#rongyos

[ajtostolahazba]

Ma arról beszélgettünk a lányokkal, hogy mik azok a magyar filmek, amiket muszáj látni, mert van mondanivalójuk, vagy simán alapművek. Szóba jött a Trezor, a Vizsga, a Te rongyos élet, a Dögkeselyű, az Eldorádó vagy az Uramisten. ( A kötelező Csapd le csacsi most nem, csak olyanok, amik odab@sznak). És az ötödik pecsét persze. Hazajöttem, megnéztem. Nem emlékeztem már teljesen, de basszus ez a film ma is ( ha lehet, ma még inkább!) aktuális! A dilemma engem se hagy nyugodni: hogy Timoteus lennék, vagy Gyugyu... Zseniális film, zseniális mondanivaló és kivitelezés...

Ma nem alszom jól azt hiszem De minden perc megérte!

[kavekkozt]

Beüzemeltem a varrógépet. Vettem hozzá varrógépolajat, szétszedtem, összeraktam, annyira nem örült neki, mert most minden indítás előtt kicsit rá kell segíteni kézzel is, nem szorul eléggé a hajtószíj. Gondolom, majd valahogy kicserélem.

Nem az a szégyen, ha foltos, hanem ha rongyos, mondja mindig nagyanyám, mielőtt elővesz egy véletlenszerű színű cérnát (so called "visible mending"), és én is ezt az elvet követve raktam alá a bringás dzsekimet, amit már ezer éve meg kellett volna varrni.

Ennyire nem akartam mondjuk visible-t, a gyakorláshoz fehér alsó fonalat raktam be, hogy jól lássam, mi történik, de összekevertem az oldalakat, a fehéret akartam belülre és a kéket ki.

Gyakoroltam előtte az "egyenesen varrást", egyelőre nem annyira megy még, mint a mellékelt ábrán is látszik.

Anyám ezen a gépen varrta a ruháit (meg a jelmezeinket!), csak képes leszek megtanulni egyszerűbb dolgokat varrni vele. Komoly terveim vannak, már tudom is, mi a következő projekt.

[nitta86]

Elhanyagolás

Tegnap a férjem segített kiszelektálni a régi kinyúlt zoknijaimat és közben volt egy felismerésem a szüleimről, ami miatt most enyhén ki vagyok borulva. Szóval pakoltuk ki a zoknikat és a kezembe akadtak a régi, de még mindig használható, nagyon jó minőségű, gyapjú túrazoknijaim, amiket a szüleimtől kaptam még 10-20 évvel ezelőtt. És mondtam a férjemnek, hogy igazából hálás vagyok a szüleimnek, hogy ennyi minőségi meg tartós cuccot vettek nekem, pl. bakancsot, hátizsákot, korcsolyát, de konkrétan nem értem, hogy miért nem voltak nekem hajlandóak hétköznapi zokniból, bugyiból, pólóból újat venni, amikor már kinőttem azokat, meg rongyosak voltak. És azt válaszolta, hogy azért mert ezek a nagyobb és tartósabb ajándékuk kapcsolódtak az aktuális projektjeikhez, pl hogy együtt túrázzon a magashegyekben a család, a hétköznapi dolgok meg nem. És az a baj, hogy igaza van. Minden ajándék vagy ilyesmihez kapcsolódott, vagy oda lehetett adni az egész rokonság előtt, amiből látszott hogy ők gazdagok és gondos szülők. Egy csomag bugyi vagy póló a 10 éves gyereknek az nem ilyen, azért nem jár ováció, szóval olyat nem vettek csak ritkán, mert nem fűződött hozzá érdekük.

És igazából igen, az is baj, meg rossz emlék hogy minden fehérneműm rongyos volt gyerekként amíg nem lettem elég idős hozzá, hogy vegyek magamnak a zsebpénzemből, és az is hogy folyton ki volt száradva a bőröm, mert nem törődtek vele, hogy nem tesz neki jót a lúgos szappan, amit ők szeretnek, és itt is az hozott megváltást amikor kamaszként vettem a zsebpénzemből tusfürdőt. De nem is ez volt igazán rossz, hanem a rémálmok amiatt, hogy 9 éves koromtól rám volt bízva a húgom, meg hogy 11 éves koromtól rendszeresen egyedül voltunk hagyva napokra. Meg az, hogy a húgomat én neveltem 5 éves korától, nem túl jól, mert túl kicsi és ijedt voltam hozzá, és ez valószeg hozzájárul ahhoz, hogy nem szeretnék saját gyereket.

