#ez nem barátság

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Figyelj én teljesen megértem hogy elfoglalt vagy, rossz időszakod van, sok a suli a meló, családi dolgok.. tőlem akár lehetsz terhes is de azt remélem te is megérted hogy már nem tud érdekelni ha valakit egyszercsak elveszítek. Ha arra az emberre aki ott volt mindig melletted egy kis időt nem bírsz szakítani vagy legalább egy szimpla messenger üzenettel megdobni hogy mizu van vele és utána azt látod hogy a másik nem tesz bele semmit a kapcsolatba akkor ne neked álljon már feljebb. És nem. Nem tud érdekelni már hogy esik neked ez az egész vannak nagyobb problémáim is.

Eleget kaptam az évek alatt hogy megtanuljam elengedni a dolgokat és nem kinlódni valakiért. Aki továbbra is ott van mellettem azt imádni fogom továbbra is, de ha hol lelép hol visszajön mint te arra ráadom a kabátot, utána már az ő baja ha az úgy mégse jó. Az én poharam is egyszer betelik. Ha nem keresel én se kereslek. Ha elbasztad akkor elbasztad. Ez van.

[viragnapsugar]

Mikor a gyermeteg énemre gondolok, valahogy mélyről elém tárul és szörnyű szomorúság ejt rabjául.

S nem azért, mert rosszul bánt volna velem a családom, igaz az se volt számomra sose leány álom.

Hanem az a kép terít le a lábamról, az amikor arra gondolok, hogy milyen kegyetlenül magányos voltam.

Persze, a dac korszak mondhatná belőlem, hogy ez azért van mert haragszom azokra az emberekre, akiket egykoron a barátomnak hittem.

De ez nem egészen így van.

Nem a harag mondatja velem azt, hogy sosem szerettek igazán, ez valahogy egy egész testemet átitató, csalódást keltő érzés

Amikor a gyermeki, mosolygós arcomat látom magam előtt, végtelenül sajnálom, sőt szánom magamat. Szánom magamat...

Szánom őt.

Szánom őt, aki mindig mások kedvében járt, aki az érzelmek rabjává vált.

Azt, aki úgy éhezett a szeretetre, mint sivatag közepén a szomjazó az esőcseppre.

Azt, ki gömbőc szemével könyörgött, hogy szavaiért megbocsátást nyerjen.

Hiszen nem volt szabad neki ám bármit szólni, csupán csak tojás héjon lépdelni.

S ha úgy érezte, hogy a kis apró világa összeomlik, akkor sem volt mellette soha senki.

S tudod, legszívesebben megsimogatnám a kis fejét és azt mondanám, hogy "Itt vagyok én neked!".

ITT VAGYOK! ITT VAGYOK! ITT VAGYOK!

Karomba zárnám jó mélyen, szeretettel teli és úgy ringatnám mind addig, míg fel nem szívódnak a könnyeink.

[turistakrem]

Japán első nap (az igazi)

Előrebocsátom, hogy teljesen zavarba hoz az érdeklődésetek. Ezt a blogot annak a 8 embernek kezdtem el írni 10 éve, akik folyamatosan érdeklődtek az utazásaimról azért, hogy ne kelljen 8-szor leírni ugyanazt. Tegnap óta viszont 100-zal több a követők száma - kicsit bénító így írni, de egye fene, folytassuk.

Ott tartottam, hogy a későbbi géppel késve indultunk Sanghajból és a leszállás után jött a határellenőrzés, szalagok között S alakban kanyarogva. Volt időm, megszámoltam: 90 emberből állt egy sor és 11 sorban kanyarogtunk és mosolyogtunk össze ugyanazokkal, egyre kevésbé őszinte mosollyal. Nagyon gyorsan és hatékonyan dolgoztak a határőrök, de így is másfél óráig tartott, amíg megkaptam a pecsétet az útlevélbe. Aztán még egy online kitöltendő vám-deklaráció várt, de az már ment percek alatt.

A történetem megértéséhez szükséges némi személyes szálat is megpendítenem. A felnőtt, huszonéves gyerekemhez jöttem, aki 5 éve, 2019 nyarán jött ki szerencsét próbálni. Már 2020 tavaszára megvolt a jegyem, de a covid hamarabb ideért és a japánok voltak azok, akik a leghosszabb ideig tartották fent a karantént - a történelmüket ismerve talán még élvezték is, hogy nem jöttek be külföldiek. A karantén 2022 novemberi feloldásával aztán lettek más, személyes bajok, amik akadályozták a kijutásomat, de most eljött végre az idő. Szóval, ha kérdezné valaki, hogy “mibű” - hát a gyerekem iránti szeretetbű, abbó.

Az 5 év utáni viszontlátás jelenetét ugorjuk is át, az nagyon személyes és nem vagyok író, hogy bármit is tudjak érzékeltetni az eseményből, csak játsszátok le a fejetekben.

Sajnos a “későbbi géppel jöttem, na und” -tétel Tokióban nem így megy. A világ legnagyobb városában éjfél után nincs tömegközlekedés a reptér és a város között. Mondom: nincs. Niente. Keine. A következő alternatíva kínálkozott: megvárjuk az első vonatot 5.30 körül vagy kifizetjük életem legpofátlanabb taxiszámláját. Osztottam-szoroztam és az jött ki, hogyha most nem megyünk haza kialudni magam, akkor még egy nap el lesz cseszve, de minimum a délelőtt. Szóval vettem egy nagy levegőt és rányomtam az Uber “megrendelem” gombjára és máris több, mint egy heti minimálbérrel lett könnyebb a kártyám. De éjjel 2-re már ágyban voltunk, hogy 9-től nyakunkba vehessük a várost.

Ez itt az kilátás az erkényről éjjel.

