#sok san

[dajkag]

Úgynevezett kvázi perszonál kontent. Elnézést. Hagyd is a picsába, tényleg.

Igazából nem is kéne ezt így public platformon megírnom, de ez a blog az elmúlt években sokkal inkább terápiás jellegű felületként funkcionált számomra mintsem bármi egyébként, úgyhogy szarok bele. Aki nem tetszik, azt úgyis lelkiismeret-furdalás nélkül blokkolom a picsába ¯\_(ツ)_/¯ Meg igazából már az sem érdekel, hogy az ismerőseim is olvassák. Egy ideig rejtőzködtem előlük, de aztán rájöttem: minek? Ez vagyok én, kész. Elbaszottul szép rendetlenség az életem. Szóval nem olyan rég értem vissza a legkétesebb városrészben található hotelembe. Ülök itt, hallgatom a kint ötpercenként elrobogó vonatot meg a szomszédban ötezres hangerőn turházó kínait és közben azon gondolkodom, hogy mennyire hihetetlenül gyorsan elment ez a másfél hónap. Gyakorlatilag most érkeztem. Ezalatt az idő alatt pedig egyetlen rossz napom sem volt. Még a legátlagosabb hétköznap is felért egy kibaszott csodával. Rettenetesen sok dolgot láttam, iszonyú sok mindent tapasztaltam, rengeteg mindent átéltem és legalább ennyi dolgot átértékeltem magamban. És hát ezalatt az idő alatt gyakorlatilag semmiféle negatív élmény nem ért. Tényleg. Semmi. Még amikor Tokióban elhagytam a jegyem a vonaton és pánikrohamot kaptam, akkor is egyetlen pillanat alatt megoldódott a helyzet (innen is köszönöm, elképesztően jó fej Állomásfőnök-san!). Annyi kedvességet kaptam itt, mint az elmúlt tíz év alatt talán összesen nem. Ha egyetlen olyan dolgot kellene mondanom, ami nem fog hiányozni Japánból, gyakorlatilag semmi sem jutna eszembe. Próbálkoztam, de tényleg semmi. És persze mondhatjátok azt, hogy hurrdurr, hát én elfogult vagyok, de ez nem igaz. Azért az induláskor bőven volt bennem félsz amiatt, hogy majd itt kiábrándulok kicsit az országról és az emberekről évek óta dédelgetett képből, pláne azok miatt az emberek miatt, akik a magatartásukkal kicsit ezt sugallták felém (mármint az otthoniak közül). De az a helyzet, hogy ők is megbaszhatják magukat. Minden pozitív érzés csak a sokszorosára erősödött. És habár még van itt két teljes napom, azt hiszem, a mait már nehéz lenne felülmúlni (nem lehetne). Ez ugyanis nemcsak a Japánban töltött legjobb napom volt, hanem úgy igazából egész eddigi életem egyik legszebb napja, amit innen is köszönök Yukonak. Yukoval szerdán vacsoráztam együtt először és ezt annyira élveztem, hogy még aznap este újból elhívtam és nagyon örültem, amikor igent mondott vasárnapra. Annak meg méginkább, hogy ma délelőtt megkérdezte, szeretném-e megnézni vele a cseresznyevirágokat az Okawa folyó menti parkban vacsora előtt. Megnéztük őket. Talán itt voltak a legszebbek.

Ezután teáztunk egyet, majd elmentünk az Osaka Tenmangu szentélybe és közösen imádkoztunk. Itt csak azért kértem ismét egy goshuint, hogy ez legyen az, ami lezárja a goshuinchomat. Asszem, ennél szebben nem lehetett volna. Végül egy kis étterembe mentünk, közel a Tenjimbashisuji 6-chome állomáshoz, aminek a környékén az első szállásom is volt. Egyértelműen itt ettem életem legjobb szusiját. És annyira kurvára otthon éreztem magam, bassza meg. A többi most nem fontos. Vagyis de, de nem itt, az csak nekem.

Viszont sajnos úgy néz ki, hogy Yukoval a héten már nem tudok találkozni. Azt nyilván mindenki sejti, milyenek egy hivatalban dolgozó japán hétköznapjai, és hát én teljesen megértem. Viszont konkrétan belehasad a szívem. Alig egy órája láttam utoljára és hiányzik. Szeretném hallani, ahogy azt mondja, hogy "mochi".

Szóval az utazásnak még nincs teljesen vége, de azt hiszem, a lezárás megvolt és az elkövetkező két napban én már egy kicsit csak kísértetként bolyongok majd Oszaka utcáin. Köszönöm mindenkinek a támogatást, a kedves szavakat és a rengeteg érdeklődést. Folytatni fogom ezen a vonalon (otthonról is) és habár a saját oldalamon futó BigInJapan blogra már nem tervezek túl sok új bejegyzést (azért még lesz, asszem), ettől függetlenül elkezdtem egy hosszabb, összefüggő szöveg megírását az élményekből, amit szeretnék majd rengeteg érdekes infóval és hivatkozással megtámogatni. Hogy ez elkészüljön, ahhoz szükségem lesz 1-2 hónapra (meg a végén egy jó lektorra is). Azt pedig nagyon remélem, hogy mihamarabb hosszabb időre is vissza tudok ide térni, mert egyrészt Tokió és Nara után (bután hangzik, tudom, de) visszatérni Oszakába kicsit olyan volt, mintha hazajöttem volna.

Meg hát úgy érzem, bőven lenne miért. Ha másért nem, hát egy kicsit ennél is jobban összetörni (lehet-e még?). Mert igazából ez egy gyönyörű karambol volt és gyakorlatilag fogalmam sincs, hogy most akkor hogyan tovább. Mégis elmondhatatlanul örülök annak, hogy 2018-ban végül nem ettem meg azt a kurva üveg nyugtatót. Na, puszi, hamarosan megyek haza csövesnek.

神は私たちを助けてください ⛩️🙏🏻

[azalmodozoangyal-818]

Megkérdezted tegnap reggel, hogy minden rendben van e, mert sajnos kívülről is látszik már, hogy nem vagyok jól. A sok hányástól és gyógyszertől rengeteget fogytam. Valahogyan már eljátszani sem tudom, hogy jól vagyok. Persze én ezt először nem mondtam el neked, csak munka után vettem rá magam, hogy leírjam neked, és reménykedtem benne, hogy legalább megnézed. Majd válaszként azt szántad nekem, hogy felfogsz hívni.

Mit mondok majd?

Hogy miután elhagytál minden összedőlt bennem? Hogy valaki hiánya még sosem változtatott meg ennyire? Vagy mit mondjak?

Hiányoztál? Bökjem ki ezt, miközben úgyis tudod?

Biztosan elfogom mondani neked, hogy minden egyes nap vártalak, hogy bárkivel találkoztam csakis téged kerestelek benne.

Talán bocsánatot is kellene kérnem? Mert utólag belátva tudom, hogy hibáztam én is.

