#önbizalomhiányos

[meg-megbanom-ezt]

Bár van még pár nap az évből, asszem, kijelenthetem, hogy

idén sem jött össze senkivel semmi. :( Jó, tény, hogy még mindig inkább passzívan ismerkedtem, vagyis eljárogattam rendezvényekre és reméltem, hogy kialakul valami.

Viszont legalább rájöttem egy fontos dologra.

Előzőleg mondták barátok, ismerősök - vagy legalábbis éreztették -, hogy biztos az a baj, hogy lelkileg nem vagyok rendben még, túlzottan önbizalomhiányos vagyok, ez lerí rólam és elriasztja az embereket, satöbbi-satöbbi.

De mostanában tökre rendben van az életem minden más téren *lekopog*, érzem magamon, hogy nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb és boldogabb vagyok, mint akár pár éve és ezt az említett többiek is észrevették. Szóval a tény, hogy ennek ellenére sem sikerült semmi, az azt jelenti, hogy szimplán ez nem elég. Az önbizalom és a mentális egészség, bár mindegyik nyilván fontos, de a társkeresés szempontjából önmagában nem vonzó. A VONZÓNAK LEVÉS A VONZÓ! (már bocs a direkt magyartalan fogalmazásért) Az előzőek hiánya elvehet a vonzerőből, de alapból nem ad plusz pontokat, ha eleve nem tetszel valakinek (senkinek). Sajnos.

Most persze biztos sokan mondhatnátok gúnyosan, hogy "nem mondod?!", de én örülök, hogy szűkítettem a kört. Szóval már "csak" jobban kell kinéznem. GIT GUD. *sóhaj* a francba.

De legalább nagyon magabiztosan beszélgetek a kutatási témámról idegenekkel (mert ugye mindig az első kérdés, hogy mit csinálsz), aminek a témavezetőm biztos látatlanban is nagyon örül (már amikor épp nem csuklik :>).

[tranzisztori]

Nekem, mint önbizalomhiányos és külső megerősítés-függő embernek, ez nagyon jól esik! 😉

[dorinasamu]

Tőlem - mindenkinek

Mikor azt hiszed szerethető vagy, de aztán rá kell gyere hogy csak egy önbizalomhiányos lelki roncs vagy, akit még a múlt sebei időnként széttépnek. Igazából szeretetre vágysz, de ha kapsz egyből elutasítod abból az okból, hisz úgysem érdemelnéd meg. Ez egy örök körforgás aminek vannak szakaszai. Valahol összeszeded magad és nem bántasz meg másokat, és vannak szakaszok ahol a félelem/szorongás/megfelelés eluralkodik és emiatt ellököd magadtól azokat az embereket akik szeretnek.

És ez mind miért?

- mert magad sem hiszed el hogy elég lennél bárkinek is

[onsieluenkeli]

Figyelitek?

Azért Dobrev Klára se semmi abban, hogy észrevétlenül sikerült megtalálnia az 50-es, és a 60-as depressziós és negatív szavazókat, a - megértem magukat visszhang stratégiájával. Az agyam eldobom tőlük, és nagyvalószínűséggel azért, mert KÖVETEK empatikus, kreatív, probléma megoldó (nyugati) politikusokat is. ¯\_(ツ)_/¯ rengeteg hasonló véleménnyel találkoztam már.

❕Az együttérzés -> a bizalmat éri el a szavazóknál, de ez még egyáltalán nem azt jelenti, hogy valóban képes segíteni az, aki megérti az emberek problémáit. Sőt megértő lehet egy szadista főnök is, vagy egy molesztáló is, a bizalomért... nem?

+

És ott vannak azok, akik nem csak simán együttérzőek, hanem mentálisan tényleg mindenben csak a rosszat keresik.

Eszembe jut egy olyan történet, ami biztos nektek is ismerős...

