typa122 - Tumblr blog

[typa122]

Epilógus orgona kísérettel

by: Typa122

Arany ajtó, arany kövek

minden szavam, sorom lüktet

fáj a fejem, arany minden

orgonaszó, galamb ének

mellettem az emberek, mind megnéznek

boldog nézi boldogtalant, éppen a helyzetet emésztem

Hogy lehet az, hogy mindenki boldog csak én nem?

Hogy lehet az, hogy még mindig folyik a vérem?

Tudod ez az utolsó ének,

legalábbis egy ideig, de tényleg

elfogynak a szavaim, nem értem mi már a lényeg

összefolynak a szavak, meghalnak a rímek

jönnek értem messziről, sötét, gonosz lények

nem látom már a fényed,

mondjuk azt eddig se láttam

miattad minden este sírva piáltam,

de csak vártam mikor jön a pillanat,

hogy magamat megvágjam

ez tiszta matek, ez csak számtan

körülöttem mindenki párban,

én meg egyedül a szobámban

Valószínűleg sokan olvassák ezt, akik a legfontosabbak számomra,

de nem, nem rád gondoltam

A szívem szilánkjait most legalább két évig szedhetem,

pont mint a bogyót, amitől minden, csak depressziós nem leszek,

de mind hiába ha te is tudod, hogy egyszer megteszem

csak most még nem merem,

mert nincsen fegyverem

az életem elvetem, vagy mint mások a pénzt elverem

csakis a saját sorsomat szenvedem

a gyengébbeket megvetem

gyertek, mindenki ellenem

Semmi értelme írni,

kopott, vörös tintát sírni

aminek fémes illata, felhőként száll a levegőben,

de még sincs hova menjen

vajon újéletet kezdeni már túl késő lenne?

Írhatnék akár a reményhez,

hogy ezek nem versek hanem levelek,

amiket kiraktam a netre hadd lássák hogyan szenvedek

azt hittem hamar túl leszek minden ilyenen,

mert felkészültem rá már anno tizenkét évesen

csak veled ez az egész máshogy volt

a szívem hajléktalanként haldokolt

ha utálsz akkor mondd mit kell tennem, hogy végre a szemembe mondd?

egyik kezed még a kezemben, másikban aranytáska

bárcsak újra megint két idegen lehetnénk egymásnak

Most is éppen rehabilitálok,

de a versek nem segítenek szóval szintet váltok

a szavad elől meghátrálok

azt csinálom amitől majd jobban látok,

amitől jobban szállok, rád nem várok

Olyan mintha haragudnék az egész világra

emlékszem minden hibámra,

na meg arra amikor futottam minden felé vidáman

jó rég volt és mennyire szép volt

visszasírom amit adott, majd elvett a kék égbolt

az idő gyógyíthatatlan sebet hagy, amit csak a szeretet ritka csodájával lehet gyógyítani,

de a szerelem már nem létezik, nincs már olyan aki másokat érezni tanít

mindenki mindenkit csak vakít

Én próbálkoztam,

én csak meg akartam értetni, hogy mindenki képes szavak és mondatok után érezni

sírni és nevetni,

saját magában kérdéseket feltenni,

de ezek az emberek sosem akartak fejlődni

te sem voltál különb, te voltál az utolsó virágom

mostmár lemondtam rólad és védtelen maradsz ezen a bujdosó világon

akkor, abban a pillanatban sem érdekelt, hogy ki látott,

viszont remélem látod majd amit magammal csinálok,

és érzel majd valamit, ha benned megszületik a hiányom

Utálom, hogy mindig nálad lyukadok ki

pedig annyira szerettem veled éjeleket átdalolni,

a szavaidat érezni,

de már végül nem tudok mást, csak a kötéseim alatt vérezni

Cseresznyefával kezdődött és most orgonával ér véget

úgy érzem befejeztem, úgy érzem itt végeztem

a soraim közti sírok mellett sírnak majd azok, akiket szerettem

szavaim mind olvassák majd, még végül én is újra veled leszek,

hiszen még esőcseppként a hullásod pillanatában én igazán szerettelek,

de aztán leestél és most úgy döntök, veled megyek

Köszönöm, hogy újra veled lehetek,

De akkor legyen ez az utolsó sor, amit papírra vetek

[typa122]

