#lehetnénk mi is

[isemykal]

Valahol, egy másik időzítés szerint, te meg én szerethetnénk is egymást.

Tudom.

Érzem.

De most éppen nem megy, nem jó, nem lehet. Szóval a kérdés csupán az, hogy szeretnénk-e szenvedni a másik miatt vagy elfogadjuk és hagyjuk nem megtörténni?

- @isemykal

[kavekkozt]

jövünk ma haza a városból, keresem a kulcsom az ajtó előtt, és jön a szomszéd hogy akar valamit kérdezni.

mondom, persze, biztos azt fogja kérdezni, mikor jön a baba, mert a látványosan héthónapos terhes feleségem pont ott áll mellettem, és még nem mentünk körbe a szomszédságban füldugókat osztogatva meg bocsicsokit.

erre azt kérdezi, hogy tudunk-e valakit a másik lakásába egy szinttel lejjebb, amelyik sokkal kisebb, mert oda diákot keres, és biztos mi is diákok vagyunk?!

egyrészt nagyon kedves hogy ennyire fiatalnak tűnünk (persze lehetnénk mondjuk doktoranduszok vagy visszamehettünk volna az egyetemre stb élethosszig tartó tanulás!), másrészt viszont nehezen látom hogy a profilunk (város legszélén ovival-iskolával szemben bérlünk tágas lakást és az egyikünk terhes) tényleg a klasszikus "diák" profil-e?

arra jutottam hogy biztos azért gondolja ezt, mert mindig a lépcsőházban/ház előtt sétáltatjuk pórázon a cicákat és ez annyira abszurd, hogy ilyet felelős felnőtt ember nem csinál.

[erosnekszulettem]

Ezek mi is lehetnénk...

[szeresdmagadlegyonmagad]

~Hogyan lehetnénk mi szegények, mikor nekem itt vagy te, neked meg itt vagyok én?!~

[csacskamacskamocska]

Nem pontosan értem

hogy miért nem tudok aludni. Maximum a csinálás izgalma gyötör. Hogy lenne kedvem már pakolni, leszedni, kivágni, tapétázni, stb, stb és iszonyúan élvezem azt a lendületet miben vagyok. Legyen már reggel! Hatalmas szikla gördült el az életemből. Sok év terépia, és egyszercsak... ott volt. És érthetetlen, hogy korábban miért nem volt látható. (valójában teljesen érthető, vissza kellett jutni valahogy eddig a kódig). Mást hittem, másra gondoltam, tök más problémára koncentráltam. Azt hittem, hogy tudom mi a bajom. De nem az volt. Az utasítás, hogy nekem ki kell bírnom mindenféle rossz vagy elfogadhatatlan dolgokat végül arra vitt, hogy "keressem" ezeket. Hogy halmozzam amit ki kell bírni. Hogy teljesíthessem a belémkódolt programot. így utólag, kívülről nézve, elképesztő meg félelmetes. Most a saját programom fut. Élvezetes dolgokat csinálok. Logan miatt aggódom. Ez nem befolyásolja az alvásomat, csak most eszembe jutott. Nem kéne aggódnom, nagyfiú, elrendezi a dolgait, és lássuk be, nem kis meló volt míg sikerült a realitások talajára helyezni az ismeretségünket, szóval nem kéne beszívódni újra. De talán lehetnénk barátok. Körbejártam az olaszországi ingatlanvásárlást és koncepciót váltottam. Most a bérlésen kezdtem el gondolkodni. Mert attól tartok, hogy elbukik a dolog a várakozáson. Egyelőre még van egy évnyi dolgom itthon, és csak utána jöhet a "na vágjunk bele" és éljünk az alkotói létnek. Ezzel kapcsolatban is olyan hülyeségeket beszélnek az emberek. Költözzek Szicliába. Költözzön a halál. Pont az a hely, ami kizárólag két hét nyaralásra jó. És jönnek a hülyeségeikkel, hogy 20 eróért lehet venni házat. Vegyél akkor. És írd alá, hogy ráköltesz még több százezret egy olyan országban, ahol semmi ismeretséged nincs az éptőiparban, a hatósági ügyintézésben. Ha nem a hobbid ez a fajta baszkódás és nincs rengeteg, de tényleg rengeteg pénzed, akkor ez csak egy romantikus álom. Én csak egy kecót akarok, szép tájat, sok sétát, robogóval menni a pékségbe, ne fázzak, bámulhassam bőgve a tengert, meg azt, hogy végre egy kurva leander ne dögöljön meg a kezem alatt. :D Mondja a fordászom, hogy ismerősei németországból költöztek madeirára és öt évig nyűglődtek ott, hogy nincs mit csinálniuk és szétunták magukat. Ha valaki nem tudja elfoglalni magát, az ellen semmi nem véd. Keresek ide valami tengereset.

