#tradicionális

[erdeivarazslatok]

Egy varázslat elvégzésére vonatkozóan bonyolult előírások létezhetnek, mind a mai mágiában, mind a múltbéliben. Ezek a kondíciók lehetnek egyszerűek is (pl. egy gyertyaszín, és egy holdállás), vagy igen bonyolultak (pl. október 31-én, temetőben, éjfélkor, egy halott fiatal férfi sírja mellett, egy arról leszedett növénnyel kell varázsolni). Az előírások betartása a hagyomány szerint befolyással van a mágia sikerességére, vagy hatásának milyenségére, vagy éppen egy kis eltérés az egész munkát hatástalanná teheti, de akár a varázsló életét is veszélyeztetheti (pl. démonok idézése esetén).

Ezeket a kondíciókat öt pontba lehet csoportosítani, amelyekből az első:

A varázslat ideje:

A nap szakaszai: éjfélkor másfajta varázslatokat kell elvégezni, mint hajnalban, vagy éppen délben.

A hét napjainak is mind megvan a maga fontossága a mágiában, így a varázslatok hatására ez is befolyással van.

A Hold állása; újhold, növő hold, telihold, vagy fogyó hold – ezek közül mind más-más munkát támogat inkább.

Az év bizonyos jeles napjaihoz is vannak előírva kimondottan ekkor elvégzendő varázslatok (pl. napfordulók, napéjegyenlőségek, istenek, szentek nagyobb ünnepnapjai, stb.).

Csillagok, bolygók állása: sok varázslatnál meg van szabva, hogy a Holdnak, vagy éppen a Jupiternek melyik csillagjegyben kell tartózkodnia az elvégzésekor, hogy működjön.

Érdekességként megjegyezhető, hogy az időzítés kérdését olyan szinten is túlbonyolíthatták, hogy pl. egyes források szerint a hindu mágusoknak bizonyos rítusait csak minden 45. évben lehetett végrehajtani, mivel az előírások olyan specifikusak voltak hozzájuk.

Kép: John William Waterhouse - Kirké

[dendre]

Toumani Diabate (1965-2024)

A világ legjobb kora játékosa – ez volt az eposzi jelzője. De hát a világ a kora világában szinte, túlzással, de csak az ő családját jelentette, szóval generációjában, főképp mióta ő volt a családfő, tényleg ő volt a legjobb kora zenész. Lehet, hogy tényleg mindenkit figyelembe véve ő volt a legjobb kora zenész. Nekem biztosan.

Az biztos, hogy a legalább 800 évre visszanyúló hangszertörténetben (kora = pengetős, 21 húros, hárfa-lant keresztezésű „szerű” nyugat-afrikai csoda), zenészcsalád történetben (a jelik/griotok, azaz a mandinka, mandé etnikai, kulturális csoport hagyományos történetmesélő, énekes-zenészei sorában leginkább a Diabaték családjáé a kora megszólaltatásának kötelessége, hivatása, legalább hetvenegynéhány generáció óta) az övé az a szerep, hogy a hangszert világszerte ismertté, népszerűvé tette. Apja, mint ahogy tehát a családban mindenki visszamenőleg szintén korás volt, és igazság szerint ő kezdte azt a munkát, hogy ismertté tegye a hangszert a világ számára, egyszerűen, mert a világ (egyenlő nyugati világ) az ötvenes-hatvanas évektől kezdett érdeklődni szűkebb körben a más kultúrák zenéi iránt olyan módon is, hogy elkezdtek zenei felvételeket készíteni Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában és a többi. Szóval Toumani apja, Sidiki Diabaté és egy másik kora-zenészcsalád, a Sissokókat képviselő Djelimadi Sissoko közös korazenéjét 1970-ben rögzítették az első olyan lemezsorozat részére, ami Mali hagyományos zenéjét mutatja be. Pazar hatlemezes kiadvány Premiére Antologie de la Musique Malienne, aminek a Cordes Anciennes című 1971-ben kiadott darabján - Batourou Sekou Kouyate mellett, szintén ősi zenészcsalád, mai képviselői inkább a rokon ngoni hangszerről ismertek, de Batourou Sekou korás volt – Sidiki Diabate és Djelimadi Sissoko zenéje mutatta meg a hangszer erejét. Mármint a nyugati világnak. Meg nekem is, mert én is ezen a lemezen hallottam először korát, a kilencvenes évek elején, kollégiumi nevelőtanáromnak köszönhetően (akinek amúgy még annyi minden más zenét is a new wave-től a tradicionális zenékig). És elsőre és nagyon meghatározóan szerelem lett a kora.

Mali zenei, és a jelik történetéről Weyer Balázs Tranquilo Playlistsjében jóval többet lehet olvasni erről.

Szóval az apuka Sidiki volt az egyike az elsőknek, akiknek a kora játéka lemezre került, őt is szokták „a kora királyának” hívni, de ezt innen nagyon nehéz megállapítani, főleg, hogy ezután a ’71-es lemez után a hangszer mások albumain jelent meg gyakrabban (kora-lemeztörténet máskor Djelimadival, Djeli Moussa Diawarával vagy egy másik Sidiki Diabatéval, hogy még bonyolultabb legyen a történet, akinek 1978-ban jelent meg egy csudás kiadványa). Tőle, a Toumani apuka Sidikitől pedig 1987-ben jött ki a következő, abban az időben, amikor a nyugati világ immár szélesebb körben is elkezdett kitekinteni anglofóniából és hamarosan kitalált erre egy szót, azt, hogy világzene. Szóval a lemez Angliában jelent meg az apuka Sidikitől, pontosabban a Sidiki Diabate And Ensemble-től a Ba Togoma címmel, amin már a fiatal Toumani Diabate (1965-ös születésű, ekkor tehát 22 éves) is játszik (meg talán az öccse, az 1982-ben született Mamadou Sidiki Diabate szerepel a borítón egy játék-korával – de az is lehet, hogy régi a kép és Toumani az fiatalabb korában). Mellesleg a tesó Mamadou is nagy korás lett, meg Toumani fia, szintén Sidiki is, akivel van remek közös lemeze, igaz a fiú Sidiki elcsábult a popzene felé is.