(By: Typa122) #0

Ha a mélység beszélni tudna

Télen kihalt a játszótér, éppen itt sétálok mellette,

de nem is erre gondoltam, hanem a szívemben lévőre,

mert most sincs aki felmelegítsen

lehet írhatnék hexameterben,

hogy a verseim jobban megértsed

cinkék röpködnek mellettem,

éppen Bem térről hazafele

mellettem itt van a Batthyány

fülemben tudod csak hazai,

most éppen ibbigang szalai

Holdfény helyett lámpák

lámpák helyett holdfény

holtan fekszem a folyóparton, tudod te voltál a gyengém

utcasarkon vérvörös autó, tegnap még fehér volt

rajtam az ing fehér, holnapra olyan, mint az égbolt

átláthatatlan és fényes

csillagokkal teli és ékes

néha fekete, néha kékes

fekete szívemtől és gondolataimtól véres

anya, nem tudtam megtenni, nem vagyok rá képes

nem vagyok olyan, mint a gyémánt, nem vagyok értékes

újra visszajöttek a démonok, lehet nem eresztenek már sosem

hogyha eltenném magam láb alól, mondjátok meg neki, hogy még mindig szeretem

Vajon melyik lehet az a szó

ami az összes szívhez szól,

vagy csak egyáltalán tiszta szívből szól

kimond mindent, de nem csak a jót

Vajon kinek lehet tiszta a szíve?

ha nem egy József Attila verset olvas éppen,

látott már szörnyűséget, de nem csak képen

nem tudom miért látok mai napig rémeket

nem hallom már a hangodat, csak a zenékben az éneket

Vajon tartogat-e még valamit az életem énnekem vagy többé már nem láthatok mást csak a fekete fényeket, amik az ég mellett égnek és még mindig ugyan olyan szépek, mint régen

Most miért nem felejtünk el minden szót, ami durva, mondjuk azt, hogy kurva vagy a szívemben kongó ürességet egy játszótérhez hasonlítva leírt sorokat, amik megváltoztatják a sorsodat, hogy gond nélkül elszívhasd a bluntodat, mert csak úgy leszel érzelemmentes és egyre csak üres, már semmi sem tesz boldoggá majd, csak a cigi, ami füves

mi miért nem lehetünk fiatalok újra?

miért nem javulunk meg és éljük át ezt az életet, csak mégegyszer újra?

Kezdek elrugaszkodni a valóságtól, de csak én

nem tudom minek örültök, hiszen élek még

talán ha szívnék egy cigit minden rendbe jönne,

de persze a tüdőm is végleg tönkre menne

a függőm leszel, vagy a függőd leszek, de lehet már a függőd vagyok

függök tőled, te is függsz tőlem, de mégsem tudunk semmit egymásról

legyünk most megint kicsit őszinték, de megint csak magunkhoz

akár egy kiskanál vízbe megfojtanám magamat ha tehetném, de sosem voltam elég ahhoz

egyaránt mindenért felelősséget vállalunk, de mégsem érezzük azt a terhet igazán,

amit a vállunkra helyez az élet, aztán végleg megfeledkezünk róla a hosszú évek után

azért sem fogok mindent itthagyni, mert rengetegen vannak akiket szeretek,

de majd egyszer több lesz a rossz mint a jó és akkor majd elhalványul minden a szememben,

akkor otthagyok mindent, amit szeretek vagy utálok és hiába kiáltotok utánam

megesküszöm, hogy nem fogok sírni utánatok,

szóval kérlek ti se sírjatok majd utánam

Ezt akár vehetnénk béralapnak

tizenhat vagyok, de a soraim benned is megragadnak

remélem azok akik eljönnek majd nem engem, hanem téged akarnak

kéz a kézen, bőr a bőrön

azt mondod neked színeket adtam, de a lelkem szürke börtön

Gyötör a vágy és szinte kínoz az öröm, hogy boldog vagy végre

Közös a vár és mindent írok ha össze is kell lelkileg törnöm végleg

tettem egy ígéretet,

ha mégegyszer darázsként megszúrsz végleg elszakítom veled a köteléket

Szerinted biztos lesz majd más,

de akkor miért szól minden szám arról, hogy nem tudok másra gondolni csak rád

rajtam segíteni túl késő már

hiszen az eszem minden pillanatban rajtad jár,

pedig azt mondtam elfelejtettelek végleg és nem gondolok rád

bevallom hazudtam és fura, hogy otthon végül csak a magány vár

olyan szívesen elfelejtenélek

valaki jöhetne végre egyszer értem

Éles kés, jazz és pia

az egész a lelkem kiszívja

sírógörcsök, üres terek

egyszer ennek véget vetek

De amúgy nem is sírtam,

csak egy lány után,

akit nem is bírtam,

hanem szerettem

mondjuk ilyet utoljára nem is tudom mikor éreztem

azóta nem is vagyok boldog, csak ha már eleget ittam hozzá vagy ha esetleg szerelmes lettem, de tudtam hogy veled ez úgy sem jöhetne össze,

