Erőszak és valami megfogalmazhatatlan
Egy kevinszpészis cikk hozta fel bennem ezt az emléket.
Most megpróbálom körbejárni, de előrebocsátom, nem kell sem együttérzés sem semmi, nem vagyok traumatizálva csak az értetlenség által vagyis, ha ért is trauma, hát mittudomén mi ért.
Párkapcsolatban éltem és utólag is (amikor már minden elhalványul és értékét veszti) csak arra emlékszem, hogy a szexuális életünk jó volt. Ám volt egy alkalom, amikor valami fura dolog történt.
A vendéglátásban dolgoztam akkor éppen és éjfél körül jártam haza, végletekig kimerülve a 16 órás műszaktól. (ez csak két hónap volt, utána visszállt a normál 10-12 órás meló)
Annyira fáradt voltam, hogy zuhanyozni nem volt erőm, csak eldőltem mint egy zsák és egyetlen vágyam volt, hogy aludjak.
Volt olyan máskor is, hogy arra ébredtem, hogy a pasim matat rajtam, de az az ébresztő jó élmény volt. Ez alkalommal viszont arra ébredtem, hogy a keze már bennem van és nem értem mi van és nem akarom a szexet, aludni akarok, de nem tudtam védekezni, csak nyöszörögni, hogy ne, ne. De nem törődött vele vagy nem is hallotta vagy a megszokás vitte és észre sem vette, hogy én csak fekszem, mint egy darab fa, egy teljesen alkalmatlan pózban, egyszerűen fogalmam sincs mi történt, csak az érzésre emlékszem, hogy nincs erőm védekezni és csak aludni akarok és fájt az AGYAM, ezt az érzést ismertem már, nekem tud a fáradtságtól fájni az agyam.
Szóval a pasim megszexelt, amit én erőszaknak éltem meg, miközben ő nem volt egy erőszakos típus, sosem bántott volna, szerinte minden rendben volt és a testem nagyon is készséges volt.
Ettől is vált ez egy rémes élménnyé, hogy olyan valami történt, amit én akkor éppen NAGYON NEM szerettem volna, a testem viszont, mint egy gép, reagált, nedvesedett, befogadott, bár nem élvezett el.
Ez is furcsa volt abban a dologban mert amúgy sosem hagyott úgy, orgazmus nélkül, hacsak én nem mondtam, hogy most nem kell. (van ilyen, az ember örömmel benne van a mókában a másik kedvéért)
És abban az időban azért már sokat volt dühös rám, mert azt hitte megcsalom. Szóval az élményem az, hogy elvette amit akart, én meg nem tudom mi történt.
Nemrég olvastam róla, hogy a lidércnyomásnak nevezett állapot az egy teljesen valós dolog és nagyon ijesztő. Alvás közben az agy egy része kikapcsol, hogy miközben alszunk, a testünk ne csinálja azokat a dolgokat amikről álmodunk és amiket valóságnak élünk meg. Ébredés közben ezek a funkciók visszakapcsolnak, az egészet észre sem vesszük. Kivéve, ha rossz fázisban ébredünk fel, mert akkor azt éljük meg, hogy nem tudunk mozogni. Hogy a tudatunknál vagyunk, de nem tudunk mozogni. Akik megélték ezt, azt mondják borzasztó élmény.
Valószínűleg erről lehetett szó, ezért nem tudtam védekezni vagy a nyöszörgésen túl kifejezni, hogy nem akarom a szexet.
Nem beszéltük meg másnap.
Valamit beszéltünk róla, de mivel fogalmam sem volt mi történt, nem tudtam megfogalmazni sem. Meg nem is tudtam eldönteni sem, hogy ez belefér-e, van-e benne bármi ami rajta számonkérhető.
Sosem volt erőszakos velem.
De mégis az az emlékem, hogy akkor éjjel dühös volt rám. Az sem kizárt, hogy a passzivitásom még dühösebbé tette. Azt hitte mással voltam, azért mentem későn haza.
Tök mindegy mit mondanak erre mások, hogy erőszak volt-e vagy sem, mert engem csak az érdekel ami az agyamban történt. Hogy talán ilyen lehet, amikor bedrogozva megerőszakolnak vagy amikor valaki műtét közben felébred vagy egy baleset bezár a testedbe amikor lebénulsz.