És akkor innentől tényleg látványosabb a hazájában már nagy együttesekben játszó, nagy énekeseket kísérő Toumani útja, akit már eddigre is többen tehetségesebbnek hallottak az apjánál. Első lemeze Kaira címmel a következő évben, 1988-ban jelent meg, szóló kora lemez, elvileg nem volt ilyen korábban, és a tradicionális szálat egy sajátos játéktechnikával és zenei világgal egészíti ki. Nyilvánvaló, hogy valami egészen más szint, hogy zeneileg ez valami új, valami egészen eredeti, örökérvényű. És még ebben az évben megjelent a korabeli világzenei hévnek megfelelően egy világok keresztezése lemeze is, a flamencót eleve frissítve, „világzenésen” játszó spanyol Ketamával (és a világzenébe belezúgó folkrocker bőgőssel, Danny Thompsonnal) közös Songhai, ami minden esély ellenére nagyon is működő zenetársítás. Szóval hogy ki is Toumani, az ebben az évben kiderült, mert későbbi szólólemeze (a talán nekem legjobb kora album), a 2007-es The Mandé Variations, vagy a minden más későbbi, valószínűtlen kollaborációi is elképesztőek. Hogy egy benjóssal is tud jót zenét csinálni? Vagy egy brazil formációval? Vagy egy jazztrombitással? Vagy blues-zenészekkel? Vagy iráni hegedűssel? Az ő kora játéka arról szól, hogy zene. Hogy zene. És nincs semmi más kérdés. Ballaké Sissokóval – akinek az apukája a történet elején zenél Toumani apukájával az 1971-es startlemezen – 1999-ben megcsinálták az ősök albumának a modernebb verzióját és a Nouvelles Cordes Anciennes is pazar lett. De tényleg bármi és minden. Nem kellett olvasni a hozzá szóló búcsúzásokat, hogy tudjuk, mennyire nagy ember volt, hogy a zenészen túl is mennyire nagy. Pár éve szinte egész nyáron csak őt hallgattam, hőségben is hűsít, akkor raktam össze ezt a hogyan hallom a lemezeit sort, amit most kiegészítettem az újabbakkal. Tényleg nincs olyan, amit ne ajánlanék jó szívvel, mind jó (na jó, tán az utolsót kivéve).

Toumani Diabaté: Best to worst (worst egyenlő még mindig jó)

1. Toumani Diabaté: The Mandé Variations 2008 2. Toumani Diabaté with Ballaké Sissoko: New Ancient Strings 1999 3. Toumani Diabaté’s Symmetric Orchestra: Boulevard de L’Indépendence 2006 4. Ali Farka Touré & Toumani Diabaté: In The Heart Of The Moon 2005 5. Toumani Diabaté: Kaira 1988 6. Ali Farka Touré & Toumani Diabaté: Ali & Toumani 2010 7. Toumani Diabaté: Djelika 1993 8. AfroCubism: AfroCubism 2010 9. Ketama, Toumani Diabaté & Danny Thompson: Songhai 1988 10. Toumani Diabaté & Symmetric Orchestra: Shake The Whole World 1992 11. Toumani Diabaté & Sidiki Diabaté: Toumani & Sidiki 2014 12. Toumani Diabaté & London Symphony Orchestra: Korolén 2021 13. Béla Fleck / Toumani Diabaté: The Ripple Effect 2020 14. Ruswell Rudd & Toumani Diabaté: Malicool 2002 15. Kayhan Kalhor and Toumani Diabate: The Sky Is The Same Colour Everywhere 2023 16. VA: Mali Music 2002 17. Arnoldo Antunes Edgard Scanturra & Toumani Diabaté: A curva da cintura 2011 18. Taj Mahal & Toumani Diabaté: Kulanjan 1999 19. Ketama, Toumani Diabaté & José Soto: Songhai 2 1994 20. -M-, Toumani Diabaté, Sidiki Diabaté & Fatoumata Diawara: Lamomali 2017 21. -M-, Toumani Diabaté, Sidiki Diabaté & Fatoumata Diawara: Lamomali Airlines 2017 22. Toumani Diabate: Toumani, Family and Friends 2022

[sztupy]

Ezen a tradicionális, családbarát helyen

miért van ilyen kurva meleg?