És igazából bőven lett volna pénzük bébiszitterre, sőt a rokonok is szívesen vigyáztak volna ránk akár gyakrabban. Jellemző, hogy mikor egyszer anyám fontos előadásra készült, és itthon szerette volna ezt tenni mert a munkahelyén zavarták, akkor arra a hétre felfogadott egy au pair-t, aki vigyázott ránk és főzött, pedig előtte 2 hétig magunkat láttuk el, amíg elmentek apámmal kettesben nyaralni. Szerintem azért nem fizettek bébiszittert máskor, mert akkor kevesebb pénze maradt volna apámnak a drága extrémsportjaira, és nem azért mert nem tudták volna kigazdálkodni.

Időnként hajlamos vagyok arra visszavezetni a problémáimat, hogy nagyon patriarchális családban nőttem fel. És ez igaz, meg az is, hogy apám elég nőgyűlölő és terrorizálta az egész családot, ami anyám szerint a szeretet jele. Szóval ez szintén hozzájárult a problémához, de sorstársaimnál azt látom, hogy amellett hogy rossz volt nekik, hogy elnyomták őket a származási családjukban, amiatt hogy nők, amellett azért gondoskodtak róluk, meg tanítottak nekik lifeskillek-et hogy később jó anya és feleség váljon belőlük. Nálunk még ezt se, nem tanítottak semmit, csak amihez épp kedvük volt vagy kapcsolódott az aktuális érdeklődési körükhöz. Az hogy alap dolgokról fogalmunk sincs, az nem zavarta őket, sőt sokszor elhajtottak ha érdekelt valami, ami épp őket nem. Jellemző hogy évekig éltünk mirelit és instant cuccokon, 9 éves koromtól kezdve ezeket főztem magamnak és a húgomnak, és csak akkor tanítottak meg rendesen főzni mikor apám kitalálta hogy minden hétvégén hatalmas vendégség lesz nálunk, annyi kajával hogy mindhármunknak (anyámnak, nekem és húgomnak is), folyamatosan főznünk kellett. Nem az zavar, hogy nem kaptam elég tudást a házimunkáról, mert sok más kortársam se, és ezeket később is meg lehet tanulni, hanem inkább az, hogy amikor tanítottak valamit pl. a főzésről azt rögtön 50 főre kellett és ez is eléggé traumatizált, meg hogy alap dolgokat nem magyaráztak el nekünk, és pl. 10 évesen nem ismertem fel a parlamentet, azt hittem rá, hogy egy random kastély, de közben büszkék voltak arra, hogy a mi családunk milyen értelmiségi. És tényleg nagyon sok olyan apróság kimaradt amit mások megtanulnak pl. 4-5 évesen , mert a szülők sokat magyaráznak nekik, pl. illemszabályokról, emberi kapcsolatokról, vagy akár arról mit milyen gyakran érdemes kimosni, én meg 30 felett tanultam meg az internetről vagy terápiában. Mindez igazából néha ad szabadságot is, mert amit felnőttként tanulok meg, azt könnyebb felülbírálni, de összességében azért elég szívás.

[harompe]

You may also like Rongyos lapótya

[halottmadarakrepdesnek]

mama hagyd

ne varrogasd egész nap

ezt a rongyos posztópapucsot

úgyse lépek már többé bele

nézd inkább a pipacsokat

nézd milyen szép

végre wilikém valami neked is tetszik

meggyógyulsz

mama nézd milyen szép

nézd ott a budi mögött

vérrel hányta le a búzamezőt

ki

ki hányta le vérrel a búzamezőt

nem látod mama

az isten

Tolnai Ottó

ott a budi mögött

[megtudommagyarazni]

