egyszeruenelet-blog

[egyszeruenelet-blog]

a “Komposzt wc” projekt

Mindenek előtt szeretném Országh József Professzor Úrnak hálásan megköszönni azt az átfogó tudományos anyagot, amit a vízgazdálkodásról és annak fontosságáról fogalmazott meg, az Ő tudása nélkül valószínűleg bele sem mertünk volna vágni ebbe a projektbe. Valamint köszönöm az alomszékes fb. csoport tagjainak is, akik saját tapasztalatukkal támogattak és segítettek engem. 
Akit komolyan érdekelt a témában és fontolgatja a száraz toalett, esővízgyűjtés bevezetését otthonában, annak szívből ajánlom, hogy olvassa el a professzor írásait, mert sokkal-sokkal többet adnak, mint amit én itt most felületesen le fogok írni Nektek!



Itt ülök hanali egy órakor és azon morfondírozom, hogy mikor lett ennyire szívügyem a wc-zés, hogy mikor kezdtem el ennyire rajongani a “komposzt wc”-k világa iránt. Nagyon érdekes annak az analógiája, hogy wc-zés után nem törődünk, illetve nem kell törődnünk azzal, ami addig a mi testünk része volt, ami belőlünk jött ki, egy gombnyomásra “eltűnik” és megszűnik minden felelősség. Gyermekeinket is arra neveljük, hogy ez csak pisi és kaki, fúj, és hogy nem az ő gondjuk foglalkozni vele. De a székletünknek és a vizeletünknek nem szűnik meg a létezése és nagy utat kell bejárnia csatornahálózatokon és rendkívül bonyolult szennyvíztisztítási folyamatokon kell átmennie, mire biztonságossá tudják tenni az elhelyezését. Víz. Ez is elég érdekes, hogy bőséges kristálytiszta ivóvízzel húzzuk le a wc-t, miközben olyan országokban, ahol tombol a szárazság, ölnének, hogy megihassák ennek a víznek egy cseppjét is. Merthogy ha lehúzzuk a wc-t, a fekália és a vizelet a tiszta élővízzel keveredve elértéktelenedik, nem tudnak végbemenni azok a természetes komposztálódási folyamatok, amik által visszakerülhetnének az élet végtelen körforgásába: megesszük a növényeket, melyekből kaki lesz, a kakiból tápanyag lesz, amit hasznosítanak a növények, megesszük a növényeket, melyből újra kaki lesz és így tovább.

Létezik a hagyományos vízöblítéses angol wc-re egy olyan alternatíva, ami: 

teljesen környezetbarát

egyáltalán nem használ vizet

olcsó

működése egyszerű

szagmentes

tartalmából pedig egy év alatt kitűnő minőségű virágföld keletkezik, amit felhasználhatunk a veteményesben zöldségeink és gyümölcseink neveléséhez.

Mindennek fejébe még szépmművészeti értékkel is bírhat és ízléses bútorként is funkcionálhat, ha asztalos mester vagy ügyes kéz készíti el.

Ezidáig a környezetünkben viccesen csak “komposztbudinak” hívtuk, de egyrészt tiszteletből, másrészt a közhiedelmek és félreértések eloszlatása érdekében szeretném tisztába tenni a fogalmakat és innentől hivatalos nevén:

alomszéknek fogom szólítani.



Ugye a budiról vagy árnyékszékről elsőre mindannyiónknak a nagyszüleink kertjének hátuljában meghúzódó, nem éppen bizalomgerjesztő, rozoga pottyantós jut az eszébe, ami aligha rózsás illatáról és patinás tisztaságáról volt híres. Ez alá a budi alá volt ásva egy nagy sötét gödör, gyűlt benne a cucc, aztán ha megtelt, akkor vagy kilapátolták, vagy építettek mellé egy újat. Azt meg max a Fűrész c. film egyik szopatásaként tudtuk volna elképzelni, hogy ezt a bűzös objektumot be is vigyék a házunkba és ott üzemeljen a tiszta fehér porcelán wc-nk helyett.



Az alomszék csupán annyiban hasonlít ehhez a rendszerhez, hogy működéséhez nem kell víz. 
A legegyszerűbben megfogalmazva ez egy vödör, amibe elvégezzük a dolgunkat, majd alommal (faforgács) “húzzuk le”, olyannal, amit a rágcsálók alá is szokás rakni a terráriumba (Innen a név: alom-szék). 
Ha megtelt, akkor a tartalma megy ki a komposztba, kimossuk a vödröt és kezdődik előről a volyamat, tényleg ennyire egyszerű. Tehát ha van egy vödrünk meg forgácsunk, akkor végülis mindenünk megvan hozzá, persze a kényelem és az esztétikum végett építeni szokás köré egy olyan szerkezetet, ami emlékeztet a jól megszokott angol wc-re.


Oké, de nem büdös, meg nem látszik benne a “cucc”??


Értelemszerűen ez az első és no1. kérdés, amit mindenki feltesz, röviden megválszolva pedig: nem. A fa forgács (cellulóz), teljesen takar és megköti a szagokat, így miután elvégeztük a dolgunkat és “lehúztuk” az alomszék-et, semmilyen szag és “látvány” nem tud kijönni belőle. Olyannyira nem, hogy bevallom először én is nagyon szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban és azt gondoltam, hogy mindenki szépít azért egy kicsit a maga javára a történeten és nem szagtalan ez az almoszékesdi. Aztán amikor először úgy IGAZÁN használatba vettem a sajátunkat, 15 perc múlva visszamentem, felnyitottam a wc deszkát és jóóóó mélyen beleszagoltam, elképedésemre csak friss fenyő faforgács illatot éreztem az orromban, mást nem. Innentől kezdve mi is (és azóta a vendégeink is) bizton állítjuk: az alomszék rendeltetésszerű használat esetén teljesen szagmentes marad.


Alomszék a mi életünkben: 

Idestova 4 hónapja, hogy leváltottuk a vízöblítéses wc-nket egy alomszékre.