Egyetlen egyszer Anyumnak el kellett bocsájtania az egyik virágkötőnket.  Egy 50-es, intelligens, elegáns nő volt az, aki olyan „német” precizitásban kötögetett. Szóval a probléma nem is a munkájában adódott hanem igazából az volt a gond vele, hogy minden egyes nap csak a sz@rt, a problémákat realizáltatta. (Akár csak a Dobrev Klára, vagy a P-Novák Éva). Sokáig fel sem tűnt, és vigyázott arra is, hogy egy dominánsabb ember előtt ne nyíljon ki a szája, viszont Anyum törékenyebb volt, és vele meg merte tenni.

Egész héten az a nő kifogyhatatlanul talált egy-egy negatív beszólást valamire. A kávétól kezdve, a vevőkig, a politikától az EÜ-ig, az időjárástól, az utcán sétálókig, az öltözködéseken át, egészen az alapanyagok minőségéig. (Akkoriban, nyáron 40⁰C hőségben senki sem tudott legjobb alapanyagot beszerezni. A virágpiac nem volt kialakítva hűtésre, mint manapság).

Lassan mindenben, és mindenkiben csak a rosszat vette észre. És úgy, hogy közben senki nem kérte ki a véleményét.

Borzalmasan az egész üzletet leuralta, majd pár hónap után már Anyumon fizikálisan lehetett látni mennyire nincsen jól. Frusztrált lett, hiperérzékeny,  önbizalomhiányos, alacsony önértékeléssel.

De mivel túl nagy a szíve, először inkább segíteni akart a nőnek. A Nagyapám aki maga volt az élő és Nevető Buddha, a Dalai Láma... azt tanácsolta, hogy vegye át az irányítást, és terelje át a nő figyelmét érdemibb beszélgetésekre.  Hiszen ő is mindig azt teszi, és pontosan tudja mennyire idegőrlő, lélekpusztító, időt lopó az aki olyan problémákkal fáraszt, amit még az Isten sem képes megoldani, vagy egyszerűen belegázol a másik lelkébe és pusztít.

Szóval, Anyum fogta a legjobb barátnőit és megkérte őket, hogy jöjjenek be időnként az üzletbe kicsit beszélgetni, hátha sikerül puhítani azt a nőt, hátha észreveszi magát egyszer. Ez ment is egy darabig, a barátnők zseniálisak voltak, de semmit sem változott. A virágkötőnk nárcisztikusként szentül azt hitte, hogy ő mindenbe beleszólhat, mindenki egyetért vele, ha pedig mégis össze vitatkozott valakivel, akkor elkezdte a háta mögött azt a személyt is negatívan megítélni.

Anyum egyik barátnője végül arra a véleményre jutott, hogy az a nő agyilag teljesen be van betonozva a negatív látásmódba, és az örökös elégedetlenségbe, és neki terápiára van szüksége, és antidepresszánst kellene már szednie. (Életemben először akkor halottam erről, és később ez a tanács a családomban két ember életét mentette meg).

⤵️⤵️⤵️

Szóval, lassan már nem maradt több ötlet, a vevőket is elkezdte nyomasztani, egyik délután elfogyott a türelem, és muszáj volt megválnunk tőle. (Normálisan, és élve).

Utána

Egy közeli konkurens üzletben kapott munkát, és az első hetekben persze jött a fika felénk is. (Az lett volna a meglepő ha nem így tesz). Viszont a 4. Héten onnan is kirúgták, de most üvöltve és veszekedve váltak meg tőle. A boltos csaj fel is hívta Anyumat és kiborulva kérdezte, hogy hogyan bírtuk elviselni több mint 9 hónapig, mert ő 1 hónap után már belepusztult !!! (Akkor úgy összebarátkoztak, hogy a két üzlet rendszeresen ki/segítette egymást).

Amúgy a következő virágkötőnk teljesen az ellentettje lett az előzőnek. Egy igazi Bohém Hipszter Nagyit találtunk, aki folyton nevetett, és igazán szeretni tudó, és szeretni való volt. És a virágcsokrait olyan sz@rul kötötte, hogy már az első átadás mozzanatában szétestek a vásárlók kezében. Imádtuk. Lesz@rtuk a hibáit. És képtelenek voltunk Kirúgni. Magától ment el, mert egészséges lélekkel és önkritikával felismerte, hogy neki nagyobb bedolgozóknál jobb a helye, mint egy kis üzletben, ahol minden egyes csokor számít. És annyira megszerettük, hogy rendszeresen meglátogattuk utána is.

