#emberi dolgok

[mindigvankiut]

Dolgok amikben hiszek :

Két test, egy lélek

Megfelelő ember, rossz időben

Második esély

Akiket egymásnak szánt a sors, úgyis együtt lesznek

A tettek felülmúlják a szavakat

Első hiba, másodjára döntés

Hibázni emberi dolog az a lényeg, hogy tanuljunk belőle

A végén minden jóra fordul, ha nem akkor még nincs vége

Az álmoknak jelentésük van

Mindig van remény

Az Otthon nem csak egy hely, hanem egy személy is lehet

Minden okkal történik

@mindigvankiut

[imafraidmyself]

Xy: "Túl sokat vársz az emberektől"

Én: "Ezek csak alapvető emberi dolgok, vagyis annak kéne, hogy legyenek"

Odafigyelés, bizalom, szeretet

Sorolhatnám a végtelenségig....

[csacskamacskamocska]

Breadcrumbing

Egészen addig nem hiszed el, hogy létezik narcisztikus forgatókönyv, amíg nem látod legalább kétszer. A második ismétlődésnél csak fura dezsavű érzésed van, a harmadiknál már az, hogy: nem-hiszem-el-ez-tényleg-létezik!

A narcisztikusnak szüksége van forrásokra. Elsődleges forrásra és másodlagosra, biztosítékokra, hogy ha átmenetileg vagy végleg megszűnne a figyelem és a rajongás az irányába, (vagy gyűlölet, neki mindegy), akkor legyen mihez nyúlni. Mindig több vasat tart a tűzbe, de ezek nem nyílt dolgok. (aki nem járatos a témában, azoknak mondom, hogy az emberek nyíltak a kapcsolataik, barátságaik, emberi viszonyaik tekintetében. Szívesen felvállalják, megnevezik, egyértelműek és őszinték. A narcisztikus titkolózik, kavar, összeugraszt, elbizonytalanít, de ezekben a dolgokban te leszel a hülye, mert ő megindokolja, megmagyarázza, hogy miért van igaza. Mindig igaza lesz, mert logikus, és mert ismeri a gyenge pontjaidat.)

A vágy A narcisztikus horgokat dob be. Egyes kutatók azt mondják, hogy az erős, érdekes emberekre vadászik, mert őket "tönkretenni" élvezetesebb, erőteljesebb és hosszabb ideig ad izgalmat, de más kutatók szerint elsősorban az empatikus emberek vannak veszélyben mert ők könnyebben manipulálhatók. (itt mindenki felhörren, hogy na, ő nem! De ez a baj, hogy azt gondoljuk, hogy nem. Pedig de. Manipulálhatóak vagyunk.) A vágy: neki hogy hiányzik az életéből vagy a jelenlegi párkapcsolatából valami. A gyengédség, a csókolózás, az ölelés, összebújás, amikor megkenik egymásnak a reggeli vajaskenyeret, stb, stb. Sosem a szex. Az túl konkrét és nem a megfelelő emberek akadnak a horogra.

A segítő Azért lenne jó, ha Valaki (valójában neked szól) lenne neki, mert akkor támogatná őt, megtenné neki, kvázi segítene rajta/neki. Ez már kicsit célzottabban támadja a jószándékú, segítőkész embereket. Ha lenne valakim, akkor könnyebben emelnénk együtt a lófaszt a magasba. Vagy ő biztos segítene kontroll alatt tartani "valami tevékenység"-et.

A magány Egyedül fogok megdögleni. Már megírtam a végrendeletem, úgy sem lesz soha senkim. Ha infarktust kapnék, azért döglenék meg, mert senki nem keresne napokig. Én nem beszélek, beszélgetek senkivel Nincsenek barátaim. Nincs senkim.

Ezzel a három dologgal már biztosan van kapása. Érzelem és feladat, az összes empatikus megmentő már horogra is akadt, már csak a válogatás jön.

A narcisztikus nagyon jó emberismerő De nem úgy, ahogy mások, az ő fejében egy exceltábla van, amin kizárólag a gyenge pontjaid és a hibáid vannak felsorolva.

Szerelembombázás Érezni fogod az egymásra hangoltságot, az elismerést, a megerősítést. Nagyszerűek, okosnak, kivételesnek fogod érezni magad. Soha senki nem értette meg őt úgy, ahogy te. Sajnos az exe egy hülye/őrült. (aki ezt csinálta meg azt – ezzel bebiztosítva, hogy ezeket soha ne tedd/ne várd, akkor se, ha ezek amúgy alap dolgok).

Leértékelés Na, azért álljon meg a fáklyásmenet! Ő azért okosabb, ezt azért tudd, azért te ezt meg azt sem csinálod jól. Csak azért mondja, hogy fejlődj. Még olyan szakmai dolgokban is leértékel, amit évtizedek óta tanulsz/művelsz. Amiben korábban akár tanácsot kért tőled vagy elismerte a nagyszerűségedet. Lehobbizza, devalválja az összes tevékenységedet a cipőkötéstől a freskófestésig. Mindent.

Morzsázás Én összezavarásnak neveztem eddig, de a morzsázás nagyon jó kifejezés. Időszakos megerősítés a szakmai megnevezése. Random kapsz dicséretet/megerősítést és ezzel függővé tesz. Mert a szerelembombázás alatt az égben jártál, a leértékelés alatt a pokolban és a morzsázás alatt az életedet kitölti, hogy valahogy visszakerülj a szerelembombázás eufórikus állapotába, és mintha ennek az útját jelölné ki, amikor dob valami érzelmi alamizsnát. Majd mindjárt jó lesz... így kell csinálni, és akkor jó lesz minden. De ugyanaz a dolog két nap múlva felháborodást, hisztit kelt. Ugyanaz a dolog. Amikor ki akarsz szállni, dob egy nagyobb morzsát.

Hitegetés A morzsázással párban a hitegetés megerősít abban, hogy van mire várni, csak alkalmazkodnod, változnod kell, és akkor majd lesz minden. Elviszlek ide meg oda, majd együtt ezt meg azt csináljuk, jó lenne majd..., csak veled tenném/csinálnám, most nincs időm, de majd... Ha rajongsz a búvárkodásért, akkor a körül forog a hitegetés. Ha lószart gyűjtesz vödörbe, akkor a körül. Mintha egy közös álom valósulna meg, majd hamarosan.... Csakhát, soha. De te ezt nem tudod. (eldobás és hoovering (visszaporszívózás) ezt most nem fejtem ki, annyit csak, hogy a narcisztikus addig rángat, amíg el nem vágsz minden kapcsolatot vele. Mert minden kapcsolatát örökre használja a céljaira)

Ha látod is a forgatókönyvet, akár ismered az áldozatot, ne szólj neki. Ott, ahol ő van, amiben ő van, ott nincs értelem. Nem hinne neked. Csak azt bizonyítanád, hogy az exe egy őrült. Minden tetted bizonyítja az igazát. MIND.

Hogy miért? Mert ezeknek a dolgoknak egy része valami módon normálisan is megjelenik a kapcsolatokban. Az ember magányos, vágyakozik, elképzel, elgondol dolgokat. A kapcsolatok először a megismerésben vannak, a "te is én is" időszakban és a kapcsolatokat építik a közös tervek, közös jövőkép. A kapcsolatokban őszinték vagyunk, megmondjuk, ha valami nem tetszik, ha változtatni szeretnénk. Néha jobb, néha rosszabb napokat élünk meg együtt. Alkalmazkodni és várni is kell.

Miben különbözik akkor? Egy nap arra jössz rá, hogy az egész életed a narcisztikus körül forog. Várod, hogy jelentkezzen, várod, hogy örüljön, várod az elismerését, összetör a vita, a nézeteltérés, alakítod magad, hogy neki megfelelj, kontroll alatt tartod magad, nehogy lebasszon valamiért, elbizonytalanodsz a saját értékeidben, közben akarod, hogy végre igazán jó legyen vele, ahogy volt valamikor és amivel kecsegtetett és aminek te vagy az akadálya. Csak te.

És most azt gondolod, hogy ez veled nem történhet meg. Ha olvasod ezt a blogot, akkor de. Akkor te empatikus, érdekl��dő és támogató típus vagy és ezeken keresztül manipulálható egy narcisztikus számára. Ott van melletted. Most várod az üzenetét.

[angelofghetto]

Némi vonalas próbálkozástól nem mentes, de meglepően hallgatható Hír tévés (rádiós) riport, ami főleg Kéri egyensúlyérzékének köszönhető.

A régi arcok egyike, akit mindig jókedvvel hallgatok, mert ha időnként mellé is nyúl a kikényszerített jóslataival, laza természetességgel bírálja felül a korábbi tévedéseit, és ettől nem lesz kevesebb, inkább egy folyamatosan gondolkodó, kételkedő, önmagával vitatkozó ember, akit érdekelnek a dolgok mögött húzódó emberi folyamatok is. Szeretem ahogy sztorizik, olyan, mint egy élő törikönyv vicces lábjegyzetekkel.