[te-vagy-a-fajdalom]

Párhuzamos világban

Egy másik életben biztos nagyon boldogok vagyunk együtt. Ezt biztosan tudom. Éveken keresztül azzal vigasztaltam magamat, hogy ez igaz. Van egy világ, ahol nem is lehetnénk boldogabbak egymás oldalán.

Ma ez a gondolat megmosolygtatott. Szeretnék egy kis bepillantást nyerni abba az életbe. Nem vágyok bele, csak szeretnék bele lesni. Kíváncsi vagyok, hogy ők milyenek. Hogyan boldogulnak. Hogy néznek egymásra. Hogy érintik meg egymást. Hol élnek. Mit csinálnak. Milyen baráti társaságuk van. Érdekel, mi történik abban a világban, de nem szeretnék a részese lenni, és azt se szeretném, ha a mi valóságunk is ilyen lenne.

[lelekdolgok]

08.13

Az első talàlkozásom Veled,

Budapesti mélygarázs

Nekem egész testem remeg.

Neked szádon hatalmas mosoly

Ahogy feléd tartok

Neked vajon mi lehet a gondolatod?

Szeleburdi termeszetem meg is jegyzed

Pillaid csodalom ahogy vezetsz

Ovatosan kozben szemugyre veszlek

Méregetsz engem te is

Ahogy a szemuveged fel le teszed

zavarodban

Egymásba lehetnénk csavarodva

Vajban ajkunk kozott olvad a reggeli

Szivecskes latte es mázas croasssint

Mézédes vagy Te cserebogár

[angelofghetto]

Milyen érdekes egy teljesen más látószögből szemlélni a világot, magunkat. Itt ez a két kínai származású fiatal ember, szoros magyar kötődésekkel, de belül a kínai birodalmi szemlélettel. Vannak nagyon jó meglátásaik, amelyeket érdemes meghallgatni, de néha csöndben mosolyogtam, milyen az ő elfogult objektivitásuk, mikor olyanok hangzanak el, hogy Kína csak azt teszi, ami jó a világnak. :)

Kis ország létünkre lehetnénk olyanok, mint Hollandia - mondja Lee Chi - kár hogy nincs tengerünk, mert kereskedhetnénk a világgal. Állítólag tanult a magyar közoktatásban, mégsem jut eszébe, hogy volt tengerünk, amit elvettek, és volt tengerünk, mégsem szedtünk gyarmatokat, amiket kifoszthattunk volna a saját gyarapodásunk érdekében.

Azt mondja, olyan emberek formálnak véleményt Kínáról, akik sosem jártak ott. Ebbe kicsit visszaköszön, ami miatt múltkor kaptam hideget-meleget, hogy mind nagykövetek vagyunk. Mások a személyes kapcsolatok, és más a politika. Sokáig nem értettem, miért utálják a magyarok az oroszokat. Kamasz koromig nálunk otthon nem esett szó politikáról. Viszont volt fateromnak orosz kollégája, volt nekem is osztálytársam, akiknek ismertük a családját, és sugárzóan kedves emberek voltak. Jelenleg is van orosz kolléganőm, aki egy tündéri természet. És ott van Putyin, és ott volt Szálin. Azt sem nagyon értettem, a délszláv háborúban miért gyilkolják egymást a korábbi jó szomszédok, barátok, amíg el nem jött a magyar belpolitikai uszítás, a nemzeti vs bal-libsi baromság, a vörös képpel ordító kisnyugdíjasok felvonulásai.

