#önkéntes katonák

[izraelinfo]

Krumplileves a német fogolytáborban

Krumplileves a német fogolytáborban

Mi hajtotta az önkénteseket? Nagyjából fél évvel a második világháború kezdete előtt, 1939. március 11-én lépett életbe az 1939. II. (honvédelmi) törvény. Magyarországon ezzel létrejött a munkaszolgálat intézménye. A Magyar Honvédségben szolgáló zsidók jogai csorbultak. A jogelvonással a honvédségben szolgáló zsidókat korlátozott jogú kisegítő alakulatokba osztották, közvetetten a német…

[kgyst]

Érdekes, hogy a kurszki betöréssel kapcsolatban semmilyen elemző nem írja le a legtriviálisabbat

A -meglehetősen fantáziaszegény- ukránok bevallottan a (háromszor akkora Oroszország) felőrlését látják a győzelem kulcsának, csak hát a klasszikus védekező módszereik elég nyögvenyelősen működnek, mert az erődítményeik ellen az oroszoknak vannak megfelelő fegyvereik.

Vettek egy nagy levegőt, és kipróbálják, hogy támadással le tudják-e amortizálni az oroszokat, és úgy tűnik le tudják.

Az orosz fegyverek legnagyobb része (meg az egész parancsnoki lánc sebessége) csak fix célok ellen hatékony, egy (gyorsan) manőverező hadsereggel nem tudnak mit kezdeni

Ukrán városok helyett orosz városokat lőnek rommá

A ruszkik a járműparkjuk nagy részét leamortizálták, nem tudják gyorsan mozgatni a csapataikat, emellett vaószínűleg nincs elég irányított páncéltörő fegyverük

Az összes meglepetés-tényező az ukránok mellett van, egészen addig hogy az "önkéntes" katonák helyett 18-20 éves sorkatonák próbálnak harcolni, az eddig látottak alapján, elég kevés sikerrel. Az orosz katonák másik fele, az Ukrajnát támadó "önkéntesek" meg csak lövészárkok lerohanására vannak kiképezve, fogalmuk sincs, mit kellene csinálniuk egy összfegyvernemi manőverező harcban.

Jó esetben az ukránok a ruszkik háta mögött manőverezve el tudják vágni az Ukrajnában harcoló egységek (nagy részének az) utánpótlását, amivel elég hamar elég komoly problémákat tudnak okozni.

Bonus track, hogy az ukránok állítólag Belgorod környékén is támadnak. Kurszkot elfoglalni eléggé nagy falat, Belgorod kisebb, sokkal közelebb van a határhoz és fontos vasúti csomópont.

[ka-steve]

Nekem tökre nem “szakterületem” a cirill betűs környék, de nem ilyenkor szoktak orosz katonák államilag szervezve vagy önkéntes turistákként megjelenni és “megvédeni” a 8%-nyi orosz kisebbséget az ország vagy egy része elfoglalásával? Tudom, hogy vicces mód pár hete pont Lukashenko csinált nagy műsort belőle, hogy pár ilyen military ruhás orosz turistát lekapcsolt, de hát mégiscsak a Moszkvához fizikailag legközelebbi országról van szó, ha kell, gondolom, azért csak akad még pár hazafi, aki kötelességének tudná ezt érezni. 

Mondjuk én azt sem vágom épp, hogy Lukashenko és Putin min vesztek össze, hiszen Putinnak tökre érdeke volt, hogy a NATO/EU szájában legyen egy általa életben tartott szovjet diktatúra, Lukashenkonak meg elvileg nem nagyon kellett mozgástere legyen, elvégre Putin nélkül úgy omlott volna össze a rendszere, mint Észak-Korea omlana össze kínai támogatás nélkül. Szóval lehet, hogy épp ez zajlik, mert vagy Lukashenko őrült meg annyira, hogy elküldje Putint a francba, vagy Putin döntött úgy, hogy döglött lóról le kell szállni és hagyta magára és ettől omlott össze minden? 

[csakkivancsivagyok-blog]

Három történet az 1500 Legénységi Arany Vitézségi Érmesek közül

Kocsi András

“ 1918. szeptemberében az Asiago-i tűzfészekben küzdött már, mint tartalékos zászlós. Egy hegycsúcsot kellett elfoglalnia. Három század siker nélkül vérzett el a kemény harcban. Kocsis hadnagy viharedzett rohamszázadával fergetegszerű rohamot intézett a hegy ellen, azt hatalmába kerítette és 500 foglyot is ejtett. Elszánt rohamával győzelmet aratott amivel kiérdemelte az arany vitézségi érmet. “

Kerekes Sándor

“ A 2., majd a debreceni 3. honvédekhez került. Ott a leghevesebb csaták tüzében csillogtatta vitézi erényeit. Acélosan küzdött és sebein kívül kitüntetéseket is szerzett. Arany vitézségi érmét a Monté Perlo-n vívta ki a vitéz tartalékos zászlós, az 1918. év nagy harcai egyikében. A San Gervasio-n elhelyezett főőrs ellen intézett erős olasz támadások alkalmával, Kerekes egy éjjel hét ellentámadást vert vissza századával. Elszántsága, szenvedélyé és kitartása jóformán nem ismert határt. Ezért a határtalan önodaadásért és annak jelentős hadi eredményeiért érte a legszebb harctéri kitüntetés. “

Molnár János

“ A fiatal, alig húsz éves önkéntes egy izgalmasan vakmerő orosz támadás alkalmával tanúsított bámulatosan hidegvérű magatartásával sorozta be magát a hősök hőseinek, névsorába. A Dornavatra-tól északra fekvő Mestecanesci-i útzáró állást az 5. népfelkelő gyalogezred egy százada tartotta megszállva, mely állás ellen napokon keresztül intézték elkeseredett tömegtámadásokat az oroszok. A derekasan védekező és vitézül kitartó század rendületlenül állta a rohamot, a több napon át tartó szakadatlan harc azonban nagy vérveszteséget okozott soraiban. A megmaradt hős védők pedig a kimerültségtől már alig álltak lábaikon. November 25-én este Molnár János önkéntes a vonal egy kiszögelő részében figyelte a terepet, midőn az egyik világító rakéta fényénél a sötétség leple alatt előrekúszó oroszokat pillantott meg, kik már a drótakadályokat vágták. A megszálló legénység hirtelen a lőréseknél termett és heves gyalogsági tüzet adott le az oroszokra. A bizonytalanság és a halálhörgéssel vegyes orosz csataordítás azonban annyira megrendítette a szüntelen harcokban kimerült katonák idegeit, hogy fejvesztetten elhagyták állásaikat. Csak Molnár önkéntes őrizte meg hidegvérét és maradt az állásban. Felhágott az egyik harántgátra s úgy szórta egymásután kézigránátjait az előreözönlő oroszokra. Az ellenség e bátor ellenállásra megtorpant s az a pár perc, míg Molnár önkéntes az ellenséget fenntartotta, elég volt arra, hogy a tartalékszakaszok az üres állásba rohanjanak. Az új védők erős tűz alá vették az oroszokat és visszavonulásra késztették. Molnár önkéntes vitéz magatartásán múlott, hogy a fontos útzáró állás nem jutott az ellenség kezére. “

[ayahuascahungary]

A Holdvilág ároktól a Shuarokig A minap az Ayahu fórumában egy csodálatos bejegyzésbe akadtam a Holdvilág árokkal kapcsolatosan. Előbb válaszban akartam reflektálni, de mivel magam is igyekszem a témában józan paraszti ésszel kutatni, annyi adat és az idők során tett felfedezés ötlött elém, hogy úgy éreztem, vétek lenne ha lepörögnének a megtalált dolgok egy hozzászólásként. Inkább cikk formájában közre adnám az eddig talált dolgokat, mint egy kiindulásként a hazai medicine manek történetét illetően.

Az eredeti bejegyzés: "Mese a hatalomátvételről.

Regősök, sámánok, táltosok gyűltek össze a szent helyre egy ünnepre. Az ország minden pontjáról érkeztek. Szinte mindenki eljött. Katlanban volt ez a szakrális hely, nehezen megközelíthető és nehezen lehet ki-be járni. A szertartás közben hirtelen felülről a király parancsára idegen katonák jelentek meg és lőni kezdték a lent lévő embereket. Voltak, akik halott társukat húzták magukra, hogy megmeneküljenek, alig volt túlélő. Az idegenek addig nyilaztak, amíg hangot hallottak lentről. Túlélő alig maradt. Így irtották ki egy ország szellemi elitjét, és nem soká elkezdték a helyükbe állítani az új gyarmatot akaró egyház papjait, akik az eredeti vallási tanítástól már akkor teljesen eltértek. Gyors volt a hatalomátvétel ezzel a móddal, de még így is elhúzódott vagy 100 évig. A helyet, ahol ez volt, a mai napig a halottakról nevezik el csak már kicsit elferdült formában, de akik néztek kicsit régebbi térképeket tudják, hogy ott még a régi nevén van feltüntetve a hely. Aki oda megy kirándulni mindig gondoljon az akkori szellemi vezetőkre, akik a Holtvilág árokban maradtak.

F. Cs. "

Ezek történelmi tények. Réges régen helyi medicinekkel gyógyítottak itthon sámánjaink és próbálták kifürkészni a jövő titkait. Sokan azt hiszik, a sámán mindentudó volt. Egy egy kiválasztott birtokolta a teljes spektrumát az odaátról érkező plusz képességeknek. Ez nem így volt. Annyi medicine man volt itthon, hogy rendesen szakosodtak.Ha ez ma is így lenne, kiakadna a TEÁOR. Volt, ki sebkezelésben volt jártas, más állatokat gyógyított, vagy épp lelki nyavajákra olvasott. Sikeresen gyógyítottak kehességet, autizmust S.multiplexet és jó pár mai napig nehezen kezelhető problémát. De voltak világot járó garabonciások, tekenő kaparók és megannyi fura szerzet, akik ismerték a szellemek útjait. Nem volt határ spiritualizmus és hétköznapi élet között. Az ünnepeket megülték. Mesevilág lehetett...

Ennek egyik jelentős szakrális helyszíne a Holdvilág árok volt. Ezen a helyen nem csak a nap és hold fordulókat ülték meg, de rendszeresen összejöttek a szellemi vezetők tudást cserélni egymás és a fentiek között. A helyszín szakrális értékeit az évek során jó pár hazai kutató, mecénás, vagy önkéntes próbálta eszközeivel visszahozni a jelenkorba. Móricz János innen indult az Ekvádori táltos barlangokat felfedő útjára, de pl Szörényi Levente (Illés) is komoly energiákat öl az árok történelmi jelentőségének helyreállításába. https://magyarnemzet.hu/kultura/a-holdvilag-arok-titkait-kutatjak-7308620/

Sámánjaink, táltosaink irtása az Istvánt követő inkvizíciós korszaktól kezdve módszeresen zajlott. Magáról a medicine manek irtásáról, köröztetéséről többek között a Kassai kódex közöl elég rideg, és átfogó összefoglalást. Tisztán látszik, ahogy az állami döntés nyomán perbe fogott sámánokat és táltosokat a falu, a nép védelmébe veszi. Rejtik őket, mint világháború alatt a zsidókat. Rengeteg felkoncolás zajlott ez idő tájt. Mondhatni, innen folyamatosan egyre üldözöttebbé váltak a hazi tudók. A kódex írásait anno Biktop mestertől az ayahuasca.hu is közre adta. Ennek egy rövidített formája itt még megtalálható.

"M o y s úr, Sopron ispánja, a kománok bírája, Simon mester a budai Szent Miklós kolostor Domonkos-rendi perjele, Magyarországon a hit-tisztaság védője és vizsgálóbiztosa szorgos vizsgálatából és inkvizíciójából leírt adatok, amelyeket a király úr kegyes orvos doktorainak és fizikusainak. Albert és Márkus uraknak jelenlétében Látód fia H a n i s mágus és társai ellen felvettek Csanak faluban, a győri vár közelében, ahol a vádlottak laknak és vádoltatnak elméjük hamissága miatt, amellyel visszaélnek, énekekkel, himnuszokkal akarják visszaadni a betegek testi erejét a hiszékeny emberek lelkeiben babonát terjesztve. Beszélik, hogy a vádlott a falvakban és az említett Győr külvárosaiban és telepein társaival együtt sok súlyos betegséggel küszködőt meglátogat, azoknak a vizeletét összegyűjtve, vagy külön-külön megvizsgálja, hasonlóképpen, hogy a betegeknek a testét és tagjait megtapogatja, majd a betegeknek szirupokat ad inni, hogy a gonosz lelkek ellen gyakorolja az ördögűzést, hasonlóképpen, hogy túllép a szeméremérzés határán azzal, hogy a női betegeket ágyaiknál meglátogatja, testüket, melleiket, hasukat megérinti, hogy a betegeknek mondta és mondja:

“Én téged meggyógyítlak H a k i t nevében, ha hiszel nekem…”, hasonlóképpen, hogy a betegek gyógyításáért pénzt fogad el. – Királyi megbízásból és kifejezett parancsból, ha a vádak valónak bizonyulnának és Látód fia Hanis, a vádak valódisága alapján elmarasztaltatna, akkor… örök hallgatásra kényszeríttetik, eszközei, jelvényei, írásai, ha ilyenek vannak, megégettetnek, nehogy a vádlott gyarlósága és merészsége büntetlenül maradjon. Az inkvizíció alatt megnevezett tanúk mindnyájan esküt tettek, hogy sem barátság, sem gyűlölet, sem félelem nem vezeti őket, hanem egyedül az igazság (1).

Első tanú: M ó c s fia Márk, a győri püspök íjásza, megkérdeztetvén, hogy ismeri-e a vádlottat és társait a jelen ügyben, mire ő azt válaszolja, hogy Hanis mágust ismeri, de társait csak látásból."