Nem akarok ezen agyalni, de mégsem tudom kiverni a fejemből ezeket tegnap délután óta. Hónapok után most írtál először, pedig hetek óta újra figyelsz az utcákon, amióta visszajöttem ide. Folyton próbáltál velem kommunikálni, de egyszerűen nem engedtem neked, mert félek. Pedig semmi másra nem vágyom, csak Rád... Nem akarlak újra csak egy kis időre megkapni. Ha újra beleakarsz kezdeni akkor igenis állj méllem 100 %-san.

Ha pedig mégsem akarsz, akkor csak válaszolj a kérdéseimre és hagyj. Összetudom magam már rakni, annyian hagytak már el válaszok nélkül. De tőled igenis tudni akarom a miérteket.

Talán ennyi amit hozzá tudok most fűzni, az üzeneted után amit tegnap írtál.

várom, hogy keress akkor ha lesz alkalmad..

“Nyuszifül”

[aristotels]

jos jedan splico ovdje, mislin da san vidia isti taj komunisticki manifest na sajmu knjiga proslo lito i odma do njega san vidia i neku dzepnu knjizicu o povijesti kanibalizma.

HAHAHHAHA a eto ova kaze da se prodaje ko ludo. Sok i nevjerica, u hrvatskoj 2024e

[sztupy]

GTA-val szerintem már játszottam '98-ban, szóval olyan 12 évesen

Nem is tudom igazán mi jött le belőle annyi idősen, csak pár élményfoszlány:

* főleg küldetésekre mentem, hogy legyen szorzó és sok pont.

* az autókázós részek jobban bejöttek, mint amikor lövöldözni kellett

* GOURANGA

* a son-of-a-bitch-et következetesen snofofrabichnek olvastam. Fogalmam sem volt mit jelent

Egy az egy biztos hogy egyáltalán nem fogtam fel hogy ez egy erőszakos játék ahol embereket kell gyilkolni. A kis figurák nem voltak mások mint pixelek, játékemberek, ők meg ugye úgyis csak akkor léteztek amikor én játszottam vagy valami hasonló.

A GTA II is megvolt, annak a játékborítójából még diákparlamenti reklámposztert is fotosoppoltam össze. A harmadik rész már nem jött be, legközelebb már bőven 30 felett voltam hogy egy másik GTA-t (a San Andreast) végigvigyem, az mondjuk bejött.

Ugyanekkor jött ki a Carmageddon is, azt is sokat toltam (és nem a német változatot), igazából jól belegondolva rengeteg pixel-gore volt az életemnek ebben a korában, és nem volt senki aki elmagyarázza nekem hogy mi a jó és mi a rossz.

Egyszer anyám akkor jött be a szobába mikor a Dark Forces-al játszottam, ami a fentiekhez képest lófasz volt, de a látott erőszaktól úgy feldühödött, hogy fogta és az összes CD-met eldugta, egyet kivéve, valami PC Gurus volt, amin Lara Croft volt a borítóján két fegyverrel, de hiába a vizuális (és szexuális) erőszak, ezt azért adta vissza mert az is rá volt írva a CD-re, hogy "minden, ami a PC-hez kell". Beszélni sose akart semmiről, csak mindig mormogott magában hogy miért nem olyan játékokat csinálnak ahol gyógyszereket kell mások szájába dobálni.

Fogalmam sincs mit fogok tenni amikor a sajátom fog ilyen játékokkal találkozni. Nem hiszek nagyon a tiltásban, leginkább biztos azzal próbálkoznék, hogy valami másba hívjam fel az érdeklődését ami "lightosabb", de passz. Majd ha eljutok odáig akkor majd megnézem mi az aktuális vélekedés.

[belog-grada-crna-princeza]

Devil is a woman.

u glavi

uglavi

malo mesta

za moje

papazjanije

reci da sam

kao crna zemlja

teška žena

teška kao vreme

koje ti traćim

uzaludno

ti si organizovan čovek

čovek sa planom

čovek u kontroli

stiskam ti srce

među dlanovima

sok zrelog nara

iscedim na bele grudi

ti se otruj

ne odolevaj mi

kvarim ti planove

ukradem vreme

samo mi kontrolu

prepuštaš sam

jer ti si čovek

kom je rizik

onaj san

o kom ne pričaš nikome

nesvestan

da posle jednog susreta

naših pogleda

već vekovima

nastanjujem svetove

u tvojim očima

- Katarina

[katacha]

Szia! Érdeklne hogy te 2 gyermekkel milyennek lattad San Franciscot biztonsag-ügyileg. Én - most ugy tunik - mar babaval a hasamban fogok varosnezni, es eleg para videokat latni a neten mindenfele vandalizmusrol es nem hianyzik az extra stressz. Persze nem szivesen hagynank ki, de azert gondoltam megkerdezem. :)

Szia!

Kocsiban nem érdemes semmit sem hagyni, a szemünk előtt törték be egy autó csomagtartóját és vették ki a táskát. Hiába állsz mellette, akkor is betörik, a szállást nagyon gyorsan érdemes elfoglalni/elhagyni. Elég sok helyen van a járdán és az úttesten autó ablaküveg, sajnos a videók alapján ez mindennapos.

Ezt leszámítva én egyáltalán nem éreztem semmi parát az utcákon.

[nadyagifary]

Pelajaran Terbaru

"Nduk, udah, mboten napa napa sayang. Udah ndak usah mikirin stase dulu, pikirin gimana caranya sampeyan sehat. Ndak papa kalau misal ngulang, toh masih di semester yang sama dgn ukmppd nya sampeyan. Sekarang gimana caranya sehat. Kalau perlu, mama ayah jemput, ayo ranap di jebres nak, dokternya sampeyan ada di sana" - Mama

Benar juga, mau gimana lagi? Kalau sudah seperti ini, pasti nanti mengulang stase mata di akhir nanti, tahun 2025. Walaupun, pada saat didorong dengan menggunakan bed untuk masuk ke ruang rawat inap, satu dua detik, rasa kecewa dan menyesal hadir. Tapi, tetap dan terus belajar bersabar dan berlapang, pasti ada hikmah yang ingin Allah tunjukkan kenapa ujian ini datang. Padahal saat ini adalah stase surga, dibandingkan stase stase sebelumnya, ini adalah stase terbaik. Mengapa jatuh sakitnya di kala sekarang, kenapa tidak di stase stase berat penuh tekanan kemarin?

Jawabannya adalah tidak usah mencari jawaban wkwk. Tugas kita adalah ridha san percaya. Agar tenang, agar dapat pulih dengan keadaan. Ndak masalah. Percaya dengan Allah, pasti ada maksud Allah yang indah di depan sana.

Semoga segera pulih ya Nad, semoga segera bersemangat kembali, tersenyum kembali, dan lekas belajar kembali. Seperti di foto ini, foto yang penuh dengan senyuman.

Bermain main dengan teman teman, bercanda, ke masjid bersama, ke kantin berlama lama wkwk ataupun berdiskusi bersama, walaupun kadang kita semua sok tau hehe, tapi sehari saja tidak ada di poli dan berinteraksi dengan ilmunya, rasanya sudah sekangen itu hehe. Rasanya ada sesuatu yang hilang, padahal kami ada dalam satu rumah sakit yang sama.