[spraystory]

A lehúzás

A graffitisek etikai kódexe az az íratlan szabályrendszer, amit idővel mindannyian megkapunk amikor ennek a közösségnek tagjaivá válunk, mindannyian megtanuljuk vagy hozzászokunk és általánosságban véve mind be is tartjuk ezeket. Én még csak nem is gondoltam rá soha, hogy nem úgy vannak a dolgok, mint ahogy tapasztaltam-tanultam, sosem jutott eszembe hogy egy-egy klasszik firkász szituációt megkérdőjelezzek, például hogy miért tiszteljük az oldschool arcokat, miért nem fedjük le ennek vagy annak a rajzát vagy hogy miért kell valakinek adnia kannákat egy-egy összetűzés elsimítására. Meg kell jegyeznem hogy szerencsére én soha nem adtam kannát senkinek, de nem azért mert akkora king lettem volna, hanem pusztán mert igyekeztem az olyan szituációt elkerülni aminek következménye ez lehetett volna. De ami még fontosabb, hogy nekem soha eszembe sem jutott volna így megtorolni bármiféle tettet. A kanna "váltságdíjnak" kétségtelenül meg lehet a maga létjogosultsága, de szerintem ez a féle vita elintézősdi nagyon könnyen átcsaphat nettó lehúzásba ami viszont szerintem aljas és teljességgel etikátlan módja egy-egy vita rendezésének. Noha velem soha nem történt ilyesmi, több ilyen esetnek is szemtanúja voltam. Azt gondolom hogy ezek az árnyoldalak is éppúgy hozzátartoznak a teljes képhez mint a vicces sztorik. Fontos, hogy egyáltalán nem célom senki lejáratása, sem a tettesé, az áldozaté pedig végképp nem, még ha a tettes az egyetemes emberi értékrendjeink szerint morálisan meg is érdemelné. Annyira azonban állást foglalhatok, hogy bátran kijelentem : a lehúzás aljas és gyáva tett.

Útonállók

A kétezres évek elején, olyan 2002 körül, egy meleg nyári napon bejött a Burnerbe egy kissrác, aki - amint bemutatkozott - break táncos ismerőseink kis haverja volt. Vett kannát, markert, miegymást. Pár szót csevegtünk is, hogy az izéék meg az izéék üdvözölnek minket és ilyesmik. Másnap, ugyanez a fiú ismét megjelent a boltban és kb ugyanezeket még egyszer megvette, ezúttal azonban már elég szomorú hangulatban. Kérdeztük, hogy hát mi lett a tegnapi cuccokkal? A srác nagyon elszomorodott és elmesélte hogy nem sokkal miután eljött a Burnerből, az egyik sarkon fiatal srácok ( nála idősebbek) eléálltak és követelték hogy minden vásárolt cuccát adja csak oda, különben ellátják a baját. Szegény fiú úgy megijedt hogy mindenét odaadta. Megszégyenítve hazakullogott tehát, majd másnap inkább megtartva magának a történetét, megint megvette a kis cuccait nálunk. Mi persze megdöbbenve hallgattuk ezt a sztorit, különösen a magunk helyzetéből kiindulva, hogy ki merészel ilyen gaztettet elkövetni a mi vásárlóinkkal? Mondtuk hogy vigyázzon magára és ha ismét megtörténne ilyesmi, mihamarabb értesítsen minket. Igen ám, de amint elment a boltból, nem sokkal később ismét visszajött, ezúttal már könnyes szemekkel és teljesen rémülten újságolta hogy megint elvették tőle mindenét, ugyanazok, ugyanott. Síri csend lett a boltban. System, aki jó szokása szerint épp a shopban lógott, elkomolyodott arccal felemelkedett a helyéről, Zai és a többiek, csodálkozva kérdezték : - Mi? Most komolyan? Ez most volt? Hol vannak? Mutasd meg! Több sem kellett, valóságos hajtóvadászat indult a lehúzós útonállók ellen. Kisült, hogy a két srác alig pár sarokra a Burnertől ólálkodott, áldozataira várva. Pillanatok alatt meglettek. A többiek visszaterelték őket a Burnerbe, aminek ajtajai bezáródtak, ablakai elsötétültek. Szegény ördögök, alapos számonkérésben részesültek. Persze ott helyben nem tudták visszaadni a korábban lenyúlt cuccokat, vagy az árukat rendezni így azt hiszem egy kulccsomót és - mivel épp nyár közepe volt - a pólóikat kellett otthagyniuk zálogban. Végül csupasz felsőtesttel kellett hazamenniük a belvárosból, a pólóikért soha többé nem jöttek vissza de egyébként sem láttuk őket többször.

A Jó és a Rossz találkozása

Ez egy nagyon kellemetlen történet, mert hazai graffiti világában mindkét érintett igen ismert és engem akkor eléggé megdöbbentett hogy ez megtörténhetett. Itt már éreztette a hatását az idő, ami miatt a fiatalos, harcias küzdésvágy már alábbhagyott bennünk és átvette a helyét a megfontolt gondolkodás, a mérlegelés. Hogy a sztorit diszkréten kezeljem és a szereplők névtelenségben maradjanak,  ezért a feleket Sergio Leone kultikus westernje után csak "Jó" és "Rossz" néven említem. Ennek a történetnek azonban nem volt semmi különös happy endje. Csak a szomorú tények maradtak és az örök szabály, miszerint az okos enged. A Wesselényi utcai Shopp ideje alatt, talán olyan 2008-2011 között történt valamikor ez a szomorú eset. "Jó" aki egy igen csendes és tisztességes stylemaster, egy ízben az akkoriban divatos romkocsmák egyikében töltött egy estét a baráti társaságával. Röviddel ezután ( talán néhány nap elteltével, de lehet hogy már másnap - erre pontosan nem emlékszem ) egy másik writer, "Rossz", aki szintén igen ismert szereplője volt a hazai graffitis életnek, megjelent a Shoppban ( vagy beküldött valakit maga helyett ) , azzal a szöveggel hogy hát az a helyzet hogy "Jó" abban a romkocsmában, ahol mulatott, bizony elhagyta a fényképező gépének a memória kártyáját, amit történetesen “Rossz” egyik haverja talált meg véletlenül.” Nekem az lenne a természetes, hogy rögtön megkeresném a gazdáját és visszaadnám neki, és ha van mindannyiunkban egy egyetemes graffitis etikai szabályrendszer, azt érzem az is ugyanezt diktálná. De nem ez történt. "Rossz" elmondta hogy a memória kártyán "Jó" graffitijei vannak és ha jól emlékszem az volt a nyomós indok hogy állítólag “Jó” arca több fotón is látszik. Na most ez az állítólagos haverja kijelentette hogy viszi a kártyát a rendőrségre! De “Rossz” volt olyan szuperjó arc hogy “rá tudta beszélni” a haverját hogy ne tegye, de sajnos a haver azt üzente hogy ok de akkor kér X mennyiségű kannát cserébe hogy a memóriakártya visszakerüljön a gazdájához. Tulajdonképpen ez egy nettó zsarolás volt. Természetesen megdöbbenten hallgattuk a történetet és egy másodpercig sem hittük el. Azonban "Jó" volt annyira józan és balhéktól mentes, hogy rögtön kijelentette: ő bizony inkább minden kérésnek eleget tesz, mintsem hogy egy ilyen ostobaság miatt mélyebb konfliktusba kerüljön, arról nem is beszélve ha tényleg a rendőrség kezei közé kerül az ügy. Szerintem bölcsen döntött. Mindazonáltal megjegyezném, hogy nagy eséllyel "Rossz" csak blöffölt a rendőrséggel, de "Jó" értelemszerűen nem mert kockáztatni. Végül is ha valaki elég arcátlan ahhoz hogy egy ilyen követeléssel előálljon, ahhoz is elég elszánt lehet hogy valóban a zsaruknak adja a bizonyítékot. Végül, a megbeszélt időpontban "Rossz" megjelent a Shoppban, ahol "Jó" és persze közülünk többen vártuk őt. Halotti csend volt. Senki sem szólt egy szót sem. "Rossz" bement a pult mögé, leválogatott - ha jól emlékszem - kb 25db kannát, ránk nézett és közölte hogy megvagyunk. Ott és akkor, valóban visszaadta az elhagyott memória kártyát. Összecsomagolt és megsemmisítő pillantásainkkal kísérve, kisétált a boltból. Nem volt kakaskodás, sem vita, sem hadakozás. Csendben történt egy aljas lehúzás, aminek a károsultja egy valóban derék ember volt. Az egész rettentő szánalmas és szomorú ügy volt. Semelyikünk sem szólt bele és nem azért mert gyávák lettünk volna. “Rossz” azt az utat választotta hogy szembegy az erkölccsel és mindazzal az ellenszenvvel amiről tudta, hogy kiváltja majd belőlünk, mégis ragaszkodott a zsaroláshoz. Neki fontosabb volt 25 kanna mint a becsület. “Jó” azt a döntést hozta hogy lerendezi a dolgot úgy ahogy azt kérik tőle, ezzel remélhetőleg egy életre megszabadul ettől a problémától. Itt ránk nem volt szükség. Tudtommal soha többé nem volt semmilyen kapcsolat a két fél között.