Az is cuki volt, mikor azt mondták a Jarával egyetértésben, hogy ők nem érzik a hétköznapokban, hogy diktatúrában élnek, és eszükbe sem jut tüntetni. A Kádár érában én sem éreztem ezt annyira, mert volt hol laknunk, volt mit enni, szép ruhákban jártunk, lehetett színházba, moziba járni, a gyerekcuccok fillérekbe kerültek, a kaja, a közlekedés olcsó volt, a mindenki számára elérhető családi nyaralás Balcsin alap. Igaz, hogy voltak korlátok, volt a hivatalos beszéd meg az egymás közti, ami köszönőviszonyban sem volt egymással, hogy leginkább a sorok között olvastunk, de végülis meg lehetett tanulni a kiskapukon át közlekedni, és arrafelé nemigen volt ellenállás. Tüntetni nem volt szokás, mert egyrészt tiltotta a törvény, másrészt inkább megoldottuk okosba. A kínai mentalitást inkább olyannak látom, hogy leteszem, ott marad. A magyar nem marad ott, hanem elmászkál.

Érdekes az is, ahogyan az egyes kínai generációk az Egyesült Államokra tekintenek. Ezzel kicsit mi is így vagyunk talán.

Kultúrák ha találkoznak... még egymás viccein sem biztos hogy tudnak nevetni, mert más alapokon élnek, más dolgokat tartanak mulatságosnak, a fordító elég gyorsan megtanulja azt a mondatot: "most egy viccet fog mondani, a végén nevessenek". Emlékszem, tinikoromban mennyire tetszettek az amcsi filmek kínai negyedei, mennyire örültem az első kínai étteremnek idehaza, alig vártam, hogy nálunk is legyen egy olyan pagodatetős kis szeglet a városban, ahova egzotikus kulturális és gasztronómiai élményekért lehet járni. A valóság más volt. Az imádott szakmámat, és több más szakmát is teljesen ellehetetlenített a betelepülésük, nem pagodák hanem konténernegyedek épültek ki a piacokon. Hatalmas csalódás volt ez nekem, hiába dolgozott egy cuki család, a polcok között szaladgáló cuki gyerekével a sarki kínai boltban, és hiába árultak mindent olcsóbban, mint a hipermarketek. Nyomulásnak éreztem, és igazságtalanságnak velünk szemben.

Nincs bajom más kultúrákkal, más népekkel. Azzal van bajom, hogy itt Magyarországon nem élhetjük meg, annyi hányattatás után legalább egy kis időre, amíg lélekben magunkra találunk, és megerősödünk, hogy egy magyar országban élünk, anélkül hogy bárki a nyakunkon ülne. Az a hasonlat jut eszembe, mikor a sorsüldözött szerelmesek végre nagy nehezen saját otthonhoz jutnak. Szeretnék egy kicsit kiélvezni, hogy csak ketten lehetnek, hogy nyugalom van, hogy olyan színekre festhetik, úgy rendezik be, ahogy akarják, akkor szexelhetnek, amikor akarnak, mielőtt beindulna a hatalmas vendégjárás, vagy befogadnának valakit (akár átmenetileg) szobatársnak.

Amúgy tetszett a videó.

[lsdchannel]

Péter elindult a budapesti utcákon, és csodálta a város szépségét. A Duna partján sétált, és megnézte a Parlamentet, a Lánchidat és a Budai Várat. Azt gondolta, hogy talán nem is olyan rossz a zokni világban ragadni. Talán itt találhat egy új otthont, és új barátokat.

De nem tudta, hogy egy lidérc követte őt. A lidérc egy tűzmadár formájában repült az égen, és figyelte Péter minden mozdulatát. A lidérc érdeklődött Péter iránt, mert ő volt az első ember, aki átjutott a zokni világba. A lidérc meg akarta szerezni Péter lelkét, és a maga oldalára állítani.

A lidérc megvárta, amíg Péter egyedül maradt, és leereszkedett hozzá. Emberi alakot vett fel, és megszólította őt.

