morningstaarr - Tumblr blog

[morningstaarr]

Amikor éppen kilábalsz a depresszióból, erre világjárvány van karanténnal... Szóval ismét egyedül kell otthon maradnod, csak most nem élvezed.... #myluckylife

[morningstaarr]

Jelentem, kezdek teljesen kilábalni a depressziómból

-már elhagyom a lakást

-beszélek emberekkel, ha nem is minden nap, de rendszeresen

-újra találkozok a barátaimmal

-éjjel, sötétben is tudok aludni

-építő gondolataim is akadnak, napi többször is

-elkezdtem sportolni

-bejárok az egyetemre

-munkát keresek, hogy legyen pénzem utazgatni 

-újra vannak céljaim

-újra vannak megvalósítandó álmaim

-  (és hajlandó vagyok nyitva tartani a listát)

[morningstaarr]

Hajnali ébresztő

           Zúg, morajlik az acélszürke tömeg amint az alattam lévő szikláknak csapódik, hogy ott ezernyi apró cseppben leváljon, majd a tenger része legyen újra és újra. Lent a parton egy fiatal nő van egy kislánnyal és egy kisfiúval. Egyszer csak felsikkant a kis rózsaszín kabátos, megijedek és lépek egyet oldalra. Mivel a szikla szélén állni nem éppen okos dolog, sejtem most mi vár rám.            Bzzrrrrrrrrrrr......Bzzrrrrrrrrrr......Bzzrrrrrrrrrr........ Keltem a telefon rezgésére az asztalon. - Ki lehet az szombaton, érzésem szerint hajnalok hajnalán? - Megpróbáltam elolvasni a kijelzőn lévő nevet, de olyan fényesen világított, hogy egyszerűen képtelenség volt. -Haló? - szólok bele kómás hangon, nem kis nehezteléssel együtt. -Ki az? - Kérdezi a sírós hang -Te hívtál engem. Zora vagyok, mi történt? -Jó, mert téged akartalak hívni – szólt vissza a már ismerős, flegma válasz – Elhagyott! Azt mondta hogy nem akarja tovább folytatni, hogy folyton csak kioktatom és parancsolgatok neki! Elakadt a szava a feltörő zokogásban. Most erre mit lehet mondani? Tényleg folyamatosan háború volt közte és a barátja között, már csak idő kérdése volt hogy megtörténjen. Ránéztem az órára, fél hetet mutatott. -Figyelj ide Klau! - mondtam, nyújtózkodtam egyet és felültem az ágyban – Van benne igazság, de ha gondolod akkor találkozzunk a part melletti szikláknál 1 óra múlva, rendben? -Jó, csak kérlek ne hívd fel őt, jó? Most nem akarok vele beszélni. -Megértem. Akkor egy óra múlva a sziklákon! Szia!

-Várlak. - Ezzel lerakta. Gyorsan elékszültem, megamra kaptam egy széldzsekit és egy sportcipőt, majd mentem is a tengerhez. Fújt a szél, hűvös, nyirkos idő volt. Lehet nem is volt olyan jó ötlet a part...

           Mikorra odaértem, már ott ült a szirt peremén, és nézte a messziséget. A nap pont az ellenkező oldalról kelt, acélszürkére változtatva a hullámokat könyörtelen gépezetté alakította a tengert, ami látszólag nem kegyelmez senkinek. Óvatosan kell azokon a kőteraszokon felmenni; csupa egymás melletti sziklasáv, ami mintha egy nagy hegyoldalból fordult volna oldalra, így borotvaéles részeket hagyva egyik-másik szakaszon.

           Klaun látszódott, hogy sírt, és még fog is. Elmesélte hogy mi történt, én pedig pártatlan megjegyzéseket tettem. A srácnak is volt némi igaza, meg neki is. Nem az én dolgom igazságot tenni közöttük. Ha nem működik egy kapcsolat, nem kell erőltetni. Szerintem sem tesz jót egy párnak, ha folyamatosan ellentmondanak a főbb kérdésekben, és egymás húsát tépik, amikor csak lehetőségük van rá. Annak úgy nincs sok értelme. Így telt el egy pár óra, beszélgetéssel, közben a vizet bámultuk.

           A partra közben egy család érkezett két kicsi gyerekkel, de egy kis idő múlva az apának csörgött a telefonja, és gyorsan el is ment. Láttuk őket, a kicsik mutogattak is ránk, majd elkezdtek fogócskázni. A kisfiú mindenféle hínárokkal, tengeri növényekkel ijesztgette a lányt. Akkorra mi már eléggé átfagytunk, le akartunk menni venni egy teát, ám ahogy még egy utolsó pillantással búcsút vettem a hullámoktól, valaki sikított, és ahogy megfordultam megnézni, hogy mi történt, félig leléptem a peremről, és megbillentem, dőltem.

-Hohóó, teázni megyünk, nem fürödni! - szólt Klau, miközben elkapta a kezem és visszahúzott. Végre elmosolyodott, aznap először.

-Rendben, de most én választok! - mosolyogtam én is.

-Nekem mindegy, - mondta – cukorral bármi iható lesz!

-Ha te mondod...

