#narcisztikus forgatókönyv

[csacskamacskamocska]

Breadcrumbing

Egészen addig nem hiszed el, hogy létezik narcisztikus forgatókönyv, amíg nem látod legalább kétszer. A második ismétlődésnél csak fura dezsavű érzésed van, a harmadiknál már az, hogy: nem-hiszem-el-ez-tényleg-létezik!

A narcisztikusnak szüksége van forrásokra. Elsődleges forrásra és másodlagosra, biztosítékokra, hogy ha átmenetileg vagy végleg megszűnne a figyelem és a rajongás az irányába, (vagy gyűlölet, neki mindegy), akkor legyen mihez nyúlni. Mindig több vasat tart a tűzbe, de ezek nem nyílt dolgok. (aki nem járatos a témában, azoknak mondom, hogy az emberek nyíltak a kapcsolataik, barátságaik, emberi viszonyaik tekintetében. Szívesen felvállalják, megnevezik, egyértelműek és őszinték. A narcisztikus titkolózik, kavar, összeugraszt, elbizonytalanít, de ezekben a dolgokban te leszel a hülye, mert ő megindokolja, megmagyarázza, hogy miért van igaza. Mindig igaza lesz, mert logikus, és mert ismeri a gyenge pontjaidat.)

A vágy A narcisztikus horgokat dob be. Egyes kutatók azt mondják, hogy az erős, érdekes emberekre vadászik, mert őket "tönkretenni" élvezetesebb, erőteljesebb és hosszabb ideig ad izgalmat, de más kutatók szerint elsősorban az empatikus emberek vannak veszélyben mert ők könnyebben manipulálhatók. (itt mindenki felhörren, hogy na, ő nem! De ez a baj, hogy azt gondoljuk, hogy nem. Pedig de. Manipulálhatóak vagyunk.) A vágy: neki hogy hiányzik az életéből vagy a jelenlegi párkapcsolatából valami. A gyengédség, a csókolózás, az ölelés, összebújás, amikor megkenik egymásnak a reggeli vajaskenyeret, stb, stb. Sosem a szex. Az túl konkrét és nem a megfelelő emberek akadnak a horogra.

A segítő Azért lenne jó, ha Valaki (valójában neked szól) lenne neki, mert akkor támogatná őt, megtenné neki, kvázi segítene rajta/neki. Ez már kicsit célzottabban támadja a jószándékú, segítőkész embereket. Ha lenne valakim, akkor könnyebben emelnénk együtt a lófaszt a magasba. Vagy ő biztos segítene kontroll alatt tartani "valami tevékenység"-et.

A magány Egyedül fogok megdögleni. Már megírtam a végrendeletem, úgy sem lesz soha senkim. Ha infarktust kapnék, azért döglenék meg, mert senki nem keresne napokig. Én nem beszélek, beszélgetek senkivel Nincsenek barátaim. Nincs senkim.

Ezzel a három dologgal már biztosan van kapása. Érzelem és feladat, az összes empatikus megmentő már horogra is akadt, már csak a válogatás jön.

A narcisztikus nagyon jó emberismerő De nem úgy, ahogy mások, az ő fejében egy exceltábla van, amin kizárólag a gyenge pontjaid és a hibáid vannak felsorolva.

Szerelembombázás Érezni fogod az egymásra hangoltságot, az elismerést, a megerősítést. Nagyszerűek, okosnak, kivételesnek fogod érezni magad. Soha senki nem értette meg őt úgy, ahogy te. Sajnos az exe egy hülye/őrült. (aki ezt csinálta meg azt – ezzel bebiztosítva, hogy ezeket soha ne tedd/ne várd, akkor se, ha ezek amúgy alap dolgok).

Leértékelés Na, azért álljon meg a fáklyásmenet! Ő azért okosabb, ezt azért tudd, azért te ezt meg azt sem csinálod jól. Csak azért mondja, hogy fejlődj. Még olyan szakmai dolgokban is leértékel, amit évtizedek óta tanulsz/művelsz. Amiben korábban akár tanácsot kért tőled vagy elismerte a nagyszerűségedet. Lehobbizza, devalválja az összes tevékenységedet a cipőkötéstől a freskófestésig. Mindent.

Morzsázás Én összezavarásnak neveztem eddig, de a morzsázás nagyon jó kifejezés. Időszakos megerősítés a szakmai megnevezése. Random kapsz dicséretet/megerősítést és ezzel függővé tesz. Mert a szerelembombázás alatt az égben jártál, a leértékelés alatt a pokolban és a morzsázás alatt az életedet kitölti, hogy valahogy visszakerülj a szerelembombázás eufórikus állapotába, és mintha ennek az útját jelölné ki, amikor dob valami érzelmi alamizsnát. Majd mindjárt jó lesz... így kell csinálni, és akkor jó lesz minden. De ugyanaz a dolog két nap múlva felháborodást, hisztit kelt. Ugyanaz a dolog. Amikor ki akarsz szállni, dob egy nagyobb morzsát.

Hitegetés A morzsázással párban a hitegetés megerősít abban, hogy van mire várni, csak alkalmazkodnod, változnod kell, és akkor majd lesz minden. Elviszlek ide meg oda, majd együtt ezt meg azt csináljuk, jó lenne majd..., csak veled tenném/csinálnám, most nincs időm, de majd... Ha rajongsz a búvárkodásért, akkor a körül forog a hitegetés. Ha lószart gyűjtesz vödörbe, akkor a körül. Mintha egy közös álom valósulna meg, majd hamarosan.... Csakhát, soha. De te ezt nem tudod. (eldobás és hoovering (visszaporszívózás) ezt most nem fejtem ki, annyit csak, hogy a narcisztikus addig rángat, amíg el nem vágsz minden kapcsolatot vele. Mert minden kapcsolatát örökre használja a céljaira)

Ha látod is a forgatókönyvet, akár ismered az áldozatot, ne szólj neki. Ott, ahol ő van, amiben ő van, ott nincs értelem. Nem hinne neked. Csak azt bizonyítanád, hogy az exe egy őrült. Minden tetted bizonyítja az igazát. MIND.