Egy párkapcsolatban ez inkább egy sajnálatos baleset, nem egy erőszak. Vagy fogalmam sincs. Talán túl megengedő vagyok?
Kapcsolódik hozzá egy másik gondolat amitől az a kapcsolat egy fos volt valójában. Ott volt az a két hónap szívás amit bevállaltam. Kellett a pénz. Ezalatt semmilyen segítséget nem kaptam. Nem csinálta meg a házimunkát, nem jött értem éjjel (mondjuk ő korán feküdt mert korán kelt), nem nagyon tudom megfogni mitől éreztem volna, hogy ez a dolog a család ügye és nem csak az enyém. A gyerekekre vigyázott, ez igaz. Hasonló esetben minden együttérzésem azé, aki bevállalja a kurvanagy melót és próbálok segíteni, valahogy könnyíteni az életén, átvállalni más feladatait, de a legkevesebb, hogy beszélgetek vele, hogy a lelki terhek könyebbek legyenek és ne érezze magát egyedül. Hiszen ez több hónap elszigetelődést jelent.
Persze, az önmagában egy probléma volt amiért egyáltalán elvállaltam a munkát. Arról is kellett volna beszélnünk.
Azt is be kell vallanom, egyáltalán nem biztos, hogy akkor alkalmas lettem volna arra, hogy befogadjak egy külső szemléletet. De az a pasas fontos volt nekem, ezért amit mond, az nyomot hagyott volna. És valószínűleg segített volna abban, hogy érezzem, hogy van kiút a helyzetemből.
De valójában, a szexen kívül semmi sem működött. És ezt nehéz volt belátni. Hogy az kevés.
21 notes
·
View notes
Zajok a nappaliból – Traxelektor 2024. 04.
Egyik hétfőn álmomban a haverjaimmal valami olyan helyen voltunk, mint a Művészetek Völgye, ahol egy csűrben Blixa Bargeld lépett fel az éjszaka közepén. Mikor vége lett a koncertnek, elindultunk piát szerezni, de egy pár perc múlva tűnt fel, hogy ott felejtettem a „dombon” a pulcsimat. Ekkor szólalt meg az ébresztő, amit észleltem, de megbeszéltem magammal, hogy a pulcsimért még mindenképp visszamegyek! Érted? A marha visszamegy érte. Azt hiszem ötször nyomtam ki az ébresztőt, és persze az agyam minden visszamerülés után újrarenderelte a helyszínt, így többször eltévedtem, hideg is lett, a csűr is bezárt, sőt a pulcsim se lett meg, pedig Cobb óta tudjuk, hogy ez a félórás hosszabbítás álomszinten 6 órának felel meg, jó reggelt álmodók!
Hogy miért pont Blixát álmodtam oda, oka van, akkor már hallgattam az Einstürzende Neubauten új albumát.Hogy mi a francot keresne egy ipari zenét, saját kézzel alkotta hangeszközön játszó banda a Taliándörögdön? Mondjuk Szőkének bejönne, még most is.
Az elektronikus zene és rokonterületei is bírnak már olyan életművekkel, melyek az érinthetetlenség szintére jutottak, ezekről itt rendre írok. Egyikük az ENB, akikre nyugat-berliniként hivatkozik még a Discogs is, lévén nyolcvanas startkőről ugrottak anno ismeretlenként az ismeretlenbe. A Rampen: apm (alien pop music) című album a tizenharmadik Neubauten album, ami 44 év alatt nem sok, míg az a 44 év valószínűleg nagyon sok. Ha valaki veszi a fáradságot, és végigveszi az ENB históriát, nagyon sok különös fejezetet olvashat, kísérletezésről, őrült történések láncolatairól – az egyik kedvencem, hogy előzenekar voltak / lettek volna a U2 híres Zoo TV Tour- jának európai állomásain, de megváltak tőlük hamar, miután az egyik koncerten az egyik vasat (hangszert) behajították a hőbörgő tömeg közé. De hogy érezd, ez volt az ifjonti hevű alapattitűd:
Ipar, művészet és punk. Persze ettől már nagyon messze volt a kétezres Silence is Sexy (nagyon ajánlom!), pláne Blixa, Teho Teardo csellistával elkövetett kortárs bolyongásait. Dehát ő már megcselekedte azt is, hogy 1983-ban csatlakozott a Nick Cave és Mick Harvey fémjelezte Birthday Party-hoz, hogy aztán a Bad Seeds-ben velük, meg Barry Adamsonnal kiegészülve teljesedjenek ki. A minden bizonnyal nem ember Blixa 20 éven át volt egyszerre tagja a Bad Seeds-nek és a Neubauten-nek. 2003-ban kiszállt a BS-ből, hogy a „Neubauten-re tudjon koncentrálni” – hát nem aranyos? Az új albummal turnéra is indul az ENB, ez év október 16-án az Akváriumban lépnek fel.
