#egyetlen kéz

[angelofghetto]

régen minden jobb lesz

Nagyon látványos, mikor a töriórán az időt egy egyenesként ábrázolják, amire sorrendben felpakolják az eseményeket, de az idő igazából nem egy egyenes, hanem egy spirál. Aki elég sokáig él, vagy akit nagyon érdekel a történelem, az előbb-utóbb észreveszi ezt. Dolgok ismétlődnek, visszatérnek, csak egy kicsit másképpen. Generációnként elfelejtünk és újra felfedezünk ezt-azt, és azt hisszük, azelőtt az nem is létezett.

Jókat vihogtam a minap, mikor egy olyan how-to videóban a befőttes gumi felhasználási lehetőségeit mutogatta egy nagyon fiatal kéz, ritmikus zenei aláfestéssel, és egyszer csak fogott egy befőttes üveget, beletöltött valamit, aztán az üveg nyakára egy zacskót helyezett, és befőttes gumival több körben felerősítette, majd az üveget felfordította, és rázogatta, hogy láthassuk, milyen ügyesen benne marad a tartalom. Tehát megmutogatta nekünk mint alternatív felhasználást a befőttes gumi eredeti funkcióját. Egy újszülöttnek minden vicc új. De vajon mikor tűnt el ez a tudás?

Újra felfedezzük, hogy ha viszünk magunkkal bevásárló szatyrot, ha kimérve vásárolunk dolgokat, ha tovább adjuk a testvéreknek, vagy ismerősökkel csereberéljük a gyerekruhát, akkor egy csomó környezetszennyező hulladéktól megmentjük a világot. Vagyis újra felfedezi egy generáció azt, ami gyerekkoromban tök normális volt. Amikor vásárolni mentünk, fogtuk a pénztárcát, a bevásárló cekkert, a tejes kannát, és indultunk. A pék csak egy papírdarabba tekerte be a kenyeret, a hentes zsírpapírba csomagolta a húst, a zöldséges a mérőedényből egyenesen a szatyorba görgette a krumplit, hagymát, almát... a dióbelet, lencsét és egyéb apróságot egy újságpapírból szabott-tekert tölcsérbe hajtogatta. A tejboltos vagy a közértes a tejet csuporba mérte merőkanállal, vagy olyan mércés hengerrel egy hatalmas alumínium kannából. Palackozva is volt, széles szájú üvegekben, akár a kakaó, tejföl, joghurt, és az üveg száját lezáró kis fém fólialap színe jelezte, hogy mi van benne.

A kisebb testvérek nem azt kérdezték, hol vettük nekik a ruhát, cipőt, hanem hogy kié volt előtte, ez sem új szokás, csak régen tartósabbak voltak a ruhaneműk és lábbelik, mint manapság. Nem emlékszem, mikor kezdték a játékokat kartonlapra feszíteni és átlátszó műanyag mögé zárni, régen az ilyet egyáltalán nem csomagolták. Volt a Deák Ferenc utcában egy gyöngybolt: a világ összes színében kásagyöngyöt lehetett kis lapáttal stanicliba szedni, és súlyra fizetni. Fillérekbe került. Ma meg 20-50 darabjával árulják műanyag dobozkában, iszonyú árakon. Nem léteztek PET palackok, mert a szörpöket visszaváltható üvegpalackokban vittük haza, és a szódásüvegből vagy a csapból engedtük fel. A szódás szifonok élethosszra szóltak, a patronokat meg dobozával cserélték. Az egyetlen hátrány az volt, hogy csinálni kellett szódát, leginkább annak, akinél kifogyott. A csokibevonatos drazsékat, zselécukrot, töltött cukorkákat édességbolt nevű helyen árulták kimérve. Ez most reneszánszát éli a bevásárlóközpontokban, csak legyen aki meg tudja fizetni.

Talán egy héten egyszer gyűlt össze annyi szemét, mint manapság egy nap alatt, az is inkább krumplihéjból, hagymaszárból, mogyoróhéjból, de régen ezeket is eltüzelték a sparheltban. Azt most hagyjuk is, hogy a műszaki cikkek élettartama 20-25 év is lehetett. Persze jobban is vigyáztunk rájuk, mert drágák voltak, viszont meg lehetett javítani őket.

Eltűnődtem, hogyan gyűrűzött be hozzánk ez a szemételdobás kultúra. Jött a "fejlett nyugattal". Jött az importáruval, és nekünk talán a rég áhított szabadságot és jómódot jelképezte a "profi csomagolás". Pedig csak a fogyasztói társadalom átverése volt. Vegyél meg a termékkel egy rakás csomagolóanyagot, amit azonnal ki is dobsz, és igazából a csomagolás az, ami eladja a terméket. Minden a látszatra épül. Régen örültünk egyetlen babának, macinak vagy kisautónak. Most azzal hülyítik a reklámok a gyerekeket és szüleiket: legyen teljes sorozatod, vedd meg mind a tizenkettőt. Ma már el sem lehet képzelni, hogy mondjuk egy macit, társasjátékot, szánkót vagy focilabdát a szülőktől örököl egy gyerek. Ha nem veszed meg az új évjáratot, lúzer vagy. Meg amúgy jó ha egy szezont kibír mielőtt szétesik.

Magamon is nevetek, hogyan tudtak behúzni a csőbe, manipulálni, hogy az új jobb. Nagynéném meséli, hogy a szoci piacra szánt termékekből eleve kihagynak ezt-azt a kinti gyártók, de országon belül is megy az etetés. Intelligens mosóporok: szépen lassanként csökkentik benne a hatóanyagot, amitől tiszta és ragyogó lesz minden, aztán mikor már annyira tré, hogy a vevő esetleg másik márkára váltana, hirtelen kijön a még újabb, még hatékonyabb változat, ami nem más, mint az eredeti összetétel, ami így látványosan jobban működik, csak jóval drágább. De erre már idehaza is rájöttünk.

De hogy pozitívan zárjam, tök jó, hogy a szemétkultusz ereszkedő pályára tért, és erre egyre többen odafigyelnek. Remélem, egyszer a profitorientált szemlélet is eljut arra a pontra, amiről az az indiános mém beszél: ha már mindent tönkretettünk, a pénzt nem lehet megenni. Értem, hogy a fiatalabb generációkat miért idegesíti a régenminden sopánkodás, de ez nem mindig nosztalgia, sokszor világörökség védelem. Kiskoromban nagyon szerettem az öregek elbeszéléseit hallgatni az ő épp letűnő félben lévő világukról. Kamaszként jókat röhögtem az "elavultságaikon", és a prédikációszerű tanácsaikon. Most ott tartok, hogy basszus, bár jobban figyeltem volna! Nem vallom be szívesen, de egy csomó dologban nekik volt igazuk.

[sulegrigorios]

A viszonzatlan szerelem.

APOLLÓN & DAPHNÉ ♡

A nappalt éj követett, az éj pedig akkor csak nem akart elmúlni. Éjjel megpihennek az állatok és a természet egésze. A halandók többsége is nyugovóra tér. Csak a Parnasszosz csúcsa közt az istenek között a legszebb, fürkészte sóhajtozva a lent lévő alvó világot buzgón a szerelmet keresve. Az igaz szerelmet, amely ennek az istennek a életeleme és legfőbb vágya volt. Hisz mi a tiszáltalan szerelem igazság nélkül? És mit ér az igazság tiszta szerelem nélkül!? De hol keresse? Hol találja? Hiszen apja Zeusz is folyton a szerelmet kereste… De a fény urának nem kell holmi egyszerűség, sem oly gyönyörűség, amelyet már kéz érintett, amelyen a múlt már megpihent. Amit a vágyak kiélveztek, és továbbálva elfeledtek.

A tiszta szűziesség és a szépség kellett ennek az istenségnek. Hisz ez az isten Apollón a tizenkét olümposzi isten egyike volt. De mind közül a legfényesebb és legtisztább lelkű. És ha egy lélek tiszta, és még isteni is annak nincs párja a világegyetemben. Ő a fény és a nap istene, állandó jelzője a "Phoibosz" azaz "ragyogó". Az arany bőrű, fényes szemű az aranyvérű isten. Az élet és a rend védelmezője. A nyájak és a pásztorok, íjászok, a gyógyítás, az ékesszólás és a művészet, legfőképpen a zene istene. Az igazság megtestesítője. Szerette és jutalmazta a jót. Bűntette a gonoszt. Szépsége ellenére a szerelemben nem mindíg talált szerencsére. Pirkadat után az isten végül Erósz kegyelméből (bosszújából) megpillantja szívének végzetét. Az első "Igaz" szerelmét, vágyai otthonát a gyönyörüséges Hegyi nimfát Daphnét. Daphné. - Péneiosz folyóisten leánya, az egyik legszebb nimfa.

Érósz nyíla megsebzi a fény urát szerelemfakasztó nyilával, és ezután az olthatatlan vágyat érez e nimfa iránt. Nincs hegy, se patak, se fenyő, se semmi amely elrejtené ezután előle e szépséget. Nincs mégegy nimfa amely elcsavarná a vágyát legyen az akár szebb, jobb, ügyesebb. Mert neki már ő a tökéletes és a legszebb. Az akiért hadba vonul ha kell, és kit isteni ajándékokkal halmozna el. Az az arc és az a szem, az a test számára felejthetetlen. És az a tekintet! Csak a legszebb fejtheti és értheti azt meg. A legszebb zene nem józaníthatta volna ki őt e szerelemből.

De Erósz Daphnét oly nyillal lövi meg amely megöli a szerelmet. Daphné tehát nem viszonozza Apollón szerelmét. Hiába a legszebb az istenek között, inkább meg akar halni, mint sem az isten szeretője legyen.

-️ A csillagok fényét is elhozom neked, jobban szeretlek mint igaz szívemet Daphném! - mondta Apolló… -️ Nem leszek a tiéd mert nem érzek irántad semmit, légy akár az istenek között a legfényesebb.