Hogy miért? Mert ezeknek a dolgoknak egy része valami módon normálisan is megjelenik a kapcsolatokban. Az ember magányos, vágyakozik, elképzel, elgondol dolgokat. A kapcsolatok először a megismerésben vannak, a "te is én is" időszakban és a kapcsolatokat építik a közös tervek, közös jövőkép. A kapcsolatokban őszinték vagyunk, megmondjuk, ha valami nem tetszik, ha változtatni szeretnénk. Néha jobb, néha rosszabb napokat élünk meg együtt. Alkalmazkodni és várni is kell.

Miben különbözik akkor? Egy nap arra jössz rá, hogy az egész életed a narcisztikus körül forog. Várod, hogy jelentkezzen, várod, hogy örüljön, várod az elismerését, összetör a vita, a nézeteltérés, alakítod magad, hogy neki megfelelj, kontroll alatt tartod magad, nehogy lebasszon valamiért, elbizonytalanodsz a saját értékeidben, közben akarod, hogy végre igazán jó legyen vele, ahogy volt valamikor és amivel kecsegtetett és aminek te vagy az akadálya. Csak te.

És most azt gondolod, hogy ez veled nem történhet meg. Ha olvasod ezt a blogot, akkor de. Akkor te empatikus, érdeklődő és támogató típus vagy és ezeken keresztül manipulálható egy narcisztikus számára. Ott van melletted. Most várod az üzenetét.

[relativrealitas]

“Két ember akkor tud titkot tartani, ha egyikük halott” - Pretty Little Liars Netflix napló

Pretty Little Liars, magyar fordításban Hazug Csajok Társasága (wtf?) kamasz korom egyik legmeghatározóbb sorozata volt a Vámpír naplók mellett. Imádtam és gyűlöltem. Nem is voltam képes részről részre, évről évre végigkövetni az eseményeket, kivárni a történet végét, mert a 4. évad elején feladtam a sorozat nézését. Aztán készült még 3 évad és 2017-ben ért véget Alison, Aria, Emily, Hanna és Spencer története. Most valahogy rám jött a nosztalgia, ezért rávettem magamat, hogy Netflixen nézzem végig a sorozatot. Az elejétől a végéig.

Azok között voltam, akik a sorozatot szinte az első perctől kezdve követték. 2010 őszén örömmel hallottam a barátnőimtől, hogy van egy sorozat, ami leköthet addig, amíg érkezik a Vampír naplók második évada. A történet szerint, a fiktív amerikai kisvárosban, Rosewoodban, ahol szinte minden fájdalmasan tökéletes és csak szabálytalan parkolás, vagy egy elkóborolt kutya miatt vannak ügyek a rendőrségen, a csoda szép, gazdag, babaarcú, szőke hajú, kék szemű Alison DiLaurentis az utolsó nyári hétvégén nyomtalanul eltűnik. A rendőrség nyomozásba kezd, de az ügy sehová sem vezet. Aria, Emily, Hana és Spencer pedig, akik Alisonnal voltak együtt az eltűnése éjszakáján lassan, de biztosan eltávolodnak egymástól az eset után. Aria családja egy évet Izlandon tölt, Emily az úszócsapattal lóg, Hanna Monával együtt teljes átalakuláson esik át és átveszik Alison szerepét a gimiben, Spencer pedig minden klubnak tagja, nagy erővel dolgozik egyetemi felvételijén és szülei lenyűgözésén. Vajon hogy lehettek ennyire különböző emberek barátok Alison révén? Ahogyan azt ő megfogalmazta “a titkok tartanak minket közel egymáshoz”. Ami nagyjából annyit takart a cukormáz alatt, hogy mindenki gyenge pontját ismerte és rendszeresen vissza is élt ezzel, hogy olyan dolgokra vehesse rá a lányokat, amiket kitalált. A sorozat alapjául szolgáló könyveket Sara Shepard írta, aki erősen arra terelte a gyanút, hogy Alison hirtelen és rejtélyes eltűnése mögött akár valamelyik lány is állhat. A történet kezdetén, Alison eltűnésének évfordulóján mind a négy lány rejtélyes üzeneteket kezd kapni egy bizonyos “A”-től, aki olyan dolgokra tesz célzást, amiket Alisonon kívül senki sem tudhatott. Pedig már az első epizód végén bebizonyosodott, hogy Alison maradványait megtalálták a hátsó kertben... Vagy mégsem? Természetes, hogy szívesen vetettem bele magamat 16 évesen a babaszobában rejtőző borzalmas titkok kibogozásába.

