#nagymama

[punkroller]

Ma nőnap van,

Vettem a nagymamámnak virágot, mert ilyenkor illik. Néztem a virágokat és gondolkoztam milyet vegyek:

Vágott vagy élő?

Hát a nagymamám az előt szereti mert ami szép nem szeretné, hogy meghaljon.

Kedvenc színe:

A sárga, de nem igazán számít az gyönyörködteti ha bimbós virágot viszek neki és nála virágzik ki napról napra.

És itt le esett, a nagymamám egy igazán különleges nő, nem a szépség számára a gyönyör hanem az élet és annak a természete, köszönöm, hogy erre megtanítottál míg rád gondoltam.

[lovasoklonelkul]

#960_24.06.21_Solymár

[vonatozzunkorokkeeeeee]

Lennék megint gyermek csak hogy újra megölelhesselek titeket….

[kiskertemben]

Nagyanyáim és a margaréták

2024.05.27.

Meglátogattam a nagymamámat és a dédnagymamámat. A valóságban sajnos ezt már nem tudom megtenni, de most elmentem a temetőbe és leültem a sírjukhoz. Ehhez el kellett autóznom egy kis, bakonyi faluba, Isztimérre. Mire odaértem, megéheztem. Így a szendvicsemmel és kulacsommal mentem be a temetőbe. Leültem a sír mellé, ahol kettejük hamvai vannak eltemetve, és miközben megebédeltem, elmeséltem nekik, mi van velem mostanában.

Szokványos helyzet: nézik, ahogy eszem, csak most nem ők főztek, hanem én gondoskodtam magamról, ha nem is olyan bőségesen, ahogy ők tették volna. Mindketten olyan emberek voltak, akik az étellel a szeretetüket fejezték ki. Icus, így hívtuk a nagyanyám, mindig rántotthússal, becsinált levessel, almás- vagy túróspitével várta a családot. Annyit főzött, hogy háromszor meg tudtunk volna ebédelni, de ezt azért tette, hogy tudjon csomagolni mindenkinek, nehogy éhen maradjunk a következő napokban.

Teri mama, a dédnagyanyám mestere volt a süteményeknek. Akkora konyhája volt, amiben csak egy ember fér el, az is állva. Így aztán az egyetlen szoba is tele volt sokszor kelő fánkokkal, bejglivel, száradó házitésztával, hűlő zserbó lapokkal. A szüleim is etetnek minket, a közös evés családi rítus nálunk. Én is etetem a gyerekeimet, és már előre sírok attól, hogy hamarosan csak ritkán tudom majd etetni őket. Hogy lassan nem lesz szükség arra, hogy reggel fél 6-tól szendvicseket gyártsak, teát hűtsek, uzsonnás dobozok után kutassak. Már nem lesz szükség ebben a fizikai formában a gondoskodásomra.

Gondolatban elmesélem ezt is nekik, akiket már nem érinthetek meg, de most érzem a jelenlétüket. Teri mama már nem találkozhatott a gyerekeimmel, pedig biztos tetszettek volna neki. De a fiaim még így is nagyon szerencsések voltak, hogy volt egy dédnagymamájuk, az én nagyanyám, aki sokszor vigyázott rájuk, sütött nekik palacsintát, rántotthúst, és nézhették náluk a tévét, ameddig csak bírták.

Remélem, büszkék rám, hogy ügyesen etetem én is a gyerekeimet, bár biztosan csodálkoznak, hogy ilyen kevés húst adok nekik, és hogy a sót is kispórolom az ételükből. Megnyugtatom őket, hogy akkor is lesz kit főzéssel szeretnem, amikor a gyerekeim kirepülnek, mert van szerelmem és egy bónuszba kapott kisfiam, bár utóbbi szívéhez nem annyira a hasán keresztül vezet az út.