Nem az a baj, hogy időnként az ember negatív, problémákat is realizál, hanem az, hogy már toxikusan, belebetegedve csak ebben él!

A P-Novák Éva az, aki újra és újra kezdi, ő irányít másokat, és ha nem az történik amit elképzel, akkor aláz. Nincsen olyan nap, hogy ne lenne toxikus. Hasonlítgat, versenyeztet, borzalmas.

Azzal hogy 20 <- csak cserélt egy képet, ahhoz szerintetek van bárkinek is köze?20 Csalódás? Miért!? Bántott valakit?

Komolyan azt hiszitek, hogy eddig nem volt velem?

Komolyan azt hiszitek csak egyedül ő kedves, és figyelmes hozzám? Vagy nálatok már csak a folyamatos veszekedések, a viták, és a gyűlölet a normális?

Az élni, és élni hagyni miért nem megy ez nektek?

Miért láttok mindenben párkapcsolatot? Vagy ennyire elb@szott az életetek, hogy csak ezen jár az agyatok? Tinder függőség? Mi okozza ezt?

// Biztos vagyok benne, hogy P-Novák Éva kérte a WMN-est hogy erőltessen ahhoz a 13 - jogvédőhöz is. Hiába írtam hogy nem hasonló a világunk, nekem nem igazán szimpatikus, és kértem fejezzék be, de akkor is ment a szop@tás, és az erőltetés. A Borbély Alexandra ugyanez. Neki sincsen köze senkihez se!

Nincsen annál pokolibb amikor idős nők olyannak hazudnak hogy 13<- neki legyél tetszetős. Szándékosan próbálnak manipulálni, formálni olyannak amilyen nem vagy. Igazából ők nem fogadnak el! Én nem akarok tetszeni senkinek sem, egyedül magamnak. Egyedül önmagamnak akarok megfelelni is. Aki hasonszőrű, ilyennek kedvel, aki nem... az pedig megtalálja a sajátjait máshol!

Ott van a 13 = Tanya bike, ♿ nekem túl nagy, és életveszélyes. Nem vagyok oda a régi biciklikért. A kovászos uborkát pedig sosem szerettem. Nekem se ízlik, a szagát se bírom. (Felénk már lassan senki sem készít olyat) Eszébe sem jut annak a nőnek, hogy téved! = Ilyenek azok, akik örökké egyedül élnek, és csak önzően magukra gondolnak.

De nem baj. Nem akarom szétcseszni, megváltoztatni, leuralni, egyszerűen csak látom, hogy az a nő mennyire más, és mielőtt drámain fogná fel ezt valaki... Azt is látom hogy neki is vannak hasonszőrű kedvelői.

A diktatúrikusan leuraló nők nem képesek elengedni az erőltetéseket, élik az életünket, és nem képesek tolerálni a szabad választást, és szintén nem képesek elfogadni az egyéniséget.

Szeretet? Azt se tudják mi az!

Tisztára olyanok, mint azok akik egy vegánt Húsevönek erőltetnek, ha pedig ellent mondasz, már csak csalódás vagy, és bántanak. Pedig krvára nem veled van a baj!

A Flórával nem mernek szórakozni, de azzal a 13 nővel simán. Lenézik, lesajnálják, és örökké megy az etetőke. Az, hogy én mit magyarázok őszintén, nem érdekli őket. Pedig az utolsó se vagyok, aki belemenne olyan játékokba, amikor nem tetszik valaki!

.