Bővebben: https://miepamagyarokert.cafeblog.hu/2017/05/12/a-magyar-magusperek-jegyzokonyvei/

(Egyébként jellemzően a hazai kultúrában a nacionalista médiák foglalkoznak továbbra is a témával, bár tudni kell azért a nyers adatról lefejteni a zsigeri dühöt. Az, hogy épp milyen párt, nézet áll be mögéjük, annak egy szellemi ember számára szerintem sincs valójában jelentősége. Ezek elfeledett történelmi tények, melyek miatt ma nem hazai medicine manhez jár a magyar, hanem nem kevésbé beavatott Dél amerikai sámánok hozzák saját, még érintetlen medicinjeiket.)

A sámán perekről szóló Kassai kódex hitelességét az idők során módszeresen próbálták aláásni. Borsa Gedeon, a 45'-ben, Fehér Mátyás Jenő, Domonkos rendi szerzetes által megtalált hiányos lelet nyomdai formába való öntésének kénytelen kiegészítéseit (képek, hiányzó sérült írások átkötése) támadta éveken keresztül sikeresen. (egyébként Széchenyi díjat kapott magyarságkutatása elismeréséül pár éve). Így elbagatelizálva a hazai medicine manek létét, munkásságukat, az itthoni gyógyító növényekkel, gombákkal való kapcsolatukat és az egész szellemiséget.

Érdemes a témában Schram Ferenc kutatásait górcső alá venni, aki többek között a boszorkánypereket is közre adta, bár ez inkább már antikváriumi darab.

Valamint megemlíteném Sz. Kristóf Ildikó ide vonatkozó munkásságát: http://real.mtak.hu/20688/1/SzKristof1.pdf

Ugyanez a sors várt Móricz János kutatásaira is, aki szintén a Holdvilág árokból indulva, végül Ekvádorban kötött ki, ahol összebarátkozott a Shuarokkal és haláláig igen jó kapcsolat kötötte a népcsoporthoz. Móriczról azt érdemes tudni, hogy a Tayos-barlang kutatásai során talált nagy mennyiségű arany, és hozzájuk kapcsolódó igen komoly ékírásos leletet, mely utóbbi nagyban megegyezett az ősmagyar ékírással. Helyi segítői a Shuarok ősi nyelvében jó pár közös szó utalt valamiféle nyelvi kapcsolatra. Róluk azt érdemes tudni (és itt jön a heuréka pillanat, hogy mit is keres ez a cikk az Ayahuasca.hu oldalon), hogy ők azok akik talán a legszakrálisabb kapcsolatot ápolják az Ayahuascával. Nem árulok el most már túl nagy titkot, hogy az első hazai Ayahuasca szertartásokat bizony Shuar gyógyítók, sámánok tartották itthon, akik számára annak idején maga az ekvádori kormány (Alfredo Palacio elnök) adott pecséttel ellátott ún. védőlevelet, hogy az esetleges ellenőrző közegnek egy hivatalos medicine mannel van dolga. Hát így indult itthon az Ayahuascához köthető sámánság története.

Móricz kutatásaiba előbb von Daniken, majd a mormon egyház is beszállt, mint mecénás, látszólag segítő szándékkal. Utóbbi a leletek nagy részét egyes források szerint csellel megszerezte, majd ismeretlen helyre szállíttatta. Móricz János kutatásairól végszóként Dr Gerano Pena Matheus, Móricz ügyvédje, és jó barátja közölt végül egy átfogó összefoglalót, mely nem kapott különösebb nyilvánosságot. Ennek címe "a Tayos-barlang kutatásának dokumentált története", és itthon is kevés kereséssel fellelhető.  A könyv részleteiben tartalmazza a kutatás folyamatát, dokumentumokkal igazoltan. A könyvet itthon támogató és kiadó Varga Zoltán geológus egyébként jelenleg az ELTE támogatásával végez kutatásokat Tatabánya térségében.Ez is érdekes kapcsolatokra deríthet fényt a jövőben. Érdemes követni.

Az utóbbi 15 évben, a Holdvilág árokból indulva, én csak egyetlen, az Ayahuascához köthető szálon indultam el önkéntes kutatásaim során. Nem kerestem soha fölösleges, nem egyértelmű azonosságokat. Mint a fentebb leírtakból látszik. Itthon az évszázadok során folyamatosan gyengült a gyógyító növényekkel való spontán gyógyulás lehetősége, kezdve a sámán-perektől egészen hétköznapjaink "C" listájáig. Ezzel párhuzamosan erősödött a tüneti kezelések, a problémák valós okainak feltárása helyett azok elfedése. A tévé millió megoldást kínál gyomoridegre, fejfájásra, rákos, elburjánzott problémákra és így lehet, hogy a sor végén kullogunk amikor a nemzetek általános egészségét mérik. Az ok egyre inkább a háttérbe szorul. Nincs jelentősége. Hisz lehet élni leszedáltan is, még ha generációk is mennek le az évszázadok alatt. A szabadság egyre csorbul, a mátrix egyre közelebb. Kisemberként annyit tehetünk, hogy a fentiek alapján legalább megpróbáljuk átlátni az évszázadok óta zajló folyamatot, és tudatosságunkkal gyújtunk gyertyát az ősi gyógyítóink emlékére, bevilágítva az egyre fokozódó hazai sötétséget.

Ogre

[nemzetinet]

Hogyan kényszerültünk a II. világháborúba?

Valamikor 1942-ben  beléptem a Magyar Királyi Külügyi Társaság ifjúsági csoportjába. Ennek persze előzménye is volt.

Már vagy kilenc éves koromban újságolvasó  voltam. Az „Az Est”  („Miklós Andor lapja”) című  erősen liberális lapot böngésztem. .

Persze akkor még  nem tudtam, mit jelentett ez a  szó.

Az egyik ismerősünk, amikor látta, hogy lecke helyett a lapot böngésztem  figyelmeztetett. „Nem nagy baj, ha ilyeneket olvasol, csak ne felejtsd el, hogy amit  az újságokban találsz, legtöbbször annak még az ellenkezője sem igaz!” 

Mivel egyik rokonunk, tartalékos Kaiserjäger főhadnagy (Vaskorona rend, III oszt. Tiszti Érdemkereszt kitüntetéseit ma is őrzöm) szívesen  magyarázgatta nekem a  világ sorát, a  háborút és Trianont,  hamar megtanultam a sorok között olvasni, vagy a híreket helyesen értelmezni – többnyire.

Főként a  külföldi politikai, történelmi,  katonai hírek érdekeltek. A bűnügyektől, pletykáktól már akkor is ösztönösen óvakodtam.  Így érthető a  külügyek iránti érdeklődésem dominált. 

Így történt, hogy  beléptem a  Magyar Királyi Külügyi Társaság ifjúsági csoportjába Az MKKT  szemináriumait  a Pázmány Péter Tudományegyetem (ma ELTE)  főépületében tartotta.  

Talán  száz-százötvenen  voltunk egy nagy teremben.  Mi  középiskolások is feliratkozhattunk hallgatónak, de nem vizsgázhattunk.

Előadóink  közül ma már  csak Br. Eöttevényi Olivér (a MKKT elnöke), Horváth Jenő, és Haltenberger professzorok  nevére emlékszem. 

Volt követek,  diplomaták, katonák tartották a  nagy érdeklődéssel  kísért előadásokat.  Az előadások nyíltak,  aránylag  tárgyilagosak voltak.

Azt hiszem, abban az időben  csak két helyen lehetett nyíltan beszélni, ott és a parlamentben. Sokszor még ott is mellékelten, talán véletlenül (készakarva) buggyant ki  egy-egy fontos információ.

Egy jellemző eset Haltenberger professzorhoz fűződik.  Egyik előadása végeztével, kérésére valaki azzal a  kérdéssel állt elő, hogy ki fogja megnyerni ezt a háborút?  Ez sokak számára  furcsa kérdés volt, mert  még Sztálingrád előtt történt az eset.

Haltenberger professzor komor arccal válaszolt. Kedves Uram! Nem vagyok jós, de  segíthetek önnek, eldönteni a  kérdést.

Azzal a táblához lépett és  három vízszintes és sok függőleges vonalból egy táblázatot készített. Majd  a bal oldalra írta: „Ők”, alatta „Mi”.

Az oszlopok tetejére felírta a  hadviseléshez szükséges  anyagok neveit: Vas, Szén, Olaj, Króm, Nikkel, Réz stb  majd a végére: Emberanyag.

Ezek után – fejből – beírta a számokat. Azzal letette a  krétát, leverte a krétaport a  kezéről  és jó éjszakát kívánva, csendben  elhagyta a termet.

Az „Ők” és „MI”  összegek között  óriási volt a különbség. A  legvadabb németbarátok is  megdöbbenhettek. Más előadók szépen elmagyarázták a „statikus” és „dinamikus” államok közötti különbséget

Dióhéjban, akik még  nem ismerik ezeket a fogalmakat:  A statikus, vagy szárazföldi államoknak kényszer-terveik vannak egy várható konfliktus esetére (felvonulási és hadi tervek). A dinamikus államoknak óriási hadi és kereskedelmi tengeri flottájuk van. Csak stratégiai terveik vannak, főként más államok felhasználására. Maguk pedig a  kezdeti vereségek után  alaposan felkészülnek egy hatalmas erejű támadásra, mégpedig ott és akkor, ahol és amikor ők akarják.

Németország esetében  megtudhattuk, hogy ők a kétfrontos háborútól rettegtek egész modern történelmük során. 

Katonapolitikai előadáson bemutatták ennek bizonyítására  a német vasúti hálózat térképét.  Hat vagy hét párhuzamos, nagy teljesítményű vasútvonal félkaréjban húzódott  a nyugati határvonaltól a  keletiig.  Ez persze  csak a  légi fölény  birtokában volt hatásos, mert gyorsan szállíthatták csapataik tömegét és a hadianyagot keletre vagy nyugatra, amint szükséges volt. Ezekből az adatokból  mindenki előtt világos volt a szomorú, elkerülhetetlen sorsunk.

Ha ezen adatokról tudott a Külügyi Társaság, nyilván a  magyar kormány is teljesen tudatában volt  a tényeknek.  Horthy Miklós  tengerész volt, tudta nagyon jól, a kombinált angol,  amerikai  flotta  és az amerikai ipar verhetetlen.  Fia, István amerikai tanulmányútja során a  Ford üzemek hatalmas teljesítményeiről  meggyőződhetett és tájékoztathatta Édesapját.   

Montgomerytől, a volt USA  ügyvivő könyvéből és más forrásokból is tudjuk,  volt kommunikáció az angol admiralitás, az amerikai elnök FDR,  és Horthy között.

Felvetődik a  kérdés, minden tudás és információ ellenére: miért  léptünk be a  háborúba – német felkérés nélkül?

Erre már sok választ kaptunk.

Például azt, hogy ha nem  csatlakozunk a németekhez, esetleges  győzelmük  esetén vissza kell adnunk a  Felvidéket,  Kárpátalját és Észak- Erdélyt  azoknak, akik részt vállaltak a  Szovjet elleni háborúba.

Bácska és Bánát pedig német Gau lesz.

A másik lényeges választ csak feltételezhetjük,  kikövetkezhetjük a  korabeli külföldi  jelentésekből.  Ugyanis kaphatnánk  egyenes és világos választ, ha rendelkezésünkre állna a  hadüzenetet eldöntő Koronatanács  jegyzőkönyve.

Az pedig nincs.

Helyesebben van, de a jegyzőkönyv második fele, amely az erre vonatkozó részleteket leírja – hiányzik. Állítólag kétféle változatban található, de a  lényeges második fél, mindkét  iratban különböző. Ez annyit jelent, hogy kétféleképpen hamisították meg, valakinek, vagy valakiknek az érdekében. Még talán csak annyit jegyezhetnénk meg, hogy azon  a  Koronatanácson megjelentek a  gazdasági és ipari  vezetők is, többek között Chorin Ferenc és Kornfeld  Mór (többek között a  Magyar Nemzet című lap tulajdonosai is), akik a Gestapoval kötött megállapodás  segítségével kimenekültek Svcájcba a „Zsidó Vonattal” és a Horthy családot támogatták  Estoril, Portugália  városában.)

A hadüzenet  három évvel  elodázta a német megszállást, tehát zsidó honfitársaink részleges deportálását. 

Az amerikai zsidóság is  Horthy pártján volt…

A korabeli újságaik szerint  a  magyar zsidóság  aránylagos biztonságban volt, amíg a  német megszállást el lehetett kerülni. Azt is tudták ennek egyik feltétele a két zsidótörvény volt. Ezek némi garanciát jelentettek  a zavartalan túlélésükhöz.

Jellemző epizód volt  Namier professzor kérése az angol kormányhoz. Arra kérte az angolokat, hogy ne kényszerítsék a  magyar kormányt a háborúból való kiugrásra, mert, ha a németek még elég erősek,  leverik a  kísérletet  és ezzel  megpecsételődik a  zsidóság sorsa. A magyar kormány  sok kísérletet tett nyugaton a  kiugrásra vagy ellenkormány alakításra (Szent-Györgyi Albert, Veress László, Ullein-Reviczky Antal ).

Sikertelenül.

Benes és társaik mindent  elkövettek, hogy  hazánk az „utolsó csatlós” nevet kiérdemelje.  Még azt is kiharcolta, hogy a  debreceni kormány ne állíthasson nagy, ütőképes hadsereget  a nácik ellen, ezzel a  győztesek oldalára állhasson, mint a  románok tették.

Nyugodtan állíthatjuk, csak és kizárólag a magyar  honvédségnek  volt köszönhető, hogy a magyar zsidóság és a  cigányság  nagyrésze túlélte  a rémuralmat. 

Kinek, kiknek  volt a  legfőbb érdeke, hogy elkerüljük a  német megszállást?

Talán ideje volna a hősi halált halt hadköteles és  NEM ÖNKÉNTES honvédeknek és munkaszolgálatosoknak  emlékművet állítani, akiknek hatalmas véráldozata árán  zsidó és cigány  honfitársainknak jó része életben maradt.

Úgy vélem, nekik kellene  emlékműveket állítani Horthynak is, mert neki köszönhetik részleges túlélésüket. 

Meggyőződésem, a kortárs zsidók tudják ezt jól. 

A baj a  másod-, harmad  generációsokkal van… Ők csak hamis történelmet tanulhattak és áldozatai lettek  egy buta, hazug csak gyűlöletet keltő  propagandának. Kár! 