„A Ramzan Kadirov csecsen elnökkel történt egyeztetések után a Csecsen Köztársaság Kulturális Minisztériuma elrendelte, hogy az országban mostantól csak olyan zenéket lehet lejátszani, amik nem lépik túl a 80-116 bpm.” Csecspon-Ambient színpad az egész ország, a rezidens DJ Kadi, kedvenc műfaja a killbient. Mint kezdő ambientistának, neki ajánljuk ezt az egzotikus, de a hegyekben is elkészíthető kínai receptet: A friss ambientet agyagedénybe töltjük, vászonnal letakarjuk és 7 órán át nedves, hűvös csendben pihentetjük. Ezután az ambientszínt lemerhetjük. Ez a tejfehér esszencia könnyedén vegyíthető jungle-lel, technoval, dubbal vagy breakkel.A RainsoftcégNature Resonance termékcsaládja elhozza önnek az ambientszín áldásos hatását, mely puhává varázsolja ritmusait.
A shanghai-i Yang Yurou áll a Rainsoft név mögött. A kínai hölgy második albuma, a Nature Resonance a dél-koreai Oslated-nél kapható, és hát, mivel szegénykém nőnek született, nem hiszem, hogy DJ Kadinál sikert aratna, mint kreatív alkotó.
Mindeközben és már jó ideje– a James Webb űrteleszkóp segítségére siet a Hubble űrteleszkópnak, és pontosabb mérési eredményeivel alátámasztja az ún. Hubble Feszkó következtetéseit, igazolva, hogy az nem mérési hibákból eredt. Az, hogy a kávé mellé meggyújtott cigim hamuvá ég, és minden, ami az idő iránya által determinált folyamat – kvázi, az általunk ismert világ minden jelensége, mikor kell metszeni, meg a kötelező szülinapozásotok is – annak köszönhető, hogy hol volt, hol nem volt egy ősrobbanás, és az univerzum tágul. Ezt a tényt tökéletesen szemléltetnie Philip K. Dicknek sikerült a Visszafelé Világ (1967) című regényében, amiben egy szűkülő univerzumban zajló történetet olvashatunk, és itt a főhős csikkre gyújt rá és a végén egy egész cigarettát tesz bele a dobozba. Oda- vagy visszatérve, a világ megértésének kulcsa tehát, az univerzum tágulása. A Hubble Feszkó állítása pedig az, hogy az Edwin Powell Hubble által 1929-ben megfigyelt tágulás, és annak sebessége, a szintén róla elnevezett Hubble-állandó értéke (72–75 km/s/Mp) lokálisan mérve eltérhet, ui. 67-68-as értéket mértek. Ergo, már megint felbukkant Agent Kvantum Buddha, aki szerint nincs objektív világ, az a szemlélő által van meghatározva.
„A legizgalmasabb lehetőség az hogy a feszültség egy olyan dologra utaló nyom, ami hiányzik a kozmoszra vonatkozó ismereteinkből. Jelezheti egzotikus sötét energia vagy sötét anyag jelenlétét, a gravitációról alkotott elképzeléseink felülvizsgálatát, vagy egy egyedülálló részecske vagy mező jelenlétét is” – írta Adam Riess, Nobel-díjas fizikus.
Following Jeff – Asztrológiai sorozatunk következik.
