#sorsban

[jichanxo]

aoki hip to be square fancam.... save me..... aoki save me.... [from nov/2023]

[vagyokolyannaiv]

Lerágott körmök, beszakadt ajkak.

Talán csak ezek árulkodnak hangtalanul arról, hogy mégsem múlt el bennem.

Néha még magam sem tudom eldönteni, hogy bánom-e vagy sem,és ha esetleg a válasz igen, akkor pontosan melyik részét.

Olyan mintha a rólad élő emlékeim csak az elmém gyermekei lennének,

mintha csak egy romantikus könyv első soraiban beleszeretnék újra és újra a főszereplőbe, pedig pontosan tudom, hogy a történet végére megfakul a bája.

Az utolsó lapoknál úgyis újra összetörik a szívem, teljesen mindegy hányszor olvasom el. Ezt a könyvet nem írták soha újra.

Sokszor olyan, mintha már nem is te hiányoznál, csak maga az érzés, hogy tudjam

Igen, jól vagy.

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva töretlenül hiszek a sorsban, és abban, hogy nem lehet véletlen az egymás életében betöltött szerepünk.

Tegnap megviccelt a tudatom és álmomban elém vetített egy képet rólad.

Fekete ing, fekete zakó. Sosem láttalak még így ezelőtt.

Egy temetésre mentél.

Történetesen az enyémre.

Minden erőmmel látni szerettem volna az arcod, látni akartam, hogy sírsz vagy sem, de mielőtt megnézhettem volna, elfordultál.

Talán pont ugyanígy érzek most is. Talán pont ugyanígy éreztem mindig veled.

Szerettem volna látni az arcod a játszmák mögött. Szerettem volna tudni, hogy egyik és másik nevetésed tényleg szívből jön.

Hogy fontos vagyok.

Hogy számítok.

Hogy szeretsz.

De évek óta elfordítod előlem a fejed.

[mindigvankiut]

-,, Bátorság mihez nem kell? Ha elbizonytalanodom valamiben, mindig csak ránézek és eszembe jut, hogy egyetlen egy életem van és nem foszthatom meg magam semmitől csak azért mert félek tőle. A hűség meg egy elég alap emberi tulajdonság, ami sajnos sok emberből hiányzik. A sorsban meg hiszek, hiszen minden okkal történik. Nem véletlen az sem, hogy mi ketten találkoztunk. "

Vörös Viktória - A nyár veled kezdődik

[mennyespoholhatara]

Ki most ide belépsz...

Úgy éreztem összenyom a magány, összenyom az üresség. Már a könyvek sem tudták erről az érzésről elterelni a figyelmemet. Elkezdtem dideregni, nem azért mert hideg volt, a belső jéghideg űrtől fáztam.

Mintha egy másik dimenzióban léteznék. Körül vesznek az emberek, de nem tűnnek valósnak. Mintha egy filmet néznék. Nincs ki megértsen, nincs ki át érezze mit érzek. Ha valakivel megpróbálok beszélgetni látom, hogy nem érti amit mondok.

Ilyenkor - amikor a legrosszabb - kezd el hinni az ember, még az is aki ilyet sose tesz. Hinni a sorsban, hinni az univerzumban, hinni valamiféle istenben. Elkezdtem könyörögni a sornak, hogy tegyen valamit, vagy küldjön valakit, ami vagy aki (új) értelmet ad az életnek vagy csak kicsit boldogabbá tesz.

Felsétáltam a várba, a vár hátsó sarkába a félkörívbe - ez az egyik kedvenc helyem Budapesten, innen belátni a teljes budai hegységet, és ilyen későn már teljes üres. Leültem egy padra és a hidegben a hegyeket néztem. 20:30-tól egészen 22 óriáig üldögéltem ott és vártam, hogy a sors tegyen velem valami jót.

...hadj fel minden reménnyel. A sors nem létezik, isten nem létezik, az álmaid nem léteznek. Végtelen beszélgetést folytattam már le képzeletben, végtelen helyen jártam már képzeletben, végtelen életet éltem már le képzeletben. És mégis én vagyok az aki egyedül ül a hidegben egy padon miközben a világ elhalad mellette. A világ amit annyira megvetek él és virágzik miközben én haldoklom belül.

A tegnap elmúlt a holnap pedig még nem létezik. Sosem értettem mit jelenthet a jelen, de most, életemben először átéreztem. Semmit és mindent. A múlt béli tettem rideg valóságát.

Ha azt akarom, hogy a holnap jobb legyen akkor azért ma kell tennem. Ha azt akarom, hogy a MOST jobb legyen azért tegnap kell tennem.

[vivike4444]

Mindig hittem a sorsban, hogy mindenkinek van a világon egy párja egy igazi társa...aki a másik fele lehet..