- Az üldöző szerelem lesz akkor a végzetem. Atyám kérem! Adjon nekem más külsőt! Könyörgöm.

- Rejtsen el… Hisz szeplőtlenségem az egyetlen erényem.

- E istent szeretni nekem túl nagy teher. Félek a szerelemtől mely oly erőszakos, és ami tőlem folyton követel. Nyugalmat, feloldozást, menedéket ettől lelnem kell.

- E gyönyörű férfiútól elbújnom muszály. Lelkemen nagy a teher, mely szépségem miatt reám átokként nehezedik. S nem hagy élni-se, bizony már lenni sem. Így élni nem lehet. Hiányozni fognak a fák és a hegyek. De nimfaként halok meg.

- Árva lélek ne hagyj el! Karomba fuss ne tőle messze el!

Mikor azonban nem tudott már kitérni, újra megkérte atyját adjon az neki más külsőt. Péneiosz teljesítette leánya kérését: Daphné testét kéreg borította be, kezei ágakká, hajszálai levelekké változtak. Így lett Daphné nimfából babérfa, melynek örökzöld levelei övezik első szerelme emlékére Apollón homlokát.

( A kép Lorrenzó Berrini szobra: Apollón & Daphné = 1622.

Ma a Római Villa Borghesében látható.)

[orbankultusz]

Kolozsvari Szalonna es Hir-Telen Beszolunk

Az új közellenség a szingli. A migránssímogató szingli. Aki nem akar jobbágyot szűlni Orbánnak és bandájának.

Nem sokkal azután, hogy „Kocsis Máté kezdeményezésére” nyilvánosságra került a Rogán Antal által kézivezérelt „szuper-titkosszolgálat” (Nemzeti Információs Központ) újabb, újságcikkekből összeollózott, propagandisztikus, a titkosszolgálati jelentésekkel kapcsolatos elvárásoknak a legcsekélyebb mértékben sem, az önkényuralom céljainak viszont annál inkább megfelelő, sűrűn kitakart fércműve, ún. „titkosszolgálati jelentése” arról, hogy a magyar–szerb határ déli oldalán a szerb rendőrség nem tudja megakadályozni az agresszív, embercsempész bandák jelenlétét, sőt, az ottani afgán embercsempészeket teljes operatív és pénzügyi irányítása alá vonta a tálib titkosszolgálat, időszerű volt, hogy az éppen hogy egy számjegyű októberi infláció sikertörténetének farvizén az egyélőisten is megszakértse a témát. Azaz eligazítsa az ő nyáját, hogyan kell érteni, mit kell gondolni erről a groteszk, átlátszó, politikai megrendelésre íródott gánymunkáról. Hagytak időt az emésztésre, az egyszemélyes államvezetés pedig berongyolt a közpénzszolgálati rádiójába a péntek reggelente számára fenntartott mikrofonállvány elé, és megszakértette. Teátrálisan drámai pofát is vágott hozzá, sóhajtozott is, ahol kellett, mint aki pontosan tudja, hogy a hatvanpusztai bunkerkastély mindentől is megvédi, ám addig is erőteljesen javallott vakítani a parasztot, ahogy a csövön kifér. Mert ameddig vakul a paraszt, addig neki baja nem eshet.

Ez egy olyan jelentés, amely felrajzol egy félelemteli horizontot, és megerősít bennünket abban, hogy azt kell tennünk, amit eddig tettünk. Számomra ezt jelenti ez a jelentés. Nagy vita volt erről Európában, korábban nem szabadott kimondani – mi voltunk az elsők, akik megtettük, ma már egyre többen követnek bennünket – azt a mondatot, hogy a migráció és a terrorizmus az kéz a kézben jár. (…) Ha a migrációra gondol az ember, akkor különbség van aközött, hogy valakinek van gyereke vagy nincs gyereke, ez meggyőződésem. Akinek nincs gyereke, az egy saját személyes ügyként gondol a migrációra, ő szeretne olyan országban élni, ahol migránsok is vannak. De akinek van gyereke – és azért mi vagyunk többen, azt hiszem -, mi azon gondolkodunk, hogy és milyen országot hagyunk a gyerekeinkre. Vannak azok a szülők, akiket nem érdekel, hogy eladósítják a családot, zűrzavar, kupleráj, rendetlenség van a családban, majd a gyerekek boldogulnak, ahogy boldogulnak, és vannak szülők, akik azt gondolják, hogy a rendezettséget, a jó élet esélyét legalább hagyjunk már a gyerekeinkre. És én is mindig erre gondolok, és ezért nem engedek egy tapodtat sem, hajlíthatatlan vagyok migráció ügyben. 

Mióta egy hasonló műsorszámában összemosta a meleg embereket a pedofil bűnözőkkel, egészen pontosan azt állította, hogy vita tárgyát képezi, hogy a homoszexualitás pedofíliához vezet, hasonló alávalóságot emlékeim szerint talán nem ejtett ki a száján ez a két lábon járó erkölcsi lealjasodás. Túl azon, hogy éppen csak nem tolja a pofánkba, hogy a titkosszolgálat kvázi egyetlen funkciója az állampárt politikai napirendjén szereplő sztorik nemzetbiztonsági mázzal leöntése és az országra és Európára nehezedő, leselkedő, fenekedő nyomás, veszély, ellenség felmutatása, jelen esetben annak sugalmazása, hogy a tálib terroristák már a spájzban lennének, ha nem lenne ő, hogy megvédjen minket a gonosztól, egyszerűen nincs rá elfogadható magyarázat, hogyan süllyedhet ember idáig. Teljesen irreleváns, hogy amúgy a világban a politika számos más helyen is a fasizálódás irányába mozdul el, hogy a kirekesztés elvén működő posztfasiszta politizálás újra szárba szökkent. Közömbös, hogy máshol is vannak populista, romlott, elvetemült politikusok, akik eljutottak arra a felismerésre, hogy nekik egyáltalán nem kell a teljes populációt képviselniük, hogy bőven elég X vagy Y millió választási biodíszlet lojalitását kiszolgálniuk, miközben időről időre leválasztanak a teljes populációról kisebb vagy nagyobb csoportokat, és megfújják a harci kürtöket, hogy azokat lehet rugdosni. Az az érdekes, hogy ez a vérkorrupt hatalomtechnikus itt és most abból csinál politikát és abból hizlalja a holdudvarát, hogy a dologtalan cigányoktól az egynemű párokon, a meleglobbistákon, az egyedülállókon keresztül a migrációt állítólag a gyermekes keresztény családokkal ellentétben támogató gyermektelenekig újabb és újabb csoportokat választ le a populációról, nevez meg, mutat fel idegenként, alacsonyabbrendűként, megvetendőként, ELLENSÉGKÉNT. És mindig valahogy a biológiai jellemzők mentén uszítja a többséget, és valahogy mindig ő van többségben a kisebbséggel szemben/ellen.

Egyáltalán nem érdekel, hogy valószínűleg patikamérlegen mérték le, hogy az egyedülállók és gyermektelenek többsége nem rájuk szavaz, ezért bátran oda lehet állítani őket az össznépi, a többségi megvetés, köpködés sortüze elé, mert újabb és újabb ellenség nélkül mi a fene tartja egyben a tábort, ha nincs mit enni. Azzal se jöjjön senki, hogy nem újdonság ez, hiszen korábban már listázták az Európai Unió vezető politikusait, hogy azért gondolkodnak így, vagy úgy, mert nincs gyerekük. Vagy hogy mit kell jóemberkedni, hát ez a szent ember természetesen nem homofób, nem rasszista, nem gondolja komolyan, de erről szól a politika, a tehetséges politikusok kivétel nélkül ezt csinálják. Nem, egyrészt nem ezt csinálják. Másrészt az a kérdés, hogy egyáltalán hogy jött ide egy politikai célokat szolgáló, titkosszolgálatinak csúfolt fércmű alapján, hogy az, akinek nincs gyereke, támogatja a migrációval kéz a kézben járó terrorizmust? Hogy lehet ilyen mélyre süllyedni az emberek félelmeivel való visszaéléssel a tetves hatalomban maradás érdekében? Milyen tanulmány igazolja, hogy akinek nincs gyereke, az személyes ügyként tekint a migrációra? Hol van ez leírva? Milyen számok, kutatások, statisztikai adatok támasztják ezt alá?

Fogalmam nincs, hogy hány gyermektelen ember van Magyarországon (és közülük hányan szavaznak életvitelszerűen erre a már évek óta szétcsúszott fejű, dörzsölt populistára, aki az ő befizetett adójuk kreatív hasznosításából állította az összes kölkét a saját lábára), de teljesen mindegy, én ezt a migráció-terrorizmus-gyermektelenség összemosást egyszerűen nem vagyok hajlandó felfogni se, nemhogy elfogadni. Nem tudom erre azt mondani, hogy nincs itt semmi látnivaló, hát hiszen a Sándor-palota dicstelen családügyi pártpolitikai szerepvállalása óta benne van a levegőben, a propagandában a gyermektelenek dehumanizálása, alacsonyabbrendűként kezelése, és hát ehhez képest már igazán nem nagy ügy, hogy Novák főnöke most már hangosan, nagy nyilvánosság előtt hirdeti, hogy akinek nincs gyereke, az migrációt akar, az szarik a hazájára, és mivel minden migráns terrorista, valójában akinek nincs gyereke az is terrorista. Szerintem ne áltassa magát senki azzal, hogy nem történt semmi, nincs jelentősége ennek az újabb ároknak, amit a gyalogsági ásóval hadonászva ásott 3 perc alatt a gyermekes és gyermektelen emberek közé. Ráadásul úgy, hogy még rúgott egyet azokba a szerinte felelőtlen szülőkbe is, akik vele, felelős szülővel ellentétben eladósítják a családot és szarnak a kölkeik jövőjére. Ez is ráfért a hatalmi mámortól eltorzult arcára, miközben látjuk a famíliája milliárdjain, hogy ő milyen országot hagy a gyerekeire. Olyat, amelynek semmi köze nincs ahhoz, hogy további milliók milyen országot hagynak a gyerekeikre. Azok, akik már rég elhagyták ezt az országot a gyerekeik érdekében, mert nem akarják, hogy a gyerekeik igavonó állatok legyenek az ő leszármazottai gyapotültetvényein.