Semangat diri, saatnya kita istirahat sejenak. You've done it great, sejak 6 bulan yang lalu. Istirahat sebentar yuk :)

Bismillah, buat hamba senantiasa ridha yaAllah :)

[transparentgentlemenmarker]

Un militant s'introduit sur le court et met le feu à son bras, le match de Laver Cup brièvement interrompu il était là pour protester contre les jets privés.

Le 23/09/2022 Le deuxième match de la Laver Cup opposant Stefanos Tsitsipas à Diego Schwartzman vendredi à Londres a été brièvement interrompu après l'irruption sur le court d'un militant qui a tenté de mettre le feu à son bras pour protester contre le recours aux jets privés. Le Grec venait de remporter le premier set 6-2 et les joueurs étaient sur le banc de leurs équipes respectives quand un jeune homme, vêtu d'un tshirt avec l'inscription "Mettez fin aux jets privés au Royaume-Uni" s'est précipité vers le filet. Il s'est assis au milieu du court avant de mettre apparemment le feu à une substance inflammable sur son bras, mais les flammes ont été vite éteintes et le jeune homme a été évacué par la sécurité. Les officiels ont brièvement vérifié que la surface du court n'avait pas été abîmée et le jeu a pu reprendre sans délai, Tsitsipas finissant son oeuvre en remportant le deuxième set 6-1 pour donner un avantage de 2-0 à l'équipe européenne face au Reste du Monde. La première journée de la Laver Cup s'achèvera par le dernier match de la carrière de Roger Federer, en double, associé à Rafael Nadal, pour affronter les Américains Jack Sok et Frances Tiafoe

1 balle traverse le filet. Pour son dernier match de sa carrière, Roger Federer a réussi un ultime coup de génie en faisant passer la balle entre le poteau et le filet. Un joueur de tennis a tenté de l'imiter mais n'a pas sa précision

[gcldengorl]

* psd credit 

{ ELODIE YUNG | 40 | CIS WOMAN﹜  welcome to san francisco, YVONNE DESCHAMPS! just to make sure, you go by SHE/HER, right? okay, great. i just have a few questions for you before i can let you go. how long have you been here for? 1 MONTH. where are you currently living? PACIFIC HEIGHTS. what’s your current occupation? SOCIALITE/EVENT PLANNER of  DESCHAMPS EVENTS but what’s your dream occupation? RETIRED & A PHILANTHROPIST. wow! interesting. is there a secret that we can keep  between you and i? ANONYMOUSLY LEAKED HER EX-HUSBAND’S PONZI SCHEME  SCANDAL TO TMZ IN ORDER TO DIVORCE HIM PUBLICLY FIRST AND TERMINATE THEIR REALITY TV SHOW. lastly, this is a bit of a random question but …what’s your favorite song? MISS YOU by OLIVER TREE & ROBIN SCHULZ & that’s all they wrote, friend! we can’t wait to see you around the  golden city!

𝐈. 𝐇𝐄𝐑 𝐒𝐓𝐎𝐑𝐘

HER START

The Deschamps were France’s top luxury cheese producers in the world with Jean Luc being their eldest HEIR to take over the business. He married Samara Sok, a reputable TALENT MANAGER from Hollywood and had their only daughter Yvonne on a sunny, spring day in Paris. 

Growing up her parents had a 50/50 approach when raising her. Given their careers, they knew that they weren’t going to fully be able to commit to parenting and so they agreed to evenly split it amongst themselves and their nannies. As such, some days they were able to be with her for longer, other days it would be a nanny that’s in place. Overall, Yvonne thought it was perfectly normal, but as she got older, she realized the WEIGHT and IMPORTANCE of upholding the Deschamps name.

An heiress in her own right, she lived a life of privilege, but didn’t quite conform to it. She was known to be the REBELLIOUS private school kid, excelling in her studies and extracurricular activities, but tended to get into fights with the other students. The prim and proper lifestyle wasn’t for her and she would get easily irritated by the stuck up Parisian kids. To combat this issue and avoid any attention from the tabloids, her parents decided to MOVE her to Los Angeles, California and start anew there. 

It somewhat worked. Truthfully, a part of Yvonne wanted to live a normal lifestyle and away from the glitz and glamour. However, she soon came to terms that it was inevitable given her status and family’s legacy. Every hobby and interest she had that was outside the box, her parents supported her in. Whether it be martial arts, horseback riding, giving back to the community, etc. She pulled herself in different directions as a means to figure out what her OWN niche would be. 

She found her calling in EVENT PLANNING after attending a Hollywood party with her mother. There were many things she wanted to change about the whole event itself that she wasn’t afraid to provide feedback to the organizers. From there, it was evident that she had taste and knowledge of public events, and with that being said, she decided to PURSUE a career in that. 

After finishing up her schooling, she started DESCHAMPS EVENTS. As a socialite in Hollywood and in the high Parisian lifestyle, Yvonne naturally grew her own following whether it be word of mouth, the tabloids, or social media. She was PROUDLY showcasing her ability to organize events whether it be big or small. 

HER DOWNFALL

The next milestone in her career was her MARRIAGE. Her husband who was a real estate developer and investor, who’s family interests are in real estate, shipping, oil and tankers. They were the ‘it’ couple in the LA high society lifestyle, to the point where Netflix decided to include them in a REALITY TV SHOW about the rich and famous.This boosted their reputation both as a couple and as their own individual selves. It took a lot of getting used to, especially with the lack of privacy, as well as Yvonne wanting to sway her own narrative a certain way. However, surprisingly it worked in her favour as she didn’t really have to put in too much effort. The viewers enjoyed her screen time and she preferred pushing for representation, inclusiveness and activism rather than the petty drama that everyone on the show seemed to garner for views. That DIDN’T mean she was not in the drama and whenever she was, she maintained poise and class as she preferred not to get nasty on screen. 

And it was what she did with her ex-husband, after finding out about him and his family’s ponzi SCHEME with cryptocurrency exchange. There were small tell signs at first, especially when he subtly gave advice on how to run Deschamps Events or was pushing for it to get involved in certain affairs that she wasn’t up for. Then it was the type of investments he was making, some of them didn’t even make sense, especially with a charitable organization. He knew how important philanthropy was for her and using that to his ADVANTAGE, he attempted to involve Yvonne by becoming a shareholder.

The Deschamps heiress REFUSED, as they had an understanding at the start of their marriage that they wouldn’t get involved in their respective business and career. In fact, she was relieved that she was smart enough to sign a prenup at the time even, because after all this her GUT feeling was telling her that something was NOT right. 

And so she HIRED a private investigator that her family recommended and soon found out about the scandal her ex-husband was involved in. This was DETRIMENTAL not only to her career and reputation, but to the Deschamps and Sok name as well. She worked her ass off to build a name for herself only for it to get ruined by a MAN? At that point Yvonne had to act fast.

HER REVENGE

After involving her parents and lawyers of her plan, they hired a whistleblower on an extensive NDA and who was unaware of Yvonne’s involvement to LEAK to TMZ of her husband and his family’s ponzi scheme. Yvonne might as well become an actress at this point because she upheld a clueless and betrayed demeanour after it was publicized on the world renown tabloid. It was an EASY way to not only file for divorce, but exit the Netflix series on her own. She had a REASON and playing the VICTIM essentially worked in her favour. 

