#Éva Magyar

[palkerekfy]

Az ember tragédiája

Madách Imre világhírű színműve Az ember tragédiája ősbemutatójának évfordulója negyven éve a magyar dráma napja. Az 1895-ös kiadás címlapja A Tragédiát először közel 20 évvel Madách halála után, 1883. szeptember 21-én állították színpadra a Nemzeti Színházban, Paulay Ede rendezésében. Ennek emlékére kezdeményezte a Magyar Írók Szövetsége 1984-ben, hogy ez legyen a magyar dráma…

[chuckyeager]

Letartóztattak egy Horváth Bence nevű, 46 éves, magyar férfit itt nálunk Kaliforniában, San Franciscóban. A vádak szerint amerikai rádiókommunikációs technológiát illegálisan akart exportálni orosz kormányzati végfelhasználók számára.

Egyre furcsább dolgok történnek az utóbbi időben itt Kaliforniában és mi már évek óta írunk arról hogy a San Francisco melletti Sziliciumvölgyben magyar diplomaták egyfajta technológiai “figyelő hálózatot” építenek. A jelszavak persze “magyarságunk és kereszténységünk megtartása”, cserkészet és “a család egy férfi egy nő” stb. Orbánék ugyancsak figyelik kaliforniai kritikusaikat is itt az amerikai technológia fellegvárában.

Széles Tamás los angelesi főkonzul volt a főkolompos, aki debreceni földijét ifjú Danku Attilát alkalmazta hogy adatokat gyűjtsön és “beolvasson” Orbán kaliforniai kritikusainak. Danku emlékezetes Berkeley Egyetem-i szereplése után visszamenekült Magyarországra ahol továbbra is “sziliciumvölgyi technológiai szakértőként” próbálja eladni magát.

A jazz szakon végzett(!) Doncsev András San Francisco-i TéT (Tudományos és Technológiai) szakdiplomataként figyelt és gyűjtött adatokat majd négy évig San Franciscoba. Szorgosan jelentett a Berkeley Egyetemen felbukkanó Orbán kritikus értelmiségről is. Egyed Zoltán (Google) készségesen segítette, ő ugyanis a Szilícium-völgyi Innovációs és Tudományos Társaság nevű gittegylet alelnöke, és ott volt Czaun Miklós is, aki az USA Nyugati-parti Tudósklub elnöke címet viseli… (Orbánék számos kamu szervezetet is létrehoztak..)

A toborzást Voisin Éva, a közel 80 éves(!) magyar “tiszteletbeli konzul” koordinálja de asszisztált ehhez Pataki Ildikó is, aki a Diaszpóra Tanács elnökének mondja magát. Csodák csodájára ő nemrég Tusványoson bukkant fel (!) és ott képviselte “az amerikai magyarságot”. Manapság Mészáros Eleonóra az új TéT (Tudományos és Technológiai) „szakdiplomata” ő gyűjti az adatokat.

Érdemes megjegyezni hogy a magyar TéT (Tudományos és Technológiai) „szakdiplomaták” szorosan együtt dolgoznak és megosztják technológiai információikat például Orbánék moszkvai TéT „szakdiplomatájával” Márfi Andrással is.

Sokezer fiatal magyarul beszélő mérnök került, gyakran család és kapcsolatok nélkül a kaliforniai bábelba, a kaliforniai Sziliciumvölgybe és ez remek toborzóterep Orbán aktivistái számára. Mindezt persze keresztényi szellemben teszik. Érdemes megjegyezni hogy a magyar ellenzékieket figyelő Danku úr hétvégeken bibliaórákat tartott gyerekeknek helyi magyar református templomban. Szerencsére San Francisco helyi politikusai lassan kezdik felismerni hogy itt valami baj van,

Hogy kikkel is állt kapcsolatban a letartóztatott Horváth Bence úr? ...nem tudjuk, de én úgy gondolom hogy érdemes minden kapcsolatot megszakítani az USA-ban azokkal akik bármilyen kapcsolatban is vannak az összeomlófélben levő Orbán rezsimmel.

Georg Lazar FB

A bal felső fotón Széles Tamás főkonzul és "spiclije" Danku Attila (már mindketten Magyarországon). Pataki Ildikó, Doncsev András "fő-megfigyelő" és Voisin Éva "tiszteletbeli konzul" amikor még beengedték őket a San Francisco-i városházára. A bal alsó képen Voisin és Mészáros Eleonóra TéT "diplomata" aki a Sziliciumvölgyben gyűjt adatokat és Egyed Zoltán (Google). A jobb alsó képen pedig balról a második Pataki Ildikó Bálványoson, mint az un. Diaszpóra Tanács elnöke tolmácsolta az "amerikai magyarság" csodálatát Orbán Viktor iránt.. Bevallom néha megcsípem magam, ezek az emberek elveszítették a józan eszüket...