A televíziózás történelmének talán legjobb intróját kapta a sorozat. Pont annyira borzalmasan gyönyörű, ahogy az egész sorozat világa. Azonban a kezdeti rajongásom hamar zavarodottságba ment át, és ahogy fent írtam is, 3 év küzdelmes nyomozás után feladtam a harcot, nem küzdöttem azért tovább, hogy megtudhassam, mi történhetett Alisonnal, azon az éjszakán. A legnagyobb problémát számomra az okozta, hogy a rengeteg szál, bonyolult részlet, apró utalások követhetetlenné váltak számomra hétről hétre nézve az epizódokat. Az akkoriban még ABC Family, most már Freeform minden évadot úgy adott le, hogy az első 10-12 részt leadta júniustól augusztusig, majd januárig szünetet tartott a sorozat sugárzásában (kivétel a Halloweeni epizódok) egészen a következő év januárjáig, amikor leadta a többi részt is. Hiába volt a részek elején “előző részek tartalmából” amikor lehet 15 résszel, illetve 1,5 évvel korábban láttam adott részletet egy képkocka erejéig. Kezdtem elveszteni a fonalat, kibogozhatatlanná vált a történet. Olyan ez a sorozat, mint amit eleve VOD-ra szántak az alkotók (pedig biztosan nem) egyben, egymás után nézve az epizódokat már körvonalazódik a sztori, nagyon sok régi kérdés megválaszolásra került a fejemben. Az évadok (öncélú) tagolása is elsimult hála a Netflixnek, nem kellett hónapokig azon kattognia az ember lányának, hogy most akkor kijutnak-e a babaházból, vagy sem. És megmondom őszintén, pont ezek miatt a dolgok miatt sokkal élvezhetőbbé és izgalmasabbá vált a sorozat, pontosan olyannak, amilyennek az alkotók szánták. A kellemes nosztalgia és az új élmények mellett persze távolról sem 10/10 ez a sorozat (sajnos) pedig lehetett volna az is, és remélhetőleg a reboot már nem fog ugyan ezekbe a hibákba beleesni.

A sorozat rejtélyének központjában álló Alison DiLaurentis elsőre egy tipikus “mean girl” aki tökéletes, mindene megvan, mindenki szeretne vele barátkozni és ezt tudja is magáról. Azonban valójában egy gátlástalan mester manipulátort láthattunk a visszaemlékezések alapján, aki ügyesen kiszimatolta a többi ember gyenge pontját, titkát és vissza is élt vele, vagy éppen zsarolni kezdte adott illetőt egészen addig, amíg el nem érte nála, amit éppen akart. Amikor fiatalabb az ember és bizonytalan, könnyen barátkozik össze ilyen típusú, narcisztikus emberrel, aki mellett magabiztosnak érezi magát. Azonban csak később jön rá, hogy igazából ő maga semmit nem tud a másikról, csakis annyira avatta be a titkaiba, amennyire szerette volna, vagy szükséges volt. Pontosan ezeket az élményeket éli át a négy lány is eltűnt barátnőjükkel kapcsolatban, ki így, ki úgy, de abban legtöbbször közös nevezőre jutnak, hogy Alison nagyon kegyetlen volt sokszor másokkal szemben, sok ellenséget gyűjtött maga köré. A sorozat fő suspense abban rejlett, hogy kiderüljön, mi is történt Alisonnal (ki ölte meg Laura Palmert?) viszont a bensőséges üzenetek és Alison időnkénti felbukkanásai (szinte jelenései miatt) arra ad reményt a nézőnek és persze a négy lánynak is, hogy Alison még mindig életben van. Amikor először néztem a sorozatot, akkor is arra adtam le a voksomat, hogy valami csoda folytán Alison életben van, ami a negyedik évad közepére most be is igazolódott számomra. Talán a sorozat alkotói amiatt döntöttek a könyvekkel ellentétben (a lányok által ismert) Alison életben tartásán, mert a Sasha Pieterse által alakított karakter és maga a sorozat is óriási népszerűségnek örvendett, hiszen ki ne szeretett volna Alison barátja lenni, vagy a misztikus életének részese lenni?

Még a Rosewoodba való visszatérése és a megrögzött hazudozás folytatása abszolúte karakter azonos volt, viszont onnantól kezdve, hogy kiderült, ki a valódi “A” már nagyon kezdett egy olyan irányt venni a sorozat egésze, ami nagyon nem egészséges és reális képet erősíti a kamaszokban, ha már ők voltak az elsődleges célcsoportja a sorozatnak. De még mielőtt leleplezném “A”-t, néhány szót ejtenék Ezra Fitzről is, aki számomra az első homokszem volt a gépezetben.

