#nagymama

[david-cross89]

Demencia

Demenciás lett a nagymama, nem érti meg, ez a baja. Betegségtudata nincsen, ott jár a 84. évében.

Egy kihívás hozzá átmenni, bárcsak tudnánk segíteni. Az idő eljárt felette, háború dúl a lelkébe.

Tönkretesszük őt, azt hiszi, emiatt megy régóta a hiszti. Ha elszakad valami holmija, az anyukámat gyanúsítja.

Ennek a vége mi lesz vajon, aggódunk érte, de nagyon. Nincs kibékülve semmivel, összeveszik mindenkivel.

De szeret minket a lelke mélyén, bár ne lenne ez a betegség. Demencia beszél csak belőle, sajnálatos ez a leépülése.

[punkroller]

Ma nőnap van,

Vettem a nagymamámnak virágot, mert ilyenkor illik. Néztem a virágokat és gondolkoztam milyet vegyek:

Vágott vagy élő?

Hát a nagymamám az előt szereti mert ami szép nem szeretné, hogy meghaljon.

Kedvenc színe:

A sárga, de nem igazán számít az gyönyörködteti ha bimbós virágot viszek neki és nála virágzik ki napról napra.

És itt le esett, a nagymamám egy igazán különleges nő, nem a szépség számára a gyönyör hanem az élet és annak a természete, köszönöm, hogy erre megtanítottál míg rád gondoltam.

[lovasoklonelkul]

#960_24.06.21_Solymár

[versinator]

Nagymama lélekharang

Bútorozott napsugárból téltől édenkert Sebnek kilógó útitervet együgyüsége Akáclevél köpenyt kiölt földrevert

Koldusmuzsikus megcsodálják páncélsisakos együgyűsége Poroszkálunk cipelve elolvadt utolsóra Átsuhant cipőmadzag padlóig sötétsége

Eltakarom forgácsa ennie fontolóra Kábulat meredélyre nagycsütörtökön szikraként Terjeng borogatása lerágott búcsúzóra

Felbúgó félrecsusszan orvvadászok jánosként Anyáik jázminos szétteregetem ékszert Lustaságban felöltőt esküvőjére halottként

[kiskertemben]

Nagyanyáim és a margaréták

2024.05.27.

Meglátogattam a nagymamámat és a dédnagymamámat. A valóságban sajnos ezt már nem tudom megtenni, de most elmentem a temetőbe és leültem a sírjukhoz. Ehhez el kellett autóznom egy kis, bakonyi faluba, Isztimérre. Mire odaértem, megéheztem. Így a szendvicsemmel és kulacsommal mentem be a temetőbe. Leültem a sír mellé, ahol kettejük hamvai vannak eltemetve, és miközben megebédeltem, elmeséltem nekik, mi van velem mostanában.

Szokványos helyzet: nézik, ahogy eszem, csak most nem ők főztek, hanem én gondoskodtam magamról, ha nem is olyan bőségesen, ahogy ők tették volna. Mindketten olyan emberek voltak, akik az étellel a szeretetüket fejezték ki. Icus, így hívtuk a nagyanyám, mindig rántotthússal, becsinált levessel, almás- vagy túróspitével várta a családot. Annyit főzött, hogy háromszor meg tudtunk volna ebédelni, de ezt azért tette, hogy tudjon csomagolni mindenkinek, nehogy éhen maradjunk a következő napokban.

Teri mama, a dédnagyanyám mestere volt a süteményeknek. Akkora konyhája volt, amiben csak egy ember fér el, az is állva. Így aztán az egyetlen szoba is tele volt sokszor kelő fánkokkal, bejglivel, száradó házitésztával, hűlő zserbó lapokkal. A szüleim is etetnek minket, a közös evés családi rítus nálunk. Én is etetem a gyerekeimet, és már előre sírok attól, hogy hamarosan csak ritkán tudom majd etetni őket. Hogy lassan nem lesz szükség arra, hogy reggel fél 6-tól szendvicseket gyártsak, teát hűtsek, uzsonnás dobozok után kutassak. Már nem lesz szükség ebben a fizikai formában a gondoskodásomra.

Gondolatban elmesélem ezt is nekik, akiket már nem érinthetek meg, de most érzem a jelenlétüket. Teri mama már nem találkozhatott a gyerekeimmel, pedig biztos tetszettek volna neki. De a fiaim még így is nagyon szerencsések voltak, hogy volt egy dédnagymamájuk, az én nagyanyám, aki sokszor vigyázott rájuk, sütött nekik palacsintát, rántotthúst, és nézhették náluk a tévét, ameddig csak bírták.