[lillon]

Kár, hogy nem olvasod

Nem mondanám, hogy sohasem, viszont mióta újra magamra vagyok utalva azóta mindenképpen nem hiszek. Nem hiszek, így egyszerűen. Már nincs hitem az igaz szavakban, a barátságokban, a bizalomban, úgy kompletten az emberekben. Az igaz, hogy a véleményem nem változott senkiről sem, sőt, rosszabb lett, valóságosabb és fájóbb közben ki is nyílt a szemem, s látom, hogy senkinek sem lehet igazán hinni, senkit sem hihetek annak, aki. Honnan tudom, milyen élete volt, miért tett és miért nem? Mint ahogy minden más, az életemben ez is ellentétként van jelen, hiszen bármit vehetek készpénznek, de közben semmit sem. Minden múlandó, minden változik, akárkit kiválaszthatok, jobbik esetben más ma, mint tegnap. Persze, ott vannak azok is, akiknek nem adatott személyiség, akik egyformák, akik félénken gerinctelenek, na, nektek nem is kívánom, hogy változzatok. Ugyanakkor hogyan lehet igazi véleményt, valós dolgokon alapuló megállapítást tenni? Sehogy.

Tehát üzenem mindazoknak, akik azt mondták nekem, ők tudják, hogy az emberek nyitottak, legyek befogadóbb és ne mindenben a problémát keressem, hogy nézzetek szét. Nem kell keresnem, kiszúrja a szemem. Voltak, akiknek nem akartam elengedni a kezét, azokat mind én választottam társnak, bizalmasnak, de azokkal, akik hívatlanul beesnek az életembe hogy többé tegyék azt azokból nem kérek, köszönöm szépen. Azt meg el ne felejtsd, én nem te vagyok. Én nem vagyok kaméleon. Az, aki mindenhova, mindenkihez képes beolvadni az gyáva. Nyilván nem azt mondom, hogy a világ tetején kell állni, de azért a sajátod tetején igen. Tudom, hogy nektek alig van, de na, azért az enyémet had építsem már még annak az árán is, hogy el kell szakadnom. Az önfejlesztő barátja mindigis leginkább a magány lesz, azonban néhány estét kivéve nekem ezzel semmi bajom. Igényt tartok emberekre, csak nem az önfegyelem, önbizalomhiányos, fejjel nem gondolkodó éljünk a mának jelmondatosokra.

[drog-rabja]

Az önbizalomhiányos emberek nem tudnak mit kezdeni a szeretettel, mert úgy érzik nem érdemlik meg.

[outside-inside-dead]

Annyira igyekszem megnyílni feléd, de ez mégsem elég... tényleg próbálkozom

–@outside-inside-dead

[anempty-girl]

Annyira imádom a saját apám veszi el az önbizalmam, le kurváz, le dagatoz...stb...

Köszi bazdmeg...

[alegrovidebborokke]

Hölgyeim!

Én nem azt mondom, hogy vegyük el a férfiak önbizalmát, mert egy befarsult önbizalomhiányos férfi sem a legjobb parti.

De azért ha akkora egóval rendelkezik, hogy úgy gondolja egyetlen érintésével a mennyországba repít és te egyetértesz vele és megjátszod magad, hogy ne bántsd meg... az gond.

Tanítsd meg arra, hogyan érintsen meg, hol érintsen meg, hogyan játsza a legszebb muzsikát a testeden, úgy hogy aztán az őrületbe kergessen, mert hidd el aranyom ő képes rá, ha tényleg szeret, te pedig megérdemled

és még többet is.

[makefriendswiththemoon]

Ha olyan férfivel vagy együtt, akinek van önbizalma, a kihívó képeidre úgy reagál hogy;

“Úr isten de gyönyörű barátnőm van, és milyen büszke vagyok arra, hogy az enyém!”

Ha önbizalomhiányos akkor féltékenykedni kezd, és toxic módon a te önbizalmad is elveszi.

Ne hagyd neki, húzd fel őt is gurl, mert ha mindkettőtöknek helyén van az önértékelése együtt felégethettek magatok mögött mindenkit.

[onsieluenkeli]

Jó. 20 - Azért, sikerült a bogarat elültetned a fejemben... Néha nagyon furcsa vagy.

Valahányszor belegondolok, tudom hogy nincsen olyan mentális problémád, és a legundorítóbb és legkegyetlenebb online Trollok vannak annyira tönkremenve lelkileg. És szinte kivétel nélkül mind súlyosan bántalmazott háttérből jött. Súlyos sebeik vannak, problémáik, és segítségre szorulnak. Nagyon remélem hogy olyan sok rosszat azért nem szedtél össze. És nem is fogsz.