Amíg nem találják meg annak a  Koronatanács ülésnek valódi jegyzőkönyvét, a háborúba való belépésünk  valódi okát  nem lehet megállapítani, csak „Que bono”  (kinek volt jó?) alapon lehet valószínűsíteni.  

Jól tudom,  könyvtárakat írtak már tele erről a szomorú témáról, népbíróságokon  ítélkeztek a „háborús bűnös Bárdossy” felett, de a  valódi okot még ma sem ismerik, vagy titkolják. 

Titkolják azért, mert nem akarják, hogy a  magyar nép minden kétséget kizárólag megtudja, megint idegen érdekekért vérzett. 

Az is igaz, ha nem lépünk be a háborúba, Hitlerék megszállták volna az országot és az általuk kinevezett quisling kormány  belevitte volna a háborúba  a nemzetet.

Abban az esetben a „béketárgyaláson” talán jobban jártunk volna. Nem volnánk „bűnös nemzet”.

Persze így is úgy is azt kaptuk volna „jutalmul” amit a  lengyelek kaptak…

Magyaródy Szabolcs

Hogyan kényszerültünk a II. világháborúba? a Nemzeti.net-en jelent meg,

[korkep-blog]

Izraeli segítséggel fehér sisakosok százait evakuálták Jordániába - nem mindenkit sikerült

A fehér sisakosok háborús zónákban a mentésben segédkező önkéntesek. Mások idegen hatalmak propagandistáinak tartják őket…

Izrael segítségével evakuálták Szíria háború sújtotta övezetéből az úgynevezett fehér sisakosokat, akik a szír polgárháború amolyan önkéntes mentőegységei. Ők érkeztek ki először a bombázásokhoz, felkutatják a túlélőket segítenek a mentésben. Összesen 422 önkéntest és családjaikat kellett kimenteni a szír kormányerők előrenyomulása elől.

  A fehér sisakosokat az Izrael által megszállt Golán-fennsíkon keresztül juttatták át Jordániába. Az önkétesek magukat pártatlannak nevezik, akik az emberek életét igyekeznek megmenteni a háború sújtotta területeken. A szír elnök, Bassár el-Aszad és Oroszország szerint azonban a fehér sisakosok támogatják terroristákat (a nyugati álláspont szerint lázadókat) és kapcsolatokat tartanak fenn dzsihadista csoportokkal.

  A legutóbbi szíriai vegyifegyver-támadásnál a kormányerők azzal vádolták az önkénteseket, hogy pezsgőtablettákat adtak az embereknek, hogy vegyifegyvertámadás látszatát keltsék. Megjegyezzük: a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy valóban megtörtént a vegyifegyver-támadás, és azt Aszad kormánya követte el. Erre utal az a körülmény is, hogy a lázadók a támadás után azonnal tárgyalóasztalhoz ültek.

  Acting on a special request by the #US and some European countries, #Israel evacuates 800 #WhiteHelmet rescue workers and their families from southern Syria to Jordan

Good *terrorists are going homehttps://t.co/FRduPfRwva pic.twitter.com/UrqOMVLPQA @TRTWorldNow

— Washington News Line (@WashNewsLine) 2018. július 22.

  A szír kormányerők júniusban indítottak offenzívát a lázadók ellen. Már csak két fontosabb tartomány van a kormányellenes erők kezén: Deraa és Quineitra. A szír katonák ezek ellen indítottak offenzívát, majd egyezséget kötöttek a lázadók, hogy hagyják őket kivonulni a tartományokból – így időközben őket is evakuálják az ország északi részeibe.

  Eredetileg 800 fehérsisakos és családjaik kimentéséről szóltak a tervek, ám csak 422-t értek el. A többiek az ország délnyugati részében rekedtek, mert az Iszlám Állam maradék csapatai elzárták előlük az utak, így most magukra vannak utalva.

  Bár Szíria nem vesz részt hivatalosan a szíriai konfliktusban, Izrael és Szíria évtizedek óta a háború szélén áll. A mostani mentőakció ellenére Tel-Aviv jelezte, hogy nem változtat a szír polgárháborút illető „be nem avatkozási” politikáján.

  A kimentett fehérsisakosokat Jordániában tartják addig, amíg az ENSZ illetékes szervei meg szervezik az áttelepítésüket. Jordánia szerint „Nagy-Britannia, Németország és Kanada jogilag kötelező erejű vállalást tett arra, hogy meghatározott időn belül” befogadják őket.

  A fehér sisakosok szervezetét öt évvel ezelőtt alapították. Több mint 3000 önkéntesből áll a csapatuk, és háborús zónákban segítenek a mentésekben, elsősorban azokon a helyeken, ahol civilek kerültek a frontvonalba. A nyugati sajtó 100 ezer megmentett emberéletet tulajdonít nekik. Eddig mintegy 200 tagjuk halt meg a harcukban.

  Világszerte elismerik munkájukat, Nobel-békedíjra jelölték őket, a Netflix és a BBC pedig dokumentumfilmet készített róluk.

  BBC.com

Nyitókép: CNN.com

[zarojel-hu-online-hirmagazi-blog]

A vice új neve: önkéntes katona

New Post has been published on https://zarojel.hu/a-vice-uj-neve-onkentes-katona/

A vice új neve: önkéntes katona

[vc_row][vc_column][vc_column_text]A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszere erősíti azt a társadalmi kohéziót, amely az illegális bevándorlás elleni védekezésben is fontos – nyilatkozta Simicskó honvédelmi miniszter hétfő reggel.[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtZWxzJUM1JTkxLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMTQwMzUyMjM4NSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”147788″ img_size=”800×600″ alignment=”center” onclick=”link_image” css=”.vc_custom_1507531960163background-image: url(https://www.zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/04/small_header_bg-1.png?id=4336) !important;background-position: 0 0 !important;background-repeat: repeat !important;”][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtbSVDMyVBMXNvZGlrLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMjg4MDI1NTU4OCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][vc_column_text]

A vicével jó lesz jóban lenni!

Először is tisztázzuk a “vice” szó jelentését, hátha valaki nem ismeri:

Házmester helyettes, aki azokat a munkákat látja el, ami a házmesternek snassz. Esetünkben egymás megfigyelését, feljelentését bíznák rá.

Simicskó István elmondta, hogy új alapon, területvédelmi elven szerveződő rendszerben hatékonyabban észlelhetik, ha egy területen gyanús emberek jelennek meg akár terrorista szándékkal – írja az MTI.

Simicskó kijelentése felettébb meglepő – vagy egyelőre csak szoknunk kell? – mivel katona nem igazoltathat civileket, ahhoz csak a rendőrnek van joga. Ahhoz, hogy döntsön bárki arról, hogy ki minősül “gyanúsnak”, nem elég egy belépési nyilatkozat aláírása. Vagy 2017 Magyarországában igen?

Ilyen jogi lehetőségek és vezetői ajánlatok mellett az önkéntes tartalékos csak egy dolgot tehet: értesíti a rendőrséget, ha idegen, gyanúsnak tűnő embert lát a saját településén, utcájában – ahogy a régi idők házmesterei tették.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtaGFybWFkaWsteiVDMyVBMXIlQzMlQjNqZWwlMjAtLSUzRSUwQSUzQ2lucyUyMGNsYXNzJTNEJTIyYWRzYnlnb29nbGUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBzdHlsZSUzRCUyMmRpc3BsYXklM0FibG9jayUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtY2xpZW50JTNEJTIyY2EtcHViLTI2Mjk3NDgyODM2NzI1MTAlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLXNsb3QlM0QlMjI0MzU2OTg4NzgyJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1mb3JtYXQlM0QlMjJhdXRvJTIyJTNFJTNDJTJGaW5zJTNFJTBBJTNDc2NyaXB0JTNFJTBBJTI4YWRzYnlnb29nbGUlMjAlM0QlMjB3aW5kb3cuYWRzYnlnb29nbGUlMjAlN0MlN0MlMjAlNUIlNUQlMjkucHVzaCUyOCU3QiU3RCUyOSUzQiUwQSUzQyUyRnNjcmlwdCUzRSUzQyUyRmNlbnRlciUzRQ==[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Cél: a NATO tartalékos erőinek európai parancsnoksága

Simicskó István a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt is elmondta: szeretnék, ha Magyarország fontos bázis lenne a tartalékos katonák toborzásában, ezért pályáznak a NATO tartalékos erőinek európai parancsnoksága címre is.

Hazánk lesz a bemószerolók Mekkája! Ezzel újabb Hungarikum büszke tulajdonosai lehetünk.

Simicskó István arról is beszélt, hogy az év végéig ezer új tartalékosa lesz a honvédségnek. Már több mint ezren regisztráltak is. A múlt héten letette esküjét Hajdúhadházon és Hajmáskéren háromszáz-háromszáz tartalékos katona.

A cél, hogy 2026-ra a 30 ezres Magyar Honvédség mögött 20 ezer fős tartalékos erő álljon – szögezte le a miniszter.

(forrás: MTI)[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG9yZWxheGVkJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjc4NjkzOTM4ODQlMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNF[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

[nemzetinet]

A honvédséget katonának kell vezetnie, nem politikusnak

Az elmúlt években a magyar gazdaság erősödésével a honvédelemre is több pénz jutott – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az MTI-nek adott interjújában. Benkő Tibor elmondta, a szervezeti átalakítás után miniszterként irányítja a Magyar Honvédség Parancsnokságát, a vezetés a parancsnok feladata; a honvédséget katonának kell vezetnie, nem politikusnak.

Felidézte: a kormány határozatban vállalta, hogy évi 0,1 százalékos emeléssel Magyarország 2024-re eléri a 2 százalékos GDP-arányos honvédelmi költségvetési szintet. A magyar gazdaság teljesítése nyomán viszont a tavalyra tervezett 1,07 százalékos arány végül 1,4 százalék lett. Így a miniszter szerint, ha a fejlődési ütem megmarad, előbb is teljesíteni tudják a GDP 2 százalékos arányát.

Kiemelte továbbá: a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program költségvetési háttere biztosított.

Benkő Tibor 8 éven keresztül volt vezérkari főnök az integráltan működő Honvédelmi Minisztériumban. Mint mondta, így együtt tud gondolkodni a katonával, amikor döntést kell hozni, és tudja, milyen nehézségekkel, kihívásokkal kell megküzdeni a katonai és milyenekkel a politikai vezetésnek. Kiemelte: a katonai vezetésnek pártpolitikától függetlennek kell lennie.

Magyarország biztonsága az első, ehhez felkészült és kiképzett katonákkal rendelkező, jól felszerelt, ütőképes, és korszerű fegyverzeti eszközökkel ellátott Magyar Honvédségre van szükség, ezt a célt szolgálják a fejlesztések – hangsúlyozta, hozzátéve: ehhez a következő fél évben a vezetést is átalakítják. A minisztérium feladata a feltételek – köztük az anyagi források – megteremtése, a feladatok végrehajtásának ellenőrzése lesz.

“Nem a politikai vezetés, hanem a katona mondja meg, milyen harcjárműre, repülőgépre van szükség” – emelte ki a miniszter, aki szerint az új vezetési struktúra nagy önállóságot, de egyben rendkívül nagy felelősséget is jelent a Magyar Honvédség parancsnokának.

A helikopterflottába idén két új helikopter érkezik. A meglévő orosz gépek nagyjavításon estek át, így rendszerben tarthatók addig, amíg az új helikoptereket leszállítják Magyarországnak.

A légvédelem kapcsán elmondta, hogy az év első felében egy új rakétakomplexum-rendszer és az ahhoz tartozó rakéták beszerzését tervezik.

Benkő Tibor kiemelte: a szárazföldi haderőnemet is fejleszteni kell. Ehhez kapcsolódóan újjáélesztik a magyar hadiipart, amelynek keretében cseh licenc alapján, de a magyar igényeknek megfelelő fegyvereket állítanak elő. A kiskunfélegyházi üzemben idén megkezdődik a sorozatgyártás. Az itt készült fegyverekkel nemcsak a katonákat, hanem a társfegyveres szervezeteket is ellátják, az export mellett. Emellett a jövőben lőpor- és lőszergyártás indítását is tervezik Magyarországon.

A miniszter azt mondta, a területi elven szerveződő tartalékos rendszer kiépítése jó ütemben halad. Az önkéntes tartalékos katonák számát 8 ezerről – a következő tíz év alatt 20 ezerre kívánják növelni. Két területvédelmi ezredet alakítottak meg, a járásokban kialakítandó századok feltöltése folyamatos.

Kitért arra, a honvédség utánpótlásának biztosítása, a fiatalok megszólítása kiemelt céljuk. Ezért oktatják a honvédelmi ismereteket, különböző ösztöndíjrendszereket működtetnek, sikerrel működik a kadétképzés, és bővítik a katonai középiskolai és kollégiumi hálózatot. Jelenleg Debrecenben működik honvédségi középiskola, de hamarosan megkezdődik a hódmezővásárhelyi intézmény építése.

Szólt arról is, hogy tavaly 47 honvédelmi táborban mintegy 1500 fiatal vett részt, idén már 72 tábort terveznek, ahol csaknem 2200 fiatal táborozhat majd.

Benkő Tibor azt mondta, a honvédség mérlege pozitív: több fiatal jelentkezik katonának, mint amennyi távozik. Egyre többen vannak, de ezt az arányt növelni kell – hangsúlyozta, hozzátéve: ehhez igyekeznek vonzóbbá tenni a honvédséget, egyrészt új technikai eszközökkel, korszerű felszereléssel, másrészt kiszámítható életpályával. A honvédségi életpályamodellben olyan juttatási rendszert kínálnak, amelyben az illetményen felül számos támogatás – például nevelési, iskolakezdési – is van – közölte.

Mint megjegyezte, 2002 óta először 2015-ben volt bérfejlesztés a honvédségnél. Felidézte: bár “13 év koplalás után mindenki vágyott az illetményemelésre”, mégis azt kezdeményezte, hogy első lépésben az alacsonyabb rendfokozatú katonák kapjanak nagyobb arányú emelést, sokan közülük ugyanis megélhetési nehézségekkel küzdöttek. A most januári, átlagosan 5 százalékos emelés viszont már mindenkit érintett.