Azzal döngeti a mellét – egyes szám, első személy -, hogy ő egy felelős szülő, aki se a migránsoknak, se a terroristáknak, se a gyermekteleneknek nem enged. Azért bagatellizálja a klímaváltozást, azért pakolja tele az országot mérgező akkumulátorgyárakkal, azért űzi el a tanárokat Dániába takarítani, azért rohasztja le csontig az egészségügyet, azért rugdossa árokba a leginkább rászorulókat, azért ás betemethetetlen árkokat jobb- és baloldaliak, fideszesek és nem fideszesek, keresztények és ateisták, heteroszexuálisok és homoszexuálisok, fiatalok és idősek, nők és férfiak, futballrajongók és futballgyűlölők, gyermekesek és gyermektelenek közé, és azért adósítja el az országot a kínai kommunistáknak évtizedekre, mert odáig és vissza van, hogy milyen országot hagy azoknak a gyerekeire, akik ellen fennállása óta uszítja a szavazóit. Akiket nem akar képviselni, akiket le akar győzni, meg akar semmisíteni, hogy megtarthasson mindent, amit eltulajdonított tőlük.

Nem tudom, hogy a tenyeréből zabáló komplett katolikus egyház felkent papjait vagy Gulyás Gergelyt vagy a saját kölkét hogyan érinti ez a ragacsos, ízléstelen lebegtetés és összemosás, a kérdés az, hogy máris ki kell tenni a gyermektelenség megkülönböztető jelzését, vagy az majd később következik

[versesnotesz]

Pilinszky János: A mélypont ünnepélye

Az ólak véres melegében ki mer olvasni? És ki mer a lemenő nap szálkamezejében, az ég dagálya és a föld apálya idején útrakelni, akárhová?

Ki mer csukott szemmel megállani ama mélyponton, ott, ahol mindíg akad egy utolsó legyintés, háztető, gyönyörü arc, vagy akár egyetlen kéz, fejbólintás, kézmozdulat?

Ki tud nyugodt szívvel belesimúlni az álomba, mely túlcsap a gyerekkor keservein s a tengert marék vízként arcához emeli?

[avicdsgn1]

Szijjártó Péter: Debrecennek nem kell félnie, nem vagyunk hülyék -Nem vagyok hülye, Mr. Stokes! -Nem Henry, nem vagy hülye :D Ugyanezt a magabiztos dumát tolták a Covid alatt amikor összevásároltak minden szart....tuggyuk mit csinálunk!!! Erős kéz, határozottság!! ...a nagy része használhatatlan selejt volt. Sokat belőle még másokra se tudták rásózni ingyé. Az egyetlen amit valóban tudtak, hogy milliárdokat lopnak el ezekkel a szir-szarokkal. Meg a “Szángcijjós inflációval”(amúgy az még a süketelés?) A professzor doktorr a földre vitte a sztrítfájter zsudóütéssel. Jah...azért pontosan hatszor akkora, mint a lúzer hanyatlósoknál.

[szelfstories]

A boltoslány

A két kéz finoman igazgatja a terítéket az asztalon. A csészealj mértani közepére simogatja a csészét, nem mintha eddig nem ott lett volna, de láthatóan mindig lehet törekedni egy „középebb pontra”. Minden milliméter számít. Aztán a két kéz az egészet óvatosan az asztal sarka felé mozdítja, mert úgy tűnik, a páros ott jobb helyen lesz. Igen, most pont kellő távolságra van az asztal szélétől, a teáskannától és a szomszédos csészéktől. Ha lehet mondani, így sokkal tökéletesebb az installáció. Ez már nem simán ideális, hanem ez maga a perfekció – legalábbis ha a teáskészlet és a mértan mátrixában egyáltalán szó lehet ilyesmiről. Egy lépés és a két kéz kiegészül egy fiatal, barna, szemüveges lánnyá. Amolyan se nem slank, se nem körvi forma, hanem olyan átlagos. De nem simán átlagos, hanem olyan kedvesen semmilyen. Tulajdonképpen semmi megjegyezhető nem lenne rajta a szemüvegén kívül, ha csak úgy ott lenne a bolti egyenruhájában, és nem csinálna semmit. De ő nem ilyen. Ő optimista. Ő nem ácsorog unottan egész nap passzívan, neki küldetése van. Bizonyítani akar, hasznos és eredményes lenni.

Örült, hogy felvették a kis lakberendezős boltba, egész jól is keres, a szülei is megkönnyebbültek, mert így be tud szállni a rezsibe. Nem olyan rossz kis bolt ez, nagyon minőségi a portéka, csak az a baj, hogy szinte soha senki nem megy be, mert az ilyen kis hasznos holmikat mindenki a közeli nagy üzletekben szerzi be, ahol persze jóval több mindent kapni és még olcsóbban is. Talán, ha látják, milyen otthonos kis asztalkát rendezett be a bejáratnál, azon megakad a járókelők szeme, és betérnek az üzletbe. Akkor majd azonnal ráébrednek, hogy ez a bolt milyen különleges. Ez az ő reménye. Ezért megéri hosszan tologatni és rendezgetni a kék porcelánokat, hiszen ki tudja, ha egy centivel arrébb vannak, az esetleg már nem elég vonzó látvány egy lehetséges vevő számára. Amint végzett, gyorsan visszalép a pult mögé, de nem ül le. Készségesen és derűs arccal várja a hatást. Jelzi, hogy ő készen áll az érdeklődők rohamára és pont annyira fog nekik segíteni a vásárlásban, amennyire ők igénylik. Mert tudja, hogy ez is fontos. Minden tárgy katonás rendben, ő tettrekészen a helyén, már csak türelem kell. 

Órák múlva, mikor a sok ácsorgástól és várakozástól megfáradva hazafelé tart, szomorkás, mert a nap nem sikerült jól, egyetlen vevője sem volt. De talán másnap. Majd kicseréli a csészéket, mert igen, lehet, hogy nem a kéket kellett volna kitenni. Bár az jól elüt a bolt pirosától, de mégis talán a sárgával kellett volna próbálkozni. Az is akciós, de sokkal vidámabb, mint a kék. Igen, ez jó ötlet, mert az emberek most úgyis egy kis vidámságra vágynak. Na, akkor majd holnap. Már alig várja. Mert holnap biztos felfigyelnek a boltra. És talán végre rá is.

[drakvuf]

Nagy Ő 11: Egy jóházból való úrilány emlékei

Komoran érkezik Attila a villába, de egyből felvidul, amikor meglátja a lányokat. Azért jött, mert Bea beszélni akar vele.

Amikor elvonultak neki is állnak a versenyzők pampogni, hogy HOGY IS VAN EZ? Orsi viszont védi a lányt, mert ő az egyetlen, akinek Bea elmondta miről van szó és érzi a sztori súlyát.

Bea várta a férfit, de nem valami boldog. Komoly vallomást tartogat a Nagy Őnek.

Elmeséli, hogy fiatalabb korában szerelmes lett egy férfibe, aki teherbe ejtette, de nem akarta a gyereket, mert kiderült, hogy barátnője van mellette. Bea elvetélt. Ezután anyagi gondjai voltak és szexmunkából kellett megélnie. Attila megrendül a hírtől. Egy-két résszel ezelőtt pont arról beszélt, hogy ez nála kizáró ok.

Kicsit gondolkodik, majd azt mondja, hogy az nem zavarná, ha a párja meztelen képeket csináltat magáról, de hogy mással dugjon a kamerák előtt az nem fér bele. Hazaküldi a lányt.

A Nagy Ő kézen fogva vezeti vissza Beát a villába, megöleli a többiek előtt, aztán elsétál.

Bea nem szól a többiekhez, viszont kihívja Orsit beszélni. Elmondja neki, hogy haza kell mennie, amitől Kleopátra elsírja magát.

Nem vettem észre, hogy ekkora barinők lettek ők ketten. Szomorú jelenet.

Komoran üldögélnek a többiek a villában. Metta megjegyzi, hogy sok már neki a hisztike. Natali rávágja, hogy tisztelni kéne mások érzéseit és elvonul.

Fruzsi szerint vannak empatikusak és kevésbé azok. Ők az utóbbi kategória.

Beáék Natalihoz sétálnak. A papnő is sír, pedig nem is tudja mi van.

Orsi besétál és odavágja a többieknek, hogy örülhetnek: elmegy Bea. Megszületett a villa első örülhettek kommentje:

Bea rá se néz a lányokra, amikor kivonul az utazótáskájával csak egy sziasztokot dob oda nekik. A többiek nem értik a helyzetet. Azt hiszik ők csináltak valamit.

Natali a konyhában boomerkedik. Felteszi a kérdést, hogy a plasztikok lennének a jövő generációja? Erika kicsit enyhíteni próbálja a nőt, hogy tényleg elég fura a szitu.

A papnő viszont eltökélt boomerként nem enged a saját faszságából és tovább loopol. Az egyetlen reménye, hogy Attila jó döntést fog hozni. Jaj, életem...

Másnap Attila beöltözve jelenik meg a villában szőlőt zabálva. Újabb verseny lesz, most ókori tematikában. A hedonizmusé a főszerep.

A lányoknak is be kell öltözniük, isznak, aztán mennek festeni. Attila lesz a múzsa. Az érzelmeiket kell vászonra vinniük.