Amúgy már egy jó ideje nem szeretem az ilyen önelemző vagy másokat analízáló netes pszichológiát. Mert nem vagyok szakember, és már annyit értek és látok is, hogy mindenkinek lehet valami baja, és sokaknak nem csak egyetlen egy. És hiába szúrok ki valamit, lehet hogy mellette másik három nagyon fontosat nem veszek észre. Ezért is jobban örülnék, ha olyanhoz is fordulna mindenki, aki tényleg szakértőként ért is a lelkekhez és felelősen képes segíteni.

(( Vannak nagyon jó, külföldön élő pszichológusok. Bohémek, bölcsek, szépek. A lelküket nem tette teljesen tönkre ez az ország, és igenis képesek jól segíteni ))

A Bordeline pedig inkább csak tipp volt 20 rólad anno. Végülis voltak olyan tulajdonságaid, amelyek azt sejtették.

Például a túlzott kockázatvállalás, hiszen egyik pillanatról a másikra képes voltál elköltözni és ugrani jó nagyot egy másik kontinensre, egy teljesen vadidegen 🇺🇲életbe. És sokszor eléggé durva, és figyelmetlen is voltál. Az a ronda szarkasztikus éned a mai napig elő tud jönni, de már szerencsére nem folytonos, és az önhibáztatásra is hajlamos voltál, amit azóta már többnyire sikeresen el tudsz hagyni. Üresnek sosem láttalak, ügyesen tömted azt a bensőt. = És a mai napig ilyen vagy.

Huszonévesen a legtöbb ember hasonló utat jár be, nem lehet az összes rossz tulajdonságot, hibát, tökéletlenséget, kockázatvállalást egyből elkönyvelni valami mentális problémának... Szóval én nem hinném a Bordeline-t. De ha mégis van valami, ott van Billie Eilish akinek szintén az van, és Halsey stb... Ma már segítséggel gyönyörűen lehet egyensúlyban tartani, és együttélni ezzel.

A Bipoláris zavart én a mély depresszió alatt kaptam magamról mint tippet, és néhány hónapon át el is hittem. Kicsit be is paráztam tőle... :(: ...mire lassan azért csak leesett hogy nekem mégsem az van.

Tévedések.

Talán 1 éve történt, hogy egy író srác aki ismeri a bátyádat, látott egy kortárs színdarabot, ami egy olyan lányról szólt akit nagyon csúnyán leuralt a saját anyja. Egészen gyerekkorától próbálta betörni, míg egy nap a lány kapott egy lehetőséget hogy elutazzon... És a srác egyből rád gondolt. Rád értette. Csak rád. Ain’tudom hogy mennyire lehet igaz-e, de az biztos hogy milliárdszor jobban bújtál Édesapádhoz mindig is. És te is inkább olyan típusú vagy aki sokszor lázad, és nem igazán lehet megmondani neked se, hogy mit tegyél. Szóval lehet benne valami.

Sajnos rengeteg családban előfordulnak "érzelmileg gyenge, éretlen szülők". <- Mostanában eléggé felkapott ez a téma. És az olyan szülők alatt nem csak a komolytalanokat érteni, hanem például azokat is, akik nem tudnak, nem képesek jól szeretni, megérteni, empatikusak lenni. Olyan házsártos, és érzéketlen nyanyák akik mindent leuralnak, irányítanak, és élik a gyerekeik életét...

🤔 Viszont ha ez tényleg annyira igaz lenne rád, szerintem sosem dolgozol gyerekekkel. Hiszen náluk tisztább, őszintébb, és jobb kritikusok nincsenek a világon.... És ők biztos nem bírtak volna tégedet sokáig elviselni. Aki jól érti a gyerekeket, annak inkább jó háttere van.

Még valami, egy nagyon fontos.

Az önbizalomhiányos, és önértékelési gondokkal küzdő emberek hajlamosak felszedni mások tulajdonságait, akár rossz tulajdonságait is. Szóval simán megtörténhet az, hogy borzalmas példaképeket találnak maguknak.