Elmesélem nekik, hogy sokáig igyekeztem megfogadni, amit tanácsoltak vagy az életükkel sugalltak. Hosszú ideig kitartottam a házasságom mellett, akkor is igyekeztem erős és derűs maradni, amikor nehéz volt. Voltam okos, türelmes és belátó, békültem úgy, hogy belül nem éreztem a békét, hisz nagyanyám azt mondta, "Nem szabad haraggal feküdni.". De nem voltam igazán boldog, sokat voltam egyedül, és nem éreztem magam elég jónak abban a kapcsolatban. Nem akartam ebbe beleöregedni, szomorúan és magányosan élni, ezért váltam el. Most sokkal kevesebbszer vagyok okos, türelmes és belátó. Sokkal többet sírok, mint korábban, de így sem kell, hogy aggódjanak értem. Ezek a sírások felszabadítóak és megnyugtatóak, a béke pedig igazi, megalkuvásmentes és tiszta.

Tetszene nekik, hogy van kertem, bár a sok gazt és kesze-kuszaságot nem bírnák nézni. Tetszene nekik, hogy készítek lekvárt, süteményt, sokféle finom ételt, de fognák a fejüket, hogy néha mekkora rendetlenség van, és hogy milyen sokszor kap oda az étel, miközben három másik dolgot próbálok csinálni.

Büszkék lennének rám, milyen szép hivatást választottam. Mindent elolvasnának, amit írok, mindent kiváncsian megnéznének, amiben a nevem, arcképem megjelenik, de nem értenék, minek dolgozom önként a munkaidőn túl is, ahelyett, hogy rendben tartanám az otthonom és az életem. Mondjuk ezt néha én sem értem.

Jó lenne néha megsimogatni a szép ráncos arcukat, fogni az inas, májfoltos kezüket, vagy nézni, hogy állnak a tűzhelynél és hallgatni a tanácsaikat. Jó lenne olyan erősnek lenni, mint ők, de talán ehhez nem kell annyit tűrni, mint ők. Talán furcsállanák, de szerintem megértenék, hogy valamivel önzőbb vagyok náluk, és egyre inkább igyekszem annak tudatában lenni, hogy elég jó és értékes vagyok akkor is, ha nem szolgálok meg érte, csak simán megteszek mindent, ami tőlem telik. Lehet, hogy kicsit aggódnának, hogy kevesebbszer látszom erősnek és derűsnek, mint korábban, és sokkal kevesebbszer vagyok megértő, de hálásak lennének a társamnak, akinek akkor is elég jó vagyok, amikor nemcsak őt, de magamat sem tudom megtartani. Egyébként is tetszene nekik, mert nagyon kedves és közvetlen ember, ráadásul nagyon szeret enni.

A gyerekeim is nagyon tetszenének nekik. Sápítoznának, hogy milyen nagyok, már kész férfiak. Mondanák nekik, hogy hangosabban beszéljenek és ne hadarjanak. Nem nagyon értenék a zenét, amit a nagyobbik játszik, azt meg végképp, amit a kisebb művel a számítógépen, de el lennének olvadva, hogy milyen jóképű, kedves és udvarias fiatalemberek. Dicsérnének engem is, hogy milyen szép vagyok akkor is, amikor én nem érzem annak magam, de biztos csodálkoznának, hogy mennyi ráncom és ősz hajszálam lett, "én sem vagyok már mai csirke".

Hiányoznak, de nagyon jó, hogy voltak nekem, és az is, hogy még mindig emlékszem rájuk. Ehhez nem kell rendszeresen a temetőbe járni, de most jó volt ott lenni, és nemcsak ott a sír mellett, hanem a faluban, ami az otthonuk volt, és ahol olyan erősen lehet érezni a jelenlétüket, mint sehol máshol.