Erika méretet vesz Attila kezéről és megjegyzi, hogy a férfi kéz mérete egybe vág a farokmérettel.

Attis azt mondja, hogy nála ez nem áll. Metta nagy rajongója a törpöknek és Attist is szívesen látna így, szóval befesti a kezét kékkel.

Az alkotás közben a férfi megkérdezi, hova utaznának szívesen. A hölgyek felsorolják a legprolibb turista célpontokat.

Aztán arról faggatja őket mi az ami már most összeköti őket a férfivel: Mimi rávágja, hogy a sport. Nem nyert. Bogi szerint az, hogy dugnák egymást. Fruzsi szerint a külsejük és a humoruk. Timi gondban van. Nem tud mit mondani.

Kínos a csend. Metta menti a szitut azzal, hogy elmondja bennük az a közös, hogy szeretik az okos embereket. A kamerának megjegyzi, hogy Attila pont úgy fekszik ott, hogy látja a farkát. Ő végez a leggyorsabban a képpel, szóval kicsit rá is nyomul Attisra.

Miután mindenki végez, Attila egyenként elemzi a festményeket a művészekkel.

Orsi kezd egy absztrakttal.

A két pötty a közepén ők, a szivárvány meg minden jó, ami körülveszi őket.

Erika nem erőltette meg magát.

Attila megjegyzi, hogy a keze L betűt mutat. Megkérdezi a nőt, miért ábrázolta vesztesnek.

Fruzsi képe annyira rossz, hogy Attis rá se tud nézni.

A lány beismeri, hogy kritikán aluli a kép, de megpróbálja kihetyetyézni a szitut.

Mimi képe is kellemesen fostos lett.

Attila megkérdezi, hogy miért van három hajó a képen. A lány azt mondja, hogy azok a riválisai. Metta és Bogi.

Haljak meg Timi festménye egész jó. Mondjuk, ha már személyisége nincs, legalább ennyit tudjon.

Attila se érti a szitut, nem érti a lányt. Mimi kiakad, mert szerinte az övét másolta le Timi. Nagy különbség, hogy Mimié kurva szar lett.

Ezután nagyon vicces látni a két nagy rivális, Metta és Natali festményét. Mintha óvodásokkal csináltatták volna meg a képüket. Mettánál mennyiség vs minőség probléma van.

Natali képe szimplán röhejes. Ő azt mondja, hogy szimbólumokat festett és elmagyarázza Attilának mi mit jelent.

Nem hagy helyet annak, hogy a közönség értelmezze a művét. Barthes nem lenne boldog.

Bogi lefestette önmagát Attissal és a többiekkel. A férfit zavarja, hogy a többieket is ráfestette.

Megjegyzi, hogy a festmény harmada a riválisairól szól.

Vigyorogva érkezik Zsófi a villába. Megint hatalmas szarkavarásba van. Megadja a lehetőséget a lányoknak, hogy egy-egy fekete rózsás hűtőmágnest tegyenek azoknak a képéhez, akiket utálnak.

Ez új lesz Attilának, mert a benti konfliktusokról nem sokat tud.

Bogi Natalira rakja, mert csak a geci oldalát ismeri. Natali Mettára rakja, mert meggyanúsította a versírásnál a rózsaszirmokkal. Fruzsi Bogira rakja, mert szerinte neki van a legkevesebb esélye Attilánál. Erika Mettára rakja, ugyanazért amiért Fruzsi, Bogira. Metta Natalira rakja, mert kölcsön kenyér visszajár nem illik a férfihez. Mimi Mettára rakja a rózsát, mert nem akar gyereket. Timi Bogira rakja, mert szerinte nem a Nagy Ő kell neki, hanem más motivációja van. Orsi Mettára rakja, mert az elejétől kezdve kétszínűnek tartja.

Zsófi megforgatja a kést Mettában és Bogiban. Faggatja őket, hogy értékelik a szitut, mert ők kapták a legtöbbet.

Bogiról lepereg és hosszú mondatokban mondja meg azt, amit Lilu annak idején tömören és érthetően közölt:

Attila csak kapkodja a fejét. Nem látta még ilyennek a lányokat. Bogiban pozitívan csalódik, mert határozottan kiáll magáért.

Zsófi bedobja, hogy ma este rózsaceremónia, de megadja a lehetőséget, hogy meggyőzzék most Attist arról, hogy helyük van itt. Elindít egy homokórát és elviharzik.

Árpa oldja kicsit a feszkót azzal, hogy őt nem érdekli mit gondolnak egymásról, de azt ők nem tudhatják, hogy ki illik hozzá vagy nem.

Fruzsi nyitja az open mic estet. Szerinte van egy feszkó a plasztikok és a normiek között, ami őt nagyon zavarja.

Mimi felhozza, amikor Metta azt mondta, hogy Attilával a randiján kibeszélték őket. A férfi azt mondja, hogy ez így nem igaz.

Metta megijed és bedobja, hogy nem akar-e inkább kettesben beszélgetni azokkal akikben bizonytalan. Nem akar.

Orsi kérdezi, hogy kikerült-e már a friendzoneból, de a férfi nem ad egyenes választ.

Visszajön Zsófi és közli velük, hogy most ő fog Attilával enyelegni beszélgetni. Attila elárulja neki, hogy nagyon meglepte aminek most szemtanúja volt. Szerinte rossz jel, ha valaki nem kapott egyet se, mert annak a lánynak lehet, hogy nincs jelleme, ha mindenkivel kijön. Bedobja a kedvenc Churchill idézetét.

Viszont azt se szereti, ha valaki csak a szart kavarja. Zsófi próbálja leplezni a fájdalmát.

A műsorvezető vérszemet kap ezért a megjegyzésért. Azt mondja Attilának, hogy két nőt is el kell küldenie a rózsaceremónián.

Snitt és már az eseményen is vagyunk. Csodás fehér ruciban várja mindenki az ítéletet. Gondterheltem érkezik Törpapa. Még mindig kék a tenyere a délutáni festészet után. Kezet kellene mosni néha.

Az első rózsát Mimi kapja, mert bár még mindig nem győzte meg, de kíváncsi rá.

A második rózsát Erika kapja, mert várja, hogy kitörjön belőle a láng.

A harmadik rózsát Natali kapja, mert bár a többiek disszelik, ő nem.

A negyedik rózsát Timi kapja, mert ő tud lenni társaság középpontja.

Az ötödik rózsát Bogi kapja, mert harcias és kiáll az igazáért.

Az utolsó rózsát nem tudjuk meg ki kapja, mert a vágó még mindig egy ge...

[dalszoveg-planet]

Add a szíved, add a kezed Néha a szerelem az egyetlen, amink van

Majid Jordan - Love Is Always There

[ugyan]

“A szemed a szemembe nézett és azóta el nem feledem...”

[count-me-in]

Az öngyilkosságom utáni reggelen felébredtem.

Reggelit készítettem magamnak. A tojást sóval és borssal ízesítettem, a pirítósomat pedig sajtos-szalonnás szendvicsnek készítettem. Egy grapefruitot facsartam egy pohárba. A serpenyőből kikapartam a hamut, és letakarítottam a vajat a pultról. Elmostam az edényeket, és összehajtogattam a törlőket.

Az öngyilkosságom utáni reggelen szerelmes lettem. Nem az utcabeli lányba vagy az iskolai igazgatóba. Nem a mindennapi kocogóba vagy a boltosba, aki mindig kihagyta az avokádót a zacskóból. Anyámba szerettem bele, és abba, ahogy a szobám padlóján ült, és a gyűjteményem minden egyes kövét a tenyerében tartotta, amíg az izzadságtól sötét nem lett. Beleszerettem a lánytestvéreimbe a folyónál, amikor a jegyzetemet egy üvegbe tették, és beleküldték az áramlatba. A bátyámba, aki valaha hitt az egyszarvúakban, de most home officeban ülve kétségbeesetten próbálta elhinni, hogy még mindig létezem.

Az öngyilkosságom utáni reggelen kimentem a macskáimhoz. Figyeltem, ahogy Gomba farka megrándul, amikor egy madár elrepül mellette, vagy ahogy felgyorsul a lépte, amikor meglát egy rágcsálót. Láttam az ürességet a szemében, amikor egy bot után nyúlt, és megfordult, hogy üdvözöljön, hogy fogócskázzunk, de nem láttam mást, csak az eget a helyemben. Ott álltam, amikor idegenek megsimogatták a pofáját, és ő elsorvadt az érintésük alatt, ahogy egyszer az enyémre is.

Az öngyilkosságom utáni reggel visszamentem a szomszédok udvarára, ahol kétévesen a betonban hagytam a lábnyomaimat, és megvizsgáltam, hogyan halványulnak már el. Szedtem néhány napraforgót, kihúztam néhány gyomot, és az ablakon keresztül figyeltem az idős asszonyt, amint az újságot olvasta a halálom hírével. Láttam, ahogy a férje dohányt köpköd a mosogatóba, és behozza neki a napi gyógyszereit.

Az öngyilkosságom utáni reggelen néztem a napfelkeltét. Minden narancsfa kinyílt, mint egy kéz, és az utca végén lakó gyerek egyetlen vörös felhőt mutatott az anyjának.

Az öngyilkosságom utáni reggelen visszamentem ahhoz a hullaházban fekvő testhez, és megpróbáltam észhez téríteni. Meséltem neki az avokádókról és a lépcsőfokokról, a folyóról és a szüleiről. Meséltem neki a naplementéről, a macskáról és a tengerpartról.

Az öngyilkosságom utáni reggelen megpróbáltam megölni magam, de nem tudtam befejezni, amit elkezdtem.

