#AkiBen

[kinlodok]

Hogyan teheti rendbe magát egy borderline, amikor visszaélnek a bizalmával?

[erosnekszulettem]

Tudod mi a kibaszottul erős?

Az hogy milyen gyorsan lesz két emberből teljesen idegen... évekig tartó együttlét után pár koppintás a telefon kijelzőjén és kész idegenek vagytok mind1 miken mentetek keresztül miket éltetek meg együtt néhány pillanat alatt egy senki leszel a számára....

Ő talál mást akivel pótolhatja a hianyod... vagy éppen te találsz mást és ő szenved teljesen mind1...

Csak néhány pillanaton múlnak hosszú évek hónapok küzdelmek na ez az ami kibaszottul erős emberek hogy milyen gyorsan képes a szeretlek a fontos vagy nekem megváltozni és teljesen eltűnni... és ebben a világban kell társat találnunk akivel talán másképp fog alakulni...

Sok sikert kívánok mindenkinek akiben van még erő ehhez én meguntam azt hogy éveket veszitek és hiába harcolok mert mindig ugyan oda jutok vissza... több vagyok több akarok lenni pár másodpercnél..

[depressionisnotagame]

Amikor van egy ember az életedben akiben teljes mértékben az van ami benned, az felbecsülhetetlen.

Köszönöm, hogy létezel.

[ajtostolahazba]

Kikopott mellőlem mindenki. Egy barátonőm volt, 20 éve, akivel jóban-rosszban, akire számíthattam, akiben megbíztam. Gyanúsan ghostolt hetekig, de volt már ilyen, betudtam annak, hogy sok a családi probléma, hogy néha sok vagyok és van, hogy nem érünk rá. Egy igazi barátság kibírja ezt, a miénk is sokmindent kibírt már 20 év alatt. Nem. Ő úgy zárta le ezt a 20 évet, hogy elfelejtett szólni. Most azt érzem, hogy használtak, majd eldobtak, már nem kellek, ahogy írta: "változnak a dolgok, változom én is". Most az a John Travolta mém vagyok, aki ott áll tétován, hogy mi a fasz, és nem akarom elhinni, hogy 50 évesen nem lehet ledobni már a jatszmákat és megbeszélni, ha valami bánt. És eszembe jut persze, hogy vak vagyok-e, vagy naiv, vagy mindkettő, de én nem dobok el barátsagot se szó se beszéd, én nem akartam megint magamban kételkedni, mert én tényleg hittem, hogy jó ember vagyok. És főleg gyászolni nem akartam a barátságot, amiben hittem és azt érezni, hogy megcsócsáltak és kiköptek, mert eddig kellettem és már nem kellek, és köszöni, hogy megértem, de nem szeretne beszélni sem erről.

És ne érezzem, hogy senkinek se kellek, de érezzem, hogy fontos vagyok, hogy értékes vagyok, és amúgy köszi, hogy megértem, de 20 év elég volt, csá.

Szóval szerintem kurvára el vagyok tájolva, semmi sem evidens, és erre most kell rájönnöm. És lehet, hogy mégse vagyok jó ember. Mindenesetre gondolkodhatok rajta, de ez már nem változtat semmin.

Asszem még nem éreztem ennyire nyomorultul magam sose.

[imafraidmyself]

12.Úgy nőttem fel, hogy elég hamar megtanultam ritka az akiben meg szabad bízni

[csacskamacskamocska]

Meg kell tanulnom tömörebben fogalmazni

Jól vagyok. Keményen megdolgoztam érte. Megérdemlem. Amíg várod az igazságtételt, addig nem tud megtörténni, mert ballasztként benne vagy. Akkor történik meg, amikor már teljesen érdektelen. Egy nap rácsodálkozol valamire: jaaaa... *és felkacagsz* olyan nyilvánvaló, annyira jellemző. Ennek kellett történnie. Így van rendben minden.