           Ezzel elindultunk lefelé a part melletti teázóba, immár mind a ketten nyugodtan, és kissé vidámabban. Bármi történjék is, az élet nem áll meg, nekünk pedig mennünk kell tovább, örülni minden apró dolognak, hiszen ki tudja, talán holnaptól már nem lesz rá alkalmunk. Emberek vagyunk, ami azt jelenti, hogy a hatalmas tengerrel ellentétben mi nem újulunk meg, ha darabokra hullunk. Nem. A tenger olyan, mint a főnix, csak ő nem a saját hamvaiból, hanem az újra és újra leváló cseppjeiből születik újjá, lesz ismét egész, míg mi a tiszavirághoz vagyunk hasonlóak: csak egyszer élünk.

[morningstaarr]

Egy meg nem született poszt, egy emlék... Sajnálom. Mind a kettőnket. Legközelebb majd jobb helyet találsz magadnak, pici!

[morningstaarr]

Na, akkor, durr bele a közepébe, mert hogy máshogy is csinálnám? Túllépni rajtad nem egy egyszerű feladat. Ha csak azt az egy pillanatot kellene elfelejtenem, amikor beléd szerettem, könnyebb lenne? Volt, aki ezt tanácsolta, csak egy dolgo9t nem vett senki számításba: ez ezernyi apró pillanat. Amikor csak mi tudtuk, hogy min nevetünk, mert a többieknek nem esett le az előző mondat kétértelműsége. Amikor átbeszélgettünk egy egész éjszakát ketten, valami mesével a háttérben, hogy mi azt most jól megnézzük, mert nekem reggel korán indul a buszom, nem tudok aludni, és virrasztasz velem, hogy le ne késsem. Amikor csócsó közben nevettünk. Amikor megvigasztaltál. Amikor tanítottál. Amikor csak ott voltál, és én már jobban éreztem magam, pedig addig is nevettem és mosolyogtam. Amikor először aludtunk együtt, lés csak hallgattam a szívverésed. Milliónyi picike pillanat, és mégis belém vésődött… Most igyekszik dolgozni a csiszoló, de idő kell neki, és teljes munkát csak hosszú idővel tud végezni, új emlékeket kell rávésni az eddigiekre. És.....ennyi.

 Ennyi volt.

[morningstaarr]

sátraztunk

együtt sátraztunk, és nem egészen romantikus kiruccanásra sikeredett, hanem az egyik legrosszabb rémálom lett belőle, az elvás előtti 1 órára reflektálva.... 

nem vagyok hajlandó ezt tovább csinálni. 

bőgje melletted álomba magát másodjára akinek ez lenne a legjobb dolog az életében......

[morningstaarr]

Mert te azt mondtad hogy minden bizonnyal, én meg azt, hogy ez nem elég jó...

[morningstaarr]

Elveszve

Nézem a napfelkelte szélét, ahogy halvány rózsaszínbe és fehéres kékbe vált az éjszakai égbolt. Miért csak a szélét? Mert takarja a számos 10 emeletes, egy pontosan olyan, aminek az ötödik emeleti erkélyéről én is írok. Siralmas ez a panelbeli élet néha. Hiányoznak a távlatok, amik otthon megvannak. Hiányzik a messzeség látszata, hogy közelebb érezzem magamat a fontos dolgokhoz. Hiányzik, hogy nézzek, amíg csak láthatok. 

Itt minden más. Túlfűtött. Minden olyan közelinek hat, és mégis... Olyan elveszett vagyok ezekben a közelségekben. Céltalan, mint egy fűcsomó a járdalapok közti homokban, amit az ember előbb-utóbb kitép onnan, hogy ne rontson az összképen. 

El vagyok veszve a saját fejemben, a saját kis világaimban. 

És nincs aki megmentsen...

Elvesztem. 

[morningstaarr]

El akartam menekültni előled, és öntudatlanul a te papucsodban mentem....

[morningstaarr]

3 hónapja újra haza készülök

Néha azon gondolkodom, hohy mi is lehet az az életkor, amikor már nem érzi kötelezőnek az ember, hogy időközönként megjelenjen az apja vagy/és az anyja házában. Aztán rájöttem, hogy az már nem az egészséges kapcsolat ismérve. Azért mész oda vissza, mert ott szeretettel várnak, és szereted azokat, akik ott várnak. 

Vagy valami hasonló. Nem tudom. 

Jelenleg ki kellene teregetnem a ruhákat, amiknek van kb 7 órájuk megszáradni, mert egy 6 órás utazás előtt állok. Szuper, ugye? 

[morningstaarr]

Hiányzik, hogy valakinek hiányozzak

Mert ilyen önző vagyok egyébként. Úgy hiányozzak, mint még soha senki. És hiányozzon nekem is...

[morningstaarr]

Mert a random hetek a legzsúfoltabbak

Az elmúlt 3 napban 13 random ember fordult meg a lakásban... 3 lett hívva 😂😂

[morningstaarr]

Az öleléseddel álmodom. Szar ügy...

[morningstaarr]

mert néha erősnek kellene lenni

És ha lenne elég erőm, talán írni is mernék a problémáimról. Akkor prmanenssé válnak, valahogy időtállóvá a leírt szavak miatt. Olyan, mintha azok a gondok egyszerűen rajtam kívül élnének tovább, és nem lenne más választásom, minthogy elfogadjam őket, ahelyett, hogy bérmilyen megoldást találnék rájuk... 

[morningstaarr]

Új projekt!!! #justpanelthings

2 panel között konzervdoboz-telefont készítünk, hogy amikor egyszerre megyünk ki az erkélyre dohányozni, tudjunk beszélgetni....

[morningstaarr]

Hiányzik az ölelés

[morningstaarr]

Moder romantika...