[konyvekkozt]

nagyon régóta pakolgattam ezt a könyvet, mire nekiálltam

maga a történet nem az én világom. a légkör, a tradicionális család a becsontosodott szerepeivel, az apa, aki mindig elveszi az egyik gyereke nagy álmát, hogy elmenjenek a világítótoronyhoz, az anya, aki egyben tartja a családot, nyugtatja a mindig csalódott fiát és közben tökéletes vacsorát rendez - na, ez mindaz, amibe nem tudtam sem belehelyezkedni, sem békével kívülállóként nézni. de nincs ezzel baj, kellenek olyan könyvek, amiket az ember elolvas és nem lesz a kedvence

akármennyire nem vonódtam be, mégis el tudtam felejteni a külvilágot még a tömött villamoson ülve is. furcsa kettősség ez bennem

a világítótornyok nagyon kedvesek számomra. mikor egy ismerősöm Norvégiában élt, meghívott egy hétre magához. minden nap máshová vitt el, minden nap másik világítótornyot ölelhettem. nagy álom vált valóra akkor! és talán pont ezért tudtam mérges lenni az apára, aki a fia egyszerűen megvalósítható vágyát nem teljesíti

ami a könyvhöz kötődő kedves élményem, hogy a hétvégén volt időm a kedvenc parkomban olvasni. nagyon kellett már ez a fajta énidő. és tegnap este is olyan korán értem haza, hogy egy szusszra el tudtam olvasni a még hátralévő részt. megtörtént az, amiért nagyon szeretek olvasni és fantasztikus volt, hogy nem kell rohannom, nincs más dolgom, csak annyi, hogy hason fekve haladjak a sorokkal

[helsinkiaznyugate]

Mazel Tov!

[dajkag]

Narában nincs túl sok kis szentély, mármint olyan Jinja, aminek irodája is van és goshuint is kaphatsz, mert azért rejtett kis sikátorokban megbújó pici szentély itt is akad bőven. Viszont a mai lézengésben pont kapóra jött a Goryo Jinja, ami egy nagyon szép, régi kis hely, állítólag még Kanmu császár építtette valamikor a 800-as években.

A legenda szerint, ha egy ilyen kis színes fonalat kötözöl valamelyik, a szentélyt őrző Komainu lábához, veled marad a szerencse, a jó és értékes dolgok vagy épp a számodra fontos személy. Természetesen ezt nem tudtam kihagyni, ámbár remélem, hogy Kami-sama elnézi nekem, ha nem százszázalékban a tradicionális módon kötöttem meg (ahogy elnéztem, nem én voltam az egyetlen, sőt!), mert az ilyen jellegű instrukciókat csekély értelmű medvebocsként kicsit mindig nehezen értelmeztem. Ja, a területen egyébként szép kis Inari szentély is található, ami segít a romantikus kapcsolatok kialakításában és megerősítésében.

A második goshuinchomban amúgy még 3 hely maradt, de lehetséges, hogy ez lesz az utolsó olyan szentély benne, ahol először jártam, bár ezt még meglátjuk. Amiben egészen biztos vagyok az az, hogy vasárnap Oszakában még vissza kell mennem az Ohatsu Tenjinbe. Ezt már hetekkel ezelőtt is éreztem és említettem is egy posztban, akkor viszont még nem tudtam, hogy miért. Azt hiszem, most már erre is megvan a válaszom.

A szentélylátogatás után pörgettem egy kitűzőt a gacha masinából, ez kifejezetten ilyen helyi szuvenír, ami 200 yenért szerintem tök korrekt. Zárásképp meg kipróbáltam a látványosságszámba menő módon, tradicionálisan ütlegelve, püfölve, tángálva, gyepálva, abuzálva készülő mochit, ami elég király és 180 yenért szintén tök korrekt. A készítés folyamatát a tömeg miatt nem dokumentáltam, amúgy is meg lehet nézni a zinterneteken.

Az alábbi állatot pedig kérem, segítsen valaki megfejteni, mert nekem nem sikerült.

[greenivydusk]

Bűbájosnak lenni nem is olyan könnyű...

Nem nevezném magam boszorkánynak - senkit nem nyomok el, legalábbis igyekszem aszerint élni, hogy a másikat is embernek tekintem. Minimum velem egyenrangú lénynek.

Íme, néhány tipp egy folk bűbájos naplójából, a.k.a. az enyémből:

Keresztény kultúrkörből származom, és jelentős részét még most sem vagyok hajlandó lejjebb adni annak az erkölcsi mércének, amire megtanított: felebaráti szeretet, magántulajdonhoz való jog, ne ölj, ne lopj, lehetőleg kerüld a bálványimádást -erre majd még bővebben kitérek egy másik posztban.

Filozófiai tanulmányok: időnként tedd ki magad a tiédtől eltérő perspektíváknak. Nem baj, ha nem értesz később együtt velük, de új mélységeit fedezheted fel a világ felfogásának, akár formálhatod is vele a sajátodat. Légy bár a modern vagy a tradicionális ókori iskolák képviselője, nyugati, keleti, stb. irányzatok híve, mindenképp értékes tudásra teszel szert vele.

Az én ösvényem szűken halad, és nehezen járható, de nem jelenti azt, hogy az egyetlen igaz és üdvözítő, hisz még senki sem mondta meg, mi lenne a nagy igazság. Mindenki mást tapasztal, látnok között sincs két egyforma. Arra figyelj oda, hogy ha zárt ösvény tagjai nemet mondanak, akkor ne sértődj meg, és szidalmazd őket! Okkal teszik! Senki sem tartozik feléd számadással, nem köteles tanítani téged, még juttatás fejében sem!

Mivel japán alapszakos vagyok, ezért élénk érdeklődést fejezek ki a keleti ösvények iránt. A megértés szándéka vezérel, hogy találkozzam az enyémtől eltérő mentalitással - sokat tanulhatunk tőlük a közösségi szemléletről, amit lenyűgözőnek tartok.