Georg Lazar FB

[diogenesz2020portugal]

“Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kis ház előtt ott volt a hokedli, arra ültek ki az öregek, akik nem is voltak öregek, és mondták, hogy telik az élet, mi a titka a roppanós kovászos uborkának, milyen nóta járja, ki süti legszebbre a szalonnát, hol olcsó a sütőmargarin.

Én már nem tudom, mi lehetett annak a bizalomnak az alapja, hogy bárhol kaptam egy karéj lekváros kenyeret, és az utca tele volt gyerekkel, lábtengóztunk és jártuk a határt, az öregek, akik nem is voltak öregek, dominóztak vagy huszonegyeztek, és valahogy mindig volt min nevetni. El sem tudom képzelni, min lehetett annyit nevetni.

Én már nem tudom, hogy volt, hogy szerettük, vagy ha nem, hát elviseltük egymást, nem kellett kínosan feszengeni a vasárnapi ebédnél, már nem emlékszem, milyen úgy beszélgetni, hogy ha vannak is tabu témák, nincsenek aknák, nem lesz lápos és mérgező a beszélgetés egyik tőzeges szóról a másikra; csevegjünk bármiről: szobafestésről, locsolásról, olvasásról.

Én már nem tudom, milyen az, hagyományról, szokásokról beszélni alanyi jogon, úgy, hogy hiszem, a világ leírható és meghódított, mert a búcsúra hazajön a család és a húszliteres fazékban rotyog a töltött káposzta, és az asztali fehérbor mellett elmeséljük a nagy eposzainkat, mondjuk arról a rémületes inflációról, amikor tönkrement a pengő, és a házra félretett pénzből tata végül egy kenyérvágó kést vett meg egy bilit.

És persze azt sem tudom, honnan vették a régi öregek a derűt, merthogy ezt nem sírva mondták, hanem nevettek, „ma is megvan az a bili”, mondta kacagva tata, pedig nem volt meg, vagy ma nincs meg, ahogy derű sincs, az élet derűje, ami akkor is erősebb volt a türelmetlenségnél, gőgnél, irigységnél, ha nem lett meg a csinos családi ház. Mert volt helyette boldogság, gyerekek, jó szó, és annál nem volt fontosabb.

Úgy hozta az úri dolgom, hogy egy aprócska olasz faluban voltam, amikor itthon megint felizzott a gyűlölet állami ösztökéje, amikor újra irritálni kezdték a magyar emberekben az egyébként is megzavarodott lelket. Próbáltam nem figyelni a hazai híreket, hogy „tudtam-e”, csak ültem, néztem a tengert, és láttam, hogy arrafelé még kiülnek a padra az öregek, akik nem is öregek, dominóznak a tengerparton, nagyot nevetnek a péknél, nem lökik el egymást, nem keresik a konfliktust, nem úgy élnek, hogy azt lesik, min sértődhetnek meg. És nem azért – hiszem, hogy nem –, mert jobb emberek, mint mi. Aztán persze mégis, és mégsem.

Éreztem magamban a kelet-európai rutint, ingert a szorongásra, a félelemre, a türelmetlenségre, „mit lopja a napot?”, „miért nem szól rá a gyerekre?”, „miért nem hozza már?”, de a tenger, a falucska szűk utcái, a mosolygós emberek nem hagyták, minden mozdulat kigúnyolta jól táplált magyar szorongásom. Irigy lettem, bevallom, egészen őszintén irigy. Szeretném én is elhagyni az eredendő sértettségem, ami a Lajtán innen úgy születik az emberrel, mint másutt Ádám és Éva vétke, azt az örökös gyanakvást, hogy engem rá akarnak szedni, meg akarnak károsítani, át fognak verni, megalázó helyzetbe fogok kerülni, és másról sem szól az élet, mint hogy ezekre készülök, és ezeket heverem ki. Mert semmilyen sérelmemre – ahogy az apáméra és az ő apjáéra sem volt – nincs orvosság, jóvátétel, igazság. Ezért mi, magyarok az apróságokat (elénk állnak a sorban, nem engednek át a zebrán) is úgy éljük meg, mintha bedőlt volna a világ, és csak dühöngünk, rágjuk magunkat, pazaroljuk az életet.

Vajon tudtam én valaha bízni, várni? És maga? Maga tudott?

Tudta, hogy bízni, hinni jó dolog, gyógyítja a lelket?

Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk.

Ön tudta ezt?”

Grecsó Krisztián

[kavekkozt]

Végighallgattam A Család az Család podcastját, szerintem az egyik legjobb podcast volt amit mostanában hallottam, és talán a legjobb, amit magyar nyelven valaha is hallottam.

Kicsit el van dugva, ezért ajánlom:

A Partizán podcast feedjében kell arra keresni, hogy "CSACS", és akkor jön fel.

A Család az Családosok csinálják, Hennel Éva és Pál Márton a két állandó résztvevő, emellett mindig van egy szakmai vendég és egy "híres ember" vendég.