Jó napot, uram - mondta a lidérc. - Ön új itt?

Igen, igen - felelte Péter. - Én csak… turista vagyok.

Turista? - kérdezte a lidérc. - Honnan jött?

Hát, ez egy hosszú történet - mondta Péter. - De ha akarja, elmesélhetem.

Szívesen hallgatnám - mondta a lidérc. - Gyere, üljünk le egy kávézóba, és beszélgessünk.

Péter beleegyezett, és elment a lidércel egy közeli kávézóba. A lidérc rendelt neki egy kávét, és elkezdte kifaggatni őt. Péter elmesélte neki, hogyan tűntek el a zoknijai, hogyan jutott át a zokni világba, és hogyan került Budapestre. A lidérc figyelmesen hallgatta, és bólogatott.

Milyen érdekes - mondta a lidérc. - És nem félt, amikor átment a portálokon?

Dehogynem - mondta Péter. - De kíváncsi voltam, hogy mi van a másik oldalon.

Értem - mondta a lidérc. - És most mit akar csinálni?

Nem tudom - mondta Péter. - Talán maradok egy ideig, és megnézem a várost. Talán találok valami munkát, vagy valami szórakozást.

És nincs senki, aki hiányzik? - kérdezte a lidérc. - Család, barátok, szerelmek?

Nem igazán - mondta Péter. - Egyedül éltem, és nem voltam túl népszerű. Nem volt senki, aki törődött volna velem.

Szegény - mondta a lidérc. - De ne aggódjon, én itt vagyok. Én törődöm önnel.

Péter meglepődött, és ránézett a lidércre. A lidérc mosolygott rá, és megfogta a kezét.

Tudja, én is egyedül vagyok - mondta a lidérc. - Én is egy másik világból jöttem, és nem találtam a helyem. De most, hogy megismertem önt, úgy érzem, hogy van valami közös bennünk. Talán mi lehetnénk egymásnak a párja.

Péter zavarba jött, és elhúzta a kezét.

Mit mond? - kérdezte Péter. - Ön… ön…

Igen, én egy lidérc vagyok - mondta a lidérc. - De ne féljen, nem akarok bántani. Csak szeretni.

Szeretni? - ismételte Péter. - De hogyan? Ön egy természetfeletti lény, én meg egy ember. Ez nem lehetséges.

Dehogynem - mondta a lidérc. - Minden lehetséges, ha van hozzá akarat. És én akarom önt. Én akarom a lelkét.

A lelkem? - kérdezte Péter. - Miért akarja a lelkem?

Mert a lelked a legértékesebb dolog, amit adhatsz nekem - mondta a lidérc. - Ha a lelked az enyém lesz, akkor örökre együtt maradhatunk. Akkor én is átjuthatok az emberi világba, és veled élhetek. Akkor boldogok lehetünk.

De ha elveszítem a lelkem, akkor mi leszek? - kérdezte Péter. - Egy üres test, egy rabszolga, egy játékszer?

Nem, nem - mondta a lidérc. - Egy szerető, egy társ, egy király. Én mindent megadok neked, amit csak akarsz. Gazdagságot, hatalmat, szépséget, örömet. Csak egyet kérnék cserébe. A lelkedet.

Péter elgondolkodott. A lidérc ajánlata csábító volt. Talán ez volt az egyetlen esélye, hogy valakihez tartozzon. Talán ez volt az egyetlen módja, hogy megszabaduljon a zokni világtól. Talán ez volt az egyetlen útja, hogy boldog legyen.

De valami nem stimmelt. Valami mélyen belül figyelmeztette őt, hogy ne bízzon a lidércben. Hogy a lidérc nem szereti őt, csak kihasználja. Hogy a lidérc nem ad neki semmit, csak elvesz tőle mindent. Hogy a lidérc nem teszi őt boldoggá, csak boldogtalanná.

Péter döntött. Elutasította a lidérc ajánlatát.

Köszönöm, de nem - mondta Péter. - Nem adom el a lelkem. Nem akarok önnel maradni. Nem akarom, hogy szeressen.

A lidérc arcán harag és csalódottság tükröződött.