Aztán elindultam lassan kifelé a temetőből. Akkor vettem észre, hogy milyen hangosan énekelnek a madarak, és hogy milyen sokan vannak ezen a csendes, zöld helyen. Repülnek és megpihennek, fújnak egy trillát, felcsippentenek egy kukacot, aztán mennek tovább a dolgukra. Végül beültem az autóba, de csak néhány métert mentem, amikor észrevettem, hogy a temető melletti rét telis-tele van margarétával. Nem ez az igazi neve, hanem ez: kaporlevelű ebszékfű. Ahogy később megtudtam: se illata, se gyógyereje, "csak" szép és szeretik a méhek. De nekem olyan gyönyörű volt, hogy azt el sem tudom mondani. Belegugoltam a virágrengetegbe és simogattam a vidám fehér-sárga fejecskéjüket, és vigyorogtam örömömben, meg hunyorogtam a nagy, tiszta fényességtől, amit a májusi nap a virágokkal együtt odavarázsolt nekem.

Hálát éreztem és reményt. Reményt, hogy lehetek olyan, mint ezek a virágok: egyszerre törékeny és erős, életigenlő, aki nem vár sokat, de nem is áldozza fel magát, csak van, jelen van, aki pont elég és ezzel békében is van, aki elégedett és nem aggódik a holnap, meg mások miatt, csak kitárja a szirmait a mindenségnek és hálával fogadja azt, amit ad.

Namaste margaréták!

[oldmacykerenew]

Ősz😍🍂🍁♥️

[murdock-and-the-sea]

Valahányszor megnyitok egy lakáshirdetést ami kivételesen jól néz ki, mint valami kopó úgy figyelem a képeket hogy a sütő-hűtő-mosógép szentháromságából ugyan melyik hiányzik

[ratdesk]

no one can get in touch w/ my 75+ yr old aunt who lives by herself in a budapest so i am. looking up the contact into for local businesses to see if anyone is nice enough to walk over to check on her 😭

[findingnemosworld]

𝐫𝐞𝐦𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫 𝐦𝐞 - 𝐝𝐨𝐦𝐢𝐧𝐢𝐤 𝐬𝐳𝐨𝐛𝐨𝐬𝐳𝐥𝐚𝐢

• 𝐫𝐞𝐪𝐮𝐞𝐬𝐭𝐞𝐝 𝐛𝐲: 𝐦𝐞.

𝐬𝐲𝐧𝐨𝐩𝐬𝐢𝐬: 𝐟𝐢𝐯𝐞 𝐲𝐞𝐚𝐫𝐬 𝐡𝐚𝐝 𝐩𝐚𝐬𝐬𝐞𝐝 𝐚𝐧𝐝 𝐡𝐞 𝐜𝐨𝐮𝐥𝐝 𝐧𝐨𝐭 𝐟𝐨𝐫𝐠𝐞𝐭 𝐡𝐞𝐫 …

𝐭𝐫𝐢𝐠𝐠𝐞𝐫 𝐰𝐚𝐫𝐧𝐢𝐧𝐠: 𝐠𝐞𝐭 𝐲𝐨𝐮𝐫 𝐭𝐢𝐬𝐬𝐮𝐞𝐬 𝐢𝐧 𝐟𝐨𝐥𝐤𝐬.

𝐚𝐮𝐭𝐡𝐨𝐫'𝐬 𝐧𝐨𝐭𝐞: 𝐝𝐨 𝐧𝐨𝐭 𝐚𝐬𝐤 𝐦𝐞 𝐰𝐡𝐲 𝐈 𝐰𝐫𝐨𝐭𝐞 𝐭𝐡𝐢𝐬, 𝐢𝐭 𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐝𝐚𝐰𝐧𝐞𝐝 𝐨𝐧 𝐦𝐞, ( 𝐚𝐥𝐬𝐨 𝐮𝐬𝐢𝐧𝐠 𝐥𝐨𝐰𝐞𝐫𝐜𝐚𝐬𝐞 𝐥𝐞𝐭𝐭𝐞𝐫𝐬 𝐣𝐮𝐬𝐭 𝐟𝐨𝐫 𝐭𝐡𝐞 𝐚𝐞𝐬𝐭𝐡𝐞𝐭𝐢𝐜 )

five years, one thousand eight hundred and twenty five days …

you never forget your first love, and in his case - it'd been five years since he lost her - and she never left his mind, every corner of their home serves as a reminder of a moment they shared, both good and bad ... each moment leading up to the birth of their child maria, now five years old, dominik realized that one way or another, she'll ask about her, yet what he did not expect was for her to ask now of all times.