Reggeli után első utunk egy nénihez vezetett, akinek ajándékot hoztam, aki egyidős az anyukámmal. Ismeretlenül és ellentételezés nélkül segítette a fiamat az elmúlt időben jó tanácsokkal, ismeretségekkel, ajánlásokkal. A néni veje magyar, nagyon szeretik egymást, ezért van egyfajta pozitív attitűdje a magyarok iránt. A fiam pedig tisztelettudó és figyelmes - szóval kölcsönösen hasznos barátság lett közöttük.

Ültünk, beszélgettünk, kiderült, hogy mérnök vagyok - erre a néni fogta a telefonját és áthívta egy mérnök ismerősét. Aztán kiderült, hogy tudok németül: a néni fogta a telefonját és áthívta a barátnőjét, aki tudott németül, hogy gyakorolhassa a németet. Az én szívem tényleg csordultig telt szeretettel a néni iránt, aki olyan volt, mint a kisgyerek, aki előveszi megmutatni minden játékát a vendégeknek.

A történet azonban váratlan fordulatot vett, ugyanis a németül tudó néni egy 89 éves egykori operaénekes volt, aki Bécsben végzett és gyakorlatilag az összes német operaszínpadon megfordult, dolgozott Karajannal, dolgozott Patrice Chéreau-val - szóval teljesen leolvadtam tőle. Kifejezetten választékosan beszélt németül és olyan sztorijai voltak… Egy kicsit már kínos volt, ahogy egymásba feledkeztünk, a fiamnak és a barát-néninek kellett jelezni, hogy most már menjünk, mert más kalandok is várnak Tokióban.

A közlekedés - csodálatos. Vasárnap volt, nem utaztak sokan, amit Budapesten már egy közepesen zsúfolt időszaknak mondanék. Ülőhely nincs és mozgatni kell az állókat le- és felszállásnál, viszont még nem voltak fehér kesztyűs tolóemberek a peronon. Apropó peron: zöld festéssel jelzik, hogy hol várakozhatsz a szerelvényre, hogy a kiszállók gyorsan el tudják hagyni a peront. A beszállni akarók az ajtó jobb- és baloldalán felsorakoznak(!) a zöld festésen és ütemesen beszállnak, miután a kiszállók távoztak az ajtóval szembeni piros sávon. Fillérekből megvan és tökéletes.

A Meiji Jingu volt az első dolog, amit Japánban megnéztem. Ez ugye a sintoista főszentély, ahol maga a Meiji császár mutatta be az áldozatokat az Égnek. Ezt már százszor láttam képeken, szóval nem borított meg. Viszont. Amekkora mákom van, a szentély parkjához tartozik egy írisz-kert, ami ritkán virágzik, de akkor nagyon. És hát nagyon virágzott, köszönöm Meiji-császár.

A szentély és kertje után megnéztünk egy új plázát egy sarokra innen. Tudom, a pláza ciki, de az Immersive Experience nevű állandó kiállítás és a többszintes tetőkert ad némi distinkciót mondjuk az Alléhoz képest.

Onnan ugrás a Császári palota melletti parkba, ahol főleg a sztorizás ment, de azért persze figyeltem is arra, ami körülöttem van.

Estére Shubuya. Azt hittem elviselhetetlenül fáradt leszek, de ez a fortyogó negyed annyira felpörgetett, hogy alig akartam hazamenni. Ezen a képen nem egy tér van, hanem az emberek éppen átkelnek a híres haránt-zebrás kereszteződésen.

Nem tudom érzékeltetni a háromdimenziósságát ennek a világnak. 3-5 szinten halad a forgalom minden ponton, abból kettő kötöttpályás, 1-2-3 gyalogos szint. A google maps is csak rétegenként tudja ábrázolni. (1-B5)

A plázák tkp felhőkarcolók alsó emeletei, de sok magasházban van sky roof, ahová simán és ingyen felmehetsz lifttel. Ha itt nem ugrik be az Ötödik Elem, az Andor vagy a Szárnyas fejvadász vertikális városa, akkor nem láttad ezeket a filmeket.

És aztán mindig van valahol egy tér egy tetőn, ahol leülhetsz és lehűtheted a felpörgött CPU-kat az agyadban. És elmondhatod a gyerekeknek, hogy mennyire hiányzik, de hogy 24 óra is tökéletesen elég volt ahhoz, hogy megértsd, miért akar itt akar élni.

[zeroz2ro]

"A kormány, ami egy tévéműsor miatt hosszan packázott Svédország NATO-tagságával, és ami rutinszerűen rendeli be nyugati országok nagyköveteit kritikus nyilatkozatok után, szó nélkül hagyott egy ilyen léptékű orosz támadást, aztán hazudott erről a magyar választóknak. Szijjártó Péter úgy ment el Moszkvába átvenni a Barátság Érdemrendet, a legmagasabb orosz állami kitüntetést, hogy tudta, az orosz titkosszolgálatok módszeresen támadják az általa vezetett minisztériumot. A költségvetési adatok 2006-os eltitkolása is súlyos volt. De abban az ügyben hazudni, hogy milyen mértékben van kitéve Magyarország az agresszor Oroszország kibertámadásainak, és hogy milyen alárendeltségi viszonyba került Orbán Viktor kormánya a háborús bűnöket elkövető orosz vezetéssel, egy másik szint. Ez olyasmi, amit nemcsak politikai vitákban lehet még hosszú ideig emlegetni, hanem generációkra határozhatja meg Magyarország sorsát."

[tibberg]

Ma összejött 4 barát. Ez a kép 1992-ben készült, egy osztálykiránduláson. Mi 4-en eltévedtünk, bár ezen a képen még azt gondoltuk hogy mi a többiek előtt járunk. Még jeleket is hagytuk a többieknek, hogy merre mentünk :) Ők persze már órákkal előttünk jártak, nem vétették el azt a bizonyos létérőt.

Na mindegy, 8 évvel később elvettem feleségül a csajt a képen, már három gyerekem anyja.

Most, több minth 30 évvel később itt ülünk pont ugyanez a 4 ember, egy kertben Szegeden. Dumálunk mintha tegnap találkoztunk volna.

Örök barátság.

Élet.