Tizenegyedik osztály előtt egy nappal, Aria Montgomery csak elugrott a közeli bárba, hogy szerezzen vacsorát az Izlandról hazaköltöző családjának. Ekkor azonban meglát egy vonzó idegent, aki a könyvét bújja a söre mellett és nem tudja megállni, hogy flörtöljenek egymással, majd a bár mosdójában össze is kavarjanak. (Bár egyébként még mindig nem egyértelmű, hogy ekkor a sorozat szerint vad csókolózáson kívül történt-e más is.... De ez több kapcsolat esetében is ellentétben áll a könyvek kendőzetlen pikáns jeleneteivel, ahol nincs kérdés afelől, hogy szexelnek egymással a karakterek, vagy sem pl. Ian és Alison, Alison és Ezra) Másnap az iskolában döbbennek rá, hogy a dögös idegen nem más, mint Aria és a lányok új angol tanára, Ezra Fitz. Amikor kamaszként néztem a sorozatot, ez a kapcsolat romantikus és aranyos volt számomra, most viszont egyértelműen azon a véleményen vagyok, hogy nagyon nem oké. És pontosan ebből az okból kifolyólag nem oké, mert nem csak hogy legitimmé, de romantikussá tett egy olyat kapcsolatot, ami ha szigorúan nézzük, hatalmi pozícióval való visszaélés. És persze, itt lehet felsorakoztatni az érveket, hogy Aria egyetemistának hazudta magát az első találkozásukkor, és valóban, én magam is úgy éreztem, hogy Aria volt, aki inkább erőltette a kettejük kapcsolatát, viszont semmilyen körülmények között nem lett volna szabad ezt ilyen formában romantikussá tenni egy kereskedelmi televízón nézett tinisorozatban. Ha felnőtt fejjel nézzük, hatalmi pozícióban, kiskorúval folytatott párkapcsolatot, ami a valóságban aszerint a forgatókönyv szerint szokott menni, hogy a hatalmi pozícióban lévő nagykorú manipulálja és ráveszi olyan dolgokra, amit a kiskorú önmagától nem biztos, vagy lehet egyáltalán nem is hajtana végre. Ez pedig az én szememben a legdurvább szankciókat kéne, hogy maga után vonjon. Ehelyett a sorozat azt mutatta be, hogy évadokon keresztül titokban tartották a kapcsolatot, csakis Ezra lakásán és az órák közti szünetekben találkoztak... Végül Ezra otthagyja a tanári állását a gimnáziumban és az egyetemen kezd tanítani, de párkapcsolatuk ezek után is inkább büntető törvénykönyv paragrafusaiban lelhető fel, mint a romantikus regények lapjain. Kiderül ugyanis, hogy Ezra nem véletlenül kezdett Ariaval kapcsolatba lépni azon a bizonyos nyár végi napon: könyvet ír Alisonról és a gyilkosságáról, illetve a könyve célja az, hogy kiderüljön, ki Alison gyilkosa. Ehhez persze a legmodernebb kém felszerelésekkel figyeli meg a lányok mindennapjait, lehallgatja beszélgetéseiket, meghackeli a számítógépüket és persze, a fülig szerelmes Aria az első számú informátora, aki megbízik a férfiban. Ha a tanár- diák románc nem volt eléggé káros kapcsolat, akkor ez már végképp az. És persze nem is maga a fordulat, mert dramaturgiailag nagyon pontosan ki volt dolgozva és meg volt tervezve az egész (Ezra eltűnései és hirtelen felbukkanásai, amikor “A” éppen valamit eltüntetett, Aria heves szerelmi ostroma a férfi irányába, amikor Ezrán látszott, hogy nem feltétlenül érzi komfortosan magát a kapcsolatban stb.) Ezen a ponton kellett volna az Aria- Ezra “szerelmi” szálat végleg elvágni, akár Ian Harding teljes kiírásával a sorozatból, mert ami ezek után következett, azt hiszem egy borzasztóan káros kapcsolati mintát mutatott tinilányok (vagy akár fiúk) millióinak.

Még pedig azzal, miszerint Ezra Fitz valóban beleszeretett Aria Montgomerybe. A kitagadott, multimilliomos Fitzgerald család sarja, az Alisonról írt könyv kéziratát elvetve mindent képes feláldozni a szerelem és Aria oltárán. Mindez nagyon szép és nagyon jó, csak mese habbal, nem igaz. És borzasztó káros. Olyan hamis képet fest, hogy egy módszeres, szociopata bántalmazó képes megváltozni. Ezra Fitz minden szellemi erejével, vonzerejével és írói ambíciójával kihasználta Aria Montgomeryt. A könyve miatt költözött Rosewoodba. Amiatt vállalt tanári állást a gimnáziumban, ennek következtében pedig pontosan tudta, hogy Aria hazudott neki az első találkozásukkor, tudta pontosan hány éves és hogy a későbbiekben a tanára lesz... Bűnöző lángelmeként játszott ki embereket, hogy visszaszerezze Alison naplóját, amiben fiktív formában mesélt az életéről és az őt körülvevő emberekről. Nem számított, hogy becsapja a környezetét, Ariát, sokszor olyan módszereket alkalmaz, amivel paranoid rettegésben tartja “párját” és barátnőit, illetve a fizikai védekezéstől sem riad vissza, ha arról van szó. A való életben ezek az emberek börtönbe kerülnek (amennyiben lebuknak) az áldozataik pedig lehet hogy éltük végéig szakember segítségére szorulnak és a későbbiekben bizalmi problémáik lesznek a párkapcsolataikban. Ez a valóság. Egy ilyen ember nem fog a könnyek láttán elérzékenyülni és megváltozni. Mert nem tud. Ezt a toxikus kapcsolatot TILOS lett volna a sorozatnak romantizálni és tovább folytatni.