Egy kis történet a konstrukcióról…

Persze ezt több hónapnyi kutatás és tervezés előzte meg, melynek minden percét imádtam, egyszerűen égtem a vágytól, hogy családapaként saját kezűleg építhessem meg az alomszékünket, mely meghatározó szerepet fog betölteni az életünkben és a gyermekünk környezettudatosságra való nevelésében. Megjegyzem teljesen nulláról indultam, életem összes barkácstudása egy ikeás ágykeret és asztal összeszerelésében merült ki, tehát ha én meg tudtam építeni, akkor bárki képes rá.



Elkezdtem olvasgatni a témában és próbáltam minél jobban megérteni, hogy hogyan is működik ez az egész rendszer, valahogy fejben túlbonyolítottam és egy ilyen pofon egyszerű dolog köré csomó misztikumot képzeltem, hogy ha túl sok vagy túl kevés almot szórok rá a cuccra, akkor felrobban az egész és úszni fogunk a szarban. 😅 Itt is megemlítem Országh József tanításait és az Alomszékes fb. csoport tagjait, akik segítőkészségükkel rengeteget segítettek a kérdőjelek felszámolásában és a dolgok helyrerakásában a fejemben.


Inspirációként gyűjtöttem képeket különböző oldalakról, még Pinterestről is, voltak elképzeléseim, hogy mit szeretnék, hogy mi fog elférni a fürdőszobánkban és hogy mi áll a mi ízlésünkhöz a legközelebb. Aztán elkezdtem tervrajzokat készíteni, ebben Zsófi nagyon sokat segített, anyagokat összeírni, hogy körülbelül mennyi faanyagra, csavarra lesz szükségem. Az első és legfontosabb szempont egy nagy méretű rozsdamentes acél vödör vásárlása volt, hiszen ez az alomszék lelke, ennek a méretei, kialakítása fogják meghatározni az egész alomszék felépítését. Van, aki műanyag vödröt választ, de ez véleményem szerint nem túl elegáns és hosszútávon magába szívja a szagokat, színeket. Minél nagyobb vödröt szerettem volna vásárolni, hogy ritkábban kelljen a kerti komposztálóba üríteni, de egyrészt a kereskedelmi forgalomban maximum 15 litereset lehet kapni, másrészt többen jelezték, hogy ami ennél nagyobb, azt már megtelve nehezebb is cipelni, főleg ha olyan családtag van csak otthon, aki nem bír el nagyobb súlyokat. Végül egy 15 literes acél vödröt vásároltam fedővel.



A WC ülőkére nagy hangsúlyt fektettem, fontos volt, hogy tömör fa legyen és legfőképpen nem fehér műanyag vagy hologramos kiskutyás (bár az is elég vadul tudna mutatni), de sajnos tüzetes nyomozásom és telefonálgatásom után hamar rájöttem, hogy ma már csak fa hatású nyomtatott fóliás MDF wc ülőkéket gyártanak, amik persze hűen utánozzák a fa erezetét és színét, de közben meg mégiscsak műanyagból vannak. Már majdnem lemondtam tökéletes ülőke megtalálásáról, amikor egyszer a Bauhausban jártam valami teljesen más dolog miatt és véletlenül elhaladtam a wc ülőke osztályon és ott megláttam a Nagy Őt. Mármint a wc ülőkék nagy Ő-jét, ami tökéletesen beleillett az elképzeléseimbe, egy tömör tölgyfa ülőkét, krómozott zsanérokkal, azonnal meg is vettem.


Egyszerre gyermeki öröm és felnőttes férfias büszkeség járt át, ahogyan elkezdődött fizikailag formát ölteni a “komposzt budi” projekt. Dekopír fűrésszel kivágtam rétegelt lemezből az alomszék formáját és a vödörnek való lyukat, ráillesztettem a wc deszkát. Aztán majdnem 2 hónapig teljesen megállt a projekt, mert nem bírtam az általam választott vödörnek úgy megtervezni a helyét, hogy az tökéletesen beleilleszkedjen a bútorba és rá lehessen hajtani a wc deszkát, de aztán csak sikerült áthidalni a nehézségeket. A váz maga egy masszív szerkezet, melynek stabilitását és a ránehezedő súly elvezetését 7db 5x5-ös stafni fa oldja meg. A teteje rétegelt lemez, az oldala pedig tömör fa lécekkel lett befedve. Végül pedig környezetbarát Kreidezeit keményolajjal kezeltem, világos tölgy színben. Ja igen, és ha azon morfondíroznál, hogy mi az a kis ajtó ott oldalt azzal a cuki bútorgombbal, az egy alomtároló, amibe a faforgácsot tartjuk, abból szoktuk kivenni az almot, amivel leszórjuk a “dolgunkat”. Egy jó tanács annak, aki ilyet épít: a kis ajtót egy helyett két zsanérral érdemes felszerelni, sokkal stabilabb lesz!



Mint az elején említettem, életemben semmi közöm nem volt semmilyen barkácsoláshoz, dekopír fűrészt is azért vettem és fogtam először a 23 évem alatt, hogy megépítsem az alomszéket, tehát messze nem tökéletes az, amit építettem. Egy asztalos minden bizonnyal megmosolyogná a megoldásaimat, azt, hogy az “egyenes”, mint fogalom köszönő viszonyban sincs az én fűrészelésemmel, de én tökéletesen elégedett vagyok a végeredménnyel és boldog vagyok, hogy Zsófi is rajong érte és szeretettel használja. ♡


Saccolva mindösszesen k��rülbelül 25 ezer forintba került az alomszékünk megépítése úgy, hogy kiemelt figyelmet fordítottunk az anyagok minőségére és az esztétikára:


15L inox vödör: 5.000 Ft.-

tömör tölgy wc ülőke: 10.000 Ft.-

fa anyagok, csavarok: 10.000 Ft.-

Így használjuk a gyakorlatban:

A tiszta vödör aljára kb. 10 cm vastag almot szórunk, ez szívja magába a legtöbb nedvességet.  Innentől úgy használjuk, mint egy sima wc-t, tehát pisilünk, kakilunk bele, beledobuk az elhasznált wc papírt, majd mindezt faforgáccsal szórjuk be, nagyjából ilyen arányban: pisi: 1 bögre alom , kaki: 2 bögre alom, de persze az a lényeg mindig, hogy fedve legyen a “dolgunk”. Mi kanál vagy bögre helyett marékkal szórjuk, jó tapintása van a friss forgácsnak. WC papírnak a legolcsóbb újrahasznosított, illatmentes CBA-s vagy Coop-os wc papírt használjuk, ami könnyen lebomlik és nem juttat káros anyagokat a természetbe. 
Faforgácsot egyelőre legnagyobb kiszerelésben a Fressnapfban veszünk, ami nagyon jó minőségű, de azért ez hosszútávon elég luxi, úgyhogy érdemes felkeresni interneten a környéken olyan embert, mondjuk asztalost, aki árul zsákban faforgácsot (pl. Agroinform-on), úgy fillérekbe kerül.



Két felnőttel számolva nálunk 2-3 nap alatt telik meg úgy a vödör, úgy, hogy mi szinte mindig itthon vagyunk és étrendünkből fakadóan nagyon gyakran járunk a wc-re. A kislányunkkal, Lunával mosható pelusozunk, tehát annak a tartalmát is ide ürítjük. Wc kefe használatára nincs szükség. Amikor megtelik, akkor felhajtom a wc ülőkét és kiveszem a vödröt, amit hátraviszek és kiöntök a komposztba. Ha van száraz vágott fű akkor azzal még be szoktam takarni, hogy megkösse a szagokat és a nedvességet, ha nincs, akkor a komposzt érettebb részét ráforgatom, de mindezek hiányában is csak közelről érezni a szagát, ami egyébként néhány nap alatt teljesen elillan. (Van, aki hordóban komposztál, ez biztosan “diszkrétebb”, de nekünk a hagyományos komposztálási módszer tökéletesen bevált.)
 A kiöntött vödröt kerti csapnál jól elmosom, majd kiteszem a napra száradni, így az UV sugárzás fertőtleníti is, ha nem süt a nap, akkor egy ronggyal eltörlöm, illetve ecettel, néha szanitollal kifertőtlenítem, ez utóbbival szoktam néha az alomszék használatos részeit (deszka, bútorgomb, vödör pereme körül áttörölni.
 Ha megtelik a komposzt, akkor pedig letakarjuk és egy évig hagyjuk érni, ez idő alatt minden patogén elpusztul benne és a kész termék tökéletesen biztonságos a kerti felhasználásra.

És a legkellemesebb furcsaság a mai napig még mindig az, hogy nincs wc lehúzás hangja, ami éjszaka nagyon kellemes, ha vendégek jönnek, akkor pedig vicces, mert mindig számon tudom kérni Őket, hogy miért nem húzták le maguk után a wc-t, hisz tök csendben jöttek ki! 😄 A wc-zés jövője egyébként szerintem ez lesz, jelenleg ugye létezik száraz piszoár és olyan wc, ami fürdő-kézmosó vízzel vagy esővízzel öblít, de vannak a kereskedelmi forgalomban aranyáron komplett rendszerek is, amik saját, zárt komposztáló kamrával rendelkeznek, ez a kamra a pincébe vagy a ház alá kerül, és néhány havonta már csak a kész komposztot kell innen kilapátolni. Nem tudom mit hoz a jövő, de az biztos, hogy mi azonnal beleszerettünk a komposzt toalett használatába és mindenbe, amit vele kaptunk, az elmúlt 4 hónap pedig csak jobban megerősített minket abban, hogy mennyire jó döntést hoztunk, és jelenleg nem tudnánk elképzelni, hogy bármikor is visszatérjünk a hagyományos angol wc-khez.

Inspirációim:  http://www.diyhousebuilding.com/bucket-toilets.html

https://www.lecopot.com/6-toilettes-seches-interieures-artisanales

https://www.fabuloustoilettes.com

 Szeretettel, Lackó

[egyszeruenelet-blog]

A sorsfordító nap, amikor elvetéltem

Amit itt olvasni fogtok, egy baba elvesztésének a története. Abogyan szüléstörténetet szokás írni, én másnap ennek is megírtam a történetét, valószínűleg ez volt a feldolgozás első lépése. Ez a nap örökké piros betűs ünnep számunkra. Ezen a napon gyertyát gyújtunk és imádkozva megköszönjük annak a léleknek minden szeretetét, aki akkor ezt a tanítást küldte felénk. Hála Neki vagyok ma az aki. Hála Neki, 1 évvel később háborítatlanul megtudtam szülni a kislányunk és mindennél boldogabb a jelenem. Az akkori őszinte soraimat másolom most be Nektek. Viszont ha éppen szülés előtt állsz, kérlek ne olvasd el, Neked most magatokra és nem más elengedésére kell koncentrálnod. 

2017.Október 31. Fülöp-szigetek Mindanao, Makilala

2,5 hónaposan elvetéltem. Sok mindenkivel előfordul, ránk mégis nagy hatással volt, legyen ez az írás emléke annak a napnak, ahogyan mi megéltük ezt az egészet.