[csacskamacskamocska]

Hogy ő engem elvisz

A baráti megnyilvánulások akkora széles határok között mozognak, hogy csak kapkodom a fejem. Nem értem a férfiakat és engem, minden látszólagos magabiztosságom ellenére, zavarba hoznak. Tegnap az utcán épp egy edzőterem előtt menetkéztem, jön szembe egy szép nagy kigyúrt csávó, végignézett rajtam, és kb 10 éve nem hallottam ilyen elragadtatott hangot: „ez igen!” mondta. Úgy éreztem magam, mintha megnyertem volna Az univerzum legszebb középkorú nője díjat. És akkor én elkezdtem magamban mosolyogni, hogy köszi, ismeretlen kigyúrt csávó, bearanyoztad a napom. Aztán azon kezdtem szorongani, hogy ha bárki tudná, hogy ez nekem ennyire jólesik, az elég gáz lenne. De közben meg annyira jó lenne, ha a pasim így nézne rám. De amikor meg volt ilyen pasim, annak meg az agya volt kevés nekem. De ez baszdmeg, legalább egyértelmű. Ám, felhív a kollégám, és beszélgetünk melóról, aztán nem csak melóról, kéne vennem autót, de nem akarok, meg kéne oldanom ezt a problémát, blablabla. Erre ő, hogy ő engem elvisz szívesen. Sikerült magamból kipréselni egy kedves reakciót, de belül rémülten görcsberándult a gyomrom. Hogy mi a fasz? Hogy ez hol helyezkedik el a barátság skálán, hogy valakit elautóztatsz 2000 kilométert? Nem mondom, hogy nem tudnánk annyit beszélgetni, de nekem ez nagyon intim. És a felesége elengedné? Hogy venné ez ki magát? Én ezt nem tudom viszonozni. Közben nem gondolom, hogy több van benne, mint picike tetszéssel megfűszerezett intellektuális barátkozás. ő is úgy gondolja, hogy tudnánk 2000 km-t beszélgetni. Csak nagyon közeli kapcsolatban nem méricskélem a dolgok árát. De amúgy rettegek tőle, hogy adósa maradok valakinek. Így aztán még a szakításaimból is anyagi meg érzelmi többlettel távoznak a delikvensek. Legyenek tiéd a barátaink, használd nyugodtan..., legyen biztonságod, mert én megoldom a magamét. Nyilván, egy fasz vagyok. Meg el vagyok romolva ezzel az egész kétség dologgal :( Nade vissza. A férfiak szeretik magukat hasznosnak érezni. – mondják a tenyérjósok. Mindent a szex mozgat. – mondják ugyanazok a tenyérjósok. Mindenki a saját életéért felelős – tenyérjósok... Felelős vagy a kapcsolataidért, a kommunikációd minőségéért – mondják a képzettebb tenyérjósok.

Mit mondanak a barátnők? Pont ugyanilyen ellentmondásos véleményük van, annak függvényében, hogy éppen milyen pasijuk, barátaik, élethelyzetük és beállítódásuk van. Nagyon-nagyon szeretném úgy gondolni, hogy csak baráti gesztusok ezek, segíteniakarás, szimpátia, kellemes időelbaszás pozitív melléktermékkel és hasonlók. Azt hiszem, én attól rettegek, hogy elfogadom a kedvességet, a támogatást, aztán kiderül, hogy volt e mögött valami szándék, szexuális vagy érzelmi, és amikor ez kiderül, az kényelmetlen és fájdalmas lesz, ha én nem úgy érzem. És én mindig szembesülök azzal, hogy én milyen elbaszottul nehezen kötődök, mennyire bizalmatlan vagyok, folyton ugrásra készen, hogy valami baj most mindjárt kiderül. Bár ez csak az én agyamban van, de ez az alapja annak, hogy többnyire arra törekszem, hogy egyedül oldjam meg a dolgaimat. Miközben, ha ez nem lenne, rengetegen segítenének nekem és nem gebednék meg a lehetetlen vállalásaimba.

Így lehet még attól is szenvedni, hogy mások jófejek.

[ajtostolahazba]

Kikopott mellőlem mindenki. Egy barátonőm volt, 20 éve, akivel jóban-rosszban, akire számíthattam, akiben megbíztam. Gyanúsan ghostolt hetekig, de volt már ilyen, betudtam annak, hogy sok a családi probléma, hogy néha sok vagyok és van, hogy nem érünk rá. Egy igazi barátság kibírja ezt, a miénk is sokmindent kibírt már 20 év alatt. Nem. Ő úgy zárta le ezt a 20 évet, hogy elfelejtett szólni. Most azt érzem, hogy használtak, majd eldobtak, már nem kellek, ahogy írta: "változnak a dolgok, változom én is". Most az a John Travolta mém vagyok, aki ott áll tétován, hogy mi a fasz, és nem akarom elhinni, hogy 50 évesen nem lehet ledobni már a jatszmákat és megbeszélni, ha valami bánt. És eszembe jut persze, hogy vak vagyok-e, vagy naiv, vagy mindkettő, de én nem dobok el barátsagot se szó se beszéd, én nem akartam megint magamban kételkedni, mert én tényleg hittem, hogy jó ember vagyok. És főleg gyászolni nem akartam a barátságot, amiben hittem és azt érezni, hogy megcsócsáltak és kiköptek, mert eddig kellettem és már nem kellek, és köszöni, hogy megértem, de nem szeretne beszélni sem erről.

És ne érezzem, hogy senkinek se kellek, de érezzem, hogy fontos vagyok, hogy értékes vagyok, és amúgy köszi, hogy megértem, de 20 év elég volt, csá.

Szóval szerintem kurvára el vagyok tájolva, semmi sem evidens, és erre most kell rájönnöm. És lehet, hogy mégse vagyok jó ember. Mindenesetre gondolkodhatok rajta, de ez már nem változtat semmin.

Asszem még nem éreztem ennyire nyomorultul magam sose.

