#ami maradt

[holdakcsillagok]

Ime, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet.

— József Attila, „(Ime, hát megleltem hazámat...)”, részlet, 1937. nov. 24.

S ha kell, még nevetni is megtanulok kedvetekért, mászni cseresznyefára, vízen járni vagy holdfény-kötelen billegdélni bele az éjszakákba.

Hátha így végre megszerettek, s nevemért még hazát is vehettek magatoknak, szegény szegények, akiket csupán a hajnalok rigói vigasztalnak.

— Csoóri Sándor, „Ami maradt”, részlet, Húsvét küldönce

A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán S mint órjás cet csillog a tenger háta, Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda. Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hirére tán Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott... s ez jól esik. Így lesz-e, mondd? - Felelj rá, hogyha tudsz.

— Füst Milán, „Este van”, részlet

[mirabellomonferrato]

Megcsináltam!

Van egy házam Olaszországban! 😍😍😍

Hálás vagyok a barátaimnak, akik segítettek keresni, akik rengeteget beszélgettek velem, akik elláttak tanácsokkal, akik hurcoltak házakat nézni, akik megtámogattak pénzzel, akik szorítottak nekem, akarták, hogy sikerüljön, és hálás vagyok Andreának, akiből csak ez a kép maradt, nekem mégis sokat adott. Anyám büszke lenne, apám meg rettenetesen boldog. :) Én meg csak vigyorgok, szívem szerint holnaptól ott aludnék gumimatracon, haverkodnék a gyíkokkal, irtanám a vadszőlőt, bámulnám a levegőt, a csillagos eget, hallgatnám a harangokat, soha nem mennék vissza a régi életembe és nem bánnék semmit!

Megöntöztük pezsgővel a házat, és tudom, hogy az a gondolat, ami közben eszembe jutott, hogy azt kívánom, hogy boldogok legyünk itt, az lesz ami a házat meghatározza majd. Azt hiszem, akartuk egymást.

[csakszavak]

Addig küzdöttem érted, míg végül semmi nem maradt belőlem, ami továbbra is téged akart volna…

[fovarosiblog]

Ma elsétáltam Grábóctól Szekszárdig. Eljött egy haverom is a párjával, így ezt a kb 21 km-t együtt tettük meg. Grábócon van egy szerb ortodox központ, itt vannak apácák, egy szép templom, egy csúnya "múzeum" és egy bővízű forrás.

Innen legelőkön, füves placcokon át indultunk tovább, idő volt, amíg beértünk a fák közé. Pár kilométer után egy egykori vadászház helyéül szolgált tisztás jött, nagy fenyőfákkal.

Felette volt egy vadászház is, de az nem volt annyira érdekes. Találtunk arrébb egy forrást is, de a víz sajnos nem a csőből jött, hanem csak a földből jött fel. Ott azért a padoknál leültünk pihenni egyet.

Aztán jó sokat mentünk tovább, itt többnyire fiatal erdőben. (Elképesztő erdőirtás zajlik mindenfelé az országban, már nem tudsz úgy kirándulni menni, hogy ne botolj bele folyton egy-egy letarolt, hagyásfák nélkül leirtott területbe.) Leérve egy dombról még egy gyerektábort is találtunk, utána felmentünk kemény 280 méterre az Óriás-hegyre (az, hehe), aztán onnan szép lassan ereszkedtünk le. Közben volt több tisztás is, ami kilátásokat kínált.

Ennek a szakasznak a végén az addigi ösvények, földutak után egy mély löszút jött, az nagyon érdekes és szép volt!

Aztán egy kereszt után egy kilátóhoz tértünk ki, ott pihentünk le egy kicsit. Meg persze ki is láttunk jól.

Ezután már a Szekszárd feletti szőlőhegyek jöttek. Kevés vizünk maradt, és a tűző napon kellett még több kilométert menni egy bokatörően köves úton, az a rész kicsit embert próbáló lett. De aztán a házak közé érve, egy játszótérnél találtunk egy újabb forrást, úgyhogy végre ittunk is és palackot is töltöttünk. Az nagyon jó volt!

Aztán lesétáltunk Szekszárdra. Én úgy döntöttem, hogy most kirúgok annyit a hámból, hogy eszek egyet egy étteremben. A Szász étteremben ültünk le kint. Jó volt enni-inni egy rendeset. Aztán lementünk a belvároson át a vasútállomásra.

És ez az egész napból a legfontosabb kép nekem. Lesétáltam a Dél-Dunántúli Kéktúra mind az 541 kilométerét, beütöttem az utolsó pecsétet is. A 2019 augusztusában, az Írott-kőnél tett vállalásomat a mai napon, az ötvennegyedik bélyegzéssel teljesítettem.

És ezzel egy korszak is lezárul az életemben. Úgy egy évtized ment el az OKT és a DDK teljesítésére. Fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb, csodás helyekre jutottam el. Ezekről sokat olvashattok a kektura.blog.hu és a ddkektura.blog.hu oldalaimon. A virágokat az öltözőmbe kérem <3

[borharisnya]

Szürke

Amikor megszülettél, tél volt, mormolta maga elé az öreg Johann, kemény, csillogó tél, az a kékesfehér fajta, amelyik sokáig tart, és csak nagysokára fordul tavaszba, szikrázó, fényes tél. A fenyvesek egyenes derékkal álltak, mint a húrok, a rájuk fagyott hótól hónapokig mozdulatlanul. Kicsi voltál, vörös és gömbölyű és sokáig nem hittem el, hogy létezel. Belenéztem a bölcsőbe naponta többször, hogy lássam, ott vagy. Öröm voltál, melegség, mint egy darab parázs, amiről újragyújtja az ember a kályhában reggel a tüzet. A Fajdosnak is kölykei születtek pár nappal később, téli alom, nem szoktak ezek megmaradni, nem is maradt most se, csak ez az egy. Behoztam azt a kiskutyát az anyjával együtt a házba. Szemes, így neveztem el, ilyen se volt még, hogy kutya lakjon idebenn, de hát nem lehetett engedni, nem tudtam, hogy még egy kis életet elvigyen magával a házból a halál. És tudtam, látod már akkor tudtam, hogy így fogunk ballagni csendesen, te meg én, hogy ahogy a testedet hordanod nem nehéz már, együtt kelünk fel minden nap egy picivel a nap előtt. Hogy anyád csendben tejet melegít és mer csuprokba, hogy így hallgatjuk majd, ahogy a tűz először mogorván, mint aki rosszul ébredt, utána megbékélve ropog. Kint még mozdulatlan mind a táj, az éjjeli állatok már elpihentek, a  nappaliak még nem indultak el. Csak egy-egy bagoly tér meg, hang nélkül, mint amikor szájról olvasósat játszunk, a szájunk csak mozdul, de hang nem hagyja el. Minden más ilyenkor, az éjjel és a nappal között, bárcsak itt maradhatnék, gondolom sokszor, a senkiföldje ez, sem fényé sem sötété, örök törvénytelen, örök semmi. Béke ez és szabadság, ahol a teremtett és a teremtő összeér. Látod, uram, hát itt vagyunk, ezt gondolom magamban ilyenkor, látod, itt vagyunk, pont ahogy eltervezted, pont ahogy akartad. Szeretek az istenre gondolni, arra, hogy csak mi vagyunk ébren, te, a Szemes  meg én, csak bennünk látja, csak mi tükrözzük, hogy amit teremtett, az jó. És bejárjuk estig mind a berkeket, a lékeket a tavon, a csapdákat a réteken és a fák között. Tudtam, hogy az idő múlását nem csak a gyomrunk, vagy a nap jelenti majd, ahogy sétál a fejünk fölött ráérősen, mintha egy mágnes húzná az égen végig, hanem a csúszka súlya, amire a tetemeket felpakoljuk, a nyom, amit a kötél a vállunkba vág. Ha jó a zsákmány, mély nyomot hagy az ember vállán a kötél. Tudtam, hogy így eszünk majd együtt, fák törzsének dőlve, vagy a tó jegén, ha úgy van. Így jöttem én is apám mellett, így ettem és húztam én is, kicsike ember, kicsike ebédet, kicsike csúszkán. Apámat,  tíz éves lehettem,  egy úr golyója leterítette, eltévedt golyó volt, furán szeret minket viszont néha az isten. És látod, fiam, én is így tértem meg anyámhoz mindig, ebben az anyátlan-apátlan senkifia szürkületben, még az este előtt, nem tartozik ez a szürkület se senkihez, se már a fényhez, és még a sötéthez sem, olyan ez, mint egy kutya, aki télen született, vagy egy golyó, ami fajd helyett embert talált. Gyere, kisfiam, húzd be  jól azt a csúszkát és verd le a lábadról a havat, mielőtt megöleled az anyád.