Még tovább

A Mercedes Benznek minden bizonnyal az évszázad (XX.) üzlete volt az irak-iráni háború. Egyszerre szállított a két egymással háborúzó félnek. Évekig vittük le ezrével a Merciket, kisbuszt, furgont, kukásautót, utcaseprőt, teherautót, nyerges kamionokat, ponyvást, hűtőt minden létező felépítménnyel. 99 %-ban Benz, a maradék Magirus-Deutz, néhány Renault, MAN-t nem láttam. Ezt a melót akkoriban Z-zésnek hívták, az ovális rendszám után, ami Z-vel (Zoll) kezdődött, nem voltunk még igazi kamionosok, a járati sofőrök lenéztek, hiszen mi leadtuk a verdát Teheránban, vagy Bagdadban, és ültünk a repülőre. Teheránból Iranair a Mehrabadról, Boeing 747 jumbók, Frankfurtba, Stuttgartba, ritkán Bécsbe. Bagdadba egy Malév-gép jött értünk, TU-144 szerintem. de erre nem vennék sok és erös mérget. De azok közül sokan, akik ezt csinálták, lettek később a 80-as, 90-es 2000-es évek tapasztalt kamionosai. Izgalmas, kemény évek voltak, jó iskola.

Ott hagytam abba, hogy elindultam Urfától. Meleg nyár volt, a kopár hegyek között kegyetlenül tűzött a nap.

Akkor még nem voltak autópályák, Istanbul és a bolgár határ közt is csak a 90-es években épült. Rossz minőségű utakon közlekedtünk, lassan. Viransehiren és Cizrén keresztülérve fordultam délre, az iraki határ felé, Habur-Zakho.

Fura, mai napig álmomból felébresztve is vágom ezeket a határátkelő-párokat, 40 év távlatából: Gürbulak-Bazargan, Müllheim-Mulhouse, Arnoldstein-Tarvisio, Kapitan Andreevo-Kapikule, Cinovec-Zinnwald, Kehl-Strassbourg, Hendaye-Irún, stb, közben arra meg már nem emlékszem, hogy tegnapelőtt mit ebédeltem.

Habur még aznap megvolt, valami csoda folytán. Reggelre átértem Zakhoba, beálltam a vámplaccra, és vittem a papírokat a speditőrnek. Amíg készültek, sorba álltam az útlevelesnél. Akkor barna, ún. szolgálati passzportunk volt. Átvette az ember, enyhe undorral forgatta, pláne, mikor meglátta benne az iráni vízumot. Islamic Republic of Iran, na bazz. Egy laza mozdulattal kitépte az egész lapot, bepecsételt és visszadobta.

Több ilyen is történt, ezek után állt rá a HC, hogy két útlevél kell mindenkinek, egyik az iráni, másik az iraki vízumnak. Másnap reggel indultam. Moszul előtt jártam, mikor az útmenti bokrosból előugrott egy iraki katona, géppityuval a vállán, és hevesen integetett, hogy álljak meg. Történt ilyen mással is, úgy hívtuk, hogy fegyveres stoppolás. Nem lehetett tudni, hogy a frontról szökött-e, vagy épp hazamegy szabadságra. Mindenesetre megállni tanácsos volt, a Cinkotai úti HC telepen láttam már pár rendesen megszórt járatost.

Felkászálódott, elég szakadt volt, homokszínű, enyhén rongyos és nagyon koszos egyenruha, az izzadságtól itt-ott fehérre fakulva, erős szag, hetes borosta, nagyon fáradt vörös szemek. Előadta, hogy Faludzsába kell vinnem. Persze, aga, meg feleségül veszem a négy húgodat, és megyünk Riyadhba nászútra. Az arab valahogy sose ment, török-angol keveréknyelven társalogtunk. A török valahogy rámragadt, mai napig tudok folyékonyan beszélgetni a döneresekkel. Mondtam, hogy yok abi, wrong, bekamuztam, hogy Bagdad előtt várnak a katonai rendőrök, akik majd elvisznek az átadópontra. Ezután szétnézett, kiszolgálta magát, a kesztyűtartóban megtalálta a szalonnázó bicskámat, amit az érdi Nagy István bácsi készített, cseresznyefa nyéllel, azt eltette, aztán megnézte a felső ágyat, a táskámból kivett két alsógatyát, két tiszta trikót, eltette zsákjába. Aztán megtalálta az utolsó Globus rakottkáposztámat, amit Kőbányán, a Kőér utcában szoktunk venni, a konzervgyár “szépséghibás” boltjában. A (volt) bicskámmal kinyitotta, és azzal be is falta. Nagyokat nyeltem, de az ágyu csöve az ölében felém nézett. Genya voltam, és nem szóltam, hogy domus, azaz sertés. Majd elszámol vele Allah trónusa előtt.