In terms of next steps, she did serve her ex-husband the papers to finalize their divorce. However, she’s having difficulties given his pushback in wanting to still make it work. In truth, she FELL OUT LOVE during their marriage, especially when they were so career driven and she honestly felt used throughout their time on and off screen.

HER FREEDOM

Here’s to new beginnings, Yvonne decided to stray away from the spotlight and move to San Francisco to LAY LOW. 

She decided to FOCUS more on Deschamps Events after having a few weddings lined up by some clients. It was definitely a newer environment to get used to, but she was determined on making this healing journey work in her favour. 

That feeling she initially had when she started out her business is slowly coming back to her and so, to somewhat ‘start over’ and garner a different set of clients was a CHALLENGE that she looked FORWARD to completing.  

𝐈𝐈. 𝐇𝐄𝐀𝐃𝐂𝐀𝐍𝐎𝐍𝐒

TRIGGERS: *weapons mention tw

Yvonne has been ranked in Forbes list of The World’s 100 Most Powerful Women and has done plenty of TED talks around the world. Although her reputation stems from being a reality tv star and socialite, she’s been deemed as one of the most influential women of her time and is seen as a role model for many women.

She occasionally makes anonymous donations to causes that deal with mental health, schooling for low income families, scholarships for minorities and women, and organizations that aid new immigrants and refugees. She doesn’t want their purpose to be taken away from her own spotlight. 

With that being said, she does host a charitable event around Christmas time, but this may be the first year where things might be a little different. 

She has made cameos and guest starred in some tv shows and movies. She prefers that than becoming a full blown actress. 

Yvonne has a niche collection of weaponry from knives, and kitanas.

Her physical hobbies include karate (black belt), fencing, muay thai, and arnis. The more tamed physical hobbies would be archery, yoga, ballet and horseback riding. 

With her marriage failing, she hadn’t had time to fully process it and she knew it would eventually hit her, especially since her event planning business does deal with weddings. It’s one of the driving factors as to why she moved to SF. 

She will take her secret to the grave and refuse for her ex-husband and the public to know of what she had done. She wants to always have the upper hand. 

A foodie at heart, she’s excited to explore San Francisco and its culture. 

Currently, the divorce is not finalized as both of their lawyers are still hashing out the agreement. She is also being vouched for her own reality tv show, especially since she’s conforming to a different lifestyle away from Hollywood. However, she turned that down immediately, but that doesn’t mean they’re persistent. 

Overall, she is simply trying to start over, especially at this stage in her life and close out a chapter that she once knew.

[theoriedelesthetique]

𝐡 𝐢 𝐬 𝐬 𝐭 𝐨 𝐫 𝐲 ;

Eujin a vu le jour neuf minutes après sa sœur jumelle, Yerim, et c’est quelque chose qu’elle passera toute son enfance à lui rappeler. Pourtant, entre les deux, la coupe de la maturité revient au garçon, qui est naturellement plus posé que sa sœur. L’environnement dans lequel les jumeaux évoluent n’est pas le plus sain : papa boit un peu trop, et maman, quand elle ne prend pas son traitement, peut devenir terrifiante. Mais malgré les difficultés, les parents Sok font tout pour que leurs enfants sachent qu’ils sont aimés. Et dieu qu’Eujin le sent. Peut-être que sa famille est un peu bancale, mais il est aimé de ses parents, aimé de sa sœur. Si Yerim adore son père, Eujin, lui, est un véritable fils à maman, toujours fourré dans ses côtes, à la regarder effectuer le moindre geste. Eujin veut tout apprendre de sa mère, pouvoir le faire à sa place, quand elle, elle n’y arrive pas. Il est la personne sur qui elle se décharge émotionnellement, quand elle a ses crises, mais Eujin ne bronche pas. Parce que certes, certains moments sont difficiles, mais parfois, quand elle va bien, elle le prend dans le bureau avec lui, le prend sur ses genoux, et lui fait découvrir la joie de la poésie. Et ça, c’est ce qu’il veut retenir d’elle.

Avec le temps, la relation d’Eujin et Yerim devient de plus en plus conflictuelle : sa sœur défend constamment l’ivresse de son père, et lui défend les troubles de sa mère. Chacun prend parti, sans réaliser le fossé qui se creuse entre eux. Eujin sort beaucoup, pour oublier que parfois, à la maison, c’est moins drôle qu’il n’y paraît. Qu’on ne se méprenne pas, il est un élève exemplaire, mais il rentre de plus en plus tard le soir, et il part de plus en plus tôt le matin, parce que sa vie de famille commence à lui peser. Il ne sait pas comment se faire des amis, qu’il ne pourra pas inviter chez lui de toute façon, et il est souvent trop occupé à surveiller sa mère, qui menace encore de mettre fin à ses jours. Il ne le réalise pas encore, mais Eujin étouffe. Il étouffe, jusqu’à la nouvelle horrible, quand il a seize ans. Son père est en train de mourir, du vice qui l’a suivi toute sa vie : l’alcool. 

Encore une fois, Eujin effectue un sacré demi-tour dans sa vie. C’est Yerim qui sort maintenant, et Eujin qui reste enfermé à la maison. Il faut aider son père, sa mère, et Eujin se dévoue à sa famille, parce qu’il sait que ça peut s’arrêter à tout moment. Et quand, inévitablement, la cirrhose emporte leur père, c’est une partie d’Eujin qui disparaît. Une partie de sa soeur, et de sa mère, aussi, qui s’envole, parce que cette dernière refuse de prendre son traitement, enchaîne épisode dépressif sur épisode dépressif, et Eujin, qui n’a que dix-sept ans, doit devenir l’homme de la maison, portant sa famille à bout de bras. Trop occupé à soulager la peine de sa mère, il ne réalise pas le cercle vicieux dans lequel s’est engagé sa soeur - jusqu’à ce que le jour de leur remise de diplôme, tandis qu’Eujin s’acharne à faire en sorte qu’ils aient une journée normale, Yerim lui annonce qu’elle part avec son copain de l’époque, et claque la porte. C’est la dernière fois qu’Eujin verra sa sœur. A vrai dire, il ne cherche pas à la retrouver non plus - il est surtout blessé. Yerim a voulu les abandonner? Très bien. Alors Eujin continuerait d’agir comme si elle n’existait pas.

A son tour, comme si de rien n’était, Eujin intègre l’université de Séoul. Pour autant, l’épreuve de la mort de son père a profondément marqué Eujin. Le brun se renferme sur lui-même, parce qu’il ne supporte plus de voir le monde, ne supporte plus la peine qu’il peut subir, quand il se laisse approcher par les autres. Très largement antipathique, il n’a pas l’air particulièrement plaisant, et pourtant, ça ne va pas empêcher un garçon de s’accrocher à lui comme une moule à son rocher. Il ne saura jamais vraiment pourquoi Chin-Hae a décidé de lui coller aux basques, mais il doit reconnaître au moins que l’autre garçon est particulièrement déterminé. Et quelque part, Eujin finit par trouver sa présence réconfortante. Ses barrières tombent à peine, mais suffisamment pour laisser entrer à son tour Haoyu, qui transforme leur duo en trio. Alors bien sûr, Eujin souffre en compagnie des garçons, notamment quand Chin-Hae a des idées à la con, comme leur faire rejoindre l’équipe de basket, mais dans le fond, Eujin est trop faible pour dire non à son ami. 