Magyar hagyományok: rengeteg folk praktika van, amit mai szemmel mágikusnak tekinthetünk: regölések, ráolvasások, stb. érdemes kutatni ezeket. A népmeséink, népdalaink, szokáshagyományaink megőrzik, honnan jöttünk, és nekünk ebből el kell döntenünk, milyen irányba haladunk inkább tovább.

Az imádság ereje: sok érzelmet elfojtunk magunkban mert a keep smiling elvén azt gondoljuk, hogy a negatív élmények rosszak. Nos, nem feltétlenül. Egy kiadós sírás, sokszor gyógyítóbb, mint több tízezreket kiadni pszichológusoknak. Sokszor már az segít, ha kiadjuk magunkból, megelőzve ezzel egy csomó pszichoszomatikus megbetegetést. Nyilván, ha nagy a baj, és úgy érezzük, forduljunk nyugodtan szakemberhez, de már azzal sokat tehetsz magadért, ha akár a plüsskutyusodnak, akár egy megbízható személynek kibeszéled a napi aktualitást. Naplóvezetést is nagyon ajánlom.

Sportolj: ha teheted, minél többet mozdulj ki a friss levegőre, az oxigén segít megőrizni elméd frissességét, és nem utolsó sorban, ha olyan környéken laksz, fenomenális látványokban lehet részed. A modern ember szinte teljesen elszigetelődött a természettől, ideje visszakanyarodni a gyökereinkhez.

Hulladékcsökkentett életmód: használj újra, javítsd meg, vásárolj kevesebbet! Tájékozódj a témában, ma már számos ismeretterjesztő oldalt, könyvet, cikket, videót stb. találsz a témában.

Kézműveskedj! Nincs is jobb, mint a kreativitás örömének eredményét megosztani a szeretteinkkel!

Selejtezz! Időről időre szabadulj meg attól, ami már nem szolgál téged, teljesen kihasználtad az utolsó utáni funkciójáig, és már nem javítható állapotú. Ha új lehetőségekre vágysz, mindig nézd meg, hogy teremtettél-e helyet a számára!

Beszélgess másokkal! Légy aktív részese a lokális közösségednek, nézd meg, te hol tudsz értéket hozzáadni, hogy másoknak is jobb legyen! Ötletelj! Ne csak elvárd, hogy neked jussanak a javak, te is teremts másoknak is javakat! Az ember társas lény, könnyebb a kettőnek, mint az egynek - ez is a Példabeszédekben van ám benne!

Határozd meg a saját értékrended, és élj is aszerint! Tudd, mit akarsz, nem baj, ha hosszabb időbe telik rájönni, nem minden folyó sebessége egyforma. De gondolkodj el rajta, hogy számodra mi a fontos igazán. ÉS ha másnak ez nem az, azzal is tanulj meg együtt élni! Ha neked az utazás fontosabb a családalapításnál, ne szidd a gyerekest és fordítva!

[low-life-paradise]

Egy kis emlékeztető magamnak így a vége felé, meg, mert van 5 órám a vonaton Nagaszakiról Tokióba.

0. Air China Budapest - Chongqing - Peking - Tokió

Fosatás a reptéren, hogy mégis miért így foglaltunk, mert másik napon van egy átszállásos gép, de itt lesz belföldi átszállás, és nem garantálják, hogy kapunk vízumot Kínában belföldre. Itt tessék aláírni ezt a nyilatkozatot, hogy minden az én hibám, és lemondok a jogaimról, cserébe lefotózzák a jegyet, útlevelet, nyilatkozatot és azt kiküldik, hogy tudjanak rólunk. Az út sima, a 10 óra egész jól lepörög, vannak érdekes arcok a gépen, akivel szóba lehet elegyedni. Kedvencem az arc, aki erdélyi magyar, de élt Kanadában - ami nem tetszett neki, mert sok a koldus, piszkos, stb. -, de Kínába házasodott - ami sokkal jobb, mert tiszta, jó a közbiztonság, biztos az élet -, és itt tk. tradicionális hashajtóárusításból él a feleségével. Orbánt bírják a helyiek, a magyarokat megbecsülik. Csongqingban végül táblával várnak a légitársaság emberei, összeterelnek minket, nagyon segítőkészek. A kínai egyenruhások nagyon hatarozottak, de tök normálisak. Egyszer mondjuk elviszik az útleveleket úgy fél órára, és ellenőrzik, hogy nincs-e semmilyen negatív recordunk. Aztán a másik már 5 perc alatt beenged, miután még 1x ellenőriz, 10 ujjnyomot és arcképét rögzít. Egyszerű az üzenet, ne ide gyere rosszalkodni. Megvolt Kína is, kimentünk a terminálból a szabad ég alá. Ja, az egész hacacáré azért volt, mert ez egy kisváros, kis reptérrel, nincs tranzit. Lakossága amúgy 32 millió a wiki szerint. Let that sink. Teacigi és rámen a reptéren, patent. Szép, új A350 visz tovább.

Pekingben üres a reptér, semmi sincs nyitva fényes nappal, konkrétan egy sört nem lehet venni.

