hazatelefonal - Tumblr blog

[hazatelefonal]

Archiválok

Archiválok. Minek is? Sok emlék hiánya kevéssé értelmezhető, az évek salakja korrodál. Hol volt, hol nem volt. Közben körülöttem, kamerák a föld összes sarkába és tenyerébe szögelve. Beragadt expógombok, vérző tenyerek helyett piros pittyegés...

Már megszoktuk, hogy kimerevített tükörképeink egymásba folynak, ahogy a számok szorzatokká érnek, bonyolult egyenletek életre hívják az atomizált egyén totemizált társadalmi rendben való elhelyezésének ideális módszertanát: egy jól fésült "AI" mindenkit helyre tesz.

A point of no return valósságá érik torkon ragadt szemeink kereszttüzében.

Utolsó nagy paradigmaváltó kérdésünk talán: Hova mentsük a felvételeket magunkról, önmagunk elől...?

Azt kapálódzunk majd egy másik faj méhéből, hogy "Isten" megvágta helyettünk közös életünk kibaszott jelentőségteljes természetfilmjét, és mégcsak jegyet sem tudtunk rá váltani...

[hazatelefonal]

Don Nihilo Coelhó magánrendelése

Don Nihilo Coelhót idézném magamhoz, a meteorológiai ősz első Balatoni munkanapján... Ahelyett, hogy Moszkvatér-órabérért hordanám a szart mások helyett megint másoknak, munkámmal értéket teremtve... Szóval inkább egyik kedvenc időtöltésembe menekülök: fenekeznék fusiban a parton, de botomat egy angolna töri ketté, ezért elkezdek zsebpecázni. /Az összetett mondatok folytonosságának látszata csupán a kérlelhetetlen véletlen szabályszerűen ismétlődő ostobaságából adódik. Magyarán alább egy halandzsákból szőtt kürtőskalács/ Premisszának veszett szerelmem egyetlen vélt hajtincsét jelöltem meg (ami valószínűleg csak a sarki szetteré volt). Merthogy álmaink asztalán sorakoztak már koszos terítőink: egymásra néznek, majd duzzogva fedik egymást hajszálak és mogyorós pufi maradékok közt. Ez valamiféle mentális szenvicskompozíció lesz, ha jobb helyre születtem volna, már kilincselnék is vele egy startup-expón. De közben időnk szaladt, és elakadt az asztaldísz-elemek sokaságában. Megkülönböztethetetlen árnyalatokban pompázik tovább, mint valami avítt manír, amit pátoszos gondolatok rajzoltak ki a vaksötétben.  Pont ennyire kurvára nem érdekel már senkit a vaksötétben. Persze csendesen kéri az éjszaka, ereszd be Őt, majd a napsütéssel együtt lesztek jelen újra. De te inkább gyertyát gyújtottál a Szokol rádiód tetején. A láng mellett derengő hajtincsek emlékeztetnek veszett szerelmedre, az árok szélén vergődő varjúfiókára. Persze, tudhatta, hol van a saját kereszted elásva: alólad kaparta ki a legtöbb gesztenyét. Neked már nem jutott.  És ki szarná körbe saját bokáját, ha le tudja másét is?

Most oázik csak igazán a progresszív nihilizmus, a 21. század félperifériális bölcsödéjében.

Elvették tőled a semmit, így mindened megmarad: Mert aki az elmúlás fenyegető habtestétől alél el, attól az Archonok elveszik az útravaló elemózsiát, betuszkolják lélekfacsartató bordélyházuk pinceablakán, azt kezdheti elölről írni saját-, majd felejtve fejezni be mások balladáját. Ez a leghasznosabb társadalmi célú tevékenysége.

De azért nincs minden mederből cseber. Azért keresem azt a nőt, mely sosem volt igazán. Eltűnésének hiánya ismerősen dereng dorongomon. Az eleve elrendelt lelkiségű önző lélek a legnagyobb hazugságot is igazságnak tünteti fel saját maga revideálásáért. Részletgazdag mű készült, immáron, tudvalevőleg, de pontosan miért is? Olyan, mint a napról készített fénykép a nálad nyilván okosabb telefonoddal.

Arra szinte senki sem gondol, hogy a fény az alagút végén is rendre tükröződik. Mert mikor ott állunk majd benne, elvakítja szemünket. És ha csak egy fénypontot látok, körülöttem zsibongó feketeségben, még nem érkeztem meg. Még nem érkezhettem meg.   Akkor hiszel nagyon másokban, önmagad helyett. Mert ez lenne az? Ennyi?  Még nem érkezhettem meg! Ez persze csak akkor válik érhetővé, mikor már túlontúl késő lesz befejezni az életed értelmének első bekezdését.