2015 és 2019 között átlagosan 50 százalékkal emelkedett a katonák illetménye, Benkő Tibor ugyanakkor közölte azt is, 2015 óta a honvédség munkaerőpiaci versenyelőnye csaknem elfogyott, így meg kellett kezdeniük az illetményrendszer újragondolását.

A honvédséget katonának kell vezetnie, nem politikusnak a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Emlékezzünk! – Magyar ejtőernyősök a Donnál 1942–1943

A Magyar Királyi 2. Honvédhadsereg, vagy ahogyan a népnyelv ismeri, a Magyar 2. Hadsereg Don-menti harcainak feldolgozása nagyjából-egészében megtörtént. Ugyanígy a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős alakulatának történetéről is viszonylag sok információ ismert, hála egyrészről maguknak az ejtőernyős katonáknak, akik lejegyezték emlékeiket, másrészről azoknak a történészeknek, akik időt és erőt nem kímélve igyekeztek megvilágítani az összefüggéseket, és feltárni ennek az elfeledett, eltitkolt alakulatnak a történetét. Ismert vitéz Bertalan Árpád neve és jelentősége éppúgy, mint hősi halálának körülményei ugyanúgy, mint az ejtőernyősök magyarországi hadszíntéren vívott harcainak története 1944-1945-ben, melyek a magyar hadtörténelem legfényesebb lapjaira kívánkoznak. Kevesen ismerik azonban az 1942-1943 folyamán önként, vagy parancsra a keleti frontra vezényelt ejtőernyős tisztek és tiszthelyettesek harcait, akik „haditapasztalatok megszerzésére” kerültek ki a hadműveleti területre, a Don folyóhoz.

Magyar bakák a Don-kanyarban (Konok Tamás felvétele)

Az újonnan kiképzett ejtőernyős katonák rámenőssége, kiképzésének alapossága és keménysége legendaszámba ment a Magyar Királyi Honvédség soraiban, ahol a többség egyfajta „öngyilkos” elit alakulatként látta az újonnan felállított egységet, ahová nem érdemes jelentkezni, mert „úgyis csak agyonveri magát az ember”. Ezt a különleges hírnevet a szigorú szűrés is megerősítette, melynek során a jelentkezők 30%-a már az előzetes orvosi vizsgálaton, míg további 20%-uk a csapatnál töltött próbaszolgálat alatt kihullott. Mégis szükséges volt a fiatal ejtőernyős fegyvernem katonái, és különösen tisztjei számára a valós harci tapasztalatok megszerzése, hiszen a parancsnok, vitéz Bertalan Árpád alezredes hősi halálával, az ejtőernyős zászlóaljban nem maradt olyan katona, aki átfogó harci tapasztalatokkal rendelkezett volna, nem számítva ide az 1941. április 12-ei harci ugrás veteránjait. Akárhogy is, az ejtőernyős zászlóaljnak égető szüksége volt arra, hogy katonái közül lehetőleg a legtöbben valódi tapasztalatokat szerezzenek az éppen zajló harcokban, és arra, hogy ezeket a tapasztalatokat később a kiképzés során, vagy akár a jövőbeni ejtőernyős bevetések kapcsán hasznosíthassák.

Lángszórós gyakorlat (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)

A hadműveleti területre való kikerülés első és legfontosabb feltétele az egészségügyi alkalmasság mellett (melynek az ejtőernyős katonák természetesen könnyedén megfeleltek) a hivatásos altiszti, vagy tiszti beosztás volt, így sorállományú ejtőernyősök nem kerülhettek frontszolgálatra vezénylés, csakis önkéntes jelentkezés útján. A szolgálat időtartama 3-3 hónap volt „turnusonként”.

Az ejtőernyős zászlóalj első csoportjai 1942 júliusában került ki a keleti frontra, ahol szétszórták őket a fronton szolgáló alakulatok között, rendfokozatuknak megfelelő beosztásokban, így szerezhettek tapasztalatot alegységparancsnokokként, vagy törzstiszti beosztásokban is a háború igazi arcáról.

Ekkor a magyar csapatok már felzárkóztak a Don folyó vonalára, kemény és egyenlőtlen harcban elfoglalták Tyim városát, és megkezdődtek a védelmi előkészületek, melyeket a folyóra, mint természetes vízi akadályra alapoztak. A 208 kilométer hosszú magyar arcvonalszakasznak három szovjet hídfő jelentette sarokpontját: a scsucsjei, korotojaki, és az urivi. Az itt folyó harctevékenységet a nagy tavaszi és nyári hajsza után az állásharc viszonylagos eseménytelensége váltja fel. A beállt változást Kónya Lajos tartalékos zászlós, a III. hadtest 6. könnyű hadosztályának 47. gyalogezredének katonája így írja le naplójában 1942. július 29-én:

„Most, amikor nem olyan nagy a veszély, az ember talán jobban félti az életét, mint amikor támadó harcban, szüntelen életveszedelemben forgott. Műszaki munkálataink még nincsenek azon a fokon, hogy rejtve meg lehessen járni a védőkörletet. Sokszor végig kell járnom, nappal is, viszolyogva megyek végig. Nem szeretném, ha valami buta golyó pont most találna el, amikor annyi mindent megúsztam épp bőrrel. (…) Megkönnyebbülten járunk kész futóárkainkban, s éjjelente kemény munka folyik még. Csákányok, ásók huppannak, faragjuk a kemény mészkövet, zeng a domb, reggelre egyre mélyülünk a földben. (…)”

Ebbe az újonnan kialakult állóháborúba kerülnek be a magyar ejtőernyősök, akiket nem ilyen hadviselésre képeztek ki és készítettek fel, ám rámenős szellemük, a feladatokhoz való pozitív hozzáállásuk, valamint versengésre való erős hajlamuk hasznára vált minden olyan katonának, aki mellettük, vagy alattuk szolgált. Érdekesség, hogy a visszaemlékezésekben, és történeti munkákban nem kerül külön említésre az első csoport tagjainak kiléte, vagy akár a csoportok összetétele, talán pontosan azért, mert egyesével-kettesével kerültek a különböző alakulatokhoz, önálló alegységet nem hoztak létre belőlük. Az ejtőernyősök jellemzően a VII. hadtest, és az 1. páncélos hadosztály alakulataihoz kerültek beosztásra.

Szükség is volt a feltöltésre, hiszen ahogy Dr. Somorjai Lajos zászlós, az ekkor a 4. soproni gyalogezred III. zászlóaljához beosztott orvosok egyike július 25-én emlékezik:

„(…) Az biztos, hogy nagyon nagy veszteségek vannak. A 35-ösöknél 1400 eddig a kiesés, a 4. gy(alog)e(zred)nél, ahol most én vagyok 8-900 a hiány. Állítólag útban van a feltöltés.(…)”

Katonasírok a Donnál (Konok Tamás felvétele)

A második ejtőernyős „turnus” 1942 októberének végén került ki a frontra, köztük volt az ejtőernyős zászlóalj parancsnoka, vitéz Szügyi Zoltán ezredes is, aki a Donnál a VII. hadtest 19. könnyű hadosztályába tartozó miskolci 43. gyalogezred parancsnokságát vette át november 15-én.

Az ekkor 46 esztendős ejtőernyős törzstiszt egy 13 kilométeres arcvonalszakaszt vett át a magyar arcvonal keleti részén, az ezred feladata a Marki-völgy biztosítása volt, valamint a kapcsolattartás a magyar 23. könnyű hadosztállyal. Szügyi ezredest parancsnoka, Legeza János vezérőrnagy, aki 1943. január 2-án vette át a VII. hadtest vezetését így jellemzi 1943. január 8-án kelt naplóbejegyzésében:

„(…) Látogatás a 43. gyalogezrednél. Vitéz Szügyi ezredes csupa bizakodás, tetterő és aktivitás. Amíg ez az ember a Marki-völgyben van, nyugodt lehetek (…).”

vitéz Szügyi Zoltán ezredes (balra, távcsővel) Markiban tiszttársaival (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)

Szügyi ezredesről eredeztethető az a javaslat is, melynek alapján az ejtőernyős tiszti és tiszthelyettesi állományt a keleti frontra vezénylik „haditapasztalatok megszerzésének céljából”. Jellemző momentuma az életútjának, hogy mikor 1941-ben kinevezték az 1. ejtőernyős zászlóalj élére, az ekkor 45 esztendős törzstisztnek, kitüntetett I. világháborús rohamosztag-parancsnoknak, első dolga volt „megugrani” a négy minősítő ejtőernyős ugrást, ezzel jogosulttá válni az ejtőernyősök halálfejes ügyességi jelvényének viselésére, és így elnyerve az ejtőernyős katonák rokonszenvét is. Az anekdota szerint egyetlen nap alatt hajtotta végre a szükséges ugrásokat, miután egyik beosztottja az első tiszti gyűlés alkalmával a szemére vetette, hogy semmiféle elképzelése nem lehet az ejtőernyősök életéről, hiszen soha nem ugrott még ki repülőgépből.

A Szügyi ezredes által vezetett miskolci 43. gyalogezred mögött gyülekezett a német Cramer-hadtest, mely egyben a magyar 2. hadsereg tartalékaként is szolgált, német parancsnokság alatt. Ebben a csoportban szolgált Környei István honvéd, a magyar 1. páncéloshadosztály alá tartozó 2. gépkocsizó zászlóalj katonájaként, aki szintén találkozott ejtőernyősökkel, és aki így emlékezett vissza rájuk:

„1942. október 30. Perenevalja. Kora reggel magyar ejtőernyősök érkeznek szálláskörletünkbe. A parancskihirdetéskor közlik velünk, hogy az ejtőernyős katona bajtársak – mint kiképzésvezetők – vesznek részt zászlóaljunk további feladatainak teljesítésében. A kiképzést irányító tiszt Fehér István ejtőernyős főhadnagy, helyettese Ember István ejtőernyős kiképző őrmester. (…)” a másnapi kiképzésről pedig így ír:

„(…) A kiképzést vezető ejtőernyősök nagyszerű emberek! Nagyon jó pedagógiai képességgel rendelkeznek! Fehér főhadnagy úr víg kedélyű, bajtársias, művelt ember. Igazi csapatember! Mindent együtt csinál velünk. Nem húzza ki magát semmiből. Nem keresi a kibúvót egyetlenegy nehéz gyakorlat alól sem. Nemcsak parancsolgat, hanem a parancs végrehajtásában is részt vesz! Ember István jól képzett ejtőernyős, művelt, kiváló képességekkel megáldott hivatásos katona. (…) kedveli a sportot, a vidámságot, a szerelmet, szeret énekelni, és verselgetni: szereti a környezetében a józanságot, a szókimondást, és az őszinteséget. Ehhez párosul bajtársias érzése, cselekedetei, segítőkészsége és példamutatása. Ember István őrmester nemcsak magyarázza, és elmagyarázza, hanem meg is mutatja a gyakorlatokat, és ember legyen a talpán, aki nála jobban megcsinálja!”

Ismerkedés egy zsákmányolt szovjet Maxim géppuskával (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)

Érdemes itt megállni egy gondolatra, a nevesített ejtőernyős katonák adatainál. Környei honvéd naplója ugyanis pontatlanul rögzít néhány tényt, melyek kiigazításra szorulnak. Mindenekelőtt nem ismert Fehér István nevű ejtőernyős főhadnagy az ejtőernyős zászlóalj kötelékében, valószínűleg valaki mással keverhette össze a visszaemlékezés írója, aki ezt a tisztet a 2. gépkocsizó zászlóalj 1. lövészszázadának parancsnokaként említi.

A második pontatlanság az idézetben Ember István ejtőernyős őrmester kapcsán merül fel, akiről Környei honvéd azt állítja, hogy 1943. január 18-án reggel 08:00 körül egy összeköttetést kereső járőrvállalkozás vezetése során fejlövéssel elesett Volcsje körzetében. Ezzel szemben Ember István ejtőernyős őrmestert 1944. szeptember 9-én, kilenc nappal 33. születésnapja előtt halt hősi halált a Mizunka völgyében, a halál oka valóban fejlövés. A csatára így emlékezik vissza Nagy Árpád ejtőernyős főhadnagy:

„Mizunka. Ezt is csak ejtőernyősök tudhatták megcsinálni, és így megcsinálni. (…) Szinte meseszerű az egész Már hetek óta csendes volt a front, a védőállásban lévő csapataink beleposványosodtak a csendbe, fogoly, vagy ellenséges veszteség hetek óta nem esett (…) Ekkor kapta a zászlóalj azt a parancsot, hogy mint hadosztálytartalék hajtson végre vállalkozást, hogy ezzel az ellenségnek veszteséget, saját vezetésünknek pedig adatokat szerezzen. (…) a vezetés (…) legfeljebb 20-30 főnyi ellenséges veszteséget, és egy-két foglyot remélt. (…) a véletlenek és a hadiszerencse szeszélye miatt csak az első század vette ki belőle alaposan a részét. Szombaton indult a gárda, hogy a hátába kerülve meglepetésszerűen rátörjön az ellenségre. (…) az első század félnapos menettel két km-re került az orosz vonal mögé, ott összetalálkozott egy ellenséges zászlóaljjal, amely éppen bunkerekben tartózkodott. Villámgyorsan lecsaptak rájuk és felszámolták az egységet. Úgy harcoltak a fiúk, mint az ördögök. Ejtőernyős módra. (…) A vezetés szinte el sem akarta hinni, hogy egy magyar század alig pár óra alatt anyagával együtt megsemmisített egy orosz zászlóaljat.”