Ha bántalmazva érzed magad, akkor bántalmazva vagy. Ezt nehéz elfogadni néha, mert még annak a lehetőségét, a gyengeség vagy a tévedés látszatát is megtagadjuk magunktól. Pedig annyira egyszerű: egy megfelelően működő kapcsolatban a kapcsolaton belül keresed a megoldást, és biztos vagy benne, hogy ott is van. És valóban ott van! Azok a problémák, amik nem megoldhatóak vagy nem ritkíthatóak, azok rendszerszintű problémák, amik nem megoldhatóak a kapcsolaton belül. De szakemberrel megoldhatóak, ha mindketten akarják – vagyis, a probléma kezelése a kapcsolaton belül marad. Közös akarás. Ha bántalmazva érzed magad, akkor alap, hogy nem tudod, nem érzed, hogy a kapcsolaton belül meg tudod oldani a problémádat. A bántalmazást pont ugyanúgy be tudjuk azonosítani, mint a szerelem vagy a harag vagy más érzést, csak nem akarjuk. Mert senki sem szeretné magát bántalmazottnak látni. Mert az nem csak a bántalmazóra bélyeg. A bántalmazott másfajta bélyeget kap: miért nem látta, miért nem mozdult? Miért viselte el? Miért hülye?

Jut eszembe: Az egyik legnagyobb áttörés az, amikor sok évnyi nyűglődés és kínlódás után rádöbbensz, hogy akit mindennél jobban szerettél, akiben bíztál, akire felnéztél, akiért tűzbe mentél volna, ő nem melletted van, hanem ellened. Mindegy mi az oka. És amikor ezt felismered, onnantól minden rém egyszerűvé és érthetővé válik.

A maradék idő mindennél fontosabb.

[angelofghetto]

Mire?

A minap megkaptam a pofámba a legidősebb gyerekemtől, hogy milyen felelőtlenek voltunk az apjával, hogy a nagy büdös semmire szültük őket annak idején.

Hogyan is magyarázhatnám el egy individualista világrendbe belenőtt fiatal felnőttnek, hogy akkoriban mindenki a büdös nagy semmire szült, és nem is volt kérdés hogy szüljön-e (átlagban kettőt). Hogy nem kerestünk albit 18 évesen, mert egyrészt nem volt, másrészt csak az amcsi filmekben láttunk olyat, hogy egy nagykorúvá vált tini egyből meg is pattan otthonról, kivéve ha koleszos volt egy másik városban. Lakást pedig igényelhetett ugyan, de szólóban alig volt rá esélye hogy kap, házasként átlagban 15 évet kellett várnia rá. Ha bevállalt pár gyereket (ezek közben meg is születtek), kicsit előrébb kerülhetett a sorban. Mondjuk egy családnak törvény szerint csak egy ingatlana lehetett, ezért váltak sokan névleg, mert úgy lehetett kettő. Ahhoz hogy valaki legálisan a fővárosba költözhessen vidékről, legalább 5 évig kellett ingáznia a budapesti munkahelyére. Akkoriban nem toltak lakást, kocsit a gyerek segge alá. Ha szerencséje volt, akadt egy idős nagyszülő vagy dédi, akihez beköltözhetett a belső szobába vagy egy nagyobb konyhába és némi ellátás fejében megörökölhette a lakás bérleti jogát, mert akkoriban a lakások 90%-a tanácsi volt, öröklakása jóformán csak főorvosoknak, híres embereknek és párt-fejeseknek volt.

Egyébként meg ki mondta, hogy egy gyereknek MINDENT meg kell adni? Abból csak azt tanulja meg, hogy pénzt úgy keresünk, hogy megbökjük a szülőt. Nagyapám, aki a háború előtt szőlőbirtokos és borász volt, úgy nevelte a fiait még a régi világban, hogy alulról kell kezdeni, akármilyen jómódú is a család: udvarsepregetéssel, trógerolással, fullajtárkodással, és kétkezi munkával. Különben fogalma sem lehet azoknak az embereknek az életéről, akiknek a munkájából él, és így jobban meg fogja becsülni őket, azok is jobban tisztelik majd őt.

Mutasson ma nekem valaki egy második generációs vállalkozó csemetét, akiben ez megvan.

[nitta86]

Azon is gondolkoztam most, hogy igazából az, hogy a világot biztonságos helynek látjuk e az nagymértékben a családból jön. A szüleink annak látták e? Mennyire hangosan aggodalmaskodtak mielőtt elengedtek minket először egyedül?

Például az én szüleim sok mindent elrontottak a nevelésünk során, de pluszpont nekik, hogy nem nevelték belénk olyasmit, hogy féljünk másoktól. Persze megvolt az, hogy ne fogadjunk el idegentől édességet ne menjünk haza vele. Nem is az ilyesmikre gondolok, hanem hogy kamaszkorunkban nem voltak szívbajosak ha bulizni indultunk. Ez részben sajnos azért volt, mert elhanyagoltak minket és végtelenül nem érdekelte őket, hogy merre járunk, de közben ez adott nekünk függetlenséget és önbizalmat is.