A következő kritikus pont számomra Cece Dake aka Charlotte Drake aka Charles DiLaurentis története volt. Már felbukkanásának pillanatában sejteni lehetett, hogy egy ellentmondásos, de talán sokkal inkább negatív karakterrel van dolgunk. Aki kívül mézes mázas, de ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné, akkor nem ismer kegyelmet. Alison mentoraként, legjobb barátnőjeként mutatkozik be Arianak, Emilynek Hannanak és Spencernek, akik természetesen sosem hallottak még róla, szeretett Alison barátnőjük nem avatta be őket az idősebb barátnővel való viszonyába. Cecet vagy az ‘‘A” csapatba, vagy pedig Alison “gyilkosságához” kezdtem el automatikusan kapcsolni (talán mindkettőhöz is egyszerre) A végkifejlet viszont annyira sokkoló, amit még most is emésztenem kell, pedig már vagy egy hete túl vagyok a Cece  nagy leleplezésén. Az írók olyan irányba vitték el a karaktert és sztorit ismét, ami nem feltétlenül reális vagy épp hasznos egy kamasz néző számára. Cece Drake, vagyis “A” igazából Charlesként (férfiként) látta meg a napvilágot. Mindig is tudta a családja is, hogy valami nincs “rendben” vele, ezért amikor a csecsemő Alisont berakta egy kád vízbe, ahol majdnem megfulladt, úgy döntöttek, hogy a Radleyben sokkal jobb helyen lesz. Senki sem sejtette (és őszintén, nem is akartam sejteni) hogy Jason “képzeletbeli barátja” Charlie, és a szőke kisfiú a felvételeken, 16 éves korában újjászületett Charlotte Drakeként. Természetesen nem vagyok egyáltalán transzfób, nem azzal volt a problémám, hogy beleírtak a sorozatba egy transznemű karaktert. Nagyon is jó lett volna, azonban semmiképpen sem ilyen formában. Az írók olyannyira váratlan és meglepő fordulatot akartak beleírni Charlessal kapcsolatban, hogy egyszerűen sutba dobták az évadokon át felépített, rejtélyes Cece Drake-et (és valószínűleg a józan eszüket is) és megalkották ezt a sztorit. Az csak egy dolog a sok közül, hogy nem egy transznemű színész játszotta a szerepet mint az Eufóriában Julest Hunter Schafer, de ismét egy transzneműt állítottak be szociopata gyilkosnak, akinek a hobbija jigsaw puzzle-ök játszása élő, hús vér emberekkel. Ugyan nincs előttem sajnos a Pretty Little Liars sorozat összes forgatókönyve és storyline-ja, de nagyon az volt az érzésem ezzel a fordulattal kapcsolatban, hogy egyszerűen az extrém nagy fordulat és meglepetés kedvéért (hogy garantáltan ne sejthesse senki) Cece Drakeből Charles DiLaurentis-t csináltak nagyjából ott, akkor, helyben, abban az epizódban, amikor Cece felfedi magát Alisonéknak és elmeséli a történetét. Ha lehet ezt írnom, Cece Drake-et nem transznemű karakternek szánták az írók, csak az lett belőle, mert mekkora fordulat. Abba már inkább külön nem is mennék bele, hogy Jason amiatt nem jött rá a csavarra, mert nem is feküdtek le egymással (”emiatt volt mindig feszült”). Illetve nem tudom eldönteni, hogy a DiLaurentis szülők abban látták Charles furcsaságait, hogy inkább a lányos dolgok érdekelték, vagy pedig abban, hogy mutatott korai szocipata jeleket pl. nálánál kisebb dolgok, állatok, emberek kínzásában lelte örömét? A kettő egyáltalán nem mindegy, egészen más történetet, de más embert is jelentene, vagyis jelentenie kellett volna, rendkívül káros volt és még csak nem is logikus a kettőt összefűzni. Lehet csak az én értelmezésemmel van még mindig a probléma, de Charlotte miért is lelte örömét Alison barátnőinek kínzásában? Bosszú nem motiválhatta, hiszen nem is ismerte személyesen a lányokat Alison eltűnéséig... Utána pedig az elfogása után 5 évvel, amikor “jó magaviselete miatt” kiengedték a Welbyből, ahol addig terápiás kezeléseket kapott, végül kiderült, hogy folytatta volna tovább “a játékot” tehát semmit nem javult igazából az állapota. Érdekes, ő nem tudott olyan hatékonyan megváltozni, még pszichiáterek segítségével sem mint Ezra Fitz a szerelem erejétől...

A Pretty Little Liars egyik fő szála, pontosabban Emily Fields karaktere behozta a sorozatba az LMBTQ+ vonalat. Emily legnagyobb titka, amivel Alison módszeresen visszaél, hogy többet érez iránta csupán barátságnál, szerelmes belé. Illetve így fedezi fel, hogy nem a férfiakhoz vonzódik, hanem a nőkhöz. A konzervatív családi és társadalmi környezet miatt kezdetekben egyáltalán nem szeretné felvállalni ezt a lány. Sokkal inkább azt gondolja, vele van a hiba és idővel nem fog a saját neméhez vonzódni. Alison egyértelműen és többször is kifejezi részére, hogy a fiúkat szereti. Csak szeret visszaélni a bizalmi helyzetével, és hatalmát gyakorolva megalázni Emilyt a mássága miatt, vagyis azzal, hogy szétkürtöli mindenkinek az igazat róla. A Kaliforniából érkező, szabad szellemű Maya (aki Alisonék házába költözik be a családjával) az, aki ráébreszti és buzdítja Emilyt, hogy vállalja fel nyíltan homoszexualitását. A kezdő lökés után, ha bukdácsolva is, de Emily elfogadja és felvállalja önmagát családja és barátai előtt is, még ha sokszor nehéz helyzetekbe is kerül amiatt, hogy pl. édesanyja, Pam, nagyon nehezen tudja elfogadni lányát ilyennek.