A Zajok a nappaliban követői számára nem újdonság, hogy időnként beszámolunk a detroiti kozmonauta és felfedező Jeff Mills útjáról az Axis fedélzetéről a végtelen világűrben. Jeffery Eugene Mills már Stephen Hawking szemével kutatja az ismeretlent, új albumának címe: The Trip - Enter the Black Hole. Vendégművészként az albumon felbukkan Jun Togawa, shinjukui énekesnő, aki minden bizonnyal eddig hibernálásban volt. Remek volt az út, tudom ajánlani bárkinek! Apró kellemetlenség, hogy a fekete lyukból csak háttérsugárzás formájában távozhattunk, és azóta néha elveszítem az élességem, ha fáradt vagyok, enyhén áttetsző leszek, az idő sebessége pedig bizonytalanabb, mint a Hubble-állandó. Persze az is lehet, hogy ez csak posztcovid.
Az Axis Expressionist sorozat darabjai viszont egyértelműen a Földhöz köthetőek, bár bőven akad benne „egzotikus sötét energia”. A sorozat legújabb zsengéje a Millsart pszeudó alatt realizálódott négyszámos Neo Tantric Parts EP. Abszolút JM minőség, pattogós detroiti techno a klasszikus hangkészlet elemiből újrahasznosítva.
Háromszögekbe zárt Korgok morognak az analóg ködbe burkolt szobában. Szürke minden – ennyit sikerült – így, Cooper ügynökösen – lejegyeznem a lengyel Bielsko-Biała-ban született, ma a szülővárosától 800 kilométerre nyugatra, a német Chiemgau-ban élő úriember, MPU101 negyedik albumát hallgatva. Aminek címe: tádá! MPU104. A meglepetés a középső nevem – mondhatná empéú magányos farkasosan (Jerry Lambert szerepében Bill Paxton, magyar hangja Kőszegi Ákos), ám ez a fajta ambient, amit ő celebrál nem igényli az izgalmakat. Rásüthetnénk, hogy old-school, de szerintem ez a Korgok (ami nem egy ige) dacára sem az, inkább csak egyre ritkább, mint jó pár kedves madár éneke erdeinkben. Mondjuk a legdurvább fordulat az lenne, ha előugrana a hangcucc mögül Magyar Péter, hogy: igen, ez is én vagyok, nesze émbient, igyátok!
Minden bizonnyal a zenekar szempontjából is kiemelt értékkel bír a most megjelent The Utopia Strong album, a The BBC Sessions. John Peel már húsz éve nincs velünk, így Peel Session-ök már nem készülnek, de ez ugyanaz a zenetörténeti jelentőségű sorozat, annak egy új darabja. Ha lehetek őszinte, nekem a 2019-es nyitó album, a The Utopia Strong lényegesen jobb most is. A két hosszabb, prog-electronic elszállás, főleg a The Tower Is Closed azért nagyon működik. A csapatot Kavus Torabi, Michael J. York és Steve Davis alkotják, és hogy bulváros felével zárjam: ez a Steve Davis ugyanis az a Steve Davis. Az a vörös pali, akit órákig bámultam az első műholdas sportközvetítésekben éjjelente, és akit már akkor is nagyon kedveltem, a nyolcvanas-kilencvenes évek sokszoros snookerbajnoka.
A múlt hónap egyik legkarakánabb remixét Reeko készítette, a JK Flesh - Human Nature-jét átszabva. Most jöhetne a szokásos, ismerjétek meg Juan Ricot, akit tisztelhetünk a Reeko pszeudó mögött, de a helyzet az, hogy már hallottátok, ismerhetitek: Architectural néven. A The Sad Giant-tal 2020-ban (tessék, sláger!), a Blue Garden-nel 2022-ben szerepelt az év végi Grande Traxelektor összegzésekben. A Samurai Music gondozásában érkezik most a Tomorrow Doesn't Exist négyszámos Reeko EP. Mélyre eresztett dobokra és basszusokra épített techno, a réveteg, intelligensebb típusú, ami azt is megengedi magának, hogy a címadó szerzeményt háromnegyedé tört alapon futtassa.
Li Yilei, kínai születésű, de Londonban élő, konceptmunkáiról és performanszairól, multimédiás installációiról ismert művésznőről még 3 éve írtam a kétnyelvű 之-OFalbuma kapcsán. A tavalyi Secondary Self-fel már nem fért be a hónap megjelenési közé.