Például a bunkó és sérült barátok hatnak rájuk, vagy az elcseszett, mindent leuraló toxikus főnök, vagy egy súlyosan nárcisztikus barátnő. És az olyanok asszimilálódnak. - Azokká válnak, mint akit 🦴 megesznek. – És ilyenek analízálni a  neten, nagyon nagy eséllyel tévedésekhez vezet. Soha ne legyél kannibál. Nem érnek annyit se.

.

[santaroka]

Eddig nem mertem megkérdezni.

Mik ezek?

Nöi szakrális önismereti tréning, női energia tanfolyam, női méharanyozó jóga, női szakrális méháldás jóga, női jóga SUP-on bio vegán szakrális tornával...és ezek kombinációi.

Ez valami new age-es ezoterikus pinakultusz, vagy olyan, mint régen az aerobic, csak belső szervekkel, esetleg önbizalomhiányos nők anyagi lehúzásának új divatja?

Lehet, rosszul teszem fel a kérdést.

(és előre is elnézést)

[sztivan]

Ha szingli lennék és olyan önbizalomhiányos, mint általában, ez milyen jól nézne ki pólón

[starmythelonesurvivor]

Az élet nem tündérmese, vagyis miért lennék Én különleges, vagy több bárki másnál?! Egy klisé halmaz míg ez a gondolatsor is, akármennyire is vagyok tele idegesítően, és fojtogatóan önbizalomhiányos periódusokkal, jobb pillanataimban tényleg hittem magamban, általában, ha küzdöttem, elértem a célomat, csak miután összejött, mindig összezavarodtam, hogy most hogyan tovább?! A rövid távú "álom" pipa, most mi lesz az Én motivációm?! Van, aki felkelt 12 évesen, látott egy unalomig ismétlet orvosos sorozatot, vagy ihletet kapott Teréz anyától, és rájött, hogy orvos akar lenni. Csodálatos, csinálta, elérte. Más, és gyakran úgy érzem elég sokan vannak, akiknek egyébként nincsenek olyan megrögzött céljaik, csak úgy mennek előre, körülbelül kényelmesen, nem érzik, hogy mit akarnak, de azt sem, hogy ami van az rossz, tik-tak, egyenes az út. És vagyok Én, meg gondolom míg sokan mások, akik csak kallódnak, és nem találják a helyük, rövid távon nincs baj, művészetire akartam menni, megcsináltam, hurrá, aztán klakk. Egész évben magamnak próbáltam rajzolni, nem érzem úgy, hogy túl messzire jutottam volna, már 2 hónapja fel se emeltem egy ceruzát, vagy ecsetet. Minek?! Nincs kedvem, nem akarom, nem érzem úgy, hogy lenne benne bármi. Fotó?! Most szeretem, mondhatom, hogy igen, ez az, ez az Én utam, arra szeretnék menni mesterizni, nézegetem a lehetőségeim, de mi van, ha megint kiábrándulok?! Minden más, ami meg nem hoz lázba, akár írásos tudásanyag, vagy gyakorlati ismeret, feladat, teljesen hidegen hagy, úgy élem meg, hogy velejéig ki kell magamat szívni egyáltalán a végrehajtásához is. Most dolgozgatok, 3 feladatot megcsináltam normálisan, a negyedik már nem ment, egyszerűen nem ültem le, nem haladtam, nem is értettem a rengeteg információ halmazból, ezt gyűlöltem a legjobban, itt tényleg csak egy eszköz voltam más elképzelésének a 100%os leképzésében, semmit nem tehettem hozzá. A csajszi, aki eddig mindig mézesmázos volt Velem, most hosszú üzenetben küldött el a...persze csúnyaszavak nélkül. Mielőtt írt volna nekem, végig telefonálta a főnököm, meg a rendes kolleginát, közölte, hogy bemegyek hétfőn, és mind ott fognak ülni felettem, hogy dolgozzam normálisan, ha már ennyire hasznavehetetlen vagyok. Oké, rendben, megérdemlem, de ezt így akkor sem, annyi empátiát vártam volna, hogy ne így közölje, hanem most leírta, mit is akar, és akkor legalább nekem is könnyebb, nem csak kész tények elé állítani, annyira szégyellem magam, megalázva, most büszkeségből megpróbálok mindent megcsinálni hétfőre, de a lényegen nem változtat, megkaptam. Nem fognak többé szívesen látni, nem fogok többé szívesen menni, elmondta mindenkinek a kudarcom, és már tényleg nem vagyok biztos benne, hogy bármiféle "felnőtt" léttel kapcsolatos feladat, vagy munka ellátására alkalmas vagyok-e. Pedig bíztak bennem, fizetést nem kapok, de felelősséget igen, rámbíztak egyedül a munkákat, nem voltal annyira nagyok, meg lehetett volna csinálni, ha nagyobb a suorgalmam, meg a türelmem. Nem akarom valami felső erőre fogni a sikertelenségem, de tényleg ha nem haladok, fizikai képtelenségnek érzem, hogy bármit is tegyek, fáradt vagyok, lusta, és kimerült. Nem vágyok másra, csak az egyedüllétre, elegem van az emberekből, miközben okádok a gondolatra is, hogy 1 hónap múlva vissza kell mennem az egyetemre...de most legalább jobban fog menni, A. úgyis csak néhány napig lesz ott megrészegedni, és napokig egyhuzamban vedelni, F. Pesten lesz, meg amúgy is van barátja, szóval most szó szerint nem létezek, így nem lesz "társam" a magányban, csak jobban fogok haladni, és kiszolgálni a vezetés által szűken szabott utakat, a kedves, jófej, de hozzám nem különösebben közel álló csoporttársaimmal bazsajgok, eljárok velük néha-néha, csak semmi mélyebb téma, továbbra is a kedves, mosolygós, vidám, vicces Én leszek, egy mondat, egy arc, egy felvillanó emlék lényegtelen emberek agyában, "az a kalapos".