Mindenesetre Kirkuk után, a nagy bagdadi kontroll előtt megállított,

addig csak szarfaszú mezei rendörök voltak a 20-40 km-enkénti barrikádoknál, akik szólni sem mertek egy zord frontkatonához, de Bagdad elött a Szaddam-gárdisták, akik nem szaroztak

és kiszállt, aztán eltünt a sivatagban, a szürkületben. Ezért gondolom, hogy vaj volt a fején. De hogy diszózsír a gyomrában, az tuti.

Következö részünk tartalmából: pauza, majd megírom, miért. kicsit össze kell szednem magam.

[nooclue]

Petőfi Sándor: TÉLI VILÁG

TÉLI VILÁG  

Megölte valaki magát, Az hozta ezt a rút időt. Fuj a szél, táncol a tányér A borbélyműhelyek előtt. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.  

A napszámos, napszámosné Tuskót fürészel és hasít; Daróc pólyában gyermekök A szélvésszel versenyt visít. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.  

Jár nagy léptekkel föl s alá A katona az őrhelyen, És számlálgatja lépteit; Kínjában mást mit is tegyen? Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.  

A hosszulábu drótostót Kopott gubáját cepeli; Az orra érett paprika, S hidegtől folynak könnyei. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.  

Barangol a vándorszinész Egy falutól a másikig; Meleg ruhája nincs ugyan, De mindazáltal éhezik. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.  

Hát a cigány?... vacog foga A rongyos sátorok alatt; Kopogtat a szél és bemegy, Bár a cigány nem szól: szabad! Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.  

Megölte valaki magát, Az hozta ezt a rút időt. Fuj a szél, táncol a tányér A borbélyműhelyek előtt. Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában.  

Pest, 1845. február

[eltiron2]

Just magyar things

Tegnap úgy indítottam a napom, hogy bementem a postára átvenni a kilépőpapírjaimat.

Majd hazajöttem és elküldtem a pályázatomat ugyanarra az állásra, amiből a régi főnök elbocsájtott, miután az új őnök biztosított róla, hogy természetesen visszakapom a munkámat.

(Tiszta Gyalog-galopp fíling: a felelősöket természetesen kirúgtuk).

Habár rosszindulatúan, bunkón és alaptalanul ugyan, de mégis jogszerűen rúgott ki a faszfej, így igenis formálisan újra kell jelentkeznem, kell rendezni állásinterjút, és - ami a létező legnagyobb kibaszás - előlről indul a 4 hónap próbaidő, bérminimummal.

Tegnap azért elég komolyan elgondolkodtam azon, hogy így 50 évesen felülök a repülőre és kimegyek a picsába Kanadába szakácsnak, rongyos 2000 dolcsiért.

[sztupy]

Rongyos 400 fonttal szúrják ki a szemünk!

[szabadebarmitnemgondolniel]

Szép Ernő: Holnap

Holnap ha nincs több ifjúságod A fejed mondd a falba vágod Szaladsz majd hajadonfőtt a járdán S óbégatsz csődületben állván?

Bukdácsolsz ájulsz és remegve Kapaszkodol minden gyerekbe Belékötsz majd az élő fába Azt rázod rángatod hiába?

Kérvényt hajítsz fel tán a napra Rárontasz a rendőrre papra És rúgsz harapsz habzol dühödve Míg hurcolnak s eltűnsz a ködbe?

Vagy majd monoklit kensz szemedbe Utolsó könnyed úgy szeded le S hűlt sóhajod a rend javára Ráfúvod a szivar havára?

S élcet hajtasz s vihogsz erővel Szemközt a bűvös úri nővel Gerinced ej ha! mint a létra Tekinteted kacér rakéta.

Simmizni kelsz ha bezabáltál Lerészegít az a csinált bál Szemed megfúl, kicsap a nyelved: Lehet csupasz bőrt tenyerelned.