[zagrebackamacka]

https://www.facebook.com/100044087363540/posts/pfbid03886v4V2A47MMQRxGDYZCiYsEWgSAeRXu4mHtACXoGXsGo1VDprY8hj7rf1NH3h1Ll/?

Ez az olimpia megnyitó volt talán a legszebb, amit valaha láttam. Az, hogy mi a reakciód erre a mondatra nagyban függ attól, hogy MIT AKARTÁL látni benne.

Mindenki arról beszél, hogy mi van "a nőnek öltözött férfiakkal" és "miért kövér a Dj". A figyelem úgy 90 százaléka megy erre, miközben ez az négy órás eseménynek úgy a 3,5 százalékát tette ki.

Nem csodálom, mert amiről a megnyitó szólt, azt egy Magyarországon élő ember csak hírből ismerheti, és esetleg a március 15-i műsorokban felolvasott 12 pontban hallhatott róla:

egyenlőség, szabadság, testvériség.

Az egész ott kezdődik, hogy ez a megnyitó MINDENKIÉ volt. Nem vitték be egy zárt stadionba, hogy csak a kivételezettek és gazdagok férjenek hozzá, hanem elvitték az eseményt az utca emberéhez. Hozzád.

Aztán ott van a rengeteg fantasztikusan megvalósított művészeti utalás. A Louvre életre kelt figurái, a könyvcímekkel elmondott szerelmi történet, a zenék az operától a metálig.

Mindenkinek mutatott valami nagyszerűt az egyszerűtől a csicsásig, a 100 évestől az óvodásig.

Dramaturgiailag zseniális volt, ahogy az utolsó pillanatig nem tudtuk, hova fog kerülni a láng és ki gyűjtja meg. Végig találgattuk, végig bennünk volt az izgalom.

És végül ki gyújtotta meg? Mi. Egy férfi és egy nő. Ádám és Éva. Nem egy celebritás (pedig odafelé a világ legnagyobbjai adták egymásnak), nem egy mindenek felett álló zseni, hanem két egyszerű ember.

Persze, sportolók, persze, nagyszerű sportolók - de csodálkoznék, ha tömegek ismerték volna őket úgy, mint mondjuk Mohamed Alit.

Egyenlőség. Magyarként ez ismeretlen. Talán ezért nem is tűnt fel sokaknak.

És szabadság! Tetőkön szaladgáló, bohém, szerelmes, művészi, felszabadult - szabadság.

Még egy dolog, amit a diktatúra már szinte törölt a magyar agyakból. Nem szólt rá a futóra a házmester, nem jelentették fel, nem kellett senkinek szürkének és láthatatlannak maradnia azért, hogy ne kapja el az alul-felül járó kasza.

Élni és élni hagyni, nem pinceszagú döngölt dogmákat verni mindenki fejébe. Jó lesz az úgy. Éljen a 19. század!

A szabadság az, amikor mondhatod, amit akarsz, nem fognak érte külföldre kergetni, lehetsz az, aki vagy, nem fognak érte kiközösíteni.

A szabályok vannak az emberért, nem pedig az emberek a szabályokért.

És ezzel el is jutottunk a 3,5 százalékhoz. Jujuj! Azonnal fóliát a tévére!

Igen, volt "szakállas nő", és voltak egynemű vonzalmak megjelenítve. Borzasztó. Jézus már nem szeret.

Nem a frászt nem. A papod nem szeret, aki egyébként is hamarabb hű a hatalomhoz, mint a Názáreti Ácshoz.

Amikor valaki elmondja, hogyan kell élni, szaladj messze. Nincs ilyen. Hazudik. Ezer féle módon lehet, egymillió féle módon szabad - úgy, hogy közben ne bánts mást.

Kit bántott a mindenféle testméretű, színű, életkorú (láttad az egymásnak csókot adó idősebb párt?) szereplő? Téged? Mert léteznek? Akkor talán nőj fel és ne úgy nézz a világra, mint egy orrát túró óvodás.

Emberek jól érezték magukat. Kánkánoztak. Breakeltek, keringőztek, hip-hopot táncoltak, volt, aki nőnek öltözött, volt, aki tortának.

Volt, aki kövér.

Volt, aki sportos.

Volt, aki gyönyörű.

Volt, aki sajátos.

Ez a testvériség. Hogy nem csak az tartozik a nemzethez, akit kiválasztasz, hanem mind, vallástól, származástól, identitástól függetlenül.

Tudom, ez Európa peremén, egy időutazási kísérlet kellős közepén értelmezhetetlen. Erőt kellett volna mutatni. Meg cirkuszt, hogy ámuljon a világ.

Párizs ezzel szemben az életet mutatta meg. A sokszínű, szerelmes, hangos, szabad, burjánzó életet.

