#Gerő

[versinator]

Gerő csattogja

Pavliknak bajszom körkérdést randevúnak Felnevetnék jólesően zenélő hangból Izenete ejhaj szundikálás cammognak Illetlenkedik kellőképp csodájára macskából

Ősmagyar rémesek horgadozva szenzációnak Elárvul tempós bárja talpából Bogyójú kebeléből zsúfolódó robbannak Látogatnak úrasszonya boldogoknak irataiból

Felkacag elragadom mármost sikoltani Szirteket beledől oszlopnak náció Hófehérbe cipőit parasztnéne megmártani

Gallér leányvásár nyuszik evokáció Csínos tagokba zugból oldani Fejnek ejted tekintünk szenzáció

[archduchessofnowhere]

With the few adaptations of Sissi and her marriage to Franz they always show a scene where he has to sign off death penalties and seems hesitant to do so. Is this something that is accurate? Or do they add it to make him seem more likeable?

Hello anon! This is an interesting question because I feel that this is something that's never really properly explored - not only in fiction, but also on non-fiction. Let’s start with how fiction handles this:

The latest two series about Empress Elisabeth both introduce the young emperor in a scene in which he orders the execution of rebels - although they handle it quite differently, almost oppossite. In Sisi (2021-), an annoyed Franz Josef smugly complains about how these rebels brought over themselves their deaths “only for a constitution”, and only seems troubled by it when a woman in the crowd curses him (can’t remember if this happens before or after he orders the men to be hanged). In Die Kaiserin (2022-), a very hesitant Franz Josef cannot even bring himself to order the execution and in the end is his mother who orders the rebel men to be hanged (a great example of this series’ writing superb subtlely *sarcasm*). Now these are clearly scenes which have the function of introducing the characters and setting their inner conflicts: Jannik Schümann’s FJ being an arrogant man who almost seems to enjoy his impunity, suddenly being faced with the real consequences of his actions, while Philip Froissant’s FJ is a weak-willed ruler controlled by his mother that most break free from her in order to follow his liberal ideas (yeah he’s Rudolf here). So which of these two portrayals is closer to reality?

Well, probably neither. Because first of all, Franz Josef was not present at the executions (or at least I’ve never came across with any account that places him there), so neither of these situations would have happened. And second, neither fully allign with what we know of him as a young emperor. For Franz Josef the executions and repression were a matter of putting his empire in order, he believed in the dynastic right of the Habsburgs and that it was his duty to rule over his subjects, that's it. Neither of his portrayals are accurate to him, because they're both emotional takes: in one he's a cruel man that must find mercy, in the other he's a merciful man but weak ruler that must find strenght (and in both cases, he must find this through loving his wife). In reality, he was a bureaucrat signing off orders that thought would bring back the power to the dynasty, that was always his only main goal. That's also why years later he was willing to compromise with the Hungarians. Emotions just never played a part in his policies, which is what the series miss in their respective characterizations.

Now on the historical accuracy:

The two people held to be the main responsible of convincing the emperor of following a policy of repression are his mother Archduchess Sophie and the Prime Minister of Austria Prince Felix Schwarzenberg. Sophie indeed thought that the revolution must be crushed, meanwhile Schwarzenberg allegedly said that “Mercy is a good thing, but we must do a little hanging first”. How much did they actually influenced him, however, is all up to speculation. He was very young (only eighteen!!) and deeply respected his mother's opinions, as well as he agreed with Schwarzenberg, but he also wasn't a manipulable person and one of his first goals was to rule alone as an autocrat.

The emperor appointed General Julius Haynau to lead the forces against the revolutionary Hungarians in 1849. Haynau already had earned a reputation as a violent man for the brutal repression he commanded against the Italians during 1848, and was said to have “a meanness not entirely in keeping with military dignity”. About the exact number of people that lost their lives in Hungary during the revolution and the counter revolution, Hungarian historian András Gerő says in his biography of Franz Josef that:

We do not possess detailed information concerning the ensuing terror. We can barely say with certainty how many lost their lives fighting for the rights of their nation in 1848-49. Generally speaking, only the victors draw up statistics. According to  Austrian calculations, some fifty-five thousand Hungarians fell in the fighting. The period of repression, which lasted through the autumn and winter of 1849, saw 120 judicial executions: the number of those executed without due process, “shot while escaping,” as the grim saying goes, remains unknown. Around forty to fifty thousand were forcibly recruited into the army or deported, while 1,200 were imprisoned. Thousands emigrated. The lack of adequate statistics speaks for itself. Similarly expressive was the manner in which the resolution of 20 August was enforced. Haynau had wanted to stage large-scale executions as early as 24 August, but the Russians and the Habsburg court had restrained him.

These executions were all highly unpopular abroad and there was an outcry of indignation from many other countries. Needless to say, this also made the young emperor a hated figure within the empire too. By 26 October of 1849 Franz Josef called the executions to a halt, in part because of the protests against them but also because most of the big figureheads of the revolution who were caught had already been punished. However:

Haynau remained unconcerned: he continued to issue and to carry out death sentences against the emperor’s orders. Despite the embarrassment this caused, for the time being the emperor did not react to Haynau’s brazen insubordination. It seems that he did not lack “‘patience,” “human understanding,” and the “spirit of forgiveness” after all (what is more, Francis Joseph even decided to pardon some, albeit low-ranking, offenders).