Un an plus tard, c’est Juno qui rejoint leur groupe, parce qu’il connaît déjà Chin-Hae et le quatuor semble inséparable. C’est ainsi qu’Eujin rythme sa vie : entre les cours, les garçons et puis sa mère, qu’il visite très régulièrement, dans l’espoir de la voir refaire surface. Eujin a 20 ans et c’est bientôt Noël. Il rentre de l’université, profite des vacances données par l’université pour rendre visite à sa mère.

Mais c’est probablement le Noël de trop, pour cette dernière et tout ce à quoi Eujin est confronté, quand il passe la porte de chez lui, c’est le silence assourdissant, et l’eau qui s’échappe de sous la porte de la salle de bains. Il sait déjà ce qu’il y a de l’autre côté de cette porte - mais ça n’endigue en rien sa douleur quand il découvre le cadavre de sa mère dans la baignoire. La mort de sa mère finit d’achever Eujin. Évidemment, il a toujours les garçons qui s’accrochent à lui, qui font tout pour lui faire remonter la pente - mais rien ne remplace le vide laissé par sa mère. 

Rien, à part la poésie peut-être, et Eujin écrit, encore et encore, quand il n’arrive pas à parler. Il est triste, esseulé, en colère. Mais surtout, il est terrifié. Entre l’alcoolisme de son père et les troubles mentaux de sa mère, Eujin a peur que le mélange héréditaire ne soit pas bon pour lui. Alors, il ne parle plus à personne, se renferme, exception faite de ses trois amis, et ce durant des années. 

Mais quand, comme tous les mois, il se rend à la même boutique de fleurs, pour aller couvrir la tombe de sa mère, il est très loin de se douter, qu’en rencontrant Connie, qu’enfin, peut-être, il a trouvé une raison de vivre, et quelqu’un à qui parler.

𝐡 𝐢 𝐬 𝐭 𝐫 𝐢 𝐯 𝐢 𝐚 ;

⁕ Eujin a des habitudes de travail qui peuvent être considérées comme malsaines, étant perfectionniste au dernier degré. Il peut passer des heures sans dormir, ni manger, juste pour se consacrer entièrement à son travail. Il est d’ailleurs le seul du groupe à vraiment prendre ses études au sérieux. Par ailleurs, il ne boit pas d’alcool, et est le conducteur attitré de chaque soirée. 

⁕ Eujin refuse d’aborder le sujet de sa sœur avec qui que ce soit à l’exception de Connie. Il sait qu’il est trop têtu sur la question, mais il ne digère toujours pas ce qu’il a vécu comme un abandon. Il n’a d’ailleurs pas prévenu Yerim de la mort de leur mère. 

⁕ Eujin se rend tous les mois, sans exception, sur la tombe de sa mère, pour aller l’entretenir et y déposer des fleurs. Son premier Noël avec Connie, il l’y emmènera, comme une façon de la présenter à sa mère. Les bouquets déposés sur la tombe sont d’ailleurs confectionnés par Connie à la demande d’Eujin. 

⁕ C’est bien à contrecœur qu’Eujin a rejoint l’équipe de basket, simplement pour faire plaisir à Chin-Hae, lors de sa première année à l’université. Au sein de l’équipe, parce qu’il fait partie des membres les plus petits, il tient le poste de meneur de jeu. Cependant, il n’est pas bien rare de le voir plutôt assis sur le banc des remplaçants, parce que la plupart de ses actions de jeu consistent à emmerder Kirby et à l’attaquer frontalement, même si c’est son capitaine.

𝐚 𝐩 𝐩 𝐞 𝐚 𝐫 𝐚 𝐧 𝐜 𝐞 ;

Physiquement,Eujin n’est pas le plus grand du groupe, certes, mais il est plus musclé que ses camarades, notamment ses cuisses, où se situent principalement sa force. Malgré les supplications intenses de Chin-Hae, le garçon souhaite rester brun pour l’instant, ayant déjà cédé pour les tatouages, puisqu’il en a deux, une plume le long de son poignet, et une représentation du Penseur de Rodin sur sa cuisse. Il n’a pas de particularité physique particulière, à l’exception du fait qu’il porte assez souvent ses lunettes, et qu’il est gaucher, ce qui a longtemps fait râler Kirby lors de son intégration dans l’équipe de basketball. 

𝐩 𝐞 𝐫 𝐬 𝐨 𝐧 𝐚 𝐥 𝐢 𝐭 𝐲 ;

Eujin est quelqu’un de très indépendant, qui s’est toujours suffi à lui-même, mais lorsqu’il s’agit de ses amis, il peut se montrer attentionné, bien que la plupart de ses attentions soient silencieuses - il est souvent perçu comme le papa du groupe. Il est également considéré comme assez intelligent, plus que ses amis en tout cas, mais c’est surtout parce qu’il est très studieux. Eujin est plutôt rationnel, parce qu’il est très déterminé et motivé, même s’il est du genre très obtus. Eujin a un sacré tempérament quand il est agacé, et il peut même devenir grossier, voire carrément méchant. 

[dajkag]

Szóval ma megint kifejezetten szentélylátogató napot tartottam. Az első hely a Yushima Tenmangu szentély volt, ahol több másik szentélyhez hasonlóan ahol már Oszakában és Kiotóban is jártam, Sugawara no Michizane (Tenjin) Kamija lakik. A szentély leginkább a diákok körében népszerű, akik sikeres vizsgákért szoktak itt imádkozni. Itt egész sokan voltak ezen a szép szombat délelőttön, de meglepő módon magamon kívül kizárólag csak japánokat láttam. Egy nagyon szép, rendezett szentély, gyönyörű parkkal és a világ legjóságosabb arcú bikaszobrával. A Sugawara no Michizane-nek szentelt szentélyekben egyébként azért találhatók meg a bikaszobrok, mert a legenda szerint a költőt halála után egy ökrösszekér húzta a hintót. A bika azonban egy helyen hirtelen megállt, és nem volt hajlandó továbbmenni. Sugawara no Michizane-t később ezen a helyen, Fukoukában temették el, ahol később a Dazaifu Tenmangu szentélyt emelték.

A következő két szentély a Gojoten Jinja és a Hanazono Inari Jinja volt, amelyek gyakorlatilag egy területen találhatók az Ueno Parkban. A Gojoten Jinja három Kamija Okuninushi, Sukunabikona, és Sugawara no Michizane, itt tehát főként betegségekből való felgyógyulásért és sikeres vizsgákért imádkoznak a látogatók. A Hanazono Inari Jinja pedig egy gyönyör kis Inari szentély, sok karmazsinvörös toriival. Mindkét szentély nagyon kellemes és nyugodt hangulatú, a sok turista ellenére is. Így a cseresznyevirágzás idején pedig különösen gyönyörűek.