Éppen ezért is nem értettem ismét, miért kellett egy toxikus kapcsolatból happy endinget csinálni a 7. évad végére? Alison egyértelműen nem viszonozta Emily érzelmeit. A fiúkhoz vonzódott. Annyiszor élt vissza a bizalmi pozíciójával a szerelmes lány irányába, ahányszor csak tudott. Persze, sokat változnak 5 év alatt, sok trauma hatására az emberek. Azonban nem gondolom, hogy ilyen mértékű változásra képesek lennének. Hiába megy el Paige beszélni Alisonnal, hogy szerinte csak nem vállalta fel/ nem fogadta el Emily szerelmét, Alison nem szereti Emilyt, ahogy a történet legnagyobb részében saját magán kívül senkit sem szeret. Ezért nagyon szép dolog, hogy miután kiderül, Emily megtermékenyített petesejtjeit hordja a szíve alatt (amit nem mellesleg egy pszichopata, akarata ellenére tett vele...)  hogy akkor együtt kell családot alapítaniuk és szerelemben felnevelni az ikreket, akinek még a biológiai apját sem ismerték... Persze, ez nagyon mesésen hangzik,de a való életben ez ettől sokkal szomorúbb és kiábrándítóbb. Akit akarata ellenére ejtenek teherbe olyan mértékű traumát él át, hogy a legrosszabb dolog, amit tehet, hogy megtartja a babát (legtöbbször társadalmi, vallási okokból kifolyólag) hiszen már az első pillanattól kezdve egy nem kívánt, erőszakos eseményt juttat eszébe az áldozatnak. Ettől pedig sajnos a legtöbb esetben a későbbiekben sem tud elvonatkoztatni az áldozat és valószínűleg nem fogja tudni olyan szeretettel nevelni a gyerekét, mintha egy boldog kapcsolatba, vagy tudatos tervezés eredményeként érkezett volna a családba. Az pedig egy újabb elég káros nézet, hogy a gyerek(ek) miatt összejövő, együtt maradó kapcsolat működőképes, mert az esetek legtöbb részében nem az. Emily pedig sokkal szebb befejezést érdemelt volna, mint hogy összejöjjön azzal az emberrel és családot is alapítson, aki miatt olyan sok megaláztatást kellett kamaszként elviselnie. A szerelem nem ilyen. A szerelem nem bánt sosem. Aki szeret, az nem bánt, mert törődik a másik fél érzelmeivel. És nagyon károsnak tartom kamaszok világképébe belecsöpögtetni azt a hamis reményt, hogy az ilyen emberek majd megváltoznak. Sajnos nem fognak. Olyan mértékben legalábbis biztosan nem, hogy egy kölcsönös szereteten alapuló, kiegyensúlyozott párkapcsolatot tudjanak folytatni a másik személlyel.

A negatív oldalak után kicsit visszatérnék a pozitívumokhoz is, hiszen valami miatt mégiscsak meghatározó élmény volt számomra ez a sorozat és a könyvek is. Ki akartam nyomozni, meg akartam fejteni, mi történt Alisonnal azon az éjszakán, amikor eltűnt, ezért pdf-ben, angolul, az első androidos telefonomon azt olvastam a tesiórák alatt az öltözőben. (Twisted-ig olvastam őket) Tagadhatatlan, hogy mind a könyvek, mind pedig a sorozat műfajkeverése és egész atmoszférája zseniális. Szinte azonnal beszippantja az embert. A Halloweent idéző álmos, békés kisváros, ahol borzalmak történnek. A tökéletes családok, amik súlyos, komoly titkokat őriznek a a makulátlan felszín alatt és mindent el is követnének annak érdekében, hogy ez így is maradjon. A giallo kesztyűbe bújt ismeretlen alak, aki a legdurvább módokon játszik “babáival” a saját szabályai szerint. És persze ott van Alison, a megfejthetetlen, rejtélyes lány, akiről nem lehet eldönteni, hogy ő is a játék része, vagy valahol már régen ő is a babák közt van. Ugyanakkor a horrorisztikus és thriller szálak mellé, mintha csak Laura Palmer ihlette volna Alison karakterének több részét (a videók, a kettős élet, az ismeretlen pasi stb.) a Twin Peaks világát is sikerült becsempészni a történetbe. Azonban ami nagy hibája a sorozatnak, hogy nagyon meg akart felelni a nézői igényeknek és a csatorna elvárásainak is. (Walt Disney kábel TV csatornája) Habár nagyon nem szeretem a rebootokat és a remake-eket, de ilyen értelemben remélem, hogy az HBO Max  az “Original Sin” vagyis “Eredendő bűn” című sorozatban már merészebb lesz, illetve olyan karakterek is méltó sorsot vagy történet szálat kapnak, akiknek ez eddig nem járt. Gondolok itt Monára, Jennára és Jasonre. 

Mona Varderwall a sorozat egyik legizgalmasabb és legösszetettebb karaktere. Örültem, hogy a könyvvel ellentétben mégsem halt meg, miután kiderült, hogy ő volt “A” hanem a Radley pszichiátriára került. Bár a sorozat első évadaiban egy üresfejű plázacicának tűnt, ez azonban csak egy okos álca volt, és a népszerűséghez vezető útja. Vesztes Mona ugyanis Alison eltűnése után Hannával együtt teljes külső átalakuláson esnek át így átveszik a középiskolában a társasági élet középpontját, amit addig Alison töltött be. Aria visszatérte után a lányok újból több időt töltenek együtt sugdolózva, ezzel Monát teljes mértékben kizárják, újra magára marad. Habár pontosan nem derül ki a sorozatból, hogy milyen mentális problémái vannak, magas intelligenciája és a különböző “játékok” iránti megszállottsága terelte arra az útra, hogy a lányok elleni bosszúját ilyen formában élje ki. Persze nem helyes egyáltalán az a fajta bullying, amit csinál, viszont azt megelőzően ő is iskolán belüli megaláztatások folyamatos céltáblája volt. Miután a Radleyből kikerül már nem szeretne a plázacica Mona álcája mögé bújni többé, szeretné felvállalni magát és normális életre vágyik. Azonban a lányok egyáltalán nem megbocsátóak vele szemben a sorozat egésze alatt, csak inkább akkor, amikor éleslátására és eszére szükségük van, hogy közelebb kerülhessenek az “A” rejtély megoldásához. Többször megvádolják, hogy még mindig ő “A” és hogy ártani akar újból a lányoknak pedig igazából ő is csak a rejtély végére akar járni és megakadályozni, hogy tovább folytatódjon mások módszeres zsarolása és életének tönkretétele.