Annyira akartam mindig ,hogy nagyon rossz irányt vettem, de remélem hogy még nem késő teljesen...de a sors ezért sors ,akit neked rendelt a tiéd lesz bármi áron, legyen bármennyi idő is az

[forever-inmy-heart]

Miattad hiszek a sorsban

[versinator]

Betellett szatyrával

Sunt elkerültem lökdösődve találgatta Lököm mámornak égnénk becsavarta Ereszkedjél nyarából feszesebbek dicsérje Indulatai metszi zsidókirály istennője Bányától mondjatok rut fátylunkat Szeretőké gyüszűt bányászok oszlopokat

Megtörténhessék dominátorát arannyá lebocsátván Vérénél huj sorsban monotóniáján Tenyeredre fácska törvényem szövetébe Testünkben kérdeném kiugrott ürbe Álmodoztak szizifuszi földjéről táblákat Búzamezők cecilia kimászik szárnyaikat

Gyümölcsöket jegen álmomra kinyujtotta Ausztráliát puskalövések bartina ta Nyelték perceink megérkezés üzenje Hallék őszibarack megbüntesse szövője Egyhangu tévedsz méhedbe gombokat Gépházában kertünkben hámozván pontokat

Tudatlansága visszahívom duzzogni dunyhán Ízzik kezednek ormos halván Látásodból történnek folyamokkal felhőbe Kifaragva kedvesünkről rése vermembe Vágyják szűrte szentel tornyaidat Repkedő megtörése aléltabb bolygókat

Hoc tényeket szelén lobbantotta Osztozó résben nyughat fuvallata Állványának giling ugatta csörgője Kitekinteni teleim támaszok tűrje Nyilás lerontsa ruhátlan órahosszat Szükebbre tüdőn taposták szobákat

Megmozdulna faragni elborítod szaharán Kigondolt erőmé látását rákospalotán Lépcseje jámborabb betonból szőnyegébe Kormain varázsfüvek kérdezé szirtekbe Dombnak pontjáról emberének rudakat Gurultak rémültem nevéhez pillogat

[bdpst24]

Duna Művészegyüttes: Apák és fiak (Fotókkal)

Duna Művészegyüttes: Apák és fiak (Fotókkal)

“Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott; s érzeményit ésgondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének. Sok szépet írának a bölcsek, s gyakran a nem éppen bölcsek is; gazdag forrást nyitának fel, honnan jó sorsban intést, balban vigasztalást, mindkettőben…

[angelofghetto]

... átkozott gyötrelem

A riport lehet hogy kissé hatásvadász, és a tinik biztosan jókat vihognak rajta, de nekem nagyon is igazi. A nagyszüleimre gondolok, és ahogyan ők egymásra néztek, ahogy összekapaszkodtak az élet viharaiban. Ahogy nagyanyám megingathatatlan kitartással várta haza papát a szibériai hadifogságból, és papa ugyanabba a hitbe kapaszkodott a távolban, hogy ők egyek a sorsban, és gyalog, tűzön-vízen át hazajött.

Hallgatom, nézem a 105 éves kisöreget ahogy elcsukló hangon, a könnyeivel küzdve beszél 101 éves szerelméről, akit egyszer már elsodort mellőle a történelem, és akit talán többé nem lát. A mi családunkban is volt ilyen erős lojalitás, és a férj másnapra utánahalt a feleségnek, meg olyan is, hogy a halála után csak vegetált, és alig várta a sajátját, mert a fél oldala távozott el, és ki élhet a fél oldala nélkül.

Irigylem őket. Ebben a mai világban, amikor a szerelemre nincs idő, amikor a partnerek száma szinte már csak statisztikai adat, mikor az emberekben úgy lapozunk, mint a menetrendekben. Számomra a tökéletes élet az, mikor a fiú és a lány együtt játszanak a homokozóban vagy a patakparton, együtt cseperednek, aztán szétválnak, hogy tanuljanak, önállóvá váljanak, de felnőttként összehozza őket az a fajta szerelem, ami olyan természetes, mint a napsütés. Aztán leélnek együtt egy közös életet, gyerekeik, unokáik, dédunokáik lesznek, és nem fér közéjük harmadik személy, mert az igazit nem cserélik silányabbra. Nem éri meg. Az ilyen szövetség sejtszintű, és mindent kibír, olyan erővel támasztja meg a feleket, mint semmi más.

Egy Mel Gibson film jut eszembe (Forever young, 1992), és abból az a mondat: "nincs emlékem nélküle".

Bárcsak...

[falfirka]

Féltékeny vagy a világra, pedig te nem akartál a világom része lenni.

A döntéseknek súlya van, a hegek pedig mélyek.