I've seen people dismissing the emperor's role in the counter revolution by pinning it to others (which is what Die Kaiserin did by stating that Sophie singlehandedly was the responsible for the rebels executions). Which I don't agree with. I mean, if the EMPEROR isn't responsible for the policies applied in his name with his consent, then who is? To quote Gerő once again:

In hindsight, while Francis Joseph’s responsibility can be shared out among others, it cannot in any way be diminished. Naturally, both Schwarzenberg, the prime mover of events, and Haynau, who had acted under orders, were complicit. But Francis Joseph could have withdrawn his consent at any time. As we have seen, he had demonstrated on a number of occasions his readiness and ability to act as he saw fit when he felt the need to demonstrate his free will and sense of responsibility as a sovereign. He had every opportunity to make up his own mind about the policy of repression, if he had thought differently from his advisors. Furthermore, this would have been a wise course, given that a willingness to be merciful was part of the image of a sovereign, and that there were some who actively urged him in that direction. Had he exercised mercy, his rule over Hungary would not have been undermined. However, showing mercy was not a matter of principle for him, but rather one of tactics.

Now if he ever regretted these executions, I don't know. The only thing that I could find is this that Elisabeth said to Bishop Mihály Horváth: “Believe me, if it were in our power, my husband and I would be the first to bring Luwdig Battyany and the blood witnesses of Arad back to life” (1986, Hamann). Which is an statement that I would take with a grain of salt, to be honest. I don't doubt that Elisabeth was being sincere on the sentiment (in fact she ended up befriending Batthyány's son), but whether the sentiment truly extended to her husband is hard to say (if someone knows of any statement Franz Josef ever made of this please add it!)

Hope you found my answer helpful!

[fovarosiblog]

„Havi albi: 200 ezer, havi fizu: 217 ezer” – tudományos dolgozók tüntettek főnökeik és külföldi vendégeik előtt

Szégyen.

"Gerő tovább sorolta a számokat: csak az átnevezésre elköltöttek 17 millió forintot, a stratégiai workshopokra eddig 87 milliót, az átvilágításra 135 millió forintot. „Ez valószínűleg bőven fedezte volna az elbocsátott kollégáink bérét.” "

[riariahistoria]

Mi a közös Gerő Ernőben és Nagy "szeretemorbánviktort" Feróban?

mindketten Kossuth díjasok.

1948. február 13án alapították meg a Kossuth díjat. az apropó az 1848as szabadságharc centenáriuma volt, meg az hogy nem nagyon maradt olyan rangos kitüntetés (a vitézi rend cikike lett, na) amit arcvesztés nélkül oda lehet adni a szocialista haza kiválóságainak. induláskor a tudomány, a művészet, illetve a kommunista/szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket, csoportokat jutalmazták, de az 1963-as átfazonírozás után már csak a kimagasló művészeti, illetve kulturális tevékenységért adományozzák a Kossuth-díjat (itt újra gondolj Nagyferóra. nem röhög!). a tarvágásban remeklő sztahanovista munkáshősök kimentek a divatból (vissza kellene hozni, so much fideszes életérzés. a Kossuth díjat kapja a Schuschmusch Bt. akik Balatonakarattyán a teljes nádast letarolták, illetve a Megóggyuk Okosba Kft akik a teljes Városligetet egy hét alatt famentesítették, gratulálunk!).

1990-ig a Minisztertanács adta, azt követően a Köztársasági elnök (most a popsitörlővel ablakot pucoló fideszes trampli). több fokozata van, volt hogy három évente volt adományozás, de 1990től mint az elején, évente osztják (sokan várnak rá, tudtad hogy a Kisjeszy még nem kapott? hát milyen faszom gyurcsányista elnyomás van itt kéremszépen?). 2013tól az átlagkereset hatszorosa a pénz ami jár mellé (mennyi sok árstopos cukrot lehet rajta venni...jó, azt mondjuk pont nem, mert egy hónapja megint nincs a Lidlben, de mindegy).

a díj maga, mint a tavalyi Capa kiállítás során kiderült nekem, nem egy diszkrét kis plecsni oklevéllel hanem egy vibrátorra/jedikardra felaplikált kalaplengető bronzKossuth egy drágább bortartóban. egy világ omlott össze bennem.

a legelső Kossuth díj átadásra 1948. március 14én került sor, rengeteg külföldi vendéggel akik a béketábor erős bástyái voltak velünk együtt. és még Vorosilov marshall is megtisztelte a hazát. Nagyferó milyen nagyon szerethette volna őt is. és Kodállyal is tök jókat témázhatott volna.

[eugeniovonsavoy]

Nem az a veszteség,

hogy Gerő András meghalt.

Az a veszteség, hogy Deák István meghalt.

[nemzetikonyvtar]

Hetvenéves korában elhunyt Gerő András Széchenyi-díjas történész, akadémiai doktor, professor emeritus, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. 

A 2022. november 30-i nemzeti könyvtári kerekasztal-beszélgetésen készült fényképpel emlékezünk rá. 

Nyugodjék békében!

[foulchildtiger]

Látlelet X.

A kommunisták minden pillanatban hajlandók feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek és prolongálhatnak egy világcsalást: a Kommunizmust.

Márai Sándor, 1956

Fekete-fehér, öreg fénykép, kicsit töredezett a széle, a kép bal sarkában elmosódott, nehezen kibetűzhető felirat. Csak az első sor utolsó szava olvasható: tanulmányozzuk, és a második sor végén néhány betű: rünket. Fél évszázada a marxizmus klasszikusait és a szovjet elvtársak példamutató tanításait illett s volt kötelező tanulmányozni, de a felirattöredék alapján ma már csak töprenghetünk, vajon akkor és ott kinek vagy minek a tanulmányozására szólította fel a képen nem látható hallgatóságát a kommunista nagygyűlés zord arcú szónoka. A magas rangú elvtárs egy kopott, maradék (vörös?) drapériával körbekerített pulpitus mögött áll, előtte a korban is ósdinak számító mikrofon árválkodik. Rondán az állvány fedőlapjához szegezett (nemzetiszínű) rongy jelzi: nemcsak a felirat, de a szónokot hallgató kommunisták is magyarok. A szónokon télikabát, talán fűtetlen a terem, de a háttérben álldogáló, idétlenül mosolygó férfi és a mögötte meghúzódó rendőr s civil társa zakóban hallgatja a bolsevik igehirdetést. Talán a magas rangú elvtárs jelenlétében nem mernek fázni?