Az öreg Johannt a faluban mindenki ismerte, szerették, nem kellett éheznie sose, úgy tartozott ide, mint a falu közepén a templom, vagy a határban a falu nevét jelző tábla, amit a vihar egy régi télen félrefordított, rossz irányba mutat, nem forgatja vissza senki, babonából, ha az isten úgy fordította, legyen úgy, nem talál akkor ide a gonosz. Megszokták az öreg Johannt, órát lehetett hozzá igazítani,  háromszor tette meg az utat mindennap kántálva és mormolva a domb mögötti temetőig, ugyanabban ruhában, mindegy hogy tél volt, vagy tavasz, elindult még a fény előtt és a sötét előtt mindig hazaért. Ugyanott állt meg napjában háromszor, és ugyaninnen indult napjában háromszor vissza. Egy picike sír állt itt, kemény, makacs és acélhideg tél volt, mikor ásták, lassan haladtak, pedig nem is kellett nagy, csak akkorka, amibe egy picike asszony és egy újszülött kisfiú belefér.

[pauszkopkodo]

Rejtő Jenő egészalakos, dedikált fotója | 1928, Berlin

„A regényalakjaihoz méltóan kalandos életű, bokszolói múlttal is büszkélkedő Rejtő nem félt megvédeni magát, mikor az utcán belekötöttek. Ezen a felvételen látszik, hogy sportsérülés következtében az írónak arcizom-bénulása volt, ami miatt nem tudott nevetni, s mosolya is visszafogott. Rejtőről nagyon kevés fénykép maradt fenn, stúdiófelvételről nincs tudomásunk, pár családi, baráti, illetve fotóriporter által készített fotó őrzi az író emlékét.”

Rejtő Jenő levele Buttola Edénének Rejtő legjobb barátja Buttola Ede [Edi] (1902–1981) közkedvelt zeneszerző, jazzmuzsikus, szaxofonos. Edével, valamint annak ikertestvérével, Buttola Istvánnal együtt nőttek fel, Rákosi Szidi híres színiiskolájába is együtt jártak, barátságuk az író haláláig fennmaradt.

Kedves Mancika! Fogadja legőszintébb jókívánságaimat és gratulációmat és higyje el, ha most ott állnék maga előtt, középeurópa legünnepélyesebb arcát vágnám és zavaromban rángatnám a kabátom szegélyét, amint azt a néptanítók szokták a ministeri biztosok előtt. Szép versikét sajnos nem küldhetek, mert a költészet feslett múzsájával végleg szakítottam, de higyje el, hogy egy olyan igaz, őszinte jókívánság mint az enyém, nem szorul olyan erőszakolt díszítésre, mint a rím. Különben is, modern költő vagyok, és az üdvözlő vers hemzsegne a "halál puszpáng…lidérc szamóca…kápolnás pörösznyés" és egyéb kedvelt kitételeimtől. És remélem, hogy mi még nagyon jó barátok leszünk és ha van a szívében egy kis hely, egy érdektelen jóbarát számára, úgy kérem, ajándékozzon meg a szeretetével és meg fogja látni, hogy az unszinpatikus külső alatt egy baráti szeretet tekintetében, őszinte szív van. És nagyon szeretem az Edit és így természetesen most már Magát is. Bizonyos fokig elhagyatott és elvadult életet élek, aminek részben én vagyok az oka, és amit egy cseppet sem sajnálok, de ha mégis lenne egy kis hely valahol ahol kedves emberekkel eltréfálódzhatom és el "nagyképűsködhetem", azt nagyon megbecsülném. Nem igen tűrök meg barátot magam mellett, de az Edi az mindig más volt és az ő otthona is más lessz nekem, mint azok a családi helyek, amelyeken eddig hosszú téli délutánokat unatkoztam át végtelen zongora-(???) mellett. Higyje el, hogy most már nagyon szeretem és kezeit csókolom a viszontlátásig: Jenő U.i.: „A Gyuluson nagyot röhögtem. A töltő tolla nem szuperált, hát ugy rázta írás közben mint zsidók peszahkor a lülefet.” Jenő

Központi Antikvárium 164. árverése (2023. 12. 08.) 82. tétel, kikiáltási ára: 1.500.000 HUF: – Rejtő Jenő egész alakos fényképe dedikálással – Rejtő Jenő levele Buttola Edénének – Rejtő Jenő Vanek Úr Párizsban c. regényének gépirat részlete „Rejtő épp idegszanatóriumban tartózkodott, amikor a regény színvonalával elégedetlen kiadója, a Nova Irodalmi Intézet javításra visszaküldte a Vanek úr Párizsban kéziratát, amit a kritika miatt feldühödött író ketté tépett és többé nem foglalkozott vele. A darabokat gépírónője szedte fel és ragasztotta össze. Rejtő emiatt ekkor, 1940 végén – 1941 elején, több oldalas zaklatott levélben szakított a Nova kiadóval, mely 1935 nyarától a „kalandos regények” sorozatában P. Howard néven 14, Gibson Lavery néven pedig 5 regényét jelentetette meg. A töredék variáns, a kiadott regény szövegével nem egyezik meg. Másik különlegessége, hogy a regény egyik fele kézirat, a másik jegyzet formájában maradt fenn. Rejtő halála után bátyja, Révai Gyula dolgozta össze és egészítette ki a művet, melynek kiadására a Népszava és a Mikrovar kulturális szolgáltató kisszövetkezet vállalkozott 1986-ban.”