Jenna Marshall azután érkezik Rosewoodba, hogy Toby apja elveszi anyját feleségül. Egy olyan lányt ismerhettünk meg a Halloweeni epizódban (ami kicsit kevesebb, mint 1 évvel Alison eltűnése előtt játszódott) aki magabiztos és egyáltalán nem fél az olyan manipulátoroktól mint Alison. Ezzel kihívja maga ellen a sorsot és Alison utálatát, aki a rosszindulatú pletykák terjesztése után egy este ráveszi a lányokat, hogy dobjanak “bűzbombát” Toby garázsába, ahol állítása szerint éppen tartózkodik, miután titokban levideózta őket öltözködés közben. A gyerekcsínynek tűnő akció (mivel valóban petárdát dobnak a garázsba) tűzvészbe torkollik, aminek következtében Jenna elveszti a látását Toby pedig javító intézetbe kerül, hiszen azt hiszik, ő okozta szándékosan, Természetesen Jenna is túlzásba esett olyan szempontból, amikor rákényszerítette magát Tobyra, utána pedig megzsarolta, ha elmondja a szüleinek, akkor elhiteti velük, hogy ez éppen fordítva történt, de a látásának elvesztését egyáltalán nem érdemelte. Nem csoda hát, hogy keserűséget és bosszút érzett a kegyetlen Alison irányába (aki még a kórházban is megfenyegette, ha valaha visszatér Rosewoodba, akkor kiderül az igazság Tobyról és róla) és barátai irányába, akik szó nélkül asszisztáltak majd megtartották titoknak, hogy mi is történt valójában. Sokszor kerül a gyanú középpontjába, miszerint ő “A” de legalábbis neki dolgozik, azonban mindig beigazolódik, hogy maximum néhány esetben segíthetett neki, de nem ő irányítja a szálakat. A káros üzenet listámon ez is egyértelműen ott szerepel, hogy kertvárosi gazdag lányok a vak lányra mutogatnak bűnöző lángelmeként.

Akit pedig valószínűleg egyik író sem szeretett igazán, nem más mint Jason Dilaurentis, Alison bátyja. Az első évad után Drew Van Acker vette át a báty szerepét, aki egy igazán jó döntésnek bizonyult, hiszen nem csak, hogy külsőben hasonlított nagyon Sahsa Pietersere, de magával hozta a titokzatos, megfejthetetlen és sérült lelkű férfi karakterét. (Slusszpoén, hogy a Halloweeni vonatos bulin James Deannek öltözött.) Valamiféle veszélyes aura vette körül, aminek hatására bármi kiderülhetett volna róla. A sorozat (és a könyvek) legnagyobb titka, hogy Jason igazából Peter Hastings fia, így Spencer és Melissa féltestvére. Veronica akkor tudja meg, amikor Melissát és Jasont csókolózáson kapják és kénytelenek eltiltani őket egymástól titkolt rokoni szálaik miatt. Alison erre a titokra is hamarabb rájött, hiszen megtalálta az anyja levelezését Peterrel, ahol egyértelművé vált a kettejük viszonya és Jasonről az igazs��g. Az alkoholizmusra és drogozásra hajlamos fiú élete már gyerek korától fogva nem volt könnyű, hiszen “Charlie” nevű “kitalált” barátjától megfosztották (akiről később kiderült, hogy egy valódi személy) Cece Drake valójában transznemű, Aria először nem viszonozta egyáltalán érzelmeit, majd addig viszonyt folytatott vele, amíg külön városban éltek Ezrával és nem voltak kapcsolatban egymással. Ashley Marin egy alkalmi kalandnak tekintette, hiszen Ted atya eljegyezte (habár később pont a bűntudata miatt nem ment hozzá a férfihez). Egyszerűen valahogy nem igazán jött neki össze az élet a történet szerint.

Mindent összevetve, a sorozat, és persze a könyvek története misztikus, érdekes és izgalmas műfajkeverés. Nekem a könyvek története személy szerint jobban tetszett, mert sokkal kevésbé prűd, mint a sorozat, és az Alison eltűnés ügy is egy sokkal logikusabb történettel kerül magyarázatra. Persze mindig felmerül a kérdés adaptáció esetében, hogy mennyire hűen kövesse az eredeti művet majd a sorozat, az olvasók ugyan azt a történetet szeretnék majd viszont látni, amit olvastak, vagy ők is vágynak új fordulatokra és izgalmakra. Sok elemet valóban bele is építettek a sorozatba, de személyesen én még inkább hű maradtam volna az eredeti történethez. Olyan értelemben mindenképpen újat mutatott ez a tiniknek szánt sorozat, hogy elsők között mutatta be a cyber- bullying veszélyeit. Nem véletlenül követték az epizódok premierjeinek napján is több millióan az egyes részeket és még ennél is nagyobb nézőszámot, rajongó tábort tudott maga köré gyűjteni az internetnek és később az egyes országok kereskedelmi csatornáinak. A színészi játékok végig magas színvonalúak voltak. Remélhetőleg, a reboot feszesebb, kevésbé szerteágazó dramaturgiát, merészebb jeleneteket fog tartalmazni és mentes lesz a káros, toxikus kapcsolatok piedesztálra emelésétől.