Miért? - kérdezte a lidérc. - Miért utasítasz el? Miért nem akarsz engem?

Mert nem érzek irántad semmit - mondta Péter. - Mert nem hiszek a szavaidban. Mert nem akarok a rabod lenni.

Hát, ha így van, akkor nincs más választásom - mondta a lidérc. - Ha nem akarsz velem jönni önként, akkor erővel viszlek magammal.

A lidérc felállt, és rávetette magát Péterre. Péter sikított, és próbált elmenekülni. De a lidérc erősebb volt nála, és megragadta a karját. A lidérc szemei tüzesen világítottak, és a szájából lángok csaptak ki. A lidérc megpróbálta megcsókolni Pétert, és elszívni a lelkét.

De ekkor valami meglepő történt. Péter zsebéből egy zokni ugrott ki, és rávetette magát a lidércre. A zokni egy piros-fehér csíkos zokni volt, amit Péter a zokni világból hozott magával. A zokni ráharapott a lidérc orrára, és elkezdte rángatni. A lidérc felsikoltott, és elengedte Pétert. A zokni tovább harapdálta a lidérc arcát, és nem hagyta békén.

Péter kihasználta a zavart, és elfutott. Kirohant a kávézóból.

[apaikalandok]

Ez annyira felkavaró. Lehetnénk mi is, ha oda születtünk.

Nem értem.

[anonime-things]

A hangok a fejemben be nem állnak, nehéz szavakba önteni őket.

Az egyik azt mondja, hogy évek óta több a rossz mint a jó. Ha együtt lehetnénk minden más lenne de az még hosszú idő. Napok, hónapok, anélkül hogy láthatnálak, vagy beszélhetnénk. Nem lenne jobb egy kicsit sem ha megszakadna a kapcsolatunk. Ésszerű lenne.

A másik azt mondja, kit érdekel az ésszerűség. Fiatalok vagyunk, bár nem élünk örökké. Én pedig az életemet veled akarom megélni. Jók vagyunk mi csak nem külön, nem ilyen messziről.

Gyűlölök veled vitatkozni, azt is gyűlölöm hogy nem tudunk őszintén beszélni. Úgy igazán. Sosem történt meg.

Hiányolom azt az érzést mikor minden egyes "jó reggelt szerelmem"-nél kalapált a szívem. És hogy mosollyal az arcomon ébredjek és keljek, abban a tudatban hogy te velem vagy.

Vissza akarom kapni akik voltunk. Tudom, hogy lehetséges. Erőfeszítést igényel de megéri. Nem tudnék mást így szeretni mint téged, ilyen őszintén és tisztán.

A harmadik viszont úgy gondolja hogy egy kis idő külön segíthetne. Nem napok, hanem hetek hónapok.

Viszont ezzel az a baj hogy nem tudok nem beszélni veled ennyi ideig. Nem tudok úgy tenni dolgokat, hogy nincs célom. Nem tehetem azt hogy hazudjak magamnak. Nem egészséges hogy valakivel együtt vagy de mégsem.

Akarom hogy őszinte légy velem.

[csacskamacskamocska]