Remélem, büszkék rám, hogy ügyesen etetem én is a gyerekeimet, bár biztosan csodálkoznak, hogy ilyen kevés húst adok nekik, és hogy a sót is kispórolom az ételükből. Megnyugtatom őket, hogy akkor is lesz kit főzéssel szeretnem, amikor a gyerekeim kirepülnek, mert van szerelmem és egy bónuszba kapott kisfiam, bár utóbbi szívéhez nem annyira a hasán keresztül vezet az út.

Elmesélem nekik, hogy sokáig igyekeztem megfogadni, amit tanácsoltak vagy az életükkel sugalltak. Hosszú ideig kitartottam a házasságom mellett, akkor is igyekeztem erős és derűs maradni, amikor nehéz volt. Voltam okos, türelmes és belátó, békültem úgy, hogy belül nem éreztem a békét, hisz nagyanyám azt mondta, "Nem szabad haraggal feküdni.". De nem voltam igazán boldog, sokat voltam egyedül, és nem éreztem magam elég jónak abban a kapcsolatban. Nem akartam ebbe beleöregedni, szomorúan és magányosan élni, ezért váltam el. Most sokkal kevesebbszer vagyok okos, türelmes és belátó. Sokkal többet sírok, mint korábban, de így sem kell, hogy aggódjanak értem. Ezek a sírások felszabadítóak és megnyugtatóak, a béke pedig igazi, megalkuvásmentes és tiszta.

Tetszene nekik, hogy van kertem, bár a sok gazt és kesze-kuszaságot nem bírnák nézni. Tetszene nekik, hogy készítek lekvárt, süteményt, sokféle finom ételt, de fognák a fejüket, hogy néha mekkora rendetlenség van, és hogy milyen sokszor kap oda az étel, miközben három másik dolgot próbálok csinálni.

Büszkék lennének rám, milyen szép hivatást választottam. Mindent elolvasnának, amit írok, mindent kiváncsian megnéznének, amiben a nevem, arcképem megjelenik, de nem értenék, minek dolgozom önként a munkaidőn túl is, ahelyett, hogy rendben tartanám az otthonom és az életem. Mondjuk ezt néha én sem értem.

Jó lenne néha megsimogatni a szép ráncos arcukat, fogni az inas, májfoltos kezüket, vagy nézni, hogy állnak a tűzhelynél és hallgatni a tanácsaikat. Jó lenne olyan erősnek lenni, mint ők, de talán ehhez nem kell annyit tűrni, mint ők. Talán furcsállanák, de szerintem megértenék, hogy valamivel önzőbb vagyok náluk, és egyre inkább igyekszem annak tudatában lenni, hogy elég jó és értékes vagyok akkor is, ha nem szolgálok meg érte, csak simán megteszek mindent, ami tőlem telik. Lehet, hogy kicsit aggódnának, hogy kevesebbszer látszom erősnek és derűsnek, mint korábban, és sokkal kevesebbszer vagyok megértő, de hálásak lennének a társamnak, akinek akkor is elég jó vagyok, amikor nemcsak őt, de magamat sem tudom megtartani. Egyébként is tetszene nekik, mert nagyon kedves és közvetlen ember, ráadásul nagyon szeret enni.

A gyerekeim is nagyon tetszenének nekik. Sápítoznának, hogy milyen nagyok, már kész férfiak. Mondanák nekik, hogy hangosabban beszéljenek és ne hadarjanak. Nem nagyon értenék a zenét, amit a nagyobbik játszik, azt meg végképp, amit a kisebb művel a számítógépen, de el lennének olvadva, hogy milyen jóképű, kedves és udvarias fiatalemberek. Dicsérnének engem is, hogy milyen szép vagyok akkor is, amikor én nem érzem annak magam, de biztos csodálkoznának, hogy mennyi ráncom és ősz hajszálam lett, "én sem vagyok már mai csirke".

Hiányoznak, de nagyon jó, hogy voltak nekem, és az is, hogy még mindig emlékszem rájuk. Ehhez nem kell rendszeresen a temetőbe járni, de most jó volt ott lenni, és nemcsak ott a sír mellett, hanem a faluban, ami az otthonuk volt, és ahol olyan erősen lehet érezni a jelenlétüket, mint sehol máshol.