Mindig is erős akartam lenni, erősnek is éreztem magam, és talán az is voltam, csak sajnos nem gondoltam, hogy nem fogjuk kibírni együtt ezt az elképesztően nehéz évet, ami még most is tart. 2017 eddigi életem egyik legkeményebb éve, persze nem a legszomorúbb, hanem a legboldogabb mert az életem folyamatosan jobb és jobb irányt vesz, a szomorú gyermekkorom ellenére. De ez, ami most van iszonyatosan nehéz. Elképesztően sokat dolgoztam, nagyon sokat hajtottam, rengeteg családi viszályt és gondot cipeltem magammal, túl sokat idegeskedtem, sportoltam, és még rengeteg de rengeteg mindent kellett leküzdenem. Ezen viszont most ennek hatására fogok változtatni. Nem kell mindent magammal cipelnem, nem kell mindig cipekednem. El kell fogadnom a segítséget. Tudtam, hogy szeretnénk kisbabát, és még most is szeretnénk, csak azt nem gondoltam, hogy nem fogok tudni megpihenni még és ennyit kell még kibírnunk együtt. Ha tudtam volna, akkor vártam volna még. Az esküvőnkön történt fájdalmas veszekedés a családommal, 20 órás munkaidők, nulla alvás, a 31 órás utazás, utána pedig a cipekedés, túrázás, amiknél már éreztem: ez túl sok, meg kell pihennünk, mert fáj a hasam folyamatosan. De lehetne még sorolni mennyi mindent lehetett volna jobban csinálni.  Már otthon elkezdődött ez a folyamat. Mielőtt elutaztunk nagyon fájt a hasam, annyit idegeskedtem, annyi problémánk volt és annyira elkezdett görcsölni a hasam, hogy egyből ágynak döntött és mindent abba kellett hagynom, Lacinak kellett tevékenykednie egyedül. Az utazás közben csak rosszabb lett ez az állapot, aztán mikor megkérdeztünk és elkezdtem tankolni a finom gyümölcsökből, lecsillapodott. Aztán csináltam tovább a dolgom, kicsit jógázgattam amikor nagyon elkezdett fájni a hasam, megint ágynak mentem. Elkezdtem nagyon kicsit barnán vérezni, gondoltam ez még nem jelenthet akkora gondot, de azért egész nap feküdtem. Aztán estére már több lett, másnap pedig rendesen vérezni kezdtem és olyan fájdalmaim voltak, hogy kórházba kellett mennünk. Jusztináék végig ott voltak velünk, Tina itt sírt velem, amikor a padlón összeesve kezdtem realizálni, hogy elfog menni a baba. Nincs visszaút. Mondanom sem kell, a hegyekben vagyunk ahova csak crossmoci meg terepjáró jár fel, egy kis faluban, ahol mi vagyunk az egyetlen turisták. Levittek minket innen úgy hajtva, hogy a rázkódásba majd belepusztultam. Amikor megérkeztünk a kórházba, nagyon vérezni kezdtem. Az ajtóban vesztettem el az eszméletem, semmit sem láttam csak éreztem. Kezeket éreztem magamon, felemeltek, én pedig a hordágyon tértem magamhoz, alattam minden tiszta vér volt. Feladtam a harcot, kiszálltam. De úgy éreztem mind ezt tudatosan. Szerintem előbb akartam meghalni, mint elveszteni Őt. A kórház egy egyszintes épület, tele aranyos filippínókkal, gekkók a falon, a hordágy valaki mástól is véres nem csak tőlem, és arról informáltak minket, hogy 5 éve mi vagyunk az első turisták. Az nővérek hívták egy másik kórházból a szülésznő orvost, addig pedig szenvedtem. Nagyon szenvedtem. Fájdalom csillapítót nem adhattak, végig zokogtam és borzasztó volt az egész. Végül oxytocint kötöttek be infúzión, aztán nagyon sokkal később megjött az orvos. Iszonyatos volt az egész. Lackó nagyon megakarta menteni a babát, de én tudtam, hogy elakar menni, már nem segíthetnek. Az orvos felnyúlt és nehezen de megértettük egymást, (ugye ott nem beszéltek túl jól angolul) azt mondta, a baba sajnos a méhszájamnál van, de az nem akar kinyílni szóval műtenünk kell azonnal, mert túl sok vért vesztek, ezért ájultam el. Milyen érdekes. Nem akartam kinyílni, mert én még akkor is megakartam tartani. Istenem, iszonatosan nehéz leírni is. 

Elfogadtuk amit elkellett, elutasítottuk amit nem akartunk, de a műtétre szükség volt. Ott még rengeteget kellett várni én pedig véreztem és sírtam. Laci nagyon tartotta magát, még most sem tudom hogy csinálta, nagyon erős volt. Utána betoltak, én elmondtam egy imát, beszéltek hozzám mindenféle nyelven, elaltattak és elvégezték a műtétet. Utána pedig felébredtem. Nagyon nehezen írom le, ez volt életünk egyik legnehezebb szakasza, lelkileg ez borzasztó volt akármennyire is gyakori az ilyen. Nagyon gyorsan történt minden, egy kis 3. világbeli kórházban voltunk, ahol, nem volt választásunk, hogy most vállaljuk-e vagy nem. A nagy szerencsénk az életmódunk, hogy nagyon ellenálló az immunrendszerünk, mert ez nem egy budapesti magánklinika volt. Altatás után igazán jót lehet aludni a kimerültségtől. Én azonnal felébredtem, nem aludtam vissza, Lackóval voltam, próbáltunk este aludni, de éreztük, hogy beszélgetni akarunk. Nagyon sokat beszélgettünk, legalább 5 órán keresztül. Úgy, ahogyan ezek a dolgok szoktak lenni, először összeborulva sírunk, és próbálunk kitartani, egymásban tartani a lelket. Utána elkezdtünk beszélgetni arról, miért történt ez. Átvettük, mit rontottunk el, mit kell máshogy csinálni, mik voltak a hibalehetőségek. Utána elkezdtünk nevetni dolgokon, a nevetés gyógyított. Ott voltunk ketten, a világ végén, 13ezer kilóméterre a hazánktól, megint milyen kalamajkába keveredtünk. Utána pedig elkezdtük meglátni a dolgok pozitív oldalát, és végérvényben azt kell hogy mondjam: csak pozitív van. Nehéz volt, iszonyatosan és fáj, nagyon durván fáj, szüntelenül sírok, mert nagyon friss ez a seb. De ennek így kellett lennie, és úgy érzem ez életünk eddigi legnagyobb leckéje. Az egész esemény olyan volt, mintha a második esküvőnk lett volna. Megerősödtünk egymásban, ez az egész folyamat, annyira megerősített minket, annyit köszönhetek Lacinak. Jobb, hogy ez történt, mintsem, hogy rendellenesen kompromisszomukkal fejlődött volna. Jobb, hogy így történt, itt, ahol tudom magamat visszatáplálni és tudok kicsit befelé figyleni ezek után, mert most sokat kell. Megtanultuk azt, hogylehet túléltem volna műtét és kórház nélkül, de nem akármilyen áron, áldásos volt, hogy van orvostudomány és megmentett engem legalább. Tudom, hogy újra kezdhetjük, hogy ezután egy sokkal jobb közeget teremthetek neki. Nem tudtam, hiába mondták az élet a legjobb tanító, hogy az első trimeszter nagyon kritikus és nem csinálhatok akármit. Én azt hittem kibírjuk, mostmár tudom, hogy nem. Boldog vagyok, mert van nekem Laci és nála jobb társat ezen a földön nem találok, a mindenem és nagyon hálás vagyok Neki. Nagyon nehéz most ez az egész, de én nagyon vidám és boldog voltam ma reggel, mert az élet csodálatos és Laci kedves mosolya és az, hogy van lehetőségünk újra kezdeni, amit elrontottunk számomra hatalmas ajándék. Ajándék az egész életem.  És egyébként, ez a kórház bár nagyon kemény egy hely volt, életem legjobb kórházi élményét éltem meg, amire örökké jó lesz vissza emlékezni. Az orvosok nem szóltak bele az étrendünkbe, megkérdezték mit hozzanak enni és végül hoztak nekünk először egy nagy fürt banánt, később dinnyéket, és végérvényben, tudták mennyire szeretem a duriant és azt hoztak ebédre. 