[mirabellomonferrato]

Barátok és más blogok

Két éve meséltem el egy barátnőmnek a tervem. Pillanatok alatt megfertőződött. De nem csak ő, más emberek is. Az ötlet sokszor már korábban bennük volt, de elhangzott olyan is, hogy csináljam csak, ők majd tanulnak az elbaszásaimból. :D A barátnőm azonban beszállt a keresgélésbe, és mint rendszerszervező mérnök, hordta elém a házak mellett az információkat is. Sok, lelekes barátom mellett, ő volt az egyetlen aktív támogatóm, amiért végtelenül hálás vagyok neki. (azt gondolod, hogy egyedül vagy a világban, miközben naponta több ember próbálja áttörni a falat amit építettél vagy képes éveken keresztül beszélni hozzád a fal túloldaláról. Nem tudom min múlik, hogy az emberenek egyszercsak kinyílik erre a szeme. Talán nem akarja már tovább magányosnak látni magát. Csak ennyi)

A segítség mellett felmerült egy rakás probléma is azzal, hogy ők is akarnak házat. Először csal az volt a terv, hogy Olaszországban. Megbeszéltük, hogy délen nem, hogy a Pó síkságon nem. Aztán arra jutottunk, hgy jó lenne egymáshoz közel. Aztán arra, hogy ha együtt vásárolnánk, akkor megnőne a keret és amúgy tényleg baszom nagy 2-300 nm-es házak vannak, amik két családnak bőven elég. Minden logikája ellenére elkezdtem szorongani a közös ingatlan adta problémáktól. Csábító, ha valaki osztozik gondodban, bajodban, de hosszabb távon kibírja-e a barátság? Nem olyasmik miatt aggódtam, hogy becsapnánk egymás, inkább azon, hogy minek növelni bennem az elfojtást? A lényem egyik része nagyvonalú, a másik része aztán ugyan e miatt a nyagyvonalúság miatt magában rágódik. "persze, rakjatok medencét, kertibútort, kertitörpét, bénaházat a kertbe -- Ezt a kupit kell néznem, basszameg ez ronda, harcolni meg nem akarok" A külön villanyóra, külön gázóra megintcsak ügyintézés. A szerződés, hogy kinek mihez van joga, mi a kötelessége -- mint egy társasháznál -- megintcsak feladat. Betartani, betartatni, szinte lehetetlenség. Nem tudunk egymással annyira szigorúak lenni. Ha valaki ki akar szállni a közös házból, az megint csak probléma. Személyes fejlődésben az egyik legnagyobb lépés volt: nem hagyni magam sodródni az eseményekkel csak azért, hogy jófejnek meg cukinak tartsanak. De nem csak ez a porobléma jelent meg, hanem az igények közötti eltérés is. Úgyhogy csináltam egy táblázatot (mániáim egyike), hogy lássuk, mik az azonosságok és mik az eltérések. Az igényeket súlyoztuk, éls alaposan kibeszéltük. A lelkem mélyén tudtam, hogy "A ház" majd valószínűleg semminek sem fog megfelelni, de a rendszerezés és a megbeszélések könnyítették a keresgélés, jobban megismertük és megértettük egymás igényeit.

Kimondtam, hogy lehet együtt is, teljesen nem zárkózom el, de nézzünk külön házakat, amik 50 km-nél nincsenek távolabb egymástól.

Egyébként, ez a külön vagy egybe, ez egyszerűen egy gondolkodási séma. Ha papíron enyém a ház, nem alkalmazkodásként élem meg amikor engedékeny vagyok, hanem nagyvonalúságként. Ha nem az enyém, szenvedek az alkalmazkodástól, mert az érdekeim sérülésének veszélyét látom benne. (akárcsak egy párkapcsolatban. :D)

Kiderült, hogy vannak jól használható blogok, amit olyanok írnak, akik vettek, felújítottak Olaszországban. Bár a többség gazdag, szinte hobbi szinten foglalkozik ezzel, de mégis sok okosságot fel lehetett szedni. https://olaszorszagiingatlanvasarlas.linuxuser.hu/ Rengeteg hiteles adattal: https://olaszingatlan.blog.hu/

Most szedelőzködünk, és indulunk tovább. De közben kitaláltuk, hogy vénségünkre piacozni fogunk. A barátnőm az elképesztően szép keresztszemes képeivel, én meg a könyvespolclámpadobozaimmal. Muszáj sokáig élni, mert ennek bele kell még férnie!

[kepeslajoska]

Erdogan úgy lépett át Orbánon, mint a kutyaszaron

Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy Magyarország nagy illiberális barátja, Orbán Viktor puszipajtása, a nem sokkal ezelőtt a legszebb magyar lóval megajándékozott török szultán, akinek a kedvéért népünk nagy bölcs vezére a világ legnagyobb katonai erejével dacolt, akiért lejáratta magát, végül úgy lépett át Orbánon, mint a kutyaszaron.

Ilyen övön aluli ütést, ekkora cserbenhagyást, efféle semmibe vételt még nem láttunk, mióta a törökök csellel elfoglalták Budát. Erdogan semmi tekintettel nem volt a pincsi kutyaként utána szaladgáló és lelkesen csaholó Orbánra, hogy ezzel Orbánt kicsinálja, koncnak odadobja a NATO, az oroszok és saját belpolitikai megsemmisülése elé.

Erdogant nem érdekli, hogy Orbánból, a NATO-val és az EU-val viaskodó „erős emberből” egy pillanat alatt csinált egy senkit, aki fűhöz-fához rohangál, próbálja oltani a tüzet, és nem tudja. Vagy talán szándékosan csinálta, hogy megleckéztesse, és megmutassa, hogy a kettejük kapcsolatában ki az úr, és Orbánnak hol van a helye. Tanulja meg, erre számíthat. Maccsa nincs ebben a kapcsolatban (sem). Erdogan simán hátba szúrta.