Megint idetalálsz, mint a hamuvá sült pogácsád. És konstatálhatod szentfazekakkal nyakonöntött meztelen testeddel: Az itthoni spiritualitás az önzés legitimált mostohagyermeke: és pénzt áldozni mindig kényelmesebb egy pettyes hasú hippilány oltárán, semmint kijelenteni az anyagiasságról: csak azért létezik, mert hisznek benne az elvtelen elitnek ez a legkényelmesebb alkupozíció. Zéró összegű játék pozitív nevezőkkel. Aki cserben hagyott, az csak emberibbé nevelt. Kivel voltál már egyszer igazán, sokáig nem leszel elégedett, igaz ám. Mindenben találsz szemet és szemetet. Ha meg fészekrakó-ösztön társul vállalkozó szellemekkel, egyre megy: Foghelyes sebekből is tócsává vánszoroghat véred. Kihalt utakon kapkodnak egymás után a macskák. Kakukkok tojnak varjak fészkébe, akik tojásaikat úgy rejtik el egymás elől, hogy a legtöbbről meg is feledkeznek. A disznók visítoznak, mert bár okosak, őket vágják át először. Húsukat a kutyák közé dobják, azok meg csak ugatnak tovább a felismerhetetlenségig. Hús híján dögkutat fakaszt egy kedves idegenvezető. Majd mikor a pestis legyőzi az emberiséget, a patkányok is kihalnak velünk legalább. A kedves vezetőnk lerázza parazsat köpenyéről, trágyának jó lesz. Mindenkivel tudni kell bánni, kivéve azokkal, akik rászolgáltak tanult tehetetlenségükre, akik célja csak önmaguk végződése. Persze rajtuk keresztül lépni minden épeszű ember rémálma. De hát néha meg kell őrülni ahhoz, hogy bölcsnek tetszelegj mások szemében.

Nagyon fáj, ha útközben hagyod el azt, akit pont a cél előtt kezdtél volna megismerni. Maradsz így magadnak, kedves idegenként. Hamarosan tálalják a következő fogást, neked csak rágnod kell. A torkodon ragadt maradékot kurvák vérével öblítheted. A legjobban az fáj, ha az illető kérlelhetetlenül hiszi: létezhet abszolút igazság zsigeri igazságtalanságból. Amikor már rég eldöntötte, hogy mi a helyzet, mit fog lépni; mégis azt a hamis látszatot kelti: nem tudja, hogyan tovább. Ilyenkor minden ami jó és minden ami rossz, ugyanannak a kezdeti döntésnek a malmára hajtja a vizet. Érvelésre a válasz mindig a kérdésben keresendő. Egy meg egy az kettő. Ilyenkor kiáltozik a tudat egy kiszáradt kút medréből. Bár a vasból öntött fotelek tovább bírják a termodinamika 3. főtételét, idővel ugyanúgy beleolvadnak a környezetükbe. Nincs koszorú tövis nélkül. Jézus ősének persze babérkoszorút vittek a galambok. Megint oda az igazság! De legalább családban maradt! Az európai unió egybesült zsiradékát tunkolod a bibliaóra utáni agapén a szádba: arról beszélsz, milyen jó lenne külföldön munkát vállalni. Csak addig, amíg megveszed a nagy házad és a piros autód.  Azt ostyaként olvad szét a szádban az 50 eurós bankjegy.  Közben magyar pirítóst kensz konzerválószerrel: fogyaszthatóvá kell tenni refluxos gyomrod számára. Létrejön benned a liofilizált kapitalizmus.