on their anniversary ...

dominik had set up the living room with twinkling lights, had bowls of snacks on the coffee table; a blanket just in case it got chilly and of course, their special pajamas for movie nights, a tradition he used to do with her, and one he hopes to continue with his little one, as the pair got comfy under the blanket and he proceeded to press play is when his daughter pipes up with the most aching question that he expected.

"papa, what happened to anya?" asked maria curiously, as she was sitting next to him.

a brief wave of silence washes over him, how on earth was he going to tell his five year old daughter that her mother had passed away mere hours after childbirth. "uh ... erm." he visibly gulps, pausing the film to gather his thoughts. "she went to heaven."

maria tilts her head, confused by his words. "why?"

dominik groaned inwardly, "i ... she ..." he grabs the water bottle; takes a big gulp then proceeds to continue. "when god blessed us with you, he asked your anya to come to heaven."

"oh?" maria said, "but why couldn't she stay? all the other children are with their anya's but not me." she murmurs softly.

"that's cause ..." dominik pauses, his eyes brimming with tears as he remembers that very day he lost her.

__

"promise me," she murmurs, her hand weakly reaching over to interlock his hand in hers, "promise me you'll move on and be happy."

dominik grunts under his breath before he replied with a shaky voice, "i ... can't, you know i can't." he wiped his tears furiously, "why did this have to happen?"

she gently tugs him close, then whispers. "god has his own plans, we can never control our fates, besides." she sniffles, then murmurs. "i won't truly be away, i'll watch over you two and ensure that you don't let our little angel down."

a choked sob escaped dominik's lips as he said, "what if i fail? what if i fail her?"

"no," she interjects, pulling him for an embrace as they both sob softly. "you won't fail, because you've been the best support system i have ever had, you didn't miss a single appointment, you endured every class and spent nights talking to her before she came, when i tell you that you'll be the best father in the world, you will be the best father in the world."

dominik sobs in her arms, "i don't want you to leave me." he whispers.

"i have to my love, ... in another life, we'll reunite." she whispers, kissing his forehead.

__

"god needed new angels," dominik sighs, pulling maria close to him. "and your anya was the best angel there is, she ... uh." he gulps then exhales, "she was my biggest supporter when i first started playing football."

"nagymama said that you've known her since you were little." maria recalled.

dominik smiled sadly, and nodded. "yes, i did ... your anya had moved to my neighborhood when i was your age, and while your nagymama's were chatting, i approached your anya and i was so shy ..." he chuckles.

__

"hi ..." the five year old curly haired girl waved at him.

dominik waved back, entranced by how beautiful the girl was - her curly locks framing her face in a way that made her look like a princess - he approached her and extended his hand. "i'm dominik."

"nice to meet you." the young girl said and introduced herself, "wanna play with me and mister bubbles?" she gestured to her dog.

their mothers, who were engrossed in chatter paused upon hearing the giggling sounds of their children playing in the front garden, dominik's mother smiled. "looks like they've gotten along rather quickly."

the other woman smiled in response, "they have, why don't you come in for tea then? we can let the kids play."

__

"when did you tell her that you love her?" maria asks her father with a gentle tone.

dominik exhales, once again recalling the very moment he confessed his love to her - it had happened just as the pair moved to germany for her to study, and him to pursue his career further in rb leipzig - "it was right as we moved to germany together, your anya was studying to be a nurse, and while i told her she didn't have to move across the world, and that i'd come to visit her, she insisted." he smiled.