[fovarosiblog]

Sorozatok

Tessék, akkor itt az én listám a kedvenc filmsorozataimról az elmúlt 46 évből.

1899 (NETFLIX)

Mindössze 8 epizód. Egy hajóútnak indul, amit egy németektől az angolok által átvett hajóval hajtanak végre. Tipikus századfordulós szitu, mennek Amerikába egy jobb élet reményében. Aztán egyre furább dolgok derülnek ki az utasokról, aztán egyre megmagyarázhatatlanabb dolgok vezetnek újabb és újabb csavarokhoz. Minden rész nagyon izgalmas. A Dark alkotóitól.

DARK (NETFLIX)

Iszonyat profin megírt, nagyon izgalmas, de nem túl félelmetes sorozat. Egy német kisvárosban indul a sztori: egyik napról a másikra eltűnik egy gyerek. Azt már csak mi, nézők tudjuk meg a sorozat elején, hogy nem halt meg, hanem visszament az időben. Egy atomerőmű, egy barlang, pár eltitkolt múltbeli esemény teszi izgalmassá a folytatást. Ja, és a főcím mellett a zene is eszméletlen jó. Egy hátránya van: nagyon sok szereplővel játszik a sorozat, nehéz követni a sok szereplőt a több idősíkon. Én konkrétan leírtam a családokat, a családtagok neveit, hogy tudjam követni az eseményeket. Az első két évadot mindenképpen nézd meg. A harmadik évad nekem már sok volt, azt már nem néztem végig.

THE GOOD PLACE (NETFLIX)

Nagyon szórakoztató, jó humorú sorozat az emberi esendőségről, jóról és rosszról. Amikor a szőke hölgy végül rájön, hogy hol van, hát az a mondat azóta is mém - nem akarom itt és most lelőni a poént.

CHERNOBYL (HBO)

Már ma klasszikus darab a 2019-es sorozat. Iszonyat jó sorozat, mert nem dokumentumfilm. Bár törekedtek erősen a történelmi hűségre, a figurák szinte kivétel nélkül valós történelmi szereplők. De nem ezt tették meg lényegivé, hanem azt helyezték fókuszba, hogy ez a katasztrófa hogyan történhetett meg. Hogy mi az, ha az állam nem működik, ha felelőtlen emberek kerülnek felelős pozícióba. (Ne feledjük, 2017 és 2021 között az amerikai elnököt Trumpnak hívták.) Innen jön a klasszikus mém is: a sugárzásmérővel mért 3.6-os értékre mondott not good, not tragic.

THE LAST OF US (HBO)

Valamiért mindig az jut eszembe erről a címről, hogy lasszófasz, pedig az nem is jelent semmit. Általában véve totál hidegen hagynak a számítógépes játékokból készült filmek, mivel sosem vonzottak annyira a számítógépes játékok. Ez viszont üdítő kivételnek bizonyult. Az, hogy folyton újabb és újabb helyszínek felé mennek tovább, ahol újabb és újabb akadályokba ütköznek, eléggé mutatja, hogy itt egy ilyen adaptációról van szó, de itt végre sikerült egy jól kitalált sztorit végigvinni. Jók a karakterek, mindig van min izgulni, és az epizód végén nagyon akarod tudni, hogy innen mi lesz tovább. Ja, és ha egyszer véget ér a sztrájk az amcsiknál, akkor majd valszeg lesz egy újabb évad is belőle.

LOST IN SPACE (NETFLIX)

Elsősorban tinédzser korú gyerekeknek szánták ezt a "netfilxes e.t."-t, de jó lett, felnőtteknek is izgalmas. Mindig van benne valami izgalmas újdonság, és közben szájbarágás nélkül tanít arra, hogy állj ki a másikért, hogy együtt erősebbek vagytok, és még sok minden jóra. Amúgy ezt német nyelvtanuláshoz is be akarom majd vetni: németül, német felirattal újra végignézni az egészet.

STRANGER THINGS (NETFLIX)

Nekem a 80-as évek nosztalgia is beszippantós volt a walkman-es, utcán bicajozós világgal, az akkori zenékkel, bár a vasfüggöny túloldalán nyilván nagyon másképp volt ez, mint a trabantos oldalon. De a sztori is jó, a gyerekszínészek is jók, van benne felődés, nem csak ugyanannak az elpuffogtatása újra és újra - amiért például a Gotham-et hamar otthagytam.

BIG LITTLE LIES (HBO)

A sztori egy tökéletes világ leírásaként indul: kőgazdag családok egy tengerparti sáv mentén, mindenkinek szép a háza, új az autója, és az övé a világ legcsodásabb gyereke. Aztán kiderül, hogy ezek az emberek nagyon is esendők, az ő kis hibáikkal együtt. Aztán kiderül, hogy kis hibák helyett... de nem akarom lelőni a sztorit, nézd meg, nagyon izgi, thriller jellegű sorozat, részről részre egyre durvuló helyzettel.

PHILOMENA CUNK SZERINT A VILÁG (NETFLIX)

Rég láttam már ennyire röhögős sorozatot. Nálam ennek a kategóriának a Monty Python lesz az örök istencsászára, de ez a sorozat is rohadt jó poénokat dobál be játszi könnyedséggel. Habkönnyű szórakozás, de végre egy sorozat, aminél rendszeresen fel tudtam hangosan röhögni, hogy ÚÚÚRISTEN ÁÁÁÁ....

És most jössz te: adj hozzá még egy ajánlót!

[enk1du]

a Pohoda még mindig a legcsodálatosabb fesztivál, Trencsén még mindig hatalmas kedvenc, a juhtúrós sztrapacska még mindig a legjobb fesztiválkaja, de az idei nem a szokásos dolgok miatt maradt emlékezetes, pedig elég sok jó koncertet ugrálhatott vagy álldogálhatott végig az ember, ha bírta a meleget. a covid alatt két fesztivált sem rendeztek meg, a tavalyira nem tudtunk elmenni, úgyhogy 2019 óta most mentünk vissza először. ami azt jelenti, hogy a háborús első évében nem voltunk, tehát nem tudom, hogy tavaly mi volt a helyzet. idén az volt a helyzet, aminek itthon is lennie kéne.

úgy alakult, hogy az első koncert, amit láttunk, Alina Pash volt. elég erős élmény úgy, hogy az ukrán barátnődet próbálod utolérni, hogy kiderüljön, mindenkije túlélte-e a Lviv elleni rakétatámadást. mindenkije túlélte, az ajtók és az ablakok mondjuk, nem annyira, mert a rakéta nagyon közel csapódott be a házukhoz, de hát szerencsére most nyár van, mekkora szerencse. elég erős élmény úgy, hogy csak arra tudsz gondolni, hogy te itt vagy egy fesztiválon, ők meg ott vannak hatótávolságon belül. MMO, tudom. aztán Suzanne Vega elénekelte a Last Train From Mariupolt, ami olyan, hogy ha egyszer hallottad élőben, soha többé nem tudod elfelejteni. aztán jött a Dakh Daughters, és a legeslegerősebb koncert, amin valaha voltam. vagy hát mondjuk, hogy dark cabaret. politikai színház. irodalom. van ez a hét nő, akik mindenféle zenekarokban játszanak, pl. a DakhaBrakhában. a Dakh Daughters a Majdan előtt alakult, olyan művészileg könnyen feldolgozható témákról énekelnek, mint a megszállás és a háború, és már 2015-ben is felléptek a Pohodán. a kedvenc mondatom róluk a Wikin: They often use texts by famous authors in their lyrics (e.g. Taras Shevchenko, William Shakespeare, Joseph Brodsky, Charles Bukowski, Shaggy).