Újabb óda az igazsághoz az ilyesfajta pótcselekvés. Minden elmúlik, kétszer is, legalább. De igazából az lett volna a legjobb, ha el sem kezdődik ebben az idősíkban. A történelem végével megáll az idő, mondták a nyolcvanas éveknek a nevető derekasok. De a vírus, a másolási hibákhoz hasonlóan, addig halmozódik, míg bele nem döglik mindenki. Háziasításukkal a folyamat meg is törhetne akár, de gondoskodnánk róla, hogy világunknak órák alatt legyen vége. Szóval továbbra is csak addig élünk, míg meghalunk. Minél jobban kellett elviselnünk egymást, annál kevésbé éltünk jól. Minél jobban viseltük volna egymást, annál kevésbé tűnt volna fel másoknak. Minél jobban szerettük egymást, annál gyakrabban telt el egy emberöltőnyi idő. A csütörtöki matinét a vasárnapi szuperfilm teszi értelmét vesztetté; hétfőn pedig minden kezdődik elölről a kék-fényben, az élő parlamenti közvetítések sekrestyéiben, ahol az élet megeszi helyetted az eheti kommunális hulladékot, a szegénység pedig a lelkedet. Minél jobban törekszünk a helyesség átadására, annál jobban szilárdítjuk meg szolipszizmusunk mocsarát. Kitörölhetetlen vágyat érezhetnek a rendszer tagadására, de gyilkosnak lenni morális öngyilkosság, anélkül meg mi maradna belőled? Emlékszem, egyszer híres politikusként rúgtam szét az ország köz- és felsőoktatását. Utána meg állva tapsoltak hozzá az arra érdemtelenek, szegték fejüket az arra érdemesek és mosollyal vakációztak az érte felelősek. Ennyit a politika értelméről a 21. században. Ennyit rólunk nélkülünk. Skandálni a skandalum ellen olyan, mint ételt melegíteni benzinmotoros hajszárítóval. A makrancos hölgyet megkerülni többe került, mint messziről elkerülni egy affektáló délibábot. Üzenném neki: aki nem biztos orientációjában, reorientálódjon, így biztos benne lesz az adott pillanatban. Amúgy egy bolondként fog feszengeni szögesdróttal az ágyékán, mely egyenes út az ingyen elvihető kategóriáig, de legalább egy karóráig. Vagy épp egy bolonddal, ki azt gondolja, amit hinne, de képtelen meglátni sejtései végeláthatatlan sokaságától mások igazát. A szakadék szélén állok, csapadék esetén becsúszok a föld gyomrába, alászállok oltalmába. Az eleve elrendelt bűn vállalása indokolttá teszi a testi-lelki önsorsontást. A bűn zsoldja pedig a halál, mondják azok, akik keresztre feszítették egymást, valamint egy korszakot az életemből. A mai posztmodern gondolkodó ember: pillanatnyi fellángolások kielégítése és pótcselekvések kontra-szelektált sorozata, törzsének való kérlelhetetlen megfelelési kényszer, hogy időt nyerjen a nagy szembenézéssel, szemben. Valamit persze át lehet adni, de ha már könyöradomány, mert emberről emberre terjed,  érdemesebb talán azt, mely nem e világból eredő velő. Ha mindenről megvan a véleményem mások véleményén keresztül, akkor ugyan sehogy sem érdemes folytatnom az adott tevékenységet... És akkor itt van az ősz, itt van újra Itt van végre, dugd meg újra.  Télen fasznak sincsen éle. Itt a vége, dugd meg véle. Végéről meredünk majd előre! A sátán azt suttogta egy olcsó moziban A szerelem és nagy mennyiségű csokoládé elfogyasztása közt nincs érdemi különbség. A fehéren világító monitorok a szerelemmel veteksző kémiai addikciót okoznak az agyban. Ezért biztos metafizikai valóságokra kell idővel menteni az igazán fontos kapcsolato(ka)t. Azt a kapcsolatot könnyű lenne lementeni,  újra és újra ön-felfedezni egymást magunkban,  mivel valójában tényleg csak pár alkalomra létezett.  A többi közös élmény oly módon kalimpál szívünkben,  mint belpesti bölcsészek egy újvonalas zsúrpubibanda független zsánerkoncertjén:  teli torokból, mégis erőtlenül és mesterkélten vívva ki következő kört.

Ebben a században billogolt hattyúkból, tömjénnel füstölt varjakból lesz a legjobb feleség. A kurvák véréből vitorlát színeznek vörösre, és ugye öblítenek, mikor tudnak. macskakövet mázolnak át EU-s támogatásnak álcázva. Egyéb esetben megtörténik a színeváltozás,  lőreként reinkarnálódva a Józsefvárosi piacon, esetenként bármelyik pesti szórakozóhelyen kikristályosítva.