__

"baba?" dominik asks in confusion as the pair proceed to push the boxes inside their newly rented apartment. "what's this?" he gestured to the box.

she pops her head out from the kitchen, her gaze falling on the box dominik was gesturing to, "oh these are my sketching tools." she replied nonchalantly.

dominik raised a brow, "why do you need sketching tools?"

she rolls her eyes then walks over, effortlessly picking up the box then placing it on the counter, she proceeds to open it and pulls out a sketchbook, "listen, if you utter a single word about this, leipzig will not see their new player, are we clear?"

dominik chuckles, "yes ma'am."

she opens the sketchbook and gently slides it over to him, "go on."

confused by her behavior, he flips to the first page and that's when he realized why she made that threat, within the first page was a rough yet clear sketch of a football pitch, and a group of kids playing, one of which had scored a free kick. "is that ...?" he trails off.

she blushed, "your very first free kick! keep going." she prompted him.

he flips to the next page, this time it was a rough sketch of a male holding up a football shirt. "what's this?"

"when you first signed for liefering, i watched the press conference and i couldn't help it, i was just too proud to see you make such a big step." she smiles.

he flips to the next page, and the other, and the other ... each rough sketch representing a big notable moment in his life, and upon reaching the last page, a broad smile appeared across his lips. "your fifteenth birthday." he murmurs.

"you gave me my first kiss, and it was the best moment of my life." she smiles, "in fact, the best after you scored that goal for me but sti-"

before she could continue, dominik pulls her in for a gentle yet passionate kiss that lasted for about a minute before he pulls away and whispers, " i love you."

__

"so the drawing of you two in my room? she drew it." maria smiles.

dominik nods, "uh huh ... i have the others stored, and will hang them up in your room soon."

maria grows silent for a brief moment before she piped up, "so if you told anya you loved her when you both moved to germany, when did you ask her to marry you?"

dominik grins, it was during leipzig's fantastic dfb-pokal win - the adrenaline rush of reigning victorious had pushed him to finally take the next step, "when we won the domestic cup in germany, your anya was there, and our families too ... when she came down to celebrate with me, i couldn't wait any longer."

__

"baby, you won ... you won!!!!" she squealed embracing him then pulling away, "look at you, i am so proud of you."

dominik smiled then pulled her in for a kiss, "i couldn't have done it without you baba, you've been there for me in every step."

she smiled, "it's all you baby."

dominik's teammate dani olmo approached the pair then said, "so, did you do it yet?"

she raised a brow as dominik's cheeks became pink with sheer embarrasment, "i haven't" he whisper shouted.

her lips curve up in an amused smile, "dominik?"

dominik breathes out a soft sigh, "remember when that weekend when i said i went out with the boys to relax?"

"yeah?" she said.

"well, i went back home to speak to your father and ask him for his blessings." dominik smiles sheepishly.

her eyes widen, "his blessings?"

dominik proceeded pull out his chain then gently tug on it to remove what she now sees as a simple yet beautiful ring. "i've been holding onto this for eight months." he begins shakily, "and now more than ever is the perfect time."

she gasps as he proceeds to get down on one knee, "dominik." she whispers.

"from the moment you and your family moved in, when i ..." he smiles tearfully, "when i saw you playing with mister bubbles," he chuckles taking a moment to gather his thoughts. "i knew that you're the one for me, and i want this to be forever, i want us to be forever so ..." he wipes his tears then says, "will you make me even happier than i am now and be my wife?"

she took a brief moment before nodding tearfully, "yes ... yes, a million times yes."

__

"we got married in a small garden in our hometown, with only our friends and families, then ..." dominik trails off as he exhales a deep breath, "god blessed us with you."

"were you happy?" maria asks.

"beyond happy." dominik smiles, "your anya was sneaky, when my team and i won the dub-pokal again, and i came home ..." he trails off.