Érkezés Tokióba, azzal, hogy éjfélkor sikerül felvenni a szállást, meg a pár óra alvással az első legen, a jetlag 80%át sikerül megúszni, annyi, hogy az első 3 napban simán fenn tudok maradni f3ig, cserébe simán megy a kelés 8-9 között és nappal sincs baj. Beleptetés sima, ujjlenyomat itt is, plusz talán arc is. Tömeg simán megy, első meglepetés: a metrónál a peronon van, aki bemondja a szerviz infókat, és üdvözli + meneszti a vonatot. Tiszteleg, hajlong, meg, amit akarsz. A kocsik patika tiszták, senki nem beszél, mindenki telefonozik. Minden tömeg másodpercpontos, az állomások számozottak, könnyű eligazodni, a jegyár távolságalapú, a gmaps még azt is írja, melyik kocsiba szállj, hogy a legközelebb legyen a kijárat. Meglepetés 2.: az állomáson van nyilvános WC, tiszta, van papír, szappan, nincs: büdös. Személyzet nélkül is tiszta és rendezett. Csodás.

Első nap: az utcák reggel 9-10 körül kihaltak, konkrétan sétálok 1,3 km-t és nem találkozom 20nál több emberrel a zuccán.

Több dolog sincs még az utcán: szemét, pad, kuka. Nagyon gyorsan átvált a viselkedés, és igazodik a helyi szokásokhoz, az az érzésed, hogy meg akarsz felelni, de nem azért, mert kötelező, hanem, mert így jó nekem is. Szinte minden 3. sarkon van éjjel-nappali, ahol van melegétel, szendvics, jéghideg és forró (!) italok a pultokban. Meleg tejes tea, hideg tejeskávé, sör, egy high áll, vagy egy toast szendvics gyümölcsökkel és tejszínhabbal? Mind van. A sör drága, a többi ár abszolút rendben, főleg a minőséget figyelembe véve. A piacon mindent kapni, teknős (szegény még élt), millióegy tenger gyümölcse, lábasjószágok összes alkatrésze, rengeteg ízű kitkat. Itt nagy a nyüzsgés már, de főleg a külföldiek miatt.

A következő napokban fő látványosságok, és 2 kilátó is. Nehezen feldolgozható a város mérete fentről. Szerencsére az egyik helyről kicsit látszott a Fuji is. Elég nagy a páratartalom mindig, de még november végén is simán oké a rövidgatya-póló, este azért elér valami hosszújjú.

Az emberek nagyon tisztelettudóak, békések, nyugodtak és barátságosak. Ha látják, hogy fotózod őket, odafordulnak és mosolyognak. A nők meglepőnek, ha előreengedem őket az ajtóban. Mindent megköszönnek. Többször is. Megköszöni, hogy megköszönheti. Ugyanakkor mindenki nagyon elvan a maga világában, de odafigyel a másikra, egyszer a metrón - szerinte - hozzáért a cipőmhöz egy arc, 2x kért bocsánatot. Nekem szó szerint fel sem tűnt. Ugyanakkor volt, hogy útbaigazítást kértem a sorban előttem állótól: finoman megkopogtatom a vállát, úgy néz rám, mint aki embert tudna ölni. Szépen megkérdem, tud-e angolul, és, hogy oda megy-e a vonat, ahova én szeretnék. Egyből tök barátságos, és segít, semmi nincs az első reakcióból.

Nagyon szabálykövetők. Áll 4-5 ember, vár egy liftre, odaállunk ketten mögéjük, 3 mp-en belül megjelenik egy alkalmazott, hogy akkor innentől mindenki sorban állva várja a liftet. Ugyanez a vonatnál felfestett vonalak, hogy hol állnak az ajtó két oldalán a beszállók, középen meg majd szépen kiszállnak a leszállók. Minden rendzetten megy, mint a karikacsapás. Én olyan vagyok, hogy azért vannak a szabályok, hogy megszegjük őket, de itt annyira szépen, kiszámíthatóan és jól megy minden, hogy nagyon jó érzés a részesének lenni.

Amúgy minden kicsi. Az emberek, az ajtók, az autók, a székek, a WC, az asztal. Mintha az óvodában lennék, a lábam a nyakamban a budin, beverem a fejem, az ajtófélfába, szét van verve a térdem, ahányszor leülök, a szupercuki kei carok akkorák, hogy pont beférnek egy biciklisávba - nagyon fura, hogy ez a szabályszegés, hogy ott parkolnak!

Több kép nincs, mert csak 10et enged:(

Tokió nagy, sokat rejt, simán itt is el lehetne tölteni a 2 hetet, és még akkor is csak a felszín...

Fotós szemmel nagyon izgi hely - nyilván ebben benne van az újdonság, az ismeretlen is -, van üres, van zsúfolt, van mintha, van formára vágott gingkófa, vonat, repülő, ember, kis ház, nagy ház, belpiacos autók (külföldi csak elvétve), taxi, szuper vonatok. Szóval vannak házak, meg emberek. A fotós cuccok 2/3 áron vannak, van, ami felé. RIP bankszámlám, welcome 100-400L.

Talán második v. harmadik este hazafelé gondolok egyet és bemegyek egy helyi bárba. A pultos/tulaj srác meglepően jól beszél angolul, a kocsma népe is nyitott. Nem is értem, miért mondják, hogy zárkózottak, félősek. Nyitottak, próbálnak haberkodni, de nem nagyon van közös nyelv. Azért ide még visszajövök 2x, a végére már közös pókerparti, italmeghívások, szelfi. Bajnok a hely!