Ember őrmester 1944-es hősi halálát erősíti meg az 1944. október 23-án kelt veszteségi karton, valamint Szügyi Zoltán ejtőernyős ezredes 1944. szeptember 12-én haza írt levele is, melyben törzsőrmesterként említi elesett katonáját:

„… IX. 9-én az ejtőernyős csoport nagy vállalkozást hajtott végre az ellenség hátába, nagy sikerrel. Veszteségünk 12 halott, 41 sebesült. (…) Elestek még Ember törzsőrmester, Laky őrmester (…) Legjobban harcoltak: (…) Ember törzsőrmester, Laky őrmester, Juhász főhadnagy, Pávay főhadnagy, Ferenc törzsőrmester, Kovács törzsőrmester (megsebesült), Buday őrmester, Eisler őrmester és Farkas orvos százados, aki harcolva hozott vissza minden sebesültünket. (…)”

A Szent László Hadosztály ejtőernyős katonái 1944-ben (Hungarian Royal Army ww2 facebook-oldalról)

A rövid kitérő után kanyarodjunk vissza 1942-43 fordulójára, a Don folyó partjára, ahol az ejtőernyős katonák a magyar 2. hadsereg többi katonájával együtt a felváltást várják, vagy lövészárkaikban fagyoskodnak. Ahogy Környei honvéd visszaemlékezik egy látogatására a legelső vonalban:

„Rövid együttlétünk alkalmával látom, hogy ezek az emberek emberfeletti megpróbáltatások között élnek. Rengeteg szenvedésen mentek keresztül. A ruházatuk elnyűtt, piszkos, sárral és vérrel tarkított. Lábbelijük silány és elhasználódott. Fegyverzetük kormos, itt-ott rozsdafoltos. Arcuk sápadt, és lesoványodott, nem pedig pirospozsgás. Meglátszik rajtuk az ápolatlanság (…) De a legkegyetlenebb látnivaló a tekintetükből olvasható! (…) Ezen az istenverte területen állandóan mozgásban vannak a szovjet csapatok. A két gyalogezred (a szekszárdi 18. és 48. gyalogezredek K. D.) teljesítményében külön értékelendő az a tény, hogy a megszokott állásharcnál élénkebb, szüntelenül mozgó harcot kezdeményező, gyakran felváltott, frissebb szovjet csapatokkal szemben olyan terepen kénytelen harcolni, melyet a szovjetek jól ismernek! (…) Ezt az egyenlőtlen harcot a két szekszárdi gyalogezred állja!”

A „Csendes Don” (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)

1943. január 12-én a szovjetek korlátozott célú felderítő vállalkozást indítottak két hadosztály erővel, és egy harckocsi dandár támogatásával, háromnegyed órás tüzérségi előkészítés után az urivi hídfőből kiindulva reggel 10:30-kor. A támadás célja csupán a magyar csapatok erőinek felmérése, tűzrendszerüknek és állásaiknak felfedése volt. Ezzel szemben a szovjet támadás több ponton gyorsan tért nyert, az állások kiépítetlensége, és a megfelelő páncélelhárító eszközök hiánya miatt. A felderítésre induló szovjet erőknek a 7. könnyű hadosztály alárendeltségébe tartozó 4. soproni lövészezredet sikerült felgöngyölnie, és egy óra leforgása alatt bekerítenie az ezred II. zászlóalját, valamint megsemmisítenie a III. zászlóaljat. A betörés mértékéről ekkor még a hadtestparancsnokok is keveset tudnak, Legeza János vezérőrnagy, a VII. hadtest parancsnoka naplójában először az állásokban lévő zászlóaljak felváltásának rendjéről és rendszabályairól ír, majd így folytatja:

„Urivi betörés: este tudjuk meg, hogy az oroszok megtámadták a 7. és 20. könnyű hadosztályt. A 7.-nél sikerült a betörést 5 km mélységig vinni (…).”

Kilátás a magyar állásokból a hómezőre (Dr. Emődy Tamás orvos százados felvétele)

A német Cramer-hadtestnek alárendelt magyar 1. páncéloshadosztály kötelékébe tartozó Környei István honvéd és bajtársai is előbb értesülnek a szovjet támadásról a széllel szálló csatazajból, mint hivatalos forrásból sőt, Környei honvéd még január 13-án is ezt jegyzi fel naplójában:

„(…) szakaszparancsnokunk tudatja, hogy a mi zászlóaljunknál semmi rendkívüli esemény nincs. Nincs elrendelve menet- vagy harckészültség! (…)”

A szovjet támadás 1943. január 14-én indul meg teljes erővel az egész arcvonalon, kihasználva a január 12-én előállt helyzetet. Ahogy Legeza János vezérőrnagy összefoglalta naplója utolsó bejegyzésében: „A megpróbáltatás kezdetén vagyunk. Könyörögtem a Jóságos Istenhez, hogy a harcban erősítsen, és vezessen minket”.

Szügyi ezredes zászlóalját másnap, január 15-én délben vágják el hadosztályától, az ejtőernyős tiszt azonban nem esik kétségbe, hanem felsőbb utasítás vétele után reggel 10 óra körül megkezdi egy harccsoport megszervezését a saját katonáiból, az erősítésként beérkező csapattestekből, az első vonalból visszavonuló különböző magyar csapattestekből, valamint az egy zászlóalj erejű Molnár-csoportból, melyet parancsnoka másnapi hősi halála után át is vesz. Ez a gyors és kemény elhatározás Legeza János vezérőrnagy hadtestparancsnok megítélése szerint is „meghiúsította az oroszok előretörését a Marki-völgybe.”

Ennek jelentőségét a január 16-ára tervezett német-magyar ellentámadás tükrében érthetjük meg, melyet pontosan Szügyi ezredes csoportjának állásaiból tervezett megindítani a felsőbb vezetés, mely ellentámadás amennyiben sikerrel jár, visszaállíthatta az arcvonal elvesztett szakaszát, és kedvezőbb helyzetet teremthetett a hadtest esetleges visszavonására nézve. Éppen ezért a Szügyi csoport kitartása az adott helyzetben nem csak taktikai, de stratégiai jelentőséggel is bírt.

1943. január 16-án délelőtt 11:00 tájban megindult a Cramer hadtest hajnali 06:00-ra ütemezett támadása, melyben azonban a vártnál csekélyebb erők vettek részt. Emellett a Marki körzetében kitartó Szügyi-csoport körül olyan gyorsan változott a front, hogy félő volt, elvész a korábban megtervezett támadás megindulási körlete is. Éppen ezért a német hadvezetés (a magyarok tudta nélkül) úgy döntött, hogy ellentámadás helyett csupán egy korlátozott ellenlökést indít, melyet az utolsó pillanatban közöltek a német és a magyar parancsnokokkal is. A támadás, melyre Környei István honvéd az alábbiak szerint emlékezik vissza, és amelyért a Szügyi csoport katonái olyan keményen küzdöttek, így eleve kudarcra volt ítélve:

„Reggel öt órakor harc-előőrseink a pereszkajai dombhát mentén harcérintkezésbe kerülnek a szibériai lövészekkel. (…) Ez a támadás határozott és lendületes. Félórai gyors előnyomulás után a szovjetek erősítést kapnak. Elkeseredet harc alakul ki a petrovszkajai dombhát mentén. A harc első félórájában fanatikusan ellenállnak, mindenre érzéketlenek! Le vannak részegedve.

Ráadásul a kegyetlen hideg is hátráltat! Sok bajunk van a nagy pontosságú német-magyar fegyverekkel! A nyár és ősz folyamán hatékony, nagy pontosságú puskáink, német mintájú villámgépfegyvereink lefagynak a -42 fokos hidegben. Többször beszorul a töltényhüvely, nem old ki az automata zár, csődöt mond a töltényhüvelyt kidobó automata szerkezet! Szerencsénkre kiválóan működnek az öreg, kopott csövű fegyverek, golyószórók, és a magyar honvédkezekben lévő szuronyok!”

Ellentmondásos lehet az a tény, hogy a visszaemlékező 05:00 és 05:30 közöttre teszi a harcokat, ám ez csupán a megindulási körletek elfoglalásáért vívott ütközet volt. A támadás összeomlott, ennek egyik oka az, hogy a magyar 1. páncéloshadosztály vezetése nem került értesítésre, a német alakulatok más időpontra szóló támadási parancsáról. Végül a német felsőbb katonai vezetés beszünteti a támadást, mely az elaprózott erők, és az embertelen hideg miatt eleve kivitelezhetetlen feladat volt. Ugyanezen a napon kapott parancsot a VII. hadtest vezérkari főnöke arra nézve, hogy „szellemileg foglakozzon a visszavonulással”. Ezzel tulajdonképpen „hivatalossá” válik a Don-menti katasztrófa, és a Magyar Királyi 2. Honvédhadsereg, benne a „tapasztalatszerzésre” a frontra küldött ejtőernyős katonák kálváriája.

Visszavonulás közben hátrahagyott lótetem (Konok Tamás felvétele)

Szügyi ezredes a sikertelen magyar-német ellentámadást követően visszaözönlő erőkből, valamint a 16. gyalogezred III. zászlóaljából öntevékenyen megerősített harccsoportjával kezdi meg a zárt rendben történő visszavonulást. Ennek az önálló harctéri döntésnek a jelentőségét és súlyát csak úgy érthetjük meg, ha idézzük Legeza vezérőrnagy aznapra íródott harci jelentését:

„(A magyar csapatok K. D.) teljes visszavonulásban vannak a Marki-völgyön át Kolhoz Drusnij felé. A két ezredparancsnok mindent elkövet, de hasztalan. A visszaözönlők akkor sem állnak meg, ha lelövik őket. (…) A hadosztályparancsnok kérte, hogy a hadtest csináljon sürgősen valamit, mert a helyzet tarthatatlan. Nincs semmi remény. (…) A hadtest feladata világos. Kitartani az utolsó emberig. A kérdés csak az, kivel, és hol.”

Január 17-én hajnalban végül a VII. hadtest (és benne a Szügyi-csoport) megkapta az engedélyt a német „B” hadseregcsoporttól a visszavonulásra, vagyis a”rugalmas elszakadásra”, melynek célja az volt, hogy a hadtest és a Cramer csoport közti kapcsolat fennmaradjon. Később ezt a visszavonulási engedélyt a német tábornokok letagadták, és a magyar hadsereg-parancsnok „árulásának” állították be. Akárhogy is, mire a parancsot a VII. hadtest megkapta, késő volt, hadtest-szintű visszavonulásról szó sem lehetett, az egységek önállóan, a parancs vételekor (ami között gyakran órák teltek el) kezdték meg a visszavonulást, az éppen fennálló harci helyzet szerint.

Visszavonulásban

Az Oszkol-völgyben visszavonuló Szügyi-csoportot is jellemzi a magyar 2. hadsereg hadsereg-parancsnokságának január 18-i jelentése, mely szerint:

„Az Oszkol völgybe visszaérkezett csapatoknál levő puskás emberek átlag 25 százalékának van meg a fegyvere, nehézfegyver úgyszolván nincs, tüzérség 100 százalékban hiányzik. (…)”

Ekkorra már bizonyossá vált, hogy a kibontakozó szovjet támadó hadművelet az egész doni frontszakasz további védelmét lehetetlenné tette. Az Oszkol folyó völgyében gyülekező csapatok a hadsereg parancsnokságának jelentései szerint egyáltalán nem voltak elégségesek a kijelölt új arcvonal védelmére, ennek ellenére a VII. hadtest (később, parancsnokáról, Vargyassy Gyula vezérőrnagyról elnevezett „Vargyassy-harccsoport”), benne az ekkor 48 fő tisztből és 1160 fő legénységből álló Szügyi-csoporttal még képes volt a parancs szerint megvédeni Novi Oszkolt január 20 és 28 között, a megújuló szovjet támadásokkal szemben. Január 22-én érkezett meg a német B hadseregcsoport engedélye (parancsa) a magyar 2. hadsereg erőinek kivonására a hadműveleti területről „úgy mint a harchelyzet megengedi”. Elsőként a hadsereg-parancsnokság kapcsolódott ki a hadműveleti vezetésből, január 24-én, ám az Oszkol-völgyben német parancsnokság alatt harcoló Vargyassy-harccsoport azonban folyamatos halogatóharcban hátrál 1943. február 4-ig. A Szügyi csoportot nagy veszteségei miatt február 4-én vonják ki az arcvonalból és a magyar 2. hadsereg újjászervezési körletébe irányították. Ezzel Szügyi Zoltán ezredes és katonái számára véget értek a Don-menti harcok, ám a magyar 1. páncélos hadosztály alakulatainál szolgáló ejtőernyősök a hadosztály többi részével együtt csupán február 20-24 között érték el a Romni környékén meghatározott újjászervezési körletet, megerőltető gyalogmenetet követően, hiszen a géppark eddigre szinte teljesen megsemmisült.

A hírhedt „Sztálin-beton” már a fagy beállta előtt megtizedelte a gépjárműállományt (Konok Tamás felvétele)

A Magyar Királyi 2. Honvédhadsereg kötelékében 1943. február 28-i állás szerint összesen 57 ejtőernyős katona teljesített szolgálatot különböző beosztásokban. Kitartásukat, magas fokú képzettségüket jellemzi, hogy veszteséget nem szenvedtek a harcok során.