És mindenek csúcsán, egy hatalmas katarzisban a halált: egy haldokló énekesnő csodás hattyúdalát, amibe belereszketett mindenki, akinek van szíve.

Ki lehet ebből venni részeket, amik nem tetszenek neked, ki lehet közösíteni a másként gondolkodókat, lehet félelmet és kockarendet sugározni - de ez Magyarország, nem a világ.

Lehet a francia belpolitikát kritizálni (van mit), lehet a bevándorlásról elmélkedni (van baj), lehet az LMBTQ-emberek médiareprezentációját vitatni (fontos téma lenne!), de

ez

nem

erről

szólt.

Ez arról a Párizsról szólt, ami talán már nem is létezik, de amire mindenki vágyik.

Arról, mit jelent embernek lenni elnyomás nélkül.

Arról, hogy az olimpia mindenkié. Hogy ez egy nagy, közös ünnepe az emberiségnek. Amiből senki sincsen kizárva.

Kivéve azokat, akik kirekesztik saját magukat.

[fovarosiblog]

Nagyon jó André Kertész fotókiállítások jönnek

A Magyar Nemzeti Múzeum André Kertész világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából kiállítássorozatot rendez 2024-ben március 23. és szeptember 22. között. A tárlatokon a 2021-ben New Yorkból vásárolt Kertész-képekből válogatunk, sosem látott képeket mutatunk be 3 helyszínen: Esztergomban a Balassa Múzeumban, Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Robert Capa Központban.

Esztergom, télen, 1917 ©Estate of André Kertész, Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

André Kertész 1925-ös párizsi emigrációja után többször is hazatért, több kiállítása is nyílt idehaza, szívesen idézte fel ifjúkori emlékeit, és nem sokkal halála előtt ajándékozott magyarországi fényképeiből Szigetbecsén egy, a nevét viselő Emlékmúzeum is létrejött. A Nemzeti Múzeum kiállítássorozatának fókuszában ezúttal nem a visszaemlékező művész, hanem a Budapesten 1894. július 2-án született, sokáig még útját kereső fiatalember áll, aki a Teleki téren, majd a Népszínház utcában töltötte gyermekkorát, és sokat időzött szigetbecsei és tiszaszalkai rokonainál is, katonaként pedig bejárhatta az Osztrák-Magyar Monarchia szinte minden szegletét. Szerelmek és szenvedélyek, életveszély, és a hivatalnoklét unalma egyaránt osztályrésze volt. 31 évesen költözött Párizsba, de nem üres tarisznyával érkezett. Sorozatunk ennek az indulásnak a hátterét fürkészi és először tárja a látogatók elé. 2021-ben „André Kertész fotógyűjteményének” adásvételi szerződése összesen 1163 képről szólt, melynek döntő része 1925 előtt készült: 943 db kontaktkópia, 59 db nagyobb méretű vintázs, 151 db polaroidfotó, 9 személyes kép és egy kollázs. A vásárlást követően a Nemzeti Múzeumban elvégeztük a fotográfiák állapotfelmérését. A Történeti Fényképtár muzeológusa, Fisli Éva történész a fényképek nyilvántartásba vételével foglalkozott. Az elmúlt évtizedben többször is kutathatott a franciaországi Kertész-archívumban, és az ott megismert iratanyag segítette a Kertész ifjúkorával kapcsolatos pontatlanságok tisztázásában. Ez utóbbira vállalkozott mint a most induló kiállítássorozat kurátora. Fisli Éva így fogalmazott az új kiállítással kapcsolatban: „2024-ben érkezett el az idő, hogy a világhírű fotóművész születésének 130. évfordulója alkalmából a nagyközönségnek is bemutassuk az analóg fotográfia mesterének sosem látott képeit. Az első két kiállítás korai vintázskópiákat fog bemutatni. Az igen különleges és értékes apró képekből néhány már szerepelt korábban kiállításon, mindeddig azonban nem tárult fel előttünk Kertész korai magyarországi éveinek gazdagsága. Az eredetiben is megcsodálható korai kópiákat kortárs nagyítások és vetítések teszik többféleképpen élvezhetővé. A parányi képekből kibomló történetek pedig a magyar és külföldi közönség számára is újdonságnak számítanak. A kiállításainkban tehát a fiatal André Kertész nyomába szegődünk, amikor először Esztergomban és környékén készített, soha nem látott fotóiból válogatunk.”

Az "André Kertész Esztergomban" című tárlat március 23-ától lesz látható Esztergom legújabb kiállító terében, a Balassa Múzeumban, a Nemzeti Múzeum tagintézményében, egészen június 23-ig.

2024. június 22. és szeptember 22. között pedig világpremier lesz a fotográfiában és Budapesten, „Kertész/ Kópiák” címmel láthatnak az érdeklődők majd válogatást a fiatal Kertész ritkaságszámba menő képeiből. A Nemzeti Múzeum kiállítássorozata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban zárul, ahol 2024. július 2-től az idős Kertész polaroidjait tárjuk a közönség elé.