[crazygirl-in-a-redshoes]

Tudod milyen az, mikor egy ember karjaiban biztonságban érzed magad? Hogy mikor megölel, olyan, mintha semmi más nem lenne, csak ti ketten. És akkor azt kívánod, ez bár örökké tartana. Bár lenne valami varázslat, amivel meg tudod állítani az időt, csak egy percre, amíg felfogod, hogy most csak a tiéd. Bár ne kellene soha elengedned, bár ne kellene más illatot érezned soha az Ő parfümjén kívül, amit már annyira megjegyeztél, amiből többet fúj magára, miután mondtad neki, milyen jó illata van. Bár ne kellene más szemet látnod, az ő csillogó szemein kívül. Azt kívánod, bárcsak láthatnád minden percben. Mert minden egyes kis mosolyt megjegyeztél, amit neked címzett. Sőt, még azt is, amit nem. De mégis minden megmaradt a fejedben. Azok a másodpercek, mikor összenéztetek, mikor találkozott a tekintetetek, mikor véletlenül összeért a kezetek, és nem győztetek bocsánatot kérni a másiktól, miközben egyikőtöket sem zavarta.

Az esték, mikor próbáltál nem rá gondolni, és mikor már 10 perce megy is ez, akkor jön egy „Alszol kincsem?” üzenet tőle, és minden felborul.  Mikor megfogadod, hogy soha többé nem leszel szerelmes, és ő ezt felborítja. Felborítja a falat, amit szépen-lassan felépítettél magad köré. De téged ez nem zavar. Mert ő a mindened. A biztonságot nyújtó otthonod, a menedéked, ahova futhatsz, ha valami bánt, ő a váll, amin kisírhatod fél év fájdalmát, ő a segítő kéz, amit annyira vártál, hogy kihúzzon a szakadékból, ahova belöktek. És mikor belenézel azokba a gyönyörű szemekbe, amik csillognak, mikor rád néz, és hirtelen mindent látsz benne. Látod benne a jövőt, a múltból egy darabot, amit elfeledtetett veled, és látsz benne minden boldogságot, ami valaha létezett a világon. Úgy ragyog a szeme, mint a frissen leesett hó, mikor rásüt a napfény, vagy mint a tenger tiszta vize. Igazából nem is számít, mihez hasonlítod, csak látni akarod. Mert még soha nem érezted magad ennél jobban otthon, mint mellette. Mint mikor melletted ül, és csak néz téged. Mosolyog. Megkérdezed, miért mosolyog, és csak annyit mond „azért, mert itt vagy”.

És tudod, hogy ő ott lesz neked. Ott lesz neked a sok csalódás ellenére. Mert minden fájdalommal szemben, amit okozott, ott vannak a reggeli puszijai, vagy éppen azok, amiket egy ölelés közben adott, mikor mentél haza. Mikor úgy búcsúzott el tőled, mintha nem tudta volna, hogy másnap megint lát, és akkor küldözgethet még puszikat az ajtóból, rengeteget.

Megható, mert tudja, és én is tudom, hogy 10:23-kor érek be dolgozni, de ő már 10:20-kor elkezd mosolyogni, hogy jól induljon a napom. Kérdem én: van-e ennél édesebb dolog a világon? Mikor csak azért áll reggel az ajtóban, hogy kinyithassa nekem, és rám mosolyoghasson, annyit mondva „egész reggel erre vártam”?!

Akkor jössz rá. Akkor jössz rá arra, hogy ő minden, amire vágytál. Minden, amit eddig vártál.

Mert mikor ott áll melletted, a tökéletes mosolyával, és a tökéletes mindenével, akkor tudatosul benned, hogy ennél jobb nem is lehetne. Hiába tudod, hogy semmi nem fog örökké tartani, akkor is tudod, hogy nála több, jobb nem kell. Mert senki mellett nem tudnád azt a boldogságot érezni, amit a tőle kapott, arcodra nyomott puszik adnak…

És mikor azt hiszed, ennél jobban már nem szeretheted, akkor jössz rá, hogy ha fájdalmat okoz, még akkor sem tudsz rá haragudni. Hiszen, ha semmi nem alakul jól, és a legrosszabb formádban vagy, ő az egyetlen, aki meglátja benned a szépet. Az egyetlen, aki akkor is büszkén áll melletted, ha mindenki más elküldött.

És ő ott van veled. Ott van, és szeret. Ott van, és fogja a kezed, mikor az egész világ ellened fordul. És mit neked az a néhány pillanat, ami miatta rossz? Mit neked az a néhány miatta hullajtott könnycsepp, ha ő az egyetlen, aki támaszt nyújt neked? Ha ő lenne az egyetlen, aki szorítana, mikor mindenki ellened fordul? Mit neked a Föld összes bánata, ha ő ott van veled, és szeret addig, amíg dobog a szíved?

[csorbade]

Budapest, Csikágó. Talán 5 éve lehetett. Egy kollégával a sokadik közös adásvételt ünnepeltük a Keleti mellett. Egy-egy rozsdafoltos kispolszki árát kerestük jó magyar forintban. Már amikor a borítékból a zsebünkbe tömtük,egy dobozos kefír árát vesztette az értékéből. Az ünneplést így egy picit szolidabbra vettem, a fogatot és a mum pezsgőt lehúztam a listáról, így maradt a lángosos a Garay utcában. Szakadt a hó, az utca távolabbi sarkán csoportosan gyülekező, filccel felrótt tiritarka grafitiket jótékony hófátyol fedte el. A lángosos egy telefonfülke méretű lyukban volt elvackolva. Régen egy falba vájt kirakat hátsó szerelő rekesze lehetett, a rést most rotyogó olajjal teli fritőz, több tíz kiló nyerstészta, egyetlen kiszolgáló személyzet, valamint egy recsegő rádió töltötte ki. A rádión a Klubrádió szólt, azt hiszem péntek volt és Gálvölgyi beszélgetett valakivel, majd a "hadd szóljon" szignál tompán szűrődött át a kavargó hófalon keresztül. Bekopogtam a lehúzott ablakon, mire egy tésztás kéz azonnal felcsapta és a rés mélyéről egy hang kérdezett rá, hogy mi szél hozott két ilyen vándort-e távoli tájra. A válaszom rövid volt: Két sajtos-tejfölös. Az ablak visszacsapódott, a Klubrádió tompán szólt tovább, élvezhetőségét a rotyogó olajban lubickoló tenyérnyi tészták ricsaja rontotta. Kis idő elteltével két gőzölgő lángos siklott ki az ablakon, ami nyaktilóként zárta le azonnal a barnára sült tészták mögött a falba vájt üreget. Ketten álltunk a fehér förgetegben, a hóvihar teljesen kiürítette az utcát. Nagyokat haraptunk az olvadt sajtos tetejű lángosból, miközben a fejünk teteje lassan fehérbe fordult. A századeleji bérházakról beszélgettünk, egy-két új gondolatot szőtt a mondandónkba a tompán kiszűrődő rádió. Boldog pillanata volt az életemnek. Azóta a lángosos parányi ürege teljesen kiürült, és ma a rádió is elhallgatott. Letekerték.

[angelofghetto]

az élet íze

“Piacnap van Cortonában. A piazzán zajlik az élet, nagy a sürgés-forgás. Napmeleggel teli szőlőszembe harapok. A gyümölcs bordó édessége betölti a számat. Még az illata is bordó...” Ez lehetne rejtvény is, de nem az. Akinek nem ismerős, az keresse a Napsütötte Toszkána című filmben, ami nálam a csúcs-kedvencek között van.

Nálunk is piacnap van. Olyan igazi vidéki piac, csak kipofozott formával, számzáras mosdóval és biztonsági kamera rendszerrel, térkövezve és virágágyásokkal szegélyezve. A bejárat előtti téren zsibvásár. Nagy része egyetlen hatalmas turkáló, ruhanemű minden színben és méretben, a halmokba nyúlkáló emberek. Arrébb műanyagkard és szivárvány-unikornis, kínai elemlámpa, függeszthető csipeszes bugyiszárító, alumínium húsdaráló és nokedliszaggató készlet. Arrébb dobozokból háromezer forintos edzőcipőket árulnak, a kihelyezett sörpadon fel is lehet próbálgatni. Még arrébb a földön szigorú rendben kipakolt agyagcserepek.. van itt béka formájú, fatörzset mintázó, meg olyan bakancs kinézetű, amibe virágot lehet ültetni. Életnagyságú, drótlábú gólyák sorakoznak mögötte, meg falécekből összeékelt mini szélmalmok a kertbe. Kerti törpe nincs.

Bent vagyok. Asztalokon kínálják magukat a “termelői” banán és narancs, arabika kávé, dobozos Cola és gumicukor, és cserepes aloé vera. Kicsit illúzióromboló, de ez még csak a kezdet.

Az egyik standnál rogyásig ládák. A krumplin és répán még ott a föld, akárcsak a zellergumóból kikacskaringózó gyökérkék között. Most az epernek van idénye, mindenki visz. - Vegyünk újpityókát is! - hallom a hátam mögül.

A füstölt szalonnák és kolbászok illata továbbcsábít. A tepertő olyan friss, hogy még meleg. Miközben kiméri, az eladó szinte könyörög, hogy kóstoljam meg, pedig látni, hogy finom. Viccelődünk, abban maradunk, hogy Stallonéra hasonlít.. még mikor fiatal volt.

Különleges mézek és lekvárok mellett haladok el. Itt most nem állok meg, erre egyszer egy külön napot hagyok majd. Mint ahogy a palántásoknak is, ahol a szobanövényektől a kerti bokrokig mindenhez van csemetéjük. Háziáldások a következő asztalon. Nem falvédőre hímezve, mint Nagyiéknál a régi konyhában, hanem kis táblácskákon.