Végül pedig a Kanda-Myojin szentélyban voltam, ami egy minden szempontból lenyűgöző hely. Egyrészt építészetileg, másrészt az 1300 éves múltja miatt, végül pedig azért, mert itt láttam először omamori automatát. Ez a szentély egyébként arról is híres, hogy mivel a tech-világ egyik középpontjában, Akihabarában található, így akár az elektronikai cikkeink védelme érdekébe is vásárolhatunk itt omamorit.

Egyébként édesanyám gyakran mondogatta nekem fiatalkoromban, hogy "hülye vagy, fiam", amit egy ideje nem mondott, mert szerintem azt hiszi, hogy így 30 felett már nem vagyok annyira hülye, de hát az a helyzet, hogy hazafelé betévedtem egy bolhapiacra az Ueno Parkban, ahol a napi (vagy inkább a heti) büdzsém maradékát két dologra verhettem el: az egyik egy Yamato Transport kisautó, a másik pedig az olcsó kimonóárus portékája volt. Szóval hát az a helyzet, hogy kicsit fáj a szívem a kisautó miatt, de belegondoltam, hogy csak 35 éves leszek idén, úgyhogy hirtelen felindulásból vettem egy haorit, ami amúgy szerintem kurva jól néz ki, de így igazából ötletem nincs, hogy mikor és hová tudnám én ezt felvenni, pláne, hogy egy rendes kimono szetthez most akkor minimum egy olcsó nagagit is szereznem kellene obival meg ilyenekkel. DE amúgy annyira kényelmes anyaga van, hogy beszarsz.

Igen, persze, nyilván tudom, hogy nem így kell hordani, csak úgy felkaptam mutatóba a pólóra és a mackóalsóra, kövezzetek meg. Mazsom-san sokkal elegánsabb nálam.

Ja, amúgy ez a tízezredik posztom.

[megketev]

2024 augusztus hónap 16. napján indultam útnak. Első nap Linzig jutottam, örültem, hogy még nem váltam el a Dunától. Lipcse templomai, Frankfurt unalmassága következett, majd a Szisztémát kicsit kijátszva jutottam el Passauba, álmaim régi helyére. Csücsök. Zürich következett, amitől mindig féltem korábban, de pazar volt, aztán Lyon, ahol egy napot már voltam 2016-ban, és ahol kiderült, hogy van csücsök. Milánóban próbáltam kerülni a dómot, így is nagyon klassz volt, majd 2024. augusztus 23-án sok mindet végig tudtam gondolni életről, halálról és a következő körülbelül két évről. Átugrottam a Balkánra, majd gyorsan vissza Udinébe. Az uncsi München után a meglepően izgi Mulhouse jött, majd egy nagyon klaszikus útvonal, Bourges, Bordeaux, és Rojanál elértem a tengert, itt két nap, aztán Logronoban kettő, Madridban három, és jött San Sebastian, ahova remélem elvet még a Szisztéma. Poitier, az édes csücskös Lyon, majd Nancy volt a francia-spanyol két hét vége, hogy jöjjön Németország, majd Prága, és tegnap Brünn. Innentől, ha minden jól megy már naponta írom kalandjaimat.

Bár igazából semmi kaland nincsen, csak napi 400km autózás, és utána szép európai városokban sétálás. Amire világéletemben vágytam.  

[labjegyzet]

Az Éjfél könyvtár és Ha megáll az idő szerzőjének új regénye hamarosan érkezik!

Kedves Olvasó!

Előfordul, hogy nehéz felfejteni, honnan származik egy ötlet, ám ennél a regénynél ez nem így volt.

Az Éjfél Könyvtár megírása után alkotói szabadságot iktattam be. Őszinte leszek: nem tudtam, fogok-e még írni. Azelőtt sokáig évi két könyvvel készültem el, hol regény, hol tényirodalom, hol gyerekkönyv került ki a kezem alól, és kiégtem.

2021-ben sűrű volt az életem, mint oly sokaknak. Súlyos beteg rokonok, visszatérő depresszió, és egyszerűen szerettem volna rendbe hozni magamat. Így hát az egészséget választottam. Egyszer és mindenkorra letettem az italt. Nem sokkal korábban kaptam meg az autizmusról és ADHD-ról szóló diagnózisomat, amely megmagyarázott egy-két dolgot. Imádtam írni, viszont a könyvkiadási folyamatnak az a része, amikor a nyilvánosság elé kell lépnem, soha nem volt erősségem, és bár már fiatalon leszámoltam a depresszióval és a pánikbetegséggel, tudtam, hogy attól még vigyáznom kell.

Nem volt kedvem az üres Word dokumentum Északi-sarkot idéző fehérségét bámulni, inkább mást akartam csinálni. Ki akartam próbálni a nagyvilágot. Könyvesboltot vagy gyógyult alkoholistákat célzó, alkoholmentes italokat áruló bárt nyitni, az öngyilkosságok megelőzésével foglalkozni. Valami igazit akartam csinálni. Valamit, ami más, mint egy laptopot nézni.

Eszembe jutott, hogy visszamehetnék Ibizára. Huszonévesen három hosszú nyarat töltöttem ott a feleségemmel. Makacsul halogattam a felnőtté válást, ezért jegyeket árultam Európa legnagyobb, hetente megrendezett bulijára. Egész nap egy bárszéken ültem, olvastam, San Miguel sört ittam (ingyen), és nem foglalkoztam a mentális problémáimmal, amelyek azután túlnőttek rajtam, és ennek teljes összeomlás lett a vége. Ezt egy hosszú időszak követte, amelyben depresszióval, pánikbetegséggel és agorafóbiával küzdöttem, ami majdnem az életembe került. Már nem az az ember vagyok, aki akkor voltam, de hát ilyen az élet, nemde? Mindenféle történik velünk. Közben vagy összeomlunk, vagy megerősödünk, sőt néha mindkettő, és mire túljutunk egy-egy nagy nehézségen, azt vesszük észre, hogy más emberek lettünk.

Idővel és a párom, Andrea segítségével meggyógyultam. Akkoriban kezdtem írni, és valamiképpen úgy alakult, hogy ebből élek.

Na de. Hol is tartottam? Igen, szóval eltelt húsz év, és újabb, igaz, kisebb krízissel álltam szemben. (Krízisekben jó vagyok. Ha valakinek kellene egy jó kis krízis, forduljon hozzám bizalommal.) Ibizán voltam, pedig huszonévesen megfogadtam, hogy soha nem térek vissza oda, és olyan volt, mintha egy egészen másik szigeten kötöttem volna ki, mint amit a kilencvenes években ismertem. Akkoriban úgy véltem, Ibiza az éjszakai klubok és a tengerparti bárok szigete. Ezek azóta sem tűntek el, de most, hogy a családommal érkeztem oda, jobban megbecsültem a sziget csendesebb, gyógyító, mágikus oldalát. Észrevettem a tenger szépségét, a kabócák ciripelését, az óváros labirintusszerű utcaszerkezetét, és azt, hogy ez a hely évszázadok óta az ellenkultúra központja.