Csónakázó fiúk a Dunán, 1917. június 30. ©Estate of André Kertész, Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

[lilithdahobbit]

Fuck it, more The Magnus Archives fancast...

Tom Sturridge as Gerard Keay

Let. Tom. Grow. Out. His. Hair! He did incredible as Morpheus in Sandman and I just know he could do that miserable monster manual justice.

Éva Magyar as Mary Keay

I'm not too familiar with her acting so I'm going by looks and vibes. She's got the cheekbones.

Lindsay Duncan as Gertrude Robinson

I have a good feeling about her. I only know her from Doctor Who and Sherlock but I feel she looks and could act the part of Gertrude. Put an oversized cardigan on her and a manipulative look in her eye and we've got a Gertrude.

Sam Reid as Michael Shelley

I was conflicted on this as for the longest time Cody Fern was my Michael fancast...but Sam Reid's performance in AMC's Interview with the Vampire changed me (in a lot of ways but anyway). Lestat and Michael tend to fall in the same category in my mind (manic manipulative blondes) and if Sam can play Lestat, he can play Michael. And my god can he play Lestat...

He does need to master the laugh though. It's no Michael without that laugh.

Claudia Doumit as Helen Richardson

Honestly I only know her from The Boys but I feel that she could body Helen. Put her in a pantsuit and we are ready to go spiralling.

Stellan Skarsgård as Jurgen Leitner

Stellan is a powerhouse of an actor and I believe he can do any role he is given justice. Villainous? He can do it to a T. Plus Norwegian and swedish aren't that different. They're neighbors...

Mads Mikkelsen as Peter Lukas

Look I know most people want him as Elias but I see him way more as the recluse, Peter. Just paint him to look a little more pale and you've got it. His voice and demeanor are easily haunting when he wants them to be.

Tom Hardy AND Doug Jones as Jared Hopworth

Ok hear me out, Jared is described as being...well, ever-changing. I think Tom could do the voice (his venom is proof) and he could be the "large man with a handsome face" version of Jared. But Doug can be the more...deformed versions. If you give Doug enough makeup and time to contort himself that man can do anything. Tom would still be the voice due to Doug's being not quite right for Jared. Anyway I love Doug and would cast him in everything if I could.

Anya Taylor Joy as Agnes Montague

She's an incredibly talented actress and she has the deer in headlights eyes like no other. I considered Mia Goth but she just didn't quite fit right. Just put a red wig on her and that's Agnes right there.

Side note: after looking at Doug Jones I've decided this completely fake adaptation would be directed by Guillermo Del Toro.

[magyarfilmekatolcettig]

Ezek a fiatalok - 1967. Rendezte: Banovich Tamás. Főszerepben: Kosztolányi Balázs, Koncz Zsuzsa, Kállai Ferenc, Őze Lajos, Berek Katalin, Illés Lajos, Szörényi Levente, Zalatnay Sarolta, Szabó Éva. https://podcasters.spotify.com/pod/show/magyarfilmekatolcettig

[angelofghetto]

néhány első szerelem története

Most tudtam meg, hogy nemrég meghalt Szurdi Miklós. Talán legtöbben rendezőként ismerték, esetleg a pletykalapokból, feleségei és gyerekei számáról. (Gór Nagy Mária és Xantus Barbara férje is volt, összesen hat gyereke van.)

Számomra a legkedvesebb Várkonyi osztályt Szerencsi, Szakácsi, Sörös, Szurdi jelentette, aki abból is a négy kedvencem volt, igazi üstökösök, ezt már akkor látni lehetett rajtuk. Velük járt az a Ferenczi Krisztina is, aki Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok tévéjáték változatában Husztival akkorát ment, hogy azóta is folyton idézem.

Emlékszem az osztály vizsgafilmjére (Néhány első szerelem története, tévéjáték, 1974), az ilyen bemutatkozó film akkoriban divat volt a királyi tévében. Csetlő-botló szerelmespárokat játszottak az épp végzős osztály fiatal színészei, különféle párosításokban. Kis történetek csokra volt ez. Belinkeltem volna, de a neten nyomát sem találtam. Kár.

Sörös Sándor arcát nem látjuk annyiszor, mint a többiekét (ő volt az Űrgammák - Xénia láz Dextere), de az egyik legismertebb szinkronhang, pl. Mel Gibson állandó magyar hangja. Szerencsi Éva, a Bob herceg babaarcú szépsége, az Abigél dacos, örök Vitay Georginája 2004. szeptemberében ment el. Szakácsi Sándor a sármos férfi a gyönyörű hanggal és hatalmas tehetséggel, 2007 márciusában. A gyönyörű Ferenczy Krisztina színészi karrierjét később oknyomozó újságíróira váltotta, 2015. júliusában hagyott itt bennünket örökre. És most Szurdi Miklós, a huncut kópé a csapatban (akinek a szeme sem állt jól), most februárban. El sem tudom képzelni 73 évesen. A netes fotókat nem hiszem el :) nekem már mindig az a mosolygós, kócos kamasz marad, amilyennek legelőször láttam.