Az otthon maradt ejtőernyősök sem felejtik el bajtársaikat. Bárczy János ejtőernyős százados „Zuhanóugrás” című ellentmondásos visszaemlékezésében leírja, hogy az éppen ekkor Erdélyben, a Gyimesi-havasokban sí-tanfolyamon részt vevő katonák hogyan tisztelegtek Donnál küzdő bajtársaik áldozatvállalása előtt:

„(…) Már tudom, hogy mi bánt, mi vájkál bennem, mégis nehéz, nagyon nehéz kimondani érzéseim okát. Szégyellem magam. Szégyellem magam, hogy itt heverészek a pompás kis meleg fészekben (…) amikor ugyanebben az órában, éppen ebben a percben és a következőben is valahol a Don és a Dnyeper között rokonaim, barátaim, jó cimboráim kőkeményre fagyva, kéken, felhúzott ínnyel fekszenek, (…) mások nehéz, botladozó, botorkáló lábbal bukdácsolnak még, tántorgó, jéggé dermedő lelkek az élet és halál mezsgyéjén. (…) Néhány nap múlva hosszú, egész napos túrát kell vezetnem (…) Ilyen zord, komisz időben nagyon veszélyes a lakatlan, ember nem járta Fekete Rez csúcsának nekivágni, nem tenném meg máskor magam se, de most… úgy érzem: tartozunk ennyivel – ezzel a semmiséggel – barátainknak, akik ugyanilyen hóviharban nemcsak a hóval, téllel, fagyhalállal küzdenek az életükért. (…) Nem titok senki előtt az, ami most folyik a fronton. (…) Irgalmatlan nehéz elöl taposni a nyomot, viaskodni a bömbölő széllel… Csak azért is… mert menni kell… előre… és mindig csak felfelé… Te rohadt… gyalázatos Rez! Hallod? Azért is legyőzünk… Legyőzünk… ha beledöglünk is… Érted? Ez is szél? Ez is hóvihar? Ez is hideg? Mi ez ahhoz… ahhoz az igazi szélhez, hóhoz, viharhoz képest! Ha ott kibírják… mert ki kell bírni… akkor mi csak nem fogunk meghátrálni… megfutamodni? (…) Ez már nem sport, nem síkiképzés volt, hanem gyötrelem, kín, keserves szenvedés. (…) Egy azonban bizonyos volt. Az, hogy ezek az ejtőernyősök megérezték, megsejtették, hogy miről van szó, s azért követnek zúgolódás, egyetlen bíráló megjegyzés, panasz nélkül. (…) valaki a sötétben ezt mondta: – Nálunk fiúk, tudjátok, az a szokás, hogy halálos zuhanás után ahányan csak kint vagyunk a reptéren, szó és minden utasítás nélkül mindenki azonnal beöltözik, ernyőt csatol, és ahány üzemképes gépünk van: mind felszáll, hogy egy tiszteletkörrel és egy ugrással megadjuk a halott cimborának a végtisztességet. Most, tudjátok, sok barát, rokon, bajtárs halt meg kint Voronyezsnél. Ezek emlékének tisztelegtünk a mai túrával…”

Összegzésként elmondható, hogy az ejtőernyős tisztek és tiszthelyettesek, akiket „tapasztalatszerzés” céljából küldtek ki a keleti frontra, bőségesen szereztek harctéri tapasztalatot, melyeket később a zászlóalj további kiképzése során hasznosítottak is (első sorban a páncélromboló járőrök fontossága kapcsán, hiszen a páncéltörő ágyúit elvesztett gyalogságnak képesnek kell maradnia az ellenséges harckocsik leküzdésére, ezt a Donnál vérrel tanulta meg a magyar gyalogság). Emellett a gyalogos katonákra minden szinten jól hatott a jól képzett, magasan motivált, és szívósan harcoló ejtőernyős bajtársaik példamutatása, vagy éppen vezetése. Természetesen ez a maroknyi ejtőernyős katona nem fordíthatta meg a háború menetét, de katonai kötelességük teljesítésével szép példáját adták annak a harci teljesítménynek, melyet később már magyar területen ismételten bizonyítottak. Működésük és helytállásuk a Don-menti harcokban csupán egy kis szelete a magyar királyi 2. honvédhadsereg harcainak, de remélhetőleg ez az írás is segít bemutatni ezt a talán kevéssé ismert epizódját a magyar hadtörténelemnek.

Kiss Dávid – masodikvh.hu

Források:

– Dr. Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart – Harctéri napló Oroszország 1942-1943 (Rubicon-könyvek 2012.)

– Kónya Lajos: Hej, Búra termett Idő (Gondolat Könyvkiadó, Budapest 1996.)

– Szabó Péter: Don-Kanyar – A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943) (Zrínyi kiadó, Budapest 1994.)

– Bárczy János: Zuhanóugrás (Magvető Könyvkiadó, Budapest 1981)

– Bajor Péter – Szabó Péter: Requiem egy tábornokért – Legeza János élete, doni naplója, és más feljegyzései (Mikes kiadó, Budapest 2008.)

– Környei István: Katonasors 2. – Egy honvéd naplója (1942. október 12. – 1943. április 23.) (Kráter Műhely Egyesület 2008.)

– Reszegi Zsolt: Légi Huszárok – Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között (A Pápai Levéltár Kiadványai Budapest-Pápa 2013.

– Mementó – vitéz Szügyi Zoltán vezérőrnagy (Top Gun magazin 1992/03. pp. 11 – 12)

– Huszár János: A magyar katonai ejtőernyőzés fénykora 1942 – 1944 (Hadtörténelmi Közlemények 1998/01)

– Martin Kornél: Nagy Árpád M. Kir. Ejtőernyős Főhadnagy Háborús Jegyzetei (http://epa.oszk.hu/00000/00018/00008/pdf/martin.pdf) (letöltés ideje: 2016. 01. 02.)

– http://users.atw.hu/fhhk/data/donkanyar.htm (letöltés ideje: 2016. 01. 05.)

– www.13.gyalogezred.hu/1f.html (letöltés ideje: 2016. 01. 03.)

Képek forrásai:

http://users.atw.hu/don-kanyar/Album.htm

http://index.hu/nagykep/2013/01/12/egy_humanista_fotiszt_kepei_a_don-kanyarbol/

Emlékezzünk! – Magyar ejtőernyősök a Donnál 1942–1943 a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Közölte terveit a honvédség leendő parancsnoka

Azt mondta, a honvédség a legnagyobb haderő-átalakításon és fejlesztésen megy keresztül, “érdemi” képességeket nyer vissza. “Jó úton haladunk” – fogalmazott.

A jelenlegi vezérkari főnök meghallgatásán azt mondta: elérkezett az ideje a Magyar Honvédség vezetésének és irányításának korszerűsítését szolgáló szervezeti átalakításoknak. Ennek nyomán a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) integrációja megszűnik, a Honvéd Vezérkar és az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) egybeolvadásával megalakul a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Ennek élén a parancsnok áll, akit kinevezése előtt a honvédelmi bizottságnak is meg kell hallgatnia.

Korom Ferenc hangsúlyozta: amíg a HM és a Honvéd Vezérkar integráltan működött, nem különültek el egymástól egyértelműen a közigazgatási és a katonai stratégiai feladatok. Ezért is vált szükségessé a HM és az MH integrációjának megszüntetése, az önálló Magyar Honvédség Parancsnokságának létrehozása.

Azt mondta: meggyőződése, azzal hogy új alapokra helyezik a honvédség vezetési és irányítási rendszerét, a hatáskörök vonatkozásában tiszta viszonyokat teremtenek a Magyar Honvédség vezetésében és irányításában.

Elmondta: az MH parancsnoka önálló gazdálkodási jogkörrel fog rendelkezni. Szerinte ez a legegyértelműbb jele, garanciája annak, hogy a katonai szakmai érdekek minden esetben érvényesülni tudnak majd a haderőfejlesztésben.

Korom Ferenc kiemelte: nemzeti érdekeket képviselő haderőt építenek, “csapatban, erős hittel”, amely biztosítja Magyarország függetlenségét, területi épségét, határainak védelmét.

Hangsúlyozta: napjainkban már mindenki világosan látja, hogy hazánk, Európa biztonsági környezet jelentősen megváltozott, s “nem jó irányba”. Ez pedig magával vonta a katonai erő előtérbe kerülését – tette hozzá.

Kiemelte: a haderőnek 2026-ra nem csupán a hagyományos, hanem a hibrid és a kiber hadviselésre kell felkészülni, valamint a tömegpusztító ballisztikus rakéták elterjedése miatti hatásokra is tudnia kell reagálni.

Kiemelte: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program kiemelt célja, hogy a Magyar Honvédség 2026 végére korszerű, a régió egyik meghatározó haderejévé váljon, amely biztosítja Magyarország és a magyar emberek biztonságát.

Korom Ferenc részletesen tájékoztatta a bizottságot a honvédségi fejlesztések eddigi eredményeiről, további céljairól. Példaként említette a páncéltörő képesség fejlesztését. Az önkéntes tartalékos rendszerről elmondta, 2018 novemberében a létszám elérte a 8 ezret, s már több mint 2500 területvédelmi tartalékos beosztást töltöttek fel. Kiemelte: egyre fiatalabb a tartalékos állomány.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta: egyértelműen látható, hogy elindult egy haderőfejlesztési program, amelynek keretében a honvédség egy 21. századi, erős, ütőképes, a térségben meghatározó haderejévé válhat. Ez a “képesség” a katonák felkészültségén, kiképzettségén, a rendelkezésre álló haditechnikai eszközökön, az anyagi forrásokon, s a 21. századnak megfelelő irányítást és vezetést biztosító parancsnokságon múlik.

Demeter Márta, a bizottság LMP-s alelnöke a miniszterhez szólva bírálta a honvédség és Honvédelmi Minisztérium tájékoztatási gyakorlatát. Majd hosszasan sorolta kérdéseit többek között a honvédkórház helyzetéről, a honvédségi beszerzésekről. Majd a válaszok meghallgatása előtt előre jelezte, Korom Ferenc kinevezését nem fogja támogatni.

Benkő Tibor a felvetésekre részletesen válaszolt. Megjegyezte, hogy ha Demeter Márta “súlyos, szakmai hibákról” beszél, azt támassza is alá.

Kósa Lajos (Fidesz) felszólalásában azt mondta: tervezi, hogy a honvédségi beszerzésekről – akár kihelyezett – ülés keretében tájékozódjon a bizottság.

A jobbikos Varga-Damm Andrea számos kérdést tett fel. Rákérdezett arra is, hogy a vezérkar és Székesfehérváron működő ÖHP összevonásával hol fog működni a jövőben az új parancsnokság. Válaszában Korom Ferenc azt mondta jelenleg – bizonyos fejlesztések idejére – átmenetileg két telephelyen, Budapesten és Székesfehérváron dolgoznak. Ezt követően Székesfehérváron lesz a parancsnokság központja.

Szintén a jobbikos politikus kérdésére válaszolva Benkő Tibor elmondta, a korábbi közalkalmazottaknak korábban levelet írt, s abban világosan leírta miről szól a honvédelmi alkalmazotti besorolás.

A bizottság ülése vitával kezdődött, miután Kósa Lajos a testület elnöke nem olvasta fel az ellenzéki képviselők napirend kiegészítési javaslatait, csak szavaztak arról.

Ezért Vadai Ágnes, a testület DK-s alelnöke ügyrendi felszólalásában egy ellenőrző albizottság felállításáért szólalt fel. Elmondta, napirendi kiegészítései között az MTVA épületében történteket, Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ügyét, a honvédségi beszerzéseket, a budapesti Honvédkórház problémáit szerette volna tárgyalni. Vadai Ágnes azt javasolta, állítsák fel a honvédelmi bizottság ellenőrzési albizottságát, amelyben elsőként a “honvédségi használatúnak mondott”, de ténylegesen Orbán Viktor miniszterelnök által használt repülőgép ügyét kell megtárgyalni. Az ügyrendi vita után Vadai Ágnes és a szocialista Harangozó Tamás, Korom Ferenc meghallgatásának kezdete előtt kivonultak az ülésről. A bizottság a kormánypárti többség szavazatával támogatta Korom Ferenc a Magyar Honvédség parancsnokává történő kinevezését.

Közölte terveit a honvédség leendő parancsnoka a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

A kormány emelné a katonák létszámát

A kormány célja, hogy erős magyar honvédséget építsen, ehhez pedig tovább kell emelni a magyar katonák létszámát – jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Székesfehérváron, ahol részt vett az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozási ünnepségén.

Benkő Tibor jelezte, hogy a héten nyújtott be javaslatot az Országgyűlésnek, ebben arra kéri a parlamentet, emeljék a katonák létszámát. Mint mondta, növelni kell a hivatásos és még inkább az önkéntes tartalékos katonák számát. Ehhez új, modern fegyvereket szereznek be, hogy a honvédek a vállalásuknak maximálisan meg tudjanak felelni – tette hozzá.

„Székesfehérvár eddig is kiemelt katonaváros volt, a továbbiakban pedig azt szeretném elérni, hogy ez még inkább így legyen” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor nem titkolt szándékának nevezte a Székesfehérváron szolgálatot teljesítő katonák jelenlétének bővítését, utalva a Magyar Idők pénteki számában megjelentekre, miszerint januártól átalakul a Magyar Honvédség parancsnoki struktúrája. A hadsereg vezetését – a jelenlegi Összhaderőnemi Parancsnokság és a Honvéd Vezérkar összevonásával – a Magyar Honvédség Parancsnoksága venné át, amely a budapesti Honvédelmi Minisztériumból Székesfehérvárra költözne. Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta:

nem cáfolja a napokban megjelent híreket a vezérkar költözéséről és a honvédség vezetésének átalakításáról. Ugyanakkor megemlítette: konkrétum még nincs, az esetleges változtatásokhoz törvénymódosítás szükséges.

Huszár Ferenc alezredes, a területvédelmi ezred megbízott parancsnoka hangsúlyozta, hogy az új katonai szervezet tagjai civil életük megtartása mellett, önként vállalták a haza védelme iránti felelősséget. Mint mondta, a feladat adott, miközben a felelősségük hatalmas, hiszen jövőt és biztonságot építenek maguknak, szeretteiknek, a magyar társadalomnak és ezáltal a hazának.

A kormány emelné a katonák létszámát a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Egy Gázában dolgozó orvos szerint szándékosan lőtték meg az izraeli katonák

Néhány órával azután, hogy május 14-én, hétfőn az utóbbi évek egyik legvéresebb támadását szenvedték el gázai tüntetők az övezet határánál kihúzott kerítésnél, egy helyben dolgozó önkéntes kanadai orvost is súlyosan megsebesítettek az izraeli mesterlövészek.

Tarek Loubani a kanadai Ontario tartomány London nevű városának kórházában dolgozik, mint traumatológus, és minden évben egy hónapot önkéntesként a gázai övezetben tölt, ahol a helyi kórház traumás eseteit kezeli.

Az összecsapások alatt több, helyben általa kiképzett kollégájával igyekeztek a rettentő sok sérült demonstrálónak elsősegélyt nyújtani, amikor is Loubanit a látótávolságon belül, a határ másik oldalán elhelyezkedő izraeli mesterlövészek mindkét lábán meglőtték.

A láblövések egymásutánisága egyrészt kizárja a véletlen találatot, másrészt utal arra, hogy az izraeliek ezzel az orvos életmentő munkáját szándékosan akadályozták meg, hiszen ha a lábai használhatatlanná válnak, segítséget sem tud nyújtani, kiesik a munkából.