Egy másik szigeten találtam magam.

Rájöttem, hogy a nézőpont soha nem a helyen múlik, hanem az emberen. Azt látjuk, amit akarunk, és az, hogy mit akarunk, attól függ, kik vagyunk, mikor vagyunk. Minden hely a tér, az idő és a pszichológia kereszteződése.

Ibiza éppoly értékes természetileg, mint amennyire népszerű manapság. A világ minden tájáról vonzza a bulizókat, a jógikat, a családokat, a túrázókat, a kerékpárosokat, a madárfigyelőket, az ínyenceket. Talán éppen azért, mert valaha én is fiatal, önfeledt látogató voltam, 2021-ben már érdekelt a turizmus és a természet érzékeny egyensúlya ezen az apró szigeten. Sok információt gyűjtöttem a tengeri fűről – a kristálytiszta Földközi-tenger fenekén elterülő, óriási, víz alatti mezőről –, amely a Föld egyik legrégibb, legnagyobb egybefüggő organizmusa. Szöget ütött a fejemben egy gondolat az átalakulásról, arról, hogyan lehet váratlan módokon és helyszíneken rátalálni a változás erejére, és tudtam, hogy ezt meg akarom írni.

Meg is írtam. Mindent beleadtam. Segítségével helyreállt bennem a sziget, az írás és – bármilyen nyálasan hangzik is – az élet iránti szeretet.

Remélem, legalább részben sikerül átadni ezt az érzést.

Jó olvasást!

[yemimahari]

Okei guys, desc mempengaruhi banget ya? //emot ketawa nangis dikit

Aku? Aku bakal nulis apa ya

ravenclaw pride, apolo's daughter, goryeo's first sword constelation, uhm apa lagi? bumi series gaada ya? dazai osamu core as it would be. not a dwarf. pastinya pilih manusia biasa sih ya, soalnya aku takut masuk tlotr. maxton hall grader (menutup muka malu) Jadi sebenernya lebih pengen masuk konstelasi nya dokja ya. I think kita bisa share pemikiran nauzubillah tentang pembalasan dosa, penerimaan diri dan masyarakat, hidup nerimo tp tetep ngoyo. Tapi kalo disatuin bubrah deng.

trus, kuroo's gf, bakugo's anyways hehe. uhm. UA? Nekoma? AAA LUCUK KAYA BLJHS64'. apa apa Underworld? Udah lupa banget nama sekolahnyaa???/// Ato phantom bullet's player. Inuyashiki's --HAHAHAHHAHAH not gf, not bfs, it's should tertulis pet. then, selingkuhan toji. Terus apa lagi ya? Ternyata aku ga suka banyak banget anime. Trust in ebisu faith (gak gais. aku cinta Tuhan Yesus)

Bidang lain?? STAYYYY, lino fiance<3 udah nikah kemarin senin pas upacara bendera. uhm, not sure tp aku cinta banget ateez. lagian, siapa sih yang gamau dipanggil atiny. kayak a tiny. KAYAK TINY KICIK LUCUK GEMEC. MANA COWONYA MODELAN SAN MINGGI HOONGJOONG SEONGHWA JONGHO YUNHO WOONYOUNG YEOSANG YANG YANG KJAHLKHDLAKD AYANG?

oke gas lanjut. fandom lain apa? Engene? hahaha. not into tp jay cakep banget.

Aku baca lagi kok kayak kesel ya. Kayak self claiming. Kayak, sok banget, kayak aku ga terima sm diri sendiri. Kayak aku takut kehilangan kamu mas e.

[jaemirani]

We will never understand each other.

Di ruang tengah, yang sebagian lampunya sudah dipadamkan—sisakan lampu utama tepat di atas meja yang dilingkari sofa—San duduk dengan gelisah di sana. Berjam-jam pemuda itu menunggu kepulangan sang majikan yang telah seharian bermain tanpa beri kabar sama sekali. Sudah tiga gelas kopi ia tandaskan sebab gusarnya buat pikirannya tak tenang. Ponselnya berkali-kali diangkat, diperiksa, berharap majikan kecilnya menelepon atau sekadar memberi kabar kapan dia akan pulang. Namun, nyatanya, hingga waktu telah menunjukkan pukul sebelas malam, sama sekali tak ada tanda-tanda pemuda kecil itu akan pulang.

Lantas kemudian San lebih dulu kirimkan pesan, tanyakan di mana posisi pemuda itu sekarang, dan kapan sekiranya pemuda itu akan pulang. Namun, hasilnya sama sekali tak baik. Mereka lagi-lagi bertengkar, cekcok melalui isi pesan yang isinya hanya perihal sang majikannya yang lagi-lagi layangkan cacian kepadanya.

San tak cukup sabar menghadapinya kali ini, lantas yang ia lakukan hanya diam, tak lagi balas pesan itu sebab ia tahu itu hanya akan memperkeruh.

Dan sampai pukul dua belas tengah malam, San kontan berdiri kala pintu utama dibuka dengan pelan. Jung Wooyoung masuk dengan tertatih, tangan kanannya tutup kembali pintu, sedang tangan satunya tenteng kresek bening berisi pil dan obat merah. Sesaat San membeku kala dilihatnya lebam serta lecet di wajah sang majikan.

Kalakian ia mendekat, berdiri di hadapan Wooyoung yang layangkan tatapan tak bersahabat. “Kamu kenapa? Kenapa wajahnya lebam-lebam kayak gitu? Kamu habis berantem?”

Decakan tak suka itu terdengar, alih-alih pecahkan tanda tanya di kepala Choi San, Wooyoung memilih untuk berlalu, melewati sang bodyguard begitu saja.

“Wooyoung, saya tanya, kamu kenapa?”

“Gak usah banyak tanya, bisa gak?!” Dilemparnya kresek itu ke atas meja, kesal. Ia tahu San akan mengomel, dan ia malas mendengarnya.

“Kamu berantem, 'kan? Wajah kamu lebam kayak gitu, kalau sampai Papa kamu lihat, yang dicecar pasti saya. Terus saya harus jawab apa nanti?”

“Terserah, bangsat, gue gak peduli!”

Dibawanya langkahnya menuju dapur, diambilnya segelas air dari dispenser, lantas ditenggaknya dengan tak sabaran, seolah telah berhari-hari tenggorokannya tak dialiri air. Sedang San sekarang kembali menuju sofa, memungut beberapa pil yang berhamburan sebab dilempar begitu saja oleh pemiliknya. Dengan rapalkan segala macam mantra untuk luaskan sabarnya, ia kembali menghadap Wooyoung yang kini sandarkan punggungnya di tembok antara dapur dan ruang tengah.

“Wooyoung... Sebenarnya selama ini, kamu anggap saya apa?” Tatapan keduanya bertemu, bertubrukan dengan kasar. Yang satunya lempar tatapan sayu, sedang satunya lagi setia dengan tatapan tajam dan sinisnya. “Saya dibawa sama Papa kamu ke sini buat kerja jagain kamu. Saya diberi kepercayaan buat didik kamu supaya disiplin dan gak semena-mena sama orang lain. Awalnya saya pikir, gak akan susah terapin semua rules yang dikasih buat kamu, tapi ternyata satupun gak pernah kamu patuhi.”