Ezek a népek tényleg sokat dolgoznak. Az előző becsületsüllyesztőben egyik este odaül mellém a pultnál egy csaj. Fél egy van. Dumálgatunk, kiderül, hogy férje van és otthon egy 6 hónapos lánya - ennyit a szerencsémről -, otthon a bébiszityó vigyáz a csimótára, a férje még melózik. Ő meg nyeli a whiskyt, mint kacsa a nokedlit. Nagyon felszalad mindenkinek a szeme, mikor megtudják az otthoni gyes-rendszert. Itt 6 hónapig 90%, utána 50 valameddig még. A gyerekek vasárnap is iskolában, tök természetes, hogy a metróban éjfélkor 3 részes öltönyben vonszolják magukat haza a népek, vasárnap is látványosan világos van több szinten is az irodaházakban. Nagyon más világ, nem esik ki a ceruza a kezükből 17:00kor. Sajnos.

Nagyon sok fórumot, ajánlót, itinert olvastam, hogy mire mennyi idő kell, mit/hova érdemes, nyilván azt hittem okosabb vagyok és nekem majd több fér be. Hát, ez kétélű dolog. Egy oldalról nem hagytam volna ki Nagaszakit, mert sokkal másabb, mint Tokió, Kiotó, vagy Oszaka, de cserébe mindig volt egy érzés, hogy mi van még az adott helyen, kéne még oda 1-2-3-x nap.

Sokat el lehet innen is hozni, csodás dolog japán kutyát simogatni Japánban, szuper vegyülni a helyiekkel, kihagyhatatlan végigkóstolni kajákat, jó érzés, hogy akihez hozzászólsz, az szeret, és őszintén segíteni akar, még, ha nem is beszéltek egy nyelvet és a nonverbális kommunikáció formái, elemei is tök mások. Nagyon érdekes látni a hivatástudatot. A kalauz és a zsúrkocsit toló csaj is megáll az ajtóban, amikor ki/belép a vonat kocsijába, megáll, korülnéz, és meghajol. Érződik rajta, hogy tudja, fontos, amit csinál és meg is adja a tiszteletet a munkának, és az abban részt vevőknek. Útépítés: általában este 10kor kezdenek, minden kibójázva, munkagépek, emberek. Reggelre kész. Mindig. Éjfélkor meg 3x5 méteres 1 méter mély munkagödör. Reggel friss aszfalt. És egy ilyenen dolgozik egy gépkezelő, két kuli és öt, aki csak a biztonságra figyel. Egy-egy a két legközelebbi sarkon, egy-egy pár méterre a munkaterülettől, egy pedig közepén. Ha jön a gyalog, egyből integetnek (és meghajolnak ofc), leállítják a munkát, amíg te át nem haladsz biztonságban. Pláza parkoló ugyanez, hiába van lámpa, ketten irányítják mellé a forgalmat. És látszik rajtuk, hogy ez nem büntetés, hogy ott áll egész nap, mindennap a westend parkolójának kijáratában, hanem, hogy hasznos és fontos a munkája.

A másik az egyenruhák. Iskolás, futár, ellenőr, kukás, postás, eladó. Egyforma, normálisan hordja, jól áll, többfajta, ami igazodik az időjárás őz, napszakhoz.

Nagaszaki nagyon más, mint az északabbra eső részek, ahol voltunk. Kisebb. Nincs metró. (Tokióban 37 vonal, de még Kóbében is 4 v. 5). Sokkal alacsonyabb, de azért itt is van akkora ház, ami saccra árnyékot vetne a MOL toronyra. Az atombomba múzeum és a kapcsolódó park nagyon megfog. A tárgyak (az összeolvadt érméktől a meghajtott tornyokig), de főleg a történetek, amiket a túlélők mesélnek. Ők tényleg komolyan gondolják, hogy legyen béke, és nem csak egy szlogen. Tudják, hogy két pillanat alatt ki tudnánk irtani magunkat, aztán senki nem emlékezne rá(nk).

Mindent lehet itt enni. Tengeri sün: ízre, mint Európában, de sokkal több a húsa. Osztriga: a kis/közepes méretű is akkora, hogy egy falatra nagyon sok, cserébe a közepe a falatnak krémes, szinte folyik; azt hittem, a törököknél van nagy osztriga, de ez, úristen, very big. Akkora homár, mint a nő egész karja, aki süti. Szuperfrissek a tenger gyümölcsei, ami nem is csoda, ahhoz képest mennyi vizük van, és milyen sebességgel forog az áru. Nagy halas vagyok, de pont a halak csalódást okoztak. Szuper textúra, de alig volt ízük több helyen is. És a marhák: olvad a szádban, egyszerűen, gyorsan készül. De persze jó a sertés, a csirke a rizs is. Itt kicsit kevés a fűszer, pedig maga az íz annyira nem speciális (persze nagyon finom). Kiváló gombák, rengeteg gyömbér, pedig nem is kedvelem, de a rántott vörösgyömbér... uhh. Gyozából végtelen mennyiséget meg lehetne enni, tészta fűszer, hús. Mi kell még? Volt az a hideg hajdinatészta, aminek nem jut eszembe a neve - az mondjuk egyszer pont elég volt erdekességnek. Matcha tea tejjel? Bármikor! A wasabi meglepő módon alig csíp, kétpofára lehet tolni. Sokszor itt is túl sok a cukor. A bubis citromos vízbe miért?! Alapvetően egyszerű konyha, friss, magas minőségű alapanyagokkal, kevés fűszerrel, kevés hőkezeléssel. Ó, és az okonomiyaki, hát, az is egy csoda, fene gondolta volna, hogy egy palacsinta és rántotta közé ekelődött ételre jól megy a majonéz. Pedig! Új kedvenc a yuzu, egy nagyon kellemes citromhasonmás. Volt még nyers lóhús, bab és rengeteg helyi whisky. Nagyon sok van, boltban olyan áron, hogy már én érzem magam kellemetlenül, hogy ilyen olcsó. Nem helyi, csak a példa kedvéért: 4 lityis Jim Beam PET palackban 14 ezer forint, 0,7es fekete Bali v. Jack 5k (forint).