Loubani elmondása szerint ő maga önkéntesként többször is került már éles helyzetbe, 2011-ben például Kairóban élte át a forradalmat.

“Tudtam, hova kell álljak, hogy kell viselkednem ahhoz, hogy elkerüljem a golyókat, és elmondhatom, hogy még így is én voltam a legtapasztalatlanabb háborús segítő a környéken. […] Nehéz elképzelni, hogy nem direkt lőttek meg.”

Loubani azt is hozzátette, hogy a kórház egyik helyi ápolója, Musza volt az aki neki segített ellátni lőtt sebét, de mivel a kötszerből helyben hiány volt ezért ő kérte, hogy inkább azonnal szállítsák el a kórházba, mert másoknak helyben jobban kell a véges pólyakészlet.

Nem sokkal azután hogy kórházba került, társát – aki Loubanihoz hasonlóan az Izraelben is regisztrált segélyszervezetek láthatósági mellényét viselte – a katonák mellkason lőtték, sérüléseibe pedig a helyszínen belehalt. A helyszínen 11 újságíró is megsérült.

A helyi viszonyok között is rendkívül kegyetlen fellépés, amelynek során az Izraeli Védelmi Erők mesterlövész-egységei fegyvertelen célpontokra is tüzeltek, május 14-15-e folyamán összesen 60 halálos áldozatot és több ezer sérültet szedett Gázában.

Az izraeli kormány minden jel szerint így próbálta elvenni a Gázát uraló iszlamista Hamasz kedvét attól, hogy a határkerítés szimbolikus átvágását megkísérlő, az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe helyezése elleni rendszeres demonstrációit folytassa.

Szándékának kellő bátorítást adott az amerikai nagykövetség hétfői, ünnepélyes körülmények közötti átadási ceremóniája is, amelyre több republikánus amerikai szenátor is vendégként Jeruzsálembe érkezett. Közöttük volt Lindsey Graham dél-karolinai és Ted Cruz texasi szenátor is. Donald Trump elnök az új, Jeruzsálemet szimbolikusan kizárólagos izraeli fővárosnak elismerő avatóünnepélyt videóüzenetben üdvözölte. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig beszédet is mondott.

Az ENSZ emberi jogi bizottsága pénteken tűzte napirendjére hogy “háborús bűnök” miatt független vizsgálóbizottságot küldjön-e a Gázában történtek kivizsgálására. A szavazáson azonban 29 igen szavazat mellett az Egyesült Államok és Ausztrália delegációja végül megvétózta a javaslatot, 14-en pedig tartózkodtak, így az elbukott.

Az ausztrál delegáció úgy indokolta kiállását a javaslat ellen, hogy ugyan “nagyon szomorúak” a történtek miatt, mégis úgy látják, Izrael Állam “legitim biztonsági fenyegetésre válaszolt” fegyvertelen demonstrálók, orvosok és újságírók elleni akcióival.

A növekvő, és kritikátlan amerikai támogatás egyre inkább arra bátorítja Benjamin Netanjahu kormányfőt és szélsőjobb felé tolódó izraeli kormánykoalícióját, hogy a nemzetközi közvéleményt figyelmen kívül hagyva a legkegyetlenebb eszközöktől se riadjon vissza a megszállt palesztin területeken.

Ebben az esetben a Jeruzsálem palesztin és izraeli felosztása közötti, immár jobbára szimbolikus, tárgyalásokból hagyták ki a Gázát irányító Hamaszt és csupán a Ciszjordániát uraló, mérsékeltebb Fatahot hívták meg rá. A Hamasz erre az új politikai realitással reagált a gázai határtüntetések megszervezésével amellyel palesztin fiatalok ezreit mozgatta meg. Gázából a lakosok számára a kijutás az izraeli ellenőrzés miatt még egészségügyi vészhelyzet esetén is rendkívül komplikált, a megfelelő élelmiszer- és egészségügyi ellátás olykor, az izraeliek “büntetése” folytán akadozik, ezért a bezárt városban rekedt palesztinok akár még az életüket is kockáztatják ezeken a demonstrációkon hogy változást érjenek el, hiszen a jelenlegi helyzetben nincs mit veszteniük.

Az izraeli hadsereg mesterlövészei és más egységei is egyre gyakrabban támadnak a palesztin területeken civilekre. Egy korábbi, április 10-i nyilvánosságra került videó tanúsága szerint (csak erősebb idegzetűeknek!) a mesterlövészek – többnyire frissen érettségizett, bsorozott és kiképzés után lévő izraeli fiatalok – örömujjongásban törnek ki, miután fegyveretelen embereket lőnek le.

A jelenség magyarázata az izraeli hadseregben érvényben lévő tűzparancs-szabályzat. Eszerint, aki a kerítés másik oldalán akár fegyverrel, akár fegyvertelenül megközelíti a határzárat, az “terroristának” tekinthető, így a katona egyéni döntése, hogy rálő-e vagy nem.

  Az izraeli 10-es csatorna még áprilisban, egy reggeli műsorában szólaltatta meg Nadav Weimant, aki maga is izraeli mesterlövészként szolgált a 2008-as gázai “Öntött Ólom” hadművelet során. Weiman azóta az izraeli megszállás ellen tiltakozó, politikai aktivista lett, a Netanjahu-kormány által főellenségnek kinevezett civil szervezet, a volt katonákat tömörítő “Megtörni a Csendet!” tagjaként. A műsorban elmondta, a hadsereg szabályzata és maga a hadsereget kitermelő társadalom 50 év megszállás után olyan átpolitizálttá és kegyetlenné vált, hogy már semmiféle empátiát nem képes még a fegyvertelen palesztinok felé sem érezni.

Szerinte fel kell ismerni, hogy a probléma nem egyes katonák hozzállásával, hanem az izraeli társadalom és politikai elit súlyos morális korrupciójával van. Amí pedig ez nem változik meg, a helyzet csak egyre éleződni fog.

Mérce.hu – Tóth Csaba Tibor

Egy Gázában dolgozó orvos szerint szándékosan lőtték meg az izraeli katonák a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Lehet hasznos is az országban egy félkatonai szervezet?

Lehet hasznos is az országban egy félkatonai szervezet? 2017. december 16., szombat – 18:02 Finta Márk2017. 12. 16., szo – 18:02 Közélet Friss ikon Off Törzs

A visegrádi tagországokban működő félkatonai szervezeteket, azok tevékenységét és hatásait a Globsec biztonságpolitikai intézet vette górcső alá. „A közbeszédben ezeket a szervezeteket gyakran összekapcsolják a szélsőséges jobboldali mozgalmakkal. De mi minden olyan szervezetet megvizsgáltunk, mely katonai jellegű tevékenységet fejt ki a hadsereg hivatalos kötelékén kívül” – magyarázta Nagy Tamás, a kutatás vezetője. Elmondása szerint az alapvető kérdésük az volt, veszélyt vagy inkább lehetőséget jelentenek-e ezek a csoportok. Ez pedig kutatásuk tanulsága szerint országonként eltér, még a V4 tagállamaiban is.

Van, ahol minden oké

A félkatonai szervezetekkel az elemző szerint probléma akkor van, ha az adott ország külpolitikai irányultságával, állami berendezkedésével, az emberi jogokhoz való hozzáállásával szemben határozzák meg magukat. Csehországban és Lengyelországban ennél fogva a paramilitáris csoportok nem jelentenek veszélyt, hiszen nézeteik kompatibilisek az állami doktrínával – hiszen az állam még bizonyos szintű felügyeletet is gyakorol felettük. Ezekben az országokban ugyanis a legnépesebb paramilitáris szervezeteknek az aktív tartalékos csoportok számítanak – ők nem profi katonák, de válsághelyzetekben segíthetnek a hivatásos hadseregnek.

Szlovákiában és Magyarországon azonban más a helyzet. Nagy szerint ugyanis az itt működő szervezetek a létező, hivatalos rendvédelmi és katonai szervekkel párhuzamos struktúrákat hoznak létre, és a hivatalos állami doktrínával szemben foglalnak állást. Magyarországról az elmúlt tíz évből a már feloszlatott Magyar Gárdát és a Magyar Nemzeti Arcvonalat említette, Szlovákiában pedig a Vzdor Kysuce Akciócsoportot, illetve a Szlovák Honvédeket (Slovenskí branci). Ezeknek a csoportoknak ugyan nincs többezres tagbázisuk, ráadásul természetüknél fogva fragmentálódnak is – ez a jelenség megfigyelhető volt a Vzdornál és a Magyar Nemzeti Arcvonalnál, melynek vezetői többször összekülönböztek egymással, utóbbi szervezet ketté is szakadt. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy passzívak lennének, és esetenként alaposan megszervezettek is, mint a Szlovák Honvédek. „A csoportok tevékenysége kérdőjelet vet fel, és veszélyes lehet” – magyarázza Nagy. Az alapvető veszélyforrás az, hogy a csoportok egy konfliktus esetén a nyugati katonai szövetség ellen mobilizálhatók, ráadásul – alternatíva híján – felszívják a militarista érdeklődésű fiatalokat. Nem beszélve arról, hogy sok esetben ezek a csoportok „szélsőséges-keltetőnek“ bizonyulnak. Mindezek mellett pedig több indíció van arra, hogy a csoportok orosz befolyás alatt állhatnak: a Magyar Nemzeti Arcvonalról kiderült, hogy vezetőjük szoros kapcsolatot ápolt bizonyos Magyarországon működő orosz hírszerzőkkel, a Szlovák Honvédeket pedig több orosz kiképző is gyakorlatoztatta az évek során.

Alternatíva kell

A Globsec elemzője több javaslatot is tett arra, hogyan lehetne felszámolni a szlovákiai paramilitáris csoportokkal kapcsolatos veszélyforrásokat – tulajdonképpen a tagok egyfajta átprogramozásával. Elsősorban leszögezte: nem nevezhetjük a félkatonai szervezetek minden egyes tagját szélsőségesnek, nagyrészt olyan emberekről van szó, akiket érdekel a katonáskodás, de nincs terük arra, hogy ezzel foglalkozzanak. Ennek a legjobb platformja értelemszerűen a hadsereg lenne, ám egyrészt nem mindenkiből lehet katona, másrészt nem egyszerű manapság a katonaélet. A fizetések ugyanis elsősorban Nyugat-Szlovákiában nem versenyképesek.

Nagy szerint az államnak le kell választania a katonai munka iránt érdeklődőket a politikai szempontból nem kompatibilis tagoktól, és ellenőrzött alternatívát kell nekik nyújtani. A legjobb alternatívának a cseh modell, a 2004 óta működő aktív tartalékos rendszer tűnik. Szlovákiában ugyan tavaly óta működik az önkéntes katonai szolgálat rendszere, ám rendkívül korlátozottan: 150 helyből eddig 31-et sikerült betölteni a nem túl attraktív kritériumrendszer miatt. Csehországban ennél jóval ambiciózusabb rendszerrel dolgoznak, 2500 hellyel, míg Lengyelországban a territoriális aktív tartalékos rendszerben 54 ezer hellyel számolnak.

Nagy szerint a másik fontos dolog, hogy az államnak kommunikációjában építenie kell a pozítív, egészséges hazafiasságot, kivéve ezzel egy kommunikációs fegyvert az ellenfelek kezéből.

Bevezető

A szlovákiai közvélemény gyakran tévesen kapcsolja össze az összes paramilitáris szervezetet a szélsőségességgel, mert ha a félkatonai csoportok jó célokat követnek és hivatalos formában működnek, pozitív hatásuk is lehet.

Címkék félkatonai szervezet szélsőséges Szlovák Honvédség (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) {return;} js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, “script”, “facebook-jssdk”)); Rovatoldalon kiemelt Kiemelt

Lehet hasznos is az országban egy félkatonai szervezet? a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Kísérletezés helyett kötelező sorkatonai szolgálatot!

Ünnepélyes keretek között írta alá szerződését a Honvédelmi Minisztériumban az ezredik önkéntes területvédelmi tartalékos katona, Náni József tartalékos őrmester. Simicskó honvédelmi miniszter történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, rámutatva arra, hogy 2010-ben mindössze 17 önkéntes katonával rendelkezett a Magyar Honvédség, írja a Honvédelem.

Az önkéntes tartalékos rendszer fából vaskarika, és tökéletesen téves döntés. A tartalékos állományt olyan katonák képezhetik, akik átestek a kötelező katonai szolgálaton, és ott megfelelő kiképzést kaptak. Hivatásos katonákból nem lehet megbízható tartalékos állományt képezni, mert sem létszámuk, sem helyzetük erre nem megfelelő. A magyar vezetés érzékeli, hogy vissza kellene állítani a kötelező katonai szolgálatot, de nem meri megtenni, ezért rossz megoldásokba viszi az országot. A kötelező sorkatonai szolgálat nem a múlt visszaállítását jelentené, hanem olyan korszerű megoldást, amely számos más országban is működik.

Thürmer Gyula

www.magyartudat.com

Kísérletezés helyett kötelező sorkatonai szolgálatot! a Nemzeti.net-en jelent meg,

[nemzetinet]

Egy „mecseki láthatatlan” útja a gyűjtőtáborból Ausztráliáig – és vissza

Bár a „pesti srácok” alatt általában nemcsak a főváros utcáin harcoló forradalmárokat értjük, általános és méltatlan jelenség, hogy a vidéki felkelőkről kevesebb szót ejtünk, mint a budapestiekről. A szabadságharcba bekapcsolódó csibészek lélektana régi téma, és az utóbbi időben fellángolt az a posztkádári vélekedés is, hogy sokuk csak a balhét kereste, elvek nélkül kapcsolódott be a harcba. Pedig volt közös nevező: a „Ruszkik, haza!” jelszó mögé mindenki egyként oda tudott állni. Ez Farkas József számára sem volt kérdés, akit pedig sem 1956 előtt, sem utána nemigen érdekelte a politika.