Már saját hangomat sem hallom a rengeteg áttelepített platánfa sziszegésétől. A könnyed nyári esőt felváltotta a vihar előtti csend. Esik. Kellemes deresség mardos szorulós ablakon keresztül. Se kinyitni, se becsukni nem tudom teljesen. Nagyon fájna már, de eszembe jut: József Attila ezt nem érhette meg, és kitagadna a világból, de csak miután kifutott belőle. Jó messzire. De ez így csak nincs jól! Mesteremhez fordulnék, de nem tudok; lesújtóan néz rám a móló széléről: annyiszor keringtem körbe magam az elmúlt pillanatokban, annyi mindent próbáltam mondani, a semmiből valamit, a valamiből semmit dagasztani, a damil már teljesen átszőtte testem. -"Fiam, ami nem nyílik, az kibaszottul be van ragadva, be kell olajozni! Vagy törd be azt a kurva üveget a picsába!" - vágta rá évezredek megfontoltságával Paulo, majd belelökött a pocsolyába, tudván a kő nehezebb; az majd alámerül helyettem is. Végül is: zsebpecával a kezemben, horoggal a szívemben, mi mást veszíthetek? 2017. szeptember 1.

[hazatelefonal]

[hazatelefonal]

Galactic hierarchy (2014 CC)

[hazatelefonal]

A magyar rendszerkritikusság árnyékában sütögető sügérek topológiája

Hiaba szívtam lassan és keveset,elszakadt a cérnametélt, mielőtt fel lehetett volna szürcsölni vele a leves alján ragadt nátrium glutamátot. Hálám üldözni fogja a sorsot, mert így nem lettem tőle kiütéses! Utána zsáknyi betűtésztát raktam fel főni, vagy 2 óráig rá se néztem. Egybeolvadt masszává alakult.... sebaj, mások hónapokig kirakták belőle helyettem a szerelem első és utolsó négy betűjét. Egyben csak alkalmanként, szigorúan, tábori körülmények közt kimért, szintetizált fejadagokban, de hát a gulágon nem lesz még ígyse a legtöbbünknek, kedves elvtársak, elvtársnők és elvbarátok! Ideje lesz megkajálni hát mindent, amit az orrom alá dörgölnek, majd ugyanolyan könnyedséggel kihányni, hátha valami formabontó alkotás manifesztálódik belőle egy új rendszerkritikus mozgalom- vagy épp polgári keresztény demokrata buzi tranzssidó neonyilas tömegmozgalomnak az alapkövét fogjuk kisflexxel kivágni belőle!

De lehet, hogy tán csak a férges almából kéne kisütni a kukacokat egy kis proteinért cserébe? És egyszerre megoldódádnak kis barátaink, népi és városi cimboráink élelmezési gondjai? Miért olyanok a dolgok amilyenek? Vajon miért cask a pránával kevert napfénykoktél adhat nekünk erőt és mindent lebíró akaratot?  Mégis milyen isten vezetne engem ezek után rá, hogy most még előbb egyek veletek, mitovább Veletek öntsem fel a csokapikos aludttejet?!

[hazatelefonal]

Két pont közti pontos idő

"Megszületünk és meghalunk. A két pont közt van az idő." De a két indulás közti idő illúzió. És aki nem indul, az már meg is érkezett. Szóval igények és pofonok! Aki marja, kapja! Továbbra sincs mit mondanom a semmiről, de azt még nagyon sokáig.

[hazatelefonal]

hazatelefonál!

[hazatelefonal]

Hogy itt már tegnap beletörődött mindenki a holnap utánba...

[hazatelefonal]

kommüniké

Nincsen jól ez a kommunikáció mindenképpen félre leszel értve mindenképpen félre leszel téve saját magadban motyogsz néha majd egy imára sarkalló dallamocskát gondolkodsz míg a nyelved nem éri agyad helyét, igazából tovább is mondhatnád magadban ha nem lennél teljesen bizonyos abban: nagy szavak alatt áthullik a könnycsepp halk szavakra ragad rá a csend. csend nélkül hamis reményed. de amíg nem beszélsz míg nem gondolkodsz szavakkal nyelved helyén, legalább magadra lelhetsz s reményed rabjaként járhat majd tovább a kérges kezed.

érzed majd mi jó, mi rossz, egy esélyesből induló újabb esélytelen. a kellemetlenből egy napon úgyis kitársulva kábrándulsz, mert tudod te jól: ha az ugyanazt már máshogy kérdezik és mondják, minden kitárul! pár percig csak néz, lát, fáj ez lenne a fejlődés, ha egyszerre szilárdul? de újra omlik össze, közös kotorékba hordják egymást az amorf nekromorfok. -te is itt? Lám, milyen kicsi a világ! de nyelve hegyével az új falat, aki ért hozzá, már át is döfte. pedig falak falatokba halmozzák egymást. -tán csak a kiutat keresed? tekinteted mostmár előző önbeteljesitett jóslatod idézi: nagy szavak alatt áthullik a könnycsepp halk szavakra ragad rá a csend.