__

dominik walks in, "baba, i'm home!" he calls out for his wife before gazing down at the ground and noting the dried up rose petals scattered to create a path leading to the living room. "baba?"

he proceeds to walks in further to the living room where he found his wife of two years standing in the middle of a heart created by the rose petals, with a soft smile he asked her, "what's all this?"

she smiles, "open the letter ..."

he takes the folded letter from her, raising a brow before he unfolds it to read.

"my dearest dominik, words betray me when i wrote this because i cannot think of the proper words to describe just how much i love you, you're the best blessing i could have ever been given. before i met you, i was the little girl that barely spoke to anyone, preferring to be alone rather than meet new people and the minute you walked into my life ... you made me a better person, you made my life more meaningful than it could have ever been, i guess what i want to say ... i can't wait to see what you will do when our blessing arrives. yours truly forever."

dominik raised a brow once more then looked up at her, "blessing ... wha-what do you mean?" he asks with a shaky voice.

she smiled tearfully then gestured to her belly, "congratulations papa." she whispers.

dominik strides over and embraces her, "you're pregnant ... you're ... you're actually pregnant!" he exclaims gleefully. "we're going to be parents."

"i love you." she kissed him, "i love you so so much."

"i love you too." he murmurs.

__

"papa, why are you crying?" maria asks, gently reaching over to wipe his tears her hands.

dominik embraces his daughter, "i'm not crying sweetheart, i'm just happy because ..." he sighs, "you look just like your anya when she was little."

"i do?" maria smiles.

"down to the last detail, so if you ever feel like you miss her, do what i do ..." he whispers, stroking her hair. "look out the window and you'll find the moon, that's when you know that your anya is watching over you, over us."

dominik wipes his tears, i hope you're proud of me, and know that i'll never forget you. he utters silently.

[rendesbohoc]

Egyszer, ha sok pénzem lesz, elmegyek egy rakás étterembe, és az összes kínos kérdést fel fogom tenni, mint például, hogy az ilyen-olyan kaja "ahogy a nagymama készítette", mégis pontosan kinek a nagymamájáról van szó. Mert ugye ahány ház, annyi szokás. Lehet-e vele váltani pár szót esetleg. Vagy hogy a "kerti zöldségek" pontosan kinek a kertjéből vannak, betartja-e a mindenféle termesztési szabályokat vagy szénné vegyszerezte az ubit. Meg hogy a "házi burgonyafánk" helyett, ha inkább mezeit kérek, olcsóbb-e úgy, illetve, amikor kihozzák a "királyrákot", ami ugye nyilván maximum aldis fagyasztott óriásgarnéla (kings krab vs. kings prawn, ugye, pedig nem is tudok túl jól angolul...), akkor visszaküldeném, hogy nem erről volt szó. Csak úgy a hecc kedvéért. Értem én, hogy marketing, meg itten errefelé minálunk még mindig a hülyéneknézés az alap, de hogy így rohaggyanak már meg. Mert amúgy nekem teljesen jó a nagybani retek, hát otthon is azt eszem. Étterembe azért mennék (de most így akkor sem szívesen, ha van pénzem), mert 1. nem nekem kell baszódni a főzéssel, 2. nálam bárki csak jobban főz, tehát valszeg finomabb lesz, 3. nem nekem kell utána elmosogatni. Szóval csak a kedvemet veszik el. Kézműves sajt, az bazdmeg. Ki van hímezve vagy miafasz.

[fragiledewdrop]

Isn't it amazing how, when you are exposed to multiple languages, it changes the way you think about reality?

I don't even mean when you learn a language well and it starts merging with your native tongue. More like...

...there are so many words for "apple" in this world, but to me the apple's truest name will always be "alma", because my Hungarian grandmother used to make me say it over and over and was sad that I never got the pronunciation exactly right. She was my "nagymama".

The first time I fell in love, it was with a girl of Chinese heritage, which means that, deep in my soul, the sweetest way to say "I love you" is 我愛你, both in Cantonese and Mandarin.