Sok olyan ismerősöm van akikbe kisebb nagyobb mértékben belenevelték, hogy a családon kívül senkiben se lehet megbízni, mindenki ellenség. A többi ember csak ki akar használni, be akar csapni, az utcára kimenni meg veszélyes, különösen sötétedés után. Ilyenkor is lehet mögötte olyan is, hogy a szülőnek voltak rossz élményei, esetleg hogy tényleg nem biztonságos a környék ahol laknak, de szerintem ez 90%-ban azért csak manipuláció. Ezzel tartják össze a családot mint csoportot, hogy ellenséget kreálnak ott is ahol nincs, és ez végtelenül káros és meggátolja a kamasz gyerekek és a fiatal felnőttek függetlenedését. Sőt, sokszor akinek sikerült függetlenednie az is utána még évekig rettegni fog mindentől, mert ezt nehéz levetkőzni.

A világ néha tényleg nem egy barátságos hely, abban az időben amikor gimibe jártam a mellékutcában rendszeresen késes utcakölykök rabolták ki az embereket. Vigyáztunk és nem mentünk arra , de attól még sokszor azon a környéken ültem be valahova a barátaimmal. Volt, hogy tényleg be akart csapni olyasvalaki akiben megbíztam, ez nagyon rossz érzés, de ettől még butaság lenne a szűk környezetemen kívül mindenkit veszélyesnek tartanom.

[ridiasfangirlings]

can you show off your K collection?

The whole collection, you say :D I have a lot, so under the cut so as not to clutter up everyone’s dash.

First: figures. The large military figures are from Alter and the slightly smaller Fushimi one is from Union Creative. The Alter ones are better quality but honestly I like the more dynamic pose of the UC figure better, there’s a matching Yata that I don’t own largely due to lack of space that’s very cool (however the UC Fushimi also has a truly terrifying alternate face…). The larger chibi figures are lottery prizes, I bought them separately in order to be sure I got what I wanted. I like the winter ones best, someday I need to get the Munakata from that set. The smaller figures are a Niitengo Deluxe set, I actually have a couple duplicates from this because I bought two sets. The ‘regular’ set had Mikoto and then there was a special set — I think it was an Animate exclusive? — that had Munakata along with alternate Fushimi and Yata figures. Then I have the teeny Shiro, Fushimi and Hisui which are keychains, I picked those up at a con (they didn’t have Yata which is why I ended up with Shiro and Hisui in there). 

Also on the figure end I have these little guys: K nendoroids! Wait, you may be wondering, I don’t remember any K nendoroids. That’s because we have no official ones (still mad about that!) so I had no choice but to make my own by modifying parts of existing nendoroids. The clothes were purchased from various places online.

Next is my full set of K nuis. It took a while to get all these, because when they released the ‘clansmen’ sets I only bought the Blue clan and then regretted it. And no, they didn’t make an official Niki nui, since I had extras I modified them. Hidaka, Benzai, Niki and Douhan are my own customs.

More plushies. I believe the larger ones were Sega prizes? I found Munakata and Fushimi being sold as a set online and then hunted down Yata later. The chubby birds are from the Chun Colle line, and of course I had to buy them their own (love) nest. The Saru cat had the clothes sold separately, I think the original listing showed them with a white cat but the black was all AmiAmi had at the time so I have black cat Saru. The Sarumi nuis are from the second release around ROK airing, they’re a bit different than the first release — a little less chubby with more scruffy hair. I have Munakata too, as you can see he’s…busy on top of my desk. 

Standees, because everyone needs a little anime boy on their desk. As you may notice, one of these things is not like the other. That’s right: Yata’s wearing bunny ears! Also Kuroh is there. At the time I bought the little Fushimi with the drink the cheapest one on sale had both Fushimi and Kuroh being sold as a set, so he’s here too. 

Speaking of standees, here’s a few more along with other lotto prizes. These were all from the specific Fan Clan lotteries, you had to be a member to draw. The big Fushimi picture and the water bottle were both grand prizes that I managed to win, so I got to choose my character for those (…don’t  ask how much I spent….). The Fushimi picture has hardware in the back that you can use to stand it up but it’s mostly hanging out hidden by my drawers because I don’t have space to display it right now. 