Erős fájdalmaim voltak, de folyamatosan boldog voltam, hogy ilyen sorom lehet. Vagy 7 kicsi filippínó nővér bejött egyszerre hozzánk, mert szelfizni akartak velünk. Teljesen kivoltunk azon, mennyire jó ellátást kaptunk, mennyire kedves volt mindenki.

Nagyon nehéz elengedni, elhoztuk az embriót, a temetésig nem tudtuk megnézni, nem volt hozzá lelki erőnk, de utána erőt vettünk magunkon, ami nem volt könnyű, de Neki ennél százszor nehezebb lehetett ez a küzdelem, úgy éreztem tartozunk Neki legalább annyival, hogy megnézzük és rendesen eltemetjük. Nagyon szeretjük, és tudjuk, hogy minden eső utan kitisztul az ég és napfény ragyogja be az életünk. Nem bírtam volna ki, hogy kiveszik belőlem és kidobják a kukába, muszáj volt elhoznunk. Most pihenni fogok, testileg és lelkileg is felkell dolgoznom ezt az egészet, ahogyan Lacinak is. 2-3 hónap múlva pedig megpróbáljuk talán, attól függ, hogy mennek a repülők, mert mégegyzer az első trimeszterben nem fogok repülni. Az egészben nem az elviselhetetlen fájdalom volt a legrosszabb, hanem a lelki gyötrelem és az ájulás. Amikor feladtam a harcot. Aztán amikor felébredtem kezdtem mégszomorúbb lenni, azt éreztem, hogy összeroppan a lelkem, nincs vissza út. De Isten mindvégig bennem tartotta a szentlelket. Amikor megkérdeztem másnap a dokitól, hogy szerinte miért történt, Ő megkérdezte mit csináltam ebben az egy hétben, mert az egészségügyi állapotom kifogástalan. Azt mondtam 31 óra volt az ideút, amire bólintott, hogy nagyon kimerültem, pihenjek legközelebb, hagyjam magunkat fejlődni.

Amikor elájultam és magamhoz tértem, azon gondolkoztam: Biztos, hogy szeretnék én gyereket? Biztos, hogy ez az én utam? Ami épp történik velem nem okoz majd nekem akkora traumát, hogy majd félek egy következő várandósságban? Aztán annyit mondtam magamnak: nem ez alapján fogom megítélni, hogy akarok-e gyermeket, ezzel majd később foglalkozunk, most pedig felmérem a terepet mi folyik körülöttem. Ma pedig egész nap azon gondolkozom, mennyire hiányzik, mennyire jó volt vele lenni, mennyire szeretem és ha az egészségem engedné, meg a repülés nem lenne már most belevágnék, annyira szeretném Őt. És tudom, hogy Ő is minket, csak megakart minket óvni azzal ami történt egy esetleges nagyobb bajtól.  Ha jobban leszek, ha a méhem megtisztult, ha már menstruáltam legalább egyet, ha már balin leszünk, és már nem lesz ez a stresszelés a munkán sem, szerintem újra megpróbáljuk, 2-3 hónap múlva. Itt van ebben a közösségben ahol élünk egy elképesztően tudatos nő, kb. ilyen sámán szinteken, Ő azt mondta, 13 éves korig ugyan az a lélek költözik vissza a gyermekbe. Szóval újra fogunk találkozni, újra együtt leszünk. Nehéz ez az egész, de boldogak vagyunk. Szeretjük egymást tiszta szívből, én jól vagyok, felfogok épülni, minden rendben van. Most rendesen méregtelenítek, mert bár nem fogadtam el az antibiotikumokat, vitaminokat, fájdalomcsillapítókat, de az oxytocinos infúziókat igen, meg hát az altatás, de a legjobb helyen vagyunk a felépülésre az egyszer biztos. Nagyon jó itt! Szeretem az életem, szeretem, hogy Isten lehetőséget ad arra, hogy tanuljak és minden tiszteletem és figyelmem átadom a tanulásnak. Én azt mondtam Lacinak, hogy boldogan emlékszem vissza erre az egészre, mert ez óriási lehetőség, jó élményekkel távoztam, és azok az erős érzések, amik akkor bennünk megfordultak, kedvesek lesznek örökre számomra, mindig arra fognak emlékeztetni, mennyire jó embernek lenni, mennyire jó érezni. Egy életre szóló leckét kaptunk, amiért mindketten hálásak vagyunk.