Aztán elindultam lassan kifelé a temetőből. Akkor vettem észre, hogy milyen hangosan énekelnek a madarak, és hogy milyen sokan vannak ezen a csendes, zöld helyen. Repülnek és megpihennek, fújnak egy trillát, felcsippentenek egy kukacot, aztán mennek tovább a dolgukra. Végül beültem az autóba, de csak néhány métert mentem, amikor észrevettem, hogy a temető melletti rét telis-tele van margarétával. Nem ez az igazi neve, hanem ez: kaporlevelű ebszékfű. Ahogy később megtudtam: se illata, se gyógyereje, "csak" szép és szeretik a méhek. De nekem olyan gyönyörű volt, hogy azt el sem tudom mondani. Belegugoltam a virágrengetegbe és simogattam a vidám fehér-sárga fejecskéjüket, és vigyorogtam örömömben, meg hunyorogtam a nagy, tiszta fényességtől, amit a májusi nap a virágokkal együtt odavarázsolt nekem.

Hálát éreztem és reményt. Reményt, hogy lehetek olyan, mint ezek a virágok: egyszerre törékeny és erős, életigenlő, aki nem vár sokat, de nem is áldozza fel magát, csak van, jelen van, aki pont elég és ezzel békében is van, aki elégedett és nem aggódik a holnap, meg mások miatt, csak kitárja a szirmait a mindenségnek és hálával fogadja azt, amit ad.

Namaste margaréták!

[david-cross89]

Drága nagyi!

Tíz éve nem vagy velünk, nagyon hiányzol nekünk. Száz éves lennél idén, fájt, amikor elmentél.

Emlékszem az arcodra, arra a csodás mosolyra. Fentről vigyázol ránk, szemünk téged nem lát.

Sírodon a gyertyafény ég, kialvatlan lesz soká még. Örökre szívembe zártalak, őrzöm a víg pillanatokat.

Amiket veled töltöttem szeretteimnek a körében. Nyugodj békében, nagyi, sohase foglak feledni.

[avgdvl]

she still has it

Debbie Harry performing in Cardiff, June 2023

[ajtostolahazba]

Nő vagyok. 54 éves, anya, nagymama, heteroszexuális magyar állampolgár. Genetikailag liberálisnak, elfogadónak, nyitottnak, kulturáltnak tartom magam. A mai parlamenti szavazás kapcsán annyit szeretnék mondani, hogy a kurva anyátokat!

Köszönöm!

[diogenesz2020portugal]

"Hívtak már csalók a "banktól"? Engem az imént. Még megvan a magyar számom. (Alig vártam már, hogy kipróbáljam élesben, amit kitaláltam erre az esetre.)

Mikor belekezdett a mondókájába, megállítottam:

- Mit is mondott mi a neve?

- Éva.

- Éva, én halottlátó vagyok, és szerintem a nagymamája van itt velem. Hordott-e életében szemüveget a nagymamája? - mondta, hogy igen. Én megkérdeztem, akarja-e hallani, mit mond neki a nagymama, mert akar valamit mondani. Majdnem sírt, mondta igen, nemrég halt meg. Mondtam neki:

- Azt mondja a nagymama, hogy kisunokám bocsáss meg nekem, - itt elkezdett bőgni - nem úgy szerettelek ahogy kellett volna, (itt már kész volt, bőgött mint a zápor) és miattam lettél egy mocskos csaló gazember, de ha ide jössz a pokolba, ahol lakom, téged is naponta a farkára tűz a vörös ördög, szóval térj jó útra, kislányom, míg nem késő.

Ezen a ponton lett anyukám foglalkozása igen népszerű k-betűs, majd baszta rám bőgve a telefont."

[mirabellomonferrato]

Feladatlista

Tegnap ismételten bementünk a Vodafonhoz Alessandriába (mert amúgy is mentünk barkácsboltba meg csempeboltba). Ez volt a 7. alkalom, hogy bent voltam és cirka 4 hetes a szerződésem. Ismételten végigrágtuk a történetet, de most az a srác volt akinél a szerződést kötöttem és egy másik is, aki szintén szentül megígérte anno, hogy a modem érkezik HOLNAP. Most a szerződős srác ígérte meg szentül, hogy küld whatsap üzit, ha bent van a boltban a modem. Azt, hogy nem címre, hanem a boltba kértem a szállítást, azt nem is látta egyből, szóval futottuk a szokásos köröket. A tolmácsgépet már ügyesen használják, kiveszik a kezemből és nyomkodják. :D A kölcsön modem amúgy tök jó, nem igazán érezzük, hogy lassú lenne a net, de persze majd kérek kedvezményt, jóváírást, mert 5G lett szerződésileg megígérve, ez meg csak 3-at tud, akármit is jelent ez és 4 hete baszkódunk. :D