van pl. daluk, ami arról szól, hogy anyának és gyermekének el kell utaznia egy másik országba, ahol minden más lesz, és ők is mások lesznek, vagy pl. egy olyan, amiben egy öregasszony monológjába kúszik bele a háború. van egy, amiben felsorolják, hogy mit szeretnének most csinálni. teljesen hétköznapi dolgokat, amiket épp nem lehet. aztán elénekeltek egy dalt a legmagányosabb szigetről, és valaki bekiabálta, hogy orosz hadihajó. szlovákul kiabálta, de még az én kb. 20-25 szóból álló szlovákommal is elég egyértelmű volt, hogy mi hangzik el. és erre a tömött sátor egy emberként kiabálta vissza rá, hogy húzz a faszba. bárhogyan is próbálnám, képtelenség lenne leírni, hogy ez milyen pillanat volt. vagy hogy ez a koncert milyen egy óra volt. konkrétan megmozdulni sem tudtam egész idő alatt, és nagyon hálás voltam, hogy abba a sátorba szervezték, ahol ülni is lehetett. tudom, hogy egy fesztivál nem reprezentatív, és hogy ott sokkal nyitottabbak az emberek, de mindenki olyan természetesnek vette a szolidaritást, amilyennek mindenkinek vennie kéne, akiben még maradt valami emberi. az egész fesztivál tele volt ukrán fellépőkkel, akikre tényleg rengeteg ember volt kíváncsi, szerintem Alina Pashon többen voltak, mint Jamie XX-en. a koncertek előtt/alatt/közben lehetett pl. segélyszállítmányokat bepakolni, álcahálót fonni, ráfújni egy menőautóra bármit a szívecskétől az O1G-ig, ezek mind mennek majd oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. nem emlékszem amúgy, hogy a körúton belüli magyar fesztiválok annyira tele lennének ukrán fellépőkkel, pedig mi mind nagyon szolidárisak vagyunk, igaz, hogy már egy év eltelt, hát annyi még gombócból is unalmas. (tudom, hogy Alina Pash fellépett idén Pesten stb.)

találtam egy krakkói koncertet, nagyjából ugyanazzal a setlisttel, mint a pohodás volt, a videón sajnos lengyel felirattal megy a vetítés, a fesztiválon angol felirattal ment. bárhol belefuttok a Dakh Daughtersbe, szerintem nézzétek meg őket.

[egy-lany-blogja]

„(...)És mikor a kapcsolatom a végéhez közeledett, az akkori társam egyszerűen kimondta:

— „Jól esne már, ha végre valaki csak elfogadna engem úgy, ahogy vagyok.“

Én pedig tiszta szívvel azt tudtam erre felelni.

— „Tudod, én egész idő alatt, legjobb képességeim szerint, elfogadtalak Téged úgy, ahogy vagy. Elfogadtam, hogy vannak dolgok, melyek nem működnek közöttünk, s ezek gyakran diszharmóniát eredményeznek a kapcsolatunkban. Elfogadtam, hogy amikor összevesztünk, kivétel nélkül mindig én kértem bocsánatot és kezdeményeztem a megbékélést.

A szemet szúró gond az egészben csupán annyi volt, hogy Te abban a hitben éltél, ha valaki elfogad Téged, az egyidejűleg azt is jelenti, hogy nem szükséges változni/változtatni és tovább fejlődni.

Te nem egyszerűen azt óhajtottad, hogy valaki fogadjon el téged, hanem sokkal inkább azt, hogy valaki fogadja el azt a TÉNYT, hogy te beleragadva akarsz maradni a komplexusokban, hogy szemet akarsz hunyni minden felett, amin dolgozni kéne ahhoz, hogy az emberi kapcsolataid egészségesek legyenek. Azt akartad, fogadja el mindenki azt, hogy te nem szeretnél feljebb jutni annál, mint ahol már évek óta megragadtál.

Pedig az elfogadás, Kedves, nem erről szól.

Mikor elfogadjuk a párunkat, úgy, ahogy van, az azért van, mert szeretjük és felismerjük, hogy jelenleg ez a LEGTÖBB, amire képes, VISZONT ez az elfogadó szeretet, amivel körbe veszem, nap mint nap segíteni fogja őt abban, hogy mennél feljebb jusson, fejlődjön, kivirágozzon, ezáltal a kapcsolatunk is, mind azzá válhasson, akivé képes, és szép lassan minden „mérgező“ béklyót együtt fel tudjunk oldani.

Azt el tudtam fogadni, hogy egykoron méltatlan és mély pontra kerültél, így váltál azzá, aki most vagy — azt viszont nem tisztem elfogadni, hogy te innen soha nem is akartál kimászni és soha nem akartad megpróbálni újra szeretni önmagad.

Mivel én szeretem és kiváltképp tisztelem önmagam, meg kellett hoznom azt a döntést, hogy külön utakon menjünk tovább. Egy ilyen kapcsolat bilincs, kalitka, börtön egy olyan ember számára, aki érzi, hogy ő most már, boldogan, szárnyalni akar és szárnyalni képes.

És hogy el kellett válnunk egymástól: ezt is SZERETETTEL el tudom fogadni.

Őszinte hálával köszönök mindent!“

[ Andrea V. ]

Úgy gondolom, ez az írás rámutat arra, hogy a szeretetből fakadó elfogadás NEM foglalja magában azt, hogy belenyugodjunk ill. beletörődjünk abba, hogy valójában nem érezzük jól magunkat a társunk mellett. A kapcsolat mindig egy csónak, melyben két ember ül, és MINDKÉT FÉLNEK eveznie kell ahhoz, hogy ez a bizonyos csónak mindig előre és előre tudjon haladni.

Az elfogadás annyit jelent, hogy felismerem és megértem, hogy a másik ott tart, ahol éppen tart, és ehhez mérten nem tud egyelőre többet nyújtani annál, mint amennyit nyújt, viszont megteremtem számára azt az atmoszférát magam mellett, amelyben szabadon fejlődhet, HA AKAR.

Ám amikor látványosan nem jutunk feljebb, egyről a kettőre, s minket ez már lehúz, MÉGIS benne maradunk a kapcsolatban, az már nem az elfogadás hatásköre — hanem az már a ragaszkodás, a félelem az elengedéstől, a kényelem, a megszokás, naív várakozás , szorongás az egyedülléttől...

Fel kell bölcsen ismernünk, hogy amit teszünk, az mely pontig kitartás, és mikortól erőltetés.

( Namaste ॐ Facebook oldal szerkesztője )

Köszönöm szépen!

[rosszulorzott]

gaza anon- ok, "az, akinek vegtelenul tobb hatalma van a konfliktusban, az inkabb talan megse oljon meg civileket es gyerekeket hatlamas mennyisegben" = "warmongering masinéria kiszolgálója"??? mert amit izrael csinal, az nem warmongering, hanem az emberi jogok maximalis tiszteletevel intezett, precizios csapasok, es az csak tok veletlen, hogy kozben a blokaddal nincs viz, elelem, korhazak porig rombolva, es a civilek partikazva alljak el a segelyes kamionok utjat gaza fele? feladom, tenyleg. 🤮

gondolom nem ez volt a terv, hogy elveszted a türelmed. de ez maga az a hatás, amit a warmongeringnek tudok be: olyan mértékben sarkítani a témát és felszítani az indulatokat, hogy az elvágja a kommunikáció lehetőségét

ezt részint szándékosan gerjesztik, a háború (és a kapcsolatos külső hatalmi érdekek érvényesítése) részeként, részint belesodródik és felzabáltatja magát vele valid igazi jó szándékú emberek tömege. dühítő, igazságtalan és undorító, hogy a jó érzéseinket használják ki így és erre - de az nem segít, ha nem nézünk oda. ebből a szempontból olyan, mint a szisztémás rasszizmus, szexizmus stb. nem elég elviekben a helyes elveket vallani, hanem minden ponton figyelni kell és kérdőre vonni a meggyőződéseinket, hogy azok mennyiben származnak magából az elfogult (biased) rendszerből és közegből. így kell ellenállni ennek az érzelmi manipulációnak is. szándékosan, kitartóan, napi gyakorlatként

a beszélgetés, ami lefolytatható lenne és le is kellene folytatni, nem lehet egyoldalú. nem írhatja le annyival a konfliktusok egyik szereplőjét - a területet, az államiságot, az életeket, az elszenvedett agressziót - hogy csak az az érdekes benne, hogyan állítsuk meg. nem keresheti arra a választ, hogy mi védi meg a palesztinokat, ha nem keresi arra a választ, hogy mi védi meg a zsidókat. ennek a szempontnak a beemelése nem jelenti azt, hogy automatikusan izraelnek, az állam politikai és hadi vezetésének adunk igazat, de amíg ez kimarad a szempontokból, addig a párbeszéd nem valósul meg. én ilyen véleményekben reménykedtem, amikor azt írtam, hogy a 26 tagállam talán okosabb nálam, és kinyilvánítottak olyat, amik erre derítenek fényt

egy hasonlatomban, amire nem reagáltál, a 2 vh végét hoztam példának, ahol lehetett választani a két tömb között értékalapon. a nácikat le kellett verni. ugyanígy meg tudom nevezni az ukrajnai és az izraeli helyzetben is a felelőst: az orosz agressziót vissza kell verni, a hamasz/x néven futó fundamentalista, terrorista, hódító formáció agresszióját vissza kell verni. orbán önkényuralmát és az ország népe ellen, európa nehezen kivívott békéje ellen folytatott háborúját vissza kell verni. semelyik cél ezek közül nem igazol a szememben _minden_ eszközt, de a cél maga megnevezhető, megnevezendő és vállalandó. amik ezek miatt történnek, azok nem lesznek tiszta dolgok, nem fogják képviselni maradéktalanul az elveinket, és mindent el kell követnünk a mocskos realitásban, hogy emlékeztessük magunkat rájuk. de az elvi tisztaság nevében nem adhatjuk fel a küzdelmet és főleg nem csinálhatunk hátraarcot és háríthatjuk az áldozatra a felelősség egészét

ezért nem azzal segítünk a helyzeten és minden ártatlan áldozatán és résztvevőjén bármelyik oldalon, ha mi is elveszítjük a fejünket, akiknek legalább annyi kiváltsága van, hogy nem teljesen közvetlenül érint