2017.November 2. - ugyan itt

Hiányzik. Hiányzik ez az egység, olyan csodálatos érzés volt, de már nincs itt. Eltemettük a kicsit itt a kertben, tegnap reggel vittem Neki friss pasztel kék virágot, énekeltem, imádkoztam érte. Minden nap menni fogok amíg itt vagyunk. Nézem a tükörben magamat, nem láttam már azt a tüzet a szememben, a lelkesedést, a motivációt. Mintha elvesztettem volna önmagamat. De most eldöntöttem, hogy úgy fogom fel, hogy itt van a lelke folyamatosan velünk csak várja mikor költözhet újra belém, én pedig megfogom ragadni a napokban újra a tüzet, érezni fogom a szenvedélyt az életem iránt, mert most is itt van velem és segít nekünk. És úgy gondolom ez segít. Eddig nem is akartam jólérezni magamat, úgy éreztem nem érdemlem meg. A telefonomat teletettem még otthon a legolyanabb Kaleido Star részekkel, amik a kitartásról, szeretetről és a küzdelemről szólnak. Mielőtt betoltak a műtőbe azt mondtam Lacinak, hogy olyan akarok lenni, mint Sora. Legyőzhetetlen.

2017.November 21. - ugyan itt

Mindezek után az történt, hogy iszonyatosan motivált lettem, erőre kaptam és mint a Phoenix madár újjá születtem poraimból. És ahogyan ez a madár is, minél többször hal meg, annál erösebben tér vissza hamvaiból.  Újra érzem a tüzet. Boldogabb vagyok, mint valaha az életemben, mert rengeteget tanultam. Ezért hálás vagyok örökre.

2017.November 23. - az utazás napja

Majdnem 1 hónapot töltöttünk itt, ahol eltemettük Őt, a búcsú nagyon nehéz volt.

2019 - napjaimban Most pedig a jelenben, 2019-ben itt van velünk Luna. Néha elgondolkodom azon, hogy ami történt velünk mennyire traumatizált, a Lunával való állapotosság 10. hetében szabályosan megkattantam annyira féltem az újbóli veszteségtől.   5 hónapos terhesen mentem először kismamajógára, ahol egyszerűen kitört belőlem a zokogás. Nem is fogtam újra hozzá, még nem álltam készen. Ha felépültem a szülésből rendesen akkor fogok újra hozzá.  Nem értem. Én hogy nem féltem az otthonszüléstől? Hogyan sikerült? Talán Ő adott erőt. És ad nekem ma is. Felvolt adva a lecke, mi pedig előnyünkre fordítottuk a fájdalmat. Nem tudtuk a nemét se Neki se Lunának. Ő nem Luna, Ő valaki más volt. Egy bölcs tanító. Most is könnyezve írok. Laci és én Lunával a pocakomban pedig október 31-én megemlékeztünk. Kiadtam magamból akkor újra, zokogtam Lunával a pocakomban. Akkor azt kellett hallanom, hogy 13 éves koráig ugyan az a lélek költözik le a gyermekbe. Mamár tudom, hogy csak azt kellett hallanom, Ő valaki más volt. Érzem. Nem bántam meg, hogy megnéztük az embriót. Már rá pár nappal sem emlékeztem rá. Talán így sikerült igazán elengednem. Őt aki ott volt a pocakomban, amikor összeházasodtunk.

Na de mi van most? Miután ez velünk megtörtént és nem sokkal később újra áldott állapotba kerültem és megrohamoztam azokat az oldalakat, ahol hasonlókat olvasva rájöttem, hogy igen vannak más anyák is rajtam kívül akik ugyan így elgyászolták majd félelemben töltötték az új várandósság egy részét. Nekem nagyon sokat segített olvasni. A mienk pedig egy feldolgozás, remélem egyszer a mi történetünk is segít, ugyanis ezután 3 hónappal fogant meg Luna, majd 2018 decemberében otthon született a szülinapom után 1 nappal.❤️

Luna és Laci itt van velem, a boldog jelenben. Megtanultam a leckét. Rendbetettem az életem. Minden tökéletes helyben és időben. Luna, Te pedig köszönöm, hogy minket választottál, ígérem, hogy a legjobb leszek Neked.

[egyszeruenelet-blog]

11 elítélt dolog, ami számomra könnyebbé teszi az anyaságot

nem hiszek abban, hogy egy csecsemőt be kell törni, és hogy hamar megkell tanulnia önállósulni. hogy mindenhez hozzászokik, meg hogy igenis olykor sírni kell hagyni mert később gonosz módon kihasználja a jóindulatát a szülőnek. ha ezekben hinnék, az ösztöneimmel mennék szembe. szeretek anya lenni, élvezem az anyaságot és én úgy veszem észre a gyermekemen, hogy nagyon hálás azért, amiért balanszban tartom az Ő és a mi igényeink kielégítését. egymáshoz alkalmazkodunk. szülés előtt viszont arra számítottam, hogy nagyon nehéz lesz a kisgyermekes ídőszak, de így vele valahogy minden annyira természetes és folyékony. úgy érzem nem ütközök falakba. magamra hallgatok, nem a tanácsokra vagy a gyermekneveléssel foglalkozó szakemberekre, ez pedig egyszerűbbé, sőt könnyebbé tette számomra az anyaságot. ennek hála pedig nincs a lelkemben harc, hogy “de mivan ha most épp rosszul döntök”. idővel mindig visszakanyarodom oda, hogy na vajon ez a természetben hogyan működne, ott pedig kapok egy sor egyszerű magyarázatot, tiszta választ, ami segít megérteni, hogy a gyermekvállalás nem olyan bonyolult, mint amilyenné mi emberek tettük. 

