thetalesofstudentthings

[thetalesofstudentthings]

Jelen-legi legitimáció

[thetalesofstudentthings]

Vas-a-ló

Ar'n'old

[thetalesofstudentthings]

a NAGY köszönöm! Thank you! Hvala! Tusen takk! Danke schön!

[thetalesofstudentthings]

Amikor a képre nézek, tudom, hogy a fények nem hazudnak. Ez egy olyan aranysárga festés, miszerint minden szívnek háza van, és annak egy arculati formája. A formula nem mindig felismerhető, viszont, a kibányászható kincs egyértelmű, mármint az a bizonyos kút, ha úgy kívánom látható.

Mire felébred az ember az ilyesféle káprázatokból, olyan rossz minőségű fotókat képes készíteni, ahogy azt a szem érzi is.

[thetalesofstudentthings]

Petőfi pisztolyának a hangja

Mikor itt a némák beszélgetnek,

Süketként fordulok ki innen, és

Vakként élek meg minden szerepet.

[thetalesofstudentthings]

Ki hitte volna el ezeket tőle?

Hideg ember, hideg vérrel,

nem ismerte fel ki volt az önarcképe.

Hideg asszony, hideg szívvel,

temette el azt, aki őt védte.

Zenésítette, magázgatta, a színpadon

mindig hangos fényben áltatta.

Áztatta, ám valójában, kijátszhatta,

mert ugyan egy-két darabban,

a vásznon az ember láthatta,

viszont, nagy vonalakban,

ő vele, és mind ezeket a fejében játszatta.

Ezt, ezeket, őket, az időket. A szerepeket,

a neveket, a lehordozott jelmezeket.

Fantázia ez? Vagy, az intelligencia hiánya?

Ezek, maguk a krónikái a nagy műveknek,

az iránytű mindeneknek.

A politikától kezdve, az utca seprőig,

mindenki ezt belülről kezdte.

[thetalesofstudentthings]

Plazma élet

Felszálltál a "Végtelen" megállóban, hogy:

Istennel van dolgod.

[thetalesofstudentthings]

M.I.

Csak azért, hogy megértsem, Megépítem az utolsó gépem.

Ha, a szándék előbbi,

A fény utoléri.

Hirtelen,

Így az fegyvertelen,

Maga, a mesterséges értelem.

Egy utolsó alkotással a művésszel,

Ki, tollát utána leteszi,

Az agyát szó szerint a bolygó-hollandi kergeti.

Azt írja, suttogja minden arc,

Visszasugározza övét,

Ez maga a harc.

Ennél többet nem tudom,

Bír-e értelem,

Ilyen ez a A.I.,

Intelligencia, és egyben

Érzelem.

[thetalesofstudentthings]

Csak mondom monólog

Őszinte legyek?

Na, az megy a legnehezebben.

Nem, mert hazudni szeretnék,

Hanem, annyi mindent és félét találok,

Melyben igazat lelek, hogy újra

Csak ott tartok, hogy megint,

Szortíroznom kell.

Végig kell gondolnom.

Ez, már megint csak kitérő.

Nincs egy igaz.

Nincsen általános igazság.

Megfogalmazás.

Olyan van, és mégis változik.

Ahogy, az ember is.

Itt-ott megjelenik olyan,

Amit sokan elfogadnak.

Miért?

Mert, belefér a kereteikbe,

Megfelel a személyi igényeknek.

Esetleg, egy-két részt,

Magukban, legyűrnek.

Mégis, nagy vonalakban, el vannak

A gondolat-értékrenddel.

Ami után én valójában kutattam,

Nem keretes

Nincsenek benne vonalak,

Így, ezért, határok sem.

Nincsenek benne gyűrések,

Se egyének,

Megfelelések, és

Korántsem egy tétel megfogalmazása.

Nem él, ezért,

Nem is haldoklik.

Megtaláltam, aztán elhajítottam.

Megrágtam, volt amikor le is nyeltem.

Aztán kiköptem.

Talán, nem is találhatok ennél többet.

Tán, nincs is ennél több.

Időnként megfelel, és ugrik.

Amikor először landoltam, Földet értem.

Nekem inkább becsapódásnak tűnt,

Ami a későbbiekben,

Úgy be is csapott, hogy

Még tovább repültem.

Mire száraztalajt láttam,

Már maga a vetődés

Folyamatában jártam.

Ebből a pár sorból is

Úgy fest,

Soha nem csináltam egyebet,

Csak ide-oda repkedtem, zuhantam.