Vagy csak megmutatta neki a valóságot, hogy diktátorok között nincs igazi barátság, csak érdek van, és ha az ő érdeke úgy kívánja, akkor nincs tekintettel senkire. Ennyire lehet az illiberális barátokra számítani, és biztosak lehetünk benne, hogy az Orbán-Putyin barátság éppen ilyen, s ha úgy hozza a lehetőség, Putyin egyetlen szavát nem fogja betartani, s úgy bevonul Magyarországra, hogy 1956 adja a másikat.

De a nagy türk barátoktól sem számíthat többre, akik tágra nyílt szemmel figyelik Orbánt, ahogy nyalizik és fontoskodik körülöttük, türknek és kipcsaknak kiadva magát. Eltűrik, hogy hízelegjen nekik, figyelik, hogy mi hasznuk lehet belőle. De ha a helyzet úgy hozza, a kipcsak áltürk ripacsot úgy vágják ki, hogy taknyán csúszik a felcsúti stadionig. Különösen, hogy Erdogan most megmutatta, mennyire kell becsülni az önkéntes türköt.

A kínai testvérek is kezdik megmutatni, hogy a nagy szeretet és barátság meddig tart, az ígéretek mit érnek, amelyeket soha nem is gondoltak komolyan, a mosolyok annak szóltak, hogy Szijjártó, Orbán, s ez a sok hülye, aki menekül a csőd elől, ezt elhitte. Semmit nem tartanak be sem az ígéretekből, sem a szerződésekből. Magyarországból egy mérgező szeméttelepet csinálnak, ahol megtöltik a temetőket azokkal, akiknek munkát adtak.

A végén Magyarországnak ebből semmi haszna nem lesz, és a bevételt is elviszik.

Ez a keleti nyitás eredménye és lényege, amivel Orbán jobban teszi, ha minél előbb szembenéz, és addig visszatáncol a vele végtelenül türelmes és lojális Európai Unió politikusaihoz, a demokratikus Amerikához, amíg teheti. Mert ha valamit egyszer nem úgy mond, nem úgy csinál, ahogy Trumpnak tetszik, a nagy Szuverén egy perc alatt megkapja tőle a becenevét, ami valahol az alakját vagy a sunyi kávézásait célozza majd meg.

Ellenség lett a politikai korrektség, ellenségek lettek az emberi jogok, a nyitott társadalom, a szabadság, a becsület és a tisztesség, és azt hitte, hogy ezeket a keleti diktatúrákban majd megtalálja, majd úgy bánnak vele, mint a felvilágosodás tisztelői. Hát nem, s ezzel jó lesz, ha szembenéz, amíg nem késő, és amíg Magyarországot nem szolgáltatja ki a keleti barbár népirtóknak és az ő „emberségüknek”. Sajnos, ez már megtörtént, a kezükben van.

Mindez már késő. Orbánnak már nincs visszaút. Ő már nem tud ember lenni, nem képes semmit visszacsinálni. A két világ közé kalibrálta be magát, és a két világ között hullott a semmibe, a mellette végsőkig kitartó szuverén országával együtt. Megy a szemétdombra.

Amerikai Népszava

[egy-lany-blogja]

Jó lenne tudni őszintén mit érzel irántam, barátság szerelem vagy a kettő közt vagy csak játék ez az egész neked? Bármi is lenne a válasz hidd el nem vagyok naiv kislány, reálisan látom azt ,hogy soha nem lehetsz az enyém...én csak szeretnék tisztán látni...szeretném tudni mi jár a fejedben velem kapcsolatban...

[chuckyeager]

Georg Lazar FB

Kedves Szöllősi György!

Azt írja a Facebookon hogy az USA budapesti nagykövetsége megtagadta Öntől a vízumot, “a külügyminisztérium hivatalos vízum iránti kérelme ellenére.” Meg azt is írja, hogy Ön “Magyarország hivatalos képviselőjeként” nyitotta volna meg “az észak-amerikai magyarok hagyományos futballtornáját, az immár 25. jubileumi Árpád-kupát…” És hogy Önt megaláztatás érte “a szólásszabadság valamikori fellegvárának és élharcosának számító Egyesült Államok részéről.”

Biztosíthatom, hogy az USA szabad ország ahol mindenkit szívesen látnak. Évente mintegy 100 ezer magyar polgár utazik be az USA-ba minden probléma nélkül. Én nem tudom az Ön ügyének a részleteit, de az USA törvényei szerint bárki beutazását megtagadhatják a hatóságok. Viszont Ön nem “bontja ki a teljes igazságot” és fontos tényeket nem említ. Ráadásul az Ön bejegyzésének gúnyos hangneme mint “Magyarország hivatalos képviselője” nem segíti az amerikai-magyar kapcsolatok javítását, pedig az mindannyiunk szívügye.

Az un. Árpád Kupa évtizedekig egyfajta műkedvelő amerikai öregfiú focirendezvény volt ahol amerikaiak, köztük magyar származású amerikaiak is játszottak. Ezen sorok írója évtizedekkel ezelőtt részt is vett azon.

Néhány éve az Orbán kormány diplomatái elhatározták hogy a műkedvelő fociösszejövetelből egyfajta propagandarendezvényt kreálnak és milliókat kezdtek folyósítani néhány amerikai aktivistának az un. Bethlen Alapon keresztül. Ez sokaknak itt Amerikában nem tetszett és nem jöttek el a rendezvényre.

Amikor kiderült hogy nincs elég csapat a tornára, kiutaztattak magyar csapatokat Egerből, Szekszárdról. Ekkor már az egykori amerikai öregfíú tornán az Orbán kormány által kiutaztatott baráti csapatok is játszottak.

Idén az is kiderült hogy egyetlen amerikai szervezet sem hajlandó foglalkozni a “tornával” és a chicagói magyar konzulátus (Kovács Tamás főkonzul) szervezte meg azt, amelyen ma már alig vannak amerikaiak…

Néhány év alatt ez a kellemes amerikai öregfíú focitorna átvedlett egy az Orbán diplomaták által szervezett, gyakorlatilag fideszes haverokat amerikai utazással jutalmazó rendezvénnyé. Idén a szerb-magyar barátság jegyében egy amerikai szerb kolostor focipályáján rendeznék meg azt állítólag szerb csapatok részvételével is. (Elvégre Orbán Viktor és Aleksandar Vucic jóbarátok és hát a keresztényi vonalat is be kellett szőni valahogyan hogy teljes legyen a kép.)