A szónok éppen hallgat. Jobb kezével erősen támaszkodik a pulpitus szélére, tekintete arról árulkodik: beszédét még nem fejezte be. A háttérben álló férfiak talán tapsolnak, a kezük nem látszik, így csak találgathatunk, mi történt az előző és mi fog történni a következő pillanatban.

A szónok éppen hallgat. A teremben vele szemben ülőket nézi, mintha még nem tudná, hogyan folytassa ünnepi mondókáját.

Nézem a férfi arcát, szemét, mereven összezárt ajkát.

Vajon kiknek és miről beszél ez a kegyetlenül hideg tekintetű elvtárs?

Szerencsés keze volt a fényképésznek, mert pont abban a pillanatban kattintotta el a masináját, amikor a lélegzetvételnyi szünetben a szónok elfelejtette elvtársi-mosolygósra rendezni zord és gonosz arcvonásait. A magas rangú elvtárs egy pillanatra nem figyelt: arcára fagyott az undor, a gyűlölet, a megvetés. Tekintete tükör: a mocsár riasztó visszfénye.

Fekete-fehér, öreg fénykép, kicsit töredezett a széle. Nem tudni, mikor és hol készült, csak annyi biztos, hogy valamikor a magyarországi kommunista rémuralom első évtizedében, talán 1950-ben, talán 1956-ban.

Egy hóhérnak barátságosabb arca van, mint ennek a hazaáruló gengszternek – mondta a fényképet megpillantva fél évszázada nagyanyám, miközben gombóccá gyűrte a kommunista napilapot, és pucolni kezdte a magas rangú elvtárs arcképével az ablakot.

A gengszterképű elvtársat fél évszázada, 1956 nyarán nevezték ki Moszkvában Magyarország teljhatalmú kommunista helytartójának. Másodszor repült a hatalomból a Moszkvában immár örökre kegyvesztett Rákosi elvtárs, és jött helyette a nála is rosszabb, nála is kegyetlenebb, nála is aljasabb utód: Gerő Ernő elvtárs 1956 nyarán jutott a csúcsra. A szovjet elvtársak hazaáruló, gerinctelen lakájaként elfoglalhatta Rákosi trónját, és néhány hónapig mint a Magyar Dolgozók Pártja első titkára folytatta a kommunisták országpusztító, kultúragyilkoló, nemzetvesztő múltrombolását.

Nézem a régi fényképet. 1956 nyarán az ország első embere, megcsonkított, gyarmattá alázott hazánkban élet és halál ura: Gerő Ernő elvtárs, kommunista tömeggyilkos és hazaáruló.

Valaha régen, a legenda szerint sötét középkorban börtönbe zárták, száműzték, kivégezték a hazaárulókat. Bűnhődtek, ha önérdeküket fontosabbnak ítélték hazájuk érdekénél, sorsánál. Bűnhődniük kellett, ha önző gyarapodásukért, saját hatalmukért, bármi áron életben maradásukért hazájukat kínálták koncul az országot leigázó ellenségnek.

A kommunisták bocsánatos bűnnek tartják a hazaárulást. Szerintük "nemzetközivé lesz holnapra a világ", a múltat ezért célszerű "végképp eltörölni", így aki segít a szovjet elvtársaknak népi demokratikus proletárdiktatúrává – ha másképp nem megy, erőszakkal, szovjet tankok segítségével – átalakítani Magyarországot, az haladó hazaáruló, mert elvtársi együttműködésével sietteti a boldog internacionalista holnap eljövetelét. A hazaáruló Rákosi Mátyás megúszta a kötelet. A hazaáruló Kádár János ágyban, párnák közt halt meg. A hazaáruló Apró Antal ágyban, párnák közt halt meg. A hazaáruló Marosán György ágyban, párnák közt halt meg. A hazaáruló Hegedüs András ágyban, párnák közt halt meg. A hazaáruló Gerő Ernő ágyban, párnák közt halt meg.

A kommunisták a hazaáruló kommunisták életét megkímélték, csak azokat az elvtársaikat küldték bitófára, akik, mint ők, nem voltak hajlandóak a hazaárulásra.

A hazaárulástól visszariadó, a szovjet megszállókkal szembeforduló kommunista Nagy Imrét, a kommunista Gimes Miklóst, a kommunista Maléter Pált, a kommunista Szilágyi Józsefet a kommunista Kádár János kivégezteti. A hazaáruló kommunista vezetőknek magas nyugdíjat, nyugodt megélhetést biztosít. Gerő Ernő mint "műfordító", Hegedüs András mint "szociológus" (mindketten a hazánkat fegyverrel leigázó bolsevik monstrum szolgalelkű szálláscsinálói 1956. október 23-án), Marosán György mint "munkásdalos", Apró Antal mint magas rangú pártmunkás boldogan éldegélhetnek a harminchárom évig Kádár János egyeduralta Magyarországon.

Tömeggyilkosok, hazaárulók: a hajuk szála sem görbült.