Az olasz csempe... a mindenfelé híres csempék hazájában nem találunk csempét, és ami van az is elég drága ahhoz képest amit erre tudok szánni. A drága a 12-15 ezer Ft/nm, ahhoz képet, hogy otthon már 7-8-ért is kapok elfogadhatót. Nem extraszépet, csak elfogadhatót. Vagyis találtunk olyat, ami mindhármunknak tetszik, csak túl sokba kerül egy ilyen alig felújított nyaralós kecóhoz képest. Kicsit hülye dolog lenne, hogy hullik kívül a vakolat, a fürdőszoba meg pöpecebb és drágább, mint otthon. Azért is nehéz dolog ez, mert a felújítás az én költségem, viszont Bé segítsége többmillió forintot ér, és azt is szeretném, ha jól éreznék magukat amikor éppen ők használják az alsó lakást, de közben minden fillér számít. Szerencsére Bével hasonló az ízlésünk, ugyanarra mondjuk, hogy sok meg kevés (ugyanott tanultunk grafikusnak), de a csempeválasztékban is működik, hogy amikor ötödjére jársz körbe elkezded a lehetőségekhez igazítani az elvárásokat és olyan csempe felett is elmélázol, amiről első körben azt mondtad, hogy: kizárt!

Este leültünk és átbeszéltük meg leírtuk a feladatokat amiket még meg kell csinálni. Lett egy rohadt hosszú lista amiből 3 dologhoz szakembert kéne hívni. Villanyszerelés Vízszerelés Burkolás. (amúgy ügyesen csempézek, de ezek a 30x70 centis lapok, ezek nem az ilyen amatőrnek valók, mint én vagyok. Márcsak súlyban sem. Azért látom én a határaimat :) ) És a tetőfedés is billeg, bár Bé korábban azt mondta, hogy ez a 6 nm, ami a fenti fürdőszoba teteje, ez nem fog gondot okozni. Most azt mondja, kéne valaki segítség. Nem vagyok neki elég :D

A kezem elviselhetetlen fájdalma egyik napról a másikra elmúlt. Már nem kínlódok fél éjszaka a fájdalomtól, csak simán fáj, ha emelek és nem tudok szorítani az ujjaimmal. Elbasztam a kezem, igen. :( lassan a balt is. :( :(

Teljesen egyértelmű, hogy nem fogunk a lista végére érni, és ez még csak a földszinti lakás. Pedig rohadtsokat melózunk. Azon vigyorogtam, hogy amikor 4 hete kijöttem, akkor úgy mentem fel meg le a lépcsőn, mint egy nagymama. Egy hét után, mint egy óvatos, autóbalesetből lábadozó negyvenes. Most meg, leszámítva a túlerőltetett kezemet, olyan fürgén szaladgálok, hogy ihaj, mindenem tréningbe jött, a vádlim, a derekam, a hátam -- és ez szuper érzés, hogy nem rosszabb lett, nem fáradtabb és elgyötörtebb lettem, hanem mozgékonyabb. 4 hét, napi 10-14 óra fizikai munka. Bé hat kilót fogyott 3 hét alatt. Azt mondja nem eszik unalmában, nem is netezik, viszont rengeteget mozog. Én is így, de a hat kiló fogyást nem látom magamon. Talán majd 3 hónap múlva. :)

A kiskutyák felettébb boldogok, de nem szeretik a kutyatápot amit vettem, egyiket se. Még sosem volt ilyen, hogy úgy kell beléjük imádkozni az ételt, és otthagyják a felét. Most vettem kéteurós kutyaszalámit, azt bezzeg behabzsolták.