A few miscellaneous things. The Sarumi plate is official goods, the Akiben cup is a fan made product. The glass has Fushimi on one side and Munakata on the other though it’s hard to see, this was I believe also a lotto prize but I got it as a free gift from a shopping service. The pillows are also both official, the one on the left is the Kotobukiya dream cushion and yes I did buy the whole pillow just to use the Fushimi cover. The incredibly gay pillow featuring Fushimi touching himself while looking at a photo of Yata he’s pinned to his pillow is also, amazingly, 100% official merchandise.

Jumping around to some more official stuff, these are all my physical media. Missing Kings is actually the Japanese release, which has subtitles but no dub. It released before the US version even had a release date on the books so I bought the Japanese version instead (I don’t dislike the dub but dubs are also not something that’s a dealbreaker for me). I also have three stage plays — fun fact, the US and Japan are in the same region for blu ray — these are not subtitled. 

Novels (and a couple CDs). From the top left, we have the All Memories book, Case Files vol 2, Lost Small World, Idol K, the little short story booklet that came with the pre-MK S4 drama CD (with the glasses drama on it), the three anime adaptation books, the aforementioned drama CD and the Idol K CD. 

Next, manga. The top left corner is the K Poe Backs book, which has a bunch of mini first person comics of the cast seducing ‘you’ the reader. The top right is the K Maniacs book which is an official doujinshi book, it has no pairings but a lot of older Sarumi doujinshi artists are involved and Fushimi and Yata definitely dominate the book. I have the special Animate of editions of Gakuen K volume 3 and Missing Kings, because I liked the covers. The LSW books are all the special editions as well, the little booklet on the bottom right came with the final volume. The booklet between the two volumes of Days of Blue also came with that second volume and has the special Cherry Blossom Viewing chapter. (Meanwhile I just realized I don’t have Return of Kings….I need to buy that, I like the art.)

Some more random goods. The purse, hat and watch are all from Super Groupies collabs. I have the Super Groupies S4 wallet as well but it felt weird to take a picture of my own wallet (incidentally, if anyone sees the Super Groupies S4 earrings let me know, I didn’t have my ears pierced when they came out so I didn’t buy them and I want them now). The necklace was for Fushimi’s birthday, there’s a couple Yata ones that were made as well and another Fushimi one that’s blue but this is the only one I bought, it has a tiny S4 logo. The two tins are official teas that were made, the Homra one is my favorite of the two and is a pretty red. 

Some more clothes. I skipped most of the Super Groupies collab clothes for sizing reasons but these all fit and again, all are official. The shirts are from a collab with the brand Avail, they did shirts based off Shiro, Kuroh, Mikoto, Yata, Munakata and Fushimi. I have the Yata, Munakata and Fushimi ones, the puzzle piece S4 logo that’s Munakata’s is my favorite.

My wall o’ keychains. I actually have a lot of keychains on various purses so this is not all of them (I may have mentioned before that I’m also into lolita fashion so I have lots of purses, forgive me for not digging up all of them for keychain pics). The wall is missing a lot of Fushimi keychains though because they’re on my Fushimi ita bag. 

I’ll probably redo this at some point (I don’t really like backpacks so this doesn’t get worn much) but here’s a lot of my Fushimis that aren’t on other purses. I also have some new Sarumi ones I just bought, these are for the Sarumi ita bag I have in progress. This covers most of my collection, I also have a lot of posters and some magazines that aren’t convenient to get pictures of. This doesn’t count my, uh, extensive doujinshi collection either, just know that the bottom shelf and a half of my bookshelves is 90% Fushimi-centric doujinshi. I may be ever so slightly obsessed. 

[munchausenparokaja]

(a magyar költészet napjára)

Borda Réka: Éjszaka a miniszterelnök úrral

Én nem ilyen fiatalkort akartam, mondom a miniszterelnök úrnak. Csak a gyengék beszélnek félre, válaszolja, és leoltja a lámpát.  Ő már csak ilyen: máskor meg azt állítja, aki barát, ellenség.  De hogy lehetne az, akivel egymás hajában alszunk,  annyira fázunk telente? Az olcsó tejről és a keserűség szikráiról csak mi tudunk úgy beszélni, hogy melegítsük is a másikat.

