#amúgy nem is

[kinlodok]

Hogyan vegyek rá valakit arra, hogy egyen, de ő nem hajlandó? Kibaszott szomorúvá tesz, hogy nem eszik egész nap, és szégyenli az ed-jét...

Valaki írjon valami használhatót, könyörgöm, nem akarom ezt nézni.

[otthonzulles]

van még egyáltalán bárki a magyar tumblren, aki péntek este kocsmából, szórakozóhelyről, baráti piálás/házibuliból; azaz nem otthonról kukkant rá a dashboardra? 😄

természetesen itthon vagyok és be is öltöztem szerintem valami rontás jön rám két napja brain fogom van és fázok is

státusz update-et!

*nem feltétel a pizsi de otthonzüllők ide voksoljanak

[bragganhyl]

Egysze' vót, hó nem vót, tőtént egyszer réges régen kábé három nappal ezelőtt, egy Paraszt Bertalan nevű paraszt, akinek tiszta kékesződre vót festve a haja temperával kigondolta, hogy lemegy é a strandra magába

[kekbond]

szeretem az ilyen megfontolt embereket, akik HETES DARAB PERC ALATT eldöntötték ezt, mindezt nyilván egy full üres blogról.

sorry not sorry, de ezeknek megy a block :D

[csacskamacskamocska]

Tényleg érdekes. Ezt a vonzalmat sosem őrölte fel az idő. Nem kellett szembenéznie azzal ahogy elkopik a csillogás, a tisztelet, a vonzalom, a szeretet. Csak két gyerek, mint a Rómeó és Júliában. Nade nem is ez az érdekes, ha már nekiállok egy viccet elemezgetni, hanem épp tegnap hallgattam egy Pálferi előadást. Azt mondja benne, hogy amikor a szerelem tökéletességét éljük meg, akkor az életünk gyerekkori tökéletességét éljük, amikor minden magától (és nélkülünk !!!!) működik. Ezt az állapotot vágyjuk és kérjük számon a kapcsolaton később. Miért kellene erőfeszítéseket tennünk, amikor megéltük egy ideig, hogy magától működött? Akkor volt jó, most meg el van romolva! Az emberek nem szeretnek dolgozni a kapcsolataikért. FEJBEN azt mondják, hogy valaki fontos nekik, de tenni nem akarnak érte, vagy időt kiszorítani rá nem akarnak. De, ha megkérdezik tőlük, azt mondják, hogy fontos az a valaki. Fejben fontos. Visszatérve a szerelemre ami tökéletesen végződött mert a probléma meghalt mielőtt kidomborodhatott volna... Azért a mém nem igazságos. Néha egy ilyen kaland fordítja meg az életet, zökkenti ki, huzalozza át valaki agyát, ad utat annak amit elnyomott magában. És ettől tényleg emlékezetesebb mint minden jó utána. Mert a legfontosabb jót, a nagy változást ennek az embernek, ennek a tragédiának köszönhette.

Amúgy ilyen sorsfordulatot csak kevesen élnek meg. Hogy valaki tényleg az életét adja érte. Hiszen le is lökhette volna. Esetleg kiírhatta volna a tumblin szavazásra, hogy lelökje-e vagy inkább ne. A többség maximum a gumimatrac szélébe csimpaszkodik, amin valami nyávogó nőci napozik.

[drakvuf]

Kalandos nyugalom 🤭

[meg-megbanom-ezt]

Az életem egy kibaszott Woody Allen film

[mwagneto]

sokat gondolkoztam Petőfin és az embereken akik szerették

[dajkag]

Úgynevezett kvázi perszonál kontent. Elnézést. Hagyd is a picsába, tényleg.