Két fiatal áll egy üvegezett pult mögött. Kannába kimérnek házi tejet, tejfölt, túrót, az üveg mögött pedig sorakoznak a sajtok. Olyan férfitenyérnyi, lencse formára préselt lágy, fehér, omlós, rusztikus sajtok. Mindegyik más: snidlinges, tarka borsos, köményes, kapros, csilis.. a lilahagymásból és fokhagymásból kikandikálnak az apróra vágott hagymadarabkák, ez nem aromával és ízfokozóval készült, hanem igazi. Érezni a gondos kéz munkáját, talán egy nagycsaládét. A srác olyan szeretettel vágja és csomagolja a sajtokat, kanalazza a túrót, hogy legszívesebben megölelném. Kínálgat, hogy kóstolgassak, de a sor nő mögöttem, nem akarom feltartani. A lány kezeli a pénzt. A szemével is mosolyog, nem csak a szájával. Jókívánságokat is kapok tőle a kis csomagok mellé, egészen őszintén, és hogy jöjjek máskor is. Az ár nevetséges, az ilyesmit Pesten sokszorosáért kaphatni. Nem fogadnak el jattot.

Kürtőskalácsos, lángosos, palacsintázó és lacikonyha mellett érek a savanyúságos sorra. Itt minden üveg mosolyog, szó szerint. Az almapaprikának, karfiolrózsának bors szemekből, és egy kis kunkori csík piros paprikából vagy répából mosolygós arcot varázsolnak.

Sokan vagyunk, mégsem tolakszik senki, nincsenek idegbeteg arcok, semmi hangoskodás. Csak a gyerekek nyafognak néha, hogy ezt vagy azt vegyenek nekik, de ez hozzátartozik a családos léthez. - Jól van kicsim, majd legközelebb, ha jó leszel.

“Maradnék még, de a campanile harangjai emlékeztetnek az idő múlására.” Az idő múlására, ami itt valahogy másképp van. Mintha lassabban, kedvesebben, tartalmasabban, és szerethetőbben telne.

[daisybl4ck]

Egyetlen kéz fogása nélkül,

Azonban rendíthetetlenül

Haladok

A vágyaimhoz és meglelem azokat,

Látni akarom az eget, s csillagokat

Este

Kimegyek én a Dunához,

Vágyaim partjához,

S meglelem

A szívet megmelengető látványt,

Ilyenkor legbelül egész kivált-

Képp érzem magam.

2018. április 6.

[telavivdelhi2]

Külföldi pénzből fölépítve | Magyar Narancs

aki a „Miből él?” kérdésre a következőt válaszolta: „A Soros Alapítványtól havi 10 ezer forintos ösztöndíjat kapok, ehhez jön még a Századvég Kft.-től havonta 5-10 ezer forint szerkesztői honorárium.” (Érdekességként megjegyezzük, hogy Orbán ebben az interjúban határozottan kizárta annak a lehetőségét, hogy a Fidesznek párttá kéne alakulnia. „A fiataloknak elegük van a hierarchikus szervezetekből. Ha a választásokon csak pártok indulhatnak – amit helytelenítenék –, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk.”) 1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ban kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt. A kilenc hónapos ösztöndíjat azonban a beinduló választási kampány miatt megszakította, és alig fél év után hazajött, ám utóbb ezt a pár kint töltött hónapot is meghatározónak tartotta: „Oxford azért is hasznos volt a számomra, mert rászorított a racionális gondolkodásra.”

aki a „Miből él?” kérdésre a következőt válaszolta: „A Soros Alapítványtól havi 10 ezer forintos ösztöndíjat kapok, ehhez jön még a Századvég Kft.-től havonta 5-10 ezer forint szerkesztői honorárium.” (Érdekességként megjegyezzük, hogy Orbán ebben az interjúban határozottan kizárta annak a lehetőségét, hogy a Fidesznek párttá kéne alakulnia. „A fiataloknak elegük van a hierarchikus szervezetekből. Ha a választásokon csak pártok indulhatnak – amit helytelenítenék –, akkor kényszerűségből talán létre fogunk hozni egy választási pártot, amit azonban a választások után sürgősen feloszlatunk.”) 1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ban kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt. A kilenc hónapos ösztöndíjat azonban a beinduló választási kampány miatt megszakította, és alig fél év után hazajött, ám utóbb ezt a pár kint töltött hónapot is meghatározónak tartotta: „Oxford azért is hasznos volt a számomra, mert rászorított a racionális gondolkodásra.”

Kéz a kézben

Az alapítvány politikai pártoknak nem nyújtott támogatásokat, ám éppen a két szakkollégiumból kinövő Fidesz volt az utolsó jelentős ellenzéki szervezet, amely bejelentette párttá alakulását – a Fia­tal Demokraták Szövetsége emiatt annyi Soros-pénzt kapott, mint egyetlen másik akkori „alternatív” szervezet (pártkezdemény) sem: közel négymillió forint értékű eszközadományt, 4,2 millió forint készpénzt, ami mai értéken számolva majdnem 125 millió forint. Ekkora forrást sehonnan máshonnan nem tudott volna szerezni a Fidesz a rendszerváltás előtt; ebből futotta az alapvető infrastruktúra megteremtésére. Az akkor nehezen beszerezhető és drága számítógépeknek, nyomtatóknak, telefonoknak, faxoknak és fénymásolóknak is hála, lendületet kapott az országos hálózat kiépítése is. Jól felszerelt Fidesz-irodák nyíltak Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsett, Pápán, Szombathelyen, de a pénzből jutott a váci és tatabányai szervezetnek is, kapott belőle az előadásokat szervező Fidesz Akadémia, és több kötetet is kiadott a Fidesz alapítványa. Soros György soha nem is tagadta a Fidesz iránti nyílt rokonszenvét, 1991-ben a Figyelőnek például azt mondta: „Nem is rejtem véka alá, hogy én eszmeileg a Fidesszel szimpatizálok. Tény, hogy a Soros Alapítványnak is szerepe van e tehetséges, fiatal politikusgárda kinevelődésében. Én őket tartom a jövő ígéretének.”

[rodinia211]

Először két rezgés, aztán felharsan a gitár, és belehasít a dob. Immigrant Song a Led Zeppelintől. A férfi összerezzen, mintha ez a csengőhang csakis rosszat jelentene, ezért félve nyúl a készülék után. Zene és kép, egy férfi arcképe, ezek nála már örökre összeolvadnak. Egy arc, és egy hang hozzá, amit már régóta nem hallott. Nem így, amikor csak hozzá beszél. Lassan eszmél, és elhúzza a kijelzőn a zöld kört. Még hallja a másik rekedt, mély, senki mással össze nem hasonlítható hangját.

- Igazad van! Miért is vennéd fel - sóhajt, kattan a vonal, aztán csend. Ennyi évek óta az első, amit a másik ki bírt magából csiholni.

Hosszan néz ki az ablakon. Megdobogtatta a szívét ez a két mondat, és egyben el is szomorította. A kinti napsütés ellenére megborzong, pedig az augusztusi Nap már javában ontja magából a forróságot.

Mióta is nem beszéltek? Lassan másfél éve. Gondolkodás nélkül nyomja meg a gombot, nézi a kijelzőt, a mosolygós kék szemeket, a karakteres arcot. Kicseng, egyszer, kétszer, tízszer, aztán megszólal újra a vonal másik végén valaki.

- Szia! - Több ezer mérföld távolságra vannak egymástól, mégis olyan, mintha egymás mellett ülnének. Ahogy régen, ahogy most is kellene.

- Chris? Te vagy az? - Persze, hogy ő az, száz, sőt millió közül is felismerné a hangját.

- Ugye nem ébresztettelek fel?

- Nem!

Hallgatnak. Talán túl sokáig is.

- Beszélhetnénk? - Jön a várva várt kérdés a vonal túlsó végéről, és ebbe ezen az oldalon beledobban egy szív. Fájdalmasan, mintha hónapok óta tartotta volna vissza magát, és csak erre a pillanatra tartogatta volna minden erejét.

Rohanok hozzád testvér! Bármikor, a világ másik végére is, csak szólj! - gondolja, de nem mondja. Túl sok mindent nem mondott ki, és talán ez volt a baj.

- Mondjad!

- Személyesen! - Régen nem volt ennyire nyögvenyelős, régen egymás szavába vágva anekdotáztak, röhögtek magukon, de az régen volt. Évszázadokkal ezelőttinek tűnt az az időszak.

- Mikor és hol?

- Nálad! Még mindig ott laksz? - A vonal másik végén a hang túl fáradt, megtört.

- Még mindig. Idetalálsz?

A másik hallgat.

Mindkettőjükben felrémlik 2021. február 11. negyvenedik születésnapot ünnepeltek, ami előtte volt két nappal. Részegek voltak, és ahhoz épp elég szeszt döntöttek magukba, hogy túl őszinték legyenek, őszintén megbántsák egymást, de ahhoz nem eleget, hogy másnapra mindent elfelejtsenek. Csütörtök volt, ahogy ma is.

Akkor is ilyen álmatlanul forgolódott, mint most, és visszacsengtek a másik szavai, a vádak, amik ökölcsapásként érték, és amiket pont tőle nem várt volna.

- Igen! Mikor menjek?

Kivár, szeretné beleüvölteni a telefonba, hogy máris indulj! Lecsendesíti a lelkét és higgadtan, ahogy mindig is szokta csak ennyit mond: Amikor neked jó.

- Akkor indulok! Itt vagyok Londonban.

- Londonban! - Lehunyja a szemét, és úgy érezi, mintha leforrázták volna. - És mióta?

- Két hete.

Fájdalmas a csend. A torkát szorítja valami, és nagyot kell nyelnie, hogy a láthatatlan gombóc lemenjen. A másik légzése felgyorsul, mint aki fél a számonkéréstől.

- Két hete?!

- Igen. Hidd el, én akartam.. kerestelek volna, de...

- Nem számít - nyel újra, és reméli, hogy a másik nem hallja a hangjában a remegést. - Gyere!

- Indulok. Szia, Tom!

- Szia, Chris!

Feláll, tesz néhány lépést, aztán lerogy a fotelbe, és sokáig nézi a telefont, ahogy lassan elhomályosodik, és ahogy az arc a kijelzőről eltűnik. Két hete itt van. Két hete! Akkor miért csak most hívta?