[haw-duck]

Hiányérzet

Hiányoznak a napok, amik teher nélkül mentek.

Hiányoznak az évek, amik olyan könnyen teltek.

Hiányzik az, hogy valakivel együtt énekeljek.

Hiányzik, hogy bárkit könnyen hívjak életemnek.

Hiányzik az út eleje ahol láttunk még világítást.

Hiányzik, hogy hallgassanak mint a tudósítást.

Hiányzik az éjszaka különös, finom, veszélyes illata.

Hiányzik, hogy mindenkinek legyen egy saját csillaga.

Hiányzik az mikor a tüdőmben érezhettem a zenét.

Hiányzik, hogy úgy gondoljuk semminek nem isszuk a levét.

Hiányzik ahogy ölelkezve szédülve haza sétálunk.

Hiányzik, hogy minden padra közösen irkálunk.

Hiányzik, hogy nem aludtunk de sosem voltunk álmosak.

Hiányzik, hogy arról beszéljünk sosem leszünk ráncosak.

Hiányzik a cigaretta amit együtt négyen elszívtunk.

Hiányzik, hogy nincs harc amit egyedül kéne megvívnunk.

Hiányzik a domb, ahol mindig kibicsaklott a bokám.

Hiányzik, hogy minden nap olyan volt mint az egyéni csodám.

Hiányzik a csend amikor valahol éppen elbújtunk.

Hiányzik a fájdalom ami attól lett hogy elmúltunk,

Mi mostmár nincsen, ami maradt pusztán a hiány.

Hiányzik, hogy azt higgyük örökké egyfelé lesz az irány.

[r3mlato]

Phở

regebben kulonosebben nem rajongtam a pho-ert, ha vietnami etterembe mentunk en inkabb mindig valami mast rendeltem, de nem olyan reg vettunk egy csomo zacskos pho-t, ami viszont bitang jo volt egy zacskos leveshez kepest (az arahoz meg plane), ugyhogy azt beszeltuk zsuzsoval, hogy akar csinalhatnak is, mert amugy o viszont mindig is szerette, nekem ugy latszik csak ernem kellett hozza.

szoval jo szokasom szerint megint elolvastam es megneztem egy rahedli receptet, gyorsan ra is jottem, hogy nem tradicionalisat csinalok eloszor, leven az tobb ora fozes es a szempontom most is az volt, hogy ha nem is olyan gyorsan mint a kedvenc ramenunket, de azert viszonylag elfogadhato idon belul legyen az asztalon egy tanyer leves. nyilvan ez aldozatokkal jar, de ha nem ragaszkodsz egy erdeti vietnami etteremben keszult, hosszu orakon at fozott pho broth-hoz, akkor ez a recept nekem eppen megteszi, egy oran belul megvan, gazdag, izletes, zamatos.

igazabol az alapleven kivul minden olyan mintha tradicionalisan keszitenenk, szoval ha akarod es van idod, marha veloscsontod, marha szugyed es nyakad akkor fozd egy par oran keresztul es helyettesitsd be a leveskockat.

mielott belekezdesz, szukseged lesz par dologra:

komuves ujjnyi gyomber, hosszaban szeletelve 3 zoldhagyma, 2 az alaplebe, 1 talalashoz 1 voroshagyma, felbevagva, hejastul

3 csillaganizs 3 szegfuszeg 1 fahej rud 1 tk koriander mag opcionalisan: 1 fekete kardamom mag (ezt miota lattam az indiai boltban, ki akartam probalni valamihez, ha van ra lehetoseged szagolj meg egyet, egyszeruen zsenialis az illata, fustos, foldes, bor szaga van, gyozkodtem zsuzsot, hogy valahogy csinaljon belole majd kenyeret) 1 tk edeskomeny mag 1 tk szemes fekete bors

2 liter viz

marha leveskocka (annyi amennyi a vizhez kell)

3 ek halszosz (itt a red boat fish sauce-ra eskusznek, de abbol 10 dodo egy uveggel, szoval en se azt vettem) ha szereted lehet tobb is.

rizsteszta babcsira marhahus talalashoz:thai bazsalikom koriander zold thai chili lime szeletek

hoisin szosz/sriracha vagy mindketto

ne ijedj meg ezeknek a nagy resze nem esszencialis ha epp nem talalsz, a vietnami szomszed nem fog megkergetni ha kihagysz ezt-azt.

fuszerek: ami nelkul nincs pho az a koriander mag, csillaganizs, szegfuszeg, fahej. ezek nelkul nem lesz olyan mint egy igazi pho. en meg tettem bele fekete borsot, edeskomeny magot es fekete kardamom magot is, de ezek teljesen opcionalisak ha epp nincsenek keznel. tegyel mindent egy serpenyobe es piritsd meg oket amig illatozni kezdenek. par perc az egesz.

hagyma, gyomber es zoldhagyma. egy ontottvas serpenyoben vagy simaban, de akar kozvetlenul a gazrozsan alaposan piritsd meg a hagymat es a gyombert. legyen szenes. a hagymat csak felbe vagom a hejat rajtahagyom, mert nagyon szep szine lesz tole a levesnek. a gyombert csak csikokra vagom, nem kell meghamozni. a zoldhagymat csak felvagom, ezt nem kel megpiritani.

tegyel fel foni 2 liter vizet. en levagtam a marharol a zsirt es bedobtam a vizbe, foztem addig amig a zoldsegek es a fuszerek el nem keszultek.

aztan ment bele minden, fuszerek, hagyma, zoldhagyma, gyomber, 3 evokanal halszosz, a leveskockak, 1 evokanal cukor, 1 teaskanal so. vannak akik sot nem tesznek bele hanem addig adagoljak a halszoszt amig eleg sos nem lesz, ennyire burzsujok azert nem vagyunk, azert a halszosz nem olcso :) az autentikus megoldas a cukorra a rock sugar, de ilyet meg nem is lattam, szoval maradt ami van otthon. fozd egy 20-30 percet, kostold meg es adj hozza meg halszoszt vagy cukrot/sot ha akarsz. erdetileg en 4 szegfuszeget tettem bele, de eppenhogy csak egy kicsit, tul szegfuszeges lett, ezert irtam a hozzavalokhoz csak harmat. de alapvetoen ha neked jobban izlik mashogy csak adj hozza tobbet/kevesebbet barmibol. ha gondolod a vegen potold a vizet ami elfott.

altalaban a ramenhez 350 ml-vel szamolunk egy adagra, de az joval laktatobb, itt szamolhattok 4-500 ml-vel adagonkent. szurd le es maris kesz a pho alapleved. tedd vissza a tuzre es forrald fel.