Denting gelas di tangan pemuda kecil terdengar kala gelasnya tak sengaja bertabrakan dengan tembok di belakangnya. Bibirnya kelu, rahangnya mengeras, ia sama sekali tak tahu apa maksud pemuda tinggi paparkan semua itu kepadanya.

“Saya juga pernah remaja, kok. Saya tau remaja seusia kamu lagi seru-serunya sama pergaulan. Lagi seru-serunya eksplor semua hal yang menurut kamu bagus. Tapi, Wooyoung, orang tua kamu gak pernah mau anaknya salah pergaulan. Papa kamu gak pernah tau kalau kamu sering berantem kayak gini, dia pikir kamu selalu baik-baik aja di sekolah—”

Tawa itu tiba-tiba menggema di ruang tengah yang sunyi. “Jelas dia gak bakal tau, lah, pulang ke rumah aja seminggu sekali. Gak pernah tuh dia ngecek kondisi anaknya, apalagi kehidupan anaknya di sekolah, boro-boro. Lu tuh kalau gak tau, mending diem, gak usah sok tau! Lu cuma tau kondisi gue dari mulut Papa, yang notabenenya gak tau apa-apa tentang gue, so shut your mouth and stop acting like you know me so well, asshole!”

Ia berbalik, hendak kembali menuju dapur saat kalimat pemuda tinggi mengudara tanpa aba. “Saya memang gak kenal kamu dengan baik. Saya gak ngerti isi kepala kamu dan gimana cara kamu berpikir selama ini. Saya juga gak ngerti sama semua tingkah kamu selama ini. Dan saya gak ngerti apa yang buat kamu bertindak impulsif dan cium saya waktu itu. Saya gak ngerti, Wooyoung. Isi kepala kamu dan semuanya. Saya gak pernah bisa ngerti.”

Tubuhnya mendadak beku, berdiri di ambang batas kewarasan serta amarah yang siap meledak kapan saja. Lantas di detik selanjutnya, gelas di tangannya dilempar ke lantai hingga pecah dan menghambur begitu saja.

“Lu emang gak bakal ngerti semuanya!”

“That's because you never opened up to me. I try to understand, but all your behavior makes me sick! Kamu selalu semena-mena dan gak pernah coba mengerti perasaan dan kondisi saya! You're selfish, Wooyoung...”

Oleh sang pemuda kecil, dibawanya langkahnya maju, tak pedulikan pecahan kaca di lantai. “You think I'm selfish? You think this is what I want to be unstable and act impulsively? Do you think I chose this way of life, Choi San?!”

“You can't choose, but at least you have the choice not to act like this! Have you ever thought that I could be hurt too, Wooyoung?!”

“And you think you're the only one hurt? Bet you never thought about my feelings!”

Tarikan napas berat juga panjang itu terdengar usai kalimat keras itu dilayangkan oleh yang di depan. Dipijatnya pelipisnya pelan, halau pening yang sudah hampir menyebar di seluruh bagian kepalanya.

“Jadi, mau kamu apa? Gak usah merembet kemana-mana, saya pusing.”

“Lu resign!”

Lantas diberinya anggukan tanpa ragu oleh pemuda tinggi, “That's what you wanted all along, right? Okay, I'll resign.”

Kalakian, ia berbalik, meraih ponselnya di atas meja, lantas dibawanya tungkainya menuju pintu utama. Ia keluar, tanpa ucapkan sepatah kata, tanpa tengok kembali bagaimana kondisi sang majikan dan pecahan kaca yang berhamburan di lantai.

Ia sudah cukup sabar selama ini, dan sisi egoisnya dibiarkan menang untuk malam ini.

Dan yang ditinggalkan hanya berdiri di sana, di atas pecahan kaca yang beningnya telah bercampur tetesan darah. Agaknya ia kehilangan akalnya usai kewarasannya digerogoti amarah, sebab kini tatapan tajam itu kosong pandangi pintu yang telan bayang pengawalnya.

“Bangsat. I hate you, Choi San...!”

[t1m07hy]

Helyek I.: MOZIK

Krúdy mozi

Sokat jártam a régi Krúdy moziba, bátyámmal, haverokkal, gimivel. Mindig tömeg volt vetítés előtt, mindenki a mozi előtti parkban várakozott. A mozi oldalában volt egy sötét helyiség talán kocsma, de én a sok játékgépre emlékszem. Lego és Dögös haverom kedvenc helye volt, naná hogy a film kezdés előtt egy órával ott verették a cadillacs and dinosaurs-t. A jegyet mindig a helyszínen vettük meg, szal minimum egy órával hamarabb ott voltunk mint ahogy a film kezdődött… Nagyon kedves hely volt, a palace megjelenésével bezárták a 2000-es évek elején. Végzős gimnazistaként az egész sulival a büszkeség és balitéletet néztük meg, én az első sorban ültem a többi negyedikessel és állva tapsoltunk a film végén. De volt, hogy a mozi parkjában/szökőkútjában söröztünk, csóró főiskolásként. Sokan a villamost meg a kisvasútat hiányolják Nyíregyházáról, én a Krúdy mozit, ide sokat jártam a kisvasútra fel se ültem.

Utolsó film amit itt néztem meg? Talán a csillagok háborúja IV. Az új remény felújított változata. Bátyám kedvence volt.

Béke mozi

Különös hangulata volt a Béke mozinak, két oldalt voltak a székek és a terem közepén lehetett bemenni a székekhez. A Dózsa György úton volt, a mozi mellett volt a Kispipa vendéglő, jó hely volt az is úgy mint a Tölgyes csárda, vagy a Nyíri fészek.

Utolsó film amit itt láttam? Talán a Holló, vagy a Forrest Gump. A Forrest Gump-ra apám jött el velem mert bátyámat nem érdekelte. Elsős gimis voltam akkor

Móricz mozi

A Bethlen Gábor utcán volt, Jaki szerepjátékboltja mellett :D . Nem,nem akkorra már rég bezárt, most a Dallas biliárdklub van a helyén. Meg ott volt anno a Bahnhof most Club Hollywood. Meg Jaki boltja is ott volt a közelben. Három oszlopban és két sávban voltak a székek. A hátsó sáv volt a páholy és középen és két oldalt voltak az ülőhelyek

Általános iskolával napköziben vittek oda minket matinéra, meg szüleim is hoztak ide bátyámmal. Itt néztem meg szüleimmel és bátyámmal a Birodalom visszavágot a Csillagok Háborúja V. Részét. És a meghatározó Bmx Banditákra is elhoztak. Emlékszem teljesen összefostam magam a temetős jelenetnél, úgy féltem, hogy lebújtam a székek közé. Apámék ott nevettek rajtam, hát na csak 4 éves voltam akkor.

Videomozi

Tesómmal itt néztük meg a San Francisco-i zsarut, meg pár B kategóriás filmet.

Fotók: A Régi Nyíregyháza facebook oldal