Friss, Nonage címet kapott új albumáról viszont érdemes pár szót ejteni. A hölgy zenéje magán viseli természetesen a születés / származás jegyeit, amit elég nehéz rávetíteni az általa művelt elektronikára, ám mégis. A Nonage kínai címe „垂髫”, ami „gyerekkori”-t vagy „kócos haj”-at jelent. Ez arra a gondtalan életszakaszra utal a kínai kultúrában, amikor a leánygyermekek átvitt értelemben és szó szerint is leengedik a hajukat (jogos az európai kérdés, egyáltalán, mi nem átvitt értelem a kínai kultúrában?). Li számára a nonage egy olyan hely, ahová mindig visszatérhetünk – hogy tanuljunk a félelemről és a félelemnélküliségről, a szeretetről és kétségbeesésről, a bánatról és vidámságról, a kíváncsiságról és a hibákról. A keleti kultúrákban jellemző, hogy a profán élet eszközeire, a tárgyaikra, a hétköznapi cselekvésekre, szertartásként tekintenek (mert átvisz az értelem). Ilyen szertartásszerűen bukkannak fel a Nonage rövid, ötperces meditatív darabjaiban tárgyak, eszközök, melyekből Li triptichonokat épít, és ez a szerkesztési mód ad egy plusz dimenziót ezeknek a kísérleti ambient műveknek. A számomra legkedvesebb három triptichont – Pond, Grief and Glee / Sandalwood, Ivory and Summit /Pillow, Mantra and Trance – meghallgathatjátok a Traxelektorban.
„Emlékszem, úgy nyomkodtam a zongorabillentyűket, mintha virágokat simogatnék, a kottákat úgy olvastam, mintha festményekretekintenék, úgy írtam, mintha magamhoz szólnék, és úgy üdvözöltem a halált, ahogyan az életet.”
Kathleen Baird New York City-ben élő multi-instrumentalista egy igen különleges, eredeti jelenség:
Ahogy mondani szokás, egy kép többet ér ezer szónál, a fenti vidijó pedig, ha jól számolom ntsc-ből 431 244 kép vala. A kérdés, hogy egy ilyen ütős mozgóképi produktum után mit kezdjen az ember a szimpla audioval. Kezdjük ott, hogy ez egy nagyon igényes kivitelezésű kiadvány, gyűjtőknek szerfelett ajánlott (és nemcsak a vinyl, a cd is).
Kathleen fekete alapon fehér grafikáit találhatjuk a bookletben, a lemezborítón is egy ilyent láthatunk, valami sejtszerűség, szinte sejtfal nélkül, kíváncsian és egyben fenyegetően tekergőző csillókkal. 11 tételből áll az album, mindegyik Gate címet visel és rómaival sorszámozott. A tételek elnevezése az album címe kapcsán válik érthetővé, Bearings: Soundtracks for the Bardos. Az utalás a Bardo tödol-re, a Tibeti halottaskönyvre vonatkozik, a kapuk (ajtók) pedig az élet elengedésének (avagy a gyász feldolgozásának) fázisait szimbolizálják.
A klip azt sugallja, hogy itt egy onemanshow-t hallhatunk, ami nem igaz (Ka egyébként tagja egy wisconsini, csak csajokból álló, kísérleti együttesnek is, Spires That In The Sunset Rise a nevük). Tizenkét közreműködő nevét olvashatjuk a bookletben, a gong, szaxofon, hegedű, klarinét stb, vagyis a klasszikus hangeszközök mellett hangtálak, és (nem tudom van-e magyar neve) waterphone is hallható, amit hívnak tengeri hárfának is. Csak a helytörténeti visszacsatolás véget, sőt, ezzel illett volna kezdenem, hogy az egyik legjelentősebb multi-instrumentális experimentalista is NYC-be való, Laurie Andersonnak hívják, aki idén nyáron lesz 77 éves.