a szülésre készültem, az anyaságra viszont nem. amint megszülettem énis anyává már tudtam, hogy innentől erősen jönni fognak a megérzések, amikor döntenem kell és nekem azokra bizony hallgatnom kell. persze itt is fontos a balansz, rengeteg dologra én is odafigyelek. nyilván nem puritán hippiként kell mindenhez hozzáállni, de közben az sem jó, hogy könyvek és szakemberek mondják meg helyetted hogyan neveld a gyermeked. 

kicsit elszomorító, hogy így eltávolodott az ember saját magától, hogy szakembereket kell kinevelnie erre a célra, holott a tudás az ott van minden szülőben, senkire sem kell hallgatni. (rám sem.) csak Te tudhatod mi a jó a gyerekednek, nem a barátnőid, anyukád, anyósod, szomszédod, vagy a néni a piacon🙄.

tehát íme 11 olyan dolog, amitől a legtöbb anyuka óva intett, de én helyettük az ösztöneimre hallgattam és ennek hála szinte semmi sem változott az életemben azon kívül, hogy boldogabb vagyok, mert bővült a család, az életem ugyan olyan iramban halad tovább. 

1🍀otthonszülés - a béke a földön a születéssel kezdődik. a tudomány igazolja, hogy egy ember élete során soha nem mutatható ki annyi adrenalin, mint amennyit születéskor a csecsemő vérében találnak. a szülés nagy feladat és “trauma” a babának, éppen ezért nagyon fontos, hogy a lehető legbékésebb körülményt tudjunk biztosítani a születendő gyermek számára. hála a Jóistennek egészséges csecsemőnk született, így semmi sem indokolta, hogy a gyermeket elvegyék tőlem közvetlenül világrajötte után, majd következett az aranyóra, szoptatás, minden más megvárt utána, a baba paramétereit is csak másfél óra leteltével mértük le. a köldökzsinórt akkor vágták el, amikor már sehol sem lüktetett a zsinór, azelőttig a méhlepény mellettünk volt a babához csatlakozva egy tálban. a baba első fürdetését a 10. napon ejtettük meg. a gyermekágyi időszakban pedig szinte folyamatos bőrkontaktusban voltunk, felöltöztetni is nagyon soká öltöztettük. mindezek segítették a kötődést, szoptatást, a baba bizalmát megerősíteni a világunkban.

2🍀igény szerinti szoptatás - az étel ott van a mellemben, bárhol bármikor táplálhatom a gyermekem amikor csak igényli és nem kell azon görcsölnöm milyen gyakran és mennyit eszik. ösztöneink közös munkájának eredménye, hogy biztosan annyit fog enni amennyit kell ennie, se többet se kevesebbet. nekem pedig bizalmam van a babámban, hogy tudom, eleget fog enni. nincs fölösleges táblázatvezetés, óra nézegetés, fejés, aggódás. minden a megfelelő ütemben történik. sosem gondolkozom azon hányszor etetem egy nap. megetetem ha jelez, ennyire egyszerű.

3🍀szoptass bárhol bármikor elv - senki véleménye nem érdekel. ott szoptatom meg és akkor a gyermekem ahol Ő éppen akarja. természetesen annyira mégis érdekel, hogy diszkréten etessek, én sem szeretném, ha a mellem lenne a központi látványosság. ezért szereztem be szoptatós melltartót, stb.. sokkal könnyebb az életem, hogy a gyermek elégedett és nem nyűgössé várakoztatott. mert bizony az életem nem a baba-mama szobákban töltöm, sem pláza wc-kben, hanem tömegközlekedem, megyek forgatásra, okmányirodába, tehát anyukaként is szociális életet élek és nem otthon kuksolok, mert a gyerkőc anyatejes. például ha étteremben vagyunk, én lazán megetetem a gyermekem mellből, nem gyorsan bezabálom a kajámat, közbe a gyerek sír, szaladok a parkolóba és a hideg kocsiban elintézzük. ehelyett szépen ölbeveszem és megetetem, közben komótosan megkajálok, a férjemmel közben beszélgetünk, desszertet kérünk, de indulás előtt még tisztába is teszem. sokkal könnyebb úgy élni, hogy nem stresszelem szét magam azon, mikor jön rá a gyermekre az éhség és kell félbeszakítanom a programomat. ez a párkapcsolatot is stressznek teszi ki.

4🍀egy ágyban alvás a gyerekkel - így mi és a kicsi is nyugodtabban alszunk, tudomást veszünk minden kis rezdüléséről. nem húzza magára a takarót, nem kell túlöltöztetnem, bőrkontaktust élvezhet, biztonságban érezheti magát. neki még nagyon fontos ez. a többi emlős sem hagyja magára a kicsinyét, mert veszélyes és mert egy ilyen kis lény még nem tud önállóan gondoskodni magáról, a ragadozók könnyen szert tesznek a kölykökre, ha az anya magára hagyja Őket. az is előnye, hogy ha este a kicsi éhes, csak kinyitom a szemem, szájába adom a mellem és már alszom is tovább. nem kell egy másik helyiségbe vánszorognom, kiságyba behajolnom, fáradtan kivennem, majd ülve megszoptatnom, majd jóesetben visszaaludnom. főleg ha a kicsi 15-ször szólít meg az éjjel. teljesen más 15-ször egy másik szobában alvó gyerekkel az alap procedúrát megcsinálnom, mint ugyan ezt a mellettem alvó gyermekkel. sokkal kipihentebb vagyok. (főleg, hogy a gyermekünk általában végigalussza az éjszakákat. ritka, ha felkel, de az sem megerőltető.) félek más szobában altatni, babaőrt és babamonitort nem szeretnék alkalmazni, nekem kicsit ember idegen az ilyesfajta “gyermekbiztonság”. nem elhanyagolható előny: a babám 10 hetes volt, amikor először utaztam kettesben vele az ország másik felében lakó barátnőmhöz, ilyenkor pedig nincs szükség a babának külön kiságyra (hogyis vinnék el vonattal egy ágyat, lol) mert velem alszik. lemondani meg nem kell a barátaimról, közös nyári estékről, mert anyuka lettem. 