Mind, ezek között, néha akadt,

Egy-egy úszósziget, mi megtartott.

Felfogott, eltartott, majd az is széthasadt.

Vagy, épp én tettem így, és,

Újra indultak a síneken,

A halálvonat.

Száguldás a sötétbe,

Süvítő utcákba.

Érkezés a mederbe,

Ugrás a lehetetlenbe.

Aztán újra, vagy vége,

Elölről.

Máskor semmi.

Jó nagy, jó üres.

Kiadós, és becsapós,

Túlterhelt, és fölösleges.

Meleg, mégis egyben hideg.

Volt, hogy megdermedtem,

Földbe gyökereztem,

Vagy, éppen eláztam,

A mocskot kiráztam,

Netalán megettem.

Kifújtam, beszívtam, meg-megrándultam,

Elhajítottam.

Vétkeztem, és ítélkeztem,

Szerettem, és gyűlöltem.

Születtem, és problémát szültem,

Majd belefulladtam, így meghaltam.

Újra teremtődtem.

Meguntam, kutattam, be sokaltam.

Újra láttam, hallottam, megkívántam.

Bárcsak, ne tettem volna!

Hiszen, ugyan csak a falhoz vágtam,

Az ereimet szaggattam, és

Minden ajtón kirohantam.

Elölről, és újra.

Sokadszorra is a körhintán ültem,

Pedig, tudhatnám!

A hinta sosem tér le a megtervezett pályáról.

Naivan azt gondoltam, az enyém más.

Ez egy unikornis, ez egy varázsfuvola.

Hát igen,

Ilyen nincs.

Nincsen rettenthetetlen,

Nincs hallhatatlan ember,

Aki tintából volna, bádog-szívvel,

Nyitható, csengettyűs koporsóval.

Vérszívás?

Az van.

No meg a seprűk,

A takarítók, a betakarítók,

A térülő-térítők, az átmosók,

A hígítók, és a gyújtogatók.

A villanyoszlopok,

Az ernyőt-eregetők, és

Az ejtőernyősök.

Kulcsok, és törött másolatok,

Vakolatok, és töredező mázolatok.

Akaróak, és becsapósak,

Ajtók, és alakok.

Kifutó, és leszállópályák,

Pillanatok, és örökre

Megmaradt karcolatok.

Törések, és tapaszok,

Kihajlító, elferdítő, egyben

Mosolygó arcok.

Van itt még sok minden,

Egyéb.

Kellék, eszköz, ember.

Tömérdek, és legalább ennyi ítélet.

Lehet hát egy igazság?

Egy megfogalmazás.

Pont ezért.

Kinek, mi mennyit ér.

Ennyit, és ennyi.

Akárki, és bárki,

Te, meg én,

Ő, meg hozzá ti,

Mi.

Lesz ebből még valami?

Persze, bármi!

Kivetíthető, megfogható, és

Újrahasznosítható.

Eladható, megvehető,

Kidobható, és

Elkerülendő.

Megvető, ahogy az,

Meglepő.

Meglepetés a köbön,

Kő a kövön.

Jöjjön el a te országod, vagy

Inkább az óceánod.

A születésed, és a halálod,

A békéd, és a haragod.

Az összes lapod, mind a maszkod.

Aztán hulljon, vesszen, hogy

Újra építsd, és én kenjem.

Oszd,

Aztán játszhatunk.

[thetalesofstudentthings]

A sugárnyaláb uszálya

Siklik át az égen, a kín,

Most repül át rajta egy film.

Szeli át az eget Sávba,

Felosztja magának,

Ki mennyire kívánja

A Napra.

A mai napra,

Hallja, szól már az imája,

Repül, az Időnek a múzsája.

Felszáll egy térbe, ahol

Minden halottnak van

Ruhája,

Sőt! Egy egész uszálya.

Úgy hordják, mint

Önmagukat,

Akárcsak az időt.

Közben állnak, várnak

Étekre, egy súlyosabb nyalábra,

Ki mennyasszonynak öltözve,

Őket majd megváltja.

Fényes csillag, vagy csupán,

A napnak egy elkószált barátja?

Kinek sugara, hatalmasabb,

Mint az uszálya, így

Az Űr üstökösként,

Majd őt rántja.

[thetalesofstudentthings]

With the movements of the Elements

The Elements do make

A fun out of you,

Twisting time, it

Crawls beside of you.

Bending it's on Lord,

Space, who's always

There for some erase.

He's the one, who

Rejects the Light, or

The Gravity Lace,who

Forces energy to spin

Out of a shape.

There is a trail of

Every Ray.