Próbálok kibékülni magával, suttogom, ahogy mellébújok.  Sosem szeretett igazán, de elhagyni sem tud. Este tíznegyven  és tízötven között rádöbbenek, hogy én hoztam a fejemre őt.  Tizenegyig helyesbítem ezt a társadalomra. Halljátok, barátok?  Itt fekszik az ember, akiben családjaink nyögik, adjátok vissza  a kontúrjainkat, ez a has emészti fel a holnapot, amit, most már belátom, nem is érdemeltünk meg igazán.

Néma jó éjszakát, szólal meg a miniszterelnök úr,  és fülére húzza a takarót. A félelemtől átizzadt paplan,  a pince mélyén hasba rúgott trikó, a megerőszakolt pizsama;  izzadságtól rogy meg az ágy. Én, születtem 1992-ben, magamban  hordom az utálatot a sors iránt: az első csapás a fenékre,  és felordíttatnak piszkos ügyeink. Csak az lehetek hát,  aminek világra hoztak? Vétkes utód, sorvadó magyar, netán ember?  Ebben a sorrendben? Miért ne lehetnék mondjuk vonal, ami körülhatárolja  a jellemtelenséget? Vagy a maga kegyetlenségében bűnbánó ország? 

Lehunyom a szemem. Hátha eltűnik, mire kinyitom. A törvényfekete  évszázad vagy a miniszterelnök úr. Inkább az utóbbi. De ránézek,  és élesek a Rubik-kocka vonásai, és szégyellem, amiért nem tetszik. Nem ezt akartam, rázom meg a vállát, mire átöleli a fiatalságom,  megszorongatja, és visszaalszik. Nagy úr ő, de az éberség még nagyobb, annál pedig csak a mi-lenne-ha hatalmasabb.

A költészetnapig közzétesszük az első közlésű verseinket a frissen megjelent Radnóti Magazinban. Olvastátok már? Nem csak 16 első közlésű vers van benne, számos érdekes interjú, beszámoló és infó a Radnóti idei évadásról. Lapozgassátok! A grafikákat és a lap vizuális outfitjét Tóth Andrej álmodta meg.

[your-blood-is-my-drug]

"S fog majd téged valaki úgy szeretni, ahogy én arra sosem voltam képes, és nem is tehettem. Távolból foglak titeket csodálni, miközben a féltékenység, mint a rák egy végsó stádiumban szenvedőt, úgy fog apránként felemészteni. Lassan. Fájdalmasan. Először csak hívlak, részegen. Ahogyan te tetted mikor még együtt voltunk, de én nem azt fogom mondani mennyire hiányzol és mennyire szeretlek. Utálatos leszek majd, a végen benyögöm "hiányzol", és te megérted az egész hívásom lényegét. Bántani akarlak, ismét. Megérted, mert felvetted, én pedig büszke leszek magamra néhány másodpercig, mert nem a hangpostád irritáló monológját hallottam. Majd rájövök, már nem szerelemből vagy izgalomból, inkább unott megszokásból válaszolsz. Te még szeretsz, ezért nem nyomsz ki, reménykedsz abban, hogy még én is így érzem. Mert én is hiányzom neked, az az énem akit megismertél, és aki már a szakításkor rég nem volt jelen. Cserben hagyott téged. S az az ember aki úgy szeret, ahogy arra én sosem voltam képes, és sosem tehettem, majd megkérdezi, "ki volt az?", s te csak elharapva azt feleled "senki", pedig ez nem igaz. A "mostmár senki" egy helyesebb megfogalmazás. Mi voltunk egykor a "valakik", akik mindenen keresztül mentek, titokban imádták egymást, semmi és senki nem állhatott közéjük, de tévedtek. Saját maguk, és az önmaguknak ismételt hazugságaik tönkretették őket. Ez a kapcsolat nem volt szép, tragikus volt, nem volt romantikus, csak bántalmazó. "Mindent megtettünk", semmit, hiszen mindent megtenni, nem az, hogy titokban szereted a másikat, hanem, hogy vállalod az összesugdalózó embereket, és büszkén megcsókolod előttük a másikat, mert szereted. Ezaz, mi nem szerettük egymást. Mi csak azt az embert szerettük, akiben titokban szerettünk bele, és elképzeltük, hogy tökéletes. Titokban szerettük egymást. Csak egymás hazug, titkolózó oldalát láttuk, néha érezhettük milyen is lenne a másik teljes valójában, de igazából sosem. Illózikókat szerettünk, de azokat nagyon. És nem. Én nem hívnálak részegen, és tudom, "és"-sel nem kezdünk mondatod, de te gyűlölöd a szabályokat. Esetleg alkotni szereted őket. Az a te szokásod, hazudtam. Viszont hiányzol. Sosem lenne képes téged bárki is jobban szeretni nálam..."