Szalagféreg. Brrr! Ez a neve. „Unfading moths, immortal flies, and the worm that never dies.” Ez meg a mottója a londoni The Tapeworm, csak kazettákat megjelentető kiadónak. Első kiadványuk Philip Jeck - Spool című egyórása volt 2009-ben. Philip Jeck – aki vizuális művészként, lemezjátszókból épített installációiról volt ismert, de Jah Wooble Radioaxomjét is erősítette – 2022 tavaszán váratlanul elhunyt. Dimitris Papadatos vagy ahogy mi ismerjük Jay Glass Dubs, a tiszteletére, 2009-es anyagát bontotta alkotóelemeire, és építette azokat újra. A transzformáció, hogy teljes legyen, Jay Jeck Glass Dubs-szá változott, a kazi címe pedig Respooled lett. A két, pár másodperc híján 30 perces oldalon örvénylő ambientben a klasszikus JGD-féle dub is kavarog teljesen megszakítás nélkül félórákon át, ezért a Traxelektorban ne is keressétek!
Megjelenések (2024.04):
Einstürzende Neubauten - Rampen: apm (alien pop music)[2024, Potomak][LP]
Jack Smooth & Chicago Loop - Effusion 7075 [2024, Craigie Knowes][EP]
Jeck Glass Dubs - Respooled [2024, The Tapeworm][MC]
Jeff Mills - The Trip - Enter the Black Hole [2024, Axis][LP]
Ka Baird - Bearings Soundtracks For The Bardos [2024, Rvng Intl.][LP]
Li Yilei - Nonage [2024, Métron][LP]
Liebus - Noise Protocol [2024, Holding Hands][EP]
Millsart - Neo Tantric Parts [2024, Axis][EP]
MPU101 - MPU104 [2024, Ilian Tape][LP]
Rainsoft - Nature Resonance [2024, Oslated][LP]
Reeko - Tomorrow Doesn't Exist [2024, Samurai Music][EP]
The Utopia Strong - The BBC Sessions [2024, Rocket][LP]
VA - Arkiv I [2024, Forsvarlig Arkiv][Comp]
Traxelektor 2024 04 Spotify Playlist - link
(62/73, 5:33 / 6:14, 85%)
OffSpot Data
Jack Smooth & Chicago Loop - Effusion 7075 [2024, Craigie Knowes][EP]
Traxelektor 2024 04 Full Playlist
Amandra - Lavanvilla [Edition Collector, Nous'klaer Audio]
Amandra - Palette Doree [Edition Collector, Nous'klaer Audio]
Axel Karakasis - Creatures [Over Lap , Modularz]
Axel Karakasis - Over Lap [Over Lap , Modularz]
Biocym - Sabotage [VA - Arkiv I, Forsvarlig Arkiv]
Coco Bryce - Vendetta [MYORFR001 , MYOR]
Con-E - Rock Dis M'fo [Left Side Lost EP, Kniteforce Prime]
Daniel Avery - Wonderland [Wonderland / Running, fabric Originals]
David Holmes feat. Raven Violet - Agitprop 13 (GLOK Remix)[Blind On A Galloping Horse Remixes, Heavenly]
David Holmes feat. Raven Violet - Necessary Genius (Phil Kieran Remix Dub)[Blind On A Galloping Horse Remixes, Heavenly]
Dustin Zahn - Conduit of Chaos [Temporary Vandalism EP, Blueprint]
Dustin Zahn - Temporary Vandalism [Temporary Vandalism EP, Blueprint]
Einstürzende Neubauten - Gesundbrunnen [Rampen: apm (alien pop music), Potomak]
Einstürzende Neubauten - Ist Ist [Rampen: apm (alien pop music), Potomak]
Einstürzende Neubauten - The Pit of Language [Rampen: apm (alien pop music), Potomak]
Einstürzende Neubauten - Wie lange noch? [Rampen: apm (alien pop music), Potomak]
Etch - It's Ok To Cry [Venus In The Blindspot EP, ec2a]
Eyvind Blix - Expedition 33 [VA - Arkiv I, Forsvarlig Arkiv]
Jack Smooth & Chicago Loop - Under The Influence [Effusion 7075, Craigie Knowes]
Jack Smooth & Chicago Loop - Waverider [Effusion 7075, Craigie Knowes]
Jeff Mills - Beyond the Event Horizon [The Trip - Enter the Black Hole, Axis]
Jeff Mills - Infinite Redshift [The Trip - Enter the Black Hole, Axis]
Jeff Mills - No Escape [The Trip - Enter the Black Hole, Axis]
Jeff Mills - When Time Stops [The Trip - Enter the Black Hole, Axis]
Jeff Mills & 戸川純 - 矛盾 - アートマン・イン・ブラフマン (Silent Shadow mix) [The Trip - Enter the Black Hole, Axis]
Jlin - Challenge (To Be Continued II)[Akoma, Planet Mu]
Jlin - Summon [Akoma, Planet Mu]
Jlin & Björk - Borealis [Akoma, Planet Mu]
Jlin & Philip Glass - The Precision Of Infinity [Akoma, Planet Mu]
Ka Baird - Gate IX [Bearings Soundtracks For The Bardos, Rvng Intl.]