[troger]

mindeközben a randifronton

épp a harmadik találkozón vagyunk túl, holnap gurulunk a tengerhez egész napra, szóval kedvezően alakulnak a dolgok

csakhogy ugye én egyből a második randi után elveszítettem az állásomat

ezt a tényt ma még sikerült elhallgatni, de sokáig nem tudom és nem is akarom

de valamelyest halogatom, mert szégyellem magam, és tudat alatt félek is, hogy ezért egyes emberek lenéznek

vagy talán még kellemetlenebb, ha sajnálnak miatta, és/vagy segíteni akarnak - ami egy abszolút normális emberi reakció, csak pont egy bimbózó valamiben tök felboríthatja az egyensúlyt és egyenrangúságot, ha belecsúszunk egy segítő-rászoruló felállásba

és azt sem kéne, hogy ez legyen a téma, amikor találkozunk

pedig nyilván egy rendes, jószívű és segítőkész emberkéről van szó, ennyit már tudok, úgyhogy hiába szeretném nem túlagyalni ezt az egészet, úgy érzem, okosan kell csinálnom, hogy ne basszam el 🧠

elijeszteni sem akarom azzal, hogy nyomorult vagyok, de magamhoz láncolni se

közben meg már nem érzem magam annyira nyomorultul, próbálok nyaralgatni és pozitívan hozzáállni a helyzethez, viszont még nem kezdtem el munkát keresni, az kevésbé lesz vidám...

[hobbygilda]

Szeretettel bárkinek bármikor bármilyen alkalomra

Életed bizonyos szakaszában egyszerre kell majd kézben tartanod egyszerre nem igazán kézben tartható dolgokat, de ezzel sem lesz semmi baj. Az ovistársak, osztálytársak, csoporttársak, kollégák, rokonok, barátok, szomszédok, közös képviselők jönnek-mennek majd, némelyikük problémájába hol túlzottan belelátsz, hol nagyon nem. Kérni fognak dolgokat szüntelen. Te igyekszel megadni nekik. Mérlegelsz, átadsz és ellenállsz. Lesz, hogy belebuksz.

A belső szobád, irodád, asztalod, fiókod leghátsó fiókjában lesznek vállalhatatlan dolgok – hol a polgári és emberi jogok, hol csak a legbelső világod mércéjével mérve vállalhatatlanok. A külső irodádban majd talán nem is tárolsz semmit. Nem mindig fogod tudni, mit hová rejtettél el magad és a világ elől, mit hazudtál kinek, hazudtál-e testvérednek, felebarátodnak, magadnak, ha egyáltalán, vagy csak tudatmódosított külső és belső életed folyik egymásba egyedi és megismételhetetlen módon, és amelyről akkor majd azt hiszed, biztosan mással is előfordult már, biztosan más is megérti, én biztosíthatlak: nem fordult elő mással és nem fogja megérteni. A hetes buszon lehet probléma, ami a százhetesen nem az, a második emeleten meg se kottyan, amibe a hetediken belehalsz, és viszont.

Nem minden út végén vár téged a nagy varázsló, hogy szívet, észt, bátorságot, aranyesőt, boldogságot, egészséges testet, hozzá többé-kevésbé egészséges testképet adjon neked ajándékba. El kell venned. Ha nem tudod elvenni, együtt kell élned azzal, ami van. Nagy varázslók, kis energiabefektetéssel és nagy hatékonysággal dolgozó magánéleti kócsok, tökéletesen beállított közlekedési lámpák, valamint ideális gyalogosok a valóságban nem léteznek. Minden ember halandó. Szókratész halandó. Szókratész ember. A közös képviselő, a szomszéd, de még a büdös ember is ember. A viszonzott és kiegyensúlyozott párkapcsolatnak nincs saját bejáratú istene, és egyik isten sem adja azt ingyen – ha adja egyáltalán. A szemészeten, a nőgyógyászaton, az urológián és a temetkezési vállalkozónál sorszámot kell húznod, és ki kell állnod a sort. Ha mégis előre engednek, ne bízd el magad. Van, hogy te temetsz majd másokat, de a végén, ha szerencséd van, téged temet el valaki. Értékeld a test dolgait, de ne értékelj túl egyetlen tökéletes testrészt és egyetlen tökéletesen működő belső szervet sem. Elmúlik. (Ugyanakkor kiegészítés: szeresd a testem, bébi, végtelen maraton.) Ne gondolj túl sokat a halálra, de minden sorban álláskor, minden hetes buszon és minden konyhaasztalnál számolj vele.

Nem minden konyhaasztal alkalmas baráti és párkapcsolati beszélgetésekre. Nem minden konyhaasztal szögletes. Nem minden konyhaasztal kerek. Nem minden villamoson leszel majd képes kéretlen sms-ekre válaszolni, és ha válaszolsz, nem mindig leszel képes a passzív agresszió mélységes mély kútjának kávájára felmászva visszakapaszkodni a kintbe pusztán a szavak erejével. Nincs minden szónak ereje. Felejtsd el emberi kapcsolataid átláthatóságát. Kapaszkodj erősen, hogy beléd is kapaszkodhassanak. Idegen emberek írásos üzeneteit ismerős buszokon ne olvasgasd, ismerősökét is csak korlátosan és inkább titokban, bonyolult és átláthatatlan életüket ne véld átlátni és megfejteni.

Ne tulajdoníts túl nagy jelentőséget a talált tárgyaknak. A távolságot mint üveggolyót nem kapod meg sem a kormányablakban, sem a körzeti orvosi rendelőben. Bátorságot, boldogságot se zárjegyes, se zárjegy nélküli dolgoktól ne remélj. Úgy általában remélj nyugodtan, de ne mindig. Amikor nem kell majd remélned, azt nem fogod tudni előre, csak utólag. Meg fogsz lepődni. Mindig meglepődsz majd, és mindig rosszul fog esni. Lesz, hogy egy túlzottan megkedvelt ember írásos üzenetét akkor kell majd megfelelően és higgadtan értelmezned, amikor munkahelyi, üzleti környezetedben munkahelyi, üzleti énednek kellene inkább felülkerekednie. Lesz, hogy egy munkahelyi, üzleti környezetben megkedvelt ember írásos üzenetét akkor kell majd megfelelően és higgadtan értelmezned, amikor magánéleti énednek kellene inkább felülkerekednie. Lesz majd, hogy barátod egy munkahelyi prezentáció valós ideje alatt szembesít írásban az élet feloldhatatlan ellentmondásaival, és lehet, hogy egyszer szóban kell elmondanod mindazt, ami leírva sokkal inkább tűnt elmondhatónak. Lesz majd, amikor az egészből – értsd: hetes busz, kapaszkodó, külső és belső iroda, közös képviselő, hetedik emelet, konyhaasztal stb. – semmit nem értesz.

Lesz, amikor sem munkahelyi, sem magánéleti ember nem leszel, hanem csak egy darab kiköpött szar leszel, de ne add fel soha az álmaid. Apropó. Nem mindig fogod érteni az álmaid, ám ettől azok nem kevésbé lesznek érdektelenek más, érthetetlen álmokat álmodó emberek számára. Lehetőség szerint ne oszd meg másokkal az álmaid. Vagy ne állítsd nyilvánosra mindig.