[defacto-io]

A bántalmazás természete: súlyos következményekkel jár a nők gazdasági függése

A családon belüli erőszak gyakori előzménye, hogy a nők nem uruk saját gazdasági helyzetüknek. Az anyagi függés megszüntetésével a nők könnyebben ki tudnak lépni a bántalmazó kapcsolatokból.

A családon belüli erőszak világszerte komoly problémát jelent. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint minden harmadik nő saját bőrén tapasztalja meg ezt a jelenséget élete folyamán. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) adatai szerint minden ötödik magyar nő találkozik az ilyen jellegű erőszakkal. A NANE becslései szerint jelenleg több mint 226,000 nő él fizikailag is erőszakos, bántalmazó kapcsolatban. A napokban láthattunk arra is példát, hogy a bántalmazó kapcsolatok szinte bárkit érinthetnek.

Noha a bántalmazó kapcsolatban maradás pszichológiai motivációi összetettek lehetnek, azok sok esetben egy dologra vezethetők vissza: a pénzre. Az áldozatok számtalan tanúvallomásban mesélnek arról, hogyan estek anyagilag csapdába és hogyan gátolta ez meg a kapcsolatból való kilépést. Nyitott kérdés az azonban, hogy a bántalmazók maguk keresnek olyan partnert, akiknek komoly anyagi nehézségei vannak, vagy maga a bántalmazó kapcsolatban való részvétel vezet az anyagi problémákhoz.

Egy új kutatás finn adatok használatával arra mutat rá, hogy jelentősen hozzájárul az anyagi függés kialakulásához, ha valaki bántalmazó kapcsolatban él. A tanulmány fő eredményét az alábbi ábrán foglalhatjuk össze.

Az ábra azt mutatja be, hogy a bántalmazó kapcsolatban élő nőknek hogyan változik a foglalkoztatási rátája az összeköltözést megelőző és azt követő öt évben más, nem bántalmazó kapcsolatban lévő nőkhöz képest. Az adatokat úgy párosították össze, hogy azonosak legyenek a nők életkorban, iskolázottságban, keresetben és foglalkoztatási státuszban a kapcsolatot megelőző négy évben. Jól látszik, hogy a bántalmazóval való élettársi kapcsolatot megelőzően szinte azonos a nők foglalkoztatási rátája. Azonban az összeköltözés után a foglalkoztatás drasztikusan csökken a bántalmazó kapcsolatban élő nők esetében. Ez a visszaesés hosszú távú: az összeköltözést követő ötödik évben a bántalmazó kapcsolatban élő nők átlagosan 6,4 százalékponttal kisebb valószínűséggel dolgoznak, ami komoly kereset kieséssel jár együtt. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a foglalkoztatásbeli csökkenés nem abból fakad, hogy a különböző kapcsolatban élőknek más a  gyermekvállalási hajlandósága.

A tanulmány azt is bemutatja, hogy a gazdasági kontroll gyakran a fizikai erőszak előzménye. A családon belüli erőszakos esetek több mint fele az összeköltözés után több mint két évvel történik. Addigra már jelentős visszaesés következik be a nők gazdasági helyzetében. Még azok a nők is gazdasági elnyomást tapasztalnak, akik soha nem tettek feljelentést családon belüli bántalmazás okán, de elkövetőkkel állnak kapcsolatban. Ez a bántalmazók egyértelmű kontrollját mutatja partnerük felett.

Ezek az eredmények rámutatnak arra, hogy az oktatáshoz, foglalkoztatáshoz, szociális t��mogató hálózatokhoz és pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés biztosítása elengedhetetlen eszköz a családon belüli erőszak visszaszorításához. A több lehetőséggel rendelkező nők anyagilag kevésbé függenek bántalmazó partnereiktől, és könnyebben ki tudnak lépni egy bántalmazó kapcsolatból. A bántalmazóknak ráadásul magasabb költséggel jár a gazdasági kontroll fenntartása ilyen esetekben, mivel a gazdasági visszaesés nagyobb háztartási bevételkieséshez vezet, ha az áldozatok nagyobb pénzügyi autonómiával rendelkeznek.

Az áldozatok gazdasági önállóságának helyreállítását célzó intézkedések tehát nem csak a bántalmazó kapcsolatokból való menekülés eszközéül szolgálnak, hanem hatékony stratégiát is biztosítanak a bántalmazás megelőzésére, és erőt adnak az áldozatoknak, hogy biztonságosabb környezetet keressenek.

Cook Rebeka Éva, KRTK KTI és Lindner Attila, University College London

Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!