I was around German speakers a lot as a child, and I thought it was very funny that "sorry" was "Entschuldigung", so that's what I think every time I bump into someone on the street. I had a seizure at a hospital once, and when I came to the nurse started asking questions to see if I was all there. She showed me a pen and asked me what it was, and my immediate answer was "Kugelschreiber". She was so confused, but it took me a while to remember the Italian word, because "Kugelschreiber" has always been much more satisfying to think and say than "penna".

My Polish friend says "kurva" every time she swears (which is quite often), and so I have started saying that too.

Although, since I began studying French, my instinctual swear word is a very classy "putain de merde". When I am really happy, I am "aux anges". How are you? "Ça va". There is a game of cards that can be called many things, but to me it's "bataille corse", because I used to play it a lot with a French coworker in Ireland.

When I was little, I played almost every day with a girl who came from Venezuela. We could understand each other just fine, but once she asked me to pass her the "pajaro" and I didn’ get what she was saying. Eventually I understood she meant our Barbie's little blue plastic bird, and not a sparrow, which is what the word sounded like to me. So when I see birds in the trees? "Pajaros en las ramas". I had another friend whose surname was a play on the Spanish word for sunrise, which she was very proud of, and one of my favourite verses by Garcia Lorca is about the "breaking cups of dawn". When I watch the sun rise, the first word that comes to mind is "madrugada".

As a teenager, I read "Poor Folk" by Dostoevsky and there was a letter in which the protagonist wrote to his lover and called her "golubchik". I still think that's the sweetest pet name- along with "honey" in English.

After coming back from Japan, my brother has started slipping idioms in his speech when he is distracted. I couldn't understand them at first, but I thought it endearing, and now "wait a moment" is "chotto matte". He is my "ototo", "little brother".

A Romanian lady helps take care of my grandfather. Ever since I have met her, known her, helped her pick out gifts for the kids that she can see so rarely, taught her recipes and learned recipes frome her, "thank you" to me has become "mulțumesc".

A person I don't know is "ξένος (xénos)", the Greek for "foreigner, stranger", but also "guest, host, friend".

There are many more. I am a mosaic of the voices of the people I have met, the people I have loved. My own language is beautiful and it's home, but even its ancient, melodious poetry is not enough to encompass the beauty and tragedy of this world. And if I dream in English, curse in French, think of my former Christian God with a Hebrew name and of holiness as the prayer in Arabic over my sick bed that fell from the lips of a Malian refugee who had become a family friend, maybe I can come closer to grasp it.

[sanguine-salvation]

"... My nagymama spent a summer trying to teach me embroidery. She said I had good hands for it. I admit, I never really kept up on it, but sometimes I think back to those days. Sitting in yellow sunlight, poking my fingertips with a needle until they were pink and sore. Ha. Watching those stray lines slowly become something."

They're wistful today. Maybe it's the weather. Maybe their brain chemicals are denying them any peace.

"... I was mesmerized by a piece she had made. It hung in her hallway, just outside the kitchen. Nothing but reds and browns and black. Like a flower field made of blood..." They run their fingers over a set of finished tallies, long pinkish grooves cut into from pale flesh.

"Nothing but a bunch of little lines making something whole..."

[oldmacykerenew]

Hétfő esti relax… :D azUram Baldur’s Gate -ezik egy kicsit, én meg horgolok addig. :D

[angelofghetto]

krumplihéjpite

Hogy keretet adjak, azzal kezdem, mire tanítottak a netes társkereső oldalak. Amikor az első kultúrsokkból felocsúdtam, amit a tömény közönségesség és trágárság okozott, és eljutottam az értelmesebb réteghez, akik képesek és hajlandók voltak levelezni, rájöttem, hogy beleszerethetek előbb valaki lelkébe, gondolataiba, mielőtt tárgyi valónkban találkoznánk. Persze értek csalódások, amikor a személyes találkozás egészen máshogyan alakult, mint azt az írásbeliség alapján feltételezni lehetett, de nem mindig.