Szaniszló Judit

(megjelent a Józsefváros Újságban 2023 júniusában)

[ikkenhissatsu]

Tl;dr

Az életrül. Krisztusi korba léptem én, és kéne valami pátoszos, enyém a világ sztorit írni. Spoiler alert - nem tudok. Illetve tudok, viszont inkább vagyok nullán, mint százon. Most már. Volt rosszabb is. Szerettem volna családot. Szerettem volna rengeteg dolgot, rengeteg dolgot meg is tudtam valósítani, rengeteg dolgot nem. Zárultak be kapuk, amiket nem lehet kinyitni soha többé. Fáj. Persze ez az emberi lét maga, megyünk tovább, van még vissza 30 év fény, meg remélhetőleg még valamennyi fájdalom nélkül. Én vagyok az a csávó, aki egy társaságban nagyon régen volt középpontban, inkább halkan figyelek és akkor szólok, amikor van értelme/súlya/humora. Elengedni sosem tudtam magam - ebből kiindulva főleg a gyeplőt soha. Koravén voltam mióta az eszemet tudom, én voltam az, aki az osztályban egyedüliként 15 évesen, feketén kezdtem diákmelózni, azóta folyamatosan dolgozom, amiből első két évben kb. 5 ezer forintot költöttem el. Készültem, egész eddigi életemben készültem. Mire? Utólag sokszor kérdezem - mindegy is - a könnyű életre. Hittem, hogy az odafigyelés, a tervezés és a pontosan kivitelezett, magasabb céloknak alárendelt életvitel kifizetődik és bármit hoz az élet, azon a szartengeren nekem olcsó jegyem lesz katamaránozni. Mondhatnám, hogy ez nincs így. Hazudnék. Eddig 10ből 9 tervem sikerült, arról viszont senki sem mondta, hogy az az egy beárnyékolja majd az összes sikerem/teljesítményem. Mivel mindig mindent alárendeltem a nagyobb célnak, ami a szeretteim és saját életem megkönnyítése volt, voltak dolgok, amik elhervadtak bennem. Ilyenek voltak pl. a saját igényeim. Milyen kurva unalmas! Hallod, a csávónak minden jó. Nem hiszed el, 100kg, majdnem két méter, 25 évesen a faterja Trabantjával járt. Négy évig lakott szegény öreganyja lakásában, amiben nem lehetett normálisan szellőztetni, mert 5 ablakból 4 nem volt nyitható. Tudod, az a hardkór. Metlaki, kopott öntöttvas kád, mária kép a falon, konvektor vagy láva vagy hideg, kiírthatatlan levendulaszag. Azt illatnak már nem lehetett hívni. Nem panaszkodott! Ilyen baszdmeg a világon nincs. Az első éves fizetéséből hova ment nyaralni szerinted? Haha, nyaralni, vett a város széli garázssoron egy garázst! 20 évesen. Érted, én meg nyavalyogtam, hogy nincs elég pénzem hónap végén harmadszor lemenni Siófokra bulizni. Gondolod rakott bele valamit mi? Ja, kiadta bérbe. Azt mondta egyszer jó lesz az a pénz, autója biztos lesz később saját, talán még motor is. Na, abban az időben azért mesélt valamit, hogy volt egy csaja, akinek adott a lakásához is kulcsot, majd nem tudta mire vélni, hogy a csaj fel akarja újíttatni a konyhát, persze lóvét, segítséget nem tud adni, mondjuk meg tudná tervezni. Merthogy ez a lakás szar, innen el akar menni, ez csak átmeneti, minek szórja el a pénzét erre. Mondta a csaja, hogy költözzenek el akkor egy albérletbe, akkor 50-50% és közösen kialakíthatnak valamit. Ki volt borulva a gyerek, mesélte, hogy a csaj szerint az az okos döntés, hogy az ingyen lakhely helyett mindketten fizessenek havi 40+rezsit, hogy a csaj lelke megnyugodhasson. Nem ment bele. Ugyanezt csináltam a kapcsolatban is. Kisded ápolást tanult, szeretett volna legalább 2 gyereket, volt benne akarat és teljesíteni akarás, bár a mai szemmel “woke” volt, szóval elhagyta a régi klasszikus családi modellt, azt gondoltam még működhet is. Akartam is gyereket. Aztán rájöttem, hogy persze nem kell nagyon belelendülni, a csaj ugyanis féltékeny volt, ráadásul elég böszmén. Az emberi gyengeségeket sajnos mindig hamar kiszagoltam, ez mondanom sem kell, teljesen elvette a kedvem. Milyen furcsa, tán nem azért, mert gyenge voltam én is? Tökéletes példa, szakítani akartam vele, össze is kaptam magam, péntek este csörög a telefonom, hív a lány, felveszem - zokogva közli, hogy meghalt az anyja, menjek érte és vigyem haza. Életemben először és utoljára vezettem ittasan (a megivott négy jéger csak rá három napra, otthon fekve esett le, hogy mekkora rábaszás lehetett volna belőle, ha belefutok egy igazoltatásba). Szóval anyja meghalt, szakítás lefújva, kiporoltam az öltönyöm és végigbőgtem a temetést mint egy kisgyerek. Szerettem az anyját. Igazából szerencsés vagyok, az összes anyósomat szerettem, sőt, engem is szerett(n)ek. Rövidre kell zárnom, annak a kapcsolatnak rá 10 hónapra véget vetettem. Kb. 11 hónap késéssel. Bárhogy is volt, jól tettem, rá egy hétre már össze is jött a barátnője szomszédjával. Nem volt tartós szomorúság. Én azért egy-másfél évig húztam a belem utána, tudod, amikor fél évig azzal kelsz, hogy az ő arcát látod ébredés előtt. Mindegy, jó sok Popper bácsit meghallgattam, mire rendbe jöttem. Tudsz még követni? A fő szál az, hogy mennyire megtanultam elnyomni a saját igényeim. Ennél a lánynál, és az őt követő pár komoly próbálkozásomnál észrevettem, hogy van egy fő, visszatérő elem - ez pedig a megmentés. Minél zűrösebb a csaj, annál vonzóbb -> megfordítva, minél inkább tetszett valaki, az kurvaisten, hogy legalább önbizalomhiányos, bipoláris, vagy akár nárci volt. Ezt olyan csúcsra fejlesztettem - ezt az önpusztító gyakorlatot - hogy egy akkora nárciba futottam bele, hogy majdnem beledöglöttem. Akkor fogadtam meg, hogy befejeztem a megmentést, ha valaki zűrös, hagyom a faszba. Szerinted sikerült? Persze, hogy nem! Sikerült egy kevésbé toxikus, ám sokkal nagyobb útvesztőbe keverednem. Na sebaj, egy ideje vége. Itt vagyok, most már talán nullán. Most már ritkán kapnak el negatív érzések és kezd kopni a folyamatos visszaemlékezés. Tény, most nem is tettem ellene semmit, leszartam. NA, VÉGRE MEGÉRKEZTÜNK! Itt vagyok 33 évesen és az van, hogy fingom sincs mit akarok. Az élettől, hah, ott megvan minden. Párkapcsolatban, a nőktől, társamtól. Egyáltalán akarok-e? Egyáltalán bárki támogatni fog-e abban, hogy az én lelki egyensúlyom megmaradjon, hogyan fog egy család kialakulni? 33 éves vagyok, mire fociedzésre kell hordanom a kölyköt, addigra 50 éves leszek heló. Ha lesz. Itt tartok hát valahol. Hogy csinálják azok az emberek akik családot vállalnak? Soha nem fogod megérezni és soha nem engedtem, hogy emberek lássák, hogy miket gondolok vagy mi a véleményem húsbamarkoló témákban, de az a helyzet, hogy gyűlölet szintű mély megvetést érzek azokkal kapcsolatban, akik mindenféle tervezés (se pénz, se posztó) alapon vállalnak gyereket - “becsúszott Marcsikám ne haragudj, majd felneveljük az albérletbe, tudod, hogy nagyon imádlak, itt egy szál PallMall.” Szóval ez a motiváció megszűnt. Már nem kell sietnem sehova. Nem segít, hogy az utóbbi egy évben kb. négy nőt láttam szépnek. Nem segít, hogy a korábbi tapasztalataim alapján nem vágyok arra a fajta “hajszára” amivel az ismerkedés jár, legyél cuki, de izgi, rendes, de nem unalmas, főleg vicces “mert engem az eszemen keresztül lehet lenyűgözni”, miközben kétműszakban jár a helyi üzembe melózni miközben az anyja neveli a két gyerekét, mert a faszija elhagyta. Pár hónapja megkérdezte egy régi barátnőm, akinek most tök cuki családja van, hogy nincs valami csaj? Kuncogtam, mondom nincs. Szinte rögtön, felcsattanva “hát én nem tudom hogy bírod, én tuti nem bírnám ki.” Erre fel is röhögtem, látva, hogy mennyire nincs képben arról, hogy mennyire más dolog ez fasziként, mint csajként. Szóval nem, nem motivál a szex sem. Az is mindig egy olyan dolog volt az életemben, hogy két, talán három nővel tudtam élvezni igazán, mindenki mással nyűgös volt, hiába engedtem el magam a másik nem tudta elengedni magát, ha direkt ráhangolódva én tettem bele többet akkor a másik görcsölt be mert ő nem tudta elengedni magát, BIZTOS ÉN VAGYOK A SZAR, TUDOM, a lényeg, hogy a jó szexet sem lehet a fogasról leakasztani. És a lényeg, hogy sajnos a szex az nem olyan mint a pizza, miszerint a rossz pizza is legalább pizza, szóval jó. Inkább olyan, mint a család. Nincs annál jobb, mint egy jó család és nincs annál rosszabb, mint egy rossz család. A rossz szex pusztít. Önbizalmat, kapcsolati bizalmat, játékosságot, önértékelést. Ja, és senki sem tud róla beszélni. Én még nem éltem meg olyan privát beszélgetést szexről, (és nem is hallottam olyanról) ami nem esett volna rosszul valamelyik félnek. Tudod, kb. úgy, mint nekem a véleményem a húsbamarkoló témákról. Szóval maradnak az ilyen emberi értékek dolgok. Amit kurva nehéz felfedezni, tényleg ott tartok, hogy bárki képes leépíteni magát a szememben pár perc beszélgetés során - na persze ettől nem gyűlölöm meg - csak elteszem, mint barátot, ha mondjuk ismerkedésről van szó. És ezzel együtt meg is jöttem ismét a szomoromhoz, ezzel párhuzamosan megjelenik az, hogy ha visszaolvasod a témákat, mindegyikhez mi a kulcs? Ha tudnám, hogy mit szeretnék és mire vágyom, akkor tudnám, milyen irányba induljak. Aztán persze meg kéne tanulni kimondani. Kimondani, és leszarni, hogy más mit gondol. Akár szerettem, akár ellenségem. Kikérgesíteni azt, hogy ha a szeretted folyamatosan megkérdőjelez, vagy konfrontatív, akkor nem te vagy a hülye, hanem ő a gyökér, hogy tőled teszi függővé az ő boldogságát. Továbbá, ha valaki egy normális, üvöltésmentes konfliktusban lezár vagy megsértődik, az az ő baja és nem neked van feladatod vele. Tettem le az asztalra eleget ahhoz, hogy tudjam és biztos legyek abban, hogy soha, senkivel sem tettem olyat, amivel kitervelten ártottam bárkinek komoly dolgokban, vagy védtelen helyzetekben. Jó csávó vagyok, aki érdemes. Majd valami lesz. Mindenesetre több ilyen szart szeretnék írni. Ezt szeretném, asszem.