senki se érti

Amikor Logan beszél róla, akkor olyan támadhatatlanul egyszerű és világos minden. Miért ne lehetnénk barátok? (Tényleg, miért ne lehetnénk?) Miért ne lehetnének a barátai az exei? (Tényleg, miért ne lehetnének?) Mondjam meg hogyan szeretném, és úgy lesz. (leszámítva azt, hogy legyünk együtt) Annyit fog írni, beszélni, találkozni, ahogy akarom. Az exei szörnyűek! De tényleg. Piszok urvarias meg alkalmazkodó vagyok, amikor találkozunk, de amúgy, ha idegenek lennének, akkor mondhatnám, hogy erőszakos, hisztérikus, és irritáló emberek. Ezeket a nőket nem ő szedte fel, ezek őt szedték fel. Gondolom egy adott pillanatban ráültek egy magányosan álló faszra, és aztán úgy maradtak összenőve. És mind megfelelt neki arra, hogy együtt legyenek, csak én nem. Fura érzés mert amióta ismerem Logant, hisztérikusan tiltakozik mindazok ellen a dolgok ellen, amilyenek ezek a nők. Szétgyötört engem a faszságaival és minden mozdulatomba belelátta ezeknek a nőknek az arroganciáját. Én pedig megkérdőjeleztem magam, azt hittem, hogy tényleg olyan vagyok, bár soha senkivel nem voltam olyan korábban... De ezekhez a nőkhöz tűzön vízen át ragaszkodik. Aztán olvastam nemrégiben, hogy minden túlzó reakció azt jelenti, hogy valaki éppen egy sémában van. Hát, jó szar kapcsolati sémái vannak. Ne akard megváltoztatni! Ezt mondta a barátnőm. Hogy meg akarom változtatni, a saját képemre formálni. Én csodás dolgokat látok benne. Olyasmiket amiknek a kölcsönösségében boldog életet lehet élni. Amikor gyümölcsöt hoz nekem a kertben. és választ egy szebbet. Ha ez egy romantikus kapcsolatban történik, mindenki leolvad a padlóra a gyönyörűségtől. Ehhez hasonló apró dolgok sokasága jellemzi az életünket. Én azt szeretném, ha élvezné ezt. DE Lehetséges, hogy ez neki nem különleges, hogy számára ezeknek nincs jelentősége, nincs folytonossága, hanem mint a borderlineoknál is, minden csak a pillanatban van és egy pillanatnyi rossz érzés eltörli a korábbi összes jót, egy jó érzés felülírja a rosszakat, ezt nem is hullámvasút, hanem hipergyors lift a jó és a rossz között a másik embernek meg csak lobog a szájaszéle a sebességtől. Én nem tudom. Szoktam arra gondolni, hogy nyilván nem egymásnak vagyunk teremtve, ha nem hasonló érzésekkel nézünk egymásra. A pszichológus is sokszor mondja, hogy fogadjam már el, hogy ez egy barátság, amire építhetek. Én nagyon megpróbáltam elfogadni. Semmi nem jelent semmit, mondtam magamnak, semmi nem jelent érdeklődést vagy vonzalmat. Csakhogy ettől meg saját magam, az érzéseim, az érzékenységem dolgokra, ezek mentek tönkre. Mintha a millió kis csillómat, amivel a környezetemet érzékelem, kellene visszahúznom és végül bezáródom magamba. Borzasztó! Én nem hiszem, hogy drukkoltak már valakinek annyit, mint nekem, hogy kiszálljak ebből a hajóból vagy megtaláljam a szabadulószoba kulcsát... Mi ő magának? Kit helyettesít? Miért van rá szükséged? -- kérdezgetik. és én nem tudok válaszolni. nem tudom. Ő csak ő. Ő az arany forrasztás helyett a fém drótozás a törött lelkem hátoldalán. A csavar a csigolyák között. Tetovált mellbimbó a korrekciós műtét után. Pészméker és sztómazsák. Lehet nélküle élni vagy meghalni is. Mindent lehet.

[myramilla]

Lehet fáj, lehet rossz döntést hozok,

de hiszem, hogy a sors minket összehoz.

Aztmondod, hogy nekem fáj,

mint egy nyitott könyv, úgy olvasol ha látsz.

Aztmondják ne bízzak,

de én bízni akarok,

tudván, hogy egymáshoz tartozunk.

Aztmondod süllyedő hajó,

de én veled akarok lenni e ladikon.

Szeretném hinni, hogy a végén együtt leszünk

és félek, hogy nem teljesül.

Miért ne lehetnénk? Mi akadálya?

Tán hogy két fiatal az útját járja?

E két fiatal tévedhet közös útra,

mely vagy előny, vagy hátrány lesz majd,

mely tele van szivárvánnyal majd viharral,

s melynek háborúját együtt vívják majd.

Semmi kétség, max néhol viszály,

mely mögött a félelem bújkál.

Melletted csönd van,

minden zajt elhallgattatsz.

Csak a “süllyedő” hajónak

halk sodrása kíséri utunkat.

Belül tudjuk, de a reményt mutatjuk,

hogy a hajó jó irányba barangol.