[nemzetikonyvtar]

Kárpátalján járt az Országos Széchényi Könyvtár küldöttsége

Az OSZK munkatársai által összegyűjtött rajzlapokat, színezőket, filctollakat, a könyvtár kiadásában idén megjelent Ribizli a világ végén című mesekönyvet és magyar nyelvű könyveket vitt a nemzeti könyvtár küldöttsége Kárpátaljára 2022. december 19-én.

Rózsa Dávid, a nemzeti könyvtár főigazgatója elsőként a határ innenső oldalán, a Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott Beregsurányi Segitségpontban adott át könyveket, ahol Schumicky Mária csatlakozott a küldöttséghez. Egész napos segítségéért nem lehetünk elég hálásak. A Munkácstól pár kilométerre lévő szolyvai református templomban kialakított menekültközpontban Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló vezetésével a Ribizli-kötetek és írószerek mellett tartós élelmiszereket is osztott a küldöttség a belső-ukrajnai menekült gyermekek, édesanyák és nagyszülők számára.

A nemzeti könyvtár kiemelt feladata a határon túli könyvtárak segítése. Beregszászon három kiemelt magyar könyvtárat is meglátogattunk. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola könyvtárának főiskolai tankönyveket és folyóiratokat ajándékoztunk, illetve közös projektek lehetőségéről beszélt a könyvtár vezetőjével, Szamborovszkyné Nagy Ibolyával Rózsa Dávid. A Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke, Varga Éva által igazgatott Beregszászi Központi Könyvtárba is több száz Ribizli-kötet került, és a program zárásaként a Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltárral eddig is élő kapcsolat bővítéséről egyeztetett Rózsa Dávid a könyvtár vezetőjével, Marosi Istvánnal.

A küldöttséget fogadta Lóga Nagyia, Beregszász polgármesterhelyettese és dr. Gyebnár István misszióvezető konzul is.

[frankyoungestein]

"A hazai élelmiszer-infláció mögött meghúzódó tényezők című, a neten is elérhető úgynevezett mélyelemzésében a bank rámutat, hogy „az alacsony termelékenység és magas energiaintenzitás következtében a hazai élelmiszer-infláció 2022 közepétől jelentősen elszakadt a régiótól”. Az „energiaintenzitás” szó ebben a kontextusban energiapocsékolást jelent, a szöveg tehát végső soron arról szól, hogy a magyar élelmiszeripar lassan, keveset és drágán termel (továbbá – nem mellékesen – silány minőséget, ám ezt már csak mi tesszük hozzá), és azt uniós árakon sózza ránk, ami nem szép dolog. Mellesleg evvel a ténnyel a mozgékonyabb, értsd legalább a szomszédos országokba át-átruccanó honfitársaink eddig is tisztában voltak, s az ő révükön a lakosság további jelentős hányada is, de mégiscsak más az, amikor a közkeletű vélemény mögöttesében és támaszaként az MNB sötét sziluettjét látjuk felkomorlani."

"Magyarország egy rest, buta, bamba képű utcalány, stricije pedig érzéketlen, cinikus és a végtelenségig pénz­éhes gonosztevő, aki ezt a nyomorult némbert oly mértékben szipolyozza ki, hogy ahhoz hasonlóra Ádám és Éva óta példa egy se volt. Az meg tűri, mint a törpe lószőrpálma a nyári hőséget és a zord telet. Közben az élet meg lassacskán elfolyik."

[bdpst24]

Balázsovits Lajosra emlékezik a Magyar Mozi TV

Balázsovits Lajosra emlékezik a Magyar Mozi TV

 A közelmúltban elhunyt Balázsovits Lajosra, a Nemzet Színészére emlékezik a Magyar Mozi TV. Augusztus 3-án csütörtökön délután negyed hattól egészen hajnali kettőig olyan filmeket, illetve tévéjátékokat vetít a csatorna, amelyekben Balázsovits Lajos játszotta a főszerepet. A méla Tempefői nyitja a sort 17:15-kor – Csokonai Vitéz Mihály színjátékának tévéváltozatát Zsurzs Éva rendezte 1975-ben.…

[iwannapushthebutton]

REJTŐZKÖDŐ REMEKMŰ(VEK) III.

A halogatásnak kétségkívül vannak előnyei. Az RR harmadik részét ugyanis már ezer éve terveztem megírni, (felbuzdulva a második rész sikerén) de egyre csak csúsztattam. Leginkább azért, mert amiről írni akartam, azt bármikor megtehettem volna: témám nem megy sehova, még jövőre is elkapható a kedvenc platformjaidon. Viszont amiket ma ajánlok, azokat érdemes mielőbb megtekinteni!

