varosilany - Tumblr blog

[varosilany]

ha pisztoly, akkor pisztoly, de célozz és ne vétsd el!

ha nem akarsz, ne harcolj, de ha kell, hát lőjj csak kétszer.

ha te ott, akkor én is leszek, de védd magad, hisz hátha

rád találok nézni és behúzlak a bormámoros táncba.

[varosilany]

you always see a quivering stain of sadness in his eyes,

like he knows how a star suffers when it collapses and dies.

cigarette smoke smells like parfume next to him,

a silent scent of wrong decisions, a picture turning dim.

i'm gonna stand in front of my boy,

bring him my heart and a traveler's joy.

i wouldn't want to hurt such a precious thing,

but he's not on my side, i know he's lying.

[varosilany]

nem is tudod, mióta kísérti

álmaim elhagyatott csarnokát

egy törött szárnyú gondolat.

a szél fújta ide hozzám,

mint egy üzenetet falevélen,

még a saras, hideg tél boltíve alatt.

mostmár a nyár szegélyén járok,

a képzet még vállamon ül,

a fejemet halkan kalapálva fúrja.

szédülök, de már látom, hogy

elmém csupán egy légből kapott,

gyengén verdeső gondolat rabja.

[varosilany]

én úgy szeretlek.

cigarettafüstös mulatságok alatt rád gondolok,

mint egy emlékre, amely csak az enyém.

udvariaskodásra semmi szükség,

túl messze vagy innen és nem akarlak látni,

mert nem tudnám elviselni, hogy megint elváljak tőled,

még akkor se, ha egymáséi sosem voltunk.

nem látni akarlak, csak rádióközvetítésben hallani,

amint valaki felolvassa a gondolataidat,

hogy ne kelljen hallanom a hangod, ó, a hangod!

hogy tudjak mindent, hiszen téged akarlak,

de nem egészen téged, mert te távoli vagy,

és inkább maradj is ott, ha nem jöhetsz közelebb.

[varosilany]

égkék ingként adom rád a vágyaimat,

legyél lekezelő és legyél lovagias,

és mosolyogj, mintha nem nyomná

a világnak hét fájdalma vállaidat.

most letegezlek, mintha szabadna,

te úgyis lekezelsz, mintha muszáj lenne.

csak nézlek és már alig hallom a hangod,

de most is hallanám, nem tudnék betelni vele.

én a romantika bús kedvelője,

nem megvívott harcok ékes arca,

csatakos csaták elszenvedője vagyok,

még a szél is rám ragadna.

te viszont a nyugalmam szobra,

mesék és a királyi méltóság netovábbja,

az érzés és az érzéketlenség fogja vagy,

szemeidet város-füst színezte barnára.

te nem mondtad ki soha a nevemet,

én a tiéd százszor egymás után,

csak azért, hogy halljam.

most mintha szabad lenne, letegezlek,

mintha nem lennénk zavarban.

[varosilany]

[varosilany]

[varosilany]

vastól kongó üres szívemből nem szakadék nyílik már, hanem kék harangvirágok,

ezüst csilingelés és késlekedő cigarettafüst töltik tele bánattal a világot.

már vanília füstben járok, feledem a régit, nem szürkébe vágynék,

hazudok, mint a folyó csobog, mint egy őszi reggel. hazudok, mert szürke az ég.

[varosilany]

nem kívánom, hogy ne hiányozz,

inkább gyere és kísérts!

rád gondolok, és rád vágyom,

nem is kérem, hogy megérts.

minden vonat nélküled megy el,

én némán utazom, kínos a zaj.

és nem kérem azt, hogy megérts,

ne kelj fel. befogad a tengermoraj.

ennél magányosabb csak

egy tömegben lehetnék,

éjszaka az utcán, vagy bárhol máshol.

mert rád gondolok, rád vágyom,

és nem kérek megértést mástól.

[varosilany]

és ő nem egy gengszter, de még lizzy grant is azt mondaná, hogy nekem való,

így megnyugtathat a tudat, hogy nem vált belőlem gyáva vagy köpönyegforgató.

hol kell keresni a válaszokat? az árva virágok és a könyvek lapjai nem segítenek,

hátha becsúszott az igazság és a macskakövek közé, remegve mondja meg, mit tegyek.

[varosilany]

én józsef attila csillagaiból jöttem,

lettem földönfutó, ember lánya.

és ez a férfi most rokon lélek, hisz

otthonunk egyazon csillag két ragyogó ága.

neki is hiányzik a végtelen,

szemében a kozmosz csillan fel,

de az éteri port cigarettafüstre cserélte le,

rádióhívásaimra némán sem felel.

[varosilany]

ez a füstfelleg más. nem tetteti

magát édesnek, mert nincs rá

szüksége. a hársfák és az én ép elmém

alatt telepszik meg, benyúl az álmaimba.

[varosilany]

halálpálcák, halálpálcák,

dohánnyal, füsttel járják a táncát

a tűzbe fúló szikrának,

emlékére elfogynának

[varosilany]

ilyenkor csak távolról nézem,

halálpálcám a szám szélén lóg,

hamu esik feslett cipőmre.

az ősz alkonyán sem a tél ég bennem,

hisz nekem bármire képesnek kéne lennem.

[varosilany]

jön egy könny, egykönyen elönt,

engem már nem várnak odafönt

[varosilany]

itt szabadabbak a percek, lustán csorognak le a lépcsőn, ki az ajtó alatt,

ősz hajszálak, varjú szárnyak csapkodják a vállamat.

dohányfüstös álmok kísérnek végig a nyáron s az őszön, itt-ott feltűnik egy alak,

kimondva-kimondatlanul is szeretnem kell, de azt nekem még nem szabad.

[varosilany]

ő sohasem üt és sosem csal,

ha elképzeli, már elvetette a kockát.

ő az árnyék, a bajkeverő, a csattanó,

közel az ősz, végül kedves hozzád.