Szőllősi úr, ne tessék már ebbe belekeverni a Chicagói Magyar Kultúrtanácsot, Gazdag Dánielt…stb. Nekik semmi közük sincs ehhez és nem szép dolog lejáratni őket.

A dolog tragikomikuma az hogy magyar csapatok már úton vannak Chicagóba. A mellékelt fotón a Szőllösi által “bepalizott” pécsi csapat már el is indult Ferihegyről.

Kiváncsi vagyok hogy hogyan alakul az Árpád Kupa további sorsa és bizony sajnálom hogy azt a magyar politikusok és helyi aktivistáik “szétverték” azt. És persze jó lenne tiszta vizet önteni a pohárba és nyilvánosságra hozni hogy kiket és mennyi pénzzel fizet az USA-ban az Orbán kormány a Bethlen és más alapokból…

A fotókon balról fent az Erdélyből az USA-ba került Csibi Lóránd, szervező aki “tartótisztjével” és erdélyi földijével látható, a fideszes képviselő Zsigmond Barna Pállal, Kovács Tamás chicagói Főkonzul, a pécsi “amerikai öregfiú” focicsapat Ferihegyen és Szőllősi amint Orbán Viktorral egyeztet Kötcsén.

[habkeinb0ck]

"Már régóta kiállok mindenki mellett, akit szerintem igaztalanul támadnak.

Soha nem bántam meg és mindig kiderült, hogy tényleg igaztalanul támadták.

Mindenkit felhívok, akit kirúgtak, akit bánat ért.

Mert legyünk ott egymással a bajban, akkor úgysincs tülekedés…

Nekem mindegy, hogy akit támadnak bal-, vagy jobboldali, az se érdekel, hogy valóságban ismerem, vagy csak a netről, az se érdekel, hogy vitatkoztunk-e korábban, azt tudom, hogy az internet egy kivégzőosztag, bárkit képesek vagyunk egy perc alatt angyalból szörnnyé változtatni! 😞

Figyeljünk egymásra, védjük egymást, mert az nem lehet, hogy felnőtt ember létünkre öljük egymást, ahelyett, hogy barátságokat keresnénk!

Tegnap interjút adtam egy olyan médiumnak, akik már sokszor belémrúgtak, de az nem lehet, hogy örök bizalmatlanságban éljek!

Hátha pont most lesznek korrektek?

Nincs mit szégyellnem, nincs vesztenivalóm, viszont mindig megvan az esély, hogy pozitívan csalódom.

Szerintem a szíve mélyén az emberek többsége jó, csak valamitől félnek, azért viselkednek hülyén. Amikor elkezdünk beszélgetni, akkor kiderül, hogy ő is jót akar, csak máshogy, ő is szereti a hazáját, gyerekeit, csak más jövőt képzel el.

Annyi energia megy el egymás utálatára! Pedig simán el lehet felejteni minden bántást. Mindent.

Sokáig hordoztam magamban a haragom, bosszút akartam állni, aztán egyszer mindent leraktam, otthagytam az út szélén a bozótban és továbbmentem.

Minek haragudni? Mitől lesz az jobb?

Ki kell mondani a bűnöket, de aztán el is kell engedni, mert különben csak a bánkódás van, duplabántás. Fájdalom, amikor megtörtént és fájdalom a hordozásban.

Harag nélkül is van élet, amikor a barátság, a szerelem, a mély szeretet uralkodik. Örülni minden nap, hogy a másik él és ott van veled, ott van neked, legyen az családtag, munkatárs vagy barát.

Lehet, hogy ez az írás közhelyes, de úgy fáj mások szenvedése, úgy szeretnék segíteni, de azt gondolom, hogy amíg nem békülünk meg, addig csak a fájdalom marad.

Megnéztem egy filmet Budapest ostromáról, mennyi értelmetlen halál, szenvedés, rombolás. Ez van ma is a szomszédban és tehetetlenül nézzük. Legalább a saját harcainkat ne nézzük tehetetlenül…

Félünk a háborútól és közben vívjuk a kis háborúinkat, ahelyett, hogy békét kötnénk nagyban és kicsiben.

Mert nincs jobb, mint a béke. A béke a boldogság."

Ki a szerző?

[nemenyiarnold]

szerinted ooc Arnold a 8. kötetben?

nagyon örülök a kérdésednek!!! munkában láttam, és elkezdtem szinte remegni hogy válaszoljak haha.

a hitetlenkedésemet teljes mértékig felfüggesztettem a válaszom erejéig, szeretném a canon szöveget teljesen face value-ként venni ezért nem fogok semmilyen fajta találgatást vagy teóriát belefoglalni sem a kiadás mögöttes részéről, sem leiner személyes véleményéről. bár lehetséges, hogy arnoldot azért kezelték ilyen rosszul mert túl szoros versenyben volt cortezzel nincs semmilyen megerősítés arról, hogy ez egy figyelembe vett szempont volt amikor akár elsősorban kiírta arnoldot, nemhogy a személyiség átalakulásánál.

bár próbálok canon hű maradni és az alapján válaszolni, azért szeretném a személyes véleményemmel egybefonni, ami bár nem szerepel a könyvben, az alapján tudom leginkább értelmezni a történetet.

kicsit hosszú lesz, előre is elnézésedet kérem

nyolcas kötet arnoldnak az a legnagyobb baja, hogy volt egy teljesen off screen karakter arkja amit sosem fogunk olyan részletesen megtudni, mert reni egy rossz barát. szerintem nyolcas kötet arnoldnak van a legtöbb olyan tulajdonsága az utolsó három kötetből, amik legjobban emlékeztetnek pre-francia arnoldra.