[dajkag]

Egészen hihetetlen, hogy az emberi bunkóság nem ismer határokat. Szóval eljöttem ma a Meiji Jingu szentélybe. Ez egy elég fontos és gyönyörű szentély Tokió közepén, ami miatt nyilván sok a turista, ezzel nincs is baj. Azzal viszont igen, amikor a fő szentély előtt sorban állva áll mögötted az amerikai nő és a jól látható angol nyelvű tiltás ellenére fogja a tabletét és bekameráz a szentély kellős közepébe. Sőt, ezután fogja magát és belekameráz az előtted álló, imádkozó ember arcába és még meg is jegyzi a dagadt barátnőjének, hogy “ah, he’s praying”! Hát nem bazmeg, majd biztos dobókockázni jött, ugye?

Nem azzal van a baj, ha valaki nem hajol meg a torii előtt vagy nem figyel arra, hogy ne középen sétáljon át alatta. Ezekkel és sok más dologgal nem lehet minden turista tisztában, én sem tudom például, mi a protokoll egy buddhista templomban, mégis elmentem párba, csak úgy gyönyörködni bennük. De azért arra figyeljünk már oda, hogy ne legyünk semmilyen szent helyen, sőt, úgy igazából sehol sem kőkori faszparasztok. Illetve elnézést: a kőkorban nagy valószínűséggel voltak dolgok, amiket tiszteletben tartott az ember.

[csacskamacskamocska]

Labirintus

„Az ember alapvetően olyan, hogy igényli az intimitást, a meghitt, szoros és mély szeretetkapcsolatokat, amelyeket nem lehet megosztani senki mással. Egészséges lelkületű ember nem létezik kötődések nélkül. Hosszú távon nem opciók akarunk lenni, hanem az egyetlen lehetséges út egy társ számára, akihez jó hazamenni, és akivel lelki szinten is hazaérkezünk egymásban.

Egy véd- és dacszövetség kell, melyben szükségünk van arra, hogy kölcsönösen az Egyetlen szintjére emeljük fel egymást; mindannyiunk számára fontos ez a biztonságos védvonal. Nem lehet minden emberi kapcsolatunk tökéletesen harmonikus, de arra törekedhetünk, hogy legyen EGY igazi, működőképes kapcsolatunk, ahol megélhetjük a teljes elfogadást és lelki intimitást, és amelyben nem kell félnünk, hogy megbántanak, vagy megszégyenítenek.”

Azt hiszem, hogy az igényli és a képes rá az két különböző dolog. Úgy látom, hogy sokan igénylik, de nem tudják kialakítani, működtetni, jól érezni magukat benne. Ebből az ellentmondásból aztán jön a baj, a konfliktus meg a nyafogás a tumblin :). TE teremtsd meg (vagy eredendően hozd magaddal) azt, hogy ÉN megéljem a biztonságos kötődést. Majd, ha lesz olyan valaki (az igazi), majd vele megélem, mert ő így meg úgy fog működni. Aki nem tudja belül megélni az örömöket egyedül is, ha nem tud jóindulattal fordulni másokhoz, vagy ha szándékosan bántani szokott más embereket, akkor ez nem múlik el. Csodás partner érkezhet (az univerzum küldi :D :D), de minek? A forgatókönyv ugyanaz lesz, mint mindig. Érdeklődés, kritizálás, tönkretevés, elhagyás. A biztonságos kötődésről azt hiszem, sokszor rossz elképzelésünk van. Bár mindenkinek célja, hogy jól érezze magát, kényelmesen, illetve békés és örömteli legyen az élete, de a problémamentesség nem azonos a biztonságos kötődéssel. A problémamentesség a felszínességgel azonos. A biztonságos kötődés az, amikor biztosan tudja mindkét ember, hogy a problémák ellenére stabil a kapcsolat, megbízhatnak egymásban, a szeretetük töretlen. A biztonságos kötődés valószínűleg hatalmas szabadságot ad az embereknek. Képzeld el, hogy biztosan hiszel benne, hogy a másik szeret, nem hagyna el semmilyen baj esetén, nem bántana. Mi történne ilyenkor? Nem gondolkodnál azon, hogy mit gondol, mit akar, mit miért tesz, mikor ír, mikor jön, mikor dugtok, mikor és hogyan lesz a bármi is, hanem van egy életed, amit csinálsz és az a belső bizalom, hogy bármikor felhívhatod, megölelheted, elmondhatod, megkérheted, kimutathatod, beszámolhatsz, kibosszankodhatod, stb, stb, és őt érdekli, támogat, figyel rád, örül neked. Ehhez viszont neked is érezned kell ugyanezt. Höhö. Teljesen normális, hogy az ember nem érzi mindig. Se te, se ő. Nem mindig van erőd, hogy meghallgasd, támogasd, elkísérd, megcsináld. A biztonságos kötődés legfontosabb része, hogy akkor is kötődsz, amikor éppen nem érzed, hogy akarod. A lelked mélyén akkor is hiszel a kapcsolatban, és törekszel rá, hogy a kapcsolat stabil maradjon. Hogy maga a kapcsolat a másik emberrel, fontos annyira, hogy túllépj a saját érdekeiden és őt részesítsd előnyben. Ez nem azt jelenti, hogy akkor is megteszel valamit, amikor a hátad közepére nem kívánod (néha azért előfordul), hanem az, hogy legalább abba teszel energiát, hogy normálisan kommunikáld a nem-et. Ha nem szeretsz valakit, akkor ez egyszerűen elképzelhetetlen.

A biztonságos kötődésnek nincs köze a szerelemhez.

A biztonságos kötődés túléli a szerelmet.

A biztonságos kötődés működik a szülők, testvérek, barátok felé is. Néha azon gondolkodom, hogy milyen is az a szuperember, aki mindazokat tudja, amikről írok ezen a blogon. Nem létezik. :) MINDET senki sem tudja. De vannak dolgok, amiknek a tudása sok területre hat. Ha van belső tartás (ez nem az önérzet), belső béke, önszeretet, önismeret, egy pozitív (jóindulatú) életszemlélet, ezek kihatnak minden területre. Ez például egy elég jó életcél.