gyakorlatilag ha teszel bele fott rizstesztat ez mar egy pho-nek minosul, de ha van ra lehetoseged es kapsz hozza mindent erdemes azert ennel magasabb szintre emelni a levest.

mikor mar majdnem kesz az alaple melegits vizet, ha forr dobj bele annyi babcsirat amit epp megennetek, blansirozd egy percig, majd szedd ki. mehet ugyanabba a vizbe a rizsteszta (vannak olyanok amiket csak aztatni kell, vagy aztatni kell fozes elott, nezd meg a csomagolast neked eppen milyen van) ha megfott mehet egybol a tanyerba a csirakkal egyutt.

en a marhahust vekonyra felszeltem es nyersen tettem a tanyerba majd a tuzforro leves ahogy raszedtem pont megfozte annyira hogy tokeletes legyen, de ha te jobban szereted jobban atfove csak dobd bele az alaplebe es fozd par percig.

aztan mehetnek a feltetek ha szeretned es kapsz, thai bazsalikom (a sima nem jo, a thainak anizsosabb ize van), koriander zold, thai chili ha szereted csiposen, finomra vagott zoldhagyma es egy gerezd lime rafacsarva a levesre.

sokan ugy eszik, hogy tesznek kis tanyerba hoisin szoszt es/vagy srirachat es a levesbol kihalaszott marhadarabokat abba tunkoljak mielott megennek. ez mar tenyleg csak izles kerdese, nekem is feluton jutott eszembe mert annyira belefeledkeztunk az evesbe.

de ha valakinek meg ez is tul sok ido lenne elkesziteni egy levest, vettem egy ilyet az azsiai boltban amirol azt hittem, hogy olyan mint a leveskocka:

de mint kiderult vannak benne fuszer tasakok is, szoval gyakorlatilag benne van minden ami ahhoz kell, hogy csinalj egy pho alaplevet, par heten belul kiprobaljuk azt is aztan ha erdekel valakit beszamolok rola.

jo etvagyat!

[sztupy]

Autókban

Miénk kezd már egy kicsit kiöregedni, szóval nézelődünk egy újabb után. Kritériumok:

Vagy PHEV legalább olyan 30 mérföldnyi kizárólagos elektromos hajtással, vagy teljesen elektromos és akkor legalább olyan 150 mérföldet tudjon ténylegesen (szóval papiron inkább olyan 200 legyen)

5 személy férjen el benne elől, meg egy babakocsi a csomagtartóban

Max olyan 50.000 mérföld futás

Max £15k, de azért inkább legyen £10k körül

Nem baj ha van színe, hogy megtaláljuk a parkolóban

A közelben is legyen belőle pár eladó, és nem csak mondjuk Bristolban

Ami például kiesik:

BMW i3 REX: amellett hogy hogyan néz már ki, csak 4 személyes

1st gen Nissan Leaf: egy Edinburgh-Glasgow táv már kalandtúra lenne neki, hogy esetleg lemerül félúton

Vauxhall Ampera / Toyota Prius PHEV: Bár van belőle jópár a piacon, mind London közelében árulják, a közelben nincs

Szóval lássuk mi van:

PHEV vonalon mindössze egyetlen jelölt maradt:

Mitsubishi Outlander PHEV: 1.9 tonna, cserébe legalább van rendes csomagtere, nem úgy mint pár másik társának. Az elektromos hajtásról eltérőek a review-k, sokan panaszkodtak, hogy városon belül is néha magától átvált benzines hajtásra akkor is ha még bőven lenne benne hatótáv. Meg hát egy faszom SUV. Az éves biztosítása ennek lenne viszont a legolcsóbb, ami mondjuk sokat elmond milyen jó a brit biztosítási rendszer

Elektromos vonalon:

Renault Zoe: Sok panasz van a fűtésrendszerére, hogy ha meghibásodik akkor £10k a javítás, és persze mindegyiknél a garancia lejárta után egy hónappal hibásodik meg. Gyorstöltés nem igazán megy rajta (a 2019-esek max 22kW-ot tudnak ami elég gyér, a 2020-as változatok már 48kW-ot, ami jobb, de még mindig nem az igaz). Csomagtere elég nagy arra amire kell, viszont a h��tsó üléseket nem lehet 40/60 lehajtani, szóval ha veszünk valamit az ikeában akkor a gyereket ott kell hagyni a gyerekmegörzőben. Árban cserébe ez a legolcsóbb a piacon (bár vigyázni kell, mert sok az akkubérlős változat és nem mindenhol tüntetik ezt fel a leírásban), és a biztosítása is csak annyi, mint az Outlandernek.

Vauxhall e-Corsa (+ Peugeot e-208): Ezzel is tele van a piac, az előzőhöz képest ez legalább autónak néz ki, bár a kezelését ugye jól elcseszték a régi változatokhoz képest, de biztos vagyok, hogy még mindig jobb, mint bármi amit a Renault csinál. Csomagtere ennek a legkisebb, de azért még szétszedve belefér egy babakocsi, és lehet 40/60 lehajtani az ülést. Van használható 80kw+ gyorstöltő, szóval 2 töltéssel még egy Londoni túra is akár belefér papíron. Panaszt nem sokat hallok a megbízhatóságáról, bár a legtöbb még nincs 3 éves a piacon. Biztosítása kicsit drágább, mint az Outlandernek.

MG MG5 EV: A UK egyetlen elektromos kombija, és mindez belefért 1.6T-ba, szóval ha bármelyik autógyár panaszkodik, hogy hátdeazelektromosautóknaknehéznekkelllennie, akkor lehet ie mutogatni, hogy nem, csak te vagy a faszfej. Csomagtere ugye ennek a legnagyobb (bár nem sokkal nagyobb, mint a másodgenerációs Leaf-é), és a review-k alapján elég kényelmes benne elöl és hátul is ülni. Ennek a konkrét típusnak sajnos nincs töréstesztje még, az ausztrál változat viszont 0 pontot kapott, ami persze nem túl meggyőző (Viszont az ausztrál változat eléggé más, számos dolog ami miatt lepontozták az pont alaptartozék a brit változatban). Gyorstölteni lehet 80kW-on, szóval elvileg hosszabb túrát is lehet benne tolni, ha az ember előre tervez. Bár az autó maga elég olcsó a használtpiacon, a biztosítása ennek a legdrágább az összes közül.

Nissan Leaf 2nd gen 62kw: Az elektromos autók közül a legnehezebb, nem csoda, hogy hiába 62kw-os az akksi, a hatótáv nem túl nagy. Ha hozzátesszük, hogy csak 50kW-on lehet tölteni ez eléggé behatárolja a használhatóságát. A csomagtere elég nagy, viszont a review-kban sokan panaszkodnak, hogy a hátsó ülésre felnőtt embert ültetni emberkínzás. Használtpiacon ez már a drágábbak között van, és a biztosítása sem túl olcsó.

