze hangosan robbannak az űrjárművek, arra ne is legyen gondunk, hogy nincs a hangot szállító közeg.

A tarot megosztó. Van aki ostobaságnak tartja, van aki iránymutatónak, ez magánügy. Amúgy meg Shakespeare-el szólva: "Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek Álmodni képes."

Szóval ha egy krimiben előkerül a Halál vagy az Akasztott ember kártyája, csak vihogjunk egy jót, mert mi már tudjuk, hogy a forgatókönyvíró tudásánál nagyobb a fantáziája.

[ruddentropptabornok]

Csodálatos történet. Már vártuk az ilyen esetekben szokásos proli vircsaftot: az exekre - és rokonaikra - való visszaköpködést, ami jelen esetben sok milliárdjába kerül az adófizetőknek. Hogy mekkora büdös parasztok ezek, szinte hihetetlen...

[crazy-devil-queen]

Pörgött az agyam, de mindig bíztam benned,

most már mindketten tudjuk, el kellett menned!

Nem vagyok hibátlan, de mindenem a tiéd volt,

öleltelek,óvtalak, minden dal rólunk szólt!

Nem tudok másra nézni, de most már rád sem,

én vagyok a hibás?! Pedig te voltál álszent!

Hazudtál a szemembe, hogy minden rendben velem,

hazudtál mindenről elvetted az eszem!

Nem rád vagyok dühös, hanem inkább magamra,

hogy hagytam,hogy a szívemet szakítsad több darabra.

Ilyenkor csak az fájó, hogy én mindent megtettem,

de tudnod kell, veled együtt minden kincsem elvesztettem!

Könnyű azt mondani,hogy megbántam,fel a fejjel,

könnyű azt mondani,hogy a múltat engedd el!

Mától végleg, az új utam keresem,

mert tudom magamban soha többé szerelem!

Ez nem tini szerelem volt, sokkal több annál,

de majd visszakapod egyszer amit nekem adtál!

itt komoly dolgok voltak, terveztünk család,gyerek,

házasság,nyaralás, kérted hogy a férjed legyek!

Tartottam a hátam a világgal szemben,

csak hogy kettőnk között legyen, tényleg minden rendben!

Elmondtam a titkaim, elárultam a gyengém,

de megköszönöm neked, hogy megtanultam a leckém!

Szerettük egymást, azt hittem örökre így lesz,

Tanulj a hibámból, látod így veszítesz!

Megmérgezett a szerelem, nem voltam józan,

felcsendül a lelkemben az utolsó szólam!

Búcsúzni jöttem, ebben a zenében,

pedig azt hittem úgy lesz minden,mint a mesékben!

Mondanám hogy hagyj! De a picsába szeretem!!

Hiába tudom magamban soha többé szerelem...

Az igaz szerelem nem az, ha minden nap mondod,

nem arról szól, hogy a képét magadnál hordod!

Hogy mennyit vagytok együtt vagy külön, nem az a lényeg,

véget ért a nyár, itt az ideje a télnek!

Vittem mindig virágot,azt hittem ez még divat,

ironikus,hogy akit szeretek ő az aki megsirat!

Minden kiszáradt faágról hullanak a levelek,

el kell fogadnom nem vagy többé, ég veled...💔