Olvastam a krumplihéjpités regényt, és utána évekig vadásztam a filmet. Kicsit más a kettő, mint ahogy az lenni szokott. Furcsa mód, nagyapámnál töltött nyaraimat idézte fel. A tárgyi környezetüket. A fényesre kopott fából és fémből készült használati tárgyakat, a dróttal összeerősített fajátékokat és szalmával tömött macikat üvegszemekkel. Az eső utáni kert illatait, a nedves vállú posztókabátokat, az öreg konyhák párás melegét, a sparheltben duruzsoló, pattogó tűz hangjait, a régi könyvek illatát, ahogyan a vitrázsfüggönnyel takart üvegajtaját kinyitották a könyvszekrénynek. A hagyományos írógépek kopogását (és csilingelését a sor végén), a tintaceruza jellegzetes színét, ahogy megnedvesítés után lilásra váltott, a töltőtoll sercegését a papíron, ahogy képes levelezőlapokat írunk mindenkinek mindenhonnan, főleg utazások, névnapok és a nagy ünnepek alkalmával. (Én is töltőtollal tanultam írni, persze csak másodiktól, és golyóst csak ötödiktől használhattunk, mert a tanár szerint azzal egészen más az íráskép.) Nagyapa mosolyog felém hamiskásan az asztal fölött, ahol dróttal vagy enyvvel épp megreparál valamit (a dolgok természete szerint). Nagymama a kályha mellett ül a fotelban a hengermintás festett fal előtt és zoknit stoppol, vagy a konyhában a gyúródeszkán sodorja a nudlit. És mindezt az óra tikk-takkja kíséri a tálalószekrény felől, ami taktust üt a nyugodt napok alá, és csak nagyon halkan juttatja eszünkbe, hogy ütései mutatják az egy irányba haladás másodperceit: memento mori. És ez nem száz éve volt, csupán egy emberöltő.

Ez a film visszaad ebből valamit. Szagokat, ízeket, a szeretet és aggódás, a valahova tartozás melengető érzetét. Hogy régen volt idő és lehetőség udvarolni, hogy az emberek először egymás lelkébe szeressenek bele, ezért tartottak sírig a szerelmek, nem csak a viharos idők miatt. Hogy mindenki számára adottak egy életben legalább egyszer a döntéshelyzetek, amelyekben csöndes szemlélő, gazember, vagy névtelen hős is lehet. És aláhúzza a tanulságot: a háborúkat politikusok csinálják, de az emberek veszítik el miatta mindenüket.

[ratdesk]

found a local estate sale listing that is straight up just a hoarder house?? instructions include things like "[insert room here] is for diggers! bring gloves!" and also "not responsible for accidents" uhhhh

[gyorinokedli]

Minden menő,extrém,veszélyes hobbimat lecseréltem horgolásra.

Szerintem tök jól csinálom. Vad késő-tini évek,munka, utazás, gyerek, és ahogy kirepült belőlem -az életközepi krízist kihagyva- egyenesen nagymama módba váltottam.

Ugyanitt, valaki azt mondta nekem hogy az angol crochet (horgolás) szónak francia az eredete, és azt jelenti "to hook" szóval nem is nagymama hanem egy hooker vagyok.

[kavekkozt]

Akkora nagymama vagyok máris hogy írtam az Österreichische Bundesgärtennek hogy rossz a Belvedere! Sehol egy fa! Sehol egy virág! A fű csutkára le van nyírva!

Csak véletlenül mentünk arra de tuti nem megyünk megint.

Most megyek és írok a Wiener Liniennek hogy nem teljesen látom fairnek hogy a Duna MÁSIK oldalán van légkondi a villamosokon, meg hogy nem látom a sötétített üveget amit tavaly ígértek.