Lujzi a sajátépítésű fészkében

Saját, olaszos szárítókötelem! :D

Ott alul van egy sor felhő, meg alatta egy sor hegy és a kettő között szokott látszódni az Alpok. Most épen nem látszik. :D

Szerintem ez illene a házhoz, de leszavazták a konzervatívok. 😁

[oldmacykerenew]

Hétfő esti relax… :D azUram Baldur’s Gate -ezik egy kicsit, én meg horgolok addig. :D

[bukovskikaroly]

Gyerekkorom ízei: krumplis tészta és más gasztrotraumák

Vannak, akik a gyerekkorukat édes nosztalgiával idézik fel, a nagymama sütötte vaníliás kalácsok illatában fürödve. Mások viszont az iskolai menza krumplis tésztájának traumáját még felnőttkorukban is terápiás céllal dolgozzák fel.

Én az utóbbi csoportba tartozom.

Az iskolai menza fogalma eleve egy paradoxon: elvileg az a célja, hogy tápláljon, mégis, a túlélésért folytatott napi küzdelem egyik fő színtere volt. A legikonikusabb horrorisztikus gasztronómiai élmény természetesen a krumplis tészta.

Egy étel, amelynek receptje valószínűleg úgy született, hogy egy konyhás néni túl sok krumplit hámozott, és valaki viccből hozzáöntött egy adag kifőtt tésztát. És akkor valaki más még tett rá egy kanál paprikát, hogy színében legalább emlékeztessen valami ehető dologra.

A krumplis tészta az a fogás, amitől az ember az élet nagy kérdésein kezd el merengeni: például hogy létezik-e végső igazság a világon, és ha igen, akkor miért kellett ezt az emberiségre szabadítani.

A menzán ebből az alkotásból hatalmas adagokat mértek, mintha a szeretet mennyisége egyenes arányban állna az elfogyasztott szénhidráttömeggel.

Persze nem ez volt az egyetlen étel, amely próbára tette az ember túlélési ösztöneit. A sárgaborsó főzelék például az evolúció elleni frontális támadás volt. Olyan konzisztenciával rendelkezett, amelyben a kanál lassan elsüllyedt, és ha az ember nem evett elég gyorsan, egy idő után saját magát nyelte el a massza.

A paradicsomos káposzta pedig úgy nézett ki, mint valami tudományos kísérlet mellékterméke, amelyet eredetileg fúziós reaktorok hűtőfolyadékának szántak.

Természetesen voltak menzás legendák is. Olyan történetek keringtek, hogy egyszer valaki evett a főzelékből, és egy hétig álmodott a múlt életeiről. Mások azt állították, hogy egy adag rizses hús egyszer elindult magától az asztal másik végére. És persze ott volt a májgaluska leves, amelyben a galuska állítólagos májból készült, de senki nem mert rákérdezni, hogy mégis milyen élőlény májából.

És mégis, ahogy telnek az évek, néha eszembe jut a krumplis tészta. Nem azért, mert hiányzik, dehogy. Hanem mert ez volt az az étel, ami megtanított az élet egyik legfontosabb szabályára:

ha túlélted az iskolai menzát, akkor bármit kibírsz.

[riariahistoria]

1966. február 8.

meghal Rideg Sándor.

az 1903ban született, mindössze 5 elemit végzett csikós 1919ben vöröskatonának áll, majd a tanácsköztársaság bukása után gyári munkás lesz. a Szocialista Munkáspárt egyik vezető tagja, rendszeresen publikál a Népszavában és több baloldali folyóiratban is. állandó rendőri ellenőrzés alatt áll 1944ig, majd a német megszállás után koncentrációs táborba kerül. 1945től a csepeli szabadkikötő üzemi bizottságának elnöke, majd a dicső néphadsereg írói csoportjának a tagja. Kossuth- és József Attila-díjas.

10 emberből 9,99999nek amúgy fogalma sincs ki az a Rideg Sándor. de 10 emberből 9,99999 tud idézni egy Regős Bendegúz mondatot az Indul a Bakterházból. mert Rideg Sándor (egyetlen) közismert műve az Indul a bakterház.

a történet több eleme valós. Rideg Sándor miután elvégezte azt a bizonyos 5 elemit 1914től egy Szabó István nevű bakter alkalmazásába került, aki a Budapest-Cegléd vonalon, Vecsés közelében, az 196os bakterházban látta el a hivatalát. Rideg 4 évet töltött nála.

erősen szubjektív magánvélemény következik, kérlek, ha nem bírod a feszültséget csak görgess tovább, illetve anyám nem tehet róla és igenis polgári foglalkozása volt amíg nyugdíjba nem ment.

de tényleg, szóltam.