Csodás volt ennyi dolgot megélni, akár azt is mondhatnám megérte az elmúlt másfél évben a sok túlóra, hétvége, volt itt minden, még 007 forgatási helyszín is. Már csak azt kell megtanulnom - ami máskor csak az utolsó nap -, hogy ne akarjak mindig előretervezni, foglalkozzak azzal, ami ott és akkor van, ne azon menjen az agyam, hogy mit kell csinálni, ha hazaérek, hánykor kell 2 nap múlva indulni a reptérre. Nagyon jó volt kiüríteni az agyam, és nem foglalkozni semmi otthonival, csak azokkal akikkel tényleg szeretnék, meg rájönni, hogy kivel is érdemes, kivel mennyit szeretnék.

Kellett, jó volt!

Két hét meg kevés, jövőre három hétre megyek, csak még nem tudom hova. Egy hónapra szerintem nem engednének el, még, ha össze is harácsolok annyi szabit.

Tanulság még: tökéletesen elég mindenre egy hátizsák, csak ne akarjak mindenkinek (és magamnak) venni/vinni mindent.

Tudom, irtó hosszú volt. De tényleg főleg magamnak ment.

[nyuszimotor]

Amúgy

ma van a víz világnapja - szerveződött is tradicionális egy szemétszedési akciónk a Tisza mentén. #szeggyedfő'

[progarden]

"Az emberek azt hiszik, hogy a molekulák tanulmányozása tudomány, az elme tanulmányozása viszont süketelés," jelentette ki Bessel van der Kolk pszichiáter, a trauma-gyógyítás nemzetközileg egyik legelismertebb szaktekintélye Denverben, a pszichedelikus tudomány konferenciáján. Amit egyébként soha nem látott érdeklődés övezett: összesen 11 ezer ember vett rajta részt.

Van der Kolk előadása paradox módon éppen arról szólt, hogy milyen ígéretes egy molekula, az MDMA alkalmazása a poszt-traumatikus stressz rendellenesség (PTSD) kezelésében. Immár a 3. fázisú klinikai vizsgálatok is alátámasztották azt, amit korábban csak underground terapeuták és lelkes pszichonauták állítottak nagy meggyőződéssel: ez a szer bizony forradalmasíthatja a PTSD kezelését. Hiszen a PTSD más kezeléseknek ellenálló formáinál is sikerült jelentős eredményeket felmutatni.

Az MDMA-t egyébként az illegális Ecstasy tabletták hatóanyagaként ismerhettünk korábban. Bár a 80-as években ígéretes eredményeket értek el vele pszichoterapeuták, az államok mindent megtettek annak érdekében, hogy a drogellenes háború részeként teljesen eltüntessék és kiirtsák az emberi civilizációból. Szerencsére sikertelenül. Hiszen, mint kiderült, ugyanaz a szer, ami a partik és fesztiválok egyik kelléke, emberek sokaságának életét mentheti meg, ha gyógyszerként alkalmazzák.

Bár felnőttként is érhetnek minket traumák, a legtöbb trauma a családnál és a kötődések rendszerénél kezdődik, mondta el van der Kolk. A traumák hozzájárulnak a később érzelemszabályozással, önértékeléssel, agresszióval stb. kapcsolatos problémák kialakulásához.

Az MDMA növeli a saját magunkkal szemben érzett együttérzést, saját magunk elfogadását. A félelem hasznos - de amikor a félelemközpontunk folyamatosan bekapcsol, ha kell, ha nem, az önpusztítóvá válik. Ez történik a PTSD következtében. Az MDMA viszont, többek között, éppen a félelem-központra fejti ki gátló hatását.

Az MDMA-t nem kell rendszeresen szedni, mint a legtöbb pszichiátriai gyógyszert. És nem is csupán egy pirula lesz, amit a pszichiáterek tüneti kezelésre írnak fel. És önmagában nem gyógyít meg senkit az sem, ha egy buliban bedob egy eki-tablettát.

A gyógyszert csupán 2-3, néhány órás pszichoterápiás ülés során kell használni, két terapeuta kalauzolása mellett, majd az élményeket további, szermentes üléseken feldolgozni. A szer lehetővé teszi, hogy pszichoterápiás ülések keretében a traumatikus élményeket anélkül dolgozzák fel, hogy az egyén érzelmileg túlterhelődne és újra-traumatizálódna (ez korábban akadályozta a terápia eredményességét). Így tehát a klinikai vizsgálatok szerint az MDMA és pszichoterápia kombinációja minden mérték szerint jobban teljesített, mint a szimpla beszélgetős pszichoterápia.

Ez a történet több tanulsággal is rendelkezik.

Egyrészt mutatja a szemellenzős drogellenes háború korlátoltságát, ami a tudatmódosító szerekben kizárólag rosszat, ellenséget lát. Szembe kell nézni azzal, hogy gyakran ugyanazok a szerek, amiket emberek bulizáshoz, relaxációhoz stb. használnak, bizony komoly gyógyászati és tudományos potenciállal rendelkeznek. És életeket menthetnek.