azért megpróbáltam had törjek inkább megint össze

A szerelem egy ócska elfecsérelt szócska, ami nem is létezik igazán

A boldogságra vágyunk, de azóta is várunk lehet inkább maradnunk kéne az érinthetetlen dolgok vigaszán

Nem akarlak elveszteni, csak megszabadulni a fájdalomtól amit adtál

El akarom tüntetni magam, de tudom te azt úgysem hagynád

Amúgy túl vagyok rajtad,

csak amikor eszembe jutsz úgy gondolom mégsem vagyok túl rajtad,

aztán lehunyom a szemem és felkelek másnap majd konstatálom, hogy nem vagy itt mellettem

amúgy hiányzol, főleg az ilyen hideg, téli reggeleken

Betonházak felett ott a betonszürke szivárvány

mi van ha az alatvaló többet ér a királynál?

nem lehet ember, akinek nincsen lelke

az élet az égbe felszáll, mint a hamuból a pernye

ha nem vigyázol, a mennyből könnyen leesel 

ne más döntse el ki vagy, te döntsd el hogy ki leszel 

Lábam alatt egy papír, vörös West

hamarosan a kicsorduló vérem is vörös lesz

ó és azt fogjátok ti mind nézni, hatalmas örömmel

mindenkiben lakik egy költő,

csak van aki nem hívja elő

tudod minden egy gondolattal kezdődött,

ami kószált a fejemben céltalanul, egyedül aztán egyszer csak az ujjaimból, mint egy madár kiröpült

Így született ez a vers is,

mert minden csak egy “sziával” kezdődik,

aztán nézd mivé lettünk vagy csak mivé lettem én

lelketlen lettem, ilyenné tettél, de inkább ti mind ilyenné tettetek

sok lány volt már, ott várt

remélem velem jót játszottál,

mikor érzelmileg összeroppantottál

egy ideig megint tartózkodni fogok attól, ami szépen lassan megöl

közben azt érzem, hogy te magadtól egyre messzebbre űzöl

ezek a lányok,

inkább odébb állok

bocs, de inkább még várok

valaki másra vágyok,

habár ő úgyse létezik

legközelebb tanítsatok meg érezni,

mielőtt még újra elkezdenék vérezni

Ha a mélységem beszélni tudna,

mindenkinek a vére a padlóra hullna

[typa122]

Mental collapse #5

Úgy érzem szetrobban a fejem de nem alszom el még

hisz egy-egy könycsepp közben bevillan egy kép, hogy egyszer talán én is boldog lehetnék

na de minden amit bezártam, minden amit eltettema múlt súlya, a szerelem, mind itt van a fejemben

az egészet csak cipelem és nem válok meg tőle,

valaki igazán elvehetne belőle

Talán egyszer én is boldog leszek majd egy szép napon és rámtalál majd valaki aki nem az unalom,

aki felmelegíti a kezeim és a fülébe súghatom, hogy nem hagylak el soha, örökké veled leszek,

talán kigyúrom magam és nem csak csokit eszek, nem leszek egy labda amit mindig a falhoz vágnak,

felállok majd és talán nem feledkezek piába,

lehet a végén azt mondod szeretlek, de lehet azt hogy mégse, de akkor írok vagy még ezerszer arról, miért voltam beléd esve,

de te nem hallod majd a soraimat, hogy a szívedbe vésse

nem akarok problémákat, nem akarok semmit, nem akarok csillogást és nem akarok pénzt

csak szeretve akarok elmenni hamár az időm lejárt, de lassan megszólal az ébresztőm hogy fel kell kelned mingyárt úgy érzem nem értek már semmihez, már nem vagyok jó sehova,

inkább elmegyek és várom, hogy megkérdezzék hova-hova? de az álomképem szeretefoszlik, visszajönnek a bajok

lehet nemsokára a sötéttől én is majd meghalok

senki nem látja ki vagyok csak egy fura srácot látnak aki hangosan nevet, mosolyog és mindig jó ha látja,hogy a barátai nézik őt és örülnek, hogy boldog bárcsak hallanáknák azt amit pont most mondok:

egy maszkot veszek fel a szürke hétköznapokban és látom ahogy az életem eltelik ezekben a pillanatokban nem is értem hova tűntek akikkel régen együtt voltam,akikkel játszottam és nevettem de nem látták hogy gond van