[jovagyokmagamhoz]

Túlélni egy világjárványt

A Covid-19 vírus 2020 márciusa óta a mindennapjaink, a mindennapjaim részévé vált. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy én és a környezetem a lehető legnagyobb biztonságban legyen, hiszen világszerte rengetegen vesztették életüket a betegség miatt. Maszkot hordtam, fertőtlenítettem, amikor csak tudtam. Tanítás közben is végig rajtam volt a maszk, és ezt még a diákjaimtól is kiharcoltam. Egy hete este azonban nagyon fura lett a közérzetem, hőemelkedésem lett. Rá két napra kiderült, hogy elkaptam, covid poztív lettem. Szerencsére annak ellenére, hogy a legtöbb tünet megjelent nálam (fejfájás, hátfájás, láz, torokfájás, orrfolyás), viszonylag könnyen átvészeltem, lehetett volna sokkal durvább is. Ebben a bejegyzésben megosztom, milyen tanulságokra tettem szert a karantén alatt.

Miközben a testi tünetekkel küzdöttem, lélekben is fel kellett fognom, hogy igen, épp bennem tombol A VILÁGJÁRVÁNY, az a járvány, amitől eddig féltem, és ami emberek millióinak okozta az elmúlt két évben a halálát. Ez azt jelenti, hogy a gyógyulásom után ezentúl nem kell attól rettegnem, hogy elkapom, megfertőzök másokat, sőt, még én is belehalok. Legalábbis nagyjából egy évig biztosan nem. Tehát: elengedhetek egy jó nagy adag félelmet és szorongást.

Volt pár nap, amikor a láz, rossz közérzet miatt semmihez nem volt kedvem, erőm. Azt éreztem, hogy igazi pihenésre van szükségem. Nem arra, hogy olvasással, sorozatnézéssel fárasszam az agyam, ahogy egyébként ezt szoktam csinálni. Így hát lekapcsoltam minden fényt, kellemes zenét kapcsoltam be, meggyújtottam egy mécsest, és nem csináltam mást, csak feküdtem. Engedtem a testem minden részének, hogy valóban pihenjen. Nagyon érdekes, felemelő tapasztalás volt, mert azt éreztem: végre, végre, végre igazán pihenek! Megfogadtam, hogy ezentúl többet pihenek úgy, hogy csinálom a nagybetűs SEMMIT, hiszen ez a módszer többet ér minden másnál.