Egyet kérek, egyetlen ígéretet:

Ha e hajó el is téved

ne hagyj elveszni, maradj velem!

Együttes erővel, megoldjuk…

Ígérem!!

[modernfarytale-nohappyendings]

2023.04.21. 32 nap

A Balaton közelében valahogy mindig sok minden kavarog a fejemben Veled kapcsolatban

Nem tudom miért, talán a nyaralások miatt

Az első közös..még ha nem is volt tökéletes, nekem akkor is az ELSŐ KÖZÖS marad

És az utolsó közös…amikor már éreztem, hogy nem lesz több

Valahogy a vizet nézve mindig eszembe jutsz, látom azt a nyugodt, tükörsima vizet, ami olyan kékes zöld színben ragyog a nap alatt

Akkor látom benne magunkat igazán, még ha nem is volt teljesen nyugodt mindig minden

Nem tudom kit okoljak a hibákért

Magamat vagy Téged, vagy egyszerűen csak Magunkat?

Majd mindig arra jutok, nem okolhatok mást, csak az időt

Az időt, ami nem volt a megfelelő

Az időt ami nem hagyott elég teret, amiben elveszhetünk, hogy újra megtaláljuk egymást úgy, ahogyan megérdemeljük

Nem hibáztatlak téged, mert Szeretlek

Ha pedig valakit szeretünk, azt, akit igazán a szívünk legmélyéről a legőszintébb, legtisztább szeretettel szeretünk, azt a hibáival együtt szeretjük

Én így Szeretlek Téged

Nem hibáztatom magamat, mert tanulom megszeretni önmagam

Ha pedig valakit, igyekszünk elfogadni, aztán megszeretni, azt a hibáival együtt igyekszünk megtenni

Egyikünk sem tökéletes, talán nem is lesz soha

De mi van akkor, ha egymás számára mégis tökéletesek vagyunk, a hibáinkkal együtt is?

Olyan lehetetlen dolog lenne?

Nem hiszem

Annyi mindentől fél az ember, annyi minden útjába áll a boldogságnak

Mi lenne ha csak egy napig nem félnénk?

Ha csak egy napra kitennénk a szívünk minden egyes darabját, a hibásakat is, egy asztalra kiterítve

Vajon mi lenne, ha a másik pedig nem válogatná a hibátlan darabokat hanem egyben összeszedné mindet?

A Balaton is ilyen

Van, hogy háborgó hatalmas hullámaival sötét színben fenyeget

És van, amikor nyugodt, tükörsima és kékes zöld színben ragyog a nap alatt

Lehetnénk Mi a Balaton

Ami a nehezebb napokon is éppolyan kedves a szívünknek, mint a legnyugodtabbakon

[bodulatosan]

NEKED!

Tudod azt hittem ez könnyű lesz hogy most az egyszer nem én húzom a rövidebbet de sajnos a múlt mindig megismétlődik. Minden napban ott vagy anélkül hogy tudomást vennék róla hogy fel fognám mi is történik. A szívemnek nem hagyok utat a kibontakozásra, mélyen el nyomom ami bennem van… este viszont számtalanszor sírok és érzem az egész testemmel a hiányod amit magad után hagytál.. Hibáztatom magam mert külön vagyunk mikor együtt is lehetnénk… Sajnálkozom oly sok minden miatt… hogy hagyhattam hogy ez megtörténjen.. Sokszor mondogatom magamnak hogy lehettem volna sokkal türelmesebb hogy figyelhettem volna jobban rád! Hiányzol ott hagytam nálad a darabjaim és már soha nem lehet egy egész.. Hagynom kéne hogy fájjon hogy gyógyulni tudjak de az igazság az hogy nem szeretnék nélküled meggyógyulni! Szeretlek és szeretni is foglak 5 hónap múlva, de biztosra tudom hogy 20 év múlva is ezt fogom érezni.. Nekem te voltál az a nagy az életben és bár a történetünk már véget ért mindig fájó szívvel de boldogan fogok rád gondolni mert az a erős szeretet amit érzek és amit éreztem nem fogom el felejteni!