Ugye! s kisütsz majd minden reggel Frissen beretvált két füleddel Bajuszkád közt francia festék Fogaid márvány sírkövecskék.

Tavaszt lehell, ha nem is ingyen, Chipre a nyakon, parfum az ingen S majd a brijjantín dúsan adja Kamasz fényét rongyos hajadra.

Ó képedből szerveznek újat A ráncaidban dúló újjak Tyhű strimflid masnid be betyáros Ismer mint a rossz pénzt a város.

A masszőrt óra hosszat tűröd Nyűtt hangod cukron köszörűlöd S a szent ösztönt gerjeszted daccal Tanároktól javallt labdaccsal.

Suttyomba hörgesz és kehelgetsz Lépcsők után hülyén lehellgetsz De csámpálsz télben rózsa arccal Mert az be lesz rózsázva kvarccal.

Kényes leűlés meg felállás Félórás fontos fogpiszkálás Orrtörlés is vagy fertályóra Mintha vallásos aktus vóna.

Sajtok primőrök és likőrök Vizek porok: bendői őrök Soha egy jaj, soha egy álom Soha egy vágta a halálon!

Látlak ha csókod kedvesítni Elfordúlsz ajkad nedvesítni S les a tükör, szemedbe mondja: Csaló te, szörny, te dög, te ronda.

Nem jobb vón mondd míg hortyogsz kéjjel A guta rajtad ütne éjjel Vagy míg egy csíz visít epedve Kővé vált szíved megrepedne.

[petrany]

Hivatalosan csak a pénz ötöde ment hozzájuk. Rongyos húsz százelék, 61 milliárd forint közpénz.

[mimca]

Te nyugodtan alszol míg én továbbra is álmatlanságtól szenvedek. Minden lepörög a szemem előtt. Üvölteni tudnék. Törni, zúzni, sírni, sikítani. Mivel töltsem ki az űrt amit magad után hagytál? Mivel gyógyítsam be a sebet amit a hiányoddal karcoltál a szívembe? A lelkem darabokban - egy lyukas, rongyos, fakó szar lett belőle. A szívem haldoklik, minden erőtlen dobbanással fájdalmat okoz a testemben; szinte hallom ahogy sír ő is. Erőlködik... lökdös és könyörög, hogy menjek utánad újra ne hagyjalak keresselek. Utolsó erejével üvölt: MIT TETTÉL? NORMÁLIS VAGY? NE ENGEDD EL IVETT TAKARODJ UTÁNA! NE TEDD EZT! Velőtrázó az elcsukló hangja . Az agyam... nos, szintén üvölt. Dübörög, megoldás utan kutat lázasan. Mindent felborít és feléget maga körül ahogy próbalja Szívet és Lelket összekaparni, közben pörgeti az emlékeinket mint egy filmet. Már ő sem bírja - sír és a te neved mantrázza. Dolgozik a gépeket megszégyenítő erővel. Próbál az endorfinok után kiabálni de ők már rég elhasználódtak. Nincsenek. Nincs boldogság hormon. SZEDD ÖSSZE MAGAD!!! - küldi az üzenetet kétségbeesettül mindenhová. Sikertelenül. Fárad. Pillanatról pillanatra de Szív és Lélek nem hagyja pihenni. Fáradtak, álmosak mind (köztük én is kibaszottul) de képtelenek pihenni. Várom a csengőt, egy kopogást, egy üzenetet: "itt vagyok" - "beengedsz?" - "ég a villanyod, miért nem alszol?" - "feljöhetek?" - "Ivi nekem ez nem megy nélküled, engedj fel"... én ma sem, de te legalább nyugodtan alszol majd.

@mimca

[nitta86]

Szóval ezt egy kicsit necces bevallani, de igazából gazdag családban nőttem fel, csak bizonyos szempontból nem látszott. Egyrészt tényleg sokkal több lehetőségem volt, mint másoknak és örülök is neki, de másrészt nem csak érzelmileg hanyagoltak el minket a szüleink, hanem néha fizikailag is. Ami olyasmiket jelentett, hogy pl. kinőttem a ruháimat és nem kaphattam újat, mert jó lesz az még, meg nincs nekik arra idejük, pedig már konkrétan kényelmetlen volt. Néha lyukas cipőt jelentett amibe belefolyt a hólé, és nonstop rongyos volt az összes fehérneműm, a bugyijaim leszakadva lógtak a gumijaikról, minden zoknim lyukas volt és később mikor hordtam melltartót azok is nagyon gyorsan mosástól elszürkült rongyos darabok lettek.