2016. július 15

[hazatelefonal]

fekete, leves

A forró kávéba dobott jég pattogása kifejezi azt a várakozással átszőtt elemi feszültséget, az óráról órára megváltozó létbizonytalanság kioldódását, amivel a posztindusztriális urbánus hipsztertársadalalom napi szinten kénytelen megküzdeni a gentrifikált belpesti gettók tűzfalpanorámás erkélyein. Egy életérzésben maradásért vívott vég nélküli küzdelem az Övék.

Mikor elhalkul a pattogás, de még túl forró az ital, kettős dilemmával találkozunk: belerakhatunk még egy előre csomagolt áttetsző jégkockát, megkockáztatva életérzésünk és elveink felhígulását, vagy rákényszerülünk egy újabb céltalan várakozással egybekötött merengésre, és mire észbe kapunk, már kihűlt a kizsákmányolt munkások gyümölcse. A mikró érthető okokból szóba sem jöhet, a két lefőzés közt eltelt idő pedig kiválóan alkalmas ehhez hasonlók megosztására olyan virtuális közösségi terekben, ahol mindenki néz, de már szinte senki sem olvas vagy épp látja át, hogy mire föl ez az egész; bár leginkább hasonlatos a kisbetűs igazságok utáni szüntelen és beteljesületlen vágyódások kompenzálása érdekében főzött fekete levesre.

[hazatelefonal]

Űrszittya Hiszekegy

Hiszek egy konteóban, egy Mindenható imában, Mennynek és Földnek, Minden láthatónak és láthatatlannak legfeljebb három bekezdéses, youtuberól összeollózott megfejtésében.

Hiszek a Mi Urunkban, ősi atlantiszi tudásának tökéletességében, és az Ő Egyszülött fiában, Buddha Cubensisben, Aki plejád fénylényként született le erre a 4. típusú pokolbolygóra az idők kezdete előtt; Kit lefagyatottak, amíg szükség nem volt rá, mert eltértünk eredeti tervtől, ami az egymásban rejlő megvilágosodás téren és időn túl történő rekultivációja lett volna, de még ezt is sikerült elbasznunk. Majmok a Földről, emberek a gyíkoktól, az Annunakik a feketeféreg-lyukakból, mind valóságos Isten -egy dohos szuterénből nézve. Születtek, de Nem halnak meg soha, vagy legalábbis nem tudjuk hogy a rákba utazhattak ide fényezeréveken keresztül és miért néznek ki kb ugyanúgy mindenki tripjében, de az tuti, hogy az Atyával Egylényegűek, és Minden Általuk Van Vezérelve (és ha nem hódolsz be nekik mártírhalált halsz mint Jézus, Jacko, Kennedy, Tesla és társaik)

Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért bekamerázták ezt az egész kurva bolygót, majd alászálltak játszótereinkre és ezzel tönkre is tették másfélméteres homokvárainkat, hogy megtestesüljenek a földi meridiánvonalak erejéből, és így Scully megszeplőtlenítésével biorobottá emeljék fajunkat a hanyatló nyugat égisze alatt, azt nettó száztízért nagyba bányásszuk nekik az aranyat, mert amúgy abba panírozzák be az embereket reggeli gyanánt.

Poncius Pilátus alatt értük keresztre feszítettük egymást, majd a kitermelés csökkenésével megunták, hogy nem csinálunk már igazából semmi produktívat egymás szórakoztatásán túl, ezért felrobbantottak pár száz megatonnát körülöttünk, hiába adtunk nekik arany helyett kurva sok számot egy kompjúterben, mondván "tessék, itt van, mi ebben bízunk és alkudni is ér, legalább aludjatok rá egyet! -ez őket bizony kurvára nem győzte meg... Így hát többségünk kínhalált szenvedett, de Mi,bölcs Magyarok, sámándoktorunk csillagösvényen át szerzett szakrális tudásának ajándékaként közmunkások által emelt bunkerbe temetkezhettünk.