[mirabellomonferrato]

A kezdet

Ez az első bejegyzés, a többi ilyen regényes nem lesz publikus, innentől csak a házak jönnek (meg az emberek) :)

A ház távol tartotta a kabócák hangos zizegését és döglesztő nyári napsütést. A falai még álltak, a tető is, de a födémnek csak a fa gerendái voltak meg. Ezeken ugráltam, gerendáról, gerendára. Hogy hol voltak a szüleim miközben ezt a hülyeségt csináltam? Ők a lakókocsiban aludtak, ahogy aludt az egész kis falu, ahol megálltunk a nagy olaszországi körút közben. 14 éves voltam, valakibe nyilván szerelmes, mert azt hiszem egész életemben szerelmes voltam, és a gerendán ugrálás közben azon gondolkodtam, hogy szabad-e arról álmodozni, hogy ez az én házam, vagy ez éppen olyan képtelenség, mint az, hogy Gulyás Csaba egy nap a szemembe néz, megcsókol és kimondja, hogy szeret. Lent, a szoba padlóján törmelék, újságpapír, lomok töredékei, festett fal és csempedarabok. Valami nagyon régi dolog nyomai, és én képzeletben régész voltam, felfedező, kalandor egy izgalmas életben. Nem lehet tudni, hogy az a ház, azok a gerendák vagy az utazás vagy a nyár vagy a kabócák rabolták el a szívem egy részét Gulyás Csabától, de örökre belém költözött a vágy, hogy egyszer nem csak utazó leszek Olaszországban.

Eltelt harminc év és csak utazó voltam, a felnőttség megtanított, hogy azt kell akarni, ami adódik, még azért is rengeteget kell melózni, a gyerekkori álmokból csak sóhajok lettek. Gulyás Csabát más férfiak sora váltotta, szerelmek, szexek, házasság, válás, más szerelmek, és én Portugáliában sétáltam az aktuális szerelmemmel és azon sóhajtoztunk, hogy milyen csodás a tenger, milyen jó is ez a mediterrán hangulat, milyen kár, hogy az ember nem itt él. Ha az „ember” már túl van azon, hogy egy férjnek és egy élettársnak is kimondja, hogy vége, akkor már tud súlyos döntéseket hozni. És a tengert bámulva rájöttem, hogy ez is csak egy döntés. Hogy akarsz venni egy lakást vagy házat egy másik országban. Ha akarod, megteheted, az álmokat nem kell letenni a határon. 2019 volt akkor, és nem volt egy fillérem sem. A gyerekeimet már hat vagy hét éve egyedül neveltem, megtakarításom annyi volt, ami vészhelyzet esetén pár hónap túlélést biztosít. De megszületett az akarás, a bizonyítási vágy, hogy meg lehet csinálni. Nekivágok az útnak, és meg tudom csinálni, mert bármire képes vagyok, hiszen lám, mennyi mindenen vagyok túl – egyedül. A Férfi kétkedően mosolygott, hogy na persze.

Az a férfi sincs már, csak a szerelem maradt és az elhatározás, hogy nem csak utazó leszek Olaszországban.

[sronti]

És tényleg, az elképesztő hiszti mellett, ami minden elképzelhető fórumon megy erről, nemhogy a fidesznek, de senki másnak se maradt esélyes polgármesterjelöltje, aki szerint Budapesten könnyíteni kéne az autózást, ellenben két olyan jelölt is van, aki szerint a jelenleginél sokkal kevesebb teret kell hagyni az autóknak és ez a kampányuk központjában van.

Az autómániások csak egy hangos kisebbség, a budapesti többség, mint nagyjából minden nagyvárosban csökkentett autóforgalmat akar.

[sztivan]

lehet-e ebből 26-ban kormányváltó hangulat - mit érhet el a tisza?

rakjunk egymás mellé két tényt: 1/a fidesz olyan szempontból nyert, hogy magasan az ország legnépszerűbb pártja maradt (még ha magukhoz képest gyengébbek is voltak most), 2/ a tisza a valaha volt legjobb olyan magyar ep-eredményt érte el, ami nem fidesz

oké, mi sül ki ebből?

a választási matek továbbra is egyszerű: ha van egy 40% fölötti fidesz, egy 35% alatti másik párt és még egy-két olyan, ami bejut a parlamentbe, akkor a fidesznek van többsége, valószínűleg kétharmada. az 1vs1 a fidesznek a legrosszabb, de hogy ez meglegyen, ahhoz a tiszának le kell darálnia a megmaradt dk-t - és ez nem teljesen lehetetlen, de nagyon nehéz feladat, ismerve a dk-s kemény mag fanatizmusát. de oké, meg kell próbálniuk.

emellett viszont jön egy másik nehéz feladat, mindenhol ott lenni akkor is, ha nincs épp MP-nagygyűlés

a fidesz 2006 és 2010 közti építkezése tökéletes példája annak, mit kell csinálnia egy ellenzéki pártnak: nem lemenni vidékre, hanem ott lenni mindenhol, minden kisvárosban nem csak megjelenni, hanem megtalálni az ott élők közül azokat, akik majd az adott pártot jelentik helyben. persze, óriási különbség, hogy akkor a fidesznek volt erős önkormányzati háttere, de valami hasonlót meg lehet próbálni

a kihívás az, hogy alkalmas embereket találni tényleg komoly meló - a tisza most gyakorlatilag egyemberes pártként működik, ennél sokkal bonyolultabb feladat az, hogy minimum 20 ezer lakos fölött minden városba találni olyan arcot, aki képes politizálni. a momentum, a dk, vagy a jobbik ebbe mentek tönkre: megvolt az időszakuk, amikor lendületben voltak, de aztán amikor ez a lendület megtört, akkor nem tudták helyben eladni magukat. a fidesz ezt iszonyúan megnehezíti, meg lehet nézni, milyen arcai maradtak a régi ellenzéknek vidéken, ahol tényleg ellehetetleníteni próbálják, aki kiáll a kormány ellen, egyszerűen az emberek 99 százaléka mentálisan alkalmatlan arra, hogy éveken keresztül viselje azt, amit a helyi ellenzékiség jelent, amikor az ilyeneket lejáratni és amúgy anyagilag is tönkretenni próbálják

és ráadásul nagyon könnyű lendületből menni - majd a következő kihívás a tisza előtt az lesz, hogy hogyan reagálnak arra, ha egyszer valami miatt megtorpannak, ha bejön egy kudarc. a momentum, a dk és a jobbik is ezt nem bírta el

szóval nyilván a tiszánál most ünnepelnek, és minden okuk meg is van rá, de ha majd kipihenik egy picit magukat, akkor lesz pár kipipálandó feladat előttük. nem tudom, nem is akarom megmondani, erre alkalmasak lesznek-e, maradok annyiban, hogy nagyon izgalmas lesz figyelni, mire jutnak

[ajtostolahazba]

Na Rákthread apáról újabb fejezet.