Higyj a sorsban... Tanítottak engem világ életemben erre... A kártyák nem hazudnak... Soha nem hazudnak.

[emlekeimhullama]

Vallomás 1.

Azért akartalak látni azon a bizonyos napon, hogy elmondjam neked mit érzek, a szemedbe akartam nézni, és tudom, hogy akkor láttam volna, hogy te mit érzel és milyen hatással van rád. Nem tudom elhinni, hogy ilyen könnyen lemondtál rólunk, és arról amik ketten együtt lehettünk volna. Én nagyon jól tudom mit akarok, veled lenni! Nem érdekelnek sem a kiskapuk, sem a visszaút lehetősége, ha kell magam mögött a hidakat is fel égetném, mert egyszerűen csak azt akarom, hogy te mellettem maradj. Amikor veled vagyok, akkor értem meg igazán, hogy milyen is amikor, az ember a szívével lát. Meglátom azt a bizonyos mosolyt az arcodon és a csillogó szemeidet, mikor rám nézel, úgy érzem minden tökéletes. Olyankor úgy éreztem hozzám tartozol. A világ szemében te csak egy ember vagy a sok közül, de az én szememben te vagy a világ. Mikor azt írtad te vagy az egyedüli fény az életemben … én azt nagyon is így érzem, az én életemben tényleg te voltál az egyedüli fény. Te voltál a sötét éjszakákon az én ragyogó Holdam. Még ha néha olyanok is voltak a napok, mintha hullámvasúton ültünk volna, akkor is mindig beragyogtad a napom és ezáltal én is ragyogtam. Az álmaid közelebb vannak, mint hinnéd, csak be kellene engedned őket, nem pedig el. Annyi mindent érzek, hogy elmondani nehéz. Mindig óriási hatással voltál rám a hosszú évek alatt, bármikor felbukkantál nem tudtalak kizárni. Nem mindennapi érzés, bár szerintem ezt az elejétől kezdve tudom, és abban is biztos vagyok, hogy az ember az életében egyszer érezhet ilyet, és ez annyira megijeszt, mert te vagy az egyetlen ember, aki ilyen érzéseket tud kiváltani belőlem. Minden egyes alkalommal mosolygok, ha eszembe jut, amikor először beléptél az életembe, mert az volt életem egyik legszebb napja és amikor rájöttem, mit érzek irántad, rájöttem arra is, hogy soha senki iránt nem fogok így érezni, még ha azt is mondtam remélem a sors már nem keresztezi útjainkat, akkor hazudtam talán eddig a legnagyobbat. Mikor leírtam, már abban a pillanatban megbántam. Úgy gondolom, hogy legyünk bárhol és bárkivel, mindig várni fogom, hogy visszatérj az életembe, mert mindig helyed lesz benne, mert beloptad magad a szívembe. Tudom sokszor mondtam már, de hiszek a sorsban és a végzetben, akit ennyiszer visszahoz az életedbe, annak helye van benne és nyomós okkal teszi azt. Azért mert létezik egy kötelék, ami nem látható és nem hallható, csak érezni lehet. Már abban a pillanatban éreztem ezt köztünk, mikor először megpillantottalak és innentől kezdve mindig is éreztem, hogy összeköt minket. Valami megmagyarázhatatlan történt, amikor egymás mellé kerültünk. Volt köztünk valami közel sem hétköznapi dolog, mint egy mágnes két pólusa úgy vonzottuk egymást mindig is. Különleges volt, talán ez a bizonyos kémiai, amiről beszélnek. Az ember akire egész életedben vársz, érzed, ha megjelenik, mert olyan változást hoztál magaddal, amiről sosem gondoltam, hogy valaha bekövetkezik. Az első pillanattól kezdve, mikor találkoztunk megmozdult bennem valami. Vissza akarok menni oda, ahol még mosolyogva néztél rám és azt mondtad hiányzom. Vissza akarok menni oda, ahol még minden vágyad az volt, hogy velem lehess és hogy láthass engem. És vissza akarok oda is menni, ahol együtt indult a reggelünk “a szépséges jó reggeltekkel” és együtt ért véget a napunk a “jó éjszakákkal”. Vissza akarok oda menni, ahol még gyengéden öleltél és csókoltál meg. Vissza akarok menni oda, ahol még számítottam neked és velem képzelted el a jövőd. És ha tehetném újra és újra átélnék minden másodpercet még úgyis ha tudnám, hogy ilyen lesz a vége.

2022.10.02.

[mehetnenktovabb]

Amik a sorsban velünk történnek, azok értünk történnek.