Még nem megyek el semmi gond csak írok még egy verset,hogy a szabad perceim valami jónak szetelhessem nem váltom meg a világot nem akarok csillag lenni, boldogságot akarok és nem a mélybe veszni. Ennyi

Úgy érzem elfogynak a szavaim nincs már több sor bennem és száz szívtörés után is tudom, hogy tovább kell mennem és bármi legyen nekem a legjobbnak kell lennem de, hogy nyújtsam a legjobbat ha itt vannak ezek bennem

és nem tudja a testem, hogy most mit is kéne tennem

A szívemben annyi hely van, hogy ott nincs már hely te neked,

nem akarok lenni sem a múltad, sem a jövőd, sem a jelened

Nem álmodok napok óta, nem alszom csak keveset

lehet az utóbbi napokban, egy két dolog leesett

elgondolkoztam azon, hogy mi is az a szeretet, hogy valóban van e boldogság vagy csak üres érzetek az a baj, hogy ébren vagyok és nem alszom eleget, nem érzem azt a meleget mi átkarol és melenget, nem érzem az éleket csak a szúrós életet

mi minden nap pofán vág és ájulásig véreztet

szövegírás második nap 400 szavas szövegek 1500 szavas fogalmazás, fhu bazmeg ez meredek de úgy érzem mostmár kimondom, hogy tényleg nagyon szeretlek, de nem gondolom, hogy tovább tolom ezeket a szereket

Ez lenne a szeretet? élvezet majd gyors halál, mégis mennyi idő mire két ember egymásratalál?

Bárcsak ne mondtam volna ki azt hogy szeretlek

bárcsak álmodtam volna azt, hogy ti mind szerettek

bárcsak elmondhatnám mit érzek felőletek

bárcsak lehetne, hogy tanuljak belőletek

nem érzem, hogy okos lennék és nem érzem hogy akarom, csak azt tudom hogy amit láttam az fájt nekem de nagyon

2021.03.07.01:56

By: Typa122

[typa122]

Egy álomról, ami soha nem lesz valóság #4

Leszakadt az ég

Mégis kékre festett esernyővel ballagok..hazafelé

Könnyeimet hullatom

közben eső cseppek folynak arcomon

Egy magas fánál megállok

Hátha egyszer újra rádtalálok

És elmondjam..

Szeretlek de a szám még mindig szótlan

Milyen szép ez a dal

Bárcsak ne rólam szólna

Egyszer majd azt álmodom,

hogy válladon ringatnak el a csillagok

Zöld szemed színével

A neved szívembe vésted

Ha tudnám merre van haza

Egész úton énekelnék veled

Ha barna hajad látnám

Én várnék rád a hideg télben

Habár nem is értem

Mi történt velem

Már nem tudom

Nem tudom hogy mit érzek

By: Typa122

[typa122]

Mira #3

Itt ülök már két napja a szövegeket írom

Lehúzom a redőnyt mert a fényt már nem bírom

Én vagyok az ember aki mindig otthon ül,

mert a többi ember a bezártságtól megőrül

A gondolatodtól az arcomon soksok könny legördül

A szívem hevesen verni kezd ha a neved merül föl

Az órámon most van éppen kilenc óra harminc

Suliban ülök éppen a padra ráesett egy hajtincs,

unalmas az óra most is csak rád gondolok,

hiszen csak neked szólnak ezek a verssorok

Ha a hangodat hallom egyből kikapcsolok és azt kérdezem vannak e még földreszállt angyalok

Esténként az ablakon kifelé bámulok és mikor felnézek úgy érzem szárnyalok,

nem érdekelnek onnantól a hatalmas bánatok,

mert én ha szárnyalok mindenen át gázolok

tudom, hogy én is évről évre változok de az érzéseim nem változnak amiket ráddobok