Megmarkolja a készüléket, és olyat tesz, amit talán soha. A keresőbe beírja a nevet. Biztosan oka van, hogy kereste, hogy félretette a büszkeségét, és újra a szemébe akar, vagy mer nézni.

Az első cikken - amit a kereső feldob -végigfut a szemével, és leejti az ölébe a telefont. Aztán felkapja, és mohón falva olvassa a sorokat.

„Chris Hemswort csillaga mélyrepülésben, amióta legújabb filmje is csúfosan megbukott a mozikban."

A képen, ziláltan, borostásan és nyúzottan ott van ő. Csupán árnyéka régi önmagának. Lomposan, szemében gyilkos dühvel néz a kamerába. Valahol az utcán készülhetett a kép, talán épp bevásárolni volt.

Tovább is van: „A szuperhős filmek leáldozásával egyidőben a híres Marvel színész karrierje is megfeneklett. Az elmúlt egy évben a művészfilmeknek kedvezett a közönség, és ezekben nincs helye az ausztrál izomembernek. Egy közeli barát információja szerint..."

Tom felmordul. Közeli barát... nem is barát az, aki újságírónak bármit is elárul. Ő soha nem tette meg, bármit kérdeztek a barátjáról, vagy kettejük kapcsolatáról, csak egy válasza volt. Chris a legjobbat hozta ki belőle, és hálás neki, hogy együtt dolgozhattak.

„... a magánéletében is problémákkal küszködik. Felesége, a spanyol származású Elsa Pataky egy hete a három gyerekkel együtt hotelbe költözött. A hotel személyzete nyilatkozta, hogy Hemswort egy napra rá megjelent, és hazavitte őket, miközben veszekedésüktől visszhangzott a hotel. Talán a karrierje és a magánélete is megfeneklett? Mindenki Thorja láthatóan nehezen éli meg a sorozatos kudarcokat..."

Elég! Képtelen tovább olvasni. Fogalma sem volt róla, hogy Chris milyen nehéz helyzetbe került. Szétnéz a lakásban. Rend van, tisztaság, holott Chris biztosan nem ezt jön ellenőrizni, mégis olyan szemmel figyelte a nappalit, mintha vendéget várna.

Az ő élete rendben van, ami Chrisnek nem pálya, az neki igen. Ő könnyen vette a művészfilmeket, válogathatott a szerepek között, és anyagilag is bebiztosította magát egy életre. Közben ott volt a színház, ahol most is játszik, ráadásul baromira élvezi. A Pretty Woman, nagy sikerrel futó zenés darab a Piccadilly Theatre-ben és nem cserélné le egy Hollywoodi szuperprodukcióért sem.

Átmos néhány poharat, akkurátusan áttörölgeti, készít be sört a hűtőbe, néhány dobozzal mindig van Chris kedvencéből is.

Benéz a mosdóba, a konyhába, mindenhol patyolat tisztaság van. A kis magyar bejárónő egy kincs. A földről lehetne enni olyan tisztaság van mindenhol.

Csengetnek, és összerándul a gyomra. Az ajtót kinyitja, és egy pillanatra megdöbben.

Ott áll Chris Hemsworth, de mintha nem is ő lenne. Önkéntelenül a néhány évvel azelőtti szerep jutott eszébe róla, az elhízott, igénytelenségig elfajzott mennydörgésisten. Kócos, a haja csak lóg a fejéről, a szakálla elvadult dzsungelként borítja az arcát, mintha csak újabb forgatásról ugrott volna ki hozzá. Az öltözete hiába kifogástalan, terebélyes hasától feszül a zakója, és így az összhatás inkább nevetséges, mint fájdalmas. De Tom jó színész, az egyik legjobb, és ezt most be is kell vetnie.

- Gyere be! - De hiába tárja ki előtte sarkig az ajtót, a másik csak áll, és hozzá méltatlanul, szégyenlős arccal tördeli a kezét.

- A hotelben hagytam a készpénzt, és hát... - A háta mögé mutat, ahol az út szélén parkoló taxis idegesen dobog az ujjaival a kormányon, és kitekinget, félve attól, hogy utasa fizetés nélkül lóg meg.

- Gyere be, mindjárt elintézem. - Hátralép, és a tárcáját magához véve az autóhoz siet. -Jónapot. Mennyi lesz?

- 35font - szól kia sofőr, és fürkésző tekintettel néz rá, aztán a válla fölött a volt utasra. Olyan ismerős volt a nagydarab fickó, és a heves rágózás közepette azon agyal, hogy vajon honnan.

Tom a tárcájába nyúl, és kivesz négy darab ötvenes címletűt, amit átnyújt a sofőrnek. - Remélem ennyi elég lesz? Sajnos nem tudtam visszatartani, sokkal erősebb volt nálam.

Az idős férfi nézi a királynő arcát, aztán Tomra pillant, és felkiált, sőt még rá is csap a kormányra, megjátszott haraggal az arcán. - A mocsok! Hát nem kiugrott fizetés nélkül! Még lenyomozni sem tudjuk ki volt, mert csak úgy leintett az utcán. Szemét hobó. Most fizethetem ki a fuvart helyette.

A kéz újra benyúl az ablakon, és még három papírpénzt csúsztat be. A sofőr mohón elmarkolja, gyűri a zsebébe, és rákacsint. - Micsoda emberek vannak manapság! Ezt meg azért, mert nem is láttuk egymást.

Tom besiet a házba, és megdöbbenve látja, hogy Chris még mindig a hallban álldogál.

- Miért nem mentél be? Tudod hol a nappali. Van sör a hűtőben, szolgáld ki magad.

A barátjából süt az alázat, nyakát behúzva, meghunyászkodva lép a hűtő elé, és még a tartása is megváltozik, ahogy meglátja a szépen sorakozó palackokat. - Te is iszol valamit?

- Még fellépésem van ma!

- Jó a darab! - fordul meg Chris, és a szeme hálától csillog. - A kedvencem.

- Olvastad a kritikákat? - Tom nem reagál a sörre, jobban izgatja, mit tud Chris a darabról.

- Láttam.

Csend telepszik rájuk. Chris kipattintja a sört, és pohár nélkül lehúzza úgy, hogy levegőt is alig vesz közben. Tom nézi, és kezdenek feltolulni belőle a szavak.

- Láttad?! - nyögi ki nehezen, és azonnal becsukja a száját.

Chris kinyit egy másik bdobozzal is, és belenéz Tom szemébe. - Láttam. És tetszett. Mindig is tudtam, hogy tehetséges vagy. A legtehetségesebb közülünk! Csak nehéz volt belátnom.

- Erről most ne beszéljünk.

Tom fejében felberreg a vészcsengő. Akkor is ezzel kezdődött minden. Másfél évvel ezelőtt.

- Én akarok! Megbántottalak, és azóta is bánom!

Chris nyilvánvalóan zavarban van, úgy bámulja a doboz oldalán a feliratot, mintha életében először látná, aztán kiissza, és markának egyetlen szorításával összegyűri. - Vallanom kell! Hallgass meg kérlek!

- Igyál még egy sört, és menj! Vagy el is viheted mindet, és úgysem szeretem.

Meleg kék szemek szomorúan néznek rá, amiket annyira kívánt látni, most idegennek tűnnek, és a régi sebek lassan felszakadva újra sajogni kezdenek. Most józan, mégsem kíván ebbe a vitába belemenni, még hideg fejjel sem.

- Nem!

- Mi az, hogy nem! Ez az én házam, és arra kérlek, hogy most menj el! - Karba fonja a kezét, és megveti a lábát. Néhány perccel ezelőtt még nagy reményekkel telve várt erre a találkozásra, és most véget akar vetni az egésznek.

Élénken él benne az akkori buli. Chrissel versenyt ittak, és Elsa hiába igyekezett őket leállítani, egymást hergelték. Chris részegebb volt, mert közben egy csíkot is felszívott. Elsa aggódó pillantásokkal figyelte őket, ismerte a férjét, józanul is agresszív volt néha, sőt az utóbbi időben egyre többször.

- Tom, gyere ki egy kicsit a konyhába, szeretnék veled beszélgetni - hívta az ünnepeltet. A zene üvöltött odabent, és annyira jól esett egy kis csend, mindkettőjüknek. Tom kedvelte Elzát, kedves, szerethető asszony volt, kicsit háttérbe szorult a férje mellett, de szerelmesen csüngött rajta mindig. - Chris nem beszélt róla, ugye?

- Miről?

- Problémáink vannak. Kezd egyre jobban rászokni a kokainra, és én félek. A kudarcok, a rossz filmek, hogy már egyre ritkulnak a felkérések, nehezen éli meg.

- Nem mondta. De miért? - Tom pillanatra megingott, a sok pia, meg hogy Chris titkolózik, pedig eddig elég sok mindent megbeszéltek, kissé szédítően hatott rá.

- Azt mondta, beszél veled. Hogy kellene egy közös film, vagy valami. Ami fellendítené a karrierjét újra. - Tom megremegett, mert az asszony hozzá bújt. - Túl büszke. Nagyon jól tudod, hogy milyen. Sosem kérné.

Ez volt az a pillanat, amikor el kellett volna húzódnia, amikor barátian meg kellett volna nyugtatnia Elzát, de a sok ital őt is elbódította. És előbújt valami régi sérelem, egy féltékenységi szikra, egy morzsa, egy apró kavics, ami először az ember talpát szúrja, de később már semmi másra nem tud gondolni, csak arra. - Én segítsek neki? Elsa, tudod te, hogy miért írtak ki engem a Marvel filmekből?

Emlékszik rá, hogy a nő könnyes kék szemeiben egyszerre csillant a felismerés és a hitetlenség. Az arcuk már ekkor túl közel volt egymáshoz.