Harmadnapra kinyittattuk bunkerajtóinkat a mesterséges intelligenciával, mert az konkrétan kiszámolta egy hétvége alatt, hogy már sehol sincsenek az alakváltó pszichopaták és az imperialista kemtrélektől is mentes a csipkézett magyar égbolt... De Az az istenadta gép csúnyán rászedett minket, hiába, az optikai kábel is roswellből való! Minden mindegy alapon felmentünk hát a teraszra begyújtani egy rákot gyógyító szittyatövisből készült rudacskát, aztán láttuk, hogy Ezek a gecik még mindig Ott Ülnek a Mindenható Atyaisten Jobbján! Onnan újra jöttek ítélkezni meg fenyegetni élőket és holtakat, hogyhát Országuknak nem lesz vége soha, nekünk viszont perceken belül...! Közben egyre fejjebb szállt a füst, kérdezzük is az Istent: -Miért hagytad ezt a sok szart lefolyni a dunán...?! mondá isten: "szabad akarat nem-e rémlik-e?, és ha már itt vagytok, nem tekertek mégegyet a kedvünkre?" Ezt is jól benéztük, tehát ezen túl inkább csak hiszünk saját hallhatatlanságunk hallatlanságában, urainkban és éltetőinkben, akik az Atlantiszról és Lemúriáról származtak el, és akiket éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint ezeket a reptoid senkiháziakat.

Ők szóltak a próféták szavával is (szóval ezt okosabb helyén kezelni, de tessék): -Hiszünk az egy szent hidegvérű és intergalaktikus anyaszentegyházban, vállaljuk az életünk végéig tartó rabszolgaságot vélt bűneink bocsánatára, várjuk a felrobbantott tudás feltámadását pár lánglelkű nonkomformista őrült formájában és az ezzel eljövendő virtuális örök életet, Ámen

[hazatelefonal]

A shaman drum I made on June 13th, 2014. Full moon and whatnot. Hallowed be thy frame:) Yet it caused me to curse, derail, while trying to laughing it all away: dying to make room for rebirth: as wanting to end some bleak trails is not something one can do if the instrument was tuned up with sorrow tears of a woman long lost in the sea of grains. Broken as of now, it rests on top of another, waiting to be realigned and tuned in beginner’s flame.

[hazatelefonal]

Some traffic @ the bus station of Munich

[hazatelefonal]

Fehér kozmikus szélként

"nem bírtam tovább a hallgatásban rejlő lázadást a szónoklással való megbékélést a középutak kompromisszumát

becsaptam az ajtót magam mögött de azért holnap még visszajövök" Fuhl Imre - Már (részlet)

Fehér kozmikus fényként Bár becsaptam az ajtót magam mögött, azért holnap még visszajövök lomizni egy jót a roncsok között: kikaparom belőlük demarkációs sáncomat és az összegereblyézett szemétdombom tetején, radioaktív koktélom szürcsölvén gyújtok rá húsos dekkjeim legjavára; pöfékelvén magamból egy újabb próféciát az élet aktuális értelme gyanánt. A hamis háttéralkuk korát felváltja a nyílt színvallás, mert fejlődésünk tekintetében, az ideálképek zavaros egészében, csak valódi szellem tud válaszút elé érkezni; míg a nem választás illúziója kárhozatban hagy tombolni tovább. Ezért vagyok aki vagyok, ezért csinálom, amit csinálok, így adok értelmet létezésem értelmetlenségének. Utóbbiban isteneim bizton irigylik próbálkozásaimat... Többször meghaltam már tanaikért tanaik által, de a hét, vagy hetvenhét? szűzlány egyszer sem tartott sokáig, pedig végig Jézus kezét fogtam a paradicsomban! Azt hittem utolsó ítélet gyanánt csak sörözni fogok az Ördöggel, mégis dévák és asúrák kardjaiban ébredtem rá másnapos idealizmusom nárcisztikus gátszakadására; mely immáron most éppen minden mindegy milyen mederbe folyik tovább: túl sok felé törtünk és túl messzire repültünk már ahhoz, hogy önmagunkon túl bármit meg tudjunk vagy épp meg kelljen haladnunk; amíg fejlődésünk antitézise önmagunk létének folytonos újragondolása. Ahogy Isten csak vakarja fejét jajgató népe érthetetlen kérődzésén, úgy söpri be a változás szele minden sikertelenségünket és kudarctalanságunkat a végtelenség hullámzó tengerébe. Fehér kozmikus szélként fújom keresztül az univerzum izzó parazsát. Egy ilyen fénycsóvákkal teli káoszban születő rend sötétségén nem látni tova az orromnál: Én erre lettem kárhoztatva, látszólagos időtlenségem végezetéig. Legalább.