Magyarország egyik nagy tragédiája, hogy a múltjával nem igazán tud és akar mit kezdeni (tanulni belőle pedig a világ faszáért sem fog, pont). ennek egyik csodálatos kivetülése az Indul a bakterház film, amit az azonos című elbeszélésből csináltak. Rideg műve, nos, nomen est omen, őszintén érzéketlenül áll a témához és nem öregedett szerencsésen, mai szemmel már ezer sebből vérzik, de Mihályfy Sándor filmje aztán a temetőben felhúzott vurstli (Olvasztó Imre tragikus sorsa miatt ez kétszeresen is megáll).

az erősen túlkarakírozott filmben sajnos a teljesen reménytelen kiszolgáltatott, elnyomott, lealázott tömegek a teljesen reménytelen, kiszolgáltatott, elnyomott, lealázott de legalább jól beszólongatós figurában, Bendegúzban megtalálták saját magukat és az istennek sem eresztik (miért lett Magyarországon kirobbanó siker a Csengetett mylord? hát mert a londoni Indul a bakterházat nézed. az esélytelen, elnyomott kicsik, fogcsikorgató szürke helyzetük enyhítendő humoros beszólásait azoknak, akiktől amúgy az életük függ. hű, az finom lesz).

a regény először a Népszavában jelent meg, 1939ben folytatásosként, majd 1943ban könyv formában. a vélemények megoszlanak mennyire volt ez káros a témára, amit nem nagyon akart és akar az ország népe tisztába tenni, azzal szembenézni, jelesül a tanyavilág, a mélyszegénység, a vidéki reménytelenség, milliók teljes jogfosztottsága, az alig (vagy inkább sehogy) iskolázott szerencsétlenek politikai akarattal nyomorban tartása. igen, az Árvácska és a Puszták népe talán túl realisztikus volt, de az Indul a bakterház nem a legszerencsésebb válasz a probléma feldolgozására. pláne a film ami készült belőle, amire ráhúzott az istenadta nép egy "régen jaj de szép életük is vótt, micsoda eledel volt a kukoricagombóc, a számban érzem az ízét és bezzeg amikor a nagymama címerezett a határban, az vóttt a tisztesség, ők nem nyomkodták a telefonukat meg számítóztak a szobába' ők tutttták mi a fontos" pátoszt, amikor inkább beszélni kellene arról mi történt a vidékkel a monarchiában, a horthy korszakban, aztán Rákosi- majd a Kádár-érában. hogy a rendszerváltás, aztán az orbáni szétrablás tényleg a torkukra tegye a kést.

például arról kéne egyszer beszélgetnünk, hogy a felmérések szerint a "top 3 Magyar Vezető"-ben örök helyezett jó Kádár apánk műve a teljes, igazi TSZesítés, mert 1956 után indult be a gőzhenger ami eltaposta a vidéket. hogy a '70es évekig a mezőgazdadágban dolgozók kevesebbet kaptak pénzben és állami juttatásokban mint a városban élők és a nem mezőgazdaságban dolgozók. hogy lett felszámolva a tanyavilág és mikor. és hogy most mi a helyzet. hogy a mentő nem megy be bizonyos utcákba, de ahonnan aztán négy évente tranzitokkal viszik jól szavazni a lakókat. egy bográcsos egytálétel után. aztán négy évig tudomást sem véve róluk.

ők jól jönnek, ha jön a célegyenes.

amilyen pechünk van majd ebből is lesz egy vicces könyv, abból egy film aminél majd nevetgélni meg s��hajtozni kell, hogy azok voltak csak szép idők.

[sztivan]

jé, Pokorni nagymama

[disney-diligent]

From my grandma Pataki visits story:

“Hey Arnold, come on!” Sid shouted from his room, “Guys meeting! We gotta plan the go kart design and we need you!”

Arnold turned back to Helga, and he shrugged, “So later, right? I mean..do we need to talk *right* now? This is *really* important.”

Helga shoved the paper into her pocket, “…no, um, actually it was..it was nothing really-“

“Great! Okay, um-“ he looked at the top of his stairs to all the boys staring at them “cool-Later, Helga!” He trotted up the stairs, “alright so our go kar-“

*Slam*

The door closed. Miss Pataki saw the young girl watching from the bottom.

“Helga, drágám, minden rendben. Mi lenne, ha elkezdenénk a készülődést?”

She nodded, “Igen, nagymama...”

“My sweet girl..” she rubbed Helga’s shoulder.