1 note
·
View note
LEHET EGY KÉRDÉSEM?
Hova tudnék futni, az elől ami a fejemben van?
12K notes
·
View notes
Lehet hogy beteg vagyok.
Vagyis hormonális probléma. Nem biztos, csak lehet. Vagy a hasnyalmirigyemmel lehet valami, vagy a pajzsmirigyemmel. Aztán lehet kiderül, hogy valami teljesen mással van a baj. De az is lehet, hogy nincs semmi bajom.
De valahogy mégis. Valaminek lennie kell. Sok-sok éve küzdök a testemmel, a kilokkal. És eddig a legalacsonyabb súly amit sokáig tartottam az a 72 kg volt. Jó oké, 172 cm magas vagyok. De akkor sem voltam soha se vékony. Ráfoghatom arra, hogy “erős csontozatú” vagyok, de ez a legnagyobb faszsag amit valaha hallottam. Most hogy diétazom, látom hogy nagyon lassú a folyamat. És sokszor stagnál az egesz. Valami miatt nem úgy megy ahogy mennie kene. Előtte majd egy teljes évig edzettem, oda figyeltem arra, mit eszek, sőt egy vagy két honapot végig dietaztam. De ezalatt az idő alatt fel kúsztak a kilók 93ra. Ami brutál sok. Soha nem voltam annyi. Még a 86-ot is soknak tartottam, ami több hónapon. Keresztül voltam. Én nagyon igyekszem. Sikeresen nem hánytatom magam, jó néha egyszer kétszer elgyengülök és a késztetés nyer. Van hogy néha napokon at van hogy csak egy egy alkalom aztán több hétig semmi. Tudom katarsztrofalis vagyok. De az hogy fogyás helyett hiztam, az el gondolkodtatott. Lehet hogy van valami bajom. A hasnyálmirigyes problémánál ugye a gyomor a probléma igazából. És a tünetek egyeznek azzal, amit leirnak. A pajzsmirigyre azért gyanakszom mert a túl vagy az alulmukodesnél a hízás az egyik tünet.
De fogalmam nincs mivan
2 notes
·
View notes
Nem. Szabad. Ennem.
251 notes
·
View notes
I hate calories
9K notes
·
View notes
Öngyűlölet is on.
0 notes
Le akarom vágni az összes zsírt magamról
167 notes
·
View notes
“- DEPRESSZIÓ : Túl sok, vagy éppen túl kevés alvás. A döntések kerülése. Állandó kimerültség. Érdektelenség minden iránt: emberek és tevékenységek iránt, még azok iránt is, melyek korábban kedvenceid közé tartoztak. Nyugtalanság, félelem érzése. Szorongás, szomorúság, üresség érzése. Krónikus súlycsökkenés, vagy éppen súlygyarapodás. Alacsony önértékelés, öngyűlölet. Esetleg öngyilkos gondolatok.”
47 notes
·
View notes
Megint itt tartunk. Éjszakai sírások, folyamatos fáradtság, ami baszik elmúlni. Nem lehet hozzám szólni, mert rohadtul nem akarok beszélgetni senkivel. A suliban minden egyes nevetés, mosolygás, hülyéskedés kínszenvedés és legszivesebben üvöltenék a fájdalomtól. És akkor már az állandó öngyilkosságról való gondolkodásról már ne is beszéljünk. Azt hittem vége. Visszaestem.
21K notes
·
View notes
I wanna kill myself
There's no other way to say it
4K notes
·
View notes
Miért van az, hogy szinte félek az emberektől?
Szinte rettegek ha tömegben vagyok, mintha minden egyes szem csakis rám szegődne, és mintha mindenki a hibát keresné bennem...
Ha egy csapat ember nevet mellettem, azt hiszem azt nevetik ki, hogy milyen csúnya és kövér vagyok.
Ha meghallom, hogy valakik súgdolóznak, rögtön azt hiszem, hogy rólam.
Számtalanszor mondtam magamnak: "nem körülötted forog a világ."
Mégis annyira érdekel, hogy mit gondolnak mások...
De miért is?
Esküszöm, hogy jobb leszek.
Le fogok fogyni, és akkor már nem tudnak mibe belekötni.
Ha megdicsérnek, azt hiszem, hogy gúnyból teszik. Miért nem tudom csak kizárni ezeket a gondolatokat?
27 notes
·
View notes
Until you can’t breathe, until you can’t move, until it ends you…
21K notes
·
View notes
Is this me? Is this my illness? Am I actually ill? Am I just a bad person? Is this just who I am? Am I just an attention seeker? Is this real? What’s going on? I’m so confused.
54K notes
·
View notes
Someone: You look good today!
Inside my head: How dare they to lie to me, straight to my face. I look disgusting today.
Me: Aw thanks
6K notes
·
View notes
“Nem olyan rossz a szorongásom” kezdőcsomag
• lábrázás
• ajakharapdálás
• gyorsan járás
• kétféle hangulat: MENNEM KELL és MIÉRT VAGYOK ILYEN FÁRADT?
• [új értesítés] el kell olvasnom MOST
• “idegesítő vagyok?”
• “utálnak”
• körömrágás
• bőrtépés
• [valakik nevetnek] rajtam nevetnek
7K notes
·
View notes