- Igen! Ha úgy vesszük a férjed megzsarolta őket, hogy csak akkor folytatja, ha....

Amikor közölték vele, hogy vége, hogy az utolsó néhány kocka forgatását kezdik meg, hogy ezt az általa annyira szeretett karaktert végleg le kell tennie, alig b��rt koncentrálni. Mindent beleadott, mindent. Lokival együtt akkor kicsit ő is meghalt. Sokáig kerülte Christ, ha lehetett, inkább csak olyan rendezvényre ment el, ahol ő nem volt ott. Aztán hallotta, hogy nem is igaz az egész, csak pletyka, de akkor már késő volt. A tüske ott maradt. Sokan gratuláltak a sorozatnak, Chris nem. Se egy telefon, se egy e-mail, semmi, és ez volt az igazi bizonyíték az árulására.

- Nem tudtam róla! - suttogta Elsa, és remegett a karjaiban. - Megváltozott egy ideje, és én már nem vagyok boldog vele. De a gyerekek...

- A gyerekeknek nem jó, ha az anyjuk nem boldog. Gondolj erre. Önálló nő vagy, egy erős és fantasztikus nő. - Azt akkor már nem az ital mondatta, az szívből jött, és Elsa érezte.

Már nem emlékszik rá, melyikük kezdeményezett, melyikük csókolta meg a másikat, de nem is számít. Hiba volt! Érezte akkor is, de nem tudott leállni. Elsa finom, félénk csókjára erősen, és követelőzen válaszolt. Megszűnt a világ, a zene tompán sajgott a fejében. Kívánta a nőt, más asszonyát, ráadásul a barátja feleségét, remegett a vágytól, és ennek nyilvánvaló jele is volt. Elsa pipiskedett, apró, vékony teste hozzásimult, Tom pedig könnyedén felkapta, a konyhapultra tette, és nem késlekedett. Egy apró mozdulattal húzta le a cipzárt, rántotta félre az útjába álló bugyit, és elnyúlt morgással nyomult egy mozdulattal a nőbe. Elsa szemeit lehunyta, ajka néma sikolyra nyílt és megremegett. A heves mozdulatokra apró nyögésekkel reagált, arcát a férfi nyakába fúrta, és csókolta a hófehér bőrt. Tom térdei remegtek, és azon gondolkodott, hogy felnyalábolja, és magával viszi, fel a lépcsőn, a hálószobájába, amikor valami csörrent odakint. Izmai megkeményedtek néhány másodperc alatt visszatért a valóságba. Az utolsó pillanatban engedték el egymást és váltak szét.

- A büdös kurva életbe! - csörtetett be Chris, maga előtt tartva a kezét. A tenyere erősen vérzett, sápadtan kiabált. - Adjatok gyorsan valamit!

A levegő megfagyott. Chris azonnal megérezte, hogy valami volt idebent, és először a feleségére, aztán barátjára nézett. Tom kénytelen volt elfordulni, mert ágyéka még lüktetett, és ha akkor azt Chris észrevette volna, akkor vége mindennek. De sajnos nem volt elég gyors. Elsa észrevétlen igyekezett rendbe szedni magát, és félve nézte a két férfit.

- Mi a francot csináltatok ti idekint?!

- Chris.... - Elsa kipirult arccal lépett hozzá, és megfogta a kezét. - Várj, mindjárt bekötözlek.

De férje indulatosan elkapta a kezét, és még mindig Tomot nézte. - Úgy látom még időben érkeztem, vagy mégsem? Öltözz Elsa, indulunk haza!

- Várj! Ne indulj így útnak! Be kell kötni a kezed - igyekezett Tom is visszatartani, de barátja mindkettőjüket lerázta magáról. Elsa ismerte ezt az arcát, és Tomot kezdte csitítani.

- Semmi baj, majd a hotelben elintézem. Gyere kedvesem, hozom a kabátodat. Viszlát Tom!

A nő kisietett, de már nem a vágytól, a félelemtől remegett. Tom teljesen kijózanodott, és szerette volna megbeszélni, de barátja inkább töltött magának egy erőset fél kézzel, és őt nézve legurította torkán.

- Mi történt köztetek?

- Semmi!

- Tom! Láttam! - öntött még egy pohár italt, felhajtotta, de ettől már megborzongott. - Téged mindenki szeret! Az asszony is odavan érted - áradt a gúny a hangjából. - Az újságírók szerint még én is. Nevetséges! - köpött ki. Tom tudta, hogy amikor Chris ilyen, jobb nem megszólalni. - Mit képzelnek ezek?!

Chris dühöngött, a poharat a földhöz csapta, és mivel nem tört szét, teljes erőből rátaposott.

- Elegem van belőled! Elmegyek! Nélkülem sehol se lennél! A hátamon kapaszkodtál fel! - Tomnak ez már sok volt, főleg, hogy nem volt igaz. De még mindig nem szólalt meg. - Vagyok olyan jó színész, mint te, hiszen évekig megjátszottam, hogy a barátod vagyok. És még te sem vetted észre, te a nagy Tom Hiddleston, a díjaiddal meg az elismeréseiddel! Évek óta nem bírom elviselni, hogy a közelemben vagy!

- Akkor most miért vagy itt? - A kérdés csendes volt, és fájdalmakkal teli. Csalódott benne, mélységesen csalódott. - Mi az istent keresel itt?!

- Nem tudom. - Chris jó színész volt, de pocsékul hazudott, és Tom már túl rég óta ismerte ahhoz, hogy tudja, csak bántani akarja. És igaza volt! Amit tett az megbocsájthatatlan. A legjobb barátja feleségével... vagyis eddig úgy tudta, hogy ő a legjobb barátja. Őszintének kellett lennie, az elvei ezt követelték tőle. Mindig az egyenes út a legrövidebb, ezt vallotta.

- Igazad van, ha nem jössz be, már fent vagyok a feleségeddel és valószínű, hogy megtörténik, már itt elkezdtük...

Megszabadult a tehertől, de ezzel együtt egy baráttól is. Chris ökle meglendült, és betalált. Nem először. Tom kapott már tőle, az egyik forgatáson ő kérte. De ez most más volt. Akkor visszafogta magát, de nem úgy most. Hallotta megreccsenni az állkapcsát. - Te szemét! Megöllek!

Napokig hallotta utána ezt a fenyegetést, és most is hallja, és napokig érezte a vágyat, ahogy a nő ölére gondolt, de csak remélni tudta, hogy egyéb következménye nem lesz a meggondolatlan aktusnak. Alig várta, hogy elmenjenek a vendégek, amire a botrány után nem is kellett sokat várni, és reszketve könnyített magán.

Mennyire más volt akkor Chris, vérben forgó szemei és a mostani fakón ragyogó kékségével. Akkor egy ördög volt, most inkább angyal. Egy sebzett, és bűntudatban fetrengő angyal, akinek a szárnyait megtépték. - Nem akarok elmenni! Nincs hová mennem!

- És ez engem hol érdekel? Azt mondtad nem vagy a barátom! Hogy eleged van belőlem! Hogy gyűlölsz! - kezdte Tom felsorolni a listát, amit azóta a fejében megírt. - Tudom, hogy te miattad írtak ki a filmből.

Hangos nyögés rá a válasz, és Chris a szavakra nem csak lelkileg, hanem egész testében összeroppan. Lezuhan a kanapéra, és nézi a másik még mindig érintetlen dobozt. Nem részeg, tudta jól, Tom neki ebből a fajtából mindig az alkoholmentes változatot vette meg.

- Talán akkor azért történt az, Elsa és köztem, mert bosszút akartam állni, és őt használtam fel hozzá.

Chris végre felemeli a fejét.

- Soha nem mondtam, hogy gyűlöllek, és tudd, nem használtad ki. Ő is akarta. Bevallotta, hogy ő csókolt meg téged, és ha nem megyek be, ahogy te is mondtad, biztosan több is lett volna egy csóknál. - A dobozért nyúl, de megtörik a mozdulat, és a karja ernyedten zuhan az ölébe.

- Már nem vagyunk együtt. Ott lakik, a gyerekek miatt, de...

- Sajnálom testvér! - buknak ki Tomból az őszinte szavak, és kiszárad a szája. Elsa nem árulta el, hogy több volt az, mint egy csók, és ha eddig nem derült ki, akkor maradjon is titok. Kettejük kis titka. -Tudok segíteni?

- Ezen már nem lehet. Három hónapja nem alszunk egy szobában. Két hete, mielőtt eljöttem Angliába, próbálkoztam nála, bevetettem mindent, nekem jó volt, de ő gondolatban máshol járt. Aztán kérdőre vontam, hogy én igyekszem, és tényleg meg akarom menteni a házasságunkat, de rajta ezt nem veszem észre, mire közölte, hogy neki már egyáltalán nem fontos.

Talán percekig tart a némaság, talán egy óráig, de ami utána jön, arra egyáltalán nem számított - Ott a négy szép gyerekünk. Talán nem tudsz róla, de tavaly novemberben megszületett William. Elsa kérése volt, hogy utánad nevezzük el, és én örömmel belementem. Megkérdeztem, hogy miért, hogy miért nem fontos, hogy miért nem akar velem lenni! És tudod miért?

- Miért? - kapja fel a fejét Tom.

- Mert beléd szerelmes! - mosolyog Chris - Ezt így az arcomba vágta.

Valami bevágódik közéjük, ahogy a gránát szokott a néma csendben bujkálók közé. Élesen robban, és elpusztít mindent. Chris arca eltorzul, és Tom önkéntelenül is hátralép.

Ez túl sok egyszerre, túl sok. Az agya iszonyú sebességgel pörög, számolni igyekszik, de képtelen a dátumokra figyelni. Aztán ahogy a másik nem mozdul, lassan hátrálni kezd.

- Itt az ideje, hogy elmenj! - suttogja riadtan.

~~~