Nos, így a végére át kellett gondolnom, hogy én hogy is vagyok ezzel. Valójában úgy, hogy nem tudok biztonságot érezni a kötődéseimben. Csak azt tudom érezni, ahogy mindig is működtem, hogy kötődök, mindent beleteszek a kapcsolatba, de csak abban hiszek, hogy bármi is történik, én túlélem. Hiába teszek bele mindent, ennek semmi köze a biztonságos kötődéshez. Nem a kapcsolatban hiszek és nem a másik emberben, hanem magamban, a saját erőmben. :( Ez persze másoknak lehet kényelmes meg akár kellemes is, de nekem nem jó. Nem emlékszem, hogy bárki férfit érdekelt volna, hogy hogy vagyok én ezzel és elmondta volna, hogy ő hogy van ezzel. Az asszimetria (erős kötődés, erős bizalmatlanság) nehéz helyzeteket teremt. Ezen még melózni kell.

[angelofghetto]

Szerencse lánya

Néha eltévesztjük a fókuszt. Ki emlékszik már, hogy valaha a feminista mozgalmak a nők szabad önrendelkezéséért indultak? Azért, hogy ne a férfi családtagoktól függjön a puszta életben maradásuk, azért, hogy ne kényszerítsék társadalmasított prostitúció keretében feleségül valakihez, aki vagyont vagy rangot biztosít a hozzátartozóknak. Eközben lenézik az aranyásókat és a prostikat.

Ki tudna belebújni egy megerőszakolt nő bőrébe, aki azt érzi, a teste már nem védi meg többé, a fizikai határait átszakították, és már soha többé nem lehet egyben. Nem elég az elszenvedett szégyen, amit az áldozat átél, a mocskosságérzés, amit több órás súrolókefés zuhany sem tud lemosni, ami némává tesz, nehogy újra felidéződjenek a mozdulatok, a szagok, a hangok, a süvöltő magárahagyottság. Még ott az áldozathibáztatás is. És az ember lányában összekeverednek a dolgok. A valós események, a vádaskodások, a fantáziák hogy mit kellett volna tennie, és annyiszor rágja át magát ezeken, hogy már szinte szét sem tudja választani, mi a tény és mi a látomás, csak egy nagy, véres, becsomósodott massza marad a lelkében, amit igyekszik elnyomni, hogy ne bugyogjon föl állandóan a múltjából a legváratlanabb helyzetekben. Máshogyan nem élné túl. Elfojtja, lehasítja.

Mindig mondom a férfiaknak, akik nem értik, akik elbagatelizálják, akik elvicceskedik: ne azt képzeljék el, hogy egy vadul szexi nő rájuk veti magát, hanem azt, hogy egy nagydarab, szőrös, büdös, cinikus és könyörtelen férfi teszi, aki fizikailag sokkal meggyőzőbb, mert ez az érzés sokkal közelebb áll ahhoz, amit egy megerőszakolt nőnek át kell élnie.

Igen, tudom, mindent túl lehet tolni. Lehet manipulatív módon kihasználni az egy állítás - egy tagadás szituációkat, hamisan vádolni, de azt hiszem, ez nagyságrendekkel kevesebb. Biztosan vannak a testnek, a léleknek olyan mély bugyrai, amelyekben felismerhető és kimutatható kár keletkezik, valami lenyomat, valami apró, izolálható elváltozás. Ha még nincsenek erre eszközeink, majd lesznek, mint ahogyan az ujjlenyomatok és a DNS vizsgálata is forradalmasította a bűnügyi eljárásokat.

Mégis, szeretném azt hinni, hogy ebben az összekaszabolt értékű világban a férfi még őriz olyan lovagi erényeket, hogy kedves, előzékeny és védelmező tud lenni a nővel, a nőben pedig még van egy kis napsugár ami mosoly formájában rá tud ragyogni a férfira. Fontos a tisztelettudás, az emberi határok védelme.

Remélem, a polkorrektség azért nem öli ki a finom kis flörtöket, a semmi kis bókokat, a csiklandósan huncut kétértelmű humort, a "bármi lehetne, de mindketten tudjuk, hogy nem lesz" típusú ártatlan játékokat, mert ezek a legborúsabb, leghidegebb napokon is be tudják hinteni aranyporral az életünket.

[szarazkartoneszmek]

Szegény fraktál

Újabb emlékezetes darab. :) Pár éve benne voltam egy fraktálos csoportban. Igazán sose éreztem magam oda valónak, úgy kerültem be, hogy épp azt fontolgattam, hogy abba kéne hagynom a képkészítést (rajz, festés, fraktál... így mindent). Semmilyen célomat nem sikerült elérnem vele, és úgy éreztem a tapasztalataim miatt, hogy csak támadási felületet adok másoknak, ahol belém lehet rúgni. Aztán meghívott egy magyar srác ebbe a közösségbe, de húha nagyon kilógtam onnan... Akik olyan szinten benne vannak ebben, hogy programozzák ezeket a fraktál szerkesztőket, velük nem tudtam beszélgetni, mert nem tudtam hozzászólni semmihez. Akik nem programoznak, de a fraktálok matematikáját értik nagyon, velük szintén e miatt nem tudtam beszélgetni, mert nekem nincs annyi tudásom. Megmondom őszintén, hogy ahhoz, hogy dekoratív, esztétikus fraktálképeket készítsen valaki, nem kell ilyen mély tudás. Rengetegen használják komoly technikai tudás nélkül is. Egy festő program kódját sem kell értened ahhoz, hogy rajzolj vele, csak ki kell tapasztalni mondjuk az ecsetbeállításokat. :)

Na mindegy... állítólag voltak ott más amatőrök is, de ha voltak, akkor nagyon csendben voltak, és nem osztottak meg képeket. XD Lehet, nekem se kellett volna, de akkor sose tudom meg milyen kígyófészekbe csöppentem. :D :D :D A fenti darab megosztása különösen durvára sikeredett. Mindjárt elmesélem, de előbb még tudni kell, hogy teljesen értelmetlen okokból a fraktál közösségben vannak ilyen íratlan "szabályok", hogy mikor jó egy fraktál és mikor nem. Mindig akad egy-egy ember, aki bal lábbal kel fel, és elkezd megjegyzéseket tenni, hogy miért vannak a képen átfedések? Miért ilyen színű? És így tovább.

Ahogy korábban írtam ez egy "technikai sport" is, mert minél komolyabb gépe van valakinek, annál gyorsabban tud jó minőségű, részletgazdag képeket kiszámoltatni (renderelni). Nálam az egyszerűbb dolgok is 2-3 órába telhetnek, és kompromisszumokat kell kötnöm a felbontásban, az "ismétlések" számában... stb. Nyilván nem ilyen piciben készítem el, de nem is plakát méretben. :)

A lényeg, hogy amikor ezt megosztottam, a korábbiaknál sosem tapasztalt ellenszenvvel találtam magam szemben. Hogy miért ilyen a színe? Hogy én ez nem látom, hogy sötét? Volt, aki kérdés nélkül beleszerkesztett... Mondtam, hogy én nem látom sötétnek. (Sok fraktálos használ ilyen pszichedelikus színkavalkádot, ami kiveri az ember szemét, de nekem az annyira nem jön be, sőt a hangulattól függően én kedvelem a visszafogott színezést is.) Akkor valaki elkezdett oktatni, hogy nekem biztos rossz a monitorom, és nézzem meg egy okostelefon kijelzőjén, akkor majd látom. Elismertem, hogy igen, egy régebbi LCD monitorom van, de még nem mondták a rajzaimra se máshol se, hogy valami nem jól mutat, és mondtam, hogy nem olyan sok pénzből élek, nem cserélgetem gyakran az ilyen eszközeimet. Ez a piszkálódás odáig fajult, hogy elkezdtek gúnyolódni azon, hogy nem vagyok olyan pénzes... valaki szendvics képeket küldött (jelzendő, hogy ne haljak éhen... gondolom -_-; ) Szánalmas egy műsor volt, és rosszul esett. Kigúnyoltak, elkerültek, megszóltak már sok dolog miatt, de kifejezetten azért, mert szegény vagyok, az előtt még sosem. Ennyi kellett hozzá, ez a fraktál kép, hogy feltárja az emberi aljasság újabb dimenzióját. :) Utána nem soká ott is hagytam azt a csoportot. Még, ha azok, akik benne voltak elnézést kértek volna, akkor is felszínre került egy olyan előítélet, amivel nem volt energiám és motivációm hadakozni. Nincs szükségem ilyen emberek elismerésére vagy barátságára. A szegény fraktál pedig jól van így, ahogy van. Nem világít, nem neonszínű, de pont az a lényege, hogy kicsit olyan legyen, mintha víz alatt lenne. Nem kell, hogy tetsszen mindenkinek, el lehet menni mellette.