Fekete-fehér, öreg fénykép, kicsit töredezett a széle: egy kommunista hazaáruló gyűlölködő tekintete mered ránk a múltból. Magabiztos megvetéssel néz a jövőbe, utódainak üzeni: a kommunisták számára bocsánatos bűn a hazaárulás.

Még béke volt, amikor Thomas Mann felkiáltott: Európa, vigyázz!

Még béke van. Előttem öreg fénykép, egy kommunista hazaáruló arcképe.

Kiáltson valaki: Magyarország, vigyázz!

Szigethy Gábor

[bdpst24]

Hollywood Vampires koncert

Örömmel jelentjük be, hogy “Angyalok” is lesznek a vámpírok előtt, ugyanis magyar előzenekar lép fel a Hollywood Vampires koncert előtt. A Decadancer zenekar  tagjai, Ficzkó András, Mátyás Attila, Fűzfa (Pocky) Zoltán és Gerő Balázs, hosszú  zenei múltra és tapasztalatra tekintenek vissza a zeneiparban.  Az összetartó barátság és a közös zenei vágy hajtotta őket a DECADANCER…

[libirk]

Egy Zala megyei ismerősöm meséli, Lovásziban született (ahol olaj-kitermelés folyt), egy nagy üzemcsarnok oldalát díszítette a következő felirat: Éljen Gerő Ernő hazánk legelső munkása! Nézem a lexikont: szomorúan konstatálom, hogy ő is július 8-án született, mint én. De aztán elég előkelő társaságba kerülök, ők mind július 8-án születtek: La Fontaine Ferdinand Zeppelin John D. Rockefeller Kandó Kálmán Ernst Bloch Koncz Gábor Szakcsi Lakatos Béla Angelica Houston Kevin Bacon

[peterbreuerblog]

PIRKADAT Breuer Péterrel: Gerő András - A zsidók nagy része azonosult 18...

[szalacsi]

Gerő András (1952 - 2023)

“Amúgyis, aki ennyire könnyedén rendez el mindent egyetlen poénnal, annak úgysem lehet komoly baja – tereltem el az aggodalmas gondolatot. A műsorok utáni kommentfolyamokban Gerő a kormánypárti vahabitáktól ütemesen kapta a hazaáruló billogot, jóllehet a Hazáról vélhetően több fogalma volt, mint az összes kommentelőnek együtt, miközben a most éppen progresszív gúnyába bújt posztbolsevikok folyamatosan fideszbérencezték. Pedig Gerő András az utóbbi években sem tett egyebet, mint egész életében: a klasszikus liberalizmus értékeit képviselte egy egyre inkább értékvesztett világban.”

[robokacsa]

RIP Gerő András

[brookstonalmanac]

Events 10.24

AD 69 – In the Second Battle of Bedriacum, troops loyal to Vespasian defeat those of Emperor Vitellius. 1260 – Chartres Cathedral is dedicated in the presence of King Louis IX of France. 1360 – The Treaty of Brétigny is ratified, marking the end of the first phase of the Hundred Years' War. 1590 – John White, the governor of the second Roanoke Colony, returns to England after an unsuccessful search for the "lost" colonists. 1596 – The second Spanish armada sets sail to strike against England, but is smashed by storms off Cape Finisterre forcing a retreat to port. 1641 – Felim O'Neill of Kinard, the leader of the Irish Rebellion, issues his Proclamation of Dungannon, justifying the uprising and declaring continued loyalty to King Charles I of England. 1648 – The Peace of Westphalia is signed, marking the end of the Thirty Years' War and the Eighty Years' War. 1795 – Poland is completely consumed by Russia, Prussia and Austria. 1812 – Napoleonic Wars: The Battle of Maloyaroslavets takes place near Moscow. 1851 – William Lassell discovers the moons Umbriel and Ariel orbiting Uranus. 1857 – Sheffield F.C., the world's oldest association football club still in operation, is founded in England. 1861 – The first transcontinental telegraph line across the United States is completed. 1871 – An estimated 17 to 22 Chinese immigrants are lynched in Los Angeles, California. 1889 – Henry Parkes delivers the Tenterfield Oration, effectively starting the federation process in Australia. 1900 – U.S. Government announces plans to buy Danish West Indies for $7 million. 1901 – Annie Edson Taylor becomes the first person to go over Niagara Falls in a barrel. 1902 – Guatemala's Santa María Volcano begins to erupt, becoming the third-largest eruption of the 20th century. 1911 – Orville Wright remains in the air nine minutes and 45 seconds in a glider at Kill Devil Hills, North Carolina. 1912 – First Balkan War: The Battle of Kirk Kilisse concludes with a Bulgarian victory against the Ottoman Empire. 1912 – First Balkan War: The Battle of Kumanovo concludes with the Serbian victory against the Ottoman Empire. 1917 – World War I: Italy suffers a disastrous defeat at the Battle of Caporetto on the Austro-Italian front. 1918 – World War I: Italian victory in the Battle of Vittorio Veneto. 1926 – Harry Houdini's last performance takes place at the Garrick Theatre in Detroit. 1929 – "Black Thursday" on the New York Stock Exchange. 1930 – A bloodless coup d'état in Brazil ends the First Republic, replacing it with the Vargas Era. 1931 – The George Washington Bridge opens to public traffic over the Hudson River. 1944 – World War II: Japan's center force is temporarily repulsed in the Battle of Leyte Gulf. 1945 – The United Nations Charter comes into effect. 1946 – A camera on board the V-2 No. 13 rocket takes the first photograph of earth from outer space. 1947 – Famed animator Walt Disney testifies before the House Un-American Activities Committee, naming Disney employees he believes to be communists. 1947 – United Airlines Flight 608 crashes over the Bryce Canyon National Park killing all 52 passengers and crew onboard. 1949 – The cornerstone of the United Nations Headquarters is laid. 1954 – President Eisenhower pledges United States support to South Vietnam. 1956 – At the request of the Stalinist regime of Ernő Gerő, a massive Soviet force invades Budapest during the Hungarian Revolution. Imre Nagy is reinstalled as Prime Minister. 1957 – The United States Air Force starts the X-20 Dyna-Soar manned space program. 1960 – A ballistic missile explodes on the launch pad in the Soviet Union, killing over 100 people. 1963 – An oxygen leak from an R-9 Desna missile at the Baikonur Cosmodrome triggers a fire that kills seven people. 1964 – Northern Rhodesia gains independence from the United Kingdom and becomes Zambia. 1975 – In Iceland, 90% of women take part in a national strike, refusing to work in protest of gender inequality. 1980 – The government of Poland legalizes the Solidarity trade union. 1986 – Nezar Hindawi is sentenced to 45 years in prison, the longest sentence handed down by a British court, for the attempted bombing of an El Al flight at Heathrow Airport. 1990 – Italian prime minister Giulio Andreotti reveals to the Italian parliament the existence of Gladio, the Italian NATO force formed in 1956, intended to be activated in the event of a Warsaw Pact invasion. 1992 – The Toronto Blue Jays become the first Major League Baseball team based outside the United States to win the World Series. 1998 – Deep Space 1 is launched to explore the asteroid belt and test new spacecraft technologies. 2002 – Police arrest spree killers John Allen Muhammad and Lee Boyd Malvo, ending the Beltway sniper attacks in the area around Washington, D.C. 2003 – Concorde makes its last commercial flight. 2004 – Arsenal Football Club loses to Manchester United, ending a row of unbeaten matches at 49 matches, which is the record in the Premier League. 2005 – Hurricane Wilma makes landfall in Florida, resulting in 35 direct and 26 indirect fatalities and causing $20.6B USD in damage. 2007 – Chang'e 1, the first satellite in the Chinese Lunar Exploration Program, is launched from Xichang Satellite Launch Center. 2008 – "Bloody Friday" saw many of the world's stock exchanges experience the worst declines in their history, with drops of around 10% in most indices. 2014 – The China National Space Administration launches an experimental lunar mission, Chang'e 5-T1, which will loop behind the Moon and return to Earth. 2015 – A driver crashes into the Oklahoma State Homecoming parade, killing four people and injuring 34. 2016 – A French surveillance aircraft flying to Libya crashes on takeoff in Malta, killing all five people on board.