ez lehet eléggé unpopular opinion, de szerintem teljesen indokoltan és szinte realisztikusan viselkedik, csak reni nem fordul felé fele annyi empátiával sem, mint cortez vagy akár ricsi felé. az utolsó kedves dolog amit reni tett érte, hogy nem tagadta, hogy járnak. sajnos azt viszont inkább reni passzív személyiségének tudnám be, mintsem jóindulatának.

a legrosszabb tulajdonsága és egyben legérdekesebb része a naplóregényeknek, hogy a narrátor elfogult és nem tud mindent. én ezt élvezem a zsánerben, magában, viszont szerintem sokszor amikor az szjg-ről van szó, a kritikákban nagyon ritkán szokták aktívan észben tartani, hogy minden, amit látunk és tudunk az már átment egy szűrőn - renin.

az első négy kötetben, arnold egy kivételesen okos személyként van felállítva, kortársait messze felül múló empátiával viszont bár nem mondanám hogy a jóindulata kondicionális, inkább azt, hogy ő is tudja magáról ezeket. ez nem egy rossz dolog magában. a legtöbb jóindulata és segítsége reni (és virág) felé irányul, de nem azért, mert van egy mögöttes agendája, hanem mert ők az egyetlen barátai. azért nem tudom viszont rossz embernek gondolni, mert néha betekintést nyerünk abba, hogy hogyan viselkedik olyanokkal, akiket nem kedvel, viszont bajban van. gondolok itt amikor cortez nagymamája kórházba került, és arnold személyesen adta át corteznek, hogy jobbulást kíván neki vagy esetleg hasonlóan, amikor cortezzel az osztályközepén vitatkoznának reniről, viszont nem kívánta rá, hogy úgy valljon szerelmet véletlenül, amit megbánna a pillanat hevében.

mindemellett arnold makacs, mert ritkán kell átértelmeznie első meglátásait.

a hatos kötetben az arnold aki visszatér, sértett, és jogosan. reni, az egyetlen közeli barátja, arnold iskolai bullyjával kezd el járni. persze ezen reni nem gondolkodik el mélységében, de szerintem is ez egy eléggé kérdéses cselekedet, hiszen ez a fajta közeli, szoros barátság nem egyoldalú volt. sőt,volt, hogy reninek nagyobb szüksége volt arnoldra, mint fordítva. ha arnold őszintén örült volna annak, hogy reni azzal az emberrel jár, aki két évig aktívan megpróbálta legalább egy kicsit rosszabbá tenni az életét, a végefelé már-már fizikai zaklatássá fajulva - én sem lennék boldog lol. illetve, role reversal, ha arnold, akármilyen ooc is, de egy gondolatig engedjük meg, mondjuk vikivel kezdett volna járni a négyes kötetben...?

a legrosszabb, hogy arnold ezeket mind mondja, csak reni nem hajlandó átérezni. arnold még így is próbálja menteni amit lehet, kicsit visszalépni az emocionális túltelített vitától de reni inkább kiszalad a teázóból.

bár van egy half hearted apology, reni azért megjegyzi magában, hogy ez egy vízválasztó interakció volt.

a hetes kötetben arnold a leggyerekesebb, viszont én elfogult vagyok, és szerintem nagyon aranyos. reniért megteszi, hogy megnézi a keringőt, az év elsőfele utáni csúfos mosolyszünetet követően, viszont a szalagavató talán túl nehéz lenne, így főpróbára jönne - itt érünk el oda, ami teljes mértékig személyes vélemény.

szerintem arnoldnak akkor van a legtöbb értelme, mint karakter, ha meleg.

erről pár éve elkezdtem írni egy kifejezetten hosszú elemzést, akár esszének is mondhatni, de nem jutottam a végére, viszont nagy vonalakban szeretném alátámasztani, miért gondolom így.

arnold nagyon sok klasszikusan, szinte akár sztereotipikusan meleg vonással rendelkezik. nem sportol, humán központú. kortársai többször kinevetik satnya fizikumát, reni is igazat ad nekik benne. csak lány barátai vannak, anyukájával közeli a kapcsolata. szeret főzni, múzeumba és galériába járni, legkedvencebb bandája a beatles, ami a világ első heartthrob boy band-ja. mielőtt bárki úgy érezné, van bennem valamiféle rosszindulat-féle is - én leszbikus vagyok, nem a homofóbia motiválja, hogy így felsoroljam pont ezeket a tulajdonságait. inkább azt szerettem volna kiemelni, hogy mintha burkoltan, de megerősítve lenne. talán már csak úgy tudott volna leiner nagyobbat kacsintani (ha ezt tudatosan írja) ha arnoldnak a jobb füle ki van lyukasztva.

arról, hogy a crush-a renin hogy fér bele ebbe az olvasatba, később szeretnék beszélni, mert már így is eléggé hosszú ez a poszt haha.

arnold arra hivatkozva jön a főpróbára, hogy a barátnője, chloé vele tölti itthon az ünnepeket, és nem férne vele a volt gimis osztálytársának a szalagavatója (arnold egyik barátnőjét sem látjuk, csak elmondja, hogy van. az, hogy esetleg egy másik fiúról lenne szó, vagy csak kitalálta, hogy van - már olyan sok feltételezésnél járunk, itt már rád bízom, melyiket gondolnád hihetőbbnek, amennyiben a meleg arnold olvasatot elfogadod) ami szerintem egy teljesen helytálló indok, viszont reni és a 12. b nem hiszik el, hogy valakit ne érdekelne a szalagavatójuk. lol.

talán itt, a hetedik kötetben a legrosszabb arnold élete éppen, ezért kicsit ingerlékenyebb, mint eddig bármikor és talán nekem itt volt legszokatlanabb.