"Pár gondolat tőle, ha még gondolna rám"

11.13

[curlyosity]

Azt hiszem, amolyan önterápiás céllal ki kell mondanom végre, magam előtt is, hogy gyűlölöm az anyámat. És irtózom tőle.

Eddig áltattam magam azzal, hogy mégiscsak az anyám, ezért szeretem, de most, hogy már sokadszorra akarja tönkretenni az életemet, tényleg nem bírom tovább.

Rám férne bőven pár év pszichoterápia, hogy valahogy feldolgozzam az anyámhoz való viszonyomat. Pl azt, hogy gyakorlatilag nincs egy igazán jó emlékem sem, ami hozzá kötődik. Annál több traumatikus. Hogy milyen volt egy nárcisztikus ember mellett felnőni, akiben nincs empátia, együttérzés, viszont kontrollálni akarja minden körülötte lévő ember életét. A mai napig is, és nem tűnik fel neki, hogy mindhárom gyereke élete el van cseszve. Amiben azért rendesen benne van az ő keze is.

Legszívesebben végigbőgnék most pár napot, de dolgoznom kell menni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Vagy legalább nem kellene nyilvánosan sírnom.

[enk1du]

a Pohoda még mindig a legcsodálatosabb fesztivál, Trencsén még mindig hatalmas kedvenc, a juhtúrós sztrapacska még mindig a legjobb fesztiválkaja, de az idei nem a szokásos dolgok miatt maradt emlékezetes, pedig elég sok jó koncertet ugrálhatott vagy álldogálhatott végig az ember, ha bírta a meleget. a covid alatt két fesztivált sem rendeztek meg, a tavalyira nem tudtunk elmenni, úgyhogy 2019 óta most mentünk vissza először. ami azt jelenti, hogy a háborús első évében nem voltunk, tehát nem tudom, hogy tavaly mi volt a helyzet. idén az volt a helyzet, aminek itthon is lennie kéne.

úgy alakult, hogy az első koncert, amit láttunk, Alina Pash volt. elég erős élmény úgy, hogy az ukrán barátnődet próbálod utolérni, hogy kiderüljön, mindenkije túlélte-e a Lviv elleni rakétatámadást. mindenkije túlélte, az ajtók és az ablakok mondjuk, nem annyira, mert a rakéta nagyon közel csapódott be a házukhoz, de hát szerencsére most nyár van, mekkora szerencse. elég erős élmény úgy, hogy csak arra tudsz gondolni, hogy te itt vagy egy fesztiválon, ők meg ott vannak hatótávolságon belül. MMO, tudom. aztán Suzanne Vega elénekelte a Last Train From Mariupolt, ami olyan, hogy ha egyszer hallottad élőben, soha többé nem tudod elfelejteni. aztán jött a Dakh Daughters, és a legeslegerősebb koncert, amin valaha voltam. vagy hát mondjuk, hogy dark cabaret. politikai színház. irodalom. van ez a hét nő, akik mindenféle zenekarokban játszanak, pl. a DakhaBrakhában. a Dakh Daughters a Majdan előtt alakult, olyan művészileg könnyen feldolgozható témákról énekelnek, mint a megszállás és a háború, és már 2015-ben is felléptek a Pohodán. a kedvenc mondatom róluk a Wikin: They often use texts by famous authors in their lyrics (e.g. Taras Shevchenko, William Shakespeare, Joseph Brodsky, Charles Bukowski, Shaggy).