[fouldchildtiger]

Magas polcra ültették az elvtársak Bata István villamosvezetőt: 1949. június 1-jén az akkor már főállású kommunista pártfunkcionáriust "áthelyezték" a Néphadseregbe, és tartalékos közlegényből előléptették ezredessé. Bata elvtárs rövid ideig Moszkvában tanult, és 1950. május 23-án már vezérőrnagy, az Országos Légvédelmi Parancsnokság parancsnokhelyettese. Új munkakörébe nem kell beletanulnia. Ideje sincs rá: augusztus 1-jén kinevezik az Országos Légvédelmi Parancsnokság parancsnokává. Itt sem melegszik meg feneke alatt a szék, október 7-én a Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke lesz. Bata elvtárs gyors karrierjének titka: Moszkva utasítására erőltetett menetben fejlesztik a magyar hadsereget, az eredményes békeharc érdekében rövid idő alatt 200 ezer fölé nő a hadsereg létszáma, ezért szükség van a Moszkva-hű, engedelmes főtisztekre.

Sztálin halála után, 1953-ban azonban megváltozik a párt irányvonala: a szovjet elvtársak úgy döntenek, mégsem kell kicsi országunkban ekkora hadsereg, és az elhibázott haderőfejlesztésért a bűnbakká tett Farkas Mihály honvédelmi miniszter a felelős. Leváltják; az 1953. július 4-én megalakuló Nagy Imre-kormányban utóda Bata István.

Bata elvtárs a magyar és szovjet káderes elvtársak szerint megbízható, elvhű, jó szervezőképességű elvtárs, ezért elnézhető, hogy műveletlen és erőszakos.

Amikor másfél év múlva, 1955 áprilisában Rákosinak sikerül Nagy Imrét kipenderíteni a hatalomból, Bata István marad miniszter. Amikor 1956 júliusában Rákosit elvtársai kipenderítik a hatalomból, Bata István alatt nem remeg a miniszteri szék. Bata István megbízható és szófogadó elvtárs. Szót fogadott Farkas Mihály elvtársnak. Szót fogadott Nagy Imre elvtársnak. Szót fogadott Rákosi elvtársnak. 1956 nyarán szót fogad Gerő Ernő elvtársnak. És 1956. október 24-én megpróbál újra szót fogadni Nagy Imre elvtársnak. És folyamatosan szót fogad a szovjet tanácsadó elvtársaknak.

1956. október 26-án elvtársai mégis leváltják. Két napig még Budapesten téblábol, aztán október 28-án néhány rossz arcú bolsevik díszpinty – Gerő Ernő, Hegedüs András, Piros László – társaságában Moszkvába távozik.

Bata elvtárs erőszakos, műveletlen, de megbízható elvtárs. Október 23-án azonban szakszerűtlenül és öntudatos kommunistához nem méltóan viselkedik. Nem rendel el magasabb fokozatú tiszti riadót. Nem ad ki egyértelmű parancsot a fontosabb objektumok, középületek, lőszerraktárak őrzésére, védelmére. Az általa Budapestre rendelt alakulatok lőszer és határozott parancs nélkül érkeznek a fővárosba.