[csacskamacskamocska]

Felmerült bennem a gondolat

hogy minden nap be kéne basznom, mert tegnap este elég jól éreztem magam. Elkeserítő, hogy az alkoholizmus veszélyes és pusztító és teljesen rossz megoldás mert hogy amúgy kurvajó. :D Bár az estémet igazán remekké színezte, sajnos az éjszakámat nem. Túl sok infón kattogott az agyam, és volt benne bosszankodás is meg fájdalom is, nem szerettem, az a lényeg. :( van amit nem mos el a pia. Kegyetlenség. :( El kell ismernem, hogy sok mindenben tévedtem. Volt amiben nem, bár ez utóbbi vita tárgyát képezik köztem és Logan között, de most leteszem a dolgot, hiszen amúgy is csak annyit akartam, hogy visszaigazolódjon, hogy jól érzékeltem a valamit. Jól érzékeltem. Rengeteg történet került a helyére és tényleg sok minden van ahol a hézagokat a képzeletem töltötte ki. Túljutottunk a te egy pszichopata vagy, te meg mániás és narcisztikus odamondogatáson. Mindezt nem veszekedés közben, hanem úgy, mintha éppen csak egy étteremben rendelnénk... hát bizarr és némileg perverz. Tegnap reggel még azt gondoltam, hogy szörnyű lesz ez a beszélgetés, hogy Logan szokás szerint elutasító lesz, gúnyos, rideg és... és... szóval én a lelkem mélyén arra készültem, hogy itt lesz vége a dolognak barátságostúl, szerelmestül, ismeretségestül. Mert a reális forgatókönyv az volt, hogy megint elvitatkozgatunk a probléma egy apró ám érdektelen részletén és tesszük ezt mindaddig amíg már mindketten csak azt érezzük, hogy a picsába az egésszel, hát ki a faszt érdekli és miért kell erről beszélni egyáltalán és mit erőszakoskodik a másik a hülyeségeivel. Mondjuk Logan érezheti most is így. :D :D Sosem lesz szerelmes belém. Lehet a kapcsolatunk olyan mély, mint a Mariana-árok és olyan hosszú, mint az Amazonas, de soha semmikor nem lesz belém szerelmes. Szar ezt leírni amúgy. Na mindegy, megyek fogorvoshoz és remélem, hogy a fájdalomcsillapító meg az alkohol fel nem dolgozott maradéka nem löki szét az agyam.

[csacskamacskamocska]

Szívek szállodája

Annyit dolgoztam, hogy a sorozatból 5 évadot is megnéztem (munka mellett jó, ha szól valami ami nem igazán köt le, de valahogy megakadályozza, hogy a melóból átkattintgassak fb-re vagy a tumblira. Nem tudom miért van ez így, de hatékony. Hátrány, hogy csak bizonyos filmek vagy sorozatok alkalmasak. Amik békések és nem nagyon kell nézni. Előadások, nyelvtanulás nem jó. :( Ami hasznos az nem jó, mert ugyanazt a részt köti le a figyelmemből, mint amit a munka). Amikor ez a sorozat divatos volt, akkor nem néztem csak pár részt, hébe-hóba. De olyan régi, hogy a számítógéppel még éppencsak ismerkednek. :D Szóval Szívek szállodája Régen irigylésreméltóan cukinak, frappánsnak és bosszantóan szépnek láttam a főhősnőt. Most egészen más jött le. Leszámítva a bosszantóan szép külsőséget, magamra ismertem. Megláttam a meneküléseit, az önzéseit, a hisztijét. Közben zseniálisan vannak összerakva a viszonyok a sorozatban. Hitelesek a kapcsolati rendszerek az érzelmi problémák és a menekülések. te jó ég! Mindezt nem láttam korábban, azért sem kötött le a dolog. Se a narcisztikus, ellentmondást nem tűrő, folyton kritizáló anya erőlködéseit, se a próbálkozásait, se azt, hogy nem érti, hogy hol romlott el a kapcsolat, mert az ő nézőpontjából egyszerűen felfoghatatlanok az összefüggések. Se Lorelai drámai rettegését attól, hogy bárki beleszóljon az életébe vagy komoly hatással legyen rá. És gondolkodtam Jass rosszfiú mivoltán és megláttam abban is az igazi veszedelmes lelki nyomort. És Luke kommunikácuós és érzelmi nehézségeit. Igazi pasi. De tényleg. És a tündéri szakácsnő kényszerességét, és mindenki agresszióját és önzését, de legfőképpen Lorelai mániákus menekülését. Nem vicces ahogy mindig elpoénkodja a dolgokat. Inkább egy táblát kéne tartania "Önző vagyok, hagyjatok békén!". Tudom, hogy egy tinglitangli sorozat, de valójában nagyon jól megírt forgatókönyv. Amúgy már a poénok önmagukban sziporkázóak. De nekem hátborzongató az a kisváros, ahol mindenki mindent tud rólad és igazodni kell a közösségi normákhoz és szörnyen érzed magad, ha nem szeretnek. Még akkor is szörnyű, ha amúgy rengeteg segítséget nyújtanak egymásnak. Én valójában boldog vagyok, hogy csak kevés, de jól megválogatott barátom van. Nem akarom össze se számolni, hogy milyen kevés emberről van szó, akire azt mondom, hogy "a barátom". Közben eszembe jutott, hogy Logan azért is különleges az életemben mert ő az akivel a legtöbbször szakítottunk egymással, úgy, hogy soha nem is jártunk. Nem hiszem, hogy van még hasonló. A szívek szállodáján kívül :D

Rengeteg boldog karácsonyt kéne elküldenem mindenhova, de semmi kedvem nincs hozzá. Kibaszarintottam egyet FB-re, olvassa el mindenki és ünnepeljen boldogan. Ide meg teszek egy Lorelaihoz illőt amivel elmenekülök a saját érzelmeim elől. Pedig amúgy minden rendben csak nem akarok szentimentálisnak látszódni. :)