Ka Baird - Gate V [Bearings Soundtracks For The Bardos, Rvng Intl.]
Kreggo - Swaying (Dadolata Mix)[Swaying, Nous'klaer Audio]
Kreggo - Tochi [Swaying, Nous'klaer Audio]
Laksa - Enjoyment [Voices, Ilian Tape]
Laksa - Tech Steppas [Voices, Ilian Tape]
Li Yilei - Pillow, Mantra and Trance [Nonage, Métron]
Li Yilei - Pond, Grief and Glee [Nonage, Métron]
Li Yilei - Sandalwood, Ivory and Summit [Nonage, Métron]
Liebus - Delango [Noise Protocol, Holding Hands]
Liebus - Noise Protocol [Noise Protocol, Holding Hands]
Liebus - Whispering Jackets [Noise Protocol, Holding Hands]
Loscil & Lawrence English - Ochre [Chroma, Self-Released]
Low End Activist - Airdrop 02 (Yarnton Rd 2 Cassington)[Airdrop, Peak Oil]
Low End Activist - Airdrop 06 (Praha Hardcore)[Airdrop, Peak Oil]
Mantua - Paradiso [Slot Machine / Paradiso, TAX FREE]
Millsart - The Phonetic World [Neo Tantric Parts, Axis]
Millsart - Unidentified [Neo Tantric Parts, Axis]
MPU101 - DUES700 [MPU104, Ilian Tape]
MPU101 - rioria juice [MPU104, Ilian Tape]
MPU101 - sunset memories [MPU104, Ilian Tape]
MPU101 - vanlife 702 ABCD [MPU104, Ilian Tape]
Norwell - Midnight Rituals [DDS09, Dalmata Daniel]
Ohm & Kvadrant - Precious Little Diamond (Deadbeat Remix)[Treasure Of King's Garden, Kontakt]
Olof Dreijer - Hazel [Coral, AD 93]
Perc - Can You Imagine? [The Cut Off, Perc Trax]
Perc - Heartbeat Popper [The Cut Off, Perc Trax]
Prefuse 73 - A Lord Without Jewels [New Strategies For Modern Crime Vol. 1, Lex]
Prefuse 73 - The End of Air [New Strategies For Modern Crime Vol. 1, Lex]
Pugilist - Mania [Ruff Trax - Vol 1, Self-Released]
Rainsoft - Deep Immersion (Original Mix)[Nature Resonance, Oslated]
Rainsoft - Nature Resonance (Original Mix)[Nature Resonance, Oslated]
Rainsoft - Wading Above The Pathways (Original Mix)[Nature Resonance, Oslated]
Rainsoft - Whispers Of The Jungle (Original Mix)[Nature Resonance, Oslated]
Reeko - Above the Ground [Tomorrow Doesn't Exist, Samurai Music]
Reeko - Black Owl On My Shoulder [Tomorrow Doesn't Exist, Samurai Music]
Reeko - Rooted [Tomorrow Doesn't Exist, Samurai Music]
Reeko - Tomorrow Doesn't Exist [Tomorrow Doesn't Exist, Samurai Music]
Seekersinternational & Juwanstockton - Riddim Changes Pt. 1 & 2 [Kintsugi Soul Steppers, Riddim Chango]
Seekersinternational & Juwanstockton - Shinjuku Skanking [Kintsugi Soul Steppers, Riddim Chango]
Space Program - Intricated Soundscape [Scientific Side, Faut Section]
Space Program - Scientific Side [Scientific Side, Faut Section]
The Utopia Strong - The Tower is Locked [The BBC Sessions, Rocket]
Zemög - A'te [VA - Arkiv I, Forsvarlig Arkiv]
5 notes
·
View notes