van pl. daluk, ami arról szól, hogy anyának és gyermekének el kell utaznia egy másik országba, ahol minden más lesz, és ők is mások lesznek, vagy pl. egy olyan, amiben egy öregasszony monológjába kúszik bele a háború. van egy, amiben felsorolják, hogy mit szeretnének most csinálni. teljesen hétköznapi dolgokat, amiket épp nem lehet. aztán elénekeltek egy dalt a legmagányosabb szigetről, és valaki bekiabálta, hogy orosz hadihajó. szlovákul kiabálta, de még az én kb. 20-25 szóból álló szlovákommal is elég egyértelmű volt, hogy mi hangzik el. és erre a tömött sátor egy emberként kiabálta vissza rá, hogy húzz a faszba. bárhogyan is próbálnám, képtelenség lenne leírni, hogy ez milyen pillanat volt. vagy hogy ez a koncert milyen egy óra volt. konkrétan megmozdulni sem tudtam egész idő alatt, és nagyon hálás voltam, hogy abba a sátorba szervezték, ahol ülni is lehetett. tudom, hogy egy fesztivál nem reprezentatív, és hogy ott sokkal nyitottabbak az emberek, de mindenki olyan természetesnek vette a szolidaritást, amilyennek mindenkinek vennie kéne, akiben még maradt valami emberi. az egész fesztivál tele volt ukrán fellépőkkel, akikre tényleg rengeteg ember volt kíváncsi, szerintem Alina Pashon többen voltak, mint Jamie XX-en. a koncertek előtt/alatt/közben lehetett pl. segélyszállítmányokat bepakolni, álcahálót fonni, ráfújni egy menőautóra bármit a szívecskétől az O1G-ig, ezek mind mennek majd oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. nem emlékszem amúgy, hogy a körúton belüli magyar fesztiválok annyira tele lennének ukrán fellépőkkel, pedig mi mind nagyon szolidárisak vagyunk, igaz, hogy már egy év eltelt, hát annyi még gombócból is unalmas. (tudom, hogy Alina Pash fellépett idén Pesten stb.)

találtam egy krakkói koncertet, nagyjából ugyanazzal a setlisttel, mint a pohodás volt, a videón sajnos lengyel felirattal megy a vetítés, a fesztiválon angol felirattal ment. bárhol belefuttok a Dakh Daughtersbe, szerintem nézzétek meg őket.

[petrany]

Ez a gold digger fiatalabb Varga Judit kiadás úgy lesz harmadik a választáson, hogy a Fidesznek nem lesz szégyen, mert majd kidobják a kukába, mint sajnálatos áldozatot, és mehet haza instázni.

[csacskamacskamocska]

Nem narcisztikus és még mi nem és mi igen

Most már tényleg felbaszódom rajta, hogy mindenki narcisztikusnak van mondva, aki nem szimpatikus valakinek. Ez a szóhasználat most már a használót járatja le, mert felszínesnek és tudatlannak tűnik tőle.

Ezek a gyorsan összekapkodott tulajdonságok külün-külön nem igazolnak semmilyen személyiségzavart! Még több együttes megléte esetén is szakember dolga eldönteni, hogy diagnosztizálható-e valami személyiségzavar. Magabiztos, határozott, énközpontú, extrovertált, hangos, erősteljes egyéniség, hajlíthatatlan, konok, akaratos, kritikus, kíméletlen, nem érzelgős, cinikus --- nem feltétlenül narcisztikus, nagyobb valószínűséggel nem az. manipulatív, érzelmi/anyagi kárt okoz, hazudik akár érdek nélkül is, szórakoztatja más szenvedése, önsajnáló, az akaratát bármi áron megvalósítja, képtelen a valós együttérzésre bár képes színlelni, felhatalmazottnak érzi magát, sznob, fizikai agresszióra is képes, mert neki jogában áll, untatja minden ami nem róla szól, szerinte a világ mindig őt támadja --- nagy valószínűséggel narcisztikus

zárkózott, nehezen oldódik, akaratos, cinikus, érzelgős, de nem empatikus, nem szereti a fizikai kontaktust, távolságtartó, ideges, kényszeres, környezetével konfliktusos, magamutogatása "rejtett" --- nagyon is lehetséges, hogy narcisztikus

zárkózott, nehezen oldódik, rosszul kommunikál, nem empatikus, nem önzetlen, nem segítőkész, kényszeres, lobbanékony --- nagy valószínűséggel nem pszicho vagy szociopata, más problémái vannak

Erőszakos, agresszív, ha ellenállást érzékel, az agresszivitás és az erőszak szórakoztatja, szabályokat nem tartja be, a következmények nem érdeklik, érzelmekből a dühöt érzi leginkább, szeretetre, empátiára nem képes, de ha intelligens valószínűleg megtanulja a megfelelő paneleket, beilleszkedni nem akar, hogy kívülálló azt nem érzékeli, bárkit és bármit felhasznál a céljaira vagy akár csak az unalma elűzésére, gátlástalan --- valószínűleg pszichopata

És akkor még nem beszéltünk a felnőttkorban diagnosztizált autizmusról/aspergerről ami szintén hoz a fentiekből egy csokorral, és még ki tudja mi minden amiről én sem olvastam még.