Mondhatnánk: egy vezérezredessé soron kívül kinevezett villamosvezetőtől az is derék dolog, hogy hűségesen követi a párt mindenkori irányvonalát, szót fogad a nála okosabb és magasabb beosztású elvtársainak. De vajon hol voltak a szovjet tanácsadó elvtársak október 23-án? Mit tanácsoltak a vezérezredes elvtársnak? Bata István magától volt olyan ostoba, hogy amikor a hazaáruló miniszterelnök, Hegedüs András és a vele egy húron pendülő pártfőtitkár, Gerő Ernő már a szovjet csapatok budapesti bevetéséről tárgyal a moszkvai elvtársakkal, ő, aki soha egy lépést sem tett a szovjet tanácsadókkal való egyeztetés nélkül, most saját szakállára tétlenkedik? Elképzelhető, hogy a hadsereg kommunista tisztjei közül senkinek sem jutott eszébe, hogy a szocialista rendszer védelme érdekében határozottabb vezetésre lenne szükség? És a minden lében mindig kanál szovjet tanácsadók is órákon keresztül tanácstalankodva nézték, hogy a budapesti utcákon fölrobbannak az indulatok?

(Szomszédunk, Nagy Sándor rendőr főhadnagy valamikor október 24-én csapzottan, rosszkedvűen jött haza. A lépcsőházban találkozott nagyanyámmal. Szétverték a pártot. A fegyvereket odaadtuk annak, aki kérte – mondta, és eltűnt a lakásában napokra, talán hetekre. Nagyanyám nekem morfondírozott: Mi az, hogy szétverték a pártot? Kik verték szét a pártot? Lehet, hogy az oroszok? Vagy a kommunisták?)

Vajon Bata István 1956. október 23-án este és a következő két napban, amikor ellentmondásos és értelmezhetetlen parancsokat adott ki, csak mérhetetlenül ostoba volt, vagy mérhetetlenül ostobán csupán szót fogadott valakinek vagy valakiknek? A többi hazaárulóval együtt október 28-án Moszkvába röpült, és két évig élvezte bolsevik barátai vendégszeretetét. Aztán amikor 1958-ban visszatérhetett Magyarországra, kommunista elvtársai, azok, akik belőle néhány éve villamosvezetőből vezérezredest csináltak, kizárták a Magyar Szocialista Munkáspártból, és megfosztották rendfokozatától. Bata elvtárs mehetett vissza a közlekedésbe: elvtársai kinevezték remízigazgatónak.

Próbálom elképzelni a javításra váró villamosok között terepszemlét tartó Bata elvtársat: megalázó feladat egy volt vezérezredesnek, vezérkari főnöknek, miniszternek.

Vajon milyen remízigazgató volt a műveletlen, erőszakos, rangjától megfosztott vezérezredes?

A párt és elvtársai soha nem bocsátottak meg Bata elvtársnak. Amikor 1982-ben meghalt, hiába fordult a pártközponthoz kérelemmel a szakszervezet, az MSZMP nem volt hajlandó saját halottjának tekinteni a Központi Vezetőség volt tagját, a Politikai Bizottság volt póttagját, a volt honvédelmi minisztert.

A hajdani hentessegéd Piros László – belőle szintén a kommunista párt csinált egyik napról a másikra vezérőrnagyot –, aki 1953-ban a hírhedt Államvédelmi Hatóság parancsnoka volt, aztán belügyminiszter-helyettes, majd belügyminiszter, aki Bata Istvánnal együtt 1956. október 28-án szintén a Szovjetunióba távozott (de már november elején visszatért Magyarországra, és részt vett 1956. november 3-án éjszaka Maléter Pál honvédelmi miniszter törvénytelen, tisztességtelen és minden nemzetközi jogi normát lábbal tipró letartóztatásában), vajon milyen főmérnöke, majd igazgatója volt a hatvanas–hetvenes években a szegedi szalámigyárnak? Neki miért nem bocsátott meg Kádár elvtárs? És miért bocsátott meg Rajnai Sándor elvtársnak, a volt államvédelmi alezredesnek, aki 1956. október 28-án nem Moszkvába röpült, hanem több társával együtt Tökölre, a szovjet hadsereg parancsnokságára sietett? Lehet, hogy Rajnai elvtárs okosabb volt, mint a műveletlen, erőszakos Bata elvtárs vagy a hentesszakmában járatos ávós tiszt Piros László? Rajnai elvtárs elévülhetetlen érdemeket szerzett Nagy Imre letartóztatásának megszervezésében, ezért lehetett már 1968-ban rendőr vezérőrnagy és 1982-től 1989-ig hazánk moszkvai nagykövete? És vajon Rajnai elvtárs 1992-ben csak úgy magától költözött Izraelbe, vagy oda is az elvtársai küldték? És vajon hogyan fogadták Izraelben a volt kommunista rendőr vezérőrnagyot? Hivatalosan arrafelé nem nagyon kedvelik a bolsevik keretlegényeket!

Nézegetem a régi fényképet. Bata István vezérezredes elvtárs kínai katona elvtársak társaságában laktanyalátogatáson, talán 1956 nyarán. Baloldalt egy sunyi tekintetű, kalapos államvédelmi tiszt, civilben. Bata István előtt egy maga elé bámuló öregkatona. Az asztalon kancsó víz, szódásüveg. A háttérben egy fiatal, kalapos kínai mosolyog. Szocialista életkép.

Ebben a pillanatban a műveletlen, erőszakosan magabiztos Bata István még nem sejti, hogy 1956. október 23-án megoldhatatlan helyzetbe sodorja a történelem. És elvtársai úgy vágják ki a hatalomból, mint bordélyból szokás a használhatatlanná vált kispárnát.