Másrészt mutatja azt is, hogy nem lehet legyinteni arra, amikor egy szer terápiás potenciállal rendelkezik, akár tradicionális, hagyományos gyógyítók és sámánok, akár földalatti segítők, terapeuták tapasztalatai szerint. Nem kell persze kapásból elfogadni - de a cinikus vállrándítás, az ellenséges tagadás helyett érdemes kutatásokat folytatni. Mert azok akár a szkeptikusok számára meglepő eredményekkel járhatnak. És egyben helyrerakhatják a tévedéseket is, mint például a mikrodózis esetében, amiről egyre inkább az derül ki, hogy a hatása - placebo-hatás.

Végül, kanyarodjunk vissza az idézethet, amivel a cikkemet kezdtem. Miszerint az emberek azt hiszik, a molekulák kutatása tudomány, az elme kutatása pedig süketelés. Van der Kolk arra mutat rá, amit én is hosszú évek óta próbálok átadni a Drogriporteren: az ember a fontos, nem csak a drog. Az, hogy vajon az ember mit hoz magával, milyen behatások érték, egészen az anyja méhétől kezdve. Hogy milyen célból és elvárásokkal, milyen környezetben, milyen közösségben használja a szert. És ezek a tényezők határozzák meg, hogy egy szer éppen hasznos vagy káros, jótékony vagy ártalmas szerepet tölt be valaki életében.

Ha ezekre a tényezőkre legalább annyi figyelmet fordítanánk, mint a molekulákra és az idegsejtekre, a börtönökre és rendőrökre, akkor sokkal jobban megérthetnénk azt, hogy miért és hogyan reagál úgy az elménk a valóságra, ahogy. És mit tehetünk, hogy másként reagáljon rá.

[homregeszet]

Ötletek (karácsonyi) világítás betáplálására

Az áprilisi fagyok elmúltával tradicionális teendők köréhez tartozik az iroda-szomszédolás is. Téli nyugalomból ébredezve gyakran ellátogatunk a szomszéd irodákba és ha szimpatikus emberekkel találkozunk odaát, az esetben hosszabb-rövidebb eszmecsere is lezajlik. Például:

Sziasztok, nálatok van áram?

Van!

Hmm, kaphatnék?

Persze, ha át tudod vinni. Ezt követi a detonátor hálózat kiépítése és ezután visszabújhat az ember a barlangjába, hogy tovább folytassa barátságosan búgó gépei mellett a térinformatikai dokumentumépítést.

Honti Szabolcs

[dedibelyegei]

BIG biznisz here! Az ötödik rész két, akkoriban igen nagy értéket hozott és ez meg is látszik azon, hogy mivel nem annyira sok készült belőlük, szépen tartják értéküket, a kettőt együtt így pecsétes állapotban is 2-3.000 forintokért kínálgatják, postatiszta párost 3.500-ért.

Ezek is még '96-ban jöttek ki, és ahogy látható a 300-as a híres - és az első sorban már a 19 forintoson elsütött - kalocsai hímzést kapta, de legalább egy kicsit variáltak rajta az előzőhez, képest, a középső fenti minta maradt lényegében, de oldalt egy másfajta, apróbb motívumos hímzés került fel.

Az 500-as viszont újdonsült minta, Szolnok megyei, de méginkább jászsági hímzésként emlegetett. A XIX. században virágzik (szószerint...), nagyon színes, nagyon gazdagon hímzett, előszeretettel játszik egymás mellett a különböző árnyalatokkal, és jellemzően főként különböző virág és növénymintákat használ, helyieket is. A XIX. század végétől a polgári fejlődés hatására, a sokszínű hímzés egyre inkább átalakul egyszínű, vagy árnyalatos zölddé, végül majdnem teljesen eltűnik, de szerencsére pár lelkes helyi egyesületet alapít, és a '70-es évektől fokozatosan, régi megmaradt darabok alapján úrjaéleszti a tradicionális színes hímzést.

[zeroz2ro]

Jakuzzi, wellnesz, helikopterleszálló, 1,2 milliárd állami támogatás, Józsefváros területének megfelelő kerítéssel lezárt erdő. Az urak urizálnak, a kurvázáshoz kell a diszkréció!

[stegal]

Mert ez itt majdnem tengerpart, a borsópüré kivételével mindig tradicionális halakat eszem..Sötét helyeken is olyant amit otthon sosem..

[dajkag]

Az utolsó napom Narában. Lesétáltam pár kilométert és meglátogattam néhány eldugott kis szentélyt. Az első a Hassho Goryo Jinja, amiről szégyen szemre nem sokat tudok. Mindössze annyit, hogy 780 környékén épült és az Akishino-dera templomhoz tartozik. A második a Hachiman Jinja, amelynek meglehetősen lényegre törő nevéből is látjuk, hogy egy Hachiman szentély, de sajnos többet nem tudok róla.

Harmadik pedig a Narazuhiko Jinja, ami a minden év októberében megrendezett Okinamai fesztiválról híres. Úgy tartják, hogy az itt bemutatásra kerülő Okina tánc közel 1300 éves tradíció, és a tradicionális nó színház eredete is erre vezethető vissza. A szentély vadregényes hátsó traktusában egy hatalmas, gyönyörű szent fa is található.

Nara egyébként Oszaka és Tokió, sőt, még Kiotó után is elképesztően vidékies. Jó volt itt eltölteni ezt a pár napot, de amit látni lehetett, azt nagyjából láttam. Holnap már újra Oszakában leszek, ahonnan sajnos szerdán repülök Budapestre. Addig viszont még van pár nap, amik előreláthatólag nagyon izgalmasak lesznek. Különösen a holnapi.

Végezetül pedig néhány random kép a sétáról.