A Villányi-hegység lábánál fekvő apró falu, Kisharsány egy magaslati pontján, a szőlőtőkék között szép, timpanonos, oszlopos borospince áll. A lépcsők melletti kőcsúszdán sokat játszottak valamikor a szabadjára engedett falubeli gyerekek. A kis Farkas József is járt ide társaival a negyvenes évek elején, amíg szüleivel és a nővérével lakott. Aztán jött a háború. Ötéves volt, amikor az apját elvitték Szibériába, kilenc, amikor viszontlátta. A négy nyomorúságos év alatt az anyja összeállt egy másik férfival, hogy legalább enni legyen mit a gyerekeknek, akiknek száma ezután megduplázódott.

– Amikor apám 1949-ben hazajött, „tele volt vízzel”. Orvosság híján három-négy hónap elteltével meghalt. Mivel az élelem mindig kevés volt, hol egyik nagyszüleimnél, hol a másiknál laktam, tízéves koromra már mindenhol voltam, csak otthon nem – mesél Farkas József azokról az időkről. Akkor még nem sejthette, hogy egyszer majd itt állunk a mellényzsebből megvett timpanonos pinceépület teraszán, amelynek homlokzatán magyar és ausztrál zászlót lenget lágyan a szél. Ahogy nyilván az sem jutott eszébe, mi mindenen megy majd át térben és időben, testben és lélekben, amíg hetvenhét éves korára újra itt köt ki a szülőfalujában.

http://mno.hu/

Sztálin halálának évében az idősödő nagymamával együtt Szederkénybe vitték szociális otthonba, onnan Kecskemétre került a kis József. Kertésztanuló volt, míg egy társával együtt meg nem szökött. Amikor elkapták, Pestre vitték, majd egy pécsi intézetbe, ahonnan hamarosan visszakerült Kisharsányba.

– Kezdetben Sáripusztán dolgoztam, aztán Villányban, a gépállomáson éjszakánként traktort vezettem. Sok fizetés nem volt, kaját meg azt ettem, amit találtam: száraz kenyeret és hagymát. Ruhám sem volt, amíg egy ember meg nem sajnált, és kevés pénzért nem varrt nekem öltönyt. Abban indultam el vasúton Pécsre, amikor Bakonyán megnyílt az uránbánya – mondja József, akit a hányatott gyerekkor után tizenhat évesen Pécsett ért a forradalom.

– Munkásszállásunk a pécsi orvosi egyetemen volt. Amikor Pesten kitört a forradalom, a határőrség laktanyájába mentünk. A Szabad Európa Rádiót lefüggönyözött szobában már korábban is hallgattuk éjszakánként, és hallottam, hogy Pesten a forradalmárok 12 pontban foglalták össze követeléseiket. Egyet is értettem velük – idézi fel József, akit a határőrlaktanyában a golyószórósok közé osztottak be.

http://mno.hu/

– Amikor november elején bejöttek a ruszki tankok, egy hadnagy azt mondta, aki akar, ugorjon fel a teherautóra, visznek bennünket az osztrák határra, az ENSZ-csapatok biztosítására. Azt is megemlítette, hogy volt fent a Mecsekben, mások is vannak már ott, és ő a maga részéről oda tart. Csatlakoztam hozzá – mondja József, aki így lett része a „mecseki láthatatlanok” néven elhíresült partizáncsapatnak, amelynek tagjai – helyi diákok, bányászok, katonák, sőt nők is – majd kétezren a város és az erdő között ingázva vagy a hegyen maradva tizenkét napon át állták a sarat a világ legerősebb szárazföldi hadseregével szemben. Helyismeretük előnybe hozta őket gyér és elavult fegyverzetük ellenére.

– Engem egyből kiküldtek a Mecsek-kapuhoz, ott állítottuk meg a felfelé igyekvő tankokat – fejtegeti József. A lánctalpakra vagy a tank szellőzőnyílására dobott Molotov-koktélokkal megbénított harckocsik, az útra öntött gépolajon visszacsúszó járművek az erőviszonyok aránytalanságát is figyelembe véve jelentős fennakadást okoztak a szovjet csapatoknak. Egyszer csak egyedül jelent meg egy tank, mintha be akarta volna bizonyítani, hogy igenis fel lehet jutni a hegyre.

Majd megfordult, és lassan visszaindult, mi persze mentünk utána. Ahogy kiértünk az erdőből, öten-hatan a házak mögött, a kerteken átugrálva követtük. Megállt egy üres telek előtt, kinyílt a tető, és kiemelkedett belőle egy orosz tiszt. Gránátjainkat elhajítottuk, még a levegőben voltak, máris tüzeltünk a géppisztollyal, aztán elfutottunk. Az volt a furcsa, hogy a tank nem lőtt vissza – mondja Farkas József, aki utólag azt gondolja, talán a szovjet városparancsnokot sikerült kiiktatni a tűzharcban.

– Akkor ez nem okozott különösebb lelki traumát. Abban a helyzetben cselekedni kellett, de most, idős fejjel visszagondolva másképp látja az ember. Mindig szerettem volna találkozni valakivel régi társaim közül – sóhajtja, és egész beszélgetésünk alatt most látok először megilletődöttséget az egykori szabadságharcoson. Vidám, őszintén kedves, könnyed személyisége idős kora ellenére is bizonyos lazaságot áraszt. A vele történtekről tényszerűen, pátosz és meghatottság nélkül beszél. Asztalra ejtett vaskos ökle még ma is erőt sugároz, az ujjaira tetovált Joe név pedig már a szabadságharc utáni életéről árulkodik.

A fiatal harcosok azért olykor dilemmák elé is kerültek. Mint meséli, egy alkalommal például mentőautó jött fel a hegyre, és az őrségben lévő Józsefet egyre sürgette társa, hogy tüzeljen, mert ez valószínűleg csapda, a mentőautóban biztosan ávósok vannak.

– Nem túl nagy meggyőződéssel, de végül felemeltem öreg, második világháborús géppisztolyomat, amikor azonban lőni akartam – ilyet azóta sem láttam még –, a csöve egyszerre lecsuklott, mint egy vadászpuskának. Akkor azt gondoltam, a gondviselés mentette meg őket a lövéseimtől, mert valóban mentősök voltak.

Farkas József az utolsó napig a csapattal maradt. Ott volt, amikor a fejlövést elszenvedő Málics Ottót vérbe fagyva, pokrócba burkolva hozták vissza a balul elsült pécsváradi akcióról. Ott volt, amikor az önkéntes alakulat élére álló Gazda (a komlói körorvos, Horváth Géza) és a volt ludovikás tiszt, Béla (Kubicza János) azt mondta: „Elindulunk a kétszáz kilométeres útra. Aki akar, hazamehet, de fegyvereit itt kell hagynia.”

– Fogalmam sem volt, milyen kétszáz kilométeres útra gondolnak, de velük tartottam. A jugoszláv határ felé vettük az irányt – fűzi tovább a történetet József, aztán Ibolyáról beszél, a lányról, akibe tizenhat éves fejjel fülig beleszeretett abban a somogyviszlói házban, ahol egy éjszakára szállást adtak a menekülőknek.

A határátlépés után jött a gerovói láger, aztán egy második, harmadik menekülttábor.

– Onnan küldtem az utolsó levelet a nővéremnek azzal, hogy jelentkeztem az amerikai hadseregbe. Ott ötéves szolgálat után munkát biztosítottak volna, ez ígért némi biztonságot – mondja József, aki ezután hosszú ideig nem adott magáról életjelet, így családja sokáig azt gondolta róla, odaveszett Vietnamban. Az inge alól kivillanó tetoválásokra mutat. Az amatőr rajzok ma is a jugoszláv lágerben eltöltött időre emlékeztetik, ahol indigótintával és tűvel varrták be egymásnak jeleiket a cseberből vederbe kerülő, fogolyként kezelt magyar menekültek.

Farkas József tizennyolc évesen érkezett Új-Zélandra. Jó ideig az ottani magyar menekültek tipikus életét élte: nappal dolgozott, esténként meg kocsmázott a haverokkal, így jó ideig nem is tanult meg angolul. Egyszer aztán elfogta a vágy, hogy visszautazzon Európába, és barátjával felszökött egy hajóra.

– Nem beszéltünk nyelveket, elveszettnek éreztük magunkat. Ha az ember otthagyja a hazáját, és elmegy idegenbe, nem mindegy, milyen messzire vetődik. Tudtuk, hogy haza nem jöhetünk, de legalább közelebb akartunk kerülni Magyarországhoz. Egy üres kabinban rejtőztünk el, de társam egyszer ott felejtette a papírjait, és lebuktunk. Visszaküldtek bennünket Új-Zélandra.

József ezután belevetette magát a munkába. Dolgozott nyomdában, öntödében (ahol egyik napról a másikra felmondott, hogy a végkielégítésből megvehesse vágyott autóját), aztán éjszakai munkásként textilgyárban, favágást vállalt, mellette idényszerűen birkát nyírt egy farmon, kerítést épített, bárányok farkát metszette. Dolgozott konzervgyárban, kikötőben, volt pankrátor, polírozott csapokat, lökhárítókat árult, míg végül kikötött egy étteremben, ahol beleszeretett a tulajdonos lányába. A görög hölgy jól fogadta az udvarlást, József pedig nem sokat teketóriázott.

– Mondom Sophie-nak, elveszem feleségül. Azt feleli, jól van, beszéljek az apjával. Bementem az étterembe, ott ül az apja, s előadom neki, el akarom venni a lányát. Rábólintott, rendben van, jó feleség lesz belőle. Onnan egyenesen bejelentkeztem a helyi önkormányzatnál, s másnap 11 órára kaptunk időpontot. Eddie, az étterem részeges szakácsa volt a tanúnk, rajtunk kívül más nem is volt jelen – mondja József, aki ma már, majd negyvenévi boldog házasság után, özvegy emberként kicsit sajnálja, hogy az asszony nem mondta előbb: legalább egy fehér ruhát szeretett volna arra a napra.

– Jobb feleségem nem is lehetett volna – mondja ellágyult hangon. József éttermet nyitott, mindketten éjjel-nappal dolgoztak. Mellette ingatlanokat vásárolt hitelre, s felújítva eladta őket. Lassan-lassan így alapozta meg egzisztenciáját.

– Éttermünkben az első hónapokban esténként kétszer-háromszor is verekednem kellett – állítja, és meghökkenésünket látva így folytatja: – Ha ismert neved van, jönnek a vagányok, és kipróbálnak. Nekem volt gyakorlatom, hiszen bokszoltam, dzsúdóztam, birkóztam, egy időben pankrátorkodtam is. Feleségem apjának az éttermében is én próbáltam „jobb belátásra bírni” a fizetni nem akarókat – mondja nevetve.

http://mno.hu/

Amikor 24 évesen megnősült, ahogy mondja, lehúzta a rolót a magyar haverok előtt. Hátat fordított a züllésnek, és elhatározta, hogy többre viszi, mint társai. Szerencséje volt, mert amellett, hogy megvolt a magához való esze – és ereje –, kockáztatni is mert, igaz, kezdetben kölcsönökből építkezett.

– Mindenütt zsidók vettek körül. Zsidó volt a könyvelőm, az ügyvédem, a szomszédom, és ki tudja, miért, megbíztak bennem. Talán mert azt gondolták, én is az vagyok, hiszen Új-Zélandon és Ausztráliában sokáig azt hitték, aki magyar, az zsidó is. Tény viszont, hogy mindig kaptam kölcsönt – vázolja üzleti kapcsolatait József, akire még ezután is vártak nem mindennapi élmények.

Egyszer csak rokonai kerestették a Vöröskereszten át, mégpedig nem Magyarországról.

– A feleségem szólt, hogy keres az unokatestvérem Amerikából. Mondtam neki, ne bolondozzon, nincs is rokonom Amerikában. Aztán addig unszolt, amíg fel nem hívtam a kérdéses telefonszámot. Le kellett ülnöm a telefonban hallottaktól. Megtudtam, hogy anyámnak volt egy bátyja, aki lelőtt néhány orosz katonát, akik meg akarták erőszakolni az egyik falubeli, Nagy Ferenc József (a rendszerváltás utáni földművelésügyi miniszter – a szerk.) feleségét. El kellett menekülnie onnan, ezért Kisharsányban hozzám hasonlóan sokan nem is tudták, hogy egyáltalán létezett. Az ő Amerikába kivándorolt fia talált meg engem – meséli a képtelen történetet József, aki családjával 1984-ben költözött át Ausztráliába. Akkor vette meg tengerparti éttermét, amelyet ma már négy gyermeke működtet.

1990-ben lépte át újra a magyar határt. Itthon örömkönnyek áradata fogadta.

– Ha az ember nem éli át, el sem hiszi, hogy harminc-negyven év után milyen megrázó újra találkozni valakivel. Néha még most is meghatódom, ha beszélek róla – vallja be József, aki ez idő alatt nem írt, nem is nagyon telefonált, hiszen sokáig csak egyetlen telefon volt Kisharsányban, a párttitkár házában.

Az első látogatás után aztán – testvérei marasztalásának engedve – mind több és több időt töltött Kisharsányban. Meghatottan mutatja a bekeretezett levelet, amelyben a borospince egykori tulajdonosa, Mariska néni megkéri, vegye meg tőle az épületet, mert csak az ő kezébe adja szívesen. Az oszlopok fölött azóta leng a két zászló, most már szinte egész évben.

Az egykori világkerülő csibészből a villányi lankán megpihenő, elégedett öreg lett, akit az 1956 óta eltelt évtizedek sem tartottak vissza attól, hogy egyik első útja Ibolyához vezessen, aki annak idején úgy megigézte azon a somogyviszlói éjszakán, hogy azóta sem tudta kiverni a fejéből. A hangjában most is szomorúság cseng, amikor kimondja: csak egy öregasszonyt talált a házban, Ibolya, a lány régen halott. Anélkül halt meg, hogy valaha megtudta volna, ez az öreg vagány, aki tizenhat éves szabadságharcosként, telve harci szenvedéllyel és életösztönnel keresztülgázolt a fél világon, vitte magával az emlékét mindenhová.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.21.

Egy „mecseki láthatatlan” útja a gyűjtőtáborból Ausztráliáig – és vissza a Nemzeti.net-en jelent meg,