Ráadásul néha napokig nem jutottunk rendes ételhez, csak zacskós levest ettünk, mert a szüleink ettek valami kerti partin vagy fogadáson, amire mi gyerekként nem voltunk hivatalosak. Szóval mi a húgommal ettünk helyette kemping kajákat instant leves, instant tortellinit. Amig kicsik voltunk, nem kapcsolhattuk be a gáztűzhelyet és a mikróban melegítettünk forró vizet ezekhez. De ahogy felsős lettem, nem csak hogy engedték, hogy bekapcsoljam a tűzhelyet hanem főzhettem is rajta, néha 50 főre is, ha vendégeket hívtak.

De ez így egy érdekes helyzet volt, hogy néha éhesek voltunk, szemét kaján éltünk, rongyos és/ vagy kicsi volt a ruhánk, sokszor koszos is, mert kicsik voltunk és nem tudtuk mikor illik betenni már a szennyesbe. Borzasztó elhanyagoltnak tűntünk, mindkettőnk iskolájában próbálták is ezt jelezni anyámnak. De időnként ezzel ellentétben meg nagy volt a luxus, vittek minket síelni meg vitorlázni, rögtön két hétre is, meg mehettünk tenisztáborba. (Mondjuk utóbbi nem az én sportom.) És minden ilyen program előtt kaphattunk egy vagyonba kerülő márkás sportfelszerelést és sportruházatot, de alatta rongyos bugyit viseltünk rongyos leggingszel, néztek is nagyokat a többiek a fancy sítáborban.

Máskor meg amikor olyanjuk volt, minket is elvittek étterembe meg a barátaik puccos bulijaikba és kaviáros szendvicset ettünk meg drága francia sajtokat a szokásos instant készételek helyett.

Szóval szürreális gyerekkorom volt és tudom, hogy sokkal jobban jártam, mintha ugyanígy elhanyagoló és bántalmazó szüleim lettek volna, csak mellette még nyomorban is élünk. De azzal pl. kiegyeztem volna, hogy átlagos jövedelmű családba születek rendes szülőkkel.

Mindenesetre épp sokkal jobban élvezem a szüleiménél szerényebb anyagi helyzetünket, úgy hogy én dönthetem el, hogy mire költünk, (vagy a férjemmel közösen döntünk nagyobb dolgokról), de mindenesetre nem csak időnként és véletlenszerűen jut valami, mint gyerekkoromban.

A gyerekkorom miatt ma:

Bármit megfőzök mikróban.

Néha borzasztó a gasztronómiai ízlésem, de igyekszem fejlődni.

Sokkal később kezdtem rájönni, hogy mi áll jól nekem, mert sokáig az volt a hozzáállásom, hogy a zsebpénzemből/tanulmányi ösztöndíjamból vegyek valami olcsót, hogy legyen. 

Van egy csomó olyan skillem, amit épp nem tudok kihasználni, például nagyon profin síelnék, csak épp nincs rá pénzem, nincs kivel. Se a férjem se a barátaim nem síeltek gyerekként.

Élvezem, ha vehetek magamnak új fehérneműt.

Viszont érdekes módon kevésbé stresszes téma nekem a pénz, mint az ismerőseim többségének, mert gyerekkoromban tisztában voltam vele, hogy van pénzünk attól még hogy nekem személy szerint nem mindig jut belőle. Szóval kevésbé stresszelek rajta, emiatt érdeklődőbb vagyok és jobban meg tudom tanulni, hogy hogyan kell beosztani meg befektetni.

[veresre-vert-ajkak]

Sose voltál, mindig vagy

Az oldaladból kiszakadó gondolat vagyok, nyersen lüktető vérvörös valóság, Te mégis kárt örvendve kacagsz rajtam, Én meg féltőn a csendet ölelem magamhoz, mert ellened nem maradt más fegyverem.