Vajon mi lehetett a véleménye a kommunisták hatalomgyakorlási módszereiről a remízigazgatóvá lefokozott vezérezredes elvtársnak? Ártatlanságát, elvhűségét hangoztatva (revizionista) elvtársaira haragudott, vagy azon töprengett: hol hibázta el?

Lehet, hogy néha leült darvadozni egy pofa sörre a két régi haver, Piros elvtárs és Bata elvtárs? Ültek a füstben, és a régi szép időkre gondolva azon meditáltak: talán mégis jobb lett volna, ha Kádár János helyett ők akasztják föl Nagy Imre elvtársat? De – töprengtek a második pofa sör után – az is lehet, hogy a sorsdöntő hibát akkor követték el, amikor 1951-ben, letartóztatása után nem verették agyon a börtönben Rajnai alezredes elvtárssal Kádár volt belügyminiszter elvtársat? Mert akkor talán most Rajnai elvtárs nem lehetne moszkvai nagykövet, miközben ők remízigazgatóként és szalámigyár-igazgatóként eszik a kegyvesztett elvtársak szomorú kenyerét.

Mennyi megválaszolatlan kérdés! Sok munka vár még a kommunista (bolsevik) párt gyilkosságokkal, hazaárulással, országrontással zsúfolt történetének tudós kutatóira.

Szigethy Gábor

[foulchildtiger]

Hetven éve ezen a héten tetőfokára hágott a választási kampány

Szerencsés Károly – 2017.08.26. 00:42

Már lehetett sejteni, hogy sordöntő választás következik augusztus 31-én, mindenkiben élt valami „most vagy soha” hangulat. A kommunistákban, baloldaliakban, hogy most elsöprik a „fecsegő parlamentarizmust”, továbblépnek a „proletár diktatúra” felé, s ehhez meglesz a nép felhatalmazása is. Teljesen nem bízták a dolgot a véletlenre, szovjet segítséggel, puccsal megbuktatták a miniszterelnököt (Nagy Ferenc, FKGP), elűzték az országból az ellenzék vezérét (Sulyok Dezső, Magyar Szabadság Párt) és likvidálták a legnagyobb ellenzéki pártot is. Közben megrostálták a választásra jogosultak listáit, politikai-világnézeti alapon kizárva vagy kifelejtve újabb 10-12 százalékot a már eddig is diszkvalifikáltakon kívül. Ez együtt már megközelítette az egymillió embert.

Azt csak kevesen tudták, hogy gőzerővel dolgozik az állami nyomda, és állami pénzen, a belügyminiszter tudtával több százezer hamis szavazásra jogosító névjegyzékkivonatot („kék cédulát”) állít elő, amelyek segítségével a kommunisták majd lendíteni akarnak az eredményükön.

Már szerveződtek a csoportok, amelyek teherautókon járják majd az országot a választás napján, egy-egy aktivistának a zsebében átlagban tizenhét hamis (ugyanarra a névre kiállított) kék cédulával. A pontos terv szerint kétszáznyolcezer hamis szavazatot kellett leadniuk. De az egész országból érkező jelentések inkább azt bizonyítják, hogy jó kommunistához híven jelentősen túlteljesítették a tervet.

Értek is el eredményt, mert az MKP huszonkét százalékot „szerzett”. Kapni nem kaphatott, de szerzett. Ez az a mentalitás, ami annyira jellemezte ezt a politikai mozgalmat. A szerzés. A népet soha többé nem kérdezték meg. A „szavazásokon” így is „szereztek” kilencvenkilenc százalékot. De így szereztek ingatlanokat is. Nem vásárolták, építették. Az elhagyott villákat, lakásokat a sajátjuknak tekintették, s ha másként nem ment, a tulajdonosokat internálták, kitelepítették a magyar Gulagra. Megszerezték az iskolákat is, hogy aztán itt kezdjék meg az agymosást. A gyárakat a földeket, ha egyelőre nem is maguknak, de az államnak, szövetkezetnek. (Azért balatoni telkeket kiutaltak maguknak is.) Végül aztán „spontán” privatizáltak is, de ez már egy másik történet. Vagy mégis ugyanaz?

Hetven éve, 1947-ben egész megyékben meghaladta a szavazatok száma a száz százalékot. Volt település, ahol százhúsz százalékos volt a részvétel. Úgy érezték, megtehetik. Nekik lehet, mert náluk az egyetlen, a megkérdőjelezhetetlen igazság. És mögöttük áll a nagy Szovjetunió. Mindenki mást el kell söpörni az útból. Nem volt ez teljesen új mentalitás, de ez az embertípus legrosszabb eszméiben és példányaiban a 20. században bukkant fel. Azt hittük, ismerjük őket. Annál elkeserítőbb, hogy itt hangoskodnak ma is. Néhányan közülük ki is mondják: akár erőszakkal is! Pusztulnia kell minden más gondolatnak, nézetnek, ízlésnek. Elkeseredett pillanatokban azt érzik: pusztuljon inkább az ország is, a nemzet is.

Közben egymás közt, kis klikkeikben, pártjaikban okos, mélyen érző, kedves embereknek mutatkoznak. A propagandista nagy becsben van náluk, 1947-ben Losonczy Géza, Méray Tibor, Patkó Imre vitte a prímet. Az ő történetük külön regény. Egyiket meggyilkolták, másikat elüldözték, harmadikat beszervezték.