5🍀cicin altatás - fekve kényelmesen, egy elégedett étkezés utáni komfortszopi szépen álomba ringatja, amin este már mindketten bealudhatunk. a többi emlős anya is fekve szoptatja kicsinyeit, és alszanak el mindannyian egyszerre. azt mondták nekem, hogy ne altassam cicin, mert hozzászokik. a cici nyugtató hatású a babának. ráadásul az anyukák ugyan erre a célra amire én használom (és minden emlős) a mellemet, használják a műanyag cumit. 

6🍀nincs cumink - elégedett komfortszoptatás, boldog baba. nincs ami megzavarja a szopóreflexet, így az etetés mellből is zavartalan maradhat. (cumihasználat esetén cumizavar léphet fel, a baba pedig elutasíthatja a mellet, ez pedig a szoptatás korai befejezését is okozhatja. nem törvényszerű, de sokaknál megtörténik.) ami biztos, hogy a műanyag cumik sosem fogják ugyan azt az érzetet adni a csecsemőnek, mint az emlő szopása. egy hideg műanyag (a mellhez képest hideg) aminek sem alakja, sem textúrája, sem hőmérséklete nem egyezik az anyai mellel, nem adja meg az emlő által a csecsemő számára tökéletes nyugtató állapotot. a mell nem csak etet, a komfortszoptatást sosem fogja kiváltani a cumi szopása.

7🍀mosható pelus - nagyon sokat spóroltam. a mosható pelenkákat elég egyszer megvenni és több generáció is használhatja. mi is használtan vettük barátnőmtől, elképesztő mennyiségű pénzt és szemetet takarítottunk meg, illetve a kemikáliákkal teli eldobható pelusokkal ellentétben, a mosható pelenka belsejében a baba bőre pihe-puha pamuttal érintkezik, ez pedig megelőzheti a pelenkakiütést, tehát emiatt sem fáj a fejem, és nekünk egyszer sem volt. (társadalmunkban a környezetvédelem egyik egyszerű formája is lehet a mindenből mosható opció választása.)

8🍀hordozókendő - hála a kendőben hordozásnak, gyerekkel is kompakt módon mozgok a világban, mehetünk bárhova bármikor, így a baba megkapja az igényelt közelséget, jót tesz az idegrendszerének, valamint hozzászokik ahhoz az életritmushoz, amiben élek, gyakorlatilag semmiről sem kell lemondanom (jó, egy dubstep buliról igen😄). egy baba megakarja ismerni ezt a világot, hát magammal viszem!

9🍀használt árucikkek / öröklés - ha valaki, akkor a gyermek nem egy hálás személy ha csinos öltözködés, bútor vagy bármilyen gyermekholmiról van szó. lehányja, kinövi, beleszarik, összefirkálja, eltöri stb. éppen ezért mi a rágókát kivéve eddig mindenből használtat vettünk és örököltünk, így a fejfájás is kisebb és a pénzünk sem ment rá a gyermekvállalásra. a gyermeket amúgy sem egy szépen berendezett gyermekszoba vagy a legújabb babaruha kollekció teszi boldoggá.

az utolsó kettőt nem mondanám direktben elítéltnek, viszont mindkettő nagyban segíti az anyaságot számomra:

10🍀a férjem támogatása - szoptatáson kívül az apának ugyan annyi szerepe van a közös életünkben, mint nekem. mindent felosztottunk. mindketten dolgozunk, mindketten háztartást vezetünk és mindketten gyermeket nevelünk. persze változó arányban, én többet foglalkozom a kicsivel, a férjem pedig többet dolgozik. a segítsége nélkülözhetetlen számomra.

11🍀kiegyensúlyozott étrend - egészségesen étkezem. többnyire gyümölcsökből, zöldségekből, gabonákból, gyökérfélékből áll az étrendem, ami mind kedvez a tejnek. vitaminok, ásványi anyagok, megfelelő mennyiségű szénhidrát (nagyon szükséges a tejtermeléshez), fehérje és zsír. nem eszem olyan dolgokat, amik ajánlás szerint kerülendőek szoptatás alatt mint pl.: magvak, tejtermékek, hüvelyesek. a babám nem hasfájós szerencsére, nagyon elégedett a tejemmel, 100% anyatejes, súlya a korának megfelelő, még nem volt beteg.

____________

ez volt az a 11 dolog, ami segít nekem a mindennapokban, amik könnyebbé teszik az anyaság kihívásait. én még csak egy gyermeket szültem, semmi esetre sem könyvet akarok írni gyermeknevelésből, csak megosztom az életünk folyamatát, gondolataimat, véletlenül sem ítélkezni szeretnék vele azok felett, akik máshogy cselekednek mint én. például én megértem azt, aki jobban szorong attól, hogy nyilvánosan szoptasson, mint attól, hogy sietnie kell, éppen ezért neki már megvan a rutinja arra, hogy a programjait úgy szervezze, hogy ne okozzon akadályt ha a gyermeket etetni kell. mindig afele érdemes dönteni, ami kevesebb szorongást okoz a léleknek. és úgy gondolom, hogy minden anya a legjobbat akarja a gyermekének. és drága édesanyák, remélem tudjátok, hogy semelyikőtökben sem szeretném, ha a cikkem indulatokat gerjesztene, mindenkit tisztelek, mind anyák vagyunk, megbántani pedig senkit sem célom. alapvető irány, hogy minden tábor fogadja el, hogy többféle módszer létezik és mindnek van létjogosultsága. köszönöm, hogy elolvastátok!

🌸fel szeretném hívni mindenki figyelmét, hogy az általam leírottak mind az én tapasztalataim, az ösztöneimre hallgatva alkalmazom ezeket a módszereket az én életemben, senkinek sem ajánlok semmit és nem vállalom a felelősséget más életéért. köszönöm, hogy figyelembe veszitek.🌸