Remélem látszik ebből, hogy nincs olyan ember, akiben semmilyen negatív jellemző vagy személyiségzavarra utaló dolog ne lenne vagy lehetne. Hogy ebből mit érzékelünk és miként ítélünk a másik emberről, az nagyobbrészt attól függ, hogy mi magunk mire vagyunk érzékenyek, miben vagyunk sebezhetőek.

[katacha]

Én nagyon nem akartam magánkórházban szülni, a Szent Imre lett volna a körzetes, ami jó kórháznak számít, de ott felmondott novemberben elég sok szülésznő, azóta több orvos is, megszűnt a szabad szülésznő választás lehetősége, a gyermekágyas osztály felében nincs meleg víz, a kórház kommunikációja az egésszel kapcsolatban siralmas, cenzúra megy a Fb oldalon és csoportban is. A szülésfelkészítést már korábban elkezdtem egy szülésznővel, akiben 100%-ban megbíztam, elmondtam az igényeimet, amíg a baba és én is jól vagyunk, addig szeretnék szabad pózválasztást, vízben vajúdást, gátvédelmet, minél kevesebb orvosi beavatkozást. Na és akkor októberben ő is felmondott, az online szülésfelkészítőn mikor ezt bejelentette, egyszerre sírt 20 terhes nő, el lehetett képzelni a hangulatot, sokan már nem tudtak kórházat váltani. Egyszerűen hihetetlen, hogy egyik napról a másikra megtiltják a szabad szülésznő választást, full lutri, kit kapsz ki, ha már nincs orvosválasztás, legyen egy ember, akivel találkozol szülés előtt, ismeri az igényeidet, te is tudd, hogy mire képes (sok szülésznő nem vállal vízben vajúdást, mert nem tanulta, nem ismeri). A szülésznőm a Duna Medical Centerbe igazolt, így követtük oda, a korábbi, Szent Imrés orvosom is támogatta a döntést (azóta ő is felmondott a pletykák szerint), ajánlott orvost a DMC-ben. Ő szintén szimpatikus volt, de pont szabadságon volt, mikor szültem, így maradt az ügyeletes, szintén normális volt, nem akart szerepelni szülés közben, ült egy széken a sarokban.

A szülés is elképesztő más volt, mint Bandival, a szabad pózválasztás sokat segített, de inkább a szülést követő három nap nagyon durva, mennyire jobb volt (őt a SOTE 2-n szültem, elvileg azóta valamivel jobbak a körülmények).

Pizsamán és tisztálkodási szereken kívül nem kellett vinni semmit, naponta cserélték a törölközőt, három fajta felnőtt pelenkát/betétet adtak, takarították a szobát, jöttek segíteni a csecsemős nővérek, szoptatási tanácsadó, aki császárral szült, ahhoz gyógytornász járt. Összehasonlításul az államiba többek között evőeszközt, domestosos kendőt WC tisztításhoz, WC papírt, 1 karton vizet kell vinni. Ha összevéreztem volna a lepedőt, valószínűleg kicserélik, nem kinevetve azt mondják, takarjam le valamivel.

A másik, ami nekem nagyon pozitív volt és végül sokat számított a döntésben, hogy a férjem végig bent lehetett velünk, egy szobában aludtunk, megfoghatta, megismerhette a kislányát, nem egy üvegablakon keresztül nézhette 3 napig. Bandi is jöhetett látogatóba, nem érezte, hogy kimarad a testvére születéséből.

Saját mosdó, zuhanyzó, elektromosan állítható ágy, finom, beazonosítható ételek, ezek voltak a szokatlan tárgyi feltételek. A kommunikáció, személyzet hozzáállása is teljesen más volt, ha aludtunk, szoptattam, nem zavartak, nem kaptam semmi megalázó beszólást, egyszer sem sírtam el magam (Bandival párszor zokogtam tehetetlenségtől és a nővérek kommunikációjától).

Elképesztő szomorú, hogy ennyit ki kell fizetni ma Magyarországon azért, hogy normális ellátást kapjon a gyerekem és én is, biztonságban, nem megalázva érezzem magam.

(Anon, ha érdekel, a DMC Fb csoportban vannak leírások, beszámolók orvos-szülésznő párosokról, akik ezt a bábai szemléletet képviselik.)