Itt van mindjárt Rajk László belügyminiszter, aki annyit dolgozik, hogy nincs ideje nyilatkozatokat adni, de ha a „Pajtás” újság ifjú riportere kér interjút, mindig talál rá időt, mert nagyon szereti a gyerekeket. És ha a nép szeretete megajándékozta báránnyal, malaccal, kenyérrel vagy gyümölccsel, maga viszi azt be (feleségével és sofőrjével) a nélkülöző népi kollégistáknak. Így szerette a gyerekeket és a fiatalokat (a jövő zálogai!) Rajk elvtárs.

Gerő Ernő, ha lehet, még többet dolgozik, feltalálta a „kommunista munkastílust”. Minden hídépítésen ott van, a leghajmeresztőbb produkciókat hajtja végre: nincs az a keskeny palló a mélység felett, amelyen végig ne menne. De nagyon művelt is. Egyszer pohárköszöntőt mondott, de nem volt tolmács. És akkor maga kezdte el tolmácsolni önmagát. Szó szerint fordította saját mondatait franciára, németre, oroszra és más nyelvekre. Ilyen művelt volt Gerő elvtárs.

Farkas Mihály az azonnali intézkedések híve. Nem kedveli a bürokráciát. Legkedvesebb munkatársa ma is a telefon. Elintézi. A Vasas futballmeccseken mindig ott szurkol. Egyébként is gyakran megszökik az íróasztaltól, hogy a néppel beszéljen. A munkások és parasztok rajonganak érte, mert mindig van egy jópofa története. Ilyen közvetlen, tréfás ember Farkas elvtárs.

Kádár János minden kommunista példaképe, elintézte, hogy csökkenjen a villamosjegy ára, mert még élénken élt benne az idő, amikor a Károly körúttól a Megyeri csárdáig a villamos ütközőjén utazott. Egyszer vidéken egy féllábú öreg panaszkodott neki, hogy nem kap munkát, mert nincs műlába. Kádár elvtárs nem szólt semmit, de egy hét múlva Apcon volt a műláb. Legendásan nyugodt ember, s egyben a Köztársaság téri MKP-központ futballcsapatának középcsatára.

Ilyen nagyszerű emberekkel – s akkor még nem szóltunk Rákosi Mátyásról, Révai Józsefről, Nagy Imréről, Péter Gáborról – nem csoda, ha az MKP nagy győzelmet várt. Főleg, hogy a dolgot nem bízták a véletlenre. De bűvészkedhetett Losonczy, Méray, Patkó a Szabad Népben, mégsem hiszem, hogy a kommunisták el is hitték, amit írtak róluk. Hogy mennyire tiszteli és szereti őket a nép. Idegenül mozogtak az országban, még féltek a néptől is, egymástól is, bosszú is vezette őket.

A nemzeti demokrata oldalon is volt még „most vagy soha” hangulat. A szabadságpárt ugyan nem indult a választáson, a kisgazdapárt megroggyant és elvesztette igazi arculatát, de alakultak új pártok, aktivizálódtak régebbiek. Igen erős ellenzéki hangulat volt az országban, de a feltételek koránt sem voltak egyenlőek. Sem jogi, sem anyagi téren. Rákosi és segédei – Szakasits Árpád, Dobi István, Veres Péter – a kormánypártok csaknem kilencvenszázalékos győzelmét vizionálták, ezen belül a Baloldali Blokk abszolút többségét. Egyik sem valósult meg. Minden csalás ellenére a baloldal csak negyvenöt százalékot ért el. A kormánypártok is csak hatvan százalékot. Utóbbiak között volt a kisgazdapárt is eredendően nemzeti, demokrata, keresztény programmal, és a szociáldemokrata párt is. A tagság zöme mindkettőben a pokolba kívánta a baloldalt, de vezetői néhány bársonyszékért feláldozták a magyar parlamentarizmust és saját pártjukat is. Hogy meg fog-e ismétlődni hasonló árulás a huszonegyedik században is, még nem lehet tudni.

A választások után a kormánypártok megsemmisítették a Magyar Függetlenségi Párt mandátumait. Csaknem hétszázezer ember kinyilvánított akaratát törölték. Egyetlen jelző elég volt: fasiszta! A pártot feloszlatták, hozzáfogtak a szociáldemokraták likvidálásához, a katolikus egyház elleni támadássorozathoz, a parlamentarizmus felszámolásához. A csalás és árulás, a szerzés és bitorlás vált bő emberöltőre a magyar élet meghatározójává. Az erőszak, a félelem. Sajnos egyes elemei e rendszernek még ma is itt kísértenek, nem vagyunk túl rajta.

Kiábrándító, hogy számos megjelenő történelmi munka szerzője még ma is bagatellizálja a magyar választások történetében valaha volt legnagyobb csalássorozat jelentőségét. Nekik is ajánlom, de főképp azoknak, akiket a részletek iránt érdeklődnek, 2001-es kötetünket: Földesi Margit–Szerencsés Károly: „Halványkék választás”. Kairosz Kiadó. Hadd idézzem ennek előszavából Gyurkovics Tibor sorait: „A politika – akár akarjuk, akár nem – immár önálló métier, szakma, mesterség, foglalkozás, de főleg hivatás, amire készülni kell, lehet, muszáj, ha országunk és saját sorsunk alakulásába bele akarunk szólni… Igen, a pénz-szakma s csakígy a politika fontos föltétele, hogy tisztességes emberek (is) csinálhassák az emberiség megvetése nélkül.” És az is fontos lenne – tette hozzá a költő –, hogy túl sok sérült lelkű egyed ne grasszálhasson be a politikába óvatlan, akár lelki Kalasnyikovokkal a nyakában.

Mostanában is megszívlelendő gondolatok.