Most vagyunk itt, neki még folyik az infúzió, én várok. Másfél óra kőkemény meló volt összevakarni magam, miután a dokival beszéltem. A majfunkció szar. Nem tudni, hogy azért, mert hat a kezelés és pusztul a rák, vagy azért, mert terjed. Megkapja a kezelést, de (és itt veszjóslóanrám nézett) közeledünk a lehetőségek végéhez. Amikor feljöttünk a kezelőhelyiségbe, ahol kb.30-an kapnak egyszerre kemót folyamatosan, a nővérke mondja, hogy a kezeléskérő lemaradt, szaladjak már le érte. Szerintem nem véletlenül maradt le... az orvosunk egy fiatal, de nagyon lelkiismeretes doki, szerettem volna beszélni vele. Mondtam, hogy esetleg nem lehetne-e, hogy ha be kell fejezni, akkor azt úgy mondjuk meg, hogy az ne úgy hangozzon, mint egy halálos ítélet... azt mondta, tök korrektül, hogy ezt se így(és a szívére tette a kezét), sem etikailag nem teheti meg. Kíméletes lesz, de hazudni nem fog. (Mondjuk ezt én se kértem volna.) Tudja, hogy ez mennyire fájdalmas, de amíg hite van a betegnek, addig remény is van. Ha a beteg feladja, akkor egy kemó se segítene." A maga apukája élni akar, és higgye el, ha eljön az idő, ő készen fog állni. Maga nem lesz késze erre soha, de ő igen."

Szóval mostmár kicsit nyugodtabb vagyok, de szegény pszichológusom kurvára meg fog dolgozni a pénzéért...

Ez asszem az alkudozás fázisa. A tagadás és a düh megvolt. Nem vagyok jól. Egész hazaúton ezen agyaltam. És fura, mert mindamellett, hogy ez egy kurvanagy gyomros volt, valahogy mégis segített. Mert most először nem az onkológus ült velem szemben, hanem az ember. Aki nap mint nap ezt látja, emberek és családjuk heroikus küzdelmét, ami túl sokszor nem lesz happy end, de valahogy az első sokkon túl mégis...az a mondat, hogy " ő készen fog állni", az megnyugtatott. Hogy velem mi lesz? Ami mindenkivel, aki gyászol. De ez nem is számít. Ha ő készen lesz, tényleg, és megbékélve fog elmenni, ha eljön az idő, az nekem elég. 9. hónapja toljuk ezt. Hol elveszetten, hol reménnyel telve... alkudozom... még kérek időt!

[angelofghetto]

csúszda a pokolba

Vannak híresen alulértékelt szakmák. Ilyen az enyém is. Erre akkor jöttem rá, mikor egyszer közmunkásként amolyan recepciós-adminisztrátori munkát kellett végeznem (felvettem a telefonokat és időpontokat egyeztettem) lényegesen többért, mint a korábbi fizetésem. Aztán egy darabig tanítottam, mert a szakmám mérnökei valójában az oktatásba menekültek, ahol cirka másfélszer annyit lehet keresni, mint a szakmában, de a bosszútörvénynek hála mára ez is befulladt.

A rendszerváltás előtt kezdődött, mikor boldog-boldogtalan GMK-zott, fusizott, boltot és vállalkozást nyitott a tisztességtelen szabadrablás és prompt meggazdagodás szellemében. Emlékszem, ahogy még dicsekedtek is azzal, hogyan lopták el egymástól az ötleteket a festődében. Akkoriban az volt a trendi, hogy mindent fehérben varrtak meg, és utólag olyan pasztell fagyiszínekre festették. Ezt onnan is látni lehetett, ha valahol megpattant a varrás, vagy ki kellett bontani, és a cérna alatt fehér maradt az anyag. Gyakran kismamákkal varrattak, akik hamar rájöttek, hogy minél nagyobb öltésre állítják a varrógépet, annál haladósabb a munka, és a több darabszám több darabbért hoz. Ez volt az egyszer használatos önmegsemmisítő ruhák időszaka. Eközben a hivatásos cégeknél olyan minőségi követelményeknek kellett megfelelni, hogy egyre ráfizetésesebbek lettek. Hogy miért virult a butik-biznisz? Mert divatérzékenyebb volt. Hoztak Bécsből vagy Tarvizióból valami kikukázott rongyot, szétszedték, körberajzolták, és puff, ott a szabásminta, lehet tömeggyártani. Kevesen értették meg, hogy ez ugyanaz a konfekció (csak értelmezhetetlen minőségben), ami a szoci áruházak méretkínálata, csak rosszabb. A baj az volt, hogy a kereskedők, akik megrendelték az áruházak kínálatát, 50-pluszos fejjel döntötték el, hogy mi kell a 30-mínuszos vásárlóközönségnek.

Fair-trade szégyenért nem kell Afrikába vagy Távol-Keletre menni, elég mondjuk Ceglédig, Mátészalkáig, vagy a nyóckerig. De a belvárosban is bőven akadnak rabszolgatartók. Ha büdös nagy nyomort akarnak ábrázolni az amcsi filmekben, mindig varrodákat mutatnak. Mexikói meg puereto-rikói nők görnyednek a varrógépek fölött, és orrvérzésig nyomják a pedált, patkányok szaladgálnak a fal mellett (esetleg maffiózók lövöldöznek). A szabásmintákat gyakran egy kövér, kopasz, szemüveges bácsika szerkeszti ceruzával a füle mögött és vonalzóval a szájában, és jön valami szöszi misszpicsa, aki a "dizájner". Hát ez az általános kép az én imádott és lerombolt szakmámról. Ma már nincs Magyarországon felsőoktatása, igazából nem tudom, mikor szűnt meg. Ez volt az egyik első szakma, amibe hagyták betörni a dilettantizmust és a kártékony kínai nyomulást. Igazából a jelenlegi szakoktatók legalább felét megbuktatnám, nem hogy diákokat engednék a keze közé. A követelményrendszer is pusztul. Mikor én tanultam, az összes ruhaipari gép kinematikai ábráját fejből, táblánál kellett tudni rajzolni, ma fel kell ismerni a tankönyvből úgy, hogy alá van írva. A középsuliban elsőben, ahogy tudtunk egyenesen meg görbén varrni, bedobtak a mélyvízbe, és pl. a nyári iskolai egyenruhánkat már magunk varrtuk... de a mai végzősők 4 év után nem tudják megvarrni a saját ballagó ruhájukat. Sajnos a jó szakik magukkal viszik a szakmát a sírba, és nincs utánpótlás, mert kevés ember olyan fanatikus, hogy szerelemért dolgozik, ha a csekkeket pénzzel kell kifizetni.

Aztán jött a fast-fashion, az előkészítés nélküli tömexar termelés a kereskedői extraprofitért. Mert a hasznot nem a szellemi terméket létrehozó vagy az előállító kapja ám. Érdemes belegondolni, mennyit kap ez a két terület, ha a ruhaboltokban a -70% után is nyereséges (vagy legalábbis nem veszteséges) a kereskedés. Akkor most hol van itt a fair-trade, ahol megalázóan alacsonyak a fizetések, ha egyáltalán be van jelentve a dolgozó?