[aranysziv]

2

mert az életnek, vagy az Istennek, ha úgy tetszik, különös humorérzéke van. egyik nap az ember lezár valamit, vagy legalábbis ugye azt hiszi, mert olyan véges benne, aztán a másik nap csak... hogy is szokták mondani? mikor a leginkább nem számítunk rá? hát, valahogy így történt. így történik minden egyes nap azóta is.

ez csak az én történetem, amit el tudok mondani, vagy annak is egy része, de ha az övét nézzük, mielőtt megismerkedtünk, előtte nap vele is nagyon sok minden történt. lezárások. mondtam neki, hogy legalább stílusosan léptem be az életébe, szinte sorsszerűen, egy új kezdet. azt hittem nevet majd, hiszen ki hisz a sorsban, de mégis azt válaszolta, hogy gondoljak bele, szó szerint én vagyok az újrakezdés szimbóluma, a változás szele, egy üde színfolt végre a szürkeség után. én csak nevettem, még azt sem tudtam igazán, hogy komolyan gondolja-e vagy viccel, de az arca őszintének tűnt. nem mondtam neki akkor, de nekem is hasonló érzésem volt vele kapcsolatban.

nem hittem, hogy egyhamar érezhetek majd így. ott voltunk például azon az estén is, ahol a kép készült, és játszottunk egy ilyen furcsa játékot. én még most játszottam ilyet először, és kellett valaki, aki irányít, aki segít. ő volt az, egy lépést sem tett nélkülem. nem láttam semmit, mert ennek a játéknak épp az a lényege, hogy az érzékszerveink egy része nem működik, nem használhatjuk, de ő végig fogta a kezemet kérés vagy kérdés nélkül. és furcsa volt, mert nem féltem tőle. érzékeny vagyok az érintésre, jobban, mint a legtöbben, mégis vele más volt. a keze puha, gyengéd. valahogy nemcsak ki akart ugrani a szívem a helyéről, hanem ugyanabban az időben elfogott egy fajta nyugalom is. ha egy pillanatra is elengedett, mikor el kellett, arra vágytam, hogy újból teremjen ott, megint érjen össze a bőrünk.

a játék után lőttük a fotókat, a többiek bátorították, hogy álljon oda mellém, és csináltunk közöseket, sok közös képet, mert a barátaink kissé túlzásba vitték. amikor később visszanéztük a fotókat együtt, azt mondta az egyiknél: " itt úgy nézel rám, mintha szerelmes lennél belém". és utáltam magam, abban a pillanatban utáltam magam, mert néztem a képet, és tényleg úgy néztem őt, a szemem csillogott és ahh, ha akartam volna, sem tudtam volna tagadni. persze, elvicceltem, nem ronthat rám így ajtóstul, de élvezte, piszkosul élvezte, mert zavarba hozott, és addigra már sokadjára.

furcsának találja, hogy hajnal 4-kor kelek, de mindig fent marad addig, vagy inkább felkel velem. nem akarja érteni, vagyis nem hiszem, inkább csak keres. olyan megfoghatatlan az egész lénye, mégis van benne valami, ami nagyon stabil, egy kimértség, de nem is ez a jó szó, csak nem találom a megfelelőt, de valami megkapó elegancia, valami, ami bennem nincs meg, és éppen ezért férünk meg olyan jól egymás mellett. amennyire nekem forr a vérem, ő annyira tud higgadt maradni, és ellensúlyozni. kérdezte tőlem, hogy félek-e kötődni, és nem éreztem azt, hogy ne válaszolhatnék neki őszintén. valahogy sikerült elnyernie a bizalmamat, teljesen feltételek nélkül, ami másnak talán évekbe telt. lehullottak a falak. egészen más hullámok ezek. de olyan jók. és egyik napról a másikra. magam sem értem.

[videkma]

Karcag: Sanyarú sorsban elpusztult kutyust jelentettek a Facebookozók

Karcag: Sanyarú sorsban elpusztult kutyust jelentettek a Facebookozók

A közösségi médiában terjed az a potenciális állatkínzási eset, amelyet Karcagon jelentettek a Facebook-ozók. Az állítólagos esetet fényképpel is dokumentálták. Az eset megosztója részletesen körül írta a kutya “tartási” körülményeit is, amelyek látva a képet elkeserítőek. A kutyus a bejegyzés szerint elpusztulva fekszik a tűző napon egy fára tekeredve. Bízunk benne, hogy cikkünk hozzájárul…

[felelemmelszeretni]

“Észrevettem, hogy még azok az emberek is, akik azt állítják, hogy minden előre elrendeltetett, és azon semmit nem változtathatunk, körülnéznek, mielőtt átmennének az úttesten.”

Stephen Hawking

[cry-baby-69]

Vannak jobb és vannak rosszabb napjaim..Amióta nem vagy velem nem tudom mi a boldogság, de hiszek a sorsban,és talán kicsit a csodákban is..Viszont abban már egyre kevésbé,hogy valaha még velem leszel...