Igen, ezt úgy hívják szerelem nem más

Nem vagyok más csak egy középiskolás

Ha beszélnél velem a szívem meghasadna

Ha a szíved nyújtanád én átrepülnék rajta

Ha a nevem elmondanám nem lennél rám kíváncsi

Ha a szerelmem elmúlna nem lenne evilági

Tudom hogy a többi srác a szemedbe mondaná

De a nehezebb utat választottam és így akarok hatni rád

Én nem vagyok egy félős gyerek de a módját megadom

Hogy elmondjam az érzéseim, hogy szeretlek de nagyon

by: Typa122

[typa122]

Fagyos szempár  #2

Szerelmes szöveget nem írtam még Ezért nem tudom mi az amit leírhatnék Mikor nézel számomra az idő hirtelen megáll Aztán kis képernyőn hozza a szemem elé hogy bocsi, de a szerver leállt

A nézésed szabályosan megöl, Nem nézek, látok, hallok, mert körülöttem minden összedőlt Egész nap csak a szemedet látom Az órán a szavadat várom Na de Gyerünk egy, kettő, három Felébredek hisz ez csak egy álom

Itt ülök már negyed tíz van De akkor is írok neked hóban, fagyban, viharban Lehet hogy majd kinevetsz, de neked jár ez a szólam Hisz hogyha a közeledben vagyok, a szám mindig szótlan

Most egy nap sem ugyanolyan Mindig más és más sort írok, De legalább tudatosan Mikor rádnézek megfagyok, De amúgy köszönöm jól vagyok Biztos egy nap majd meghalok De ez lesz az amit itthagyok Szeretem látni ahogy a szemed ragyog És szeretném látni ha mosolyogsz mikor neked egy verset otthagyok

Most biztos csak álmodok De neked azzal tartozok, hogy egy ilyen üzenetet átadok Mikor rád gondolok a szavaim mind megfagynak De nem olyan hidegek mint a kezed a fagyban Átmelegítenélek hogyha fázol vagy ha az esőben bőrig ázol Az ereimben a forró vér táncol Ha átölellek többé nem fázol A világunknak van vagy ezer démonja, De ha szívem egy világ lenne én a neved felírnám az égboltra

by: Typa122

[typa122]

Cseresznyefa #1

Cseresznyefa akarok lenni Nézni a világot ahogy elmúlik Virágzom majd tavasszal És a virágom majd elhullik Valaki eljön majd és elalszik az ágamon Én a gondolatokkal majd vele együtt álmodom

Azt akarom hogy te legyél én és én legyek te Látni akarom hogy nézünk ki egymás szemében Kérnék tőled valamit, csak ülj le és beszélj Legyen gondolat a szó és csend az üres regény Beszéld tele szavakkal, mond el mi lelked nyomja Az idő hirtelen megáll és erre ő azt mondja

Gyere kedvesem és fokozd le az egómat Mert én magam felemelem és lebecsülök azokat Akik értelmes dolgot hallgatnak de a szájukból csak a szemét megy De ne lepődj meg túlzottan hiszen az élet is egy szemét hely

Lehetnék a forró nyár vagy lehetnék a hideg tél De csak annyit akarok hogy örökre velemlegyél Szerelmet szeretnék nem pedig vágyálmot Valóságot akarok sok érzelmet és bánatot A szívem mint egy virág, Elhervad majd kizöldül Veled mindig zöld lenne, független az időtől Hiszen időtlen-időkig várunk majd a pillanatra Ami eltűnik a napkeltében és visszatér pirkadatra Habár most csak egy alak vagy akit nem látok az erdőtől Itt van bennem az érzelem ami a soraimból előtör

Hajnali 1 van, Mindenem megvan De úgy érzem semmim sincsen Színvak vagyok, Minden szürke Mégis látok mindent Gyönyörű lányok, szép vágyálmot látok de sose lesz vége Értelmes ember, szájába kender ha vége kérdezd meg kér e

Beszélgetek magammal Egy névtelen alakkal, Mi lett az alappal És a dalokkal Ülünk a padokkal, vagy a padok ülnek velünk Szólok a szavaddal, de bárcsak a szavad szólna velem

Azt se tudom élek e vagy halok Vagy megyek vagy maradok Folyton csak agyalok Vajon éppen hol tartok

By: Typa122