Pedig milyen gyönyörű ez a szakma! Konstruktív, kreatív, egész napos flow élményt ad... már ha hagyják az embert dolgozni, mert gyakran "nincs rá idő". Csak gyorsan nyomjunk valami akármit, haladjunk, jó lesz az, úgysem fizetik meg a vásárlók. Pedig ez nekem FÁJ. Néha ingyen, munkaidőn túl csempészek be minőséget, mert pofám leszakadna, ha azt kellene kiadnom a kezemből, amit a főnök megkövetel. Az embereknek, de még a cégvezetők többségének sincs fogalma arról, hogy egy tisztességes szakembernek milyen hatalmas tudást kell megszereznie, és hogy adott esetben a teljes tudása kell egy konkrét megrendeléshez. Csak felsorolásképpen, hányféle tárgyat, témát kellett tanultunk: textilruházati anyagismeret, szővés, fonás, kikészítés, szerves és szervetlen kémia, műszaki rajz, általános gépészet, statika, mechanika, elekrtrotechnika, gépelemek, irányítási rendszerek, informatika, ruhaipari gépészet, technológia, munkavédelem, emelt szintű matematika, szabás-szakrajz (szerkesztés, modellezés, szériázás), műhelygyakorlat, gyártásszervezés, üzemgazdaságtan, művészettörténet, viselettörténet, művészeti anatómia, színtan... és párat szerintem ki is felejtettem. És a rendszerváltás utáni főnökeim közül jobb esetben a fele legalább már látott közelről varrógépet. Fogalma sincs, hogy egy korrekt szabásminta mögött mennyi szellemi munka van, nem hajlandó elismerni (sem erkölcsileg, sem anyagilag), hogy ez az alfa és omega, mert ha nem jó egy szabásminta, onnantól a cég csak selejtet tud termelni, viszont a jó szabásminta olyan, hogy a szabász és a varrónő, aki kemény darabbérben dolgozik, nem kell gondolkozzon, variáljon, alakítgasson, csak nyomja a gépet, mert ő azzal keres. A jó előkészítés az alázatról és a csapatmunkáról szól: nem csak odakenek valamit, hanem kiszolgálom a munkámra épülő tevékenységet, a keze alá dolgozok a munkatársamnak, mert abból jön a minőség és a termelékenység. És nem azért hogy a vállukra emeljenek és körbehordozzanak, hanem azért, mert ez a dolgom, a hozzátett részem az egészből.

Bojár Gábor szerint az igényes vevő tartja szinten az igényes munkát a cégeknél. Milyen igaza van. Magyar viszonyok között az a baj, hogy az egész láncolat nem ért hozzá. A szakkifejezéseket felváltotta a konyhanyelv, még valamikor a 80-as évek végén, a gyártót "készítőnek" kezdték nevezni, ez önmagában fényesen jelzi is a minőségi zuhanást (ha csak meghallom ezt a szót, görcsbe rándulok). Szoktam mondani, a hatvanas években a sugardaddy a barátnőjének nercbundát és brilleket vett, későbbi időkben autót, lakást, ma meg saját divatmárkát, amiben cukika "megvalósíthatja önmagát".

Hol tartunk? A készítő nem ért hozzá, mert a vállalkozása indításához csak pénz kell, szakértelmi léc nincs, amit át kellene ugrania, nem hajlandó megfizetni a jó szakembert, mert jóazúgy, és betanított meg önjelöltzseni munkatársakkal rentábilisabb. A kereskedő nem ért hozzá, ő üzletember, azt árulja, ami nagy hasznot hoz, és lehetőleg azt a három méretet forgalmazza, amit akkor is el tud adni, ha piros hó esik. A vevő sem ért hozzá, ráadásul több generáció alatt hozzászokott a tréhez, a tucatáruhoz, a rossz minőséghez, a kaotikus méretezéshez, azt veszi, amit kap, legfeljebb halkan morog. De ami a legnagyobb tragédia, hogy itthon nincs fizetőképes kereslet. Ez annak is rossz, akinek minőségi igényei vannak, és annak is, aki minőségi munkára képes. Méretes vonalon is büdös nagy káosz van. Itt is tobzódnak a dilettánsok, és némelyik indokolatlanul sokat kér, kihasználva, hogy nincs más. Szomorú, de aki össze tud varrni két anyagot egymással, az még nem varrónő, legfeljebb kezelni tudja a gépet. Leginkább a gitározáshoz hasonlíthatnám: Jimi Hendrix vagy Al Di Meola asszem nevezhető jó gitárosnak, a többi önjelölt zseni viszont pontosan tudja, hogy a zeneirodalom 70%-a lekísérhető 3 akkorddal, de attól még nem lesz valaki zenész. És kell még valami a jó munkához a profizmuson kívül: szív.

[riariahistoria]

És ha már a somme-i csata

a britek indították. a francia szövetségeseik 1916. február 21. óta Verdunnál állták a sarat, a németek által megkezdett, áttörést célzó csatában és már a belüket húzták. szóval ha a Somme mentén a britek nekiállnak egy új csatának akkor a németeknek meg kell osztani az erejüket és a franciák picit tehermentesítve lesznek. 1916. július 1én indult a somme-i csata, november 18ig tartott, úgy másfél millió ember volt a veszteség összességében. tény, Verdun tehermentesítve lett, olyannyira, hogy ott "csak" 700ezer volt az áldozatok száma.

a csata persze igazi brit szervezés, igazi brit kivitelezés volt. a támadás megindítása előtt egy héttel szarrá lőtték és bombázták az ellenséges frontvonalat, csak ezt-azt elnéztek és hiába vélték úgy hogy "a patkányok se maradtak életben" de a jól beásott németeknek (az idegeik rongyokban lógnak és félig megsüketültek-et leszámítva) nem volt nagy bajuk. így a kora reggeli sípszóra a lövészárkokból előmászó és feléjük rohanó britekre csak lőniük kellett. gépfegyverrel. amitől az egész olyanná vált - ahogy egy veterán német katona kissé nyersen fogalmazott - mint a kártevőírtás. közel 55ezer áldozat egyetlen nap alatt, soha azelőtt és azóta sem futottak bele a britek ekkora emberveszteségbe.

már ettől megrángott az ország, de volt ami megkoronázta a rettenetet.

a Brit birodalomban nem volt kötelező sorozás az I. Világháború kitörésekor. így, hogy kedvet csináljanak a bevonuláshoz, kitalálták a "baráti zászlóaljakat" kiindulva abból, hogy ha a haverod, tesód, kedvenc kollégád bevonult, te is szívese(bbe)n mész ha a haveroddal, tesóddal, kedvenc kollégáddal leszel egy csapatban. óriási siker lett a dolog, tódultak a fiúk szolgálni a hazát a pajtásaikkal. és konkrétan falvak, utcák, klubok, iskolák férficsoportjai tüntek el Sommenál a sárban (hogy legyen olyan szerencsétlen akit csak 1918ban, a fegyverszünet után hantolnak el, mármint azt ami maradt belőle).