Igazából nem is kéne ezt így public platformon megírnom, de ez a blog az elmúlt években sokkal inkább terápiás jellegű felületként funkcionált számomra mintsem bármi egyébként, úgyhogy szarok bele. Aki nem tetszik, azt úgyis lelkiismeret-furdalás nélkül blokkolom a picsába ¯\_(ツ)_/¯ Meg igazából már az sem érdekel, hogy az ismerőseim is olvassák. Egy ideig rejtőzködtem előlük, de aztán rájöttem: minek? Ez vagyok én, kész. Elbaszottul szép rendetlenség az életem. Szóval nem olyan rég értem vissza a legkétesebb városrészben található hotelembe. Ülök itt, hallgatom a kint ötpercenként elrobogó vonatot meg a szomszédban ötezres hangerőn turházó kínait és közben azon gondolkodom, hogy mennyire hihetetlenül gyorsan elment ez a másfél hónap. Gyakorlatilag most érkeztem. Ezalatt az idő alatt pedig egyetlen rossz napom sem volt. Még a legátlagosabb hétköznap is felért egy kibaszott csodával. Rettenetesen sok dolgot láttam, iszonyú sok mindent tapasztaltam, rengeteg mindent átéltem és legalább ennyi dolgot átértékeltem magamban. És hát ezalatt az idő alatt gyakorlatilag semmiféle negatív élmény nem ért. Tényleg. Semmi. Még amikor Tokióban elhagytam a jegyem a vonaton és pánikrohamot kaptam, akkor is egyetlen pillanat alatt megoldódott a helyzet (innen is köszönöm, elképesztően jó fej Állomásfőnök-san!). Annyi kedvességet kaptam itt, mint az elmúlt tíz év alatt talán összesen nem. Ha egyetlen olyan dolgot kellene mondanom, ami nem fog hiányozni Japánból, gyakorlatilag semmi sem jutna eszembe. Próbálkoztam, de tényleg semmi. És persze mondhatjátok azt, hogy hurrdurr, hát én elfogult vagyok, de ez nem igaz. Azért az induláskor bőven volt bennem félsz amiatt, hogy majd itt kiábrándulok kicsit az országról és az emberekről évek óta dédelgetett képből, pláne azok miatt az emberek miatt, akik a magatartásukkal kicsit ezt sugallták felém (mármint az otthoniak közül). De az a helyzet, hogy ők is megbaszhatják magukat. Minden pozitív érzés csak a sokszorosára erősödött. És habár még van itt két teljes napom, azt hiszem, a mait már nehéz lenne felülmúlni (nem lehetne). Ez ugyanis nemcsak a Japánban töltött legjobb napom volt, hanem úgy igazából egész eddigi életem egyik legszebb napja, amit innen is köszönök Yukonak. Yukoval szerdán vacsoráztam együtt először és ezt annyira élveztem, hogy még aznap este újból elhívtam és nagyon örültem, amikor igent mondott vasárnapra. Annak meg méginkább, hogy ma délelőtt megkérdezte, szeretném-e megnézni vele a cseresznyevirágokat az Okawa folyó menti parkban vacsora előtt. Megnéztük őket. Talán itt voltak a legszebbek.

Ezután teáztunk egyet, majd elmentünk az Osaka Tenmangu szentélybe és közösen imádkoztunk. Itt csak azért kértem ismét egy goshuint, hogy ez legyen az, ami lezárja a goshuinchomat. Asszem, ennél szebben nem lehetett volna. Végül egy kis étterembe mentünk, közel a Tenjimbashisuji 6-chome állomáshoz, aminek a környékén az első szállásom is volt. Egyértelműen itt ettem életem legjobb szusiját. És annyira kurvára otthon éreztem magam, bassza meg. A többi most nem fontos. Vagyis de, de nem itt, az csak nekem.

Viszont sajnos úgy néz ki, hogy Yukoval a héten már nem tudok találkozni. Azt nyilván mindenki sejti, milyenek egy hivatalban dolgozó japán hétköznapjai, és hát én teljesen megértem. Viszont konkrétan belehasad a szívem. Alig egy órája láttam utoljára és hiányzik. Szeretném hallani, ahogy azt mondja, hogy "mochi".

Szóval az utazásnak még nincs teljesen vége, de azt hiszem, a lezárás megvolt és az elkövetkező két napban én már egy kicsit csak kísértetként bolyongok majd Oszaka utcáin. Köszönöm mindenkinek a támogatást, a kedves szavakat és a rengeteg érdeklődést. Folytatni fogom ezen a vonalon (otthonról is) és habár a saját oldalamon futó BigInJapan blogra már nem tervezek túl sok új bejegyzést (azért még lesz, asszem), ettől függetlenül elkezdtem egy hosszabb, összefüggő szöveg megírását az élményekből, amit szeretnék majd rengeteg érdekes infóval és hivatkozással megtámogatni. Hogy ez elkészüljön, ahhoz szükségem lesz 1-2 hónapra (meg a végén egy jó lektorra is). Azt pedig nagyon remélem, hogy mihamarabb hosszabb időre is vissza tudok ide térni, mert egyrészt Tokió és Nara után (bután hangzik, tudom, de) visszatérni Oszakába kicsit olyan volt, mintha hazajöttem volna.

Meg hát úgy érzem, bőven lenne miért. Ha másért nem, hát egy kicsit ennél is jobban összetörni (lehet-e még?). Mert igazából ez egy gyönyörű karambol volt és gyakorlatilag fogalmam sincs, hogy most akkor hogyan tovább. Mégis elmondhatatlanul örülök annak, hogy 2018-ban végül nem ettem meg azt a kurva üveg nyugtatót. Na, puszi, hamarosan megyek haza csövesnek.

神は私たちを助けてください ⛩️🙏🏻

[watercolor-rainclouds]

inspired by this post, csele's sister, katherine, and sarah

[isemykal]

Szomorú

de azt hiszem

tökre örülnék, ha

csak úgy rám írnál.

Hogy amúgy ja

nem vagyok pótolható, és

Rám van szükséged, és hogy sajnálod, egy fasz voltál.

@isemykal

[kinlodok]

Bro hurt me so bad that i can't eat anything

[nagyoncringe]

hónapok óta csak azért jövök el moziba, hogy megnézzem a Petőfi film előzetesét. 🫶

amint az lement, meg sem várom a filmet, amire jegyet vettem, hanem megyek egyből haza.

[drakvuf]

hamarabb jött a karácsony

[meg-megbanom-ezt]

Utolsó két agysejtem:

Február 8-tól már többet posztolok talán.