így amikor a nyolcas kötetben látjuk, már egy kellemesebb mixét látjuk pre-francia és post-6 arnoldnak. (az ötös kötetben alig pár sorig van jelen, az is eléggé in align a negyedik kötettel). flegma, de képes alábbhagyni az egójából annyira, hogy segítséget kérjen. cortezzel nem jön ki még így se, néha hallani is hogy keserű szájízzel éli meg mindig renitez kapcsolatát, viszont nem tartja magában, hogy tudna egy lakást. cortez felé is nyit a maga tesze-tosza módján, el tudom képzelni, hogy franciaországban nem volt senki, akivel rendszeresen beszélt volna, így az ember-képességei kicsit berozsdásodtak, viszont a sorozat végére neki is van egy organikusabb lezárása a szent johannával, képes elbúcsúzni renitől és lezárni magában a kodependens 14-15 éves énjét.

viselkedne-e, mondjuk, hármas kötet arnold úgy, ahogy nyolcas kötet arnold? nem, nem valószínű. el tudom e képzelni, hogy nyolcas és hármas kötet arnold ugyanaz a karakter? igen, de meg nem bocsájtott sérelmem, hogy nekem kell ennyi lyukat befoltozni.

[angelofghetto]

A videóban felteszik a kérdést, vajon miért a cro-magnoni ember élte túl a neandervölgyit, holott az nagyobb és erősebb volt, jobban működő érzékszervekkel. Erre hallottam egy elméletet évekkel ezelőtt, miszerint nem az ember szelídítette meg a kutyát, hanem fordítva történt. (Szerintem erről is írtam már.)

Képzeljük el, hogy a kisebb termetű, így veszélytelenebbnek látszó faj lakóhelyei körül feltűntek az ősfarkasok. Elődeink nyilván rendszeresen vadásztak, a szanaszét heverő maradék pedig vonzotta az éhes farkasokat, akik hamarabb észrevették a betolakodókat, nagyragadozókat, amire őseink rájöttek, és szívesen adtak nekik ezt-azt, a riasztórendszerért cserébe. A szelídebb kölykök, a befogadott árvák és az embergyerekek eljátszadoztak egymással, így lassan egyfajta barátság alakult ki közöttük, már az akkori fogalmak szerint.

Mindkét faj csoportosan vadászik, stratégia alapján. Könnyen el tudom képzelni, hogy elkezdtek együtt vadászni: a kutyák ősei bekerítették és az emberek felé hajtották a zsákmányállatokat, akik a fegyvereikkel elég hatékonyan levadászták azokat, a zsákmányon osztoztak.

Elképzelhető, hogy a neandervölgyiek elkergették a farkasokat, vagy akár megölhették és meg is ehették őket.

Megszületett tehát a mondás: "többet ésszel mint erővel", kialakult a homo sapiens és a canis familiaris.

Mikor ránézek a kanapén díszpárnaként szunyáló, szörtyögő-horkoló mopszokra, belegondolok, milyen hosszú is volt ez az út.

[ertelmetvesztettszo]

De a buszon más

Nem ér össze csak úgy két ember combja. Ahhoz hogy két ember combja összeérjen bizalmas kapcsolatban kell lenniük, úgy értem hogy például egy gátlások nélküli barátság vagy a vonzódás mágnese húzza a combokat össze, de mindenképp valami már elindult - vagy épp az összeérés pillanatában indul el bennük. Nem frusztrálja őket a másik érintése, nem jönnek zavarba - vagy pont zavarba jönnek és ez ettől szép. De a buszon más. A buszon minden héten pár órára vadidegen combokkal fűzöm össze az életem. Comb-érintésnyi kapcsolat terem köztünk, mikor meg már kezdem megszokni magam mellett a kinek-milyen combját, köszönés nélkül leszállunk és soha többé nem találkozunk. Jól van ez így?

[csacskamacskamocska]

„Mindig lesz egy másik...”

Épp most olvastam egy bölcsességet. „Éld nyugodtan az életed, mert mindig lesz egy másik munka, másik barátság, másik szerelem, de életed nem lesz másik.” Valóban nem lesz másik élet, és ezt ami van, azt kéne elégedetten élni. A boldogság időleges és eléggé megfoghatatlan. Néha olyan kis hülyeségek vagy rajtunk kívül álló dolgok teszik boldoggá az embert, amire nem is számítottunk. Az elégedettség érzés meg rajtunk áll. Olyanná alakítottam az életemet, amivel elégedett vagyok. (amiben amúgy több helye, több kapaszkodója van a boldogságnak, mint az elégedettség nélkül) De az, hogy cserélhetőek a barátok, a szerelmek, ez egy szörnyű mondat. Néha lecserélődnek, ez igaz, de aki nem tesz bele mindent egy barátságba vagy szerelembe, az nem lesz elégedett sem vele. Ha arra gondol közben, hogy lesz vagy van másik, akkor csak használja, mint a szendvicssütőt, amiből éppen most találtam a lakásban hármat. Kéne tudni miért lettek ledepózva. Ha nem működik, kidobom. Kidobom és nem siratom, van másik, veszek másikat. Igen, tudom, hogy lesz másik szendvicssütőm még az életben. Akár pont ugyanolyan piros, mint ez itt vagy olyan szürke, a harmadikat ki sem bontottam. De az nem pont Ő lesz. És egy szendvicssütő sosem fog szívfájdítóan hiányozni és sosem fogunk emlékezni rá, álmodni vele, se nem sztorizunk róla. Persze, elégedettek lehetünk vele.

A rendberakott életnek része, hogy lemond az ember dolgokról. Néha barátról, szerelemről is. Vagyis hallottam már olyanokról, akik ezt megtették és állítólag boldogabban éltek utána. Én azt gondolom, hogy az nem barátság és nem szerelem volt. Lemondtak valami kötődésről valami vágyról, valaminek az uralmáról, birtoklásáról, elengedtek egy ábrándot. Az lehet. De egy működő barátságot vagy szerelmet miért kéne kidobni? Kicsit ráégett valami, kicsit összekarcolódott, meg letört a pöcök ami tartja azt az izét, de működik...

jah, hát egy új mindig szebb.