S most menekülhetek egyikből a másikba, végtől az újjászületésig, tébolyodottan keresve a nyugalmat, mert én bolond, szerelmet s gyönyört álmodtam egy gyilkos mellett. Fáradt szívem szakadatlan kiált a józan eszem után, ám az rég nem válaszol. Így most is azzal a tehetetlen lemondással vágyódom utánnad, arasznyira az őrülettől hullócsillagok hamvai közt heverve ébren várlak, minden éjjel. Behunyt szemmel is téged látlak, igéző látomásként tűnsz fel s bajt jósló mosollyal az arcodon csábítasz engem a túlvilágra. Reggel vérbe, könnybe, kínba fullva térek magamhoz az élet peremén, a defibrillált érzelmek tengerén hánykolódva, végülis kihunyt a szerelmem de szabadulni tőled így sem tudok. Ezért vagyok én bűnösként bűntelen, mert csak veled égtem úgy, mint mással soha sem. Senki nem gyűlőlt úgy, ahogy Te tudtál, én mégsem szerettem senkit úgy, mint téged. A legzordabb éjszakába is követtelek, megtanúltam látni a sötétben s vakon hinni minden mesében. Az őrült karnevál után most hajnalodik, elhal a zene, fakul a hold, haza indulnak a démonok. A tiszta fényben mázsás sziklaként zuhannak a percek, peregnek az órák, kopogtat egyik év a másik után, íme lám eddig vissza fele forgott a világ. Lassan de annál biztosabban válik idegenné az, aki a tükörből most vissza néz rám. Voltam valamikor gyönyörű erő, voltam de már nem vagyok, megfakultak a vonások s arcomról az derüs naív báj is, nyomtalan lekopott. Vissza hozzád úgy vágyom, mint függő a heroinra, időtlen rabságra ítélve törlesztem fent maradt tartozásom az Istennek.

Távol a józan észtől, messzebb mint valaha, sápatag arccal a semmibe révedek s könny áztatta összefolyt színek közt valami igaz után eredek. Ha szájból szájba lelegeztetnélek talán még feléleszthetően lennének az érzéseid irántam. Mert valahol mindig várlak, ok nélkül, tudom jól, hogy hasztalan. Ahol a jövő a jelen, ott állok abban a fáradhatatlan némaságban, hangtalan.

Kővédermedt testemben csak a szívem kalimpál csendesen, visszhangzik a semmiben. Hozzd vissza a tiédet, tedd az enyém mellé, hagy dobbanjanak újra arra a bolond kesze kusza ritmusra. Add nekem a nap fényét, a meleget, reményét annak, hogy ez az élet igazán szép is lehet.

Néz most rám, ide a szemembe s úgy mond, nem teszed, mert nem mered.

Ne hazudd, mert most nem lehet, gyere inkább s gyilkold meg lényemet. Fojts meg vagy folyasd ki a véremet, mindegy hogyan csak szabadítad fel végre, elnyűtt rongyos lelkemet.

[omg-lucio]

Miembros de las fuerzas paramilitares 'Rongyos Gárda' (Guardias harapientos) - durante la proclamación de la República de Lajtabánság, en la localidad de Oberwart - el 4 de octubre de 1921. 

[megtudommagyarazni]

Ez még tavaly történt, a pandémia végefelé.

Reggeli sétámat végeztem, megálltam a helyi boltnál, szoktam ott egy espresso macchiatot inni. Elég szakadt ruhában voltam, egy valamikor piros dzsekiben, ami már fakó rózsaszínűnek látszik inkább, a farmerem is erősen mosott, sőt, a térdnél szakadt, kitaposott, rongyos puma cipő, táskás szemek, ráncok, amikért sokat melóztam. Szóval, állok a bolt előtt papírpohárral a kezemben, megáll egy bömbi, kiszáll a slimfit úrfi, odajön, és mondja: készpénzem nincs, de ha bejön a boltba, veszek magának, amit akar. Mondtam, hogy nagyon kösz, de nincs szükségem rá, félreértette a helyzetet. De ha már így alakult, engedje meg, hogy kezet fogjak magával, mert soha nem volt nagyobb szükség ilyen egyéni-társadalmi felelősségvállalásra, ezért respektálom és nagyra becsülöm.

Meghökkenve nézett rám félrehajtott fejjel, aztán így szólt: akkor mi a faszt játszod meg magad?