az Accrington Pals volt a zászlóalj ami beleégett az angol köztudatba, mert ők lettek az "arca" a rémálomnak. a csatát megkezdő 720 accringtoni haverokból 584 lett oda az első napon. nem volt utca a városban ahol legalább egy házban ne lett volna család, akik néztek maguk elé, most akkor hogyan, vagy miért tovább.

szóval a történelem mindig kontextusban értelmezendő. amikor lecikiznénk a "puhapöcs" Chamberlaint, aki 1938-39ben bármit és mindent megadott Herr Hitlernek, akkor nem árt tudni, hogy utólag mindenki kurvaokos nagyon messzire nyúló árnyak ültek a brit társadalmon és kurvára nem akartak megint háborúzni, vhol Európában, ismeretlen helységeknél.

de aztán kellett.

szóval nem véletlen és nem megúszásból ünnepelték Dunkirket ahelyett hogy csúfos vereségnek tudták volna be (ebben persze szerepe volt Churchillnek is, aki a szarból épített PR-várat, hogy legyen némi tartása az országnak amikor majd minden veszni látszik) és a győztes háború után sem engedték el. olyan nagyon nem, hogy 2017ben a legszebb férfiszínészeikkel leforgatták a mentést mint hőstörténetet (amit egyetlen poén és a csodálatos Tom Hardy miatt lehet csak értékelhetőnek nevezni).

[nitta86]

Elhanyagolás

Tegnap a férjem segített kiszelektálni a régi kinyúlt zoknijaimat és közben volt egy felismerésem a szüleimről, ami miatt most enyhén ki vagyok borulva. Szóval pakoltuk ki a zoknikat és a kezembe akadtak a régi, de még mindig használható, nagyon jó minőségű, gyapjú túrazoknijaim, amiket a szüleimtől kaptam még 10-20 évvel ezelőtt. És mondtam a férjemnek, hogy igazából hálás vagyok a szüleimnek, hogy ennyi minőségi meg tartós cuccot vettek nekem, pl. bakancsot, hátizsákot, korcsolyát, de konkrétan nem értem, hogy miért nem voltak nekem hajlandóak hétköznapi zokniból, bugyiból, pólóból újat venni, amikor már kinőttem azokat, meg rongyosak voltak. És azt válaszolta, hogy azért mert ezek a nagyobb és tartósabb ajándékuk kapcsolódtak az aktuális projektjeikhez, pl hogy együtt túrázzon a magashegyekben a család, a hétköznapi dolgok meg nem. És az a baj, hogy igaza van. Minden ajándék vagy ilyesmihez kapcsolódott, vagy oda lehetett adni az egész rokonság előtt, amiből látszott hogy ők gazdagok és gondos szülők. Egy csomag bugyi vagy póló a 10 éves gyereknek az nem ilyen, azért nem jár ováció, szóval olyat nem vettek csak ritkán, mert nem fűződött hozzá érdekük.

És igazából igen, az is baj, meg rossz emlék hogy minden fehérneműm rongyos volt gyerekként amíg nem lettem elég idős hozzá, hogy vegyek magamnak a zsebpénzemből, és az is hogy folyton ki volt száradva a bőröm, mert nem törődtek vele, hogy nem tesz neki jót a lúgos szappan, amit ők szeretnek, és itt is az hozott megváltást amikor kamaszként vettem a zsebpénzemből tusfürdőt. De nem is ez volt igazán rossz, hanem a rémálmok amiatt, hogy 9 éves koromtól rám volt bízva a húgom, meg hogy 11 éves koromtól rendszeresen egyedül voltunk hagyva napokra. Meg az, hogy a húgomat én neveltem 5 éves korától, nem túl jól, mert túl kicsi és ijedt voltam hozzá, és ez valószeg hozzájárul ahhoz, hogy nem szeretnék saját gyereket.

És igazából bőven lett volna pénzük bébiszitterre, sőt a rokonok is szívesen vigyáztak volna ránk akár gyakrabban. Jellemző, hogy mikor egyszer anyám fontos előadásra készült, és itthon szerette volna ezt tenni mert a munkahelyén zavarták, akkor arra a hétre felfogadott egy au pair-t, aki vigyázott ránk és főzött, pedig előtte 2 hétig magunkat láttuk el, amíg elmentek apámmal kettesben nyaralni. Szerintem azért nem fizettek bébiszittert máskor, mert akkor kevesebb pénze maradt volna apámnak a drága extrémsportjaira, és nem azért mert nem tudták volna kigazdálkodni.

Időnként hajlamos vagyok arra visszavezetni a problémáimat, hogy nagyon patriarchális családban nőttem fel. És ez igaz, meg az is, hogy apám elég nőgyűlölő és terrorizálta az egész családot, ami anyám szerint a szeretet jele. Szóval ez szintén hozzájárult a problémához, de sorstársaimnál azt látom, hogy amellett hogy rossz volt nekik, hogy elnyomták őket a származási családjukban, amiatt hogy nők, amellett azért gondoskodtak róluk, meg tanítottak nekik lifeskillek-et hogy később jó anya és feleség váljon belőlük. Nálunk még ezt se, nem tanítottak semmit, csak amihez épp kedvük volt vagy kapcsolódott az aktuális érdeklődési körükhöz. Az hogy alap dolgokról fogalmunk sincs, az nem zavarta őket, sőt sokszor elhajtottak ha érdekelt valami, ami épp őket nem. Jellemző hogy évekig éltünk mirelit és instant cuccokon, 9 éves koromtól kezdve ezeket főztem magamnak és a húgomnak, és csak akkor tanítottak meg rendesen főzni mikor apám kitalálta hogy minden hétvégén hatalmas vendégség lesz nálunk, annyi kajával hogy mindhármunknak (anyámnak, nekem és húgomnak is), folyamatosan főznünk kellett. Nem az zavar, hogy nem kaptam elég tudást a házimunkáról, mert sok más kortársam se, és ezeket később is meg lehet tanulni, hanem inkább az, hogy amikor tanítottak valamit pl. a főzésről azt rögtön 50 főre kellett és ez is eléggé traumatizált, meg hogy alap dolgokat nem magyaráztak el nekünk, és pl. 10 évesen nem ismertem fel a parlamentet, azt hittem rá, hogy egy random kastély, de közben büszkék voltak arra, hogy a mi családunk milyen értelmiségi. És tényleg nagyon sok olyan apróság kimaradt amit mások megtanulnak pl. 4-5 évesen , mert a szülők sokat magyaráznak nekik, pl. illemszabályokról, emberi kapcsolatokról, vagy akár arról mit milyen gyakran érdemes kimosni, én meg 30 felett tanultam meg az internetről vagy terápiában. Mindez igazából néha ad szabadságot is, mert amit felnőttként tanulok meg, azt könnyebb felülbírálni, de összességében azért elég szívás.