Kép forrása: Paolo Nicolello https://unsplash.com/

Amikor írom ezeket a sorokat, hála az égnek, már szinte teljesen jól vagyok, a tüneteim elmúltak, egyedül a fáradékonyság maradt meg. Ez azt jelenti, hogy a immunrendszeremnek a két oltással sikerült könnyen és egész gyorsan lekűzdenie a vírust. Az önbizalomhiányos énemnek üzenem: az, hogy túléltem egy világjárványt, egy újabb bizonyíték arra, hogy bármire képes vagyok. 

A gyógyulásért pedig mérhetetlenül hálás vagyok a testemnek, hiszen a körülményekhez képest tényleg könnyen és gyorsan vészelte át a vírust. Néha elfelejtjük, hogy a jó egészségi állapotunk, erőnlétünk a legdrágább kincsünk. Köszönöm, testem!

Légy jó magadhoz!

Albi

[enesen]

Én és Én és a szülői elnyomás

Beszéljünk kicsit a szülői bántalmazásról és elnyomásrol. Először elszeretném mondani, hogy ezek csak saját tapasztalataim, megéléseim, gondolataim.

Egy szülő rengetegen bántalmazhatja a gyereket... Fizikálisan és mentálisan... Persze a fizikális bántalmazásnak a mentális bántalmazás is része.

Én inkább a mentális részről szeretnék írni/beszélni kicsit...

Egy szülő sokszor saját tudatán kívül bántalmazza saját gyermekét, sokszor (nem tudom melyik lehet több) pedig szándékosan...

Azok a szülők akik szándéktalanul, tudat alatt teszik ezt, nem fogják fel, hogy számukra milyen jelentéktelen dolgok mekkora lelki törést okozhat a gyerekükben...

Kezdjük egy szerintem sokak álltal hallott/ismert mondattal : "Nem lesz belőled senki"

Sokszor eme mondatot kétségbeesékor, minden bántó szándék nélkül használják. Van aki észre sem veszi, hogy már sulkolja ezt a gyerekbe... Elemi felsős korom óta hallgatom... És ott tartok, hogy elhittem... Minden nap megkaptam... "nem lesz belőled senki" , "hülye vagy", stb...

A saját anyám/apám mondja... akkor csak igaz lehet...

Ezek után a dícséret nem ért célt... hisz nem érdemlem meg... hülye vagyok... Ebből kialakult az önsanyargatás, önbizalom hiány, depresszió, megfelelési kényszer, szorongás, stb.

Ezt követi a túlzott tiltás...

-Nem mehetsz bulizni csak 15 vagy, mit képzelsz magadról?

-Nem sminkelhtsz! Csúnya vagy, nem segít, amúgy is csak 16 vagy. Mit képzelsz?

- Nem lehet barátod! Csak 18 vagy! Mit képzelsz?

-Nem költözhetsz el! Csak 22 vagy! Mit képzelsz?

Nem...nem...nem...nem...nem és nem...

Semmitsem lehet. Mindig a szülői akarat érvényesülhet. Nem alkothatsz véleményt, nem élhetsz, nem tapasztalhatsz.

Azt az életet kell élned amit megszabnak. Minden kornak megvan a saját tapasztalata, de minden kimarad.

A végén olyan leszel mint én... Magányos, depressziós, antiszociális, önbizalomhiányos szar. Akinek nincs véleménye, nincs szava, nincs élete. És nem is lesz.

Egy szülő romokba teheti az életed akaratán kívül.

Megvan az a kor és pont ahol fel kell ismerned, hogy ez káros.

És kilépned ebből. Fájni fog, nehéz lesz.. De muszáj, hogy élhess.

...

Talán erről még beszélek kicsit. Ez sokaknak fontos téma lehet.

...