Azoknak, akik a Mai Manó Házba tartanak a milleniál fotós nemzedék kiállítására azt tanácsolnám, hogy belépve az épületbe ne bajlódjanak az első és második emeletre való felmászással, mert az a tárlat sajnos nem jó (ez egyértelműen nem a művészek hibája, hanem a kurátori elképzelésé, ami nagy szavakat puffogtat és rosszul választ az életművekből), és menjenek egyenest a boltba, ahol forduljanak balra és emeljék le a polcról az ott található kötetet, melynek címe yYY. Az első y igazából egy nagy cirill U betű. A kötetnek ugyanis az a címe, hogy Ukraina Yelena Yemchuk. A shop falain is ennek a képeiből látható pár darab - de ezeket ne is vegyük szemügyre. Nagyíthatják akármekkorára ezeket, nem falakra, hanem kötetbe valók. Nyissuk is ki gyorsan a példányunkat, hogy végig tudjuk lapozni az utóbbi idők legjobb fotókönyvét! Akinek előítéletei lennének, hogy az ukrán fotós kiárusítja saját nemzetének tragédiáját, azt gyorsan megnyugtatnám: kétségtelen, hogy Jemcsuk könyve reflektál a háborúra, de ezt annyira finoman teszi és furcsa mód annyi játékossággal, hogy az ember csak elérzékenyülni tud. Az yYY ugyanis nem a háborús jelenről szól, hanem arról, hogy valaki hogyan gondol a saját közegére. Magánmitológia a javából! Az alkotó a nosztalgia, a szocio és az archív valamint a mémesített szláv fotóesztétika elegyéből készít egy olyan mixet, amilyet még nem láttunk, és mindezt beleágyazza egy enyhén perverz meseillusztráció világba. A photobookot behálózza a puha feminitás, amitől csak még szívszorítóbbak az intim és már-már szuperközeli portrék a harcoló nőkről, amelyek egyfajta elmúlás érzetet kölcsönöznek az egész anyagnak. A fürdőruhákat, az otthonkákat, a katonai zubbonyok váltják fel és így lassan kiszorul annak az Ukrajnának a képe, ami Jemcsuk fejében él. Nem tudom szándékos-e, de nekem úgy tűnt, hogy a kötet két irányból is olvasható, így az előjelek ide-oda változnak. Akárhogyan is, történetmesélési bravúr ez a javából! Ha kapható lenne a boltban, megvettem volna. De állítólag már mindenhol elfogyott - ezért kell elmennetek és megnéznetek a Mai Manóban.

Aki mégis jó kortárs magyar fotókiállítást szeretne látni, annak nem kell múzeumba mennie, mert szó szerint az utcán hever, még pedig a Klauzál tér és a Nagy Diófa utca sarkán. Ez a Szombat Éva és Kudász Gábor Arion által összeállított válogatás a MOME hallgatóinak 2021-2022-es tanévéből meglepően erősre sikeredett. A szelekció alapjául szolgáló sorozatokból párat önmagukban is ismertem, és nem feltétlenül szerettem, de ebbe a kiállításba remekül illeszkedtek a kurátorok által választott fotográfiák. A hallgatók munkáit nagyszerűen fogja össze a két tanár közös víziója valóságunkról: az az érzésünk a képeket nézve, hogy itt valamit kimondanak helyettünk, mert olyan könnyű kapcsolódni az ábrázolt történésekhez. Megkönnyebbülten sóhajthatunk fel: ami itt látható, ahhoz közünk van, nem kell a műveltségünket túráztatni és erőltetett magyarázatokat keresnünk az egymást követő látványokra. Valószínűleg a taggerek is így voltak ezzel: kézjegyeiket legtöbbször a képeken kívül, a margókra helyezték el, vagy ha mégis firkáltak egy-egy műre, akkor úgy, hogy a főmotívumot ne takarják ki. Egyáltalán nem tették tönkre az alkotásokat (egyet leszámítva, amit valaki letépett a kerítésről), sőt, szervesítették az utca látványába. Ettől csak még "ismerősebbek" lettek az egyes darabok: barátságosabbak és hétköznapiabbak. Elmúlt az érzet, hogy magas művészetet nézünk, pedig igénytelenségről szó sincsen. A klauzál téri tárlat kompozícióiban sok klasszikus hatást fedezhetünk fel, (az anyag jóval kozervatívabb, mint a Mai Manóé), de mindegyikben található valami kis kortárs csavar. Még a konceptuális művek is finoman reflektálnak különböző hagyományokra. De vásári szórakoztatásról szó sincs, elmélyedésről annál inkább. Ezek a fényképek ráveszik a járókelőt, hogy meg-megálljon és az egyes fotókon kicsit elfilózzon, megvizsgálja viszonyukat egymáshoz. Elvégre ez a dolog róla szól. Mármint rólunk. Őszintén, szépen, egy-két jól elhelyezett poénnal. A Dzss meg a Kisüzem tulajai sajnos nem örülhetnek, mert ezután senki nem fordul be és issza le magát a legközelebbi kocsmában. Legfeljebb halványan elmosolyodik és megcsóválja a fejét. Melankólia, vagy kis derültség? Mindegy is. Menni kell tovább.